Persze ez sem teljesen így van. A Sziget története nem egy monolit egész, egy ilyen hosszú sztorit már fejezetekre lehet (és kell) bontani, maga a fesztivál sem emlékeztet már nemhogy az 1990-es évekbeli önmagára, de valójában a tizenévvel ezelőtti hangulatára és arculatára sem. A név állandó, de hogy kiknek szólt/szól, kiknek fontos a Sziget, bizonyos időszakokban kiket céloztak meg ezzel rendezvénnyel – marketingesen fogalmazva, kik voltak a Sziget célcsoportja –, az azért rengeteget változott az 1990-es évekbeli indulás óta. Tulajdonképpen annyit, hogy azt mondhatjuk,
A Sziget underground partizánvállalkozásnak indult – olyan emblematikus, 1990-es évekbeli hazai startupnak (bár akkor ezt a szót még nem ismertük), mint a Pesti Est vagy a Hajtás Pajtás –, mágikus realista ugrásnak a semmibe, aztán mindenféle döccenőkkel jónevű, jól működő márka, majd milliárdos óriásbiznisz lett belőle, mára pedig egy nemzetközi cég által birtokolt szórakoztatóipari monstrum. A teljes magyar gazdasági összbevétel, a GDP felől is szemmel igen jól látható tétele.
A nagy Sziget ötlet
A Sziget igazi rendszerváltáskori történet. Gerendai Károly, az ember, akinek a neve úgy ahogy van, egybeolvadt a Szigettel, már gimnazista korában is sulibulikat hozott össze, meg iskolarádiózott, aztán koncerteket szervezett Gödöllőn, később – jellemző módon az akkori időszakra, amikor gyakorlatilag a semmiből érkezve, egyik pillanatról a másikra lehetett szintet lépni olyan területeken, amiknek még nem alakult ki az intézményes világa – ismertebb zenekaroknak kezdett dolgozni, közben plakátragasztó cégnél keccsölt, mindezt tizen-huszonévesen. Ahogy azt már szinte hősi eposzként, regeként vagy fabulaként őrzi a hazai kulturális legendárium, a Sziget ötlete úgy született, hogy Gerendai és Müller Péter Sziámi, akinek zenekarát Gerendai akkoriban menedzselte, megállapították: a rendszerváltással együtt megszűntek azok a helyek is, ahol a fiatalok találkozhatnak, ahol korosztályi csoportként időt tölthetnek egymással, nincsenek már építőtáborok és KISZ-táborok, de nincsenek új típusú találkozási pontok, találkozási lehetőségek sem.
Így született meg az ötlet, hogy egy egyhetes rendezvényt hoznak létre, első körben nem is a fesztivál kifejezést használták, hanem a tábor szót, ami ezt az általuk felismert piaci rést – amit biztos nem így mondtak – töltené ki. Helyszínnek az Óbudai-szigetet találták meg, ami popkulturális szempontból nem volt már szűz terep, volt már itt korábban is sok embert vonzó rockzenei esemény. 1980-ban a Fekete Bárányok Fesztivál a P. Mobil, a Beatrice és a Hobo Blues Band, valamint az akkor szárba szökkenő magyar underground színtér egyik emblematikus zenekara, a Bizottság részévételével, egy évvel később a Szuperkoncert (amiről Egy nap rock címmel készült film) többek közt az Eddával, a KFT-vel, az Új Skorpióval, a Minivel, a Mobillal és a Hobo Blues Banddel, egy évtized múltán, 1991-ben pedig ez volt a szovjet csapatok kivonulását ünneplő Viszlát, Iván! rendezvény egyik helyszíne (a többi koncertre a Városliget mellett, a Felvonulási téren került sor).
Tehát megszületett az ötlet: kell egy hét együttlét. Az első rendezvényre Diáksziget néven 1993-ban került sor két színpaddal, hazai fellépőkkel (Kispál, Sziámi, VHK, Sexepil, Hobo Blues Band többek közt), majd egy évvel később, a minden fesztiválok talán legősibb ősképének számító woodstocki esemény 25. évfordulóján Eurowoodstock néven jött a következő. Itt már külföldi zenekarok is keveredtek a magyarokból álló kínálatba: alapvetően olyanok, akik ott voltak 1969-ben az amerikai eseményen is, vagy olyanok, akik nem játszottak ott és akkor, de akár ott is lehettek volna a zűrös, esős és saras woodstocki mezőn. Jött mások mellett a Ten Years After, a Jethro Tull, a Byrds, a Jefferson Starship, Blood, Sweat & Tears és Eric Burdon.
Ugyan nem zöldfülűek szervezték a Szigetet, de az biztos, hogy ilyen volumenű eseménnyel korábban még nem foglalkoztak; az első évi fesztivál után nem követték a jegyárakkal az inflációt és a megnövekedett kiadásokat, így az Eurowoodstock után azzal kellett szembesülniük, hogy hiába zárt nagy sikerrel a buli, több mint 18 millió forintnyi veszteséget halmoztak fel. Hogy végül az alvállalkozók jófejsége, a közös ügy, a Szigetben rejlő potenciál, vagy Gerendai és Müller kétségtelenül meglévő kommunikációs képességei, esetleg ezeknek valamilyen mixe eredményezte-e azt, hogy a fesztivál nem állt a földbe, azt pontosan nem tudjuk, de az biztos, hogy a történet itt nem ért véget.
