Ha Pannóniáról beszélünk, akár a jelenből indulunk ki, akár a történeti múltból, legalább részben át kell állítanunk a koordinátarendszerünket. A jelen kor, általában a nemzetállamok kora felől kevéssé vizsgálható a pannóniaság – legfeljebb mint a rész-identitás alapja vagy kulturális különbözőség –, ezzel szemben a kétezer évvel ezelőtti rendszer egyértelmű: a települések helye Rómához képest határozható meg; vagy a birodalom valamely provinciájának városai, vagy nem. 

Amennyiben a limesen belül vannak, kulturálisan, kultuszaikban, városszervezési elvük, várostereik szempontjából is hasonlók Olisipótól Pannónián át Londiniumig fórummal, capitoliumi triásszal, basilicával, fürdőkkel, könyvtárral, villagazdaságokkal, egyszersmind a birodalmi úthálózat állomásai. 

De mi maradt ebből kétezer év után? Mi az oka annak, amit Hamvas Béla ír az Öt géniuszban, hogy Pannónia máig Athénnak, Rómának fordulva áll? És vajon megkülönböztethető-e a – nevezzük így – fórum-logikából kiinduló várostér a nem-római alapítású városfejlődés eredményeként létrejött várostól szerkezeti, térhasználati, identitást alakító értelemben? 

A fenti kérdésre a történettudomány eszközeivel nehéz lenne válaszolni, egyrészt túl hosszú időszakot kellene átfogni, másrészt az évezredek olyan mértékben alakították másként az egykori birodalom városainak történetét – párhuzamosan a birodalom területén kialakult országok történetével –, hogy a változók miatti szétfejlődés követése szinte lehetetlenné teszi a vizsgálódást. 

Miért lehet mégis olyan benyomásunk, hogy az egykori birodalom területén a városok logikája, térhasználata, egzakt módon meg nem határozható érzete hasonló? 

Róma mindenhol igyekezett romanizálni is a meghódított területeket. A meghódított területek lakóinak a civilizációt is kínálta, ez a civilizáció pedig homogenizáló hatásással bírt. Persze ez a hatás visszafelé is érvényesült: az elvileg a végtelenségig bővíthető pantheont a lakosság mindenhol kissé a saját ízlésére faragta, gondoljunk az egyiptomi Ízisz romanizált változatának karrierjére – akit még Savariában is tiszteltek – vagy a kis-ázsiai eredetű Mithraszra, akinek Óbudán is kultusza volt. Ami a Pannóniában, Galliában és egyéb provinciákban kétezer éve megélt mindennapi identitást illeti, persze nem könnyű a rekonstrukció: az otthon kelta nyelven beszélő, de jogi státusa szerint római polgár „nemzettudata” és ezáltal viszonya a római birodalomhoz, visszavetítve a mai fogalmakat arra a korra, nehezen definiálható. 

Annyi bizonyos, hogy a városiasodás Európában mindenhol, így Aquincumban is, a rómaiak megjelenéséhez köthető. 

Ami a térszerkezetet vagy az infrastruktúrát illeti, a római városban bizonyosan volt fórum, amelyen helyet kapott a capitoliumi triász, Jupiter, Juno és Minerva szobra. 

Majdnem bizonyosak lehetünk benne, hogy a fórumon a basilica, a központi közigazgatási, igazságügyi és kereskedelmi épület, egy oszlopcsarnokos fedett tér is ott állt.

Valószínűleg megtaláljuk a macellumot, a húspiacot is valahol a központban, egész biztos ráakadunk a fürdőkre és a vízvezetékre, és valószínűleg az amfiteátrumra. 

Említettük a vízvezetéket, ez összefügg a – ma így mondanánk – közmű-szolgáltatással: az ivóvíz-ellátáson kívül a városok eső- és szennyvízelvezetése is megoldott volt, mint ahogy a fürdők vízellátása és víz-elvezetése is. Nem volt ugyanakkor szervezett szemétszállítás, legalábbis nem ismerünk ilyen rendelkezést/törvényt. 

A városok birodalomban elfoglalt helyét nem nagyságuk vagy lakosságszámuk, hanem jogállásuk határozta meg. Így többek között coloniák, municipiumok, civitas peregrinák lehettek. Pannoniában Hadrianus uralkodása alatt alapították a legtöbb várost. 

Pannónia területén a 4. században még zajlanak építkezések, a lakosság lassanként azonban kezdi feladni a városokat a barbár támadások miatt, és elmenekül. 

