Hogy telt a karantén?
Két hónapja bezárkóztam, csak a postaládáig mentem le hetente egyszer. Online próbálunk a Kariatidák kórussal, görög filmeket nézek, meg angol nyelvűeket, felirattal, hogy egy kicsit beinduljon az angolom is. Hetente kétszer, háromszor megnézem az unokákat viberen, beszélek hozzájuk görögül.
Mire próbáltok a kórussal?
November 10-én lesz egy makedón estünk, Görögország makedón zenei hagyományait elevenítjük fel a San Marco utcai művelődési házban.
Hogy néz ki egy online-kóruspróba?
Zoom-bejelentkezéssel: mindenki lenémítja a mikrofonját, én eléneklem kétszer, háromszor, lelassítva a hajlításokat, az összes cirádát, aztán még ötször, tízszer, és akkor szólítom egyenként a tagokat. Olyan, mint a felelés. Ugyan görögök vagyunk, de itt nőttünk fel Európában és nem ivódott belénk az a frazírozás, amiben van, hogy hét hang is van. Azt az asszonyok nem hallják ki. Elénekelem hangról hangara, marha lassan. Minden csütörtökön hattól nyolcig próbálunk. Ahogy lefeleltek, úgy engedem ki őket, szoktam mondani: mehettek haza.
Mért épp a San Marcoban lesz a Kariatidákkal az est? Annyi görög van Óbudán?
Sokan élnek a lakótelepen. Amikor 1965-ben szétszórtak minket a dohánygyári kolóniából , a szüleimmel egy óbudai lakást kaptunk. Itt kezdődött egyébként az én “pályafutásom” is. Beköltöztünk egy vadonatúj szövetkezeti lakásba a rakparti Árpád fejedelem u. 68-ba, egy másfél szobás lakásba. A Margitszigeti Víztoronnyal szemben volt az erkélyünk, előttünk a Goli pálya, minden vasárnap délelőtt focimeccsekkel, a Goliba jártam kézilabdázni. Akkor voltam hatodikos, a Fényes Adolf iskolába végeztem az általánost. Nagyon jó kis osztály voltunk, a mai napig minden évben találkozunk a Mókusban. Tanítás után lejártunk a Duna-parti lépcsőkre, csókolózni. Harangozó Terinek volt egy slágere akkoriban: “a Duna-parti lépcsők az igazi hazánk…” A fiúk felmentek az Árpád híd alsó pillérére, onnan ugráltak be a Dunába, ilyen kis merészek voltak…Volt köztünk egy lány, Szilvási Zsuzsa, aki ott lakott szinte közvetlen a Duna-parton, a kertjük egész a felső rakpartig ért. Ott volt egy szaletli, ahol fölállította a lemezjátszóját és tanulás helyett Beatles-t hallgattunk, ordítottuk a számokat kamu angollal. Ezek a kis házak akkor még megvoltak az út mentén, valahol a Szépvölgyi út és az Árpád híd között. Általános után még két évig ott laktunk, aztán elköltöztünk az V. kerületi Kálmán Imre utcába, egy nagypolgárias lakásba, de jöttek utánam oda is az osztálytársaim, buliztunk, mikor a szüleim kinn voltak a telken…
A következő iskolád a konzi volt az általános után?
Nem, utána férfiszabó iparitanuló lettem. Már általánosban is próbálkoztam az énekléssel, de akkor még nem engedtek fel a színpadra a zenészek. Volt a Fényes Adolf utcai művházban egy zenekar, addig-addig fűztem az agyukat, hogy egyszer megengedték, hogy a koncertjükön elénekeljem a “Hol jár az eszem” című dalt a Zalatnaitól. Utána járhattam próbákra, 16 éves koromtól már énekeltem velük. Az első angol szám az “Oh, Darling” volt a Beatles- től, amivel óriási sikerem volt. Csak úgy járhattam el otthonról fellépni, hogy a bátyáim kísérgettek, Elkezdtünk haknizni, munkás kultúrházakba jártunk, ahol marha nagy tömeg verődött össze. Mikor már nem voltak hajlandóak elkísérni, és én mégis elmentem, jól kikaptam az apámtól.
Nem szerette apád, hogy énekelsz?
