Keresés
rovatok
rovatok
mozgás! | 2017 nyár
Fotó: Szász Marcell
A. Horváth András
olimpiai sportággá fejlesztené találmányát
Beszélgetés Borsányi Gáborral, a teqball atyjával
A Mészkő parkban lesz az első kültéri teqball asztal a kerületben, és a tervek szerint több helyen is játszhatnak majd Borsányi Gábor találmányán, az íves asztalon. Már ma is világsztárok ismerik és szeretik a vadonatúj sportágat, profik és amatőrök egyaránt örömüket lelik a játékban.

Honnan a teqball elnevezés?

A ball gondolom mindenkinek egyértelmű, labdát jelent. A teq előtagban pedig két, szerintünk fontos dolgot szeretnénk megjeleníteni, egyrészt a technikai tudást, ami a fociban elengedhetetlen, a teqballban pedig szintén nagyon fontos szerepe van. A másik része a technológia, ami pedig a teqball asztalra utal. A technika és a technológia kiemeléséből született a teqball elnevezés.

Honnan jött az ötlet, amiből kialakult ez az új sportág?

Újpesti gyerekként nőttem fel, és a panelházak között sokat fociztunk. Amikor éppen eluntuk a focit, elfáradtunk, vagy kevesen voltunk, akkor próbáltunk a betonos pingpongasztalon lábteniszezni, amit mi nagyon-nagyon élveztünk. Maga az eszköz nem volt ideális a tökéletes játékra, mert vízszintes volt az asztal, így a labda sok esetben az asztal fölött pattogott. Emiatt fogni kellett kétoldalt az asztalt, vagy be kellett hajolni fölé, hogy fejelni tudjunk, illetve még a lábunkat próbáltuk felrakni az asztalra – szóval semmiképp sem volt ideális.

Akkor jött egy pofon­egyszerű ötlet. Ha meghajlítjuk az asztalt, akkor a labda mindig kipattan a játékos felé, ezáltal könnyen megjátszhatóvá válik.

Én rengeteget fociztam, 15 évig játszottam versenyszerűen az Újpestben, a BVSC-ben, a REAC-ban – főleg ezt a három csapatot említeném.

Ez az 1980-as évek végén történt?

A ’80-as évek közepén, végén volt, amikor gyerekként éjjel-nappal lent fociztunk a téren. Utána én ezt az ötletet leírtam, lerajzoltam, elraktároztam, és vártam a megfelelő időpontra, illetve nyilván a megfelelő társakra, hogy ezt megvalósítsuk. Viszont engem akkor az élet már elvitt a rendezvényszervezés felé. 2000-ben szórakoztató játékkal dolgoztam Siófokon, és akkor láttam, hogy a betonos pingpongasztalon ugyanazt a játékot játsszák akkori NB1-es játékosok, amit mi a téren. Odamentem hozzájuk, hogy esetleg én is beszállhatnék-e? Egy idősebb német úr – aki azt mondta, hogy korábban a Bundesligában játszott – közölte, hogy ő csak pénzben hajlandó játszani. Mondtam, hogy oké, nem vagyok gazdag gyerek, de nézzük meg, 1000 forint egy mérkőzés. Lejátszottunk egy meccset az akkori pingpong szabályok szerint, 21 pontig, és nagy nehezen, talán 21:19 meg 21:18-ra elvertem, utána eltűnt az illető. Gondoltam is, hogy na, hát hol van a pénzem, majd egy negyedóra múlva jött egy üveg sörrel, és a jéghideg párás üvegre rá volt ragasztva egy 1000 forintos. Gratulálok, mondta, mert ő ebben a játékban még soha életében senkitől nem kapott ki.

Ekkor jött újra a felismerés, hogy ott a régi ötlet. Ezzel együtt mégis eltelt 12 év, mire eljött az életemben az a pillanat, hogy szerettem volna sport által értéket teremteni, és úgy éreztem, meg kell valósítanom a korábbi ötletet. Most már úgy állok anyagilag, és olyan korba léptem, hogy kiforrott és átgondolt dolgokat tudok végigvinni. Találtam egy megfelelő társat Óbudán.

Nagyon érdekes a történet, mert mondhatni, hogy valamilyen szempontból Újpestről jött az alapgondolat, de maga a megvalósítás már Óbudához köthető, mert mi itt lakunk egy óbudai lakókertben.

A beköltözés viszontagságai között ismerkedtünk meg. Azt szoktam mondani, hogy a mi csapatépítő tréningünk háborúban volt. Így ismerkedtem meg a társammal, Huszár Viktorral, aki pont egy műszaki szakember – amihez én nem értek –, de ugyanúgy imádja a futballt, ahogy én, és tudom, hogy ő is átmegy a tűzön meg a falakon a siker érdekében, ahogyan én is. Elmondtam neki az ötletet, egyből ő is beleszeretett, és elkezdtük a technológiai megvalósítást. Mindez 2012-ben volt.

2014. június 12-én, a futball VB nyitó napján lett publikus a projekt, akkor mutattuk be. Viszont mi 2014-ben elvittük a projektet olyan szintre, hogy fizikailag lehetett már játszani, a formatervezők munkájának is köszönhetően kész volt maga a termék. Kitaláltuk a szabályrendszert, és voltak olyan videóink, amelyekben világsztárok szerepeltek, akik ingyen és bérmentve álltak a projekt mögé, mert azt mondták, hogy mi is tartozunk annyival a focinak, hogy a jó kezdeményezések mögé odaállunk.

2014-ben, év vége felé szállt be hozzánk a harmadik társunk, Gattyán György, az ismert magyar vállalkozó, és így, hárman vagyunk a tulajdonosok. Fontos megemlítenem, hogy Gyuri nemcsak befektetőként van jelen, hanem ő olyan társ, akinek a véleményét is sokszor kikérjük, és együtt döntünk a fontosabb kérdésekben. Tényleg mondhatom, hogy baráti a viszony, és így jól működik a hármas egység.

Nem tudom, Magyarországon rajta kívül lett-e volna olyan befektető, aki azt mondja, hogy a ti dolgotok fiúk, hogy a teqball-lal teremtsünk értéket, ti csak nyugodtan dolgozzatok, ez az elsődleges szempont.

Nem az, hogy mikor veszünk ki pénzt, mikor térül meg. Nyilván kapitalista világban élünk, és tudjuk, hogy rengeteg pénzt szeretnénk keresni, de a fő megközelítése a mi jó működésünknek az, hogy teremtsünk egy új sportágat, értéket, mert az egészséges életmód, mozgás, örömszerzés és még sorolhatnám a fő szempontunk.

Jelen állás szerint több mint 25 országban van már kint a termék és saját webáruház, illetve non exclusive partnereken keresztül további 62 országban kezdjük meg az értékesítést, azaz összesen 87 országban leszünk jelen. Két hónappal ezelőtt megalakítottuk a FITEQ-et, a Nemzetközi Teqball Szövetséget, amelynek én vagyok az elnöke. (Főtitkára a görög George Yerolimpos. Az igazgatósági tanács tagjai: Huszár Viktor, Gattyán György, Marius Vizer Junior (osztrák), Jason Kirkbride (brit) és Jawad El Hajri (francia) – a szerk.) Az első világkupát idén június 22–24. között rendeztük meg Budapesten, ahova 20 országból jöttek csapatok. A FITEQ fő célja nyilván a sportág globális megismertetése, illetve a különböző amatőr és profi világkupák, világbajnokságok, EB-k szervezése. Ezért volt szükség arra, hogy svájci székhellyel jegyezzék be, mert ez feltétele lehet a sportág nemzetközi elfogadásának; így Lausanne-ban van a FITEQ központja, de az operatív központ Budapesten van.

Az a mi koncepciónk, hogy nagyon komoly pénzdíjas versenyeket szeretnénk szervezni, ahová mindenki elutazik, kifizeti a szállását, a repülőjegyét, az utazási költségét, mindent, viszont komoly pénzdíjakat osztunk szét, kicsit tenisz jelleggel.

Azt szoktuk mondani, hogy mi azt szeretnénk, hogy a teqball legyen a futballnak a golfja, a tenisze. Azt szeretnénk, hogy a legigényesebb, a legprofibb futball alapú sportágat hozzuk létre.

Úgy gondolom, hogy ez minden szempontból adott, hiszen nálunk kicsi a sérülésveszély, mert nincs fizikai kontaktus sem az ellenféllel, sem magával az eszközzel, mert a szabályoknak megfelelően az eszközhöz hozzáérni tilos. Tévéközvetítések szempontjából teljesen ideális; ha mondjuk reklámmal lefóliázzuk az asztalokat, azon nem pattan meg a focilabda úgy, mint mondjuk a pingpongban, ahol befolyásolhatja a labda pattanását.

Ezek a dolgok azért fontosak, mert sok-sok helyen már nyilatkoztuk, hogy a mi végső célunk az, hogy a teqball egyszer olimpiai sportág legyen. Lehet, hogy ez 20–30 év múlva valósul meg, de biztos, hogy megvalósul, mert mi maximálisan hiszünk abban, hogy minden fejben dől el, és ha valamit eldöntünk, és a munka iránti tisztelet, alázat megvan, és kreatívak vagyunk, akkor bármit elérhetünk. Ez így is van, és úgy gondolom, hogy minden adott ahhoz, hogy egy új olimpiai sportágat teremtsünk.

Sok helyen elmondom, hogy elképzelhető, hogy ezen néhányan ma még mosolyognak, de mi ezekből a mosolyokból is erőt merítünk, és bebizonyítjuk, hogy igenis, ez megvalósítható.

Gondoljunk bele, hogy ma milyen sportágak kerülnek be az olimpiai sportok közé. (Nemrég választották be: a gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a baseball /softball sportokat – a szerk.) Annak idején, aki kitalálta az asztaliteniszt, lehet, hogy nem is hitte volna, hogy mit hozott létre. Mi már tudatosan szeretnénk felépíteni és végigvinni ezt a projektet együttműködő partnerekkel, szponzorokkal, globális médiakapcsolatokkal, médiapartnerekkel, és még sorolhatnám.

Találkoztak-e olyannal, aki visszautasította az együttműködést?

Igen. Nem szeretnék nevet mondani, egy holland világsztárról van szó. Felkértük még a projekt legelején – a Koeman testvérpáros, Louis Saha és még rengetegen már mellettünk voltak –, hogy nézd meg a videót, szeretnénk, ha esetleg te is kipróbálnád, és abban az esetben, ha pozitív dolognak tartod, akkor mondhatnál egy-két mondatot.

Sose felejtem el: megnézte a videót, lecsapta a laptop tetejét, és azt mondta, ti engem hülyének néztek! Ez az egyik legjobb futball-alapú dolog, amit valaha láttam, ebből giga pénzt fogtok keresni.

Most azonnal vegyetek be, és ha fizettek, akkor mindenben támogatlak titeket, segítek nektek, én ebbe bele akarok kerülni – de hülyék vagytok, ha azt hiszitek, hogy ingyen és bérmentve segítek. Ez pozitív és negatív dolog volt egyben. A tulajdonosi körünket nem szándékozunk egyéb partnerekkel bővíteni.

Az amatőr játékban milyen lehetőségek vannak? Gondolok itt a gyerekekre, iskolákra, közterekre – ez legalább olyan fontos lehet, mint a profi szegmens.

