Hogyan lett generációkutató?

Húsz éve vagyok piackutató, így a munkanapjaim jelentős része adat, méghozzá jelentős számú adat között telik. A generációk kutatása pedig már a kezdetek kezdetén elért: először a fiatalokat kutattam, később pedig beleöregedtem az idősebb generációkba, így kitágult a fókuszom.

Ma, Magyarországon talán egyedüliként mind a hat generációt vizsgálom és mutatom be az érdeklődőknek.

Elmagyarázná a generáció szó jelentését? Kiket tartunk egy generációba tartozóknak?

A generáció egy adott időszakban született emberek összessége. Ez az adott időszak egy azonos vagy hasonló történelmi, gazdasági, kommunikációs, pénzügyi, környezeti, technológiai azonosságot jelent, azaz egy olyan időszakban született emberek összessége, akiknek a gyerekkori élettapasztalata a világról közel azonos. Ez azért fontos, mert ami az életünk első hét évében történik, az határozza meg, hogy mit tartunk természetesnek a világról, mi az, amit kétkedés nélkül elfogadunk és normálisnak tekintünk. Él egy csomó ember, akinek az a kiindulóbázisa, hogy internet és okoseszközök veszik körül, míg másnak az a gyerekkori természetes gondolata, hogy lovaskocsikon járt, a természetben élt, az emberek beszélgettek egymással, de apát és anyát magázni kellett, és mindig igazuk volt.

Hat generáció él most együtt. Mesélne róluk és arról, hogyan látják a különböző generációk egymást?

A Veteránok az első generáció. Ők az 1945 előtt született generáció, a nagyszülők-dédszülők generációja. Az ő alapélményük a bizonytalanság, hiszen egy olyan világba születtek, amit nagyban meghatározott a világháború vagy a világháború utáni újjáépítés, majd az ötvenes évek nagyon komoly hidegháborús élménye és a kommunizmus. Az ő alapélményük az, hogy folyamatos bizonytalanság van, ráadásul a dolgok rajtuk kívül dőlnek el. A bizonytalanságra adott válaszreakció az állandó bizonyosságkeresés, az állandó biztonság keresése, ami a legkönnyebben a mikrocsaládban, illetve nyugdíjas állásban található meg.

A Veterán szereti megismerni a kollektívát, megtanulja, kiben lehet bízni. Ha lehet, ugyanazon a helyen tölti munkás éveit, mert ez is biztonságérzetet nyújt.

A következő generáció a Baby Boomer, azaz az 1946–1964 között születettek. Az ő alapélményük az, hogy újra kell gondolni a világot. Lehet, hogy tök jó fejek a Veteránok, de mégiscsak csináltak két világégést, ezért azt gondolják, valahogy, valamit másképp kellene csinálni. Minden, ami a hatvanas években történt a hippimozgalommal, a szeretetrobbanással, az elfogadáshoz kötődik. A Baby Boomerek úgy tartják, hogy az életet nemcsak leélni kell, hanem élvezni is lehet. Csak épp nem tudják, hogyan, hiszen nem volt rá minta. Egy csomó mindennel próbálkoznak, például a Baby Boomer az utolsó generáció, aki magázta a szüleit, de az első, akit a gyerekei tegeztek. Mégsem tudják a szeretetet a mai fogalmaink szerint megfelelően továbbadni, hiába szerették volna, mert nem tudták, hogyan kell. A Baby Boomer szeretetnyelve nem az ölelés, hanem az etetés. Ha egy X-es vagy Y-os felhívja a szüleit, hogy megy haza hétvégén, akkor már hallja is ezt a mondatot: „Gyertek, már meg van terítve”.

Miközben nem zabálni megyünk haza, mert enni bárhol tudunk, de a Baby Boomer azzal tudja kifejezni, mennyire vár, hogy már 11-kor megterít. Ezzel a feladatorientáltságával tudja átadni, megmutatni a szeretetet.

