Sokoldalú művész vagy: énekesnő, énekoktató, fotós, műsorvezető. Szembetűnő, hogy milyen fontos az életedben mások támogatása, legyen szó egy tanítvány tehetségének kibontakoztatásáról, vagy fotósként nőiességének, önbizalmának felmutatásáról. A családállítói szerep is emiatt került hozzád közel?
Igen, egész életemben azt éreztem, hogy bármit csinálok, mindig bennem van a vágy, hogy jó élményt szerezzek az embereknek. Segíteni, felvidítani egy dallal, énekléssel, vagy oktatóként a tehetségüket támogatni. Valójában viszont mindenki magát segíti meg. Ha valaki énekórára jön hozzám, leginkább tőle függ, hogyan tudja önmagát aktivizálni. Én abban tudom támogatni, hogy egy kicsit terelem és utat mutatok. Az önbizalom-növelő fotózás is ezt a célt szolgálja.
Mikor kezdtél el gyógyító módszereket tanulni?
Tizenkét évvel ezelőtt a pránanadi volt az első, abból van ötös fokozatom, illetve másfél évvel ezelőtt egy reinkarnációs utaztatás tanfolyamot is elvégeztem. A pránanadit nagyon szeretem, de meg kellett állnom az ötödik szinten, mert láttam, hogy ha tovább haladok, az már teljes odafordulást igényelne tőlem. Úgy éreztem, hogy eddig a pontig megkaptam azt a képzést, ami kellően formálta a személyiségemet.
Hogyan találtál rá a családállításra?
Tizenkét éve kezdtem el segítőként közreműködni pszichológus és családállító barátnőm csoportjaiban. A sok éven át tartó, rendszeres segítői szerep után két és fél évvel ezelőtt éreztem azt, hogy még valamilyen módszerrel szívesen foglalkoznék komolyabban. Nem tudtam, hogy mi legyen az. Elvégeztem egy kineziológiai tanfolyamot, de nem érintett meg annyira. Végeztem még taro-t, illetve tértisztítás tanfolyamot is, de egyik sem hozott átütő érzést. Aztán jött a gondolat, hogy de hát miért ne próbáljam meg a családállítás- vezetést?! Úgy gondoltam, hogy komoly, komplex és nagyon nehéz iskola. Nem tudtam, mennyi időre van szükség hozzá, és azt sem, hogy képes vagyok-e rá. Nagy felelősségnek éreztem, ezért nem fordult meg előtte a fejemben. De egyszer csak jött egy gondolat, rákerestem a neten és legnagyobb örömömre észrevettem, hogy egészen közel hozzám, Óbudán van az oktatás. Ezt jelnek vettem, és lelkesen belevetettem magam. Tavaly szeptemberben végeztem, tehát most már több mint egy éve vezetek csoportokat. Körülbelül 150 állításnál tartok 15 hónap alatt. Külföldre is szoktam járni állítani olyan helyekre, ahol magyarok laknak.
Mi a módszer lényege?
A család rendszerében az életenergia – a szeretet – eredeti, zavartalan áramlását állítja helyre a módszer az úgynevezett okos vagy morfogenetikus mezőből lehívható információk segítségével. A képviselőként jelenlévők ebben az információs térben képesek „megszemélyesíteni” az állító családtagjait, őseit, minden érzésükkel együtt. Meg tudnak jeleníteni energiákat is, ezzel feltárva dinamikákat, sémákat, régről hozott, tudattalan működéseket.
Állításvezetőként az a szerepem, hogy felismerjem, hol van olyan pont, elakadás, ahol oldásra van szükség. Hol van energiaáramlási gát, ahol dolgozni tudunk. Az oldó mondatok kulcsmondatok, amelyek felemelők. A térben érzékelhetővé válik, hogy elindul a harmonizálás, a hála érzése, az egymás megértése, meglátása, ami megkönnyebbülés, megnyugvás és/vagy sírás formájában jelenik meg a képviselőkben.
Az életenergia áramlásának blokkjai milyen problémákat hozhatnak?
Betegséget, bármilyen testi tünetet. Számos idegrendszeri, pszichés, hangulati, kapcsolati probléma hátterében is ez húzódhat. Nagyon érzékenyek vagyunk, minden lelki alapon működik, akár nők vagyunk, akár férfiak.
Milyen témákkal dolgoztál magadon ezzel a módszerrel?
Saját témám legtöbbször a párkapcsolataimmal függött össze. Sokáig nem sikerült olyan párt találnom, akivel leélhetném az életem, mert nem tudtunk egyformán és egy irányba fejlődni. Ezeket szerettem volna rendbe tenni, amikor a módszerhez fordultam. Érdekes módon a legtöbb állításban szinte mindig apukám jött elő, ezzel a helyzettel volt dolgom. Nőknél a párkapcsolati problémák általában az édesapjukkal kapcsolatosak. Még bennem is működik az apunak való megfelelés, bár 25 éve már nem él.
