Keresés
rovatok
recenzió | 2023 tél
Fotó: Fortepan/Nagy Gyula
Péntek Orsolya
Passzázsok, gyilkosságok, sátánisták és egyéb rejtélyek Budapesten
Budapest rejtett vagy azóta eltűnt értékeit és főleg: érdekességeit mutatja be Kordos Szabolcs Egy város titkai – Budapesti legendák, legendás budapestiek című kötete, amely a 21. század kiadónál jelent meg a közelmúltban. 

A szerző nem igazán ás mélyre, az egyes fejezetek a színvonalas ismeretterjesztés horizontján mozognak – ám mielőtt bárki becsmérlésként fogná fel ezt a minősítést, tegyük gyorsan hozzá, hogy pont az ilyen típusú könyvek hiányoztak sokáig fájóan a magyar kultúrtörténetből, miközben például az angol nyelvterület országaiban évszázados hagyományuk van. 

Kordos Szabolcs történetről történetre, kerületről kerületre ugrál: először a Deák téri Anker-ház sztoriját meséli el, bemutatva az annak tetőterében jelenleg élő családot, majd a Rákóczi úton élő Dr. Lengyel Árpádnak, a Titanic magyar orvosának története következik, hogy eljussunk egy óbudai szempontból is érdekes fejezetig: az időközben eltűnt Fürdő-szigetig, amely az egykor Óbudához tartozó Margitsziget magasságában volt a Dunában. 

A sziget, ahogy a szerző írja, itt állt, amikor megjöttek a rómaiak, sőt még a reformkorban is megvolt, valahol a Dagály stranddal szemben. A rajta lévő antik romokat Rómer Flóris tárta fel a 19. században. Tele volt hőforrásokkal, ezért építhettek rá egykor fürdőket. Amikor a hajózás megkönnyítése érdekében a folyómedret a 19. század végén kikotorták, eldózerolták a szigetet is.

Egyetlen oltárkő maradt meg, amely a folyó istenét ábrázolja. A hőforrások ma is megvannak a Duna alatt. 

A Király utca egy legendás bordélyházán át haladunk tovább egyenesen a budai Várig. 

Talán nem sokan gondolták, hogy a Sándor-palota a Sándor grófokról kapta a nevét. Egyikük, Móric, a reformkori Pest-Buda jellegzetes figurája volt, állítólag soha nem szállt le a lóról, még a palotája erkélyére is lóháton állt ki levegőzni, sőt a bálokra is így járt – egészen a bálteremig. 

Egykori palotája a második világháborúban megsemmisült, a ma a köztársasági elnöknek otthont adó épület korhű másolat.

Vendéglők, írók otthonai, a Gellért-hegy mint állítólagos boszorkánytanya, az egykori Magyar Rádió épületével szembeni Tichy tisztító épp úgy felbukkan a kötetben, mint  0036 Mark, a város rejtőzködő graffitiművésze. Utóbbi munkáival leginkább a városi házfalakon találkozhatunk.

A jelenkor és a legendákban gazdag 19. század mellett feltűnik a lapokon a félmúlt is. Például a Mambo bár (Sole mio) formájában: a Hegyalja úti night club a Kádár-kor rejtélyes szórakozóhelye volt. Egyenesen a magyar titkosszolgálat hozta létre, az itt dolgozó lányok pedig ügynökök voltak, akiknek fő célja nem a vendégek szórakoztatása, hanem a róluk való információszerzés volt. Egykor itt dolgozott a ma már olasz politikusként ismert Cicciolina is…

Feltárul a ma is kibelezett betonszörnyként a város fölé tornyosuló Rákóczi út 66. története is, amelynek helyén egykor akasztások zajlottak, ám ez korántsem meglepő annyira, mint a Bazilika egykori telkének története. A templom helyén régebben színház működött, de nem a polgári színjátszásnak szentelték, hanem vadállat-viadalokat tartottak benne. Ahogy egy korabeli német utazó írja, a pestiek a „lelket eldurvító” látványosságot igen szívesen látogatják. 

A szerző jó eséllyel egyensúlyoz a viszonylag ismert nevek és történetek – például a Weiss Manfréd-család és a Gresham-ház sztorija, a Hatvany-villa a várban –, valamint a feledésbe merült egykori pesti kuriózumok közt. Utóbbiak közt érdekes a Haris-bazár története, amely a mai Haris közben állt, és állítólag a mesés keletet idézte, illatszerben úszó belső utcákkal, pálmafákkal, szökőkutakkal. A szerző utal rá, hogy az egykori bazár a leginkább a milánói Galleria Vittorio Emanuele II-re emlékeztetett – ha így volt, igazán kár érte. 

Persze nem is Pesten lennénk, ha nem borzolta volna a kedélyeket egy bazárbeli gyilkossági ügy. Az épületben lakások is voltak, az egyikben, egy köztiszteletben álló orvoséban gyilkoltak meg fényes nappal egy prostituáltat és mellette egy kislányt. A gyilkos egy korábbi kuncsaft volt. 

Mielőtt azt hinnénk, hogy az egykor minden bizonnyal szép passzázs a szocialista építkezésnek esett áldozatul: nem így volt. 1910-ben bontották le, hogy helyére magánkézben lévő utca (!) épüljön hatalmas bérházakkal. 

A könyvbe Óbuda egyetlen helyszínnel tudott bekerülni: a Pogánytoronnyal. 

Az Aranyhegyen lévő épületről az Óbudai Anzikszban is hosszabban írt Kolozsi Ádám (Nem fog már összeomlani a Pogánytorony – Eladó tábla az ősmagyar kultuszhelyen, Óbudai Anziksz, 2021 tavasz).

A Turáni Társaság az első világháború előtt alakult meg, viszonylag ismert tudósokból, tagja volt Vámbéry Ármin mellett például Hopp Ferenc és Cholnoky Jenő is. Az orientalisták a magyarság keleti gyökereit szerették volna megtalálni, az első világháborúban azonban fura irányt vett a történet, a kutatók távoztak, helyettük egy szélsőséges szekta kaparintotta meg a jobb napokat látott egyesületet, akik a pogány kultúra visszaállításáért küzdöttek. Ők építették fel a város szélén a tornyot, amely csak 1935-re lett kész. A tetején egyszer régen turulmadár ült, ma már ez nincs meg. 

A kíméletességgel nem vádolható Horthy-rendőrség a Turul-szektásokkal ugyanúgy nem bánt kesztyűs kézzel, mint a korabeli kommunistákkal. Egyes tagokat munkaszolgálatra vittek Ukrajnába, másokat börtönbe vetettek. 

Nem is Magyarországon lennénk, ha a Rákosi-korban nem sajátította volna ki az ÁVH a tornyot, hogy megfigyelőállomássá tegye. 

A szomorú végről a szerző nem értekezik, arról csak az idézett Kolozsi-cikk ad számot: a lepusztult intézményt állagmegóvási munkák után egy éve hirdették meg egy ingatlanos oldalon. Hogy azóta gazdára talált-e, nem tudjuk. 

Viszonylag élhetőbb korba ugrunk innen, a 19. század végére. Liszt Ferenc ma emlékmúzeumként működő lakása mellett Szendrey Júlia Horánszky utcai lakásában is sétát tehetünk, majd Karády Katalinhoz is ellátogatunk. 

A könyvben – amelyben az említetteken kívül számtalan más érdekesség is külön fejezetet kapott – a Margit körúti szabadkőműves székház története az egyik utolsó fejezet.  

A Kapás utca sarkán álló épületben ma kínai étterem működik. A ház 1913-ban lett készen. A kapu felett Prométeusz-szobor köszöntötte a betérőket, ahogy a szerző írja, ez volt a legerősebb utalás a hely jellegére. Murányi György munkája volt, az államosítást követően leverték helyéről. 

A házban kiadott lakások is voltak és egy vendéglő. 

A szabadkőművességet mind a Horthy-, mind a Rákosi-rendszer betiltotta, így a háború előtt tánciskolák – Dienes Valéria híres iskolája is – működtek itt. 

A könyv a Fiumei Úti Sírkertről szóló fejezettel zárul. 

A gazdag képanyag és a gördülékeny stílus miatt kifejezetten olvasmányos munka a Budapest-irodalom maradandó darabjának tűnik. 

Kordos Szabolcs: Egy város titkai – Budapesti legendák, legendás budapestiek
21. Század Kiadó, 2022
ára: 6990 Ft