Úgy mondják, a Szépvölgyiből lefelé nem tudta bevenni a Lajos utcai kanyart egy teherautó, belerongyolt a régi nyilvános WC-be, levitte a sarkát, és kampó: az IFA és a slozi véletlen találkozása után inkább ledózerolták a háború előttről itt felejtett míves vizeldét, a “zöld villamost”; jól összecsinálhatta magát, akinek utoljára volt benne dolga. Annak a helyén nyitották aztán a nyolcvanas években az Admirál pinceborozót. Állítólag nem volt rossz hely, csak a környékről nem járt oda senki, mert nem akartak pöcegödörben inni.
A malom, amely a századforduló előtt néhány évre a tér nevét is adta (és ami miatt néhány őslakos újlaki most is Lujzinak hívja a Kolosyt), a nagy 1921-es tűz előtt egész Óbuda legnagyobb épülete volt. Milyen Óbuda? – hördülhetnek fel az igazi lokálpatrióták, EZ ITT ÚJLAK! És ki vitatkozna velük.
A középkorban itt, a mai Kolosy tér környékén lehetett Szentjakabfalva község központja, a templom és temető éppen a mostani tér közepén állt, az Amfiteátrum irányában pedig az ország egyik legnagyobb állatpiaca működött. A török időkben a falu elnéptelenedett, a helyén alapított Neustift házaiba pedig nagyrészt német telepesek költöztek. A Császár fürdőtől a mai Nagyszombat utcáig nyúló Újlak polgárai 1705-től már a Kolosy térre, a ma is álló Sarlós Boldogasszony Plébánia helyén emelt kápolnába jártak misére. Hamarosan ekörül alakult ki a Buda és Óbuda közötti település központja. A Szépvölgyi úton kövezett árok vitte le a vizet, a mostani buszfordulónál pedig a vesztőhely állt egy darabig, Buda akasztófája.
Újlakot idővel körbefojtotta és felszippantotta a kisgömböcként hízó város. A környéket az 1800-as évek végére Duna-parti malmok, textil- és festőüzemek, téglagyárak vették uralmuk alá, a szőlőnek itt is betett a filoxérajárvány, a kertek a belső udvarokra szorultak. A kocsmák azonban megmaradtak, akárcsak Óbuda más részein.
Az első átfogó szanálási terv 1937-ben megszületett, ha megvalósul, Újlakon nem nagyon marad régi épület. Szerencsére papíron maradt, akárcsak a hatvanas évek rendezési tervei, amelyek ide is panelrengeteget álmodtak, a Kolosy és a Zsigmond tér között négy húszemeletes toronymonstrum épült volna. A gazdaságosabbnak gondolt óbudai lakóteleppel szemben azonban Újlakra már nem jutott forrás. Ezzel a városrész ugyan megúszta az átépítést, de pénz sem jutott rá, és akarat sem sok: előbb-utóbb úgyis jön a dózer, addig meg minek feccölni a romló állagú régi épületekbe.
Így rekedt bele Újlak az évtizedekig tartó átmeneti állapotba. A nedves falú régi házakat ezalatt hagyták tovább pusztulni, a környéken építési tilalom volt érvényben, és a közeli kiköltöztetésre számító lakók sem akartak nagyon beruházni a tanácsi lakásba.
Ez ekkor még a tér közepén volt . Lényegében egy bódékomplexumról volt szó, egyesek szerint enyhe egérszaggal, de volt itt minden nőnek buzgón udvarló hentes, jó savanyúságos, tejcsarnok, szép árut kínált Burom Laci, a rendőrből lett zöldséges, és a pult alól még szebb húst adott csirkés Feri. A gyerekeket leginkább a műanyag kisautókat és csattogó lepkét árusító néni kisasztala vonzotta, na meg a lángosos. nyaranta a főttkukoricás. A lacikonyhán olyan hírességek is rendszeresen benyomtak egy májas hurkát egy ráadás sült kolbásszal, mint a focista Tichy Lajos, a vízilabdás Gyarmati Dezső, vagy a színművész Bessenyei Ferenc.
