Keresés
rovatok
irodalom | 2020 nyár
Fotó:
Halász Rita
Visszafordíthatatlan
Még mindig esik a hó. Inkább darál, kellemetlen jeges szél, lefújja a fejemről a kapucnit. Beállok a buszmegállóba, tíz perc az indulásig. Rezeg a telefonom, üzenet Ivántól. Egész nap rád gondoltam, nem ér. Hiányzol. Bocs. Tudom, nem fair. Erősen dobog a szívem. A kezem bemelegszik, az arcom éget. Válaszoljak? Mit válaszoljak. Te is hiányzol, egész nap rád gondolok, írom. Kitörlöm.

A tegnap este jár a fejemben. Csak jöjjön el. Erre gondoltam a fürdőkádban. Szőrtelenítettem, esti mesét olvastam, imádkoztunk. Énistenem, jóistenem, add, hogy a gyerekek ne keljenek fel a parkettarecsegésre, és gyorsan elszabaduljak innen. Isten meghallgatta az imámat, hálás voltam érte. A férjemtől elbúcsúztam, hű, de kicsípted magad, mondta, én meg magyarázkodtam, nem láttam őket évek óta. Óvatosan lépkedtem a jeges utakon, nehogy elessek. Amikor megérkeztem, Iván már ott volt. Meghízott. Unicumot ittunk, megkérdezte, hogy vagyok, minden rendben, válaszoltam, megittunk még egyet, milyen a házasságom, nagyon jó, mire ő, nem tűnök boldognak, erre én, az vagyok. Táncoltunk, átkarolt, évek óta csak rád gondolok, mondta, én meg, hogy évek óta csak rá gondolok. A falhoz nyomott, meg akart csókolni. Azt mondtam, ne. Ne itt. Amikor hazaértem, a férjem a tévé előtt aludt, nem keltettem fel. Betakartam a gyerekeket. Talán innen még van visszaút, gondoltam.

A busz bekanyarodik, felszállok, a hópelyheket nézem a kabátomon. Kókuszreszelék alakúak. Nem láttam még ilyet. Nyolc perc az indulásig. Iván üzenetét nézem. Válaszoljak? Mit válaszoljak? A tegnap este tévedés volt, felejtsük el. Kitörlöm.

Az esküvő előtt Andi szervezett egy lánybúcsút a Cha-cha-chába, a Kálvin-aluljáróban. Nem volt igazi lánybúcsú, nem kellett hülye kérdésekre válaszolni, egyszerűen csak buliztunk egyet. Andi meghívta néhány volt osztálytársunkat, Iván is eljött. Hajnalig táncoltunk.

Három körül Iván azt mondta, hazakísér, én meg, hogy inkább nála aludnék. Ott feküdtünk egymás mellett, összebújva. Ez egy próba, gondoltam.

Ha ellent tudok állni a kísértésnek, kezdődhet a házasság. És tényleg. Nem történt semmi. Büszke voltam, határozott. Most, hogy visszagondolok, egyáltalán nem biztos, hogy rajtam múlt.

Hét perc az indulásig. A kókuszreszelék alakú hópelyhek elolvadtak. Iván üzenetét nézem. Mit válaszoljak? Igazad volt, elrontottuk, az esküvő előtt le kellett volna feküdnünk, szeretlek, nem lehet így élni. Kitörlöm.

Andi tizennyolcadik születésnapjára Iván egyedül jött, pedig volt barátnője, egy nem túl szép, de ahogy Andi jellemezte, kellemes mozgású lány. Arra, hogy Iván hogyan csókolt meg, nem emlékszem. Az is lehet, én csókoltam meg őt. Az biztos, hogy a konyhában álltunk, és utána Andi lefotózott bennünket. Az a kép rémes lett rólam, de nem dobtam ki, most is megvan, már egyáltalán nem látom rémesnek, bár kétségtelen, nem a legelőnyösebb, a szemem piros, viszont boldog vagyok rajta, üde és friss, vagy csak fiatal, ami felülírja, hogy az arcom, egész pontosan az arckifejezésem kissé torz. Nincs rajtam melltartó, jól látszik a mellbimbóm, ez akkoriban nem zavart, sőt teljesen normális volt, az olyan kismellű lányok, mint én, nem hordtak melltartót. Iván mellettem, zöld pólóban, átkarol, mosolyog, a fejét oldalra hajtja, mint régen, zongorázás közben, rám néz, én meg a kamerába. Már az elején sokat ittunk, pezsgőt Red Bullal, Red Hot Chilit, Daft Punkot hallgattunk, és Jani kérésére óránként be kellett tenni a Hornyt. Jani Iván legjobb barátja volt. A konyhaasztalnál ült, egy kis aranyszínű mérleggel porciózta a füvet. Állítólag csak fél heréje van, ezt soha nem tudtam elképzelni. A ház tele volt emberekkel, Andi bátyja is a születésnapját ünnepelte, közös buli, így beszélték meg a szüleikkel.