A Sziget nagykorúsodása
Ha úgy vesszük, tulajdonképpen jól is jöhetett a Sziget-stábnak az 1995-ös kijózanító pofon, mert ezen a ponton kezdődött meg a Sziget profizálódása, technikai, szolgáltatásbéli fejlesztése, mely az 1990-es évek második felében folyamatosan zajlott, és ekkor lett a fesztivál névadó szponzora a Pepsi, mely 1996-ban – kisebb vihart kavarva ezzel a fesztivál szűkebb-tágabb közegében – 300.000 dollárt adott azért, hogy ebben az évben a rendezvény már Pepsi Sziget néven fusson. A folyamatos fejlődést a következő évek külföldi fellépőinek listái is igen pontosan mutatják. 1995-ben a Clawfinger, a Stranglers, Jeff Healey és John Cale jött a Szigetre, egy évvel később többek közt Slash, a Stone Roses, Iggy Pop, a Prodigy, a Sonic Youth és a Therapy! koncertezett a Nagyszínpadon, míg 1997-ben David Bowie, a Motörhead, a Rollins Band, a Faith No More, a Foo Fighters, a Cardigans és a dEUS emelték az Óbudai-sziget nyári estéinek a fényét.
Ekkor érezhető először a következő két évben kiteljesedő arculatváltás, az új típusú profi szemlélet, a fogyasztás-orientáltság, a stílusban, színvonalban, célközönségben való széjjeltárulkozás” – írja az általa írt-szerkesztett Nagy Sziget könyvben Jávorszky Béla Szilárd újságíró. És ez így is volt: a Sziget céges szervezettségében, kommunikációjában, kommunikációs eszközeiben is – ekkor erősítettek a sajtós- és a marketingcsapaton – szintet lépett ebben az időszakban. Elindult, majd lezajlott a Sziget „középosztályosodása”, a patkányos punkok, a tarháló csövesek helyét átvették a helyes, jólöltözött lányok, fiúk, és egyre több külföldi látogatója is lett az egyhetes monstre eseménysorozatnak, megjelent a zenei kínálatban az elektronikus zene, és dedikált programhelyszínt kapott a folk és world music. Vicces visszagondolni arra, hogy miközben a Sziget Fesztivál teljes történetét végigkíséri a „régen minden jobb volt” narratíva, már itt, 5–6 évvel a start után is felmerült, hogy így bizony ez a buli már nem olyan, mint a kezdetekkor volt.
A 2000-es évekre a Sziget – mely 2002-ben, a 10. jubileumi fesztivál évében levetette a Pepsi előnevet, és ugyanabban az évben megszületett a Kistehén – bejáratott, önjáró, erős reklámértékkel rendelkező márka, üzembiztosan működő szervezet lett. Túlélte azt is, hogy a politika is szemet vetett rá, és ha a túlélést emlegetjük, persze nem arra gondolunk, hogy időről időre ismert közéleti emberek (Medgyessy, Torgyán, Fodor, később Bajnai és így tovább) látogattak ki a rendezvényre és kovácsoltak politikai tőkét a sikeres fesztiválból, hanem arra, hogy megbirkózott a Tarlós-féle hangerőhisztivel, vagy az ugyancsak az akkori óbudai polgármester által szított melegbalhéval, később, 2010-ben az akkori újpesti polgármester, Derce Tamás által indított – majd a másodfokon eljáró bíróság által megszüntetett – per sem árthatott különösebben a Szigetnek.
A hőskor vége
Ha regényt írnánk a Szigetről, eddig tartana a történet legkalandosabb része, a hőskor – ami ez után következik, az egy nagyon jól prosperáló, már nemcsak Magyarországon ismert, hanem az iparág európai kontextusában is igen jelentős nagyvállalkozás sikertörténete. A végén pedig a csattanó. Döccenők és jelentős állomások persze a Sziget 2000 utáni történetében is voltak. Ilyenek a 2008-as válság, amely természetesen a fesztivál – vagy akkor már évek óta fesztiválcsoport – életét és működését is megrázta, a Sziget arculatának 2011–2012 körüli újragombolása, amikor a tulajdonosok/szervezők konstatálták azt, hogy anyagi lehetőségeik korlátossága miatt nem a fellépőlista minőségének további emelése az irány, hanem a fesztivál tartalomszínesítése, eseményjellegének kontúrosabbá tétele – ekkor született az Island Of Freedom headline is. Majd a legutóbbi nagy mérföldkő, 2017, amikor a távozását egy évvel korábban bejelentő alapító-tulajdonos, Gerendai Károly elhagyta a céget – sok tekintetben lemaradt a kortárs popkulturális valóságtól, ezzel indokolta döntését –, ugyanakkor a Providence nevű amerikai befektetési alap 2017-es árfolyamon kicsit több mint 15 milliárd forintért megvásárolta a Sziget Zrt. 70 százalékát.