Annyira nem, hogy az 1982-es Táncdal Fesztiválon látott először énekelni, a televízióból, hosszú évek múlva. Soha nem engedett énekelni. Kezdetben nagy Sziriusz meg Mini rajongó voltam, ott ismerkedtem meg a férjemmel, az első gyerekem apjával, és már Szilveszter fiam is megvolt, mikor 1973-ban felvettek a jazzkonziba. Eredetileg a férjem, Antal Szilveszter akart jelentkezni, ő már akkor szaxofonozott meg fuvolázott, ott volt a jelentkezési lap az asztalon heteken át, én meg egyszer csak fogtam, kitöltöttem és visszaküldtem – a magam nevében. Épp GYES-en voltam…Visszaírtak, hogy miből kell készülni, egy sprirtuálét kellett vinni és egy bluest, én Mahalia Jacksontól vittem a Jericho-t, és Aretha Franklintól egy bluest. Nem ismertem a kottát, a számokat is egy bakelit lemezről tanultam meg.
Végül hogy jutottál be a konziba?
A felvételin Vukán ült a zongoránál, kérdezte , hogy hol a kotta, én meg, hogy: nincs. Akkor hogy akar énekelni, kérdezte. De azért elkezdte játszani a Jerikót – amit én, valamiért, tangóban tanultam meg. Végül meglett a közös nevező, elénekeltem mindkét dalt. Menet közben Gonda János, a jazztanszék alapítója, aki szintén benn volt, kirohant a teremből és behívott még három tanárt, köztük a Szakcsit, hogy ezt hallgassátok meg…! Felvettek.
Osztálytársaim voltak a Dés Laci, Gőz László, Bontovics Kati, Postási Juli, Solti Janika és Baló István dobosok, Becze Gábor bőgős. Csodás időszak volt, Baló egyszer kitalált egy formációt, amiben ének, bőgő és dob volt. John Coltrain-t improvizáltunk, én azt “utánoztam”, amit a Coltrain játszott szaxofonon.
Az első táncdalfesztivál volt a kiugrás?
Nem, az 1979-es “Tessék választani” című műsor, ami a Magyar Rádió tánczenei bemutató versenye volt, a ‘60-as, 7’0-es, ’80-as években. Ott énekeltem el a “Vasárnap” című dalt, amit az öreg rádiós, Bolba Lajos apósa, Neményi Tamás írt, ami annyira volt görög, hogy egy szó görögül volt benne, a “jorti”. Ünnepet jelent.
De azért te végig szirtakiztad a színpadot míg énekelted, láttam a youtube-on…
Pedig majdnem csárdásra volt írva, mert így könnyebben megragadt a magyar fülekben, mintha egy páratlan ritmusú balkáni zene lett volna. Nagyon népszerű lett a dal, a kívánságműsoroktól kezdve a “Vasárnap délelőtt” c. Vitray televíziós műsorig mindenhol játszották. Nem volt olyan nap, hogy ne hallottam volna valahonnan kiszűrődni, ha mentem az utcán. Egész Magyarország ezt hallgatta – ez az egyetlen számom volt, ami bejött. Egyszámos énekesnő vagyok…
Miközben, az ORI szervezésében bejártad az országot számos sztárzenekar és előadó backround énekeseként, vokalistájaként, többek közt a Neotonnal. Velük lemezt is csináltatok.
A Neotonnal egy nagylemezt vettünk fel, a Pago-Pago-t “fújtuk fel” a Csepregivel, egyébként is csak egy nyáron át dolgoztam velük, utána kiléptem a zenekarból.
Aminek, majdnem súlyos következménye lett.
De nem lett mégse. A zenekar és Erdős Péter el akarták vetetni tőlem az ORI engedélyemet, de az ORI nem ment bele.
Az éjszakában is sokat énekeltél később…
Igen, szilveszteri műsorokon például. Volt, hogy egy éjszaka tizennégy helyen léptem fel, mozikban és színházakban. Órára -percre oda kellett érni és nem szabadott többet csinálni a színpadon, mint ami elő volt írva.
