A világháború utáni konszolidálódás egyik fontos eleme volt a hétköznapok normalizálása, aminek része volt a kereskedelem átszervezése. Hogyan illett ebbe az ötvenes években létrehozott bolthálózat?
Ez egy hosszabb folyamat vége volt. 1952-ben az akkori Belkereskedelmi Minisztérium egy minisztertanácsi határozat alapján alapított egy Csemege Igazgatóságot a minisztériumon belül, amelynek egy élen járó kereskedelmi vállalat kialakítása volt a feladata, hogy a színvonalat emelni tudják. Arról is döntöttek, hogy ennek országos hálózatnak kell lennie. Ekkor bízták meg Koltai Györgyöt, aki több mint 25 évig volt a cég vezérigazgatója, hogy alapítson vállalatokat, mert először ez a rendszer jött létre.
Érdekességként mondom, hogy például az Éjjel – nappali bolt önálló vállalat volt, létezett Nyíregyházán, és néhány kisebb Budapesten is. Ezek egy része a háború előtti Meinl üzletekből került ki. A fővárosban korábban 29 ilyen üzlet volt, vidéken 18. De kerültek a céghez magánkereskedőktől is üzletek, például a Stühmer, a Pick, a Győri Keksz. A háború után hadizsákmányként volt lefoglalva több üzlet, illetve kereskedelmi és termelő cég, ezeket 1949-ben államosították, ezután kezdődött a cégek kialakítása, a kereskedelemben a Közérteké és a Csemegéké. Koltai György már az első pillanatban kigondolta, hogy kellene valami megkülönböztető embléma. A kutatások szerint Pál Gábor alkotta meg 1952-ben a csemegekosarat, ami a cég emblémája lett. Néhány év alatt lezajlott a kisebb cégek beolvasztása, és létrejött a Csemege Kereskedelmi Vállalat.
A Csemegének nem átlagos volt a kínálata.
A hazai piac mellett fontos volt az Intertourist megalakítása a cégen belül. Devizahiány volt az országban, kellett a valuta az államnak. A Csemege a minisztériumhoz tartozott, rendelkezésre álltak az információk, amit ki is használtak.
Így jutott el sok helyre a világban a Herendi-porcelán, a téliszalámi, a libamáj, a népművészeti termékek és számos esetben külföldi állampolgárok nevén a magyar vásárlókhoz a nyugati turisták által megszokott cigaretták, édességek és italok, kozmetikumok és híradástechnikai cikkek. Ebben az időszakban az áruk nagy része hatósági áras volt, az importnál viszont szabadáras termékekkel lehetett magasabb árrést elérni.
A másik ilyen vállalkozás volt az OTP-IKKA csomagok összeállítása, ami a Csemegéhez tartozott. Akinek külföldön élő rokona volt, küldhetett csomagot, ha befizette valutában az értékét. A küldött áru fele nyugati, a másik fele hazai volt, többnyire hiánycikkek.
A Csemege a többi bolthoz képest a magyar vásárlóknak is jóval gazdagabb kínálatot biztosított, egyfajta kirakat volt.
Természetesen az volt. Az alapító levélben meg is fogalmazták, hogy az a cél, hogy a vevők jobban érezzék magukat, hiszen az ötvenes években abszolút hiánygazdálkodás volt. A cég azért tudta ezt megtenni, mert átvették a Meinltől a termelőrészlegeket, például a hidegkonyha-üzemet, a cukrászatot. Biztos sokan emlékeznek a Zizire, ami puffasztott rizs volt ízesített cukorbevonattal. Nagy sikere volt egy újításnak, a kolbászkrémnek, mindig volt néhány olyan termék, ami máshol nem volt, vagy csak jóval később.
Az is lehetőséget adott a kínálat bővítésére, hogy nem volt homogén a boltok választéka. A különböző nagykereskedelmi vállalatoktól – amelyek területorientáltak voltak –, egy-két megyére tudott a kiskereskedelem árut beszerezni. A Csemegének minden megyében volt boltja, Tolnában nyitott legkésőbb. Minden helyi nagykereskedelmi vállalattal volt kapcsolat, kérésre egyedileg is szállítottak a boltokba. Kialakult logisztika volt, hogyan lehet bővíteni az árukínálatot.
Miután a háború előtt a boltok többsége a Meinlhez tartozott, ezek vezetői közül többen maradtak vezető pozícióban, és sok minden átkerült a Meinl gyakorlatából is. Természetesen azt az árukínálatot, ami korábban megvolt, vagy ami volt a határ túloldalán, nem tudta biztosítani a Csemege, de törekedett rá, hogy bővítse import kínálatát.
Kevesen tudják, de voltak úgynevezett idényboltok is: a Balatonnál a szezon alatt budapesti és a vidéki boltok adták a személyzetet, a dolgozók lejártak segíteni.
1984-ben a Meinl újra bejött az országba, be tudtuk hozni a kávét, italokat, a presszókat átalakítottuk Meinl shopokká, ahol a kávétól a csokoládéig, lekvárig mindenféle volt, ezért színesebb volt a kínálat a többi élelmiszerbolthoz képest.
Az egész élete a Csemegéhez kötötte, nem vágyott másra?
Követtem a családi hagyományokat, a szüleim a Közértnél dolgoztak, édesapám a kispesti közért tagboltjának volt a vezetője, anyám a tejboltban dolgozott, gyerekkoromtól cipeltem vele tejeskannákat. Aztán mentünk édesapámhoz a boltba cukrokat csomagolni, hogy ne kelljen akkor mérni, amikor kérik, akkor még nem volt gyárilag csomagolt. Szóval, annyira nem csábított ez, geológus szerettem volna lenni, de édesapám rábeszélt. Legelőször tanulóként bekerültem egy kispesti volt Meinl boltba. Nagyon érdekes élmény volt, ebben az üzletben még megvolt a régi belső tér – a Meinl üzletek sárga csempével voltak kirakva.
