A fotóalapú lapok láttán érzékelhetővé válik a képek emlékezést és érzelmeket előidéző szerepe, amivel a tárlat a művelődés- és művészettörténet lényegére is rátapint. A fotográfiák időbeli egymásutánja bemutatja a városképi változásokat: a parktelepítéseket és szállodaépítkezéseket, a szoborállításokat, vagy akár az első villamos megjelenését. Megismerhetjük a korabeli divatot a fürdők, szállodák, pavilonok épületei között sétálgató, vagy festői tájakon csónakázó, hegyet járó hölgyeket és urakat megörökítő fotográfiáknak köszönhetően.
Így például Ifj. Divald Károlynak, a neves Tátra-fotós azonos nevű fiának, kinek 1903-ban alapított budapesti fénynyomdája számos szép fővárosi látképet őrzött meg számunkra. Divald és Monostory néven ismert kiadója pedig a tízes évek legtöbb tátrai képeslapot megjelentető hazai kiadójának mondhatta magát. A képes levelezőlapok népszerű témájául szolgáló tátrai tájak – a vadregényes fenyvesek, a meredek sziklaormok, a kanyonban kanyargó folyók és zubogó patakok – fotói az emberi elvágyódás szimbólumai, ezáltal a romantikus festészet gondolatiságát örökítik tovább: hatást gyakorolnak a szemlélő érzelmeire, érzéseket jelenítenek meg, segítik a természeti élmény átélését.
Az érett reneszánsz korától a közösségi emlékek legfontosabb megőrzői és népszerűsítői a grafikai reprodukciók voltak, a fényképezés térhódításával pedig a fotó vált a múlt megörökítésének legfontosabb hordozójává, eszközévé.
A képes levelezőlap népszerűségének és gyors elterjedésének hátterében az utazás feltételeinek korszerűsödése, társadalmi bázisának kiszélesedése, valamint a postai szolgáltatások reformja állt.
Javuló utazási feltételek
A 19. század második felében kiépültek Európa főbb vasútvonalai, a századfordulón a hajózás mellett a vonatozás lett a legáltalánosabb távolsági közlekedési mód Magyarországon. A vonathálózat bővülésével a vasúti utasforgalom látványosan megnőtt, hatására komoly fejlődésnek indult a bel- és külföldi idegenforgalom. Az utazási irodák az utazást kényelmessé, szórakoztatóvá, kellemessé és kiszámíthatóvá tették. A hazai turisztikai propaganda eszköztárának szerves részévé váltak a fővárosról és a vidéki településekről készült képeslapok.
Átalakuló úti célok
Az új, utazni vágyó társadalmi csoport, a középosztály mindennapi életének természetes kiegészítője lett a nyaralás, amely valamely divatos bel- vagy külföldi fürdőhely felkeresését jelentette. Az üdülési célból az első világháború előtt felkeresett és megszokott nyaralóhelyek a Nagy Háborút követő időkben továbbra is népszerűek maradtak. Az osztrák fürdők és alpesi üdülőhelyek, az olasz városok és a tengerpart, a Tátra hegyei még a korábbiaknál is több utazót vonzottak.
A Balaton mellett a határon belüli vidéki városok szintén bekapcsolódtak a turizmusba. Kínálatukban történelmi és kulturális értékeik, vásáraik, a legkülönbözőbb témájú rendezvényeik, ünnepi heteik szerepeltek. A belföldi turizmus a béke diktátum után megmaradt értékek felfedezésével és ezen értékek rendkívül erőteljes propagálásával talán hozzájárult a csonka ország elfogadásához, és némileg segített a trianoni trauma feldolgozásában. De sokakban még élt a revízió reménye.
A képes levelezőlapok szerzőinek időre és távlatra volt szükségük ahhoz, hogy traumatikus élményeiket formába önthessék.
Utazás és irodalom – az írás az emlékek felidézője
A levélírás és képeslap küldés hagyományának írásos gyakorlata messzire nyúlik, és természetesen az utazás gyakorlatának változásával együtt formálódott.
A nyugati kultúra sok évszázados utazási irodalmának kezdőpontján kereskedők, zarándokok, hajósok tárgyszerű úti feljegyzéseit, leveleit, hajónaplóit találjuk, melyek az emlékek felidézésén túl a korabeli információáramlást is szolgálták.
