Birsszirten például éppen nyár volt.
Igazából mindig nyár volt.
Aminél nagyobb kincs nem is kell senkinek.
Pompázott a pompojafa. Bőven termett a kakubak – csak hordták és hordták a piacra a birsszigetiek a klampulákkal. Rogyásig volt minden. Hetedhétszámra sütött a nap – s a birszirtiek alig győzték magukra kenni a naptejet. Hetedhét határszigeten, a Tengeróceántól a Tengeróceánig mindenki jeges teát meg macifröccsöt szürcsölgetett a tengerparton, aztán este kirázták a homokot meg az eltévedt sirályokat napozóplédből, majd édesdeden aludtak a kalyibájukban egy jót.
Aztán reggel lett, és kezdődött az egész semmitevés elölről.
Minden a legnagyobb rendben volt. Nem volt semmi vész. Nyüzsgött a sziget, és mindenki vidáman és boldogan élt.
Egészen június 32-ig.
Amíg meg nem érkeztek az ellenőrcápák.
Nyakkendőben jöttek. Sokan voltak – mindegyik fején egy-egy vízzel teli szkafander. Ide-oda csoszikáltak az uszonyaikon. A stégeken vizslattak, ellenőrizték a strandot, bogozgatták a mindent meg a függőágyakat.
És utána cöccögtek.
A feketepont-szemükben elképesztő komiszság.
A szájuk csupa panaszcsipa.
– A Szigetbeszüntetésügyi Főbiztosság nevében kijelenthetem – mondta az egyik. – hogy ilyen hanyag szigetet még az életben nem láttam.
– A Jókedvbiztosítástani Szakszervizelés Kézikönyvének 787. oldalának 67. paragrafusa alapján szeretném elmondani, hogy ajaj, és hogy bünti lesz. – kotyogott közbe a másik. Közben egy lúdtollal veszettül jegyzetelt.
A harmadik nem szólt semmit, csak az egyik csokibarna birsszirtit méricskélte egy kihúzható tengericsillaggal. A birsszirti nem értette a dolgot, és a nehezítő körülmények ellenére megpróbálta továbbra is élvezni az életet.
Nem igazán sikerült neki.
Cöcc.
Basabusa bácsi egészen eddig a cöccig bírta.
A piactéren volt halárus, füvész, bánatbüfé, bogárbefőttbolt, lúdmaróc-elleni kencekofa, meg egy bitang nagy tábla, amin ez állt:
540 NAPJA KALÓZKODÁS NÉLKÜL!
(HURRÁ! CSAK ÍGY TOVÁBB, TÖKIK!)
Basabusa bácsi ennek a táblának dőlt neki, és a tenyerébe temette az arcát.
– Pubi. – mondta olyan vidáman, mint három kosár vadalma. Három kosár elég mérges, és tulipiros képű vadalma. Három kosár tulipiros képű, rettentő komolyan mérges és csalódott vadalma, akiktől egytől-egyig elvették a rosszfiúk a rollert. – Pubikám.
– Igen? – tudakolt vissza a főellenőrcápa. Gonoszul csücsörített.
– Pubikám, minek ez? – nyögte Basabusa bácsi, és szétnyomott a tenyerében egy bánatbogáncsot. – Mi itt csak nyaralunk, meg heherészünk, meg elvagyunk, meg csináljuk jó széllel meg ezerrel a semmit. Ugyanis birsszirtiek vagyunk, könyörgöm!
– HÁT ÉPPEN EZ AZ! – emelte fel az uszonyát a főellenőr okosság. Ha lett volna mutatóujja, azt emeli fel. – NYARALNI NEM IGY KELL!
Arrébb csoszogott és megpiszkált egy naptejeskonzervet. Lefitymált egy napernyőt, és fintorgott a lángosozó meg a kukoricaárus zsírbüfés láttán. A homok se tetszett neki: megvetően rugdalta.
– Nyaralni ugyanis – ahogy az a Szigetbeszüntetésügyi Főbiztosság Jókedvbiztosítástani Szakszervizeléses Kézikönyvének 665. oldalának 0.45638-dik bejegyzésében is széljegyzetelve van – úgy kell, hogy például nyakkendőben és fehér ingben vagyunk, és egy embernagyságú számológépen megpróbáljuk összeadni meg kivonni a bevételt a kalkulációs mifenékkel. – közölte végül. – Sőt – nézze, ide van írva: OSZTANI KELL MEG SZOROZNI EGY IRODÁBAN.
