A sorozatban az Óbuda vonzáskörzetében is élő és nem csak ehető, de finom növényeket gyűjtjük össze és dolgozzuk fel. Szó szerint. A korábbi részekben  már kikötöttem: közvetlenül út mellől és nájlonzacskóba nem ér szedni semmit! Alkohol pedig ezekben a nehéz időkben szinte bármiből kerekedhet.)

A zöldfűszerek ducktape-je és WD40-e egyszerre

A régi mondás szerint, ami mozog és nem kéne neki, arra ott a ducktape, ami pedig nem mozog, de kéne neki, arra ott a WD40. Nos, a kakukkfű mindkettőt tudja, csak éppen fűszerben. Egyszerre mehet édesbe, sósba, lehet enni, inni, frissen, szárítva, és még a fagyasztást is bírja – mármint a zöldfűszerekhez képest jól viseli.
Vadon gyakorlatilag mindenhol terem: az M7-es melletti biztonsági rőzsén például hosszú, liluló telepekben virít ezekben a hetekben. Még az sem feltétlenül igaz rá, ami a többi fűszernövényre: hogy a virágzás előtt az igazi az íze. A vad kakukkfüvek ugyanis annyival intenzívebbek, mint bármelyik, kertészetben beszerezhető, nemesített (ld. „tápos”) társuk, hogy virágzás után is simán lenyomják a többieket. Ahogy a legtöbb növény, amiből igazán nagyot lehet alkotni, leginkább szenvedni szeret – ezért terem a legsanyarúbb helyeken. (Gondolj csak a szőlőre vagy a pöfeteggombára: „Csapadék? Mfhh, ne hülyéskedj! Nincs termőtalaj? Hmm, fincsi! Letapos a fakitermelőgép? Jíháá, mikor jön legközelebb?!”)

Hogyan ismerd fel?

A mostani állapotában inkább eltéveszteni nehéz. A legegyszerűbb meghatározását akkor találtam meg, amikor úgy húsz éve valami autóversenyre értünk egy elhagyott, füves reptérre (jó, fiatal voltam és hülye) és ahogy kiszálltunk az autóból, én vigyorogni kezdtem. Lehajoltam a kerék mellé, felmarkoltam három szálat és a többi kikászálódó orra alá dugtam. Ők pedig – rendes kollégista módjára – bepárásodott szemmel közölték: pizza!
Szóval, ha valahol egyhelyben állva olyan fűszerillatot érzel, ami túl ismerős, az bizony a kakukkfű lesz. Még akkor is, ha a srácok összekeverték az oregánóval.
Pici, nagyon apró levelű, elterülő bokrocskát keress, amin – most éppen – lila virágok vannak. Később úgy nézhet ki, mint egy random sziklakerti növény, de az illata összetéveszthetetlen. És olyan erős, hogy legutóbb, amikor szedtem és már elegem lett belőle, szerettem volna meghatározni egy másik zöldet, amit valami vadzsályának néztem. Azok sem szoktak gyengék lenni – csak keserűek, mint a vesztés. Dörzsölgettem, dörzsölgettem, de a kezemen maradó kakukkfűillat a rossebnek nem akart elmúlni. Csap híján mit lehet mit tenni, rá kellett gyújtanom – de még telecigizett kézzel is csak a kakukkot éreztem! A vadzsálya nyilván nem vadzsálya volt, a kakukkfű illata viszont még másfél órán át nem múlt el.

Mivel lehet összekeverni?

Ebben a korában már szinte semmivel. Aki kakukk-függő – mint én-, az pár centis korában összetévesztheti azokkal a veronika-félékkel, amik a közvetlen közelében nőnek, de azok egyrészt sokkal puhább tapintásúak, korábban virágoznak, lila helyett fehér a viráguk, és legfőképp nincs ilyen illatuk. Persze a levelük mérete és a növésük iránya is tök más, de ez már csak a haladóknak számít, akik túl korán állnak neki kakukkfüvet gyűjteni. Ezeken a heteken szerencsére túl vagyunk, jöhet a szüret!

Hogyan ejtsd el?

