Nemcsak egy színésznő életében fontosak az arányok!
Azokban az országokban, ahol szigorú vallási előírások határozzák meg a nő társadalmi szerepét, a viselkedését, az öltözködését és életének minden apró rezdülését, ott nehéz arányokról beszélni. De az európai kultúrkörben, ahol elvben – hangsúlyozom, elvben –, a nő egyenrangú és szabad, ott érdemes azokat szemügyre venni. Itt is érdekes a férfiak bizonytalan viszonya Afroditéhez, Vénuszhoz, na meg Szent Johannához, vagy Szűz Máriához.
Hogyan viszonyulnak a trubadúrok költeményei, az európai irodalom gyönyörű szerelmes versei, regényei a rengeteg családon belüli erőszakhoz, a nők férfiakkal egyenlőtlen bérezéséhez, és a sok mellőzéshez, háttérbe szorításhoz, amit napjainkban is gyakorolnak a demokráciát egyébként tűzön-vízen át védő férfiak. Nem is beszélve azokról az úgynevezett egyszerű emberekről, akik nőnapon ünnepséget szerveznek, majd azon kellőképpen berúgva odahaza megverik az asszonyt.
Nézzük, mik nálunk az aktuális elvárások a női szerepről.
Hogy a szélsőségekkel kezdjem, az egyik oldalon kivörösödött arccal kiabálják az emancipáció bajnokai: „Ne legyél házi rabszolga! Legyen állásod! A hivatásoddal foglalkozz, meg a társadalommal! Nem kell feltétlenül házasságban élned, de ha abban élsz, akkor se végezd egyedül a házi feladatokat. A férjednek a mosogatástól a gyereknevelésig mindenben egyenlő részt kell vállalnia! De ha te vagy értékesebb a társadalom számára, akkor vállalja ő a házi feladatok nagyobb részét.”
A másik oldalon ugyanilyen elszántan és agresszívan kiabálják: „Kinder, Küche, Kirche – Gyerek, Konyha, Templom! Ez az asszony dolga. A házad úrnője légy! Tartsd magad távol a külvilágtól, azt bízzad férjedre, uradra és parancsolódra!”
Egyik oldalon se hajlandók tudomásul venni, hogy egyéniségtől, családi tapasztalatoktól, adottságoktól függően, vannak nők, akik az egyik és vannak nők, akik a másik modellnek szeretnének megfelelni.
Nekem az a véleményem, hogy a legfontosabb a döntés szabadsága, hogy minden nő azt a szerepet választhassa, amelyikre vágyik, és ezeket a szerepeket ne kívülről erőltesse rájuk a társadalom. Hagyja meg nekik a szerepválasztás jogát. És ami legalább ilyen fontos, a férfiaknak is a párválasztás jogát. Hiszen a férfiak is, különböző adottságaiktól függően, más és más fajta párral szeretnének élni.
Létezik egy harmadik nőtípus is, aki mind a két feladatnak szeretne megfelelni, tehát kitűnő színésznő, remek orvos, de gyerekei vannak, jól főz, és gondoskodik a családjáról. Itt már döntők az arányok, hogy melyik feladatnak milyen arányban tud megfelelni. Mert világos a helyzete annak, aki azt mondja, hogy nekem élet a színház, én éjjel-nappal ott akarok lenni, én a tudományomnak élek, és minden perc hiányzik, amit nem a találmányommal töltök, vagy aki azt képviseli, hogy nekem pedig csak a lakóhelyem tisztasága, a gyerekeim nevelése és a férjemről való gondoskodás a fontos.
Mind a két álláspont tiszteletre méltó! Európában hagyni kéne, hogy mind a két típus úgy éljen, ahogy akar.
De a harmadik. Aki „ezt is azt is”? Bevallom, nekem ez az ideálom. Neki komplikáltabb, terhesebb, áldozatosabb az élete, de mindenképpen teljesebb és gazdagabb. Neki kell a segítség a családtól és a társadalomtól, hogy meg tudja találni a megfelelő arányokat, a családja és a hivatása között.
Kedvenc zenei előírásom: Allegro Maestoso – Gyorsan, Vidáman és Méltóságteljesen! – is!