Keresés
rovatok
képző | 2018 tél
Fotó: Gordon Eszter
Váczy András
VOLT EGYSZER ÓBUDÁN EGY FESTŐISKOLA
Beszélgetés Gyémánt László és Ardey Edina festőművészekkel
Harmincegy éve annak, hogy Óbudán, a San Marco utcában, a hajdani úttörőházban kaput nyitott az Óbudai Festőiskola. Működésének nyolc esztendeje alatt ragyogó tehetségű képzőművész fiatalok sajátították el a szakma csínját-bínját. Valamennyien korunk elismert és sikeres művészei. Az iskolát Gyémánt László hozta létre.

Mielőtt a legendás festőiskola történetét átbeszélnénk, nem árt dióhéjban belemélyedni Gyémánt László regényes élettörténetébe. A most 82 éves, Kossuth-díjas festő- és grafikusművész a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumot követően tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta és fejezte be diplomával. Pályakezdőként pop-art hatású, montázsszerű, szürreális-naturalista képeket festett.

Gyémánt László: Az idő melléktermékei

Fenegyereknek kiáltották ki a volt diktatúrában: 1965-ben a bécsi Europahausban állított ki, 1966-ban a bécsi Fuchs Galériában lett volna kiállítása, találkozhatott volna Salvador Dalíval, de nem kapott útlevelet;

1968-ban hivatalosan hívták a hollandiai Magyar Napokra kiállítani, de mást küldtek helyette; 1968-ban személyesen Aczél György tiltotta be kiállítását az Eötvös-klubban… A három „T” közül általában a tiltott kategóriában szerepelt.

Gyémánt László: Építkezés

Csoportos tárlat résztvevőjeként utazott Kölnbe a Künstler aus Ungarn című kiállításra 1970-ben. Amikor hiába kérte tartózkodási engedélye meghosszabbítását, Londonba ment, politikai menedéket kért, és megalakította a Group Five nevű művészeti csoportot. Önálló kiállításai voltak Londonban, Bristolban, Bishops Stordfordban, miközben Magyarországon visszatérés megtagadása címmel távollétében elítélték. Három évvel később Bécsbe települt, magánrajziskolát nyitott, galéria társtulajdonosa és művészeti vezetője lett, tagja az Osztrák Művészek Egyesületének, önálló kiállításai után megkapta az osztrák állampolgárságot. 1982-ben hazatért, rá három évre sikeres gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban. Egy évvel később alapította az Óbudai Festőiskolát.

Nevezetesek jazztárgyú képei, jó néhány híres jazz- és rockzenészről készített portrét, szívesen festi művésztársait, színészeket, színésznőket, írókat, filmrendezőket.

Gyémánt László: Marozsán Erika

Kitalált egy új képalkotói eljárást a fotóemulzió felhasználásával, ami azóta ,,gyémánto­gráfia” néven ment át a köztudatba. Mindemellett díszletet is tervezett: Samuel Beckett Godotra várva című drámájához, Darvas Iván felkérésére. Művei hazai és külföldi múzeumokban, híres magán- és közgyűjteményekben találhatóak.

Mielőtt tető alá hozta a festőiskolát Óbudán, megfordult a fejében, hogy az alkotás mellett tanítson is?

Mindig voltak álmaim, és hittem azt, hogy nemcsak festeni, de tanítani legalább ugyanúgy tudok, hála Balás Lászlónak, akitől még a Képzőművészeti Gimnáziumban mindent megtanultam. Tanítványaim közül, akik valaha voltak, nagyjából mindenki a pályán van, és büszke vagyok rájuk. Főként azért jöttem haza Ausztriából, mert Somogyi József rektor hívott tanítani a főiskolára. Nekem ez jólesett, ennek érdekében mindenféle lépéseket tettem, Horváth István belügyminiszternek írtam kérvényt, hogy engedjenek el engem a büntetett előéletből. Ez nem volt egyszerű dolog, és mire sikerült mindent elintézni, és hazatelepültem, Somogyi már nem volt rektor. Ekkor bementem Köpeczi Béla kulturális miniszterhez elmondani neki, hogy azért jöttem haza, hogy a főiskolán lehessek tanár. Erre azt mondta, hogy ezt nem gondolhatom komolyan!  Nem vagyok megbánós fajta, azt sem bántam meg, hogy kint maradtam, azt sem bántam meg, hogy visszajöttem. Végül is, az ötvenedik születésnapom alkalmából kiállításom nyílt a Műcsarnokban, ami nekem a Parnasszust jelentette.

Belenyugodott abba, hogy nem taníthat?

