Mesélj kérlek a kezdetekről, milyen iskolákba jártál, hol tanultál rajzolni, és mikor dőlt el, hogy képzőművész leszel?
Máramarosszigeten születtem, Orosházán nőttem fel, és már kicsi gyerekként is vonzottak a színek, a festés, otthon szerettem nézegetni a művészeti albumokat, miközben azt gondoltam, hogy milyen jó lehet festőnek lenni, hiszen ők egész életüket az alkotásnak szentelhetik. Jó emlékek fűznek az általános iskolai és a gimnáziumi rajztanáraimhoz, de a pályaválasztás tekintetében még nem mertem teljes mellszélességgel felvállalni a képzőművészeti utat a bizonytalansága miatt. Azóta persze tudom, hogy biztonság tulajdonképpen nem létezik, de ehhez végig kellett járni az eddigieket.
Az egyetem alatt már eljártam művészeti iskolákba, először a Ferenczy István Vizuális Műhelybe, majd a NaN-art Rajztanoda és Grafikai Műhelybe, ahol Nagy Gábornál tanulhattam festészeti technikákat, és kaptam sok szemléletbeli tudást, közben pedig alkalmazott grafikát és illusztrációkészítést is tanultam.
A japanológiát végül doktori képzésig vittem, doktori témaként a modern kori japán művészettel, a Meidzsi-kori fametszetekkel kezdtem el foglalkozni. Ezzel párhuzamosan egy saját tanulási utat is kijelöltem az alkotói praxishoz, amelynek során elkezdtem alaposan mindennek utánanézni, célzottabban kiállításokra járni, és felkészülni erre a pályára.
Hogy jött Japán? Mennyi időt töltöttél ott, és milyen hatással volt a művészetedre?
A japán írásrendszer és a kalligráfia kezdett el vonzani, úgy is mondhatjuk, hogy először kalandvágyból iratkoztam be a japán szakra, ami aztán sokkal többet adott, mint először gondoltam.
Sok időt voltam Japánban, egy-egy tanévet töltöttem először Tokióban, majd Oszakában, és részt vettem több nyári továbbképzésen is. Ezek mind tanulmányutak voltak, a legnagyobb hatású a legutolsó egy éves út volt, amikor japán művészetet kutattam szerte Japánban, rengeteg múzeumban és kiállításon jártam, világlátást formáló élmény volt.
Persze a művészetemre is nagy hatást gyakorolt a japán esztétika, és kicsit tágabb értelemben a japánok vizualitása és művészethez való viszonya.
Formai szempontból talán szembeötlő a képeimen megjelenő síkszerűség, aszimmetria, a körvonalak, valamint az aranyfólia használata is innen eredeztethető, de használok, parafrazeálok japán motívumokat és számomra meghatározó japán modern alkotásokat is.
Ennél még fontosabb a zen buddhizmus, és az az alapgondolat, hogy alkotás közben nem elsősorban a természetet akarjuk visszaadni, hanem azt a belső energiát, ami mindennel egy, azt a lassú felismerést, hogy a művészeti médium egy eszköz, hogy a tudattal lehessen foglalkozni. Így talán a létrejövő alkotásoknak is lehet olyan belső energiájuk, amely magasabb szintre emelik a nézőjüket. Megfordítva pedig szintén nagy hatású zen gondolat, hogy minden cselekedet és az élet minden pillanata lehet művészet.
A témáid között nagy jelentőséggel bírnak a nők, az őket körülvevő szimbolikus tárgyak, sztereotípiák, társadalmi szerepvállalásuk. Mesélnél arról, miért tartod fontosnak ezeket a témákat megjeleníteni?
Úgy gondolom, hogy azzal kell foglalkozni, ami indulatot vált ki belőlem, és sokáig erős indulatok voltak bennem a nőknek az élet sok területén jelentkező rendszerszintű beszorítottságával kapcsolatban.
A festészetemben ez úgy jelentkezik, hogy női karaktereket használok, a munkáimban bizonyos kérdések női szempontú, feminista olvasatát adom amellett, hogy a képeimnek univerzális értelme is van. Fontos témáim voltak az évek során a sisterhood, azaz a női testvériesség, a nőket érintő szépségmítoszok és más sajátos női tapasztalások.
Szándékom szerint a munkáimban van egy állásfoglalás, ami hol erősebben, hol kevésbé erősen jelenik meg, de nem szeretném, ha a túlzott definiálás elvenné az élményt, hogy mindenki magának fejtse meg a képek különböző rétegeit.
Mesélnél a címlap festményről?
A kép címe Happiness is a decision/ A boldogság döntés, 2018-as vegyes technikájú alkotás.
Gyakran tematizálom a boldogság- és szabadságkeresést, a saját életemben és a képeimben is azt kutatom, hogy milyen módon lehet megélni a félelmek és elvárások nélküli legnagyobb szabadságot nőként ebben a társadalomban, a mai korban, vagy egyszerűen csak emberként.
Mint a legtöbb képemen, homogén, síkszerű háttérben tűnnek fel az alakok, a konkrét, hétköznapi és olykor nagyon személyes jelenetek így időtlen térbe kerülnek, egyre inkább úgy érzem, hogy épp ezek a felületek adják a kép lényegét: a nem látható valóság, a dolgok mögötti állandóság leképezését a múlékony hétköznapi jelenségekkel szemben. A felhasznált fotó egy régi, talált kép, ezek felhasználása szintén nagyon jellemző az alkotói folyamatomra, amik a képeken mindig memento moriként is működnek.
A kiállítás kapcsán megkeresett a BÁV Aukciósház, és a legnagyobb meglepetésemre nemcsak bekerült az éves decemberi kortárs árverésre, de kimagasló eredményt is ért el, amit több más aukciós szereplés követett.
Mesélnél a főbb kiállításaidról, a Godot Galériával való kapcsolatodról?
A legutolsó japán utamról visszatérve sok hirtelen változás történt az életemben, amik hatására eldöntöttem, hogy itt az ideje hivatásként is a képzőművészettel foglalkozni. Ezzel egyidőben pedig elkezdtek olyan visszajelzések érkezni, hogy lehet helyem itt.
2016-ban nyílt az első önálló kiállításom Girls just wanna have fun címmel a Barabás Villa Galériában, a felkérésért máig nagyon hálás vagyok a galéria vezetőinek. Ebben az évben kaptam először meghívást a Miszla Art művésztelepre, Tiry Péterrel és az egész társasággal való találkozás nagyot formált rajtam, ide sokadik éve nagy örömmel járok az azóta szintén biztos pontnak számító mezőszemerei Godot művésztelep mellett . Szintén ebben az évben vettem részt először a Godot Galéria első művészeti vásárán, ahol különdíjas lettem, amivel a következő évben nyíló Aranyélet című önálló kiállítás jött. A következő évben újra lehetőséget kaptam a már említett A létezés könnyűsége című tárlat megrendezésére a Barabás Villa Galériában. 2018-ban megkaptam a Godot Young Generation Art Fair fődíját, ezzel pedig 2020-ban megrendezhettem a Godot Galériában a Do you have a choice? című negyedik önálló kiállításomat.
2018 óta a Godot Labor művészkollektívájának a tagja vagyok, ami egy kiemekedően inspiráló közösség, második éve nyílik például évente a Kollabor című közös nagy kiállításunk a GICA / Godot Labor izgalmas tereiben.
Min dolgozol most?
Idén áprilisban önálló kiállításom lesz a Godot Laborban, szeretnék egy teljesen úgy anyagot bemutatni, így most ezen dolgozom. A női szempont és a szabadság megéléseinek szintjei foglalkoztatnak folyamatosan, nagyon érdekel ezen belül még a kortárs spiritualitás, és hogy milyen összefüggések tárhatóak fel nők előretörésével az élet számos területén, amivel együtt sok, sztereotipuksan nőinek tartott minőség is magasabb rangot kapott. Szeretnék az olaj és hímzett képek mellett hangsúlyosabban más technikájú munkákat is bemutatni, nagyon izgalmas textillel, műgyantával, ipari anyagokkal dolgozni.
Hogyan lesz valaki színésznőként egyszer csak természetvédő aktivista?
Régi vágyam volt, de az is egyértelmű, hogy a pandémia miatt jött el éppen most az ideje. Többször voltam evezni a Tiszán, és csak néztem, ahogy szigetekben hullámzik a folyón a műanyaghulladék – engem ez teljesen kikészített. Ott minden évben szerveznek PET palack gyűjtő akciót, amiben már jó ideje szerettem volna részt venni, de mindig előadásom vagy próbám volt, így nem jött össze. Amikor a pandémia elkezdődött, néhány kolléganőmmel együtt csatlakoztunk egy nemzetközi kezdeményezéshez, aminek az volt a szlogenje, hogy ne térjünk vissza a „normálishoz”, próbáljunk meg következtetéseket levonni abból, ami történt.
És itt jön képbe a Greenpeace?
Tulajdonképpen igen, de valójában a fecskékkel kezdődött az egész. Vidéken járva azt láttam, hogy az egyik helyen felújították a régi kultúrházat, és az eresz alól az összes fecskefészket leverték, a madarak pedig örökre eltűntek. Elkezdtünk hát szervezni a kolléganőimmel egy kirándulást, aminek a témája a veszélyeztetett, védett madarak voltak, többek között a fecskék is. Arra gondoltunk, hogy a Madártani Intézettől meghívunk két szakértőt, hogy az erdőben, kirándulás közben meséljenek nekünk ezekről a madarakról. Ebben kértük a Greenpeace segítségét, és elég gyorsan nagyon jó kapcsolatba kerültünk. Ettől kezdve szinte automatikussá vált, hogy minden ilyen témában beszélünk egymással, egyeztetünk. Nyáron például volt egy nagy akció a tavak védelmében, a Greenpeace a helyi civilekkel összefogva szervezett tüntetést, és nem is volt kérdés, hogy megyünk: mind a négy tónál tiltakoztunk, ott volt Földes Eszter, Für Anikó és én. (a Fertő tónál, a Balatonnál, a Velencei-tónál és a tatai Öreg-tónál demonstráltak a természetromboló nagyberuházások ellen – a szerk. ). Most éppen a fertői beruházás a legégetőbb téma, úgyhogy azon dolgozunk.
Rengeteget játszik, most is hamarosan színpadra lép „Az ajtó” című darabban. Az előadások mellett hogy fér bele mindez az életébe?
Amikor a Greenpeace elkezd egy nagyobb akciót szervezni – mint például a múlt heti útlezárást a fertői építkezésnél –, akkor rögtön egyeztetünk, és megnézzük, hogy melyik az a nap, amikor tudok csatlakozni az akcióhoz. Most legutóbb például, rögtön az esti előadás után mentem le a Fertő tóhoz, és tényleg nagyon hideg volt hajnalban, és nagyon keveset is aludtam. Nem tudtam, hogy meddig fog tartani a tiltakozás, mi lesz a vége? Szerencsére este nem volt előadásom, erre azért figyeltünk. De nem volt kérdés, hogy mennem kell!
Nem hagyhatom abba, a Fertő tó most már az enyém is, most már túlságosan közel van ahhoz, hogy elengedjem. Ráadásul ott vannak azok a helybéli emberek, akikkel találkoztam, akik átélték, hogy a saját kezükkel, saját költségükön kellett lebontaniuk a házaikat. Ezek olyan torokszorító történetek, amiket az ember nem felejt el soha. Egyébként én nem a fejlődés ellen tiltakozom, szó sincs róla! Eszembe nem jutna azt mondani, hogy itt ne épüljön egy új szálloda, egy új játszótér, vagy strand. De hogy mekkora és hogy pontosan hova kerül, na az nem mindegy! Nem lehetne úgy építeni, hogy ez a gyönyörű táj ne sérüljön? Hiszen azért akarunk odamenni, mert a tó csodálatos, és ott van ez a páratlan élővilág… Kikotorni a tavat, hogy legyen egy többszáz hajóból álló kikötő ebben a rendkívül sekély tóban? Miért? Ez nem folytatódhat így!
Melyik volt a legemlékezetesebb zöld akció eddig?
Mindig a legutolsó, de egyszer például áteveztünk Ausztriából a tavon, amikor éppen lebontatták azokat az emblematikus egyedi cölöpházakat, amikről beszéltem. A fecskék fészekrakási időszakában történt mindez, és hálóval körbevették a házakat, nehogy odafészkeljenek a madarak.
Veszélyesnek hangzik. Mi történik ha, elkapják?
Akkor üldögélek az őrsön, amíg felveszik az adataimat. Nem aggódom. Teljesen biztonságban érzem magam a Greenpeace-nél. Tapasztalt emberek dolgoznak ott, tudják, hogy mit csinálnak, minden akció alaposan elő van készítve. Felelőtlen dolgokat nem terveznek. Én soha életemben nem mentem bele olyanba, ahol nem éreztem azt, hogy bízom a másikban. És hát ott van a cél, ami motivál.
Most mi a cél?
Hogy álljon le ez a beruházás a Fertőnél, és ebben a formában ne épüljön fel a komplexum. Bőven van terület valahol felhúzni egy szállodát, de nem a tó partján kellene építkezni, úgy, hogy lebetonozzák a tópartot. Ezt egyszerűen nem lehet! Ez egy természetvédelmi terület, amit nem szabad lebetonozni! A hajókikötőről meg le kellene mondani és kész.
Szóval nem lehet megállni, tiltakozni és mondani kell, mondani kell! Minél több embernek szólni, hogy nézzetek oda, mi történik! Ez itt fontos, ugyan nem váltható pénzre, de a Fertő tó hatalmas értékünk, vigyázni kell rá! És közben reménykedni kell, hogy győz a józan ész, reménykedni kell, hogy nem csak a helybéliek fognak tiltakozni.
A remény mellett, mi kell még ahhoz, hogy ne adja fel az ember? Kitartás, bátorság?
Nem szoktam túl mérlegelni a dolgokat, nem szoktam sakkozni a lehetőségekkel, hogy lenne jó nekem, milyen veszély leselkedik rám és hol… Ez hiányzik belőlem. Van bennem viszont egy adag bátorság, vagy vakmerőség, vagy hülyeség – mindegy hogyan nevezzük, mindez együtt, és csak megyek előre. És most pont egy olyan helyzetben vagyunk, amihez ez kell.
Budapesten született, most Óbudán él. Igazi városi lánynak gondolná az ember, mégis rendkívül erősen kötődik a vidékhez, a természethez.
Nemcsak, hogy pesti, hanem belvárosi, ötödik kerületi lány vagyok. Kicsiként azt gondoltam, nem is lehet az ötödik kerületen kívül sehol máshol élni. Viszont imádom az állatokat!
Volt egy olyan időszak az életünkben, amikor volt egy kutyám, éppen szült a macskám, tehát kölykök is voltak, volt egy nyulam, egy kakasom, hazavittem egy sündisznót és aztán Hódmezővásárhelyen találtam egy csókafiókát a templom falába kapaszkodva, hát hazavittem őt is. Ezen a ponton mondta azt az apukám, hogy na akkor most költözöl, az összes állatoddal együtt! Én meg azt gondoltam, hogy ha újraszületek, akkor Cousteau kapitány akarok lenni, vagy David Attenborough. Rettenetesen tetszettek nekem ezek az életutak, és nagyon érdekelt mindig, hogy ezek az emberek hogyan áldozzák az egész életüket arra, hogy valamilyen élőhelyet, vagy állatfajt megmentsenek.
Ehhez azért kell némi elszántság…
Elég elszánt vagyok, ez a természetem jó és egyben rossz oldala is. Három éves koromban megharapott egy kutya. Ezek után a legtöbb gyereknek valószínűleg egy életre elmenne a kedve a kutyáktól. Még vérzett a szám, de már azért sírtam, hogy nem utazhatok egy csónakban a kiskutyával. Engem tényleg nem lehetett eltántorítani! És persze most is vannak kutyáim, mindig is voltak. Ha elutazom, csakis olyan helyre megyek, ahova kutyával lehet menni, ahol nekik is jó.
Milyen kutyái vannak?
Amilyeneket éppen találok. Most éppen az egyik egy staffordshire-szerűség, a másik egy beagle-szerűség, de volt már négy kutyám is egyszerre. Mindig jön szembe valamilyen, úgyhogy hazaviszem.
Ő gyakran jár színházba?
Persze, muszáj neki! Ugyan nem lett belőle extrém nagy rajongó, de szeret színházba járni. Főleg engem néz meg különböző helyszíneken. De nincs túl sok ideje, mert sokat dolgozik.
Úgy tűnik, a merészség egyféle családi örökség, hiszen Máté kaszkadőrként dolgozik. Nem szokott aggódni érte?
Ha az embernek kaszkadőr lesz a gyereke, akkor el kell döntenie, hogy mostantól rettegésben él, vagy bízik abban, hogy a gyereke tudja, mit csinál. Hogy mindenre felkészül, hogy megbízható, hogy alapos. Persze attól még le kell ugrania egy 24 méter magas szikláról, de azért azt is tudom, hogy nagyon komoly és profi csapat van mögötte. Igazából én nagyon örülök annak, hogy megtalálta és azt csinálja, amit szeret. Muszáj őt elengedni, nem lehet ott nyafizni, hogy jaj most mi lesz vele! A fiamnak azt kell látnia, hogy az anyukám megbízik bennem, és tudja, hogy jól fogom csinálni.
Ön leugrana egy 24 méter magas szikláról?
Nem hiszem, de az biztos, hogy igazi vízimádó vagyok. Apukám, aki hatvan éven keresztül járt a Lukács uszodába télen-nyáron, már nagyon pici koromban megtanított úszni. Én nem szeretek csak úgy besétálni a tóba, én fejest akarok ugrani! Apukám is mindig fejest ugrott…
TOP 5:
Május 27, Péntek – 19:00 FELLINI Petra & Gábor & Fellini
Péntek esti jazz óra, osztályfőnökök: Pákai Petra (ének) és Udvarhelyi Gábor (gitár).
A tananyag kellemes hangulatból, napágyban kikapcsból, és néhány behűtött italból épül fel. Házi feladatnak mindenki hazavihet néhány jó emléket.
Május 28, Szombat – 10:00 BUDAPEST GARDEN Parasztolimpia a Budapest Gardenben
Vegyetek részt Parasztolimpiánk szórakoztató játékain, egyetek-igyatok finomságainkból. Lesznek édességek, ínyencségek, gyerekprogramok és sport.
Próbáljátok ki magatokat különböző ügyességi és erősségi feladatokban 11.00-tól!
Május 28, Szombat – 10:30 AQUINCUMI MÚZEUM BFZ zenei vásár és családi nap
Ingyenes zenei családi nap a Fesztiválzenekarral! 11-től óránként kezdődnek a gyerekeknek és felnőtteknek is szóló zenei programok, emellett kézműves foglalkozásokkal, néptánccal, játékokkal várja az Aquincumi múzeum gyerekeiket, unokáikat!
Június 2, Csütörtök – 19:00 Óbudai Anziksz Anziksz-est
Június 2, Csütörtök – 18:00 BUDAPEST GALÉRIA NÖVÉNYEK ORSZÁGA
A kiállítás kiindulópontja, hogy az elmúlt években a pandémia hatására mennyiben változott meg a gondoskodáshoz való viszonyunk. Azt vizsgálva, hogy a törődésnek milyen apró, akár láthatatlan megnyilvánulásai lehetnek, valamint, hogy ez miként terjedhet ki a körülöttünk lévő nem-emberi világra, a kiállítás fókuszába a növények kerültek.
Heti Bontás:
Május 27, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 ÓBUDAI MÚZEUM Rejtőzködő templomaink, kolostoraink – Régészeti séta Óbudán a RÉGÉSZET NAPJA alkalmából
16:00 KASSÁK MÚZEUM Költőnők egymás között – Karafiáth Orsolya szubjektív tárlatvezetése
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Traffic Jam Klub
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Dalos találkozó
19:00 FELLINI Petra & Gábor & Fellini
20:00 KOBUCI Besh o droM // KOBUCI
Május 28, Szombat:
8:00 RÓMAI Gyereknapi falusi játszóház és piacozás a Rómain!
10:00 3KÓBUDA Gyereknap
10:00 BUDAPEST GARDEN Bográcsfőző verseny a Budapest Gardenben!
10:00 BUDAPEST GARDEN Parasztolimpia a Budapest Gardenben
10:00 DANUBIA III. Kalandra fül! Fesztivál programok (MÁJ. 28., 10:00 – MÁJ. 29., 19:00)
10:30 AQUINCUMI MÚZEUM BFZ zenei vásár és családi nap
12:00 BUDAPEST GARDEN Dreher Bitter Humorzsák a Budapest Gardenben
13:00 MKVMÚZEUM Vexillológiai Nap
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
16:00 VASARELY MÚZEUM Érintési pontok – Kettősségek Vasarely műveiben
16:00 3KÓBUDA Gyereknapi Hangszersimogató koncert
17:15 VASARELY MÚZEUM Finisszázs
Május 29, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Gyereknap a Budapest Gardenben
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Gyereknapi elvarázsolt játszóház az Egyboglya Alapítvány alkotóival
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
10:30 KOBUCI Paár Julcsi – Hangoló: Kerekerdő // KOBUCI
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangaló – Morfomán Testmaszkok
18:00 FELLINI Fellini Special: Bye Bye Doyleh!
Május 30, Hétfő:
10:00 KASSÁK MÚZEUM SZAKMAI NAP A KASSÁK MÚZEUMBAN
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT A társfüggőség – Pszichológiai előadás
18:00 BUDAPEST PARK Nick Mason’s Saucerful Of Secrets – Budapest Park
Május 31, Kedd:
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 KOBUCI Iskolateremtők III. // Kőbányai Zenei Stúdió // Ferenczi György // MattSet // KOBUCI
22:00 TRAFÓ HOUSE Hodworks & Dollár Papa Gyermekei: Kabaré
Június 1, Szerda:
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Szabaduló Szombat: Észlelés // Nyílt Bemutató Óra
20:00 KOBUCI Romano Drom: ‘Mangaipo’-kéretés (koncept-koncert) // KOBUCI
21:00 BUDAPEST GARDEN Ingyenes Kertmozi a Budapest Gardenben
Június 2, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST GALÉRIA NÖVÉNYEK ORSZÁGA
19:00 Óbudai Anziksz Anziksz-est
19:00 KOBUCI Fran Palermo • Kobuci
21:00 BEM MOZI Három óriásplakát Ebbing határában / Three Billboards Outside Ebbing, Missouri
Mióta élsz Óbudán?
A családom több generáció óta itt él. A szüleim és a nagyszüleim is itt születtek. Fenn laktak, a hegyen életük végéig. Gyerekeim az óbudai német nemzetiségi iskolába jártak. Én júniusban születtem a Folyamőr utcai „Hat-házban”. Miután lebontották, januárban a Szőlő utcába költöztünk, ahová pólyában hoztak át, itt is nőttem fel. A hajógyári óvodába jártam, mert anyukám ott dolgozott. Ide jártam a Zápor utcai Általános Iskolába is (ma Óbudai Nagy László Általános Iskola), ami meghatározó volt számomra. Mai napig fel tudom mondani ábécé sorrendben az osztálynévsort. Színvonalas iskola volt, összetartó volt a közösség, nem csak a mi osztályunk, hanem az egész évfolyam.
Milyen hatással volt erre a közösségre az, ami történt veled?
A legtöbben tapintatosan, de tudtomra adták, hogy mellettem állnak. Volt valaki, aki ápolónő lett, ő felajánlotta, hogy bármiben segít, mivel tudta, hogy ez egy komoly sérülés. Az első iskolai szerelmem vitaminokat hozott. Volt az ismerősöknek egy másik része, akik nehezen tudták elfogadni, hogy az elkövető az az ember, aki. Ráadásul az elkövető létrehozott egy Facebook-csoportot, amin keresztül befolyásolni akarta a közvéleményt. Nagyon sok iskolatársamat megkeresték. Ez annyira széleskörű volt, hogy – ha jól tudom – még hozzád is eljutott. Ekkor még folyt a nyomozás, mégis arra sarkallták az embereket, hogy foglaljanak állást, az akkor már gyanúsított mellett. Ez a presszió az eljárás bizonyos pontjain, például a jogerős ítélet meghozatalakor fokozódott. Az apja a mai napig vezet egy erősen zaklató blogot. Az első négy hónapban annyira súlyos állapotban voltam, hogy nem tudtam ezzel foglalkozni. Egy steril ágyon feküdtem meztelenül, szenvedtem a morfium mellékhatásaitól, a páromnak pelenkáznia kellett, a gyerekeket elköltöztették, teljesen el voltam szigetelve.
Gyakori, hogy az áldozatot teszik felelőssé…
A közös ismerősöket felkavarta, nem csak a személye, de maga a cselekedet brutalitása és precíz megtervezése is. Amikor nem mentem be dolgozni, a környezetemben mindenki tudta, hogy valami baj történt, és hogy ki állhat emögött. Egyértelmű volt mindenki számára, aki velem a zaklatást végigélte, hogy a bűncselekmény ennek az egyenes folytatása volt. A kívülállókban persze keltett disszonanciát. A kollégáiban, osztálytársakban, akik viszonylag jól ismerték, mégsem vették észre, hogy ilyenre lenne képes. A jogerős bírósági ítélet kimondta, hogy nem csupán a cselekedete, hanem a személye is különösen veszélyes a társadalomra. Ezt nehéz lehet feldolgozni azoknak, akiknek másik oldalát mutatta. Maguk a jogalkalmazók sem tudtak ezzel a helyzettel mit kezdeni, hogy ott van öltönyben egy orvos, egy kórházigazgató, keresztény ember, prominens személyek a rokonai és minden jót elmondhatnánk róla. Ez a kétkedés,csodálkozás az egész jogi procedúrát végigkísérte. Ezzel szemben engem megpróbáltak rosszéletű nőnek beállítani, aki házas emberrel kezdett – mintha egy kapcsolat csak egy emberen múlna. A sztereotípiák mindent áthatottak. Az egészből az lehet a tanulság, hogy a környezetünkből bárki lehet bántalmazó, attól függetlenül, hogy milyen rendes embernek tűnik kívülről. Az emberekből teljesen irreális reakciókat váltott ki ez a bűncselekmény, annyira sokkolta őket. Egy rendőrség által elrendelt pszichológiai vizsgálat során megkérdezték tőlem, hogy hányszor voltam egyszerre több férfivel. Ott ültem katéterrel, meggyalázva a nőiességemben, lúggal szétmaratva, és próbáltam a kérdést felfogni. Megpróbálsz megfelelni és próbálsz válaszolni, de egyszerűen nem érted, mire akar kilyukadni ezzel a kérdéssel, miért tartozik ez a bűncselekményhez? Volt, hogy egy nőgyógyász megkérdezte, mit tettem én az elkövetővel, hogy ezt csinálta velem? Visszakérdeztem, hogy szerinte mi tenné indokolttá, hogy valaki mással ezt tegye? Mondjuk ő legalább bocsánatot kért ezért a kérdéséért később.
Hogyan viselkedett veled a sajtó?
Az ügy elején nem én voltam érdekes számukra, hanem az elkövető, valamint az ügy brutalitása. Én mindaddig nem fordultam a nyilvánossághoz, amíg az ügyészség a nyomozás megszüntetéséről, valamint a bizonyítékok 30 napon belüli megszüntetéséről határozott. Úgy döntöttünk, felvállaljuk a nyilvánosságot, mert nincs más lehetőségünk. Bármilyen furcsa, az elején a legtöbbet a bulvárújságoknak köszönhettem, akik mindig tiszteletben tartották azt, hogy a cikkek csak úgy jelenhetnek meg, ha a jogi képviselőmnek előtte megküldik. Érdekes, hogy ahogy haladtunk előre az időben, folyamatosan szűntek meg azok az újságok, amelyeket az ügy érdekelt, akik figyelték az ügy menetét. Kicsit féltünk, hogy a végére marad-e újság, ami beszámol majd az ítéletről.
Van vagy volt benned félelem?
Amikor feküdtem a steril ágyon, annyira nagy fájdalmaim voltak, hogy arra gondoltam, jobb lett volna, ha inkább megöl. A biztonságérzetem is zéró lett. Rendőri védelem alatt voltam hat évig, ami nem adott valódi biztonságérzetet. A rendőrség próbálta megtenni a tőlük telhetőt, de sajnos nincs protokoll erre… sem. Ez amolyan házi őrizetszerűnek volt mondható. Mindig be kellett jelentenem, hova, kivel, mikor megyek, mikor érek haza stb. Mindeközben pedig az elkövető szabadon, mindenféle kényszerintézkedés nélkül mászkálhatott, külföldre járkált. Őt nem korlátozták semmiben, még akkor sem, amikor másodfokon 9 év börtönbüntetésre ítélték.
Honnan volt meg benned a bátorság, hogy ebbe az egészbe így beleálltál?
Borzalmas állapotban voltam, nagyon erős fájdalmakkal. Nem tudtam alapvető biológiai funkciókat ellátni. Ekkor kaptam meg az ügyészségi megszüntető határozatot, ami tele volt áldozathibáztató mondatokkal, mint például hogy én nem ismertem föl, az alibijét egy hamis tanúra alapozták, akit egyébként azóta el is ítéltek hamis tanúzásért, valamint hamis tanúzásra felbujtásért. Azt kellett eldöntenem, hogy vagy így fogok élni – és holnap eljön és újra megteszi, mert nincs következménye annak, amit velem tett, és talán még durvább dolgot tesz –, vagy felvállalom a nyilvánosságot. Annyira hazug és igazságtalan volt ez a megszüntető határozat, hogy ez adta az egyik legnagyobb erőt a fellebbezéshez. Persze akkor még nem tudtam, hogy mivel fog ez járni, tudtam, hogy hatással lesz a szeretteimre is az, hogy az újságokban leszek. Nem gondolom, hogy mindenkinek lehet azt tanácsolni, hogy merj kiállni, mert pontosan tudom, hogyan kínoz meg a rendszer, hogyan hurcolnak meg, főleg egy nőt. Egyre inkább úgy gondolom, hogy akik ki tudnak állni, egy Makai Viki, egy Orosz Bernadett és én, akik tudnak beszélni, akik ezt meg tudják tenni, azoknak ki kell állni azok helyett is, akik némák maradnak. Bátorítást lehet adni, de ezt nem lehet mindenkitől elvárni.
Szerinted te miért tudtál kiállni?
Egyrészt neveltetés kérdése, másrészt bennem megvan a szükséges ellenállás és igazságérzet. És mellettem volt egy társ és egy család, akik teljes mellszélességgel kiálltak mellettem. Nem mondom, hogy nem voltak borzasztó mélypontok, de az sosem fordult meg a fejemben, hogy nem viszem végig az ügyemet. Ez az ügy majdnem tíz évig tartott és mindenünket elvette. A karácsonyokat, a születésnapokat, az ünnepeket, az anyukámmal való utolsó időszakot, aki közben elhunyt. Mindenünket felemésztette. Tíz év nagyon sok idő, azalatt felnő egy gyerek.
Nemrég olvastam egy nőbarát településtervezésről szóló tanulmányt, aminek az volt a fő mondanivalója, hogy a városokat lényegében a férfiak kényelmére tervezték. Az egyik ilyen sokszor emlegetett példa, hogy a nők több időt töltenek és gyakrabban használják a mosdót, ráadásul ők azok, akik a gyerekeket is el kell lássák ezeken a helyeken. Mégis ugyanannyi női mosdó van, mint férfi, ami végeredményben azt jelenti, hogy a nőknek kevesebb jut. Azon gondolkodtam, hogy a panelházak lépcsőházai, folyósói itt, Óbudán is – ellentétben a gangos házakkal – olyanok, hogy a bejárattól a lakásig úgy jut el az ember, hogy nem lát rá senki, és ettől van egyfajta félelemérzetem.
Látod, most elmondtál valamit, amit sokan nem értenek. Mi el is költöztünk a korábbi lakásunkból, mert én soha többet nem tudnék ilyen lakásban élni, amiben hátat kell fordítsak egy zárt lépcsőháznak ahhoz, hogy bezárjam a lakásajtót. Nekem biztonságérzetet ad, hogy ha kilépek a lakásból, a szomszédok rám látnak. De az is fontos, hogy legyen üveg az ajtón, hogy lássam, hogy ha valaki áll előtte. Egyáltalán, nekem hosszú ideig egy ajtón belépni is problémát jelentett. A költözés másik oka az volt, hogy fájdalmas volt az emlékekkel szembesülni. Mert nemcsak a bűncselekmény történt ott, nemcsak a bűncselekmény helyszíne volt a fürdőszoba, hanem később a kötözések is a házi szakápoló által, ami borzalmas fájdalommal járt, morfium alapú fájdalomcsillapítót kellett szednem.
Fahidi Éva, holokauszt-túlélő mondta, hogy ő nem képes olyan lakásban élni, aminek nincs hátsó kijárata.
Igen, olvastam Edith Eva Eger könyvét, az „A Döntés”-t. Sokat segített nekem a feldolgozásban. Az én esetemben volt az egyik oldalon egy doktor, egy kórházigazgató, aki minden alkalommal úgy ült ott öltönyben, nyakkendőben, mintha csak egy igazgatósági ülésen lenne, nem a vádlottak padján. Velem meg úgy viselkedtek, mintha ott se lennék. Egy díszlet voltam a saját peremben. Nekem papírom van arról, hogy intézményi abúzus ért. Az, hogy magamra hagyott a rendszer, sokkal jobban fáj már, mint a bűncselekmény. És nem tudom, hogy valaha újra fogok-e tudni bízni a jogrendszerben. Becsapva érzem magam. Én abban a hitben éltem, mint mindenki más, hogy van egy rendőrség, aki nyomoz, van egy ügyészség, aki vádat emel és van egy bíróság, aki majd ítéletet hoz. Sajnos ezt most már nem így látom. Megjelent a sajtóban, hogy egyedül nevelem a két gyerekemet. Ennek ellenére a kutyát nem érdekelte, hogy mi történik a két gyerekkel, amíg az anyjuk bepelenkázva, bemorfiumozva fekszik. Hogy van-e ennivalójuk? El tudnak-e menni iskolába? Bepelenkázva elmehettem kihallgatásra, ahol leengedhettem a katétert a férfi WC-be. Ezt tudta adni a rendszer.
Szerinted fel lehet bármilyen tekintetben készülnie egy nőnek arra, hogy nagyobb biztonságban legyen? Kellene ezt mondjuk oktatni?
Mindenféleképpen. Nagyon fontos lenne elsajátítani azt a képességet, hogy a zaklató személyiséget felismerjük. Ha én ezt tudom, akkor abban a súlyos négy hónapos zaklatási időszakban feljelentést tettem volna. Ha kimentek volna hozzá a rendőrök, az talán megszakíthatta volna azt a folyamatot, ami ide vezetett. Kihozhatta volna az elkövetőt abból az örvényből, amit csak a bosszúállás elégíthetett ki. Már az iskolában oktatni kellene, hogy hol van az a pont, ami már nem elfogadható, például ha nem veszi valaki tudomásul a szakítás tényét. Ráadásul a zaklatók látszólag nagyon kedvesek, mindig csak megbeszélni szeretnék a dolgot, ha az századszorra van is. Nincs még egy utolsó megbeszélés. Naponta tízszer hívott, ilyenkor nem szabad felvenni a telefont. Meg kell tanulni, hogy mi az a “no contact”, amit a zaklató személyiséggel szemben kell alkalmazni. A hatóságoknak is, bíróknak, nyomozóknak és igazságügyi szakértőknek is kellene érzékenyítő tréningeket tartani, például arról, hogy egy bűncselekmény áldozatával hogyan kommunikáljanak. Ez a hatóságok érdeke is lenne, hisz az áldozati tanú nagyon fontos egy ügyben. Fontos, hogy a bántalmazott biztonságban érezze magát, a legjobb tudása szerint tanúskodjon, ezzel segítve a hatóságok munkáját.
Lezártnak tekinted ezt az ügyet?
Jogilag talán, de lelkileg, testileg ezt sosem lehet lezárni. A hosszan elnyúló jogi hercehurca miatt még megkezdeni se tudtam a feldolgozását. Napi szinten beszélünk erről. Ezt nem lehet feldolgozni soha, meg kell tanulni együtt élni vele. Az áldozatok sosem felejtik el a bántalmazás által átélt traumát. Kilenc helyreállító műtétem volt. Indiában a savtámadás a bosszú bevett formája, amennyiben a támadó szexuális közeledését vagy házassági ajánlatát visszautasítják. Az ilyen sérülések okozása mindig bosszú, hogy örökre ottmaradjon a nyoma. Ezek stigmák.
Tartasz attól, mi fog történni, ha szabadul?
Egyáltalán nem érdekel. Én nem érzek iránta sem haragot, sem gyűlöletet, teljesen indifferens személy számomra. Ő egy bűnöző, akit a jogrendszer elítélt, nem velem volt dolga, hanem a jogrendszerrel. Nekem semmi közöm hozzá. Már akkor sem volt hozzá semmi közöm, amikor a bűncselekményt elkövette velem szemben. Egy dolgot akartam – megszabadulni tőle. Erre tíz éve vele foglalkozom, mert a jogrendszer rákényszerített.
Nem akartál jó messzire elköltözni innen?
Nem. Én menjek el? Miért? Én nem csináltam semmit. Egy bűncselekmény áldozata lettem, amiről nem tehettem. Bárki, bármikor, bárhol bűncselekmény áldozatává válhat. A sérüléseimet is azért vállaltam fel, mert nekem nincs szégyellnivalóm. Szégyellnivalója csak az elkövetőnek van, aki ezt tette.
Jól tudom, hogy közben pályát módosítottál?
Nem egészen. Szociális intézményben dolgoztam eddig is, csak most másik kerületben. A párom beiratott egy OKJ-s manikűr tanfolyamra, mert nem tudtam kikapcsolni és azt kérte a pszichológus, hogy találjak valami hobbit, ami kikapcsol. Így most járnak hozzám körmözni, főleg ismerősök, a lányom barátnői. Ők tudják, hogy ki vagyok, sokat tudok velük beszélgetni. Ez is egy nagyon jó terápia. Nekem segít, ha beszélhetek róla. Nekem a csoportterápia is jobban működött, mint a személyes. A feldolgozás szempontjából fontos kapaszkodni egymásba, és tudni, hogy nem vagy egyedül. Orosz Bernadettel és Makai Vikivel is tartjuk a kapcsolatot, ott vagyunk egymásnak. Dolgozom egy dokumentumregényen Mérő Verával, ami idén tavasszal jelenik meg. Szeretném, hogy a könyv elolvasásakor a bántalmazottak azt érezzék, hogy nincsenek egyedül. Hogy közelebb tudjam hozni az embereket egy áldozathoz, hogy átérezhessék, mit jelent áldozatnak lenni. Talán így kevesebb lesz majd az áldozathibáztatás is. Az emberek el sem tudják képzelni, min mennek keresztül egy ilyen trauma során az áldozatok és a hozzátartozóik. Másrészt pedig szeretném a rendszerszintű hibákra felhívni a figyelmet, hogy változás legyen az áldozatokhoz való hozzáállásban. Engem bánt, hogy minden nap úgy fekszem le, hogy tudom, épp ma Magyarországon egy áldozatot ugyanúgy meghurcol a rendszer, mint ahogyan engem.
Gondoltál arra, hogy ha nem nőnek születsz akkor ez nem történik meg veled?
Nem. Azokat az örömöket, amik nőként értek, ez a bűncselekmény nem tudja annulálni. Szeretek öltözködni, kifesteni magam, csinosnak lenni. Más kérdés, hogy a bűncselekmény után annyira sérült a nőiségem, hogy amikor a munkahelyemen felköszöntöttek nőnap alkalmából, elsírtam magam, hogy az elszenvedett bűncselekmény ellenére is engem nőnek tekintenek. Ezt nem tudta elvenni. Külön figyeltem arra is, hogy a tárgyalásokon ápoltan jelenjek meg. És az állapotomhoz képest kihozzam a külsőmből a maximumot. Voltak, akik azt tanácsolták, hogy keltsem egy nyomorult nő benyomását, de én erről hallani sem akartam. Tudom, hogy az volt a célja, hogy elvegye a nőiességem, de nem érte el.
Mi volt az első dolog, amit csináltatok, mikor már elkezdtél gyógyulni?
Nekem nagy vágyam volt eljutni Prágába. A párom a bűncselekmény előtti napon vette meg a jegyeket. Úgyhogy amikor már jobban voltam, kenőcsökkel felszerelkezve elutaztunk. És ott kiderült, hogy nem tudok pisilni, úgyhogy kórházba kellett mennünk és hazajönni. Úgyhogy ennyi volt az első nyaralásunk. Amikor a kórházból kijöttem, aznap volt az amfiteátrumban az Árpád Gimnázium tradicionális fáklyás ballagása. Egy kicsit ki tudtunk menni, de alig bírtam járni, mert akkor még rajtam volt a bőrátültetés donor felületén a kötés. Én is az Árpád Gimnáziumba jártam, esti tagozatra munka mellett a dolgozók gimnáziumába. Utána pedig a Pamutnyomóban dolgoztam, itt, Óbudán. Úgyhogy a tanulmányaim is, az első munkahelyem is Óbudához kötnek.
A bűncselekmény alatt melletted volt a kutyád. Lehet, hogy furcsa kérdés, de ő hogy van?
Traumatizálva. A kutya ott volt, amikor a bűncselekmény alatt engem az elkövető hurcolt a lakásban, a fürdőszobában a kádba tett, ott követte el a bűncselekményt, a lúggal leöntést. Akkor vettük észre, hogy baj van, amikor egyszer a fiam játszott velem és felemelt, és akkor a kutya stresszes állapotba került. Ha akár viccből jajgatok, akkor is odajön megvédeni. Sajnos nem tudom egyedül sétáltatni a bűncselekmény óta. Egy yorki-tacskó keverék, de ha nincs mellettem a párom, akkor séta közben mindenkit megtámad, aki a közelembe jön, legyen az kutya vagy ember. A kedvenc időtöltésem a kutyasétáltatás volt, de sajnos ez is a trauma része, hogy ezt sem tudom már megélni olyan önfeledten, mint a bűncselekmény előtt. Ezért külön jártam pszichológushoz is, sajnos, nem sok eredménnyel. Elmentem egy kutyakiképzőhöz is, aki azt állapította meg, hogy nem a kutyával van baj, hanem velem, mert én félek, nem érzem magam biztonságban, ilyenkor falkavezér szerepet vesz fel. Volt párkapcsolati problémánk is abból, ha nem veszem fel azonnal a telefont, ha nem tudnak elérni. A reggelek a legrosszabbak. Az emberek általában este félnek, én reggel. Akkor történt a bűncselekmény, ami megváltoztatta az életemet, és már sohasem lesz olyan, mint volt, vagy mint amilyen lehetett volna.
Amennyiben Önnek vagy bárkinek a környezetében segítségre van szüksége, forduljon az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálathoz!
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat elsőrendű célja, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak, és szükség esetén gondoskodjon az elhelyezésükről.
A Telefonszolgálat állandó elérhetőséget biztosít minden bajba jutott és azonnali segítséget kérő embernek a nap minden órájában, az ország egész területén és külföldön, rendelkezésre áll mindenki számára, akinek szüksége van rá.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában Magyarországról ingyenesen elérhető a következő telefonszámon és e-mail címen:
+36 80 20 55 20
https://okit.hu/
Hogy kezdődött az együttműködés az Esernyőssel?
Czveiber Barbara, az Esernyős kulturális szervezője keresett meg, hogy szeretnének együtt dolgozni velünk, ami önmagában nagyon megtisztelő és örömteli volt. Miután megnéztem a teret, úgy gondoltam, hogy a két előadás, amit tervezünk, meg tud valósulni a kamarateremben és a kiállítótérben.
Előtte volt kapcsolatod a kerülettel?
Pomázon élek, a HÉV a legerősebb kapocs a kerülethez, Óbuda a városba vezető út. 2021 elején úgy alakult az élet, hogy muszáj volt a színházi világon kívül is munkát vállalni, olyat, ami teljesen kiránt a karanténos-járványos lemerevedésből, nem csupán pénzügyileg, hanem szellemileg és lelkileg is: azóta a békásmegyeri gyermekotthonban dolgozom gyermekfelügyelői munkakörben. A szeptemberi színházi újraindulással áldozatot is kellett hoznom; a gyermekotthoni munkavégzés mellett nem tudtam volna a futó darabjainkban tovább játszani, ezért átadtam az összes szerepemet Ivanics Tamás színművésznek.
Visszatérve az óbudai színházhoz, mikor láthatjuk a darabokat?
Egyelőre egyeztetés alatt áll mindkét színdarab. A tervek szerint a Dogville bemutatója tavasszal, az Arcoké pedig pár hónappal később lesz. A Dogville főszereplőjét, Grace-t Eke Angéla fogja alakítani, és mivel egy átiratról van szó, az eredetiben Grace apja, de nálunk Grace anyja szerepel, aki Fullajtár Andrea lesz. Az Arcok két női főszereplője Balsai Móni és Ténai Petra lesznek.
Beszéljünk külön a két darabról. Miért pont a Dogville-t választottad?
Ez nem egy most született előadásterv, ez egy másfél évvel ezelőtti bemutató lett volna, de az előző évadunk szinte teljesen kimaradt. Az már nem releváns, hogy ezt miért akartam megcsinálni: most már csupán érdekesség, hogy milyen gondolatai voltak az embernek békeidőben. Viszont a koronavírus után is megmaradt a rendezői szándék, úgy érzem, kiállta az idő próbáját ez a történet. Alapvetően azzal foglalkoztam, hogy a menedék és az oltalom hogyan változik át a rabság, a kitaszítottság, a kiszolgáltatottság helyszínévé, és hogy a benne szereplő emberek a befogadás és az elfogadás jegyében hogyan válnak előítéletessé, és hogyan fordítják el a segítő szándékukat a másiktól. Sok-sok jelenet és tetőpont kiéleződött a koronavírus által. Januárban szeretnénk elkezdeni a próbafolyamatot, mivel karácsonyra – a szerző-dramaturg Kerékgyártó Yvonne és Abai-Szabó Tamás dramaturg gyakornok segítségével – elkészülünk a szövegkönyvvel. Ilyenkor, amikor megvan a helyszín, a térhez igazítjuk a megszólalásokat.
Érdekes, hogy a Dogville eredetileg film, színházi elemekkel és most visszakerül a színházba.
Mindenféleképpen van egy kamaradarab jellege, de azt ne felejtsük el, hogy a szerző, Christian Lollike a filmforgatókönyvből színpadi verziót is írt, és mi ezt használjuk. Szerintem ez egy nagyon elegáns gondolat volt a film írójától.
Két borzasztóan megrázó, traumatizáló film van, ami nagy hatással volt rám. Az egyik a Visszafordíthatatlan, a másik pedig a Dogville, ami után az utcára még sötétedés előtt sem szívesen léptem ki. Nyilvánvalóan másképp hatnak ezek a részek férfiakra és nőkre, hogyan kezeled ezt te az adaptációtokban?
Ez a kárhozat földje, amiről beszélsz. Hogyan válnak kapcsolatok, ismeretségek egyszerűen a legkegyetlenebb módozattal halálos kimenetelűvé. Egy lány nővé válása, egy ember felnőtté válása ebben a közösségben milyen áldozatokkal jár az önbecsapás és az önmegvalósítás katasztrófájában. A főszereplőnő önbecsapással próbálja meg önmagát megvalósítani, új életet kezdeni. Azt szeretem, ha a megrázó hatás a néző fejében történik.
Térjünk rá az Arcokra. Ez egy kevésbé ismert mű, szemben a Dogville-lel. Mennyiben kell másképp hozzányúlni?
Valóban, az Arcok nem John Cassavetes legismertebb műve. Bennem már két éve megszületett a gondolat, hogy foglalkozni szeretnék vele. Nyugodt szívvel nyúltam vissza hozzá, mert minél beljebb megyek a témában, egyre erősödik bennem a rendezői elképzelés. Nagyon szerettem volna egy kifejezetten a társulatra adaptált kanavász darabot. Szeretném megtartani a történet vázát, és a jeleneteket a próbák során úgy kialakítani, hogy tudjuk, miről szól, tudjuk honnan hová tart, de nem szó szerint vesszük a filmforgatókönyvben elhangzott dialógusokat és monológokat, hanem csak az érzeteket használjuk, és a társulat színészei ennek megfelelően fogalmazzák újra a szövegeket. Ehhez szerző-dramaturgnak Karafiáth Orsolyát kértem fel, mert ez olyan, mintha élőben kellene szerkeszteni egy szövegkönyvet, és azt hiszem, hogy ehhez Orsolya idegrendszerére van szükségem. Novemberben kezdjük az adaptációt, március végén pedig elkezdjük az olvasópróbát.
Hogyan gondolkodsz a helyszínhez való alkalmazkodásról?
Ez a legmegnyugtatóbb alkotói tevékenységek egyike. A szereposztást követően a színészekre fogalmazom az adott szerepet. Néha meg kell küzdenie a színésznek bizonyos értelemben a szereppel, néha telitalálatként kapja meg.
Úgyhogy érdekes módon nemcsak az alkotónak ad egy nagyon inspiratív biztonságot már a próba előtti időszakban, hanem a színész is rögtön látja, hogy hol történik az adott jelenet. A szövegkönyvben, mint egy állóképes koreográfiát, leírom a képeket. Ezt megelőzően, amikor befotózom a teret, elküldöm a színészeknek is a térfotókat, így már az elején bekapcsolom őket. Számomra akkor áll igazán össze a szövegkönyv finomítása, amikor már tudjuk, hogy hol játsszuk a darabot.
Arra emlékszel, hogy amikor először találkoztál ezekkel a darabokkal, milyen hatást váltottak ki belőled?
Érdekes, mert előfordulhat, hogy nagyon csekély ez a kiindulópont ahhoz képest, amivé később válnak majd. De megpróbálom ezt a csekély hangulatot átadni. A Dogville-lel való találkozásom évekkel ezelőtt történt. A filmanyagot néztem meg, mert kifejezetten a filmrendező érdekelt, hogy a zsenialitás hogyan emészti fel az embert, legalábbis ez volt az érzetem Lars von Trier kapcsán, ezért kezdtem el végignézni az életművét. Rengeteg interjút megnéztem és elolvastam vele, mert nagyon érdekelt, hogy hogyan bánik az idegrendszerével, hogyan használja ki, hogyan ápolja. Ez érdekelt a meglévő alkotásain túl. Az Arcok egy barátibb találkozás még kamaszkoromban.
Az Arcok kifejezetten a kamaradarab jellege miatt jutott eszembe, elsősorban a társulati működés megmozgatására, mert nincs kifejezetten egy kiválasztott főszereplő, hanem egymásnak mellérendelve vannak a szereplők, és minden szereplő ugyanolyan fontos.
Egy rendező szempontjából mik az előnyei és mik a hátrányai annak, hogy egy társulatot is vezetni kell. Nagyon sok munka lehet egy friss társulattal. Miért érezted úgy, hogy a nyakadba kell venned a szervezés és a társulatvezetés nyűgét is?
Annyira nem vagyunk friss társulat. Mert ugyan csak 2018-ban váltunk alapítvánnyá, de Trojka fantázianéven 2013 óra készítünk darabokat. Úgymond 2013 és 2018 között kellett valahogy megmaradnunk. De ez mindenképp egy választás, a közösségben való hosszú távú létezésnek a választása. Azzal nem tudok azonosulni, hogy nyűg lenne. Az élet számtalan feladatát tekinthetjük nagyszerű ajándéknak és gyötrelmes nyűgnek. Szerintem ez döntés kérdése, hogy miben van a szíved, és hol van az eszed.
Ez a másfél éves szünet mennyire viselte meg a társulatot, mint közösséget?
Vízválasztó volt. Amikor egy működés teljesen leáll, utána nagyon kockázatos az újraépítkezés folyamata, a tempója, a dinamikája. Ebben az volt a nehéz, hogy nem tudta senki előre, hogy egy másfél éves leállásra kell felkészülni, hanem folyamatosan alakult, hogy ez meddig tart, és folyamatosan alakult az az elképzelés, hogy mikor lehet újraindulni. Ez volt benne a legnehezebb, hogy nem lehetett tervezni. Semmivé vált a tervezés jól kialakított tematikája. Pusztán ottmaradtunk egymásnak, amitől megerősödtek a kapcsolatok, de meg is cibált minket ez a vihar.
Közben megcsináltátok a Dekameront online formában. Voltak kétségeid a formátummal kapcsolatban?
Egy évvel ezelőtt, június 11-én volt a bemutatója. Ezt a felkérést átbeszéltem a koproducerekkel, Lakatos Márkkal és Szijj Andrással, és úgy láttuk, nagy butaság lett volna visszahőkölni tőle. Nem tudtuk, hogy mifelé megyünk, nem tudtuk, hogy ezzel a vírussal hogyan megyünk tovább. Volt egy kísérleti alkotói felület, tehát a kihívás előttünk volt. Lehetetlen, hogy egy kihívás előtti ajtót magunkra zárunk. Ez lehetetlenség. Mindenféleképpen ki kellett próbálni, abban az időben, amikor a felkérés történt.
Elégedett vagy a végeredménnyel?
Ez nem az elégedettségről szól. Ez arról szól, amit a mai napig mondok, hogy ÉLÜNK. A fogalmak finom, vagy akár drasztikus változáson is mennek át, belőlem ez jött ki, hogy a legfontosabb, hogy élünk és itt vagyunk.
Félve kérdezem meg, de fel vagytok-e készülve arra az esetre, ha mégis még egyszer beütne a ménkű?
Tavaly nyolcszor vagy kilencszer változtattuk meg az évadtervet Rácz Ancsi művészeti titkárral. Tudva azt, hogy ez mit okoz, nem készítettünk variánsokat. Feleslegesnek tartom. Egy nagyon különös dolgot tanított meg nekünk a koronavírus. Ezt nagyon nehéz megfogalmazni: olyasmi, mintha kötetlenül és felelőtlenül improvizálna az ember, dacolva egy monstrum maga előtt tolásával. Nem lehet úgy tervezni, ahogy régen csináltuk, hogy szilárd sziklaként megcsináltuk az évadtervet. Ez nincs. Olyan, mintha ez a sziklaszilárdság vízszerű lenne. Folyamatosan változó, alakuló erő – mint a víz.
Főként a figyelem és a megértés hiányáról beszélgettünk, és arról, van-e ennek köze ahhoz, hogy nőként nehezebb az irodalomban érvényesülni. Egy férfi író neve még mindig komolyabban, meggyőzőbben cseng, sokszor nagyobb súlyt tulajdonítunk egy férfi szavának, ami nem mellékes szempont, ha írott szóval dolgozunk. Ezen kívül ott van az oktatás, hogy miről és kikről tanulunk, mennyi írónő kerül be a tankönyvekbe (gyakorlatilag Szabó Magdát kivéve senki), és ez ismét hat az olvasói elvárásokra (a nők biztosan nem olyan jók), és hat azoknak a nőknek az önképére is, akik szeretnének írni (biztosan nem leszek elég jó).
Érdekes, sőt bizarr ellentmondás, hogy miközben dőlnek ránk a feminizmus által is megihletett jobbnál jobb külföldi művek, amik itthon is népszerűek, a magyar olvasó még mindig alig szisszen fel, ha a magyar író könyvében oly gyakori ostoba, szexuális tárgynak használt női szereplőkről olvas. És ha ne adj isten, valaki szóvá teszi, hogy talán ideje lenne már nem a Jókai-féle nőképet erősíteni a fiatalokban, akkor politikai és társadalmi hajtóvadászat indul ellene, miszerint ő egy személyben el akarja törölni a magyar kulturális hagyományokat.
Nem egyszerű ilyen érzelmileg felpaprikázott közegben szakmai kérdésekről gondolkodni, mert akkor még nem említettük azt a problémát, hogy mennyien tartják – irodalmi berkekben is – a feminizmust diktatórikus ideológiának, ami a művészetbe begyűrűzve olyan szörnyszülötteket hoz majd létre, mint annak idején a szocialista realizmus. „Minden izmus veszélyes a művészet szabadságára”, harsogják magyar írók és szerkesztők (politikai tábortól függetlenül), elijesztve sok női szerzőt attól, hogy végig tudja gondolni, „szabad”-e az írásai tárgyává tenni a saját életével, a női szerepeivel kapcsolatos problémákat. Holott milyen más kérdésekről írhatna hitelesen az író, mint amiket ő maga is fontosnak tart? (Csak halkan jegyzem meg, ha minden „izmus” egyenlő a diktatúrával, akkor mi van az impresszionista, kubista, szürrealista alkotásokkal? Azok is mind csapnivaló művek lennének? Aligha hinném.)
Pedig felesleges farkast kiáltani ott, ahol nincs. Akárki akármit tesz, a feminizmus nagy mértékben áthatja a modern gondolkodást és művészetet, hozott létre nagyszerű és persze csapnivaló műveket is. Sokszor alig észrevehetően van jelen, mint például az Alul semmi című filmben, amit ráadásul nem is nők készítettek. Hiába forgatták 25 éve, még mindig nagyon frissnek hat a humora és a benne szereplő csodálatos, egyszerre különleges és hétköznapi figurák miatt.
A történet a feminizmus egyik alapvetéséből, a saját testünkhöz való viszonyból indul ki, megfordítva a kérdést: mi van akkor, ha férfiak kényszerülnek arra, hogy a testükből éljenek, ők kerülnek vizslató tekintetek reflektorfényébe, és minden porcikájukat olyan szigorú bírálat érheti, mint ahogy ez a legtöbb nővel nap mint nap megesik. A filmet Simon Beaufoy írta, Peter Cattaneo rendezte, a stáblistán csak férfineveket látok, ami azért fontos, mert jelzi, nem csak nők, hanem férfiak is képesek önmagukra és a világra egy másik szemüvegen keresztül nézni, és ebből friss szemléletű művek születhetnek.
De hogy nőket is említsek, Zadie Smith, Elif Shafak, Margaret Atwood vagy Elena Ferrante műveire is erősen hatott a feminizmus. Ferrante Nápolyi regények című tetralógiája két lány életét kíséri végig a gyerekkortól a halálig. Egyetlen percig sem hat didaktikusnak ez a nők sorsa iránti mély empátiával megírt történet, amely nem véletlenül lett ekkora világsiker.
Nőknek és férfiaknak egyaránt tanulni kell ezt a szemléletet, vagyis azt, hogyan tudjuk az esendő, hibáikkal együtt létező nőket legalább annyi empátiával, mégis hitelesen ábrázolni, mint adott esetben a férfiakat. Mert nem erre áll rá a szemünk, a nőkkel eleve kritikusabbak vagyunk, és ez a hozzáállás meghatározza azt is, milyen figurák szerepelnek az adott kultúra műalkotásaiban.
És mindez, hogy jön ahhoz a bizonyos autóúthoz? Úgy, hogy ennek az új szemléletnek a kialakulásához kell egy játszótér, egy alkotói közösség, vagy ha ez így túlzás, egy találkozási pont a hasonló értékrendet valló írók számára. Az alkotás még az írók esetében sem lehet teljesen elszigetelt tevékenység. Kell hozzá sok-sok kérdés, közös gondolkodás és viták, és kell hozzá a közönség is.
Így született a Ms. Columbo Live! című sorozat, ennek az autóútnak a nyomán, amely két éve fut már hol online, hol offline a Jedermann Kávézóban szervezőtársaimmal, Gáspár-Singer Annával és Szécsi Noémivel. És többek között ennek köszönhetően született meg a SZÍN nevű női érdekvédelmi fórum a Szépírók Társaságán belül, hogy több lehetőséget és nagyobb elismertséget vívjon ki a női szerzők számára.
A Mély levegő című regényedben felbukkannak óbudai helyszínek, mint a Filatorigát és a Rómaifürdő, a történet azonban nem ad pontosabb támpontot a helyszínekről. Csak nem Óbudán játszódik a regény?
A történet pontos helye tényleg ismeretlen. Csak annyit tudunk, hogy a főhős, Vera felmegy a hegyre. Hogy ez Óbuda hegyvidéki része, vagy egy budai helyszín, az nem derül ki. Egy olvasóm Vera lakását például a Pasaréti út környékén képzelte el. Az viszont tény, hogy az óbudai múltam hatással volt a regényre.
A nagyapám a Hajógyári-szigeten volt kazánkovács, a nagymamám és a dédanyám is a Szentlélek térre jártak iskolába, az Óbudai Gimnázium elődintézményeibe. Nálunk a családi ebédeknél Óbuda mindig szóba került.
Milyen emlékek fűznek a városrészhez?
A Margit Kórházban születtem, a Kiscelli utcában laktunk, oda is jártam óvodába. Később aztán a Kolosy tér fölötti környékre költöztünk, aztán jött a Mókus utcai Leövey Klára Általános Iskola, ahol ének-zenét tanultam. Volt külön zenei felvételi, amelyen az énekhangot és a ritmusérzéket is nézték, az osztályunk ebből a szempontból válogatott csapat volt. Az itt töltött nyolc év 1986-tól 1994-ig meghatározó volt, a legjobb barátnőimet és a férjemet, Apáti Ádám zenészt is itt ismertem meg.
Az iskolában milyen hangszeren játszottál?
Mivel édesapám zongorahangoló volt, és a lakásunkban mindig volt zongora, ezért nem volt kérdés, hogy ezt választom. A hegedű jött még szóba, de azzal ijesztgettek, hogyha játszani kezdek rajta, akkor kancsal leszek. A zongorát viszont fél év után meguntam, ráadásul kiderült, hogy nem vagyok benne annyira ügyes.
Az Aelia Sabina Zeneiskola ifjúsági vonószenekarában játszottam évekig. Részben itt ismertem meg a legjobb barátnőimet, akikkel később többek közt Olaszországban és Spanyolországban utcazenéltünk, és akikkel azóta is napi kapcsolatban vagyunk. A Mókus nyolc éve után aztán elhagytam Óbudát, az Arany János Gimnáziumba jártam, a Sas hegyre.
Óbuda később még szerepet játszott az életedben?
Tizennyolc évesen visszatértem, amikor az egykori Varga Rajzfilmstúdióban dolgoztam a Raktár utcában mint fázisrajzoló. Igaz, nem tanultam se a Képzőművészeti, se az Iparművészeti Egyetemen, rajzolni szerettem. Az ötlet anyukám barátnőjétől jött, aki mondta, hogy bedobtak hozzájuk egy szórólapot, amelyen az állt, hogy a Varga Stúdió rajzolókat keres. Anyukám kérdezte, hogy lenne-e kedvem megpróbálni, mire mondtam, hogy persze. Akkoriban amúgy is ráértem, mivel elsőre nem vettek fel az ELTE-re művészettörténet szakra, így felszabadult egy évem. A stúdiónál elvégeztem egy rajztanfolyamot, aztán fázisrajzoló lettem.
Miért döntöttél a rajzolás mellett?
Amikor először láttam a Házibuli című filmet, nagyon megfogott, hogy Vic (Sophie Marceau) anyukája rajzfilmrajzolóként dolgozik.
A Varga Stúdióban a Baby Blues, a Sheeep (sic!) és a Kipper című amerikai rajzfilmekben dolgoztam. Akkor jöttem el, amikor a stúdió elkezdte a Mr. Bean animációs sorozatot.
Beszéljünk a regényedről. A történet főhőse, az éppen a férjétől válni akaró Vera egy eléggé nemtörődöm anya, amit a családja előtt sem rejt véka alá. Nemcsak a lakásában nem akar rendet rakni, de olykor semmi kedve sincs a gyerekeivel foglalkozni. Mennyire mintáztad magadról?
Ez a kérdés az olvasókat is eléggé érdekli. A rendrakás terén Vera és én nagyon különbözünk. Én alapvetően rendszerető vagyok, bár ma reggel éppen nem fest jól a lakás. Vannak viszont olyan életesemények, amiket kölcsönadtam Verának, de ő máshogy gondolkodik és máshogy viselkedik mint én, olyan dolgokat is megcsinál, amit én nem tennék. Egyébként mindegyik karakter részben én vagyok. Benne vagyok a férjben, Péterben is, és ott vagyok Vera apjában. Ő például szeret mindenben takarékoskodni. Egy nap, otthon, amikor elkezdtem lejjebb tekerni a termosztátot, a férjem meg is jegyezte, hogy kezdek olyan lenni, mint a könyvben Vera apja.
A regényben a szereplők több oldala is megmutatkozik: a férjről megtudjuk például, hogy gondoskodó a gyerekeivel.
Nem így terveztem. Nyolc évvel ezelőtt, az írás kezdetekor Péter még egyértelműen rosszabb karakter volt, Vera pedig egyértelműen jobb. Aztán, ahogy haladtam a történettel, éreztem, hogy Verát muszáj lesz „elrontanom”, Péterhez meg hozzá kell tennem valami jót is. Persze nem akartam erkölcstankönyvet írni. Ahogy a szereplők tulajdonságait sem akartam patikamérlegen kiegyensúlyozni. A sztori sem lehetett teljesen objektív. Mégiscsak Vera, egy válni készülő anya szemszögén keresztül látjuk benne a világot. Az egyes szám első személyben beszélő szereplő alapból egy megbízhatatlan narrátor. Szerettem volna érzékeltetni, hogy amit Vera mond, az nem biztos, hogy úgy van a valóságban.
Milyenek az olvasói visszajelzések?
Nagyon vegyesek. Az olvasók általában együttéreznek Verával, sajnálják, hogy bántalmazták. De aztán sokaknál eljön egy kritikus pillanat. Valakinél ott, amikor Vera az új pasijával elkezd kokainozni. Másnak már az bosszantó, hogy Vera kimondja, idegesítik a gyerekei, szeretne egyedül lenni, és néha nehéznek érzi az anyaságot. A legtöbb embernél az veri ki a biztosítékot, amikor Vera indulatos lesz, és megrázza az egyik gyerekét. Persze, íróként tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen szóval átírható egy jelenet. Más lett volna, ha Vera egy pofont ad a gyerekének. Vagy ha a kokain helyett füvezik, vagy alkoholizál. Máris máshogy viszonyulnánk hozzá. Ezeket meg is írtam egy-egy korábbi verzióban, aztán elvetettem.
Milyen variációk léteztek Vera alakjára?
Próbálkoztam sok mindennel. Vera először egy nagyon gazdag családból származott, a szülei pedig elhanyagolták. Volt olyan változat is, amelyben az anyja nagyon depresszív volt. Ezeket aztán elhagytam. Nem tetszettek, a sztori sem volt elég erős. Nem jöttek úgy a mondatok. Szóval inkább a főhősből indultam ki.
A többi női karakter esetében mi volt a szándékod?
Vera anyja eredetileg egy rosszkedvű, nehezen elérhető szülő volt, de valahogy nem kedveltem, „kiugrott” a szövegből. Ezért aztán változtattam rajta, erősebb lett a kapcsolódása Vera apjához, akivel ketten egy komikus párt alkotnak. A főhős barátnőjét, Andit pedig az olvasók egy része úgy értelmezte, hogy ő valójában Vera szuperegója, a felettes énje, hiszen mindig ő próbálja jobb útra téríteni. Tetszett ez a gondolat, hisz amikor a két barátnő beszél, az olyan mintha Vera saját magával vitatkozna. Andi alakját amúgy tíz barátnőmből gyúrtam össze. Igaz, a könyvben nem tudunk meg róla sokat. Azt tudjuk csak, hogy Portugáliában él, de azt nem tudjuk, hogy mit dolgozik, hogy mi van a pasijával. De szerintem ez nem gond. Nem akartam a mellékszereplőkről túl sok infót adni. Ha minden apróságot megírok, akkor ez egy másik regény lenne, egy lényegesen nagyobb. Én azonban csak Verára akartam koncentrálni, az ő fejében lenni, az ő gondolatait bemutatni.
A történetben szó esik Szent Ritáról, a középkori szentről, aki a lehetetlen ügyek védőszentje. Hogy látod: vannak az életben olyan ügyek, amiket lehetetlen megoldani?
Azért nehéz erre válaszolni, mert egy komplikált ügy esetében a kérdés lényegében az, hogy mi számít megoldásnak. Az, hogy csak az egyik fél jár jól? Mert azt egyes esetekben meg lehet oldani. De ha mindkettő jól akar járni, akkor lesznek érdekellentétek, ami miatt az ügy megoldatlan marad. Szent Ritának egyébként a házassághoz köthető történetei vannak, lehet, ebből a szempontból lett ő a lehetetlen ügyek védőszentje.
Te katolikus vagy. Vera hogyan áll a hit kérdéséhez?
Nem áll biztos alapon, de nincs ezen mit csodálkozni, hisz egy bántalmazó kapcsolat után az ember sok mindent megkérdőjelez.
Engem viszont nagyon érdekel ez a téma, a következő regényem részben erről is fog szólni. Az istenkeresésről és a csodavárásról, a profán és a szakrális világ találkozásáról.
Az is Óbudán fog játszódni?
Nem, ez már Pesten, a belvárosban. A harmadik könyvben viszont azt tervezem, hogy visszatérek Óbudára. Ez egy családregény lesz, reményeim szerint igazi vaskos könyv, két helyszínen játszódik majd, a másik Chicago lesz.
Mustra
TOP 5:
Május 20, Péntek – 20:00 KOBUCI Kaukázus live | KOBUCI Kert
A Petőfi zenei díjas Kaukázus zenekar és vendégei a budapesti KOBUCI Kertben köszönti a nyarat és az idei koncert szezont! A régi nagy slágerek mellett felcsendülnek a közelmúlt közismert és méltán népszerű dallamai mellett a zenekar LUX című új albumán található dalok is, köztük az idén januárban megjelent RoadMovie videoklip dala, az Ez a Te Magyarországod”, és ki tudja még, mi minden…
Május 21, Szombat – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Újra Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (MÁJ. 21., 10:00 – MÁJ. 22., 22:00)
Két év kihagyás után végre visszatért a szabadba a Múzeumok Majálisa!
A kétnapos majális fantasztikus hangulattal, napközben gyerekprogramokkal, ingyenes tárlatvezetésekkel, változatos gasztro élményekkel, WAMP dizájn vásárral, este pedig koncertekkel várja a látogatókat! A majális alatt a Magyar Nemzeti Múzeumba a belépés és a tárlatvezetéseken való részvétel ingyenes.
Május 21, Szombat – 17:00 KISCELLI MÚZEUM JazzaJ @ EXPERIMENT – BPF 2022
Az improvizatív zenei performanszokra szakosodott JazzaJ immár egy évtizede ad közös teret a legkülönfélébb irányzatok felől érkező zenészeknek. Minden esemény egyedi, a zenészek összeállítása sosem ismétlődik. Az „EXPERIMENT – Kísérleti fotográfia a kortárs magyar fotóművészetben” című kiállításhoz kapcsolódóan az improvizáció témáját a kiállítótérben megjelenő vizualitás ihleti.
Május 25, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi-Pszichológiai est – Szeretlek, mégsem szeretlek? Beszélgetés Herczeg Szonjával
„A szeretetéhség és az egó vezérel minden emberi cselekedetet. A legnagyobb gondolkodóktól kezdve az alattam lakó szomszédon át boldog-boldogtalannak csak az számít, hogy szeressék és elismerjék. Koldulsz érte, megalázkodsz, és neked ez jó” – írja Szeretlek, mégsem szeretlek című új kisregényében Herczeg Szonja, amelyben egy pszichés problémák útvesztőiben bolyongó harmincas lány terápiáját kísérhetjük nyomon, miközben akarva-akaratlanul is azon gondolkodunk, kire is süti rá a társadalom a „beteg” stigmáját.
Május 26, Csütörtök – 20:00 ESERNYŐS Esernyős kertmozi – Ruben Brandt, a Gyűjtő
Különös rablássorozat rázza meg a világ leghíresebb múzeumait: egy rejtélyes bűnbanda egymás után szerzi meg a legértékesebb képeket. Hiába minden óvintézkedés, semmi sem akadályozhatja meg a Gyűjtőt és csapatát az újabb festmények ellopásában, de vajon a Gyűjtő utol érheti álmait?
Heti Bontás:
Május 20, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Móka Műhely-Pörgő, kattogó játékok
18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Így szeresd jól!
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Toronyban fül fülel – Dylan Thomas – est
19:00 FELLINI Nóvé Soma szólóestje a Felliniben
20:00 KOBUCI Kaukázus live | KOBUCI Kert
Május 21, Szombat:
8:00 RÓMAI Májusi örömünnep, piacozás a Rómain, lángossal, sült kolbásszal!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Kutya és gazdi-Best Dog Kutyaközpont
10:00 BUDAPEST GARDEN 1. Országos Scott találkozó és tesztnap Óbudán
10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Újra Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (MÁJ. 21., 10:00 – MÁJ. 22., 22:00)
15:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Családi ÖKO-délután a Csobánka téren
17:00 KISCELLI MÚZEUM JazzaJ @ EXPERIMENT – BPF 2022
19:00 KOBUCI SOLD OUT! – ANALOG BALATON // vendég: Superflake@Kobuci Kert
Május 22, Vasárnap:
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Gyereknap
10:00 BUDAPEST GARDEN 1. Országos Scott találkozó és tesztnap Óbudán
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
19:00 DANUBIA SZERETET KONCERT a békéért, Ukrajnáért, Kárpátaljáért
Május 23, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Az ókori kínai vallásbölcselet üzenetei a lelki egészség és harmónia jegyében
20:00 MÜPA Faludy György
20:00 TRAFÓ HOUSE Grotesque Gymnastics: A kudarc anatómiája
Május 24, Kedd:
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
20:00 KOBUCI Iskolateremtők II. // Borbély Mihály és Tanítványai // KOBUCI
Május 25, Szerda:
19:00 ESERNYŐS Irodalmi-Pszichológiai est – Szeretlek, mégsem szeretlek? Beszélgetés Herczeg Szonjával
19:00 KOBUCI IAN SIEGAL presents the B.L.U.E.S.- KOBUCI
19:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Online előadások – Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa
Május 26, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM Kollázs kaland. Egy eredeti Kassák-mű közvetlen közelről
19:00 KOBUCI KOBUCI Táncház // Üsztürü // Szigony Együttes
20:00 ESERNYŐS Esernyős kertmozi – Ruben Brandt, a Gyűjtő
Miközben szegény Orosz anyácskánk honvédő háborúját vívja a vérgőzös agresszor Ukrajnával szemben, egy hazaáruló, orosz zongoraművész, bizonyos Alekszej Ljubimov, a barátja, az ukrán Valentin Szilvesztrov darabjait játszotta egy koncerten. Ez elég szép. Az is szép, csak kissé máshogyan, hogy némi idő után topogott mellette két rezignált rendőr, de olyan egyenruhás, igazi rendőrök integettek, hogy mindenki tüstént menjen a picsába, senki se mozdult, az idős mester is játszott tovább, na, mondd már, majd lelőnek a barmok, egészen addig zongorázott, amíg a partitúra végére nem ért. Köszönöm szépen, kis meghajlás.
Taps.
Ováció.
Csak azért számoltam be erről a közjátékról, mert biztosan nagyon szeretted volna ezt a jelenetet, a szabadság egy kivételes epizódja volt. Ma, a születésnapodon van a magyar próza napja, és mi írók, nyilvánvalóan nem tudtunk volna kitalálni ilyet, ehhez hasonlót – Örkényen kívül, mondjuk –, a próza mindig alárendelt szerepet játszik a lehetségessel, csak mert a próza leírás, elbeszélés, történet, valaminő cselekmény, gyülevész gondolatok játszótere, ilyen, olyan, amolyan, az élet pedig van (ergo: szeret), tehát a lehetetlent, a legnagyobb képtelenséget is eljátssza és megképezi, ha arra támad kedve. Beküldök a mondatok közé két szegénylegény rendőrt. Csak semmi szegénylegény. A múltkor nem ők verték ki Jelena Rubikova aktivista szemét? Kenyereskocsiban vernek, mint Sztálin idejében, ügyes.
Nem tudom, kinek jutott az eszébe, hogy legyen itt egy Esterházy-megálló egy hónapra legalább, de pompás ötlet volt, szerintem, írónak megállót adni, különösen Hév-jármű vonalán rendkívül elmés elgondolás. Sokkal elmésebb, mint egy szoborállítás. Észrevették már, hogy minden második magyar szobor, Kibédi Ervinre hasonlít, a többi meg az öreg Gózon Gyulára vagy Ruttkai Évára? És jobb a megálló a köztéri parknál is, bemegy az ember az aktatáskával, hogy megszámolja a pénzét, vagy a gyerekével, hogy letapossák a füvet és szétszórják a túrórudis papírt, és már el is felejti, hol van. A megálló jobb a térnél is vagy az utcánál. Egy megálló azért a legjobb ajándék az írónak, mert az, akit elneveztek, mindig velünk marad, míg mi ott álldogálunk, várunk, fázunk, hőgutát kapunk, eszünkbe jut a spanyolviaszk, a világ legszebb regényötlete, a választási végeredmény, mindegy, itt leszel velünk, nem tudom, hogy bírtad volna-e ezt, de szerintem igen. Az én megállóm, mondanád. A tiéd, igen.
Meddig utazol?
Az Esterházy-ig. Aha.
Hol szállsz le?
Az Esterházynál.
A fenébe, hát nem túlmentem és az Esterházynál kellett volna leszállni?
Na, idefigyelj te ribanc, láttalak az Esterházy megállóban, az Elekes ott fogdosott, te meg kacarásztál, mint a becsípett nádi rigó, csöcsörészett, te meg vihogtál, épp mentem Szentendrére F. Zámbó kiállításra, ne is tagadd, elválok, nem, te fogsz elválni, na jó, még utoljára megbocsátok. Elekes vagy én? Miért pont abban a megállóban?! Miért, te idióta, a Szentlélek tér jobb lett volna?
A kisgimnazisták is itt csókolják meg egymást először, és te érdeklődve, akár egy kismacska halálát, nézed őket, mire a lány, te, ez a szemüveges tag bámul bennünket, tényleg, de ki ez, Móricz Zsigmond?, nem, nem, inkább ő írta a Himnuszt. Na, üsd már be a Google-ba, Esterházy Márton huszonkilencszeres válogatott labdarúgó, a brazilok ellen… bingó.
Marika néni itt tölt ki egy öttalálatos lottószelvényt, míg nem jön a szerelvény, öt prímszám, apukám, utal majd a lányai, az unokái, a rokonok, a barátnők rosszallása ellenére megállód fölújítására.
Kérem szépen, ez itt egy meleg, esővédő megálló. Itt fog tanyát verni Kovács T. Tamás, rokkantnyugdíjas hajléktalan, kedves felesége a váláskor kisemmizte, megérdemelte, fölnéz rád, na, jól van Péter, ha szarni kell, kimegyek, csak ne essen. Rendben bátyám, megköszönöm. Szól a rádió. Mit hallgatsz, bátyám? Valami Dés. Ja, persze, a Laci. Fújja.
Továbbá, már meg ne haragudjál, de az Emma. Emma Bovary, férjezett, francia asszony, a világ egyik legismertebb hölgye, a kilátástalanság és az unalom gyászhőse. Itt, ezen a padon fog ülni már órák óta, és amikor jön az utolsó békásmegyeri szerelvény… Nem, Emma, kérlek szépen, ne csináld, Emma, hallod, azonnal tessék visszaülni, istenem egy békásmegyeri gyorssal, ülj le, megbeszéljük, kielemezzük, van megoldás, van kiút, lehet még mit tenni. Paff. Nem lehet.
