Száz évvel ezelőtt nem voltak fák a Rómain. Ezt láthatjuk régi fényképeken, térképeken. Vajon miért? Tudható, hogy a mai Sajtházhoz csillepálya futott be a Róka-hegyi bánya köveivel. Rakodóterületként használták, így több száz méteres területen semmilyen növényzet nem tudott megmaradni. Gondolhatnánk arra, hogy a térségre jellemző emberi tevékenységek – mezőgazdálkodás, bivalylegeltetés – gátolták meg a most látható növénytársulások kialakulását. A 19. századi mederszabályozás miatt pedig országosan irtották ki a part menti növényzetet. Egészen a gőzhajó megjelenéséig állati erővel vontatták a hajókat, és törvényben rendelkeztek a Duna-menti vontatóutak gondozásáról, az útban lévő fák kivágásáról. Ám az is lehet, hogy a Duna hektikus vízjárása és a mélyebben fekvő területek alkalmatlanok voltak a fák elterjedésére. Láprétek, bokorfüzesek lehettek a térségre jellemző társulások, a környék helységnevei (Békásmegyer, Mocsáros dűlő, Kaszásdűlő) is a valamikor lápos, mocsaras területek emlékét őrzik.
Az ember környezetátalakító hatása a folyópartra
Az emberi tevékenységek erősödésével a folyó természetes partja egyre inkább átalakult. A beavatkozásokhoz a természet folyamatosan igazodott, hozzáalakult. A folyószabályozás, a mesterséges feltöltések és a Duna hidrodinamikájának megváltozása miatt keletkezett természetes feltöltődések mind kedveztek a fák megtelepdésének. A természetes úton érkezett magoncok és az emberi beavatkozások, fásítások közösen alakították a képet. Így a parti ligeterdő megerősödése voltaképpen párhuzamosan zajlott az emberi tevékenységek erősödésével.
Az ember jelenléte azonban egyszerre jelentett védelmet és fenyegetetést is a fák számára: az emberi beavatkozások támogathatták az élőhely kialakulását, de pillanatok alatt el is pusztíthatták a növekvő egyedeket. Ez történt az első világháború idején is, mikor tüzelőhiány miatt szinte az összes fát kivágták Budapest-szerte. Erről 1932-ben Hetyey Géza községépítési szakértő, a Csillaghegyi Polgári Kör titkára is említést tesz a Pilishegyvidéki hírekben “15-20 évvel ezelőtt az egész part sűrű cserjékkel és fűzfákkal volt borítva… A kommunizmus (1919. évi Tanácsköztársaság) visszaesést hozott. A Duna part összes fáit kipusztították.”
Az 1920-as és 30-as évekre alakult ki a római-parti evezős kultúra, amely az áradásokkal és a természettel együtt tudott élni. Az első csónakházak és villák megjelenésekor a helyiek maguk kezdeményezték a part sétánnyá alakítását, és fásításba fogtak. Így hódíthattak teret a magról nőtt fák a Rómain, de hamarosan újabb kihívással kellett szembesülniük. A Pünkösdfürdőn épült hatalmas földgát teljesen elpusztította a növényzetet. Ezzel szinte egyidejűleg a Római-parton traktorkerék átmérőjű SENTAB vízvezeték-hálózatot építettek a sétány vonalában – paradox módon éppen a part védelmében. Az építkezés miatt 10 méteres szélességében így is nagyon sok fát kellett kivágni, bár a nagyobbakat igyekeztek megvédeni. Szentimrey Béla, a Fővárosi Vízművek akkori vízellátás-fejlesztési vezetője saját elmondása szerint azért pont itt jelölte ki a vezeték nyomvonalát, mert ezzel akarta megakadályozni, hogy parton futó gáttal rondíthassák el a Rómait. Ezért, és a hatalmas lakossági ellenállás miatt nem folytatódott dél felé a pünkösdfürdői földgát.
Az intenzív üdülő és sport célú parthasználat később sem kedvezett – és a mai napig nem kedvez – a magoncok fejlődésének. A magról nőtt pici fák megerősödése elengedhetetlen lenne a kialakult ökoszisztéma megújulásához, az elöregedő fák természetes pótlódásához. Az aljnövényzet irtása, vagy véletlenszerű elpusztítása, letaposása, lekaszálása miatt a Római-part fái mára már elöregedtek, ha pótolni szeretnénk őket, az utolsó pillanatokban vagyunk.
