Keresés
rovatok

Mint amikor Michelangelo a Dávidot faragta

Fotó: Ducsai Szabolcs

Sokféle zenei projektben vettél, veszel részt a jazztől a ska/reggae-ig, ezek nyilván mind-mind a zenei ízlésed és érdeklődésed egy-egy területét, igényét fedik le. Milyen elképzelés hívta életre a Subtones-t?

Megpróbálok ötvözetet készíteni mindabból, amit szeretek. Nagyon sokféle zene érdekel, és még több félében dolgozom, a szimfonikus zenekartól a DJ-vel live act-ezésig. Szerettem volna megtalálni azt a kiindulási pontot, amiről azt mondhatom: na, ilyet csinálok én, ha nem szól bele senki. Amikor ezt megtaláltam, onnan lehetett tovább kalandozni mindenfelé.

És ha már a számos projektednél tartunk: hogy fér bele ennyi minden az életedbe? Most nem is csak arra gondolok, hogy a naptáradba – hanem hogy a fejedbe, a kreativitásodba? Hogyan hatnak ezek a területek egymásra? Egyáltalán hatnak egymásra?

Amikor alkalmazott zenészként dolgozom, akkor mindig az adott projektbe kell „szerelmesnek lenni”. Ez arra nevel, hogy akár olyan dolgokban is magamra találjak, ami amúgy élből nem érdekel, vagy akár taszít. De a zenehallgatásom is teljesen rapszodikus, sokszor az egész telefonomat shuffle üzemmódra állítom, ami véletlenszerűen dobálja a zenéket és úgy járok-kelek. Amint jobban elmerülök valamiben, azonnal viszketni kezd az agyam másik oldala. És minél többet dolgozom, annál többet jár az agyam. De ez egy létező képlet, amikor például Michelangelo a Dávidot faragta, közben rajzolt, verseket írt, annyira lendületben volt.

Hogyan készült el a most megjelent Subtones-album? Mesélj egy kicsit az alkotói folyamatról! Kifejezetten bő csapattal hoztátok össze az albumot, hogyan sikerült az embereket és a kreatív folyamatokat összefognod?

Amikor zenét írok, azt szeretem, ha nincs ott senki, vagy lehetőleg alszik mindenki, vagy leginkább egy másik kontinensen van. Ha minden kész, akkor előjövök: tádámm! Ehhez képest most úgy ment, hogy félkész demókat csináltam, aztán áthívtam Flórát és Verát (Kiss Flórát és Jónás Verát – róluk később – a szerk.), és nálam lógtunk. Közben hallgattunk egy csomó zenét, beszélgettünk. Egy kis idő múlva elkezdtünk molyolni, és közösen írtuk a dalokat. Könnyűnek tűnik mindez így leírva, de nekem ez fényévekre van a komfortzónámtól. Verának mondjuk látszólag nagyon könnyen ment mindez, félelmetes tempóban és minőségben tud alkotni egyik pillanatról a másikra, akár az ajtón beesve. Flórával ilyen szempontból talán jobban hasonlítunk, ő is elvonulósabb típus.

Ami a Fenyvesi Marcit illeti, a 25 éves Anima-lemezre vettünk föl anyagot két éve nála, és bár tudtam, hogy milyen rendkívüli zenész, nem ismertem mint hangmérnököt. Első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy rá van szükségünk, az ő bátorságára, meg nem torpanására. Szerencsés vagyok, mert elmondhatom magamról, hogy az ország legjobb hangmérnökeivel dolgozhatok, szinte hétről hétre, mégis egy percig sem volt kérdés, hogy Marcival akarok lemezt csinálni. Minden dalról milliméterre pontos előkép volt a fejemben, de ezt nem mondtam el a többieknek. Felvettük a zenét, az improvizációkat, mindent, aztán össze-vissza vagdostam otthon, mint egy kubista festményt, elküldtem Marcinak, és ő a saját szájíze szerint keverte meg. Sokszor homlokegyenest más lett az eredmény, mint amit elképzeltem, de hiszek benne, hogy így lett jobb.

Két énekesnő, a már említett Kiss Flóra és Jónás Vera énekel a lemezen. Miért éppen rájuk esett a választásod?

