Színházépítési láz és iparosodás
Az óbudai Kisfaludy Színház nem légüres térben jött létre 1897-ben. Óbudán néhány éve szervezett magyar nyelvű színjátszás folyt (annak ellenére, hogy a többség német ajkú volt), működtek színkörök és még színházépület is létezett, igaz, fából. Ugyanakkor az, hogy Budapest ötödik kőszínháza itt épült fel, Serly Lajos zeneszerző, karnagy befektetői kedvét és erejét mutatja, ugyanis a Magyar Színházat is megelőzve a második magánszínházként létesült fővárosunkban a Vígszínház után. Fontos kiemelni, hogy állandó játszóhelyként és nem csak nyári színházként működött. A gyári környezet az iparosodás mértékét jelzi, a színházépítés a polgárosodás kulturális igényét. Serly Lajos, a 450 fős színház építtetője egy régi gyártelep területére emeltette az épületet, melynek vakolatlan oldalfalai a fennmaradó fényképeken szemet szúrnak, főleg a pompázatos homlokzathoz képest. Ugyanakkor ez csak a fejlődés léptékére mutat rá, hiszen a Vígszínház nagykörúti épületét is mocsár vette körül keletkezésének idején, 1896-ban. Ami a megközelíthetőséget illeti, a hivatalosan a Rupp Imre utca 68. szám alatt álló épület (ma Árpád fejedelem útja) helyett a Lajos utca 111.-et tüntették fel a színlapokon, mert a kiépülő villamos segítségével így könnyebben megtalálták a nézők az épületet.
Magánszínház, haszon nélkül
Magánszínház jellege miatt a Kisfaludy Színház befektetésként működött, jókora gazdasági kockázattal. A tulajdonos Serly Lajos az igazgatói funkciót is betöltötte az 1897. február 6-i nyitástól (pompázatos megnyitó ünnepséget szervezett) kilenc hónapon át, majd egy év után feladta, és New Yorkban telepedett le, ahonnan vissza sem tért. Viszont ő maradt a tulajdonos, az őt követő igazgatók bérlőként tőle vették ki az épületet és szerveztek saját társulatot. Az adatokból arra lehet következtetni, hogy történt tulajdonosváltás, 1929-ben Miklósy Aladár igazgató Dózsa Jánosné született Schiller Mirjamtól vette bérbe az épületet (1) Hogy ez pontosan mikor és hogyan történt, további kutatást igényel. Fontos adalék lehet ehhez, hogy amikor 1924-ben Kaposi Ernő színész másodszor kezdte meg társulatvezetői működését a színházban, Dózsa Jánosnak hívták a gazdasági igazgatót….
A bérlő-igazgatók sikerért való küzdelme
Öt évtized alatt tizenöt társulat működött a színházban. Ez azt jelentette, hogy mindannyiszor újra kellett szervezni a műsorrendet is. Alpár Ágnes adattára alapján tudható, hogy átlagosan néhány hónaptól egy-két évig tartott ki egy-egy igazgatói időszak, aminek oka a nézőhiány és a magas adók voltak. A Sulamith, Jeruzsálem lánya című operettet hiába játszották több mint százszor, ami Kövessy Albert számára igazi színházi sikert jelentett (még a Magyar Színházba is átkerült az előadás), ő is csak két évig tudta fenntartani a társulatát, ahogy Miklósy Aladár is, a híres Miklósy színészdinasztia sarja (Miklósy Gyula legkisebb fia).
Vándorszínész-dinasztia gyermekeként ez számára nem lehetett szokatlan, mégsem volt egyszerű helyzet. Igazi színházi emberként aranybetűs színlappal hirdeti regnálásának 1000. előadását 1931. május 21-én (egy hónappal azelőtt, hogy befejezi igazgatását), ahol ünnepi beszéd mellett a Cyranót játsszák az egyébként színész Miklósy igazgató címszereplésével. Egyfajta búcsúként is értelmezhetők a plakátra és színlapra kiírt sorok (amely felületen egyébként kommunikáltak az igazgatók a közönségükkel):
„810 nap alatt 1000 előadás, melyen 346 színdarab került színre és pedig: 57 dráma, színmű, 47 vígjáték, bohózat, 202 operette, 17 népszínmű, 23 vegyes műfajú (opera, mese, kabaré darab). Tehát 810 nap alatt 346 színdarabot tanultunk be. Ezt a munkát csak könnyel és verejtékkel lehet felmérni, de mint a nemzet szerény napszámosai, boldogan szántottuk a magyar nyelv zengzetes ekéjével, a mostoha idők során fásuló lelkek közönyös ugarát. Nem törődve, hogy az elvetett mag már-már semmit sem terem, mert tudjuk azt, hogy a színjátszás együtt születvén az emberiséggel, csak vele együtt pusztulhat el. És ha gyakorta, mint ma is, nehéz időket élünk, nem szabad csüggednünk, míg él bennünk a tudat, hogy maradék nélküli gyönyörűséget csak egy jó színészekkel jól eljátszott, jó színdarab szerezhet […]”.
Látszik a fenti idézetből, hogy minden egyes napért heroikusan meg kellett küzdeni, így tettek minden bizonnyal Fejér Dezső, Bokros József, Havy Lajos, Pintér Imre, Széll József, Huszár Károly igazgatók is, akiknek csak rövidebb, sikerek nélküli periódus járt a színház életében. A színházként való működésért mindig is küzdő intézmény repertoárjára jellemző, hogy könnyedebb fajsúlyú előadásokat játszott (operettek, vígjátékok, zenés játékok), de időről időre drámával is megpróbálkoztak a társulatok, a Cyrano is ilyen volt, de játszottak például Ibsent is.
Akik ismerték a titkos receptet: Kaposi Ernő és Erdélyi Mihály
Külön említést érdemel Kaposi Ernő és Erdélyi Mihály, akik hosszabb igazgatói regnálást tudhattak maguk mögött az óbudai színházban. Minden bizonnyal strukturálisan tudtak fogást találni az intézményi működésen. Kaposi Ernő a munkásoknak szervezett és tartott előadásokat. Az eredetileg színész Kaposi összesen körülbelül tíz éven át működtette társulatait az épületben négy etapban. Eltökéltségét az a tragikus esemény is mutatja, hogy megélhetésének nehézségeit (öt gyermek eltartása) úgy nyomatékosította, hogy a Népjóléti Minisztériumban a népjóléti miniszter irodája előtt lőtte meg magát öngyilkossági szándékkal, még búcsúlevelet is hagyott hátra az újságok szerkesztőségeiben (Pesti Hírlap, 1927. augusztus 6., 9.) Felépült, tudható ez abból, hogy még a harmincas években is vezette a színházat. Érdekesség, hogy saját igazgatását úgy különböztette meg, hogy Kisfaludy Színház helyett Károly Színháznak, illetve Kisfaludy Károly Színháznak nevezte az intézményt. Nem mindig ő volt feltüntetve igazgatóként, volt, hogy felesége, Kaposiné D. Elza vezette a teátrumot, vagyis kereste a gazdaságilag megfelelő megoldást, hogy újból és újból rajthoz állhasson.
Erdélyi Mihály színházigazgató, zeneszerző, színházi szerző hét évig igazgatta a színházat 1935 és 1944 között, amíg a második világháború során az épületben keletkezett kár miatt fel kellett függeszteni a játékot. Erdélyi fiatalon a haditengerészetnél szolgált, majd megbabonázta a színház világa. Kültelki színidirektornak is nevezték, mivel több színházat párhuzamosan igazgatott, a témánk szempontjából érdekes, hogy a józsefvárosi és erzsébetvárosi színházakat párhuzamosan vezette az óbudaival, az intézményegyüttest közös művészi és igazgatói apparátussal fogta össze. A műsort fluktuáltatta, akár csak a vendégművészeket, Bilicsi Tivadar, Gózon Gyula, Honthy Hanna vagy Somlay Artúr is említhető a névsorban. Tehát az ő igazgatása sikeresnek mondható. Erdélyi Mihály társulata játszott az épületben utoljára, 1944 októberében. Ő maga, közel a nyolcvanhoz, személyesen is megjelent a színház alapításának 75. évfordulóján tartott emlékünnepségen, még tárgyi relikviákat is bemutatott. Meggazdagodni ő sem tudott, évtizedekig színészotthonban élt.
Emlékezet
A Kisfaludy Színház 1904–1915-ig nem működött színházként, illetve később, egy-két igazgatóváltás között néhány hónapra is bezárt. Hogy ilyenkor teljesen zárva volt-e az épület, nem tudni, beszéltek arról, hogy időnként moziként is működött. Az épület romos állapotában még 1948-ban is állt, akkortájt bonthatták el, annak ellenére, hogy cikkeztek újjáépítéséről.
Történetírója Alpár Ágnes, aki több tanulmányt, könyvet írt e témában a Színházi Intézet munkatársaként, muzeológusaként, megkerülhetetlen az 1991-es adattára, illetve önálló kötetben írt a színházról alapításának 100. évfordulójára, 1997-ben, amikor az Óbudai Társaskör kisebb tárlatot is rendezett az intézményről.
Az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárában a színház több száz plakátja megtalálható, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a Miklósy-hagyatékában pedig plakátokat, színlapokat és Miklósi Aladár dossziéjában a színházra vonatkozó levelezést, dokumentumokat őriz.
Források
Alpár Ágnes (szerk.): Óbudai Kisfaludy Színház 1892–1934, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest, 1991. (Színháztörténeti Füzetek 80.)
Alpár Ágnes: Régi idők színjátszói. A kisfaludy Színház Óbudán 1897. Budapest, III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Helytörténeti Füzetek, 1997. II. évf. 3. szám
Alpár Ágnes: Az óbudai színházi élet múltjából, in: Kiss Csongor (szerk.): Óbuda évszázadai, Budapest, Better Kiadó, 523–543.
Balogh Géza: Egy kültelki komédiás (Erdélyi Mihály), Critikai lapok, 2005, 5–6. sz., p. 4–6.
Magyar Színháztörténet II., 1873–1920, szerkesztette Székely György–Gajdó Tamás, Magyar Könyvklub, 2001, 196–198.
Magyar Színháztörténet III., 1920–1949, szerkesztette Bécsy Tamás–Székely György–Gajdó Tamás, Magyar Könyvklub, 2001, 713–714.
Rajnai Edit: Miklósy Gyula naplója (1886–1888), bevezető tanulmány (Studia Theatralica 5.), Budapest, OSZK, 2018, 7–31, 30.
