Kedd, első nap: Utunk a domb aljáról indul, meredeken megyünk felfelé. Meglátogatjuk Krisztust a kereszten és azokat, akik körülveszik őt. Menetelésünk közben szépen jelzett ösvényen haladunk. Megáll az ember és csak hallgat. Előbb felerősödik, majd elcsitul a belső zaj.
A szoborcsoportot először hátulról pillantjuk meg. Nyers a kő, kevés a színe. Három kereszt tűnik fel. A középső – Krisztusé – különböző, szögletesebb és kiemelkedik a kompozícióból. Sokkal hangsúlyosabb. A két szélen a latrok a perifériára szorulnak.
Középre figyelünk: Krisztusra a kereszten és a mellette álló két alakra. Szemünk nyugszik a kőbe faragott ruha elnagyolt redőin. A háromszögben Krisztus mellett Szűz Mária és Szent János alakja. Krisztus és János kapcsolata érezhető ugyan, de gesztussal nem kifejezett. Szűz Mária viszont egész testével a kereszthalált halt fia felé fordul, tekintete szinte csüng rajta. Ebből a nézőpontból kiemelkedik a szoborcsoport nyers egyszerűsége, alakjaik összetartozása.
Szerda: Borús időben indulunk, összeszűkülő ösvényen. Kis kanyarban megjelenik egy tábla, a fény megcsillan a fém felületen. A civilizáció zaja, autó hangja zavarja csendünket. Válaszúthoz érkezünk: balra a hívogató természet, jobbra az öt szobor tartogat titkokat.
A szobrok felé, jobbra indulunk. A zöld levelek, lombok között szép lassan kirajzolódik Szűz Mária alakja.
Köpenye kékes, ruhája halványpiros. Kopottas, színe alig látható. Krisztus anyját a XVI. századtól ezekkel a színekkel ábrázolja a keresztény ikonográfia. A kék kapcsolódik leginkább Máriához. A magyar népi vallásosságban a világos búzakék kimondottan a Szent Szűz sajátja. A szimbolikus szín az égiekre, a hűségre és a tisztaságra utal. Magyarország szempontjából nagy jelentősége van a Mária kultusznak. A legenda szerint Szent István királyunk, mivel trónörökös nélkül maradt, országát a Boldogságos Szűzanyának ajánlotta 1038-ban. Azóta Mária Magyarország Nagyasszonya, Patrona Hungarie. Alakja nem egyszerűen Krisztus anyjaként jelenik meg ábrázolásokon, hanem ő a közvetítő Isten és ember között. Imáinkat ő tolmácsolja az égiek felé.
„Senki sem léphet be a Mennybe, kivéve Márián keresztül, mely kapuként szolgál; senki sem találhat Krisztusra, kivéve Máriával és rajta keresztül; aki Krisztust keresi Mária nélkül, hiába keresi.” (Szent Bonaventura)
Csütörtök: Utunk ma hosszú lépcsősoron vezet felfelé. Közben elhaladunk a Szent Vér Kápolna mellett, mely a 1810-es években, nyitott stáció helyén épülhetett.
A lépcső tetejére érve ma nem csak a szoborcsoport fogad. Többen tüsténkednek az alkotás körül. Hátul egy létra, Mária piros ruháját festi éppen valaki.
Pünkösdi készülődésbe csöppenünk. Tisztítás után felfrissítik a szobrokat. Beszédbe elegyedek az egyik festővel, Vass Melindával. Kiderül, párjával – Szendrői Ferenc Miklós díszítőfestővel – őket bízták meg a szoborcsoport felújításával. Nem most kerülnek először kapcsolatba a Golgota szoborcsoporttal. A korábbi munkálatokról az érdeklődő ebben a cikkben olvashat.
Minden évben kopik egy kicsit a szobrok felülete, a földből a víz, a fagy, vagy a felületen megtapadt hó beszivárognak az anyagba. A moha sem igaz barátja a kőnek, északi oldalán telepszik meg leginkább. Mindezek miatt a szobrok legalább pár évente felújításra szorulnak.
A porózus mészkő anyag megtisztítása után kezdődhetnek csak a festési munkálatok. Fontos a festék minősége: olyat használnak, mely kültéren jól működik, ellenáll a természet által állított kihívásoknak. A ruhák redőin a festék rétegelését árnyékolásra is használják. A redők belsejében többet visznek fel, így sötétebb árnyalatot kapnak. Ezzel is kiemelik a ruhák anyagának hullámzását, plasztikussá, életszerűvé varázsolják azokat. Egy érdekesség is kiderül a régebbi restaurálások kapcsán: előfordult a múltban, hogy valaki zománccal festett rá a szobrokra. Elképzelhetjük a meglepő, művi hatást. Melinda és Ferenc nagyon vigyáznak a természettel való harmóniára.
Péntek: A Kiscelli Múzeumtól, pontosabban a romtemplomtól kezdjük ma utunkat. A parkerdő felé indulunk, sétánk ideje alatt elhaladunk az eredetileg 1810-ben felállított, 14 barokk stílusú stáció mellett. A kálváriáról és a stációk felújításáról bővebben a Köztérkép leírásában olvashatunk.
A stációk 14 jelenete után erősen él bennünk Krisztus szenvedéstörténete. Festményeinek színe és stílusa harmonikusan illeszkedik cikkünk témájához: az 1820-as években készült barokk szobrokhoz. Festőink: Melinda és Ferenc még ma is dolgoznak. Viszik fel a következő festékréteget, szépítik, patinázzák a szobrokat. Kellemesen süt a nap és finom szél fúj, ez kimondottan jó idő a felújításhoz, könnyen szárad a festék általa.
A szobrok haján erősödik a szín, kiemeli és keretbe foglalja az arcokat. Szűz Mária és Szent János ruhájának kékje és pirosa élénk újra. Erősíti a szimmetrikus hatást a háromszög kompozícióban.
Szombat: Rövid küldetésünk utolsó napján az erdő belseje felől érkezünk. Reggel és csend van, csak néhány futó szalad az ébredező fák között. Szent János köpenyének pirosa már messziről hívogat. Elkészültek a szobrok. Friss színekben, ünneplőben pompáznak.
Már az apró részletekre is jut idő: láthatóvá válnak Krisztus stigmái, vére folyik értünk.
A Golgota-szoborcsoport felújítása elkészült Pünkösdre. Várja a Szentlélek kiáramlását, a hívőket, az arra sétálókat. Óbuda dísze, szakrális hely ez. Az odafigyelőnek – legyen bár katolikus hívő, vagy nem – a szobrok közelében megáll az idő. Béke és csend honol.
Öt nap, öt irány, öt perspektíva. Belső út és zarándoklat.
A hatodik napon, bármikor legyen is az, biztosan visszatérünk ide. De addig is, míg eljön ez a nap, olvashatunk róla az Anzikszban.
Végezetül pedig, álljon itt pár kép a szobrok restaurálás előtti és utáni állapotáról:
