Keresés
rovatok
képző | 2018 tél
Fotó: Hernád Géza
Kabai József
VICCES HANGVÉTEL, POÉN, MORBID HUMOR, A TÖBBI NEM ÉRDEKEL
Beszélgetés Ternovszky Bélával
A Kerék utcában működő Magyar Rajzfilm Kft. egy barátságos kis szobájában minden kedden összeülnek a magyar animáció régi nagy mesterei baráti eszmecserére. Ternovszky Bélával a kézzel kiszínezett régi szép időkről és a számára már kicsit idegen, tökéletesen rajzoló komputer animációs jelenéről beszélgettünk.

Hogyan jött az ötlet, hogy a régi kollégákkal heti rendszerességgel összejöjjenek?

Úgy indult, hogy Nepp Józseffel, akivel majd ötven évig egy szobában dolgoztunk, a Pannónia Film­stúdió megszűnése után a Batthyány téri Angelika presszóban kezdtünk el találkozgatni. Idővel több kollégánk is csatlakozott, majd felvetődött a kérdés, miért nem a Kerék utcában ülünk le.

Tíz éve alakult ki a keménymag: Jankovics Marcell, Mezei Bori, Eleőd Bernadett, Bleier Edit, Ordódy Judit, Kő Edit és jómagam, és a társaság mindig kibővül alkalmi vendégekkel is. Sajnos október óta Nepp József nélkül beszélgetünk.

A MARA, a Magyar Rajzfilm Kft. felfogható a Pannónia rajzfilmes részlege utódjának?

Amikor 2000-ben eladták a Hűvösvölgyi úti épületet, a részleg ideköltözött, és hozta magával a Pannónia nevet. Itt élte utolsó éveit a filmstúdió. Itt készült A rege a csodaszarvasról, Az ember tragédiája és különböző sorozatok. Aztán a Pannónia Filmvállalat lassú agónia után megszűnt, a maradványa MARA néven itt folytatta. Én már nem voltam a Pannónia tagja, Nepp Józseffel és néhány kollégámmal egy kft.-t hoztunk létre Stúdió 2 Kft. néven. A MARA most már inkább egy produceri cég, tehát nem állományban tartott munkatársakkal dolgozik, hanem produkciókra pályázik, illetve, ha egy rendezőnek van egy ötlete, felkéri a céget, hogy pályázzon, és gyártsa le a filmjét. A MARA bérel egy termet az épületben, ahol a rajzfilmes tanfolyamokat tartják.

Grabowszki a Macskafogóból

Készül még máshol is animációs film?

Szerencsére igen. A kecskeméti stúdiót Mikulás Ferenc kollégám egyben tartotta, és léteznek kisebb filmstúdiók is. Pályáznak, vagy nagyobb külföldi bérmunkát vállalnak. Sok film készül, csak nem olyan egy helyre koncentrált formában, ahogy az egykori Pannóniában történt. Akkoriban ennek rengeteg előnye volt:

Ismertük egymást, tudtunk egymás munkáiról, módunkban állt alkotó módon, nemcsak kritikusan beleszólni, és tanultunk a másiktól.

Emlékszem, a rajzfilmek stáblistáin sokszor ugyanazok a nevek bukkantak fel, a néző talán nem is tudja az emlékeiben különválasztani a forgatókönyvírót, animátort, rendezőt…

Foki Ottótól Nepp Józsefen át Dargay Attiláig dolgoztunk egymás filmjeiben, például Jankovics Marcell János vitézében. A rendező személye adott volt, a többiek, ki mihez értett a legjobban, tették a dolgukat. Én az animációban, a mozdulattervezésben, a rajzolt figurák színészi játékában voltam a leginkább otthon.

János vitéz

A Mézga család készítésében animátorként kezdett, aztán bekapcsolódott a rendezői munkába.

A Mézga család volt az első fecske a későbbi nagyon gyümölcsöző, a Magyar Televízió és a Pannónia Filmstúdió együttműködésében készült sorozatok sorában. Amikor a tizenhárom epizód szinopszisával és a pilótafilm forgatókönyvével a hóna alatt Nepp József ellátogatott a televízióba, az illetékesek azonnal rámondták az áment. A kiszabott rövid határidőre nem volt felkészülve a stúdió, a forgatókönyvek írása közben már fel kellett álljanak a stábok, és új kollégákat is alkalmaznunk kellett.