Mikor elkezdtünk a teqball-lal foglalkozni, első körben főként csak a „lábtenisz az asztalon” irányába mentünk el. Viszont ahogy dolgoztunk és játszottunk egyre többet, rájöttünk arra, hogy a teqball asztal többfunkciós sporteszköz. Ami azért jó, mert mindenki, nemtől, kortól és főleg tudásszinttől függetlenül képes ideális sportolási elfoglaltságot találni magának.

Akár mondhatnám – az olimpiai öt karikához már egy picit visszakanyarodva –, öt különböző játékot lehet rajta játszani.

Egyik a teqball, amikor focizunk rajta. A második a teqtennis, amikor strand teniszütővel és szivacslabdával teniszezünk magán az eszközön. A harmadik a teqpong, amiért különben a kínaiak megőrülnek. „Normálisan” pingpongozunk az asztalon, csak a szabályrendszerünk más. A negyedik a qatch játék, a kidobósnak és a kézilabdának egy keveréke, ami hihetetlen jó labdaérzék-fejlesztő kisgyerekeknek, illetve ez az egyik legintenzívebb az öt játék közül. Az ötödik sport a teqvolley, azaz a teqröplabda. Hihetetlen jó játék, kettő a kettő ellen. Én úgy gondolom, hogy az öt funkció közül a teqballt és a teqröplabdát tudjuk úgy felépíteni, hogy versenyrendszereket alakítsunk ki. A másik három pedig megmarad szabadidős jellegű sportnak.

A teqball asztal főleg intézményi vevőknek van kitalálva, iskoláknak, közterületeknek, játszótereknek, parkoknak, strandoknak, és még sorolhatnám. Mi azt szeretnénk, ha a teqball multifunkciós sporteszköz, nem pénztárcafüggő dolog lenne. Ha elterjedne közterületen, ahol mindenki kedvére játszhat, szórakozhat, és az öt funkciónak köszönhetően tényleg mindenki tud ideális sportolási elfoglaltságot találni magának. Nyilván nekünk a teqball esetében a versenyrendszert kell kialakítani. Mert lent a téren, ahol mi annak idején játszottunk a panelházak mögött, mindenki úgy játssza a játékot, ahogy szeretné. Mi a versenyszabályokat írjuk elő, mint például: egy mérkőzés tizenkét pontig tart, négyesével van szervacsere, maximum három labdaérintés engedélyezett. Az egyik mozgatórugója az eszköznek – és ezáltal hihetetlen nagy technikai tudásfejlesztő sporteszközről is beszélünk – az, hogy maximum háromszor érhetünk a labdába, viszont kétszer egymás után ugyanazzal a testrésszel érinteni a labdát tilos. Ez azért jó, mert mondjuk egy jobblábas játékos, ha elkezdene játszani, mindent jobb lábbal oldana meg. Viszont a szabályrendszernek köszönhetően bele kell vinni a gyengébbik testrészeket is: a bal lábat, a jobb lábat, a mellkast, a vállat, a fejet.

Ez egyrészt izgalmassá és színessé teszi a játékot, emellett pedig elkerülhetetlen a fejlődés, mert rövid időn belül óriási érintésszámot tudunk elérni.

Én jobblábas vagyok, és nem túlzok, a saját példámból indulok ki, amikor azt mondom, hogy egyszer egy játék után megálltam, és kíváncsi voltam, hogy mennyit fejlődtem bal lábbal. Elkezdtem bal lábbal dekázni, és elsőre negyvenkettőt dekáztam a gyengébbik lábbal úgy, hogy ez előtte elképzelhetetlen volt. Ebből is látszódott számomra, hogy működik a dolog.

Henk ten Cate holland mesteredzőt, aki az MTK edzője, illetve az FC Barcelona másodedzője is volt, meghívtuk Magyarországra, hogy meg szeretnénk neki mutatni a teqballt. Sose felejtem el, ültünk a Ramada Hotel éttermében Káposztásmegyeren, és mondtuk neki, hogy Henk, most megebédelünk, utána elviszünk egy titkos garázsba, ahol magunknak kialakítottunk egy új sport­eszközt, új sportágat, és meg szeretnénk mutatni.

