Keresés
rovatok
mese | 2021 ősz
Fotó: Mayer Tamás
Adamik Zsolt
Ördögbőr grófja és a rettenetes Hóember, aki ellopta a Karácsonyt

1.fejezet

A Tengeróceán sose fagy be. 

Évente csakis egyszer nem stimmel, hogy „sose”: mert karácsonykor a partok mentén, a szirtek meg a sirályok alatt, megtörténik a csoda – vastag jégréteg képződik, a helyiek pedig mehetnek fakutyázni, meg csuszikálni, meg korcsolyázni, meg mosolyogni, meg nagyokat nevetni, meg huppanni, és puffanni, és forró macifröccsöt és télifagyit eszegetni.

A Tengeróceán jó fej ugyanis. Ez az ő karácsonyi ajándéka. 

Egyszer azonban, egy aprószemű, kabát alá bekuszmázó eső verte napon a Tengeróceán elfelejtett befagyni.

Megkukult. Mintha mi sem történt volna. A naptár december 20-át mutatott… és az volt a legkülönösebb, hogy az emberek nem mentek ki hőbörögni, meg dühöngeni, meg azon agyalni, hogy vajon a Tengeróceán hogyhogy megfeledkezik arról, hogy JÖN A KARÁCSONY.

Ugyanis elfelejtették, hogy van.

Mindenki fejébe odanőtt egy Karácsony alakú luk. Szerteszanaszét.

A Hajdejó kisváros mellett például, ahol egy Karcsi nevű villanypóznára kiragasztott felirat hirdette, hogy „MINDJÁRT LEHET MENNI CSUSZIKÁLNI, BOLDOG KARÁCSONYT!” értetlenül álltak a helyi népek.

Biztos valami kódolt üzenet – mondta elgondolkodva a bogárbefőttárus. – Hogy meneküljünk, mert jön a SivákMivák Károly.

Szerintem csak irkafirka – fűzte hozzá a plüssárus néni. – SivákMivákot meg legyőzte az Ördögbőr grófja, és SivákMivák azóta kiskocsmát vezet valahol Bóbabéjen.

Különben is, mi az a KARÁCSONY? – bámult a Bambulda igazgatója. – Sose hallottam róla. Vagy igen? 

Nem. – mondta a plüssárus néni, és jó mélyen belebújt a kabátjába, és visszasétált a hajdejó kis városkába. 

Fura szomorúságot érzett. Otthon kinézett a Tengeróceánra, és tudta, hogy VALAMI hiányzik, valami mézeskalács illatú IZÉ, de addig bámulta az eső kopogtatta ablakot, hogy arról is elfeledkezett, hogy miről feledkezett el.

Csak páran voltak szerte-szanaszét, akik nem felejtették el a Karácsonyt a Tengeróceánon innen és túl.

Az egyiküknek nem is volt rá ideje. 

Ugyanis éppen a borzasztó Kabajbojszival kardozott.

Vagyis majdnem.

***

„1 vacukál nagyon finom lisztet összekeverünk 30 kisvacukál porcukorral, valamint dobunk rá 30 bébikanál szódabikabónát, és a tavalyról elrakott édesmézeskalács-fűszerszámból 14-15 legkisebbvacukálnyit, így körülöttünk meg a tálban olyan lesz minden, mint amikor egy olyan fényképbe bámulunk, ami havas, és egy szánkó van a hó tetején, és úgy suhan lefelé a dombról, hogy a szánkó, aminek a tetején egy piros sapkás kislány kapaszkodik, suhanva nevet, mint az első tavaszi szél.

Úgyhogy gyorsan dobunk is a tálba 30 kisvacukálnyi finom vajat, 250 apróhár mézet, és 3 tojást, héjával vagy anélkül, ki hogy szereti, és keverünk, kavarunk, amíg a masszánk masszívan nem lesz puha, akárcsak anyukánk ölelése. 

Aztán kinyújtjuk a tésztát, vesszük a polipcsápos és szörcsögi, nagyfogú karácsonyi angyalka szaggatóformát, és szaggatunk, polipcsápos és szörcsögi, nagyfogú karácsonyi angyalkákat, majd gyorsan megcsináljuk a mézesmázat: ehhez kell 2 db tojás fehérkéje, és 30 kisvacukálnyi porcukor. Megkenjük vele a kiszaggatott, rengetegsok polipcsápos és szörcsögi, nagyfogú karácsonyi angyalkát, és bekenjük ezzel, majd a hörcsög hajtotta keverőgépes kemencébe pakoljuk az egészet, óvatosan, ne érjenek össze, és 180 északi fokon 10 percig sütjük. 