Verával évek óta együtt dolgozunk, minden percét imádom. Őserő és végtelen tehetség, azt hiszem ez a két dolog, ami egyből beugrik, ha hallgatom. Hogy ennyire tehetséges szeretnék lenni én is. Flórával a Modern Art Orchestra tagjaként ismerkedtem meg, és lehengerlő volt az érzékenysége, a precizitása. Teljesen különböző habitusú énekesek, de nagyon jól működnek együtt, emberileg és állatilag is (nevet).

Általában is érdekel, hogy milyen zenei hatások érnek mostanában, de arra különösen kíváncsi vagyok, hogy mik azok a zenei impressziók, amik a Subtones világára hatással voltak.

Tudatosan próbáltam visszaásni a gyökereimhez, nagyjából definiálni magamat, amikor ezeket a dalokat csináltuk, persze azzal a tudattal, hogy mire a többieken átmegy az anyag, úgyis tök más lesz, mint amit elképzeltem. Márpedig ezek nem akárkik; Benkő Dávid, Csízi László, Csókás Zsolt, Fonay Tibor és Szarvas Dávid alkotják a bandát a lányok mellett, csupa creme de la creme zenész.

A Doors abszolút alap zenehallgatási élményem körülbelül 6-7 éves koromból, a mai napig imádom. A kilencvenes évekből a bristoli vonal hagyott bennem mélynyomót, később Sting, Amy Winehouse, Roy Hargrove dolgai jöttek. Manapság leginkább Robert Glasper és holdudvara csigáz föl, azonkívül Ambrose Akinmusire-t, Nubyan Twistet, Hiatus Kaiyote-t, Tal Winkelfeldet hallgatok legszívesebben. Rengeteg jazzt is hallgatok, mostanában főleg régieket, a nagyokat. Trombitások közül Louis Smith, Dizzy Reece, Avishai Cohen pörgött az utóbbi időben, de úgy nem indulok el otthonról, hogy nincs a zsebemben Freddie Hubbard és Miles Davis. A popzenének csak az 50%-a zene, a másik fele pop. Ez zenészként sokszor iszonyú lehangoló tud lenni, ugyanakkor hatalmas lehetőség-tárház is: ha van ötven százalékom, amivel azt csinálok, amit akarok, nem kell feltétlenül seggriszálásra elverni. De ennek a világnak inkább a hangszínei izgatnak.

És ha már itt tartunk, milyen egyéb kulturális teljesítmények értek utol mostanság? Jöhet bármi: film, sorozat, színház, képzőművészet és így tovább.

Eszembejutási sorrendben: Farkas István Kihűlt világa az MNG-ben, Euphoria, nyilván már csak Rév Marci miatt is, szerettem a Platonovot a Katonában, és persze imádtam a Jokert. Dinyés Dani operabeavatóit kötelezővé kéne tenni mindenkinek. Nagyon szerettem a poket zsebkönyveket, amíg a városban szaladgáltam, és volt értelme, hogy elfér a zsebemben. Mostanában verseket olvasok, Dsida Jenőt és Nagy Lászlót főleg. Sztravinszkij Tűzmadárjából a szvit verziót másolom, ha van rá energiám, a másolás nagyon jó módszer arra, hogy átszűrjek valamit az agyamon.

A jól ismert okok miatt most megállt a világ: hogy töltöd a karanténhétköznapokat?

Négyen vagyunk otthon, a feleségemmel és két kisfiammal, kvázi privát ovit-bölcsit tartunk. A gyereknevelésen kívül nem sok mindenre marad idő vagy energia, de legalább együtt tudunk lenni. Próbálunk nem egymás agyára menni, több-kevesebb sikerrel. Az operámat nem most fogom megírni, de például soha nem sportoltam annyit, mint mostanában.

Persze egy napon a karanténnak is vége lesz. Min töröd a fejed, vannak új projektterveid a láthatáron? 

Nagyon sok tervem van, a Subtonesszal is tovább akarok menni, és zeneszerzőként is szeretnék sokat fejlődni, sokkal többet zongorázni, és nagyon sokat koncertezni. Hogy aztán ebből mi valósul meg, és jövő ilyenkor vidám kiflikönyökű pék leszek-e, azt nem lehet tudni.