A sorozatban az Óbuda környékén is fellelhető, vadon érő és finom dolgokat vesszük sorra, hogy legyen valami értelme is a természetben, az emberektől minél távolabb tett kirándulásoknak. Magyarul útmutatók arra, hogy az egészségügyi séták eredményét hogyan szedjük gyorsan vissza kalóriákban. Az előző részekben valahogy mindenből alkoholtartalmú dolog (is) kerekedett – most megpróbálom visszafogni magam, de jófajta fehér rum azért legyen a kezük ügyében!

Szerintem a szamóca és a kullancs rokonok.
1. Mindkettő pici.
2. Mindkettő főleg erdőn-mezőn lakik.
3. Ha egyet észrevesz az ember, akkor képtelen másra figyelni és csak a többit keresi.
4. Alkalomadtán mindkettő nagyon ki tud szúrni az emberrel.

A csattogós (hivatalosan csattogó, Fragaria viridis) szamóca réteken és erdőszéleken terem, pont ezekben a hetekben. Az íze sokkal intenzívebb, mint a földieperé (ami, mint a nyelvtannáciktól tudjuk, hivatalosan szintén szamóca. Igen, az, ami most fut ki a piacokon, félrohadt állapotban 2500 Ft-ért, és eper csak az, ami az eperfáról potyog lila vagy fehér gyümölcs formájában, de ha lila, akkor nemcsak a lépcsőfeljáró betonját, de még az óvatlanul aláparkolt autó fényezését is befogja).
A mérete ötöd-hatodakkora, amint a földieperé – mármint a normális, szabadföldi eperé, nem pedig a 3 dekássá szteroidozott szörnyeké.

Hol találod meg?
Mármint melyiket? A csattogót, az erdeit, a nagyon ritkát vagy a rosszat?
A vadon termő szamócákból ugyanis van még három – de nyugalom, csak egyet kell belőle megkülönböztetni, az meg mindenképpen menni fog.

A csattogó szamóca az egy-két éves, éppen dzsindzsába hajló irtásokat különösen szereti, de ezekből a Buda-környéki, jól fésült erdőkben kevesebb akad.  Az ápoltabb területeken főleg mezőkön, azon belül is a bokrosabb részek alatt és az erdőszélen lehet fellelni: ott viszont általában hatalmas mennyiségben. (Sátáni kacaj.) Mármint a növény terem sok-sok négyzetméteren, elkeveredve minden más füvekkel és virágokkal: egy-egy növénykén úgy 3-5 termést találsz majd, különböző érettségi állapotban. A neve onnan ered, hogy a gyümölcskére ránőnek a csészelevelei, ezért amikor letépi őket az ember, akkor csattanó hangot adnak – és 99%-ban rajta maradnak. Tehát szüret után még valahogy le kell piszkálni róla a csumáját, ami nagyságrendekkel macerásabb, mint a földieper esetében – és akkor még nem beszéltünk a méretéről. Idegtépő meló, valljuk be – de társaságban jobb csinálni és nagyon megéri! A mezőn csak a bogyókat szedd le, a pucolásra pedig szervezz társaságot, ha már lehet!

Az erdei szamóca  még a csattogó szamócánál is finomabb – illetve nem, csak sokkal könnyebb szedni. Az erdei szamócára a fák között/alatt lehet rátalálni: sokkal kevesebb van belőle, viszont nagyságrendekkel hálásabb dolog leszedni, ugyanis éretten felkunkorodnak a csészelevelei, ezért úgy lehet tisztítani, mint az epret. Csak persze hatodakkora méretben.

Szakértői vizsgálat zajlik. Lehet, hogy fahéjillatú?

A fahéjillatú szamóca a műfaj unikornisa: az Új Magyar Füvészkönyv szerint régen még termesztették is, én viszont még soha életemben nem ismertem fel élőben. Az erdei szamócától kinézetre a botanikusokon és a Jóistenen kívül senki nem különbözteti meg.