Nem volt csúszás…
Nem lehetett, jött az utánam következő fellépő. ’83 áprilisában szálltam ki a Neotonból, 84-ben megszületett a második fiam, Picard Iraklisz, és egészen másmilyen élet következett. Akkor anyámmal laktunk együtt, aki nagyon sokat segített nekem. Igényeltem egy lakást, és a kispesti lakótelepen kaptam egy vadiújat: mi voltunk a házban az első lakók. Ekkor kezdtem az éjszakában dolgozni. Még a terhességem előtt felkértek az Amire a világ táncolt című TV-s produkcióra. Benne volt még Bontovics Kati, Cserháti, három nagyon jó énekes fiú, Winand Gabi, Mátrai Gábor, Zaretzky Miklós és a Deák Tamás Big Band. Deák Tamás találta ki az egészet, trombitás volt, és a big bandet vezette. Az Amire a világ táncol műsorban a ’20-as évektől a ’60-as évekig tartó időszak amerikai slágereit adtuk elő. A próbák a Rátonyi-villában kezdődtek, ott énekeltük össze a szólamokat, a hangszeresek máshol próbáltak, és aztán jöttek a képfelvételek.
A ’20-as, ’30-as éveknél még slank voltam, az ’50-es éveknél viszont megszültem. Édesanyám vigyázott a babára, amíg én rohantam a televízióba a forgatásokra. Utána a Lido belvárosi kávéházban énekeltem, ami egy éjszakai mulató volt. Így egész nap otthon tudtam lenni a gyerekkel, anyám közben meghalt, ami a legnagyobb csapás volt az életemben
Hogy tudtad megoldani egyedül az életed?
Este 10-kor, miután a gyereket letettem, beültem a Trabantba, lenyomtam a műsort, éjjel egykor értem haza, vagy később, attól függően, hogy még menni kellett-e a Tavasz bárba is, de volt, hogy utána még a Víg matrózban is lenyomtunk egy műsort. A gyerekek aludtak, a nagyobbik fiam akkor már 13 éves volt, ő vigyázott a kicsire.
Mikor a kicsi elkezdett bölcsibe járni, a filmgyári és televíziós felkérésre reklámot is vállaltam, Rusznák Iván zenész barátom csinálta a zenéket. Rengeteg reklámban énekeltem. Esténként, gyerekfürdetés közben a TV-ben szinte minden második reklámban én szóltam.
Például mikben?
Sauma sampon… Mert ez műanyag… Richtofit sportkrém, Klauzál téri áruház… OFOTÉRT, á-u-á… Malév a légi jó barát…Plusz jövedelem volt, napközben is kerestem egy kis pénzt. Lementek ezek az évek is, öt évet lehúztam az éjszakában, mikor elegem lett belőle. 365 napot végig kellett dolgozni, nem mehettem el a városból, vagy ha el is mentem, este otthon kellett lennem, mert fellépés volt. Egyszer kiküldött az ORI Lausanne-ba egy magyar zenekarhoz, de csak ott derült ki, hogy egy kurvatanyán volt a szállásom, és a munkakörömbe beletartozott volna a konzumnői szerepkör is – úgyhogy onnan is eljöttem.
Hogy kerültél a görög zenével kapcsolatba?
1990-ben megkerestek a Zeus zenekarból, Fulidisz Jorgosz basszusozott ott, aki ismert a jazz vonalról. Vokálozni hívtak stúdiófelvételre, meg a “Pireusz gyermekei” című világslágert szólóban felénekelni. Annyira jól sikerült, hogy velük folytattam, nem is vállaltam semmi popzenei dolgot, mert elhatároztam, hogy most csak ezt csinálom, a görögöt akartam képviselni. Akkor még kevés görög dalt ismertem. A rembetiko műfaj 9/8- os ritmusú számai nehezen mentek annak, aki négynegyedhez, meg háromnegyedhez szokott. Addig nem hallgattam görög zenét, nem jártam táncházba, csak gyerekkoromból emlékeztem arra, amit anyukám énekelt …
Miután az Fiatal Művészek Klubja épületének az alsó szintjén beindította egy görög a „Made inn”, nevű klubbot, minden vasárnap ott játszottunk a Zeus zenekarral.
’95-ben kimentem Görögországba hét hónapra a Zeus zenekarral, egy hajóra, ami Iraklion és Santorini között járt. Mikor hazajöttem és a gyerekeimmel beültünk a Trabantba, úgy éreztem, amíg ezek ketten ott vannak mögöttem, a világ végéig is elmehetnék. És akkor leállt a Trabant, a gyerekek hátulról tolták, tök jó éjszakai jelenet volt…
A harmadik kerületet széltében-hosszában végigzenélted. Éltél Békáson is, és, a járvány előtt – és remélhetőleg hamarosan újra – a görög Gyradikoban énekelsz, Pünkösdfürdőn, csütörtökönként.