Bovaryné is én v.
Szép megálló, jól is néz ki, tényleg, csak le ne rombolják az ukránok, el ne lopja, Soros sugallatára a dög Zelenszkij, képes rá, megmondták, nem volt jogász se, lop. Jönnek majd suhancok, újnácik, kedves, rendes, hitben megfehérült, éppen csak fölzaklatott honfitársak, fognak fújni, önteni, köpni, satöbbi. Országunkat ismerjük, na, mondd, már, a szív dolgai titkosabb ügymenetek. Vagy ott vagy, ahol vagy igazán, ott nem tudnak bántani. Oda nem ér el semmiféle szennyeződés.
Egy megálló.
Jönnek és mennek, várnak, fölszállnak, leszállnak, hazamennek, világgá mennek innen. És ezt most nem azért mondom, csak eszembe jutott, amit a doktornőm mondott, hogy a hasnyálmirigy olyan, mint egy nagy vasúti csomópont, jön-megy rajta minden.
A minden azt jelenti, hogy az is, ami van, meg az is, ami nincsen. A minden azt jelenti, hogy meghaltál, de mégsem. A minden azt jelenti, hogy vagy, és hogy vigyázva van rád, és még azt is, hogy te is vigyázol magadra. Úgy csináltad végig. Úgy éltél. Úgy éltél, hogy ez a vigyázás megmaradt, gerinc, ízlés, közvetlenség, tapintat, szigor, egyebek. Kevesen tudják ezt. Elég nagy, elég kivételes truváj, Ha erre járok, intek majd, integetek. De lehet, hogy le is szállok hozzád, elfecsegni ezt, azt, mint a mondat.
(A MÁV-HÉV Zrt. és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat együttműködésében április 14-én, Esterházy Péter születésnapján, egyúttal a magyar próza napján az író portréjával készült szabadtéri képzőművészeti alkotás átadására írt kisbeszéd, elhangzott a Római Fürdő HÉV-megállójában tartott ünnepségen. Megjelent 2022,04.22-én az Élet és Irodalomban.)
TOP 5
Május 13, Péntek – 19:00 MKVMÚZEUM Resti Kornél irodalmi időutazó zenés-verses korhelykedései
Resti Kornél irodalmi időutazó korhelykedései – azaz: kortól és helytől független álmokfutásának megmuzsikált versekkel feszegetett keretei – az áldásos Átok-város lírai legendáriumának örökkévalóságába terelgetik a tesztelt közönséget! A bohém krónikás Kornélról (avagy Kornélküliről) elnevezett ‘eredetimegjelöléssel ellátott’ és ‘utasellátó’ zenekar ezúttal Krúdy Gyula óbudai hajnalainak, illetve Ady Endre éjszakáinak kapatos történeteit idézi meg, de feltűnik még megannyi kortytárs költő és vendéglátóiparkodó is e képzeletbeli söntésnél: Kosztolányi Dezsőtől Weöres Sándorig.
Május 13, Péntek – 19:00 FELLINI Szefárd trió
Nincs is jobb péntek 13.-án, mint elűzni a balszerencsét egy kis szefárd tradicionális zene (Az Ibériai-félszigeten a 15. századig élt spanyol zsidók zenéje szorosan összefonódik az általuk évszázadokon keresztül életben tartott nyelvükkel, a ladinóval.) újra értelmezve basszusklarinéttal, gitárral, énekkel és dobokkal.
Május 14, Szombat – 14:00 3KÓBUDA Kutyapiknik
A Kuyabarát.hu –val együttműködve érdekes programokkal, hasznos tanácsadással, kutyás kiállítókkal várja a 3K Kasszásdűlői Kulturális Központ a rendezvényre látogató kutyabarátokat és négylábú társaikat.
Május 14, Szombat – 20:30 KOBUCI Moszkva tér – filmvetítés // KOBUCI
Az egy egész generáció életérzését kifejező mozi a rendszerváltás idején, 1989-ben játszódik. Az éppen érettségiző főhősöknek a legkisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a politikai változásokat figyeljék, hiszen most kezdődik számukra a nagybetűs Élet… A négy főszereplő, Petya, Kigler, Rojál és Csömör kalandjai (majdnem) mindent elmondanak az akkori fővárosról és arról az életérzésről, ami valaha a miénk is volt!
Május 19, Csütörtök – 20:00 KOBUCI Budapest Bár // KOBUCI
A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenkét énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője.
Heti Bontás:
Május 13, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egészség és szenvedély – Borkóstoló és könyvismertető
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Klímatudatos kertek
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Óbudai Művésztanárok kiállítása
19:00 MKVMÚZEUM Resti Kornél irodalmi időutazó zenés-verses korhelykedései
19:00 ESERNYŐS Maszkura és Tasnádi Bence estje
19:00 FELLINI Szefárd trió
19:00 DANUBIA Dichterliebe – A tizenkét óriás
19:00 KOBUCI Müller Péter Sziámi AndFriends 10 MP Sziámi 70 @ Kobuci
Május 14, Szombat:
8:00 RÓMAI Májusi csodás piacozás és lángos majszolás a Rómain!
14:00 3KÓBUDA Kutyapiknik
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
20:30 KOBUCI Moszkva tér – filmvetítés // KOBUCI
22:00 KOBUCI DJ Infragandhi // KOBUCI
Május 15, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés hétvége – A Madarak és fák napja alkalmából: Madarak, fák, kosarak
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Mazsola és Tádé
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos Görög táncház
Május 16, Hétfő:
8:00 KOBUCI Budapest Bár / KOBUCI / RÁADÁSNAP
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Asszertív kommunikáció – Pszichológiai előadás május 16.
19:00 BUDAPEST GARDEN HUMORTECHNIKUM 2022 by Stand Up Comedy Humortársulat
Május 17, Kedd:
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Szabaduló Szombat: Észlelés // Nyílt Bemutató Óra
17:30 BEM MOZI Balkáni Filmklub: Zorba, a görög
20:00 KOBUCI Lukács Miklós Cimbiózis // KOBUCI
Május 18, Szerda:
10:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nyitott házasság
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Méhviaszos kendő: Öko-kreatív klub
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
19:30 KOBUCI ISKOLATEREMTŐK I. // ÁGOSTON BÉLA ÉS TANÍTVÁNYOK, BARÁTOK, SZÜLINAP
Május 19, Csütörtök:
17:00 BUDAPEST GALÉRIA ANDREAS FOGARASI: SKIN CALENDAR ZÁRÓESEMÉNYEK
18:00 KASSÁK MÚZEUM ASSZONY: főz varr mos ápol
19:00 3KÓBUDA Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe
19:00 ESERNYŐS Babel Night Chile az Esernyősben: Subhira Quintet + Golosa la Orquesta koncert
20:00 KOBUCI Budapest Bár // KOBUCI
Honnan indultál, és hogy érkeztél meg Óbudára?
A Pók utcai lakótelepet akkor fedeztem fel, amikor az első lakásom kerestem, teljesen beleszerettem ebbe a környékbe, és azóta itt lakunk. Kazincbarcikán születtem, kertvárosi környezetben. Egészen korán erősen izgatott, mi van a városhatáron túl. Szentesre mentem az irodalom- és drámatagozatos gimnáziumba, ahol későbbi nagy nevek nőtték ki magukat. Belénk nevelték a művészi öntudatot és a kiválasztottság érzését, de engem a középiskolai évek, főleg a kollégium és az otthon távolsága leginkább arra tanítottak meg, hogy csináljak végig mindent, még akkor is, ha utálom. Ez a mentális állóképességem, hogy nyakasan csináljam, amikor már úgy tűnik, semmi értelme, sokszor megsegített. Később gazdasági mérnök diplomát szereztem, ami pénzügyi, gazdasági és marketing rálátást adott, aminek köszönhetően magabiztosan vágtam bele a vállalkozásba. Amihez persze megszereztem a kozmetikus képesítést is. Ha 18 évesen kezdtem volna el a kozmetikát, nagyon szűk lett volna a világ.
Nem mondhatjuk, hogy beleszülettél az eleganciába…
Nem gondolom, hogy velemszületett lenne. Nem tudom, honnan jött. Bár időnként vannak kétségeim, hogy tanulható-e. A bátyám festőművész, pici korom óta figyeltem az ő kialakulását, munkásságát és képeit, tehát a szépérzék valószínűleg innen jön.
Tudsz még kapcsolódni a szülőhelyedhez?
Én már nagyon más vagyok fejben, időben és térben is. Nagyon kedvesen gondolok rá mindenféle rossz érzés, harag vagy nosztalgia nélkül. Néha álmodom vele, de semmiféle szentimentalizmus nem önt el tőle.
Milyen szép, békebeli kifejezés a Szépészeti Nőintézet! Miért lett ez a neve a Vintage Beautynak?
A nőintézet régen lányneveldét jelentett. 2013-ban írtam egy könyvet a szépség történetéről, amihez rengeteg forrást kellett felkutatnom, ami a kozmetikatörténeti gyűjteményem alapját adta. Az első eredeti forrásom az 1857-es Nővilág című magazin volt, amit Vajda János szerkesztett, de Jókai Mór is írt oda. Annyira beszippantott ez a század eleji hangulat, ráadásul az épületünk is tudatosan a szecesszióra hajaz, hogy úgy éreztem, semmi más nem lehet, csakis nőintézet.
És folyik is benne nevelés?
Mentális támogatás mindenképp. Női esteket is szoktunk szervezni. Tudatosan, társadalmi szerepvállalásként felkértünk szervezeteket, hogy tartsanak előadásokat a családon belüli erőszakról, endometriózisról, meddőségről. Szűk körben, maximum 50-60 fő részvételével nagyon tartalmas és bensőséges események jöttek létre. Volt könyvbemutatónk is, ahol Szentesi Éva és Péterfy-Novák Éva adtak elő. Szerettük volna felrázni a körünket, mert éreztük, hogy erre van igény. Soha nem szedtünk belépőt, az volt a cél, hogy apró szövetségek jöjjenek létre, hiszen a társadalomnak a szövete minél sűrűbb, annál hatékonyabb az érdekképviselet, és ezt akartuk elősegíteni, hogy emberek találkozzanak egy helyszínen és legyen közös metszet az életükben. Megható volt, amikor a NANE előadására eljöttek bántalmazottak és végre találkoztak azokkal az emberekkel, akiket eddig csak call-centeren keresztül tudtak elérni, így konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kaphattak, gyakorlati tanácsokat, hogy mit tegyenek egy adott élethelyzetben. De volt estünk a halálról is, ahová egy boncmestert, egy hospice ház pszichológusát, egy temetkezési vállalkozót, sőt, egy látót is meghívtunk. Nagyon érdekes, hogy kinek mi a viszonya a halálhoz, merthogy ez tabu. Általában a tabutémákat vesszük itt elő, amiről nem illik, nem komfortos beszélni.
A kozmetikai szalon egy olyan hely, ahol tényleg láthatóvá válnak a bántalmazás jelei fizikailag is, és még alkalom is van arra, hogy megnyíljanak a vendégek. A kozmetikusok mennyire vannak erre felkészülve? Tanulnak pszichológiát a képzésük során? Hogyan tud segíteni egy kozmetikus egy ilyen helyzetben?
Amerikában bizonyos államokban ez a képzés kötelező. Ha szépészeti szolgáltatók ezt a modult nem végzik el, nem kaphatnak működési engedélyt. Magyarországon mi ezt kezdeményeztük, de falakba ütköztünk. A NANE kidolgozott egy oktatási anyagot, ami két óra alatt megtanítja az alapokat. Többek között azt is, hogy mikor kell hallgatni, mikor nem szabad válaszolni arra a felvetésre, amit a vendég nagyon nehezen, de elmond, hogy gond van. De vannak benne gyakorlati tanácsok is. Amikor nyilvánosan, médiaszereplések során is felvállaltuk, hogy mi kiállunk emellett az ügy mellett, akkor megkaptam a felettes szervtől, hogy ne buzgólkodjak, a kozmetikus ne játsszon pszichológust, csak kezeljen, a vendég meg ne dumáljon. A családon belüli erőszak áldozatainak érdekképviseleti szervei borzasztóan egyedül maradtak. Aki ezekért az ügyekért tesz, az vagy maga is érintett, vagy önkéntesként vállalja. A hatóságok marginális kérdésként kezelik ezt a problémát, valamiért nem támogatott ez a téma. És ennek borzasztó tragédiák a következményei.
Mesélted, hogy durva helyeken dolgoztál. Mit jelent ebben az esetben az, hogy durva?
Ukrán, román, szerb, lengyel relációban dolgoztam 1995 és 2005 között. Reggelig tudnék mesélni arról, milyen állapotok voltak a háború után Szerbiában. Lebombázott hidak, az utakon fel voltak szedve az útjelző táblák, hogy az idegen katonák eltévedjenek. Citromot, olajat, cukrot kellett Horgasra vinnünk, hogy szóba álljanak egyáltalán velünk. És ekkor még csak huszonéves voltam. Nagyhangú, zordnak tűnő, sajátságos lelkületű és temperamentumú férfiak között kellett érvényesülnöm. Azt a világot elviselni is nehéz volt, a traumájuk szemtanújának lenni még nehezebb. Elmesélték, hogyan kezdődött az egész, a bombázások, hogyan szabadultak ki az állatkertből a vadállatok és vágtattak végig Belgrádon. Ezek a történetek a mai napig befolyásolják a döntéseimet. Azok a folyamatok, amelyekről akkor, ott a Milosevics éráról meséltek, sok tekintetben ma itthon is felismerhetőek. Többek között ezért is költöztünk ki fél éve Hollandiába, mert félelem van bennem, és azt szeretném, hogy a gyerekeim lássanak egy nyugodt, kialakult demokráciát. Aki időben elment Jugoszláviából, az tudott kezdeni valamit az életében, akik maradtak, azoknak még a leszármazottai is szenvednek a háború traumáitól.
Mi az, ami félelmet keltett benned?
A mesterségesen gerjesztett ellenségeskedés. A különböző társadalmi csoportok egymás ellen fordítása. Ez abszolút rezonál azzal, ami a délszláv háború alapja volt. Hollandia ezzel szemben egy oázis, a társadalom alapja az elfogadás és demonstratíve képviselik is ezt. És a gyerekeim már ezt a kultúrát szívják magukba, ezt érzik sajátjuknak. És ennek kialakulásához már egy hónap is elég volt.
Azt hiszem, a saját környezetemben csak én sminkelek napi szinten: az alapján, ahogy anyukámtól láttam, és magabiztosan tanácsot is adok, ha kérnek. De amikor megnéztem a videódat az alapvető arckrémezésről, rájöttem, hogy teljesen rosszul csinálom. Mennyire tudják azt a magyar nők, hogy mit hogyan kell csinálni?
Szerintem rendkívül dezinformáltak. Rengeteg influencer van, aki ontja magából a téves információkat. Igazából 3-4 kozmetikummal le lehet élni egy életet. Ma már tudom, hogy ezt úgy hívják, hogy “n cosmetics”. Ez a nordic beauty, tehát a skandináv szépségápolás szinonimája. Ez olyan termékeket jelent, amelyek rendkívül tiszták és hatóanyagdúsak. Ezalatt 95-100 százalékos hatóanyagtartalmat értek. Mi a saját termékeinkkel is efelé mentünk. Ezzel a módszerrel tíz évet mindig le lehet tagadni, az arc jól konzervált marad. Nem kell töltögetni és más arcot felvenni, csak ezeket a termékeket meg kell találni. Csakhogy a kozmetikaiparnak nem ez az érdeke. Nyilván a profit az érdeke. Többszáz százalékos árréssel dolgoznak a cégek. A trendek, nem beszélve a közösségi médiáról pedig arra presszionálják a cégeket, hogy újabb és újabb termékeket fejlesszenek ki. Ráadásul a covid alatt megerősödött az önjutalmazás trendje, aminek hatására a nők az elszenvedett sérelmek kompenzálására tücsköt-bogarat összevásárolnak. Teljesen nélkülözhető dolgokra hatalmas a kereslet. Sok esetben ennek lelki oka van. A saját vendégeinknél is tapasztalom, hogy azért jöttek ide, mert a lelkük nem volt rendben, útkeresésben vannak, és ez az első állomás, hogy megújuljanak. A mi dolgunk, hogy ezzel kapcsolatban edukációs tevékenységet is végezzünk, szűrjük meg, hogy mire van valójában szüksége a vendégnek és héjazzuk szét a lelkét a testétől, finoman szembesítsük vele, hogy a vágyait nem a bőr igényei hívják elő, hanem valami más. Nekem az a misszióm, hogy okosan használják a jó termékeket, a pénztárcájukat is kímélve. A zöld és a zero waste trend segítségünkre van, mert azt értik az emberek. Gyakorlatilag két világszemlélet feszül egymásnak: van a felhalmozás és fogyasztás trendje, és ezzel szemben áll a tudatos vásárlói, környezettel szimbiózisban élő filozófia.
Fotó: Mizik MarcellSzerinted egyáltalán miért fontos a szépség?
Nagyon egyszerű. Erőt ad. Sminkre nem azért van szükség, hogy szép legyél, hanem ugyanazért, amiért annak idején a törzsi harcosok az arcukra jeleket festettek. Nem szépséget, hanem erőt festettek magukra. Szerintem a szépség belső erőt ad. Megrogysz, ha egy fotón azt látod magadról, hogy nem vagy megfelelő. A világ talán észre sem veszi azt, amit az énképed és a fotód különbségeként élsz meg. De te traumaként éled meg, belülről gyengülsz meg tőle. Ráadásul a világ tökéletes fotókat és képeket ömleszt ránk. Ez még traumatizálóbb egy nő számára, mert még gyengébbnek érzi magát a tökéletlenségei miatt. Holott egy nőt sokszor épp a tökéletlenségei miatt lehet szeretni. Lehet, hogy pont egy picit ráncos szem tesz egy tekintetet szimpatikussá. Látok olyan nőket, akik a tökéletességet űzve bebotoxoltatják magukat, betöltetik és felhuzatják az arcukat. Ezáltal egyrészt elvész a valódi arcuk, másrészt nagyon sokszor önmaguk sem tudják elfogadni az új képüket. Lehet, hogy valamilyen elképzelés szerint szebbek lettek, de azt a személyiséget, amit az új arc tükröz, nem feltétlenül tudják azonosítani önmagukkal. Így lépnek egyik traumából a másikba.
Pont ellentétes a tapasztalatom, mert ahogy idősödtem, és az arcom, de főleg a testem fokozatosan távolodott az előírt szépségideáltól, könnyebb lett az életem. Bizonyos helyzetekben láthatatlan lettem, nyugodtan tudtam tenni-venni nyilvános terekben. Nem mondom, hogy másrészről nem éltem meg traumaként, vagy nem esett rosszul.
Van, hogy leteszed ezeket a típusú elvárásaid, de ehhez kell egy megbölcsülés. Mihelyt kicsit megzakkan az életed és az önbecsülésed sérül, akkor nehezebben éled meg ezeket a változásokat, hogy még ráadásul a külvilág sem igazol engem vissza, nem fütyülnek már utánam az utcán, nem mondják már nekem azt, hogy magácskának a legszebb a segge a kerületben. Ezt ugyan kikéri magának az ember, hisz feministák vagyunk, és tényleg nem szeretjük hallani, de időnként azért tudat alatt megerősítenek abban, hogy még érek valamit a börzén. Amikor valahonnan gellert kap a rendszer, hogy te nem vagy elég jó, akkor nehezebb visszakapaszkodni egy sérült lélekkel egy helyes önértékeléshez. De ha ép az önértékelésed, az életed sínen van, akkor ezek a külsőségek nem fontosak. És elfogadod, hogy az idő megy előre.
—
Ha a Önt vagy a környezetében bárkit erőszak vagy zaklatás ér segítségért a NANE segélyvonalat hívhatja hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22 óra és szerda 12-14 óra között a +36 80 505 101 ingyenes számon.
Jogi természetű kérdésekkel a Patent Egyesület hívható szerdánként 16 és 18 óra és csütörtökönként 10 és 12 óra között a 06 70 220 2505-ös számon.
Feljelentéssel, távoltartással, rendőri eljárással kapcsolatos panasztétellel kapcsolatban a két szervezet által közösen létrehozott Segítők Hálózatát keresheti itt.
A Mély levegő című regényedben felbukkannak óbudai helyszínek, mint a Filatorigát és a Rómaifürdő, a történet azonban nem ad pontosabb támpontot a helyszínekről. Csak nem Óbudán játszódik a regény?
A történet pontos helye tényleg ismeretlen. Csak annyit tudunk, hogy a főhős, Vera felmegy a hegyre. Hogy ez Óbuda hegyvidéki része, vagy egy budai helyszín, az nem derül ki. Egy olvasóm Vera lakását például a Pasaréti út környékén képzelte el. Az viszont tény, hogy az óbudai múltam hatással volt a regényre. Itt születtem, itt éltem huszonkét évig, a nagyszüleim az Akácfa utcában laktak, a nagynéném a Miklós téren. A nagyapám a Hajógyári-szigeten volt kazánkovács, a nagymamám és a dédanyám is a Szentlélek térre jártak iskolába, az Óbudai Gimnázium elődintézményeibe. Nálunk a családi ebédeknél Óbuda mindig szóba került.
Milyen emlékek fűznek a városrészhez?
A Margit Kórházban születtem, a Kiscelli utcában laktunk, oda is jártam óvodába. Később aztán a Kolosy tér fölötti környékre költöztünk, aztán jött a Mókus utcai Leövey Klára Általános Iskola, ahol ének-zenét tanultam. Volt külön zenei felvételi, amelyen az énekhangot és a ritmusérzéket is nézték, az osztályunk ebből a szempontból válogatott csapat volt. Az itt töltött nyolc év 1986-tól 1994-ig meghatározó volt, a legjobb barátnőimet és a férjemet, Apáti Ádám zenészt is itt ismertem meg.
Az iskolában milyen hangszeren játszottál?
Mivel édesapám zongorahangoló volt, és a lakásunkban mindig volt zongora, ezért nem volt kérdés, hogy ezt választom. A hegedű jött még szóba, de azzal ijesztgettek, hogyha játszani kezdek rajta, akkor kancsal leszek. A zongorát viszont fél év után meguntam, ráadásul kiderült, hogy nem vagyok benne annyira ügyes. Így aztán mégis a hegedűt választottam. És bár nem lettem hegedűművész, csodálatos élményeket köszönhetek a zenének. Az Aelia Sabina Zeneiskola ifjúsági vonószenekarában játszottam évekig. Részben itt ismertem meg a legjobb barátnőimet, akikkel később többek közt Olaszországban és Spanyolországban utcazenéltünk, és akikkel azóta is napi kapcsolatban vagyunk. A Mókus nyolc éve után aztán elhagytam Óbudát, az Arany János Gimnáziumba jártam, a Sas hegyre.
Óbuda később még szerepet játszott az életedben?
Tizennyolc évesen visszatértem, amikor az egykori Varga Rajzfilmstúdióban dolgoztam a Raktár utcában mint fázisrajzoló. Igaz, nem tanultam se a Képzőművészeti, se az Iparművészeti Egyetemen, rajzolni szerettem. Az ötlet anyukám barátnőjétől jött, aki mondta, hogy bedobtak hozzájuk egy szórólapot, amelyen az állt, hogy a Varga Stúdió rajzolókat keres. Anyukám kérdezte, hogy lenne-e kedvem megpróbálni, mire mondtam, hogy persze. Akkoriban amúgy is ráértem, mivel elsőre nem vettek fel az ELTE-re művészettörténet szakra, így felszabadult egy évem. A stúdiónál elvégeztem egy rajztanfolyamot, aztán fázisrajzoló lettem.
Miért döntöttél a rajzolás mellett?
Amikor először láttam a Házibuli című filmet, nagyon megfogott, hogy Vic (Sophie Marceau) anyukája rajzfilmrajzolóként dolgozik. Ahogy láttam a lámpafénynél az asztalon rajzolni, éreztem, hogy ezt egyszer nekem is ki kell próbálnom. A Varga Stúdióban a Baby Blues, a Sheeep (sic!) és a Kipper című amerikai rajzfilmekben dolgoztam. Akkor jöttem el, amikor a stúdió elkezdte a Mr. Bean animációs sorozatot.
Beszéljünk a regényedről. A történet főhőse, az éppen a férjétől válni akaró Vera egy eléggé nemtörődöm anya, amit a családja előtt sem rejt véka alá. Nemcsak a lakásában nem akar rendet rakni, de olykor semmi kedve sincs a gyerekeivel foglalkozni. Mennyire mintáztad magadról?
Ez a kérdés az olvasókat is eléggé érdekli. A rendrakás terén Vera és én nagyon különbözünk. Én alapvetően rendszerető vagyok, bár ma reggel éppen nem fest jól a lakás. Vannak viszont olyan életesemények, amiket kölcsönadtam Verának, de ő máshogy gondolkodik és máshogy viselkedik mint én, olyan dolgokat is megcsinál, amit én nem tennék. Egyébként mindegyik karakter részben én vagyok. Benne vagyok a férjben, Péterben is, és ott vagyok Vera apjában. Ő például szeret mindenben takarékoskodni. Egy nap, otthon, amikor elkezdtem lejjebb tekerni a termosztátot, a férjem meg is jegyezte, hogy kezdek olyan lenni, mint a könyvben Vera apja.
A regényben a szereplők több oldala is megmutatkozik: a férjről megtudjuk például, hogy gondoskodó a gyerekeivel.
Nem így terveztem. Nyolc évvel ezelőtt, az írás kezdetekor Péter még egyértelműen rosszabb karakter volt, Vera pedig egyértelműen jobb. Aztán, ahogy haladtam a történettel, éreztem, hogy Verát muszáj lesz „elrontanom”, Péterhez meg hozzá kell tennem valami jót is. Persze nem akartam erkölcstankönyvet írni. Ahogy a szereplők tulajdonságait sem akartam patikamérlegen kiegyensúlyozni. A sztori sem lehetett teljesen objektív. Mégiscsak Vera, egy válni készülő anya szemszögén keresztül látjuk benne a világot. Az egyes szám első személyben beszélő szereplő alapból egy megbízhatatlan narrátor. Szerettem volna érzékeltetni, hogy amit Vera mond, az nem biztos, hogy úgy van a valóságban. Ezt maga is fejtegeti a könyvben: „Ki tudja, hol az igazság? Ha levetítenék előttünk a történéseket, vajon ugyanazt látnánk, amit elmondtam?”.
Milyenek az olvasói visszajelzések?
Nagyon vegyesek. Az olvasók általában együttéreznek Verával, sajnálják, hogy bántalmazták. De aztán sokaknál eljön egy kritikus pillanat. Valakinél ott, amikor Vera az új pasijával elkezd kokainozni. Másnak már az bosszantó, hogy Vera kimondja, idegesítik a gyerekei, szeretne egyedül lenni, és néha nehéznek érzi az anyaságot. A legtöbb embernél az veri ki a biztosítékot, amikor Vera indulatos lesz, és megrázza az egyik gyerekét. Persze, íróként tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen szóval átírható egy jelenet. Más lett volna, ha Vera egy pofont ad a gyerekének. Vagy ha a kokain helyett füvezik, vagy alkoholizál. Máris máshogy viszonyulnánk hozzá. Ezeket meg is írtam egy-egy korábbi verzióban, aztán elvetettem.
Milyen variációk léteztek Vera alakjára?
Próbálkoztam sok mindennel. Vera először egy nagyon gazdag családból származott, a szülei pedig elhanyagolták. Volt olyan változat is, amelyben az anyja nagyon depresszív volt. Ezeket aztán elhagytam. Nem tetszettek, a sztori sem volt elég erős. Nem jöttek úgy a mondatok. Szóval inkább a főhősből indultam ki. Nehezen találtam meg Vera hangját, de amikor ez megtörtént, akkor írta magát a könyv. A főhős magától cselekedett, így voltak olyan jelenetek, amiket nekem is nehéz volt leírni.
A többi női karakter esetében mi volt a szándékod?
Vera anyja eredetileg egy rosszkedvű, nehezen elérhető szülő volt, de valahogy nem kedveltem, „kiugrott” a szövegből. Ezért aztán változtattam rajta, erősebb lett a kapcsolódása Vera apjához, akivel ketten egy komikus párt alkotnak. A főhős barátnőjét, Andit pedig az olvasók egy része úgy értelmezte, hogy ő valójában Vera szuperegója, a felettes énje, hiszen mindig ő próbálja jobb útra téríteni. Tetszett ez a gondolat, hisz amikor a két barátnő beszél, az olyan mintha Vera saját magával vitatkozna. Andi alakját amúgy tíz barátnőmből gyúrtam össze. Igaz, a könyvben nem tudunk meg róla sokat. Azt tudjuk csak, hogy Portugáliában él, de azt nem tudjuk, hogy mit dolgozik, hogy mi van a pasijával. De szerintem ez nem gond. Nem akartam a mellékszereplőkről túl sok infót adni. Ha minden apróságot megírok, akkor ez egy másik regény lenne, egy lényegesen nagyobb. Én azonban csak Verára akartam koncentrálni, az ő fejében lenni, az ő gondolatait bemutatni.
A történetben szó esik Szent Ritáról, a középkori szentről, aki a lehetetlen ügyek védőszentje. Hogy látod: vannak az életben olyan ügyek, amiket lehetetlen megoldani?
Azért nehéz erre válaszolni, mert egy komplikált ügy esetében a kérdés lényegében az, hogy mi számít megoldásnak. Az, hogy csak az egyik fél jár jól? Mert azt egyes esetekben meg lehet oldani. De ha mindkettő jól akar járni, akkor lesznek érdekellentétek, ami miatt az ügy megoldatlan marad. Szent Ritának egyébként a házassághoz köthető történetei vannak, lehet, ebből a szempontból lett ő a lehetetlen ügyek védőszentje.
Te katolikus vagy. Vera hogyan áll a hit kérdéséhez?
Nem áll biztos alapon, de nincs ezen mit csodálkozni, hisz egy bántalmazó kapcsolat után az ember sok mindent megkérdőjelez. Ugyanúgy, ahogy az anyaságban, a nőiségben, az alkotásban, Vera ebben a kérdésben is még keresi a helyét. Hogy mit talál, mire jut, arra a könyv már nem ad választ. Engem viszont nagyon érdekel ez a téma, a következő regényem részben erről is fog szólni. Az istenkeresésről és a csodavárásról, a profán és a szakrális világ találkozásáról.
Az is Óbudán fog játszódni?
Nem, ez már Pesten, a belvárosban. A harmadik könyvben viszont azt tervezem, hogy visszatérek Óbudára. Ez egy családregény lesz, reményeim szerint igazi vaskos könyv, két helyszínen játszódik majd, a másik Chicago lesz.
Nincs olyan családi ebéd, hogy ne beszélnénk Óbudáról.
Ez a sokadik mondat, amit elkezdek írni, eddig mindegyiket kitöröltem, mindegyikkel volt valami baj. Először leírtam, hogy Óbuda a szívem csücske, de ahogy leírtam, semmitmondónak tűnt, túl elhasználtnak.
Kezdjem a nagyszüleimmel, vagy még korábbról? Vagy meséljek arról, miért szeretem Varga Imre várakozó esernyős nőit? Vagy egyszerűen soroljam fel, hogy hány szállal kötődöm ide, hogy itt születtem, a Szent Margit kórház régi téglaépületében, és ha elmegyünk mellette a villamossal, mindig mondom a gyerekeknek, ez a régi Margit kórház, látjátok, itt születtem, ők pedig legyintenek, és kórusban válaszolják, tudjuk, már mondtad. Persze, hogy mondtam, már mindent mondtam, mindent megmutattam.
Gyerekkoromban engem sem érdekeltek a régi történetek, most pedig legszívesebben csak ezeket hallgatom, mert ha Óbudáról beszélünk, itt van az egész családom, az ükanyámtól kezdve a dédszüleimen át a nagyszüleimig, és persze az anyukám, a nagynéném, és itt vagyunk mi is, a férjem, aki fellép a Kobuciban, és a gyerekeim, akik ide járnak iskolába, és én is, akinek a kedvence a Szent Péter és Pál templom előtti nagy gesztenyefa és a bajszos Szent Flórián szobor.
Egy valamirevaló római polgár szemében a görög atlétika a legionariusok katonai kiképzéséhez képest hajítófát sem ért. A tógás nép fiai nem is vitték túlzásba az atletizálást, nagy nyilvánosság előtt zajló, csoportos meztelenkedés keretében pedig különösen nem. Persze, már a bús antik időkben is akadtak polgárpukkasztó, kozmopolita fiatalok, akik nem átallottak gátlástalanul pőrére vetkőzni, és a görög sportolók mintájára olajjal kenegetni magukat (meg persze egymást) a gyakorlópályán, de kaptak is érte hideget–meleget a konzervatív entellektüelektől.
Azt viszont még a legvaskalaposabb erkölcscsősznek is el kellett ismernie, hogy a görög sport végső soron mégiscsak az egészséget és a testi szépséget szolgálja, ezért, ha valaki otthoni magányában, kíváncsi szemektől elzárva, vérbeli amatőrként végzi a gyakorlatokat, az tulajdonképpen nem követ el hibát. Érthető, ha e sajátos attitűd a rómaiakat a görög sportrendezvényeknek inkább lelkes szemlélőjévé, semmint résztvevőjévé tette.
A görög sportágak, különösen a három nehézatlétikai versenyszám (amelyeket ma már az atlétika ügyességi számaitól megkülönböztetendő küzdősportoknak hívunk) – a birkózás, ökölvívás és pankráció – nagy népszerűségnek örvendtek a birodalom nyugati tartományaiban élő szurkolók körében is. E hatás alól Aquincum gazdag polgársága sem vonhatta ki magát, amint azt a „Hercules villa” fürdőtraktusának ökölvívókat ábrázoló mozaikja, vagy az aquincum–polgárvárosi „nagy lakóház” birkózójelenetes padlója is tanúsítja.
Amikor 2020-ban a XXXII. nyári olimpiai játékok évébe fordult a világ, az esemény tiszteletére – e folyóirat hasábjain – megemlékeztünk a „Hercules villa” ökölvívókat bemutató mozaikjáról és a sportág görög–római kultúrában betöltött szerepéről. Most, hogy 2021-ben újfent a XXXII. nyári olimpia évében járunk, érdemes vigyázó szemünket az egyik legősibb sport, a birkózás ókori történetére vetnünk, nem feledkezve meg arról sem, mit adott hozzá Aquincum földje e hosszú és heroikus történethez.
„Vagy te emelj, vagy tégedet én.”
Aquincum, 3. század
Réges–régen, az aquincumi régészet hőskorában – amikor még a szentendrei vicinális sem zötyögött keresztül a polgárvárosi rommezőn – látott napvilágot egy elegáns római magánház fürdőtraktusa. A fürdő padlómozaikja egy antik birkózómérkőzés pillanatfelvételét villantja fel. Mielőtt azonban mélyebben beleásnánk magunkat a jelenet elemzésébe, nem árt dióhéjban összefoglalni az ókori birkózósporttal kapcsolatos tudnivalókat.
Birkózójelenetes mozaikpadló, 3. század. „Nagy lakóház”, Aquincum-Polgárváros, Budapest
A birkózásnak az ókorban – csakúgy, mint ma – két szakága volt: a homokon zajló állóbirkózás és a földharcra alapozó sárbirkózás. Az előbbiből fejlődött ki a modern birkózósport (jelentékeny francia fazonszabászatot követően), amely az utóbbi időben főleg azért küzd, hogy az olimpiai játékok műsorán maradhasson. A sárbirkózás mindeközben ledér hölgyek cicaharcává silányult, amely kevés sportélményt nyújt, bár ezt a többnyire italos befolyásoltság alatt álló, jellemzően férfiakból álló közönség nemigen szokta bánni. (És valószínűleg azt sem érzékeli, hogy a sarat néha iszap, olaj vagy méz helyettesíti.)
A sporttörténettel foglalkozó szakemberek úgy tartják, hogy az állóbirkózás a klasszikus forma, amely a nehézatlétikai versenyszámok közül elsőként mutatkozhatott be Olympiában. Történt mindez Kr. e. 708-ban, a 18. játékok alkalmával. (Érdemes megjegyezni, hogy a sportág az öttusával együtt debütált az addig csak futószámokból álló olimpiai játékok műsorán. A két ügyességi szám egyidejű bemutatkozása nem a véletlen műve, a pentathlon zárószámát ugyanis szintúgy a birkózás jelentette). A sportág szabályait a szicíliai Archidamos foglalta rendszerbe a Kr. e. 8. század folyamán. A birkózás alapvetően tiltásokra épülő, nagyjából minden alattomosságot kizáró szabályrendszere mai szemmel nézve is fogyasztható szurkolói élményt biztosított. A játék célja állásból indulva földre vinni az ellenfelet. Az a versenyző nyert, aki előbb tudta ellenfelén a harmadik sikeres akciót végrehajtani. (Egy mérkőzésen belül tehát legfeljebb ötször feszülhettek egymásnak a felek, kiegyenlített erők harcában a győztes fél 3:2 arányban diadalmaskodott.) Bár a modern birkózósportban a kötöttfogású szakágat nevezik görög–rómainak, a hellének homokon zajló küzdelme a szabadfogású stílushoz állt közelebb, megfűszerezve néhány, a mai cselgáncsra jellemző lábtechnika – külső, belső horgok, lábsöprés – alkalmazásával. Minthogy a játék célja pusztán a levitel volt (és nem a két vállra fektetés), a modern birkózósportra jellemző földharc ebben a szakágban nem bontakozott ki: minden sikeres akció végrehajtását követően állásból folytatódott a mérkőzés. A földharc mint olyan, teljes eszköztárával együtt a már említett sárbirkózás, illetve a kombinált küzdősport, a pankration (’minden erő’) tárgykörébe tartozott. [Fontos megjegyzés! A pankration (latinosan: pancratium) egyenes ági leszármazottjának a ketrecharc (MMA: mixed martial arts) tekintendő, és nem a pankráció név alatt futó, közjátékokkal tagolt, koreografált mérkőzésfüzérből összeállított showműsor.]
A pankrationhoz és ökölvíváshoz hasonlóan a birkózásban sem voltak súlycsoportok, csak korcsoportok, mégpedig az alábbiak szerint: gyermekek (ma ifjúsági sportolóknak hívnánk őket), „szakálltalanok” (juniorok) és felnőttek (felnőttek). Súlycsoport–beosztás híján sikeres birkózókarrierről leginkább a tagbaszakadt fiatalemberek szőhettek színes álmokat, bár nem ismeretlen előttünk néhány kisebb termetű, ám technikai tudása révén mégis kiemelkedő sportpályafutást magáénak tudható versenyző, mint amilyen a kilikiai Marión vagy az éliszi Aristodemos volt.
Két, feje tetején a nehézatlétákra jellemző, apró kontyot (cirrus) viselő birkózó összecsapása éppen a vége felé közeleg. Egy mögé kerülés utáni kiemelést láthatunk a sötét bőrű versenyző részéről, amelyet nyilvánvalóan dobás követ majd. A kétségbeesett fehérbőrű versenyző igazán nincs irigylésre méltó helyzetben, tudniillik bal karja is beszorult a derékkulcsolásba. Sötétre színezett(!) jobb karjával próbálja ugyan – elég reménytelenül – bontani a fogást, jobb lábát pedig ellenfele térdhajlatába akasztani, hátha kibillentheti egyensúlyából a fekete bőrű fiút, de az látszólag már sziklaszilárdan beleállt a dobótechnikába. Nemigen kétséges a jelenet kimenetele.
A kép jobb oldalán látható a győztes számára odakészített pálmaág, a birkózók feje fölötti geometrikus keretre akasztva pedig a nélkülözhetetlen olajos kancsó mellett csüngenek le az atléták bőrén összegyűlt olajos–verejtékes–homokos szennyeződés eltávolítására szolgáló vakarókések. A háttérben egy építészeti elemre fektetett győzelmi koszorú ugyancsak leendő gazdájára vár.
Az aquincumi mozaikpadlón bemutatott derékkulcsolásos kiemelés a birkózósport védjegyévé vált. Aki képes volt ennek kivitelezésére, az teljes ellenőrzést gyakorolt ellenfele teste fölött. Aki pedig úgy nyert meg egy tornát, hogy minden ellene irányuló derékkulcsolási kísérletet elhárított, a bajnoki cím mellett az amesolabétos (’derékkulcsolatlan’) jelzőre is igényt tarthatott. Nem csoda, ha a görög és római képzőművészet epikus birkózómérkőzéseket bemutató alkotásain ez a technika figyelmeztet a hérósok küszöbönálló győzelmére. A közvélekedés szerint Héraklés is ezzel a műfogással emelte ki Antaios-t, a ’szembejövőt’, Gaia, a Földanya gyermekét, hogy az ne tudjon anyja, a talaj érintéséből új erőt meríteni. Abban az esetben Antaios speciális rekreációs lehetőségei miatt a kiemelést nem követhette dobás, a hérós-nak meg kellett tartania ellenfele súlyát, amíg az a levegőben végzetesen el nem gyengült. Azután fojtás következett, amíg csak Antaios-szal szembe nem jött a Halál. Héraklész halálos kimenetelű birkózásainak forgatókönyvét a Vakvégzet írta, az aquincumi mozaikon bemutatott mérkőzéshez hasonló összecsapások tisztaságát ellenben a viadalt testközelből szemlélő versenybíró és (síp híján) az ő mindig ütni kész pálcája biztosította.
A történeti időkben a sportág szabályrendszerét a már említett szicíliai Archidamos alkotta meg. A mítoszírók ezzel szemben úgy tudták, hogy a birkózás művészetének alapjait fél évezreddel korábban a Minótauros–ölő Théseus fektette le. Akárhogyan is történt, annyi bizonyos, hogy a sportág eredete a követhetetlenül távoli múltba nyúlik vissza. Hosszú története során szép számú bajnokot adott a világnak, közülük számos nagyágyú neve a mai napig kitörölhetetlenül tündököl a sporttörténet egén. Legfőbb ideje néhányukat bemutatni.
„Gyakran a halál is hőköl a hőstől…”
Héraklés, a félisteni non plus ultra
Az olympiai játékok ötletgazdájának kiléte körül már a régi görögök körében is folyamatosan lángolt a vita, bár a többség mégiscsak azt vallotta, hogy az ünnepi játékokat maga Héraklés alapította atyja, Zeusz tiszteletére. És ha már úgyis benne volt a szervezési és lebonyolítási munkálatokban, mindjárt meg is nyerte – ráadásul egyetlen napon! – a birkózás és a pankráció döntőjét. Ebből is látható, hogy a hős a Palaimón (’birkózó’) melléknevet nem éppen tombolán nyerte, bár valószínűbb, hogy a névadás hátterében nem annyira olimpiai sikerei, mint inkább földi pályafutása során megvívott, számtalan élet–halál harca húzódik meg.
Mérlege mégsem maradt makulátlan, hiszen az athéni Théseusszal kénytelen volt döntetlenben kiegyezni. Ez utóbbit leszámítva azonban Héraklés minden összecsapása külön–külön gyöngyszem, zengedezésre méltó hősköltemény. A csúcspont azonban, amely fémjelez egy egész kort, kétségkívül Thanatos, azaz a Halál ellen vívott mérkőzése volt.
Történt, hogy útban Thrákia felé, ahonnan Diomédés király emberhússal táplált csodaparipáit készült elkötni, Héraklés betért vendégbarátja, a thessáliai Admétos király palotájába. Éppen akkor kísérték temetőbe Alkéstis királynét (aki egyébként a férjétől vállalta át a halált). Héraklés nem törődött bele vendégbarátja veszteségébe, a gyászmenet után vetette magát, és nemcsak birokra kelt a síremlék mögött sandán várakozó Thanatos-szal, de epikus küzdelemben le is győzte őt, visszanyervén így Alkéstist az élet számára. Egy mérkőzésnek kétségkívül jó volt, a maga halálával azonban még a nagy Héraklés sem tudott megbirkózni, amikor eljött az ő ideje.
Antaios és Héraklés. Márvány, 2. század. Palazzo Pitti, Firenze
„… aki Pisa porondján hét ízben győzött s földet a térde nem ért.”
Krotóni Milón, a sportág óriása
A földi halandók közül Milón, Diotimos fia (Kr. e. 555 körül–510 után), a dél–itáliai Krotón városának szülöttje volt a sportág, de talán az egész ókori atlétikasport legnagyobb alakja. Első olimpiai győzelmét még gyermek kategóriában aratta Kr. e. 540-ben, a 60. játékokon, majd Kr. e. 532-től felnőttként zsinórban még öt vagy hat címet gyűjtött mellé. (Tudományos berkekben még folyik a vita az olajfakoszorúk végső számáról. Állítólag utolsó fellépésén nem nyerte meg hetedik olympiai döntőjét, viszont mi sem bizonyítja, hogy veszített volna a szintén krotóni illetőségű Timasitheos-szal szemben. Elképzelhető hát, hogy az ifjú kihívó taktikus passzivitása miatt a bírák holtversenyt hirdettek. Milón Olympiában felállított győzelmi szobrának Simónidés – vagy egy Simónidés-epigon – által komponált verses felirata mindenesetre hétszeres győztesként említi.) S ha mindez még nem volna elég, ráadásként minden olimpiai ciklusban megnyerte a másik három nagy pánhellén torna – a pythói (Delphoi), a nemeai (Nemea) és az isthmosi (Korinthos) játékok – birkózószámát is, miáltal megcsinálta a görög sport klasszikus Grand Slamjét, azaz hatszoros periódus–győztes (periodonikés) is volt. Edzőként az öttusázó Phayllos volt leghíresebb tanítványa, aki olimpiai címet ugyan nem szerzett, de a pythói játékokon azért három koszorút bezsebelt, és távolugrásban emberfeletti rekordot állított fel. (Nem mellékesen a krotóni atléták hajóskapitányaként alaposan kivette részét a perzsák fölött aratott salamisi győzelemből is.)
Tévedés volna ugyanakkor Milónban csupán egy tehetséges izomproletárt látni. Tagja volt ugyanis Samosi Pythagoras (a2+b2=c2) Krotónban működő filozófiai iskolájának, amely inkább volt politikai hatalomra törő vallási szekta, semmint a tudomány önzetlenségből emelt fellegvára, de ez történetünk szempontjából lényegtelen kérdés, amennyiben így is, úgy is a legkiválóbb helyi koponyákat igyekezett magába tömöríteni. Amikor aztán Kr. e. 510-ben Krotón összerúgta a port az ugyancsak az „olaszcsizma” talpán elhelyezkedő Sybaris városával, Pythagoras elérte, hogy a háborúban Milón legyen a főparancsnok. Kortársai a földre szállt Héraklést tisztelték Milónban, aki nem akarta szétfoszlatni az illúziókat. Egy szál oroszlánbőrben állt a hadak élére – kiegészítőként is csak az olympiai olajfakoszorúkat viselte –, és egy vadolajfa–bunkót lóbálva rohant csatába a hadak élén. A háború egyébként a Berzsenyi Dániel által is említett „rút sybarita váz”-ak teljes vereségével ért véget. Városuk sosem épült újjá, pontos helye is gyorsan feledésbe merült. Így van ez, ha egy vallási reformer áll az események hátterében. Egyébként a Kr. e. 510. év nemcsak Sybaris számára hozta el a végzetet. Ugyanebben az esztendőben bukott meg Athénban a zsarnokság (tyrannis), Rómában pedig a királyság intézménye.
Jean-Jacques Bachelier: La mort de Milon de Crotone [Krotóni Milón halála]. Olaj és vászon (1761–1763). The National Gallery of Ireland, Dublin
Akit sosem láttak nevetni.
Platón, a „kétajtós szekrény”
Egy tárgy népszerűsítésekor igen hatásos módszer rámutatni egy hírességre, akiről mintegy meglepetésként kiderül, hogy élete egy szakasza valamilyen úton–módon kötődik a szőnyegen heverő témához. Platón, a híres filozófus, egyben az athéni demokrácia eltökélt és következetes ellensége Aristoklés néven látta meg a napvilágot Kr. e. 427-ben. Úgy beszélik, hogy a Platón művésznevet edzője, Aristón ragasztotta rá a birkózóedzések hozadékaként szerzett széles (platys) vállai után. Rosszmájú vélemények szerint a név inkább a filozófus széles és lapos homlokára vagy még inkább dagályos ömlengéseire utal. Mindenesetre a filozófuskolléga, a félszemű, s ezért önmagát csak kyklopsnak gúnyoló Phleiusi Timón egyenesen a legszélesebb vállúnak (platystatos) nevezi őt. Mesélik, hogy Platón egyszer még az isthmosi játékokon is pályára lépett. Erre azért senki ne vegyen mérget, az viszont tény, hogy a birkózásnak kulcsszerepet szánt a gyermekek testi nevelésében. Nyilván a tapasztalat beszélt belőle.
Platón. Márvány, 1. század. Glyptothek, München
„What about the Romans?”
Mi a helyzet a rómaiakkal? Az elbeszélés ezen pontján illene bedobni egy akárcsak közepesen sikeres római birkózó nevét, de ilyenről egyelőre – fájdalom – nincs tudomásunk. Annak ellenére sem, hogy az atlétikai versenyek iránti érdeklődés Itáliában is több ünnepi játék megalapításához vezetett. Közülük a két leghíresebb a neapolisi Sebasta és a rómavárosi Capitolia. Előbbi megalapítását Kr. e. (vagy Kr. u.) 2-ben a római senatus kezdeményezte a neapolisi (nápolyi) városvezetéssel egyetértésben Augustus (Kr. e. 27–Kr. u. 14) tiszteletére, míg a capitoliumi játékokat Domitianus császár (81–96) alapította Iuppiter Capitolinus nagyobb dicsőségére a 86. évben. A Sebasta utóbb az olympiai játékokkal azonos rangra emelkedett, úgynevezett isolympiai rendezvénnyé vált. De hiába a játékok népszerűsége, a római polgárok mindvégig megmaradtak kívülállónak. Szívesen nézték a versenyeket, a magánszférájukban talán még edzettek is, de a professzionális küzdést meghagyták a külhoniaknak vagy az alsóbb néposztályok tagjainak, akik jobbára ugyancsak idegen földről származtak. Ha visszagondolunk az aquincumi mozaik birkózójelentére, az ott akciózó fekete bőrű atléta sem éppen egy virtigli római, és ellenfelének sem valószínű, hogy latin volt az anyanyelve, még ha csak fiktív szereplő is egy zsánerképen. Irodalmi adatok szórványosan beszámolnak ugyan egy–két római különcről, akik megpróbálkoztak a versenyzéssel, de kiemelkedő eredményt nem értek el.
Ha a római történelem lapjain mégis felbukkan olykor egy–egy kósza atléta, biztosra vehető, hogy vagy keleti származású, vagy valami nagy disznóság őrizte meg nevét az utókor számára. Esetleg mindkettő egyszerre. Mint amilyen Narcissus is volt.
„Nem hasonlított ő liliomszálra”:
Nárcisz, az akasztófavirág
„… Commodus római császár, egyébként rohadt csirkefogó, kiváló íjász volt” –sommázta elfogult véleményét a reneszánsz széppróza legnagyobb francia mestere, a csodálatos François Rabelais (1483/1494–1553). Az elejtett megjegyzésből kiviláglik, hogy a gladiátorcsászár hírhedt alakja és annál is hírhedtebb amphitheatrumi fellépései még a későbbi korokban is komoly visszhangot vertek. Rabelais mester megállapításához hozzátehetjük, hogy a (sport)őrült Commodus császár (180–192) nemcsak íjászatban, hanem minden létező fegyver forgatásában különleges jártasságra tett szert. Magas képzettsége tette lehetővé, hogy elsőrangú vadászként (venator) és az ’üldöző’ gladiátorok topharcosaként (primus palus secutorum) sikert sikerre halmozzon az arénák fövenyén (bár utóbbi esetben gyakran megbundázták az összecsapásokat – mégiscsak a császárról volt szó). Az uralkodó tréningjei alkalmával a birkózás iránt is lángoló érdeklődést mutatott. Még személyi edzője nevét is megőrizte a történetírás: ő volt Narcissus. (A Nárcisz akkoriban még férfinévszámba ment.) Összeillett a két parázna szépen, a nárcisztikus Commodus az ő szívélyes Nárciszával.
Egy kivégzésre szánt összeesküvői csoport ugyanis preventív jelleggel Narcissusra bízta az uralkodó likvidálását, miután úgy tűnt, hogy Commodus lábon kihordja kedvenc szeretője, a legfrissebb császári halállistán ennek ellenére első helyet elfoglaló Marcia okozta mérgezést. Narcissus, maga is tag a halállistán, a hasi fájdalmaktól görnyedező uralkodót saját lakosztályában fojtotta meg. Commodus ezzel leadta a szerelést, az események azonban továbbgyűrűztek. Marciát a kérészéletű császár, Didius Iulianus (193) végeztette ki Commodus meggyilkolásáért, Narcissust pedig valamivel később Septimius Severus (193–211) tépette szét vadállatokkal, ugyanazért. Mindeközben Commodus már csecsebecseárusként tengődött a Pokolban – legalábbis Rabelais mester szerint.
Fernand Pelez: La mort de l’Empereur Commode. [Commodus császár halála.] Olaj és vászon (1879). Petit Palais, Párizs.
Nincs új a Nap alatt:
„Nemzetközi Atlétikai Szövetség” a Római Birodalomban
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ókori előzménye, az oikumené összes atlétáját tömörítő hierá xystiké sýnodos a 2. század közepén tette át székhelyét Kis–Ázsiából Rómába, miután a kiváló Antoninus császár (138–160) kegyéből telket kapott Traianus thermáinak szomszédságában. A sportversenyek szervezésével és az atléták érdekképviseletével foglalkozó Szövetség nagytekintélyű elöljárója (maga is minden koron kiérdemesült bajnok) egy időben a császári fürdők felügyelői tisztét is ellátta.
A minden sportágban extraklasszis teljesítményre képes Héraklés–Hercules védnöksége alatt álló Szövetség működésének utolsó időszakából, a 367–375 közötti évekből megőrződött egy szoborbázis, amely egykor a székház (curia athletarum) csarnokában állt. A bázis felirata szerint a szobor az utolérhetetlen Philumenust ábrázolta (nem mellékesen a 373. évi olympiai játékok birkózószámának győztesét), aki a szöveg tanúsága szerint kelettől nyugatig az összes versenyt megnyerte birkózásban, pankrationban és caestusszal is, azaz római stílusú ökölvívásban.
A szoboravató ünnepségen részt vevők nem is sejtették, hogy az efféle derűs ünnepi összejövetelek napjai már meg vannak számlálva. A Római Birodalom 3. századi gazdasági krízise egyre nehezebb helyzetbe hozta a játékszervezőket. A birodalmat átjáróháznak használó barbár csapatok áldatlan tevékenysége sem könnyített a helyzeten. Olympiát 267-ben a germán herulok földig rombolták, és a legjelentősebb sporthelyszín nem is épült teljesen újjá a későbbiekben sem, bár a játékokat továbbra is megrendezték a kellő időpontban. A sportrendezvényekre azonban a legnagyobb csapást egyértelműen a kereszténység mérte, amely már illegalitásban is ferde szemmel nézett a pogány istenek vagy a római császár tiszteletére rendezett játékokra. 392-ben a Nagynak is nevezett I. Theodosius császár (379–395) Constantinopolisban kiadott edictuma betiltotta a pogány kultuszok ápolását, majd egy évvel később a tilalom már az olimpiai játékok rendezésére is kiterjedt. A játékok beszűkült programmal és suttyomban még folytatódtak ugyan néhány évtizedig, de ez már csak az enyészetbe átvezető agónia volt. Az uralkodóvá váló keresztény korszellem lezárt egy szép hagyományt, de ami addig a sportban történt, az bőven ad mesélni- és olvasnivalót a birodalomból is, Aquincumból is.
Mi is a biológiai invázió? Amikor egy fajt (szándékosan vagy véletlenül) természetes elterjedési területén kívül, sokszor interkontinentális távolságokat áthidalva meghonosítunk, majd ez a faj az új élőhelyhez alkalmazkodva robbanásszerűen terjedni kezd az őshonos fajok rovására, közülük rendszerint többet is kiszorítva, vagy akár kipusztítva, a biodiverzitást drasztikusan csökkentve, az élőhelyet átalakítva, ökológiai egyensúlyát felborítva. Világszerte minden földrész és minden ország érintett ebben a kérdésben, hiszen szinte már teljesen összekevertük a bolygó flóráját és faunáját az elmúlt évszázadokban folytatott felfedező-, kolonizációs és kereskedelmi útjainkkal, később pedig szándékos behurcolásokkal is. Elég csak az ausztrál dingókra gondolni.
Hazai közismertebb példa is akad: növények között a bálványfa, a selyemkóró, az aranyvessző stb., állatok közt a harlekinkatica, a spanyol meztelencsiga, a pézsmapocok, a nutria, és a sor még nagyon sokáig folytatható lenne. Mosonyi Szabolcs a róluk szóló filmjének címében „csendes gyarmatosítóknak” nevezi az inváziós fajokat, és mennyire találó ez! Azzal a különbséggel, hogy az emberi gyarmatosítókat végső soron egy forradalom útján egyszer talán lehetséges elűzni, ám a biológiai kolonizáció visszafordíthatatlan, az őshonos fajok semmiféle forradalom indítására nem képesek. Az idegenek idegen élősködőket is hoznak, melyek felkészületlenül érik az itteni rokonokat, ugyanakkor a jövevények megszabadulnak az őshazájukban őket egyensúlyban (féken) tartó természetes ellenségektől, így az új élőhelyen nagy előnyökkel indulnak a versenyben, és legtöbbször fölényesen meg is nyerik azt. Különösen erős ez az invázió a zártabb élőhelyeket jelentő hazai vizekben.
A békásmegyeri HÉV-állomás mellett, a töltés oldalából egy helyen meleg termálvíz bukkan elő. Kis erecskét képez, és a 11-es út mellett megkezdi diszkrét csorgását észak felé, a Barát-patak irányába. Ötszázötven métere van, amíg eléri, s ezt a távolságot egy nyílegyenes, betonnal bélelt árokban teszi meg. Az ároknak külön nevéről nincs tudomásom, így jobb híján Barát-ároknak kellene hívnunk, ám én hosszú évek óta csak Pikós-ároknak nevezem.
A tüskés pikó apró testű halfaj, legfeljebb 5-8 centiméteresnek írja a szakirodalom. Mérete miatt védtelennek tűnhet, de több fegyverrel is ellátta a természet, hogy megvédje magát: hátát és hasát hegyes tüskék, oldalát csontvértek védik. Nem őshonos halfajunk, csak a huszadik század óta fordul elő nálunk, akkor érkezett spontán bevándorlóként. Az országos előfordulását bizonyító első előkerült példánya is óbudai vonatkozású: a Tímár utcai Duna-parton fogták 1956-ban. Később a Barát-patakban is egyre gyakoribbá vált, és valami módon feljutott a fent említett termálvizes árokba, ahol igazán optimális feltételeket talált magának.
Még 2007-ben hívta fel a figyelmemet egy újságíró – és halakat ismerő – barátom, hogy szerinte Békásmegyeren tüskés pikók tanyáznak. E hír nyomán jártam először az ároknál. Valóban nyüzsögtek benne, más halfaj nem is volt látható, de nem is igen fért volna már el köztük. Fészkeik sűrűn sorakoztak a part mellett; a tüskés pikó pompás nászruhájú hímje növényi fészket épít, és ebbe próbálja becsábítani a neki tetsző nőstényeket. Életük rövid: mindössze két-három évet él egy-egy generáció, így a szaporodás sikeressége minden évben kulcsfontosságú az állomány számára.
Ettől kezdve rendszeres látogató voltam a pataknál. 2014-ben megkezdett első filmemnek (Budapest halai) fontos helyszíne volt, s mivel vize szinte teljesen átlátszó, ideális terepnek bizonyult a benne lakozó érdekes halfaj filmezéséhez. Később a Magyar Tudományos Akadémia és a Duna-Ipoly Nemzeti Park kutatóinak is felkeltette érdeklődését ez az élőhely, ám ehhez történnie kellett még valaminek.
Rákok jelentek meg az árokban. Na nem a mi őshonos tízlábú rákjaink, melyeknek, mint a víztisztaság indikátorainak és mint természetvédelmi értéknek is örülnénk. Először a cifrarák érkezett, behurcolt amerikai faj, mely egy speciális fertőzés, a rákpestis terjesztésével pusztítja ki maga körül az őshonos rokonokat, míg ő maga immunis erre a kórokozóra. Követte a márványrák: ez a faj pár nélkül, spontán szűznemzéssel is tud szaporodni, egy új állomány megalapításához tehát elegendő egyetlen bekerült egyed. Csak összehasonlításképp: ivarosan szaporodó faj esetén a kettő, a négy, a tíz, a húsz egyed is kevés lehet, mert ha tág térben oszlanak el, akkor lehetséges, hogy nem találkoznak egymással szaporodási időszakban.
Az ausztrál vörösollós rák néhány példánya is előkerült, de az igazi nehézfiú a vörös mocsárrák. Ez a Mexikó és USA határvidékéről származó rákfaj rendkívül gyorsan alkalmazkodott a számára új földrészhez, Európához. Felelőtlen akvaristák engedték szabadon az első példányokat, s ezeket nem is olyan régen, 2015-ben találták meg a kutatók a városligeti tóban. A vörös mocsárrák még ugyanebben az évben kijutott a Duna fővárosi szakaszára, s ma már a folyam főágában és annak a legtöbb fővárosközeli mellékpatakjában folytatja invázióját, komoly károkat okozva mind az őshonos flórában és faunában, mind a partvédművekben. Impozáns és tekintélyes méretű, élénkvörös színű rákok hatalmas ollókkal, melyeket sarokba szorítva akár az emberre is emelnek, jellegzetes „ölelésre tárt” mozdulattal. Aki meg akarja fogni őket, fájdalmas csípésekre és akár vérző sebekre is készülhet.
A sors iróniája, hogy mire a nehézipar hanyatlásának és az európai uniós környezetvédelmi elvárásoknak a hatására a korábban szennyezett Duna és mellékpatakjai annyira megtisztultak, hogy a sokak által hiányolt, jó vízminőséget mutató rákok visszatérhettek volna, addig európai szinten már csaknem befejeződött az a biológiai invázió, mely alighanem őshonos rákfajaink kipusztulásával zárul majd.
Ezidáig csak meleg vizekben tudott megmaradni, de magyar kutatók a Zagyván és néhány más helyen már találtak kisebb állományokat, melyek a hideg vízhez alkalmazkodva át is telelnek. A szúnyogirtó fogasponty leginkább az akváriumi halként közismert guppira hasonlít, és ugyanúgy eleven utódokat hoz a világra, mint amaz. Ezzel a stratégiával felül tudott kerekedni a Pikós-árok névadó pikóinak fészeképítős, ikrázós, tehát mindent összevetve körülményes szaporodási módszerén, és bár nincsenek sem tüskéi, sem csontvértjei, a szúnyogirtó fogasponty máris hatalmas számbeli fölényben lakja ezt az élőhelyet, melyben őshonos halnak vagy ráknak immár a nyomát sem találjuk. A békásmegyeri Barát-patakba és néhány száz méteren belül a Dunába torkolló árok féltucatnyi idegen faj csataterévé vált.
Amikor az átlag ember növények vagy állatok által okozott természeti kárról hall, hajlamos azt a zsigeri választ adni, hogy „a legkártékonyabb állat az ember”, megfeledkezve róla, hogy az idegenhonos, inváziós fajok is óriási károkat okoznak, ugyanakkor jelenlétükért és az általuk okozott kárért is az ember a felelős. Az ökoszisztémára legveszélyesebb idegen fajok közül jó néhányat ráadásul nem is gazdasági haszonszerzés okán, hanem csupán gondatlan szórakozásból (akvaristák) vagy véletlenül (például kereskedelmi szállítmányokban rejtve maradva) hurcoltunk be, és szabadítottunk rá a természetre. A természetvédelmi szabályozás legtöbbször az események után kullog, és mást nem tehet, mint tiltólistára helyezi a már beszabadult és biológiai inváziójukat megkezdő fajokat, megtiltva kereskedelmüket és tartásukat.
Amíg nem lesz megfelelően elrettentő a szabályozás, addig semmi esély rá, hogy ne kerüljenek ki további idegen fajok a természetbe, és ne induljanak újabb és újabb biológiai inváziók, egyre több őshonos fajunk térvesztését vagy kipusztulását okozva.
A teljesség igénye nélkül vegyük sorra röviden, mi mindenből áll e városrész turisztikai kínálata. Ha megkérdezzük az embereket, mi jut eszükbe Óbuda-Békásmegyerről, leggyakrabban bizonyára a lakótelepeket, a Római-partot és Aquincumot, no meg persze a Sziget Fesztivált fogják említeni. Ennél szerencsére jóval összetettebb e városrész kínálata. Óbuda a fővárosban, de országos szinten is egyedülálló ókori emlékeivel, középkori, barokk műemlékeivel, ipartörténetileg jelentős épületegyütteseivel és változatos múzeumi gyűjteményeivel a kulturális élmények széles tárházát nyújtja.
Az Árpád-híd két oldalán fekvő múzeumnegyedben a nemzetközi érdeklődésre számot tartó Vasarely Múzeum mellett olyan izgalmas és a maguk nemében egyedülálló gyűjtemények sorakoznak, mint a Goldberger Textilipari Gyűjtemény, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, az Óbudai Múzeum, a Kassák Múzeum vagy a Varga Imre Gyűjtemény. A kerület legfontosabb közlekedési csomópontjának is számító területtől kissé távolabb a BTM (Budapesti Történeti Múzeum) két fontos filiáléja, a Kiscelli Múzeum és Fővárosi Képtár, valamint az Aquincumi Múzeum és Romkert is Óbudán található.
Az épített örökség elemei változatosak, közülük is a legfontosabbak az ókori Pannonia Provincia központ, Aquincum fennmaradt műemlékei: a katonai amfiteátrum, melynek különlegessége, hogy küzdőterének átmérője nagyobb, mint a római Colosseumé, a polgárvárosi amfiteátrum, a legiotábor romjai a Flórián téren, vagy a kicsit távolabb, a felüljáró alatt fekvő Thermae Maiores, az egykori római fürdő megmaradt együttese, hogy csak a nagyobbakat említsük. Az elmúlt évszázadok nyomát láthatjuk, ha a Zichy-kastély udvarán vagy a Kiscelli Múzeum otthonául szolgáló Schmidt-kastélyban sétálunk, ha rácsodálkozunk az egykori kolostor mellett megmaradt romtemplom grandiózus belső terére. A századforduló és az iparosodás emlékeit őrzik a gyárak épületegyüttesei, közülük is kiragyognak az Óbudai Gázgyár néhány éve felújított tornyai, de említhetnénk a Selyemgombolyítót vagy a Hajógyár épületeit is. A 20. század, a modernizálás és a városfejlesztés is rányomták bélyegüket az általunk ma ismert Óbudára. Az ötvenes években megépült az Árpád-híd, mely elválasztotta a Szentlélek tér és a Fő tér környékét az egykor Krúdy utolsó otthonát jelentő negyedtől; az egyre növekvő fővárosi népesség lakhatását segítendő pedig megépültek a ma a látképet is meghatározó hatalmas lakótelepi tömbök.
A világ trendjeire rímelve itthon is igaz, hogy a szabadidő aktív eltöltése, az egészséges életmód, a környezettudatosság igényének terjedésével napjainkban egyre inkább felértékelődnek azok a városi területek, ahol a lakosság és az adott városba érkező turisták, látogatók zöld környezetben, jó levegőn aktívan pihenhetnek, sportolhatnak, kikapcsolódhatnak. Óbuda e szempontból különösen előnyös helyzetben van, itt található a fővárosiak egyik legkedvesebb dunai partszakasza, a Római-part, az Óbudai- vagy Hajógyári-sziget és a Hármashatár-hegy, amelyek együtt szinte végtelen számú lehetőséget kínálnak földön, vízen, sőt a levegőben is az aktív kikapcsolódásra. Az evezés, a futás, a kerékpározás, a természetjárás, de még a siklóernyőzés szerelmesei körében is nagyon népszerűek ezek a helyek.
***
Azok a városok, térségek, amelyek jelentősebb turisztikai vonzerővel rendelkeznek, adottságaik feltérképezésével, számbavételével párhuzamosan rendszerint elkészítik ezek megőrzésére, hasznosítására, illetve minél szélesebb körben való megismertetésére és népszerűsítésére vonatkozó turisztikai szempontú koncepciójukat is.
A sokszínű kínálat felsorolása után nem meglepő, hogy az elmúlt másfél évtizedben két átfogó, helyzetfeltáró koncepció is készült, amelyek kifejezetten Óbuda-Békásmegyer turisztikai vizsgálatát tűzték ki célul. E koncepciók készítői felmérték a kerület aktuális turisztikai helyzetét, pozícióját, Óbuda-Békásmegyer turizmusban betöltött szerepét és turisztikai kínálatának elemeit, a kereslet jellemzőit. Ezek a tanulmányok a mai napig is sok szempontból hasznosak, ha Óbuda turizmusát szeretnénk górcső alá venni, a legutóbbi változat teljes terjedelmében olvasható is az önkormányzat honlapján.
Amivel egyik anyag sem számolt – ahogy a világ egyetlen turisztikai célpontja sem korábban –, az a koronavírus megjelenése és hatása lokális és globális szinten az egész világ és benne különösen a turizmus iparág működésére. A megváltozott helyzethez alkalmazkodva minden olyan úti célnak, amely a jövőben látogatókat szeretne fogadni, újra kell definiálnia és pozícionálnia magát, átgondolva, mit szeretne és mit tud nyújtani a leendő turistáknak.
Fontos látni azt is, hogy a sok jó adottság önmagában még nem tesz összefüggő, egységes, bakancslistára kívánkozó célponttá egy-egy helyet, és hiába a sok látnivaló, ha egyesével egyik sem elég vonzó egy utazási döntés meghozatalakor.
Számos kérdés és dilemma merül fel, ha egy városrész turizmusba való bekapcsolódásáról, abban betöltött szerepéről és lehetőségeiről van szó. Óbuda 1873 óta, lassan másfél évszázada az egyesült főváros része. Talán más is eljátszott már a gondolattal, hogy mi lett volna, ha… Önálló városként a fentiekben felsorolt kínálattal bizonyára a legnépszerűbb hazai városok listájának élvonalában lenne, ahol testi, lelki feltöltődés és remek kulturális élmények várják a látogatókat. Budapest részeként azonban Óbuda nem csak fizikai, de átvitt értelemben is a perifériára szorul – nagyszerű látnivalói és értékes szabadidős lehetőségei ellenére megmarad peremkerületnek (és muszáj ide idézni, hogy „jöjjön ki Óbudára…”), amely nem tud versenyre kelni a belváros „must see” látnivalóival, mint a Parlament, a Hősök Tere, a Budai Vár vagy akár a Vásárcsarnok. Hiszen hiába gyönyörű a Tuileriák kertje Párizsban, ki akarna odamenni, ha még nem látta az Eiffel-tornyot vagy a Louvre-ot? Nem csak az attrakciók vonzereje, de a földrajzi távolság is sokszor nehezíti Óbuda helyzetét. Sokszor hallani azt a kijelentést is, hogy Óbuda „messze van”. Míg az emberek manapság képesek Egerig autózni egy borkóstolóért, vagy leugrani a Balatonra egy strandolás kedvéért, sokak fejében Óbuda távoli hely marad.
***
És ez már kicsit átvezet arra a megközelítésre, amely nem a konkrét, kézzelfogható látnivalók alapján határoz meg egy helyet, hanem egyfajta mentális térképként. Vajon mi kerülhet erre a térképre Óbudáról, és mennyire vonzó ilyen értelemben, mint úti cél?
Tegyünk itt egy rövid fogalmi kitérőt. A turizmusnak számos definíciója létezik, de nagyjából mind egyeznek abban, hogy a turizmus lényege, hogy az ember a megismerés vágyától hajtva, közvetlen lakóhelyét elhagyva ellátogat valahová, hogy felfedezze az úti cél (desztináció) kultúráját, történelmét, hagyományait, szokásait, látnivalóit. A turista pedig az a személy, aki a meglátogatott helyen legalább egy éjszakát eltölt, mégpedig nem a rokonoknál, barátoknál, hanem valamilyen kereskedelmi szálláshelyen (szállodában, panzióban stb.). A turizmus volumenének mércéje épp ezért a világon mindenütt hosszú évtizedekig leginkább az eltöltött vendégéjszakák száma volt. Igen ám, de a harmadik kerületben fővárosi viszonylatban nagyon alacsony a szálláshelyek és a bennük található férőhelyek száma, tehát biztos, hogy fokmérőként ez nem szolgálhat számunkra, máshonnan kell közelíteni a kérdéshez.
Kinek szól az a sok látnivaló és érték? Kit tekinthet Óbuda turistának? Ki a célközönség? Mitől lesz Óbuda turisztikai értelemben hiteles és vonzó?
Miközben egy város turizmusáról elmélkedünk, nem szabad elfelejtenünk a tényt, hogy egy város sem azért épült, hogy turistákat fogadjon, hanem hogy élhető és szerethető otthont, praktikus és biztonságos életteret nyújtson az ott élőknek. Amennyiben ez sikerül, és a helyi lakosság szereti saját városát (városrészét, kerületét), jól érzi magát benne, és mindennek tetejébe még valamilyen attrakció is akad a közelben, gyakorlatilag nyert ügye van a turizmusnak is. Az egyik legkézenfekvőbb felismerés volt számos desztináció esetében, hogy nem a turistáknak, hanem a helyi lakosságnak fejlesztenek, hoznak létre jó helyeket, közösségi tereket, szolgáltatásokat, parkot, kulturális rendezvényeket stb., mert ahol a helyi lakosság jól érzi magát, oda a turista is szívesen megy, aki aztán a helyi vállalkozóknál elköltött pénzével fellendítheti a gazdaságot, és a multiplikátor hatás beindulásával hozzájárul a város fejlődéséhez.
Ebben pedig az is sokat segíthet, ha a hivatalos városvezetés ösztönözte fejlesztések mellett a helyi cégek, vállalkozások, szolgáltatók fognak össze és kreatív energiákkal és ötletekkel hoznak létre valamit. Erre tökéletes példa a pandémia „árnyékában” megálmodott Óbudai KultÉj a kerületben működő múzeumok, galériák és kulturális intézmények összefogásával, az Aquincum Hotel Budapest együttműködése a szomszédos zsinagógával, a Krúdy-negyed létrejötte, vagy a legfrissebb, Goldberger Design District néven megvalósult kezdeményezés.
***
Visszatérve a mental map, azaz a gondolati térkép kérdésére, az emberek fejében található információk és kapcsolódó érzelmeik, sőt érzékszerveik elraktározott emlékei együtt alakítják az Óbudáról alkotott képet, amely ösztönzi vagy gátolja, hogy Óbudára mint látogatásra érdemes úti célra gondoljanak és ide látogassanak. A gondolattérképre pedig a konkrét látnivalókon túl idetartoznak (akár pozitív, akár negatív előjellel) a Filatorigát graffiti falaitól kezdve, a Római-parton lazulás sörrel és hekkel, a K-hídon hömpölygő bulizó tömeg látványán és magán a Sziget Fesztiválon át, egy koncert a Kobuciban, a lángosos illata az aluljáróban, egy napfelkelte fényei a Guckler Károly-kilátóban és még sorolhatnánk.
Elég csak a Graphisoft Park „magyar szilíciumvölgynek” is nevezett start-up birodalmára, az Óbudán működő három egyetem egyikére, vagy a pár éve a Zichy-kastélyba költözött Hello Wood alkotóműhelyére gondolni. Hogy mindezen értékek közül kell-e (és ha igen, milyen) irányt választani, kijelenteni például, hogy Óbuda A zöld kerület, Az egyetemi kerület, Az alternatív múzeumnegyed, vagy valami más, azon érdemes az érintett szereplőkkel közösen gondolkodni. És addig is, mindenkinek elmondani, hogy mennyi izgalmas kincset rejt ez a kerület.
Úgy érkezem a Kassák Múzeum időszaki kiállítására, hogy egy Ladik-kiállítást fogok megnézni, hiába tudom, hogy ez nem igaz. A Költészet és performansz – kelet-európai perspektíva című kiállítás megnyitóján készült fotókon is észrevettem, hogy nincs tele Ladik-művekkel. Belépek az óbudai Zichy-kastélyba, és még mindig Ladik Katalinra gondolok, sőt kíváncsi vagyok a Ladik-kiállításra, amelynek témája költészet és performansz. Várakozásom az is okozza, hogy a kiállítás promójául szolgáló plakáton ő látható az első budapesti performanszán, 1970-ben a József Attila Művelődési Központban készült felvételen.
A múzeum bejáratánál embernagyságú méretben fogad ez a kép. A felvételen sámánjelmezben látjuk: medvebőrben, ami a derekán övvel van megkötve, félig meztelen. Az egyik legikonikusabb felvétel a nemzetközileg elismert hangköltészeti és performanszművészről, aki költőként és képzőművészként egyaránt elismert a kortárs művészeti szcénában. Hangköltészeti munkássága ugyan ismert volt már az első performanszai előtt is, de a meztelenség miatt botrányt keltő sámánjelmezes performanszai irányították a közönség figyelmét költészetére.
Ladik Katalin talán a legjobb példája annak, hogy azok a tevékenységek, amelyek a neoavantgárd alkotók esetében valamilyen formában mindig együtt jelentkeznek, az író, a költő, a képzőművész, a performer és az aktivista, annak kanonizációját is meghatározzák. A Literának 2017-ben adott interjújában is elmeséli, hogyan kezdődött el a történet azzal, hogy egy rádióban levetkőzött versolvasás közben, majd ebből lett pinceszínházi előadás Újvidéken, és hogy motivációi között a figyelem felkeltése is közrejátszott. A meztelenség értelmezése ugyanakkor a recepciójában központi szerepet tölt be a feminista olvasat számára, amelyet monográfusa, Kürti Emese mellett alátámasztanak a CEU gender szakán született szakdolgozatok is. Bár esszém témája ez alkalommal nem a Ladik-recepció felülvizsgálata, a kiállítás megtekintésének legfőbb tanulsága számomra éppen ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik.
