Előzmények
Az aquincumi polgárváros romjai és az – akkor még – idillikus, városszéli hangulat a 19. század második fele óta vonzotta az érdeklődő, pihenni vágyó látogatókat, ezzel párhuzamosan folyamatosan zajlott és zajlik ma is a város épületeinek, utcáinak feltárása. Ezen több, mint 130 éves folyamat során a fénykorában (Kr. u. 2-3. század) 10-11 ezer lelket számláló város közel felét feltárták, ma pedig a régészeti park területén látogatható. Ugyanakkor vannak még olyan városrészek, elsősorban a település nyugati és északi zónáiban, amelyek kutatásra, illetve régészeti rezervátumként a jövő kutatógenerációkra várnak. Ilyen – sok meglepetést tartogató – területrész a város észak-déli és kelet-nyugati főútja által határolt negyed (azaz praktikusan a romkert Keled utcai frontja), amelynek részleges feltárása még a 19. század végén kezdődött, de mivel itt „mindössze” lakóházak nyomaira bukkantak az első feltárók, hamar fel is hagytak a szisztematikus ásatással. Ahogy Kuzsinszky Bálint, az első ásató 1891-ben, a Budapest Régiségei folyóirat hasábjain megjegyezte a területről: „ (…) épületek borították, csakhogy azoknak minden tekintetben alárendelt jelentőségűeknek kellett lenni”.
A munkálatok során egy ipari-kereskedelmi rendeltetésű negyed képe kezdett körvonalazódni, amely a Dunához itt lefutó kelet-nyugati főút élénk forgalmát használta ki. A főútra rövidebb oldalukkal tájolt, párhuzamosan elhelyezett, ún. hosszúházak utcafronti helyiségeiben boltok, műhelyek működtek, míg a hátsó, csendesebb traktusban találjuk a tulajdonosok falfestményekkel díszített, padlófűtéses termekből álló lakórészét, egynémely esetben saját fürdőszárnnyal. Legalább 5 ilyen hosszúházat ismerünk ebből a negyedből, amelyek meglehetősen nagy alapterületűek voltak, akár 700 négyzetméteresek is! A házak közül eddig mindössze háromnak a teljes kutatása történt meg, ezekben fémmegmunkálás és mázas edények készítésre utaló nyomokat találtak a régészek, egy esetben pedig egy tímár- és enyvfőző műhelyt lehetett azonosítani. Az aprólékos kutatások arra is fényt derítettek, hogy a házakat a Kr. u. 2. század közepe és a 3. század vége között többször átalakították, sokszor még „profilt is váltott” egy-egy műhely (pl. fémművességről bőrkikészítésre álltak át). Ugyanakkor azonban vannak még olyan épületek ebben a negyedben, amelyek belső helyiségeiről, azok funkcióiról szinte semmit, vagy csak nagyon keveset tudunk, feltárásukat pedig ugyan tervezzük, de ez évtizedekben mérhető. Ezen későbbi munka előkészítésként nagy segítség lehet olyan modern, ún. roncsolásmentes módszerek alkalmazása, amelyek gyorsan és hatékonyan tájékoztatják a szakembereket az itt található épületek jellegéről, sőt a lelőhely állapotáról is.
A módszer
2020 nyarán – előkészítendő a következő ásatási szezont a város ezen ipari kereskedelmi negyedében – fémkereső műszerrel szisztematikusan pásztáztuk át a korábban csak részben kutatott épületek helyét, illetve azokat a kisebb-nagyobb meddőhányókat, amelyeket a korábbi ásatások során hagytak itt elődeink. A módszer segítségével képet kaphattunk a korábbi ásatások által felhagyott területrész állapotáról (pl. vannak-e itt még és ha igen, milyen állapotban, fémleletek a felső rétegekben?), adatot szolgáltatott az egyes épületrészek funkciójáról (ti. más jellegű tárgyak kerülnek-e elő az utcafronti, feltételezhetően műhely- és bolthelyiségekből, mint a lakórészből), valamint a későbbi időszakból származó tárgyak felszínre hozásával (pl. 20. század eleje, első fele) arról is képet kaphatunk, kik fordultak meg az ókori város romterületén, annak felfedezése óta. A fentieken túl segítséget nyújt a későbbi ásatásokhoz is: tudjuk, hol kell inkább számítanunk majd fémtárgyak előkerülésére. A kereső műszer használata természetesen nem új keletű, évtizedek óta használják kiegészítésképpen a régészeti feltárásokon, sőt – mint ez sajnos szintén közismert – módszeresen roncsolnak is vele régészeti lelőhelyeket szerte a világon, nemcsak megfosztva a nagyközönséget és a kutatást a szép tárgyaktól, hanem az általuk hordozott, pótolhatatlan információktól is. A fémkereső alkalmazása ugyanis csak akkor hasznos és értékes, ha azt a tudomány szolgálatába állítva használjuk: azaz minden egyes előkerült tárgy helyét és mélységadatát pontosan rögzítjük, hiszen kizárólag így járulnak hozzá ezek a leletek egy-egy terület, épület történetének jobb megértéséhez.