Sikerült katartikus élményeket szerezned?
Nem feltétlenül a saját családállításaim voltak a legkatartikusabbak. Néha jobban megérintettek olyan állítások, amelyeket másoknál láttam. Szerencsére nincsenek erős traumáim. Úgy tűnik, nekem nem ez az életfeladatom. De láttam olyan traumákat, fájdalmas történeteket, amelyekkel szembesülni, átélni akár egy segítői szerepen keresztül is nagyon nehéz volt.
A családállítás után azonnal megtörténik a korrekció? Vagy időbe telik, amíg az állító feldolgozza a látottakat?
A felismerések után azonnal meg tud érkezni az állítóhoz a megkönnyebbülés, a belátás érzése. De előfordulhat olyan téma, amit több rétegben kell megdolgozni. Én is azok közé tartoztam, akik azt hitték, hogy ők már feldolgozták a témáikat. Akár a rokonaik, szeretteik halálát, gyerekkorukat, párkapcsolati problémáikat. Évek múltán mégis olyan tartósított érzések jöhetnek elő, amelyekkel dolgozni kell újra és újra. Nálam az apunak való megfelelés volt ez a téma. Úgy gondoltam, hogy 25 év után már biztosan nem akarok neki megfelelni, de ez mégsem igaz. Ha jól csinálok valamit, valószínűleg még mindig ott van az érzés, hogy vajon apunak ez elég jó lenne-e. Ennek mélységei vannak. Ha alapsémánkról van szó, akkor mindig érdemes a témára újra ránézni és oldani.
A módszert figyelve úgy tűnik, hogy a lélek rendje eltér a hétköznapi élet narratívájától.
Igen, például ha valaki gyerekként parentifikált szerepbe kerül az anyjával vagy apjával, akkor általában a szülő vonzza be lelki partnernek tudat alatt maga mellé felnőtt szerepbe. Előfordul, hogy a gyerek sajnálja a szülőt, ezért áll mellé egyforma szintre, de ezzel az energetikával már nem tud „kicsi” maradni. Így egy mélyebb szinten felborul a szeretet rendje.
Ezek szerint a parentifikáció gyakori probléma?
Igen, nagyon gyakori. Főleg, amikor váláskor azzal a szülővel maradnak a gyerekek, akit elhagytak. A gyerekek nagyon sajnálják a szülőt, de egy gyerek soha nem sajnálhatja az apukáját vagy az anyukáját, mert nem tudja megmenteni. Ő a kicsi, a szülő a nagy. Ez egy nagyon fontos Bert Hellinger-féle szabály. Nem olyan régen volt egy állításom, amiben az rajzolódott ki, hogy mennyire szeretném anyukámat boldoggá tenni. Alapvetően nem az én dolgom. Hiába ő az idős és én a középkorú, akkor sem menthetem meg a sorsától, amit választ magának. Ez hibás működés, és ha belecsúszunk, nem működik majd rendesen a saját életünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem gondoskodom az anyukámról, amikor már idős, de ha azt képzelem, hogy megmenthetem a fájdalmaitól, sérüléseitől, akkor tévesen „nagyobbnak” gondolom magam nála.
Tipikus érzés az is, hogy valaki nagyon ágál a szülei ellen, nem szereti őket. Ez előállhat egy nehéz gyerekkor, bántalmazás, elhanyagolás, elhagyás miatt. Ilyen esetben az állítói térben először kimondatom vele a dühével kapcsolatos érzéseit. Hagyom, hogy felvállalja, megélje. Ezt követően kell eljutnia abba az alázatos állapotba, hogy meg tudjon hajolni a szülei előtt, mert az ősök tisztelete az egyik legfontosabb Bert Hellinger-féle szabály. A szülőt el kell fogadni a számunkra legmegfelelőbbnek erre az inkarnációra. Ha ezt nem tesszük meg, olyan, mintha önmagunkban őket és ezáltal valójában önmagunkat nem fogadnánk el.
És az elengedés, a gyász témája is gyakori?
Igen, egyrészt az exek, másrészt a halottaink, elvesztett magzatok elengedése is sokszor előjön, ezek gyakran mély fájdalomként nehezednek a lelkünkre.
Olyan, mintha megtiltanánk magunknak a boldogságot, és hogy szolidaritást vállaljunk a felmenőinkkel nehéz sorsukban?
Szüleim és nagyszüleim generációjában nagyon sok boldogtalan nő volt. Még nem volt lehetőség az önmegvalósításra, vagy hogy kiálljanak magukért. Akkoriban gyakori volt a gyermek elvesztése is.
Ez gyönyörűen kirajzolódik egy állítás során, ilyenkor ezt a terhet visszaadjuk annak, akié valójában. Nőknél sokszor a női felmenőkkel dolgozunk, hiszen a nőiség megélése is része az életünknek, a férfiaknál pedig a férfierővel, az apával.
