A nagyszabású, városátalakító tervek divatban voltak a huszadik században. Rómában a Mussolini által eltervezett Via dei Fori Imperiali volt az ihlető példa. Utóbbinak egy része meg is épült a Piazza Venezia és a Colosseum között, de az 1924 és 1932 között végzett nagy méretű bontási munkák sok áldozattal is jártak: több tízezer köbméter római régiség pusztult el, a 16. századi Róma egy teljes területét takarították el a templomaival, palotáival és kertjeivel együtt – igaz, a ma is látható ókori romok láthatóvá tételéért. A nagyszabású terveket a világháború elsodorta, Rómában részben, Óbudán teljesen.
A meg nem valósult sugárút
Igaz, az Olgyay fivérek, Viktor és Aladár tervükkel első díjat nyertek. Miután Amerikát is megjárták, 1941-ben a Via Antiqua tervük tovább bővült, és már egy teljes városrendezési ötletet is magába foglalt: a két amfiteátrumot összekötő, öt kilométeres sugárút mentén és körülötte új épületek nőttek volna ki. Az Olgyay testvérek a sugárút súlypontját „a mindennapi élettől átjárt emléktérként” képzelték el, terveikben a feltárt és restaurált Nagyszombat utcai amfiteátrum tágabb környezete például egy trapéz alakú központi térré alakult volna, amit árkádos középületek vesznek körül.
A két testvér Római sugárútnak nevezett 1936-os terve a mai és a római Via dei Fori Imperiali mintájára épült volna ki. Az elképzelés a városrendezési terv része lett. A háború miatt nem valósult meg.
A frissen megtalált műemlékek mindig is külön gondot jelentettek, hiszen időközben körbenőtte őket a város. Mi legyen belőlük: műemlékzárvány vagy építsék be valahogy a kortárs város szövetébe – mint például a Flórián téren?
A rómaiak távozása után az amfiteátrum bejáratait befalazták, sokáig több mint tíz méteres falaival védhető erődítmény maradt, csak a középkorban kezdett fokozatosan pusztulni. Falai között működött vesztőhely is, kövei egy részét újabb házak alapjaihoz hordták el, a maradékból apró domb alakult, amit Galgenbergnek, azaz Sintérhegynek hívtak a helyiek.
Egészen a múlt század harmincas éveiig, amikor a helyére tervezett bérházakat terveztek, de a régészek feltárásai ezt megakadályozták: az 1930-as évek végére nemcsak feltárták, de helyre is állították a műemléket.
Iker-karrier
Az Olgyay ikrek 1910-ben születtek Budapesten, együtt végeztek az Árpád Reálgimnáziumban, és egyszerre szerezték meg építészmérnöki oklevelüket is. Ezután külföldi ösztöndíjak, tanulmányutak következtek, előbb Rómában, majd 1937-ben a New York-i Columbia Egyetem hallgatói lettek. Ebben az időben találkoztak a korszak aktuális és leendő nagyjaival, így Le Corbusier-vel és Breuer Marcell-lel – de közösen tervezett házaik is épültek Rómában, Londonban, illetve New Yorkban. Hazatérve, 28 évesen nyitották meg közös irodájukat Budapesten. Terveztek szállodát, gyárépületet – például a Stühmer Csokoládégyár 1941-es épületét a ferencvárosi Vágóhíd és a Vaskapu utca sarkán –, családi házakat és nemzetközi kiállítások magyar pavilonjait: 1939-ben a New York-i világkiállításon (Weichinger Károllyal közösen), 1940-ben Bécsben és 1943-ban (!) a török Izmirben. Két bérházuk a Lajos utcában az egykori piactömbbel szemben áll (47/a. és 49/a), és érdemes megemlíteni a Városmajor utca 50/b-t is, az ún. „fordított házat”. Mivel a keskeny utcákban akkoriban az autók az ablakokig felverték a port, az Olgyay fivérek a ház lakószobáit nem az utca, hanem a Kis-Svábhegyre felnyúló, fás kert felé fordították. Ez a terv már előrevetítette későbbi bioklimatikus tervezési módszereiket – de erről még lesz szó.
És persze – a korszellemnek megfelelően – számos városrendezési terveket is készítettek. (Ezek: 1940, Budapest, Hamzsabégi úti kislakásos lakótelep, Hoepfner Guidóval, Fischer Józseffel, Horváth Gyulával; 1941, Óbuda központjának és az Árpád híd pesti hídfőjének újjáépítési terve; 1942, a Budapesti Nemzetközi Vásár rendezési terve; 1943–45, Balatonaliga fürdőtelep rendezési terve.)