A perc az ilyen időmérő mértékegység: 1 perc 60 másodperc, hatvan perc egy óra. Ha valaki nem tudná.

Édesmézes polipcsápos és szörcsögi, nagyfogú karácsonyi angyalka recept, ahogy a plüssárus néni készíti (csak most nem emlékszik rá, de a végére majd igen!)

***

2.fejezet

Ördögbőr grófja, és az orbitálisan brutyó és rettenetes tekintetű hóember, aki ellopta a Karácsonyt

A hét tengeren megénekelt és rettegett Kabajboszi december 21-én gondolt egyet, és nekilódult Bakacsinszömörcről. 

A borzasztó bajsza, mint egy gonosz erdő, ahol egy morcos tigris lakik, akinek ellopták a tornacipőjét.

A szája csupa vicsor, és fogcsikorga.

A feje nagy, az orra kettő, a haja pedig, mint egy csupacsalános rét, ami alig várja az arra tévedő, rövidgatyás kölköket.  

A lódulása hóvihar és jégeső. Na de hova ez a lódulás? – kérdezhetnénk, mert a válasz, az megvan rá:

Na, én mostan fogom az Ördögbőr grófját, és összemorzsolom a csontjait a kreccsen ette mihasznának.

A Rettegett Kabajbojszi ugyanis utálta, hogy hiába rettegett, hiába hét tengeren megénekelt: Ördögbőr valamiért sokkal híresebb nála. Hogy őt mindig úgy emlegetik a népek, hogy nevetnek is közben. Hogy míg Kabajbojszi a Ricsihajó nevű fregattján fosztogatott, meg dúlt, meg ágyúzta a Nagy és Még Nagyobb és Méltóságteljes Meg Minden Császári Hajóhadat, addig Ördögbőr Abszolútumokkal haverkodott, megszerezte Kiskos kapitány aranyszívét, barátokat mentett meg robotdinoszauruszoktól… és ez valamiért hallatlanul népszerűvé tette őt a tengerparti, eperpipafüstös kiskocsmákban, sőt, még a Nagy és Még Nagyobb és Méltóságteljes Meg Minden Császári Hajóhad matrózai között is elismeréssel emlegették a legendákat, amik róla szóltak.

Úgyhogy a Ricsihajót (amit nem, nem és akkor se a Ferihajó, azaz Ördögbőr fregattja után neveztek el, nem, nem, semmiképp) keletnek indította, és teleszítta magát rosszlevegővel, és fújt egyet, és ezt csinálta, keresztül a Tengeróceánon végig, csobb-Csobb-és CSOBB, fú-Fú-és FÚ, és robogott a Ricsihajó, tele rosszlevegő-vitorlákkal keletnek, míg csak el nem érte Bivalybút.

És Kabajbojszi kardot rántott, csupa gonoszcsipa szemével belehunyorgott a naplementébe, és meglátta a Ferihajót, ami békésen pihengetett a parttól 20 méterre, a sós vízben lubickolva. És meglátta a kiskunyhócskából nagykunyhócskává építgetett nagykunyhócskát is. 

Pisla fény szűrődött ki az ablakain. 

Kabajbojszi úgy morgott, miközben lassan, de mérgesen-biztosan a nagykunyhócska felé lépdelt, mint akinek a bajszában lakó tigris rájött, ki lopta el a tornacipőjét.

És berúgta az ajtót. Mint egy kalóz.

NA, de most! – kiabálta, berontva, kardot meresztve, majd úgy maradt. Nem értette, mi történik. Ördögbőrt látta, amint egy almával, dióval és kókuszzseléscukorkával szanaszét díszített pálmafenyő tetejére próbál felültetni egy tengericsillagot.

A tengericsillag nem akart fa tetején üldögélő tengericsillag lenni. Pedig Ördögbőr még egy cuki karosszéket is faragott neki a fa tetejére. „Én kőműves leszek, nem karácsillag, mit nem értesz???” – kiabálta Ördögbőrnek, de az mit sem tudott tengericsillagul. Csak morgott tehát, mint aki egy tengericsillagot próbál felhelyezni… és így tovább.