Zavartan álltam néhány pillanatig, miután beléptem a terembe, és az orosz Andrej Monasztirszkij Halom című helyspecifikus, Halom című installációját: a posztamens tetején használt buszjegyet, cetlit, gyufásdobozt és egyéb használt, megunt, vagy fölöslegesnek, vagyis pótolhatónak ítélt tárgyat láthatunk, amiket a kiállításmegnyitón tettek oda. Egy noteszban szerepel, melyik tárgy kihez tartozott – vannak köztük ismerős nevek. Én ezt már valahol láttam, gondoltam, csak mintha az a halom sokkal nagyobb lett volna. Persze, ismerős érzés a kortárs képzőművészetben a művek hasonlósága – vagy őszintébben fogalmazva, az unalmasság –, de most nem ez történt. Fokozatosan megbizonyosodtam arról, hogy ezt a művet már valóban láthattam korábban. Az eredetileg 1975-ben bemutatott mű 2017-ben a szlovákiai Zsolnán is szerepelt a Poetry & Performance kiállításon, amely a zürichi egyetemen 2017-től 2020-ig folytatott kelet-európai performansz-kutatásához kapcsolódott, és ahová magam is ellátogattam. Később a kiállítás főpaneljén el is olvashattam mindezeket, világosan kiderült tehát, hogy ugyanazon a kiállításon járok. Csak persze, mégsem egyeznek meg. Zsolnán például több magyar neoavantgárd művész munkája is szerepelt.
A Kassák Múzeumban látható kiállítás az első, szlovákiai tárlathoz képest jóval kisebb válogatás (közben Zürichben 2018-ban, Drezdában 2019-ben, Wroclawban 2020-ban volt látható). A neoavantgárdról szóló művészettörténeti diskurzust meghatározó főbb tematikai csomópontok ezen a kiállításon is visszaköszönnek.
A múzeum két kiállítótermében négy szekcióba rendeződik a tárlat: Performansz írás-olvasás, Hangzó gesztusok, Köztéri beavatkozások, Testköltészet. A kiállítás, olvasható a kísérőszövegben, „azt mutatja be, hogy miként írja felül az avantgárd a hagyományosan nyelvi megalapozottságú irodalom – és ezáltal maga a nyelv – határait, miként hozza létre eseményként, illetve akcióként a költészetet.”
A kiállított neoavantgárd és kortárs alkotások elsősorban egymáshoz kapcsolódnak, nincsenek központi művek. Néhány kisebb alegységben kifejezetten szorosak ezek a kapcsolódások. Ez egyúttal alá is támasztja a kiállítás koncepciójában álló tézist, hogy a régió országaiban a hasonló társadalmi folyamatok hasonló művészi gyakorlatokhoz vezettek, amely az utóbbi évtizedekben művészettörténeti közhellyé vált, és Piotr Piotrowski horizontális művészettörténet fogalmára vezethető vissza (In the Shadow of Yalta. Art and the Avant-Garde in Eastern Europe, 1945–1989, 2009). A módszer lényege, hogy a nyugati országok művészeti diskurzusától függetlenül vizsgálják a periféria országainak művészetét, így jöhet létre a vertikális művészettörténettel szemben egy globális művészettörténet, amelyben nem érvényesülnek a centrum-periféria viszonyok. A 2010-es években mintha ennek a reneszánszát éltük volna, és ebbe a tendenciába illeszkedik a Kassák Múzeum kiállítási és könyvkiadási stratégiája is.
Legjobban a költészetre reflektáló művek kötik le a figyelmem. Személyes kedvencem a korszakból a horvát Mladen Stilinović. 2000 és 2003 között készült Szótár – Fájdalom című művében Stilinović egy angol nyelvű szótár minden szavához hozzáillesztette a „fájdalom” kifejezést, vagyis kicserélte e szóra az egyes szavakhoz tartozó leírásokat. Egy másik videoperfromansz mellett az a kiállítási kísérőszöveg olvasható, hogy „[a] befogadó nem a szöveget figyeli annak jelentéseivel, szerkezetével és hivatkozásaival, hanem a felolvasás szituatív körülményeit.” Ez a befogadói attitűd kiállítás-látogatóként is követhető eljárás lehet a neoavantgárd műveket bemutató kiállításon.
Vannak olyan művek, amiket nagyon jó újra vagy először megnézni, ilyenek a performanszokról készült videók, amelyeket általában dokumentumfotókról és leírásokból ismerhet a közönség. Ezért volt rendkívüli élmény megnézni olyan Ladik-performanszokat, amiket régóta ismerek, de még nem volt alkalmam látni őket.
Gondoljunk a kiállításon ugyancsak dokumentum-felvételként megtekinthető Blakshave Poem című, Fiatal Művészek Klubjában 1979-ben megrendezett performanszra: levetkőzik, de fehérneműje alatt nyakig fekete ruhába van öltözve.
Ezek a perfromanszfelvételek, ha vannak, nehezen hozzáférhetőek, ritkán láthatók. Emiatt is terjedt el az a gyakorlat, hogy egy-egy fotó, illetve (szükségszerűen leegyszerűsítő) leírás helyettesíti a más médiumok által készült műveket. Bár nem a médiumok közti vetélkedés képezi a neoavantgárdról szóló művészettörténeti diskurzus központi témáját, de éppen a kiállítások módszertani kérdése miatt tartom megkerülhetetlennek e vetélkedésnek a recepcióra tett hatását megvizsgálni. A médiumok versengő természetére világított rá Beke László is, amikor a fénykép szerepéről írt a happening viszonylatában: „funkciója többnyire a dokumentálásra szorítkozik, érdekes viszont, hogy az egyszeri eseményt megörökítő fotós néha – a helyi adottságok miatt – módosítani kényszerül fellépésével magát a látványt.” A médiumkeveredés a médiumok közti vetélkedés terepe, és egyben vetélkedés is a látogató figyelméért.
A módszer kérdésköréhez visszakanyarodva a neoavantgárd művek kapcsán rendszerint felmerül az a kérdés, hogy milyen formában hozzáférhetőek. Kiállításuk módja is minden esetben erre a problémára tett válaszkísérlet is kell, hogy legyen. Az orosz Nyikita Alekszejev egy olyan művel szerepel, amely egy tízezer lépésből álló, téli orosz tájban megtett sétát különféle eszközökkel dokumentál (10 000 lépés; 1980). Ezer lépésenként megállt, és leírt néhány szót vagy sort egy cetlire, amit ott hagyott a hóban, illetve a jegyzetfüzetébe hosszabban, néhány mondatot, bekezdéseket. Majd fényképet készített a cetliről és a tájról, amit maga előtt, valamint jobbra és balra látott. Ezek a szövegek önmagukban – a szerző szerint sem – képviselnek irodalmi értéket, nem versek – bár a jegyzetfüzet prózai részletei erősebbek ilyen szempontból –, és szorosan összetartoznak a fotókkal. Nemcsak mennyiségi okokból, hanem a médiumok egymásra utaltsága miatt is kiváló példája ez a mű annak, hogy milyen nehezen bemutathatók ezek a művek a maguk teljességében, és a részletekkel való találkozásból a teljes mű bemutathatatlansága is lelepleződik. Alekszejev munkamódszere, a kevert médiumhasználat pontosan ennek a tapasztalatnak a megfogalmazását bizonyítja.
Fel lehet-e tenni azt a kérdést, hogy a művek fogalmazzák-e meg, ami a kiállítási koncepcióban – illetve a művészettörténetben – szerepel? A válasz természetesen sok esetben az, hogy igen. Mégis kíváncsi vagyok arra is, mikor tér el az, amit írunk a neoavantgárd művészetről attól, amit ilyenkor, egy-egy kiállítás alkalmával a műveken láthatunk. A művészettörténeti diskurzusba az irodalomelmélet felől csatlakozó Mieke Bal írja, hogy a képek sosem önmagukban állnak, hanem párbeszédbe lépnek a falon lógó többi képpel, és „[a]kármit is képviseljen a festmény, helyesen vagy helytelenül, mindig valami mást fog képviselni, nem pedig önmagát, ott helyben (…), ahol más művek is függnek mellette, és felelnek misztériumára.”
Ezen a kiállításon, túl azon, hogy a hangköltészeti performanszaiban felfedeztem a humort, Ladik Katalin műveit láttam másképp. Azokról a performanszairól kezdtem el másképp gondolkodni, amelyekben – például a kiállítás plakátján – megjelenik a meztelenség, és amelyeket a fotó médiumán keresztül lehet a legkönnyebben megismerni. A kiállítási elrendezés szándékos vagy véletlen elrendezésének köszönhetően a videópanelek között egymás mellett, de egymáshoz képest merőlegesen, egymásra merőlegesen látható Ladik a Poemim, és a lengyel Ewa Partum műve, az Hommage a Solidarność (1983).
Ewa Partumot ebben a műben egy kiállítótérben meztelenül, magassarkú szandálban látjuk, így mondja el a performansza előtt – és egyben annak részeként –, amit tudni kell a mű társadalmi-politikai hátteréről, előzményeiről. Lengyelül beszél, és egy mellette álló, öltönybe öltözött férfi néhány mondatonként megállva tolmácsolja németül a közönségnek. Ewa Partum szintén a figyelemfelkeltés eszközeként használja a saját testét, és meztelenségét, ugyanakkor a magassarkú szandál, valamint az akció közben a rúzzsal a falon nyomot hagyás gesztusa (csóknyomokkal írja fel a falra, hogy Solidarnoś) ellenére mégsem elsősorban a vetkőzés, a szexualitás, az erotika felől közelítünk befogadóhoz ahhoz, amit látunk. Ladik performanszainál nem ez történik, amit részben az is magyaráz, hogy ikonográfiailag más típusba tartozik: a kiállításról Szombathy Bálint (Gumi és hús I–III., 1979) és Jiří Valoch (Jelentés az emberi testről, 1970) illeszkedik a Ladik-performanszairól készült fényképek retorikájához. A fentiek miatt érdemes volna a Ladik-performanszok meztelenség-használatát a fotódokumentáció és a videófelvétel médiumai közti rivalizálással magyarázni. Egy ilyen vizsgálatot az is indokol, hogy egy 2019-es interjúban Ladik maga is beszélt a József Attila Művelődési Központban medvebőrben előadott sámánének utóéletéről: „Itt van például a híres pesti performansz képsorozat, a Sámánének, amikor ruhátlan, csak bőrökkel takart sámánnőként termékenységi rítust adtam elő – de ez mindössze talán öt perc lehetett az estből. Persze a meztelen részről van a legtöbb felvétel, pedig mondom, az csak töredéke volt az estnek.” Ladik ezen nyilatkozatában éppen az érhető tetten, hogy a médiumok egymással való vetélkedése a recepciót is meghatározza. Persze Ladik maga is tetten érhető itt, amennyiben összevetjük az esszé elején idézett interjúrészletével, ahol ő maga állítja, hogy számára a meztelenség a figyelemfelkeltés eszközét is jelentette.
Mieke Bal beszélő (múzeum)falakról szóló koncepcióját érthetjük felszólításként arra, hogy bizonyos szempontokat, amelyek a recepció során gyökeret eresztettek, újból megvizsgáljunk, felülvizsgáljuk. A kiállítás diszkurzív műfajként való felfogásából következik – szintén Bal nyomán –, hogy a kiállítás eredményességét az is jelzi, hogy újabb kérdések merülnek fel. Hasonló történt velem is, amikor egy elképzelt Ladik-kiállítás helyett a Kassák Múzeum Költészet és Performansz kiállításán jártam.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjairól részleteket itt olvashatnak!
TOP 5:
Április 29, Péntek – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM XXXI. Floralia – Római tavaszünnep (P, Ápr. 29.–Máj. 1.)
2022-ben két év kihagyás után, immár 31. alkalommal kerül megrendezésre Budapest egyik legrégebbi kulturális eseménye, a Floralia, amely a római hagyományokat felidézve kínál háromnapos feledhetetlen szórakozást a látogatók széles rétegének. A rendezvény helyszíne, az Aquincumi Múzeum Régészeti Parkja autentikus miliőt kölcsönöz a mára már fesztivállá nőtt eseménynek.
Április 30, Szombat – 11:00 ÓBUDAI ANZIKSZ/ESERNYŐS Varázserdő Lovagrend-kaland
Kalandos mesejáték várja az 5 – 10 éveseket, akik Kázmér király lovagjaiként felkutatják a Kiscelli Varázserdő titokzatos új lakóját, hogy eldöntsék a vitás kérdést: hány feje van a Valahány Fejű Sárkánynak.
Boldogság és béke uralta a Kiscelli Varázserdőt és a mellette fekvő falu minden zegét és zugát, egészen addig, míg a falu népe hírét nem vette, hogy a Kiscelli Varázserdőbe beköltözött a Valahány Fejű Sárkány.
Kázmér király most lelkes lovagokat keres, akik felkutatják vele a titokzatos új lakót, hogy eldöntsék a vitás kérdést: hány feje van a Valahány Fejű Sárkánynak.
Április 30, Szombat – 19:00 ESERNYŐS Slammel az Esernyős! Kiteregető All Stars – Slam poetry
Sokan emlékezhetnek az óbudai Esernyős slam poetry versenysorozatára, a Kiteregetőre, ahol sosem voltak tabuk, se összegyűrt kéziratok, csak bivalyerős gondolatok és nevetőizomlázat okozó punch line-ok. Szombaton ismét beindul a slam az Esernyősben, színpadra lép Kemény Zsófi slammer, költő, rapper; Horváth Kristóf Színész Bob országos slam poetry bajnok; Bárány Bence slammer, a Vates márka alapítója; Mészáros Péter országos slam poetry bajnok; valamint Simon Márton költő, slammer.
Május 2, Hétfő – 14:00 KISCELLI MÚZEUM TESTMASZKOK / Budapesti Tavaszi Fesztivál (MÁJ. 2., 14:00 – MÁJ. 16., 14:00)
A színházi látványra gyakran gondolunk úgy, mint a szöveges-dramatikus cselekményt kiegészítő környezeti világra: a díszlet- és jelmeztervező a színházi rendezővel szorosan együttműködve olyan látványvilágot alkot, mely a cselekmény kontextusát leginkább támogatja.
Létezik azonban a színházi látványtervezésnek egy olyan megközelítése, amikor az előadásban a vizuális elemek önálló életre kelnek, és nem kiszolgálják, hanem megteremtik, inspirálják a színpadi események sorát. Az ilyen előadások a látványszínház vagy vizuális színház műfajába tartoznak, a kiállításon 3 olyan alkotó munkái szerepelnek, akik ennek a színházi formanyelvnek képviselői.
Május 4, Szerda – 19:00 KOBUCI Tavaszi nagytakarítás: Hét Hat Club vs. hari_drama
A Hét Hat Club és hari_drama kizökkent, felráz és helyreteszi a ph értékedet. Vidd el minden terhed, magányod, mindennapi feszültséged és hagyd, hogy a szürkeséget kiszívják belőled az előadók, és tiszta energiákkal töltsenek fel!
Heti Bontás:
Április 29, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
10:00 AQUINCUMI MÚZEUM XXXI. Floralia – Római tavaszünnep (P, Ápr. 29.–Máj. 1.)
14:00 ESERNYŐS Kortárs művészetről az Esernyős! Arany Rajzszög 20 kiállítás- tárlatvezetések és koncert
15:00 ESERNYŐS MOZGÁSBAN AZ ESERNYŐS! – Tánc világnapi Flashmob az Arum Melati Indonéz Tánccsoporttal
16:00 BUDAPEST GALÉRIA VARIÁCIÓK EMLÉKMŰRE (ÁPR. 29., 16:00 – MÁJ. 1., 19:00)
16:00 AQUINCUMI MÚZEUM XXXI. Floralia – Nulladik Nap
18:00 GOLDBERGER MÚZEUM Concept Bazaar – Goldberger Design District Pop-Up Negyed (ÁPR. 29., 18:00 – MÁJ. 1., 20:00)
19:00 AQUINCUMI MÚZEUM Live at Aquincum Amphiteatre – ATOM HEART MOTHER
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Redőny
19:00 3KÓBUDA SZÍNHÁZ / Szeretettel: a család
20:00 KOBUCI Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák // KOBUCI
Április 30, Szombat:
8:00 RÓMAI Érik ez eper, itt a spárga, sül a lángos, piacozzunk!
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány – Kendőlengetős koncert
10:00 KISCELLI MÚZEUM Finisszázs a porondon
11:00 ÓBUDAI ANZIKSZ/ESERNYŐS Varázserdő Lovagrend-kaland
11:00 GOLDBERGER MÚZEUM A Goldberger gyár és virágzó textiljei a két világháború között – Ingyenes tárlatvezetés
11:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Varázsfuvolácska
19:00 ESERNYŐS Slammel az Esernyős! Kiteregető All Stars – Slam poetry
20:00 KOBUCI Csík Zenekar – vendég: Bagossy Norbi // KOBUCI
Május 1, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
10:00 MKVMÚZEUM MESÉS CSALÁDI NAP
10:00 ESERNYŐS Sétál az Esernyős! – Séták napja Óbudán
17:00 ESERNYŐS ESERNYŐS a világ körül! – Jazz koncert – EX AURO trio és Luiz Murá
20:30 DANUBIA Klasszikus Kedvencek – Best of Monarchia
Május 2, Hétfő:
14:00 KISCELLI MÚZEUM TESTMASZKOK / Budapesti Tavaszi Fesztivál (MÁJ. 2., 14:00 – MÁJ. 16., 14:00)
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Pánikzavar és pánikroham – Pszichológiai előadás
19:00 BUDAPEST GARDEN HUMORTECHNIKUM 2022 by Stand Up Comedy Humortársulat
Május 3, Kedd:
10:00 TREFORT KERT Bölcsész Napok 2022
19:30 KOBUCI Babcsán Projekt // Ephemere // KOBUCI
20:00 PONTOON Cigánykedd ~ Pontoon
Május 4, Szerda:
17:00 3KÓBUDA Nőkből is megárt…
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Életünk-egészségünk előadássorozat Küzdőtér
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képesség megszerzéséről
19:00 KOBUCI Tavaszi nagytakarítás: Hét Hat Club vs. hari_drama
Május 5, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST PARK Bohemian Betyars + Ricsárdgír – Budapest Park
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Amikor a tudomány is csütörtököt mond
19:00 MANYI KULTURÁLIS MŰHELY Arcból arcba – Petri György versek
TOP 5:
Április 23, Szombat – 10:00 ÓBUDAI MÚZEUM Szent Flóriántól Szindbádig – Ingyenes szoborséta Óbudán
A szobornéző séta alkalmával a Fő tér és az Óbudai Múzeum közelében található köztéri szobrok megtekintésére, történeti hátterük és alkotóik bemutatására kerül sor. A szobrok történetén keresztül egyben ízelítőt kapunk Óbuda egy-egy jelentősebb eseményével, meghatározó személyiségével kapcsolatban.
Április 24, Vasárnap – 11:00 KISCELLI MÚZEUM ATLAS ZÁRÓNAP Topor Tündével és Winkler Nórával, valamint K. Horváth Zsolttal
Atlasz, nem hanyatlasz! Avagy milyen típusú mű az, amelynek egy hatalmas, fekete, kolombáriumszerű kocka-építmény adja meg a méltó keretet? Topor Tünde és Winkler Nóra páros vezetése a Kiscelli Múzeum Templomterében, Gerhes Gábor kiállításának zárásán.
Április 24, Vasárnap – 15:00 KASSÁK MÚZEUM KI MOSOGAT EL A FORRADALOM UTÁN?
Vasárnap délutáni tárlatvezetés KÁLLAY ESZTER költő, műfordítóval. A szubjektív tárlatvezetés fókuszában az a munka lesz, ami az élet újratermeléséhez nélkülözhetetlen, mégis sokszor láthatatlan marad: az elsősorban nők által végzett reproduktív munka.
Április 25, Hétfő – 19:00 ESERNYŐS Irodalompszichológiai beszélgetéssorozat – Szél Dávid
Az Esernyős szereti a könyveket, az igazán jó könyveket. Ezúttal Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, a Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben című könyve lesz a fókuszban. Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, egyetemi oktató, író, apa. Sokat foglalkozik az apasággal és a szülőséggel, előadásokat és workshopokat tart. A szerzővel Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztője fog beszélgetni.
Április 28, Csütörtök – 19:00 KOBUCI Platon Karataev, Árstíðir – Kobuci Kert
A Lev Tolsztoj karakterről elnevezett zenekar a januárban megjelent, Partért kiáltó c. lemezével tovább folytatja a bolyongást a létezés magja körül. Az új dalok mellett 1-2 régebbi szám és feldolgozás is elhangzik majd a koncert során.
Heti Bontás:
Április 22, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:30 KISCELLI MÚZEUM ATLAS szeminárium – Csoportos interaktív képelemzés Gerhes Gáborral és ATLAS kiállítás kurátoraival
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Most te jössz!-Társasjáték kör
18:00 3KÓBUDA Lelki fröccs – Schäffer Erzsébet: A csoda bennünk van
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egyboglya Traffic Jam – ifjúsági klub
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Irodalmi kávéház
19:00 ESERNYŐS SZESZTAY DÁVID – Idebenn a csend | szólókoncert
Április 23, Szombat:
8:00 RÓMAI Tavaszi csodás piacozás lángossal és sült kolbásszal a Rómain!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Diafilmvetítés : A számok bűvöletében
10:00 ÓBUDAI MÚZEUM Szent Flóriántól Szindbádig – Ingyenes szoborséta Óbudán
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Anyák napi készülődés- ajándékvarrás
18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Ismerd meg igazán!
Április 24, Vasárnap:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Cipzár tanfolyam (kezdő)
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Lilla és Tündérbogyó
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
11:00 KISCELLI MÚZEUM ATLAS ZÁRÓNAP Topor Tündével és Winkler Nórával, valamint K. Horváth Zsolttal
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló – Manazsériumi Bestiák
15:00 KASSÁK MÚZEUM KI MOSOGAT EL A FORRADALOM UTÁN?
18:00 KOBUCI KOBUCI Nyitó Hét // Jazzmaraton // Tóth – Borbély – Dresch
Április 25, Hétfő:
18:00 BEM MOZI “Navalnij” c. dokumentumfilm – még egy vetítés/BIDF EXTRA
19:00 ESERNYŐS Irodalompszichológiai beszélgetéssorozat – Szél Dávid
19:00 BUDAPEST GARDEN HUMORTECHNIKUM 2022 by Stand Up Comedy Humortársulat
Április 26, Kedd:
18:00 KOBUCI Szomorgazmikus Gólem Klubest – KOBUCI
17:00 BUDAPEST GALÉRIA Cave Talk Part 3 // Workshop + Discussion with Woman Cave and Pinkponilo
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
Április 27, Szerda:
18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand Up EXTRA – Maczkó Ádám ÖNÁLLÓ EST
19:30 KOBUCI Ripoff Raskolnikov Band + Jack Holler // KOBUCI
Április 28, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • április
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Fehér Isten
19:00 KOBUCI Platon Karataev, Árstíðir – Kobuci Kert
TOP 5:
Április 15, Péntek – 15:00 6SZÍN Émile Ajar: Előttem az élet – Freeszfe Egyesület
Az Émile Ajar (Romain Gary) regénye alapján készülő bábszínházi adaptáció, a két főszereplő közös múltját idézi fel a jelenben. Egy közös mesélés, képekbe fogalmazott párbeszéd, gondolkodás arról, hogyan kötnek össze a közös történeteink.
Április 16, Szombat – 8:00 RÓMAI Nagy Húsvéti bevásárlás és élménydús piacozás a Rómain!
A Római parti piac szeretettel várja mind a hosszú hétvégén jókedvűen bevásárolni kívánókat, mind azokat akik csak kikapcsolódni vágynak az ünneplés előtti reggelen.
Április 17, Vasárnap – 17:00 BEM MOZI Jézus Krisztus szupersztár / Jesus Christ Superstar
Az örök klasszikus Jézus Krisztus szupersztárt mindenkinek meg kell nézni egyszer, de sokadjára is ugyan azt a hatást váltja ki mint először. (színes, feliratos, amerikai zenés film, 106 perc, 1973)
Április 20, Szerda – 20:00 GÖDÖR Bujdosó János szóló
Bujdosó János állandó figurája a hazai underground zenei világnak, zenekaraival bejárta Európát, rengeteg formációban fordult már meg, játszott többek között a PopIvánban, a Kistehénben, a Specko Jednóban, az Egy Kiss Erzsi Zenében, az Európa Kiadó jelenlegi szólógitárosa, újságíró, zeneszerző, filmzeneszerző. Saját zenekara, a Bujdosó Trió kilenc éve működik. Izgalmas, többhangszeres szóló zenei projektjét évek óta építi, így lesz minden egyes alakalom egyedi és különleges.
Április 21, Csütörtök – 20:00 KOBUCI KOBUCI Nyitó Hét // Zuboly
A Kobuci kert idei első koncertjén a Zuboly broken etno zenéjére nyithatjuk meg igazán a tavaszt. Az etnohiphop-formáció Ágoston Béla kifogyhatatlan zenei inpirációira és MC Busa beatboxára épül, pártalan humorral ötvözi a népzene töredékeit és a popszemétdomb roncsait. Muzsikás és Chris Isaac, csujogató és Michael Jackson, Mozart és a raggamuffin zenei közössége fűszálfújás, bőgő, duda, szaxofon, doromb, harmonika és minden más lehetséges hangszer segítségével megszólaltatva.
Heti Bontás:
Április 15, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 6SZÍN Émile Ajar: Előttem az élet – Freeszfe Egyesület
16:00 PONTOON Pontoon Opening Festival 2022 (ÁPR. 15., 16:00 – ÁPR. 18., 4:00)
19:30 A38 Ősrobbanás 3.0: Tudósok vs. A Kutya Vacsorája // A38 Hajó
22:00 DARK NINE Col:lab pres.: COOH / FREQAX / KANDER
Április 16, Szombat:
8:00 RÓMAI Nagy Húsvéti bevásárlás és élménydús piacozás a Rómain!
10:00 BUDAPEST GARDEN Húsvéti móka a Budapest Gardenben
19:00 AKVÁRIUM OHNODY ‘Sietünk Meghalni’ Lemezbemutató / vendég: Brenka / Akvárium
20:30 LUMEN KÁVÉZÓ Víg Mihály & Víg Sára
21:00 JEDERMANN Szabó-Gyányi Quintet
Április 17, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
17:00 BEM MOZI Jézus Krisztus szupersztár / Jesus Christ Superstar
21:00 HUNNIA BISZTRÓ KHJ (kaukázus) – Feltámadás napi klubkoncert
23:30 A38 Technokunst pres. Oscar Mulero
Április 18, Hétfő:
19:30 BEM MOZI Akira Kurosawa: Derszu Uzala
19:30 IF CAFÉ JAZZ CLUB GÍTA zenél
20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Finucci Bros Quartet feat. Tóth Vera
Április 19, Kedd:
17:30 BEM MOZI Balkáni Filmklub: Cigányok ideje
18:00 KELET KÁVÉZÓ Irányok a gyerekirodalom-kutatásban (Helikon-lapszámbemutató)
20:00 MÜPA Nubya Garcia
Április 20, Szerda:
18:00 BUDAPEST PARK Budapest Park Segélykoncert – Random Trip Allstars
18:00 NEMZETI GALÉRIA Múzeum+
20:00 GÖDÖR Bujdosó János szóló
Április 21, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST PARK Dzsúdló, vendég: Oh Babar – Budapest Park
19:00 BEM MOZI Moszkva tér | English subtitles
20:00 KOBUCI KOBUCI Nyitó Hét // Zuboly
TOP 5:
Április 8, Péntek – 18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Napló képekben: Külüs László – Barcsay-díjas festőművész kiállítása
Megnyitja: Révész Emese művészettörténész. Közreműködnek: Hidasi Orsolya gordonkán és Tóth Marianna Maja hegedűn.
Előadásukban válogatás hangzik el Bartók Béla hegedűduóiból. A kiállítás április 29-ig, hétköznapokon, 9.00-16.00 óráig ingyenesen látogatható a Ház nyitvatartási idejében.
Április 8, Péntek – 19:00 3KÓBUDA Párbeszéd sötétben-Költészet napjára
Koncertszínház Csoóri Sándor életműve alapján
Vecsei H. Miklós és csapata Arany János, József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hozott létre egy különleges előadást, amely a mai eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat.
Április 8, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Frenk akusztik koncertje
A multiinstrumentalista zenész (ének, dob, gitár, billentyűk) zenekara mellett különleges alkalmakkor egyszálgitáros koncerteket is ad. Frenk a Hiperkarma tagjaként tűnt fel, de emellett több formációban is játszott, valamint a kezdetektől fogva a Budapest Bár oszlopos tagja. Nagyvárosi éjszakák, David Bowie, Zappa, Elvis, korábbi saját dalok és feldolgozások is szerepelnek a koncert repertoárján.
Április 10, Vasárnap – 13:00 KISCELLI MÚZEUM Virágvasárnapi Vigadalom | Családi Délután a Kiscelli Múzeumban
A Kiscelli Múzeum különleges húsvéti programmal készült az érdeklődőknek: épületséta Maczó Balázs muzeológussal, tárlatvezetés Gerhes Gábor képzőművésszel az Atlasz kiállításban és Kelle Botond bűvésszel a Show és business kiállításban. Előkerülnek továbbá a néprajzi gyűjteményből a legszebb mézeskalács ütőfák és Seregély Mirtill segítségével mézeskalács-workshop indul. A múzeum melletti erdőben pedig egy rejtélyes tekercset felkutató expedíció keretei közt megismerhetjük a Schmidt park történetét.
Április 11, Hétfő – 19:00 ESERNYŐS A Magyar Költészet Napja alkalmából – Simon Márton és Háló Gergő estje
Simon Márton és Háló Gergő közös estje különleges fúzió. Felolvasásnak nem hívhatjuk, hiszen a szövegeket élőzene kíséri, és koncert sem lehet, hiszen versek és slamek hangzanak el közben. Akkor mi? Menjetek el, és döntsétek el Ti!
Április 8, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 KASSÁK MÚZEUM SZENIOR SZEÁNSZ – Geometrikus húsvét
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Húsvéti Móka Műhely
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Illatszerek és kozmetikumok növényei
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Napló képekben: Külüs László – Barcsay-díjas festőművész kiállítása
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egyboglya Traffic Jam – ifjúsági klub
19:00 3KÓBUDA Párbeszéd sötétben-Költészet napjára
19:00 ESERNYŐS Frenk akusztik koncertje
19:00 DANUBIA Angyal
Április 9, Szombat:
8:00 RÓMAI Élményteli, tavaszi piacozás a Rómain lángossal és sült kolbásszal!
9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Babaruhabörze
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ XVIII. Gyapjú-nap Csillaghegyen
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Művészet a cilinderből … pardon, a dobozból!
10:30 DANUBIA Tá-dá-dá-dááám!
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
16:00 3KÓBUDA Hangszersimogató klub
17:00 MKVMÚZEUM EZ SÖR! A sernevelőtől a sörgyárig
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő
Április 10, Vasárnap:
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Húsvéti alkotónap
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
13:00 KISCELLI MÚZEUM Virágvasárnapi Vigadalom | Családi Délután a Kiscelli Múzeumban
15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós beszélgetőpartnere Balla Gergő zenész
Április 11, Hétfő:
17:00 MAGVETŐ CAFÉ Költészet napja / Fekete Vince és Fehér Renátó kötetének bemutatója
19:00 ESERNYŐS A Magyar Költészet Napja alkalmából – Simon Márton és Háló Gergő estje
19:00 EÖTVÖS10 Szabad a slam! – Költészet napi slam est
Április 12, Kedd:
17:00 MKVMÚZEUM Körner András: Jó lesz a bólesz • könyvbemutató
18:00 B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR Az adaptáció diszkrét bája – Akik maradtak
19:00 MÜPA Eötvös Péter: Sleepless (Álmatlanság) – magyarországi bemutató
Április 13, Szerda:
18:00 KASSÁK MÚZEUM Kassák kortárs művészeti díj 2022 // Díjátadó
18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon • Kenya
19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat – Cím nélkül
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
Április 14, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • április
16:00 BUDAPEST GALÉRIA Változz várossá! | Workshop
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Fehér tenyér
19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub
Hány évesen kezdtél zongorázni?
Négyéves voltam, amikor édesanyám tanítgatni kezdett, aztán szinte észrevétlenül ment minden a maga útján. Zeneóvodába jártam, utána csak úgy repültek az évek és a Zeneakadémián találtam magam.
Kik voltak a mestereid?
A Bartók Konzervatóriumban Ábrahám Mariann indított el a pályán, később pedig Falvai Sándortól, Gulyás Mártától és Kemenes Andrástól tanultam. Visszagondolva azt lehet mondani, hogy az orosz zongoraiskola mentén nevelkedtem, nem is csoda, hogy az előbbi nevek mellett Eliso Virsaladzét tekintem meghatározó példaképnek, akinek mind játéka, mind személyisége nagyon közel áll hozzám. Rengeteget tanultam Kurtág György, Rados Ferenc és Kocsis Zoltán egy-egy mesterkurzusából is.
Az orosz iskolát említed. Hogyan lehetne leírni ennek a jellemzőit?
Ha felületesen közelítünk az orosz iskolához, akkor annak mibenlétét hajlamosak vagyunk egyszerűen egyfajta üzembiztos technikai tudással azonosítani, de itt jóval többről van szó, mint megszámlálhatatlan etűd és skála megtanulásáról.
A lényeg egy olyan kifejezőképesség kifejlesztése, ami aztán szárnyakat ad az előadónak.
Te magad is ezt képviseled a tanítás során?
Azt semmiképpen nem mondanám, hogy az orosz iskola alapján tanítok, hiszen amit én tudok átadni, az egy olyan ötvözet, amiben azok a tapasztalatok is érvényesülnek, amelyek a saját felismeréseimen alapulnak. Mindig azt tartom szem előtt, hogy az adott darabot akadályok nélkül tudjuk megvalósítani. Feltárjuk a problémákat, a kérdéses pontokat, ezután pedig megtaláljuk ezekre a megoldást.
Fiatal felnőttekkel dolgozol, akik a művészpályát választották. Mennyire kell a zeneszakmaiság mellett pedagógusként is fellépned?
Teljesen egészséges hozzáállás, ha egy fiatal muzsikus már a konziban olyan víziókkal rendelkezik, hogy meg sem áll a legrangosabb koncerttermekig, és szólistaként ott lesz a világ élvonalában. Hogy mindez teljesül-e, az persze más kérdés, hiszen nagyon sok tényezőnek – többek között a szerencsének – kell ehhez együtt állnia. Azt hiszem, egy ilyen ifjonti lelkesedés elengedhetetlen, amit tanárként – attól függetlenül, hogy adott pillanatban reálisnak látjuk-e ezeket a víziókat – csakis támogatni érdemes, hiszen rendkívül fontos inspiráló erőként hathat a mindennapi munkában. Egyébként az sem igaz, hogy minden fiatal zongoristában megvan egy ilyen ambíció, hiszen valaki eleve tanárnak, vagy zongorakísérőnek készül, amire egyébként van külön szak is. A fiatalokat támogatni kell, hogy mi lesz később, azt majd az élet alakítja.
Hogyan élted meg a lezárásokat? Mennyire lehetett valóban lelassítani?
A koronavírus kapcsán egy nagyon sűrű időszak van mögöttem. Három gyermekem van, akik folyamatosan otthon voltak, hiszen online zajlott a tanítás. A tervezett koncertjeim nagy részét online megtartottuk, tehát készülnöm is kellett, illetve én is online vittem a saját óráimat. Hirtelen minden, ami fontos számomra, abban az óbudai lakásban koncentrálódott, amit az otthonomnak hívok.
Mennyire indult most be számodra a koncertélet?
Azt hiszem, elég, ha annyit mondok, hogy augusztus és október között tizennyolc, az év hátralevő részében pedig még tizenegy koncertem lesz. Ezek nagy számok, de örülök is, mert ezt az jelenti, hogy nem marad el egyetlen fellépés sem. Az online megtartott előadások mellett most, halaszott időpontban pótoljuk a többit.
Gyakran hallhatunk téged az Óbudai Társaskörben. Milyen a viszonyod a koncertteremmel?
Sok kamarakoncertet játszom, ezekhez pedig kiváló helyszín az Óbudai Társaskör. Egy nemrég beszerzett fantasztikus zongora is van ott, amin nagyon szeretek játszani. Igaz, a teremhez képest egy meglehetősen nagy Steinway-modellről van szó, ami néha okoz meglepetéseket. Nagyon oda kell figyelni, hogy például dalkíséretben meg lehessen szólaltatni az énekes hangerejéhez passzoló arányokat. Legutóbb egy ilyen esten William Bolcom, Erik Satie, Kurt Weill és Joseph Kosma dalai hangzottak el Óbudán. Kosmáról kevesen tudják, hogy egy Párizsben élő magyar zeneszerzőről van szó, aki főként operetteket és filmzenéket írt. Még a Cannes-i Filmfesztiválon is díjazták. Fantasztikus élmény volt részt venni a Minifesztiválon is, ahol Bátori Évával és Tönköly Józseffel léptünk fel. Kiváló zenészek, akikkel többek között Tóth Péter új, Szappanbuborékok című darabját mutattuk be. Októberben Bársony Péterrel is házimuzsikáltunk Mácsai János műsorában, vagyis a Társaskörön belül is rengeteg féle produkcióban lehetett részem.
Hogyan alakul ki, hogy mivel foglalkozol éppen?
Sok minden kerül a látószögembe, és ez jól van így, hiszen a zenében érzem jól magam, de az is biztos, hogy nem mindig tehetem meg, hogy azzal foglalkozzam, ami éppen a szívemhez a legközelebb áll. Kamarazenészként, de szólistaként is nagyon sok tényező alakítja, hogy végül mi lesz egy koncert programja. A magyar zenei életnek és benne a budapestinek van egy olyan sajátossága, hogy egy művész csak úgy tudja megtartani a saját közönségét, ha változó műsorokkal készül. Tapasztalat, hogy ugyanaz a műsor nagyjából három-öt alkalommal hangzik el az országban.
Repertoárod ennek megfelelően a barokktól a kortársig terjed. Mi az, ami igazán közel áll a szívedhez?
Szeretem Bachot és a barokk zenét, időnként orgonán is játszom, és előfordul, hogy kántorként segítek templomokban. Leginkább Mozart és Schubert műveiben érzem jól magam. Az ő életművükkel nem tudok betelni, nagyon szeretem játszani a műveiket.
Az első lemezedre viszont 20. századi magyar alkotók darabjai kerültek, ezt az albumot BBC Music Magazine díjra is jelölték. Hogyan viszonyulsz ehhez az időszakhoz és a kortársakhoz?
2014-ig sok kortárs művet játszottam, de az utóbbi években már másra koncentráltam. A kortárs zene egy nagyon különleges terület, ahol állandó és gyors tanulásra van szükség. A szerzőkkel való egyeztetés extrém helyzeteket tud eredményezni. Nem egyszer fordult elő, hogy a koncert előtti napon kaptam egy e-mailt, benne egy, a zeneszerző által megváltoztatott oldallal és egyéb utolsó pillanatos kérésekkel. Különleges kihívás, de nem éppen stresszmentes.
A stresszt említed. Zongoristaként mennyire befolyásol, hogy minden helyszínen egy új, sokszor addig ismeretlen hangszerrel találkozol?
Ilyenkor mindig Szvjatoszlav Richter jut szembe, aki azt mondta, hogy rossz zongora nincs, csak rossz zongorista. Nem hiszek abban, hogy a hangszeren múlna egy-egy előadás. Egy zongoristának meg kell szoknia, hogy a hangszer adott, ez nem befolyásolhatja a játékot. Ugyanúgy meg kell tudni nyilvánulni rajta. Ez hozzátartozik.
Említetted, hogy több alkalommal találkozhatunk még veled az év végéig. Milyen koncerteket emelnél ki?
Novemberben a Zeneakadémián játszom Kai Frömbgen oboista és Zempléni Szabolcs kürtművész társaságában. Beethoven, Herzogenberg, Schumann és Reinecke műveit adjuk elő. Gödöllőn, a kastélyban Szabadi Vilmossal koncertezem, decemberben pedig Münchenben lesz szólóestem. Tényleg sűrű időszak következik, és persze további lemezfelvételek is állnak előttem. Izgalommal tekintek a jövőbe, hiszen nemrég lettem a Cadenza Arts Management művésze, ami minden bizonnyal további új lehetőségeket rejt. Kíváncsian várom, hogyan tudunk majd együtt dolgozni.
TOP 5:
Április 2, Szombat – 10:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Zabaszauruszok
Hallottatok már Rilexről? Tényleg az ő szájában lakik Kunyi, a keselyű? Mesés foglalkozás M. Kácsor Zoltán íróval, a Zabaszauruszok-sorozat szerzőjével. Vár rátok Dínómdánom, a dinók földi paradicsoma! A program 6 éves kortól ajánlott. A helyszínen lehetőség lesz a szerzőtől kedvezményes áron könyvet vásárolni. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Április 2, Szombat – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Történelmi Vásár Aquincumban (ÁPR. 2., 10:00 – ÁPR. 3., 18:00)
A Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó ezúttal ókori környezetbe repít vissza minket. Természetesen ezúttal is minden történelem iránt érdeklődőt szeretettel vár az Aquincumi Múzeum.
Április 3, Vasárnap – 19:00 DANUBIA A zenegyűlölő 1.0
A Danubia Zenekar és művészeti vezetőjük, Hámori Máté karmester szenvedélye, hogy új utakat építenek a zenéhez, és a rácsodálkozás élményét adják a közönségnek. Akit netán elriasztana a „komolyzene”, A zenegyűlölő 1.0 című előadáson Janklovics Péter humorista kalauzolásával, egy szimfonikus stand-up koncerten próbálhatják meg levetkőzni a műfaj iránti ellenszenvüket.
Április 6, Szerda – 17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Pincetúra, kicsit másképp – Ingyenes tárlatvezetés a föld alatt
Az Óbudai Múzeum pincéjében látható kiállítás a mai Fő téren álló két középkori templom történetét mutatja be. Kevesen tudják, hogy Óbuda a 11. századtól 1343-ig királyi, majd a török időkig királynéi központ volt. A város középkori épületei azonban áldozatul estek a tatárok és a törökök pusztításainak, majd a Zichyek és a lakosság építkezéseinek. Így ezen épületek romjai nagyrészt a „talpunk alatt” rejtőznek.
Április 7, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS A 20 éves Arany Rajzszög Társaság díjazottjainak válogatás kiállítása
Az óbudai Esernyős Galéria elkötelezett a kortárs képző- és iparművészet bemutatásában. Az Arany Rajzszög Társaság a hazai tervezőgrafika figyelemre méltó alkotásait fókuszba helyező, valamint a kiemelkedő tervezőgrafikai művek alkotóit díjazó szervezet. A tervezőgrafikus tárlaton az elmúlt évek Arany Rajzszög díjazottjainak alkotásai közül válogattak az Esernyős hozzáértői.
Heti Bontás:
Április 1, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
18:00 MKVMÚZEUM Krúdy asztalánál/REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT!
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Traffic Jam Ifjúsági Klub kamaszoknak
Április 2, Szombat:
8:00 RÓMAI Április köszöntő piacozás és lángosparty a Rómain!
10:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Zabaszauruszok
10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Történelmi Vásár Aquincumban (ÁPR. 2., 10:00 – ÁPR. 3., 18:00)
15:00 MKVMÚZEUM ÉLETÚT ÉS ALKOTÁS | záróesemény
15:00 ESERNYŐS EGY ASZTALNÁL JÁTSZUNK – Társasjátékos délutánok a Mit Játsszunk? Vlog csapatával
20:00 MÜPA Branford Marsalis és barátai
22:00 CINEMA HALL BUDAPEST Truesounds Music 18th Birthday w/ Agents Of Time (Afterlife)
Április 3, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
15:00 SZÉPMŰVÉSZETI Tárlatvezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
15:00 DANUBIA A zenegyűlölő 1.0 – délutáni előadás
19:00 DANUBIA A zenegyűlölő 1.0
Április 4, Hétfő:
9:00 MICHAEL JACKSON KIÁLLÍTÁS Michael Jackson Kiállítás Budapest
15:00 PINCESZÍNHÁZ KIRKÉ – Találkozások Homérosszal III.
19:00 DÜRER KERT LowBudget x Butterbros // Dürer Kert
Április 5, Kedd:
10:00 ELTE BÖLCSÉSZTUDOMÁNYI KAR ELTE BTK Könyvbazár (ÁPR. 5., 10:00 – ÁPR. 7., 17:00)
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
20:00 IF CAFE JAZZ CLUB SZOLNOKI DÓRA TRIO
Április 6, Szerda:
14:15 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM Képző Toalett Tárlat
17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Pincetúra, kicsit másképp – Ingyenes tárlatvezetés a föld alatt
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képesség megszerzéséről
Április 7, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS
18:00 3KÓBUDA KIÁLLÍTÁS / Cziráki Nándor: Plakát Papír Szimfónia
18:00 ESERNYŐS A 20 éves Arany Rajzszög Társaság díjazottjainak válogatás kiállítása
18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet- Beszélgetőkör: Higgy magadban! – Találkozás Csontváry Kosztka Tivadarral
18:30 BEM MOZI Macskafogó / Cat City
72 éves múlt. Milyen időszakokra osztja az életét?
Egész életemben azzal küzdöttem, hogy nem vagyok elég tehetséges, sem rajzban, sem zenében. A kezem mindig is remegős volt, a szemem pedig fiatal korom óta gyenge. Állandóan rajzoltam, de mivel nem éreztem különösebb tehetséget, úgy döntöttem, hogy építész leszek. Ám ott is azt láttam, hogy körülöttem mindenki ügyesebb nálam. Három évig tartott az építész pálya.
Az volt az óriási szerencsém, hogy elkezdtem gitáron prüncögni. Saját dalokkal próbálkoztam, kezdetben versekhez, természetesen, ez magától jött, később kiderült, hogy csapnivaló szövegíró vagyok. Nincsenek hozzá gondolataim, nincsenek egetverő elképzeléseim. Viszont volt egy jó tenor hangom, a Kalákából pedig pont ez hiányzott. Egy új, meghatározó szakasz kezdődött az életemben.
A Kalákával való együtt zenélés ösztönzött arra, hogy zeneileg felvértezzem magam. A zenei élet tele volt „konzisokkal”. A Balázs Fecótól kezdve a Mihály Tomiig az Omegából. Ők mind profik voltak, be kellett hoznom a lemaradást. Ráadásul az apám is zenész volt, nagyon precíz és nagy tudású. Az ő tudása elérhetetlen volt számomra, neki a kisujjában volt minden. Fejből írta a partitúrát. Esélyem sem volt felérni hozzá, vele nem lehetett versenyezni. Ösztönzésnek azonban jó volt.
Elkezdtem zeneszerzést tanulni, gitárt és éneket. Mindig is nagy volt bennem a felhajtóerő, vágytam a kihívást, ez az volt.
Mindezek mellett persze van ugye a szülői időszak, ami még mindig tart, de egyre lazább. Három gyerekem van és öt unokám. Az unokáim csak ópapának, ópipinek és ócsipetkének szólítanak. Élvezem ezt a szerepet, de nem merülök bele teljesen. Igyekszem élni a magam életét. A gyerekek már alig várják, hogy hozzáöregedjek a nagypapa szerephez, de ez talán sosem jön el.
Meséljen kicsit a Kalákáról, ez egy hosszú és meghatározó időszak volt, hogyan élte meg, mik a maradandó emlékei?
Hú! – Péter ekkor elmosolyodott és a távolba meredt. Azután mesélni kezdett.
Kelet-Berlinben 1500 embernek énekeltük József Attila Levegő című versét. A dal előtt egy műfordító felolvasta a közönségnek németül. Már ekkor megállt a kés a levegőben. Azután eljátszottuk a dalt magyarul, a közönség felrobbant. Óriási volt.
Nagyon sűrű időszak volt, az egyetem után sorra jöttek a meghívások, hamar tele lett a noteszunk. Imádtam színpadon lenni, ez az, amiért érdemes volt ennyi energiát beletenni.
Milyen érzésekkel hagyta el a Kalákát? Mihez kezdett azután?
Sajnos egy pár évvel korábban kellett volna kilépnem, de ezen már nem tudok változtatni. Olyan szépen süt ma a nap, nem szeretnék belemenni a részletekbe.
A Kaláka után az volt a tervem, hogy szólóban játszom. Kitaláltam, hogy Zalán Tibor József Attila díjas költő fogja írni a szövegeket nekem, ő egy fiatal balhés figura volt, tetszett nekem. Rátonyi Robi jazz-zongorista fog zongorázni, én pedig elénekelem a dalokat, ahogyan eddig is. Gondoltam, hogy én bevonzom a Kaláka közönségét, Robi hozza majd a jazzistákat, Zalán pedig a kortárs irodalom kedvelőit. Na most ez a három halmaz nem összeadódott, hanem kivonódott egymásból. A Kaláka-szeretők továbbra is Kalákát hallgattak, a jazzisták lenéztek engem, a költészet kedvelői pedig azt mondták, hogy ők továbbra is inkább olvassák a verseket.
Az első szóló fellépésem után nagyon furcsa érzésem volt, azt sem tudtam, élek-e, és hogy hol vagyok. Egyedül voltam, és ehhez hozzá kellett szokni. Minden rajtam múlt a színpadon is és a dalok írásakor is. Ez erős motiváció volt ahhoz, hogy nagyon jól csináljam.
Hogyan alakult az ki, hogy egész életében gyerekeknek zenél?
Mi a Kalákával eredetileg nem gyerekeknek zenéltünk, hanem a saját korosztályunknak. Mindenről Levente Péter tehet. Ő egy fellépésünk után azt mondta, hogy ez gyerekműsor. Ekkor a Pelikán című albumunk platina lemez lett, a Kalákát elkezdték gyerekműsorokhoz hívni. Óriási sikerünk volt. Nagyon jó érzés, mikor kijövök egy koncertről, és látom, hogy a hazafelé tartó gyerekek énekelgetik a strófákat.
Miután kiléptem a Kalákából, szóló karrierbe kezdtem, nem akartam tovább gyerekeknek játszani, de valahogy ismét úgy alakult, hogy gyerekműsorokhoz hívtak. Megírtam a Garabonciás Pétert, és ez megpecsételte a jövőmet, maradok a gyerekközönségnél. Egyébként a dalokat továbbra sem gyerekeknek írom, hanem magamnak. Óriási élvezettel játszom őket, de úgy néz ki, lélekben gyerek maradtam, és ezt érzi a közönségem is.
Beszélgetés közben többször is felpattant, és eljátszott egy-egy dalt a gitárján.
Meséljen a magában élő gyerekről!
Óriási a felhajtó erő. Mindenbe belevágok szinte gondolkodás nélkül. És ami nagyon fontos, rajongani tudok a mai napig. Imádom a Vad fruttikat, feltekerem az autóban a hangerőt és full gáz. Ahhhh, nagyon szeretem.
Foglalkoztatja a halál gondolata? Fél tőle?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolok rá. Ez olyan lehet, mint amikor még meg se születtünk. Akkor se volt rossz nekem, hogy még nem élek, gondolom, a halál után sem fogom hiányolni az életemet.
Nézze! – ekkor Péter feláll az asztalától, kinéz az ablakon és az utcán parkoló autók felé mutat remegő, ám nagyon dolgos kezeivel.
Ott parkol mind a két autóm. Az egyik egy vadi új autó és gondolom, hogy ez az utolsó autóm. Miért is ne.
Szeretne még eljutni valahova a világba?
Nem izgat a világ, szeretek utazni, de olyan jó nekem itthon. Lisszabonba, Barcelonába elmennék még, de ha lejutok Vas megyébe, a házikómba, már akkor boldog vagyok. Ott lenyírom a füvet, és kiülök a kertbe egyedül. Ennél nagyobb boldogság nem kell.
Búcsúzóul meséljen kicsit Óbudáról, mióta él itt, mit jelent magának ez a városrész?
Rendszeresen jártam kocogni a part közelébe, de szeretem itt, beljebb ezeket a csöndes kis utcákat. Itt lakott Esterházy Péter is. Errefelé rengeteg cinke van és szarkák. És poloskák. De ez, azt hiszem, nem kifejezetten óbudai sajátosság. Itt volt régen a Banán klub, ma is rengeteg hely van, ahol fel lehet lépni, kultúrházak, klubok stb. Óbudai dalaim is vannak, pl az Ékezet apámnak.
„Tombolt a nép óbudán
Aztán elvonszolt valaki onnan
Most menj haza gyermek
Én rohantam utcákat és én
bennem harangok vertek…”
Sok alkotó ember érzi azt, hogy nem valósította meg igazán önmagát, valami hiányzik, kimaradt, nem volt erő rá, van ilyen érzése?
Egyfolytában. Azt érzem, hogy a sikerbe belekényelmesedtem, a sok-sok munkába elfáradtam, és feltűnt, hogy nem végeztem komoly munkát. A meglévőkkel learattam a babérjaimat, de új dolgok nem születtek. Ettől függetlenül nem keseredek el, tele vagyok tervekkel. Ezek mind gyereklemez tervek. Folytatom, amit elkezdtem, és addig zenélek, míg egy szál gitárral be tudok ülni az autómba, és el tudom játszani a dalaimat.
A magyar iskolák jelentős többsége örökségi, de legalább is örökölt épületben működik. Ebben a konkrét esetben is: az AKG általános iskoláját tervezőknek egy száz évvel ezelőtti értékrend által kialakított, térként ekként rögzített struktúrában kellett olyan közeget kialakítani, ami támogatja az iskola alternatív szemléletét.
Milyen is az az épület, amit megvásárolt az AKG-t működtető alapítvány? Bárczy István főpolgármester által 1909-ben útjára indított iskolaépítési program keretei között jött létre az iskola. Az utcáról nézve ennek a szecessziós épületnek a megjelenését uralja a szimmetria: a lányok és a fiúk bejárata szeparált volt, a homlokzaton is jól láthatóan az épület két szélső, magasabb tömbjének tengelyében kapott helyet.
Belső magja az épületekkel körbezárt udvar. Az óvoda szeparált világa eleve bonyolította a földszinten a közlekedést, az elmúlt száz év alatt tovább alakították a helyzetet, így a 60-as években az udvarba bekerült egy kazánház és egy vaskos kémény és az egyetemi használat során is az átjárás számos szinten blokkolva volt. Ebben a közegben komoly kihívás teret adni azoknak az elképzeléseknek, amelyet az AKG aktív pedagógusai és önkéntes szülői közössége megfogalmazott.
A közösség jelenlétét ebben az esetben azért fontos hangsúlyozni, mert mind a már említett terv szinten létező új építés vezetőtervezője (Herczeg László), mind a megvalósult építészeti/belsőépítészeti átalakítás készítői ennek a közösségnek aktív tagjai, előbbi szülőként, Csővári Linda pedig volt diákként vett részt aktívan azokban a helykereső és programalkotó beszélgetésekben, amely már 2016 óta megindultak. Bizalmi helyzetben, az iskola működését, sajátos rendszerét belülről jól ismerő tervezőkkel és sok esetben kivitelezők közreműködésével alakul(t) át az AKG új helyszíne.
A közösség szándéka, hogy az ötszintes épületben, netto 4800 m2-en 6 + 7 évfolyam kerüljön elhelyezésére azzal a céllal, hogy a 6 éves általános iskolai képzés után az AKG pedagógiai struktúrájában folytathassák tovább a gyerekek a gimnáziumi tanulmányaikat akár a Raktár utcában 31 éves múlttal rendelkező AKG Gimnáziumban, akár a helyszínen a felsőbb emeleteken és a tervezett új épületszárnyban. A beruházói–használó közösségben való beavatottság fontos, hiszen az iskola működési struktúrája eltér a szokásos osztálystruktúráktól: a gimnáziumi rendszerben az évfolyamokat kisebb és még kisebb egységekre, kupacokra és csibékre osztják fel, akiket patrónus kísér. A kisebbek osztályaiban pedig a 24-26 gyerekre három pedagógus jut, ami a tanulás szempontjából eleve kisebb csoportokat jelent. A heti leosztású, tantárgyalapú képzés helyett pedig epochális rendszerben tanulnak itt, tehát fontosabb témák vonzásában, belső tudásszinergiák keresésével állítják össze a változatos iskolaévet. Mindez a működés szervezésére természetesen alapvető hatással van: a tantermekben nem arról van szó tehát, hogy a frontális oktatás mellett az egyéb teremhasználatokat is biztosítani szükséges, hanem egy olyan oktatás számára kell inspiráló feltételeket teremteni, ahol a közös munka, a párhuzamosan több tanár jelenléte mellett folyó tanulás, a felfedező, kísérletező, szabályalkotó beszélgetések vagy éppen a projektmunka kialakításához szükséges elvonulásnak kell teret adni.
A tervezés folyamata fokozatosan bontakozott ki: elsőként a közösség a programalkotással és az épület megtalálásával töltött időt: ahogyan az a participációs helyzeteknél már lenni szokott a lassú beszélgetések után egy ponton a folyamat átfordult gyors beavatkozásokká.
A végeredményt látva, a két fiatal, de már számos középületi munkán tapasztalatot szerzett alkotó a MOMÉn végzett tervező képzésükhöz hűen játékos eszközzel, a belsőépítészet apró részleteire kiterjedő figyelemmel és anyag- és színhasználatát tekintve friss, játékos és lendületes megoldásokkal hangolta át a súlyos, régi épületet. Ennek során, ahol lehetett, a meglévő épület lehetőségeit fordították át értékké. A két meglévő lépcsőház felújítása során, az ott megtalált két figura, egy macska és egy bagoly, kiemelt pozícióba került, kabalává, sőt identitáselemmé vált: olyan Henry Potter-es módon az iskolán belüli „házak” nevét is adta. Apró részlet, de jól mutatja a részletekre és a pedagógusokra való odafigyelést a folyamat során.
A beavatkozás legfontosabb és legösszetettebb, strukturális eleme a közlekedőrendszer újragondolása. A tervezők a korábbi négy bejáratból kettőt megszüntetettek, ez önmagában is átalakította a mélyföldszint működését. Ennek a szintnek az integrálása nehéz feladat volt, korábban ez a rész óvodaként külön bejárattal volt csak megközelíthető, ezért az iskolához való kapcsolás új lépcsők és födémek építését tette szükségessé. Az udvarral való kapcsolódások erősítése alapvető szempont volt: most az iskola két szárnyában lévő terekből, így az alkotóműhely és az étterem közlekedője felől is ki lehet közvetlenül jutni az udvarra. Ugyanakkor a kazánházat nem lehetett elbontani, mert az iskola fűtési rendszere továbbra is innen működik. Vakolat mögé rejtve maradt így Márffy Ödön által készített freskó, ez a murális már közel 60 éve várja, hogy újra meglássák.
Az épület első frontjára került két új lépcsőház: az egyik a földszintet a magasföldszinttel köti össze közvetlenül a bejárat mellett, a másik oldalt pedig a magasföldszintet az első emelettel. A hátsó traktusban pedig egy új, egykarú acéllépcső került a tornaterem mellé, ami a magasföldszinti öltözőkhöz vezet fel. A magasföldszint belmagassága a szinteltolások miatt változó, ez a felsőbb szinteken már nem érzékelhető. Mindezt azért érdemes kihangsúlyozni, mert az utcafrontról kiegyensúlyozottnak és képletszerűnek tűnő épület belső téri elrendezése egészen más élmény: kifejezetten bonyolult, sokféle téri szituációt eredményező. A berakott lépcsőházaknak köszönhetően az átjárások a szintek között egyszerűsödtek, azonban a tájékozódás nem: ez egy összetett belső világ, amelynek kiismerése nem megy az egyik napról a másikra. Ez nem feltétlenül gond, hiszen a saját hely biztonságát megteremtik a karakteres folyosók és benne az osztálytermek, az iskolakutatások szerint pedig a különböző tériségek és útvonalak megismerése a gyerekek számára vonzó lehetőség, felfedezés.
Téri szempontból a legerőteljesebb élmény a tornaterem felett, az első emelet hátsó frontján lévő nagy közösségi tér, amely bár elhelyezésében egyáltalán nem szokványos, mégis betölti a központi tér funkcióját. A gyerekek ezt a helyet gazdagon és szabadon lakhatják be: a használat itt közelít leginkább ahhoz a térformáláshoz, amit tanulási tájnak neveznek a kortárs iskolaépítészetben.
A nagy aula tér mellett fontos hangsúlyozni, hogy a széles folyosók az iskolának a felújított részeiben mindenhol különböző tevékenységek befogadását hívják magukhoz: alapvetően ezt szolgálják a fából készített beülő kuckók, amelyek nemcsak a látvány szempontjából külön terek, hanem, ami legalább ilyen fontos, akusztikailag is azok. Az intenzív színezésű és intenzív használatban lévő folyosók életében egészen különleges szeparált élmény ezekben a kuckókban ülni. Ahol a tér engedi, a folyosókon a bútorzat a sokféle használatot támogatja, így órai munkavégzésre is alkalmas. Nehézség egyelőre, hogy az ablakokhoz húzott zónában nincsen konnektor – ezek a tantermi belső falon vannak – ami pedig fontos lenne, hiszen a diákok számára a digitális eszköz használata mindennapos.
A magasföldszinten 4, az első emeleten 8 galériázott tanterem található. A tantermek kialakítása érthető módon központi kérdés egy iskolában: mint utaltam már rá, az AKG programjában sokkal inkább az a jellemző, hogy egyáltalán nincsen frontális tanítási helyzet, már csak azért sem, mert egy órán több tanár van jelen. A tantermek egyik jellemzője, hogy a hátsó zóna galériával ellátott, ahova belső lépcsőn lehet felmenni. Nem pihenőtérként szükséges erre a galériatérre gondolni – bár nyilván erre is lehetőséget ad – hanem olyan differenciált helyként, ahol más testhelyzetben, más közelségben, más módon lehet tanulni. Egy ilyen tér épp úgy segítheti az egyén koncentrált munkáját, mint egy csoport együttműködését. Egyes tantermekhez egy kisebb téri is kapcsolódik, amely a tanulási helyzetek további differenciálását teszi lehetővé.
Az AKG képzésében a kritikus gondolkodás fejlesztése alapvető érték, ebben valamilyen módon a környezet megértése is jelen van. Az iskolai környezet nemcsak tere a szocializációnak, hanem sokkal több: fontos komponense is. A helyek, terek, tárgyak, a színek és a felületek komplex üzenetet hordoznak, (pedagógiai) értékrendet is tükröznek. Az AKG iskola átalakított alsó két szintjén ez a világ színes, vidám, ingergazdag (de nem túlingerlő), felfedezésre hívó és biztonságos. Inspirálóan összetett.
TOP 5
Március 27, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló – A mozgóképalkotás legelső technikája: Zoetróp készítés
A Vasárnapi Barangoló egy olyan családi délután, amelyen a gyerekek a múzeum egy kiállításához kapcsolódó foglalkozáson vesznek részt, amíg a szülők az épületben nézelődhetnek. Az ehavi barangoló a Show és business Pest-Budán: kötéljárók, önmozgányok és más világszámok című szórakoz(tat)ástörténeti kiállításunkhoz kapcsolódik.
Március 26, Szombat – 18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Ne csak nézz, értsd is – kutya kommunikáció és viselkedés
Te is szeretnéd felismerni és megérteni a kutyád viselkedését? A 3K Óbuda ebben is segíthet. Az interaktív előadásuk során megadnak mindent ahhoz, hogy helyesen tudd megítélni a kutya jelzéseit.
Március 26, Szombat – 19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nőnapi musical és operett gála
Utó Nőnapi gálaműsor a legismertebb musical és operett slágerekkel.
Közreműködik: Egyházi Géza és Szabó P. Szilveszter
Március 27, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM A tudás rendszerbe foglalásának kínzó lehetetlenségéről. K. Horváth Zsolt tárlatvezetése
„A világon minden azért létezik, hogy egyszer egy könyvben lelje meg végső helyét”. Mallarmé: Le livre, instrument spirituel
A tárlatvezetés alkalmával K. Horváth Zsolt társadalomtörénész újabb szempontból értelmezi Gerhes Gábor kiállítását, a vezetésen jelen lesznek a kiállítás kurátorai, valamint az alkotó is.
Március 30, Szerda – 18:00 BUDAPEST GALÉRIA ANDREAS FOGARASI | SKIN CALENDAR – A város bőre
Andreas Fogarasi Skin Calendar – A város bőre című kiállítása egy hosszú távú vállalkozás egyik epizódja, első budapesti állomása. Közös városi emlékeink fragmentumait rajzolja térképre, fogja össze, teszi maradandóvá azzal, hogy nemrég lebontott épületek darabjait rendezi geometrikus absztrakt táblaképekké, kiegészítve azokkal az új anyagokkal, amelyek az átépített vagy új épület meghatározói.
Heti Bontás:
Március 25, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 KISCELLI MÚZEUM SHOW ÉS BUSINESS PEST-BUDÁN: Sattler képek cseréje és tárlatvezetés
15:00 KASSÁK MÚZEUM SZENIOR SZEÁNSZ – Maszk
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Fonalas Móka Műhely 2.
18:00 FREESZFE Rinocérosz vagy unikornis – a tudás a színpadon is hatalom – Upor László Free Egyetemi előadása
19:00 ESERNYŐS Takáts Eszter koncert
Március 26, Szombat:
8:00 RÓMAI Hello Tavasz! Piacozzunk a Rómain, lángossal és sült kolbásszal, kézműves vásárral!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Logikaland
16:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Az Aranytollú madár
18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Ne csak nézz, értsd is – kutya kommunikáció és viselkedés
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nőnapi musical és operett gála
22:00 ARZENÁL Possession at Arzenal
Március 27, Vasárnap:
9.00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Pata-csata: paripa, lovacska, egyszarvúvarrás
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nemzetközi lemez- és CD-börze
15:00 KISCELLI MÚZEUM A tudás rendszerbe foglalásának kínzó lehetetlenségéről. K. Horváth Zsolt tárlatvezetése
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló – A mozgóképalkotás legelső technikája: Zoetróp készítés
Március 28, Hétfő:
11:00 KŐLEVES VENDÉGLŐ Ukrajnából menekülő és külföldi gyermekek a közoktatásban
19:00 KELET KÁVÉZÓ ÉS GALÉRIA Élet és halál
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
Március 29, Kedd:
17:00 BUDAPEST ART BRUT GALÉRIA Mélylevegő Projekt: Mutasd meg, ami benned van! – Élet a major depresszióval fotókiállítás
19:00 VÁRKERT BAZÁR Nagyok nagyjai – mindenki olvas – Az Ivan & The Parazol tagjainak könyvespolca
20:00 A38 HAJÓ Hajógyár x A38 / Schoblocher Barbara / Blahalouisiana akusztik / Momentán Társulat
Március 30, Szerda:
18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
18:00 BUDAPEST GALÉRIA ANDREAS FOGARASI | SKIN CALENDAR – A város bőre
19:00 ESERNYŐS PT RESPONDS: PEACE PLEASE – Playback Színházi Szolidaritás Fesztivál
19:00 MU SZÍNHÁZ A Freeszfe Egyesület előadása: A nép ellensége
Március 31, Csütörtök:
18:00 BEM MOZI A tanú / The Witness
20:30 GÓLYA Gentry Sultan @ Gólya 03.31.
23:00 TOLDI We Plants Are Happy Plants @ Toldi
Úgy tudjuk, hogy az Óbudai Egyetem életében a modellváltás mellett más újdonságok is vannak.
Igen, modellváltó egyetem lettünk, erről szólnak a hírek, eddig jó tapasztalataink vannak, de két további újdonságról tudok beszámolni. Az első, kifejezetten az innovációt és az ehhez kapcsolódó folyamatokat érintő változás. Az elmúlt évtizedekben kialakult parkrendszernek, a tudományos, technológiai és ipari parkok ökoszisztémájának volt egy nagy hiányossága. Az ipari parkot mindenki ismeri, az előnyeit is: a cégek egymáshoz közel működnek, tudják egymást támogatni, egymás üzleti partnerévé, beszállítóvá válni. A tudományos parkot is ismerjük, ahol nagy hozzáadott értékű tudósok megpróbálnák valami alkalmazott eredményt elérni, tulajdonképpen ezt csináljuk mi is piciben, hiszen nem örökérvényű képletek állítunk fel, nem elméleteket írunk, hanem próbálunk valamilyen alkalmazott tudást bevinni az iparba. De a két féle park között nem volt igazi kapcsolat, hiányoztak a technológiai parkok.
Tulajdonképpen egy éve aktív tárgyalások folynak arról, hogy milyen régióban, milyen közegben, hogy lehetne ezt jól csinálni. Idén ősszel szerződésben is rögzítettük, hogy három tudományos és technológiai innovációs parkban az Óbudai Egyetemnek kiemelt szerepe van. Az erős ipari bázisok mellett az adott szakterületeken az Óbudai Egyetemtől várják Kaposváron, Székesfehérváron és Zsámbékon a megvalósuló parkok tartalommal való feltöltését. A kaposvári hadiipari, a székesfehérvári mechatronikai és a zsámbéki kreatív fókuszú fejlesztésekben fogjuk az innovációt megjeleníteni. Mindenhol a kis- és középvállalkozásokat célzó, az egyetemi szellemi tőkére alapozó, de helyben realizálódó tudástranszfer folyamatban veszünk részt, és ez úgy az adott térséget, mint az egyetemet erősíti.
A mechatronikát az előző alkalommal kitárgyaltuk, a hadiipart talán nem érdemes bolygatni, a kreatív iparról viszont szeretném, ha mondanál pár értelmező mondatot.
Hagyományos értelembe véve az innováció és a társadalomtudományok összekapcsolása nem megy teljesen zökkenőmentesen itt Európában. Az Egyesült Államokban ez úgy néz ki, hogy minden nagyobb egyetemnél nagyon erős a design. És itt nem a szűken értelmezett ipari formatervezésre kell gondolni, hanem a használhatóság, a megoldás orientáltság szemléletére. A mérnöki képzéseknek szerves komponensét adják azok a társadalomtudományi hozzáadott értékű dolgok, a function by design, a usability, a user experience, amelyekről ugyan már hallottunk, de itthon lövésünk sincs, mi az. Emögött van egy komplett képzési struktúra és iparág, és most már a németországi, amúgy nagyon szögletes mérnöki oktatásban is megjelent az interdisziplináris design központ.
Jobb helyeken dizájnerek, szociológusok és morálfilozófusok együtt foglalkoznak technikai problémákkal, mondjuk az önvezérelt gépjárművek jövőjével, hatásával.
Igen, pontosan erről van szó. A társadalmi és technológiai hatások vizsgálata ezt igényli, és bár mondták, hogy na, majd itt lehet hosszú könyveket és enciklopédiákat írni, de nem erről van szó, hanem teljesen pragmatikusan kell hozzáállni, hogy milyen szabályozás mentén nem szabad mondjuk kiengedni az utakra az önvezető autókat. Vagy milyen törvényi vagy biztonsági szabályozás mellett lehet az önműködő sebészeti robotokat alkalmazni.
Az új technológiák és a szabályozás egy egészen nagy kérdéskör…
Hagyományosan a reguláció úgy működött, hogy az ipar legnagyobbjai leültek és megállapodtak, hogy hogyan kéne ezt jól csinálni, mert már tudták nagyjából, hogy mi működik, mi nem. A szabványok követték az ipari folyamatokat, mindig valamilyen status quo-t, állapotot rögzítettek, kodifikáltak, hogy mostantól pl. a konnektor ilyen legyen és 220V meg hasonlók. Amit most megélünk, hogy a technológiai innováció olyan gyors, hogy nincs idő ezeket a szabványosítási utakat bejárni. Nemrég jelent meg a világ első műszaki etikai szabványa, Ethical line design, ez az angol címe.
Ez alapvető mantrája lesz főleg a szoftvertervezésnek; olyan, mint az optimalizálás, mindig van végeredménye, csak el kell tudni dönteni, hogy értelmes-e, és ezt milyen feltételekkel tudjuk beépíteni a mindennapi rendszereinkbe. Ez hatalmas kihívást jelent, és erre nincsenek felkészülve a mai mérnökeink. Nem tanítjuk, nem várjuk el a mai hallgatótól, hogy gondoljon arra, hogy milyen társadalmi következményei lesznek egy olyan innovációnak, ami berobban a köztudatba. Lásd akármelyik közösségi média sikertörténetet.. Mind a mai napig nem kezeljük társadalmi szinten, hogyan alakítják át a tinédzserek szociális viselkedési normáit, és még odáig sem jutottunk el, hogy normálisan mérjük, nemhogy megakadályozzuk, vagy keretek közé szorítsuk. És ez a jellemző a műszaki fejlesztések minden területén.
És akkor a technológiai parkokban az egyetemnek az lesz a szerepe, hogy…
Klasszikus esetben ez úgy néz ki, egy mechatronikai példán bemutatva: a kkv rájön, hogy neki nem kétszázat kell a kulcsfontosságú darabjából gyártani, hanem kétszázezret. Körülnéz, hogy hogy lehet ezt megugrani. És fogalma sincs, mert ehhez fel kell bérelni egy profi gárdát, aki megmondja, hogy milyen gyártási folyamatokat kell ehhez átalakítani, robotizálni, mit kell kifejleszteni stb. Akkor jövünk mi, az egyetemi csapat, aki ehhez ért, aki meg tudja ezt csinálni. Amikor konzumer termékekről beszélünk, meg szoftverről, akkor ez egy sokkal összetettebb folyamat, és ezt is szeretnénk kiszolgálni.
Mi az egyetem másik nagy újdonsága?
Az Óbudai Egyetem részt vett az ország 16 felsőoktatási intézményét érintő, összehangolt, az egyetemi innovációs ökoszisztémát fejlesztő mechanizmusban, amit azért működtetnek, hogy közös, magasabb szintre emelje az egyetemi innovációt. Húznak egy limitet, hogy ez a minimum elvárás, az elmúlt években ezt teljesítettük. Van szellemi tulajdonkezelési szabályzatunk, egy évig dolgoztunk rajta, hogy legyen, vannak belső innovációs formalizált folyamataink, tudunk mit kezdeni a hallgatói innovációval, el tudjuk juttatni odáig, hogy szabadalmat benyújtson, és ami még szintén fontos, a saját belső szellemi értékeinkre, tudásunkra, a korábbi eredményekre alapozva tudunk szolgáltatásokat nyújtani. Az első másfél év ment le és most ha minden igaz lesz hosszabbítás további másfél évre, hogy ebből álljon össze egy olyan értékajánlat az egyetemek részéről, amit nem csak az ablakba lehet kiállítani, hogy milyen ügyesek vagyunk, hanem ténylegesen szolgáltatási portfóliót lehet kialakítani. Ez vonatkozik az alulról jövő innovációkra is, tehát ha bekopogtat hozzánk egy hallgatói csoport, egy kollégánk, vagy egy csapat a szomszédból, akinek valami laza kötődése van az egyetemhez, és azt mondja, hogy feltaláltam a korszakalkotó-világmegváltó, közösségi médiával hajtott tengeralattjárót, de fogalma sincs, hogy hogyan kell egyről a kettőre jutni: beletette már a pénzét, meg a jelzáloghitelét, mindent, de nem tudja, hogyan lehet többletforráshoz jutni, hiányzik neki némi technológiai támogatás, az egyetlen prototípusból tömegtermelésre átállni, akkor ezekre a kérdésekre-kérésekre mind meg tudunk felelni. És nem csak műszaki értelemben, nem csak annyi a segítségünk, hogy szólok a laborban a srácoknak, hogy gyertek, esztergáljuk ki, 3D nyomtassunk, robottal próbáljuk ki, teszteljük le, hanem a segítség része az is, hogy vannak szakembereink, akik az üzletfejlesztésben is el tudnak vele kezdeni dolgozni, le tudnak vele ülni, hogy nézd, itt van ez a ormótlan exceltábla, az üzleti terv alapja, ezt most szépen átbeszéljük és ha ezeket a kérdéseket megválaszolod, akkor tudni fogod, hogy mit akarsz csinálni. Tudunk a többletforrás megteremtésében is segíteni: már augusztus óta partnerünk a Széchenyi tőkealapok, dolgozunk együtt Hiventuresszel, szóval a hazai tőkepiac szereplőihez oda tudjuk kísérni, meg van, akit nem is a hazaiakhoz, hanem egyből a regionálisokhoz. Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy összeálljon ez az ajánlatcsomag és ebbe szeretnénk bevonzani az ötletgazdákat, startup vállalkozókat.
Ugyanúgy a kkv-knak is, ha valakinek fáj valami és hiányzik a belső fejlesztéshez, hogy legyen egy rendes partnere, vagy nem tudott eddig pályázni, mert nem volt mellette egy olyan nagyobb brand, az egyetem erre is képes. Összeszedtük ezeket a kiajánlható szolgáltatásainkat, a labortechnikától kezdve, egészen odáig, hogy egyéni teszteket tudunk fejleszteni a robotjainkon. Erre van is egy honlapunk, amire ezt összegyűjtöttük.
Nagyszerű ötletek születtek az Állatorvostudományi Egyetem és az Óbudai Egyetem (ÓE) közös szervezésű, fantasztikus hangulatú ötletversenyén, a VETATHON-on, „Az állatok és a pandémia” témakörében. A csapatok a 24 órás megmérettetés során egy általuk felállított probléma megoldására tettek javaslatot és demonstrálták is innovatív ötleteiket. Több ÓE hallgató is kiemelkedő teljesítményt nyújtva, az egyik nyertes csapat tagjaként zárta a versenyt.
A VETATHON célja az volt, hogy a verseny során a két tudományterület (az állategészségügyi és a mérnöki) összekapcsolásával valós problémákra új megközelítésű – akár a pandémiás helyzeten is túlmutató – megoldásokat kapjunk, amelyeknek konkrét hasznosítása is elképzelhető a jövőben. Az eredményhirdetés előtt minden csapat egy angol nyelvű prezentációval készült, majd a zsűri kérdéseire válaszoltak. A verseny ezen része nyilvános volt, így nem csupán a családtagok és szurkolók vehettek részt az online eseményen, hanem a média képviselői is. A hackathon végeredményéről transzparens értékelési rendszer alkalmazása mellett egy jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező zsűri döntött, a mentorok szavazatának figyelembevételével. Összesen 41 hallgató indult, 6 országból és 4 egyetemről: Állatorvostudományi Egyetem, Óbudai Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem és Szegedi Tudományegyetem, így végül 7 vegyes csapat állt a zsűri elé kreatív megoldásaikkal. A 24 órás felkészülés során közel 20 mentor segített a csapatokat. A csapatok egytől-egyig a zsűri elismerését kiváltó ötletekkel rukkoltak elő, így végül igen nehéz volt a döntés. A harmadik helyen a Vengineers csapat (tagok: Molnár Albert, Viktor Patrik, Kovács Evelin, Simon Dániel, Törőcsik Beatrix és Kurucz Kata) végzett, mely csapat mérnök tagjai az Óbudai Egyetemről érkeztek. A Vengineers különböző fertőző megbetegedések elkerülését segítő prevenciós célú kisállatnyakörvre és a hozzá kapcsolódó applikációra irányuló megoldásuk bemutatásával érte el a dobogós helyezést.
Aki a természetet szereti, az a legundokabb időszakában is szereti: amikor ködszitálás, ronda szél és ragadós, sáros trutymó lepi el a nyáron andalító tájat. Már nincs napsütés, csak derengés, de még nincs rendes, tüdőtisztító hideg, csak nyúlik-mállik minden. Esetleg 3-4 fok van és vízszintes, apró szemű eső… és éppen ilyenkor érnek be az igazi kincsek!