Az említett, óbudai Via Antiqua egy nagyobb, fővárosi szabályozási terv része volt, és főleg római emlékeik és az akkor nagy hatású olasz neoklasszicista novecento stílusa inspirálhatta a tervezőket.
A Dunától az Andrássyig: a megvalósult sugárutak
Budapest Európa egyik legfiatalabb metropolisza. Városszerkezete, városképe döntő mértékben a tizenkilencedik század elején induló, majd a század végétől máig egyre szélesebb területre kiterjedő városrendezés eredményeként alakult ki. Többé-kevésbé tervezett város, még ha ez nem is mindig látszik, és városrészenként jelentősen különböző is.
Egyrészt a főváros legnagyobb sugárútja, másrészt kihasználatlan lehetősége. A kiegyezés és a városegyesítés utáni korszak leglátványosabb, tervezett és megépített sugárútja eleinte ezt a nevet is viselte – Sugár út -, később keresztelték át Andrássy útra. (A kor másik fontos ütőerét, a pesti nagykörutat csak azért nem említjük most, mivel az karéjosan halad és nem klasszikus sugárút.)
Nem teljesen függetlenül Párizs példájától, ahol báró Haussmann 1852 és 1868 között hatalmas sugárutak vágásával egész negyedeket is lerombolt, és a város lakóházainak több mint a felét eltüntette, de a sikátoros és egészségtelen középkori Párizst áramvonalasította. Azaz egyszerre szépítette meg, tette egészségesebbé és alkalmassá a tömegközlekedés számára – perspektivikusan már a külvárosokra is gondolva. A pesti Sugár (Andrássy) út – kiváltandó a kinőtt Király utcát – a keskeny utcás Terézvárosba vágott bele, s egyben „légjárást adni volt hivatott”. Azaz közelebb hozta az addig különálló Városligetet (a korábbi városerdőt) annak bekapcsolásával, majd a későbbi Stefánia úton a kellemes zöld felé irányította a korzózni, kocsikázni és szabadba kívánkozó arisztokráciát.
Andrássy Gyula miniszterelnök 1868-ban vette kézbe a város fejlesztésének ügyét. Felkérésére Reitter Ferenc mérnök készítette el a legfontosabb városfejlesztési terveket, létrejött a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, a leendő Sugárút irányát illetően utóbbi végül a Könyök utcai vonal mellett döntött. A kisajátítások 1871-ben kezdődtek meg. A kor neves építészei mellett tőzsdekrach és kormányválság és több leállás is történt, de megszületett a Liszt Ferenc és a Jókai tér, az Oktogon, a Körönd és a Hősök tere. Az Oktogonig több emeletes zárt házsor épült, a beépítés a Köröndig alacsonyabb, de zárt házsorral, kettős fasorral és lovaglóúttal folytatódott. Ezután az állami és fővárosi hatóságok bedobták a gyeplőt: a Bajza utcáig előkertes palotasor következett, aztán az egy-két emeletes, kertes villák már tisztán magán beruházásként épültek fel. A legreprezentatívabb első szakasz még állami beruházásban és 1872-ig készült, amikor elértek a Nyolcszög tér (mai Oktogon) feltöltéséig, majd 1876-ban befejezték az útvonal kivitelezését és augusztus 20-án át is adták a Sugárutat – már ami addig elkészült belőle.
A Madách
A másik, évtizedeken át dédelgetett álomból csak a széles utca grandiózus, Madách téri kapuja és néhány bérház valósult meg. Az Andrássy sugárút sikerét elirigyelve itt többször is nekirugaszkodtak az Erzsébet, majd Madách sugárút tervének, de végül csak a torzó, grandiózus térként elkezdett, de soha nem folytatott bejárat maradt meg.
Holott a Sugár út megépítése után a Közmunkatanács a Wesselényi és a Dob utca kiváltására egy harmadik sugárutat is betervezett a mai Rákóczi és az Andrássy út közé: a koncepció szerint a mai Madách tértől másfél kilométer hosszan futott volna a zsidónegyed átvágásával egészen a Rottenbiller utcáig. Aztán többszöri nekiveselkedésre – utoljára a rendszerváltás után – sem épült meg. Erzsébetváros képviselője először 1902-ben állt elő az új sugárút érveivel, a következő években számos terv is született, az új útvonal létjogosultságát a főváros is elismerte, de javaslat csak 1910-ben készült a Dob, illetve az abból nyíló utcák szélesítésére és szabályozására. 1913-ban készült a következő terv: ebben még a Károly körút túlsó oldalán lévő Központi Városház (az egykori Invalidus-ház, majd kaszárnya) lebontása is benne volt, aztán kirobbant az első világháború.