A Kolosy téri törzsökösök büszkék voltak a standok között megforduló sok művészre és más hírességre, még ha azok részben a “hegyről” jártak is le. A szintén törzsvendég Csukás István meg is énekelte a piac nagyszerűségét az Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig című versében: ”Ha csúnya, hát csúnya, ha büdös, hát büdös, nincs más utam, és nincs másik életem”. De itt vásárolt Kiss Manyi, Kőmíves Sándor, Kállai, Sinkovits, Kudlik is, némelyikük a piaci italozókba is be-benézett.
A Kolosy tér erős vonzásában élő helyi művésztársaság törzshelye azonban a piaccal szembeni Csilla eszpresszó volt a Lajos utca sarkán, ott, ahol most a Vision Express működik. Valamikor Csillagnak hívták, de miután a címfestő elszabta a feliratot, praktikusan alkalmazkodva a helyzethez, nevet rövidítettek. A gyerekek főleg az apró kiülős terasz miatt szerették, aminek a hatvanas években modernnek számító fém-műanyag székeire akár fürdőruhában is le lehetett ülni fagyizni – akkor még ugyanis lehetett fürödni a Dunában, igen, a Szépvölgyi útnál is; rakparti autóút sem létezett. De a Csillában több környékbéli filmes és színésznő is törzsvendég volt Csala Zsuzsától Lehoczky Zsuzsáig, Tichy Lajos operettszínésznő feleségéig.
A válogatott focista a Szépvölgyi és az Árpád fejedelem sarkán lévő, Dunára néző házban szerzett lakást, ennek erkélyéről nézte időnként a HÉV-en túl a grundon focizó helyi gyerekeket, sőt nagy néha be is állt közéjük játszani.
A Nagy László–Szécsi Margit házaspár, Sztankay István, Zolnay Pál, Szörényi Rezső, Simó Sándor – Újlaknak ez a Duna-menti része társadalmilag tehát karakteresen eltért a dohos, földszintes házak világától. De a környékbeliek így is ugyanazoknál az árusoknál és boltokban vásároltak (csak a piac körül maradva: posta, háztartási bolt, vasedény, csavarbolt, varroda, rövidáru), a gyerekek mind a Lajos utcai iskolába jártak, és suli után együtt fociztak. A visszaemlékezések szerint egész Újlak tele volt grundokkal – az építési tilalomnak gyerekszemmel áldásos következményei voltak.
A környék jövőjéről a nyolcvanas évek elején bontakozott ki éles vita. Ekkoriban már kezdett felértékelődni az építészeti és általában a helyi örökség annyira, hogy a teljes bontás és a panelépítés politikája érdemi ellenállásba ütközzön, és a kerületi tanácsok (a Kolosy tér a II. és a III. kerület közötti határon van) is ellenezték a BUVÁTI tervét, amiben a hegyoldalra ötemeletes, lejjebb pedig hétszintes épületeket irányoztak elő.
Két kézzel kaptak hát a késő szocializmus egyik jó politikai kapcsolatokkal rendelkező korai vállalkozójának ötletén, aki azt ígérte, a segítségével Újlak megmenekül a dózertől és a paneljövőtől, és piaci tőkebevonással a környéken újjáéleszti a hangulatos régi Óbudát. A Coopinvest Kisszövetkezetet gründoló Harsányi Zsolt a cégével privátban kidolgozott egy komplett városrész-revitalizációs programot, és azt állította, hogy ha ezt elfogadják, a Kolosy tér teljes környéke megújul: a Bécsi út macskaköves sétálóutca lesz irodalmi kávéházzal, szabadtéri árusokkal, virágpiaccal és utcazenészekkel, a környező utcákban kézműves műhelyek és műteremházak sorakoznak majd, és az egész város ide fog járni egy kis kultúrát szippantani.
Az ötletet megvette a kerület: mindenki a hangulatos Óbudára voksolt, és 1987-ben a Fővárosi Tanács is elfogadta a tervet. “Újlaknak új funkciót ad, hogy a Vár és Szentendre közötti terület új idegenforgalmi egységgé válik” – állították, és a lelkes újságcikkek arról regéltek, hogy itt fog hamarosan megszületni “Budapest Grinzingje”.