A gyakorlott túrázók a késő őszre mondják azt, hogy nincs rossz idő, csak rossz öltözet. Én ezt erősen vitatom: van az a pillanat, amikor akar a rosseb kimozdulni – de tény, hogy egy nyálkásabb időszak után tényleg érdemes dagonyaálló gumicsizmát, összesarazható nadrágot, felülre pedig (a sál-sapka nélkül) legalább 4 réteget húzni és nekiindulni a parkerdőnek.
De mégis miért?!
Hát a csipkebogyóért, a kökényért, a borbolyáért és a testi-lelki jóllétünkért! Az őszi séták egyrészt másfél-két óra alatt (majdnem) olyan sikerélményt adnak, mintha az ember a Spartan összes jelvényét összeszedte volna, másrészt egy rendesebben felszerelt patika teljes vitamin- és étrendkiegészítő-készletét be lehet gyűjteni a bozótosból ennyi idő alatt.
Kezdjük a csipkebogyóval, mert azt mindenki ismeri: az Instagramon szép piros és harmatosan fotogén. Azt általában elfelejtik lefotózni, hogy szúr, mint a vesztés, de vannak olyan változatai, amik nem annyira gonoszak. Csipkebogyóból rengeteg fajta létezik – van, ami alig tüskés, van, ami már most mállósan puha, de van, ami soha nem lesz az, hanem az éretlen állapotból egy-két napos időkapu után ráaszalódik az ágakra. Ne ijedjenek meg egyiktől sem: mérgezni egyik sem fog, feldolgozni pedig ugyanolyan borzalmas folyamat lesz.
A régiek úgy csinálták, hogy miután leszedték a bogyókat, egyenként (!) kettévágták, kikaparták a magjait, a húsát pedig megfőzték lekvárnak (ezt hívják hecsedlinek), vagy megszárították teának. Az icipici, szőrös-szúrós magjai ugyanannyi jótékonyságot tartalmaznak, de olyan kemények, hogy egy háztartási kávédarálót simán meg lehet ölni velük – ezt, ha feldolgozták, akkor kőmalomban tették – én meg soha nem értettem, hogy mekkora kétségbeesés vitte rá őseinket ennyi munkára.
Ma már – háztartási viszonylatban – elég szitkozódással jár leszedni, otthon megpucolni a hosszabb ágvégektől, felfőzni annyi vízzel és cukorral, ami bőven ellepi – ez eddig 3-4 óra. Aztán, ha megpuhult, lebotmixerezni, de nagyon alaposan és nagyon forrón – ehhez pedig nagyon jó botmixer kell. (Én ebben a szezonban kettőt végeztem ki, aztán vettem egy nagy levegőt és beszereztem egy olyat, ami Marsjárásra is képes. És még szép is.) Utána már csak át kell törni az egész masszát egy nagyon sűrű, ugyanakkor masszív, vagy egy nagyobb lyukú, de konyhai gézzel (textilpelenkával) kibélelt szűrőn, fakanalat és a jobb bicepszünket használva. Ez kb. kilónként egy óra. Addigra a teljes massza kihűlt, úgyhogy a tartósítás érdekében melegítsük újra, mielőtt a csírátlanított befőttesüvegekbe töltenénk. A befőttesüvegek nagyon forrón, azonnal menjenek száraz dunsztba: sok-sok pokróc-párna-paplan közé, ahol napok alatt hűlnek majd ki – és hipp-hopp: kész is a hecsedli!
A kökényt már jóval kevesebben ismerik fel, pedig elvileg nem keverhető össze semmivel. Út melletti, hosszú sövényeseknek kellene kékleniük a bogyóktól. A kökény ugyanis ilyenkorra lehullajtja a leveleit, és már csak a bogyók maradnának az ágakon – ha a Bibliai Hét Csapás átugraná ezt az évet. De nem: a júliusban még benetton zöld bogyóktól roskadozó bokrok szeptember végére az aszály miatt önsorsrontásba kezdtek és ledobálták a bogyóikat: a kökényt idén nagyon keresni kell. Ha találnak egy (akár mostanra kiszikkadt) patakparti, szélvédett sövényt, ott jó eséllyel lesz kökény, de máshol ne is álmodjanak róla. Ha megtalálják, akkor viszont kezdjék ünnepelni és szüretelni! A „majd megcsípi a dér!” mondás azért hülyeség, mert mire megcsípné a dér, addigra már nem lesz bogyó. Régen azért várták meg, hogy koncentrálódjon a cukortartalma, de akkor még sokkal kiegyensúlyozottabb volt az időjárás. A kökény tehát egy nagyon kék-fekete, nagyon tanninos, még lekvár formájában is fintorgásra készetető, apró szemű gyümölcs. A legközelebbi meghatározása: cudar – de ezért szeretjük. Múltkorjában egy pékség-cukrászat kért tőlem egy fél kilónyit, hogy mestercukrász-süteményeket díszítsenek velük, de én visszakérdeztem, hogy kóstoltak-e már nyersen kökényt? Vittem egy pár dekát mutatóba és gyorsan megegyeztünk, hogy nem, nem ez lesz az új sztár: az hagyján, hogy botrányosan fanyar, de jó nagy magja is van, amit képtelenség kiszedni belőle.
A harmadik nagy kedvencet még kevesebben ismerik fel, pedig akár még a házak közötti díszbokrokon is gyakran ott piroslik: ez pedig a sóskaborbolya. Picike, a ribizlinél is sokkal kisebb, de ugyanúgy fürtökben termő bogyóról van szó, ami savanyú-édeskés és szinte szikrázik az ember szájában. Ennek a bokra is szúr, bár messze nem annyira, mint a csipkebogyó, a bogyókat viszont le kell szedegetni a 2-3 centis fürtökről a felhasználás előtt, ami igencsak idegtépő mutatvány. Az íze viszont ebben az esetben is kárpótol: izgalmasan savas-savanyú, ami miatt a török, grúz, azeri, iráni, stb. konyhák nagyon szeretik használni. Próbálják ki egyszer, hogy rizshez főzik, sós fogásként: súlyos borbolyafüggéshez és kísérletezéshez vezet majd! Kiválóan lehet aszalni és az sem baj, ha később találunk rá a bokorra, mert akkor is remekül lehet használni, ha már a természetben is aszalódottnak tűnik.
Hogyan szedjük őket?
Kisvödörbe, különben kipotyog a kosár résein. A viccet félretéve: a természetben való gyűjtögetésnek vannak írott és íratlan szabályai, amiket már csak azért is be kell tartani, hogy jövőre is vissza tudjunk menni a lelőhelyünkre. A törvény szerint gombákból, gyógynövényekből, gyümölcsökből (hivatalosan erdei mellék- vagy kiegészítő termékekből) egy ember egy napon maximum két kilót gyűjthet szabadon, állami erdőkben. Ez alól kivételt képeznek a föld alatti gombák, amelyek gyűjtése minden esetben szigorúan képesítéshez és külön engedélyhez kötött. Ennek nem feltétlenül az az oka, hogy a szarvasgomba nagyon drága dolog, hanem az, hogy nagyon könnyen tönkre lehet tenni az élőhelyét: ha valaki hozzáértés nélkül vagy mohón áll neki turkálni és ásni a fák gyökerei között, nagyon könnyen kiirthatja a teljes ottani állományt.
Az íratlan szabályok közül a legfontosabb: ne hagyj nyomot magad után! Tehát szemetelni, fákat/bokrokat letördelni, az erdei avart felgereblyézni iszonyú türhő dolog, hiszen nem látjuk és tudhatjuk, hogy éppen mennyi és milyen élőlények élőhelyét dúljuk szét vagy mérgezzük meg. Amit be tudtunk magunkkal vinni az erdőbe, azt ugyanúgy ki is tudjuk hozni.
A másik, hogy csak annyit gyűjtsünk, amennyire szükségünk van és fel is tudjuk dolgozni: minek leszedni sok kilónyi óriás őzlábgombát, amikor nagyon nehéz tartósítani és 1-2 nap alatt megromlik? Ha találunk valami izgalmasat, de nem vagyunk benne biztosak, hogy mi az, akkor inkább csak fotózzuk le vagy egy-két darabot vigyünk el belőle, hogy később pontosan meghatározzuk. Könnyű ugyanis 5-10-100.000 Ft eszmei értékű védett növényekből összeszedni egy nagy csokornyit, hogy aztán az előszobában kornyadozzanak. Én például pár hete futottam bele véletlenül életem első, vadon termő homoktövisbokrába: még úgy is körbetáncoltam örömömben, hogy sajnos utálom magát a gyümölcsöt, de eszembe se jutott bántani, ugyanis a homoktövis minden vadon élő példánya védett Magyarországon. Ha viszont kifejezetten gyűjtünk valamit, akkor is csak maximum a 30%-át szedjük le annak, amit találunk, hogy jövőre is legyen minek nőnie. Ráadásul egyetlen bokrot sem illik teljesen kopaszra pucolni: a madaraknak és a vadaknak nagyobb szüksége lesz a bogyókra és a C-vitaminra januárban-februárban, mint nekünk.
Az erdőbe vezető hivatalos út
Természetesen nem elriasztani szeretnék senkit a gyűjtögető életmódtól: hogyan is tehetném, amikor engem például úgy a hatalmába kerített, hogy hiába kezdődik 10-essel az irányítószámom, végigjártam a hivatalos ösvényt és mára engedéllyel, nyilvántartási számokkal és hatósági állatorvosi jóváhagyással rendelkező kistermelőként készítek vadon termett növényekből mindenfélét… A Dzsindzsa-termékek karriere úgy indult, hogy gyerekkorom óta imádok kirándulni, de a túrázást nem értem: szerintem valamit mindig szedni kell! Ebből a járvány első felében annyi minden lett, hogy a baráti kör már nem volt elég ahhoz, hogy fel tudjam velük etetni a lekvárokat, szörpöket, a szeretett növénykéimet.
Így tudtam meg, hogy őstermelővé válni szinte egy mozdulat, ám a NÉBIH területileg illetékes szakhatóságát előkeríteni maga a pokol. Az erdészetek pedig nagyon segítőkészek, de időben neki kell állni a gyűjtési engedélyek kikérésének, mert pontos mennyiségeket és pontosan jelölt térképrészleteket is kérnek – teljesen jogosan, hiszen sok esetben ott kolbászolok, ahol semmi keresnivalóm nem lenne, így jó, ha tud róla legalább egy erdész, hogy én éppen ott vagyok.
De egy-két üveg házi hecsedliért természetesen semmi ilyesmire nincs szükség – sőt, ha Óbudáról indulunk a közelbe, akkor még a hivatalos gyűjtők útját sem fogjuk keresztezni. Az ország más tájain ugyanis belefuthatunk néha abba a kényelmetlen helyzetbe, hogy olyan emberekkel vetekszünk egy-egy dolog megtalálásáért, ami nekünk hobbi, nekik viszont a megélhetésüket biztosítja. De a Pilisi Parkerdő északi részén sokkal inkább jellemző a turizmus, mint a többi erdészeti társaságnál, ezért a hagyományos erdőgazdálkodáson túl inkább az ezzel kapcsolatos feladatokra kell koncentrálniuk.
Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő szóvivője több órát áldozott rám az életéből, hogy kiderítse: gyakorlatilag Budapest és a Dunakanyar területére nem kért hivatalos gyűjtési engedélyt senki semmilyen terményre. Szarvasgomba után érdeklődtek páran, de annak az engedélynek a kiadása mindig külön megállapodás kérdése – és igen, terem Budapest területén szarvasgomba, de természetesen még tippeket sem adunk, hogy merre. Azt majd csak a sorozat következő részében…
Koszka Tamás/ VI. épület
Nyíregyházán született 1954-ben, ahol édesapja – a 40-es években Nyugat-Magyarország válogatottjába is bekerült Kertesi Ignác – akkor éppen futballozott. 1982-ben a Villanyszerelőipari Vállalattól került az Óbudai Gázgyár műhelyébe mint karosszérialakatos, majd annak 1998/99-es megszűnése után a nagyműhelybe mint lakatos. Utóbbi helyen az ő feladatuk volt a Gázművek végül 2004 elején véget ért óbudai kiköltözésének befejezése, a selejtezés és bontás. 2003-ban áthelyezték a Salgótarjáni úti kirendeltség nagyműhelyébe, 2007-ben pedig a nyomásszabályozókat szerelőkhöz, karbantartókhoz. 1993-ban lakáscsere révén költöztek be a tisztviselőtelepre, ahol előttük a Szállítási Osztály nyugdíjba vonuló vezetője és családja élt. Vele lakó párjával, Terikével az Óbudai Gázgyár raktárában ismerkedtek meg, ahová a műhelyből sűrűn járt át anyagot vételezni. 2018 óta nyugdíjas, azóta még több ideje jut a kert és a telek gondozására, a ház körül felmerülő egyéb feladatok ellátására.
Szamosújvári Gábor és Gáborné/ XI. épület
Gábor 1959-ben született Dunaújvárosban, akkori nevén Sztálinvárosban, és labdarúgó pályafutása miatt került fel Budapestre, ahol a Ferencvárosi TC utánpótláscsapatában focizott. 1982-ben kötött házasságot Ildikóval, akinek szülei a Gázműveknél dolgoztak. Gábort 1983-ban vették fel a Szállítási Osztályra sofőrnek, később egy évtizedig ő lett a gázhálózati üzemágat vezető Herczegfalvi József személyi sofőrje. Közben, 1984-87 között a Gázművek focicsapatát is erősítette csatárként, akikkel 1985-ben bajnokként jutottak vissza a budapesti I. osztályba. A 90-es években átképezték a végzettségének jobban megfelelő műszaki ügyintézőnek, azóta is ebben a pozícióban dolgozik. Ildikó 2000-es megszűnéséig a gázgyári konyhán volt étkezési ügyintéző, majd a Graphisoft Park vendégházának lett a mindenese, most már nyugdíjas. 1987 óta laknak a tisztviselőtelepen. Lakásukat és kertjüket mintaszerűen rendben tartják: utóbbi egyik éke a leselejtezéstől megmentett, korábban a telep utcáján álló gázlámpa, amit Gábor villanyvilágításúvá alakított át.
Bíró Róbert/ I. épület
Róbert nagyapja, a Gázgyár Személyzeti Osztályának vezetőjeként költözött ide a családjával 1955-ben. Édesapja ekkor hároméves volt, aki felcseperedve a Gázműveknél gázszerelő lett, és egy pár éves időszakot leszámítva végig hű maradt a vállalathoz. Róbert így a „gázos” kollektíva szellemében nevelkedett, és édesapja nyomdokaiba lépve szintén a gázszerelői szakmát választotta, aminek alapjait a Gázművek Rózsa (Ferenc) utcai tanműhelyében sajátította el 1992 és 1995 között. Ezután négy évig maradt a cég alkalmazásában, 1999 óta előbb magánvállalkozásban, majd egyéni vállalkozóként folytatta, illetve folytatja mind a mai napig gázszerelői tevékenységét, immár kisebb részben vízszereléssel kibővítve. Testvérei elköltözése és édesapja halála óta édesanyján kívül feleségével, Piroskával és lányukkal, Csillával élnek együtt a lakásban. Piroska üzemi menzán dolgozik, Csilla pedig tizennégy éves létére az FTC U17-es női csapatának erőssége. Közös kedvenceik két kutyájuk, Edi és Zeusz, akiket gyakran visznek a Duna-partra sétálni.
Szathmáry Adrienne/ VIII. épület
Adrienne édesapja a Fővárosi Gázművek Hálózatbiztonsági Osztályának, Központi Laborjának és Központi Ügyeletének is vezetője volt, aki csere révén jutott a lakáshoz 1985-ben. Szathmáry Károlynak elévülhetetlen érdemei vannak Budapest gázhálózatának földgázra való átállításában, továbbá az ő javaslatai alapján nevezték el a tisztviselőtelepi utcákat, illetve a Megyeri hidat is. Adrienne 2011-ben költözött hozzá, és 2014 elejéig ápolta őt, amikor sajnos egyedül maradt, de két cicájával, a most 13 éves Charlieval és a 3 éves Vicussal valójában nincsen egyedül. Charlie szeptemberben eltűnt, és csak öt nappal később sikerült megtalálni étlen-szomjan, törött medencecsonttal. Szerencsére az orvosi kezelés és a gondoskodás hatására már sokkal jobban van, a fotók készítésekor járt az eset óta először a kertben. Adrienne jelenleg egy óbudai szálloda recepcióján dolgozik, szabadidejében a csillagászatnak és az asztrológiának hódol, amiről nemzetközi diplomás képesítése van, valamint imádja a kertben lévő rózsákat metszeni, gondozni.
ifj. Rorbacher István/ VII. épület
Gázműveknél dolgozó nagyszülei 1959-ben költöztek a háború után három részre felosztott gyárigazgatói épület egyik lakásába, amiért hármas lakáscsere keretében békásmegyeri házukat adták oda. Nagypapája, Wild Károly kezdetben gázszerelőként, majd anyagdiszpécserként, a futballpályán pedig 1946-57 között játékosként, utána 1996-ig sportvezetőként szolgálta a vállalatot. István édesapja 1981 óta áll a cég, illetve most már annak jogutódja, az MVM alkalmazásában, jelenleg mint műszaki projektmenedzser, és 1978-86 között szintén játszott a Gázművek labdarúgó együttesében. István geográfus végzettsége mellett közgazdász egyetemi diplomával is rendelkezik, amivel ugyan nem követte a családi hagyományokat, de a focicsapatnak gyerekkorától kezdve jár szurkolni, a ma már ASR Gázgyár néven szereplő klub honlapját ő szerkeszti, 2018-ban saját maga írta könyvet is megjelentetett róluk. Szabadidejében emellett nagy jégkorong drukker, szeret utazni, továbbá harminc éve gyűjti az üdítős és sörös dobozokat, amikből már több mint 3000 különböző darabja van.
TOP 5:
Március 19, Szombat – 14:00 AQUINCUMI MÚZEUM Elfelejtett vízvezetékek nyomában – Titkos kalandozások a föld alatti Óbudán
Az ókori Aquincum vízellátásában nem a mai Római Strandfürdőn fakadó források és az onnan déli irányba vezető aquaeductus játszotta az egyetlen szerepet. Valószínűleg az Árpád-forrás és feltehetően a Tábor-hegyi és kiscelli források vizét is hasznosították. 2022-ben a Víz világnapja alkalmából vetített képes előadás keretében indulhatunk ezeknek a vízvezetékeknek nyomába, sőt mini pop-up tárlat keretében – március 19-től március 22-ig – a múzeum raktárának mélyén lakó vízvezetékcsövek is megtekinthetőek lesznek.
Március 19, Szombat – 17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ STONED – 60 éves a Rolling Stones
Az 1962-ben alakult legendás zenekar a világon szinte egyedülállóan hosszú pályafutással ma is aktív részese a zenei életnek. Tavaly őszi, teltházas turnéjuk, valamint dobosuk, Charlie Watts tragikus elvesztése után fordulnak az ünnepi, 2022-es évbe.
Március 20, Vasárnap – 9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Ásványbörze és bonsai kiállítás
Újból kitárja kapuit az Ásványbörze és bonsai kiállítás, hogy a pazar ásványok és a meseszerű miniatűr fák és bokrok szerelmesei naphosszat gyönyörködhessenek a hazai és külföldi kiállítók kínálatában.
Március 20, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Képhatalom – Mélyi József tárlatvezetése Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában
A tárlatvezetés alkalmával Mélyi József művészettörténész, kritikus Aby Warburg Mnemosyné atlaszától indulva elemzi a Gerhes-ATLAS különleges felépítését és képzőművészeti utalásrendszerét, rávilágítva az alkotó életművén belüli összefüggésekre is. A vezetésen jelen lesznek a kiállítás kurátorai, valamint az alkotó is.
Március 23, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi – Pszichológiai beszélgetéssorozat – Dobray Sarolta – Dr. Bánki György
Az Irodalmi-Pszichológiai sorozat következő részében Dobray Sarolta nagysikerű Üvegfal című könyvéről beszélgethetünk. Az írót elkíséri Dr. Bánki György pszichiáter, író, A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című kötet szerzője. A beszélgetést Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztője vezeti.
Heti Bontás:
Március 18, Péntek:
9:15 MKVMÚZEUM Tárlatvezetés a Protokoll és diplomácia kiállításban | Magó Károly – Dr. Török Róbert
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Most te jössz! – Társasjáték kör
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Gyomnövény vagy gyógynövény?
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Jam ifjúsági klub kamaszoknak
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Irodalmi kávéház: Rák Kati
19:00 ESERNYŐS Villon Trió koncert, vendég: Vaskó Makka
Március 19, Szombat:
8:00 RÓMAI Tavaszköszöntő piacozás a Rómain, lángossal és sült kolbásszal!
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Kakaómese – A víz világnapja alkalmából
10:00 GOLDBERGER MÚZEUM JÁTÉKOS KÉKFESTÉS – MŰHELYMUNKA VIDÁK ISTVÁNNAL, A NÉPMŰVÉSZET MESTERÉVEL
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány: Kendőlengetős koncert
11:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések az ÉLETÚT ÉS ALKOTÁS – GÁBOR BÉLA, KIRAKAT és KIÁLLÍTÁS a kezdetektől kiállításban
14:00 AQUINCUMI MÚZEUM Elfelejtett vízvezetékek nyomában – Titkos kalandozások a föld alatti Óbudán
17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ STONED – 60 éves a Rolling Stones
19:00 3KÓBUDA Válótársas/ Színház
19:30 DANUBIA Schönberg/ Bruch /Adams
Március 20, Vasárnap:
9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Ásványbörze és bonsai kiállítás
15:00 KISCELLI MÚZEUM Képhatalom – Mélyi József tárlatvezetése Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában
15:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
19:30 ZENEAKADÉMIA Végletes érzelmek – Fejérvári Zoltánnal, Takács-Nagy Gáborral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral
Március 21, Hétfő:
17:30 BEM MOZI Balkáni Filmklub: Macska-jaj
19:00 MÜPA Dögkeselyű (1982)
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
Március 22, Kedd:
15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy diplomata visszaemlékezései
19:00 KETTŐSPONT Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
20:00 HÁROM HOLLÓ Dybbuk – A Freeszfe Egyesület előadása
Március 23, Szerda:
17:30 KELET KULT Mi a SzocOper? – könyvbemutató
19:00 ESERNYŐS Irodalmi – Pszichológiai beszélgetéssorozat – Dobray Sarolta – Dr. Bánki György
19:00 DÜRER KERT CMA BAND and the mildly incorrect history of music × Pandóra Projekt
Március 24, Csütörtök:
18:00 TURBINA The Pontiac x Sorbonne Sexual // Turbina, vendég: Doggos
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – A feleségem története
19:30 GÓLYA Barkóczi Noémi x Captain Average lemezbemutató
Mustra
TOP 5:
Március 11, Péntek – 19:00 GÓLYA CSNK / 10 éves a Gólya!
A Gólya 10. Születésnapján a Csaknekedkislány visszatér az együttes egyik első előadásának helyére, és hatalmas bulit csap. A koncert után a legendás exgólyás *call me laz* aka Ballalaci djézik.
Március 12, Szombat – 10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
Több napos napsütötte márciusi bográcsozós, örömtáncolós, tűzoltózós, sportolós, vásározós, kacagós GARDENEZŐS programmal vár mindenkit a Budapest Garden, hogy belekóstolhassunk a Garden élet sűrűjébe!
Március 13, Vasárnap – 15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Kemény Zsófi és Agócs Márton
Krúdy Irodalmi Szalon
Irodalmi találkozások, beszélgetések Vecsei H. Miklóssal és vendégeivel.
Beszélgetőpartnerek: Kemény Zsófi író, költő, forgatókönyvíró, slammer és Agócs Márton zenész.
Március 17, Csütörtök – 18:00 KASSÁK MÚZEUM NŐÍRÓK TŰZKÖZELBEN
Újvári Erzsi, aki Kassák Lajos húga volt, fiatalon, szinte gyermekfejjel került be a magyar avantgárd mozgalomba, s vált A Tett és a Ma egyik legtehetségesebb alkotójává – ebből a “tűzközeliségből” költőként, s főként költőnőként sok előnye, ugyanakkor számos hátránya is származott. Munkásságát, s vele együtt az avantgárd lapokhoz csatlakozott többi (csekély számú) nőíró tevékenységét járja körül az előadás arra keresve a választ, hogy milyen fórumokon és szerepekben juthattak szóhoz a nők az avantgárdban és miért tudunk még ma is keveset az aktivitásukról?
Március 17, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS Ötvenhárom éve Óbudán – köztéri fotókiállítás
Az Óbudai Fotóklub Egyesület és az Esernyős Galéria szeretettel várja az érdeklődőket az Ötvenhárom éve Óbudán című köztéri fotókiállításra. A kiállítást megnyitja: dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
Heti Bontás:
Március 11, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 BUDAPEST GALÉRIA Winterreise > Záró tárlatvezetés Bódi Kinga művészettörténésszel
17:00 3KÓBUDA Szenior Egyensúly Tréning – Könyvbemutató és mozgásprogram
19:00 GÓLYA CSNK / 10 éves a Gólya!
Március 12, Szombat:
8:00 RÓMAI Hosszú hétvége indító piacozás a Rómain, lángossal, sült kolbásszal!
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
16:00 3KÓBUDA Hangszersimogató klub
18:00 PAVILON Terra Kontra invites – Kernel / Martin Szépe / Zky
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő
Március 13, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
11:00 ZENEAKADÉMIA Megérthető zene: HANGULATOK – Debussy: Nocturnes
15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Kemény Zsófi és Agócs Márton
20:00 MÜPA Katona Klári: Közelség
Március 14, Hétfő:
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
18:00 TRAFÓ HOUSE TÁP Színház / Szerb Antal: Utas és holdvilág
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
Március 15, Kedd:
10:00 BUDAPEST GARDEN Sport Nap a Budapest Gardenben
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
19:00 KETTŐSPONT Márciusi ifjak – Héba koncert
Március 16, Szerda:
9:30 SZOLIDARITÁS MENET Diákok a Tanárokért – Szolidaritási Menet
18:00 3KÓBUDA ARGENTIN TANGÓ
19:00 DÜRER KERT Skywalker + supports – Dürer Kert
Március 17, Csütörtök:
12:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Dráma van! közösségi foglalkozás
18:00 KASSÁK MÚZEUM NŐÍRÓK TŰZKÖZELBEN
18:00 ESERNYŐS Ötvenhárom éve Óbudán – köztéri fotókiállítás
18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet- beszélgetőkör: A párkapcsolatokról Pablo Picasso életművén keresztül
20:00 A38 Besh o droM / Balkan Taksim / Lenhart Tapes & Tijana Stanković // A38 Hajó
Mi az irodalomterápia, és a szó melyik részén van a hangsúly?
E módszer hivatalos elnevezése biblioterápia, amely a szövegeken, könyveken keresztüli önismereti fejlesztő beszélgetéseket jelenti. Ha a szó első felét nézzük, azért kezdtük el az irodalomterápia kifejezést használni a mindennapi szóhasználatban, mert az egy tágabb fogalom, mint a biblio. A biblio könyveket jelent, és így azt jelentené a szó, hogy a könyvek általi terápia.
Azaz az eszköztárunknak ez a megfelelőbb megfogalmazás. A szó másik része pedig a terápia, amire itthon általában a pszichoterápiára asszociálunk, itt azonban nem pszichoterápiáról van szó, alapvetően még a pszicho-ról sincs szó az irodalomterápiás módszerben. Összegezve, ez egy olyan módszer, amit nagyon sok különböző szakember tanulhat meg és utána gyakorolhat és dolgozhat vele. Nem evidens, hogy valaki pszichológusként nyúl ehhez a módszerhez.
Te azonban igen.
Speciel én igen, de nagyon sok könyvtáros, pedagógus dolgozik ezzel a módszerrel, orvosok is alkalmazzák, humán területen dolgozó emberek is foglalkoznak vele – ennek függvényében változó, hogy mit értünk irodalomterápia foglalkozás alatt. Egyáltalán nem mindegy, hogy amikor találkozunk egy szolgáltatással vagy hirdetéssel az interneten, akkor mit értünk alatta. Ki a csoportvezető, milyen végzettsége van, mi annak a csoportnak a célja, ez mind-mind meghatározza, hogy mi az a kezdőcsomag, amivel ő beérkezik ebbe a terápiába. Ezért is nehéz szűken meghatározni, hogy mi az irodalomterápia, mert egész máshogy mesél róla egy könyvtáros, egy magyartanár, vagy épp egy pszichiáter.
Tegyük fel, hogy valaki még soha nem volt irodalomterápia közelében, elmesélnéd, hogy a sokféleségen belül hogyan néz ki egy irodalomterápia foglalkozás?
Az irodalomterápiának főleg a csoportos formája elterjedt, itthon különösen, mert ahol megtanulható ez a módszer, ott csoportozásra készítenek fel, ezt gyakoroljuk, arra ad jogosítványt a papír. Az irodalomterapeuta egyéb végzettségétől függ, hogy vállalhat-e egyéni üléseket. Ha némafilmként nézzük, akkor úgy néz ki, hogy emberek körben ülnek, elolvasnak egy szöveget, és elkezdenek beszélgetni.
Az a jó irodalomterápiás foglalkozás, ahol kezdetben elkezdünk a szövegről beszélni, de szépen lassan, vagy akár már az ülés legelejétől fogva, át tudunk térni az önmagunkról szóló beszélgetésre, és meg tudjuk találni azt a fókuszt, hogy bennünk mit indított el az a szöveg, a másikban mit alakított ki az, amit én megosztottam. Akkor kialakul egy egymásra is reflektáló csoportdinamika, amiben nagyon fontos szerepet tölt be a szöveg. Elképzelhető, hogy ez csak a startkőnél fontos szerep, de az is lehet, hogy az egész folyamatot végigkíséri és vissza-vissza térünk hozzá. Fontos alaptétel ebben a rendszerben, hogy nem a szöveg hordozza a megoldást, nem elolvassuk és leszűrjük belőle a tanulságot, hanem az általa elinduló gondolatok, érzések, beszélgetések hordozzák jó esetben a megoldást, vagy az újabb kérdéseket, vagy a még nagyobb bonyodalmakat, de a lényeg, hogy a folyamaton van a hangsúly, nem a szövegen.
Mindig te hozod a szövegeket? Hogyan választod ki? Mitől lesz egy szöveg alkalmas arra, hogy csoportterápián segítsen embereknek problémákat megoldani?
Igen, a csoportoknál általában a csoportvezető hozza a szöveget. Az egyéni folyamatokban úgy tapasztalom, hogy jobban lehet játszani azzal, hogy kipróbáljuk, hogy a kliens hoz szöveget, és nem az én megfontolásom vezeti a dolgot, de csoportban a szakember viszi. Fontos a kliens iskolázottsági szintje, a szókincse, számíthat az életkora, a neme, bármilyen tulajdonsága. Egyszerűen azért, hogy kompatibilis legyen a szöveggel. Például voltam hospitálni Pécsen, a fiatalkorúak börtönében, ahol a bentlakó fiatalkorú fiúknak tartottak irodalomterápiás előadást, ahol nagyon jó foglalkozásokat tartottak például rapszövegekkel. Tudtak kapcsolódni, elindultak bennük gondolatok a szöveg kapcsán. Ott a csoportvezető nagyon jól megtalálta azt, hogy mi az, amivel őket meg tudja ragadni, és mi az, amiben egy kicsit önmagukra tudnak találni, és amit vissza tudnak forgatni. Szóval számít, hogy ismerjük a kliensek paramétereit, és ahhoz illően tudjunk szöveget választani. Számít a tematika, főleg a csoportoknál, általában már a csoport hirdetése is úgy zajlik, hogy ott van, hogy mi lesz a fókuszunk, kiket várunk, lehet, hogy életkort szabunk meg, hogy épp fiatalokkal szeretnék foglalkozni vagy 60 +-osokkal. Lehet élethelyzeten a fókusz, például babaváró csoport, friss házasok csoport, egyetemisták csoport. A szövegválasztást már ez is meghatározza, akkor olyan szövegeket keresek, amiben valamilyen értelemben megjelenik a téma, amivel a csoportban dolgozni akarok. A harmadik elem ebben az egészben, én, a szakember. Nyilvánvalóan van egy személyes szűrő, abban, hogy mi alapján választok szöveget. Ezt is érdemes tudatosan figyelnem, ha nekem megtetszik egy szöveg, azért ne dobjam be másnap egy csoportban, hogy nézzétek, mennyire jót találtam, hanem egy kicsit rágom még, hogy én magam hogy viszonyulok hozzá, ne a csoportban derüljön ki, hogy nálam nagyon érzékeny gombokat nyomogat, és elkezdek magamra figyelni a csoport helyett.
Mint pszichológus ezzel ugyanakkor játszani is tudsz, ha azt is játékba hozod, hogy a szöveg terád hogyan hat.
Abszolút, ez is benne van, de jó, ha előtte ezeket egy kicsit megrágom és nem ott jön a hideg zuhany, és tudom szabályozni, hogy mennyit engedek be és mennyit nem. Fontos szempont az is, hogy engem milyen ingerek érnek. Amilyen szövegeket én saját szabadidőmben olvasok, bizonyos értelemben azokat viszem be a munkába.
A nagy irodalomhalmaz bennem átszűrődik, és azok, amiket kiválasztok, ami ezen a szűrőn átfolyik, azt alakítom át irodalomterápiás eszköztárrá. Nagy eltérés lehet irodalomterapeuta és irodalomterapeuta között, mert mindenkinek más a személyes eszköztára, a személyes preferenciája.
Az alapján, amit eddig elmondtál, azt is lehetne gondolni, hogy ez egy fifikás irodalomóra. Azt gyanítom, a könyved olvasása után tudom is, hogy ennél többről van szó. Van valami elképzelés arról, hogy bizonyos történetek, bizonyos fordulatok, hogyan segíthetnek ahhoz hozzá, hogy egy ember másképp lássa magát, kizökkenjen a saját kis mókuskerekeiből, rácsodálkozzon a problémáira? Erről, ha egy kicsit mesélnél, hogy mik a fogások?
A szakmán belül klisé mondattá alakuló alapelv, amivel el szoktuk különíteni a magyarórákat, hogy itt nem az a kérdés, hogy mire gondolt a költő, hanem hogy te mire gondolsz befogadóként. E mögött azért sok minden van, nem egy olyan szövegelemzés, ahol azt próbáljuk megfejteni, hogy ki volt a szerző, milyen társadalmi rendben élt, kik voltak a szeretői, és mit akart megírni ebben a szövegben, mint amit érettségin kérünk vissza belőle, hanem azt próbáljuk megfejteni, hogy amikor találkoztál a szöveggel, benned mi történt. Ez az összes életrajzi, esztétikai adattól teljesen független. Hogy ezt bizonyos mértékig elősegítsük, – hogy ne vigye el az értelmezést ez a sok magyarórás vonal –, nagyon sokszor nem mondjuk meg a szerzőt és a címet. Persze lehet, hogy ettől függetlenül ismeri az illető, de láttam már én is olyan folyamatokat, hogy megmondták a szerzőt, és akkor „jaj én őt nem szeretem”. Persze ezek is mind fontos adalékai a szövegnek, ez egy jó filozófiai kérdés, hogy le lehet-e választani a szerzőt a műről. A lényeg az, hogy irodalomterápián meg kell próbálni. Változó, hogy melyik szakember hogyan indítja el a szövegélmény feldolgozását, van, hogy a szöveg felolvasása előtt azt mondjuk, hogy hallgasd, merülj bele és utána szabad asszociáció szerűen kezdjük el, hogy mi jött hirtelen föl, akkor ugye nincs kérdés a szöveg elhangzása és a válaszok között. Vannak persze irányított kérdések, amiket fel lehet tenni, amivel el lehet kezdeni a beszélgetést. Például, tetszett-e vagy sem, van olyan része, ami különösen megragadt, mire emlékeztet téged, éltél-e már át hasonlót, miről szól a számodra, mert az sem evidens, hogy nekem ugyanarról szól a vers, mint neked. Nagyon sok kérdést fel lehet tenni, ami azt segíti, hogy megvizsgáljam, hogy hogyan érzem én most magam, mik indultak el bennem, a szöveg hatására.
TOP 5:
Március 5, Szombat – 10:30 DANUBIA Mozart kommandó 1.0
Három kommandó mérkőzik meg egymással: vérre menő zenei erőpróba keretében döntik el – a közönség bevonásával – hogy ki lesz a legsikeresebb kommandó, melynek vezetője eljátszhat egy versenymű-tételt a zenekarral. Majd a bosszúszomjas vesztes kommandók „spontán” elfoglalják a színpadot, és előadják a saját versenyművüket is.
Március 5, Szombat – 18:00 3KÓBUDA KIÁLLÍTÁS/Nagy Márton: Utána
Vizualizált érzések egy karanténnal teli évből.
A fotónyomatokat készítette: Pigmenta Art Print Lab.
A kiállítás április 1-ig megtekinthető a 3K nyitvatartási idejében, a belépés ingyenes.
Március 8, Kedd – 16:30 BUDAPEST GALÉRIA Elhallgatva – Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete – makett- és könyvbemutató
A nők elleni háborús erőszak társadalmi megítélésének, a társadalmi párbeszéd és az emlékezetpolitikai konszenzus formálásának céljából szakmai és civil szereplők bevonásával indított több pilléren álló projekt, amelynek végső célja, hogy a háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelyet kapjanak a magyar fővárosban. A 2B Galériában március 9-től látogatható kiállításon a legjobbnak ítélt tervezeteket lehet megtekinteni.
Március 8, Kedd – 17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Legyél te is gondos gazdi!
Tudjátok mire van szüksége a kutyátoknak? Hogyan élnek, hogyan gondozzuk őket? Okosságok és érdekességek a hobbiállatként is tartható kedvencekről.
Interaktív program a felelős állattartás aranyszabályairól a platán könyvtár állandó partnerével, az Elveszett Állatok Alapítvány munkatársával Janka kutyus társaságában.
Március 10, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Rossz versek
A 33 éves Merthner Tamás magánélete romokban, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás önsajnálatában a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs. Magánéleti problémáinak feldolgozása mellett Tamás emlékeiből ébred rá a mai társadalom elveszettségére is, ezúton kapunk egy rendkívül szubjektív képet Magyarország jelenéről. (magyar vígjáték, 2018, 97 perc)
Heti Bontás:
Március 4, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Energiahatékonysági Infónap – Óbuda
18:00 3KÓBUDA Boldog kutya – boldog gazdi
19:00 DANUBIA Nő
Március 5, Szombat:
8:00 RÓMAI Március köszöntő piacozás a Rómain!
10:30 DANUBIA Mozart kommandó 1.0
11:00 KASSÁK MÚZEUM BOGÁRTANYA, MÉHECSKEHOTEL, DARÁZSGARÁZS
11:00 BUDAPEST GALÉRIA Winterreise > SZEMAFOR foglalkozás Kim Katalin zenetörténésszel
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek és felnőtteknek
15:00 ESERNYŐS EGY ASZTALNÁL JÁTSZUNK – Társasjátékos délutánok a Mit Játsszunk? Vlog csapatával
18:00 3KÓBUDA KIÁLLÍTÁS/Nagy Márton: Utána
Március 6, Vasárnap:
14:30 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Korszakok a múzeumban – Klasszikus ókor
19:00 TRAFÓ HOUSE Okuláré Projekt: MŰTŐ – kortárs drámák felolvasóestje
20:00 MÜPA Dánielfy Gergő és az Utazók – Nálad hagytam magam
Március 7, Hétfő:
19:00 TRAFÓ HOUSE A nagy Ibsen-vizsga avagy sehol sem jobb a szobalevegő
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
20:00 MUZIKUM KLUB & BISZTRÓ Jazz Session with the Papp Brothers Quintet
Március 8, Kedd:
16:30 BUDAPEST GALÉRIA Elhallgatva – Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete – makett- és könyvbemutató
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Legyél te is gondos gazdi!
19:30 TILOS AZ Á PERFORMANSZ SZÍNHÁZ Biró Zsombor Aurél: Mit csináljak, hogy jobban érezd magad
Március 9, Szerda:
16:00 KASSÁK MÚZEUM RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA PEDAGÓGUSOKNAK
18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon • Jordánia körút – Bibliai tájakon
19:00 ESERNYŐS Rendhagyó Irodalomóra – Horváth Kristóf “Színész Bob” vezetésével
Március 10, Csütörtök:
17:00 AURÓRA A közösségi képzelet műhelye – művészeti eszközök a részvételi akciókutatásban
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Rossz versek
19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub
TOP 5:
Február 25, Péntek – 16:30 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Farsangi Kolompos táncház Békásmegyeren
Farsangi jelmezes táncház gyerekeknek, családoknak.
Február 25, Péntek – 17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Ehető és mérgező vadnövények Óbuda határában
Polyák Ágnes gyógynövény-botanikus előadásában megismerkedhetünk azokkal az ehető és mérgező vadnövényekkel, melyek Óbuda határában találhatóak. Az ehető vadnövények azonban nemcsak gasztronómiai különlegességek, hiszen a megújuló természeti források felhasználásával ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük.
Február 25, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Mezaliansz akusztik – Kemény Zsófi és Agócs Márton estje
Agócs Márton, az Aurevoir. frontembere és Kemény Zsófi, író, költő, slammer közös műsora.
Az est folyamán a népdaltól a slam poetry-ig számos stílust érinteni fognak, mindezt egyszál (illetve néha két szál) akusztikus gitárral, és kiderül az is, hogy mi történt Kádár János 2007-ben eltűnt fejével.
Február 26, Szombat – 14:00 KISCELLI MÚZEUM FARSANGI FANTASZTA – családi program a Kiscelli Múzeumban
A Kiscelli múzeum farsangi eseményén nem cask árnyjátékokkal, jelmezversennyel és Virtuális valóság programokkal találkozhatunk, még Kelle Botond bűvész látványos trükkjeivel is szórakozhatunk.
Február 27, Vasárnap – 11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Halász Judit – Óbuda
Halász Judit új lemezével folytatja azt a missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett: a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésével klasszikus és kortárs magyar költők verseit énekelve gyerekek és családok számára megszeretteti a magyar költészet legjavát. Színészi pályafutásával párhuzamosan Halász Judit új műfajt teremtett előadóművészként, és mondhatjuk, generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.
Heti Bontás:
Február 25, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
13:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetés a Protokoll és diplomácia kiállításban
16:00 KASSÁK MÚZEUM GRAFIKA WORKSHOP: KÖNYVKÖTÉSZET
16:30 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Farsangi Kolompos táncház Békásmegyeren
17:00 BUDAPEST GALÉRIA Winterreise > Tárlatvezetés Tibor Zsolt képzőművésszel
17:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Színházi kulisszák mögött – Fővárosi színházak története
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Fonalas Móka Műhely
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Ehető és mérgező vadnövények Óbuda határában
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Tökéletes esküvő
19:00 ESERNYŐS Mezaliansz akusztik – Kemény Zsófi és Agócs Márton estje
Február 26, Szombat:
8:00 RÓMAI Ráadás FÁNKOZÁS és karcagi birkapörkölt a Rómain!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Egérke ujjbáb
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány: Kendőlengetős koncert
11:00 BUDAPEST GALÉRIA SZEMAFOR+
14:00 KISCELLI MÚZEUM FARSANGI FANTASZTA – családi program a Kiscelli Múzeumban
18:00 ESERNYŐS Searching for T-Art díjasok 2021. című kiállítás katalógusának bemutatójával egybekötött finisszázs
Február 27, Vasárnap:
10:00 VÁRKERT BAZÁR Farsang a Várkert Bazárban
11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Halász Judit – Óbuda
13:30 TURBINA Szevastock x Azure // Kisfesztiválok nagy napja
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos görög táncház
Február 28, Hétfő:
0:00 BUDAPEST GALÉRIA PROLONGED Open Call for Hungarian artists – Košice, Slovakia
19:00 HÁROM HOLLÓ HANGOSAN LÉPEK ÉS VISSZHANGZIK AZ OKTOGON – Z generációs pandémia paradigma (Rendező: Pass Andrea)
19:30 HÁROM HOLLÓ ORESZTÉSZ, MEG A TÖBBIEK // A Gólem Ifjúsági Társulat előadása //
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
Március 1, Kedd:
19:00 BUDAPESTI ANARCHISTA SZÍNHÁZ Menekülés Godot elől / Escape from Godot
19:00 VÁRKERT BAZÁR Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Naplója
21:00 BEM MOZI Taxisofőr / Taxi Driver
Március 2, Szerda:
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képesség megszerzéséről
19:00 VÁRKERT BAZÁR Platon Karataev – duó koncert
19:30 DÜRER KERT Galaxisok – Dürer Kert
Március 3, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • március
18:00 KASSÁK MÚZEUM KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS
18:00 MANYI -KULTURÁLIS MŰHELY CASTORP FILMKLUB – Magyar rövidfilmek
18:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT Társas est
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 2020/2021. évben közel 93 ezer sajátos nevelési igényű (SNI) tanuló járt óvodába, általános és középfokú iskolába Magyarországon, az összlakosság mintegy 0,94%-a. Ezeket a gyermekeket, tanulókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium a fogyatékosságuk alapján 23 kategóriába sorolja. Hosszú lenne felsorolni a pontos kategóriákat, azonban annyi tisztán látszik az aktuális statisztikai adatokból, hogy mely kategóriákba tartoznak a legnagyobb számban tanulók: legtöbben a súlyos tanulási zavarral rendelkezők vannak (közel 40 ezer fő), majd az enyhén értelmi fogyatékosok (17 ezer fő), az autizmus spektrumzavarral élők (mintegy 7500 fő), illetve a beszédfogyatékosok (6600 fő) következnek. Hazánkban jelenleg a gyógypedagógiai nevelési és oktatási képzésre szorulók, mintegy 490 önálló köznevelési intézménybe járhatnak (óvoda, általános iskola, készségfejlesztő iskola, szakiskola, szakközépiskola, szakgimnázium, gimnázium), amelyek nagy arányban állami fenntartásúak, kisebb részben magánjellegűek.
Azért nyitottunk ezekkel az adatokkal, hogy jobban lássuk, megértsük és értékeljük azt a hosszú és küzdelmes utat, amely a honi gyógypedagógiai rendszer és oktatás megszületésétől lényegében a mai napig tart. Ennek a történetnek fontos mozaikja az Óbudán zajló gyógypedagógiai nevelés és képzés.
Más európai országokhoz képest Magyarországon viszonylag későn, csak a 19. század első felétől jelentek meg azok a próbálkozások, amelyek a különböző, az átlagostól eltérő testi és szellemi fejlődésű gyermekek nevelési, oktatási módjával foglalkoznak. Ennek legfőbb oka leginkább az évszázadok alatt begyepesedett gondolkodás és látásmód volt, ahogy az átlagemberek a testi és szellemi fogyatékos társaikhoz viszonyultak. Ezen csoporton belül leginkább a vakokkal és a siketnémákkal voltak toleránsak. Nem csoda, hogy az ő gondozásukra, segítésükre jöttek létre az első olyan intézmények, amelyekben velük foglalkozhattak. Az első siketnéma intézet 1802-ben jött létre Vácott, a vak embertársainkkal foglalkozó intézet és iskola pedig 1826-ban nyitotta meg kapuit Pozsonyban. Ez a két intézet természetesen nem tudta országos szinten hatékonyan kezelni a rászorulókat, ráadásul a többségében lévő egyéb testi és szellemi fogyatékosok nem járhattak ezekre a helyekre. Ez az állapot a 19. század második felére változott meg, elsősorban a fiatalkorú, tanköteles testi és szellemi fogyatékos, de valamilyen szinten fejleszthető és gyógyítható gyermekek kaptak lehetőséget, hiszen számuk és helyzetük egyre komolyabb társadalmi viták tárgya lett. Ennek ellenére mégsem az állam tette meg az első lépést és kezdeményezést az érintettek tanításának és foglalkoztatásának ügyében, hanem magánszemélyek. Közülük is kiemelkedett Frim Jakab személye és munkássága.
Egy tímármester fiaként lépett értelmiségi pályára, aki az érettségit követően képesítés nélküli tanárként kezdett dolgozni, majd 1874-ben szerezte meg a tanítói oklevelét Budapesten. Fiatalon kezdett foglalkozni fogyatékos gyermekekkel, közben lépésről lépésre képezte magát. Egyre jobban elsajátította és megtanulta azokat a módszereket és technikákat, amelyekre építkezve kialakíthatta saját gyógypedagógiai metodikáját, módszertanát. Hazai példák híján, külföldi tanulmányutakon volt módja behatóan tanulmányozni a különböző gyógypedagógiai technikákat és tanulmányi intézeteket. Ebben nagy segítségére volt Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki támogatta a fiatal pedagógus úttörő munkáját.
Ennek eredményeként hozta létre Frim Jakab az első értelmi fogyatékosok tanítására szánt nevelőintézetet Rákospalotán. Az 1875-től működő iskola a „Munka” elnevezést kapta, amelyet két év múlva (1877) átneveztek Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézetnek (a hülye a korban nem számított sértőnek a fogyatékosokra vonatkoztatva). Ebben az intézményben csak nagyon korlátozva tudtak foglalkozni értelmi fogyatékos gyermekekkel, illetve az idősebb korosztállyal, amelynek oka a helyhiány és a szűkös anyagi helyzet volt. Frim saját vagyonából és különböző adományokból igyekezett fenntartani iskoláját. Itt fektette le, próbálta ki és alkalmazta azokat a módszereket, amelyek később a hazai gyógypedagógia alapját jelentették. Sorra írt és jelentetett meg szakcikkeket, amelyek egyre szélesebb körben hívták fel a figyelmet a problémára. Ismereteit bővítve pszichológiai tanulmányokat is végzett. Frim bejárta az országot, és a tapasztalatai, felmérései és statisztikái alapján, a helyi szervek segítségével készített egy térképet, amely a testi és értelmi fogyatékosok számarányát jelölte az adott területeken. Ezt a térképet és kutatásai eredményeit személyesen mutathatta be a millenniumi ünnepségeken az uralkodónak, I. Ferenc Józsefnek, aki 1896. június 18-án tett látogatást az Emberbaráti intézetek pavilonjában. Frim kutatásaiból világosan látszott, hogy a különböző fogyatékosságok és a szegénység között milyen szoros az összefüggés. Statisztika alapján kimutatható volt, hogy fogyatékos gyermekek 75%-ban szegénysorsú családban születnek. Ez Budapesten a nyomornegyedekre és munkáskerületekre nézve volt igaz megállapítás.
Az átvett és elköltöztetett intézményben szervezte meg a korai magyar gyógypedagógia másik kiemelkedő személyisége, Éltes Mátyás, egy önálló kisegítő iskola alapjait, amely a későbbi évtizedekben megnyíló gyógypedagógiai állami intézetek (emberbaráti tanintézetek) mintájául szolgált. A századfordulón 13 ezer tanköteles testi és értelmi fogyatékos gyermek élt az országban. Az I. világháború kitörése előtt, 1913-ban már 38 gyógypedagógiai intézet, iskola működött az országban, de ezekbe csak mintegy 3 ezer tanuló járhatott. A kevés férőhely, a helyhiány állandósult velejárója lett a hazai gyógypedagógiai ellátásnak és rendszernek.
A magyarországi gyógypedagógia pionírjai számára világos volt, hogy hatékony és sikeres képzési rendszer csak megfelelő szakpedagógusok és tanárok által érhető el. Ezért az ő képzésüket is meg kellett oldani, amelynek alapfeltétele volt egy számukra készült iskola létrehozása. Ennek érdekében született meg a Gyógypedagógiai Tanítóképző Vácott, ahol 1900-ban kezdődött meg az oktatás. A két éves képzésre a 30. életévüket még be nem töltött nép- és polgári iskolai tanítók, teológusok és lelkészek (pedagógiai képzettségüket igazolni kellett), okleveles középiskolai tanárjelöltek jelentkezhettek. Az intézmény 1904-ben Budapestre költözött, majd 1928-ban önálló főiskolai rangot kapott, és áttértek a négy éves képzésre. A több évtizedes múlttal rendelkező iskola, 2009-től az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegyetem) önálló főiskolai kara lett, ahol magas szintű és széleskörű gyógypedagógiai-képzés folyik. Jól képzett és elkötelezett gyógypedagógusokra és tanárokra Óbudán is nagy szükség volt a 20. század elejétől.
A hajdani agrár jellegű, elsősorban szőlőműveléssel foglalkozó településből fokozatosan a főváros szegényes külső iparkerülete született meg. A település képe ugyan még sokáig megőrizte falusias, egykori mezővárosi képét és hangulatát, ám a sorra magasodó gyárkémények és a belőlük lankadatlanul kiömlő füst jelezte a változást. A filoxéra és más növénybetegségek következtében kipusztult szőlőföldeken dolgozó óbudai napszámosok zöme ezekben a gyárakban kapott munkát. Azonban ezek az új ipari üzemek a főváros és más körzetekből, az ország távolabbi pontjairól is vonzották az embereket, akik valamilyen megélhetést kerestek. Ennek eredményeként dinamikusan növekedett a városrész lakosságának száma; a századfordulós 37 ezerről 1925-re 55 ezerre nőtt a lélekszám. Természtesen ez a növekedés a gyermekszületésekben is nyomon követhető, amellyel sajnos arányosan nőtt a valamilyen rendellenességgel világra jöttek száma. Ezek a gyermekek különböző fokú és fajtájú testi és szellemi fogyatékossággal éltek, akiknek gondozása és ápolása, illetve esetleges taníttatása komoly nehézséget jelentett a szülők számára. A tanköteles gyermekeket kötelező volt iskolába járatni, ám a valamilyen hátránnyal rendelkező tanulók sorsa az egyes oktatási intézmények, illetve az azokat irányító vezetők kezében volt.
Az 1880-as években országszerte sorra nyíltak az ún. községi elemi iskolák, így Óbudán is megnőtt az oktatási intézmények száma. 1883. szeptemberében indult meg a tanítás az Óbudai Szeszgyár tisztviselőtelepének egyik Raktár utcai földszintes épületében, amely a Munkástelepi Népiskola nevet viselte. Ekkor még többségében német nyelvű gyermekek jártak ide, magyar és pár olasz (!) gyermek mellett (ez utóbbiak a Hajógyárban dolgozó olasz munkások gyermekei voltak). A kéttantermes épület hamar megtelt és kicsinek bizonyult, ezért a szomszédban – a Jéggyár területén – egy barakképülettel bővítették az intézményt. Az 1890-es évek közepére felépült a Miklós tér 5. szám alatt az új iskolaépület, ahová beköltözhetett a két munkásiskola. Az új iskolában indítottak először külön csoportot, osztályt a különböző hátrányban szenvedő gyermekek számára az 1900-as évek elején. Ez az osztály 1911-től már teljesen külön működött az iskola többi tagozatos csoportjától.
Az intézetben tanulók és elhelyezettek létszámát 30 főben maximálták, de az induláskor 15-en voltak. Alapításkor az iskolai személyzet az igazgató mellett egy gyógypedagógus tanárból, egy képesített ápolónőből, két nevelőből és két hitoktatóból (csak óraadók voltak) állt, utóbb további segítő személyzettel egészítettek ki (altiszt, fűtők, főzőasszony, mosónők). Bár a fiúk és lányok – eleinte csak budapestiek – együtt jártak iskolába, természetesen külön-külön lakrészt alakítottak ki számukra. Az enyhébb fokú szellemi fogyatékossággal élő tanulók alkották a közösséget, egy ideig felső korhatár nélkül, aztán 1935-ben döntöttek úgy, hogy az intézetből távoznia kell a 18. életévet betöltött tanulóknak.
Az óbudai tanintézményben két részre oszlott a gyógypedagógiai munka. Egyfelől a hivatalos tantervtől eltérő osztályokban – de tagozatok alapján – folyt a nevelő-oktató munka, másfelől foglalkoztató csoportokban sajátíthattak el valamilyen egyszerű, kézműves munkát. Ez utóbbi, gyakorlati képzés (vászonszövés, szalma- és kefekötés, fazekasság, kosárfonás, szőnyegcsomózás, seprűkészítés, háztartásvezetés, kézimunka) nemcsak a gyógypedagógiai, több aspektusból fejlesztő jellegénél fogva volt fontos, hanem nagyban segítette az iskolát elhagyó tanulókat a hétköznapi életbe történő beilleszkedésben. A tanulók bármelyik „szakmát” kipróbálhatták, nem korlátozták vagy írták elő, hogy kinek mit kell elsajátítania. A Miklós téri intézet maga állította össze és dolgozta ki a saját tanrendjét és tantervét, amelynek alapja a tanulók adott szellemi – később testi – szintjének és képességeinek felmérése volt. Ezek alapján alakították ki a foglalkoztató és tanulócsoportokat. Ezeknek a csoportoknak és osztályoknak a formája és száma sokat változott az évtizedek során, de az alapok megmaradtak.
A megnövekedett igények miatt az 1930-as évek elején több új külső és belső helyiséggel bővítették az iskola területét, amely azért is szükséges volt, mert az időközben megszüntetett rákospalotai intézet tanulóit és tanárait is Óbudára költöztették. A kísérleti jellegű, mégis magas szintű oktatás és gyógypedagógiai munka nemcsak az iskola és internátus tanulóit érintette, hanem a szaktanári képzésben is kiemelt szerepet játszott. Az óbudai intézet adott otthont a Gyógypedagógiai Főiskola hallgatói gyakorlati képzésének, ahol élesben szerezhették meg azt a tudást, amelyre alapvetően szükség volt hivatásuk megfelelő szintű elvégzéséhez. Az iskolában még a II. világháború kitörése előtt bevezették a napi két óra sétát, elindítottak egy előkészítő osztályt és testi fogyatékos (mozgáskorlátozott) tanulóknak is lehetővé tették az oktatást. Az itt tanuló és az internátusban lakó gyermekek, akik a szünidőben hazaköltöztek sokszor borzalmas körülmények közé, rendkívül ragaszkodtak az óbudai helyhez, ahol minden szempontból emberszámba vették őket és törődtek velük.
Ezen időszak alatt az iskola lényegében az ország vezető gyógypedagógiai oktató-nevelő tanintézete és diákotthona lett. Az 1960-as évek legvégén az iskola a Fővárosi Tanács fennhatósága alá került, amelynek egyaránt voltak pozitív és negatív következményei. Ismét bővíteni tudták az iskolát, illetve a legfontosabb, hogy nem vált az óbudai szanálások áldozatává. Azonban az 1970-es években színvonal csökkenés is tapasztalható volt, a tanulói létszám meghaladta a 100 főt (nagy részük állami gondozott). Ez a visszaesés csak átmeneti állapot volt, hiszen a következő évtizedtől ismét egy tudatos, magas kvalitású szakmai úton jár az intézmény, ahol folyamatosak a fejlesztések (intézményi és oktatási területen egyaránt), fókuszba állítva a differenciált, egyénre szabott pedagógiai foglalkozásokat. Napjainkban a Miklós téri intézet, mai nevén Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon durván 150 rászoruló tanulónak, diáknak ad lehetőséget a megfelelő szintű oktatásra.
A komoly múlttal bíró Miklós téri iskola mellett több hasonló jellegű képzési intézet működik a III. kerületben, amelyek szintén – törvényi előírás és meghatározás szerint – egységes gyógypedagógiai módszertani intézményként (EGYMI) működnek. A többi iskola is szép és tartalmas képzési, valamint oktatási múltra tekinthet vissza, illetve mindegyik rendelkezik valamilyen speciális szakterülettel a fogyatékkal élők tanítása és fejlesztése vonatkozásában. Két intézmény – a Csillaghegyi és a Szellő utcai iskola – esetében közös a múlt is, hiszen eredetileg a Raktár utcai Elemi Iskolában (1955-től Zrínyi Ilona Általános Iskola) működő kisegítő, vagy kis létszámú osztály-iskola volt az otthonuk. A hajdani óbudai református temető területén felépült Raktár utcai Községi Elemi Iskola háromemeletes, tekintélyt parancsoló épületében 1912-ben indult meg a tanítás, közvetlenül a Miklós téri iskola szomszédságában. Már az induláskor igény volt arra, hogy ebben az új intézményben is alakítsanak ki és működtessenek egy ún. kis létszámú osztályt, ahová a speciális képzést igénylő tanköteles gyermekek járhattak. Ez volt az alapja a II. világháború után itt működő Óbudai 1. sz. Kisegítő Iskolának. A Raktár utcai iskola legendás igazgatója, Willinger József volt az a személy, aki kiemelt figyelmet fordított az intézményben működő gyógypedagógiai képzésre. Ő volt az, aki lényegében befogadta a halmozottan fogyatékos tanulókat is, de az ódon épület lehetőségei és mérete, valamint kialakítása szükségessé tette a keretek kibővítését. Az igazgató közbenjárására a halmozottan fogyatékos gyermekek és a velük foglalkozó szakpedagógusok Csillaghegyre költözhettek, az egykori Tiszti Kaszinó épületébe, amely a Ráby Mátyás utcában állt. Itt jött létre 1973-ban a III. Kerületi Csillagház Gyógypedagógiai Általános Iskola.
A pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy speciális foglalkozásokat, illetve tantárgyakat alkalmazzanak, amelyek jobban segíthetik a tanulókat a fejlődésben. Az ilyen jellegű fejlesztőpedagógiai foglalkozásokon különböző művészeti ágak eszközeit vonják be a képzésbe, illetve informatikai oktatás, mozgás- és munkaterápia, valamint kutyaterápiás foglalkozások is zajlanak. A különböző gyógypedagógia módszerek komplex, kiegészítő használatával – pl. a logopédia és beszédtechnika területén a mozgásterápiát is bevonják a fejlesztésbe – jelentős eredményeket értek el a gyerekek a pedagógusok segítségével.
A Szellő utcában működő intézmény – pontos nevén: Budapest III. Kerületi Óvoda, Általános Iskola, EGYMI – 1974-ben kezdte meg önálló tevékenységét. A speciálisan kialakított új iskolaépület az óbudai panelépítkezések első szakaszában épült, belesimulva környezetébe. Ebben az intézményben is több, eltérő fokú fogyatékos gyermek ellátása, oktatása folyik, főleg enyhén és közepes szinten értelmi fogyatékos gyermekek tanítását végzi a gyógypedagógusi kar. A megnövekedett igények miatt az 1990-es évek első felétől már autizmus spektrumzavarral élő gyermekek fejlesztésével, tanításával is foglalkozik az intézmény, amely 2004-től mint egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény működik. Az évek során fokozatosan bővültek az oktatási és képzési lehetőségek, módszerek. Ennek eredményeként napjainkban a sajátos nevelési igényű óvoda mellett 11 osztályban folyik képzés az iskolában.
A San Marco utcában működő Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Szakiskola, EGYMI, Diákotthon és Gyermekotthon a Frim Jakab-féle első Magyar Gyógypedagógiai Intézmény jogutódjának tekinti magát. A nagyjából 200 gyermek képzése és fejlesztése 12 évfolyamon történik, bár, ha egészen pontosak akarunk lenni, a csecsemőkortól 23 éves korig gondoskodik az intézet a gyerekek tanításáról. Az intézmény 2008-ban költözött a hosszú egészségügyi múlttal rendelkező épületbe – korábban több telephelyen működött, így a Csalogány, a Hattyú és a Reguly Antal utcában is –, amelyet azóta kibővítettek, így közel 8 ezer m2 áll rendelkezésre a tanulók képzésére, ellátására és kollégiumi elhelyezésére. A részben mozgáskorlátozott tanulók mellett főleg középsúlyos értelmi fogyatékos, illetve Down-szindrómás gyermekekkel foglalkoznak az iskolában. Fontos szerep jut a kiscsoportos vagy akár az egyéni képzésnek, illetve itt is alkalmazzák a komplex érzékelésen alapuló foglalkozásokat. Az intézmény híres az itt tanulók sportteljesítményeiről, amely egy kiemelt formája és területe a képzésnek, ennek megfelelően az iskolának saját uszodája is van. A művészeti képzés figyelemre méltó példája az iskola nagysikerű énekkara. A korai gyógypedagógiai hagyományokat folytatva itt is zajlik kézműves foglalkozás, a tanulók különböző szakmákat tanulhatnak meg (pl.: szövés-fonás, háztartásvezetés, gyertyaöntés, asztalos munkák, tűzzománcozás, szőnyegszövés), amelyek nélkülözhetetlen segítséget jelentenek a társadalomba való beilleszkedéshez és az önálló élethez.
Ez a munka teljes életet igényel. Mégis, egy ilyen írás ráirányíthatja figyelmünket arra a már kiveszőben lévő humánus magatartásra, amely a rászoruló embertársaink iránt elvárható lenne. Ez elsősorban a hatékony, szeretetteli tenni akarásban, a gyerekek tanításának és fejlesztésüknek az elősegítésében kell, hogy megmutatkozzon. Ebben élen járnak az óbudai gyógypedagógiai intézmények. Az ókori bölcs, Cicero gondolatai szerint: „Minden emberen segítsünk, ne nézzük, kicsoda, elég az az egy ok, hogy ember”.
Abba pedig, hogy milyen infrastruktúra szükséges ahhoz, hogy a világ legtermészetesebb módján végezzük a dolgunkat, ösztönös mozdulattal öblítsünk és legfeljebb a csempe színét kelljen kitalálni, valószínűleg a kevésnél is kevesebben gondolnak. A Kiscelli Múzeum hiánypótló kiállítása ugyanakkor valószínűleg egy életre megváltoztatja a csatornázásról és ürítésről kialakított képünket, amennyiben van egyáltalán ilyenünk. A tudásba – amire látszólag nincs feltétlen szükségünk az életében, de nemhogy nem árt, de kifejezetten hasznos – Molnár Álmos és Perényi Roland, a Kloáka, kanális, klozet című kiállítás kurátorai vezettek be minket.
A kiállítás egyébként megnyugtatóan szórakoztató és nem kizárólag a csatornarendszerek kialakításáról és működtetéséről szól, így nyugodtan vihetjük a kicsiket is, bőven talál benne érdekességeket felnőtt és gyerek is, lehet szelfizni piszoárral, fújolni a régi rómaiak székelési szokásain, még Cseh Tamás, Buñuel és a Hídember is bőven megfér a Kiscelli kazamatára, esetleg éppen csatornarendszerre hajazó, régen kvázi óvóhelyként szolgáló pincéjében. Másfél óra és megváltozik az életünk, jobban tiszteljük a köztisztaságot, és adott esetben fennen hirdetjük a reformkor találmányát, amivel a sokáig tartó, végtermékek által terjesztett járványokat szüntették meg – sajnos nem egy életre, de mégis megnyugtatóan. Éljen a vízöblítéses vécé, a kellemes biztosság, hogy legalább az ürítés gondjaival nem kell törődnünk, maximum az ehhez kapcsolódó betegségekkel kell megküzdenünk.
Meglepő módon a modern vízhasználat – klotyó és csapvíz – nem is olyan régi vívmány. Ennek hiányára a szerencsésebb országokban élők – például mi – nem is emlékszünk, de a pandémia világában nem árt felidézni, hogy a nagy járványok egy része éppen a rendszer hiányából adódott. Budapest például a XX. század elejére érte el azt az állapotot, amelyben a föld alatti hálózatok egészítik ki – és teszik működőképessé – a folyóvíz-ellátást és a szennyvíz elvezetését a lakásokban: ezek nélkül szinte biztosan és gyakrabban számíthatnánk a mostanihoz hasonló, fertőző járványokra.
A kiállítást összefoglalni szinte lehetetlen, ezért kedvcsinálóként inkább furcsa és meglepő részleteket szedtünk össze, hogy a lehető legtöbb emberben felkeltsük a leküzdhetetlen vágyat a téma megismerésére, látogatásra a Kiscellibe és arra, hogy hozzánk hasonlóan hálával tekintsen az eddig teljesen természetesnek vett mindennapi kis- és nagydolog végzésének zökkenőmentes folyamatára.
Mit adtak nekünk a rómaiak?
Sokaknak ismerős lehet a Brian élete című film egyik kultikus jelenete, amelyben a jeruzsálemi „Júdea Népe Front“ – amely nem összekeverendő a Júdeai Népfronttal, ugye – arról vitatkozik, hogy a megszálló rómaiak adtak-e nekik bármit.
A kiállítás első termében éppen ezt a vitát hallhatjuk a hangszóróból három nyelven, miközben elszörnyülködhetünk a nyilvános latrinán, amelynek érdekessége, hogy egymás mellett ülve, beszélgetve végezték a dolgukat. Ráadásul „vécépapírként“ egy közös tengeri szivacsot használtak, amit egy ecetes vízben áztattak a két használat között.
Sötét középkor és a trágyagróf
A sötét középkor elnevezés valójában a középkor elejéhez köthető, ráadásul az írott források hiányára utal. Ekkor már a kolostorokban, várakban használták a rómaiak által kiépített vízvezetékrendszert, sőt, fejlesztették őket. Tény, hogy a városokban a szenny nagy része nem kizárólag a pöcegödrökbe, hanem sokszor az utcára is került, de a nagyobb településeken – így például Budán is – voltak erre szakosodott városi alkalmazottak, akiknek az volt a feladata, hogy a produktumot összeszedjék és a városfalon kívül egy gödörbe elássák.
Női elegancia és az ürítés
Az ürítés problematikájának kezelése sokáig férfiközpontú volt, pedig a XVIII-XIX. századi hatalmas ruhák érthető módon megnehezítették a nők dolgát. Erre találták ki a szószostálra emlékeztető bourdaloue-t, amelyet a szoknyarétegek alá szuszakolva használhattak a hölgyek kisdolguk elvégzésére. Nem csodálkoznánk, ha ennek szükségességét – természetesen kicsit továbbfejlesztett formában – ma is örömmel üdvözölné a női nem.
Az éjjeliszekrény eredete
A csatornahálózat hiányában a lakás berendezéséhez passzoló árnyékszékeket használtak. A gondos megmunkálás legfőbb oka, hogy nem létezett elkerített rész a dolgok végzéséhez és a tisztálkodáshoz. Az éjjeli szekrény például éppen azért jött létre, hogy az éjjeli edényt abban tárolják, így a szagokat is elzárták valamelyest.
Lipótváros és Óbuda
A XIX-XX. században véghez menő urbanizációs folyamat tette végképp szükségessé az elavult csatornarendszerek felújítását és újragondolását, ugyanis Pest-Budán már a barokk korban is voltak csatornák. Ezek viszont a városok lakosságszámának kiugró emelkedésével kevésnek bizonyultak. Lipótváros kiépülése okán – na jó, a külvárosok, például Óbuda is növekedtek, de Lipótváros gyakorlatilag ekkor született – például egyre nagyobb területen vált szükségessé a hálózat bővítése. A nagy árvizek járványveszéllyel jártak, hiszen a felgyűlt produktumot is elterítették – rámutattak a városi csatornarendszer átgondolásának szükségességére.
Bunuel
A rajongók bizonyosan egyetértenek vele, hogy Luis Buñuel volt a szürrealista film egyik atyja. A szabadság fantomja című filmjében a vécézést is a megszokottól teljesen eltérően mutatja, gyakorlatilag fordít egyet az étkezés-ürítés elfogadott helyzetén.
Akire rájön a „szükség“, külön zárt helyiségben ehet, amely előtt előfordulhat az a mindannyiunk számára ismerős helyzet, hogy valaki elfoglalja, így várnunk kell a sorunkra.
Ne csak a klotyóról szóljunk!
A világháborúk előtti időszakban sokáig nehézséget okozott, hogy a kádba eresztett víz hőmérséklete megfelelő legyen a tisztálkodáshoz. Sokáig ezt egy, a kád alá beépített fűtőrendszerrel is megpróbálták megoldani. Az „ördög fürdőkádjában“ azonban sajnos megvolt az esély arra, hogy a túl forró vízben komoly sérüléseket szerezzenek a fürdőzők. Örüljünk tehát, hogy ma már valószínűleg nem fogunk megfőni, ha megmártózunk a kádban.
A kiállításon természetesen a fentiek mellett őrült sok információval lehetünk gazdagabbak a csatornarendszerekről, fajanszokról, közvécékről, a klozethez köthető irodalomi és művészeti alkotásokról és a székelési lehetőségek fejlődéséről.
Talán nem akadnak fent sokan a szerkesztőség azon javaslatán, miszerint érdemes akár a mobilok nyomkodása helyett visszatérni a régimódi „trónoláshoz“, amelyhez, a már régimódinak számító módszerrel, újságokat és könyveket halmozhatunk fel a mellékhelyiségben. Hiszen mi lenne annál autentikusabb, mint egy, a klotyóról, kloákáról és kanálisról szóló könyvet forgatni kényszerű magányunkban?
TOP 5
Február 18, Péntek – 19:00 3KÓBUDA Kutyaélet-Színház
Kafka gondolkodó emberi lényként ábrázolja szereplőjét, aki a társadalomban való helyét keresi. Az élet értelmét, alapkérdéseit kutatja gyermeki szenvedéllyel, azonban minél több tudásra tesz szert, annál távolabb kerül társaitól. Saját önmegvalósítása rögös útján halad, miközben szabadságra, és visszaigazolásokra vágyik. Az előadás során a kutya szemszögén keresztül zarándokolunk végig életének fontosabb állomásain.
Február 18, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Szirtes Edina Mókus looper estje – Vers, Zene, Szeretet
Szirtes Edina műsorában megzenésített verseket, (Nagy László, Radnóti Miklós, Szép Ernő, Müller Péter, József Attila, Pilinszky János) és sok improvizációt várhat az Esernyősbe ellátogató érdeklődő.
Február 21, Hétfő – 20:00 ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR/MÜPA Müller Péter Sziámi 70
Müller Péter Sziámi, a magyar popzene történetének emblematikus figurája, az URH, a Kontroll Csoport és a különböző névváltozatokkal és felállásokban működő Sziámi zenekarok frontembere hetvenéves. Ebből a jubileumi alkalomból jelenlegi formációja, a Müller Péter Sziámi AndFriends az Óbudai Danubia Zenekarral kiegészülve, valamint egykori zenésztársakkal és más jeles vendégekkel színesítve adja elő a zenész népszerű régi slágereit és egészen friss szerzeményeket úgy, ahogyan azok még sohasem szólaltak meg.
Február 22, Kedd – 18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Ön az űrben él
Az ember létezése számára alkalmas anyag fejlődéséről és feltételek kialakulásáról, továbbá az űrkutatási vizsgálati módszerekről, technológiákról lesz szó Vizi Pál Gábor űrkutató szórakoztatóan tudományos előadásában.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Február 23, Szerda – 18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
Beszélgetések a kávé szerelmeseivel. A hónap témája: A presszók világa
A beszélgetést vezeti Kiss Imre, az MKVM korábbi igazgatója.
Heti Bontás:
Február 18, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:00 KASSÁK MÚZEUM GRAFIKA WORKSHOP: KÖNYVKÖTÉSZET
19:00 3KÓBUDA Kutyaélet-Színház
19:00 ESERNYŐS Szirtes Edina Mókus looper estje – Vers, Zene, Szeretet
Február 19, Szombat:
8:00 RÓMAI Karnevál a Rómain – Fánkparádé és verklimuzsika!
10:30 GOLDBERGER MÚZEUM Légy te is kékfestő inas! — Ingyenes családi délelőtt a Goldberger Textilipari Gyűjteményben
11:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések az ÉLETÚT ÉS ALKOTÁS – GÁBOR BÉLA, KIRAKAT és KIÁLLÍTÁS a kezdetektől kiállításban
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Télűző szörnyecskék játékkészítő varró workshop kicsiknek és nagyoknak
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Szeress, ha bírsz!
19:30 DANUBIA Britten/Strauss
Február 20, Vasárnap:
11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy kis furfang
11:00 MÜPA Matematika a zenében: Mozart kockajátéka
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos görög táncház
Február 21, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Mentális önvédelem a buddhista lélektan alapján
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
20:00 DANUBIA/MÜPA Müller Péter Sziámi 70
Február 22, Kedd:
15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy diplomata visszaemlékezései
18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Ön az űrben él
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
Február 23, Szerda:
18:00 BEM MOZI Arcélek, útszélek – Bem Mozi
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Életünk-egészségünk előadássorozat – “Küzdőtér”
18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
19:00 P.I.M. Nemes Nagy Ágnes 100 – “Viszonylagos öröklét” #2
Február 24, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM Magyar emigránsok a Szovjetunióban
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
19:00 MU SZÍNHÁZ Makra Viktória: Héttörpe
20:00 GÓLYA Csángálló@Gólya
TOP 5
Február 11, Péntek-18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Szupervízió – Horváth Dániel festőművész – művészpedagógus kiállítása
A kiállítás, mint csoportos tárlat célja egyrészt, hogy Horváth Dániel művészetét ezúttal az oktatói pálya aspektusán keresztül mutassa be, másrészt hogy dialógust teremtsen a mester és egykori tanítványai – mára már sokkal inkább kollégái – között. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy a meghívott alkotók munkái hogyan reflektálnak egykori mesterük művészetére, megtapasztalható-e valamilyen közös szemléletmód a kiállító művészek között.
Február 12, Szombat-8:00 RÓMAI Februári csodás piacozás a Rómain, lángossal és sült kolbásszal
Szombaton a Római parti csodás piac tárja a kapuit és szeretettel vár minden éhes szájat, piacozni imádót, üres kosarakkal andalgókat, kézműves kincseket vadászókat, nézelődőt.
Február 13, Vasárnap-15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Szabó T. Anna és Balla Gergő
Krúdy Irodalmi Szalon
Könyvek, írók, költők, zenészek. Irodalmi találkozások, beszélgetések Vecsei H. Miklóssal és vendégeivel.
Beszélgetőpartner: Szabó T. Anna költő, műfordító.
Február 16, Szerda-19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat: Iránytű
Az Esernyős szervezésében a Pepita Playback társulat a nézők saját történeteit hozzák életre a színpadon.
Február 17, Csütörtök-18:30 BEM MOZI Az ötödik pecsét / The Fifth Seal
1944. A kiskocsmában a törzsvendégek mindennapos dolgokról beszélgetnek. A borjúszegy elkészítésének módjáról, az ismerősökről, meg arról, hogyha módjuk lenne haláluk után feltámadni, a gazdag zsarnok vagy a szerencsétlen, de tisztességes rabszolga sorsát választanák-e. Nem is sejtik, hogy a felvetett elméleti kérdésre másnap már a nyilasok kínzókamráiban – a gyakorlatban, tetteikkel kell felelniük. (színes, magyar film, 107’, 1976)
Heti Bontás:
Február 11, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:00 KASSÁK MÚZEUM GRAFIKA WORKSHOP: KÖNYVKÖTÉSZET
17:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Füves Kata előadása – Az egészség tél végi óvása a természet erejével
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Szupervízió – Horváth Dániel festőművész – művészpedagógus kiállítása
Február 12, Szombat:
8:00 RÓMAI Februári csodás piacozás a Rómain, lángossal és sült kolbásszal
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Forró ital a forrongó lelkeknek avagy szórakozás a Pilvaxban
11:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Szombati meseszínház – Az elvarázsolt egérkisasszony
15:00 KISCELLI MÚZEUM Kurátori Tárlatvezetés // SHOW ÉS BUSINESS PEST- BUDÁN
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Fóka és pingvin készítő varró foglalkozás gyerekeknek, felnőtteknek
16:00 3KÓBUDA Hangszersimogató klub
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő
Február 13, Vasárnap:
9:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ VARRD MEG A PÁROD! – Valentin napi meglepetés – Mit szólnál egy egyedi selfie-babához?