A fenti folyamatok nemcsak Pannóniában, hanem mutatis mutandis a Nyugat-Római Birodalom többi részén is lezajlottak. (Mialatt a Kelet-Római Birodalom mint az egész római birodalom jogörököse még 1453-ig fennállt.) 

A kérdés az, kimutatható-e városszerkezeti, város-használati folyamatosság a beözönlő új honfoglalók és a helyben maradt lakosság által újra benépesített római alapítású városokban? 

Van, ahol egyértelműen a korábbi szerkezetre épül rá a későbbi, középkori város, és a lakosság sem cserélődik le, legfeljebb keveredik az újabb és újabb hullámokban érkező bevándorlókkal és hódítókkal –  Itália-szerte ez történik.

Ráadásul Róma centruma máig a különféle császárok által alapított fórumok körzete. Az isztriai Pulában (Pola) a mai napig Trg Forumnak, Fórum térnek hívják a város főterét, amelyen ott áll az önkormányzat (reneszánsz) épülete és Augustus fennmaradt szentélye, éppcsak a capitoliumi triász hiányzik. 

Sorolhatnánk az itáliai és hispániai példákat, de számunkra érdekesebb Pannónia. 

Ahol a római alapítású városok majdnem kivétel nélkül újranépesedtek a középkor folyamán: Aquincum helyén előbb királyi, majd királynéi város, Savaria helyén Szombathely, Scarbantia helyén Sopron, Sopianae helyén Pécs jött létre és így tovább. Itt jegyezzük meg, hogy ezen városok története, kultúrtörténete a fentiek fényében mind régebbre nyúlik vissza, mint az országé, amelyben vannak, ily módon egykor egy, azóta már megszűnt birodalom alkotóelemeiként örökösei annak – miközben egy későbbi államalakulat (nemzetállam) területén vannak. 

Külön kérdés, hogy mi történt a pannon városokkal a rómaiak távozta és a honfoglaló magyarok bejövetele közt. 

Hogy egy pécsi példát citáljunk ide, a püspökség alapítólevelében például nincs szó arról, hogy a várost köteleznék templomépítésre, amiből arra lehet következtetni, hogy volt a településen keresztény templom. A hunok távozása után a gótok következtek, akiket a longobárdok váltottak, majd megérkeztek az avarok, Nagy Károly hódításáig itt lehettek. Arról nincs bizonyosság, hogy Nagy Károly Pannóniát a birodalmához csatolta, vagy nem – mint ahogy arról sem sok forrás maradt, kik használták a magyarok bejövetele előtt a rómaiak alapította városokat a különféle hullámokban érkező hódítók mellett, azaz volt-e letelepedett lakosság itt, és ha igen, milyen nyelven beszéltek és milyen vallásúak voltak. 

A Szent István-i városstruktúrában mindenesetre megjelennek azok a városok, amelyek a római városmagon vagy annak közelében népesültek újra, azaz a középkori magyar állam területén továbbra is lakottak a római alapítású települések. 

Ami Óbudát illeti, két római városról beszélhetünk, a polgárvárosról és a katonavárosról. 

A polgárvárost a 19.-20. század fordulóján zajló vasútépítkezés és a HÉV kiépítése négy részre vágta. Az építkezéssel egy időben kezdődtek meg a feltárások – nemcsak itt, hanem a katonavárosban is –, amelyek máig zajlanak. 

Ahogy említettük, van olyan település, amely egyszerűen szervesen körbenőtte egykori, római fórumát. A horvátországi Pulát hoztuk fel először, de említhetjük a pannóniai Szombathelyt is, ahol az egykori forum és a capitoliumi triász temploma, valamint a helytartói palota helyén ma is a központ épületei állnak: a templom helyén a püspöki palota van, míg a megyeháza előtti tér nagyjából a forum oldalának felel meg, de közel volt egykor a fürdő is. 

Ami bizonyosan megmaradt Óbudán is mint várostérhasználati elem, az az úthálózat: az észak-déli tengely (a mai Szentendrei út iránya) és az északnyugat-délkeleti tengely (az esztergomi út) itt metszette egymást, mint ahogy ma is még. 

Ugyanakkor a középkori város lakói nem a polgárvárosra, hanem a katonavárosra telepedtek rá, így a későbbi város a mai Flórián tér mint centrum körül épült ki. 

