Első belépés után garantált a meglepetés, mert a lejtős kertben mindenféle figurák bukkannak fel elszórtan és váratlanul. Apró hippi házaspár egy padocskán; Schluck Béla szippantós kocsija, no meg egy széttárt kabátos szatír. Leesett az állam, amikor a ház alatti műhelyben megpillantottam az ott tanyázó változatos szoborsereget, és nem győztem mosolyogni a kerámiaszobrok változatosságán és mondanivalóján.
Nagyon jellegzetesek a szobrai, aki egyszer látta, biztosan nem felejti el őket. Már kiskorában is ilyen jó kézügyességgel rendelkezett?
Akkor profibb voltam! Gyerekkoromban gyurmából készítettem meglehetősen jó figurákat, és a rajzkészségemre se lehetett panasz. De akkor még álmomban sem gondoltam, hogy képzőművészettel keresem meg a napi betevőt. Mindenesetre a gimnázium után, a kézügyességemre alapozva gipszminta készítő lettem egy soroksári üzemben. Ez a rabszolgamunka persze nem tartott sokáig, és később elvégeztem az egri tanárképző főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakát.
Miután összekuporgattam egy saját kemencére, jól bedurrantottam a bérelt pincehelyiségben, és szabadjára engedtem az állataimat. Innen egy emelettel feljebb lépve, egy IX. kerületi régi bérház földszintjén – korábban a nagyapám lakása volt – rendeztem be a műhelyt. Lassan hat éve költöztünk Óbudára a családdal, ahol megtaláltuk az ideális kertes otthonunkat. Óbudainak lenni jobb, mint eddig bárhol máshol. Nem is értem, hogy tudtam Pesten lakni.
Ön új értelmezést adott az állatos alkotásoknak – kutyák, macskák, halak, sárkányok, elefánt, gekko, kakas stb. –, szinte emberi szintre emelte őket. Ezen kívül persze kiemelt szerep jut a kerti törpéknek. Mulatságos és groteszk szobrok, nincs két egyforma közöttük. Honnan jön ez a szórakoztató szobrászat?
Igyekszem észrevenni az élet szórakoztató dolgait, fonákságait, az egyszerű és vidám történéseket. Akár egy mozdulat is lehet humoros vagy groteszk. Vannak dolgok, amik szemet szúrnak és vannak, amik nagyon mulattatnak.
Ezeket eltúlozva, karikírozva formázom meg, felskiccelem a papírra, és már alakítom is. Nem agyalok sokat, gyorsan dolgozom, már csak azért is, mert az agyag képlékeny anyag, hamar kiszárad, repedezik. Az 1050 fokos égetés után jöhet a festés, színezés. Persze amikor kinyitod a kemencét, akkor érhet meglepetés, pozitív és negatív is. Az egyik kapolcsi fesztiválon a szobrok közé „rejtettem” egy kamerát. A felvétel sok vidám arcot örökített meg, ahogyan reagáltak a figurákra, és ez engem is vidámsággal töltött el. Sokan mondták már, hogy hasonlítok a szobraimra. Remélem, hogy az alkotásaimmal tudok másokat szórakoztatni.
Külön kategóriának tűnnek a „csinálós” szobrai, amiket dekorációs elemekkel is kiegészít. Tollasozó pufók angyalok, a függőágyban ringatózó törpe sörösüveggel és cigarettával a kezében, a láncfűrészes gnóm vagy a napozó hölgyike. Ezekkel egyfajta tükröt tart a társadalom felé, kifigurázza a hétköznapi cselekedeteinket?
Bizonyos értelemben igen. Van véleményem a minket körülvevő világról. Szeretném megmutatni az embereknek, hogy amit látnak, nem biztos, hogy valóságos vagy fontos, talán érdekesebb, igazabb, ami mögötte van. Nem direkt persze, csak az én szerény eszközeimmel.
Hozzá lehet mérni ezeket a poénos jószágokat a „nagy” szobrászok alkotásaihoz?
Nekem nincs receptem arra, hogy honnantól szobor, meddig ajándéktárgy. Ha azt veszem, ez egy viszonylag gyors technika, nem kell hónapokig farigcsálni súlyos tömböket.
Lehet öntől szobrot rendelni?
Lehet, de vannak bizonyos korlátok. A művészi szabadságot nem lehet teljesen feladni.
Pályája kezdetén több galériában is láthatók voltak a munkái, évről-évre számos kiállításon vett részt itthon és külföldön is. 2007-ben Lengyelországban elnyerte a Satyrykon rangos karikatúrafesztivál első díját. Mostanában azonban mintha kevesebb lenne a megjelenés, mi változott?
Nem pörögnek annyira a galériák. Néhányan nagyon szűk keretek közé akartak szorítani, és elszálltak az áraikkal is. Már csak a nevemet mentek be megkérdezni. A zsűriztetés meg számomra sosem volt vonzó, nem a cédula miatt vesznek. Izegni-mozogni kell, meg kell találni a vevőket. Van saját honlapom, egy amerikai oldalon is vannak fent alkotásaim. Tényleg kevesebb szobor talál gazdára, de meg tudunk élni belőle. Még szerencse, hogy a párom is keres (nevet).
Tudhatjuk, ki ő?
Természetesen, Kálmán Anna grafikusművész, könyvillusztrátor. Az országszerte híres Rumini rajzolója.
Gratulálunk, szeretjük a munkáit! De most azokról a kitűnő versekről kérdezném barátját, Győrei Zsoltot – aki itt ül velünk –, amelyeket a szobrai ihlettek. Bár ezek nem szorulnak támogatásra, de a tréfás rímekkel remekül erősítik egymást.