Erre ő azt mondta, gyerekek, aranyosak vagytok meg kedvesek, de én mindent láttam már a futballban, hiszen játékosként, edzőként sok mindent elértem, és benne vagyok a futballban, ti nem fogtok tudni újat mutatni nekem.

Ebéd után átmentünk, adtunk neki szerelést, és komolyan mondom, mint egy kisgyerek, aki óriási boldogságot érez, fülig érő szájjal, mosolyogva, nagyokat nevetve játszotta végig az egész délutánt, és azt mondta a játék után, gyerekek, gratulálok, tévedtem, mert ez tényleg fantasztikus! Aki szereti a focit és szereti alapból a mozgást, úgy gondolom, hamar beleszeret ebbe az új sportba.

Már teszteljük, hogy a sérülés utáni rehabilitációban milyen szerepe lehet, ha valaki egy szivacslabdával, a mozdulat miatt elkezd teqballozni. Utána, mivel nincs sérülésveszély, már normál labdával folytathatja, és ennek nagyon-nagyon örülnek a rehabilitációs vezetők.

Mi nem a futball versenytársai vagyunk, hanem egy kiegészítő ágazata. Felfigyeltünk arra, hogy bár nagyon nagy üzlet lenne a teqballba saját speciális labdát gyártani, de mi azt szeretnénk, hogy ezt normál 5-ös focilabdával lehessen játszani, azért, mert az itt megszerzett technikai tudást könnyen át lehet vinni nagypályára, kispályára, grundra vagy ahová csak szeretnénk.

A lényeg, hogy a játékosnak normál 5-ös méretű focilabdával legyen minél magasabb a technikai tudása, és nyilván ezt kamatoztathatja a futball egyéb területein.

Lesz-e lehetőség Óbudán, köztereken teqballozni?

Az önkormányzattal már tárgyaltunk, és az év második felében több asztal is ki fog kerülni közterekre Óbudán, sőt, ha minden igaz, akkor még néhány iskolába is odakerül az eszköz. Ami jó hír, és a magyarországi terjedést maximálisan elő fogja segíteni, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség is felismerte a teqballban rejlő lehetőségeket, és első körben 600 asztalt vásároltak, amelyre pályázni lehetett, így országos szinten sok-sok csapatnál rövid időn belül ott lesz a sporteszköz. Itt Óbudán, Csillaghegyen, a Mészöly focisulinál már van, és használják az edzés során. Amikor megérkeznek a gyerekek az edzésre, elkezdenek bemelegíteni, játszani az asztalon, és edzés után még ott maradnak. Lehet, hogy túl magabiztosan hangzik, de úgy gondolom, hogy a teqball-lal egy picit a lábteniszt reformáltuk meg, mert a lábteniszhez hasonlítva a teqball egy kis helyigényű játék, sokkal pontosabb és precízebb mozdulatokat igényel, olcsóbb maga az eszköz, mintha le kellene betonoznunk egy nagy területet, és egy hálót kifeszítenünk, ráadásul sokkal gyorsabb játékról beszélünk.

Ami még fontos, hogy az asztal íve és a hálómagasság úgy van kitalálva, úgy lett összekombinálva, hogy hatalmas erőt nem lehet kifejteni a játékban, éppen ezért hosszú, látványos labdamenetekre van ítélve a sport.

Lábteniszben, tudjuk nagyon jól, ha van egy jó feladó játékos meg egy jó támadó, az tízből tízszer megöli a játékot, és a strandon a büfétől kell visszahozni a labdát, mert egyszerűen akkora területe van, annyi lehetősége van megcsinálni a pontot. Ez teqballban sokkal, de sokkal nehezebb, és én éppen ezért gondolom úgy, hogy ennek a sporteszköznek köszönhetően egy picit megreformáltuk a lábtenisz.

