Ha Óbudára látogatsz, merre vezet utad? Van-e valamilyen különleges hangulat, ami kapcsolódik ehhez a városrészhez?
Természetesen kitüntetett alkalmakkor a Kéhli Vendéglő a bázis. A Vendéglátóipari Múzeum pedig az egyik kedvencem, ahová a külföldi látogatóimat is szívesen elviszem.
Látsz valamilyen különbséget pesti és óbudai zsidó környezet között?
Óbuda a zsidóság magyarországi története, ennek szellemisége okán más, mint Pest. Ehhez erősen társul a Goldberger-mítosz és az ipari valóság. A városrombolás miatt megmaradt nagyon kicsi óbudai miliő keveset mutat az egykori ortodox zsidó életről. A nagy zsinagóga persze jelképes épület, de „egyedül” van.
Mit gondolsz arról, hogy a budapesti zsidóságnak Óbuda a bölcsője? Érezhető, látható ez még?
Ez tény. A 3. századtól találhatóak már zsidó emlékek, hiszen a Bar Kohba-lázadás leverése után a római légióba beléphettek zsidók is, és szintén zsidó kereskedők kísérték olykor Pannóniág a sereget. Ennek nyomai ma Aquincumban is láthatók. A legismertebb a menórával díszített, egyébként egy korábbi, görög feliratú sírkő.
Óbudán vezettél sétát is. Talán itt jobban megjelenik, láthatóbb Budapest zsidó arca?
Nem jobban, hanem másként. A sétákat mindig a textilmúzeumban kezdjük, nekem ez, a kékfestők öröksége adja meg Óbuda zsidó arcának jellegét. Innen haladunk az időben vissza a római korig, majd egy nagy kanyarral újra a XIX. századba, a Goldbergerek nemzeti és ipartörténeti szerepéhez jutunk. A séta végén – ha éppen nincs valamilyen zsidó ünnep – általában Ambrus Klára fogad minket a zsinagógában, s magával ragadó történelmi tárlatvezetést tart óbuda zsidó múltjáról.
Mi a véleményed az óbudai zsidó világ újraélesztéséről/újraéledéséről?
Erről nincs külön véleményem, inkább az egész magyarországi zsidó reneszánszról érdemes beszélni. Vidéken is sok helyen elkezdődött valami. Sopronban például középiskolás diákok kezdték kutatni a holokausztban elpusztított családokat, akkor velük egykorú diáktársaik emlékét. Az ország több pontján – legutóbb például Kővágóörsön – civilek fognak össze, hogy megmentsék a pusztulástól és újra élesszék a zsinagógát, ifjúsági szervezetek jöttek létre és – elsősorban kulturális tevékenységek révén – keresik a zsidó identitásukat. Egyelőre a vallásosság, a halachikus élet távol áll tőlük, de azt is mondhatjuk, úton vannak…!
Az Óbudán (is) erősen élő Krúdy-nosztalgiának látod kapcsolódását az óbudai zsidó világhoz? El tudod magad képzelni Krúdy ivócimborájaként?
Krúdy állítólag a halála előtti este még rendelt egy üveg bort a Kéhliből. Talán meg sem itta mind? Le lehet ülni képzeletben az asztala mellé, és művei ismeretében szintén képzeletben beszélgethetünk vele. Ha Krúdy, akkor minden elképzelhető.
Amikor Jákov Flesch a szállítmány nagyobb részét már lepakolta Zsámbékon gróf Zichy Péter palotájában, a fűszerek, olívaolaj, cukor, citrom és mandula kisebb, megmaradt részével elindult Óbudára, ahol nemrégen épült meg a gróf feleségének egykori villája helyén az új kastély. 1750-et írunk, és Jákov ahányszor csak megállt kétlovas kocsijával Óbudán, nem tudhatta, milyen közel is került őseihez, a római birodalomban szolgáló egykori zsidókhoz, mert nem láthatott a frissen rakott falak vakolata mögé. Ha röntgen szemei lettek volna, bizony ráakad néhány menórát ábrázoló sírkőre, vagy olyanra, amire egy-egy héber nevet véstek. A kastély építésekor ugyanis felhasználtak sok régi sírkövet, amit az aquincumi római katonai temető helyén találtak. Jákov Flesch így persze nem tudhatta azt sem, hogy ez a Kárpát-medence legrégebb óta fennálló, multikulturális városa, ahol az ókortól kezdve sokak mellett mindig is éltek zsidók, amikor éppen valamelyik uralkodó el nem űzte őket – igaz, mindig vissza is jöttek. A Zichy család grófi birtokain például megtelepedhettek, serfőzdét, bor- és kávékimérést, kereskedéseket működtethettek. Miután a török kiűzését követően városokban tilos volt lakniuk, általában a földesúri birtokokon telepedhettek le, és mivel kiterjedt kereskedelmet folytattak, e birtokok terményeit be tudták kapcsolni a nemzetközi áruforgalomba is. Ez jó volt a zsidóknak és a birtokosoknak egyaránt. Jákov a XVIII. század e szerencsés időszakában volt a Zichyek legfontosabb kereskedelmi partnere.