A legismertebb feltárás története az aquincumi romterületen kívül a katonai amfiteátrumhoz kapcsolódik. A rómaiak távozása után utóbbi épület maradványaira az évszázadok során ráépítettek, népi neve (Királydomb, Galgenberg) ugyanakkor sejtette, hogy nagyobb épület rejtőzik a házak alatt. A harmincas években tárták fel.

A legnagyobb rombolást a 20. században, a Kádár-rendszerben hajtották végre a településen: 1973-ban a Flórián téren a római legiotábor parancsnoki épületének feltárt maradványait az üzletközpont építése és közlekedési beruházások miatt felrobbantották (erről lásd a lapban Horváth Péter írását: Felrobbantott örökség) 

Noha a Szentendrei út nyomvonala is arrébb került, az új Flórián tér pedig legfeljebb funkciójában őrizte meg az eredeti, római elődjén létrejött, a középkoron és a török megszállás mint megszakítás után az újkorig meglévő központi tér szerepét, annyi itt is látszik, hogy a római alapítású város szerkezetének egy része évszázadokon keresztül megmaradt, a későbbi lakók körbeépítették, illetve az amfiteátrum esetében ráépítettek a romokra.  

Természetesen Óbuda településszerkezetét és helyét a magyar városok között nagyban átrajzolta a szombathelyinél jóval viharosabb történelme. Előbb IV. Béla költöztette át székhelyét a jobban védhető budai Várhegyre a tatárjárás után, majd a középkori királynéi város és egyetemváros maradék fénye tűnt el a török megszállással, amely után Vetus Buda az egykori római birodalom jelentős településeiből és a királyi/királynéi udvar egykori helyszínéből a fontosabb Pest-Buda peremvárosa lett. 

Mi az, ami az elnéptelenedő, majd új lakossággal újra benépesülő városokban mégis megmaradt az egykori Rómában, csakúgy, mint Pannónia és az összes egykori provincia egyéb városaiban? 

Egy elég megfoghatatlan dolog bizonyosan: a térhasználat logikája.

 A limesen túli területeken, később épült városok egy része nem ismeri a természetes centrumot, illetve centruma későbbi, a mesterséges városfejlesztés és nem spontán várostér-használat eredménye. 

A Dunától keletre nem mindenhol van meg az az egyértelműen origónak számító Fő tér – az agora/fórum típusú városfejlődés centruma –, mint ami Pannóniában általában megtalálható az egykori forumhoz legalább közel vagy annak funckiójában a bazilikával/ főtemplommal, a kávéházakkal és az üzletekkel, a teraszokkal és a városházával.

Aki Pannónia szülöttjeként alföldi városban jár, annak idegen a városhasználat logikája és a városi társadalom viselkedése is. 

A római/pannon típusú városhasználatra a nyitott, a teret használó, laza hálózat jellemző. Az alföldi városok társadalma ezzel szemben általában nem használja a fórumot a mindennapi életében, a központi tér a reprezentáció vagy a hivatalosság helye, de nem a társadalmi önszerveződésé.

Ezen városokat inkább az intim térben, a belső térben megélő sejtes szerveződés jellemzi, a fő tér, a „fórum” mint a társadalmi önszerveződés, a korzózás, a jelenlét helye idegen a működésmódjuktól – aki látta már mondjuk a pécsi Széchenyi teret és egy tetszőleges alföldi középváros fő terét például szombat délután, annak valószínűleg feltűnik különbség: előbbi élő helyszín, utóbbi üres tér.  (Noha ellenpélda is akad: Szeged a mezővárosi múltja ellenére is pszeudo-pannon városként viselkedik a térhasználatot illetően, aminek ezer oka közt nyilván ott van az erősebb polgárosodottság.) 

Bár ez nagyon messze vezet, talán felvethető, hogy részben a társadalomszervezés és a térhasználat különbségeiben van annak is a gyökere, amit két Magyarország-jelenségnek nevezünk, és amelyben felfedezzük a limesen (provinicán) belüliség vs azon kívüliség, labanc-kuruc, katolikus-református, polgári-paraszti stb. ellentéteket, ám hogy melyik jelenség volna is a többi oka, és melyik a következménye, az korántsem egyértelmű. 

Egy bizonyos: Pannóniában Róma a gyökéroka a városoknak. A legtöbb pannon város esetében pedig az egykori városszerkezet máig meghatározza a várostér-használat módját. 

A fórum (agora) mint középpont mindenhol emlékeztet arra, hogy Pannónia – Hamvas szavával – hiába egy későbbi államalakulat, Magyarország része, máig része a római birodalom kultúrtérségének. 

Tágabb értelemben Európának.