Az első széria rendezését Nepp maga is el tudta látni, viszont az óriási siker után olyan gyorsan rendelte meg a tévé a folytatást, hogy egybefolyt az összes munkafázis.

A Vakáción a Mézga család már meghaladta egy ember teljesítőképességét, és a rajzi folyamatok irányítására szükség volt egy társrendezőre.

Úgy képzelem, hogy a figurák karakterét, kinézetét létező személyek ihlették. Jól képzelem?

Természetesen minden figurának megvolt a modellje. Konkrét személy is, de többnyire a mindenki ismeretségi körében fellelhető, több jellegzetes karakter összegyúrásából születtek. Például a szekánt, mindenen zúgolódó szomszéd; a tulajdonképpeni családfő, az erélyes anya; a munkahelyén és otthon is meghunyászkodó, szervilis apa. Hiszen ezek archetípusok. Az én családomban sértődéshez vezetett Hufnágel Pisti bekerülése a sorozatba. Apám unokatestvérének a férjét ugyanis Hufnágel Imrének hívták, és nem lehetett meggyőzni őket, hogy nem én sugalltam Neppnek, hogy az egykori kérőt, később rendőrség által körözött szélhámost róla nevezzék el.

A Mézga család

Ez nagyon tetszik. Előfordult, hogy egyes szereplők fizimiskáját hús-vér ember ábrázatához igazították?

Kevés lehetőség van a figura arcát premier plánban megmutatni, pedig az arc rengeteg mindent kifejezhet. Nekünk szimbólumokkal kell operálni, gesztusokkal, egész testtel és mozgással. Ilyen szempontból talán nehezebb dolgunk van. A Walt Disney-nél színészekkel előre lejátszatják a jeleneteket. A mimikát, a közeli arckifejezéseket is átrajzolják a színész arcáról.

Nálunk erre nem volt se pénz, se mód, kénytelenek voltunk a saját rejtett vagy nyilvános színészi adottságainkat bevetni, illetve élni vele.

Egy összeszokott kollektíva sok mindenre képes…

Az együttlét a Pannóniánál az évek során nagyon progresszív eredményt hozott. Amikor elindult a kereskedelmi televíziózás, azt hittük, hogy most jött el a Kánaán, sorra kapjuk a megrendeléseket, és a rajzfilm­gyártás újabb reneszánsza következik be. Pont az ellenkezője történt. A királyi televízió megrendelései megszűntek, az állami dotáció helyett a piaci alapú finanszírozás lépett be, a kereskedelmi tévéknek pedig sokkal olcsóbb volt a reklámidő áráért külföldről vásárolni sorozatokat és egész estés filmeket.

Ternovszky Béla Fotó: Hernád Géza

És önök nyilván nem tudtak faragni a saját gyártású filmjeik költségvetésén…

A saját gyártású film elég macerás dolog. Először is minimum két évig készült egy sorozat. Amikor teljes egészében a tévé rendelkezésére áll, csak akkor kezdik el vetíteni. Nem kockáztatnak, hogy esetleg a gyártó félbehagyja. Két évig viszont benne van a pénz.

Az alkotók addig nem is tudnak mással foglalkozni?

Általában tíz-tizenkét ember intenzív munkájáról van szó. Ha nagyobb stábbal, nagyobb kapacitással rendelkezik a filmkészítő produceri cég, akkor több projektet is tud csinálni egyszerre.

A Pannóniás korszakban egy időben készültek tévésorozatok, egész estés filmek, de hát akkoriban közel háromszáz ember dolgozott állományban.

Az egész estés filmeket mennyi idő alatt hozták tető alá?

A János vitézt Petőfi Sándor születésének százötvenedik évfordulóján, 1973-ban kellett bemutatnunk, így az időtől sürgetve, kényszerből egy év alatt elkészült. A normál átfutás a mi technikai feltételeink és kapacitásaink mellett, ahogy a sorozatok esetében is, két év volt.