A következő, amire emlékszem, hogy Andi szüleinek a hálószobájában csókolózunk a szőnyegen Ivánnal. Meztelenül. Én alul. Iván fölül. Szerinte én voltam fölül. A szobát, erre mindketten így emlékszünk, kulcsra zártuk. Az biztos, hogy Iván még nem volt bennem, de tudtam, mindjárt bennem lesz, talán a hajába túrtam, emlékszem a puha, selymes tapintásra, Iván azonban arra emlékszik, hogy a fenekemet simogatta, emiatt határozottan állítja, felül voltam. Mindenesetre valamikor nyílt az ajtó, bejött Andi bátyja a haverjaival. Elképzelhető, hogy rosszul zártuk be, vagy egyáltalán nem zártuk be az ajtót, vagy akár az is, hogy Andi bátyja pótkulccsal jött be. Bejöttek, megláttak, nem fordultak vissza. Magunkra kapkodtuk a ruhákat, kimentünk a szobából. Reménykedtem, a megszakítás ellenére még folytatjuk, átmegyünk máshova, vagy Iván legalább átkarol, összenevetünk, de csak a zavart láttam rajta. Mintha nem történt volna semmi. Nem mondta, hogy lelkifurdalása lenne a kellemes mozgású, ám nem túl szép barátnője miatt, de tudtam, erről van szó. Következő évben találkoztunk a Szigeten. Tudtam, hogy szakítottak, Andi mesélte, amikor első nap összefutott Janival és Ivánnal a HÉV-en. Megbeszélték, hogy a Faithless-koncertre együtt megyünk. Azt hittem, az a mi esténk lesz. Akkor mutatta be a sportos lányt.

Gyermekeim, bizony mondom nektek, buli előtt egyetek, kannás bort ne igyatok és a lánykori szerelmeket ne vigyétek magatokkal a házasságba. Hallgassatok rám, hallgassatok anyátokra.

A buszvezető felszáll, köszön, körbejár, bemutatjuk a bérletet. Máris indul, Józsikám, kérdezi az egyik néni. Még három perc, Ilonka néni. Iván üzenetét nézem. Válaszoljak? Mit válaszoljak? Hogy nem is az esküvő előtt rontottuk el, hanem Andi születésnapján, hogy nem is én rontottam el, hanem ő, mert a kellemes mozgású lány kellett neki, hogy utána évekig csak arra az estére gondoltam, de most már késő, mert családunk van, írjam le ezt a szót, hogy férjem, hogy gyerekeim, neki meg felesége, nem válaszolok semmit, a buszban ülök, bámulok kifelé az ablakon, a hóesés elállt, minden mozdulatlan.

Ha Andit feleltették, Iván direkt ledobta a radírt, négykézlábra ereszkedett, és amikor a cipőjéhez ért, felfelé nézett. Andi zöld bő pólóban állt a pad mellett. A mellét, egész pontosan a melle alsó részét nézte a fiú, aki tetszett nekem. Az én mellemért Iván nem dobta le a radírt. Minden nap elmentem legalább ötször a szekrénye előtt. Próbáltam ringatózva járni, de összeakadtak a térdeim. Ha nem volt otthon senki, föl-alá járkáltam a tükör előtt, gyakoroltam. A fenekemet akartam kimozdítani, ruganyosan és puhán lépkedni, mint egy párduc, de akárhogy igyekeztem, minden mozdulatom suta maradt. Az osztálykiránduláson Andi mellett ültem a buszban. A fiúk röhögtek, Andi azt mondta, forduljunk hátra. Iván kinyúlt sárga pólóban viccet mesélt. A hangja rekedtes, a szeme alatt hatalmas barna karikák. Amikor nevet, két gödröcske jelenik meg a szája mellett, a szeme körül a bőr összeráncolódik, mint egy kölyökvizslának. Lógnak egy ideig az ereszen, egyszer csak azt mondja a kis róka, na, édesapám, én még öt percet baszok, aztán hazamegyek. Andival nevettünk, nekem bemelegedett a kezem. Vacsora után kiültünk a stégre. Ivánra gondoltam, ahogy nevet, a két gödröcskére, ahogy kimondja, na, baszok még egy kicsit. Andi, suttogtam. Mi van? Nekem tetszik az Iván. Tudom, válaszolta Andi, és sóhajtott. Neked is, kérdeztem, a gyomrom lüktetett. Nyugi, a tiéd. Megkönnyebbültem. Az a baj, hogy nem tetszem neki. Honnan veszed? Mindig más lányok mellét nézi. Például a tiédet. A fiúk ilyenek, nem tudnak máshova nézni, túlságosan lefoglalja őket, ha valami nagy és kerek. De nem ez számít. Hát mi? Például, ma kiejtett a forgóban, nem? És? És és. Ez azt jelenti, hogy tetszel neki. De ha tetszem neki, akkor miért nem üt normálisan? Látszik, hogy nincsen bátyád.

Az enyém egyszer kiejtett egy lányt a forgóban, aki morcosan nézett rá, mire a bátyám beleszeretett. Azóta mindig kiejti, hogy újra morcosan nézzen rá.

A busz elindul, Iván üzenetét nézem. Válaszoljak? Mit válaszoljak? Hogy van az a vicc, írom, amikor lógnak az ereszről, és az a csattanó, hogy nem baszik tovább a kis róka? Kitörlöm. Lehet, hogy nem is róka? Miért sétálna a róka az ereszen. Van az a vicc, írom újra, hogy lóg egy állat az ereszen, és azt mondja, eleget basztam, hazamegyek. Az macska vagy róka? Hiányzol, válaszolja. Macska vagy róka? Miért mászna egy róka a háztetőkre, kérdezi. Így emlékeztem. Mikor látlak? Nem válaszolok. Egyedül vagyok a héten, írja. Válaszoljak? Mit válaszoljak.