Arról kevesebbet tudhatott a nagyközönség, hogy az üzletember hány lakást húzhatott volna fel viszonzásul a városrészben, és egyáltalán, mennyire lett volna reális ez a nagyívű elképzelés. Valószínűleg meglehetősen kevéssé, mert bár a Bécsi úton és a szomszédos utcácskákban a couleur locale visszfényének halvány sugarát még valóban lehetett érezni, a közlekedési funkciók nehezen férnek meg egy művésznegyed igényeivel. Az egykori csendes negyedből a hegy és a folyó közötti szűk folyosón nagyforgalmú átjáróház lett, és ezen önmagában nem változtatott volna, ha egy-két utcát afféle kereskedelmiesített skanzenként átmentenek a jelenbe.
Maga az alapelgondolás azonban, hogy Újlakon csakazértis egy elképzelt, nosztalgikus Óbudát kell építeni, nem felejtődött el. A rendszerváltás után a területre műemlékvédelmi határozatot fogadtak el, a részletes rendezési terven túl az önkormányzat megterveztette a védett utcák képét, és az irányelvekben arra törekedtek, hogy minél karakteresebben jelenjenek meg a hagyományos elemek: nagyméretű kapuk, kis ablakok, a tetőn hódfarkú cserép – a földszintes régi Újlak darabkái.
A gyakorlatban azonban sokszor még a műemléki védettségnek sem sikerült érvényt szerezni. A gyenge szabályozási eszközök között a városépítészeti elvek megtörtek a magánépíttetők akaratán, a kivitelezések során rendszeresen eltértek a tervektől, a tervezésnél még előremutatónak gondolt elemek néhol igénytelen giccsként jelentek meg. Voltak építészeti szempontból jó és elfogadható példák is, előfordult, hogy a műemlékvédelem ki tudta kényszeríteni a régi homlokzat visszaépítését, és az 1993-ban átadott emeletes piacépület is arányosnak mondható. Az Újlaki Üzletház hupikék háza, a Finta József skiccei után gyenge minőségben kivitelezett, ma már alig használt épületsor a piac mellett, a sok házon a régi városképre utalni próbáló talmi elemek, a neobarokkra hajazó épület kapuzatába ledobott dór oszlopok miatt azonban az összkép nagyon távol van attól, ami kedvezőnek lenne nevezhető.
“A homlokzatokon funkció nélküli kőlyukakkal és geometrikus formákkal próbálták romantikussá tenni, amit nem lehet. Buda-Újlakkal talán még az lehet a szerencse, hogy nem is azzal a szándékkal formálják újjá, hogy az emberek éljenek benne, hanem hogy a pénzüket ott költsék el” – írta a Magyar Építőművészetben Ludwig Emil, és közel harminc év után is nehéz vitatkozni az ítélettel. Budapest Grinzingje helyett valami egész más, egy eklektikus, saját értékeit könnyen fecsérlő, a helyükre gyakran áltörténelmies giccset választó környék formálódott, ahol a részletek gazdag tárházát mutatják a kilencvenes évek legrosszabb építészeti ízléstelenségeinek, az összhatás pedig egyszerre művi, negédes és hangulattalan.
A kétezres évek Óbudai Promenád projektje a környék újabb ráncfelvarrásával, térkövezéssel, a csöcs”- és a Puskás-szoborral ezen nem sokat javított, a Kolosy térről a kipofozás után is hiányzik valami, valami, amit leginkább életnek és természetes jóízlésnek lenne nevezhető. A téren az átmenő forgalomtól eltekintve igazi nyüzsgés tulajdonképpen addig volt, amíg élő piac működött itt. Miután azt beköltöztették a csarnokba, valahogy már nem tudott igazi lenni – már csak azért sem, mert rendes piachoz túl drága volt. Öt éve már nincs, hiányzik ez is. Az épület évek óta zárva tart, a belengetett sörcsarnokból, buliközpontból, foodhallból nem lett semmi. A Kolosy téri hajdani nyilvános vécé mellett álló eperfa azonban, amely évtizedek óta figyeli a tér megpróbáltatásait, még ma is terem: nyáron még mindig lilára festi a járdát, és erjedt gyümölcsét kínálja a galamboknak, hogy spiccesen repkedhessenek Újlakon.
