Csillaghegy két részből áll. Az egyik a régi Kissing-puszta: az 1880-as évek elején így hívták a mai Csillaghegy Duna felé eső részét a tulajdonos osztrák tábornok nevét átvéve. A tábornok ugyanis egy idő után kiparcelláztatta a területet, ahol aztán földművelők és kisiparosok vettek először földeket, majd építettek rá házat. A másik, a hegy felőli oldalon, az Ürömi út felső részén viszont az itteni téglagyár dolgozóinak házai álltak.
A kettő között pedig időközben megszületett – először még vasútként – a HÉV, a „szentendrei kisfüstös”, ami a később összeolvadó településrésznek ma is a tengelyét adja. De a vonatok akkor még nem álltak meg itt, sőt a későbbi Rómaifürdőnél sem – a mai csillaghegyi váróterem is csak 1913-ban épült meg.
A Közúti Vaspálya
1888-ban tehát a kőbányai kisvagonok még csak a vágányig gurulhattak le, onnan a Dunáig lovak húzták azokat. (Visszafelé csörlővel vontatták fel a vagonokat.) Budapest környezetében ekkoriban, 1887–88 körül kezdtek megszaporodni a helyiérdekű vasutak. Ezeket a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság építette ki a Közvágóhíd–Soroksár, majd a Keleti pályaudvar és Cinkota között, végül a szentendrei vonalon. Az utóbbi vasútról már 1885-ben döntött a Közmunka- és Közlekedési Minisztérium, kezdetben egyvágányú és természetesen gőzvontatású vasút volt. Az első tervek szerint a vonatok az óbudai Fő tértől indultak volna Szentendrére és vissza, elképzelések szerint ezt a már meglévő lóvasúti vágányokon hosszabbították volna meg a Lánchídig. A javaslat végül nem ment át a gyakorlatba, éppen ezért az első végállomás a Filatorigátnál épült meg – oda viszont nem ért ki a belvárosi lóvasút. A városi hatóságok hallani sem akartak arról, hogy Óbuda „szívét” vasútállomással rondítsák el, így a Szentendrére utazó és a Budapestre érkező utasoknak – néhány évig – több mint egy kilométert kellett gyalogolniuk a lóvasúti végállomásig.
A későbbi szentendrei HÉV-nek jóval kevesebb állomása volt. A Filatorigátnál az állomásépület mellett ugyan mozdonyszín, raktár és fordítókorong is létesült, de a két végállomáson kívül csak Pomázon és Budakalászon működött állomás, illetve a még önálló településként létező Békásmegyeren megállóhely.
Így hát oda is kanyarodhatunk sétánk egyik főszereplőjéhez!
A strandot tápláló Árpád-forrás vizét már korábban felfedezték, és természetesen fürdésre használták. A strandon először csak egy kezdetleges, kavicsos aljú medence működött, a Csillaghegyi Strand mégis a főváros legrégebbi, vagy második legrégebbi strandja volt; a margitszigeti Palatinusszal egyidős. Most hangsúlyozottan csak a régi strandfürdővel foglalkozunk: a 2019-ben a strand déli oldalához tapasztva megnyílt Árpád Forrásfürdő az uszodájával, gyerekvilágával és wellness részlegével külön világ, amelyről az Óbudai Anziksz többször írt. [Szerencsére ez épült meg és nem a sípálya (!) vagy egy újabb futballpálya, ahogy a 2016-os kiírásban még felvetődött.]
A fürdőt 1858-ban említi először Pest-Buda környékének földtani leírása, amikor Szabó József geológia professzor könyvében megemlíti az itt lévő források felhasználását is. Az akkor feltörő víz egy kis, 1,3 méter mély, téglából falazott medencébe gyűlt össze. Az elfolyó víz valaha malmot is hajtott, és a fürdő forrásainak története természetesen egészen a rómaiakig nyúlik vissza, amikor a forrás vizét állítólag vízvezeték szállította a közeli Aquincumba. Későbbi nevét a környéken élő legenda szerint azért a honfoglaló Árpád vezérről kapta, mert – szintén állítólag – a közelben temethették el. (De ezen az alapon elég sok Árpád-fürdő lehetne…) Az viszont biztos, hogy a többszörösen átalakított eredeti medence ma is a Csillaghegyi strand középpontja. A Csillaghegyi Árpádfürdő Rt. 1919-ben kezdte kifejleszteni későbbi formájában a fürdőt vasbetonból öntött úszó-, strand- és gyerekmedencékkel. 1925-től itt működött az ország első 43 méteres hullámfürdője, dr. Hankó Vilmos és Schafarzik Ferenc műegyetemi tanárok szerint pedig a vize ugyanaz volt, mint a budai (Császár, Lukács, Király, stb.) fürdők vize, azaz ezekkel közös földalatti vízmedencéből származott. A víz főként kalcium- és magnézium-hidrokarbonátot és kovasavat tartalmaz, a források pedig télen-nyáron 23 °C-os hőmérséklettel fakadnak fel.