Gyorsan körbekuksizott:
-… megjegyzem, irodát sem látok.
– Idefigyeljen. – morzsolgatta a levegőt Basabusa bácsi. Olyan feldúlt volt, hogy a dúlást, ami a távolból dübörgött, nyuszakolt és vonykolódott felé, észre se vette. Fel se tűnt neki. Később meg már verhette a fejét a falba. – Komoly kalózkodáson vagyunk túl. Fregatt, meg csörték, meg a Mese Széle, meg minden ilyesmi. PIHENNI akarunk, érti? Nem akarunk már meg többet Bajt meg Hajcihőt. Egy birsszirti élete életen át tartó NYARALÁS, ha nem tudná, és PUNKTUM.
– Ember, ha nem cápa lennék – temette a szkafanderébe az uszonyát az ellenőrcápa. – most konkrétan kettőbe harapnám. Ezt a tevékenységet mindenesetre függesszék fel. HOGY MONDJAM EL, HOGY NYARALNI FEKETE ZAKÓBAN KELL IDEGESEN, és – ahogy azt a 8e4763 cikkely VILÁGOSAN elmagyarázza – VIDÁMNAK LENNI PEDIG EGYENESEN TILOS.
– Dirribb-durrubb-AJJAJAJAJ – közölte valami, egy afféle bajjal terhes búfelhő már kicsit közelebb a parton. Egyre dübörgött. Géphangja volt, meg jajgatása. Néhány birsszirtinek most lett elege az egész hejehujából, és félig teli hűtőtáskával nekiálltak szanaszét menekülni magukat.
Az Ellenőrcápa arra pillantott. És rögtön felderült.
– NA. – mosolygott, akár egy üres paradicsomoskonzerv. – Ezt így kell csinálni, látja? Nyaralás közben menekülni kell. Meg feldúlni a minket kergetőknek mindent, ami csak az útjukba kerül. Milyen eszes megoldás!
Basabusa bácsi megnézte magának a közeledő haddelhaddot.
Nem hitt a szemének.
Megint megnézte.
Tükortojásra kerekedett szemmel.
Aztán elsápadt, és csak ennyit mondott:
– Jajmár. Mostmérmár nemárHÉ.
– Szevasz Basabusa, de jó, hogy látlak. – lihegte Ördögbőr grófja futás közben, a hóna alatt egy kacsával.
– Én egy kacsa vagyok. – közölte a kacsa.
Aztán ott se voltak.
Ördögbőr nem futott: Ördögbőr (hóna alatt a kacsával) iszkolt. A robotdinoszauruszok, akik mögöttük kattogtak, cserregtek, okádták a tüzet és csattogtatták a 765 fogukat, nem mondtak semmit. Csak rohantak az ormótlan fémtappancsaikon utánuk.
Mit sem törődtek Basabusáékkal.
– De ismerős valahonnan nekem az az első. – elmélkedett az ellenőrcápa a felvert por közepén. – Maga nem tudja véletlenül kicsoda az a bájos ember?
Basabusa a tenyerébe temette az arcát. És azt válaszolta:
– Életemben nem láttam EZT A PIPERKŐC NYÁMNYILA RIKITAKIMUMIKÉPŰ BALTAFEJŰ SENKIHÁZI RÚTUL OTROMBA KALÓZKAPITÁNYT HOGY ENNÉ MEG VALAMI A VÉRVIZEKBEN egy NAGYFOGÚ AHELYETT HOGY IDEJÖN BAJT KEVERNI AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAARGH
Ebben maradtak.
Nahát, most aztán tényleg beindult a kalandvonat, és biza mondom nektek, szárazföldi pockok és himpellérek, hogy nem lesz megállás! Két hét múlva nekilódulunk, és megnézzük, mit keres Ördögbőr grófja már megint a Birsszirten, megússzák-e szárazon a birsszirtiek a robotdinoszauruszok támadását, és hová vezet ez az egész, fura história!
Buta, aki nem tart velünk!
Az első mese itt olvasható:
A folytatás pedig itt:
