Keresés
rovatok
blog | 2020 blog
Fotó:
Adamik Zsolt
Ördögbőr grófja, és a Végzet Kacsája 5. rész
Hol lehet a Szegfű Illata?
Szevasztok, brigantinák és brigantik! Itt az ötödik rész, amiben visszatérünk a Birsszirtre, és Basabusa bácsi ennek cseppet sem örül. Lássuk csak, mi újság a birsszirti strandon? Hát az, hogy Ördögbőr éppen elmesélte, mi vezetett idáig. A kilikapudzsári dzsungelt, a robotdinoszauruszokat, a bambuli törzset, meg a sok miegyebet. ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS:

– Szóval így történt – foglalta össze az eddigieket Ördögbőr grófja Basabusa bácsinak, akivel egy felborított napernyő mögött bujkált a birsszirti strandon.

A robotdinoszauruszok – akiket a bambuli törzs könyvelője elfelejtett értesíteni arról, hogy már nem kell dúlni és fúlni – dúltak-fúltak. Eltakarták a napot. Tele trappolták a fövenyt, taposták a kinnfelejtett gumimatracot és strandlabdát, verték felfelé az égnek a homokot, vicsorogtak és rombolódva kutatták, Ördögbőr vajon hol lehet. Sőt: a Végzet Kacsája hol lehet, akit Ördögbőr ebben a pillanatban is a hóna alatt szorongatott.

A birsszirtiek a kunyhóikból figyelték az egész haddelhadot. Őket nem trappolták agyon a robotdinoszauruszok, békén voltak hagyva, úgyhogy néhányan közülük elővettek egy-egy zacskó pattogatott kukoricát, és a nádszékükből, csámcsogva lesték, na most vajon mi lesz.

Olyan ritkán történik a csupajó, örök nyárban valami rettentő érdekes.

A kacsa meg kuksizott. Vigyorogva élvezte a helyzetet – már amennyire egy kacsa, még ha végzet is, vigyorogni képes.

Basabusa bácsi bezzeg nem vigyorgott. Amúgy sem tűnt különösebben vidámnak – olyan képet vágott, mint aki legalább 80 tengeróceánnyi napja csupa bú és méreg. Még csak el sem mosolyodott. Nem veregette hátba a régi cimboráját, hogy „500 napja, a kalózkodás vége óta nem láttalak, Hejj, de jó, hogy itt vagy!”. A szívébe nem öntött csupacukor málnaszörpöt a viszontlátás öröme. Ehelyett inkább ezt mondta:

– Jaj, de jó – aztán megismételte még egyszer, hogy „jaj, de jó”. De úgy ismételte, hogy az a „jaj, de jó” inkább olyasmit jelentett, hogy „KJVBVVIKBLIÉBUIPOTEEEEEE!!!” Majd csendesen hozzátette: – Figyelj csak.

– Igen? – mondta Ördögbőr, majd elhajolt egy felé repülő homokozólapát elől.

– ÉS MINDEZEK UTÁN AZ VOLT A LEGJOBB ÖTLETED, HOGY IDEHOZOD MAGADDAL EZEKET AZ IZÉKET? – ordította le Ördögbőr fejét Basabusa. Olyan vörös arccal, mint egy túlérett, a melóban elfáradt, amúgy is mindig nyűgös, ám most nagyon dühös eper. – HÁT MÁR MEGINT NEM BÍRSZ MAGADDAL? ROSSZALKODOL? NŐJJÉL MÁR FEL!

– Na, már te is kezded – sértődött meg Ördögbőr. – Se puszi, se semmi? Csak az, hogy a rosszalkodás rossz? Esetleg hozzátehetnéd, hogy ÜLJ EGYENESEN.

– ÜLJ EGYENESEN! – kiabálta Basabusa engedelmesen. Jól esett neki. Úgyhogy még azt is hozzátette: – ÉS ADDIG INNEN FEL NEM KELSZ, AMÍG MEG NEM ESZED A TÖKFŐZELÉKET!

– Na. Helyben vagyunk – kámpicsorodott el Ördögbőr. Valahol, pár lépésre a rejtekhelyüktől egy robotdinoszaurusz úgy döntött, csak a rend kedvéért felgyújtja a főttkukoricaárus bódéját, torokláng segítségével. –  Csináld ezt, csináld azt… DE HA ÉN ROSSZALKODNI SZERETEK! Annyira próbáltam jó lenni! Ácskodni, meg csillagászkodni, meg ilyesmi. De ha én EZT szeretem! Kalózkodni, szirtről-szirtre rohangászni, duhajkodni, meg kardozni azzal, akivel kardozni kell!

– De hát nem lehet mindig rosszalkodni! – meresztette a szemét Basabusa. – Hát hogy gondolod azt? Olyan szép, nyugodt életünk volt itt, nem rosszalkodtunk! Vagy csak úgy, ahogy rosszalkodni érdemes! Napoztunk, meg ittuk a kókusztejet, loptuk a napot, na látod, azt például szabad lopni, ha van lopni való nap! Örültünk annak, ami éppen van. Nem vágytunk el, mert a MOST, az itt van, és a MOST, az jó. TE MEG RÁNK SZABADÍTOD EZEKET A RIMBELÓROMBOLÓ, BAMBULI IZÉKET!

– Héj, hó, haj, elég már, és különben is!  – fakadt ki Ördögbőr, és a kacsára mutatott. – Ő mondta, hogy ide kell jönni!

A kacsa ránézett Basabusára. Basabusa visszanézett rá.

– Háp. – mondta a kacsa.

– Roárr. – közölte egy robotdinoszurusz a vattacukorárus standja mellől, amit épp széttaposott.

– Hogy egy kacsa mondta. – kérdezte kijelentőmódban Basabusa bácsi. Unottan, mint aki a vajas kenyér áráról érdeklődik az iskolai menzán. – Ez, itt. Neked.

– Hát eddig hova figyeltél? – türelmetlenkedett Ördögbőr. – Ő regéli a Legkisebb Mesét a Világon, ami a jelek szerint MOST történik. VELEM. Meg nagyon úgy fest, VELED is.

– Velem? – horkant fel Basabusa. – Velem ugyan nem történik semmi. És nem is fog, mert nem mesében vagyok, hanem a MOSTBAN. Nem rágódom azon, mi volt, azon meg pláne nem, hogy mi lesz. És ez így van rendjén. És aki így van, az elégedett, nem nyavajog, pláne nem keveredik bele ilyen robotdinoszauruszos hogyishívjákba. Úgyhogy te most ügyesen fogod magad, elfutsz, mondjuk úgy jobbra, teli gázzal, és viszed magaddal ezt a rengeteg gépezetet, vagy énfelőlem futhatnak is utánad, de felszállsz a Ferihajóra, és usgyi nyugatnak.

– Ez nem ilyen egyszerű. Egyrészt a Ferihajó megállt. – mondta Ördögbőr. – Nem egészen értem, miért, de úgy megállt Bivalybú mellett, mint aki megsértődött. Úgy kellett kiúsznom a szigetre. TE MEG KACSA, SZÓLALJ MÁR MEG!

– És ez az új hajód?  – lesett a parton horgonyzó, csilivili fregatt felé Basabusa fitymálóan. – Ennek még neve sincs. Erre cserélted ki a FERIHAJÓT? Erre a rondaságra, csak azért, mert csilivili? Hát eszedbe sem jutott megkérdezni, hogy „Mi a baj Ferihajó, sokat próbált barátom, hát mitől van rossz kedved? Te, aki ott voltál, bátran és peckesen, mikor legyőztük a Mélyvízi Kreccsent, hogy lehetsz ilyen kis megmakkant, rosszkedvű, moccantalan és árva?” Hát ennyire nem törődsz mással, csak a magad rosszaságával?

Ördögbőr elgondolkodott. De fura! Tényleg imádta a régi hajóját, a Ferihajót, aminek az elejébe bocimedvét faragtak a Szúrta-szirti ácsok, cserébe, hogy elmehessenek Ördögbőrrel kalóznak. És ami tényleg mindig és mindenkor ott volt, amikor Ördögbőrnek szüksége volt rá. Jó, néha ment a saját hajófeje után, ha jó volt, ha nem, de akkor is. Különös dolog ez. Hát egy hajót is lehet annyira szeretni, hogy szinte már a barátunk? Hogy aztán fene nagy szeretetünkben elfelejtsük megkérdezni tőle, hogy van, mi a helyzet, akad-e bánata a taton, s ha akad, miért fúnak rossz szelek a vitorlája alá?