Hidas Lászlóval, akkori főnökömmel együtt mentünk Pécsre. Akkor nyílt meg a Csontváry Múzeum, órákat tudott mesélni róla. Vagy ott volt Hosszú Zoltán, aki az egyik legnagyobb éremgyűjtő volt. Érdekes emberek vettek körül. Aztán egy belső balhé, egy sikkasztás után átalakították a vezetést, engem azzal neveztek ki az ellenőrzési osztály élére, hogy jól ismerem a rendszert, az embereket, így indult a vezetői karrierem. Mindent innen kaptam, munkát, barátságokat, szerelmeket.
A kiállítás külső kurátoraként nyilván máshonnan nézi a Csemege történetét, mint a muzeológusok.
Én minél több tárgyat szerettem volna kirakni, de a muzeológusok meggyőztek, hogy inkább a hangulatot kell visszaadni, hogy ismerős legyen mindenkinek, aki valaha járt a Csemegében. Bemutatjuk a hidegkonyhát, a presszókat, mert ahol csak lehetett, kialakítottak presszó részleget, ezek láthatók is a kiállításon. Biztos sokan emlékeznek az üzletben elhelyezett kávédarálókra. Volt cukrászpult, a vidéki boltokba hetente kétszer vitték a cukrászárut és a hidegkonyhai termékeket, amit nagyon vártak a vásárlók. A vidéki boltvezetők nagy része fontos ember volt, a városi, kisvárosi elithez tartozott.
Ugyanakkor lényegesnek tartottuk, hogy a kollégák, akik sok tárgyat adtak a kiállításhoz, viszontlássák önmagukat; ez nagyon fontos volt nekik. Vannak emlékidéző rövidfilmek, korabeli fotók, tárgyakról, személyekről, eseményekről, például boltnyitásokról. Ezek a fotók megmutatják, hogy korábban a Meinl, később a Csemege zseniális közösségépítő volt. Most cégeknél sokszor esik szó az úgynevezett összetartásról, meetingekről, itt már akkor gyakran volt ilyen.
De fontos volt az oktatás is, az alapvető élelmiszeripari ismeretek elsajátítása. Az áruismeretek csemegés kínálatra voltak átírva. Volt viselkedési kódex: itt is láthatók a legfontosabb követelmények, hogyan kell egy eladónak viselkednie.
Udvariasan, de nem hangosan köszönni/ Minden figyelmet a vevőnek szentelni/ A vevőt nagyon figyelmesen végighallgatni/ A megbízást ismételni / A vevőnek a szemébe nézni/ Gyorsan mozogni/ Természetesen beszélni/ Értelmesen beszélni ….stb
De képet kapunk arról is, hogy a kor szokásos mozgalmi eseményeit – brigádverseny, újítási mozgalom stb. – hogyan lehetett megtölteni tartalommal. Itt van a kiállításon az Év boltja serleg, amely elismerte a boltok teljesítményét. Több csemegebolt kapott ilyen elismerést.
Mire kíváncsiak a látogatók?
A nyitás óta legalább kétszáz volt dolgozó meglátogatta a kiállítást. Jönnek vidékről, például Salgótarjánból, Jászberényből, Szolnokról. Nekik is fontos, mint ahogy nekem is a saját emlékek felidézése. Fontos a nosztalgia. A múzeum persze máshonnan nézi, jóval bővebb látókörrel szemlélteti az anyagot.
Hogyan jött létre a kiállítás, honnan vannak a tárgyak?
Több évvel ezelőtt ezzel a címmel – Volt egyszer egy Csemege – megjelent egy könyv, amiben bemutatták azokat az anyagokat, leginkább Meinl-relikviákat, amelyeket a boltvezetők, jómagam is gyűjtögettünk. Ezt a könyvet támogatta Baldauf László, aki akkor a Csemegénél dolgozott, a Csemege áruház felújításában meghatározó szerepe volt, de az említett balhé után elment a cégtől, és a CBA egyik alapítója lett. Ő is a Csemegén szocializálódott, csemegés maradt, a könyv kiadását és most a kiállítás létrejöttét is anyagilag támogatta.
Az is fontos, hogy gyakorlatilag a hatvanas évek végétől nem dobták ki, hanem félretették a boltokba került tárgyakat, kávétartályokat, mérlegeket, dokumentumokat.
Az érzékelhető, hogy fontosnak tartották az emberi kapcsolatokat, az eladó-vásárló kontaktusát. Az önkiszolgáló boltok létrejöttével ez lazult, máshova kerültek a hangsúlyok.
Az első önkiszolgáló bolt a Közértnél nyílt meg 1954-ben, a Csemegénél négy évvel később. Először egy gyorskiszolgáló rendszert próbáltunk, ami kudarc volt. Egyetlenegy helyen jött be, a csepeli gyárkapuval szemben volt egy bolt, ami fél órával hamarabb nyitott. mint a hajnali műszak kezdete, ott gyorsan vásároltak a munkások, vagy ittak egy kávét. Később kezdtük el az önkiszolgálót, mert a Meinl rendszere inkább a vevő- eladó kapcsolaton alapult. Amikor be kellett vezetni, akkor is más megoldást kerestünk, megmaradtak a csemegepultok a hagyományos kiszolgálással, de mellette megjelentek a fóliával előrecsomagolt áruk, amelyek gyorsították a vásárlást.