Nem tud tutujgatni, babusgatni. Az unokáját már lehet, hogy tudja (mert látja a gyerekén, az újabb filmeken stb.), de a gyerekét még nem. Az ő alapélményük az, hogy szeretné élvezni az életet, csak nem tudja, hogyan kell, ezért kitalál magának egy feladatorientált létet.

Az X-esek, az 1965–1980 között születettek az első generáció, akik „szülő nélkül nőttek fel”, mert ez az az időszak, amikor a munka világa globálisan beszippantotta nemcsak az apát, hanem az anyát is. A kétkeresős családmodellből lettek az X-es kulcsos gyerekek Magyarországon. A szülők dolgoztak, a gyerekek úgy mentek haza az iskolából-óvodából, hogy nem várta őket otthon senki. Ezért az X-esek is bizonytalan generáció lett, de másképp, mint a veteránok. Az X-es ugyanis már alapvetően kortárs orientált generáció, pont a bandázás miatt. Nem mindent a felnőttek tudnak jobban. Sőt, a rendszerváltáskor kiderül, hogy egy csomó mindent mi tudunk jobban, csak megint hiányoznak a minták. Az X-es ezt maximalizmussal helyettesíti, valósággal beköltözik a munkahelyére, miközben a technológia folyamatos alkalmazkodásra kényszeríti. Az X-es még csíkos füzetbe írta a dolgozatot (fogalmazás, helyesírás, külalak), de az egyetemi dolgokat már floppyra mentette, aztán az önéletrajzot már e-­mailen kellett beküldeni, most pedig felhőbe menti a munkáját.

Az X-eknek rövid életük alatt annyi változáson kellett átesniük, hogy a bizonytalanságra nem a biztonság keresése a válaszreakciójuk, hanem a változáshoz való folyamatos alkalmazkodás, s ennek eszköze a maximalizmus.

Az X-esek imádnak változni. Akkor is megváltoznak, amikor semmi nem indokolja, hogy változzanak…

Az Y-osok, az 1980–1995 között születettek az utolsó generáció, aki még offline világba született bele. Ez azért fontos, mert a gyerekkori személyiségfejlődésük még offline volt, annak ellenére, hogy már nagyon fiatalon találkoztak az internettel. Ők szintén azt látták, hogy van egy bizonytalan generáció, hiszen az X-esek bizonytalanok voltak, és azt mondták, hogy ők nem akarnak azok lenni, valami nagyon mást szeretnének csinálni. Na, de mit? És akkor jött a 2008-as válság. A 2008-as válság az ő alapélményük, ahol fiatalként azt látták, hogy a szüleik, akik halálra dolgozták magukat, iszonyatosan lojálisak voltak, a válság hatására elvesztették az állásukat, majd jött a devizakölcsönök válsága, elvesztettek lakásokat, elvesztettek autókat, és azt mondták, hogy tudod mit? Legyen az lojális, aki akar, mi nem leszünk azok, mert úgy látjuk, hogy az egyoldalú lojalitás csak a munkaadónak jó, senki másnak. Elkezdtek saját magukkal foglalkozni. Úgy gondolták, hogy ők maguk az elsődlegesek a világban: az én boldogságom, az én jövőm az, ami lényeges, pont beleszarok a munkaadóba, a részvényesbe, akárkibe. Ki lehet terjeszteni sokkal szélesebb körbe is: nem a közösség érdekeivel akarok foglalkozni, hanem a saját magaméval, és a saját magam érdeke fogja majd jobbá tenni a közösséget. Ez a fajta önfelismerés az Y-osok alapélménye. Az X-esek még mindig keresik magukat. Ki vagyok én? Miért vagyok? Tulajdonképp az X-esek fedezték fel és tartják el a pszichológusokat.

Az Y-osok én-felismerése vezet oda is, hogy elkezdett foglalkozni az emberiség a környezettel, rájött, hogy a saját maga jövőjét teszi tönkre, ha nem vigyáz a környezetére.

Hiába mondjuk, hogy mennyire önző és egoista a fiatal generáció, épp ők takarítják el a sok szemetet, amit az előző generációk összegründoltak.