Mi a fityfene folyik itt – morcogta gyanakodva Kabajbojszi. Fura mód az jutott az eszébe, hogy ROLLER, és hogy ennek köze van ehhez az egész fura helyzethez. – Mi ez, valami csapda? Honnan tudtad, hogy jövök???? KI SZÓLT? ÖSSZETÖRÖM, MEGROMBOLOM, HOGY NEM TESZI KI A KIRAKATBA…

Kabajbojszi? – hunyorgott a létra tetejéről a tiltakozását folyamatos mocorgással kifejező tengericsillaggal a kezében Ördögbőr. – Hát te meg?

Jöttem, hogy összemorzsoljalak! – bömbölte Kabajbojszi. 

Karácsonykor? – értetlenkedett Ördögbőr. A tengericsillag közölte, hogy „HAGGYÁ MÁN’”, de nem igazán figyelt rá senki se. 

És Kabajbojszi leengedte a kardját. „ROLLER” – gondolta, és valami fura érzés lakta be hirtelen a szívét, olyasmi, amit csak egy pici gyerek Kabajbojszi érezhet, amikor a mézeskalács és fenyőfaillat közepén, a csillagszóró pattogása és a szaloncukor zörgése közben… kap egy ROLLERT????

És csak annyit kérdezett:

MI AZ A KARÁCSONY? 

***

„…és akkor megszórjuk a tengericsillagot porcukorral, mert azt imádja, és sokkal KEZESEBB lesz, majd egy létrára állva, felfelé haladtunkban azt mondogatjuk neki, hogy „Schlaf in himmlischer Ruh! Stille Nacht! Heilige Nacht!”, ami a tengericsillag anyanyelvén TALÁN annyit tesz, hogy „Eperlekvárt is kapol’, ha nyugton maradsz szilveszterig”, és bamm, kész a csillag a pálmafenyőn.”

„Praktikus tanácsok kezdő karácsonyolóknak”

Írta: Bazil Bummerstruck, más néven az Egyfejű Könyvtáros (a kötetet hülye tanácsok miatt visszavonták.)

***

3.fejezet

A lehetetlennel határosan kiakasztó és udvariatlan, nagyikat a buszra nem előre engedő, csúnya szavakat is rötyögve mondogató, valamint suttyomban pukizó és borzasztóságos Hóember, aki ellopta a Karácsonyt

– Hm – közölte Ördögbőr, amikor megértette. Kabajbojszi már nem volt kardozgatós kedvében: csak ült a karosszékben, és őt bámulta. – Szóval valaki ellopta a Karácsonyt. 

– Hát, belőlem aztán biztosan – bólogatott Kabajbojszi szomorúan. Lassan persze eszébe jutott minden: az illatok, az, hogy olyankor még VELE is kedves mindenki, az ajándékok, meg a legfontosabb, a szeretet… hogy a Karácsony az egyetlen nap, amikor – nyilván valami mágia folytán – eszébe juttatják, vagy eszébe jut, hogy nocsak, még egy Kabajbojszit is lehet szeretni.

– Út közben el kell mondani, akinek csak tudjuk, hogy micsoda ünnep van most – döntött a gróf, és felcsatolta a kardját. Az egyik szekrényben matatott aztán, és közben fel se tűnt neki, hogy a tengericsillag egy nagyon pici betonkeverőt húzva éppen kifelé settenkedik a kunyhócskából. 

A szekrényből végül egy mordály került elő. Ördögbőr egy nagyon menő bőrtokba dugta, a hóna alá.

Bűbajrevolver – mondta, majd egy térképet kezdett tanulmányozni.

Az meg minek – rémült meg Kabajbojszi. – Ekkora a baj? Most akkor nem az lesz, hogy gyorsan elmondjuk mindenkinek, MI a KARÁCSONY? Hát van még 3 napunk.

Akinek tudjuk, elmondjuk – bólintott a gróf. Majd elvigyorodott. – De nem gondolod, hogy szó nélkül hagyjuk, hogy valaki csak úgy fogta, és elvitte? 

Ja, nem – válaszolta Kabajbojszi, és ő is elmosolyodott. A tigris a bajuszában határozottan felmordult.

És Ördögbőr köpenyt húzott, felcsapta a kalózsityakot, és közölte:

Csak előbb összeszedünk pár jófej banditát. Kell egy CSAPAT.

***

„A karácsonyi mágia megfejtése sajnos még várat magára. Egyelőre ott tartunk, hogy 5%-gyök alatt 2.673843, szorozva egy Ferike nevű másodikos kisdiák fejének súlyával. Csak hát itt megakadtunk, mert ebben a perceben speciel azt se tudjuk, a KARÁCSONY micsoda.” 

