Ruskó Sándor (Fellini Római Kultúrbisztró):
– Jómagam is hobbifestő vagyok, és már két éve megfogalmazódott az ötlet: jó lenne egy napközis festőtábort szervezni a Fellini Római Kultúrbisztróban. Valahogy mégsem tudott megvalósulnia a tábor, de szerencsére nap mint nap fordultak, fordulnak meg nálunk művészek és művészetkedvelők, így gyakran részesei lehetünk akár egy-egy alkotófolyamatnak. Egy alkalommal épp egy fiatal művész dolgozott a parton, amikor Bús Balázs polgármester úr látogatott el hozzánk a Fellinibe.
Ott helyben meg is született a Római P’Art 2014 koncepciója.
Tenk László, a zsűri tiszteletbeli elnöke (T-Art Alapítvány):
– A pályázat anyagát az önkormányzat által felkért társadalmi zsűri bírálta és tett javaslatot a díjak odaítéléséről. Döntéseinket konszenzusos alapon hoztuk, a vitás kérdéseket szakmai érvek összevetésével oldottuk meg. A kiállított művek kiválogatása után minden zsűritag titkos szavazatot adott le a díjazottakról. Az egyes munkákra érkező javaslatokat összesítettük, ennek alapján alakult ki a végső sorrend.
Radák Eszter (I. díj):
– A pályázatról ősz óta tudok. Kollégákkal is beszéltünk róla, tetszett, hogy egy önkormányzat gyűjteményt szándékozik létrehozni. Sajnos ez nem kifejezetten jellemző manapság. Tetszett az is, hogy a pályázat tényleg nyilvános volt, elvileg minden képzőművész indulhatott.
Budapesti vagyok, gyerekkorom óta fontos a Duna-part. Mindig irigyeltem az óbudaiakat, hogy náluk van homokos partszakasz. Az árvízveszély a szép napsütéses időszakokban mindig jelentéktelennek tűnik.
A Duna egyszerre egy méltóságteljes folyam és egy hatalmas természeti erő. Ezért gondoltam, hogy a „kiépítetlen”, irigyelt óbudai fövenyes részt fogom megfesteni egy kicsit magasabb vízállású, de még nem veszélyes Dunával.
Képcímeim mindig utalnak egy plusz narratívára. Általában E/1 személyben „mesélek” még valamit. Ennél a képnél, rendhagyó módon a rádió hangja szól.
Hónapokig gondolkodom egy témán. A festmény gyakorlati megvalósítása általában ennél gyorsabb. Méretarányos vázlatokat készítek. Sokat. Ezzel néha hetekig bíbelődöm. Maga a festés viszonylag gyorsan megy, az olajtechnika megadja a munkamenet ritmusát. Az egymásra kent rétegek száradási idejét figyelembe kell vennem. Olajfestékkel nem jó kapkodni.
Mészáros Bori (II. díj):
– Szokás szerint az utolsó pillanatig halogattam a munkát, talán mert a feszített tempó koncentráltabb, intenzívebb munkát követel, talán csak mert lusta vagyok.
Egy téli, cseppet sem derűs napon édesapám (Mészáros Géza festőművész) társaságában kimentem a Rómaira, bejártam keresztbe-kasul, és fotóztam, amit érdekesnek találtam.
Olyannyira, hogy amikor már sötétedni kezdett, akkor készült csak a legtöbb kép. Mint mindig, most is leginkább a fények fogtak meg: a téli szürkületet itt-ott megtörő mesterséges felcsillanások, legyen az egy kocogó színes ruhája, egy graffiti az omladozó falon vagy egy bár neonfényei. Így jött létre végül A Római-part téli fényben című kép, amelyen az égősorokkal körbetekert fák mögött az Aquamarina hajó rikító színű mellényt viselő dokkmunkásai dolgoznak.
A kép tehát valós elemekből, valós élmény alapján épült fel, még ha az elemeket én magam ollóztam is össze a part különböző szakaszairól.
Sajnos nem sűrűn fordul elő, hogy mindkét feltétel egyszerre teljesül, ezért különösen örültem a Római P’Art címet viselő felhívásnak. Egy jó pályázat inspirálja az embert, új utak, új szemlélet felé tereli, és az eredménytől függetlenül értékes szakmai tapasztalatokkal gazdagítja, amelyek a későbbi munkára nézve is fontosak, irányadók lesznek.
Garami Gréta művészettörténész (a San Marco Galéria kurátora):
– Nagyon pozitív, hogy az önkormányzat a kultúrán belül támogatja a kortárs képzőművészetet is, mert minden generáció számára nehéz a megjelenés, gyakorlatilag megoldatlan a képzőművészek pályamodellje.
Nagyon örülök, hogy a fiatalok nagy számban vettek részt a pályázaton, és díjakat is kaptak, ugyanakkor annak is, hogy két olyan idősebb művész is a díjazottak között szerepel, akik nem feltétlenül tartoznak a trendi kategóriába, de képviselik a mesterségbeli tudás értékét, kvalitását a pályázaton. Pozitívum az is, hogy az előre meghirdetett díjakon felül az óbudai szervezetek további különdíjakat ajánlottak fel.
Völgyi Miklós műgyűjtő (Völgyis-Skonda Kortárs Gyűjtemény):
– A pályázat eredményességét az alábbiakban foglalnám össze. Nyílt pályázat volt, korlátozások nélkül a jelentkezőre és a technikára vonatkozóan. Megfelelő idő állt rendelkezésre az új pályaművek elkészítésére.
A kiíró által ajánlott díjak, arányban álltak a megvásárolt képek értékével. Több magándíj is kiadásra került. Összefoglalva: ez a helyi kezdeményezés országos jelentőségűvé nőtte ki magát a beadott pályaművek alapján.
Skonda Mária műgyűjtő (Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjtemény):
– Kiemelném még, hogy ez a pályázat igazi példája az közszféra, a civil szféra és a szakma összefogásának: ez jellemző volt az ötlettől az előkészítésig, a lebonyolításon, bírálaton át egészen a díjazásig. Ez modellértékű lehet, és ahogy Miklós mondta: a színvonal is alátámasztja a pályázat országos szintre való emelésének érdemességét. Ennek a modellnek lehetne a neve óbudai mecénás modell.