A sugárút építési láz 1929-ben lángolt fel újra: a folyamatosan módosuló tervek között végül az 1914-es pályázaton a későbbi városmajori templomot tervező Árkay Aladár lett a győztes, de ez a terv sem épült meg, 1929-ben, a következő körben már csak az elképzelt Madách Imre út impozáns kezdőpontjára írtak ki pályázatot, újra megvitatták, aztán egy év múlva már csak a sugárút nyitányának építészeti kiképzését pályáztatták meg. Két évvel a bontások után, 1938-ban már állt a győztes – a Horthy-éra nagy neobarokk építésze, a műegyetemi professzor Wälder Gyula – tervei szerint épült monumentális együttes. Az észak-európai téglaarchitektúrát párosította némi birodalmi és olaszos monumentalitással – továbbá az Árkay-féle kaput a saját pályamunkájával keresztezve rajzolta meg a végső változatot. A sugárútból végül 1937-ben 11 Madách-ház lett. (Korábban azért ide születtek amerikai típusú üveg felhőkarcoló tervek is…) Majd jött a következő világháború, az ideiglenes tér pedig végleges lett. Mára egy felújított, autótlanított átmenő övezet a beljebb húzódó és sokkal vonzóbb romkocsma- célpontok felé. 1957-ben, a foghíj-program indulásakor ugyan újra felmerült a Dob utca szélesítésének, illetve a Madách térrel való összekötésének ötlete, de akkor éppen műemléki megfontolásból torpedózták meg.
Budai sugárutak
A múlt század harmincas éveiben nagyszabású tervek készültek a két új híd, a Petőfi és az Árpád híd hídfőinek rendezésére is. Utóbbit érintette volna az Olgyay fivérek római ihletésű sugárútja is, de hasonlóan grandiózus gondolatok születtek a Petőfi híd budai hídfőjénél is.
150 éve itt még a látványosan szétterülő Dunára lehetett rácsodálkozni. Miután ezt feltöltötték, az északi feltöltésen hamarosan felépült a mai Műegyetem campusa. A mai ELTE campus és Infopark területére pedig történelmi emlékhelyeket terveztek. 1937 után a Petőfi híd folytatásaként egy 100 méter széles, 800 méter hosszú sugárút épült volna ki parkosított résszel. Az innen induló Szent Korona utat természetesen nagyszabású, Árkay Bertalan (a már említett Árkay fia) tervei szerint Bauhaus stílusú hétemeletes bérpaloták vették volna körül egészen a Horthy Miklós, a mai Móricz Zsigmond körtérig – méghozzá a „Haladás Útja Dicső Múltból Diadalmas Jövőbe Vezet” mottójával. A terv nagy volt, de a háború és a pénztelenség itt is közbeszólt, ezért egyetlen épület készült csak el és áll ma is: az a homorúan íves lakóház a Karinthy Frigyes út nyitányánál.
A Várkert bazár előtt ma is sok turista sétál, de igazi sugárút itt sem született előtte. Ybl Miklós egy neoreneszánsz kerti építményt tervezett a Királyi Palota és a Duna közé, az egykori királyi kertek helyén. A környék idővel elvesztette hadászati jelentőségét – noha valaha itt horgonyzott a királyi flotta is –, a várfalak alatti sáncok fokozatosan átalakultak várkertekké.
A királyi kertek alatti terület ekkor még külvárosi volt, mindenféle földszintes házakkal. A bazárépítés elindítója állítólag egy özvegyasszony volt, aki a házak egyikének tulajdonosaként azt kérvényezte, hogy az épületet három emeletesre alakíthassa. Az Udvarmesteri Hivatal Podmaniczky Frigyes báró véleményét kérte, aki rögtön átlátta a helyzetet: ha egy engedély születik, később mindenki magasítani akar – vagyis ha Budára jön a király, nem látja a füsttől a Dunát. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa az emeletráépítést végül nem javasolta, viszont felvásárolta a telkeket, és körvonalazódni kezdett valami speciális beépítés. Ybl Miklós a vár oldalában lévő királyi kerteket látványos sétateraszokkal egészítette ki, és mivel imádta Itáliát, olasz mintákat követve neoreneszánsz különlegességet tervezett. Az építmény nemcsak park lett, de új átjárókkal feljárat is a Várba, továbbá Ybl tervei szerint egy új promenád súlypontja. De a várt budai korzó sohasem született meg: még nem épült meg az Erzsébet-híd, a környék zárvány maradt, ahol körbekocsizni sem lehetett, és bazár üzleteinek forgalmát sem sikerült beindítani.