Prof. Habil Habakusz Emil, 

a Tengeróceáni Mestermagiszter Tanszék portása

 

***

4. fejezet

Ördögbőr grófja, és a hót’ rosszindulatú Hóember, aki annyira rosszindulatú és gonosz, hogy nem is RÉPA, hanem egy jégcsap van az orra helyén, és aki egyszer már a húsvétot is ellopta, de aztán visszaadta, mert a Hős ugarozós Húsvéti Nyúl beugrott érte a Hóember barlangjába, és kisebb hejehuja után visszaszerezte, és aki ellopta a Karácsonyt is amúgy

És nekilódult a Ferihajó a fedélzetén egy gróffal és egy Kabajbojszival, és szelték a vizet a fagyosan ragyogó csillagok alatt, és recsegős temetődalokat fútt a köpenyük alá karácsonyi dalok helyett a nyugati hóviharfelhők alól a szél, és így értek el Szamárnaszirtre.

Ahogy baktattak befelé a városba, mindenkinek elmondták, hogy ITT A KARÁCSONY HÉ, és valaki elhitte, és rohant haza, hogy ATYAGATYA, HOGY MEHETETT EZ KI A FEJEMBŐL?, mások viszont nem hitték el, hanem azt mondták, hogy HOGY LEHETNE KARÁCSONY, AMIKOR A FÖLD, AHOL MI LAKUKNK, TEÁSCSÉSZE ALAKÚ, ÉS EGY ÓRIÁSI, NYAKKENDŐS HANGYA CIPELI A HÁTÁN, ERGO KARÁCSONY NINCS, és ezek közül csak egyet, tényleg csak egyet vágott orrba Ördögbőr.

És mentek, és mentek, és felcsöngettek Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok lakásába, és megkérdezték Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnokot, velük tartana-e, hogy visszaszerezzék a Karácsonyt.

– Hogy a viharba ne? – közölte Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok, aki még annyit tett hozzá: – …vagy ne legyen a nevem Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok! Pláne, hogy tudom, hogy ki derítette ki a gonosz Hóember lakhelyét!

És akkor már hárman mentek, és röpült a Ferihajó a hullámok tetején, és már december 22-ét mutatott a naptár, amikor egy nagyon deres, és nagyon-nagyon havazásra álló reggelen odaértek Bakancsinbícsre. És mentek befelé a tengeróceán partján fekvő pici falucskába, és a piacon, akinek tudták, elmondták, hogy KARÁCSONY VAN HÉ! és csak páran, tényleg csak 58-an mondták, hogy NINCS IS KARÁCSONY, MERT MEGÍRTA AZ ÚJSÁG, ÉS HA MEG VAN ÍRVA, ABBAN MI NEM KÉTELKEDÜNK, GONDOLKODNI SE SZOKTUNK, MERT BUTÁK VAGYUNK, MINT HÁROM TÖK, ÉS AKKOR ÚGY NINCS!, és Ördögbőr nagyon tartóztatta magát, igaz, hogy ketten is lefogták már, hogy ne legyen orrbavágás, csak maximum kettő-három.

És odaértek egy pici házacskához, és bekopogtak Molnár Károly, másodikos kisiskoláshoz, aki bukásra állt matekból, és megkérdezték tőle, hogy velük menne-e brutyón gonosz Hóembervadászatra.

– Már hogyne mennék! – közölte Molnár Károly, másodikos kisiskolás, aki bukásra állt matekból. – Úgyis bukásra állok matekból. 

– És miért is? – kérdezett rá Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok kajánul. – Tudom ám, csak úgy kérdezem!

– Mert tudtam ám, hogy valaki ellopta a Karácsonyt! – válaszolt Molnár Károly, másodikos kisiskolás, aki bukásra állt matekból. – Ezt minden kisgyerek megérzi! És matek helyett azt nyomoztam, hogy hol lakik az a faragatlan Hóember, akinek volt képe ellopni. 

– És sikerült? Kiderült? – kérdezte Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok helyett Ördögbőr grófja.

És Molnár Károly kisiskolás nem mondott semmit, csak vidáman kacsintott egyet.