Az első és legfontosabb, hogy jó nagy kakukkfű-párnát keress. A kisebbeket is keresztülnövi minden gizgaz (pardon, más füvek vagy hangyák), amik nem biztos, hogy finomak, viszont baromi nehéz utólag kiválogatni őket. Lesz elég bajod később a botokkal.
A kakukkfű szeret szétterpeszkedni, ezért finoman szedd össze a földről (ekkor a legtöbb sallangot más lepucoltad róla, és a gyökere felett vágd el. A jó kés vagy olló nélkülözhetetlen, különben jön vele a fent említett gizgaz vagy a gyökere. A gyökerét pedig nem illendő vele szedni, mert egyrészt nem kiirtani akarjuk, csak leszedni, másrészt földes (ami nem finom és a benne lakók miatt még veszélyes is lehet.)
Ha elég tiszta helyről szedted, nem kell megmosni. Ha mégis poros vagy éppen láttad, ahogy pont rápisilt egy őzike, akkor át lehet öblíteni, de utána ugye meg is kell szárogatni, ha nem főzöd meg azonnal, az pedig igencsak idegesítő művelet, mert bárhogy próbálod teregetni, mindenhová tapad és potyog. Szóval inkább szedd tiszta helyről, az őzekről pedig feledkezz meg.
Ha tartósítani akarod, akkor a legegyszerűbb azonnal helyre kis csokrokat kötni belőle és fellógatni valahová. Lakásillatosítónak sem utolsó és később csak egy-egy csomagot kell előkapni, ha megkívánod valamihez. Ha ez túl babrásnak tűnik, akkor maradj az én módszeremnél: ha van a lakásban egy ruhaszárítónyi hely, ami nincs útban két hétig, akkor hajtogasd ki, csíptess rá sütőpapírt és simán teregesd rá a kakukkfüvet. Miután zörgősre száradt, lapátold egy dobozba vagy befőttesüvegbe és használd marékszám egész évben!
A boltival szemben egyetlenegy hátránya akad: a szára szúrós bottá szárad, amit sehogy sem lehet kiválogatni belőle. Összezúzni és ledarálni sem. (Én próbálkoztam már csillivilli aprítógéppel, aztán zöldségdarálóval, húsdarálóval, majd – már vérben forgó szemekkel acsarkodva – kávédarálóval, de a levelek már rég ronda porrá őrlődtek, amikor a botocskák még vidáman tartották a maguk 1-1,5 centis hosszát.) Barátkozz meg a botokkal: legalább könnyebb a sült húsról leszedegetni őket. És töprengj el, hogy mi lehet a bolti morzsolt kakukkfűben, ha hiányoznak belőle a botok?

Megyeri Sára képe

Kacsamell, cukor, gin és egy kád. Tetszőleges sorrendben.

Ahogy az elején említettem, a kakukkfűből bármi lehet. Nagyon jól áll bármilyen húsételnek, mert kevésbé agresszív, mint a bazsalikom, a rozmaring vagy a zsálya. Amibe oreganót tettél a 90-es években (aztán azóta sem), azt próbáld ki kakukkfűvel és szintet ugrasz vele. Mehet bármilyen rizottóba (nyilván akkor le kell morzsolni a leveleket a botokról, de 4-5 szál esetében ez úgy 10-12 másodperc), de egy sima olivaolajos pennét is 10 perces luxusebéddé tud tenni, pláne, ha a virágait teszed bele, még frissen.
Apropó, virágok: érdemes őket külön megcsócsálni, ahogy minden fűszernövény virágát: mindig sokkal mélyebb, intenzívebb ízük van és néha meglepően különböznek a levelek ízétől. Aki virágzó rozmaringbokor közelébe téved, az ki ne hagyja az élményt!

A sós ételeken túl viszont szinte kötelező kipróbálni édesen! A kakukkfűszirup, mint desszert- és koktél-alapanyag csak az utóbbi években kezd megjelenni a delikátboltokban, mint új hipszter őrület, pedig köhögés ellen nyilván évszázadok óta használják – igaz, főleg tea változatban. A szirupnál hígabb szörpként pedig nálunk mindig hamarabb fogy el, amint a bodza, pedig lassan ipari mennyiségeket csinálok belőle. És minden gyerekbulin kiderül, hogy nem mi vagyunk ferdék: még a legfinnyásabbak gyerekek is rákattannak, később pedig a suliban, tízóraicsencselés közben hasonló árfolyamon megy, mint a gumicukor!
Ha pedig gondolsz a taknyos télre és van hová tenni, akkor érdemes egy-két papírzacskónyival (mármint nem zsömlés, hanem bevásárlós papírzacskónyival) szárítani télire: ebben az esetben csak arra kell figyelni szedés közben, hogy ne nagyon legyen földes.
Amikor bárki köhögős, készíts belőle fürdőt! A kiskorúak kifejezetten imádják, főleg, ha úgy adod elő, hogy teát főzöl belőlük éppen. A kádat kipucolni mondjuk egy rémálom utána, még akkor is, ha tüllbe csomagoltad előtte, de egy nyugodt, szuszogós éjjel sok mindent megér. Ráadásul nagyon finom illatú gyerekeid lesznek tőle.

Megyeri Sára képe

De hogy lesz belőle alkohol?