A plusz egy az indiai szamóca , amivel viszont nem győznek mostanában riogatni a bulvárlapok, hogy mérgez. Nos, a többitől főleg abban különbözik (a botanikusok most fordítsák el a fejüket), hogy a jellegzetes eper-forma helyett kerek a termése, belül pedig a rózsaszín helyett fehér. (Virágzáskor pedig a becsületes fehér helyett sárgák a szirmai, de ezt csak a hardcore-szamócaszedők figyelik majd, hiszen kit érdekelnek a virágok, ha nem lehet őket megenni?!)
Persze az indiai szamócának a levele is más alakú, de a legkönnyebb a húsáról megkülönböztetni, és arról, hogy vattaíze van. Na jó, nagyon éretten édeskés vattaíze. Magyarországon erősen terjed és a fűnyírást kifejezettem élvezi, úgyhogy mielőtt a kertbarát társasházak közös szamóca-partit terveznének, valaki áldozza fel magát és kóstolja meg: ha érzékeny rá és több marékkal kóstol, gyomorbántalmak gyötörhetik tőle. (A fosás-hányást kiheverve viszont állítólag elmúlik az ekcémája. Ízlések és pofonok: szerintem nem éri meg.)

Jut eszembe: gyógynövény vagy nem?
Újabban a vonalasabb növényhatározó-csoportok és blogok szeretik minden gizgaz gyógyhatását feltüntetni, amit csak kitapasztaltak róla a középkor óta. Nos, tény, hogy szépanyáink mindent megettek/elrágtak/megfőztek, amit csak lehetett, de nem véletlenül születtek meg ezeknek a készítményeknek a modern, bevizsgált laborokban készült változatai. Ha találtál kamillát vagy kakukkfüvet, idd meg a teáját nyugodtan! Ha a nagyi kapuja előtt csattanó maszlag nőtt, mert szép, azt hagyd ott, sőt, vágd ki tövestül, ha jót akarsz magadnak! Megenni, meginni bármilyen növényt csak akkor szabad, ha tényleg biztos vagy abban, hogy a latin nevéig meghatároztad! És most még csak növényekről beszéltük, az alattuk növő gombák még cirfábbak…

Hogyan gyűjtsd be?
Guggolva.
Na jó, kicsit bővebben: a helyre kis fonott kosár nem jó erre a célra, mert a szamóca annyira apró, hogy beleakad, aztán beleragad a vesszőfonatba. Nájlonzacskóba ugye nem gyűjtünk semmit (mert egyrészt összetörik, másrészt a benne maradt bogarak kilehelik a lelküket, amíg hazaérsz a szajréval és haláltusájukban összebüdösítenek mindent). Marad tehát az uzsonnásdoboz vagy a kulacsod, ha nem szándékosan indultál szamócázni, hanem véletlenül akadnál rá. Ha pedig végképp nincs nálad semmi, akkor nem marad más megoldás, mint a helyszínen felfalni annyit, amennyit csak találtál belőle!
A csattogó szamócát ne próbáld a helyszínen megpucolni, ugyanis a növényke száráról mindenképpen a csészeleveleivel együtt fog lejönni (és közben halkan csattanni. Tényleg, erről kapta a nevét.) Az erdei szamócát lehet tisztán szedni, ezt viszont nem. Tehát otthon állj neki és szedegesd le egyenként a csumáját a borsónyi szamócákról – és rögtön megérted, hogy miért nem árulja ezt senki sehol.
Illetve mégis: Grúziában ilyentájt a piacokon sorban üldögélnek a nénikék a hokedlin az asztalaik mögött, amin 5 literes befőttesüvegekben áll a szamóca! Nyilván nem tudom, hogy ugyanez a fajta-e vagy a könnyebben pucolható, de a betakarítás mikéntjét tekintve akkor is aranyárban kéne mennie az árunak. És nem. Sőt, nyilván alkudni is lehet – már ha valakinek van hozzá pofája, miközben a lelki szemei előtt látja a nénikéket hajlongani az irtásban.