A Z generáció az 1995–2010 között születettek nemzedéke. Az első generáció, aki már az internettel nő fel. Ettől függetlenül úgy gondolom, tévesen hívják őket digitális bennszülötteknek. Ők nem digitális világba születtek bele, hanem együtt nőttek fel az internettel. Tehát a Z-sek gyerekkora-fiatalkora az internet fiatalkora, a felnőttkoruk meg az internet felnőttkora. A Z-sek alapélménye az lett, hogy belekerültek egy olyan világba, ami láthatóan az ő igényeik szerint fejlődik, de senki nem tudja, hogy hogyan és merre. Nem kapnak kulcsot hozzá. Nekik kellene ezt kitalálni, miközben az egész társadalom meg az egész világ azt szajkózza, hogy jaj-jaj-jaj, mi lesz veletek, gyerekek, hát ti digitális gyerekek vagytok, hülyék lesztek, magányosak lesztek, zombik lesztek, de közben senki nem ad otthon digitális KRESZ-t a gyerek kezébe, mert nincs. Most kezdünk el azzal foglalkozni, hogy hogyan lehet megtanítani azt, hogy a gyerek védve legyen az online világgal szemben, hogyan kell az online és az offline világot egymással összehozni. Mindaz, amit egy szülő megtanított régen, évezredeken keresztül a gyerekének, az most szinte eltűnt.

Emiatt a Z-sek megint bizonytalanok lettek. Bizonytalanok lettek abban, hogy valóban a szülőtől, a felnőttektől tudják-e megtanulni a hasznos dolgokat, vagy inkább a kortársaiktól.

Kialakul egy kortárs orientált társadalom a felnőtt orientált társadalommal szemben. Mi, az X-esek és az idősebbek még alapvetően felnőtt orientált társadalomban nőttünk fel, a tudást, a tapasztalatot és az időskor tiszteletét csak nagyon óvatosan kérdőjeleztük meg. Az, hogy most kitől tudok hasznos dolgokat tanulni, egyáltalán nem ilyen egyértelmű.  Anyámtól?  Vagy egy influenszertől? Nem mondhatja a szülő azt a gyereknek, hogy figyelj, tanuld meg a matematikát meg a nyelvtant, mert ez lesz szükséges az életben maradáshoz húsz év múlva, mert ő sem tudja, merre fejlődik a világ. Azt sem tudjuk, hogy húsz év múlva lesznek-e olyan szakmák, mint most. Ráadásul minden információs csatornából az folyik, hogy a mesterséges intelligencia hatására sok szakma eltűnik. Hova erőlködjünk? Mindez kumulálódik, hiszen a Z-sek generációja nap mint nap úgy kel fel, hogy folyamatosan az ömlik a netről, ha így folytatjuk, húsz év múlva már emberiség se lesz. Emiatt tudatos szülőnek kell lenni, és meg kell tanulni, hogy hogyan tudom most a gyereknek a stabilitását megadni.

Az Alfa generációsok, a 2010 után születettek már tényleg beleszülettek a digitális létbe, az okoseszköz rendszerbe, akiknek a születésük pillanatában már van digitális történelmük, mert például a szülő feltölti közösségi médiába, és megteremti. Akiknek úgy telik a kicsi gyerekkoruk (a legidősebb alfás is csak kilenc éves), hogy minden és mindenki digitális körülöttük. A nagymamával úgy tudok beszélgetni, hogy látom a mobiltelefon képernyőjén, a születési fényképeket nem a fotóalbumba tesszük, hanem a felhőbe vagy a Facebook-csoportba. Nekik annyira természetes lesz a digitális tér, mint mondjuk egy X-esnek volt, hogy vasárnaponként Három kívánság van a tévében. Semmi rácsodálkozás nincs.

Hogy ez hova fog vezetni, azt most még csak tippeljük, én a magam részéről azt tippelem, hogy az Alfásoknak a digitális lét már nem lesz annyira különleges, mint mondjuk a Z-nek meg az Y-nak. Ergo nem lesznek annyira digitális függők.