A Római-part ökoszisztémája
Az őshonos vízparti növénytársulások folyamatosan küzdenek az invazív fajok agresszív terjeszkedése miatt. Sajnos jelentős számban fordulnak elő özönfák és haszonnövények – zöldjuhar (Acer negundo), gyalogakác (Amorpha fruticosa) és dió (Juglans regia) – valamint dísznövények is. Az eredeti növénytársulás jellemzően fehér füzes (Salix alba) vagy fűzliget lehetett. A hatalmas, száz éves fák általában fekete nyár (Populus nigra) vagy fehér nyár (Populus alba), a tavalyi ültetéseknek köszönhetően ismét gyakori a csigolya-bokorfüzes (Salix purpurea). A part természetes növényállományát sosem gondozták, sőt hibás városvezetési és vállalkozói szemlélettel folyamatosan gyengítették. Jó néhány hatalmas fát körbebetonozással tettek tönkre, egyesek az építkezések miatt feltöltött területeken fokozatosan elhaltak, a gyökérátvágás, szennyezés, sérülés, villanyvezetékek miatti csonkolás mindennapossá vált. Alkalmazkodási képességük ezzel együtt figyelemre méltó, mi emberek is sokat tanulhatunk tőlük.
A part ma elsősorban, mint “szegélygazdag” táj fontos. Ökoszisztéma értékelési módszerek jelenleg még csak közelítő értéket adnak, de kijelenthetjük, hogy több milliárd forintot képviselnek. Hamarosan pontosabb számokat is megtudunk a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság pontos értékfelmérése és fakatasztere alapján. Gyakran hallható vélemény, hogy a Római-part fái öregek és értéktelenek. Tóth Zsolt ökoszisztéma szakértő szerint azonban a fák önmagában való értékelése nem helyes. Minden társulásnak vannak értékei, ökoszisztéma szolgáltatásai, még ha degradált, elöregedett, elhanyagolt is. A jelenleg is érvényes 2001-es kerületi szabályozás különleges rendelkezéseiben kimondja, hogy: „A Római-part és a Kossuth Lajos üdülőpart árvízvédelmi töltéssel nem védett partszakaszán a part menti fás ligeteket, galériaerdőket meg kell óvni. A partrendezés során előnyben kell részesíteni a partvédelem biológiai és kertészeti eszközökkel való megvalósítását.”
Sajnos a 2000-es évektől sorra épültek a lakóparkok, jellemzően a teljes telek növénytakaróját elpusztítva, magas feltöltésekre, mélygarázzsal. A korábbi vállalati üdülők alsó szintjeit beépítették, a lakóház státuszú, leromlott állagú telkek tulajdonosai felújítás címszó alatt az alapoktól építették át családi házakká az ingatlanjaikat, figyelmen kívül hagyva a szabályozásokat. A 2002-es, 2006-os árhullámok hatására az új tulajdonosok és befektetők az önkormányzatok és az állam védelméért kezdtek lobbizni. Így került napirendre a római-parti mobilgát, ami miatt több ezer fát kellett volna kivágni.
Közösség, aktivizmus és személyes kapcsolódás
FÁK a Rómain civil önkéntes csapatunk éveken át dolgozott azért, hogy megakadályozza a Fővárosi Közgyűlés által erőltetett mobilgát építését a Római-partra. Tagjaink helyi lakosok, akiket a természet és a hely szeretete, az ide kötődő emlékeik, a környezetért való aggódás késztet nap mint nap arra, hogy aktívan cselekedjenek a Római megújulásáért. Közös erővel sikerült megállítani a környezetpusztító, kockázatos, átgondolatlan parti beruházást, ami csak egy szűk kör érdekeit szolgálta volna nem pedig a helyi lakosokét, a Római-partot használókét.
Látható, hogy egyre nő a természetes zöldterületek és a vízpartok iránti igény. A Római-part is egyre vonzóbb, természetes városi folyószakasz lett, ami mágnesszerűen vonzza a környék lakótelepeinek és Budapest belvárosának lakosságát egyaránt. Viszonylag elhanyagolt állapotában is a város egyik kedvelt szabadidős zöldterületei közé tartozik. Rendezett, fajgazdag ártéri erdő igenis létezhet a Római-parton is, de fontos, hogy a természetes fás és kavicsos jellegének megőrzését minden fejlesztés és tájátalakító tevékenység esetén előnyben kell részesíteni.
A FÁK a Rómain csapataként konstruktív javaslatainkkal, inspiráló jövőképünkkel szeretnénk továbbra is aktívan részt venni a part megújulásában. Célunk, hogy harmóniát teremtsünk az ökológiai szempontok és az emberek környezetre gyakorolt hatása között. Ismerve a területre jellemző növénytársulásokat, a tavalyi év során 100 őshonos fa és 400 cserje ültetésével segítettük elő a minél természetközelibb partszakasz kialakítását. Ha bárki kedvet érez ahhoz, hogy részt vegyen a közös munkában, örömmel látjuk és várjuk. Május 10-én pedig ünnepeljük meg a fákat a Madarak és fák napja alkalmából!