És akkor nekilódult a Ferihajóval Ördögbőr grófja, a rettenetes Kabajbojszi, Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok és Molnár Károly, másodikos kisiskolás, aki bukásra állt matekból, de kinyomozta, hol lakik a gonosz Hóember, és hiába csapdosott a hóvihar, hiába hullott a fagyos árbócokról jégcsap és reszketeg dér, hiába hordtak csípős hópelyheket a mindenféle rosszindulatú szelek a köpenyek alá, meg sem álltak a förtelmesen jeges és barlangos Bánatlankás csúcsÉszaki Harapányhavazósig.

– Gyerünk, ott a barlangja! – kiabálta keresztül a hóvihart Molnár Károly, másodikos kisiskolás, aki bukásra állt matekból.

És tényleg, mintha a parttal szemben lett volna egy ordasborzas, harapós sziklákkal és megfagyott hódarával teli szájú barlang. Lopakodva indultak neki mind a négyen: Hans Sebastian Grü AMIKOR egyszer csak egy rettenetes, fogcsikorgatós hang süvített keresztül a viharos szélviharon:

– HÁHHÁHÁÁÁ!!!! KI ALUDT AZ ÁGYACSKÁMBAN????

Ördögbőrék meglepődve, a hótól rútúl hunyorogva néztek össze.

– ÖÖÖ, én nem. – emelte fel a kezét Kabajbojszi.

A többiek szintén így tettek. 

– Ja, akkor jó – recsegte a rettenetes Hóember, aki ott toporzékolt a borzasztó barlang bejáratában, és akinek egy akkora jégcsap volt az orra hegyén, mint egy bocimedve. Két és fél méter magas volt, a karja göcsörtös karmos ágakba hajló akác, a gombjai feketénél is feketébb feketekőszén-gombok, a szemei helyén pedig egy-egy gonoszul csillogó gyémántdarabka. – OSZT MI KÉNE, HA VÓNA?!

Folytatta fenyegetőzősen.

– Add vissza a Karácsonyt!!!! – kiabálta túl a jégverést és szúrkapiszka, hógolyónyi pelyheket Ördögbőr grófja. A hóna alól előkapta a bűbajrevolvert, és ráemelte az álnok, láthatóan faragatlan, minden aljasságra kész, és szédületesen barátságtalan Hóemberre.

És akkor a Hóember az égbe emelte a feketére pörkölt akác-kezét, és felröhögött, mint aki gonosz viccet hallott, és akkor villámlott egyet az ég, és lezúdult a hegyről egy lavina, és a hóviharból tornádó, alamuszi pörgefürge jégcsélcsap, jegeslegesen irtózatos hurrikán keveredett a Hóember köré, aki nyerített, és kacagott, majd azt ordította, rekecs hangon, hogy!

– OKÉ!

És elcsendesedett minden. A csapatnyi briganti, akik azért jöttek, hogy visszaszerezzék a Karácsonyt, megkeresték az állukat a hóban. 

– …most komolyan? – kérdezett rá végül Kabajbojszi.

A Hóember a vállát vonogatta.

– Ja, hát meglehetősen unom. Amióta elloptam, itt minden nap Karácsony. Nem bírom már, az a fene nagy igazság.

És odadobott a csapat elé egy kincsesládikát, amiben ott csillogott, villogott, és ragyogászott a Karácsony.

És Ördögbőr kinyitotta a ládikát.

És akkor egyszerre fenyőfaillat lengte be a mindeneket, és lassan hullani kezdtek a nem gonosz, hanem jófej hópelyhek, amiket az ablakon keresztül szokás nézegetni, majd rálehelni az ablakra, és szivecskét rajzolni a lassan múló párába, és valahonnan pici csengő hangját hozta a szél, meg bejgliillatot…

És akkor mindenkinek, szerte-széjjel szanaszét az eszébe jutott a Karácsony.

Mindenütt a Tengeróceánon innen és túl. 

És mindenki a fejéhez kapott, és rohant ide-meg oda, a nagyik úgy sürögtek a konyhában, hogy dinamót kellett kötni rájuk, és az apukák az anyukákkal megbeszélték, ki mit intéz, de aztán elhagyták a nagy futásban a cetliket és az egyik minirobotdinoszaurusz helyett paradicsomkonzervet vett a gyereknek ajándékba a fa alá, a másik meg díszek helyett egy beszélő tonhallal ment haza.

De senki nem haragudott, és mindenki szerette a másikat.

És Ördögbőrék elégedetten száguldottak haza a Ferihajó fedélzetén, egyenest Bivalybúra, mert a gróf karácsonyi vacsorára invitálta az egész kompániát:

és hullt a pelyhes fehér hó. 

VÉGE