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Farsangi alkotónap
15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Szabó T. Anna és Balla Gergő
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos görög táncház
Február 14, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Önérvényesítés – hogyan legyünk asszertívak?
19:00 NEMZETI GALÉRIA Szín és szenvedély – Online kurátori tárlatvezetés
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
Február 15, Kedd:
19:00 B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR MÁSNAP – Cseh-Csengey / Beck-Szűcs 1986 / 2021
20:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT Henri Gonzo • Magyar Melankólikus Est / Turbina
20:00 NYITOTT MŰHELY Závada Péter/Márkos Albert/Bartokos Botond/Miklós Szilveszter: Words & Music 10
Február 16, Szerda:
12:30 A38 Én vagyok Te – KosziJanka, Felső Tízezer, BAAB
17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Alkotóka-mesemóka
17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Ugray György, a polihisztor szobrászművész – Ingyenes előadás
19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat: Iránytű
20:00 A38 hiperkarma Valentin-napi koncert A38 Hajó (ráadás)
Február 17, Csütörtök:
18:00 LÉLEKBEN OTTHON ALAPÍTVÁNY Párhuzamos valóságok – Borderline személyiségzavarban szenvedő egyén és környezete kihívásai
18:30 BEM MOZI Az ötödik pecsét / The Fifth Seal
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Szupernóva
TOP 5
Február 4, Péntek – 17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Egészséges, élő kertek vegyszermentesen
Hogyan tartsunk fenn vegyszermentesen élő, egészséges kiskertet, ami az egészségünket szolgálja, és ahol a növények, az állatok és mi is jól érezzük magunkat? Milyen növénytársítások alkalmazhatóak eredményesen a talaj egészsége, a növények jólléte, a termés fokozása, a betegségek megelőzése érdekében?
Február 4, Péntek – 18:00 3KÓBUDA Lelki fröccs – Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Kepes András 2020 novemberében megjelent könyvéről beszél.
Megfogalmazása szerint, amikor egy bizonyos probléma foglalkoztatja, arról könyvet ír. Így történt ez most is. Választ adni, arra, vajon lehetünk-e boldogok egy átalakuló és ellentmondásos világban? Csak a leegyszerűsítő magyarázatokban hiszünk, vagy képesek vagyunk – akár a kétellyel is megbarátkozva – kritikusan szemlélni önmagunkat és a jövőnket?
Február 6, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Kurátori tárlatvezetés Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában párbeszédben az alkotóval
A tárletvezetés alkalmával az ATLAS kiállítás kurátorai, Róka Enikő és Mucsi Emese beszélgetnek Gerhes Gábor képzőművésszel bevonva a kérdezz-felelekbe a jelenlévő látogatókat is.
Mit kezdjünk a tudományos megismerés klasszikus eszközeivel egy olyan korszakban, amikor a tények egyre kevésbé hatnak a közgondolkodásra, miközben az érzelmeket megmozgató, személyes hitre épülő érvek egyre inkább teret nyernek?
Február 9, Szerda – 8:00 MKVMÚZEUM DEMÓ 5 – Híres magyarok 2. – digitális múzeumpedagógiai nap a 3-12. évfolyam számára
A DEMÓ 5 Nap magyarországi és határon túli múzeumok közreműködésével, ’Híres magyarok’ tematika mentén mutatja be a közoktatásban részt vevő diákok számára a magyar történelemben jelentős szerepet játszó személyiségeket, egyúttal alkalmat kínálva a magyar kulturális, történelmi, művészeti és tudományos értékek megismertetésére, bemutatására, elemzésére.
Február 10, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet – esti beszélgetőkör – Téma: a kockázatvállalás Robert Capa fotográfiáin keresztül
Személyiségünk egyik meghatározó vonása, hogy mennyire vagyunk elővigyázatosak, illetve kockázatvállalók.
Az óvatosság hasznos, de ahhoz, hogy valami új dologba kezdjünk, óhatatlanul szükség van némi merészségre. Előremeneküljünk vagy biztonságra törekedjünk inkább?
Heti Bontás:
Február 4, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Egészséges, élő kertek vegyszermentesen
18:00 MKVMÚZEUM Krúdy asztalánál Káli Ildikó borszakértővel REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT
18:00 3KÓBUDA Lelki fröccs – Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
19:00 DANUBIA Férfi
Február 5, Szombat:
8:00 RÓMAI Hello Február – Hóköszöntő piacozás és lángosparti a Rómain!
10:30 DANUBIA Nem klasszikus mesezenék
15:00 ESERNYŐS EGY ASZTALNÁL JÁTSZUNK – Társasjátékos délutánok a Mit Játsszunk? Vlog csapatával
18:00 3KÓBUDA Zih Kata – Ritter Antal: néző.
19:00 GÓLYA Captain Average lemezbemutató / Hexa / Gulu Gulu – Gólya
23:00 DÜRER KERT Deepfields @ Dürer
Február 6, Vasárnap:
15:00 KISCELLI MÚZEUM Kurátori tárlatvezetés Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában párbeszédben az alkotóval
17:00 BEM MOZI Forrest Gump
18:00 MANYI KULTURÁLIS MŰHELY My place – kiállítás
Február 7, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Az időhöz való viszonyulásunk hatása a mentális egészségünkre
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
20:00 TELEP J Dilla tribute by PS2 (hari_drama) @TELEP
20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB East Gipsy Band – Magyar Népdalok
Február 8, Kedd:
18:00 MOOK Sound of Movement
19:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT CigányKeddV – Romengo / Turbina
19:30 MÜPA Wayne Marshall orgonaestje
20:00 TRAFÓ Sándor Júlia – Nagy Péter István: Éhség
Február 9, Szerda:
8:00 MKVMÚZEUM DEMÓ 5 – Híres magyarok 2. – digitális múzeumpedagógiai nap a 3-12. évfolyam számára
18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon • Kelet-Timor
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Életünk-egészségünk előadássorozat – “Küzdőtér”
Február 10, Csütörtök:
18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet – esti beszélgetőkör – Téma: a kockázatvállalás Robert Capa fotográfiáin keresztül
18:00 KASSÁK MÚZEUM KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS
19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub
20:01 BEM MOZI 2001: Űrodüsszeia / 2001: A Space Odyssey
Mesélj az óbudai kötődésedről!
Anyai dédnagyszüleim révén került a családunk Rómaifürdőre a ’20-as években, amikor ez a terület még nyaralóövezet jellegű, mikroközösségek meghatározta hely volt, Budapest határán. Dédnagyapám Arad mellett, Ménesen igazgatott egy vincellériskolát, a trianoni döntés után pedig nem volt maradásuk a Partiumban. A családom több generáción keresztül élt itt, én is ide születtem. Hetven év alatt csak kétszer költözött a család, végig egy 400 méteres körön belül maradva. Azóta már Újlakon élnek a szüleim, de most is sokat járok vissza a Rómaira evezni, kikapcsolódni.
Hogyan lettél könyvkötő és könyvrestaurátor?
Festményrestaurátornak készültem, de mivel elég nehéz bekerülni, és elsőre nem vettek fel, azt gondoltam, a következő felvételiig tanulok valamit, így érettségi után elvégeztem egy másfél éves képzést. Ez persze csak a kezdet volt. Mindig is a manuális és művészeti tevékenységek érdekeltek. Ebben közrejátszott a családi minta is:
A szakma elméleti tudását egyetemi tanulmányaim alatt és Európa különböző pontjain, szakmai workshopokon, valamint a szakirodalomból sajátítottam el, gyakorlati részét különböző munkahelyeken, mesterektől és külföldön tanultam meg. Restauráltam a Nemzeti Múzeumban, a gyakorlatom egy részét a Budapesti Történeti Múzeumban végeztem. Dolgoztam Oxfordban, Londonban, Barcelonában, legutóbb pedig a Rabbiképző könyvtárában. Nálam a restaurálás és a könyvkötés párhuzamosan fut, mindkét területen vannak megrendeléseim.
A könyvkötő és a könyvrestaurátor az két teljesen különböző szakma, vagy aki az egyiket csinálja, a másikhoz is ért?
Nem szükségszerűen. Inkább azt mondanám, hogy aki könyvrestaurálással foglalkozik, annak a könyvkötés területén is megfelelő szintű mesterségbeli tudásra van szükségre. Régebben egymásra épülő képzési rendszerben tanították ezt a két szakmát. A technikatörténeti és természettudományos ismeretek egy restaurátor számára elengedhetetlenek, míg a könyvkötéshez nem feltétlenül szükséges ez a tudás, ugyanakkor a stiláris és anyagismereti érzékenységhez könyvkötőként is hozzájárulnak az ilyen irányú ismeretek.
A könyvkötés és restaurálás területén hozott újításokat a 21. század?
A könyvkötésen belül külön ágat képvisel a kézi és a gépi könyvkötés. A kézi könyvkötésben megmaradtak a régi módszerek. Pont ma meséltem valakinek, hogy van egy Ständebuch című, társadalom- és művelődéstörténetileg is jelentős forrásértékű német nyelvű könyv az 1500-as évekből, ami az akkori egyházi és világi hivatásokat, mesterségeket mutatja be, a pápától a hordókészítőn át az udvari bolondig hierarchikus sorrendben, fametszetes illusztrációkon, rövid versikéken keresztül. Annak ellenére, hogy ennek a könyvnek a születésekor a könyvnyomtatás vívmánya még száz éves sem volt, az összes ehhez kapcsolódó szakma – papírmerítő, betűmetsző, nyomdász, könyvkötő – az első tizenöt polgári foglalkozás között kapott helyet. Ami jól mutatja a nyomtatott szó össztársadalmi jelentőségét: a digitális forradalommal felérő művelődéstörténeti változás volt. És azon a fametszeten a műhelyben ábrázolt szerszámok: pont olyanokkal dolgozunk ma is. Nagyon fontos a hagyományos mesterség megőrzése. Magyarországon ez csak részben érzékelhető, mert a háborúk és a kommunizmus miatt a mesterségbeli tudás, eszköztár és presztízs leértékelődött. De olyan országokban, ahol ez a hagyomány megmaradt, mint például Anglia, Franciaország, Németország vagy Olaszország, ez hatványozottan érzékelhető. Én Angliában éltem, ezért erről tudok mesélni:
Sőt, két olyan szakmai szervezet is létezik, amelyik rendszeresen hirdet meg többkategóriás, bibliofil szakmai megmérettetést. A restaurálás terén vannak 21. századi újítások is, főleg a vizsgálati módszerek területén.
Milyen minőségi, organikus anyagokkal dolgoztok a művészi igényű könyvkötésnél?
Az egyik leghagyományosabb borítóanyag a bőr. A bőr előállításának módszere ősi mesterség. Ahhoz, hogy az állatról lenyúzott bőr ne is száradjon meg, de ne is rohadjon szét, tartósítani kell az anyagot. A leghatékonyabban ezt kémiai módszerekkel, tehát vegyi úton lehet megtenni. Egészen a 19. századig növényi cserzéssel érték el, amit a nagyközönség talán a Parfüm című regényből és filmből ismerhet. Ez egy nagyon hosszadalmas, büdös műveletsor volt, ami több évig is eltarthatott. Azok, akik ezt csinálták, a bőrcserző vargák, a társadalom által lenézett réteghez tartoztak, alantasnak tartották az általuk végzett munkát. Budapesten a Tabán volt az a városrész, ahol ezeket a műveleteket végezték, maga a szó is erre vezethető vissza, mert az oszmán-török Debágháné szó is tímárházat, vagy valami hasonlót jelent. A Tabán azért épült úgymond a külvárosba, délre a központtól, mert így az ezzel járó vegyi anyagokat be tudták engedni a Dunába. A növényi cserzés évezredeken keresztül volt a tartósítás módja, de egy idő után a lassúsága és a bonyolultsága, illetve a megnövekedett bőrigény mellett nem volt tartható, ezért kezdtek el ásványi anyagokat használni, például krómot, aminek következtében a bőr kevésbé lett formatartó.
Hogyan alkalmazzátok ma ezeket a módszereket?
Ha hiányokat kell kiegészíteni, akkor a szakszerű restaurálásnak fontos szempontja, hogy milyen színre festhető az az anyag, hogy formatartó-e, hogy jól tömöríthető-e, és ezek a tulajdonságok akkor adottak, ha növényi cserzésű bőrt használunk. A felületét tekintve is sokkal szebb a növényi cserzésű bőr. Ezen belül is vannak kategóriák.
A bőr szintetikus módszerekkel nem utánozható anyag, számtalan utánozhatatlan tulajdonsága van, vízálló, de ugyanakkor légáteresztő, szellőzőképes, tömöríthető, szép a felülete, formatartó.
Mesélnél egy kicsit az íráshordozókról is?
Amikor workshopokat tartok, ezt egy tágabb megközelítésben szoktam tárgyalni. Végigvesszük, hogy milyen íráshordozók léteztek a történelem során. Először is léteztek agyagtáblák, háncsokra írt szövegek. Később, a komolyabb könyvtárak, ismertebb irodalmi szövegek létrejötte ahhoz köthető, hogy feltalálták a papiruszt.
Mi a legrégebbi könyv, a Biblia?
A Bibliánál vannak régebbi szövegleletek is, ám az kétségtelen, hogy tipológiailag a mai könyv fogalmának – ívfüzetekből álló, keménytáblával ellátott könyvtest – megfelelő forma első változatai, a kopt kódexek bibliai szövegeket tartalmaztak. Azon túl, hogy az újszövetségi szövegek papirusz és pergamen tekercseken is terjedtek, a klasszikus könyvformátum IV. századtól felívelő népszerűsége összefügg a kereszténység elterjedésével. Egyébként a keresztények által leírt és másolt bibliai szövegek, még ha sokszor töredékesen is, de a másolatok nagy száma miatt nagyobb arányban maradtak fenn az Ókor egyéb klasszikus szövegeihez képest, amelyeket leginkább már csak középkori másolatokból ismerünk. Tudomásom szerint az egyik legrégebbi, a teljes Újszövetséget tartalmazó kódex az ú.n. Codex Sinaiticus, melyet a British Library állandó kiállításán a mai napig meg lehet tekinteni.
A papirusz és a pergamen két párhuzamosan használt anyag volt?
A 2. századi Kínában feltalált-kifejlesztett papír több mint ezer évvel később, az 1300-as években jutott csak el Európába. Egészen odáig a papirusz és a pergamen volt a meghatározó, illetve egyedül elérhető. Egyébként össze szokták téveszteni a papiruszt és a pergament. A papirusz egy növényi alapú anyag. Egy sásféle vízinövényt vágtak hosszanti szálakra, és azt tették egymáson keresztbe, aztán ezt kövek között préselték és szárították. A papirusznak rücskösebb a felülete, ami az írásképet is befolyásolta. Nem véletlen, hogy az egyiptomi hieroglifák, az ókori görög, vagy az óhéber szögletesebb írásképű ábécé. Ennek az az oka, hogy a felület nem volt alkalmas arra, hogy apró, lekerekített betűket használjanak. A pergamen elvékonyított, szőrtelenített állati bőrből készült. A hosszú tekercsek úgy jöttek létre, hogy több állatbőrt ragasztottak egymáshoz. A londoni parlamentben az úgynevezett tartós törvényeket egészen a 2010-es évek elejéig előírásszerűen pergamenre írták. Leglábbis kellett, hogy létezzen egy pergamen változat, mert ezt tartósabbnak tekintették, mint a papírt.
Ebben elég nehéz lehet keresni. Egyébként milyen a restaurátorok közössége? Például hányan vagytok Magyarországon? Van értelme határon belül gondolkodni, vagy inkább nemzetközi ez a közösség?
A restaurátor szakmán belül a könyvrestaurátor közösség együttműködő, és szakmai alapon elég gyakran összejáró társaság. Két-három havonta vannak szakmai napok. Körülbelül 60-70 ember foglalkozik ezzel Magyarországon. Az utánpótlással lesznek gondok, részben a képzés adta lehetőségek hiányai miatt, részben pedig amiatt, mert a közalkalmazotti életpályamodell nem igazán vonzó, legalábbis nagyon meg kell gondolnia egy fiatalnak, hogy ezt be akarja-e vállalni. Jelenleg csak a Képzőművészeti Egyetemen létezik papírrestaurátor képzés.
Min dolgozol most?
Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem kézirattárának legrégebbi állományi egységének restaurálásán dolgozunk. Ez egy sok munkaórával járó, nagy projekt.
A másik aktuális feladatom a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont gyűjteményéből olyan dokumentumok restaurálása, melyek a vészkorszak áldozatainak személyes tárgyai voltak: akvarell a bori rézbányáról, a buchenwaldi munkatábor barakkjainak lakóiról az egyik fogvatartott által készített lista vagy egy exhumált holttest zsebében talált pergamenre írt Tóra-töredék – tragikus aurájú dokumentumai annak az időszaknak.
Mi lesz a jövője ezeknek a restaurált kéziratoknak?
A restaurálás célja egyrészt a digitalizálhatóság, másrészt a kutathatóság, harmadrészt pedig a kézbevehetőség. A fő szempont a minimális beavatkozás, és hogy az összes folyamat visszafordítható legyen; mindig az eredeti technikákkal összhangban kell a restaurálási folyamatok során a különböző műveleteket megvalósítani.
Mondj, kérlek, néhány példát.
Vannak olyan kéziratok, amelyeknél az íráshordozó valami miatt megrongálódott: elmállott egy része, vagy penészfertőzés miatt meggyengült a lap. Ezt úgy lehet orvosolni, hogy a hiányokat úgynevezett papíröntéssel pótoljuk. Papírpépet, megfelelő színű és vastagságú pépesítet papírrostot öntünk a hiányos felületre. Természetesen ennél bonyolultabb ez a folyamat, de ez a lényege. Van olyan kézirat, aminek a felületét stabilizálni kell. Ezeket fátyolvékonyságú japán papírral erősítjük meg. A japán papír azért alapvető anyaga a restaurálásnak, mert hosszú rostokból épül fel, és ezek a hosszú rostvégek könnyebben hozzádolgozhatóak az eredeti papírfelülethez. A kötések restaurálásánál szintén a mechanikai megerősítés a fő szempont, ezt követi az esztétikai helyreállítás: a retusálás. Ezeket is lehet pótolni megfelelően megszínezett, elvékonyított bőrrel.
Mit gondolsz, a könyvet mint tárgyat nem fenyegeti a digitalizáció és az e-book olvasók előretörése?
Nyilván én is sokat olvasok képernyőről, főleg újságcikkeket vagy olyan szövegeket, amik nyomtatott formában nem elérhetőek, de szerintem a könyvélménynek része az, hogy az olvasó megtapinthassa, mint tárgyat is a könyvet. Maga a taktilitás egy kevésbé hangsúlyozott, de fontos eleme az érzékelés élményének és tudvalevő, hogy az ember közérzetének jót tesz a manuális tevékenység. A lapozhatóság miatt amúgy is könnyebben áttekinthető a klasszikus könyv formátum, mint a digitális változat, és a szemnek is pihentetőbb nyomtatott szöveget olvasni. Szóval az e-book olvasónak is van létjogosultsága, csak nem ugyanaz az élmény.
TOP 5:
Január 28, Péntek – 18:00 KASSÁK MÚZEUM CSODÁLATOS TÖRTÉNET?
A kiállítást megnyitja:
Őze Eszter, művészettörténész, a KEMKI tudományos munkatársa
A megnyitó helyszíne:
Kassák Múzeum, Budapest, III. kerület, Fő tér 1. (Zichy -kastély)
A kiállítás a magyar avantgárd két, kevésbé ismert alakja, Újvári Erzsi és Barta Sándor életművén keresztül vizsgálja a művészet és társadalom kapcsolatát, az első világháború kitörésétől a harmincas évek végéig tartó időszakban.
Január 28, Péntek – 18:00 ESERNYŐS Searching for T-Art díjasok 2021 – kiállításmegnyitó
Searching for T-Art díjasok 2021 – kiállításmegnyitó
Drabik Tamás, Őry Annamária, Sinka Péter kiállítása
Helyszín: Esernyős Galéria és Szindbád rendezvényterem
A kiállítást megnyitja: Révész Emese művészettörténész
Január 29, Szombat – 19:30 AKVÁRIUM KLUB Supernem // Budapest – Akvárium
A Supernem a jubileumi évet az Akvárium klubban nyitja e hét Szombaton!
Január 30, Vasárnap – 19:30 DANUBIA Kunst/Der/Fuge
Az egyik legfontosabb zenemű, amit talán nem is előadásra szánt Bach. Egy afféle zenei Biblia. Három fiatal szerző teremti újjá a Danubia zenekar számára, ősbemutató és találkozás: J.S. Bach meets 2020.
A koncerten a művek tételei keverve, egymásba fonódva hangzanak el, melyeknek sorrendjét a zeneszerzők közösen komponálták.
Február 3, Csütörtök – 18:00 KASSÁK MÚZEUM KATALÓGUSBEMUTATÓ | Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái
Besnyő Éva fotográfiái című kiállítás katalógusa a Kassák Múzeum Életmód és társadalmi mozgalmak a modernitásban című sorozatához illeszkedve a modernitás viszonyrendszerében helyezi el Besnyő Éva pályáját. Besnyő Éva egyike a 20. század azon női fotográfusainak, akik a fényképezést nemcsak szakmának, hanem hivatásnak tekintették, egyben a konvencióktól mentes, önálló életút lehetőségét is felismerték benne. Kísérletező látásmódja az avantgárd művészek sorába emelte, függetlenség iránti vágya az új kulturális formák és szerepek megélésére és megmutatására ösztönözte
Heti Bontás:
Január 28, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Farsangi Móka Műhely
18:00 KASSÁK MÚZEUM CSODÁLATOS TÖRTÉNET?
18:00 ESERNYŐS Searching for T-Art díjasok 2021 – kiállításmegnyitó
Január 29, Szombat:
8:00 RÓMAI Január búcsúztató piacozás, lángosozás és sült kolbászozás a Rómain
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Télűző játékok
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány: Kendőlengetős koncert
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ MackóMűhely: varrjunk mackókat!
19:30 AURÓRA Bonerjams ⍾ Osaka Crack | Auróra
19:30 AKVÁRIUM KLUB Supernem // Budapest – Akvárium
Január 30, Vasárnap:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ RUHAJAVÍTÓ TANFOLYAM
14:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló családi délután
19:30 DANUBIA Kunst/Der/Fuge
Január 31, Hétfő:
0:00 BUDAPEST GALÉRIA Open Call for Hungarian artists – Košice, Slovakia
8:00 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE PSZ Figyelmeztető sztrájk
18:00 TAN KAPUJA Holdújév ünnepség a Tan Kapuján
19:00 BEM MOZI Moszkva tér | English subtitles
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
Február 1, Kedd:
19:00 BEM MOZI Csinibaba / Dollybirds – 25 éves jubileumi vetítés
19:00 TRAFÓ DOKMA IV. diplomafilm vetítés
19:00 HÁROM HOLLÓ Dollár Papa Gyermekei: KELET
Február 2, Szerda:
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel”képesség megszerzéséről
19:00 BEM MOZI Idétlen időkig / Groundhog Day
20:00 MÜPA Jacob Collier
Február 3, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • február
18:00 KASSÁK MÚZEUM KATALÓGUSBEMUTATÓ | Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
A Replikáról érdemes tudni, hogy egy kritikai hozzáállású, magas szakmai színvonalú, független, tudományos periodika, amelyben társadalomtudományi összefüggésekre igyekszünk ráirányítani a figyelmet új kutatási irányzatok és megközelítésmódok bemutatásával. Kiemelten fontosnak tartjuk a hazai társadalmi viszonyok értelmezését, illetve ezek nemzetközi kontextusba ágyazását. Évi négy tematikus lapszámunkban a hazai munkák megjelentetése mellett fontos külföldi írásokat is elérhetővé teszünk magyar nyelven – segítve ezzel a felsőoktatásban résztvevők munkáját. Küldetésünknek érezzük, hogy szakmai kifejezéseket honosítsunk meg a magyar tudományos beszédben, mondhatni, nyelvet teremtsünk – nálunk született meg többek között a kritikai kultúrakutatás szakkifejezés az angol critical studies honosításaként.
Ezen túlmenően teret biztosítunk a társadalomtudományok hazai művelőinek álláspontjaik ütköztetéséhez, építő jellegű szakmai vitákhoz.
A Replikát a rendszerváltozás körül kialakult támogató atmoszféra, a korszak kulturális és strukturális lehetőségeinek lendülete hívta életre a Fiatal Szociológusok Klubjából (FISZOK). Az alapító főszerkesztő, Hadas Miklós a rendezvényen elmondta: valódi korszakküszöb-élményként élték meg ezt az időszakot, és úgy érezték, megnyílt az út a jobb jövő, a valódi strukturális változás felé, amely során a társadalmi folyamatok értelmezése a legitim politikai diskurzus alapja lehet. A fontosság, jelentősség érzése határozta meg a hazai tudományos életet, és ebben a szabad légkörben alakult a Replika mellett több más, azóta is működő tudományos (és kulturális) periodika, például a Café Bábel, a Magyar Lettre Internationale, a BUKSZ, az Eszmélet, a Beszélő vagy a Holmi.
A kezdeti lelkesedést a 90-es évek második felére siker koronázta, hiszen a marxista szociológia egyeduralmát felváltotta egy pluridiszciplináris megközelítés, egyúttal a folyóiratra ma már szinte elképzelhetetlen mértékű kereslet mutatkozott: országszerte 52 helyen lehetett kapni, és akár 1000 darab is elfogyott egy-egy lapszámból. Az akkori ambiciózus szerkesztőséget a hazai diskurzus megteremtésén túl a nemzetközi kapcsolatok kiépítése is foglalkoztatta – ráadásul oly módon, hogy ne csupán a fogalmak és diszciplínák átvétele történjen meg, hanem ezek valódi meghonosítása, érdemi hazai tartalommal való megtöltése is. Így a Replika elsőként foglalkozott hazánkban dzsenderkutatással vagy például a fogyasztási csoportok vizsgálatával.
A jelenlegi szerkesztők irigykedve hallgatták a kezdeti pezsgésről szóló anekdotákat, hiszen a mai környezet egészen más: a könyvesboltok nem szívesen forgalmaznak folyóiratokat, és a szűk olvasótábor nem képes eltartani a szerkesztőségeket, ezért pályázatokra, támogatásokra szorulnak, ami viszont sokszor a függetlenségüket veszélyezteti. A Replika egyelőre úgy lavírozik, hogy nem enged a szakmai színvonalból és az autonómiából, de sajnos sem a szerzők, sem a szerkesztők munkáját nem tudja honorálni. A szerkesztőség folyamatosan mérlegeli, hogy egyáltalán van-e értelme nyomtatott kiadványokat készíteni, szükséges-e magyar nyelven tudományos szövegeket megjelentetni, és pontosan milyen olvasótábort célzunk meg a lapszámainkkal.
Mert mivel is foglalkozunk pontosan? Mi az a társadalomtudomány? Azon belül mi az a szociológia, ami tulajdonképpen a lapunk fókusza? A számtalan hivatalos válasz és definíció helyett hadd mondjam el a magamét. A szociológia mindaz, amiről a barátainkkal beszélgetünk. Szociológia az ifjúság helyzete, a kirekesztés, az oktatás és annak szocializációs hatása, a beszélt és írott nyelv változatainak elterjedtsége, de szociológia az is, hogy a nagymamáink miként éltek ennyi idősen, hogy a város miért épp így alakult ki, és hogyan szolgálja a benne élőket. Szociológia az, hogy milyen cipő van rajtunk, és milyen borból kérjük a fröccsöd. Szociológia egy Neal Simon-darab, a villamosmegállóban kolduló hajléktalan vagy az Anyám tyúkja. Tehát minden lehet szociológia, ha a társadalom nézőpontjából tekintünk rá, ha nem egyediként, hanem rendszerszinten értelmezzük. Éppen ezért a témák a lábunk előtt hevernek, és nehéz is lenne elveszíteni a tudományos érdeklődést, hiszen a körülöttünk lévő világ, a társadalom mozgatórugói mindenkit foglalkoztatnak.
Ez a hozzáállás vezette a rendezvény résztvevőit, akik gondolatébresztő előadásaikkal járultak hozzá a jubileumi esemény sokszínűségéhez. Elsőként Kemény Vagyim és korábbi szerkesztőnk, Vörös Miklós beszélgettek a fogyasztás szociológiai jelentőségéről, azaz hogy miként váltotta fel vagy egészítette ki a hagyományos alapokon (munkajellegen, származáson, anyagi helyzeten) nyugvó osztályfelfogást a fogyasztási csoportok használata egy társadalom struktúrájának leírására. Ennek a radikális és eleinte provokatív paradigmának a lényege, hogy a termelés helyett a fogyasztóra koncentrál, és azt veszi alapul, hogy amit vásárolunk, amit hordunk, amit eszünk, amit hallgatunk és nézünk stb., az nemcsak statikusan jellemez minket, és ezáltal kijelöli a helyünket a társadalomban, hanem lehetőséget nyújt az önkifejezésre a strukturális kényszereken, társadalmi meghatározottságon túl. Az ennek nyomán kialakuló fogyasztói kultúrák szintén szerepet játszanak a társadalmi viszonyok újratermelésében. Ennek a nézőpontnak a hazai elterjesztésében a Replika nagy szerepet játszott, amikor 25 évvel ezelőtt behozta és meghonosította a fogalmat a magyar olvasók számára.
A következő kerekasztalon két szerkesztőnk, Wagner Sára és Havas Ádám kérdezte jubileumi lapszámunk szerzőit: Havasréti Józsefet, Radnai Dánielt és Ignácz Ádámot a Kádár-kori populáris zenéről, annak társadalmi beágyazottságáról, valamint a populáris zenekutatás lehetőségeiről, politikai támogatottságáról.
A harmadik panelben Székely Iván és beszélgetőtársai, Salomvári Anna és Szabó Máté abból indultak ki, hogy manapság mindenki megfigyelés alatt áll, tehát egy egyenlőtlen helyzetben, nem (át)látható módon folyamatosan adatokat gyűjtenek rólunk a beleegyezésünk nélkül, és ez alapvetően átalakítja a társadalmi viszonyokat. Hogyan lehet ezt a helyzetet az emberi jogok tükrében megfelelően kezelni? Hogy tudjuk megvédeni a magánszféránkat? A kínai társadalmi kreditrendszer elrettentő példa volt, amelynek keretében állami szinten osztályozzák az egyéneket a megfigyelések alapján vélt tulajdonságaik szerint, akiknek a hozzáférése bizonyos szolgáltatásokhoz az értékelés alapján korlátozható.
Az első nap végén Böröcz József kifogásolta, hogy a magyar közbeszédben a faj és a rassz fogalma összemosódik, és ez megnehezíti az érdemi diskurzust többek között az antiszemitizmusról vagy a kirekesztésről. Parászka Borókával folytatott beszélgetése során Böröcz felhívta a figyelmet arra, hogy a fehérség kitüntetett helyet foglal el a globális rasszhierarchiában, amelynek mentén elkülöníti magát az emberek többi csoportjától, morális felsőbbrendűséget tulajdonít magának, s ezen az alapon különböző privilégiumokra tart igényt.
A második nap indító blokkjában Pogátsa Zoltán vezetésével hallhattunk egy beszélgetést a közgazdaságtan válságáról, a makroökonómia 2008 utáni újragondolásáról. Antal Miklós a növekedés problémájával kapcsolatban azt a kérdést járta körül, hogy képes-e a közgazdaságtudomány kezelni a véges erőforrású világunk és a végtelen növekedés logikája között feszülő ellentétet, míg Róna Péter a közgazdaságtudomány alapvető ontológiai beágyazottságáról beszélt, megkérdőjelezve a főáramú közgazdaságtan azon alapvetését, mely szerint a természettudományokhoz hasonlóan a létező valóság objektív leírását képes adni.
A következő órában Hadas Miklós Karády Viktorral beszélgetett, aki többek között a közép-európai zsidóság társadalomtörténetének legfontosabb és legtermékenyebb kutatója. Jelenleg is több kutatáson és könyvön dolgozik egyszerre – ezekről mesélt a hallgatóknak.
A szabadegyetem akadémiai autonómiáról szóló szekciója Demeter Márton munkássága alapján a hazai tudományos előmenetelt vette górcső alá a globális tudástermelés egyenlőtlenségeinek viszonyrendszerében. A beszélgetésben részt vett főszerkesztőnk, Fáber Ágoston, valamint szerkesztőnk, Havas Ádám.
Végül Gregor Anikó vezetésével hallhattunk izgalmas gondolatokat arról, hogy a szexualitás és az intimitás áruvá válása és piaci elveknek való megfeleltetése hogyan üresíti ki és csupaszítja egyenlőtlen hatalmi viszonyokká azokat az emberi kapcsolódásokat, amelyeken keresztül érzelmi stabilitást és feltöltődést várunk egymástól. Adamik Mária, Barna Emília, Halász Sára és Katona Noémi eltérő irányokból közelítették meg a témát, de hasonló eredményre jutottak. Szóba kerültek a politikailag idealizált családformák, az intim viszonyok piacosítása és a feminista pornó is, illetve az, hogy a pozitív példák hangsúlyozása mennyire fontos.
TOP 5:
Január 22, Szombat – 10:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Hallgatózás az ismeretlenbe, avagy hogyan keressünk földönkívülieket
Mostanában gyakran találkozni földönkívüli lényekkel a filmekben és a játékokban. Vajon létezhetnek-e ilyen lények a valóságban, és ha igen, akkor hogyan találhatjuk meg őket? Illetve, ha megtaláltuk őket, akkor hogyan tudunk beszélgetni velük? Ebben a kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes előadásban pont az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keres választ a Platán könyvtár Nagy Andrea csillagász szemszögéből.
Január 22, Szombat – 19:00 ESERNYŐS Infinitívusz – Finisszázs könyvbemutatóval és irodalmi esttel
Infinitívusz – Finisszázs könyvbemutatóval és irodalmi esttel a Magyar Kultúra Napja alkalmából
A kiállítást bemutató könyvről Jánosi Zoltán, Wehner Tibor, Lévay Jenő, Dóczy Péter és Verebes György beszélget.
Pilinszky János verseiből és naplórészleteiből összeállított előadás: Jó hír
Előadja: Dóczy Péter színművész Közreműködik: Csonka Boglárka, ének, klarinét, citera
Január 23, Vasárnap – 17:00 BEM MOZI A vándorló palota
Sophie dolgos hétköznapjai az édesapjától örökölt kalapboltban telnek. Fiatal korához képest csak ritkán engedheti meg magának, hogy a közeli városba menjen egy kicsit szórakozni; ám egyik kiruccanása alkalmával találkozik Howllal, az elképesztően sármos varázslóval. Kapcsolatukat félreértve az irigy Puszta boszorkánya rettenetes átokkal sújtva Sophiet: 90 éves öregasszonnyá változtatja őt. A lány teljesen összetörve a pusztákba menekül, mígnem véletlenül Howl vándorló palotájára bukkan (színes, magyarul beszélő, japán anime, felirat nélkül, 119’, 2004)
Január 25, Kedd – 19:00 NEMZETI GALÉRIA Kép és kultusz- Szinyei Merse Pál művészete | Múzeum Flow- Online tárlatvezetés
ÉLŐ online 3D tárlatvezetés
A Kép és kultusz című kiállítás a magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású mesterének, a 19. századi magyar festészet egyik legjelentősebb alakjának, Szinyei Merse Pálnak az életművét mutatja be. A mintegy 120 művet felvonultató tárlat kép és kultusz összefüggéseit vizsgálja Szinyei életművében. A kiállítás Szinyei fő műveit magyar és nemzetközi – elsősorban osztrák, német és francia – kontextusban, az egykorú rokon törekvések és tematikus összefüggések tükrében mutatja be.
Január 25, Kedd – 19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
„Bacchus tölt poharat…” Múzeumban várja havonta egy alkalommal a bort kedvelő és élményre szomjazó érdeklődőket az MKV Múzeum. Az esték során egy-egy pincészet mutatkozik be. Bepillanthatunk a műhelytitkokba, megkóstolhatjuk a borokat, melyeket maga a borász mutat be nekünk.
Vendégek: Csengődi István borász, István Borház, Kiskőrös (Kunsági borvidék), valamint Buza Péter elnök, Budapesti Kadarka Kör
Házigazda: Borvirág Zenekar
Heti Bontás:
Január 21, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
14:30 SZÉPMŰVÉSZETI Tárlatvezetés: Cezanne-tól Malevicsig
20:00 MÜPA Magidom: Életközeli élmény
Január 22, Szombat:
8:00 RÓMAI Januári lángosparti és kürtőskalácsozás a piacon a Rómain!
10:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Hallgatózás az ismeretlenbe, avagy hogyan keressünk földönkívülieket
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő
19:00 ESERNYŐS Infinitívusz – Finisszázs könyvbemutatóval és irodalmi esttel
Január 23, Vasárnap:
17:00 BEM MOZI A vándorló palota
19:30 ZENEAKADÉMIA Zeneakadémia-bérlet 4/1 – Mozart és Grieg
19:30 MÜPA Budafoki Dohnányi Zenekar
Január 24, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Meditáció, tudatos jelenlét és stresszkezelés
18:30 FMK Személyiségzavarok fogságában: a nárcisztikus és a borderline
19:00 MU SZÍNHÁZ A Freeszfe Egyesület előadása: A nép ellensége
21:00 BEM MOZI Holt költők társasága / Dead Poets Society
Január 25, Kedd:
19:00 NEMZETI GALÉRIA Kép és kultusz- Szinyei Merse Pál művészete | Múzeum Flow- Online tárlatvezetés
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
19:30 HÁROM HOLLÓ Hargitai András & Pfitzner Áron audiovizuális handpan koncert
Január 26, Szerda:
9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Mentális felkészülés a szülésre – a kismama torna előtt
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Kismama torna
19:30 MÜPA Daniel és Michael Barenboim Mozart-kamaraestje
Január 27, Csütörtök:
13:00 MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM IV. BORÉRT Konferencia és BorTÚRA
17:00 WOODIVITY ASZTALOS MŰHELY Akkreditáció nélküli asztalos képzés a Woodivity műhelyben
19:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT The Keeymen lemezbemutató // vendég: DARAGE / Turbina
19:30 ZENEAKADÉMIA MARTIN FRÖST ÉS A SVÉD KAMARAZENEKAR MOZART-ESTJE
Különféle rendelkezések már a IX. században előírták, hogy a falvak, községek papjai gyűjtsenek maguk köré gyerekeket, ifjakat, tanítsák meg őket liturgikus könyvek olvasására, gregorián énekek éneklésére, hogy a szertartások közben segédkezhessenek.
A Lajos utcai plébániai iskoláról 1726-ból van az első közvetett adatunk, amikor Lakits István plébános összeütközésbe került özvegy Zichy Péterné Bercsényi Zsuzsanna grófnővel, ugyanis nem engedte meg, hogy a grófnő káplánja külön misézzen, ezért az iskolamesterrel ½ 12-kor delet harangoztatott. (A déli harangszó után nem volt szabad külön misézni.) 1756. márciusában gróf Batthyány József pozsonyi kanonok vizitációs jegyzőkönyve említi Steinriegl József kántortanítót, akinek évi fizetése 150 korona volt (amit a község fizetett kántori tevékenységéért), részesedett a keresztelések díjából, és a temetések után, requiemenként 50 krajcárt kapott. Tanítványai után hetente fél krajcár, a felsősökért heti 5 krajcár volt a javadalma. Természetbeni juttatása még napi egy darab tűzifa. 1732-ben mindössze 35 tanulót oktatott a tanító. Az oskolát 1786-ban már tanításra alkalmatlan, romos épületként tartották számon, amelynek egyetlen tantermében 206 tanuló próbált meg helyet foglalni (miközben 400 gyermeket kellett volna oktatni). Helyén 1787-ben, II. József rendeletére felépült az egyemeletes, két tantermes, új iskolaépület a főplébánia területén, a régi temető felett. Akkori szokás szerint a plébános volt az iskola igazgatója is. Stipsits Ferenc plébánost 1788-ban a helyi iskolában kifejtett nevelői tevékenységének elismeréseként II. József császár arany érdemrenddel és dicsérő oklevéllel tüntette ki. A lányokat elkülönítve oktatták, a leányiskola 1789 után készült el.
Az iskola már a XVIII. sz. elejétől a plébánia mellett foglalt helyet. 1858-ban felmérés készült a templom környékéről. A plébánia épületére merőlegesen csatlakozott az iskola, a kettő által határolt terület (ma a plébánia kertje) volt az iskolaudvar. A XIX. sz. elején épült fel az új iskolaépület a Tanuló utca sarkán. 1822-ben az iskolában három tanító működött. Nasztl József 158 elsőst, Mizer Antal 87 másodikost, Göbel József 167 leányt tanított. 1847-ben már 606 diákot (324 fiút és 282 leányt) oktattak a két fiú és egy leány osztályban. Az iskolát 1873 – 1914 között a főváros üzemeltette. 1914-ben az épület állaga miatt megszűnt benne az oktatás, de a Liszthivatal, a Nemzeti Liga Műhelye, a Keresztény Iparosok Köre, a Katolikus Leánykör és az egyházközségi iroda továbbra is itt működött. Az egyházközség 1925. március 5-én vette vissza 200 millió koronáért a fővárostól az épületet, amelyet Foerk Ernő tervei alapján újíttattak fel. 1926-tól az egyházközösség székházaként funkcionált, 2011-ben renoválták.
II. József türelmi rendelete előírta, hogy a zsidó közösségek mindenütt tartsanak fenn elemi iskolát, amely a többi, világi iskola tananyagát is oktatja. Az óbudai zsidó elemi iskola előbb a zsinagóga melletti épületben, majd 1784. június 22-én, a ma már nem létező Zichy utca 9-ben (Lajos utca 160), az óbudai Judenhof (zsidóudvar) területén, az ún. Normalschule-ban kezdte meg működését. Az épület eredetileg jobbágyház volt, az iskola a háznak a kisebbik, a kaputól balra eső részében létesült. Miután az épület 1788-ban kicsinek bizonyult, a zsidó közösség 1791 szeptemberében az egész házat megvásárolta, s annak a kaputól jobbra eső, tágasabb részében rendezték be az iskolát. Megnyitására 1784. június 22-én került sor. Az intézmény később „Musterhauptschule” néven szerepelt, majd az emancipáció következtében 1880-ban azzal a megkötéssel szűnt meg, hogy a zsidó vallású tanulók szombat- és ünnepnapokon fölmentést kapjanak a községi iskolába járás alól. A megszűnés egyik oka az volt, hogy a népiskolákat ingyenessé tették, és a csekély összegű állami támogatás kevésnek bizonyult a zsidó iskolák fenntartására. Ezek többsége csak 4 évfolyamos volt, hiszen a tanulók nagy része 10 éves korban polgári iskolákban, gimnáziumokban vagy kereskedelmi iskolákban folytatta tanulmányait. Az iskolákban legfőbb nevelési célkitűzésként a zsidó hagyományok tisztelete mellett a nemzeti műveltség elsajátítása fogalmazódott meg, s ezáltal az iskola maga is elősegítette az asszimilációt. A megszűnt iskolát több évtizeden át Braun Lipót igazgatta, s ő volt az első tanító, aki nyugalomba vonulásakor I. Ferenc József császártól a tanügy terén szerzett érdemének elismerésképpen arany érdemkeresztet kapott.
A Zichy utca 9. szám alatti Izraelita Elemi Iskola 1920-ban, 100 évvel az újjáépített óbudai zsinagóga felavatása után nyitotta meg ismét kapuit. Újraindítását dr. Schreiber Ignác főrabbi kezdeményezte. Tantervek tekintetében – a többi zsidó elemi iskolához hasonlóan – az államiakat követték, zsidó és nem zsidó tankönyvszerzők munkáit egyaránt használták.
A főrabbi lett az iskola első igazgatója és az iskolaszék elnöke, Gyenes Jolán és Mérei Ibolya volt a két tanítónő. Schreiber 31 éves korában bekövetkezett halála után, 1922. decemberében Gyenes Jolán vette kezébe az iskola irányítását, aki 1929-ben önként mondott le tisztéről. Weisz Béla az 1921-22-es tanévben került tanítóként az iskolába, 1929-től munkaszolgálatos behívójáig állt az iskola élén. Nem élte túl a munkaszolgálatot, 1943-ban elhunyt. Az utolsó időszakban Weisz Vándor Andor volt az igazgató (aki 1924-től tanított az iskolában) mindaddig, amíg 1944 márciusában, az ország német megszállásakor megszűntették az iskolát. Vándor Andort Mauthausenbe deportálták, de megmenekült. 1957-ben kivándorolt Izraelbe. Gyenes Jolán és Mérei Ibolya Bergen-Belsenben, koncentrációs táborban, a holokauszt áldozataiként haltak meg.
Az iskolát 1945-ben újra megnyitották, de 1948-ban a többi egyházi iskolával együtt államosították és bezárták. Az épületet, az egész Zichy utcával együtt, a területrendezés során 1976-ban lebontották. A volt utca nyomvonalán, a gyermekorvosi rendelő falán emléktábla őrzi emlékét. „Az egykor itt működő óbudai izraelita elemi iskola (Zichy u. 9.) tanítóinak, diákjainak emlékére állították a még élő növendékek és az Óbudai Múzeum Közalapítvány. A holokauszt áldozatául estek Weisz Béla igazgató, tanító, Gyenes Jolán igazgató, tanító, Vándorné Mérei Ibolya tanító és sok tanítványuk. „Örök nevet adok nékik, amely soha el nem vész.” Jes. 56,5.”
Árpád Gimnázium
Kis Róbert igazgató
Vannak olyan hatásai a járványhelyzetnek, amelyek a későbbiek során is meghatározzák az oktatást?
Igen. Egyrészt egészen másképp viszonyulunk a betegségekhez, azok megelőzéséhez, a személyes higiénéhez, mint előtte. Egy kis torokfájásnak vagy náthának korábban nem is igen tulajdonítottunk jelentőséget, most viszont ezt nem lehet megtenni, és azt hiszem, ez még sokáig így lesz. Másrészt a digitális módszerek terén jelentős fejlődést látunk: mind a pedagógusok, mind a diákok sokkal természetesebbnek veszik ezen eszközök és módszerek használatát, még ha eddig sem volt rossznak mondható az iskolai digitális kultúra színvonala. Érdemes e téren megemlíteni a tanórán kívüli eseményeket is: pályaorientációs napot, vagy épp kiállítást szerveztünk már kizárólag digitális platformok igénybevételével.
Hogyan alkalmazkodott az oktatás az új technológiához?
Az előző kérdésre adott válaszom mellett itt azért kiemelném még, hogy mind a pedagógusok, mind pedig a diákok „társadalmában” látunk egy kettészakadást. Van, aki nemhogy alkalmazkodott a kihívásokhoz, de kifejezetten kibontakozott az elmúlt időszakban. Mások viszont (akiknek az iskolatársak, kollégák jelenléte, a velük való személyes kontaktusok elengedhetetlenek) nehezen találták meg a helyüket.
Segítség, versenytárs, meg nem engedett előny, végső ellenőr – mi a számítógépek/internet szerepe az oktatásban?
Mindenképpen segítség. Fontos még a digitális eszközök, rendszerek ellenőri szerepe is. Az ugyanakkor világos, hogy az ember és az emberi kapcsolatok továbbra is pótolhatatlanok az oktatásban.
Milyen új tudásfajtákat (skilleket) kell elsajátítani a mai középiskolásoknak, és mennyire tud ebben az iskola segíteni?
Sokszor érzem úgy, hogy fordítva van: az iskoláknak kellene jobban elsajátítaniuk és alkalmazniuk ezeket az új digitális skilleket. Nem szabad ugyanakkor azt sem elfelejteni, hogy hiába születtek szinte bele a mai diákok a digitális térbe, egész más, amikor iskolai feladatok és problémák megoldásában kellene ezt a tudást alkalmazni. Van tehát mit tanulniuk a diákoknak is. Azt hiszem, ez egy közös, egymást támogató tanulási folyamat kell, legyen.
Milyen megkülönböztető jegyei vannak az önök iskolájának?
Az Árpád Gimnázium szerintem úgy képvisel színvonalat, hogy közben szerethető, élhető iskola marad. Amellett, ami a tanórákon történik, legalább olyan fontosnak gondolom azt a sok tanórán kívüli rendezvényt, programot (iskolanapok, kezdő osztályok színdarab-bemutatója stb.), ami az Árpádot Árpáddá teszi.
Hogyan viszonyulnak a kerülethez, amelyben működnek? Vannak-e helyspecifikus jellegzetességei, hagyományai, projektjei az iskolának?
Kifejezetten helyspecifikus hagyományokat talán nehéz lenne említeni, de az biztos, hogy minden, az iskola falain túlmutató megmozdulásunk szerves részét képezi a tágabb környezetünknek. Talán nem kell mást említeni, mint a ballagási ünnepélyünket, melyet a szomszédos Amfiteátrumban rendezünk, s mely világítóbuzogány-bemutatójának minden évben a csodájára járnak a kerületiek is.
Egy középiskolától nemcsak az az elvárás, hogy tudást adjon át a diákoknak, alakítsa ki a generációs szocializációs terepet, hanem a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésében is fontos szerep hárul önökre. Mennyire vállalják fel ezt a szerepet?
Úgy gondolom, abszolút felvállaljuk. Kollégáim a tanórákon, az általuk szervezett korrepetálásokon komoly figyelmet szentelnek a leszakadókra, ezenkívül most már több éve utazó fejlesztőpedagógusok is segítik a btmn-es, SNI-s tanulóinkat. Fontos még megemlítenünk a „Kapcsolda” rendezvényeit, melynek keretében a közeli Csalogány Iskola lakóit fogadjuk egy-egy délutánon.
Mire a legbüszkébb intézményvezetőként?
Jelenleg nem csupán a pandémia, de egy elhúzódó építkezés is komoly kihívás elé állítja az intézmény egészét. A legbüszkébb jelenleg arra vagyok, hogy a nehézségek ellenére is működünk, tesszük a dolgunkat, a lehetőségekhez képest hatékonyan és eredményesen végezzük el feladatainkat, érjük el céljainkat. Azt hiszem, egy iskola szervezettsége, erőssége a megpróbáltatások közepette mutatkozik meg igazán: ki merem jelenteni, hogy diák, szülő és pedagógus is jól vizsgázott és jól vizsgázik a jelen helyzetben!
Kőrösi Csoma Sándor Két tanítási nyelvű Baptista Gimnázium
Berczelédi Zsolt igazgató
Vannak-e olyan hatásai a járványhelyzetnek, amelyek a későbbiek során is meghatározzák az oktatást?
A járványhelyzet szülte „kényszer” fejlesztette mind a diákok, mind a tanárok digitális kompetenciáját, ezáltal a módszertani paletta is bővülhetett, új digitális platformokat kellett megismerni és használni. A rendszeres használat szokássá vált, és az új eljárások az online oktatás befejeződése után beépültek a mindennapi tanítási gyakorlatba. Újabb munkaformák (projektmunka, kiselőadások) váltak népszerűvé, majd a mindennapi tananyag-feldolgozás részévé. A virtuális osztályterem meghatározó eleme a tanulási környezetnek, ami a környezetvédelem, a fenntarthatóság szempontjából is fontos, hiszen a papíralapú beszámolók vagy számonkérések helyett az elektronikus formát preferálja. A korrepetálásokat, a tehetséggondozást továbbra is az online térbe szerveztük ki. Ennek az is célja, hogy segítsük a gyerekek időbeosztását, az iskolán kívüli programokkal való összeegyeztethetőséget.
Hogyan alkalmazkodott az oktatás az új technológiához?
A technológia világában felnövekvő gyerekek hozzászoktak az ingerek sokféleségéhez, az információáradathoz, ezért ehhez kell igazítani valahogy a tanítás módját is. Mára nélkülözhetetlenné váltak az IKT-eszközök, amelyek az online időszakban a motiváció fenntartása érdekében is elengedhetetlenek voltak. Innovatív iskolaként ez számunkra nem jelentett nehézséget, de jól kellett választani, mert a hatékonyság létfontosságú célkitűzés volt.
Segítség, versenytárs, meg nem engedett előny, végső ellenőr – mi a számítógépek/internet szerepe az oktatásban?
Az internet és a számítógép nélküli élet ma már elképzelhetetlen. Segítség, hiszen pillanatok alatt jutunk információhoz. A fiatalok tanulócsoportokat hozhatnak létre, megoszthatják, kicserélhetik az információkat. Segíthet a tananyag könnyebb elsajátításában. Oktatóanyagok érhetők el általuk. Akár a tanulásban, akár a kikapcsolódásban lehet versenytársunk. Természetesen könnyen hozzájárulhat az egyenlőtlenségek kialakulásához, hiszen az internet nem mindenütt, vagy financiális okokból nem mindenki számára elérhető. Az iskolánkban a házirendben szabályozzuk az internet/telefonok órai használatát. Tanári irányítás mellett a tanulási folyamatban információszerzésre, de akár ellenőrzésre is használható.
Milyen új tudásfajtákat (skilleket) kell elsajátítani a mai középiskolásoknak, és mennyire tud ebben az iskola segíteni?
Tudásfajták: Deklaratív tudás, (tudni mit?) procedurális tudás (tudni hogyan), ismerni a tudás forrását (kitől), tudás indokoltsága (tudni miért?). Ehhez kell a kreativitás, kritikus gondolkodás, problémamegoldás, rendszerszemlélet, nem megfeledkezve az együttműködés, empátia, tolerancia tanításáról. Az iskolánkat fémjelzi a megújulás, az innováció, amihez a financiális oldalról az iskola vezetése biztosítja a feltételeket. A humánerőforrás tekintetében a többségében fiatal, az új kihívásokra nyitott tantestület teremti meg a lehetőségét ezeknek a képességeknek az elsajátítására.
Milyen megkülönböztető jegyei vannak az önök iskolájának?
Az előbb említett tényezők azok, amellyel a mi iskolánk többet adhat tanulóinak. Iskolánk szakmai munkájának legfőbb célja, hogy felkészítsük a diákokat az életre, megadjuk nekik azt a tudást, fejlesszük azokat a készségeket és kompetenciákat, amiket a munkaerőpiac elvár. Szeretnénk, ha a diákok az élethosszig tartó tanulást lehetőségként élnék meg, nem pedig egy örökös frusztrációként. Éppen ezért igyekszünk a képzéseink során olyan készségeiket, kompetenciáikat fejleszteni, amelyek segítik őket az önálló tanulásban, önálló ismeretszerzésben. Oktatói munkánk során célunk, hogy minden gyerek reális önismeret birtokában képes legyen azt az utat megtalálni, amiben motivált, ami számára örömöt okoz, amiben tehetségét és megszerzett tudását kamatoztatni tudja.
Nevelői munkánk során arra törekszünk, hogy a diákokat olyan hiteles jellemek tanítsák, akikre hosszú éveken át példaként tudnak visszaemlékezni a diákok. Fontosnak tartjuk, hogy az oktató-nevelő munka összhangban legyen és ne csak szigorúan a tananyag átadására fókuszáljunk, hanem legalább ugyanakkora teret kapjon a tanulók mentális fejlődésének támogatása. Sokrétű tanár-diák kapcsolatra építkezve próbáljuk a szakmai tartalmat felépíteni, azaz alulról építkezve próbálunk egy tudás-értékalapú közösséget létrehozni.
A tanórán kívüli programlehetőségek összeválogatásánál is arra törekszünk, hogy minél szélesebb legyen a kínálat, ahol minden diák érdeklődési körének és tehetségének megfelelő, tartalmas szakmai, illetve szabadidős elfoglaltságokat találhat. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink a világra nyitott, gondolkodó, elfogadó, szociálisan érzékeny felnőttekké váljanak. Ezt a nevelési szándékot támogatandó évente 30-40 alkalommal szervezünk külföldi utakat a számukra, ahol a nyelvgyakorlás mellett kapcsolatot építhetnek és más országok kultúráját, szokásait is megismerhetik.
Hogyan viszonyulnak a kerülethez, amelyben működnek? Vannak-e helyspecifikus jellegzetességei, hagyományai, projektjei az iskolának?
Gimnáziumunk egykori fenntartója a III. kerület volt, így a kerülettel tradicionálisan jó kapcsolatot ápol az iskola. Intézményünk a kerület egyik legrégebbi oktatási intézménye, mely a magyarországi kéttannyelvű oktatás alma matere.
Egy középiskolától nemcsak az az elvárás, hogy tudást adjon át a diákoknak, alakítsa ki a generációs szocializációs terepet, hanem a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésében is fontos szerep hárul önökre. Mennyire vállalják fel ezt a szerepet?
Gimnáziumunk az egyetlen olyan intézmény Magyarországon, amely külföldi diákok magyarországi oktatási és kulturális integrációjával foglalkozik programszerűen. Azt gondoljuk, hogy ez a vállalás és az így létrejött nemzetközi közösség nem csak a mi diákjaink számára előnyös, hisz így nemcsak a tanórákon, hanem a közösségen belül is aktívan használhatják a tanult célnyelvet, emellett ennek a programnak az idegen kultúrák elfogadásában, a tolerancia elsajátításában, a társadalmi egyenlőség terén is komoly pedagógiai jelentősége, hozzáadott értéke van.
Mire a legbüszkébb intézményvezetőként?
Egyértelműen a közösségünkre, a tanárokra, az intézmény valamennyi dolgozójára és az idejáró diákokra. Azt gondolom, hogy a Kőrösi ma egy komoly Brand a köznevelés piacán és ehhez a hírnévhez az elmúlt nyolc esztendőben minden résztvevő hozzátette a maga részét. 2013-ban vettük át a Baptista Szeretetszolgálattal az iskola működtetését. Akkor 178 diák tanult az iskolában és 24 pedagógus dolgozott, azóta 550 diákunk van, közel 90 munkatársunk és jónéhány a piac által is elismert képzési programunk. Talán az egyik legnagyobb hozzáadott érték az, hogy a kollégák és a diákok munkájának köszönhetően nem csak mennyiségben, de minőségben is hatalmasat fejlődött az iskola az az átvétel óta. 2013-ban az iskola tanulói átlaga 3,14 volt, ez most többszörös tanulói létszám mellett 4,47 volt az elmúlt tanévben.
Kerék Általános Iskola és Gimnázium
Kovács Gábor igazgató
Vannak-e olyan hatásai a járványhelyzetnek, amelyek a későbbiek során is meghatározzák az oktatást?
A járványhelyzet miatt ki kellett egészítenünk Házirendünket, konkrét tervvel készülve hasonló helyzetek kezelésére. Az oktató munkába bekerültek olyan – elsősorban számítástechnikai – elemek, amelyek egyfelől nagyobb teret engedtek az interneten való tudásátadásnak, kapcsolattartásnak, másfelől amelyeket „békeidőben” is alkalmazni tudunk a napi munka során.
Hogyan alkalmazkodott az oktatás az új technológiához?
Mivel minden egyik pillanatról a másikra történt, mind a tanároknak, mind a diákoknak gyorsan kellett alkalmazkodniuk a kialakult helyzethez. Fel kellett mérnünk, ki szorul segítségre a tanulók közül, kinek van eszközigénye, a tanárok pedig egymással is megosztották mindazt a tudást, amit korábban az IKT-eszközök használatakor megismertek, emellett nagy szerep jutott az internetes csatornákon folyó tudásmegosztásnak is. Összességében azt lehet mondani, hogy a különböző internetes lehetőségek színesebbé, változatosabbá tették az oktatást, s erre a hirtelen jött kényszerhelyzetre jól reagált a folyamat minden résztvevője.
Segítség, versenytárs, meg nem engedett előny, végső ellenőr – mi a számítógépek/internet szerepe az oktatásban?
Mindenképpen az elsőre kell gondolnunk, hiszen e nélkül képtelenség lett volna folytatni a tanévet, informatikai segédeszközök nélkül mindenki csak vesztesen jöhetett volna ki. Milyen új tudásfajtákat (skilleket) kell elsajátítani a mai középiskolásoknak, és mennyire tud ebben az iskola segíteni? Azokat a tudásfajtákat, melyeket ez a típusú átállás megkövetelt, szerintem már a legtöbb gyermek ismerte, sőt talán várta is alkalmazásukat. Véleményem szerint megfelelő tudással rendelkeznek a diákok ahhoz, hogy hasonló helyzetben ismét gördülékenyen folytatódhasson az oktatás.
Milyen megkülönböztető jegyei vannak az önök iskolájának?
Iskolánkat elsősorban a nyelvoktatásban elért kimagasló eredmények és a sport iránti elkötelezettségünk különbözteti meg a többitől. S mivel ezek immáron több évtizede szinte beleivódtak az intézmény falaiba, önazonossá is váltak. Nem véletlen, hogy iskolánk alapítványa is a Tanulj és Sportolj! nevet viseli. Jelmondatunk pedig: „Élen a sportban, élen a tanulásban”. Nagy múltú, helyi kötődésű sportegyesületekkel tartunk fenn szoros kapcsolatot. Emellett iskolánk kiemelt sajátossága, hogy itt – általános iskola és gimnázium lévén – első osztálytól egészen az érettségiig is eljuthatnak a diákok, szép hagyománya van a 12-13 évig tartó „kerekes” diákéletnek. Kiemelt szerepe van még az informatikaoktatásnak és a sakkpalota-programnak.
Hogyan viszonyulnak a kerülethez, amelyben működnek? Vannak-e helyspecifikus jellegzetességei, hagyományai, projektjei az iskolának?
Az iskolánk éppen 50 éves jubileumát ünnepli ebben a tanévben. Azért ez már korszaknyi intervallum, s úgy hisszük, sikerült is nevet szereznünk a kerületben. Óbuda közepén, a központtól alig néhány méterre fekszik az épület, s ezt a központi szerepet az eredményesség terén is sikerült hosszú éveken át megtartani. Hagyományaink közül kiemelkedik a karácsonyi koncert, a 24 órás sport- és egészségnap, az iskolanap, kiváló tanulmányi eredményt elért tanulóink jutalmazása iskolajelvénnyel, illetve a mentorprogram.
Egy középiskolától nemcsak az az elvárás, hogy tudást adjon át a diákoknak, alakítsa ki a generációs szocializációs terepet, a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésében is fontos szerep hárul önökre. Mennyire vállalják fel ezt a szerepet?
Az esélyegyenlőség kérdése szerves és meghatározó részét képezi pedagógiai programunknak. A „személyes” menedzselés, a tanuláskövetés, a felzárkóztatás, hátránykompenzálás, a lemorzsolódás elleni küzdelem, a tehetséggondozás, valamint a tanulás és sportolás összeegyeztetése egyszerre jelenik meg mindennapi munkánkban. Az osztályfőnökök mellett az általunk létrehozott „Segítő” munkacsoport fejlesztőpedagógusai és a gyermekvédelmi felelős együttes feladata ennek kezelése. Befogadó iskola lévén segítjük az SNI-s, BTMN-es diákokat. Nagy segítségünkre van ebben az iskolai alapítvány, amely a speciális taneszközök beszerzését javarészt magára vállalja.
Mire a legbüszkébb intézményvezetőként?
Arra, hogy a nehéz körülmények ellenére is helyt állunk az iskolák versenyében, megmaradtunk gyermekbarát intézménynek.
TOP 5:
Január 14, Péntek – 17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Óbuda természeti értékei
Álljunk meg egy pillanatra és ismerjük meg azt a növény- és állatvilágot, ami minden nap körülveszi Óbudát! A kerület változatos természeti adottságokkal rendelkezik, számos veszélyeztetett és védett fajjal, melyek védelme és az utókornak való megőrzése mindannyiunk fontos feladata. Polyák Ágnes gyógynövény-botanikus előadásában megismerkedhetünk ezen fajokkal és megtudhatjuk, mit tehetünk védelmükben.
Január 14, Péntek – 19:00 BEM MOZI A fantasztikus Róka úr / Fantastic Mr. Fox
Róka úr valaha a legjobb ravaszdi volt a környéken. Ám tizenkét esztendeje boldog, csendes családi életet él. Köszönhetően a rámenős rókaasszonyságnak, akinek megfogadta, hogy messze elkerüli a tyúkketreceket. Mi tagadás, Róka úr élvezi a vidéki életet, a nagy házat, a kölyöknevelést. Ám amikor lehetőség nyílik egy utolsó nagy rablásra, a tisztes családapából előtör a régi szenvedély. (színes, feliratos, amerikai film, 87’, 2009, 12 éven aluliak számára nem ajánlott)
Január 17, Hétfő – 12:00 3KÓBUDA A városi fák – Ablak kiállítás
A városi fák
A 10milló FA Alapítvány által kiírt gyerekeknek szóló kreatív pályázat alkotásai tekinthetők meg az ablakban.
Január 19, Szerda – 19:00 P.I.M. Nemes Nagy 100 – “Viszonylagos öröklét” irodalmi beszélgető-sorozat
2022-ben Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő születésének századik évfordulójának tiszteletére a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum Juhász Anna irodalmár szervezésében centenáriumi eseménysorozatot indít.
Ennek keretében valósul meg a „Viszonylagos öröklét” – Nemes Nagy Ágnes 100 irodalmi beszélgető-sorozat a MOMkult partnerségében 2022 során minden hónapban.
Január 20, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Soha többé nem fog havazni
Különös férfi jelenik meg a sorompóval elzárt, egyforma házakkal teli, sivár lakópark gazdag lakóinak életében.
Az itt élő emberek, bár nagyon tehetősek, szomorúan és elveszetten vágyakoznak valami elérhetetlen után. A keletről érkező idegen mindenkit a hatása alá von: a keze gyógyító erejű, szeme pedig az emberek lelkének mélyére hatol. (Lengyel-német film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020, 113 perc)
Heti Bontás:
Január 14, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Óbuda természeti értékei
19:00 BEM MOZI A fantasztikus Róka úr / Fantastic Mr. Fox
21:00 JEDERMANN Tariqa
23:30 A38 Lidocain Night @A38
Január 15, Szombat:
8:00 RÓMAI Januári sült kolbászos piacozás a Rómain!
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJÉVI KÉMÉNYSEPRŐ VARRÁSA
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Varrd meg a malacod! Újévi szerencsemalac varrása
19:00 MU SZÍNHÁZ k2 Színház: ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN HALOTT
20:30 BEM MOZI Ponyvaregény / Pulp Fiction
Január 16, Vasárnap:
14:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
14:00 BUDAI VÁRSÉTÁK Habsburgok és holtak – Séta József nádor nyomában a királyi kertekben és a nádori kriptában
15:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
Január 17, Hétfő:
12:00 3KÓBUDA A városi fák – Ablak kiállítás
17:00 FUGA – BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT Csináljunk színházat! – Dramaturgok
19:00 MANYI – KULTURÁLIS MŰHELY Manyi filmklub // Schiffer Pál: Cséplő Gyuri (1978)
19:00 SZKÉNÉ SZÍNHÁZ Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Január 18, Kedd:
18:00 ÉLET MENETE ALAPÍTVÁNY Térkép e táj – Pesti Gettó
19:00 KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Akarsz-e játszani? – a Kaláka együttes és Máté Gábor Kosztolányi estje
21:00 BEM MOZI Jojo Nyuszi / Jojo Rabbit
Január 19, Szerda:
16:00 NEMZETI GALÉRIA Tárlatvezetés | Kép és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete
19:00 P.I.M. Nemes Nagy 100 – “Viszonylagos öröklét” irodalmi beszélgető-sorozat
19:00 ROOTS BUDAPEST Biró Ádám – Szocialista modernizmus Siófoktól Dusanbéig
21:00 BEM MOZI Alfred Hitchcock: Hátsó ablak / Rear Window
Január 20, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban
18:00 BUDAPEST GALÉRIA WINTERREISE
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Soha többé nem fog havazni
Számos óbudai lokálpatrióta előtt sem feltétlenül ismert, hogy a Kiskunfélegyházáról – pontosabban Félegyházáról – származó Móra család két jeles tagja is több szálon fűződik a településhez. Móra István (1864-1957) és fia, Móra László (1890-1944) nemcsak Óbudán élt hosszú éveken át, hanem ide kötötte őket a tanári hivatásuk, valamint itt születtek írásaik, verseik. Életükben és pályafutásukban is sok az azonosság. Lépésről-lépésre jutottak előre a hivatásuk ranglétráján, és lettek egyszerű tanítóból iskolaigazgatók. Irodalmi pályájukat szintén tudatosan építették, amely fontos tényező volt a meglévő tehetségük mellett. Mégis alakjuk és a magyar irodalomban, illetve költészetben betöltött szerepük homályba veszett. Ennek több oka van, amelyben csak egy mozaik Móra Ferenc személyének jóval nagyobb közismertsége.
Írásaik stílusa és mondanivalója szintén sok különbséget mutat. Mégsem volt ezen okból feszültség, sem szakmai féltékenység a rokonok között. Móra Ferenc 15 évvel volt fiatalabb Istvánnál, akit utóbb tanítómesterének tartott és nevezett. Móra László legfőbb inspirálója és művészi pályájának útmutatója részben apja, részben nagybátyja volt. Ugyanakkor mindhármukról elmondható, hogy életükben és munkásságukban a legmeghatározóbb elem az egyszerű népi származáshoz, a paraszti világhoz fűződő kötődés volt. A népi értékek, a magyar múlt megismerése és bemutatása – akár múzeumvezetőként, tanárként vagy költőként –, az istenhit és a hazaszeretet több síkon történő megnyilvánulása egyszerre jellemzi művészetüket és hitvallásukat.
Az éles eszű és jól tanuló Móra István papi hivatásra készült, ebben eltökélten támogatták szülei, a Félegyházán kenyérsütőként dolgozó anyja és a megbecsült szűcsmester apja. Az élet viszont más irányba sodorta a fiatalembert, aki a kecskeméti Piarista Gimnáziumban tette le az érettségi vizsgáit, majd a félegyházi Állami Tanítóképző Intézet diákja lett. Itt szerzett diplomát, és innen indult el több évtizedes tanítói pályafutása. Itt születtek első versei is, amelyek irodalmi munkájának alapjait jelentették, bár első verse csak 1886-ban jelent meg a Félegyházi Hírlapban. Néptanítóként dolgozott Csongrád vármegye több kisebb településén, és a tanítás mellett írta verseit, majd különböző cikkeit, amelyek főleg a Vasárnapi Újság, Magyarország és a Szegedi Napló hasábjain jelentek meg.
A kimagasló szintű munkát végző tanárt a vajdasági Zenta városba helyezték át 1889-ben, ahová természetesen felesége – Újfalusi Éva – és elsőszülött gyermeke is vele tartottak. László nevű fia már Zentán született.
Még zentai tanító volt, amikor 1894-ben megjelent a két ciklusból álló verseskötete Földszint címmel, amelynek megjelenésében sokat segítettek pesti támogatói és cikkei kiadói. A két ciklus a Krédó és a Földszint címet viselte, és a gyűjteményes kötet hangos szakmai és olvasói sikert aratott. Sok olvasója és kritikusai is Petőfihez hasonlították verselését, bár utóbbiak tisztábban voltak a két költő közötti minőségi különbségekkel. Ez nem azt jelentette, hogy a népies hangnemű és nyelvezetű Móra István tehetségét és munkáját nem ismerték volna el, de igyekeztek rámutatni helyére a magyar irodalmi kánonban.
A verseskötet sikerének és a tanári pályán mutatott munkájának köszönhetően meghívást kapott egy budapesti iskolai állás betöltésére, így rövid ideig a Rökk Szilárd utcai elemi iskola tanítója lett (1895-1897). Innen helyezték át 1898-ban Óbudára, ahol a Lajos utcai polgári leányiskola tanáraként folytatta pályafutását. Ekkor költözött a család is a III. kerületbe, ahol több helyen laktak az idők során. Az első ismert lakásuk a Zsigmond utcában – ma Frankel Leó utca – volt, majd rövid ideig Rómaifürdőn lakott az időközben alaposan megnövekedett család – összesen hét gyermek született –, ezután 1934-ben Belső-Óbudán, illetve 1941-től a Szépvölgyi úton lévő lakásban éltek. A polgári iskolák a korszak alsófokú oktatásának csúcsintézményei voltak. A népiskolákban és az elemi iskolákban rendszerint együtt tanultak a diákok (fiúk és lányok), a tanító általában több évfolyamnak tartott órát. Az elemi iskolák hat évfolyam elvégzését szolgálták, de a legjobban teljesítők a negyedik osztály után átiratkozhattak egy polgári iskolába. Ezen iskolák létrehozásáról több oktatási törvény rendelkezett egészen a kiegyezéstől kezdődően, de a teljes rendszer csak a 19. század végére állt össze. A polgári iskolákban külön jártak a fiúk és a lányok, de sokan kiszorultak ebből a lehetőségből, hiszen még a tehetséges tanulók ilyen jellegű oktatása is komoly anyagi terhet jelentett a család számára. Kezdetben a polgári iskolákban dolgozó tanárok képzése sem volt megoldott, a népiskolai és az elemi iskolai tanárokat képezték át egy kötelező tanfolyamon az emelt szintű tananyag megfelelő átadásának elméleti és gyakorlati képességeire, amelynek végén vizsgát kellett tenniük. Móra István miniszteri engedéllyel – irodalmi tevékenysége elismeréseként – felmentést kapott ezen képzés és vizsga alól. A Lajos utcai polgári leányiskola magyar nyelv és irodalom tanáraként dolgozott, a tanulók és pedagógus kollégái is tisztelték, szerették „a nagy mesemondót”. Móra István ugyanis nemcsak verseket szerzett, hanem igen változatos műfaji választékkal bírt.
Tanári pályájának csúcsaként kinevezték a Lajos utcai intézmény igazgatójává, ahonnan 1925-ben vonult nyugdíjba. A Szépvölgyi úton lévő lakása ablakából pont szeretett iskolájára nyílt kilátás, ahol íróasztala is állt, az otthoni „munkahelye”. A hosszúra nyúlt nyugdíjas évek – összesen 32 esztendő – sem teltek tétlenül, ám jelentősebb művek már nem igazán születtek. Sokszor utazott haza Félegyházára, a rokonlátogatáson túl felidézve az alföldi élet szépségeit és hagyományait. A kiváló memóriával rendelkező író ebben az időszakban írta meg önéletrajzi visszaemlékezését, amelynek összefoglalása a halála után összeállított és megjelent Hazaemlékezések című kötet. Hét gyermeke közül József és László is követte a tanári pályán. Végső nyughelye az Alföldtől távol, az Óbudai Temetőben van.
Móra László irodalmi munkássága és szerepe még édesapjáénál is ismeretlenebb. Ennek legfőbb oka a II. világháborút követő monolitikus pártállam kultúrpolitikájának személye elleni fellépése, és műveinek eltüntetése volt. Igyekeztek kitörölni alakját a magyar irodalom színes palettájáról, megbélyegezve a korábban elismert szerzőt. Mi volt a bűne? A kommunista kultúrát irányító farizeusok ítélete szerint Móra László írói tevékenysége: irredenta, fasiszta, klerikális és felforgató. Mindez elég volt ahhoz, hogy alakját és írásait hosszú évtizedekig ad acta tették. Mi volt ebből az igazság? Nyilván jóval összetettebb és árnyaltabb, mint maga a nyers és rendkívül leegyszerűsítő verdikt.
Irodalmat szerető és művelő családban született, hiszen apja, Móra István és nagybátyja, az ünnepelt Móra Ferenc szintén írók voltak. Gyermekként a Bácskában nőtt fel, itt szívta magába az egész életét meghatározó rendíthetetlen hazaszeretetet. Az I. világháború az olasz fronton harcoló fiatal tanár számára hosszú hadifogsággal ért véget – Franciaországban volt hadifogolytáborban –, majd hazatérve sorscsapásként élte meg a trianoni békediktátumot, amely nagyban meghatározta későbbi munkásságát. Ennek hatása nagy erővel jelenik meg költeményeiben. Szépirodalmi művei a hazafiasság, istenszeretet mellett, leginkább a családról, az otthonról szólnak. Mesék és gyermekversek is megtalálhatók életművében. Emellett számos szakmai, pedagógiai cikk szerzője volt, valamint lapszerkesztőként is dolgozott. Több irodalmi társaságban viselt különböző tisztségeket, ezekből is kiemelkedett az 1923-ban megalakult Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaságban végzett munkája, ahol édesapja és nagybátyja is aktívan részt vettek. Első verseskötete csak 1925-ben jelent meg, Álmok szekerén címmel, amelyet 1943-ig több kötet követett.
Az itt töltött évek fegyelemre, kitartásra, a gyermekek iránti figyelemre tanították. Ezek határozták meg későbbi küzdelmeit a pedagógusi pályáján kitűzött rövid és hosszú távú céljai elérésében. Tanári pályafutását a folytonos tenni akarás a szegénysorsú gyermekek megfelelő szintű tanításáért, az iskolai körülményeik jobbításáért jellemezték. Ennek színtere leginkább Óbuda volt, bár tanári szakfelügyelőként számos országos szintű oktatási problémára hívta fel a figyelmet.
Móra László 1910-ben kapott Budapesten tanítói állást, de az I. világháború megszakította karrierjét. A hadifogságból visszatérve – a háború és a fogság borzalmaitól megtörve – folytatta a tanári pályát. Ebben minden támogatást megkapott családjától, elsősorban édesapjától. Tanított az óbudai Hunor utcai barakk iskolában és a Vörösvári úti elemi iskolában. 1934-ben iskolát alapított a szegény, téglagyári gyerekeknek a Külső-Bécsi úton, amelynek első igazgatója lett. Egyik fia – ifj. Móra László – is ebben az iskolában tanított, ahová közel 140 szegény gyermek járt. Több pedagógiai cikkben írt a „szegénység iskoláiról”, illetve a Bécsi úti iskola felépítésének nehézségeiről. Az új iskola épületét Padányi Gulyás Jenő építész tervezte, négy tanteremből és egy különálló házban működő konyhából állt: a szegény sorsú iskolások ingyen meleg ebédet is kaptak. Az elemi iskolában négy vegyesosztályban folyt a tanítás. Móra László sokat tett azért, hogy a szinte lyukas rongyokban iskolába járó gyermekek új ruhához és cipőhöz jussanak, ezért széles körű gyűjtést szervezett. Az állapotok jellemzéséhez talán elég megjegyezni, hogy voltak olyan testvérek, akik felváltva jártak iskolába, mert csak egy ruhájuk volt, az is szakadt. Móra László pedagógiai szakcikkeihez statisztikát is vezetett az iskolában tanuló gyermekek és családjuk életkörülményeiről. Ebből kiderült, hogy a nagyjából 140 kisiskolásból 65-en még nem voltak Pesten, 68-an nem voltak moziban, 97-en nem jártak a Margitszigeten, 41 gyermeknek munkanélküli az apja, 36-an sosem reggeliznek, 43 tanulónak nincs télikabátja, de 88 családnak van otthon cserepes virága.