A fürdővendégek számára 1937-ben már ezer kabin és kétezer öltözőszekrény (akkor vetkőzőnek hívták) épült, a medencéket már akkor is nagyméretű park és napozó részek vették körül, amit a hegyoldalban lépcsőzetesen helyeztek el. A fürdőt 1950-ben államosították, és rögtön bővítették is: új kabinok és öltözők épültek, a park is nagyobb lett. A hetvenes években a felső napozó támfalaira kétszemélyes faházak épültek, és elkezdődött egy egész évben üzemeltethető motel (vadászház) építése is.
Az utca felőli emeletes kabinsor pedig még mindig a régmúltat idézi. A háború után, az 1960-as években újabb virágkor köszöntött be. A háború előtti időszakban elsősorban a két tulajdonos, Elkán Gyula szűcs és Gerő Árpád Váci utcai szőrmekereskedők ismeretségéből kerültek ki a strand gazdag vendégei, akik a nyári állandó belépésért még saját villát is építtettek a park területén. Sajnálatos módon ezek mindegyikét lebontották.
Az I. világháború. után a strandot Elkán és Gerő cége vette meg, és teljesen átalakíttatta. A régi medencét átalakították a mai formájára, kabinokat építtettek, és fallal vették körül a strandot. A cég a bevételből minden évben megvett egy darabot a strand mögötti domb területéből, majd amikor már az egészet megvették az Újlaki Téglagyártól, megépítették az új medencét, ami akkoriban Budapest első és egyetlen hullámmedencéje volt. Pár évvel később felépült a strand harmadik medencéje is, ahol a nemzetközi úszóversenyeket akarták megrendezni. A hatvanas években elsősorban sportolók és művészek kulthelye lett a csillaghegyi strand. Olyan hírességek adták a törzsközönséget, mint Páger Antal, Tolnay Klári, Darvas Iván vagy Bessenyei Ferenc, a sportolók közül pedig az öttusa olimpiai bajnokok, mint dr. Kovácsi Aladár vagy a Török testvérek, Székely Éva úszó, Kozma Pici, a híres birkózó. A medence mellé tribünt is építettek, de a medencét később betemették, csak a tribün és a két régi medence maradt meg mára. A forrás vizét a húszas években már palackozták is, Csillaghegyi Ásványvíz néven. Az ásványvíz emblémáján az a széttárt karú nőalak volt látható, aki szoborként sokáig az északi medence szélén állt.
A Tisztviselő Telep
1896-ban 42 állami tisztviselő abban állapodott meg, hogy Buda szomszédságában telket vásárolnak, és ott egy tisztviselőtelepet alapítanak. Ez a budai szomszédság a későbbi Csillaghegy területét jelentette: a megvásárolt kincstári terület a mai Dózsa György út (akkori nevén Hegysor) és a HÉV, valamint a Kertsor és az Ürömi út közötti részt jelentette. Parcelláztak – minden telek 500 négyszögöles volt –, kijelölték az utcák nyomvonalát, és középen még egy nagyobb középület számára is hagytak ki helyet. 1910-ben meg is épült az iskola, emeletén a Kaszinóval. Az eredeti épület helyén ma a Csillagház Mozgásjavító Intézet működik. Kialakult a telep első utcája, a mai Ráby Mátyás utca, akkori nevén Fő utca. A HÉV melletti utat a csillaghegyiek „Fekete útnak” hívták, mert szénporos fekete salakkal volt leszórva. A Kaszinó 1920 körül átköltözött a HÉV túloldalára, az akkori Fehrer-féle vendéglő helyére. (Később itt hentesüzlet volt, ma talán kínai büfé…)
És honnan lett csillaghegyi az addig Békásmegyerhez tartozó Tisztviselőtelep? Eleinte a postája is Békásmegyerhez, pontosabban a békásmegyeri postamesterhez tartozott. Amikor aztán néhány év múltán megszületett az új postai kirendeltség a kaszinó épületében, azt már csillaghegyinek hívták.
De ne tévesszen meg senkit a a vendéglői Csillag név! Kiscsillag ugyan ma is működik a HÉV-állomással szemben, de az eredeti Csillag már a Mátyás király útig vezet minket: a jó százéves saroképületben a Bösinger család Csillagja működött valaha vendéglőként, de kávéházi minőségében is számontarthatjuk. Volt benne táncterem, színpad, nyaranta kerthelyiség. Ha szeretnénk megtalálni, ma a Csillaghegyi Közösségi Házat keressük. Amely a Bösinger-féle vendéglő, az államosítás után az MSZMP pártirodájaként, majd 1989 után a Banán Klub nevű alternatív szórakozóhelyként működött.
Egy újabb csillaghegyi legenda: a kilencvenes évek elején járunk, amikor a Fidesz neve még egészen másképp csengett, és a tagok korátlaga sem a hatvan körül sűrűsödött, hanem inkább a húsz és harminc között. A fiatal fideszesek által gründolt Banán gyorsan legendává vált, ahol egy esti Publo Hunny-, Satöbbi- vagy Kispál-koncert remekül megfért a napközben ide gyűlő bélyeggyűjtőkkel, galambászokkal vagy nyugdíjasokkal. 1996-ban például a Magyar Narancs szavazásán őket választották az Év legjobb budapesti klubjának, már 1994-től belefolytak a Diáksziget (később a Sziget) programjába, főleg a francia vonal volt erős. Amikor a Banán Klub egykori motorját, Derdák Andrást egy filmforgatás kapcsán tavaly meglátogattam, az már Dél-Franciaországban történt, ahol András jó ideje él. 2023 nyarán közösségi finanszírozással egy falusi kiskastélyt (?), udvarházat (?), tehetős polgárházat (?) vásárolt. És ahol családjával nemcsak lakik, de varázslatos kerthelyiséget működtet, és magyar művészek és tudósok fogadására alkalmas ösztöndíjas programot visz. (Akit mindez érdekel az Egy hely… sorozat két filmjében többet tudhat meg róla:
https://www.facebook.com/reel/962210622669519;
https://www.facebook.com/reel/512474181894395).
Röviden annyit: Derdák András az elmúlt harminc évet a kultúrában töltötte, ennek nagyjából a felét külföldön. A Banán Klub után volt a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, majd a Sziget Fesztivál franciaországi promótere. Amikor a koronavírus-járvány ennek véget vetett, a déli Montpellier-ből költözniük kellett északabbra, a Cévennes régióba, Franciaország legnagyobb természetvédelmi övezetébe, egy kis hegyi faluba.
A Bivalyos
A környék legrégebbi csárdája/vendéglátó egysége a Duna-partnál állt, és 2021 óta már a nyoma sem létezik. A több mint 200 éves Bivalyos kocsma az ott elhaladó nagyszámú bivalycsordáról kapta a nevét. A főleg az Erdélyből Bécs felé hajtott gulyákat a gázlónál úsztatták át. A Bivalyos vendéglő a két háború között sem az úri középosztály törzshelye volt, aztán a békásmegyeri lakótelep 1977-es építése újabb lendületet adott a forgalmának.
Nincs már meg a Mátyás Király úton a Csillag mozi sem, amely az 1990-es évekig működött. 1927-ben egy nyugalmazott katona, egészen pontosan egy százados építtette, de 1995. április 9-én bezárt. Fénykorában volt itt matiné műsor, a nyári estéken kinyitották a mozi tetejét is. Egy ideig az Aboriginal ausztrál étterem működött benne, aztán lassan tíz éve a városrész és az utca szégyene lett, ahogy változatlanul és romosan áll.
Kissing-puszta és Csillaghegy a háborút követő években teljesen összeépült. Az ebből született Csillaghegy és Békásmegyer 1952-ben Budapest III. kerületének része lett.
https://pestbuda.hu/cikk/20180831_130_eve_jar_a_hev_szentendrere
https://megallo.mavcsoport.hu/anno/szentendrei-hev-nyomaban
https://obudaianziksz.hu/kulonleges-erovel-bir-ez-a-hely/
http://www.csipke.info/csillaghegy-tortenete
https://telex.hu/komplex/2021/05/28/szorakozohely-buli-kilencvenes-evek-retro-budapest