Azt azért nem: bujkált bennem a kisördög. Az említett kiállításon az I. kerületi tanács művelődési osztályának vezetője, Markó Aranka felajánlotta, hogy ha kedvem van, tanítsak a Fő utcai képzőművész körben. Megállapodtunk abban, hogy ingyen tanítok, de csak olyanokkal szeretnék foglalkozni, akikben fantáziát látok.

Nem akartam az időmet kiszórni az ablakon, és bizony nem sokáig tanítottam ott. Kiderült például, hogy nincs modellre pénz, el sem lehet férni, annyian vannak, főként műkedvelő tehetségtelenek.

Ráadásul egy hölgy bepanaszolt, hogy én nem korrigálok neki, ami igaz volt, mert nem láttam értelmét. Csakhogy a férje valami nagy potentát volt, úgyhogy ezzel be is fejeződött pályafutásom a Fő utcában. Viszont a tehetséges tanítványaim, akikkel ott foglalkoztam, tovább akartak nálam tanulni, ami az én kis műtermemben nem volt lehetséges, de tettem egy könnyelmű ajánlatot: amennyiben tudnak szerezni egy megfelelő helyiséget ingyen, és lesznek annyian, hogy össze tudják adni a pénzt a modellre, akkor vállalom.

Gyémánt László: Garai Attila

Erre ők mit tettek? Ki mit lépett?

Fenyves Gabi, aki azóta izraeli festő, bejáratos volt valamikor a San Marco utcai úttörőházba, beszélt a vezetőjével, Badinszky Ernővel, aki nagyon kedvesen fogadott. Elmondtam, hogy kellenének nekem festőállványok, bakok és olyan szekrények, amibe a gyerekek elrakhatják a holmijukat, egy dobogó és egy terem, ahol elférnek. Végül azt kérdezte, hogy mennyi honoráriumra tartok igényt, de én nem kértem semmit. Megegyeztünk, legyártatta a festőállványokat, és amit kértem, mind megkaptam.

Így lett 1986-tól 1994-ig abszolút önfenntartó intézményként az Óbudai Festőiskola az úttörőházban, a San Marco utcában.

Amikor az igazgatót kirúgták, jött helyette egy másik, aki kitalálta, hogy neki kell a mi helyiségünk.

Hányan és milyen korúak jutottak be?

Átlagban tizennyolc-huszonhat évesek, fiúk-lányok vegyesen. Tizenketten, mert ennyi növendékkel tudtam foglalkozni. Keményen dolgozniuk kellett, nem volt demokrácia, megmondtam, vegyék úgy, mintha ki lenne írva az ajtó fölé: ide bejönni nehéz, kimenni könnyű, de aki kimegy, az többé nem jön vissza. Magamért soha egy lépést nem tettem, de irántuk felelősséggel tartoztam. Mindennap öt órakor odamentem, és nyolc-kilencig ott voltam.

Az egykori Óbudai Festőiskolások a San Marco galériában 2015-ben: Mészáros Ágnes, Zoltai Bea, Fenyves Gabriella, Ardey Edina, Gyémánt László, Federits Zsófia, Valerie Haynal, Votin Dóra, Adorján Attila, Pálvölgyi Rita
Fotó: Antal István

Mit csinált a tanár úr napközben?

Nem lehet egy fenékkel két lovon ülni, de meg kellett próbálnom. Festenem kellett, és szerencsémre volt annyi munkám, amiért pénz is járt, valamiből fedeznem kellett a költségeimet, ugyanakkor mindennap készültem az iskolába, mindennap balhéztam velük, mindennap dühöngtem, és közben örültem az eredményeiknek.

Egy ellenfőiskolát akartam csinálni, és azzal bebizonyítani, hogy mennyit veszített a főiskola, hogy nem engedtek engem oda tanítani. Összességében nyolc éve volt az életemnek, amire igazán mondom: tartalmas volt!

Múltak az évek, a tanuláson túl mi minden történt ott?

Szerveztem például dzsessz esteket, hetente jöttek az akkori legjobb előadók: Vukán Gyuriék, Bontovics Kati énekelt, Berkes Balázs bőgőzött, Kőszegi Imre dobolt, és még sokan játszottak. Minden évben mentünk művésztelepre, a tatabányai nemzetközi dzsessztáborba, pénzt kunyeráltam a minisztériumtól, hogy ki tudjam fizetni. Elvittem őket a Collegium Hungaricumba, Bécsbe, ahol kiállítást rendeztem nekik – szóval, menedzseltem is a társaságot. Volt olyan is, hogy együtt buliztam velük. Befejezésként katalógust is nyomattam az iskola történetéről.

Aztán szétszéledt a társaság, ki-ki járta a maga útját. Összejött valamikor a festőcsapat?