A modern irodalmi útirajz-forma majd csak egészen későn, a 19. században jelenik meg, és szerzői olyan világjáró írók, akik már elsősorban az utazás öröméért indulnak útnak. Ezek a vállalkozó szellemű tollforgatók a látottak egyszerű leírásán túl az általuk tapasztalt idegenséget és egzotikumot igyekeznek leírásaikban otthonossá szelídíteni. Ezen időszak legismertebb hazai szerzői Szemere Bertalan, Pulszky Ferenc vagy Petőfi Sándor.
A 20. század első felében, az utazási irodalom aranykorának nevezett időszakban készült a legtöbb útleírás és úti beszámoló a magyar irodalmi közegben is.
Mindkét mű fontos alkotóelemei a szerzőik utazásait elbeszélő fejezetek.
A századfordulón megjelenő képes levelezőlap az utazási irodalom hagyományába illeszkedik, újszerű megoldásai az úti levél műfajának nyelvi eszköztárát is gazdagították.
Képek a szalonok asztalán
A képeslap nem csupán az utazók és az otthon maradottak személyes kommunikációjának eszköze, hanem albumokba rendezett képgyűjtemények része is. A képes levelezőlapok gyűjtése már akkor kezdetét veszi, amikor az még újdonság volt.
A magyar képeslapkiadás a millennium évében kezdődött. Az ezredéves kiállításon a szervezők és a posta szakemberei még el kellett, hogy magyarázzák a nagyközönség számára, mi is az a képes levelezőlap, így azokat megjelenésük évében leginkább külföldiek vásárolták. A gyűjtés gondolata ekkor még fel sem merült. Egy évvel később azonban a posta már több százezer lapot kézbesít, és akadtak, akik a lapokat már gyűjtés céljából vásárolták.
A gyűjtők számára a levelezőlapot leginkább az tette vonzóvá, hogy könnyen hozzáférhető és olcsó volt, nem foglalt sok helyet, témagazdagsága pedig lehetővé tette a kedvelt, szórakoztató tárgykör gyűjtését.
A képeslap aranykorának tartott időszakban, 1900 és 1925 között, szinte valamennyi polgári otthonban megtalálhatók voltak a képeslap-albumok, melyek a családi fotóalbumok társaságában, a szalonban kaptak helyet, és a vendégnek illett azokat átlapozni. A képekre gyűjtőik úgy tekintettek, mint családi képekre, mintha azok saját emlékeiket, élményeiket, tapasztalataikat dokumentálták volna. A képeslap az emlékezés eszköze és helye, amely emléktárggyá a gyűjtés során vált, magán- és közgyűjtemények archív anyagaként a kulturális emlékezetet is fenntartva és őrizve.
Időutazás – változó városképek
A kiállításon szereplő, száz évvel ezelőtti városképeken és tájlapokon remekül nyomon követhető egy település vagy egy természeti környezet változása, átalakulása. Nem ritkán egyedül a képeslapok őrzik a ma már nem létező utcarészletek képét, hiszen az idő múlásával az épületeket átépítették vagy lebontották, illetve a háború során elpusztultak. Leromlott állapotú épületek restaurálásának összetett folyamatánál nem ritka, hogy a munkát végző szakember egyedül képeslapokon megőrzött eredeti állapotot dokumentáló képre tud támaszkodni a hiteles helyreállítás érdekében.
Bár a fővárosról lényegesen több kép készült, a 19. század végétől a vidéki városok és falvak is képeslap témául szolgáltak. Alig akad olyan település, amelynek valamely részlete ne került volna megörökítésre. A városképi lapok változatos témái ellenére néhány visszatérő motívum felismerhető, így leggyakrabban a történelmi nevezetességek és műemlékek, fürdők, szállodák és éttermek, modern közlekedési eszközök, reprezentatív utak és közterek szerepelnek az egyes településekről készült lapokon, a templomok és más egyházi jellegű épületek mellett. A mezővárosokról készült képeken a főteret, a piacteret, valamint az a köré szerveződő épületeket örökítették meg.
A kiállítás a képes levelezőlapok magán- és közösségi emlékezetben betöltött szerepét járja körül, részben arra a kérdésre keresve a választ, hogyan válnak a lapok a családi emlékezet átörökítésének eszközeivé. A tárlat a képeslapok mentén is formálódó kulturális emlékezet alakulását is vizsgálja: hogyan válnak a személyes múlt darabjai az irodalmárokat, történészeket, művészettörténészeket, szociológusokat, antropológusokat, restaurátorokat egyaránt érdeklő kortörténeti dokumentummá. A kiállítás képi anyagát városképes emléktárgyak egészítik ki.
Fekete Barbara
irodalomtörténész, a kiállítás kurátora
Veress Kinga
művészettörténész, a kiállítás kurátora