Ha most a Fő téren állunk, és a kastélyt keressük, azt innen nem fogjuk meglátni, mert nem az utcafronton van, hanem egy szerény épületsor közepén található kapun belépve, a park túloldalán pillanthatjuk meg a főhomlokzatot. Sajnos az oldalszárnyakat már elbontották, de a barokk főbejárat felújítva pompázik. Az építtető gróf halála után a felesége, Bercsényi Zsuzsanna kötötte meg azt a szerződést a zsidókkal, ami a közösség önrendelkezési jogait tartalmazta, s ami lehetővé tette, hogy egyre több zsidó telepedjen le Óbudán. Itt kezdődik a virágkor, ami 1857. május 7-én valóságos virágesővel teljesedik be. Hogy ennek emlékeit láthassuk is, kicsit vissza kell sétálnunk a belváros felé, a római katonai amfiteátrum irányába, a Lajos utcába, ahol a Goldberger Textilipari Gyűjtemény található. A következő eseményről is találunk ott dokumentumokat.
1857. május 7-én és a megelőző napokban óriási nyüzsgés, forgatag volt a Budai-Goldberger Textilgyár összes helyiségében, udvarán és az épület előtti téren. Maga Ferenc József császár királyi őfelsége és felesége fogadását készítették elő. Mert jött. Igen, ide a zsidó iparos gyárához kívánt ellátogatni, és ez több volt, mint a kor legmagasabb technikai színvonalán működő ipari létesítmény, a kékfestő- és textilgyártás high-tech-je előtti tisztelgés. E látogatás maga volt a történelmi kegy és megbocsátás szimbóluma. Miért is? Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc katonáinak ugyanis többek között a Goldberger cég gyártotta az egyenruhákat. A vereség után a gyár ezért a bűnéért feketelistára került, nagy összegű hadisarcot kellett fizetniük, és termékeik jelentős részét be kellett szolgáltatniuk. Nagyon nehéz időszak következett, mert a gyár tulajdonosa, Goldberger Sámuel meghalt, és feleségének kellett ismét talpra állítania a céget. Ez olyan jól sikerült, hogy hamarosan visszakapták a nagykereskedelmi jogot, és ezzel kezdődött meg a Goldbergerek nemzetközi sikersorozata is. A császári látogatással Ferenc József azt kívánta kifejezni, hogy megbocsátott, és a szabadságharc idején tanúsított magatartás miatt már nincs harag. A Család 1867-ben, a kiegyezés évében megkapta a nemesi címet.
A XVIII. század elején még kis kékfestő műhelyként induló, és egészen a vészkorszakig tartó történetében a Goldberger gyár nemcsak különleges textiltermékeivel vált világhírűvé, hanem a folyamatos műszaki innovációnak köszönhetően is. Az egymást követő nemzedékek szorgosan építették és korszerűsítették a gyárat, az utolsó igazgató, Budai-Goldberger Leó világszínvonalú technológiát épített ki, a gyár termékeit számos országban értékesítette, lényegében a csepeli Weiss Manfréd művekkel együtt Magyarország ipari fellegvárának számított. A harmadik világhírű gyár a Richter Gedeon gyógyszergyára volt. Mind Budai-Goldberger Leót, mind Richter Gedeont a fasiszták ölték meg, a Weiss család pedig hatalmas gyárairól kényszerűen lemondott, cserébe életben hagyta őket a náci rezsim, és külföldre menekülhetett. A Goldberger gyárak és a Weiss Manfréd Vasművek elenyésztek a szocializmus végére, a Richter azonban megmaradt, s ma is az ország egyik legjelentősebb tőzsdei cége.