Móra László 1930-tól a Testvérhegyen, az Óbudai Temető szomszédságában, a Domoszló útján lakott családjával. A tragikus vég is ebben a házban érte, hiszen 1944. december 29-én feleségével, Vadas Gizellával együtt, tisztázatlan körülmények között itt vesztették életüket (az író haláláról egy korábbi Óbudai Anziksz számban Kapusi Béláné, a Móra Ferenc Társaság örökös tiszteletbeli elnöke is értekezett). A rendelkezésre álló információk alapján önkezükkel vetettek véget életüknek, az esetleges politikai megtorlástól való félelmükben, mélyen vallásos hitük ellenére.
A Móra család két – részben – elfeledett tagjának írói életműve sok olvasó számára jelenthet értékes, új irodalmi felfedezést. Pedagógusi munkájukat és erőfeszítéseiket az egykori tanári állomásként működő tanintézetek ápolják, még Zentán is. Az óbudai iskolák közül a hajdani Lajos utcai polgári leányiskola, később általános iskola megszűnt. Helyén irodák, üzletek, hivatalok működnek. A Móra László által alapított téglagyári iskola épülete – a Külső-Bécsi úton – súlyosan megsérült a II. világháborúban. Azonban az 1950-es évek elejére helyreállították, majd ki is bővítették az intézményt. A rendszerváltozást követően az épületben talált otthonra az alternatív oktatást és nevelést végző Óbudai Waldorf Iskola.
Berci bácsi e sorok írójának öt évig volt testnevelő tanára a Veres Péter Gimnáziumban, és már akkor – gyerekként – sokan tudtuk Önről, hogy Kárpátaljáról származik, de pontosan honnan is?
Tiszaújlakról. 1939. február 2-án születtem, napra pontosan három hónappal azután, hogy a település az I. bécsi döntés következtében visszakerült Csehszlovákiától Magyarországhoz. Édesanyám tősgyökeres tiszaújlaki családból származott, míg édesapám Sátoraljaújhelyről, és a pozsonyi kántortanító képző elvégzése után került a tiszaújlaki római katolikus iskola kántortanítói pozíciójába, egyben igazgatói székébe. A háború kitöréséből sokáig nem sokat éreztünk, apám ugyan a honvédség hadnagya volt, de nem vitték el a frontra, amely végül 1944. október végén érkezett meg hozzánk, kezdetben „csak” a nehézágyúk ropogásának hangjával. A kántori házban laktunk, pár száz méterre a templomtól, ami hamarosan a légicsapások fő célpontjául szolgált. Légiriadókor a kertünk végében lévő bunkerbe futottunk be, és imádkoztunk, hogy senkinek ne essen bántódása.
Ennek egyik első jeleként összeszedték a hadköteles magyar férfiakat, akiket először a szojvai gyűjtőtáborba vittek, onnan meg a gulagra. A rokonságból többen is áldozatául estek a szovjetek eme bosszújának, de apám szerencsére megúszta a dolgot, mert fülest kapott a várható eseményekről, és hónapokon keresztül Rahón bujkált az ismerősöknél, ezért őt nem tudták begyűjteni.
Mi várta otthon, amikor visszatért?
Egyre erősödő jogfosztások. A következő években kirúgták az állásából, majd elvették azokat a nem csekély nagyságú földjeit, szőlőit, amik kántortanítói minőségében hozzá tartoztak. Az új közigazgatás képviselői személyesen is felkeresték a lakosságot, hogy államkölcsön megnevezéssel adományokat gyűjtsenek be tőlük. Hatan voltunk testvérek, öt fiú, egy lány, a szüleim örültek, hogy bennünket el tudnak látni, nemhogy még adakozzanak is a Szovjetuniónak! Apám úgy felidegesítette magát rajtuk, hogy egy széket kis híján hozzájuk vágva kizavarta őket a lakásból, hál’ Isten nem lett következménye. Helyzetünkön az sem segített, hogy Tiszaújlak ismét határtelepülés lett, a Tisza pont itt válik határfolyóvá, és választ el közvetlenül Magyarországtól, pontosabban Tiszabecstől, nemcsak jogi, hanem földrajzi értelemben is. És ha mindez még nem lett volna elég, 1947 szilveszterén jött a nagy árvíz: a folyó áttörte a gátat, mi pedig a magasabban fekvő parókiára menekültünk, és három napig étlen-szomjan vártuk, hogy kimenekítsenek bennünket. A házunk sok másikkal ellentétben nem dőlt össze, mert téglából épült, de mindenünk szétázott, az ebédlőnk, hálónk tönkrement, a zongoránk, harmóniumunk, hegedűnk úszott a víz tetején. No, ilyen viszontagságok közepette kezdtem el röplabdázni a tiszaújlaki iskolában!
Honnan jött az indíttatás?
Bár focizni én is fociztam a többi sráccal az utcán, de az iskolában apám testnevelő tanár beosztottja volt az, aki miatt röplabdázni kezdtem.
Az alapokat tőle sajátítottam el, ám egy idő után már úgymond autodidakta módon, a versenyeken résztvevő csapatok legjobbjaitól lestem el a technikai fortélyokat, és fejlesztettem a játékomat. Az utánpótlás korosztályokban főként a nagyszőlősi járási bajnokságban mérkőztünk, amiben velünk együtt három-négy együttes vett részt, és általában mi nyertük meg. Tizenhat évesen már a tiszaújlaki felnőtt röplabdaegyüttesben kaptam szerepet. 1957-ben felvettek az ungvári egyetemre középiskolai biológia-kémia tanár szakra, egyben leigazoltak a kárpátaljai terület röplabda válogatottjába (komanda zakarpatszkoj oblasztyi), melynek tizenöt évig folyamatosan tagja voltam. Beutaztuk az Ukrán SZSZK-t, megmérkőztünk a többi oblaszty válogatottjaival, engem meg húsz-huszonegy évesen behívtak az ukrán válogatottba, azonban apám nem engedte, hogy elmenjek, annak ellenére, hogy háromszor annyit kerestem volna, mint egy tanári fizetésből, és még lakást is adtak volna hozzá.
Mikor fejezte be a tanulmányait?
Terv szerint, öt év alatt, 1962-ben. Az akkori rendszernek megfelelően diplomaátadás után a frissen végzett magyar nemzetiségű tanárokat elküldték több száz kilométerre fekvő ukrán falvakba tanítani, amihez érthető módon nem fűlött a fogam, már csak a sportkarrierem miatt sem. A röplabdapályán választhattam, hogy az ungvári klubok (Dinamo, Avangard, Szpartak, Kolosz) közül melyikbe igazoljak, és én végül a Dinamo mellett tettem le a voksomat, akik elintézték, hogy papíron az ungvári margaringyár technológusa legyek, mellette pedig – saját kérésre, mert tanítani szerettem volna – a II. sz. ungvári középiskolában félállásban oroszt oktathassak, mivel másra nem nyílt lehetőség.
Ennek ellenére az együttes pár szezon után szétesett, és nekem jutott az a „hálás” feladat, hogy játékos-edzőként összeszedjem az új játékosállományt, amivel ismét sikeresek lehetünk. A befektetett munka megtérült, mert a kárpátaljai területi bajnokságban előbb másodikak, majd a következő kiírásban elsők lettünk. Sajnos a csapat nemsokára újra szétesett, én meg átigazoltam a szerényebb anyagi lehetőségekkel bíró Avangardba, amit irigységből sokan megint nem néztek jó szemmel, kvázi árulónak tartottak. Náluk négy-öt évet töltöttem el, és ezen időszak végén, 1972-ben zártam le ukrajnai sportpályafutásomat.
Jól sejtem, hogy átköltöztek Magyarországra?
Jól bizony! A szüleim az öcséimmel és a húgommal a Tokajban papként működő nagybátyám közbenjárására már a 60-as években átjöttek, mert szinte nyomorogtak. Mi a bátyámmal együtt azért maradtunk, mert volt állásunk, nekem a feleségemmel a szüleimtől megörökölt, szép családi házunk, és már megszületett a lányom is. Ráadásul levelező szakon beiratkoztam a moszkvai egyetemre, hogy az orosztanári tevékenységemhez megszerezzem a képesítést. Mivel egy diplomával már rendelkeztem, kedvezményként csak három évet kellett elvégeznem az újabb papírért, és évente kétszer elutaznom Moszkvába vizsgaidőszakra. A végzést követően ugyan picit még kivártunk vele, de 1972-ben beadtuk az áttelepülési kérelmünket, melyet a magyar hatóságok gond nélkül elfogadtak. Sportági berkekben hamar híre ment, hogy Magyarországra költöztem, így rögtön négy csapat is le akart igazolni (Spartacus, Honvéd, Vasas, Tungsram), és bár a többiek erősebbek voltak, én azért választottam a Tungsramot, mert a pályájuk közel esett Dunakeszihez, ahol a szüleimmel együtt laktunk. Nagyon szép éveket töltöttem el a Tunginál! A röplabda mellett ugyan nem kellett volna dolgoznom, ám a tanítást mindenképpen folytatni szándékoztam, ezért az a megoldás született, hogy a vállalat frissen nyílt nyelvstúdiójában oroszt oktathattam. A röplabdacsapatban azonnal húzóember lettem, és hamarosan megkaptam a női junior együttes edzői posztját, akikkel országos bajnokságot nyertünk, majd a fiú serdülő gárda következett, akikkel országos harmadik helyen végeztünk. A klub indíttatására 1980-ban, a Testnevelési Főiskolán elvégeztem a röplabda szakedzői tanfolyamot.
Újpestről hogyan került Óbudára?
Sajnos a nyelvstúdió nem volt örökéletű, 1983-ban megszűnt. Az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium keresett orosztanárt, ezért elmentem az igazgatójukhoz interjúra, aki azzal fogadott, hogy a hirdetett állás már nem aktuális, viszont van egy nagyon jó barátja, Tiszavölgyi Istvánnak hívják, az óbudai Árpád Gimnázium ambiciózus igazgatója, és pont ilyen pozícióba keres munkatársat. Elmentem tehát hozzá, ahol megosztottuk egymással az elképzeléseinket, és megegyeztünk abban, hogy az orosz nyelv tanítása mellett a helyi röplabdaélet meghonosítása lesz a fő feladatom, a biológia-kémia vonalat pedig csak szükség esetén kell vállalnom. Már az első orosz órákon felmértem a tanulók között, hogy ki az, aki röplabdára alkalmas lehet. Ezt annyi, röplabdában eltöltött év után szinte rögtön meg tudtam, és meg tudom a mai napig is állapítani. Mondtam nekik, hogy másnap, tanítás után gyertek a tornaterembe, ahol megtartjuk az első edzést. Ezen még csak páran jelentek meg, de a következő órán kihívtam a kiszemeltjeimet felelni, akik nem voltak túl meggyőzőek oroszból, így azzal ösztökéltem őket, hogy ez a teljesítmény lehet kevés lesz majd az év végével, ám ha eljönnek hozzám röplabdázni, akkor igen jó eséllyel nem fognak megbukni. Mondanom sem kell, a következő röplabda foglalkozásra megsokszorozódott a létszám, sőt, a harmadik alkalommal eljutottunk odáig, hogy már kevés volt a hely a tornateremben. Saját lánycsapatot az Árpád Gimnáziummal nem tudtunk kiállítani, mert ahhoz túl kevesen jelentkeztek, azonban a fiúkkal a következő években kerületi másodikak lettünk. Én az NB I-es Tungsramban összesen öt évet játszottam, utána ott már csak utánpótlás korosztályokat edzettem, de az NB II-ben még tíz évig szerepeltem a Kőbányai Lombikban (későbbi nevén Fabulonban), ahonnan 48 éves koromban, 1987-ben vonultam vissza végleg az aktív sportolástól.
Miközben egy évvel korábban, 1986-ban megnyitotta kapuit a Veres Péter Gimnázium (VPG)!
Ahová három, Árpádban eltöltött tanév után, Tiszavölgyi István igazgató úr vezetésével, több kollégámmal együtt én magam is átmentem. Nagy kihívást jelentett mindannyiunk számára, hogy Békásmegyeren gyakorlatilag a semmiből egy olyan kiemelkedő gimnáziumot építsünk fel közösen, mely az oktatás színvonalában, a közösségépítésben és diákjaink tanulmányi eredményeiben egyaránt országos ismertségre és elismertségre tegyen szert. Hajdú „Guli” Gyula testnevelő tanár kollégámmal rögtön nekiláttunk a tanítási időn kívüli sportélet megszervezésének, én értelemszerűen a röplabdáénak.
Ebben a rendszerben már tízéves koruktól fejleszthettem a diákok technikai tudását és fizikumát, azaz négy évvel korábban kezdhettem el velük foglalkozni, ami hatalmas különbséget jelent az alakíthatóságuk szempontjából. A legtehetségesebbeknek komoly esélyük volt arra, hogy átkerüljenek egy NB I-es klub utánpótlásába, de ez az egyesület 1993/94-től már nem lehetett a Tungsram, melynek szakosztályait az új külföldi tulajdonos folyamatosan leépítette, így elfogadtam a Vasas hívását, és nevelőedzői ténykedésemet klub szinten a Fáy utcában folytattam.
A Veres Péterben mikor érett be igazán a munkája gyümölcse?
Az ezredfordulóra. A férfi junior korosztályú országos nyílt versenysorozaton (diákolimpián) harmadik, majd második helyen végeztünk, csak a Kecskemét tudott bennünket megverni a döntőben. Miután a Vasas 1999-ben megszüntette profi, magyar első osztályú (extraligás) férfi felnőtt együttesét, és a továbbiakban csak a Budapest bajnokságban indult, a teljesen új játékoskeret magját – több mint fél tucat játékost – ennek a VPG-s sikercsapatnak a tagjai adták. A 99/2000-es felnőtt Budapest I. A osztályt gyakorlatilag junior vagy még fiatalabb játékosokból álló kerettel nyerték meg. Újabb fájdalom, hogy a Vasas 2004-ben ezt az amatőr gárdáját, pontosabban a komplett férfi röplabda szakosztályát is felszámolta. Én ugyan át tudtam igazolni a BSE-be, de a VPG-és tanítványaim klub nélkül maradtak. Ekkor felkerestük az iskola vezetőségét, és kértük anyagi-erkölcsi támogatásukat egy VPG-s felnőtt csapat alapításához, illetve bajnoki rendszerben való indításához. Nagyon hálásak voltunk, mert mindkettőt megkaptuk, így immár a Gimnázium égisze alatt elindulhattunk a Budapest II. osztályban, amit rögtön meg is nyertünk, és feljutottunk az I. osztályba. A bemutatkozó szezont követően még egy darabig én maradtam az együttes edzője, de a kezdeti lendület csökkent, az edzésre, majd a meccsre járással is gondok adódtak, és végül olyan is előfordult, hogy nem tudtunk kiállni bajnoki mérkőzésre. A magam részéről ilyen hozzáállással nem sok értelmét láttam a közös folytatásnak, ezért elköszöntem a társaságtól. Mindettől függetlenül a VPG férfi csapata Molnár György ügyvezetésével, váltakozó fővárosi első- és másodosztályú szerepléssel még a 2019/20-as szezonban is részt vett a Budapest Bajnokságon, mostanra viszont sajnos megszűnt.
Milyen új kihívást talált magának?
A VPG-ben a lányok képzésére helyeztem át a hangsúlyt, akikkel – ahogy korábban a fiúknál – már ötödikes koruktól foglalkozhattam. Hamar jöttek is az eredmények: 2007-2009 között sorozatban háromszor nyertük meg a korosztályos diákolimpiát a 6. korcsoportban (11-12. évfolyamosok). A jelenlegi garnitúra is nagyon tehetséges, amit bizonyít, hogy hosszú kihagyás után, 2018-ban ismét érmet szereztünk a diákolimpián, ezúttal ezüstöt, de úgy, hogy átlagban két évvel fiatalabbakból állt az együttesünk, mint az ellenfél csapata, és a döntőre elfáradtunk. Meggyőződésem, hogy ha a 2020-as versenysorozat nem marad el a COVID miatt, akkor azon győztünk volna, ahogy a kerületi és a budapesti bajnokságot is megnyertük, utóbbit tizenegy egyesületből szettveszteség nélkül.
Ha lehetőségünk van rá, akkor évente ellátogatunk Kárpátaljára, ahol egy helyi röplabdatornával összekötve a diákok bepillantást nyerhetnek a határon túli magyarság életébe, kultúrájába, és olyan történelmi jelentőségű helyeket ismerhetnek meg, mint a Vereckei-hágó, Munkács, Huszt, Szojva vagy a Szinevéri-tó.
Mondana néhány szót a sportbeli, nevelésbeli hitvallásáról?
Meggyőződésem, hogy a tanulás melletti sportolás elengedhetetlen a gyerekek egészséges fejlődéséhez, mert a szellemi leterheltséget máshogyan nem lehet hatékonyan kompenzálni. Mindig is kiemelkedő fontosságúnak tartottam, hogy a diákok rendszeresen mozogjanak, mert a fizikai aktivitás szükséges ahhoz, hogy egészséges, aktív felnőttekké váljanak. Ha valaki egy adott sportágban nem olyan tehetséges, de szorgalmas és szereti csinálni, akkor annak ugyanúgy meg kell adni az esélyt, hogy kihozhassa magából a legtöbbet. A röplabdában nálam a tehetség szorgalommal párosult, ezért utóbbit különösen nagyra tudom értékelni minden tanítványomnál. Büszke vagyok arra, amit az elmúlt évtizedekben közösen elértünk, és nemcsak a röplabdában, hanem az orosz nyelvtanulás területén. A szavak helyett mindig is a tettek embere voltam, aki azt szereti, ha duma helyett az eredményei beszélnek róla. Mindezek tükrében hihetetlenül jól esett, hogy idén én kaptam a kerületi Tiszavölgyi István Díjat, amit személyesen a díj névadójától és Kiss László polgármester úrtól vehettem át. A röplabda és a tanítás az életem, de nagyon szeretem a kismarosi telkünket is gondozni, ahol a rengeteg gyümölcsfa, virág, a 170 tőke szőlő, valamint a saját magam által épített fürdőmedence és röplabdapálya gondozása, karbantartása nem kis feladatot ró rám. Amíg jó idő van, főleg itt tartózkodom a nejemmel, Budapestre csak a röplabdaedzések miatt járunk haza, amiket az elmúlt másfél évben a koronavírus-járvány szinte teljesen ellehetetlenített, de most végre újraindultak, és úgy tűnik, hogy kezd visszazökkenni minden a megszokott, régi kerékvágásba.
Szerinted mi az irodalomtanárok legfőbb feladata?
Számomra a legfontosabb az értékközvetítés, a meg- és átélés. Célom az élményszerű s egyben értő olvasás, valamint az önálló véleményalkotás elérése. Hiszem, hogy tanítani, irodalommal foglalkozni lehet a gimnázium falain túl is, ezért színházba, múzeumba, kávéházi- vagy sírkerti sétára viszem tanítványaimat, így közelebb hozva őket az irodalmi alkotásokhoz. Esterházy Péter szavaival élve: „Az irodalomnak nincs oka, célja. Az irodalom van.” Mindenütt ott van.
Hogy lett az Esterházy-plakátkiállítás szorgalmi feladat?
Tanítványaim gyakran dolgoznak csoportban, különféle projekteket készítenek közösen. Ezek a feladatok elsősorban a szociális és kognitív kompetenciájukat fejlesztik. Azonban a pandémiának köszönhetően új diák- és tanárszerep született. Meg kell tanulnunk ezzel együtt élni. De az iskola valódi tere nem az online tér, mindenképpen szükség van a személyes kapcsolatokra, a közös élményekre, a megélt pillanatokra. Mivel gimnáziumunkba elsősorban a 3. kerületből és annak vonzáskörzetéből járnak diákjaink, jó ötletnek tűnt, hogy a gyerekek kimozduljanak otthonról, és felfedezzék az elhelyezett Esterházy-plakátokat. Én sem hittem azonban, hogy több család is felkerekedik, és együtt járják végig a helyszíneket, idézeteket olvasnak, fényképeket készítenek. A gyerekek elmondása szerint a szülők is kifejezetten élvezték a feladatot. A bezártság, a karantén valamennyiünk számára igen megterhelő időszak volt, de a tavaszi közös séta enyhítette a nehézségeket.
Rendhagyó irodalomórára hívtuk a feladatban résztvevő gyerekeket. Mi volt a tanulók reflexiója a Szabó T. Annával való találkozásra?
A tanítványaim nagyon élvezték a kötetlen beszélgetést Szabó T. Annával. Végre egy hús-vér szerzővel találkozhattak, aki nem félt megmutatni önmagát, beszélni a mindennapjairól, megosztani az örömeit másokkal. Az írónő közvetlensége és kedvessége napokig elkísérte őket. Számukra – és számomra is – valódi élmény volt ez az irodalomóra az Esernyősben. A hetedikeseim egy cikkben fogalmazták meg a hallottakat, mely a magyar munkaközösség honlapján olvasható.
EGY KORTÁRS KÖLTŐ VÉLEMÉNYE ESTERHÁZY PÉTERRŐL
Esterházy Péter, József Attila-díjas magyar író, publicista most ünnepelné a 71. születésnapját. Ennek tiszteletére a harmadik kerületben tavasszal plakátokat helyeztek ki, amelyeken a műveiből való idézeteket lehetett olvasni. Azok a diákok, akik lefotózták ezeket, találkozhattak Szabó T. Anna művésznővel.
Szabó T. Anna író, költő, műfordító az irodalom szeretetéről beszélt, és sok témakört érintett. Ajánlotta kedvenc íróit is: Tóth Krisztinát, Nemes Nagy Ágnest, Weöres Sándort és persze Esterházyt is. Tőle a kedvencei Az évek iszkolása (ebből fel is olvasott nekünk), Tizenhét hattyúk (amelyet Csokonai Lili álnéven írt) és a Mi a bánat. Szabó T. Anna az irodalomoktatásról is beszélt, amelyről elmondta, hogy túl kötött, majd a fiatalkoráról mesélt, amikor verseket tanult, írt (néha a barátnőjével írt novellákat) és már akkor is megmutatkozott az irodalmár énje.
Felemelő érzés volt találkozni egy költővel. Egy mű olvasása után hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy a költő elérhetetlen, ám amikor találkozunk velük, ez az érzés megszűnik és ők is „emberré válnak”. A rendhagyó irodalomóra fénypontja az volt, amikor Szabó T. Anna Esterházyról beszélt, csodálattal teli hanggal, amely elárulta a mély tiszteletet, amit iránta érez. Persze az is jó volt, amikor aláírást kaptunk tőle, sőt a kéziratait is megmutatta. Ekkor is kedves és vicces volt. Minden kérdést megválaszolt és fél órával tovább maradt a megbeszéltnél, hogy kielégítse az érdeklődésünket. Élvezetes délután volt.
Írták: Halász Jonatán, Németh Zsófia, Wavrik Julianna 7.a
Miért tartod fontosnak, hogy a gyerekek ismerjék a kortárs írók műveit?
Az irodalom összeköt, összekapcsolja a korszakokat, a különféle sorsokat egymással. Költők, írók felelnek téren és időn át nekünk, alkotásaik részévé válnak mindennapjainknak. Mindazt, amit ők, a „régiek” megéltek, megéljük mi is, a kortárs szerzők pedig remekül újra fogalmazzák mindezt. A magyar romantika – Vörösmarty, Petőfi és Arany költészete – könnyebben megérthető Orbán Ottó, Kovács András Ferenc és Varró Dániel segítségével, Ady pedig Kemény István verseivel. A diákok számára az azonosulás a lényeges, ezért tartom fontosnak például Erdős Virág folyamatos reflexióit is.
Hogy vészeltétek át a covidot, volt olyan, amit megtartottatok az online oktatásból?
2020 tavaszán nagyon hirtelen történt az átállás a digitális térbe. Gyorsan kellett alkalmazkodnunk a különféle platformokhoz (Zoom, Discord, Google Classroom), ám az informatikában jártas kollégák és gyerekek igen sokat segítettek. Az újdonság erejével közösen tapasztaltuk meg az egyes oldalak lehetőségeit. Ősszel a második, majd a harmadik hullám idején, már több tapasztalattal, nagyobb rutinnal vágtunk neki a tanításnak. Folyamatosan segítségünkre voltak az online fórumok: Magyartanárok Egyesületének zoomos megbeszélései, a Radnóti Színház pedagógus műhelyének beszélgetései, facebook-csoportok és online továbbképzéseken is részt vettünk. Nehézséget a tanulók motiválása, szóra bírása okozott, ám a legnehezebb ebben a folyamatban az elmagányosodás érzése volt. Az egyik diáklány, aki 10.-es volt, mikor a veszélyhelyzetet meghirdették és 11.-es, mikor végre visszajöhetett az iskolába, így fogalmazott: „Olyan, mintha megállt volna az idő felettünk. Kimaradt egy év az életünkből.” Kollégáimmal gyakorta éreztük úgy, hogy sokkal fontosabb diákjaink lelki egészsége, mint a tananyag elvégzése. Ezért magam is igyekeztem olyan feladatokat kitalálni, amelyekben tanítványaim örömüket lelik. Így a makett, plakát, online újság, kisfilm, prezik készítése a korábbiaknál gyakrabban jelen volt az óráimon. De szerveztem online irodalomórát is az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársaival, akik Örkény Tóték c. drámájának színházi adaptációiról beszélgettek a gyerekekkel. Annak ellenére, hogy visszatértünk a jelenléti oktatáshoz, továbbra is használom a Google Classroom, Jamboard és Meet funkcióit, de készítek online kvízeket, telefonos szavazásokat is, mert a diákjaim megszerették ezeket.
Mit gondolsz a kötelező olvasmányokról? Változtatnál a listán? Ha igen, mit vennél ki, mit tennél be?
Minden, ami kötelező, az visszatart, ellenérzést vált ki az olvasóból. Ezért inkább ajánlást érdemes tenni a diákok felé, és közös szövegelemzésre hívni őket. A szövegek mellé hasznos zenei feldolgozást, különféle parafrázisokat vagy épp egy filmet csatolni. Gondolok itt a Rájátszás, Kávészünet, Red Bull Pilvaker, Szabó Balázs zenéire, vagy akár az Anyegin filmes feldolgozására. Ezek megkönnyítik a megértést, de kedvet csinálnak az olvasáshoz is. Persze, változtatnék a kötelező olvasmánylistán, ám nagyon meg van kötve a kezünk. Ezért inkább magammal viszem Nádasdy Ádám Dante-, Shakespeare-, Moliere- és Bánk bán fordítását, Jane Teller Semmi című regényét, José Saramago Vakságát, Grecsó Veráját, Tóth Krisztina Pénelopé című versét pedig megmutatom Odüsszeusznak.
Búcsúzóul elárulnád, hogy neked ki a kedvenc íród, költőd?
Az örök szerelem Kosztolányi Dezső, akinek a lírája és regényei mellett szívesen olvasom nyelvészettel, esztétikával kapcsolatos írásait is. Hozzá kapcsolódik Esterházy Péter a megrendítő, keserédes, bölcs látásmódjával. Térey János pedig sokszor Kosztolányiból és Esterházyból merítkezik, s nekem, Debrecenből elszármazottnak, ő különösen fontos író. Ők hárman gyakran részei az óráimnak. Mellettük Tóth Krisztina, Ljudmila Ulickaja és Salman Rushdie prózáját, valamint Kemény István verseit olvasom szívesen.
Veres Péter Gimnázium
Székely György igazgató
Vannak-e olyan hatásai a járványhelyzetnek, amelyek a későbbiek során is meghatározzák az oktatást?
Igen, egyrészt pozitív hatásként említhető, hogy a tanároknak, diákoknak, valamint a szülőknek is sokat fejlődtek a digitális kompetenciái. Másrészt negatív hatás, hogy az elmúlt tanév digitális munkarendje rendkívül megviselte a tanárokat. Otthonról, számítógépen keresztül tanítani sokkal fárasztóbb, megerőltetőbb, mint hagyományosan. Ez a fáradtság máig nem múlott el. Különösen megviselte azokat a kollégákat, akik a középiskolai korosztályt (9-12. ávfolyam) digitálisan, az általános iskolai korosztályt (5-8. évfolyam) pedig jelenléti formában tanították. Ez a vírushelyzet lényegesen megnövelte a „kiégés” veszélyét. A pedagógusok esetleges oltatlansága, és annak következményei minden bizonnyal megterhelik a pedagógus-társadalmat – függetlenül attól, hogy ki hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. További negatív hatása a digitális munkarendnek a beszűkülés, a közösségi létből való visszahúzódás, mely negatívan hat a tanár és diák közösségekre egyaránt. Kifejezetten nehezítő tényező volt a csoportkohézió a tavaly induló 9. osztályban, akik kezdésként otthonról kellett, hogy tanuljanak. Ráadásul a tanulóknál az eszközhasználat tekintetében nem különül el a tanulás és a szabadidő.
Hogyan alkalmazkodott az oktatás az új technológiához? Segítség, versenytárs, meg nem engedett előny, végső ellenőr – mi a számítógépek/internet szerepe az oktatásban?
Maga az OKTATÁS semmit nem változott, hiszen a bemeneti és kimeneti követelmények nem változtak meg ebben az új helyzetben. Tanulóink és tanáraink – úgy vélem – a vírushelyzet előtt is az országos szintet meghaladó mértékben használták a számítógépet. Az utóbbi két évben ennek a szerepe, fontossága megnőtt. Rutinszerűen használjuk a digitális naplót, a Google Classroomot és a különböző oktatást segítő platformokat. A vírushelyzet során megszerzett készségek, képességek megmaradnak és segíteni fogják a munkánkat a jövőben is.
Milyen új tudásfajtákat (skilleket) kell elsajátítani a mai középiskolásoknak, és mennyire tud ebben az iskola segíteni?
Többek között prezentáció készítés/bemutatás, kooperatív munkaformák, nyelvi kompetenciák, ezekben az iskola (tanárok) sokat tud segíteni. De fontos megemlíteni a digitális kompetenciákat, ahol a tanár tud a diáknak, de a diák is tud a tanárnak sokat segíteni, és a projektmódszert, ahol nekünk, tanároknak is sokat kell még tanulnunk.
Milyen megkülönböztető jegyei vannak az önök iskolájának?
Nagyon sok olyan tevékenységünk van, mely csak a Veres Péter Gimnáziumra jellemző, ilyen például a néptánctanítás, kétévente a Zenei Gála, illetve a Néptánc Gála, az osztályszíndarabok, az „Újévi koncert”, a múzeumi nap, a „Kapcsolda” rendezvény, a nyári táborok: kézműves, turisztikai, tiszai evezős, néptánc-, sporttábor, szakköri keretek között pedig: furulya és szolfézs, fuvola, citera, rézfúvós, latin nyelv és mitológia szakkör.
Hogyan viszonyulnak a kerülethez, amelyben működnek? Vannak-e helyspecifikus jellegzetességei, hagyományai, projektjei az iskolának?
Többek között a magyar szóbeli érettségi tételsorába mindig kerül be kerületi vonatkozású tétel. Tanévente megrendezett múzeumi napunkon az osztályok között mindig vannak olyanok, melyek a kerület múzeumait tekintik meg. Mindemellett az egyik magyartanárunk mesterprogramja kifejezetten kerületi vonatkozású: „Irodalom és regionalitás a III. kerületben – Helyismeret és érzékenyítés a kortárs szépirodalom segítségével”
Egy középiskolától nemcsak az az elvárás, hogy tudást adjon át a diákoknak, alakítsa ki a generációs szocializációs terepet, hanem a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésében is fontos szerep hárul önökre. Mennyire vállalják fel ezt a szerepet?
Tanulóink döntő többsége jó anyagi körülmények között él. A néhány rászorulót iskolánk alapítványán keresztül támogatjuk. Fontosabbnak tartjuk diákjaink érzékenyítését a rászorulók felé az olyan programjaink segítségével, mint például a mozgássérültek karácsonya, a Kapcsolda, a ruha/tartós élelmiszer gyűjtés a rászorulóknak, hajléktalanoknak és az Iskolai Közösségi Szolgálat.
Mire a legbüszkébb intézményvezetőként?
Jelenleg legbüszkébb a HVG országos középiskolai rangsorban elfoglalt 6. helyezésünkre vagyok. Ez az utóbbi 7 év legjobb eredménye. Ez az eredmény nem egyes emberek vagy egyes munkaközösségek érdeme, hanem az egész nevelőtestületé a NOKS-os kollégákkal együtt. Továbbá természetesen a diákjainkat és szüleiket illeti dicséret. Külön öröm, hogy ezt az eredményt az első digitális munkarend korszakában értük el, ami azt jelenti, hogy az online módszereket is sikeresen alkalmaztuk.
TOP 5:
Január 7, Péntek – 21:30 BEM MOZI Sin City
Ez a város hívja és vonzza a makacs, kellemetlen alakokat, a korrupt jellemeket és az összetört szívűeket. Viharedzett lelkeknek való, kemény, sötét hely.
Az ő életükből, a város szívének legsötétebb zugaiban játszódó három sokkoló, feszültséggel teli, izzó történetből épül fel a kult-hagyománnyá vált eredeti képregényt alkotó Frank Miller, Robert Rodriguez és a vendégrendezőként feltűnő Quentin Tarantino elsöprő erejű filmje.
(színes és fekete-fehér, feliratos, amerikai film, 119′, 2005)
Január 9, Vasárnap – 15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Berecz András és Balla Gergő
Krúdy Irodalmi Szalon
Könyvek, írók, költők, zenészek.
Irodalmi találkozások, beszélgetések Vecsei H. Miklóssal és vendégeivel. (A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.)
Január 10, Hétfő – 16:00 MKVMÚZEUM Protokoll és diplomácia kiállításmegnyitó
A protokoll- és diplomáciatörténeti vándorkiállítás nyolc szekcióban mutatja be az állami, a diplomáciai, a katonai, az egyházi, a sport és Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal protokollját.
Január 12, Szerda – 16:00 GOLDBERGER MÚZEUM Goldberger-galaxis – Ingyenes tárlatvezetés
Egy világhírű magyar gyár és a mögötte álló tragikus sorsú család történetét ismerhetik meg tárlatvezetés résztvevői. A kiállítás átfogó képet nyújt arról a nagyívű fejlődésről, amely során egy 18. század végén megalakuló, kis kékfestő manufaktúrából másfél évszázad alatt hazánk egyik legnagyobb textilvállalata jött létre.
Január 13, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet – esti beszélgetőkör az önbizalomról, Frida Kahlo művészetén keresztül
Ezen az estén a különlegesen erős személyiségű mexikói festőnő életművének segítségével járhatjuk körbe, mi lehet a titok. Kíméletlen őszinteség, folyamatos önvizsgálat, beleállni a fájdalomba, de elkerülni a felesleges önmarcangolást, erősebbnek lenni a bajnál, megtalálni azt a nézőpontot, ahonnan látszik a helyzetben mindig benne lévő nyereség is. (Vezeti: Jankó Judit művészeti újságíró, pszichológus, art coach)
Heti Bontás:
Január 7, Péntek:
16:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Cezanne-tól Malevicsig
16:00 MAGYAR NEMZETI MÚZEUM Egy dinasztia története | Kurátori tárlatvezetés
21:30 BEM MOZI Sin City
Január 8, Szombat:
8:00 RÓMAI Hello 2022! Első igazi lángosozós piacozás a Rómain!
10:00 BUDAPEST GALÉRIA Tárlatvezetések | MOZGÁSBAN – A Budapest Tánciskola
16:00 BUDAPEST GALÉRIA FINISSZÁZS – Mozgásban a Budapest Tánciskola
Január 9, Vasárnap:
11:00 KISCELLI Kloáka, kanális, klozet – Budapest csatornázásának kultúrtörténete FINISSZÁZS
15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Berecz András és Balla Gergő
16:00 BUDAPEST GALÉRIA ZÁRÓ TÁRLATVEZETÉS – ÉS A FALAKAT BŐRNEK NÉZED
16:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Pom Pom – avagy Gombóc Artúr a világ körül
Január 10, Hétfő:
16:00 MKVMÚZEUM Protokoll és diplomácia kiállításmegnyitó
17:00 ÍRÓK BOLTJA Bodóczky István: Scrapbook – könyvbemutató
19:30 ÓVÓHELY Megmondta Professzorasszonyom [Óvóhely]
Január 11, Kedd:
15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy diplomata visszaemlékezései
19:00 JURÁNYI PRODUKCIÓS KÖZÖSSÉGI INKUBÁTORHÁZ Budapesti Bemutató: PASS ANDREA: FINÁLÉ – Tudatipari végjáték
19:00 NEMZETI GALÉRIA Kép és kultusz- Szinyei Merse Pál művészete | Múzeum Flow- Online tárlatvezetés
Január 12, Szerda:
12:30 A38 Én vagyok Te – Solére, Fák alatt zenekar, Miskovits Marci
16:00 GOLDBERGER MÚZEUM Goldberger-galaxis – Ingyenes tárlatvezetés
20:00 BEM MOZI Feldmár Filmklub: A világ legrosszabb embere (premier előtti vetítés)
Január 13, Csütörtök:
18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet – esti beszélgetőkör az önbizalomról, Frida Kahlo művészetén keresztül
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
19:30 ÓVÓHELY Vaksötét lárma [Óvóhely] – BEMUTATÓ
Hogyan jött létre a Csodák Palotája? Mesélnél a kezdetekről?
Öveges professzor valóban ábrándozott egy Csodák Palotája nevű helyről, ahol a gyerekek játékos kísérletek segítségével ismerkedhetnek a természettudományokkal. Ő elsősorban a kísérletezésre gondolt, meghaladva ezzel korát, mert a science center műfaj egy kicsit később alakult ki, a természettudományi múzeumok később mentek el az interaktivitás irányába. A Csodák Palotája szerintem nemzetközi szinten is különleges. Negyed évszázada működünk, kezdettől fogva interaktív volt az egész tér. A legtöbb science center természettudományi múzeum, amiben van interaktív rész is, nálunk ez különvált, nálunk csak interaktív rész és játékok vannak, így a hely meghatározásával mindig is bajban vagyunk. A természettudományok megszerettetése, a kísérletező kedv felkeltése a cél, a játékon keresztüli tanítás.
A Csodák Palotája 2017-ben Óbudára költözött. Személyesen is kötődsz a kerülethez?
A férjem is, és én is Óbudán nőttünk fel. Aztán kertes házba költöztünk, Nagykovácsiba, de amikor a gyerekek már alig-alig voltak otthon, úgy éreztük, hogy vissza kell térnünk Óbudára. De előbb költözött a Csodák Palotája ide, mint mi.
Mi volt az oka a Csopa költözésének?
Ennek a történetnek családi háttere (is) van. Az édesapám a kezdetektől támogatója volt a Csodák Palotájának. A világ nagy részén a science centereknek bár van belépőjegyük, nagyrészt önkormányzati, vagy minisztériumi támogatásból tartják fenn magukat. Mi javarészt a jegybevételünkből működtetjük az intézményt, ez persze nem igaz a covid időszakra, és nem volt igaz a kezdetekre sem. Az édesapám, dr. Tamás István jelentős támogatást adott ahhoz, hogy a Csodák Palotája túlélje az első időszakot, amikor még nem igazán lehetett tudni, hogy hogyan is kell működtetni egy science centert vállalkozásként. Az idők folyamán úgy alakult, hogy a másik tulajdonos az alapítványban (BSCA) adta a szakmai támogatást, mi pedig a mindennapi működésben vettünk leginkább részt. Óbudára először a Playbart álmodtuk meg, nem függött össze szorosan a Csodák Palotájával.
Az álmom az volt, hogy teremtsünk a fiataloknak, egy közösségi teret, ahova szórakozni mennek, de van edukatív és művészeti része is. Ezért készült az Illúzió kiállítás, ennek része volt a Születés világa kiállítás, illetve az interaktív asztalok is. Aztán számos ok miatt úgy döntöttünk, hogy épüljön be ez is a Csodák Palotája projektbe. A Csodák Palotája az emberek többsége szerint egy gyerekjátszóház féleség, pedig tulajdonképp sosem volt csak az.
Kezdetektől fogva, már a Váci úton is, a felnőttek ugyanúgy élvezték, hogy játékok közben tanulnak, mint a gyerekek. Legnehezebben a kamaszokra lehet hatni. Ez a korosztály már nem jár játszóházba, bár imád játszani, hiszen ők már felnőttek – olyan helyszínt szerettem volna létrehozni, ami ezt a korosztályt is meg tudja szólítani. Ez lett Óbudán a Csopa Playbar, ami nagyobbaknak szólt, a Camponában pedig egy kisebbeknek való teret alakítottunk ki.
Hatalmas terület.
Igen. Működtetés szempontjából is nagy kihívás. Nagyon sokat hozzátesz az eredeti koncepcióhoz, hogy olyan plusz szolgáltatások is beépültek, mint például az élménymozik, a szabadulószobák. Érdekes, hogy 2015-óta vannak a szabadulószobák a Csopában, de csak az elmúlt 1-2 évben fedezték fel jobban az emberek. A mi szabadulószobáinkban nem rettegni kell, hanem gondolkodni egy kicsit, felhasználni a természettudományok különböző területein tanult dolgokat a szabaduláshoz. Közgazdász vagyok, pénzügyi területről jöttem, de mindemellett van négy gyerekem, és rengeteg tapasztalatom a gyerekek érdeklődési köreiről, ezért úgy gondolom, a menedzselés mellett sokat hozzá tudok tenni a Csodák Palotája működtetéséhez, a természettudományok szakértői pedig a saját szakmai tudásukat tudják hozzátenni a fejlődéshez.
Nagyon nehéz lehet minden korosztály igényeit kielégíteni.
Valóban nehéz ügy. Rengeteg olyan játékunk van, amit a kisebbek, nagyobbak, felnőttek ugyanúgy élveznek. Azonban egy hatéves gyereknek másképp kell elmagyarázni, hogy miről is szól az a játék, amiben éppen részt vesz, mint a nagyobbaknak. Büszke vagyok rá, hogy a helyszíneken legalább kétféle szintű, de van, hogy háromféle szintű leírás tartozik egy adott játékhoz. Van egy nagyon egyszerű a legkisebbeknek, van egy azoknak, akik már tanultak fizikát, kémiát, biológiát, földrajzot általános iskolában, és van egy „tudós” szintű. Persze egy taposó labirintusnál ennek nincs értelme, de sok játéknál van.
Nem tilos bemenni kicsiknek sem, a nagyobb csoportoknak pedig akkor ajánljuk, ha egy védőnővel, biológiatanárral érkeznek.
Tartottak már itt biológiaórát?
A covid előtt ezt nagyon szorgalmaztuk, de sajnos a pandémia sok mindent félbevágott – kifejezetten felvilágosító órák keretében ajánlottuk, ajánljuk a Születés világa kiállítást. Amikor belépünk, egy olyan fogadótérrel várja a látogatókat a kiállítás, ahol meg lehet állni egy kicsit magyarázni a gyerekeknek. Ez nagyon kényes téma, amiről nem könnyű beszélni, még tanároknak sem, ezért igyekeztünk segítséget nyújtani. Amikor először felvetettem a kiállítás ötletét, a csapatom azt kérdezte, hogy ezt jól meggondoltam-e, úgy érezték, sok támadásnak tehet ki minket az új projekt. Ehhez képest, csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Kezdetekben a Születés világa kiállítást legtöbben első, vagy második babájukat váró párok látogatták. A korhatár az On the Spot kisfilmjei miatt van elsősorban. Azt kérjük, hogy egyedül gyerekek oda ne vetődjenek be véletlenül, mert magyarázatot igényel.
Ez az egy korhatáros program van a Csopában?
Igen. Valóban az az egy korhatáros egységünk van. Három éves kor alatt nem kell belépőt fizetni. A hároméves gyerekek pedig már a szülőkkel közösen nagyon tudják élvezni a Csodák Palotáját.
Kisebb gyerekekkel nyilván régebben is ment a szülő, de kilenc, tíz éves kortól már eléggé külön mozogtak. Ez alatt nem azt értem, hogy leült a szülő és nem csinált semmit, hanem más érdekelte, másnál ragadt le a szülő és másnál a gyerek.
Mi a te nagy kedvenced?
A már sokat emlegetett Születés világa terem. Négy gyermekes anyukaként lettem 2011-ben ügyvezető. Akkor egy kicsit féltem ettől, hiszen jobbára fizikáról szólt a Csodák Palotája. Szerettem a fizikát annakidején, de azt nem mondanám, hogy szakértő vagyok. Aztán rájöttem, hogy nyugodtan rá lehet bízni a szakemberekre a munka ezen részét, én pedig vittem a menedzsmentet, a marketinget. Fő feladatnak a többgyermekes családok megszólítását tekintettem. Szép lassan eljött az az idő, hogy lehetett fejleszteni, be lehetett vezetni új tematikákat, vagy épp eszközöket, programokat, az pedig folyamatosan a fejemben volt, hogy ha már a többi tudomány felé nyitunk, akkor a biológia mindenképp legyen előtérbe tolva. A pedagógusok feladatának megkönnyítése is a célok közé tartozott ezzel a tematikus egységgel, de az is, hogy megkönnyítsük a dolgát azoknak az apukáknak, anyukáknak, akik szeretnének a születésről a gyerekükkel beszélgetni. Azt hiszem, minden szinten sikerül edukálni a nagyon széles, korosztályos látogató közönségünket.
Mennyi idő bejárni ezt a sok helyszínt?
Két-három óra az, amit minimum rá kell szánni a Csodák Palotájára. Napi karszalag van, amivel ki-be lehet járni, amit hétvégén sokan ki is használnak. Büfénk ugyan van, de nem tudunk melegkonyhát üzemeltetni. A karszalaggal ki-be lehet közlekedni, száz méteren belül minimum tíz hely van, ahol az ebédet el lehet fogyasztani. Sokan csinálják, hogy ide jönnek már délelőtt játszani, megéheznek, elmennek ebédelni, és visszajönnek délután. Nyilván a napi karszalag az óbudaiaknak könnyebbség, hogyha pici gyerek van, akit még le kell fektetni ebéd után, hazamennek, és amikor felébred, vissza tudnak jönni.
Úgy látom, épp átalakítás zajlik.
Igen, épp Öveges színpadot alakítunk ki a Tudósok csarnokában. Ott kétszáz fős lesz a befogadó képesség, most nyolcvan körül van, és ez kevésnek bizonyult. Kétóránként lesz fix előadás, külön tematikák szerint, remélem, hogy így sokkal többen részt tudnak venni az előadásokon. Nem zárjuk be egy terembe ezt a sok csodát, hanem nyitott térbe rakjuk.
Milyen gyakran kerülnek be új programok, játékok a Csodák Palotájába?
Ez egy nagyon-nagyon jó része a munkának, de sajnos nem mindig fér bele a költségvetésbe. Tizenöt-húsz éve gyakran installáltunk egy-egy új játékot. Most változott annyira a világ, hogy igazán hírértéke csak egy új tudományos egységnek van, az pedig borzasztó nagy beruházás. Ráadásul, az emberek ismerik, szeretik a Csodák Palotáját, és mindenkinek megvannak a kedvencei. Még most is kapunk olyan kommenteket, hogy a Millenárison volt még ez meg az a játék, és most már nincs, és ez milyen szomorú. De ahhoz, hogy mindig legyen újdonság, de semmi ne tűnjön el, abból, ami volt, mindig nagyobb helyre kellene költözni, ez pedig nyilván nem megvalósítható. Úgyhogy mindig, amikor valami újdonság van, meg is kell válni valamitől, ami fájdalmas dolog. A trendekkel kapcsolatban egyértelmű, hogy minden megy a digitalizáció irányába. Tartom magam ahhoz, hogy nem szabad ezt figyelmen kívül hagyni, de mivel a gyerekek és a felnőttek is a virtuális világban élik az idejük jelentős részét, úgy érzem, hogy még fontosabb, hogy legyen egy hely, ahol játszani és tanulni lehet a fizikai valóságban.
Miért lettél történész? És hogyan kerültél az Óbudai Múzeumba?
Mindig is érdekelt a történelem, de nem a középiskolákban tanított „fontos” események, „nagy” változások ragadták meg a fantáziámat, hanem arra kerestem a választ, hogyan éltek elődeink, milyenek voltak a hétköznapjaik. Szegeden végeztem történelem szakon, és az érdeklődésemnek megfelelően más tudományokba, megközelítésekbe is belehallgattam, tanultam régészetet, művészettörténetet, a kulturális antropológiáról papírt is szereztem. Az egyetem elvégzése után a klasszikusnak tekinthető történelemtanári pálya kevésbé vonzott, inkább kutatással szerettem volna foglalkozni. Így lettem levéltáros, egyébként pont Óbudán. A levéltárban, habár a történeti források közelébe kerültem, mégis a hivatali munka vette el az idő nagy részét, ezért amikor 2008-ban az Óbudai Múzeumban állást hirdettek – ráadásul a múzeum újjászervezésében vehettem részt –, akkor boldogan mentem.
Történészként mi a szűkebb értelemben vett kutatási témád?
Röviden úgy lehet összefoglalni, hogy a vallástörténet kulturális szempontból. Ezalatt azt értem, hogy nem annyira az egyháztörténet/intézménytörténet, nem a teológiai hitbéli viták – jóllehet azok is elég izgalmasak tudnak lenni –, hanem a hétköznapi emberek mindennapi vallásos életének kulturális kontextusa a témám.
Az 1990-as évek elején magyarul is megjelent és komoly népszerűségre tett szert Carlo Ginzburg A sajt és a kukacok című könyve, a mikrohistória alapműve. Egy 16. századi molnár világképét ismerjük meg benne, főképpen az inkvizíciós pere szövegeiből. Van esetleg hasonló óbudai történet, amibe belefutottál kutatásaid során?
Hétköznapi embereket középpontba állító, hétköznapi történéseket vizsgáló mikrohistóriai művek a 70-80-as évek után szép számban születtek, és valóban, ez a megközelítés nagyon közel áll hozzám. Nagyon sok érdekes történet van, az eddigiek közül az egyik legérdekesebb Madarassy Gergely és rajta keresztül az óbudai református gyülekezet korai története. A török hódoltság utáni időszakról ennek a jómódú, magyar nemzetiségű, református embernek az életén keresztül tudhatunk meg többet. Hasonlóan Ginzburg kutatásához, többek között itt is egy per iratanyaga segít nekünk a hétköznapok feltérképezéséhez: Madarassy telkén épült a református templom, a kamarai prefektus engedélyt adott rá, de miután kiderült, hogy csak az uralkodó adhatott volna felhatalmazást, hosszadalmas perek indultak, és ezeknek a jegyzőkönyveiből, perirataiból akár évtizedekkel azelőtti ügyekre is rálátásunk nyílik. De Óbudával kapcsolatban ebből az időszakból más mikrohistóriai kutatások alapjául szolgáló szövegeket is ismerünk: a 18. századi óbudai zsidóság életéről is számos írásos emlék maradt fenn. Szintén figyelemre méltó az óbudai kegyhely története. Ehhez kapcsolódóan született meg 1777-ben a Flores Mariani… kezdetű mirákulumos könyv, amiben a zarándokhely kialakulásának története mellett a kegyhelyhez kötődő 51 csodás esemény történetét is megismerhetjük. És még mindig csak a 18. századról beszélünk…
Milyen volt az Óbudai Múzeum, amikor ide jöttél? És hogyan találtátok ki az új múzeumot, az új állandó kiállítást?
2008 előtt ez egy tipikus helytörténeti gyűjtemény volt. Nem volt összefüggő történeti kiállítás, hanem az irodákban, szobákban esetlegesen kiválasztott témájú tárlósorozatok, tárgyinstallációk voltak: egy berendezett szíjgyártó műhely, egy szecessziós szoba és egy tipikus békási lakás jelentette a látogatható tereket.
És persze rögtön kérdésként merült fel, hogy mikortól kezdjük el mesélni a történetet, hiszen az ókori sztorit az Aquincumi Múzeum nyilvánvalóan szemléletesebben, alaposabban el tudja mesélni. Vagyis érdemes volt a középkortól, az Árpád-háziaktól kezdeni. Egy város három arca, ez lett a kiállítás címe, Óbuda történetének második évezredi három markáns korszakára utalva.
A helytörténet mindig feltételez egy elképzelt, közös történetet. Hogy a különböző korok Óbudái között van összefüggés. Pedig lehetne azt is gondolni, hogy az Aquincum tündöklése és bukása utáni szünet egyben törlés is, az Árpád-házi királyok székhelye ugyanitt, de egészen más történetet jelentett. Lehetne sorolni és cezúrákkal elválasztani a 18. századi Zichyék barokk Óbudáját, a 19. század végi, Krúdy-féle kiskocsmás, zsidó-sváb falusias külvárost és a 20. század második felének szocialista nagyvállalati-gyári, lakótelepes, vállalati üdülős korszakát.
Ha a történelemtankönyveket nézzük, akkor azok valóban a korszakokra, az éles elválasztásokra, a különbségekre fókuszálnak. De ha a helyi kis történeteket, a családok nagy korszakok közötti sorsát is vizsgáljuk, akkor kirajzolódik az óbudai történelem is. Például a török hódoltság idejéről azt tanuljuk, hogy a települések jelentős része, így Óbuda is elnéptelenedett, aztán a törökök kiűzése után úgy kellett betelepítésekkel új lakosságot hozni ide. Ez részben igaz, hiszen lakossághiány lépett fel, az uradalmat pedig működtetni kellett, de például Óbuda esetében arról beszélhetünk, hogy két rövidebb időszakot leszámítva folyamatosan lakott volt a település, azaz volt kontinuitás, volt élet Óbudán a török uralom 150 éve alatt is, és akik a 17. század végén idetelepültek, azok igazából visszajöttek, tehát csak pár év esik ki az óbudaiságukból. A hely és lakosságának jelenléte gyakorlatilag folytonos volt, Óbuda mint történelmi szereplő állandóan a színpadon volt. Tehát Óbuda történetének bemutatásánál is fontos kérdésként merült fel, hogyan tudjuk az átmeneteket, a nagy korszakok közötti időszakokat bemutatni.
A 2008-as váltás előtt a múzeumra általában az volt a jellemző, hogy annak a pár muzeológusnak, akik itt dolgoztak, a gyűjtemények feldolgozása, nyilvántartás vezetése stb. mellett nem maradt ideje a kutatásra, hanem a helytörténészek, sokszor amatőrök, lelkes lokálpatrióták anyagait, gyűjtéseit dolgozták fel. Erős forráskritikával kellett és kell ma is dolgozni.
Az a szál, amire felfűztük a bemutatott anyagot, az egyfajta foglalkozás-történet volt, a török hódoltság utáni időszakot nézve volt itt szőlőművelés, hozzá kapcsolódó kézművesipar, kereskedelem, vendéglátózás, aztán az iparosodás során a mezővárosból ipari külváros lett, majd szocialista munkásváros lakótelepekkel, gyárakkal.
Az állandó kiállítások 10-12 év után elfáradnak, ti is terveztétek, hogy megújítjátok. Milyennek kéne lenni egy mára hangolt, új állandó kiállításnak?
Az igazgatói pályázatom központi eleme az volt, hogy 2023-ban, a múzeum 50 és a főváros 150 éves évfordulójára egy teljesen új megközelítésű és új kutatásokra alapuló állandó kiállítást hozunk össze. Nem új gondolat, hiszen már a 2010-es nyitás pillanatától azon kezdtünk el gondolkodni, hogy milyen irányba érdemes gondolkozni majd a következő állandó kiállítás tervezésekor. Az új koncepció legfőbb gondolata: a közösség öröksége, ami minden értelemben a lakosságra fókuszál nemcsak a kiállítás tárgyait, történeti alapját, üzenetét tekintve, hanem már az előkészületek, kutatások során is a lakosságot bevonva alakítjuk ki az új állandó tárlatot. A 21. századi trendeknek megfelelő, korszerű koncepció ez. Csak a járvány és az azzal összefüggő megszorítások közbeszóltak, a szoros lakossági kapcsolatot, találkozásokat feltételező előkészítő munkát megakadályozta, valamint a költséges új anyaggyűjtésre sem maradt pénz. Annak kevésbé látjuk értelmét, hogy a meglévő, kiállított tárgyakat más tematikába helyezzük át, mindezt „új kiállításként” eladva. Az évfordulóra így a mostani állandó kiállítás ráncfelvarrásával készülünk: több új tárgy jelenik meg, frissítjük a feliratokat, egy-két kiállítási egység megújul, de teljes egészében nem lesz új kiállítás.
Milyen időszaki kiállításokat terveztek az elkövetkező években?
Az emlékévet nem akarjuk elengedni, Harrer Pál 150 éve, 1872-ben lett Óbuda polgármestere. Az ő életét és munkásságát feldolgozó és bemutató minikiállítás jó felvezetés Budapest egyesülésének megünnepléséhez.
Az elmúlt időszakban gigantikus gombgyűjtemény érkezett be a múzeumba. A textilmúzeumi filiáléba kapcsolódna tematikusan, de ott nincs hely ideiglenes kiállításoknak, így ez is a főépületben lesz berendezve. Elsőre talán nem tűnik annyira érdekesnek, de a gombok kultúrtörténetén keresztül is el lehet mesélni a gazdasági, társadalmi, kulturális változásokat, a mi munkánk lesz az, hogy az ezekben a tárgyakban rejlő történeteket érdekfeszítően és szórakoztatóan mutassuk be.
Ez a kiállítás nem irodalomtörténeti szempontból közelít az írókhoz, hanem a várost a középpontba állítva azt vizsgáljuk meg, mennyire volt otthonuk a szerzőknek a kerület. Az előző években, évtizedekben megszilárdult Krúdy-kultuszon kívül is van Óbuda, szeretnénk kiszélesíteni a kultúra terét. Csak egy pár nevet említek azok közül, akik itt laktak és akikről szólni fog a kiállítás: Gelléri Andor Endre, Kassák Lajos, Tamkó Sirató Károly, Nagy László, Csukás István, Orbán Ottó, Göncz Árpád, Peterdi Pál és természetesen Esterházy Péter. Igazi ünnepi kiállítás lesz.
Nem beszéltünk még a másik, játék tematikájú állandó kiállításotokról.
2016-ban nyílt meg a felső szinten a főváros első állandó játékkiállítása. Ha azt tekintjük mérvadónak, hogy egy állandó kiállításnak 10-12 év a kifutási ideje, akkor még sokáig itt lesz velünk. A kiállítást látogatók sokfélesége mutatja, hogy valóban hiánypótló kiállításról van szó, hiszen nemcsak a kerületben élők, hanem Budapest egészéről, a környék településeiről, sőt távolabbi városokból is látogatnak hozzánk. Érdekes tapasztalat, hogy a kiállítás jellegéből, tárgyi anyagából fakadóan legalább akkora élményt nyújt a felnőtteknek, mint a gyerekeknek.
Keretes szerkezetként: ha már nem akartál és nem is lettél tanár, a múzeumpedagógia révén mégis utolért a nevelés szellemisége.
Az 1970-es évektől kezdve a társadalomtudományokon kívül a múzeumokban is lezajlott egy paradigmaváltás: a múzeumok erősen nyitnak a befogadók felé. A 2008-as nagy váltástól kezdve Óbudán is hangsúlyos lett a múzeumpedagógia. Nemcsak a múzeum terébe hívunk iskolákat és óvodákat(!), hanem magunk is megyünk iskolákba, illetve külső terekbe. Különösen büszke vagyok arra, hogy a speciális helyzetben élők felé is nyitottunk nekik meghirdetett tárlatvezetésekkel, programokkal. Eleve a 2010-es állandó kiállítást múzeumpedagógiai szemlélettel készítettük: gondoltunk a tárlatvezetésekre, kapcsolódó foglalkozásokra. Például most is, mint minden ősszel szüreti foglalkozásokat tartottunk, a kiállítás részeként funkcionáló szőlődomb alkalmassá tesz minket erre. A Goldbergerben kreatív szakmáknak, divatipari hallgatóknak tartunk foglalkozásokat, visszajáró vendégeink a MOME és az Óbudai Egyetem textiltervező szakos diákjai. A muzeológus egyetemi képzésbe is bekapcsolódtunk, sokan nálunk végzik a kötelező gyakorlati képzést, aztán gyakornokok lesznek itt, és a kiválasztott keveseknek szerencsés esetben munkát is ajánlunk mindezek után.
A múzeumi paradigmaváltás, a kifelé fordulás szerves részeként tekintünk a szervezett helytörténeti sétáinkra is: több mint 10 éve szervezzük őket, komoly sikersztorinak számítanak. Ebben az elmúlt időszakban hozzávetőleg 15-20 különböző sétánk volt és van. Széles a választék, hiszen az 1-1,5 órás időtartamtól kezdve az egészen hosszú 2,5-3 órás sétákról is beszélünk, a dolgozóink, kutatóink folyamatosan jönnek az újabb ötleteikkel, ezekből fejlesztjük ki az újabbakat. Az adventi sétánk idén kerül először kipróbálásra. És a 2020-ban kiadott nagy könyvünk, az Óbuda története is illeszkedik ebbe a fordulatba, hiszen nem egy száraz településmonográfiát írtunk és szerkesztettünk, hanem szakemberek által írt, az érdeklődő laikusok számára is érthető tanulmánygyűjteménnyel segítünk a tájékozódásban, a kerület történetének megismerésében.
Amikor reggelre kelve elment az internet, először csak valami helyi problémára gyanakodtam. Aztán később, ahogy a délelőtt folyamán a telefonok is némák maradtak, fokozatosan erősödött bennem az érzés: valami történt. Eszembe jutott a 2013-as utazásom, amikor napokra lezárták a kommunikációs csatornákat a tüntetések miatt.
A Nílus-menti falvakban persze ebből semmi sem érződött: a piacok nyitva, az emberek a földeken ugyanúgy folytatták munkájukat, mint már évezredek óta minden nap. Ahogy ráfordultunk a folyó nagy kanyarját egyenesen átszelő, mintegy kétszáz kilométeres sivatagi aszfalt útra, eszembe jutottak 16 évvel ezelőtti utam képei, amikor először jártam ezen a vidéken.
***
Már hosszú ideje terveztem azt az utazást, számtalan könyvet és weboldalt néztem végig az évek alatt – Szudán lassan az álmaim részévé vált. Érdeklődésem alapvetően egyiptológia tanulmányaimból származott.
Egy ütött-kopott komppal indultunk el Asszuánból, Egyiptomból délre, hogy aztán Wadi Halfától, Szudán északi kikötőjéből megtegyük a közel ezer kilométeres szárazföldi utat Kartúmig, a fővárosig. 2005-ben még nem voltak aszfaltutak és hidak az ország északi részén, így utaztunk hatalmas cementeszsákokkal megrakott teherautókon, ütött kopott dzsipek platóján és veterán kompokon keltünk át Níluson. A defektek és lerobbanások mindennaposak voltak.
A Nílus 3. zuhatagának környékén az apró falvak lenyűgöző látványt nyújtottak. A zöld pálmaligetek között megbúvó, egyszerű agyagtégla és vályogházak falai csodálatos színekben pompáztak: tűzpiros, kanárisárga, fűzöld színű geometrikus és növényi motívumok díszítették a falakat, de még a legszegényebb házak omladozó oldalára is jutott legalább egy indigókék vaskapu. Az utcák tiszták voltak, a házak előtt színes ruhákba öltözött, karcsú, fekete lányok és asszonyok sürögtek pálmaseprűkkel, egy közelgő ünnepre készülve.
Amerre jártunk, mindenütt megtapasztaltuk a legendás szudáni udvariasságot és vendégszeretetet. Az utazó ezen a vidéken soha nem maradhatott étlen-szomjan vagy fedél nélkül. Nem volt olyan megállónk, ahol ne kaptunk volna legalább egy meghívást teára, kávéra vagy egy közös étkezésre az ott lakókkal.
***
Az aszfaltút helyén, ahol most autóink haladnak, 16 éve csak poros keréknyomok és néhány levert vasoszlop jelezte az irányt a kopár tájban. Akkor tizenheten szorongtunk egy apró platós Toyotán, és én már remélni sem mertem, hogy az előző napok műszaki problémái után, köhögő motorú kocsinkkal valaha is megtesszük ezt a mély sivatagi utat. Alig hittem a szememnek, amikor végtelennek tűnő órák után megpillantottam a távolban egy jellegzetes sziklatömböt, a könyvekben már sokat látott Dzsebel Barkal szent hegyét. Akkori sofőrünk igazán méltó utódja volt az egykori karavánvezetőknek.
Az út ma sima, két és fél órán belül Karimában vagyunk turistacsoportommal.
Itt végre választ kapok a reggel óta bennem motoszkáló kérdésre: hajnalban egy katonai puccs során őrizetbe vették a 2019-es forradalom után megalakult átmeneti kormányzat civil tagjait, köztük a közgazdász kormányfőt, Abdalla Hamdokot, és egy katonai tábornok és csapata vette át az ország irányítását. A határok és repülőterek zárva, így arra, hogy milyen úton jutunk haza, új tervet kell majd kitalálnom.
Kísérőink és a helyiek, akikkel beszélgetünk, mind dühösek és határozottak. Amióta az országot több mint húsz éve uraló diktátort, Omar al-Bashírt két és fél éve egy nagyszerű és a tüntetők részéről végtelenül békés forradalommal elűzték, mindenki a demokratikus átmenetben bízik, szavazni akar 2023-ban, és senki sem szeretne még egy katonai uralmat.
***
Igyekszem a csoportom tagjait nem terhelni, vagy megrémiszteni ezekkel a részletekkel, és folytatjuk az aznapra tervezett programot. A vörös fényű októberi nap perceken belül lebukik a horizonton, miközben mi még egy utolsó pillantást vetünk a hatalmas tanúhegyről a negyedik zuhatag vidékére. Amerre a szem ellát, a Nílus partján pálmaligetek, mögöttük kisvárosok, apró falvak sorakoznak. Zöld és homoksárga, némi ezüstöskék szín, a távolból, motorzúgás, kutyaugatás, vagy néha szamárbőgés.
Dzsebel Barkal sziklatömbje szent volt az ókori emberek számára: ez volt a hely, ahol a kosfejű napatai Amun isten lakozott. Tetejéről szétnézve kirajzolódnak az homokba temetett, évezredes templomok: az Egyiptomból érkezett hódító fáraók épületei, valamint azon fekete bőrű királyok szentélyei és palotái, akik a Kr. e. 7. században elfoglalták Egyiptomot is, és egészen Jeruzsálemig terjesztették ki uralmukat. Pianhi, Taharka és utódaik apró, hegyes piramisai ott pihennek mind a környéken. Bár sírkamráikat már régen felnyitották előbb a kincskeresők, majd a régészek, markáns arcvonásaik visszaköszönnek a gránitszobrokon és a templomok domborművein.
A háttérben ezalatt folyamatosan megy a hazautunk szervezése a már működő telefonokon: a repülőtér talán kinyílik, de a nemzetközi járatok – így a mi török gépünk – három nap múlva esedékes érkezése több mint kétséges. A fővárosban tüntetések sora zajlik, a sebesültek és a halottak száma egyre csak nő, a fegyveres testületek kíméletlenül fellépnek a demonstrálók ellen.
A régmúlt és a folyamatosan változó jelen egyszerre vibrál körülöttünk.
***
Mintha a Csillagkapu című film egyik jelenetében lennénk: ezt éreztem először Meroé királyi temetőjének homokdombjait megpillantva, és a kép azóta sem sokat változott. A magaslatokon elterülő kisebb-nagyobb gúlák és kápolnák csoportokba szóródnak szét a homokkő dombokon, körülöttük ma már csak homok és sivatag, a Nílus-parti falvak a messzeségben látszanak.
Itt, Kartúmtól mintegy 200 km-re északra emelkedett egykor a fekete fáraók utódainak, a Kusita Királyság uralkodóinak déli fővárosa, ahol a Kr. e. 3. század és a Kr. u. 4. század között az uralkodók nagy része temetkezett. A megrakott áldozati asztaloknál, oroszlános trónon ülő királyok és uralkodónők alakjai ma is kivehetőek a piramisok előtti kápolnák falain. Körülöttük udvartartásuk és az Egyiptomból „kölcsönzött” istenalakok: Ozirisz, Ízisz, Neftisz, Anubisz és más halotti istenek. A jórészt kirabolt temetkezési kamrákból származó kincsek egy része ma a világ nagy múzeumainak tárlóiban csodálható meg: köztük például Amanishakheto, a Kr. e. 1. században élő uralkodónő pompás aranykarkötői, fülbevalói és gyűrűi is, amelyet egy olasz kalandor szerzett meg és adott el jó pénzért a 19. század elején.
Estére újabb hazajutási terv körvonalazódik: a kartúmi magyar konzul segítségével jegyet veszünk Isztambul felé egy szudáni járatra, amely reményeink szerint fel is száll két nap múlva.
***
Ahogy a gépünkre várunk a főváros kicsi repülőterén, végiggondolom, hogy csoportkísérőként féltem-e a mostani úton. A válaszom egyértelműen: nem. A szervezés, az alkalmazkodás és a felelősség természetesen jó adag izgalmat, bizonytalanságot és több álmatlan éjszakát hozott nekem az elmúlt napokban, de egy percig nem kételkedtem abban, hogy mi alapvetően biztonságban vagyunk.
Szudánban ugyanis nem a kormányzat, a központi vezetés vagy a fegyveres szervek garantálják a közrendet, hanem a helyi közösségek és az emberek nyitott, tisztelettudó és végtelenül vendégszerető hozzáállása. Itt az utazó mindig megbecsült vendég.
És bár a hírek most, egy hónappal a puccs után még mindig további tüntetésekről és kemény megtorlásokról szólnak, bízom benne, hogy ebben a jobb sorsra érdemes és a demokratikus változás felé elkötelezett országban hamarosan újra béke lesz, és tavasszal újra visszatérhetek.
TOP 5:
Január 2, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Finisszázs | 60 év alatt a Föld körül
2022. január 2-án, 15 órától finisszázst tart a Kiscelli Múzeum a 60 év alatt a Föld körül című kiállításban. Árvai Mária, a kiállítás kurátora és Kumin Mónika művészettörténész, a katalógus egyik szerzője tart közös tárlatvezetést.
Január 4, Kedd – 19:00 BEM MOZI Woody Allen: Manhattan
Isaac Davis, a sikeres vígjátékíró otthagyja televíziós állását, csak azért, hogy minden idejét a regényírásnak szentelhesse. Ám írás helyett inkább megpróbál magyarázatot találni elhibázott életére és a nőkkel való szerencsétlen kapcsolatára, gyelőre nem sok eredménnyel. (fekete-fehér, feliratos, amerikai film, 96’, 1979)
Január 5, Szerda – 18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képességének megszerzéséről
Egy élőszavas mesemondással és beszélgetéssel egybekötött programsorozat veszi kezdetét november 3-tól a Csillaghegyi Közösségi Ház udvari kisházában.Este 18-20.30-ig minden alkalommal!
A programsorozat egy 3 alkalmas önismereti, felnőtteknek(nőknek és férfiaknak is)szóló mesecsoporttal indul.
Január 5, Szerda – 19:00 TRAFÓ HOUSE Dollár Papa Gyermekei: Picasso
A művet külön kell választani a művésztől. Önzetlen zseni nem létezik. Bántalmazók nélkül üresebb lenne a világ. Ha vállalod magad, jobb ember leszel. Jó emberekkel jó dolgok történnek. Vagy?
Január 6, Csütörtök – 19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Amikor a tudomány is csütörtököt mond
Az előadás a világban elterjedt filozófiai és vallási kérdések merev kereteit próbálja feszegetni, hogy végre eljuthassunk a világ keletkezésének és működésének megértéséhez. A tudomány azt kutatja, hogyan, a vallás pedig azt mondja el, hogy mitől működik a világ.
Heti Bontás:
December 31, Péntek:
20:00 MUZIKUM KLUB & BISZTRÓ IVAN & THE PARAZOL New Year’s Bash
21:00 CINEMA HALL BUDAPEST HELLO 2022 ✘ Rádió 1 Szilveszteri Klubfesztivál
21:00 MADAM Madam • Retro Szilveszter • 12.31
22:00 VÁRKERT BAZÁR Be Massive Szilveszter – New Year’s Eve Party – Várkert Bazár
22:30 A38 NYE – hosted by Next Level & Bladerunnaz // 2 rooms // Dec 31.
Január 1, Szombat:
3:00 SYMBOL BUDAPEST BREAKFAST® ➤ SYMBOL • 2022/01/01
6:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT Katttarzis NYE After // Turbina
10:00 HÁRMASHATÁR-HEGY Happy New Trail 2022
16:30 BEM MOZI Tarr Béla: Sátántangó (English subtitles)
Január 2, Vasárnap:
10:30 GELLÉRT HEGY Tánc a hegyen
15:00 KISCELLI MÚZEUM Finisszázs | 60 év alatt a Föld körül
18:30 RS9 SZÍNHÁZ Ingyenes Színészi Tréning Sardar Tagirovsky-val Budapesten Mindenkinek!
19:00 BEM MOZI Jankovics Marcell: Az ember tragédiája / The Tragedy of Man
Január 3, Hétfő:
19:00 KINO CAFÉ MOZI Filmszerész filmklub – Jancsó 100: Fényes szelek
19:00 METRO WORKS HatásSzünet / nyitott színjátszó felnőtteknek
19:00 XX84 – ORWELL XX84 – Orwell: 1984 c. regénye nyomán
20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Voice & Guitar – Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duo
Január 4, Kedd:
12:00 Q CONTEMPORARY Patron 2021 – karácsonyi műtárgyvásár és kiállítás
18:00 ARTUS STÚDIÓ FINISSZÁZS // Németh Ágnes és Máté Bea: RETÚR
19:00 BEM MOZI Woody Allen: Manhattan
19:30 TWENTYSIX Night yoga in the jungle-esti jóga és tea a dzsungelben
20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Cseh Péter Quintet
Január 5, Szerda:
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képességének megszerzéséről
19:00 TRAFÓ HOUSE Dollár Papa Gyermekei: Picasso
21:00 BEM MOZI Alfred Hitchcock: Psycho
Január 6, Csütörtök:
18:00 LIGET GALÉRIA Fusz Mátyás – Fatalista kiállítás
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Amikor a tudomány is csütörtököt mond
19:30 ZENEAKADÉMIA Jupiter
20:00 LÁMPÁS Tibi and the Otters (full band) – Live @ Lámpás!
20:30 PATYOLAT // PRÓBAÜZEM Túmia elkalandozik
Az ezredforduló idején, egészen pontosan 2000-ben kezdtem közvetlenebbül kötődni Óbudához. Az első években a munkát, később már személyes kapcsolatokat, egy idő után a családot, majd pár évig az otthont is jelentette.
Az első pillanattól fogva – már a 18-as busz ablakán keresztül is – szembeötlő volt Óbuda sokszínűsége, ellentmondásosnak tűnő jelenségei által formált változatossága. A múzeumban dolgozva, és Óbudához kötődő történeti, társadalomtörténeti kutatásokat folytatva egyre inkább elmerültem a település múltjának izgalmas kavalkádjában, kifogyhatatlan történeteiben, épületeiben, tárgyaiban, lakosaiban, embereiben: az óbudai zenebona, a Főtér alatti középkori templomromok (katedrálisok!), a kastély, a kiscelli kegyhely, a Szent Péter és Pál templom, közelében Budapest legrégebbi református temploma, alatta a középkori királyi, királynéi vár romjaival, a reformkor legmonumentálisabb zsinagógája, a Goli (Goldberger gyár), az Árpád híd, a Faluház, a Flórián, a Szentháromság-szobor, a Zichyek, Bebo, Madarassy, Kunitzer, Leon H., San Marco hercegné, Krúdy, Ugray, a német vöröskereszt, Örlős, Harrer, Goldbergerek, Esterházy, Csukás, Gelléri, felsorolhatatlan. És Aquincum időszakát még nem is érintettük…, rengeteg arca van a városnak.
Az Óbudai Anzikszot olvasva ebből az ezernyi arcból, történetből, emberből, épületből, jelenségből, ismerhetünk meg – kellemes hangulatú beszélgetések, írások, képek formájában – egyre többet és többet, közelebb hozva Óbudát, talán magát az „óbudaiságot”.
Viszket Zoltán
TOP 5:
December 26, Vasárnap – 19:30 AKVÁRIUM Parno Graszt karácsonyi koncert // Akvárium Klub NagyHall
A tradicionális cigányzenét játszó Parno Graszt együttes ismét visszatér Budapest egyik legpazarabb klubjába, ezzel már-már hagyományt teremtve egy karácsonyi koncert keretein belül.
December 27, Hétfő – 20:15 BEM MOZI Casablanca
Casablancában mindenki Rick (Humphrey Bogart) mulatójába jár. Ez az egyedüli hely, ahol a nácik elől Amerikába menekülők hamis papírokhoz juthatnak. Rick eddig még mindenkin segített, de egy nap feltűnik régi szerelme (Ingrid Bergman) egy másik férfi társaságában, s akkor egy pillanatra elveszíti korábbi határozottságát. Az örök klasszikus ismét vetítésre kerül a Bem Moziban, eredeti nyelven, Magyar felirattal.
December 28, Kedd – 19:30 DÜRER KERT Galaxisok – Dürer Kert
A Galaxisok az új Dürer Kertben zárja az évet december 28-án. Jegyek korlátozott számban kaphatók csütörtök (12.09.) 11:00-tól.
December 29, Szerda – 19:00 SZKÉNÉ SZÍNHÁZ Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
“[..] Dosztojevszkij az emberi lélek végtelen mélységeibe ereszkedik. Az előadás ezt a belső világot szándékozik ábrázolni, a szereplők lélektani folyamatait és állapotait próbálja formába önteni a test és a szöveg képiségén keresztül.” Horváth Csaba
December 30, Csütörtök – 19:00 A38 Európa Kiadó – Love 2020 lemezbemutató, vendég: Balaton @ A38 Hajó
Az év utolsó hónapjában újra az A38 Hajó színpadán lép fel az Európa Kiadó! A ’80-as évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros–énekes–igazgató köré épülő Európa Kiadó története nem hagyományos zenekartörténet. A zenekar közel 40 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos a zenekar tagjai. A 2020-ban rögzítette új lemezanyagát az együttes, Love 2020 címen, amely végül 2021. októberében jelent meg.
Heti Bontás:
December 24, Péntek:
8:00 KOVÁCS NÓRI MEDITÁCIÓ Ingyenes Szeretet meditáció élő online 2021.12.24
10:00 JÁSZAI MARI TÉR 11. Fussunk egyet (együtt) december 24-én!
10:00 MILLENÁRIS Fabók Mancsi Bábszínháza – Ha betér az Égi Király
23:00 BELVÁROSI FERENCES TEMPLOM Karácsonyi orgonamuzsika
December 25, Szombat:
9:30 BUDAPEST PARK A Nagy Karácsonyi Megcsúszás – Budapest Park
13:00 SANT’EGIDIO KÖZÖSSÉG Karácsonyt mindenkinek! Hívj meg egy szegényt az ünnepre!