Az Attila sugárút
„Mintegy kapuja az egész jobb parti városrésznek. Az Erzsébet-hídon át itt kapcsolódik legintenzívebben a két városrész élete” – a harmincas években így foglalta össze Vágó József építész a Tabán városszerkezeti jelentőségét. De nemcsak ő tartotta fontosnak a városrész megújítását: a régi Tabán lebontását a főváros többször is eltervezte, de a nagyszabású terveket a háborúk és a pénzhiány itt is megakadályozták. Amikor aztán a harmincas évek közepén lebontották, természetesen itt is látványos változásokat terveztek. A legmerészebb sugárút-álmodó Vágó József volt, aki a Tanácsköztársaság idején vállalt szerepe miatt sokáig külföldön és főleg urbanisztikai terveken dolgozott. A Népszövetség központjának megtervezésére kiírt pályázat után már nem voltak anyagi nehézségei, Olaszországból haza is költözött. Mivel kamarai tagság hiányában 1933-ban nem indulhatott hivatalosan a Tabán rendezésére kiírt pályázaton, a leírások mellett 45 hatalmas perspektivikus tablón ábrázolta elképzeléseit. Tervei szerint – a Krisztina körút és az Attila út mai kettőse helyett – a Vár és Tabán közötti völgyben az Attila körút jött volna létre. Körútja Vár felőli oldalára pedig hipermodern, teraszosan lépcsőző homlokzatú óriás épületeket tervezett, a Gellérthegy oldalán sok zöldet és alacsonyabb teraszházak sorozatát képzelte el.
Zuglói sugárutak
A Stefánia, Zugló legelegánsabb útja is egy félbemaradt fejlesztésnek köszönheti létét. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa a 19. század második felében már régóta szerette volna bővíteni a Városligetet. Arra, ahol ma már a Puskás Arénával egy teljes sportnegyed áll, de akkoriban csak egy homokbánya volt. A két területet azonban elválasztotta egy befolyásos földbirtokos, Cséry Lajos mintagazdasága és az egyezkedés olyannyira elhúzódott, hogy közben beindultak a még befolyásosabb arisztokrata családok is: a Pesti Lovaregylet lóversenyeihez keresett területet, és itt talált. Ugyan csak 45 évre, de bérbe vették a területet, s mire ez lecsengett, már készülődött a világháború… kitalálják, mi történt?
1879-ben ennek ellenére elkészült egy széles, csinos villákkal övezett allé, azaz a korzó, a séták, lovaglások és a kocsikázások friss útvonala, amit később Rudolf trónörökös feleségéről, Stefánia hercegnőről neveztek el. Kitiltották a koldusokat, a szekereket, a halottaskocsikat, és 1909-től még a benzin üzemű autókat is.
De mi lett az ikrekkel?
A két Olgyay 1947-ben az USA-ba emigrált. Pályafutásukat a Notre Dame Egyetemen, a Massachusetts Institute of Technology-ban, majd a Princeton Egyetemen folytatták – de csak az egyik testvér, Viktor, mivel amerikai szokás szerint testvérpár esetében csak egyikük kaphatott fix oktatói státuszt. Együttműködésük így kissé meglazult, inkább családi házakra szorítkozott. Viszont az 1960-as Design with Climate (Klímatervezés) című könyvükkel az Olgyay & Olgyay hamarosan a klimatikus tervezés szakértőjévé vált. Igazi úttörőként már 1959-ben napfűtéses házakat építettek, könyvük pedig később világszerte a klimatikus tervezés egyik tudományos alapmunkájává vált.
(Nyitóképen: Olgyay Aladár és Olgyay Viktor építészek, 1941 Forrás: Fortepan/Bojár Sándor)
https://pestbuda.hu/cikk/20181115_amfiteatrum_aquincum
https://epiteszforum.hu/az-obudai-orias–a-florian-ter-tortenete
https://epiteszforum.hu/vago-jozsef-budapestje
https://welovebudapest.com/cikk/2026/01/12/stefania-ut-tortenete-zuglo-xiv-kerulet/
https://budapest14.blog.hu/2021/01/17/a_varos_keleti_kapuja_az_ors_vezer_tere_tortenete