Az első eredmények
A tavalyi, romkerti kutatás több, mint 140 db fémtárgyat hozott napvilágra, amelyek zöme római kori volt, de szép számmal bukkantak fel a későbbi korok emlékei is. A leleteket minden esetben pontos leírással és azonosítási számmal láttuk el, előkerülési helyüket rögzítettük és térképre vittük, így már most sok érdekes információval lettünk gazdagabbak a városnegyed történetéről, szerepéről. A fémleletek jelentős része kisméretű, amorf ólomdarabka, vagy vasdarab, ami nem meglepő, hiszen számos tárgy készült ólomból a vízvezetékcsövektől a különböző fa tárgyak burkolatáig, vasszegek pedig százával kerültek a házak tetőszerkezeteibe. Az egyedi leletek közül számos, különböző formájú, méretű és súlyú ólomsúly emelhető ki, amelyek közül egyiken még a súlymérték egységét is jelölték. A nagy számú ilyen jellegű lelet jelenléte ebben az ipari-kereskedelmi negyedben nem meglepő, hiszen a házak főút felé nyíló helyiségeit elsősorban boltként használták. Ugyanígy sok érem is előkerült, amelyek zöme a Kr. u. 2-3. századra keltezhető, ezek egybevágnak a város ismert időrendi adataival. Kiemelhető Antonius Pius császár (Kr. u. 145-161) ún. sestertiusa, amely rendkívül jó állapotban maradt ránk.
A lakóházak berendezési tárgyai közé tartozhattak a töredékes állapotban fennmaradt bronz bútor- és ládaveretek, de szintén bronzból készült kézi tükrök darabjait is dokumentálhattuk. A tárgyak előkerülési helye szintén érdekes adalékokkal szolgált a városnegyed funkciója és az emlékek állapota szempontjából: míg a kereskedelmi tevékenységhez köthető tárgyak (pl. érmek) inkább az épületek utcafronti részéről, a személyes tárgyak (pl. tükör, gyűrű, fibulák) inkább a hátsó, lakótraktusokból származtak. A leletek szóródása arra is fényt vetett, hogy a korábbi feltárások (és feltehetően az egykor még őrizetlen rommezőben bóklászó látogatók) viszonylag kevés fémtárgyat hagytak a felszínközeli rétegekben, azok inkább a nehezebben hozzáférhető, rézsűs részeken maradtak meg.
A római kori leleteken túl – nem meglepő módon – szép számmal kerültek elő újkori tárgyak is, ezek zöme az egykori látogatóktól származik: a két háború közötti iskolai egyenruhához tartozó sapkajelvények gyerekcsoportok sűrű látogatásairól tanúsodnak, míg a 20. századi érmek, sőt, gombok és sörösüveg- kupakok az egykori romkerti piknikek emlékét idézhetik.
A munkát még nem fejeztük be, hiszen az előkerült tárgyak restaurálása és kiértékelése jelenleg is tart, illetve az aquincumi polgárváros kelet-nyugati főútjának északi oldalán húzódó ipari-kereskedelmi negyed szisztematikus műszeres kutatása után a város keleti részének átvizsgálása következik, amely reményeink szerint ismét érdekes eredményeket hoz majd a település mindennapjairól.
A nyitóképen: iskolai sapkajelvények a 20. századból
Fotó: Komjáthy Péter