Ez a Föld egy olyan tér, ahol van offline világ meg online világ, mind a kettő lehetőség, mind a kettő adott, éljük meg mind a kettőt. Azt gondolom, és vannak is rá jelek, hogy ez a hihetetlen függőség, ami most pánikot okoz az emberekben, csökkenni fog. A mostani nagymamák, szülők, tinédzserek azok, akik netfüggők, és a későbbi generáció talán már nem lesz ennyire az.

Azért ez elég jó hír.

Igen. Az Alfáknál már nem több az online lét az offline-nál, vagy épp fordítva, hanem mind a kettő van, mind a kettőnek megvan a maga előnye és a maga hátránya. Hogyha a helyén kezeljük, akkor ezzel lehet élni is. Most speciel nem kezeljük a helyén, de ez nem az Alfások hibája. Valójában attól retteg a szülő, hogy az ő szülői szerepe az online-offline világban hogyan tud megvalósulni. Amikor mi voltunk gyerekek, olyan játékokat játszottunk, amiket a szülők ismertek. De most nem ismerjük a gyerek játékát. A szülők egy jelentős része nem veszi a fáradságot, hogy kitaláljon mást a kütyüzés helyett. Amikor hazaér, és látja, hogy a gyerek kütyüzik, inkább leül ő is telefonozni. Vajon mi volt előbb? A szülő a gyerek előtt nem nyomkodta-e halálra a gépet, és nem onnan várta a megváltást az életben? A gyerek csak azt látta, hogy az mennyire különleges, és mennyivel többet ér ez az online tér, mint az offline.

Hány szülő veszi a fáradságot és ül le a gyerekkel beszélgetni, hogy meséld el, taníts meg erre a játékra, mondd el a karaktereket, mondd el a szereplőket, és hogy mi a játék célja?

Attól félünk, hogy a gyerekek magányosak lesznek az online tértől. Valójában a magányos online tér a kilencvenes években volt, amikor a gyerekek tömkelege ült le a Commodore 64 elé, és olyan játékokat játszott, amiket tényleg csak egyedül lehetett játszani. Vagy a nyolcvanas években, amikor átlagosan 4–5–6 órát néztek tévét az emberek. Az is egy magányos tevékenység volt. De most a gyerekek úgy játszanak, hogy online össze vannak kapcsolódva a barátaikkal.

Ebben pont ez a riasztó is, mert nemcsak a barátaikkal tudnak már összekapcsolódni, hanem alkalmasint bárki mással is.

Ez így van. Azonban nekik nem olyan a barátság fogalma, amilyen volt a mi időnkben. Nekünk, X-eseknek azok lettek a barátaink, akik a környéken laktak, mert nem volt más lehetőség, nem volt tér ahhoz, hogy a baráti körünket kiterjesszük. Emiatt a barátság fogalma térben és időben korlátozott történet lett. Emiatt van az, hogy az X-esek a mai napig offline network függő emberek. Összejárunk házibulizni, sütögetünk a kertben stb., mert nekünk ez a barátság fogalma. Ehhez képest az online térben a barátság kitágul, és nem kap ilyen jellegű korlátozottságot. Tulajdonképpen mikroplatform szintre süllyed le. Egy Veterán kétplatformos, ami azt jelenti, hogy a család és munkahely között osztódik meg a figyelme és az energiája. Az X-esek már háromplatformosak lettek: család, munkahely, barátok. Ehhez képest a mostani fiataloknak rengeteg mikroplatformjuk van. Különböző baráti körük van az online játékhoz, külön baráti körük ahhoz, akikkel offline találkoznak, másokkal járnak focizni, másokkal járnak iskolába, másokkal járnak moziba – egy csomó olyan kis közösség van, ami vagy online, vagy offline, de nem biztos, hogy keverednek egymással. Erre mi X-esek azt mondjuk, hogy „Jézusmária, hát milyen felszínes barátságok ezek, ezek a barátságok biztos nem fogják kiállni az idő próbáját, mert nem mély kapcsolódások”. Valóban nem olyan mély kapcsolódások, de teljesen más is a funkciójuk, és teljesen más a barátság tartalma.