20:00 PLACE BAR Csúnya Pulcsis Buli // 12.25. // Place bár
December 26, Vasárnap:
9:30 BUDAPEST PARK A Nagy Karácsonyi Megcsúszás – Budapest Park
17:00 TRIÁSZ Karácsonyi Dupla TRIÁSZ koncert
19:30 AKVÁRIUM Parno Graszt karácsonyi koncert // Akvárium Klub NagyHall
December 27, Hétfő:
17:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT VI. Avant-garde Jazz Festival I day 1 I Gentry Sultan, Sauropoda
19:00 A38 Fran Palermo, vendég: DLRM // A38 Hajó
19:30 DÜRER KERT Middlemist Red évzáró koncert // Dürer Kert
20:15 BEM MOZI Casablanca
December 28, Kedd:
18:00 BEM MOZI Óz, a csodák csodája / The Wizard of Oz
19:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT VI. Avant-garde jazz festival | day 2 | Osaka Crack, Kinetic Erotic
19:30 DÜRER KERT Galaxisok – Dürer Kert
December 29, Szerda:
18:00 EURÓPA HAJÓ 25 évesek lettünk! Jubileumi előszilveszteri buli az Európa Hajón!
19:00 SZKÉNÉ SZÍNHÁZ Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
19:00 3HOLLÓ VI. Avant-garde Jazz Festival I day 3 I Muri no muri, Kaktus
19:30 AKVÁRIUM SOLD OUT DUPLA! – Esti Kornél 15 // Akvárium NagyHall – vendég: Felső Tízezer, Grabovski
December 30, Csütörtök:
19:00 3HOLLÓ VI. Avant-garde Jazz Festival I day 4 I Microdosemike, Deus Ex Quartet
19:00 A38 Európa Kiadó – Love 2020 lemezbemutató, vendég: Balaton @ A38 Hajó
19:00 AKVÁRIUM DUPLA! – Esti Kornél 15 // Akvárium NagyHall – vendég: Felső Tízezer, Grabovski
Középpontban : az ISKOLA. Az iskola: épület, hangulat, legendás tanárok, tehetséges diákok, súlyos történelem és nyitottság az újdonságra, rajzszakkör és iskolaújság. Pár cikk a magazinból: megmutatjuk az igazi Anziksz-sütemény receptjét, szót ejtünk a szociális akvarellről, bemutatjuk az óbudai középiskolák fantasztikus alkotásait és az intézményvezetők körkérdésre adott válaszait, de lesz mese, sőt, folytatódik képregényünk is – mindez megspékelve Huzella Péter “prüncögésével”.A máglyarakás tényleg az egyik legegyszerűbb sütemény, alapvetően kifli, tej, tojás, cukor és alma kell hozzá. Minden, ami ezen felül van, már csak extrázás: kifli helyett lehet szikkadt kalácsot vagy brióst használni, mehet hozzá őrölt vagy durvára vágott dió, alma helyett készülhet körtével, amit mazsolától kezdve kandírozott gyümölcsökön át még rengeteg fűszerrel is lehet ízesíteni, sőt, egy réteg baracklekvár is jól áll neki.
Úgy tűnhet, hogy az Anziksz verziója mindennel szembe megy, amit fent leírtam. Nem is egyben sült, mint a hagyományos, változtatás is van az alapanyagok között, a végeredmény pedig egy szeletelhető, könnyű desszert lett, sőt, még az alma sem teljesen darabos. De akkor mégis miért működik úgy, mint az igazi?
Az alap egy egyszerű linzer, ennek egyszerű oka van: jól áll a süteménynek, ha van benne egy ropogós, jól harapható réteg, ez kiváltja azt az érzést, amit a nagyobb darabokban hagyott, az eredeti változatban a kiflire halmozott alma adna. A sima alma (vagy körte) helyett most birsalmát tettem hozzá. Ősz végétől kezdve érdemes kihasználni, hogy végre szezonja van – bármilyen almás süteményt próbáljanak ki birssel, mert olyan pluszt ad, amit máshoz nem lehet hasonlítani, itt még a baracklekvár pikáns ízét is felidézi.
Jelen esetben pürésített birsalmát használtam sült birskockákkal. A birsnek magas a pektintartalma, ami egy természetes zselésítőanyag, ez tartja meg a hosszan főzött birsalmasajtot, ettől lesz szeletelhető, sűrű az állaga. A pektin hőkezeléssel fejti ki hatását, ezért a birsalma nagyobb részét fűszerekkel jól összefőztem, majd turmixoltam, ebbe kevertem a sült birskockákat, így lett belőle egy friss, a karamellás sült kifliréteghez jól illeszkedő “almás” kiegészítő.
A két réteget egy éjszakát hűtőben pihentettem egy kicsit lesúlyozva, hogy szép egyenletes felületet kapjon. Erre jött a tojásfehérjéből készült habréteg, amit eredetileg sütőben sütnénk a máglyarakás tetejére. Itt most svájci meringet használtam, amit (lehet, de) nem kell sütőben szárítani, mivel amint habbá verődik, addigra már túlesett a hőkezelésen, nyugodtan fogyasztható további sütés nélkül.
Jó, de mi az a svájci mering? Alapvetően háromféle meringet, vagyis tojáshabot különböztetünk meg: a franciát, az olaszt és a svájcit. A francia technológia szerint a tojásfehérjét cukorral habbá verjük, sütőben szárítjuk, sütjük. Az olasz meringhez a fehérjét forró, 118-120 °C-os cukorsziruppal verjük habbá: a forró szirup hőkezeli a tojásfehérjét, így mikor elkészült a hab, már fogyasztható is. Ennél viszont sok ponton el lehet csúszni: maghőmérővel kell mérni a hőfokot, a forró szirupot az elektromos habverővel (vagy robotgéppel) közepesen magas fokozaton kevert fehérjéhez kell önteni úgy, hogy közben a szirup ne hűljön ki. Az elég macerás művelet végén egy stabil habot kapunk.
Na de a svájci! Nem túl ismert a háztartásokban, pedig a három fajta közül a legkönnyebben elkészíthető, a szerkezete pedig a legstabilabb mind közül, viszont hőmérő ehhez is kelleni fog. Vízgőz felett, folyamatos keverés (nem habosítás!) közben melegítsük a fehérjét a cukorral 79-80 C° fokig, ezután magas fokozaton addig habosítsuk, amíg hófehér és elképesztően habos nem lesz. Még a melegítés közben adjunk hozzá valamilyen savas hozzávalót, ízesíthetjük például vaníliával, narancsvirág vízzel (ez remek kiegészítője a birsalmának), és nem szabad kihagyni a sót sem, különben unalmasan édes lesz az eredmény.
Spatulával is kenhetjük a desszertre, de még csinosabb, ha habzsákból nyomjuk fel a süteményre. Rá lehet pirítani grill fokozaton, konyhai lángszóróval (zsebsárkánnyal), de hagyhatjuk egyszerűen fehéren is.
Így áll hát össze az Anziksz máglyarakása: kifli, birsalma, fehérjehab és egy kis ropogós linzer. Jól előkészíthető desszert, szezonális, nem kell hozzá semmi extra (de azért lehet beletenni), és bár nem a hagyományos technológiával készül, higgyék el, az egész egy kerek egésszé áll össze – nem csak nyomokban emlékeztet a máglyarakásra.
100 g cukor
3 tojássárgája
125 g vaj
2 g só
250 g liszt
10 g sütőpor
Elkészítése
A lisztet, sót, sütőport és a felkockázott vajat robotgéppel összemorzsoljuk. A tojássárgáját és a cukrot habverővel világosra keverjük, majd a vajas alaphoz adjuk. Két sütőpapír között fél centi vastagra nyújtjuk, majd 3×10 centis téglalapokat vágunk belőle. Ebből a mennyiségből kb. 20 darab jön ki. Tegyük a lapokat sütőpapírral bélelt tepsibe, hagyjunk közöttük 2-2,5 centi helyet.170 °C-ra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt világosra sütjük.
6 db szikkadt kifli 2 centis karikákra vágva
7 dl tej
2 db egész tojás
1 db tojássárgája
100 g cukor
1 mk só
Elkészítése
Az alapanyagokat előkészítjük. A cukrot karamellizáljuk: fontos, hogy az elején ne kevergessük, csak amikor a cukor ¾ része már felolvadt, de akkor is jobb, ha az edényt forgatjuk, különben nagyobb cukorcsomók maradnak benne, könnyen kristályos és darabos maradhat. Közepes lángon készítsük, mivel a cukor hamar megég! Amikor aranysárga színű, 4-5 részletben adagoljuk hozzá a tejet. Először csak egy keveset öntsünk bele, ilyenkor a karamell felhabzik, erős, forró gőz képződik, óvatosan! Azonnal keverjük el egy spatulával, majd ugyanígy adagoljuk a többi tejet. Ezután a sót, tojásokat és a tojássárgáját habverővel keverjük csomómentesre. Folyamatos keverés közben öntsük hozzá a tej egyharmadát, keverjük simára, majd öntsük vissza a többi tejhez. Főzzük fél percig, közben folyamatosan keverjük, majd egy szűrőn át öntsük a karikázott kiflire. Forgassuk össze, hagyjuk állni 5-10 percet.
Béleljünk ki sütőpapírral egy 25×25 centis formát. Simítsuk bele a karamellás kiflit, finoman nyomkodjuk le a tetejét, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben süssük 25 percet. Hagyjuk teljesen kihűlni.
1 kg megtisztított birsalma 2 centis darabokra vágva
1 db narancs reszelt héja és kifacsart leve
1 rúd fahéj
3 szem szegfűbors
2 szem szegfűszeg
60 g cukor
Elkészítése
40 dkg előkészített birsalmát terítsünk egy sütőpapírral bélelt tepsibe, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben süssük 15 percig. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A maradék birsalmát keverjük össze a többi hozzávalóval, adjunk hozzá egy csipet sót, és öntsük fel 2 dl vízzel (vagy akár aszúval, édes furminttal). Fedő alatt főzzük 10-15 percig, amíg a birsalma összeesik, teljesen megpuhul. Vegyük ki a fűszereket, botmixerrel turmixoljuk simára a birsalmát. Főzzük még további 5 percig, közben folyamatosan keverjük. Adjuk hozzá a külön megsütött birsalma darabokat, majd kenjük a megsült karamellás kiflire. Simítsunk a felületére egy réteg sütőpapírt, majd tegyünk rá súlyokat (pl. 1 kg rizst, cukrot), így sima lesz a felülete. Tegyük hűtőbe egy éjszakára.
4 db tojásfehérje
160 g kristálycukor
1 db citrom kifacsart leve
1 mk só
vanília (elhagyható)
1 tk narancsvirágvíz (elhagyható)
Elkészítése
A cukrot, a tojásfehérjét, a sót (és ha használunk, a vaníliát is) tegyük egy hőálló tálba. Vízgőz felett, folyamatos keverés közben főzzük 75 °C-ra, majd vegyük le a gőzről. Elektromos habverővel verjük kemény habbá, közben adjuk hozzá a citromlevet és a narancsvirágvizet. Töltsük nyomócsővel kiegészített habzsákba.
Vegyük le a birsalmáról a súlyokat és a sütőpapírt, majd emeljük ki a süteményt a formából. Minden oldalán vágjunk le fél-fél centit, így egyenesek lesznek a szeletek. Osszuk fel a süteményt 3×10 centis téglalapokra. Helyezzük a szeleteket a ropogós linzerekre, majd nyomjunk a birsalmára meringet. A habot díszíthetjük konyhai lángszóróval, de anélkül is tálalhatjuk.
A kiflihez keverhetünk darált diót, finomra őrölt mákot, és készíthetjük karamell nélkül, egyszerűen cukorral. A birsalmához keverhetünk mazsolát, aszalt gyümölcsöket. A birsalmás töltelék egy héttel előre elkészíthető, az összeállításig tartsuk hűtőben!
1.fejezet
A Tengeróceán sose fagy be.
Évente csakis egyszer nem stimmel, hogy „sose”: mert karácsonykor a partok mentén, a szirtek meg a sirályok alatt, megtörténik a csoda – vastag jégréteg képződik, a helyiek pedig mehetnek fakutyázni, meg csuszikálni, meg korcsolyázni, meg mosolyogni, meg nagyokat nevetni, meg huppanni, és puffanni, és forró macifröccsöt és télifagyit eszegetni.
A Tengeróceán jó fej ugyanis. Ez az ő karácsonyi ajándéka.
Egyszer azonban, egy aprószemű, kabát alá bekuszmázó eső verte napon a Tengeróceán elfelejtett befagyni.
Megkukult. Mintha mi sem történt volna. A naptár december 20-át mutatott… és az volt a legkülönösebb, hogy az emberek nem mentek ki hőbörögni, meg dühöngeni, meg azon agyalni, hogy vajon a Tengeróceán hogyhogy megfeledkezik arról, hogy JÖN A KARÁCSONY.
Ugyanis elfelejtették, hogy van.
Mindenki fejébe odanőtt egy Karácsony alakú luk. Szerteszanaszét.
A Hajdejó kisváros mellett például, ahol egy Karcsi nevű villanypóznára kiragasztott felirat hirdette, hogy „MINDJÁRT LEHET MENNI CSUSZIKÁLNI, BOLDOG KARÁCSONYT!” értetlenül álltak a helyi népek.
Biztos valami kódolt üzenet – mondta elgondolkodva a bogárbefőttárus. – Hogy meneküljünk, mert jön a SivákMivák Károly.
Szerintem csak irkafirka – fűzte hozzá a plüssárus néni. – SivákMivákot meg legyőzte az Ördögbőr grófja, és SivákMivák azóta kiskocsmát vezet valahol Bóbabéjen.
Különben is, mi az a KARÁCSONY? – bámult a Bambulda igazgatója. – Sose hallottam róla. Vagy igen?
Nem. – mondta a plüssárus néni, és jó mélyen belebújt a kabátjába, és visszasétált a hajdejó kis városkába.
Fura szomorúságot érzett. Otthon kinézett a Tengeróceánra, és tudta, hogy VALAMI hiányzik, valami mézeskalács illatú IZÉ, de addig bámulta az eső kopogtatta ablakot, hogy arról is elfeledkezett, hogy miről feledkezett el.
Csak páran voltak szerte-szanaszét, akik nem felejtették el a Karácsonyt a Tengeróceánon innen és túl.
Az egyiküknek nem is volt rá ideje.
Ugyanis éppen a borzasztó Kabajbojszival kardozott.
Vagyis majdnem.
***
„1 vacukál nagyon finom lisztet összekeverünk 30 kisvacukál porcukorral, valamint dobunk rá 30 bébikanál szódabikabónát, és a tavalyról elrakott édesmézeskalács-fűszerszámból 14-15 legkisebbvacukálnyit, így körülöttünk meg a tálban olyan lesz minden, mint amikor egy olyan fényképbe bámulunk, ami havas, és egy szánkó van a hó tetején, és úgy suhan lefelé a dombról, hogy a szánkó, aminek a tetején egy piros sapkás kislány kapaszkodik, suhanva nevet, mint az első tavaszi szél.
Úgyhogy gyorsan dobunk is a tálba 30 kisvacukálnyi finom vajat, 250 apróhár mézet, és 3 tojást, héjával vagy anélkül, ki hogy szereti, és keverünk, kavarunk, amíg a masszánk masszívan nem lesz puha, akárcsak anyukánk ölelése.
Aztán kinyújtjuk a tésztát, vesszük a polipcsápos és szörcsögi, nagyfogú karácsonyi angyalka szaggatóformát, és szaggatunk, polipcsápos és szörcsögi, nagyfogú karácsonyi angyalkákat, majd gyorsan megcsináljuk a mézesmázat: ehhez kell 2 db tojás fehérkéje, és 30 kisvacukálnyi porcukor. Megkenjük vele a kiszaggatott, rengetegsok polipcsápos és szörcsögi, nagyfogú karácsonyi angyalkát, és bekenjük ezzel, majd a hörcsög hajtotta keverőgépes kemencébe pakoljuk az egészet, óvatosan, ne érjenek össze, és 180 északi fokon 10 percig sütjük.
A perc az ilyen időmérő mértékegység: 1 perc 60 másodperc, hatvan perc egy óra. Ha valaki nem tudná.
Édesmézes polipcsápos és szörcsögi, nagyfogú karácsonyi angyalka recept, ahogy a plüssárus néni készíti (csak most nem emlékszik rá, de a végére majd igen!)
***
2.fejezet
Ördögbőr grófja, és az orbitálisan brutyó és rettenetes tekintetű hóember, aki ellopta a Karácsonyt
A hét tengeren megénekelt és rettegett Kabajboszi december 21-én gondolt egyet, és nekilódult Bakacsinszömörcről.
A borzasztó bajsza, mint egy gonosz erdő, ahol egy morcos tigris lakik, akinek ellopták a tornacipőjét.
A szája csupa vicsor, és fogcsikorga.
A feje nagy, az orra kettő, a haja pedig, mint egy csupacsalános rét, ami alig várja az arra tévedő, rövidgatyás kölköket.
A lódulása hóvihar és jégeső. Na de hova ez a lódulás? – kérdezhetnénk, mert a válasz, az megvan rá:
Na, én mostan fogom az Ördögbőr grófját, és összemorzsolom a csontjait a kreccsen ette mihasznának.
A Rettegett Kabajbojszi ugyanis utálta, hogy hiába rettegett, hiába hét tengeren megénekelt: Ördögbőr valamiért sokkal híresebb nála. Hogy őt mindig úgy emlegetik a népek, hogy nevetnek is közben. Hogy míg Kabajbojszi a Ricsihajó nevű fregattján fosztogatott, meg dúlt, meg ágyúzta a Nagy és Még Nagyobb és Méltóságteljes Meg Minden Császári Hajóhadat, addig Ördögbőr Abszolútumokkal haverkodott, megszerezte Kiskos kapitány aranyszívét, barátokat mentett meg robotdinoszauruszoktól… és ez valamiért hallatlanul népszerűvé tette őt a tengerparti, eperpipafüstös kiskocsmákban, sőt, még a Nagy és Még Nagyobb és Méltóságteljes Meg Minden Császári Hajóhad matrózai között is elismeréssel emlegették a legendákat, amik róla szóltak.
Úgyhogy a Ricsihajót (amit nem, nem és akkor se a Ferihajó, azaz Ördögbőr fregattja után neveztek el, nem, nem, semmiképp) keletnek indította, és teleszítta magát rosszlevegővel, és fújt egyet, és ezt csinálta, keresztül a Tengeróceánon végig, csobb-Csobb-és CSOBB, fú-Fú-és FÚ, és robogott a Ricsihajó, tele rosszlevegő-vitorlákkal keletnek, míg csak el nem érte Bivalybút.
És Kabajbojszi kardot rántott, csupa gonoszcsipa szemével belehunyorgott a naplementébe, és meglátta a Ferihajót, ami békésen pihengetett a parttól 20 méterre, a sós vízben lubickolva. És meglátta a kiskunyhócskából nagykunyhócskává építgetett nagykunyhócskát is.
Pisla fény szűrődött ki az ablakain.
Kabajbojszi úgy morgott, miközben lassan, de mérgesen-biztosan a nagykunyhócska felé lépdelt, mint akinek a bajszában lakó tigris rájött, ki lopta el a tornacipőjét.
És berúgta az ajtót. Mint egy kalóz.
NA, de most! – kiabálta, berontva, kardot meresztve, majd úgy maradt. Nem értette, mi történik. Ördögbőrt látta, amint egy almával, dióval és kókuszzseléscukorkával szanaszét díszített pálmafenyő tetejére próbál felültetni egy tengericsillagot.
A tengericsillag nem akart fa tetején üldögélő tengericsillag lenni. Pedig Ördögbőr még egy cuki karosszéket is faragott neki a fa tetejére. „Én kőműves leszek, nem karácsillag, mit nem értesz???” – kiabálta Ördögbőrnek, de az mit sem tudott tengericsillagul. Csak morgott tehát, mint aki egy tengericsillagot próbál felhelyezni… és így tovább.
Mi a fityfene folyik itt – morcogta gyanakodva Kabajbojszi. Fura mód az jutott az eszébe, hogy ROLLER, és hogy ennek köze van ehhez az egész fura helyzethez. – Mi ez, valami csapda? Honnan tudtad, hogy jövök???? KI SZÓLT? ÖSSZETÖRÖM, MEGROMBOLOM, HOGY NEM TESZI KI A KIRAKATBA…
Kabajbojszi? – hunyorgott a létra tetejéről a tiltakozását folyamatos mocorgással kifejező tengericsillaggal a kezében Ördögbőr. – Hát te meg?
Jöttem, hogy összemorzsoljalak! – bömbölte Kabajbojszi.
Karácsonykor? – értetlenkedett Ördögbőr. A tengericsillag közölte, hogy „HAGGYÁ MÁN’”, de nem igazán figyelt rá senki se.
És Kabajbojszi leengedte a kardját. „ROLLER” – gondolta, és valami fura érzés lakta be hirtelen a szívét, olyasmi, amit csak egy pici gyerek Kabajbojszi érezhet, amikor a mézeskalács és fenyőfaillat közepén, a csillagszóró pattogása és a szaloncukor zörgése közben… kap egy ROLLERT????
És csak annyit kérdezett:
MI AZ A KARÁCSONY?
***
„…és akkor megszórjuk a tengericsillagot porcukorral, mert azt imádja, és sokkal KEZESEBB lesz, majd egy létrára állva, felfelé haladtunkban azt mondogatjuk neki, hogy „Schlaf in himmlischer Ruh! Stille Nacht! Heilige Nacht!”, ami a tengericsillag anyanyelvén TALÁN annyit tesz, hogy „Eperlekvárt is kapol’, ha nyugton maradsz szilveszterig”, és bamm, kész a csillag a pálmafenyőn.”
„Praktikus tanácsok kezdő karácsonyolóknak”
Írta: Bazil Bummerstruck, más néven az Egyfejű Könyvtáros (a kötetet hülye tanácsok miatt visszavonták.)
***
3.fejezet
A lehetetlennel határosan kiakasztó és udvariatlan, nagyikat a buszra nem előre engedő, csúnya szavakat is rötyögve mondogató, valamint suttyomban pukizó és borzasztóságos Hóember, aki ellopta a Karácsonyt
– Hm – közölte Ördögbőr, amikor megértette. Kabajbojszi már nem volt kardozgatós kedvében: csak ült a karosszékben, és őt bámulta. – Szóval valaki ellopta a Karácsonyt.
– Hát, belőlem aztán biztosan – bólogatott Kabajbojszi szomorúan. Lassan persze eszébe jutott minden: az illatok, az, hogy olyankor még VELE is kedves mindenki, az ajándékok, meg a legfontosabb, a szeretet… hogy a Karácsony az egyetlen nap, amikor – nyilván valami mágia folytán – eszébe juttatják, vagy eszébe jut, hogy nocsak, még egy Kabajbojszit is lehet szeretni.
– Út közben el kell mondani, akinek csak tudjuk, hogy micsoda ünnep van most – döntött a gróf, és felcsatolta a kardját. Az egyik szekrényben matatott aztán, és közben fel se tűnt neki, hogy a tengericsillag egy nagyon pici betonkeverőt húzva éppen kifelé settenkedik a kunyhócskából.
A szekrényből végül egy mordály került elő. Ördögbőr egy nagyon menő bőrtokba dugta, a hóna alá.
Bűbajrevolver – mondta, majd egy térképet kezdett tanulmányozni.
Az meg minek – rémült meg Kabajbojszi. – Ekkora a baj? Most akkor nem az lesz, hogy gyorsan elmondjuk mindenkinek, MI a KARÁCSONY? Hát van még 3 napunk.
Akinek tudjuk, elmondjuk – bólintott a gróf. Majd elvigyorodott. – De nem gondolod, hogy szó nélkül hagyjuk, hogy valaki csak úgy fogta, és elvitte?
Ja, nem – válaszolta Kabajbojszi, és ő is elmosolyodott. A tigris a bajuszában határozottan felmordult.
És Ördögbőr köpenyt húzott, felcsapta a kalózsityakot, és közölte:
Csak előbb összeszedünk pár jófej banditát. Kell egy CSAPAT.
***
„A karácsonyi mágia megfejtése sajnos még várat magára. Egyelőre ott tartunk, hogy 5%-gyök alatt 2.673843, szorozva egy Ferike nevű másodikos kisdiák fejének súlyával. Csak hát itt megakadtunk, mert ebben a perceben speciel azt se tudjuk, a KARÁCSONY micsoda.”
Prof. Habil Habakusz Emil,
a Tengeróceáni Mestermagiszter Tanszék portása
***
4. fejezet
Ördögbőr grófja, és a hót’ rosszindulatú Hóember, aki annyira rosszindulatú és gonosz, hogy nem is RÉPA, hanem egy jégcsap van az orra helyén, és aki egyszer már a húsvétot is ellopta, de aztán visszaadta, mert a Hős ugarozós Húsvéti Nyúl beugrott érte a Hóember barlangjába, és kisebb hejehuja után visszaszerezte, és aki ellopta a Karácsonyt is amúgy
És nekilódult a Ferihajó a fedélzetén egy gróffal és egy Kabajbojszival, és szelték a vizet a fagyosan ragyogó csillagok alatt, és recsegős temetődalokat fútt a köpenyük alá karácsonyi dalok helyett a nyugati hóviharfelhők alól a szél, és így értek el Szamárnaszirtre.
Ahogy baktattak befelé a városba, mindenkinek elmondták, hogy ITT A KARÁCSONY HÉ, és valaki elhitte, és rohant haza, hogy ATYAGATYA, HOGY MEHETETT EZ KI A FEJEMBŐL?, mások viszont nem hitték el, hanem azt mondták, hogy HOGY LEHETNE KARÁCSONY, AMIKOR A FÖLD, AHOL MI LAKUKNK, TEÁSCSÉSZE ALAKÚ, ÉS EGY ÓRIÁSI, NYAKKENDŐS HANGYA CIPELI A HÁTÁN, ERGO KARÁCSONY NINCS, és ezek közül csak egyet, tényleg csak egyet vágott orrba Ördögbőr.
És mentek, és mentek, és felcsöngettek Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok lakásába, és megkérdezték Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnokot, velük tartana-e, hogy visszaszerezzék a Karácsonyt.
– Hogy a viharba ne? – közölte Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok, aki még annyit tett hozzá: – …vagy ne legyen a nevem Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok! Pláne, hogy tudom, hogy ki derítette ki a gonosz Hóember lakhelyét!
És akkor már hárman mentek, és röpült a Ferihajó a hullámok tetején, és már december 22-ét mutatott a naptár, amikor egy nagyon deres, és nagyon-nagyon havazásra álló reggelen odaértek Bakancsinbícsre. És mentek befelé a tengeróceán partján fekvő pici falucskába, és a piacon, akinek tudták, elmondták, hogy KARÁCSONY VAN HÉ! és csak páran, tényleg csak 58-an mondták, hogy NINCS IS KARÁCSONY, MERT MEGÍRTA AZ ÚJSÁG, ÉS HA MEG VAN ÍRVA, ABBAN MI NEM KÉTELKEDÜNK, GONDOLKODNI SE SZOKTUNK, MERT BUTÁK VAGYUNK, MINT HÁROM TÖK, ÉS AKKOR ÚGY NINCS!, és Ördögbőr nagyon tartóztatta magát, igaz, hogy ketten is lefogták már, hogy ne legyen orrbavágás, csak maximum kettő-három.
És odaértek egy pici házacskához, és bekopogtak Molnár Károly, másodikos kisiskoláshoz, aki bukásra állt matekból, és megkérdezték tőle, hogy velük menne-e brutyón gonosz Hóembervadászatra.
– Már hogyne mennék! – közölte Molnár Károly, másodikos kisiskolás, aki bukásra állt matekból. – Úgyis bukásra állok matekból.
– És miért is? – kérdezett rá Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok kajánul. – Tudom ám, csak úgy kérdezem!
– Mert tudtam ám, hogy valaki ellopta a Karácsonyt! – válaszolt Molnár Károly, másodikos kisiskolás, aki bukásra állt matekból. – Ezt minden kisgyerek megérzi! És matek helyett azt nyomoztam, hogy hol lakik az a faragatlan Hóember, akinek volt képe ellopni.
– És sikerült? Kiderült? – kérdezte Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok helyett Ördögbőr grófja.
És Molnár Károly kisiskolás nem mondott semmit, csak vidáman kacsintott egyet.
És akkor nekilódult a Ferihajóval Ördögbőr grófja, a rettenetes Kabajbojszi, Hans Sebastian Grüty von Elmersatz degenere Hamluk vit Piáter ping-pong világbajnok és Molnár Károly, másodikos kisiskolás, aki bukásra állt matekból, de kinyomozta, hol lakik a gonosz Hóember, és hiába csapdosott a hóvihar, hiába hullott a fagyos árbócokról jégcsap és reszketeg dér, hiába hordtak csípős hópelyheket a mindenféle rosszindulatú szelek a köpenyek alá, meg sem álltak a förtelmesen jeges és barlangos Bánatlankás csúcsÉszaki Harapányhavazósig.
– Gyerünk, ott a barlangja! – kiabálta keresztül a hóvihart Molnár Károly, másodikos kisiskolás, aki bukásra állt matekból.
És tényleg, mintha a parttal szemben lett volna egy ordasborzas, harapós sziklákkal és megfagyott hódarával teli szájú barlang. Lopakodva indultak neki mind a négyen: Hans Sebastian Grü AMIKOR egyszer csak egy rettenetes, fogcsikorgatós hang süvített keresztül a viharos szélviharon:
– HÁHHÁHÁÁÁ!!!! KI ALUDT AZ ÁGYACSKÁMBAN????
Ördögbőrék meglepődve, a hótól rútúl hunyorogva néztek össze.
– ÖÖÖ, én nem. – emelte fel a kezét Kabajbojszi.
A többiek szintén így tettek.
– Ja, akkor jó – recsegte a rettenetes Hóember, aki ott toporzékolt a borzasztó barlang bejáratában, és akinek egy akkora jégcsap volt az orra hegyén, mint egy bocimedve. Két és fél méter magas volt, a karja göcsörtös karmos ágakba hajló akác, a gombjai feketénél is feketébb feketekőszén-gombok, a szemei helyén pedig egy-egy gonoszul csillogó gyémántdarabka. – OSZT MI KÉNE, HA VÓNA?!
Folytatta fenyegetőzősen.
– Add vissza a Karácsonyt!!!! – kiabálta túl a jégverést és szúrkapiszka, hógolyónyi pelyheket Ördögbőr grófja. A hóna alól előkapta a bűbajrevolvert, és ráemelte az álnok, láthatóan faragatlan, minden aljasságra kész, és szédületesen barátságtalan Hóemberre.
És akkor a Hóember az égbe emelte a feketére pörkölt akác-kezét, és felröhögött, mint aki gonosz viccet hallott, és akkor villámlott egyet az ég, és lezúdult a hegyről egy lavina, és a hóviharból tornádó, alamuszi pörgefürge jégcsélcsap, jegeslegesen irtózatos hurrikán keveredett a Hóember köré, aki nyerített, és kacagott, majd azt ordította, rekecs hangon, hogy!
– OKÉ!
És elcsendesedett minden. A csapatnyi briganti, akik azért jöttek, hogy visszaszerezzék a Karácsonyt, megkeresték az állukat a hóban.
– …most komolyan? – kérdezett rá végül Kabajbojszi.
A Hóember a vállát vonogatta.
– Ja, hát meglehetősen unom. Amióta elloptam, itt minden nap Karácsony. Nem bírom már, az a fene nagy igazság.
És odadobott a csapat elé egy kincsesládikát, amiben ott csillogott, villogott, és ragyogászott a Karácsony.
És Ördögbőr kinyitotta a ládikát.
És akkor egyszerre fenyőfaillat lengte be a mindeneket, és lassan hullani kezdtek a nem gonosz, hanem jófej hópelyhek, amiket az ablakon keresztül szokás nézegetni, majd rálehelni az ablakra, és szivecskét rajzolni a lassan múló párába, és valahonnan pici csengő hangját hozta a szél, meg bejgliillatot…
És akkor mindenkinek, szerte-széjjel szanaszét az eszébe jutott a Karácsony.
Mindenütt a Tengeróceánon innen és túl.
És mindenki a fejéhez kapott, és rohant ide-meg oda, a nagyik úgy sürögtek a konyhában, hogy dinamót kellett kötni rájuk, és az apukák az anyukákkal megbeszélték, ki mit intéz, de aztán elhagyták a nagy futásban a cetliket és az egyik minirobotdinoszaurusz helyett paradicsomkonzervet vett a gyereknek ajándékba a fa alá, a másik meg díszek helyett egy beszélő tonhallal ment haza.
De senki nem haragudott, és mindenki szerette a másikat.
És Ördögbőrék elégedetten száguldottak haza a Ferihajó fedélzetén, egyenest Bivalybúra, mert a gróf karácsonyi vacsorára invitálta az egész kompániát:
és hullt a pelyhes fehér hó.
VÉGE
Egy hollót figyelünk, a narancsszínű levelek között gubbaszt, Pom Pom jut róla eszembe, talán a fa alatt ácsorgó és nagyokat ásítozó kislány miatt, minden jel szerint a családtagjait várja, akik már hosszú ideje a csíkos hátú kismalacokat becézgetik, a kicsik visítanak örömükben, úgy látom, ikrek lehetnek, bár az arcuk alig látszik ki az egyforma, puffos kezeslábasból, már most ebben gurulnak ide-oda, pedig még csak október vége van, tipikus túlgondoskodó szülők, gondolom rögtön, aztán gyors öncenzúra, hiszen nincs már meleg, főleg egy gyerek számára, aki egész nap kint van a természetben, leparkoltak a kocsijukkal reggel tízkor, itt fognak ebédelni, itt lesznek késő délutánig, vagy még az erdőben is kirándulnak egyet, látom ezt az erdőjáró nagycsaládos elszántságot a szülők szemében, már megint ítélkezem, de hát üvölt róluk, hogy mennyire biztosak a dolgukban, elveik vannak, és azt képzelik, ők minden gyereknevelési kérdésre tudják a választ, ezt abba kell hagynom, Mocsár még mindig a hollókról beszél, hangosan morfondírozik, egyáltalán mit jelent, hogy a holló intelligens és bátor állat, meg a többi közhely, amit a hollókkal kapcsolatban elmondani szokás, emberként viselkedik, empatikus, kognitív képességei a csimpánzéval vetekszenek, satöbbi, satöbbi, sorolja Mocsár, de én azt sem tudom, mi a különbség egy holló és egy varjú között, vihogok, nem vagy egyedül, válaszolja,
aha, mondom, közben ez a holló felénk fordul az ágon, talán valóban annyira intelligens, hogy megérezte, róla beszélünk, sötét szemével gyanakodva kutat minket, talán azért érzem gyanakvónak a tekintetét, mert a fejét a válla közé húzza, ki kell mennem a mosdóba, mondom Mocsárnak, az üregi nyulaknál találkozunk, válaszolja és még mosolyog is.
Életemben másodszor vagyok a vadasparkban, most is egy férfi hozott autóval, legutóbb a fiammal együtt repített minket ide egy Béni nevű illető, aki azóta már Svájcban él, nagyon komolyan gondolta az egyébként igen rövid ideig tartó viszonyunkat, az a délután egész jól alakult, leszámítva, hogy a fiam rosszul lett a fényűző kocsiban, talán máshogy is el lehet ide jutni, szendvicsekkel a hátizsákban, felülni erre-arra és elzötyögni, nevetséges, hogy az erdőbe autóval kelljen járni, mi persze egyébként sem vagyunk túl mozgékonyak a fiammal, anyámról ne is beszéljünk, nem tudom, talán az én hibám, hogy a gyereket soha nem vittem néhány villamosmegállónál messzebbre, a játszótérre is alig akart kijönni, mindig csak a könyvek és a társasjátékok, óriási szerencse, hogy a házunk mögött van néhány fa, a mosdó tükrében szokatlanul öregnek látom az arcom, ahogy néha vonatokon vagy idegen helyeken, ahol nem a megszokott tükörből nézek magamra, és akkor megpillantok valamit, amit még eddig nem vettem észre, de most már mindig látni fogom, a szemöldököm mintha egyre jobban ereszkedne a szemem felé, két bánatos hengerpárna fáradt szimmetriában, nem akarom, hogy ez a trend folytatódjon, a homlokom barázdái is mélyebbnek tűnnek, a frizurámat hagyjuk, a hajam úgy tapad a fejem hátsó felére, mintha most keltem volna fel húszórányi hanyattfekvésből, nem tűnt reggel zsírosnak, most már belátom, meg kellett volna mosni, de számít-e mindez, mármint nekem számít-e még annyira a külsőm, mint régen, megszokásból nézem magam, és bár nem dob fel különösebben, hogy öregszem, de valójában el sem keserít, nem képzelem már, hogy a rondaság automatikusan kizárna a szerethető, értékes, oké emberek halmazából, ezen a ponton figyelmeztetnem kéne magam, hogy öregség és rondaság nem egyenlő, még ha hajlamosak is vagyunk ezt gondolni, huszonévesen nagyjából ezt képzeltem, ahogy mindenki más is, úgy értem, nőtársaim, vajon tettem bármit is azért, hogy ez az önkorlátozó hiedelmem eltűnjön végre, nem, nem tettem, csak sodródtam az évekkel, közben egyre mélyebbre süllyedtem, most hagyjuk is, hogy miben,
Nem sejtettem, hogy Mocsár ennyire szereti az állatokat, tartózkodónak és flegmának ismerem, most féltérdre ereszkedve várakozik az üregi nyulak ketrece előtt, lopva le kellett volna fényképeznem, talán még beszélt is a nyulakhoz, mielőtt észrevette, hogy ott állok mellette, feláll, derűsen nézünk egymásra, miközben a kezét mélyen a barna bőrdzseki zsebében tartja, váratlanul felajánlja, hogy karoljak belé, én meg is teszem, így indulunk tovább az állatok és a gyerekcsoportok között, mondjuk a nap most sem süt ki, nem szokása mostanában, neked is feltűnt, kérdezem Mocsárt, hogy hetek óta a napok egyformán szürkék, jaj, ne, teszem hozzá, mert meglátom az ösvény végén Ivánt, a terapeutámat, nem tudom levenni róla a szememet, radikálisan máshogy fest itt, mint az irodájában, a lábán western csizma, a combján szűk farmer, a feje búbján feltűrt szélű hipszter sapka, a hóna alatt meg egy nő, de milyen, neki is western csizmája van, szőkített oroszlánsörénye, fehér pufidzsekije, hosszú körmei, egyébként egyáltalán nem fiatal, sőt, lehet, hogy Ivánnál is idősebb öt-hat évvel, vagy akár többel is, körülöttük legalább három gyerek szaladgál, egy tableten marakodnak, fényképezni akarnak mind, a felnőttek nevetnek, ez lenne Iván családja, hát én mindjárt elájulok, mondom Mocsárnak, az ott a pszichológusom, a kicsodád, kérdez vissza, na, tessék, remeg a hangja, ránézek, elsápad, elengedi a karom, hátrál, nem értem, mi történik, Mocsár megijedt, hátrafelé lépdel, távolodik, te most, kérdezem, elmész? Eddig is félt, hogy meglát minket valamelyik ismerőse, istenem, félt, nevetnem kell, hogy lelepleződünk, ez az én pszichológusom, nem a te nénikéd, mondom neki, persze már nem hallja, a hátát még látom, a következő pillanatban már azt sem, eltűnik a következő sarkon, én meg itt maradtam az üregi nyulakkal, ráadásul Iván és a családja egyre közelednek, talán nekem is el kéne szaladnom ebből a hülye vadasparkból, bevetem magam az erdőbe, van időm, ha kell, hazáig kirándulok, jó ötlet, kirándulni fogok végre, csak melyik irányba induljak, akaratlanul hátranézek, de amilyen szerencsém van, egyenesen Iván szemébe, ideértek, itt vannak mögöttem, Iván meg sem rezdül, egyáltalán nem látszik rajta, hogy felismerne, ellibegnek mellettem a nőjével és a körülöttük keringő gyerekekkel, az egyikük hiperaktívan fényképez a tablettel, úgy tűnik, ki akarja használni, hogy végre megszerezte, nyuszik, visítja, a többiek nyúlnak a gépért, de ő a magasba emeli, hogy ne érjék el, és tovább kattintgat, most éppen olyan szögben tartja, biztos vagyok benne, ezen a képen én is ott leszek, legalább ennyi, gondolom, mintha ezzel elégtételt vettem volna Ivánon, hogy pontosan miért, azt még tisztázom hazafelé.
(…)
Hogy is hívták? Nos, a nevekkel bajban volt, Kerouac, nem, természetesen nem az író, de talán a leszármazottja volt, Jack Kerouac biztos számlálatlanul szórta szét a gyerekeket az államokban, ha csak kétszáz kilométerenként szünetet tartott azon a bizonyos úton, hogy megálljon tankolni, betérjen egy szupermarketbe, vagy este meghallgasson egy kétszáz kilós nagybőgőst valamelyik fülledt csehóban, nos, Kerouacnak bizonyára mindegyik megállója alkalmával gondja volt rá, hogy elvesse magjait a széles országában, Skóciánál legalábbis jóval szélesebb lehetett, habár ez sem kicsi, főleg a lakosságához képest nem az, azonkívül a tenger és a hegyvidék, a szüntelenül fújó szél és az öblös égbolt szokatlan, a kontinensen csak ritkán megtapasztalható térmélységet kölcsönöznek neki, Kerouacnak tehát biztosan sok leszármazottja volt, úgyhogy nem is elképzelhetetlen, hogy Samuel Kerouac, igen, így hívták a sakkozót, most már eszébe jutott, nemzetközi mester, az elit felől nézve inkább még amatőr, hogy Samuel Kerouac tehát a nagy Jack Kerouac leszármazottja, nem is fia, unokája inkább, sőt az sem kizárható, hogy a dédunokája, rendesen elhúzott mellettünk ez az évszázad is, hogy Samuel Kerouac őrzött magában a nagy előd stílusából, és, ha egy röpke pillanatra is, de ezzel a válaszával ízelítőt adott belőle.
Mindez a hatodik és a hetedik lépés megtétele között száguldott végig Damien fejében, hogy aztán a hetedik és nyolcadik lépése között, amíg McCullough mély gondolkodóba merült, pedig már majdnem megtette a triviális gyaloglépését, ebben az állásban 96%-ban ezt játsszák, a mellékváltozatok legalábbis gyanúsak, ennek ellenére McCullough, noha mintha már a keze is rámozdult volna, végül mégis mozdulatlanságba dermedt, és már-már úgy tűnt, hogy ebben az állapotában éri majd a vég, ezzel mindenesetre lehetőséget adott Damiennek arra, hogy gondolatai tovább kalandozzanak a levél felé, talán hiba volt elolvasnia, nem tett jót a közelgő játszmára való felkészülésének, nem mintha Marlice vádaskodott volna, nem, ezzel kapcsolatban érdemes gyorsan eloszlatni egy félreértést, Marlice már-már értelmezhetetlen empátiával viseltetett Damien iránt, noha tudott a párkapcsolati gondjaikról, mégis, valósággal lesújtotta, hogy Chilene végül szakított vele, és, noha igyekezett a lányával szemben is szolidáris, egyúttal mindenkivel és mindennel szemben továbbra is diszkrét maradni, sokszor egyszerűen nem bírt magával, és a szokásos Zoom-üléseiken túl is ezekben a megdöbbentő hosszúságú levelekben ecsetelte, hogy mennyire átérzi Damien fájdalmát, „tulajdonképpen egyáltalán nem érti, hogyan történhetett meg mindez”, és, ha tehetné, „azonnal visszaforgatná az idő kerekét”. Damien bágyadtan olvasta ezeket a kitárulkozásokat, visszaforgatná, és? Hogy mindez még egyszer megtörténjen, hogy kétszer annyit szenvedjenek? Nem, Marlice aligha erre gondolt, valószínűleg az járt a fejében, azért forgatná vissza azt a kereket – McCullough még mindig nem lépett, teltek a másodpercek –, hogy elejét vegye a bajnak, amely ugyanakkor nem is biztos, hogy baj volt, Damien, persze, összeomlott, és túlzás nélkül kijelenthető – így Marlice –, hogy még mindig „saját romjai között kutakodik”, Chilene ugyanakkor a kezdeti nehézségek után egyre inkább magára talált, nem, új kapcsolatról még nincs hír, vagyis semmi komolyról nincs tudomása sem Damiennek, sem Marlice-nak, illetve Marlice-nak talán igen, hiszen mégiscsak az anyja, de, íme, a diszkréció és a tapintat, ha tudott is ilyesmiről, azt nem kötötte Damien orrára.
McCullough végül megtette a gyaloglépést, majd felnézett, és elgyötört ábrázattal azt mondta:
– Döntetlent ajánlok.
A világon már sehol nem rendeznek olyan versenyeket, ahol legális a negyvenedik lépés előtt döntetlent ajánlani, talán éppen Brewick a kivétel? Mi van, ha ez csapda? Ha Damien most igent mond, és McCullough ráhívja a versenybírót, „Elfogadta, elfogadta, pedig tilos!”. Vajon erre megy ki a játék? A szomszédos asztalokon természetesen még mindenütt zajlottak a játszmák, Zjamenev egy zárt francia ellen játszott, mármint egy francia védelem ellen, az ellenfele egyébként azerbajdzsáni volt, Abdumov, egy melák pasas, erősen ragyavert arccal, elég magányosnak tűnt ő is, talán itt kéne maradnia a verseny végeztével is, felkéredzkedne valamelyik halászhajóra, aztán alászolgája. Damien biztos volt benne, hogy Zjamenev be fogja húzni a partiját, vagyis, hacsak nem akart lemaradni, márpedig nem akart, neki is játszania kell, igaz, sötét volt, de hát mégiscsak kétszáz pontnyi Élő-különbség, azonkívül szerette ezt a rendszert, jobb napokon úgy érezte, mindkét színnel bármikor győzni tudna a Sämischben, akármelyik oldalán is ül az asztalnak.
Két éve ért be, addig semmi jelentőset nem produkált. Mi kellett a váratlan tündökléshez? Chilene, természetesen, és talán egy kicsit Marlice is, nem úgy, természetesen, dehogyis, de azért a terápia segített, igen, rengeteget segített. Azóta szárnyalt.
– Folytatnám a játékot, ha megengedi.
Damien nagyjából tökéletesen tudott angolul; poliglott volt, nyolcévesen Tertullianust fordított kedvtelésből, még a kémiát szerette talán ennyire, a sakkot éppen nem, az apjával tologatta persze a figurákat, hogyan kell mattot adni a bástyával, ilyesmi, a nyelvek viszont lenyűgözték, alighanem a sakk is akkor kezdte igazán érdekelni, amikor eljutott a triviális belátásig, persze, mindez tizenkét évesen korántsem triviális, hogy a sakk is csak egy nyelv a sok közül, a hatezerötszáz aktívan használt nyelv egyike, használóinak számát tekintve ráadásul egészen előkelő helyen van világviszonylatban, egy nyelv, amelyet kizárólag a figyelem tart össze, igeidői a tévedés, az elnyúló pillanat és a terv, mindközönségesen a fájdalom, a szégyen és a remény, hát nem egy kész teológia? Ilyesmit érzett a kis Damien is, tizenkét évesen jócskán túlkorosnak számított, nem is vitte sokra, legalábbis tizennyolcig nem, akkor viszont szerény készülés mellett is összejött egy FIDE mesteri kvóta, sőt csak egyetlen verseny hiányzott a nemzetközi mesteri címhez, de Chilene mellett ez sem váratott magára sokat, hogy annál hamarabb meglegyen a nagymesteri cím, és fanfárkísérettel bevonuljon a top100-ba, majd egy további zenemű, mondjuk a Rigoletto aláfestésével a top20-ba, jelenleg a 17. helyen állt, ami elvben még mindig minőséghátrány volt a jó pár éve alig moccanó top10-hez képest, nem is beszélve a világbajnokról, üstökösszerű felívelése azonban nem csekély ismertséggel járt, nem is beszélve a névtelen rajongók tízezreiről, akik élőben szorongtak „vállalkozó kedvű és egyszerre funkcionális, mégis egyedi stílusban játszó” kedvencükért: „Hajrá, Dami, ez az, Dami!”.
Mégis a nyelv maradt az igazi szenvedélye, talán éppen azért, mert olyan körülményesen fejezte ki magát. Hányszor és hányszor volt már ilyen helyzetben, most mégis elbizonytalanodott, mit is kéne mondani, „Nem, köszönöm”, esetleg „Ahhoz hamarabb kellett volna lejönnöd a falvédőről”, és hasonlók, franciául is működik, angolul is, bármi, de a magyar volt a kedvence, volt benne valami alig tetten érhető ravaszság, sejtette, hogy a magyarok ezt inkább szégyellik, nem büszkék rá, sunyi kis okoskodásokat sejtenek a saját mondataik mögött, kívülről tekintve azonban, úgy, hogy mégsem az anyanyelve, ő valósággal fürdőzött minden ilyesmiben, „Dunát lehetne rekeszteni azokkal, akik a hetedik lépés után döntetlent ajánlanak”, mondta volna a legszívesebben McCullough-nak, helyette beérte egy udvarias, de talán mégiscsak mesterkélt visszautasítással, és azzal a lendülettel meg is tette a lépését, 8…c5, itt egyébként 8…e5, 8…Va5 sőt 8…c6 is ugyanúgy játszható, de úgy döntött, egyelőre megmarad a főváltozatban, és kivár.
Lassú manőverezés következett, noha mindketten érezték, hogy puskaporos hordón ülnek; az állás nem kevés taktikai lehetőséggel kecsegtetett, amelyeket ugyanakkor, jól beazonosítható mintázatokról lévén szó, viszonylag könnyen észre lehetett venni, feltéve, hogy az emberfia nem fáradt, nem kínozza gyomorsavtúltengés, szerelmi bánat, testi és lelki nyavalyák sokasága, nincsenek mélységes kétségei azzal kapcsolatban, hogy meddig viheti még a játékban – minthogy Damien valóban szédületes tempóban érte el azt, amit elért, annál erősebben emésztették a kétségek, ilyen szempontból alig különbözött egy elhivatott ikonfestőtől –, egyáltalán, hogy mit keres itt, mit tartogat még a múlt, ha folytatja az emlékezést, ezt a nehéz, fáradságos munkát, amely nem volt ugyan eredmények nélkül, mert Marlice-nak köszönhetően, ezt ő ismerte volna el elsőként, egyre közelebb került régi önmagához, egészen taktilissá váltak a legkorábbi pillanatok, egy szellő a bretagne-i házuk tornácán, az első croissante roppanása pöttöm kis tejfogai között, a gyerekkor minden, vagy ha nem is az összes, de azért jelentékeny számú díszlete ragyogott fel előtte, mégis nehezen tudott szabadulni a gondolattól, hogy az emlékezés során folyamatosan önmaga ellen is dolgozik, hiszen minél jobban megértette és látta az utat, amely eddig a pontig vezetett, annál inkább látta azt is, ami ezután következhet, és hát ki vágyott volna erre néhány megvakult jóson, oszlopszenten és eszelősön kívül, ő biztosan nem, dehogy, ő azon a véleményen volt, hogy a minden tudás a legfontosabbtól fosztja meg, nem filozófiai probléma volt ez, egyszerű tapasztalat, amelyben minden egyes játszmát követően csak biztosabbá vált, noha a sakk éppen az ellenkezőjére tanította.
Igyekezett azért nyugton maradni. Nem sóhajtozott, nem állt fel – talán ezt kellett volna tennie, rövid kiruccanás a pihenőhelyiségbe, egy pogácsa, esetleg egy parányi lazacos szendvics, mégiscsak ennie kéne valamit, ha már ilyen üres a gyomra –, nem nézett semerre, csak a huszárját nézte, azt a szerencsétlen figurát, az ember és a ló valami különös hibridjét, huszár, lovag, de hát hol az ember? Nem olyan, mint egy elszabadult, eszét vesztett arabs, amely éppen az imént vetette le magáról hátasát?
Tagolhatatlan az idő, és egészen addig úgy tűnhet, végtelen van belőle, amíg el nem fogy. Aztán amikor elfogy, kapunk belőle egy újabb végtelennel, és ez így megy, amíg mi magunk elfogyunk. McCullough leüti a huszárt, amit ettől kezdve örökre bánni fog.
BARTÓK IMRE: IGAZÍTÁS
Kukkantsunk be a Sheldon Concert Hall patinás dísztermébe, amelyben az újhullámos dress code-nak megfelelően öltözött élsportolók végzik a háromórás gerinctornát, míves műelefántcsont-bábuk fölött hajladozva, őszi szél fúj odakint, kavargatja az épület előtti sétányon növekvő vörösjuhar lehullt leveleit, az ilyen hétköznapi események leírása, mint egy parányi forgószél a járdaszegélyen, matematikailag és bizony művészet-elméletileg is bonyolultabb feladat, mint például bizonyos csillagászati katasztrófák egzakt analízise, ehhez képest ami a táblákon zajlik, noha a Shannon-számok kvázi-végtelenje ott dereng valahol a játszmák beláthatatlan horizontján, maga a teljes átláthatóság, a sakk tulajdonképpen roppant egyszerű folyamat, van valahol egy éter, egy közös halmaz, amelyből az egyes játszmák kiválnak, néha el kell végezni egy-két konkrét kalkulációt, alkalmazni az általánost az egyedire, de azért a játék lényege mégiscsak a mintafelismerés, a már létező motívumkészlet ismerete és azonosítása, igaz, a zseni, mint mindenben, a sakkban is arról ismerszik meg, hogy képes e motívumkészletet újabb elemekkel gazdagítani, ide tartoznak például Petroszjan programszerű minőségáldozatai, Vesalius kényszeres h4, illetve …h5 szárnytámadásai, és még ezernyi ötlet, ötletecske, Damiennek is volt néhány, de ő univerzálisan játszott, vagy inkább kiszámíthatatlan volt, és ahogy egyre magasabbra ért, egyre kiszámíthatatlanabbá vált, a megnyitási repertoárját még a legfelkészültebb ellenfelei sem tudták lekövetni, stílusát hol defenzívnek, hol túlságosan kockázatvállalónak tartották, noha a saját bőrükön érezték, hogy egyetlen játszmán belül is rendkívüli ritmusváltásokkal tud előállni, és amire jellemzően csak a sakkprogramok voltak képesek, nevezetesen a lépésről-lépésre tartó teljes, nulláról történő újratervezés, az Damien számára magától értetődő volt, talán mert az elit többségével ellentétben nem annyira állásokat elemzett, hanem sokkal inkább folyamatában látta a játszmát, sőt, ami azt illeti, azoknak a táborához tartozott, akik szerint a sakk leginkább zenei metaforák mentén jellemezhető, stílusát a stílusok együttes harmóniája alakította tehát, és ha volt igazi védjegye, akkor az talán nem más, minthogy a szégyen és a megbánás leghalványabb jele nélkül volt képes visszavenni egy korábbi lépését, egy-egy játszmában akkor féltucatszor is kisebbfajta visszavonulót fújt, természetesen csak olyankor, ha az állás dinamikája megengedte, a többség az ilyesmit ösztönösen a korábbi hiba beismerésének, lélektani gyengeségnek tekintette, Damiennek azonban sokszor éppen a flow-élmény megteremtéséhez volt szüksége rá, és ugyanez történt most is, amikor 21. Bf1-f3, 22. Bf3-h3 után minden további nélkül a 23. Bh3-g3 lépést húzta meg, már-már a szakmai etikett határát feszegetve, praktikus szempontból ez volt az egyik legfontosabb, amit Marlice-nak köszönhetett, „Ne félj bocsánatot kérni”, mondogatta neki, nyilván Chilene miatt, nem mintha ilyen direkt módon erőltette volna a dolgot, de hát mindketten tudták, hogy mégiscsak róla van szó, „Ne félj attól, hogy újra végiggondolj valamit”, amit tehát sakknyelvre úgy fordított le, hogy bármikor álljon készen arra, hogy akár radikálisan újraszervezze épülőben lévő támadását, vagy, amennyiben a szükség úgy kívánja, akár teljes egészében le is mondjon róla, és térjen vissza inkább a pozíciójátékhoz, „a csekély előnyök érvényesítéséhez”, de hát ezt is Marlice vetette föl, egyszerűen hihetetlen, hogy fogalma sem volt a sakkról, és mégis ilyen találó megállapításokat tudott tenni, hiszen nem azt mondta, hogy „a jóindulat légköre apróságokon múlik”, milyen fontos ez, nem igaz?
Három forduló után száz százalékkal állt, amire értelemszerűen nem lehetett panasza ezen a szinten, noha nem példátlan, de azért kivételes teljesítmény, ami azonban mit sem ér, ha nem tudja tartani a formáját a torna végéig, márpedig egyes „szakértők” máris hangot adtak kétségeiknek, miután az előző nap úgymond a szerencsének köszönhetően győzte le Wong Huét, mit jelent a szerencse, egy üres kalapot talán, amelyben nyúl helyett hamis pénz lapul, bárhogyan is, napról-napra növekvő számú rajongói mellett bizony megjelentek ellenlábasai is, Solomon hívei például különösen eltökélten bizonygatták kedvencük felsőbbrendűségét, és hajlamosak voltak bagatellizálni Damien egyre inkább klasszisra valló eredményeit, ahogy természetesen a megnyitás kezelésével kapcsolatban is számos maliciózus megjegyzést kapott, néha megfordult egy-egy ilyen csetszobában, amikor Chilene miatt az ágyból sem kelt ki, egész napokat is eltöltött ezzel, mintha kátrányt csepegtetett volna a sebeibe, a sakkozók kulturált népség, fórumaik az internet utolsó humanista szentélyei, de mint minden szentélyben, ezekben is megjelennek olykor a fanatikusok, Solomonnak mintha egy egész magánhadserege működött volna az online térben, hogy képviseljék teoretikus igazságát, dicsérjék elvei kifinomultságát és precíz végjátéktechnikáját, egyúttal gyalázzák ellenfeleit, így aztán nem csoda, hogy amikor a negyedik fordulóban összekerültek, a játszmával párhuzamosan ezrek ugrottak egymásnak a világhálón, vadul ócsárolva egymást, „Most pukkad ki a Dami-lufi”, illetve „Solomon már a múlt”, és így tovább, alig-alig figyelve rá, hogy a táblán egyébként mi zajlik, pedig, ó, pedig roppant küzdelem volt kibontakozóban.
– J’adoube.
Solomon ajkán úgy csendül a szó, mint amikor ezüstkanalat érintenek a porcelánhoz. Nyilvánvaló provokáció, franciául a franciának. És ha hangzásában még nem is lehetne benne kivetnivalót találni, jelentésében már annál inkább – igazítok, ami képtelenség, hiszen az egész játék a kiigazíthatatlanságról szól, arról a szükségszerű káoszról, amit még a szélben kavargó esőcseppek is csak hiába próbálnak imitálni.
Nem mintha sokat számítana, Solomon matat valamit a vezérével, megforgatja, már csak egy portörlő hiányzik a kezéből, hogy azzal is végigsimítson a nyak ébenfeketén csillogó ívén. Gondozzuk udvartartásunk. A sárkány-változatot választotta a szicíliaiban, és Damien nem tudott szabadulni az érzéstől, azért, hogy őt büntesse, büntesse az elmúlt hónapok eredményeiért, a vélelmezett túlzott vakmerőségéért, egyáltalán azért, hogy itt van, és máris 3/3-mal áll a mezőny élén. Damien a Harrington-Glek variáció felé terelte a játszmát, noha manapság a minél előbbi hosszúsánc és a pozíciós megközelítés volt a népszerűbb, ő azonban úgy vélte, szerencsés, ha közepesen ismert mederben csordogál tovább, nem akart a fősodorban maradni, de tévedésnek tűnt volna rögtön fejest ugrania valamelyik kétes hírű holtágba is, bár az igazat megvallva Damien remekül kiismerte magát ebben a megnyitásban, noha egy-két jelentéktelen, korai játszmáját leszámítva sosem kellett megküzdenie a sárkánnyal, az edzővel mindenesetre alaposan kivesézték, igen, volt egy hónap, amikor napi hat-hét órát, ameddig csak bírták szusszal, ennek a megnyitásnak szenteltek, egészen félelmetes mélységekig hatoltak le a megértésében, és Damien nem győzött csodálkozni rajta, hogy újdonsült edzője milyen rendkívüli szinoptikus érzékkel értékelte az ellentétes oldali szárnytámadás során előálló állásokat, még arra is volt példa, hogy már a teli táblából kihozta a pattal végződő gyalogvégjátékot, „A sárkány, Damien”, mondogatta, „A sárkány nem alszik”, az biztos, hogy megtanulta, hogy hanyatló népszerűsége ellenére ezt a nyitást a legnagyobb komolysággal kell venni, de megtanulta azt is, hogy megfelelő elkötelezettséggel, és, ami egyébként is feküdt a stílusának, rugalmassággal, legyőzhető.
Otthon Chilenének is nap mint nap beszámolt róla, hogy mi mindent tanult, a lány hallgatta egy darabig, majd közölte, hogy egy barátnőjével van találkozója, mégiscsak idegen volt egy idegen városban, és szeretett volna gyökeret ereszteni, Budapest erre remek lehetőségeket kínált, nos, nem egészen, gyökeret azért mégsem lehetett ereszteni egykönnyen ebben a fulladásig lebetonozott városban, az éjszaka azonban befogadta és elnyelte látogatóit, még Fokvárosban sem ment ilyen könnyen az ismerkedés, nem fiúkkal, nem, Chilene egyszerűen csak barátokat akart magának, eljárt egy hímzőszakkörbe, onnan volt Anna is, akivel ma estére megbeszéltek valamit, Damien hallotta és teljes elfogadással volt a döntése iránt, noha még szívesen mesélt volna neki a legutóbbi játszmáiról, igen, értette, hogy az ő életében esetleg más is helyet kaphat még, és kezdettől fogva világos volt, hogy a sakk talán mégsem töltheti be mindkettejük életében ugyanazt a szerepet, de annál inkább kapóra jött, hogy Chilene távozása után egyszerűen felcsapta a laptopját, és máris hívta Marlice-t, akinek aztán a korábbinál is részletesebben referált a jugoszláv támadás (7.Fc4) rejtelmeiről.
– J’adoube – ismételte meg Solomon.
Két órával később már a parkban bóklászott, majd leült egy padra, és előhúzta a telefonját. Chessnews.com – „Solomon dührohamot kapott”. Rövidvideók a mérkőzés utáni riportról. Egy kerekesszékben ülő törpe faggatta a történtekről.
– Nem gondolja, hogy kockázatos választás volt a sárkány változatot választani?
– Miért lett volna kockázatos?
– A Stockfish szerint 25…Bfc8-nál már menthetetlen volt a helyzet.
– Valóban? – kérdezte Solomon. – És mit jelzett a Stockfish? +1-et? +2-t, esetleg +3-t?
– +4-et – mondta a riporter.
– Tehát +4-et – sóhajtott Solomon, majd megkerülte a fickót, megfogta a székét, fordított rajta egyet, és teljes erővel kilökte az ajtón.
A cikk szerint csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a riporter sérülés nélkül megúszta a dolgot.
De sose tette meg, lehajtott fejjel ment tovább csendben, és a házukhoz érve monoton mozdulatokkal kinyitotta az ajtót, hogy bemenjen. Ott volt a gondolat a fejében, mintha egy film lenne: eldob mindent, és futni kezd. De ez csak egy gondolat volt. Mindig is csak annyi volt.
Ruth az erkélyen állt. Olyan sokat állt már ott a sebesen tovarohanó hetek, hónapok és évek alatt, hogy csukott szemmel is bármikor le tudta volna festeni a szomszéd vöröstéglás házát, összes apró részletével együtt. Állt ott már boldogan, szomorúan, csalódottan, lelkesen, bátran, valamint gyáván, azonban egy mindig ugyanaz volt. Egy furcsa kis érzés a mellkasában. „Csak egy ugrás lenne – gondolta oly gyakran, hogy kezdett belekergülni. – Nem eshetne komoly bajom, hiszen csak az első emeleten lakom, de… azt hiszem… az ugrás után…” Valami megváltozna. Ezt érezte, ám sose mert igazán belegondolni. Akkora őrültségnek tűnt az egész! „Mégis mit változtatna meg egy ugrás? – kérdezte az agya. És válaszolt a szíve: – Mindent.”
Benedict egész életében utálta az irodalomtanárt. Igen, gyűlölte. Még egészen fiatal volt az első közös órájukon, amikor ő félve bevallotta a tanárnak, hogy könyveket ír, és ő egész egyszerűen kinevette. A képébe röhögött. Azt mondta, hogy túl fiatal, ez pedig annyira fájt Benedictnek, hogy azóta sem felejtette el. Sőt! Folyamatosan ott élt benne az a szégyen, amit eme apró momentum váltott ki belőle.
Minden nap ott volt vele a kézirat (mélyen a táskájában) és szinte égette a tudat, hogy sose vette elő. Hiszen az évek során a tanár állandóan felemlegette azt a bizonyos rettenetes esetet vigyorogva… élvezte, hogy elvette a gyerek kedvét az írástól! Pedig Benedict nagy tehetség lett volna. Lett volna.
***
Március volt, egy pénteki nap. A nap magasan ragyogott az égen, szinte egy felhő sem takarta a látóhatárt, ami valljuk be, ritka dolog volt a Bloomp Street-en. Pete ugyanúgy sétált hazafelé, mint bármelyik másik nap. Ugyanolyan tempóval, ugyanakkorákat lépve. Egyetlen dolog volt eltérő a megszokottól: a tudat, amely a fejében ült. Ez az utolsó nap, amikor mindez megtörténik vele. Holnap a maradék cuccaikat is elviszi egy bútorszállító autó, és este már az új lakásban hajtja álomra fejét. Tömérdek kérdése volt az új környezettel kapcsolatban, hazafelé menet azonban csak a régi hely körül forgott minden gondolata. Eszébe jutott a szokásos érzés és nem értette, miért nem érzi magát elégedettnek, hogy végre megszabadul eme ostobaságtól. Nem, ő határozottan nem volt boldog. Egyre nagyobb teherként nehezült vállára a megszokott gondolat, és szíve szerint elsírta volna magát. Az esze azt súgta: ejnye, Pete, menj szépen haza, búcsúzz el a szobádtól, és minden rendben lesz holnaptól. A szíve azonban valami ilyesmit üzent: dehogy lesz rendben, egészen addig nem lesz rendben semmi, amíg végre le nem győzöd a félelmedet. És akkor megtörtént. Pete teste szinte a tudatától függetlenül elhajította a súlyos iskolatáskát, és mintha vele együtt az összes többi terhét is lerázta volna magáról. Futni kezdett. Rohant. Fokozatosan, egyre jobban elárasztotta a szabadság érzete, és azt kívánta, bárcsak végtelen hosszúságú lenne ez a nyavalyás utca. Ám a Bloomp Streetnek köztudottan van egy vége, egy nagy kereszteződés, ahova Pete túl nagy lendülettel érkezett meg ahhoz, hogy le tudjon fékezni. Egy pillanatig rettegés fogta el: mi van, ha nem tud megállni és elgázolja egy autó? Halállal fizet a szabadságért, bátorságért? De nem, ebben a pillanatban a sarkon befordult egy Pete korabeli lány és összeütközésük megmentette a fiút egy talán végzetes gázolástól.
– Jaj, Istenem, ne haragudj! – fakadt ki Pete, és igyekezett segíteni a lánynak összeszedni elejtett holmiját.
Pakolás közben egyszer csak összeért a kezük és mindkettejük valamiféle furcsa bizsergést érzett a mellkasa körül. Lassan, mintha félnének egymás tekintetétől, felnéztek. Korábban nem volt idejük megszemlélni a másikat, így az ember azt hihetné, hogy ebben a percben alaposan felmérték egymás küllemét, azonban valamilyen természetfölötti erő megtiltotta ezt. Pete azt se tudta volna megmondani, hogy milyen színű a lány haja, vagy bőre, egyszerűen csak elnyelte a csodálatos szempár, amely pedig belemerült az ő szemeibe. Számukra megállt az idő, miközben a Bloomp Street folyamatos mozgásban volt.
Ruth zokogva kirohant az erkélyre. Még az átlag tinédzserlányoknál is gyakrabban sírta el magát, elég volt hozzá egy szigorú tekintetet anyától, egy kis dorgálás valamelyik tanártól, vagy épp egy megható filmjelenet. Most azonban ennél sokkal komolyabb volt a helyzet: ihlethiány.
Aznap azonban szokatlan érzés kerítette hatalmába. Érzete, hogy valami nagy dolognak kellene következnie, egy igazi festménynek, mely nem csupán szép, hanem van valamilyen jelentése is. De mi ez a kép? Mit kéne festenie? Fogalma sem volt… Lassú mozdulatokkal letörölte könnyeit, majd felállt és hozzá nem illő magabiztossággal a korláthoz lépett. Most vagy soha. Most vagy soha? Most! Karjaival megkapaszkodott az erkély korlátján, hatalmas lendületet vett, majd mint testnevelés órán a szekrény fölött, átugrott a… min is ugrott át? Egy vasrúdon? Nem, ennél sokkal többről volt szó. A kétségein ugrott át. Egyetlen pillanat alatt már a puha, zöld fűben guggolt. Szinte meg sem ütötte magát. Önkéntelenül is hahotázni kezdett és hanyatt fordult a földön. Ekkor pedig hirtelen minden világossá vált számára. Az elméje szinte felrobbant a tudattól, hogy a dolog mindvégig ilyen egyszerű volt! Nézte a kék égen úszó bárányfelhőket és látta bennük a jelentést – a festmény jelentését. Mert a felhők voltak az ő rajzai.
Utolsó tanítási nap az évben. Mr. Fredericks irodalomtanárnak bejelenteni valója volt, amitől Benedictnek már alapjáraton lábrázása lett. Szokásához híven összehúzta magát a leghátsó padban ülve és igyekezett teljesen beolvadni a falon sorakozó poszterek közé. Mr. Fredericks érdekes módon nem a hétköznapi modorával beszélt, ami nemcsak a fal mellett kuporgó fiút, hanem az egész osztályt meglepte. A tanár kivételesen nem volt lenéző, se okoskodó, hanem szinte szomorúan és összeroskadva ült kockás terítős asztalánál. Ahogy tekintetét végighordozta a gyerekeken, könnyek szöktek a szemébe.
– Figyeljetek rám, mert csak egyszer mondom el. Tudom, hogy számotokra ez a legboldogabb nap az évben, hiszen olyan közel van a nyári szünet, hogy szinte az ablakból tudtok integetni neki. Örömötökben én viszont nem részesülhetek.
Benedict értetlenül meredt az általa gyűlölt férfira. El nem tudta képzelni, mit fog mondani. Talán valami tréfa van a dologban?
– Számomra a holnapi naptól kezdve egy nagyon nehéz időszak veszi kezdetét, amire megpróbáltam lélekben már felkészülni, de higgyetek nekem… van, ami nem olyan, mint egy dolgozat. Erre nem lehet egyszerűen csak bemagolni egy anyagot. Kórházba fogok vonulni, és fogalmam sincs, hogy visszajövök-e valaha az iskolába. Rákos vagyok.
Mindenki úgy lapított a padjában lehajtott fejjel, mintha Mr. Fredericks máris meghalt volna. És ekkor Benedict keze megindult. Lenyúlt a táskájába és kivette belőle a könyvének meggyűrődött, nyomtatott lapjait. Reszkető lábbal, vadul kalapáló szívvel felállt, s az összes gyerek értetlen tekintete által kísérve kisétált a tanári asztalhoz.
– Viszontlátásra, tanár úr – motyogta, miközben óvatosan lerakta a papírkupacot Mr. Fredericks keze mellé, aztán halk léptekkel elhagyta az osztálytermet.
Egy hónappal később már javában tartott a nyári szünet. Benedicthez az egykori tanár úr halálhírével egyszerre érkezett meg Mr. Fredericks utolsó levele, amihez mellékelve volt a fiú könyve.
**
Pete kinézett a hálószoba ablakán, miközben a reggeli kávéjának maradékait kortyolgatta. Gyönyörű felesége és két szép kisfia a kertben játszottak a lehullott falevelekkel. Miközben ezt nézte, a férfi szívét kellemes melegség öntötte el, és kedve támadt volna imádkozni, hogy köszönetet mondjon csodálatos családjáért. Immár tíz éve ismerte a feleségét, de még mindig nagyon fiatalnak számítottak. Nem volt mire várniuk, hiszen kezdettől fogva mindketten tudták: csak így, együtt akarnak családot és egymás mellett akarnak élni örökkön örökké. Pete elmosolyodott, és közben arra gondolt, hogy vajon mi lenne vele, ha aznap nem keríti hatalmába a jó öreg Bloomp Street varázsa.
Még negyed óra volt hátra a galéria ünnepélyes megnyitójáig. Ruth idegesen mászkált fel-alá a hosszú teremben, és szíve szerint zokogásba fojtotta volna hihetetlen izgulását, ám amikor végignézett különleges festményein (melyekről az elmúlt évben került néhány információ nyilvánosságra, ami azonnal lázba hozta a műkedvelők apraját-nagyját), máris megnyugodott. Tudta, hogy a képek tökéletesek. Mindegyik egytől egyig furcsa alakú felhőket ábrázolt, amelybe az ember a saját érzéseit képzelhette bele. Ruth egyszerűen érezte a zsigereiben, hogy a közönség értékelni fogja ezt az új irányzatot! Vagy ha mégsem… majd fest az égre egy szimpatikusabb világot.
Benedict még egyszer, utoljára átolvasta az előbb leírt bekezdést, majd hátradőlt a székében és hosszan kifújta a levegőt. A könyve kész volt. Immár a negyedik, ha nem számoljuk a karácsonyi novelláskötetet, ami két hónappal korábban jelent meg a rajongók nagy örömére. Mi tagadás, rajongókból aztán nem szenvedett hiányt. Meglepően gyorsan szaladt előre a sikeres írók listáján, és ami a legcsodásabb volt az egészben, imádott írni. Számára mindez a szabadságot jelentette… attól a naptól kezdve.
– Gyerünk, fiam, már csak a szokásos van hátra – szólt rá saját magára és szinte már rutinos mozdulatokkal, ám még mindig kalapáló szívvel beillesztette az utolsó oldalra legfőbb motivációját: Mr. Fredericks levelét. – Köszönöm, tanár úr.
Ismét belegondolt abba, hogy mindkettejüknek milyen fontos volt az a levél. Mr. Fredericks azzal, hogy őszintén bocsánatot kért a fiútól halálos ágyán, jelképesen meggyónta az összes bűnét, Benedict pedig ennek köszönhetően visszakapta élete értelmét: az írást. Megrázta magát, hogy visszatérjen régi emlékei palotájából és újra a billentyűzetre helyezte ujjait. Mosolyogva felsóhajtott és csupa nagybetűvel leírta: VÉGE.
A sárga-arany levélszőnyegtől, amely szikrázott a napon, mindenesetre valamiféle derű töltötte el a szívét. Az utca jól járt: így volt szép.
Hogy a többiekkel nem nagyon van miről beszélnie, az hamar kiderült. Húsz nap kellett hozzá, hogy kívül kerüljön az összes formálódó körön, és még öt, hogy elhallgassanak, ha valahová belépett.
Irritálta őket. Nem volt se ilyen, se olyan. Nem festette magát, a ruhája egyszerű volt és olcsó, viszont láthatóan nem tartozott a stréberek közé sem, sőt, a lázadókra is olyasfajta unalommal nézett, mint aki vagy harminc évvel idősebb máris, amitől a piercinges, bakancsos, festett arcú társaság oly annyira sértve érezte magát, hogy először ők kezdtek el-elhallgatni, ha megállt mellettük, hogy éreztessék: köztük semmi keresnivalója.
Pedig leginkább még velük tartott volna, ha elég lett volna neki a lázadásnak ez a felszínes, ingatag fajtája, ez a lázadásocska, amely huszonöt és harmincöt éves kor körül általában biztosnak látszó munkahelybe és lakáshitelbe transzformálódik.
Az ő lázadása csöndes volt és egy életre szóló. Teljesen mindegynek gondolta, hogy mit vesz fel hozzá.
Az órákon a legtöbbször ugyanúgy unatkozott, mint az előző iskolában. Ha kellett, úgy-ahogy megoldott egy példát, beszámolót írt az Odüsszeia tartalmáról, és bármelyik igeragozást felmondta bármely tanult nyelven, legfeljebb egy-két hibával. Mégis volt valami meghatározhatatlan pimaszság abban, ahogy felelt, és ez felhergelte a tanárokat, akik ennek ellenére nem találtak rajta fogást, sem az öltözetén, sem a mondatain, sem a magaviseletén, és ez az egész együtt olyan felháborító és szabálytalan volt a se jó, se rossz gimnáziumban, hogy szeptember közepén inkább már ők sem szólították fel.
– Talán több lelkesedéssel – ripakodott rá a földrajztanárnő az utolsó alkalommal.
A lelkesedés, az valahogy hozzátartozott az egészhez.
Nem válaszolt neki. Eljátszhatta volna, persze, hogy lelkesedik a meteorológiai jelenségek iránt, ha másért nem, legalább azért, mert óra előtt mégis átnézte az aktuális fejezetet, és így vissza tudott öklendezni néhány félmondatot. De egyrészt nem gondolta fontosnak, hogy miként képződnek a felhők, és tudta, soha az életben nem lesz szüksége efféle információkra, mint ahogy a kétismeretlenes egyenletekre vagy a különféle spinkvantumszámokra sem, másrészt olyan mértékben irritálták a felesleges adatok, amelyeknek telefonkönyv-jegyzékét az iskolákban tudásnak merték nevezni, hogy megvetette volna magát azért, ha beszáll a játékba.
Néha, még az elején megkérdezték, mi érdekli.
Úgy kérdezték, ahogy a tizenöt éves diáklányoktól szokás, kissé félvállról, leereszkedően.
Egy lány mégiscsak egy lány, elsősorban. Persze valamit nyilván dolgozik majd.
– Nem tudom még – válaszolta ilyenkor kitérően, de hazudott.
– Legyenek hálásak a sorsnak, hogy a világ biztonságos térfelén élnek, és gimnáziumba járhatnak – dörögte az igazgatónő, egy víziló formájú, a hatvanhoz közelítő, zöldbe öltözött asszony az évnyitón. Matematika-tanár volt, híresen kegyetlen.
Elnézte az arcát, a szűk, tatáros szemeket, az egészségtelen, sárgás arcbőrt, amely petyhüdten lógott kétoldalt, mintha két, túlérett őszibarack vagy lottyadt alma volna a két arcfele, és a csak azért is vörösre festett, kemény hullámokba kényszerített hajat, amely úgy ült a feje tetején, mint egy kígyókból álló sisak.