Egy Király utcai kirakatban láttuk meg a – közben volttá lett – feleségemmel Péter munkáit, és teljesen beléjük habarodtunk. Többször odazarándokoltunk megnézni őket. Amikor azután közeledett Gabesz születésnapja, magától adódott az ötlet, hogy egy ilyen szobrot szerezzek neki. Kitudtam Péter nevét, és rögtön ráleltem a honlapjára. Meglepett, hogy nemcsak szobrokat csinál, de ő maga is ír verseket.
A Szakállszárító dicsőségesen kimúlt azóta, a házasságból szívmelengető barátság kerekedett, de a tacskó még ma is ugyanaz. Az első verset is ő ihlette.
Csodálatos kettős játszma, méltó partnerei egymásnak. Tehát a versek mellett rendez is, ráadásul kerületi lakos.
Régi óbudai famíliából származom anyai ágon; Brünnből indult, pallér ükapám az 1890-es években vett házat a San Marco utcában, ahol 1970-ben megszülettem, nyulakat viszont a Zápor utcában tenyésztett, három sarokra a mostani lakásomtól. Nem tudom, Újlakot nem New-laknak hívták-e eredetileg – ha igen, nem kizárt, hogy az ükapám nyulairól kapta a nevét. Rendezni amúgy csak elvétve rendezek, leginkább a soraimat: miközben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanítok, igyekszem minél többet és többfélét írni: verset, novellát, Heltai Jenő-monográfiát, Schlachtovszky Csaba barátommal drámát, regényt is, de a Kosztolányi kritikai kiadásba is szerkeszthettem már könyvet.
Tényleg, mester, mi lehet a következő lépés, van hová fejlődni a törpe invázió, a lepkehálós angyal, az expanderes figura után?
Nem biztos, hogy kell, de elképzelhető. Én nem akarok senkivel lépést tartani, versenyezni. Ma még fogalmam sincs, hogy holnap mit formázok meg, de biztos vagyok benne, hogy reggelre már tudni fogom. Vannak kimeríthetetlen témák. Vonz a bronz, az súlyosabb anyag az agyagnál, lehet, próbálok majd valamit kezdeni vele. Szatíra 3D-ben – ez a legjobb dolog, amit csinálhatok.
A következőkben Győrei Zsolt Molnár Péter Salamon szobraira írt verseit olvashatják.
Mikor a bőgőt épp pengetem,
szerelmi bánat tép engemet.
Kinyögöm – minek is himezném? –:
Szeretem remegőn Inezt én!
Nem lelem számban a síp helyét,
ha lesem gömbölyű csípejét.
Kibököm, csöppet sem szinezve:
beléhabarodtam Inezbe!
Azt ütöm fehéren, feketén:
nálánál nincs szebb lány e tekén!
Csak ennyi a titok – im ezért
püfölöm zongorám Inezért!
Helyes és aranyos gyerekek –
kár, hogy mind hiába nyekereg.
Ha szívem együknek kínálom,
az imád. Így pedig mindhárom.
Most, hogy végre válásomat kimondták,
fogom magam, s fölcsöngetem Ilonkát.
Ha nem felel, hát fölhívom Piroskát,
hogyha él még, ha a gyomrát kimosták.
Végcsöngetem összes régi metreszem,
el nem hagyom addig üvegketrecem.
Telefonos könyvecskémet fürkészem –
s tantuszi kín: mindhiába fülkézem!
Azt reméltem, életem most fölpörög,
és naphosszat fűvel-fával flörtölök.
Füleimbe hangorkán s vad moraj zúg,
erre tessék: csak a foglalt vonal búg!
Nohát, hogyha nem kellek már semmiképp,
s szerelmemből mindegyikük kilábolt,
vállat vonok, és irány a virágbolt:
visszamegyek, s hopp, fölszedem Nellikét!
Borongós téli délután
Elrévedek, s némán kutakszom
Barátom kajtatom tunyán:
Hol kódorogsz, Esetlen Taksony?
Barlanglakó, morcos különc,
Apró, mérges-zöld, mint a vadsom,
A társaság kinek kölönc –
Ilyen fiú Esetlen Taksony.
És el tud bújni emberül!
Dühödten túrok és furakszom.
Nagy balhé lesz, ha megkerül
E nyamvadék Esetlen Taksony!
Megrettenek: mért nem lelem?
Tán messze jár? Szerencsen? Pakson?
De felnevet, és hirtelen
Ujjamra ül Esetlen Taksony!
Isteni
itt ez a kis tenisz,
fent az egekben,
körbelehelve éteri langgyal!
Játszadozunk – két szép, steril angyal:
Glória itt,
Lórija ott,
Röpke tökélyünk vetjük a latba.
Most az eredmény negyven-egál,
szufla se rebben,
s hoppla! a játszma megáll –
földre potyolt le a labda.
Félre-ledobjuk könnyü rakettünk,
s érte leszállunk. S benne rekedtünk
máris a sűrű, bús kulimászban!
Mennyi teremtmény jajgat a bajba’,
és segedelmet kajtat abajgva.
Egyre imádkoz’,
vagy pedig átkoz,
csöpp vigaszát meg nem leli másban.
„Merre az Isten?”
„Fent, a teniszben
ő a mi bírónk,
harminc-semmit s negyvenet írónk.
Nézd ceruzája hegyét: csupa nyál az”
– ennyi a válasz.
S így lecsitítva tömérdek lenti
kétségbeesettet,
fölrepülünk, s folytatjuk a fenti
kékségbe’ e szettet.