’96-ban költöztünk Kispestről Békásmegyerre, a Hadriánus utcába, hogy a kisebbik fiam a Csillaghegyen élő apjához közel legyen. 2003-ig éltünk ott, utána jöttem ide, a Kresz Gézába, a 13. kerületbe. Békásra ugyan kijöttek a tanítványok, mikor ’96-tól elkezdtem hangképzést tanítani, de igazából túl messze voltam a várostól, hogy kialakítsam a klientúrát.
Végül, bár beköltöztünk a belvárosba, mégsem a lakásban, hanem a Bem rakparton tartottam az órákat, a Mini klub fölötti művházban, ami valaha Andrássy Katinka lakása volt, benne egy bazi nagy zongorával, amin még Liszt Ferenc is játszott. Két termet béreltünk a kollégámmal, Zoltán Lászlóval, én hangképzést tartottam az egyikben, ő karaokét tanított. Ültem ott a zongoránál, és kiláttam az ablakon a Dunára. Két év után onnan is eljöttünk, és végül a Bakáts téri iskolában béreltünk két termet, ott folytattuk az énekiskolát.
Azóta csak a görögöt nyomom, 2002-ben megválasztottak a hatodik kerületben görög önkormányzati képviselőnek, alelnökként 17 évig voltam ott, kulturális műsorokat csináltunk, és kb. ugyanabban az időben alakult meg a Kariatidák kórusa, aminek azóta vagyok a vezetője. A kórustagok görögök, vagy görög feleségek. Minden csütörtökön összegyűlünk a Baross utcai egyesületben, a Syllogoszban. Ebben a helyiségben próbálnak a magyarországi görögök tánckarai is, és mi is itt gyakorlunk.
Most is képviselő vagy, ha jól tudom…
Igen, a 13.kerületben vagyok görög önkormányzati képviselő, tavaly volt két ifjúsági táborunk Krétán, ahol ottani dalokat tanítottam a „gyerekeknek”, akik közt 15-től 30 éves korig voltak résztvevők. Tavaly négyszer repültem Görögországba, Krétára táboroztatni, és egyszer Athénba, ahol az Athéni Hadtörténeti Múzeumban egy magyarországi kiállítás megnyitóján énekeltem.
Ez a kiállítás, amit a Fővárosi Görög Önkormányzat rendezett – ahol nyolc éven keresztül szintén képviselő voltam -, arról az időszakról szólt, 1949-ben, mikor az első menekült gyerekcsoport megérkezett Görögországból Magyarországra. Többek közt arról is, hogy milyen odaadással ápolták őket a magyarok… A gyerekek után érkeztek a partizánok – köztük az én szüleim is. Nemrégiben megjelentettünk egy könyvet is erről az időszakról „KÖSZÖNJÜK MAGYARORSZÁG” címmel.
Te is így érkeztél?
Én nem Görögországban születtem, hanem Csehszlovákiában, egy Elba parti városban, aminek az a neve, hogy Usti Nad Orlici, az NDK- Csehszlovák határnál. Onnan ’53-ban hozott anyukám ide Magyarországban. 1955-ben egyesült a család, mert addig a fiúk, a két bátyám, akik Görögországban születtek, Lengyelországban voltak táborban. Őket anyukám már 48-ban „leadta”.
Hova?
Akiknek a szülei, mint az enyémek is mindketten, ellenállók voltak, partizánok, azoknak a gyerekeiket kimenekítették a szocialista országokba.
Mikor indul be a zenei élet számodra? A helyek már lassan kinyitnak.
A tervek szerint augusztus 30-án a Nemzetiségi Fesztivál fellépünk a XIII. kerületben, aztán szeptember 12-én Szentendrén a Barlangban játszunk, szeptember 19-én Győrben egy görög tavernában… De előbb nem hiszem, hogy kibújnak az emberek…
Te sem bújtál ki még?
De, néhány napja kibújtam, egészen idáig betartottam a karantént, nem akartam a gyerekeim terhére lenni azzal, hogy esetleg bekerüljek a kórházba és aggódniuk kelljen. Nem annyira a haláltól félek, hanem inkább ettől tartottam.
A napokban elmentem a kozmetikus barátnőmhöz, itt lakik a kerületben, a Vígszínház mellett, van a lakásban egy kis bárpult, boroztunk, pálinkáztunk, beugrottunk a nagybőgőbe….!