A Textilmúzeumtól alig kell néhány lépést tennünk, s máris ott vagyunk az Óbudai Zsinagógánál. Ez Budapest legrégebbi, ma is működő imaháza. Klasszicista remekmű, később kiegészült szecessziós részletekkel. Egy korabeli utazó, Franz Schams szerint a királyság egyik legszebb épülete volt. Az óbudai zsidóság fénykorát jelképezi, hiszen amikor a korábbi szegényes imaház helyén, 1821-ben elkészült, közel 5000-es lélekszámú zsidó közösség élt itt. Rabbijuk, Münz Mózes akkor már harminc éve állt a hitközség élén, s még további tíz évig maradt is ott. Nagyon izgalmas korszak ez a közép-kelet európai zsidóság számára, hiszen egyre több, sokszor egymással nagy vitában álló közösség alakult meg. A rabbinikus ortodoxia, a különböző reformirányzatok és a szintén Magyarországon ekkor megjelenő haszidizmus élt egymás mellett. Münz Mózes saját közösségét szigorúsággal vezette, állítólag még az is előfordult, hogy vallási vétkekért testi fenyítést alkalmazott. Mégis, rabbisága alatt vált az óbudai az ország vezető zsidó közösségévé.
Az épület bejárta szokásos történelmi útját; a holokausztban elpusztult több mint 3000 óbudai zsidó után egy ideig az oldalszárny egyik helyiségében tartották meg az imákat, de hamar feloszlatták az önálló hitközséget és az országos egyesületbe olvasztották. A zsinagóga ezután raktárként, majd jó ideig a Magyar Televízió egyik stúdiójaként üzemelt. Szerencsére nem szabdalták át a belső tereket, és az épület is nagyjából épségben maradt, így amikor 2010 tavaszán az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség bérleti szerződést kötött a Magyar Televízióval és birtokba vette a zsinagógát, megkezdődött a teljes körű helyreállítás. Egyébként Óbudán, innen távolabb működik a magyar származású Milton Friedman Nobel-emlékdíjas közgazdászról elnevezett egyetem, amit szintén ez a hitközség alapított.
A Lajos utca korabeli neve Zsidó utca volt, nem véletlenül, mert itt működött a zsidó kulturális és szellemi élet legjava. Itt épült fel Buda egyetlen kőszínháza, a Kisfaludy Színház, egészen pontosan a Lajos u. 111. szám alatt, sajnos a II. világháborúban annyira megsérült, hogy le kellett bontani. Számos kávéház, étterem és kaszinó volt a környéken, és a pezsgő, éppen polgárosodó nagyváros művészei – lakjanak akár a pesti oldalon –, szívesen jártak Óbudára, ahol megtalálhatóak voltak a kávéházak, kávémérések. Az 1912. évi címtár szerint 12 óbudai kávéház várta vendégeit. Az ismertebbek: a Duna (Laktanya utca), a Szalon (Zsigmond tér), a Kristály (Zsigmond utca), a Tucker (Mókus utca), a Rosenfeld (Lajos utca), a Mauer (Tavasz utca), a Redlich (Vöröskereszt utca) és az Eger (Fő tér) voltak. A leghíresebb azonban kétségkívül a Bródy Kávéház volt.
1831-ben nyitotta meg Bródy Imre első kávémérését, majd sok helyre költözött a több mint száz éves története során, de a legutolsó épületét még ma is megtaláljuk. Ehhez kissé el kell sétálnunk északi irányba, és a Lajos utca vonalában távolabb találjuk meg, ahol ma az Óbudai Társaskör működik. Koncertek, irodalmi estek és társasági rendezvények helye, de valamikor legendás vendégsereg járt ide mulatni. A kor jeles színészei közül törzsvendégnek számított Csortos Gyula, Rátkay Márton, Fedák Sári, Somlay Artúr, Fejes Teri is. Az írók közül gyakran járt oda Márai Sándor, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Hegedűs Gyula és persze Krúdy Gyula, akinek később egyik törzshelye lett a Bródy Kávéház, ahol éjszaka is volt meleg étel, zene és táncmulatság.
A Társaskörrel szemközti oldalon találjuk a Vendéglátóipari Múzeumot. Nem véletlen, hogy itt kapott helyet, hiszen – csak nézzünk körbe a lakótelep és az Árpád híd közé szorított, csöppnyi utcán, ami még őrzi a XIX–XX. század fordulójának kisvárosi, polgári hangulatát –, ilyen volt az a világ. Gránitköves útburkolattal, alacsony házakkal, kocsmákkal, mulatókkal, szatócsboltokkal, kóser hentesekkel, amikor az itt élők zöme már ipari munkásként élt, vagy éppen újságírásból kereste a kenyerét, vagy kereskedett, vagy valamit termelt. A zsidók szombatot fogadtak, a keresztények misére jártak, a zsidó és a katolikus iskola pedig egymás melletti épületben működött. Jól elvoltak, bár így maradt volna!
Menjünk viszont át Pestre, mert szellemiségében és időrendben is ott folytatódott, majd teljesedett ki a századfordulóra a nagyvárosi, polgári életforma, amelynek igencsak erős motorja volt a budapesti zsidóság.
Forrás:
Rózsa Péter: Budapest zsidó arca,
Mazsike, 2021