Amikor bekerült a szanatóriumba, a Képzőművészeti Főiskola könyvtárában kifüggesz­tették befejezetlen diplomamunkáját, a Festőmű­terem című képét (a következő oldalpáron: Festőműterem (diplomamunka) vászon olaj, 202,5×301 cm, Magyar Nemzeti Galéria, 1962). Akkoriban a nyugati művészetről nem sokat tudtunk, illetve csak a könyvekből, folyóiratokból tájékozódhattunk. Mivel a külföldi könyveket nem vihettük ki a könyvtárból, sok időt töltöttünk ott. Az albumok mellett egyre többet néztem ezt a remek képet.

Tulajdonképpen idővel megértettem Béla képi gondolkodását, színhasználatának, festékhasználatának rendjét. Felismertem a szándékot, hogy meg akarja teremteni benne a klasszikus képi fogalmazás és a modern festészet egységét. Magam is gondolkodtam már akkoriban azon, mennyire lehetetlen, hogy a művészet szétszakadjon darabjaira, a szerkezet, a gesztus, az indulat mind önálló életet éljen egy újabb izmus alapját képezve.

A tasizmus, a kubizmus, az expresszionizmus és a többi „izmus” mind a képalkotás egy-egy elemét kiemelve keres új kifejezési formát, Gruber Béla viszont szintézisre törekedett.

Döbbenetes felismerés volt számomra, hogy bár még nem volt kész a kép, de már minden elemében ott volt a szándék, hogy összefogja a konstruktív szerkezetiséget, a tasiszta festékhasználatot, az expresszív kifejezőerőt és a kubista formálási módot. Szerintem ez az első, már megfogható kísérlete annak, hogy egy művész a modern festészet meglévő részeredményeit szintézisben próbálta összefogni.

Magam részéről szinte egész életemben ezzel foglalkoztam, hogy újra összeálljon az egész, de közel sem jutottam odáig, mint Béla. Ő egy ösztönös zseni volt, egyszerűen ráérzett. A zsenialitását lehetetlen volt nem észrevenni, és azt az ösztönös képalkotást, hogy nála mindenből kép lesz. Ha három színt letesz, az már kép. Gruber képei evidenciák voltak: amikor az ember meglátta őket, akkor azt gondolta: te Úristen, ez tényleg így jó! Bernáth Aurélt is nagyon megfogta Bélával való kapcsolata. Azt hiszem, utána már másképp tanított, mint előtte.

Nincs még a helyén Gruber Béla. A szakma nagy része jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy egy jól induló festő volt, de nem akarja felismerni vagy inkább elismerni a mögöttes értékeit. Lehet azon gondolkodni, hogy mi lett volna belőle, ha… De talán érdemesebb azon: mi lett!

„Legnagyobb művét, a Festőműterem címűt, amely egyébként diplomamunkája lett volna, nem tudta befejezni. De még így is a legnagyobb remekművek közé kell sorolnunk.” (Bernáth Aurél)