Gondolom, a komputertechnika elterjedésével felgyorsult a munkafolyamat.

Valamennyire igen, és közben a munkatársak létszáma redukálódott.

A 1986-os Macskafogó még hagyományos kézi munkával készült, de a harminc évvel későbbi második rész készítésében már komputert is használtak. Olvastam, hogy ön kicsit beleásta magát az új technika rejtelmeibe, aztán „feladta”.

Megtanultam kezelni a számítógépet egy bizonyos szintig, de az animációs programokat már rábíztam fiatal kollégákra, ők anyanyelvi szinten beszélik, némi képzavarral szólva, a komputertechnikát. Megtörtént az a csúfság velem, ami még korábban nem. Olyasmit nem kértem soha animátortól, operatőrtől, sem senkitől, amit én magam ne tudtam volna megcsinálni. Eljött az idő, amikor azt mondtam, hogy van egy elképzelésem, ti tudjátok, hogy kell, csináljátok meg! És akkor ők mozgásprogramok segítségével kivitelezték. Például valaki beleesik a vízbe. A feladat az, hogy a csobbanást, a vízgyűrűket ábrázoljuk, milyen tempója legyen, milyen legyen a fröccsenés koronája – ennek elkészítéséhez anno bizonyos fizikai elveket kellett tanulmányoznunk. Ma a számítógépes program megcsinálja a vízcsobbanást, és olyan tökéletes hullámzási gyűrűket produkál, hogy már vissza kell butítani.

Grabowszki, Teufel és Buddy a Macskafogóból

Biztos, hogy jó ez a tökéletesség? Régen megvolt a bája a kis bizonytalanságnak, félrecsúszásnak.

Mi ezzel áltattuk magunkat, hogy van bája, érződött a jelenet megoldásán a kézművesség és az eredetiség. Ez olyan, mint a zenészeknél az élő koncert. Ha esetleg az angolkürt egy kicsit mellévisz, vagy egy tempót késik az egyik hangszer, annak egész más a varázsa, mint amikor a stúdiófelvételen minden tökéletes, olyan túl steril. Mi hízelegtünk magunknak, hogy az a kis baki, karakterelcsúszás teszi eredetivé és hitelessé. De van olyan program is, amelyben a hibát is beprogramozzák, hogy ilyen szempontból is a tökéletesség látszatát keltsék. A számítógépes technika ellen senki nem ágál, hogyha így a manuális munkája könnyebbé válik, vagy kevesebb időt kell ráfordítani. A korosztályom tagjainak zömét már nem érdekli, nem akarja megtanulni – amit csinál, azt a hagyományos kézi módszerekkel oldja meg.

Mennyire lehetséges még a hagyományos módszerekkel dolgozni?

A kihúzás, kifestés megszűnt, a kézi rajzolás létezik, a rajzokat beszkennelik, és a komputer végzi el a kifestést, a színezést, sőt, a hagyományos értelembe vett operatőri munka is feleslegessé vált, és még folytathatnám a technikai részleteket. A néző tökéletes produktumot lát, és ma már ez elvárás is.

Az ön filmjeinek elengedhetetlen kelléke a vicces hangvétel, a poén, a morbid humor. El tudna képzelni „komoly” rajzfilmet is?

Nem. Az engem nem érdekel. Vannak kollégáim, akiket a filozofikus tartalom, vagy a társadalmi problémák rajzfilmbeli boncolgatása érdekel, példának Jankovics Marcell Sziszifuszát említeném. Egyébként kialakult egy nézői elvárás, tehát amikor annak idején a Miki egér vagy a Popeye népszerűvé vált, az emberek körében megnőtt az igény a gegfilmek, a humoros filmek iránt.

Magyarországon ez a vonulat a Gusztáv-filmekkel terjedt el a moziban: a híradó és a nagyfilm között vetítették, és amikor a Gusztáv főcímzenéje fölhangzott, már kacagás futott végig a nézőtéren.

Ezt az elvárást semmibe venni dőreség lenne. Van olyan rajzfilmes, aki azt mondja, na, nem, ez a blődli és viccelődős műfaj neki primitív.