Sajnos, mivel mind a víz, mind a cukortartalma elhanyagolható, ezért önmagában sehogy, de viccből pancsolni – vészhelyzetben – mindennel lehet!  Egy gin-tonicot például még a legcudarabb ginnel készítve is nagyon magasra tud emelni: ha eddig citromot vagy citrushéjat dobáltál bele (vagy haladóként rozmaringággal kevergetted), akkor most próbáld ki úgy, hogy két friss kakukkfű-ágacskát összedörzsölsz a tenyeredben, ahogy a mentát szokás és áztasd bele. Szívesen!
A másik eljárás a tinktúra-készítés, ami már hosszadalmasabb egy fokkal és nem is feltétlen ivásra, csak cseppenkénti fogyasztásra ajánlják – de szükség törvényt bont. Pláne, hogy ha rákeres az ember: a forgalmazók szerint nem csak köhögésre jó, hanem annyi mindenre, hogy gyakorlatilag a lábat is visszanöveszti, ha kell.
Nos, ebben az esetben töltsünk meg egy üveget kakukkfűvel, öntsük le olyan pálinkával, amit egyébként is szívesen meginnánk és hagyjuk érlelődni legalább két hétig – addig ne járjunk rá, ha lehet.  Utána szűrjük le és öntsük tiszta üvegbe, hogy a fogyasztásakor ne kelljen a fogunkat összeszorítani, hogy ne menjenek a szánkba az apró levelek.
Aki olyan szent, hogy tényleg csak külsőleg, borogatásra használná, az készítheti gyógyszertári alkoholból, de felesleges. Egyrészt az általam látogatott patikákban ötödszörre is rákérdeznek, hogy ugyan mire kell nekem 200 g tiszta alkohol félévente egyszer, hiába tudják, hogy fülbevalópucolásra, másrészt nagyságrendekkel drágább, mint a legjobb pálinkák. Harmadrészt, ha valaki mégis meghúzza a (80-90%-os alkoholtartalmú) üveget, annak nagyon csúnya következményei lehetnek.
Aki belsőleg kívánja erősíteni vele az immunrendszerét (és oldani a száraz köhögését, élénkíteni a vérkeringését vagy az emésztését, enyhíteni a reumáját, megszűntetni a hasmenését, visszanöveszteni a lábát, stb.) az tényleg használjon hozzá jó pálinkát: a 40-42 alkoholfok már bőven elég, hogy minden hasznosat kioldjon belőle. A legjobb persze akkor lesz, ha a lehető legsemlegesebb ízűt választjuk – mondjuk alma- vagy gabonapálinkát, de azért ne essünk túlzásokba: az otthoni vodkalepárlásnak a kakukkfűtinktúra kedvéért csak az igazán haladóknak érdemes nekiállnia.

Kakukkfű szörp:
A hozzávalók arányokban: 1 l víz – 0,5 kg cukor – legalább 3 nagy maréknyi kakukkfű

A cukrot oldd fel a vízben, szórd bele a kakukkfüvet és forrald össze legalább 20 percig. Hagyd ázni egy éjszakát, majd másnap szűrd le. Sajnos az apró levelek és szirmok miatt nem elég a sűrű szűrő, úgyhogy konyhai gézen kell átengedni (ez normális háztartásokban egy steril textilpelenkát jelent.)
A leszűrt szörpöt forrald fel újra és adagold kiforrázott üvegekbe. (Ha ötnél több litert csinálsz egyszerre, érdemes az üvegeket inkább a sütőbe tenni előtte – nyilván szobahőmérsékleten, a sütővel együtt melegítve és a kupakok nélkül, mert azokban elolvad a műanyagbevonat.)
Száraz dunsztban hagyd kihűlni 2-3 napig, aztán szentségelj, hogy elfogyott, mielőtt esélye lett volna megromlani a tartósítás nélkül is.

Kakukkfű fagyi:
A hozzávalók arányokban: 0,5 l tejszín – 4 tojássárgája – 15 dkg cukor – 1 nagy marék (min. 70-100 g) friss kakukkfű

A tojás sárgáit keverd fehéredésig a cukorral és nagyon óvatosan keverd a nagyon lassan melegített (de nem forralt!) tejszínhez. A legjobb, ha a tojást hígítod először kanalanként a tejszínnel, mert nagyon könnyen rántotta lesz belőle – ami cukrosan… hát hogy is mondjuk, bloáp.
Ha sikerült az angolkrém (mert gyakorlatilag az, csak vanília nélkül), akkor áztasd bele a friss kakukkfű-ágakat egészben. Amikor kihűlt, halászd ki őket: a benne maradt apró levelek csak színesítik majd az élményt. Ha szárított kakukkfüved van, akkor viszont daráld porrá kávédarálóban* és 2 bő teáskanálnyit használj a recepthez.
Ha kihűlt a krém és van fagyigéped, akkor fejezd be a folyamatot szokás szerint, majd arasd le a sikereket és állj neki a következő adagnak.
Ha nincs, akkor a kihűlt krémet tedd a hűtőbe. Ha megdermedt, habosítsd fel, amennyire csak tudod egy habverővel, aztán tedd a mélyhűtőbe. 20-30 percenként nézz rá és keverd át a habverővel. Úgy négy óra múlva lesz jó állaga, úgyhogy addig 8-10 alkalommal fogod átkeverni, viszont elképesztően büszke leszel rá. Ha kész, igyál egyet a tinktúrából és a szülinapodra kérj egy fagyigépet!

*a kávédaráló jó barát: ha nincs, vegyél egyet! Nem kell márkás: a noname olcsóbb, mint egy adag  fagyi hozzávalói összesen és erre tényleg rá fogsz szokni. Nem veszel többet darált mákot, se adalékos porcukrot és minden fűszerkeveréked frissen készül majd. A fokhagymanyomódat hajítsd ki, az hülyeség: a helyén pont elfér!

A következő részben: „A csattogós szamócától félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”