A szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentjének kultusza a rajnai borvidéken a legerőteljesebb, de Magyarországon is számos városban (pl. Óbudán, Budán, Székesfehérvárott, Egerben, a balatoni borvidéken, Fertőszentmiklóson, Csornán stb.) elterjedt. Budán 1724-ben a város védőszentjévé választották. Szobrait főként az utak mentén és a szőlőkben emelték, de szerepel Szűz Mária-szoborcsoportokban és Szentháromság-emlékeken is. Kápolnákat is állítottak neki. A templomok harangjait általában neki szentelték, bízván abban, hogy a harangok zúgása a viharban elűzi a mennydörgést, és a harang felfogja a villámcsapást. A századforduló táján keletkezhetett az a Szűz Máriához és Szent Donáthoz szóló könyörgő ének, amelyet Székesfehérvárott énekeltek a két világháború közötti időszakban, a Szent Donát kápolna búcsúján. Az ének szövege megjelent 1900-ban egy székesfehérvári imakönyvben, amelyet Steiner Fülöp püspök engedélyével adott ki az egyházmegyei könyvnyomda:
„Szent Donát napján,
Istennek Szent Anyja könyörögj érettünk,
Óh Mária, Krisztus anyja
Téged kérünk, Isten előtt légy szószólónk,
Szent Donátus pátronussal közbenjárónk,
Hogy mentse meg szölleinket jégesőtől,
Dértől, fagytól, mindenféle rossz veszélytől.
Hogy rendelne alkalmatos jó időket,
Bő terméssel áldaná meg szölleinket,
Tekintse meg ezen összegyűlt seregét,
Amely kéri buzgósággal segedelmét.”
A betelepített német ajkú lakosság hazánkba is magával hozta Szent Donát tiszteletét. A hagyomány szerint egy óbudai szőlősgazdát (sajnos a nevét nem ismerjük) a Táborhegyen egy hatalmas vihar lesodort az útról, szekerével, lovaival együtt. Szerencsés megmenekülésének emlékére építtette a helyszínre a barokk fogadalmi kápolnát. A telket a Gebhardt és a Fessner család ajándékozta a nemes célra. A Fővárosi Levéltár őrzi az építkezés közben, 1781-ben íródott elszámolást, amelynek első részében felsorolják az építkezés céljára adakozókat és az adományozott összegeket. Összesen 87 forint 55 krajcár gyűlt össze. A legtöbbet, 50 forintot az óbudai Szegény Lelkek Testvéri Társasága adta, az egyéni támogatók közül pedig Wolfgang Schebök: 10 forint 37 krajcárt. Az iratból kiderül, hogy a kápolna nagyon rövid idő – alig néhány hónap – alatt elkészült, mivel 1781. február 21-én kapták meg az építési engedélyt, és ugyancsak ez év augusztus 3-án Óbuda városa vállalta a már felépült kápolna további gondozását.
Az elszámolási iratban összesítik a kiadásokat is, amelyeknek összege: 107 forint 26 krajcár volt, ebből az építőanyagok és a szállítási költségek 19 forint 30 krajcárba kerültek, a kőműves bére 10 forint 30 krajcár volt. Az elszámolásban az egyetlen név szerint is megemlített mester Johann Mangl óbudai ácsmester, aki a torony építéséért 30 forintot kapott – a legnagyobb összeget a kápolna építői közül. Mangl más óbudai építkezéseken is dolgozott, például 1795-ben a Szent Péter és Pál Plébániatemplom sekrestyéjének bővítéséhez ő készítette el a fedélszéktervet. Nagyon sokan viszont ingyen dolgoztak.
A dokumentum harmadik lapján a még ki nem fizetett munkákat összesítik, amelyek elég nagy összeget, 117 forint 14 krajcárt tettek ki. Ezt az összeget feltehetően Óbuda városa fedezte, hiszen mint az irat elején olvasható, a város 1781. augusztus 3-án átvette a kápolna kezelését. A kápolna felépítése láthatóan egy nagy összefogás eredménye volt, amelynek megőrzésére, mintegy a régi építők emléke előtt is tisztelegve, az Óbuda Hegyvidékiek Egyesülete vállalkozott.
A kápolnát eredetileg csak ráccsal zárták le, ajtó, ablak feltehetően csak az 1860-as évektől található rajta. 1860 és 1930 körül felújították. Belső festésének javítását Papp László végezte 1958-ban, a homlokzat festésére pedig 1997-ben került sor Neubrant István gondozásában. Az Óbuda Hegyvidékiek Egyesülete 2007-ben vállalta magára a tartószerkezetre is kiterjedő, teljes körű felújítást. Ekkor már életveszélyes repedések jelentek meg a kápolna belsejében a falakon, és a tetőszerkezet is nagyon rossz állapotban volt. A helyreállítás során előkerültek eredeti építészeti elemek is, mint például az északi oldalon befalazott ablak. A kápolna harangja valószínűleg csak az 1800-as évek második felében került a toronyba, és az I. világháború idején feltehetően beolvasztották. A ma is meglévő harangot Szlezák László harangöntő mester készítette 1920-ban. A 2007–2008-as felújításkor automatikával is ellátták, így 2007 karácsonyától minden délben megszólal a harang.
A kápolna neobarokk belső festését is restaurálták: Gedeon G. Péter festő-restaurátor művész állította vissza az eredeti festés színvilágát. Változások is történtek: a meglevő páros angyalfejekből egy-egy maradt, és az egykori szőlőtermelő vidékre utalva, új elemként az egykor a hegyoldalon termelt kadarka és budai zöld szőlőfürt is felfestésre került. Szerencsére megmaradt a kápolna eredeti oltárképe, amelyen Szent Donát imádkozik. A kép alsó részén gót betűs, német nyelvű felirat látható:
A kápolnában eredetileg még három másik festmény is volt: Szent Lénárd (a lovak védelmezője), Szent Vendel (a pásztorok védőszentje) és Noé képe, de ezek sajnos eltűntek az idők folyamán.
A kápolna újraszentelésére (Tavas Gellért plébános úr által) és ünnepélyes átadására 2008. november 16-án került sor. Az ünnepségen Bús Balázs polgármester úr is részt vett. A beszédében elhangzottak lényegében minden műemléki felújításra vonatkozhatnak: „Az újjáépítés üzenetet hordoz számunkra. Azt üzeni, hogy a mélyen levő, szem számára nem látható dolgok valódi értékét a belső tartás, a rendíthetetlenség adja. A talmi csillogás világában, ahol a külsőségek válnak elsődlegessé, megálljt kell parancsolnunk hagyományaink, hitünk, kulturális és építészeti emlékeink megőrzésével.”
Végül álljanak itt Felcsúti Lászlónak, az Óbuda Hegyvidékiek elnökének, a felújítás vezetőjének szavai: „A hegyről – ahol a kápolna áll – ma már eltűntek a szőlőtőkék, az árkok és a vízmosások, eltűntek sajnos a fák is, amelyek még látták ezt a kort. Egyedül a falak őrzik számunkra a XVIII. század világát, és reméljük, teszik ezt további századokra. Múltunk bizonyítékaiból átmentettünk egy darabkát a jövő nemzedék számára – sokak összefogásával”.