Gusztáv

Az ön filmjei közül talán csak a Pumukli az, ami egyértelműen gyerekközönségnek szól. A többi, a Mézga család, a Doktor Bubó, a Macskafogó vagy éppen a Gusztáv megcélozza a felnőtt nézőket is, és a gyerekek számos részletet nem értenek, illetve nem is érthetnek. Gondolok például a Doktor Bubó vicces orvosi diagnózisaira, az epizódok végén elhangzó tanulságokra.

A Bubó, ahogy a Mézga is, nem a televízió ifjúsági főszerkesztőségének megrendelésére készült, hanem a szórakoztató főszerkesztőség számára. Családi filmeknek hívtuk, ahogy a Macskafogó-filmeket és az Egérút című egész estésemet is, amelyek kortalan korosztálynak szólnak. Olyan filmeket csinálok, amiket nemcsak mint néző élvezek, hanem miközben készítem, akkor is.

Hatéves kortól a gyermek számára is élvezhető, mert van egy primér filmes cselekmény, mese, plusz vannak adalékok, finomságok, poénok, amik az idősebb korosztályok számára ínyencségek.

A Pumukli rendelt film volt, tehát nem én választottam ki. Mondhattam volna nemet is, de teljes mértékben azonosulni tudtam a bájával, a kedvességével, a hangulatával, és remek német színészek játszottak benne. Technikailag nagyon bonyolult volt összehozni az élő szereplőket a rajzolt figurával, például ahogy Éder mester tenyerében ficánkol Pumukli, de kellemes és szórakoztató film, egy jó végeredményt produkáló munka lett belőle.

Dr. Bubó

Kapott visszajelzéseket, hogy a gyerekközönség hogyan reagált a rosszcsont Pumuklira? Nem kezdtek el otthon ők is dorbézolni, és nem próbálták szeretteik idegrendszerét tönkretenni?

Nem igazán rosszcsont Pumukli. Nem ártó szándékkal rossz, inkább egy csintalan, az emberi világot nem teljesen ismerő gyerek, és így követ el csíny­tevéseket. Nagyon szerethető kis rosszcsont, ha már így említette. A ténykedéseinek kétségtelenül van hatása a fiatalokra, de ezek elenyészőek és nem bántóak.

Ausztriában voltam síelni, és egy Pumukli nevű hotelbe jártam ebédelni. Ott kiderült, hogy ő az én figurám, és onnantól kezdve állandóan rajzolnom kellett az ottani gyerekeknek.

Amúgy a rajzfilmmel kapcsolatban vádként el szokott hangzani, hogy agresszivitásra neveljük a gyerekeket, és ne csináljuk ezt.  Hogy a Tom és Jerryben állandó az agresszió, egymás gyilkolászásáról szól. Én azt mondom, jó, jó, de hát mindent túlélnek…

Pumukli

És ők barátok egyébként…

Persze. Például a Macskafogó első részében az amerikai producer kérésére ki kellett hagyni egy jelenetet. Amikor Teufel és Safranek az ajtó mögött üvölt, az ajtón lefelé svenkelt volna a kamera, és az ajtó alatti résen vér folyt volna ki. Nem, vér ne legyen! Végül is csak minimális változtatásra kényszerültünk. Nagyfokú szabadságot élveztünk, mert a producer időszakosan tönkrement és eltűnt, és addig mi békésen megcsináltuk a filmet.

A filmjeikből számos bemondás, duma, poén elhíresült és szállóigévé vált az idők során. Kriszta tiszta gyagya, egy forintért megmondom. Hogyan viselte ezt a fajta generációkon átívelő sikert?

Ez egy jó érzés. Jó érzés, hogy ezek akár harminc-negyven év távlatából is működnek, és van tanulsága is.

Az, hogy az animációs film kopása sokkal kisebb, mint az élőszereplős filmé, ami már nem hat úgy, idejétmúlt, a tempója, a ritmusa elavult. A Hófehérke vagy a 101 kiskutya, vagy akár a Mézga, a Bubó ugyanúgy friss ma is, és nem érzi rajtuk az ember a port, az elöregedést. Időtállóbbak.

A MARA-nál folyó rajzfilmes oktatásban részt vesz?

Nem. Pannóniás kollégák egy-egy évfolyamot elvállalnak, de ők már a fiatalabb garnitúra.

A tanfolyam elvégzése után milyen papírt kapnak kézbe a fiatalok?

OKJ-s képesítéssel fognak rendelkezni. Otthon, számítógépen ma már gyakorlatilag mindenki tud rajzfilmet csinálni. A tanfolyamra bárki jöhet, de azért valamennyire tudjon rajzolni. Itt megkapja azt az alapképzést, amivel, ha mázlija van, talál munkát. A képzés munkalehetőséget nem biztosít a továbbiakban. Egy tanfolyam időtartama egy vagy másfél év.

A manuális rajzfilmkészítésből mennyit tanítanak még meg?

Kézzel rajzolnak, a rajzokat beszkennelik, a további tanulás a számítógépes animáció világában folytatódik.

Kihúzást, színezést már nem tanítanak, szaktörténetet, művészettörténetet, bábkészítést, képesforgatókönyv készítést igen. A magasabb fokú képzés az Iparművészeti Egyetemen folyik.

Ön már régebben is kötődött Óbudához, hiszen lakott itt.

Fiatal korunkban Zuglóban laktunk a feleségemmel, ő gyártásvezetőként dolgozott a Pannóniában. A harmadik lányunk megszületése után kinőttük a Kacsóh Pongrác úti lakást. Az ideális az lett volna, hogy Budára, a Pannónia közelébe költözünk. Anyagi lehetőségeink a félmegoldáshoz voltak elégségesek, tehát maradtunk a fele távolságnál, és sikerült egy négyszobás lakást vásárolnunk. 1982-től tizenöt évig éltünk a Viador utcában. Amikor a lányok nagyok lettek, vettünk Pomázon egy házat, hogy nyaranta kint legyünk, majd pár év után úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy kint is maradunk. Az óbudai lakás a lányaimé lett, és ma is megvan.

A nyolcvanas, kilencvenes években akkor belakta itt a környéket.

Hát hogyne! Nagyon szerettem a kertvendéglőket, a Kerék, a Fenyőgyöngye a kedvencem volt. Itt teniszeztem a Pamutnyomóipari Vállalat egyesületének pályáján, Peterdi Pál újságíró volt a szakosztály vezetője. Aztán a III. Kerületi TTVE teniszpályáján is ütögettem a labdát, ma már nem tudom, mi van a helyén. Lejártunk a Római-partra, azt a területet nagyon szeretem és jól ismerem. Gyerekkoromban Pomázon laktam, HÉV-vel jártam be gimnáziumba, utazás közben láttam, hogy a Hajógyári-sziget kis Duna-ágában nagy fürdőzős élet folyt. Harminc évvel később már nem voltak fürdőzők a folyó erős szennyezettsége miatt. Kimentem a kutyámmal a Duna-partra, a Hajógyári-sziget végében megfürdött, és kapott egy olyan bőrfertőzést, amibe évek múltán bele is pusztult. Mostanra már rengeteget tisztult a Duna, és élvezhető, állandóan járunk ki Szentendrére és a Rómaira is fürdőzni.

Tervez filmet készíteni?

Nem. Részt veszek az MTVA Mecenatúra bírálóbizottság munkájában, és ezzel már ki is zártam magam a pályázat lehetőségéből, mert összeférhetetlen a kettő. A Magyar Művészeti Akadémia tagja vagyok. Azt hittem, hogy ez csak titulus és rang, de nem. Az MMA aktívan működő szervezet, programok vannak és agilitást igénylő feladatok. Pomázon önkormányzati képviselőként dolgozom, szóval aktívan lefoglalom magam a mindennapjaimban. Van két lovam, lovagolok. Olyan nagyon nem hiányzik a manuális munka.

És a város? A kötelező dolgain kívül azért bejön Budapestre?

Be-bejárok a faluba, édes Iluskám – ahogy János vitéz énekli a daljátékban. Be-bejárok egy-egy programra, például, ha egy barátom azt javasolja, hogy nézzem meg ezt vagy azt a filmet, egy-egy koncertet, kiállításmegnyitót. Különben nem vágyom már be.