Hogyan edd meg?
Tartósítási módja nem ismert – hiszen annyit szedni úgyis képtelenség, hogy nekiálljon az ember. Mondjuk én már főztem belőle szörpöt: ekkor természetesen nem voltam olyan szuicid, hogy meg is pucolgassam, de érdekes módon a csészelevélkék nem zavartak bele az ízébe.
Szóval frissen érdemes megenni, de ha már ennyit szenvedtél az összeszedésével, add meg a módját! Normális emberek életében úgyis csak évente legfeljebb egyszer szokott előfordulni, hogy több órát mászkálnak törpejárásban egy réten, hogy összeszedjenek max. 30 dekányi valamit. (A megszállott gombázók, mint én is, természetesen nem tartoznak a normális kategóriába.)
A rendes földiepret tejföllel elkeverve szeretem a legjobban – de mivel ezt a kattanást a szüleimtől örököltem és a gyerekeim meg se hajlandók kóstolni, így azt is egyre ritkábban eszem ilyen formában. A szamócát pedig végképp nem érdemes így elkészíteni: nem csak túl kevés van belőle, hanem azt a plusz zamatát, ami az eper fölé emeli, túlságosan letompítja a tejföl savanykássága.

Viszont nagyon megéri macerás sütit csinálni belőle! Ha valakinek még van ereje a kirándulás és a törpejárás után nekiállni nagyot alkotni, az süssön hozzá apró vajastészta-kosárkákat! Ha valaki nem örökölt szép, hullámos, minikuglóf-sütőformákat, mint én, az egy muffintepsiben is nekifuthat a tésztának:

30 kosárkára:
5 tojássárgája
15 dkg liszt
15 dkg vaj
A lisztet és a vajat hidegen gyorsan elmorzsoljuk és összegyúrjuk a tojássárgákkal, majd az összeállt tésztát min. 2 órára a hűtőbe tesszük. Utána feldaraboljuk, 30 golyót formázunk belőle és a golyókat belenyomkodjuk a formákba. 180 fokos sütőben világosra sütjük. A lesúlyozással nem kell szerencsétlenkedni: ennyi tojás miatt nem fog felpúposodni, mint a többi vajas tészta.

Ha a kosárkák megsültek, kihűltek és kibányásztuk őket a formákból, anélkül, hogy összetörtük volna őket, töltsük meg a szamócával, nyomjunk rá tejszínhabot és rajzoljuk meg csokiöntettel.
Flakonos tejszínhab nem ér, ha már ennyit melóztunk vele! Tessék rendes tejszínhabot verni. Flakonos csokiöntet sem: legalább 70%-os csoki olvasszunk gőz fölött egy kocka vajjal. A végeredményt pedig posztoljuk mindenhová, ahová csak lehet, hiszen tényleg majdnem Michelin-csillagos lesz!

Aki minderre nem hajlandó – ami teljesen érthető -, annak elárulom, hogy az IKEA élelmiszerosztályán lehet kapni előregyártott tésztakosárkákat, amik meglepően finomak is. Igaz, majdnem 15.000 Ft kilója, de szerencsére 54 grammos kiszerelésben árulják. De akkor hol marad a dolog sportértéke?!

Ébredj rá, hogy kell bele alkohol!
Természetesen lehet pimpelni mindennel, ami csak eszünkbe jut – legyen az egy csepp aszús balzsamecet vagy rózsabors, de a végén úgyis arra jutsz majd, hogy ebbe egy leheletnyi fűszeres rum kéne. Elképesztően jól áll neki, arra viszont figyelni kell, hogy meg ne remegjen az ember keze: egy kosárka maximum egy kávéskanálnyit visel el! Több már elviszi az ízét a rum irányába, mi viszont itt és a most a szamócáét szeretnénk ünnepelni. A legegyszerűbb, ha feltúrunk otthon egy fecskendőt, amit a fájdalomcsillapító-szirupok mellé szoktak csomagolni és azzal mérjük ki az 1-2 ml-eket.

Végül pedig a mindent vivő luxusgyom-koktél receptje, a  Bellini Fragola Selvaggio:
Ha elkészítetted a bodzapezsgőt , óvatosan vedd elő az első palackot és hűtsd be rendesen.
A negyed marék szamócát törj össze – ha van, akkor szexin, koktélfával, ha nincs, akkor egy nagykés lapjával. Kotord át egy szép boros- vagy pezsgőspohárba.
A bodzapezsgőt nyisd ki (védőfelszerelésben, mert ugye robbanhat is, ha úgy tartja kedve) és ha finom az illata, töltsd rá a szamócára. Ezt aztán végképp posztold, mert megismételhetetlen! Copyright ugyan nincs rajta, de a #dzsindzsa hashtaget írd oda, mert jól áll neki : ) Egészségedre!