Szabad-e ottfelejteni a búbánatban azt, akit szeretünk?

Mert, ha szeretek valakit, akkor azt nem teljes szívvel kell szeretni, tisztességgel és kitartóan, még akkor is, ha egy Ferihajó? A hajóságával együtt, úgy, ahogy van? Ha már szeretjük!

Ördögbőr egy kicsit elszégyellte magát. Facsarodott a szíve. De azért folytatta.

– NAMERTHOGY a kacsa szerint itt van elrejtve a nyom. Az útmutató. A képzeletbeli térképen a következő X, a Kiskos kapitány aranyszívéhez vezető úton, amit a „Szegfű Illata” mutat meg. Azt, hogy hol van, vagy MICSODA a szegfű illata, állítólag egyedül itt lehet megtudni. A Birsszirten. A kacsa mondta. – aztán megböködte a kacsát. – MONDJAD már, vagy kisütlek sasliknak, hiába vagy kacsa!

És a kacsa, a Végzet Kacsája becsukta a szemét, mint aki verset mond, úgy hápogta el:

– Azt, hogy hova rejtette el a Pipacsboszorkány Kiskos kapitány aranyszívét, nem tudja más, csak a sarkcsillag. Csak a temetői varjak. Csak a szegfű illata. Meg a legkisebb mese a világon.

– Adok én neked olyan szegfűt, hogy a füled is ketté áll! – kiáltott fel Basabusa, majd elhallgatott, mint aki észbe kap. – …Pipacsboszorkány? Azt mondtad?

– Na tessék. – morogta Ördögbőr. A homlokára csapott. – Te találkoztál vele.

A robotdinoszauruszok egyre közelebb és közelebb értek a búvásra használt napernyőhöz. Kivéve azt az egyet, amelyik kifeküdt napozni a strandra, és szétkente magán a napolajárus össze napolaját, mert rájött, hogy az élet sokkal több is lehet, minthogy egy ostobenkó kacsa után futkorásszunk a rekkenő, nyaralásra kitalált jóidőben.

Hogy a kergetőzés helyett a napsütéses MOSTBAN lenni teljesen okés.

– …nos, ami azt illeti… – morzsolgatta a zekéje korcát Basabusa. Már nem volt dühös, inkább kicsit össze volt zavarodva. – Nem olyan régen, olyan 80 tengerócáni napja megpróbálta ellopni az én szívemet is. A Pipacsboszorkány. De nem adtam, mert hiszen az Basabusa nénié. A fülébe súgtam, hogy az a szív, ami bennem dobog, szőröstül-bőröstül másé.

– És? – kérdezte izgatottan Ördögbőr.

– És ezt a fülbe sugdosást meglátta a Basabusa néni. – szomorkodott Basabusa. – És másnap, hopp, már itt se volt. Szerintem azt hitte, hogy teszem a szépet, vagy ilyesmi. Azóta se egy képeslap, se egy puszi, se egy pá. Azt sem tudom, hol van most. Kerestem-kutattam, de semmi.

– És akkor Ördögbőr rájött, hogy a Szegfű Illatának titkát egyedül Basabusa néni ismeri. – sustorogta kacsásan kettejük között a kacsa.

Ördögbőr úgy vigyorgott, mintha fizetnének érte, mondjuk ezermillió vaníliás nyalókát.

– Szóval így állunk. Rosszalkodtunk, mi? Nem bírtuk kihúzni magunkat, mi? Nem ettük meg a tökfőzeléket, töki? – böködte meg Basabusa vállát.

– DE HÁT AZ NEM ÚGY VOLT! – fakadt ki Basabusa. – HÁT ÉN NEM AKARTAM MEGBÁNTANI, AZT, AKIT ÚGY SZERETEK, HOGY CSAK NA!

– Na jó, ajánlok egy üzletet. – suttogta Ördögbőr.

És akkor egy robotdinoszaurusz, irgalmatlan és rettentő, félrecsapta a fejük fölül a búvőhelynek használt napernyőt. A birszirtiek egyre izgatottabban falták a pattogatottkukoricát.

Mayer Tamás illusztrációja

– Jaj. – mondta Ördögbőr.

– Jaj. – mondta Basabusa bácsi.

– ADJÁTOK. VISSZA. A. KACSÁT. – dörögte a robotdinoszaurusz.

Basabusa türelmetlenkedve Ördögbőrre nézett.

– NA!

– Mit na? – értetlenkedett Ördögbőr, a hóna alatt a kacsával.

– Add elő az üres zsebes trükköt, amit a Kilikapudzsári szigeteken csináltál! Amiről most mesélted, hogy mennyire bejött, mert a SEMMITŐL félnek a robotdinoszauruszok egyedül!

– Öhm. – közölte Ördögbőr. – Az most nem fog menni.

– Mert???

– Vettem útközben egy csomag rágót. Epreset. Vagyis a zsebem tökre nem üres.

Aztán vállat vont, hogy bocsi.

– ADJÁTOK. VISSZA. A. KACSÁT. – folytatta a robotdinoszaurusz. A fertelmes, telefog szájában ott parázslott a pokoltűz. Pillanatok kérdése volt csupán, mikor fújja rájuk.

– Milyen kacsát? – próbálkozott ártatlanul Ördögbőr. És közben azt suttogta Basabusának: – Emlékszel, amikor a Ruszkapartokon megkergettek minket a lúdmarócrémek? Hogy mit csináltunk?

– Jaj, ne már. – morogta Basabusa. Naná, hogy emlékezett. Lehajtotta a fejét. Aztán felkiáltott: – HÁT KRUCIFIX, MI AZ OTT A HÁTAD MÖGÖTT?

A robotdinoszaurusz meglepetten pördült meg. Ördögbőr meg Basabusa pedig megiramodott a nevenincs, de csilivili fregatt felé.

– Szóval az üzlet: nekem a Szegfű Illata kell (aminek titkát csak Basabusa néni ismeri), neked pedig Basabusa néni, aki megharagudott rád, mert egy mamlasz vagy. – lihegte Ördögbőr. Már a tengeróceánban gázoltak a fregatt felé, s a robotdinoszaurusz banda ott recsegett mögöttük. – Keressük meg együtt!

– NEM HISZEM EL. – kiabálta Basabusa, s a pocakja rengett, mint a csupa morc kocsonya. – Hogy megint belerángatsz valami ROSSZALKODÁSBA.

És elérték a fregattot. Felmásztak a kötélhágcsón. És a hajó kompútere működésbe lépett, és huss, már ott sem voltak. Szelve lettek a habok a Tengeróceánon, egyenesen nyugat felé.

Ördögbőr alig tudta a fején tartani a kapitányi kalapját.

A robotdinoszauruszok nem álltak meg: meneteltek utánuk. Mit nekik a Tengeróceán.

A birsszirtiek meg csak néztek. Bámulták, hogy mi volt ez az egész. Aztán pici csend után üdvrivalgásban törtek ki. Tapsolt kicsi és nagy. Micsoda műsor! És csak nekik! Ekkora bolondériát sem látni minden nap!

A birszirti Sófok mögül kikanyarodó Fekete Vészt persze nem vette észre egyikük sem.

Hahajj, kezdődik megint a haddelhadd! SivákMivák Károly ezek szerint beszáll a játékba! De vajon mi lehet a Szegfű Illata? És merre van Basabusa néni? Két hét múlva kiderül! Addig is lehet táncizni a legfrissebb könyvűzenére, melyet ide kattintva leltek meg!

Ha pedig csak most kapcsolódtok be a sztoriba, akkor tessék gyorsan bepótolni az eseményeket: az 0. rész, ahol először találkozunk a Pipacsbosszorkánnyal, ITT TALÁLHATÓ, az 1. rész ITT, a 2. ITT, a 3. itt, a 4. meg, (Ami tényleg tök izgalmas!) pedig EMERRE.