Hosszú idő után, 2014-ben nyílt alkalmunk az Újlipótvárosi Klub Galériában a néhai Óbudai Festőiskola emlékkiállításán találkoznunk: Adorján Attila, Ardey Edina, Federits Zsófia, Fenyves Gabriella, Garai Tamás, Kő Ferenc, Mészáros Ágnes, Pálvölgyi Rita, Pifkó György, Székely Annamária, Törőcsik Eszter, Zoltai Bea, Votin Dóra voltak a kiállítók, az emlékkiállítás szervezését egyik volt tanítványom, Zoltai Bea vette a nyakába. Ő állította össze a névsort, és amikor előzetesen átküldte, észrevettem, hogy hiányzik az utolsóként felvett és ráadásul egyik legtehetségesebb tanítványom neve, Ardey Edina, ezért kérdőre vontam. Arra hivatkozott, hogy nem tudja a címét.

Igaz, Edina már tizenhat éve Németországban élt, de 2011-ben elvesztett, imádott feleségem, Krisztina címjegyzékében szerencsére megtaláltam az elérhetőségét, ugyanis Edina és Krisztina, jó barátnők lévén, sűrűn leveleztek egymással.

Ha már itt tartunk, meséljen innen Ardey Edina!

Sárospatakon születtem, a Sárospataki Református Gimnáziumba jártam, amikor az egyik nyáron az Óbudai Festőiskola városunkban tartotta művésztáborát. Rajztanárom azt ajánlotta, hogy ha a rajztudásomat tovább szeretném fejleszteni, jelentkezzem a táborba. Én megfogadtam, és így ismerkedtem meg Lacival. Portrékat rajzoltunk, ami engem régóta nagyon érdekelt, így akkor ott ki tudtam kicsit bontakoztatni a tehetségemet. 16 éves voltam, és amikor elvégeztem a gimnáziumot, felvételiztem az Óbudai Festőiskolába. Mindennap bejártunk az iskolába, Laci pedig teljesen önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül tanított. Portrékat festettünk, akvarell is volt, és jazz szólt a műteremben. Két évig jártam oda.

Ardey Edina: A Csend hangja,

Mi lett utána, merre sodorta az élet?

Nem jelentkeztem a főiskolára, úgy láttam, nem tudnék senkitől többet és jobbat tanulni, mint Lacitól. Münchenbe mentem, portréfestéssel és porcelánfestéssel foglalkoztam. Rettenetes tragédia Laci életében, amikor feleségét, Krisztinát elveszítette. Ismertem és nagyon szerettem őt. Annak idején, amikor ők Amerikában voltak, a műtermükben laktam és dolgoztam, megvan a 23 évvel ezelőtt ott festett csendéletem – ahová költöztem, vittem magammal. Aztán kaptam egy meghívót az emlékkiállítására, ennek kapcsán jöttem vissza.

Ardey Edina: Unatkozó lányok

Látom, Laci is nagyon szeretne valamit mondani.

Annyival kiegészítem, hogy egyszer csak szólt nálam a telefon, fölhívott Edina Németországból, mondta, megkapta a meghívót a kiállításra, de neki túl nagyméretűek a képei, azokat nem tudja elhozni. Erre felajánlottam neki, hogy jöjjön, itt a műtermem, ahol nyugodtan festhet. Megérkezett, és megfestette a képét. Én éppen meghalni készültem, mert a feleségem, akivel huszonkét évig úgy éltem, hogy nem volt egy óra, amit nem együtt töltöttünk, az egész világot közösen utaztuk be, meghalt… Emlékére Kárpáti Tamás, családunk barátja Krisztina-díjat alapított 2011-ben. Azok kaphatják, kik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek vagy kiváló művészi teljesítmények születhettek. 2017-ben Esterházy Gitta, Esterházy Péter író özvegye kapta.

És még annyit: megkértem Edina kezét, és megint kedvem van élni. Ennek is már több mint két éve. Közös a műtermünk, egymás mellett festünk, és már sok közös kiállítás áll mögöttünk.

Egymást inspiráljuk, együtt utaztunk Amerikába, és az onnan hozott élményekből születik képeink jó része. Edina sikeres portréfestő is, de vannak drámai képei, mint a Saul fia, és persze országos kiállításokon, biennálékon szinte állandóan jelen van. Régen volt, hogy Edina is a tanítványaim egyike volt, ma nagyon büszke vagyok az eredményeire, mintha közöm lenne hozzá. A legtöbbször csak ülök mögötte, és csodálom, ahogy fest. Azt hiszem, hogy boldogok vagyunk egymással. Végül is vitathatatlan, hogy minket ez az iskola hozott össze, és mint kiderült, nagyon megérte nekem, hogy annak idején ingyen tanítottam, mert én kaptam ettől az iskolától a legtöbbet.

Ardey Edina és Gyémánt László