Úgy tudom, hogy Óbudán tartanak integrációs tréningeket. Hogyan tud egy tréning segíteni a generációs problémákon?

Óbudán élek és dolgozom, a 6 Generáció központban tartjuk a foglalkozásokat. Elmondom egy kicsit részletesebben mindazt, amiről most beszéltünk, és sok gyakorlati példát is veszünk. Sok az aha-élmény. Például a feladatorientált nagymamának a karácsonyi élménye az, hogy egy hónapon keresztül készül, és utána három napig halálra tömi a családot. Bármennyire is idegesíti az X-eseket – mert a legtöbb X-est ez idegesíti –, azt mondják, hogy „Anya, miért nem lehet idén karácsonykor csak egy dolgot főzni?”, és inkább legyen együtt a család, és beszélgessünk.

Nem kell huszonötféle kaja az asztalra, mert úgysem tudjuk megenni. Na, ezzel kiszúrunk a nagyszülővel. Mert neki meg pont ez az öröm. Az az igazi kiszúrás egy nagymamával, ha elvisszük wellnessezni karácsonykor. Ő attól megőrül.

Mit fogunk ott csinálni, mit fogunk ott enni? És milyen drágán! Nem érzi a hasznát. És ha megtanuljuk azt, hogy az ő szeretetnyelve a feladatorientáltság, és másban nem tudja kifejezni, akkor a gyereke bizonyos esetekben azt tudja mondani, hogy jó, legyen boldog anyu, főzzön hatvanféle dolgot, majd elfogy valahogy.

Persze a nagymama is csinálhat néha olyat, hogy elmegy a gyerekhez, és amikor belép az ajtón, akkor nem az az első szava, hogy kislányom, segítek kivasalni, mert látom, nem bírsz vele. Az ő gyakorlata egy ilyen tréningen, hogy tíz percig ne csináljon semmit, üljön le, és kérjen a gyerekétől egy kávét, legeltesse a szemét az unokákon. Ne ő csinálja meg a kávét, hanem kérje. Nagyon fura, röhejes, de egy csomó hatvanéves nem tudja megcsinálni azt, hogy elmegy a gyerekéhez csak azért, hogy jól érezze magát a családja körében.

Vagy például a Baby Boomer/Veterán szülők jelentős része nem ölelte meg a gyerekét gyerekkorában, nem mondta azt neki, hogy szeretlek. Mert neki sem mondták, ezért az ő szeretetnyelve sem ez. Ezt kell megfordítani. A „negyvenéves gyerek”, a negyvenéves szülő menjen haza az anyjához, az apjához, és ölelje meg a szüleit. Kezdje el ő megtanítani arra, amit ő már a gyerekén keresztül megtanult.

Döbbenetes, hogy mennyire blokkolva van egy csomó negyvenesben az, hogy ki tudja mondani az anyjának és az apjának, hogy szeretlek, és meg tudja ölelni.

Ha mégis megtörténik, utána magyarázkodhat a szüleinek, hogy nem azért ölelte meg őket, mert már halálos beteg, és búcsúzkodni jött… Ezekkel a gyakorlatokkal oldani lehet a generációs feszültségeket.

Mikorra várható a könyv?

A könyv április közepén jelenik meg, a könyvbemutató a Nemzetközi Könyvfesztiválon lett volna április 25-én. A könyv a címe ellenére – Generációk harca – hogyan értsük meg egymást? – nem a harcról, hanem a megértésről szól. Mind a hat ma élő generációt bemutatom, és elmagyarázom azt is, hogy valójában mit jelent a generáció, és milyen közkeletű tévedéssel szoktunk élni ezzel szemben. Így azoknak ajánlom, akik szeretnek úgy olvasni, hogy közben könnyedén informálódnak a világ dolgairól – jelen esetben a saját és a többi generáció élménytartományáról, ami meghatározza és meghatározta mindannyiunk életét, viselkedését – kezdve a világháború előtt született Veteránoktól egészen a ma született Alfákig.