Előfordulhat, hogy állításvezetőként ellenállásba ütközöl az állítói térben?
Igen, van ilyen. Ezt úgy szoktam az állításban megoldani, hogy először hagyom, hogy az állító kimondja a sérelmeit. Ezek után kezdi belátni, hogy a másiknak is vannak érzései, a másik is hiányokat élt meg, vagy hogy a dühe, az érzése valójában nem is az övé. Innen tudunk eljutni oda, hogy az állítói térben empátiát gyakorolunk és elismerjük a másikat. Nagyon fontos, hogy belássuk, mindenki csak annyit tud tovább adni, amennyit ő kapott. Ez is hellingeri szabály, hogy mi gyerekként nem lehetünk elégedetlenek azzal, amit kaptunk a szüleinktől. Ez a mélységes elfogadás így saját javunkra válik.
A családállítás csoportban zajlik. Akkor a módszer csoportterápia, vagy egyéni munka?
Csoportterápiának minősül, de egyébként van egyéni családállítás is, amit színes papírlapokkal vagy bábukkal végzünk. Maga a folyamat az állításvezető és az állító között zajlik a csoporttagok segítségével úgy, hogy a csoport tagjai képviselőként kölcsönösen egymás rendelkezésére állnak az állítások során. A képviselőknél is felismerések és gyógyulási folyamatok indulnak be, ha a saját családi mintázatuk, elakadásuk összecseng az aktuálisan állító csoporttag témájával. Nem véletlenül kerülnek abba a szerepbe, amire kiválasztják őket. Kerültem már én is segítőként olyan állításba, ahol cselédség voltam. Ebben a szerepben fel kellett ismernem, hogy én is sokszor és sok mindent megcsinálok a gyerekeim helyett. Ez egyszerűbb egy-egy adott helyzetben, de valójában nem szolgálja őket, a fejlődésüket. Tudtam, hogy nem véletlenül kaptam ezt a szerepet, hanem azért, hogy tudatosuljon, ezen változtatnom kell.
Emberi megpróbáltatásainkban ezek szerint nagyon sok hasonlóság van.
Mindenki fel tud ismerni magában apró, néha tökéletesen hasonló megéléseket az egyes állításokban. Így lehet képviselőként is megtapasztalni, hogy van segítség és ha feloldozzuk magunkat ezekből a blokkokból, akkor a felszabaduló életenergia megerősít minket abban, merre kell tovább haladnunk és megtapasztalhatjuk azt, hogy végre valóban a saját életünket éljük.
A gyerekeidnek mennyire tudsz erről a családállítói szerepedről beszélni? Vajon ők kíváncsiak arra, hogy anya mit csinál ilyenkor?
Két nagyobb gyerekem már volt a családállítói csoportomban. Ragaszkodtam hozzá, hogy lássák, és nagyon jól érezték magukat. A fiam kifejezetten spirituális beállítottságú, és igyekszik nagyon tudatosan élni az életét. Vele könnyen tudok ilyenekről beszélgetni. Ő már volt ezt megelőzően más helyen családállításon. Mondta is, hogy szerinte nagyon jól csinálom, pedig akkor még nagyon az elején voltam. A nagylányom kevésbé nyitott erre, vele inkább a sütés-főzés terén, tehát a klasszikus női szerepek mentén tudunk kapcsolódni. Ettől függetlenül rendkívül jó képviselő volt az állítói napon. A pici lányom pedig mérhetetlenül nyitott mindenre. 18 éves lesz nemsokára, és nagyon vidám, nevetős, intenzív energiákkal bíró lány. Vele mindenről lehet beszélni. Ő még nem volt állításon segítőként, de ami késik, nem múlik. Egyébként mind a három gyermekem nagyon intuitív.
A jövőben tervezel még valamilyen segítői szakmát tanulni?
Most úgy érzem, hogy megérkeztem. Vannak még terveim, de új gyógyító módszert már nem szeretnék tanulni. Nagy álmom, hogy a párommal együtt veszünk egy kis parasztházat vidéken, ahol elvonulásokat tarthatunk. Ennek érdekében már ő is jár családállító képzésre.
Mit üzennél azoknak, akik most szeretnének megismerkedni a módszerrel?
Talán azt, hogy ne féljenek. Lehet, hogy itt nehéz témákkal kell szembenézni, felismerni téves működéseket, de ez olyan út, amelyen, ha elindul valaki, lelkileg sokkal egészségesebb lesz és megoldódnak a testi problémái. Nekem például megoldotta a gerincemmel kapcsolatos problémáimat a feltáró munka. De volt olyan eset is, amikor egy kliensnél hosszú ideje nem jött a baba. Miután a lány eljött, állított rá, hamarosan várandós lett és boldog anyukává vált. Párok esetében is nagyon szép egymásra találásokról tudok beszámolni. Érdemes tehát átadni magunkat egy másik érzékelésnek, ami a megoldás világába vezet.