Amikor összeálltak Huszár Viktorral, és elkezdték műszakilag fejleszteni az eszközt, akkor készítettek egy első változatot egy példányban, és elkezdtek játszani rajta, majd a tapasztalatok alapján igyekeztek finomítani?

És nem is akármilyen példányt csináltunk! Reméljük, hogy egyszer odajut a sport – nyilván ezt csak az idő határozza meg –, hogy egyszer talán még a Sportmúzeumba is bekerülhet az első asztalunk. Asztalossal csináltattunk egy olyan hajlított asztalt, amelyet körbefogtunk spaniferrel, így tudtuk feszíteni az asztalt a hajlásnál. Szó szerint seprűnyél volt a háló: két lap volt egy-egy oldalt, lyukak voltak belefúrva egymás fölött, és abba rakosgattuk mindig följebb a seprűnyelet, mint kvázi hálót, közben pedig a spaniferrel folyamatosan feszítettük az asztalt. Amikor rájöttünk, hogy ideális dőlésszöge van az asztalnak, és ideális a hálómagasság is, akkor lemértük, és az lett leprogramozva számítógépen. Ezt teszteltük egy garázsban. Viszont az első körben nagyon nagy hibát követtünk el, mert Viktor és én is 190 centi fölött vagyunk, és azt hoztuk példának, ami nekünk kényelmes.

Rájöttünk, hogy először meg kell nézni a világon a férfi átlagmagasságot, és ahhoz kell viszonyítani, ezért később öt centivel csökkentettük az asztal magasságát.

Sokkal bonyolultabb megfelelő teqball asztalt gyártani, mint mi azt gondoltuk. Éppen ezért a tervezés, gyártás sokkal több időt vett igénybe, mint ahogyan számítottunk rá. Mert nekünk arra is kell figyelni, hogy ne adj’ Isten a játszótéren egyszerre, mondjuk, tíz fiatal úgy gondolja, hogy ráugrik az asztalra, és ugrál rajta. Nyilván ki kell bírnia. Az eszközünk mínusz 30-tól plusz 80 fokig bírja az időjárási viszontagságokat, és ez is nagyon fontos.

Fából van az asztallap?

Van egy fém keret, speciális ragasztót használunk, az asztal teteje pedig egy HPL-lap. Fontos, hogy a labda jól pattanjon ki, bírja az időjárási viszontagságokat, a fizikai terhelést, a vandalizmusnak álljon ellen bizonyos fokig. Lényeges szempont, hogy legyen jó az asztallap és a labdapattanás hangja. Ha fedő bödön hangot hallanánk, egy fazekat, az nem jó.

Szerencsére ma már két típusunk van, az egyik az összecsukható, kültéri-beltéri teqball asztal, a Teqball SMART, a másik a fixen telepíthető, nem összecsukható kültéri-beltéri teqball asztal, a Teqball ONE.

Az összecsukhatóban még az is megvan, hogy ha az egyik oldalát felállítod, akkor egyedül tudsz rajta játszani, ott kezdődik a foci…

Másodpercenként jön vissza a labda a falról, és folyamatosan váltod a testrészeket. Egy másodpercenként kapjuk a labdát! Sokszor elgondolkodunk, hogy miért voltak jobbak a régebbi focisták, mint Dunai Anti bácsi vagy Puskás Öcsi bácsi.

Tudták a labdát kezelni.

De miért? Mert lementek a suli előtt focizni, a suliban végig fociztak, a suli után lementek edzésre, és még edzés után is lementek külön focizni. Azaz óriási érintésszámot értek el. A teqball pont ebben jó, hogy nagyon rövid időn belül óriási érintésszámot érünk el. A régi nagyok azért voltak sokkal jobbak, mert az óriási érintésszámnak köszönhetően egy idő után rögtön, automatikusan úgy nyúltak a labdához, ahogy az pontos és precíz.