Próbált rájönni, kire emlékezteti. Aztán felismerte. A nagyapja könyvespolcán a nagy világtörténetben volt egy kép Medúzáról. Egy szörny volt, akinek valamelyik hős levágta a fejét. Gyötörni kezdte magát, hogy rájöjjön, melyik volt, Héraklész vagy Perseus. Bosszantotta, hogy nem emlékszik. Sem Héraklészról, sem Perseusról nem tanultak semmit. Görögül sem tanultak, és latinul sem. Ha nem túrta volna fel a családi könyvtárat a hosszú, unalmas nyári délutánokon, legfeljebb a felhőképződésről, a sinus függvényről, a dél-amerikai élővilágról és az Odüsszeia hozzávetőleges tartalmáról értesült volna Medúza beosztottjaitól.
Most megkétszerezett figyelemmel szemlélte. Megpróbálta elképzelni, hogy milyen lehet Medúzának lenni, csúf lelkű csiga- vagy kígyóhajú nőnek, aki harminc éve buktat és kiabál. Akkor lassan, mint ahogy a víz kiárad dagálykor, elöntötte a szánalom és a hűvös szeretetet. Utóbbit nem tudta megmagyarázni, hát hagyta. Azóta figyelte, feltűnik-e valamelyik szünetben, de a Medúza nemigen jött ki az irodájából, legfeljebb ha órája volt, a becsöngetés előtti percben sietett végig a földszinti folyosón.
Általában kettőig kellett kibírni, akkor léphettek ki végre az aranyszőnyeges utcára. Olyankor váltott pár semleges szót azokkal a lányokkal, akik még szóba álltak vele.
– Gőgösnek tartanak – mondta neki szelíden az egyik. Igazi eminens volt, csöndes, vézna kislány. Felhúzta a nyakáig a cipzárt a kardigánján, és összefonta a karját a teste előtt, talán, hogy védekezzen a mondat miatt, amellyel pedig nem sérteni, hanem figyelmeztetni akart.
Nem tudta, mit válaszoljon neki. Valami olyasmit lett volna helyes mondania, hogy igyekszik majd másmilyen lenni. Vagy, hogy nincs igazuk. De nem akart másmilyen lenni, és még ha akart volna is: nem tudott.
– Én ilyen vagyok – felelte végül olyan kedvesen, ahogy csak tudta, hogy legalább őt, aki még szóba állt vele, ne bántsa meg. Aztán az órarendről beszéltek és az őszi szünetről.
Ott, ahol már nem láthatták, megállt, beszívta mélyen az ősz szagát. Ez a keserű és édes, szép illat semmilyen relációban nem volt semmivel, amivel hét órán át foglalkoznia kellett. Abból a világból volt egy üzenet, ahová törekedett.
Aztán egy nap eltűnt a levegőből az aranypor és a ragyogás. Csípős, októberi szagok kúsztak be az erkélyajtóból, amikor az anyja kinyitotta hét körül. Ragaszkodott hozzá, hogy a lakást átszellőztetve hagyja ott reggel, az apja meg ragaszkodott a pirítósához, akkor is, ha késésben volt. Az öccse minden reggel kifényezte a bakancsát, a nővére pedig százszor végigsimított a hajkefével a haján, mert azt olvasta valahol, hogy az jót tesz a hajhagymáknak. Egyikük a cipője fölé hajolt, újra és újra végigsimított a bőrön a kefével, a másik belekáprázva saját arcába ült a tükör előtt. Az apja konok egykedvűséggel rágott, az anyja, mintha a beáramló levegőmolekulák számát ellenőrizné, állt a nyitott ajtóban.
Aztán, amikor megkezdődött az igazi reggel, és az anyja rákiabált a nővérére, hogy az hosszabb szoknyát vegyen fel, az apja meg az öccsére, hogy ne hagyja az előszoba közepén a kurva bakancsát, a családjává változtak megint.
Rájuk gondolt, amikor megállt a fák között. Megváltozott az utca, most, hogy nem sütött a nap, és az ég kékesszürke, mély óceán színe tükröződött a fák törzsén és a rozsdabarna leveleken.
Megállt, a hátát az egyik fának vetette. Ebből az irányból csak ő érkezett. Nem kellett félnie, hogy megszólítják.
Az utóbbi két évben lett valahogy egyedül. Addig még szót értett velük. Aztán lett baj. Talán, amikor elkezdte magával hurcolni azt a verseskötetet.
Véletlenül nyitotta ki egy másik versnél, mint ami fel volt adva. Átfutott a szeme a síró vasról szóló soron. Hirtelen ötletből belepörgetett a könyvbe, akárha kártyalapok lennének az oldalak. Várta, hol nyílik ki. Eljátszotta egyszer, aztán még egyszer.
Olyan volt, mintha a halott költő elkezdett volna beszélni hozzá, mondatokat mondott, aztán egész verseket.
Akkor fogta József Attila verseit, a táskájába csúsztatta, majd három nap alatt befalta az összeset.
Jobb híján a külváros széli mezőre ment iskola után. Nem bírta volna ki a házak közt, sem a szűk, nyolc négyzetméteres félszobában, amin a nővérével és a nővére körömlakkjaival osztozott.
– Hazudtok. Ti mind hazudtok – suttogta, pedig azt hitte, kiabál.
A mezőig kellett mennie, hogy megértse: ha valóban azt tanítanák, amit a költő írt, az botrány lenne, mint ahogy botrány lenne a hittanórán Jézusból és a történelemórán a forradalmakból.
Mire elkezdte a kilencediket, sorra leszedegette a többi költőt is. Közben romlott el minden. Vagy megjavult. Nem tudta eldönteni.
Milyen rég volt. Tavasszal – gondolta, és összehúzta magán a kabátot.
Most, hogy minden nedves volt és nehéz, és látni vélte, ahogy az iskola alagsorában, a pincerendszerben, ahová egyszer, még az első napokban letévedt, térképet rajzol a falra a penész, reménytelennek tűnt, hogy éveket töltsön el itt hülyeségekkel.
Legalább megtanulok néhány nyelvet. Annak még van értelme – gondolta végül bizonytalanul.
Lassan elindult, de nem jól számította ki az időt. Mire a kapuhoz ért, amelynek bélletén különös állatfigurák másztak föl és le: egy majom, egy kutya, és egy azonosíthatatlan lény, talán, hogy jelezzék, mennyit ér ez az egész, már csönd volt az utcában.
Becsengettek – hasított belé.
A folyosón is csönd volt, csak az első osztályteremből hallatszott ki a földrajztanárnő lelkes hadarása. Olyan volt, mint aki verset mond egy iskolai ünnepségen.
A felhők – jutott eszébe, és kis híján felnevetett.
Állt a folyosón tanácstalanul. Balra, aztán jobbra nézett.
Tétován indult el arrafelé, ahol egy beugróban, ezt már megfigyelte, egy ismeretlen terem nyílt. Negyedikesek néha jöttek abból az irányból, mások soha.
Lassan tolta be az ajtót.
Úgy tűnt, a könyvtárba tévedt be. A bejárathoz tolt asztalkán régi újságok porosodtak, tudományos magazinok. Nekiindult a polcok erdejének, de pár lépés után érezte, hogy melege van a kabátban, és a táska is húzta a vállát. Ledobta hát őket a fotelek egyikébe. Mintha nagy súlytól szabadult volna meg, szinte repült vissza a polcok közé.
Ebbe is, abba is belelesett. Nem tudta eldönteni, melyik soron menjen tovább, sem azt, hogy mit válasszon, ha ugyan ki lehet vinni innen a könyveket.
Az előző iskolának egyáltalán nem volt könyvtára. Elvitték őket a kerületi gyerekkönyvtárba hatodikos korukban, de a látogatás vihogásba és lökdösődésbe fulladt, a kicsiknek való leporellókkal és színes mesekönyvekkel hajigálták egymást. Nem volt mit kikölcsönözniük.
Lassan sodródott a polcok között, és észre sem vette, hogy a terem végébe ért.
Amikor felnézett, hátrahőkölt. Egy asztalnál egy hófehér hajú, hajlott hátú, idős ember ült, és őt nézte. Lehetetlennek tűnt, hogy tanár. Idősebb lehetett a nagyanyjánál, aki pedig már hetvenhat éves is elmúlt, és idősebb bárkinél, akit eddig látott.
– Milyen óra helyett jött? – kérdezte meleg, barátságos hangon az öreg.
Felfigyelt rá, hogy a hangja inkább középkorú emberé lehetett volna, azonban férfihangnak túl magas, nőhöz képest túl mély.
– Tanár úr, én – mondta, aztán megállt. Megrémült. Lehet, hogy tényleg nő?
Az öreg mosolygott.
– Nézte a fákat és az eget. Ma van az első igazán őszi nap. A szeptember még nem igazán ősz, az egy extra évszak a nyár és az ősz között. Na de az október! – mondta monoton, mégis dallamos hangon.
A lány megtámaszkodott a legközelebbi polcban.
– Honnan tudja, hogy néztem a fákat? – kérdezte.
Most inkább nőnek tűnt. Amikor felállt, helyesbített magában: férfi.
A legkülönösebb az volt, hogy nem félelmet, hanem örömöt érzett, hogy az öreg tudja: a fákat nézte, és éppen lóg.
– Majd ha ennyi idős leszel, megtudod, honnan tudom – válaszolta, és a kezébe nyomta az asztalon lévő könyvet. Mintha ki lett volna készítve.
– Itt írja alá – mutatott egy táblázatra, amelyben olvashatatlan betűkkel, kézírással ott állt talán a szerző neve, a cím és a könyv jelzete. Átfutott rajta, hogy nem tudja, mit ír alá, aztán elhessegette a gondolatot, és aláfirkantotta a nevét. Voltaképp még nem volt aláírása. De igyekezett, hogy legyen.
– A többi könyvet megtalálja maga. Egy kell csak, amin elindul, mint a nyomon.
Állt ott, meg akarta köszönni, de az öreg ráripakodott:
– Mit áll itt? Nem adhatok ki egyszerre kettőt.
Két hét múlva vitte vissza a könyvet, érett, októberi napfényben sietett végig az utcán, amelyen a levélszőnyeg most óarany színben pompázott.
Szinte szaladt.
Közben többször kísértést érzett, hogy meglátogassa az öreget, de úgy hitte, amíg nem végez az olvasással, jobb, ha nem mutatkozik.
Az utolsó óra után esett be a könyvtárba, a hóna alatt a könyvvel. Egyenesen, céltudatosan vágott át a termen, csak az asztal előtt nézett fel.
Csalódott. Az asztalnál nyugdíjasnak látszó tanárnő ült, látta már a folyosón azelőtt is.
– Visszavétel? – kérdezte unottan.
Elé tolta a kötetet. A nő háromszor is átfutotta a kivett könyvek táblázatát.
– Különös, ezt sehol nem találom – nézett rá tanácstalanul. Látta, hogy megvillan a szemében a gyanú.
– Aláírtam – válaszolta neki kimérten. – Ha el akartam volna lopni, nem hozom vissza – tette hozzá, és érezte, ahogy elszabadul benne a néma gyanúsítás miatti düh.
A nő kényszeredetten bólintott.
– Az már igaz. Visz másikat?
Amikor letette elé úgy tíz perc múlva a második könyvet, várt egy kicsit, csak utána kérdezte meg:
– Az idős tanár úr, aki itt szokott lenni, mely napokon dolgozik?
– Miféle idős tanár úr? Ezt a könyvtárat húsz éve én vezetem. A nő hangjából megbántottságot érzett ki és szomorúságot.
– A legutóbb, amikor bejöttem, egy idős tanár úr volt itt. Fehér volt a haja – mondta, és le nem vette a szemét a nőről. Az csóválta a fejét.
– Mondd, melyik osztályba jársz te?
A tegezés, ezt megtanulta, akkor jön, ha úgy érzik, elvesztették a lábuk alól a talajt.
– Az első a-ba – felelte nyugodtan.
A nő az orra elé tolta a táblázatot. Aláírta. Ez most már igazi aláírás volt. Vagy egy hétig gyakorolgatta.
– Most hogy mondod – szólt utána a nő –, amikor még én jártam ide gimnáziumba, a hetvenes években – tette hozzá –, egy idős latintanár vezette ezt a könyvtárat. De már akkor vagy hetvenöt éves volt. Számolj csak – mondta, és nem lehetett eldönteni, hogy a saját, tréfásnak szánt mondatától lett jó kedve vagy mástól, de már derűsen nézett rá.
– Ha élne, úgy száztíz vagy százhúsz éves lenne – nyögte ki, és nevetni kezdett.
Annyi volt, körülbelül – gondolta a lány, kiszédülve a folyosóra. A következő napokban, mintha csak bámészkodna, végigvizsgálta az összes tablót a hetvenes évekből, de a tanárok közt nem talált egy olyat sem, aki hasonlított volna az öregre.
Novemberben kérdezte meg, miért csak egy könyvet vihet ki egyszerre.
– Hát ezt meg ki mondta? – nézett rá csodálkozva a könyvtáros tanárnő, akit az utóbbi időben magában Madame Cvikkernek kezdett hívni, és aki újabban teával kínálta, ha belépett.
– Én csak úgy tudtam – válaszolta. Az öregről azóta az első eset óta nem szólt.
– Hat könyvet is kivihetsz – csóválta a fejét Madame Cvikker –, de lesz neked ennyi időd olvasni?
– Lesz – válaszolta, és elindult a polcok között.
Szociális munkás festőművész, vagy festőművész szociális munkás? Milyen hatással van egyikre a másik, és másikra az egyik?
Ha azt nézzük, melyikkel töltök több időt, akkor az egyértelműen a szocmunka, és amikor van időm és hangulatom, akkor festek. Korábban úgy voltam vele, hogy mindkettő erősen az identitásom részét képezte, most már inkább azt vallom, hogy fontos szegmensei az életemnek, de alapvetően nem ezek vagyok én.
Gyerekkorom óta szeretek rajzolni, mindig nagyon fontos volt, hogy képileg meg tudjak jeleníteni valamit, amit elképzeltem. Szüleim sokat meséltek nekem mesekönyvekből, illetve sok meselemezünk is volt bakeliten otthon. Az általuk felolvasott meséket és a lemezeket is csukott szemmel hallgattam, és minden azonnal elképzelt képekké formálódott a fejemben, ez a mai napig azonnal bekapcsol, ha valamilyen történetet hallok. Lett egy enyhe szinesztéziám is, szóval sokszor nemcsak történeteknél, verseknél, dalszövegeknél, hanem zenénél is elkezdődik bennem egyfajta transzformáció: látom a zene színét, sodrását, textúráját stb.
Hogy jött a képbe a szociális munka?
2002-ben kezdtem szocmunkás pályafutásom a Kék Pont Alapítvány ártalomcsökkentő programjaiban, 2019 óta pedig a Twist Olivér Alapítvány férfi átmeneti szállóján dolgozom esetkezelő szociális munkásként. Szívügyem a társadalmilag sérülékeny csoportokkal való munka, fontos számomra, hogy munkámat az ügyfelek emberi jogainak és méltóságának maximális tiszteletben tartásával végezzem, ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy megkapják azt a támogatást és szolgáltatást, amire leginkább szükségük van.
A szociális munka mellett másik „zsírosan jövedelmező” időtöltésem a művészet, korábban a painttel való rajzolás, különös tekintettel derék magyar politikusok óriás lajhárok általi elrablására.
Nem kísérte végig az életemet a rajzolás, gyerekkoromban erősen jelen volt, de aztán más dolgok kezdtek jobban érdekelni, majd a 30-as éveim elején kezdtem újra felé fordulni, és azóta is vannak kisebb-nagyobb kihagyások benne.
Hogy lett újra az életed része a rajzolás?
2012-ben fedeztem fel a Paint nevű gagyi, ám szívemhez mégiscsak egyre közelebb álló programot, mely kezdetben vicces időtöltésnek, a gyerekkorba való újbóli belesüppedésnek lett az eszköze, később viszont egyre jobban kikristályosodott, hogy mennyi mindenre is lehet használni ezt az egyszerű kis eszközt. Egyrészt a szocmunka melletti relaxációban is segített, másrészt az egyre szürreálisabb – idővel siralmasabb – politikai/társadalmi helyzet miatt érzett frusztrációim szelepévé is vált.
Az ilyen formában kifejezett képi és képregényes világomat és fantáziáimat a tumblr-re posztolva kezdtem el egyre több emberhez eljuttatni, ezután újságírók kezdték el használni illusztrációimat a cikkeikhez,
Ebben az időszakban a képeid erős visszacsatolások voltak az aktuálpolitikára. Mennyire tartod fontosnak az online jelenlétet festőművészként?
Ennek valóban a paintes-aktuálpolitikai korszakomban volt jelentősége. Akkoriban sokkal több szabadidőm is volt, rengeteg hírt olvastam egy nap, és ha volt valami, ami megihletett, vagy nagyon megérintett, akkor gyorsan megrajzoltam, és már posztoltam is, mert itt, ennél a műfajnál nagyon fontos volt a rövid időn belül reagálás, úgy hatott teljes valójában, ha nem telt el hosszú idő a történés és a visszacsatolás között. Akkor erre volt lehetőségem, hogy így alkossak, most egyrészt már nincs, másrészt meg sokkal jobban érdekelnek jelenleg más dolgok, jobban fókuszba kerültek nálam a belső történések. De abban az időszakban olyan sok képem született politikáról, hogy azon is elgondolkoztam, hogy ezek érdekes korlenyomatok lennének majd a későbbiekben, és azt is nagyon jól visszaadnák, mennyire szürreális korszakban éltünk akkoriban. (Valószínűleg mégsem telt el azóta olyan sok idő, mert persze azóta is.)
Innen jött a Robotok Orsi név is, ugye?
Igen, tumblr nevemből. A tumblr-ön a nevem ez volt: tinemezeketarobotokatkeresitek. Egy idő után elkezdtek ott az emberek “robotok orsinak” hívni, meg hivatkozni rám, mert valóban baromi hosszú nevet sikerült akkoriban választani. Így ragadt rám a robotok orsi név, aminek a kimondása vagy leírása mégsem vesz el 204 évet az életből, ami igencsak fontos tényező tud lenni “rohanó világunkban”.
Később felkérésre Mondik Noémivel közösen szerveződött egy kiállítás 2014 végén a Godot Galériában, a kiállítás után pedig az Élet és Irodalom egyik számában a cikkeket a mi képeinkkel illusztrálták, ez azért is volt nagy élmény nekem, mert egy olyan újságba kerültek bele a képeim, ami akkoriban a legkedvesebb nyomtatott újságom volt.
Ennek is nagyon örültem, mert az Írók Boltja pedig a legkedvesebb könyvesboltom, és egy elég klassz ügy érdekében adhattam a képeimet.
2017-ben az egyik képem kiállításra került az ARC-on, aztán idén a Kronoszinklasztikus Infundibulum nevű zenekar felkérésére lemezborítót terveztem és festettem a készülő új lemezükhöz.
Szintén ebben az évben a DAAD fesztivál művészeti pályázatán beválasztották 4 képemet, így más alkotókkal együtt kiállíthattam a Miradorban.
De már nem paintben dolgozol.
Néhány éve a paintet felcseréltem akvarellre. Most igazi festékkel és ecsettel dolgozom akvarell papírra, és nagyon szeretem, festményeimből nyomatokat készítek. A fentieken túl a mesék és a képzelet eszközeivel jelenítem meg a gyakran szürreális, számomra ilyen formán legkönnyebben feldolgozható belső és külső világot.
Most a dajer.hu felkérésére havonta festek közéleti-közérzeti témában egy-egy képet novembertől, szóval ez a legfrissebb újítás az életemben.
A munkám most nagyon sokrétű, és nagyon sok dologra kell figyelni egyszerre, nekem pedig nehezen megy a multitasking, nagyon elfáradok benne. A festésnél azt élhetem meg, hogy lényegében csak egy dologra koncentrálok, annyira bele tudok merülni, hogy szinte belekerülök magam is a képbe, amit festek. Létrejön egyfajta flow állapot, amitől azt érzem, jobban vagyok, valami gyógyult megint bennem, és ez segít a munkában is.
A szálló, ahol dolgozom, azért is nagyon szuper, mert a vezetőség nagyon nyitott a kollégák újító ötleteire. Így fordulhatott elő az is, hogy tarthatok a szállón lakóknak olyan csoportot, amiben festünk. Nem művészetterápiás csoport nyilván, hiszen az egy külön szakma, de kb. az van, hogy hozok egy témát, arról beszélgetünk, utána megfestjük. Érdekes látni a lakóknál, hogy olyan emberek merülnek bele az alkotásba, akik 30-40-50 éve nem fogtak ecsetet vagy színes ceruzát a kezükbe, és még a régi rajzoktatás traumát hordozzák magukban, hogy itt valahogy teljesíteni kell, és majd osztályozva lesz. Mindig csodálom a bátorságukat, hogy ennek ellenére mégis belevágnak, és hát szuper dolgok születnek.
Sok alkotásodhoz kapcsolódik dal, vers. Ezek adnak inspirációt?
A zene mindig is nagyon-nagyon, rettentően fontos része volt az életemnek. Olyan nekem, mint egy nagy, univerzális nyelv, egy mindenkit összekötő gombafonal-hálózat. Időnként azt is érzem, hogy még nem teremtettünk szavakat bizonyos érzések kifejezésére, vagy csak nagyon sután sikerülne, és sokkal inkább lehetne megfogni zenével az érzést, amit kifejezni szeretnék, mint szavakkal vagy mondatokkal.
Egészen kiskoromtól fogva fontos volt – édesapámnak nagyon sok bakelit lemeze volt otthon, nagyon sok mindent tanultam tőle zeneileg (is),
Szóval emiatt a nagy és minőségi zenei és mindenféle kulturális muníció miatt, amivel útnak indított az életbe, nagyon hálás vagyok neki a mai napig is.
Amikor festek, mindig szól valamilyen zene, segít ráhangolódni magamra, és magamon keresztül a világra. Sokszor azt képzelem, hogy azt a zenét is belefestem a képbe, ami akkor szól, amikor festek, és ez végül is így is van, mert befolyásolni tudja, hogy hogy és mit rajzolok, akkor is, ha nem maga az adott zene a tárgya a képemnek, csak az alkotásban segít.
Milyen zenéket hallgatsz?
Most leginkább olyan zenéket hallgatok közben, aminek nincs vagy nem értem a szövegét, de korábban meg pont az ellenkezője volt.
Volt egy korszakom, amikor elkezdtem megfesteni a 80-as és 90-es évek underground zenekarainak dalszövegeit. Rájuk amúgy úgy akadtam, hogy 1997 körül felfedeztem a Fiksz rádiót (a Tilossal működtek egy frekvencián) és volt egy olyan műsoruk, amiben kifejezetten ilyen zenekarok dalait játszották, és ezzel kapcsolatban voltak beszélgetések. Emlékszem, teljesen szanaszét lettem, hogy hát úristen, ezeket a zenéket kerestem egész életemben (akkor voltam 16 éves), mennyire menő, mennyire szabad, mennyire szemérmetlen! Oda voltam és vissza. Ennek a műsornak köszönhetően ismertem meg a Trabantot, Balatont, Európa Kiadót, VHK-t, a Hazai Ízeket, Bizottságot stb. A műsor egyik vezetőjével még kazettát is cseréltünk, ő azóta az egyik legjobb barátom. Érdekes visszacsatolás, ez most jutott eszembe, hogy András erősen óbudai kötődésű, ott járt általános iskolába és gimnáziumba is.
Később, amikor újra elkezdtem rajzolni, elkezdtem előszedegetni ezeket a zenéket, és megfesteni a szövegeiket, ahogy tudtam. Főleg Víg Mihály dalszövegei voltak rám nagy hatással, képileg is és hangulatilag is, mondanivalóilag is.
Mesélj a címlap festményről, amit Varga Julis verse ihletett!
Origami
A kurva anyád papírhajó
miért nem rögtön süllyedsz
el minek a remény hogy
talán nem ázol át pedig
de
Jó rég volt már az is, hogy rábukkantam Varga Julis verseire, ez a verse pedig különösen megmaradt bennem. De hosszú évekig nem történt semmi, mígnem aztán idén valahogy a semmiből elődobta az agyam – gondolom megérett az idő, hogy kezdjek vele végre valamit –, és így lett ez a kép végül. Nem gondolkoztam rajta sokat, inkább mintha zsigerből csináltam volna. A papírhajót nem ráfestettem, hanem meghajtogattam és úgy ragasztottam rá.
Nagyon szeretem Juli verseit, mert valahogy úgy hatnak rám, olyan módon, mint egy-egy zene: elolvasom, és kinyit bennem valamit, amin aztán kiömlik egy kép. Szeretnék még olyan képeket festeni, amiket az ő versei hoznak elő bennem.
Van Óbudához bármilyen kötődésed a Godot Galérián kívül?
A kötődésem leginkább az, hogy nagyon szeretem. Laktam Óbudán egy rövidebb ideig (kora tavasztól őszig) a San Marco utcában, ez egy nagyon szép időszak volt az életemben. Szerettem ott lakni, az erkélyről a hegyekre láttam rá, a béke szigete volt nekem ott az a kis lakás. Emlékszem, mikor esett az eső, olyan felhők ereszkedtek a hegyekre, hogy teljesen Peru-flessem lett, ahogy néztem, brutálisan szép volt, azóta sem láttam sehol ilyet. Egy nagyon ronda galamb is ott vert tanyát az erkélyemen, akit végül megszerettem, gyakorlatilag lakótársak és haverok lettünk. Szerettem a környéket is, hogy közel van a Duna, a Kiscelli Múzeum, számomra rengeteg volt ott a felfedezni való, mert soha korábban nem laktam még Budán. Lakhatásilag Óbuda volt az első Pesten kívüli élményem, amiért nagyon hálás vagyok.
TOP 5:
December 17, Péntek – 19:00 3KÓBUDA Irodalmi kávéház – Györgyi Anna
A 3K galéria ezen az esten kávéházzá alakul, ahol kellemes hangulatban, kávé és tea mellett, az asztalokon elhelyezett irodalmi étlapról lehet rendelni
December 18, Szombat – 15:00 ESERNYŐS Zöld Karácsony, avagy újrahasznos karácsonyi workshop, az UPSZ Ajándékbolt alkotóival
Készíts fenyődíszt, dekorációt, ajándékot fenntartható módon! Néhány olló, sok-sok színes ceruza, nagy adag kreativitás, hatalmas szeretet és már kész is a karácsonyi csoda.
December 18, Szombat – 18:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Karácsonyi hangok – a Four Fathers karácsonyi koncertje
Az a capella, hangszerkíséret nélküli énekes műfaj legismertebb hazai képviselőinek koncertjével készül a Békásmegyeri Közösségi Ház az ünnepekre.
December 19, Vasárnap – 10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Diótörő
A Nektár Színház előadása.
A mese a Csajkovszkij által híressé vált balett változat egy sajátos feldolgozása. Az eredeti, Ernst Theodor Amadeus Hoffmann által írt mesébe a balett szervesen illeszkedik, a gyermekek számára a prózai megfogalmazás könnyebben átélhetővé teszi a történetet.
December 20, Hétfő – 21:00 BEM MOZI In Bruges
Ray (Colin Farrell) és Ken (Brendan Gleeson) profi bérgyilkosok. A legutóbbi munkájuk kapcsán azonban támadt egy kis zűr. A góré emiatt jobbnak látja kényszervakációra küldeni őket. Londonból így a belgiumi Bruges-be utaznak, amíg tisztázódik a helyzet.
December 23, Csütörtök – 20:00 DANUBIA Klasszikus Karácsony 2021
A Klasszik Rádió 92.1 és az Óbudai Danubia Zenekar lemezbemutató koncertje népszerű ünnepi klasszikusokkal, és a legszebb magyar karácsonyi énekekkel.
Heti Bontás:
December 17, Péntek:
17:00 BUDAPEST GALÉRIA TÁRLATVEZETÉS – ÉS A FALAKAT BŐRNEK NÉZED
18:00 3KÓBUDA Karácsonyi kézműves foglalkozás
19:00 3KÓBUDA Irodalmi kávéház – Györgyi Anna
December 18, Szombat:
8:00 RÓMAI Nagy Karácsonyi Piacozás, fánkparádé, kézműves vásár, sült kolbász a Rómain!
15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Alan Ayckbourn: Hogy szeret a másik
15:00 ESERNYŐS Zöld Karácsony, avagy újrahasznos karácsonyi workshop, az UPSZ Ajándékbolt alkotóival
18:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Karácsonyi hangok – a Four Fathers karácsonyi koncertje
21:00 BEM MOZI Brian élete / Life of Brian
December 19, Vasárnap:
10:00 KUTYA EGY HELY Karácsonyi jótékonysági nap és vásár
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Diótörő
17:00 HÁROM HOLLÓ Vita és slam verseny Adyról
19:30 DÜRER KERT Nitzer Ebb – Dürer Kert
December 20, Hétfő:
19:00 RESTRO PUSKIN Beszélgetés Reisz Gáborral – SZISZ Művészeti est
21:00 BEM MOZI In Bruges
23:00 TOLDI Tranzkaphka / Gondoskodás lemezbemutató a Toldiban
December 21, Kedd:
19:00 ANNA AND THE BARBIES ONLINE Anna And The Barbies karácsonyi koncert a Pilisből
19:00 P.I.M. Kortárs szerzők az A38 Hajón – Regős Mátyás
19:30 MÜPA Pétery Dóra és az Aura Musicale
December 22, Szerda:
16:00 NEMZETI GALÉRIA Adventi tárlatvezetés | Fény a sötétségben
19:00 MÜPA Győri Balett: One way to Heaven – bemutató
20:15 BEM MOZI Igazából szerelem / Love Actually
December 23, Csütörtök:
19:00 P.I.M. Pilinszky100 #22 / Falcsik Mari
20:00 DANUBIA Klasszikus Karácsony 2021
20:00 A38 HAJÓ Európa Kiadó – Love 2020 lemezbemutató, vendég: Kiss Llászló+4 @ A38 Hajó
Az Advent 3. hétvégéjének összes programját itt találják!
TOP 5:
December 10, Péntek – 17:00 MKVMÚZEUM Mesebolt és Aranyecset – Lukáts Kató grafikus (1900–1990) művészete | kiállításmegnyitó
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari múzeum és az Iparművészeti Múzeum közös kiálltásán Lukáts Kató grafikus művészetével ismerkedhetünk meg.
December 11, Szombat – 15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek (DEC. 11., 15:00 – DEC. 12., 13:00)
2 X 4 órás kezdő varrótanfolyam gyerekeknek és felnőtteknek. december 11-én 15:00-19:00 és 12-én 9:00-13:00 óráig.
December 14, Kedd – 15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy diplomata visszaemlékezései
Tóth József Imre, a külügyminisztérium veteránja előadásaiban visszaidézi emlékeit a sorsfordító külpolitikai történésekről, bemutatva az akkori dilemmákat, erőfeszítéseket és a külpolitikai műhelyek működését.
December 15, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat-Titok
Az előadás címe: TITOK
Valami, ami kíváncsivá tesz? Valami, amit rád bíztak és most hordozod? Örömmel? Büszkén? Nehéz teherként? Meglepetés-titok? Szégyellni való titok? Családi titok? Csak te tudod? Vagy nyílt titok? Hazugság? Milyen történeteket rejtegetsz és vajon a többiek mit mesélnek majd?
Az Esernyősben elmesélheted a saját történetedet, a Pepita Playback társulat pedig visszajátsza.
December 16, Csütörtök – 19:00 3KÓBUDA ÚJ IDŐPONT: DECEMBER 16. Kései találkozás-Színház
Éjszakánként elég meghökkentően viselkedik a tengerparti gyógyszálló egyik idős hölgylakója: mezítláb átmászik az ablakon, kiszökik a szanatóriumból, énekel a holdfényes kertben, sirályokat etet, és felrúgja az intézmény szabályait.
Heti Bontás:
December 10, Péntek:
8:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Casablanca táncláz
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
15:00 ÓBUDAI MÚZEUM Krúdy karácsonya Óbudán – Fiktív adventi séta – BETELT!
16:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Örömdiázás
17:00 MKVMÚZEUM Mesebolt és Aranyecset – Lukáts Kató grafikus (1900–1990) művészete | kiállításmegnyitó
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Az idő ritmusa – Csurák Erzsébet selyemművész kiállítása
December 11, Szombat:
8:00 RÓMAI Téli varázslatos piacozás és Kézműves Vásár a Rómain lángossal, sült kolbásszal.
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Illatos karácsony
10:30 GOLDBERGER MÚZEUM Az „égi kék” története. A kék pigmentpor diadalútja – Ingyenes tárlatvezetés és ásványbemutató
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek (DEC. 11., 15:00 – DEC. 12., 13:00)
15:00 3KÓBUDA+DANUBIA Fúgafogó – Óbudai Danubia Zenekar ifjúsági koncert
15:00 ESERNYŐS MINDEN JEGY ELKELT! EGY ASZTALNÁL JÁTSZUNK – Társasjátékos délután a Mit Játsszunk? Vlog
16:00 3KÓBUDA Adventi fényfestés
16:30 BUDAPEST GALÉRIA Tárlatvezetések | MOZGÁSBAN – A Budapest Tánciskola
December 12, Vasárnap:
10:00 BARTÓK PAGONY Rajzolj nekem! – Illusztrátorok és olvasók a rászoruló gyerekekért
15:00 ESERNYŐS Akkor és most Óbudán – a Fő tér 2. titkai séta
15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Juhász Anna és Szirtes Edina Mókus
15:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Karácsony a múzeumban
December 13, Hétfő:
13:00 ZUG MŰHELY Karácsonyra hangolódós nyitott műhelynap a Zuggal
18:00 ZENEAKADÉMIA A Zeneakadémia Kamarazenekara Ménesi Gergellyel
21:00 BEM MOZI A Grand Budapest Hotel
December 14, Kedd:
15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy diplomata visszaemlékezései
19:00 P.I.M. Szerb Antal: Csak a nők hiányoznak // Árnyjátékok az A38 Hajón
19:30 ZENEAKADÉMIA Fassang László orgonaestje
December 15, Szerda:
16:00 NEMZETI GALÉRIA Tárlatvezetés | Kép és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete
19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat-Titok
19:00 ÓVÓHELY IV. Kóspallagi Írótanya – Bemutatkozó felolvasóest [Óvóhely]
December 16, Csütörtök:
16:00 AQUINCUMI MÚZEUM Finisszázs! 7000 éves üzenet – Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén
17:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Német–szlovák–lengyel nemzetiségi adventi est
19:00 3KÓBUDA ÚJ IDŐPONT: DECEMBER 16. Kései találkozás-Színház
Egy kis városkában lakott Szőke Panni,
szeretett az utcán táncolva suhanni,
úgy ment minden reggel el az iskolába,
hogy a járdát alig érintette lába.
Ugrott, forgott, nevetett,
táncra kért egy levelet,
szökdelt, míg a szoknyáját
fölcsípték a verebek.
Panni balettozni járt minden délután.
A balett-tanárnőt úgy hívták, hogy Jolán.
Szép kecsesen kellett forogni és lépni,
miközben ütemre tapsolt Jolán néni:
Plié, frappé, rölövé,
kezünket fejünk fölé!
Spárgázunk és spiccelünk,
lábunk nem gyümölcszselé!
Ámde reggelente nyílt egy másik ajtó,
s iskolába indult egy kisfiú, Palkó.
Tűnődve lépdelt, és ringatva a csendet
kalandos és mesés csatákról merengett:
Győzelem vagy vereség,
sehol nincsen menedék!
Egymás felé lépkednek
fehérek és feketék!
Nem csoda tehát, hogy Palkó sakkozni járt.
Tanulta, hogyan kell védeni a Királyt,
s hogy kell mattot adni, arra volt kíváncsi,
miközben egy táblán rajzolt Karcsi bácsi:
Futó, Bástya és Huszár,
támadni velük muszáj,
ez meg itt a Királynő,
azért van rajta uszály.
Csupa fiú járt a sakkra,
a balettra csupa lány,
jobbra Panni, balra Palkó,
egy kék házba, délután.
Folytatása következik az őszi lapszámban.
Apa még nem apa, alig múlt tíz.
Fejét az üveghez nyomja, bámul.
Ki alszik, ki alszik, ő nem, dehogy!
(Nem szabad, katt, nem szabad.)
Ez hálókocsis vonat,
ki kell lesnie az éjszakát!
Apát várja a Duna-delta!
Oda viszi a rokon Jóska,
lásson világot a gyerek.
Vágyik apa a világra? Már akkor se
tudja. Apa szomorú kisfiú,
otthon is csak az ablakból bámul.
Beteg ez a gyerek? Most is kap almát,
vasszögek voltak benne, vérszegény
a szegény Ferike, szegényke.
Megy bele a világba, már ha ez a világ,
megy ki a világból, ha a másik volt az.
Sehol sincs a kis Feri, nincs is magánál.
Elképzeli a torkolatot, el, hogy mi
a tenger. El, hogy valami lesz ott,
amire később visszagondolni sem mer.
Már apa, mikor az egészet elmeséli.
Hogy szinte összecsuklott, remegett
a lába. Hogy megmozdult benne a semmi.
Kanalasgémek voltak ott, mesélte.
Csónakok. Felcsapódó halak. Az ég.
S mikor Jóska a halászokkal beszélt,
apa az ismeretlen nyelvbe elmerült.
Sínek, vizek, a bámulás, a vér.
Ott voltam vele. Bámulok át az idő üvegén.
Fogyatkozik a vízhozam szókincse.
Folyásiránnyal szemben szivárog
fölfelé ez a visszhang a Dunán.
Dadog a búvópatak, hadarja az örvény.
Torkolatcsönd fordul a forrásnyelvre:
Nyugat felé sodródik a tolmácskajüt.
Aki benne utazik, folyékonyan mosdat, takarít
– így tér vissza az átmeneti határokon túlra,
ahol rengeteg víz kell másokat tisztán tartani.
A partra vetett tolmácskajütből átguggol
egy passaui kádba. Szótár nélkül
a poliglott nyilván egy tisztítószer.
Vízkövesen bugyborékol elő a román,
bolgár, szerb, félig magyar, félig szlovák
hallgatagság. Zavaros, bölcs és nagy az akcentusa.
Se passkontrolle, se herzlich willkommen,
se hajóvonták találkozása, se hűtőmágnesek.
Néha kiabálná a sziréndúdolás helyett,
hogy ő még igenis fölkel!, springt noch auf,
de hordalékkal van tele a szája. Pedig
a Duna is kiöntene, ha beleeresztené.
Nincs az az ártér, föveny, vizes sík, fél
Európa, amit ne árasztana el, ha fárad.
Csak hát rühellé a mártíromságot.
Na, de ez most a henteses ébredés volt.
Az a fajta, amikor felidéződnek a legjobb hentesező élmények, a reggeli vasi pecsenyék, sült császárok, oldalasok kolbászok és dagadók, amint tormába mártva közelítenek az ízlelőbimbókhoz. Tudjuk, milyen ez. A késztetés ilyenkor legyőzi az egész héten összeszedett tompaságot, érzékszerveink turbóba kapcsolnak, a szomszédban készülő hétvégi rántott hús szagát is pecsenyeillatnak érezzük, és láncainkat eldobva rohanunk a henteshez. Gyarlóság, ember a neved.
Tegye fel a kezét, akinél a hentesezés gondolata nem válik el élesen az egyszerű táplálkozástól. A hentesezés több mint evés. Élmény, hangulat, kaland és kihívás is egyben, ami azonnal elkap, valahányszor belépsz főleg egy autentikus helyre, ami nemcsak az etetésről szól, hanem az üzlet eredeti funkciójáról, a hús árusításról is.
Ilyenkor már tudjuk, hogy jó helyen járunk, áthat a biztonság érzése, és biztosak lehetünk benne, hogy minden rendben lesz. Az sem baj, ha a kolbász szaftja a vágás pillanatában áthasít a légtéren, és az ember mintha Mbappé kihagyott tizenegyesét szeretné meg nem történtté tenni, könyörög, hogy ne, istenem, csak ne a szemközti polgártárs nyakkendőjére menjen. De hiába. A szétfröccsenő zsírcseppek a nyakkendőn kívül az ingen is nyomot hagynak, de a korpulens úr csak felnéz, és annyit mond, „Mindenkivel előfordul, majd megoldom a délutánt online-ban.”
Persze vannak célorientáltabb versenyzők, akik tisztában vannak a kolbászevés kockázataival, ezért ha például vizsgázni mennek az Óbudai Egyetemre, és tudják, hogy éhesen kifordulnak magukból, viszont keto diétát tartanak, így a Snickers nem jön szóba, akkor nem marad más, minthogy húst-hússal, esetleg húst kovászos uborkával vagy almapaprikával egyenek, amire meg közismerten nincs jobb hely a hentesnél. És ha ez az Óbudai Egyetem, akkor mi más, mint a Tímár-Pacsirtamező utca sarki hentes?
Hurka, kolbász, oldalas, csülök, császárszalonna miegymás. A néhány specialitástól eltekintve tudjuk, hogy ezekre minden jó hentesnél bízvást számíthatunk. De a Tímár utcai hentesnél nem csak ilyenek járnak a betérőnek. Persze, ezek is, és fontos is, hogy finomak, omlósak, lágyak, ropogósak – hol, mire van szükség. Az oldalas csontjáról úgy csúszik le a hús, mintha a kötőszövet csak arra a pillanatra várt volna, hogy te beleharapj, a csülök úgy remeg, mint a szerelmes tini az első randin, a császár bőre pedig roppan, de nem állítja megoldhatatlan feladat elé sem a fogakat, sem a rágóizmokat.
A Tímár utca sarkán varázsfűszer is jár az élvezetekhez! Nem nagyon érződik, lehet, hogy nincs is, az a szóró mozdulat a hentestől talán csak a szemnek és az agynak szólt. „Az utólagos fűszerezés, angyalom sosem tud beleolvadni az ízek harmóniájába” – halljuk ismét Szabó Gyula hangján, de az a csülök valahogy mégis hordoz valami vadító ízt, amit nem tudunk kizárólag a hússal sült sónak, borsnak, fokhagymának tulajdonítani.
A titok úgy általában idegesítő, miatta mardos ugyebár a kíváncsiság, de a hentes titkos összetevőjére nem akarunk még rákérdezni se.
Az igazi hentesező nem akar otthon olyat sütni, mint a hentes, inkább többet szeretne henteshez járni.
A köznyelv ma is Hajógyárinak hívja, nem törődve vele, hogy hajógyár már három évtizede nincs, és jól teszi. Túl azon, hogy ez volt Magyarország első számú nagyüzeme, ahol valamikor 2000 ember kereste a kenyerét, a hivatalosan Óbudainak nevezett sziget létét is a gyárnak köszönheti. A mai sziget a gyárlétesítés előtt valójában ugyanis kettő volt: a különálló Kis- és Nagy-szigetet csak a XIX. században egyesítették a terjeszkedő hajógyár kedvéért. A mai öböl – ami gyártás híján most leginkább motorcsónak-kikötőként funkcionál –, a két sziget közti meder helyén alakult ki.
A bécsi DDSG hajózási társasághoz tartozó gyár 1835-ben még csak az Óbudához közelebbi Kis-szigetet foglalta el, de hamarosan kibérelték az óbudai partszakaszt és a Nagy-sziget déli részét is. Ez a magja annak az ipari jellegű területnek, ami most 32 hektárt foglal el. Különös, de műemléki és természeti szempontból is értékes együttállás: az alig egy négyzetkilométeres sziget északi felén ártéri ligeterdők védett fajokkal, a fesztiválszezonon kívül sárgarigó, zöld küllő és hódcsaládok élőhelye, délen pedig a legkülönbözőbb ipari csarnokok sora. Gép- és kazánműhelyek, kötélkészítők, hajóácsok, asztalosok és a többi, hajóépítéshez szükséges mesterség épületei: a lényegében önellátó gyár vertikális rendszerében egy sor egymáshoz kapcsolódó üzem működött, ameddig működhetett.
A hajógyár a Monarchia alatt, a két világháború között és az államszocializmusban is „élüzemnek” számított, túlélte azt is, amikor a Göring Művekbe tagolták be német irányítással, később túlélte a szovjet lefoglalást is, de a rendszerváltást már nem bírta ki. A hetvenes évektől csökkent a termelés, majd 1987-ben gyakorlatilag összeomlott a szovjet felvevőpiac – derül ki az Óbudai Múzeum 2020-ban megjelent, igen alapos Óbuda történetéből. Horváth Péter tanulmánya szerint a ’88-ban vízre bocsátott, nyugati megrendelésre készült Széchenyi jégtörő volt az utolsó nagyobb, az Óbudán a II. világháború után épített 617 hajó közül.
Angyal Ádám, a Ganz Danubius Hajó- és Gépgyár utolsó vezérigazgatója a helyzetet reménytelennek látva úgy gondolta, hogy az angyalföldi hajógyár talán megmenthető, ha az óbudait feláldozzák, bezárják, és a területet értékesítik. A későszocialista válságmenedzser volt az első, aki a Hajógyárira turisztikai gigaberuházást és szállodakomplexumot álmodott – ez a vízió azóta kísérti a politikai és gazdasági döntéshozókat. A mindig is nagyon öntudatos és összetartó hajógyári munkásság érdekképviselete hevesen tiltakozott: szerintük a gyárat szándékosan sorvasztják el, pedig a nyugati piacot megcélozva nem lenne reménytelen a hazai hajógyártás megmentése. „Ismételten kijelentjük, hogy az Rt. dolgozói továbbra is ragaszkodnak az első, Széchenyi által alapított hajógyárban lévő munkahelyükhöz és munkájukhoz. Kérjük magunknak azt a lehetőséget, hogy bizonyíthassuk életképességünket” – győzködték Antall József miniszterelnököt.
Bár volt svéd hajóipari érdeklődés is, a magyar privatizátor arra törekedett, hogy az ipari épületeket bontsák le vagy alakítsák át. Ipar helyett turizmust: a korszellemnek megfelelően bejegyezték a „Szigethasznosító RT.”-t, és a dán idegenforgalmi Baltica tröszttel kezdtek tárgyalásokba, akik 600 millió dolláros beruházást ígértek a Hajógyárira. A sziget északi felén a közpark jelleget meg akarták őrizni, a déli ipari területre azonban új épületekkel és az ipari műemlékek újrahasznosításával „Budapest történetében eddig egyedülálló koncentrációjú idegenforgalmi, vendéglátó, szórakoztató és sportkomplexumot” képzeltek el.
A dán befektetőket végül nem támogatta az állam, és ezzel megindult az azóta is tartó vonaglás a terület hasznosításáról, mely hosszú távú megoldást nem, zavaros Duna-menti halászatot azonban bőven hozott a bennfenteseknek. Miután a gyárból az utolsó 400 embert is elküldték (a munkások még az utolsó napokban is sztrájkra készültek, de megszűnt a munkahelyük, ahol ezt megtehették volna), az önkormányzat is beadta a derekát a fejlesztői nyomásnak. A kerület átírta a rendezési tervet, a főváros az övezeti átsorolást, annak ellenére is, hogy Schneller István főpolgármester-helyettes is ellenezte az eladás-beépítést. Főként környezetvédelmi okokból mások sem voltak elragadtatva: ha a tervek megvalósulnak, nagyságrendekkel nő a látogatószám, a környezeti terhelés az egyedi állat- és növényvilágot fenyegeti, nem beszélve a szükséges infrastrukturális fejlesztésről és az árvízvédelem problémájáról.
Az elgondolás a kilencvenes évek közepén éppen négy- és ötcsillagos hotelekről, kaszinóról, üzleti-pénzügyi központról szólt, de az Óbudai-sziget felmerült expó, majd később olimpiai helyszínként, sőt vigalmi negyedként is. A volt ipari terület ekkor az ÁPV révén állami tulajdonban volt, és ők azt lehetőleg egyben akarták értékesíteni. Az ipartörténeti jelentőségű épületekbe, talán a közvélemény megnyugtatására is, konferenciaközpontot, könyvtárat, hajózási múzeumot vizionáltak, de alapvetően szállodákkal, apartmanházakkal, gyógyszállókkal kecsegtették a nyilvánosságot – persze a konkrét fejlesztésekről majd a majdani tulajdonosoknak kell dönteni, tették hozzá.
Az eladás azonban nem haladt előre, és közben egy vagyonkezelő kft. adta bérbe a megüresedett létesítményeket.
A helyszín iránt már a kilencvenes évek végén is érdeklődtek izraeli befektetők, ők végül 2003-ban vásárolták meg a területet 4,6 milliárd forintért. Ebből lett a hírekben egy időben sokat pörgő Álom Sziget Kft., Óbudán pedig azt pletykálták, hogy lakónegyedet terveznek a szigetre. Ez kacsának bizonyult, ehelyett a beruházó ezúttal is kaszinót, nyolc-tíz szállodát, ötezer fős konferenciaközpontot és operaházat akart építeni 400 milliárdos befektetéssel. A Hajógyárit alagúttal kötötték volna össze Óbudával, de hamarosan kiderült, hogy pénz annyira mégsincs, a Hadrianus-palota területének eladását az Állami Számvevőszék törvénytelennek találta, és a projekt még az elvi engedélyezés fázisában elbukott.
De ekkor jelentek meg a szigeten az első szórakozóhelyek. Bakai Mátyás, a Fortuna diszkó tévéből is ismert dj-je csinálta meg a Dokk Cafét, ahova már ekkor is sokan jártak ki Dj Lauerre és elektronikus zenei partikra annak ellenére is, hogy sokszor hosszan kellett sorban állni a bejutáshoz. A belvárostól távolabbi helyen Bakai talán azt remélte, hogy ott soha nem fogják úgy lehúzni, mint a frekventáltabb környéken működő vendéglátósokat, ahol a kilencvenes években olajos pénzekkel és ukrán verőlegényekkel megtámogatva már véres harc ment a helyekért. Csalódnia kellett: 2004 körül Vizoviczki László, az akkorra a budapesti éjszakai életben már egyeduralkodóvá vált volt taxis megérkezett a Hajógyárira is, és a rá jellemző, ellentmondást nem annyira tűrő tárgyalási stílusával átvette a helyet.
A Pesterzsébetről induló „Vizó” ismeretlen eredetű pénzekkel, éjszakai bárokkal, night clubbokkal, turistalehúzós éttermekkel és a zsebében lévő V. kerületi rendőrséggel addigra már leuralta előbb az Október 6. utca, majd a Váci utca környékét, ahol éjjelente biztonsági emberekkel kísérve grasszált, és ahol másnak az ő személyes engedélye nélkül nem volt érdemes próbálkoznia.
Utóbbit részben a portaszolgálatok alapozták meg, ahol előszeretettel alkalmazott éjszakai másodállásra rendőröket – az évek alatt több száz rendőrrel lett így kapcsolata, közülük idővel többen feljebb jutottak.
Embereit jól megfizette, de mindent és mindenkit kőkeményen ellenőrzött: bekamerázott pultok, gyanú esetén pofozott, ellenőrzéseknél meztelenre vetkőztetett alkalmazottak, miközben a megfelelő helyeken tudatosan törekedett jó kapcsolatokat kialakítani. Az exkluzív kártyák, VIP-bokszok, az arany, ezüst, bronz és az elérhetetlen fehér szuperkártya (birtokosa bármely Vizó-bulira korlátlan számú embert vihetett be) a Hajógyárin is a működés alapelemei voltak. Óbuda Vizoviczki jóvoltából hamarosan nemzetközi partiközpont lett, ahol tucatnyi hely közül lehetett választani – csak azt nem látta át feltétlenül az egyszeri látogató, hogy mindegyik Vizoviczki kezében van, ahogy a programajánlatokat közlő Flyerz magazint is ő szerkeszti.
5000 fős Studio és White Angel, kétezres Dokk, aztán a Dokkroom, a Dokk Beach, Bed Beach, Pink, Coronita, Cafe Puerto, Puerto Lounge, a Coro Café – egyszerre 20 ezren is bulizhattak a Hajógyárinál, és voltak, akik egy hosszú hétvégén ezt csütörtöktől vasárnap délig tették jelentősebb szintetikus rásegítéssel. Köztudomású volt, hogy a drog mennyire jelen van a szigeten, és itt a rendőröktől sem nagyon kell tartani, ezt Vizoviczki kapcsolatai, a nagy rendőröknek fizetett kiemelt havi apanázsok és a kisrendőrök jövedelemkiegészítő tevékenysége bőven garantálta. Bár maga Vizó állítólag nem nézte jó szemmel ismerősi körben a cuccozást, a kiválasztott dílerek gond nélkül teríthették szórakozóhelyein az árut.
Vizoviczkiről sokáig mindenki elhitte a környezetében, hogy kapcsolatainak köszönhetően a pozíciója kikezdhetetlen, ő pedig mindent kézben tartott: a Stúdió nevű diszkóban lévő luxusirodájából egész éjjel járta a szórakozóhelyeit vagy hajnalig tárgyalt, és időnként a médiában is feltűnt, mint a biztonságos szórakozást promotáló sikeres üzletember. A zuhanás váratlan volt, de annál gyorsabb. 2012 júniusában összehangolt razziát tartott a rendőrség a Hajógyárin, Vizoviczki pedig hamarosan előzetesbe került. A hírek szisztematikus rendőrségi korrupcióról, drogügyletekről és a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozásáról szóltak, és elővették azokat a gyanús eltűnéseket is, amelyek az elmúlt években az Óbudai-szigeten megoldatlanok maradtak, melyekhez a gyanú szerint köze lehetett a szórakozóhelyek biztonsági embereinek. A bizonyítékok szerint Vizoviczki a rendőrök, adóellenőrök, tűzoltók folytatólagos megvesztegetésével biztosította a helyeit és lehetetlenítette el vetélytársait, miközben kettős könyveléssel tízmilliárdos bevételt titkolt el az adóhatóság elől.
„Én egész életemben egy jobb Magyarországért küzdöttem, szakmai hozzáértésemet pedig az ország legmagasabb politikai, kulturális és sportvezetői is elismerték” – állította védőbeszédében, de a bíróság nem így látta, és két ügyben is hét év fegyházra ítélte.
Ekkorra az izraeliektől visszavásárolt terület már újra állami tulajdonban volt, a kormány pedig kulturális hasznosítást tervezett a Hajógyár területére. Ekkor még Hadrianus helytartói palotáját is ki akarták ásni, hogy a római Limes részeként kiemelt világörökségi helyszín legyen. 2019-ben azonban ezt a tervet is elvetették, mostanra pedig a limes világörökségesítése általában is lekerült a napirendről. A tervezett árvízvédelmi intézkedések, gátépítés, feltöltés a környezeti aggályok miatt végül szintén lekerült a napirendről, és jelen állás szerint nem lesz kajak-kenu központ sem a sziget déli csücskén.
Hogy akkor mi lesz helyette? Erre a Hajógyári-sziget elmúlt harminc éve alapján nem érdemes nagy tételben előre fogadni, de most nagyon úgy néz ki, hogy állami könnyűzenei központ: Demeter Szilárd miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója és a Petőfi Könnyűzenei Központ vezetője egy kormánydöntés révén megkapta hasznosításra a hajógyár területét és az óbudai Zichy-kastélyt is, sőt felmerült az A38 ide költöztetése is, az öbölbe. A most tudható tervek szerint a popkulturális központ részeként lesz az Óbudai-szigeten 3000 fős rendezvényhelyszín, rockmúzeum, próbatermek és közösségi terek is, és talán új híd is Óbuda és az ő szigete, a hajógyár nélküli Hajógyári között.
December 3, Péntek – 9:00 ESERNYŐS Fogyatékossággal élő emberek világnapja az Esernyősben
Hogyan tegyünk “hallhatóvá” egy képzőművészeti alkotást?
Az Esernyős Galéria Infinitívusz – Pilinszky János emlékére kiállítása egy érdekes és újszerű útra kalauzolja érdeklődőit. Hallhatóvá teszik azt, amit eddig csak láttunk.
December 4, Szombat – 8:00 RÓMAI Mesebeli Piac és Kézműves Vásár a Rómain, adományprogrammal!
Mesebeli kincsek, mennyei étkek, varázslatos színek, forró kortyok és falatok várja a jól felöltözött lelkes piacozókat a Római parti Piac Szombaton.
December 5, Vasárnap – 10:00 BUDAPEST GARDEN Találkozás a Mikulással a Budapest Gardenben
A Mikulás idén is tűzoltó autón érkezik a Budapest Gardenbe Vasárnap. Lesz karácsonyi fényáradatban úszó tűzoltóautó, ünnepi bábelőadás, emlékfotó készítés, Mikuláscsomag osztás, ünnepi tűzoltós játékok, ajándékkészítő sarok és persze sok mosoly és öröm minden mennyiségben
December 7, Kedd – 19:30 DANUBIA Óbudai Danubia Zenekar
A hangverseny műsora tartogat olyan értékeket a közönség számára, amelyeket már aligha kell felfedezni, de olyanokat is, amelyekről biztosra vehetjük, hogy felfedezésszámba mennek. Biztosan az utóbbiak közé tartozik a fiatal dél-koreai zeneszerző, Donghoon Shin zenekari műve, s abban sem kételkedhetünk, hogy honfitársa, az est karmestere is a felfedezés élményét kínálja – annál is inkább, mivel a világ legtöbb országában mindmáig különlegességnek számít, ha hölgy vezényel egy zenekart
December 9, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi – Pszichológiai beszélgetéssorozat – Mogyorósy-Révész Zsuzsanna
Szükségünk van arra, hogy szabályozzuk az érzelmeinket? Egyáltalán mit jelent az érzelemszabályozás? Milyen előnyünk származik abból, ha kapcsolatban vagyunk azzal, ami bennünk történik – a gondolatainkkal, érzéseinkkel, testi érzeteinkkel? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ az „Érzelemszabályozás a gyakorlatban” című könyvből és ezeket a témákat járja körül a beszélgetés is.
December 3, Péntek:
9:00 ESERNYŐS Fogyatékossággal élő emberek világnapja az Esernyősben
10:00 DANUBIA Beethoven-projekt 2.0 – Mozart és a nők
15:00 KASSÁK MÚZEUM SZENIOR SZEÁNSZ
15:00 ÓBUDAI MÚZEUM Adventi pillanatok a klarisszákkal – Ingyenes középkori séta – BETELT!
17:00 GOLDBERGER MÚZEUM Virágzó textilek. Gyári textilmintatervezők és az 1930-as évek mintatrendjei-Ingyenes tárlatvezetés
17:00 MKVMÚZEUM CSOKOLÁDÉKATONA – Édes pillanatok a Nagy Háborúból | kiállításmegnyitó
19:00 DANUBIA Mozart és a Nők December 3-4.
20:00 3KÓBUDA Pál Feri atya: Az egyensúlyvesztéstől az új egyensúlyig
December 4, Szombat:
8:00 RÓMAI Mesebeli Piac és Kézműves Vásár a Rómain, adományprogrammal!
10:00 PLATÁN KÖNYVTÁR Szofi varázsol
10:00 BUDAPEST GALÉRIA Tárlatvezetések | MOZGÁSBAN – A Budapest Tánciskola
10:30 DANUBIA Ott Rezső- Hámori Máté: Az ál-kukás Mikulás
11:00 Eszterlánc mesezenekar Fő tér
12:00 Pumukli sütödéje BÉKÁSMEGYERI PIAC KÖZÖSSÉGI TÉR
12:00 Ásványkunyhó BÉKÁSMEGYERI PIAC KÖZÖSSÉGI TÉR 14:00 KISCELLI MÚZEUM GÖMBÖLD BE MAGAD! – Adventi családi délután a Kiscelli Múzeumban
15:00 ESERNYŐS Zöld Karácsony, avagy újrahasznos karácsonyi workshop, az UPSZ Ajándékbolt alkotóival
16:00 M.É.Z. Fő tér
16:00 3KÓBUDA Hangszersimogató klub
17:00 3KÓBUDA Adventi fényfestés
18:00 Vujicsics Együttes Fő tér
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő
19:00 DANUBIA Mozart és a Nők December 3-4.
December 5, Vasárnap:
9:00 Mikulás a Békásmegyeri piac közösségi téren
10:00 BUDAPEST GARDEN Találkozás a Mikulással a Budapest Gardenben
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Csala és a Télapó
11:00 Bíró Eszter Fő tér
16:00 Wolf Kati: Gyerekszáj Fő tér
16:30 Boka Gábor: János vitéz hiteles története Fő tér
18:00 Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák Fő tér
December 6, Hétfő:
12:00-kor Poniklo Imre Akusztik TV-felvétel /A38 Hajó/
18:00-kor Pilinszky János kedvenc zenedarabjai Petőfi Irodalmi Múzeum
December 7, Kedd:
11:00 GOLDBERGER MÚZEUM Goldberger-galaxis – Ingyenes tárlatvezetés
17:00-kor Finisszázs // „Rézbőrű volt az alkony” Petőfi Irodalmi Múzeum
19:00 Dalműhely Sziámival az A38 Hajón – Bárdos Deák Ági, Nagy Gábor, Gulyás Sára, Hegedűs Bori
19:30 DANUBIA Óbudai Danubia Zenekar
December 8, Szerda:
17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Ízek, konyhák, receptek. Kalandozás a babakonyhák világában. Karácsonyi különkiadás!
18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon – Magyarország történelmi zászlói
December 9, Csütörtök:
17:00 MKVMÚZEUM KIRAKAT és KIÁLLÍTÁS a kezdetektől | könyvbemutató
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Transzcendentális meditáció: Mit adhat a védikus bölcselet a modern ember számára? – Előadás
19:00 ESERNYŐS Irodalmi – Pszichológiai beszélgetéssorozat – Mogyorósy-Révész Zsuzsanna
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
Ahhoz nem kell különösebben jártasnak lenni a történettudományban, hogy tisztában legyünk a sör szerepével a különböző korok, eltérő társadalmak és kultúrák világában. Az ókortól kezdve fontos szerep jutott ennek a sok esetben hétköznapinak tartott italnak, amelyet talán nem véletlenül neveznek folyékony kenyérnek. A sör és a bor nemcsak élvezeti termék volt az évezredek, évszázadok folyamán, hanem szinte létkérdés volt fogyasztásuk, mert a természetes vizek és kutak gyakran fertőzöttek voltak és betegségeket terjesztettek. Mégis, egyes kultúrkörökben a bort nemesebb italnak tartják a sörnél.
Ez nem csoda, hiszen a földrajzi adottságoknak és a dolgos munkáskezeknek köszönhetően az 1880-as években átlagosan évi 18 ezer hektoliter bort készítettek az óbudaiak. Aztán jött a filoxéra, vele pedig a többi szőlőbetegség. Azonban ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy most eljött a sörösök ideje, hiszen az már jóval korábban az óbudai mindennapok szerves része volt.
A hagyomány szerint a rómaiak hozták és honosították meg Pannonia földjén a szőlőkultúrát és a borkészítést. A római hódítók sokszor nyilatkoztak lenézően, degradálóan a legyőzött helyi népekről, azok szokásairól, életéről. Pannonia provincia meghódítása esetében viszont pont ezekből a lekicsinylő forrásokból tudjuk, hogy az itt élő őslakosok – zömében pannonok – kedvelt itala az általuk készített sör volt, amelyet ők sabatiának hívtak. Az i.sz. 220-as években a térséget jól ismerő római történetíró és politikus, Cassius Dio, aki többek között Pannonia Superior helytartója is volt, részletesen beszámolt a helyiek sörfogyasztásáról és -készítéséről, amellyel párhuzamosan megemlíti az itteni borok silány minőségét. Ugyan a rómaiak általánosságban lenézték a sörfogyasztókat – még Valens császárt is kigúnyolták ezen szokásáért –, mégis tudjuk, hogy Birodalom szerte ismert és kedvelt italnak számított, természetesen főleg a germán törzsek által lakott vidékeken.
A rómaiak bukásával nem tűnt el a sör a település életéből, a népvándorlás korában is jelen volt Óbuda földjén.
A köznépnek maradt a kumisz és – bármennyire meglepő – a sör. Az tény, hogy a szőlőtermesztéshez letelepedett életmód kell, a folyamatos vándorlás nem kedvez neki. Sört viszonylag gyorsan lehet készíteni az adott alapanyagokból. Egyik korai sörfajtánk a méh- vagy mézsör volt, ami egész Eurázsiában elterjedt ital volt. Másik pedig a különböző gabonafajtákból készített, erjesztett és ízesített ser volt. A sör ízesítője, „fűszere”, a komló török eredetű szavunk. Óbuda mint fejedelmi, királyi majd királynéi központ, korszakonként kiemelt szerepet töltött be az országban a középkor folyamán. Bár ez a funkció fokozatosan csökkent, mégis az egyházi, kereskedelmi és oktatási területen betöltött szerepe miatt a sör- és serfőzés ebben a történelmi periódusban is konstansan jelen volt. Ugyan kevés információ van a birokunkban a középkori óbudai serfőzést illetően, de ezek alapján rekonstruálható, hogy a tatárjárás előtt flamand, a mongol hadak pusztítása után német sörmesterek dolgoztak a településen. A sörfőzés alapja a tiszta víz, amely bőségesen rendelkezésre állt Óbuda földjén. A török hódoltság idején, a bor mellett a sör is jelen volt a városban, hiszen a törökök nem tiltották készítését és fogyasztását, legfeljebb megadóztatták. Az óbudai serfőzés igazi története mégis a törökök kiűzése után kezdődött, amelyben releváns szerepe volt az itt új otthonra találó német ajkú betelepülőknek.
Míg az Óbudán szőlővel és borral foglalkozó személyeket és kocsmákat szinte lehetetlen lenne az újkortól felsorolni, addig a serfőzdékkel és sörfőzőmesterekkel sokkal könnyebb dolgunk van. Ugyanis a településen 1687 és az 1860-as évek között összesen három serfőzde működött, kettő Óbudán és egy Újlakon, a sörmesterek száma pedig mintegy tízre tehető. Az óbudai uradalom 1659-1766 között a Zichy család birtokában volt, amiből következett, hogy mint monopol földesúri jövedelem, a sörfőzés jogát és a sörfőzőházakat is bérbe adták. Mivel a sörházak berendezését, a sörfőzőeszközöket a bérlők saját költségükön fizették, a bérlet első éveire mentesültek az adó alól, majd kezdetben átlagosan évi 150 forintot kellett fizetniük. Volt azonban olyan eset Óbudán, amikor a földesúr, Zichy Péter gróf durván visszaélt a jogaival, mivel a túlzott költekezéseit valahogy finanszírozni akarta. Több alkalommal „kért” kölcsön sörfőzőmestertől nagyobb összeget a bérleti jogért cserébe, amelyet aztán soha nem fizetett vissza.
Természetesen a sörfőzők is nagyobb céhekbe tömörültek, köztük az óbudai mesterek is, ennek ellenére Óbudának nem volt önálló serfőző céhe. A helyi sörök nagy előnye volt a borokkal szemben, hogy hosszú ideig nem kellett a konkurenciával számolni, hiszen Óbudára nem lehetett máshonnan sört hozni és forgalmazni, valamint a település kocsmáiba is csak ezekből szállíthattak. Sört csak sörfőzdéből vehettek az óbudaiak, míg bort ott ittak, ahol akartak. A Zichyek úrbéri adóösszeírásaiból tudjuk, hogy az uradalomban árpát is termeltek, viszont az biztosan kevés volt a megfelelő mennyiségű helyi sörkészítéshez, ezért a komlóval együtt máshonnan szerezték be a szükséges tételt.
Az épületet már egy 1355. évi oklevélben említik, amely utóbb Ferenc deák és felesége tulajdonában volt. A török elleni harcokban megsérült épületet és vele a serfőzés bérleti jogát először Johann Baptista Menegatio mester szerezte meg 1686-ban, majd a felújítást és a berendezést követően, 1697-től már folyamatosan zajlott a sörfőzés. Menegatio mester látta el sörrel első ízben a munkától megszomjazott helyieket, ami nem meglepő, hiszen a szőlőtermesztés és vele párhuzamosan a borkészítés újraindításához még évekre volt szükség. Menegatio halála után, 1709-től Johann Geiger vásárolta meg a bérleti jogot, akit 1716-tól Auer János Ferdinánd követett. Auer volt az a személy, akivel Zichy Péter üzleti vitába került és akitől a gróf özvegye, Bercsényi Zsuzsanna tartozás címén elvette az épületet és serfőzés jogát. 1735-től bérbe adta az épületet, ahol már lakásokat és boltokat alakítottak ki, ezzel ezen a helyen végleg megszűnt a serfőzés.
A második óbudai serház a Duna-parton állt a mai Serfőző utca-Árpád fejedelem útja sarkán, az akkori Kulcsár utca végén. Az évtizedek alatt valóságos épületkomplexummá alakított sörházban 1702-ben indult meg a munka. A serfőzde első bérlője Schmidt Márton mester volt, aki szintén még Zichy Péterrel szerződött. Következő bérlője a német Georg Libert volt. Ebben az időben ebből a serfőzdéből látták el sörrel az uradalmi és a községi kocsmákat, illetve a többi olyan kocsmát, ahol adó ellenében engedélyezték a sörmérést. Az épület az 1780-as évek elején leégett, ám komoly összegből újjáépítették és bérbe adták annak a serfőzőmesternek, aki idővel nemcsak Óbudán főzte a sört, hanem megszerezte a pesti, a tabáni és a budai serfőzdék haszonbérleti jogát is. Franz Mayer – később elmagyarosodott és Mayer Ferencnek hívatta magát, majd nemesi rangot szerezve Mayerffy lett – a bajor Landsbergből vándorolt magyar földre, Győr és Újlak érintésével érkezett Óbudára. A két világháború közötti Magyarország nagy polihisztora és kultúrtörténésze, Bevilaqua Borsody Béla megjegyzése szerint, Mayer Ferenc az adott korban igazi self-made man volt, aki valóra váltotta álmát, és kora legsikeresebb és legvagyonosabb vállalkozója lett. Mayer Ferencről és szintén sikeres utódjairól terjedelmes könyvet lehetne írni, de itt szorítkozzunk az óbudai tevékenységére. Az 1751-ben született Mayer Ferenc nagy tervekkel vette bérbe 1786 tavaszán a serfőzdét, amelyet modern eszközökkel szerelt fel és idővel kibővítette az épületet. Hamarosan megszerezte a jogot bor- és pálinka árusításra, valamint egy fogadó kialakítására. Kétséget kizáróan ő volt az, aki Újlakon, a mai Bécsi út 31. szám alatti épületben, amely valamikor az 1780-as években épült, szintén serfőzőházat rendezett be és működtetett. Hamar beilleszkedett a város gazdasági és kereskedelmi életébe ,és nagyon jól használta ki a napóleoni háborúk idején kínálkozó lehetőségeket. A sörfőzés és vendéglátás mellett szőlőtermesztéssel és borkereskedéssel is foglalkozott, olyan sikeresen, hogy rövid időn belül jelentős vagyonra tett szert, amelyet ügyesen és prosperálón forgatott vissza a vállalkozásiba. A bajor serfőzőmesternek nemcsak Óbudán voltak szőlőföldjei, hanem a teljes Németvölgyben, a Sas-hegy északi és keleti lejtőin, Újlakon, illetve a Tabánban is. Óbudán megválasztották a Hegyközség bírójának. A XVIII. század végén alkotó katonaíró, Gvadányi József is róla írt az Egy falusi nótáriusnak Budai utazása című művében, ahol a gazdag serfőzőmestert Reginaldusnak nevezi. Egy 1796-ból fennmaradt leltár alapján tudjuk, hogy a serfőzdében milyen berendezési tárgyak voltak: egy négy vasabroncsos, 140 akós dézsma, egy malátaszérű, két hűtőkád, két vödör, két vályú, egy serlés hordó, két seres csöbör, egy áztatóláda, két merítőszáka, négy serlés lapát, egy 140 akós serlés hordó, egy serkavaró mankó, öt puttony tartószíjakkal, két tűzoltó lajt, hűtőhajú vályúval és szívó-kúttal, négy más dézsma, két folyató vályú, egy nagy üst csapokkal és folyató vályúkkal.
A pesti oldalon fekvő Grassalkovich birtokokból bérelt földet Göd és Sződ környékén. 1792-ben a Napóleon elleni háborúkban nyújtott segítségéért nemesi címet kapott I. Ferenc császártól, így a családi neve Mayerffy lett. Utódai tovább folytatták a vagyon gyarapítását és – részben – a serfőző szakmát (fia, Mayerffy Xavér Ferenc Vecsésen és Rákoshegyen terjeszkedett tovább, ahol egy 140 m magas domb is volt, amelyet utóbb – mivel gyakori név volt a családban a Ferenc – Ferihegynek neveztek el). Mayer Ferenc 1808-ban megvált az óbudai serfőzdétől, a család a pesti oldalon folytatta a munkát, annak bérleti jogát – berendezéssel együtt – az Óbudai Keresztény Község vásárolta meg, ezt követően már ez a szervezet adhatta tovább az árendát. Az új bérlő Beuerle Mihály mester lett, aki 3 évre rendelkezett a serfőzés és forgalmazás jogával. Ezen felül bort és pálinkát is árulhatott, illetve folytatta az épület bővítését. Ebben az időben még szigorúan tiltották az idegen sör behozatalát Óbudára, amely jelentősen növelte a helyi serforgalmat. 1811-ben ismét leégett a ház, de újjáépítették. Rövid időn belül két bérlője volt a serfőzdének, Joseph Engelhardt és Martin Müller személyében. 1818-tól Mayer Farkas vette át a bérletet és a serfőzést, aki neve ellenére nem volt rokona a híres serfőző elődnek. Ebben az időben istálló is tartozott a serfőzdéhez, továbbá serespince, pálinkafőzőház és lóval hajtott malom. Az 1838. évi pusztító jeges árvíz ezt az épületet sem kímélte, jelentős károk keletkeztek. Az újjáépítést követően hanyatlani kezdett az óbudai serfőzés, ennek a megváltozott jogi keretek voltak a közvetlen okai. A megnövekedett lakosság sörivási igényeit a kis, helyi serfőzdék már jobban tudták kielégíteni, ezért Budán az 1830-as évek végén, Pesten az 1840-es évek elején szabaddá tették a ser behozatalt és eltörölték a servámot. Ez ugyan sajátos jogállásánál fogva még nem érintette Óbudát, hiszen kamarai mezőváros volt, de a folyamatot már nem lehetett sokáig fenntartani. Az árvíz pusztítása után, 1840-ben újfent leégett az épület, amelyet az akkori bérlő – Georg Nürnberger – a híres óbudai kőművesmesterrel, Anton Kröwickkel építtetett újjá. Az 1840-es évekből származó iratok szerint ebben az időben már az Oroszlánhoz címzett fogadóként is említik, így már két ilyen nevű vendéglője lett a településnek (a másik Oroszlán fogadó a mai Társaskör helyén álló, egykori községi kocsma volt). Feltételezhető, hogy ekkor már nem folyt jelentős, vagy semmilyen serfőzés az épületben, amelynek utolsó bérlője az óbudai Prósz család volt az 1860-as években. Velük lezárult az önálló óbudai serfőzés, a sört a távoli Kőbánya sörgyáraiból hozták a szép számú helyi kocsmákba, hogy oltsák a vendégek szomját. Talán nem véletlen, hogy az Óbudán nagy tiszteletben álló Szent Flórián, akinek szobrot is emeltek, többek között a sör védőszentje. Itt a nyár és a nagy melegben bizony jól esik egy pohár hideg, gyöngyöző sör, ahogy Krúdy Szindbádja mondja: „Most már hozhatsz egy pohár sert, de füles pohárban és hanzli nélkül. A habot megtarthatja a csapos magának”.
Óbudán, a Kobuciban léptetek fel először, sőt, aztán másodszor is a pandémia után. Milyen érzés volt újra színpadon állni ennyi kényszerkihagyás után? Nem féltetek?
Tokyo: Nem nagyon volt az életemben eddig sem félelem, mászkáltam, beoltattam magam, úgyhogy nyugis vagyok. A színpadon pedig jó volt.
Még5: Nem féltünk, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mi nem a közönség soraiban voltunk végig, most is itt a backstage-ben beszélgetünk, összességében nem tömegeltünk sokat. Persze, koncert után kértek fotót, aláírást, és azt szívesen megtettük, de nagyjából ennyi, amit kint voltunk a placcon.
Bauxit: Van egy minimális félelem, de nem érdemes féldegélni, ha már eljössz fellépni. Megtettünk mindent, amit lehetett, vigyáztunk, maszkot hordtunk, oltattunk, mást nem tudtunk tenni, csak hittünk Müller Cecíliában.
Hogy vészeltétek át a covidot?
Még 5: Egy ideje már a zenélésből élünk, és minket is megrángatott az elmúlt másfél év. Nagyon jó a menedzsmentünk, ezért voltak a zenekarnak tartalékai. Szerintem azoknak a zenekaroknak, akik nagyon fent vannak a topon, nem volt gondjuk az elmúlt másfél évben, mert olyan mennyiségű tartalékkal rendelkeznek, hogy ezt a nehéz időszakot is simán kihúzták. Azoknak a csapatoknak, akik az alsó harmadban/negyedben vannak , és eddig a zenélés mellett dolgozniuk is kellett, volt civil szakmájuk, talán nekik is eggyel könnyebb volt a pandémia időszaka. És azok, akik a zeneiparban kábé középen állnak, mint mi, akik csak ebből élnek, de nincsenek tetemes tartalékaik, na, nekik volt talán a legnehezebb az elmúlt időszak. De túl vagyunk rajta, nem siránkozunk.
Bauxit: Megpróbáltuk a tartalékokkal kihúzni és összehúztuk a nadrágszíjat. A lemezkészítés nagyon jó kis vidám feladat volt ebben a nehéz időszakban. Tulajdonképpen jó volt úgy csinálni, mint régen, fősulis korunkban. Nem tudtuk, hogy mikor jelenik meg és hogyan, nem sürgetett semmi, csak csináltuk és élveztük. Illetve jó volt egy kicsit kipihenni a koncerteket, több, mint 20 évig nem sok szabad hétvégém volt, amikor lehet azokkal találkozni, akik hétvégén érnek rá. Van, aki elkezdett dolgozni mellette, én például ács segédmunkás is voltam. És vártuk a végét.
Még 5: Megpróbáltunk otthon is spórolni, bélszínről karajra váltottunk.
Tokyo: Harmonikusan. Nem voltak éjszakázások, és ez amennyire furcsa volt, annyira jó is. Próbáltam hasznosan tölteni az időt, hobbikkal, munkával.
Hogy készült a lemez a legnagyobb korlátozások idején?
Tokyo: A nyolc órás korlátozás volt a leggázabb tulajdonképpen, mert nehéz volt beleférni ilyen rövid időbe.
Még5: Találkozgattunk meg leveleztünk is, néhány utcára lakunk egymástól.
Mindenki?
Tokyo: Nem, csak Bauxit, meg Még 5.
Még 5: Tényleg, milyen jó lenne, ha mind egy utcában laknánk!
Bauxit: Nemsokára majd jön Tokyo is. Tényleg, egy városalapítás nem is lenne hülyeség. De amúgy a videó meetingelés sokat segített, meg a rutin, meg az évek.
Szóval készültetek a Karneválra. Amikor olvastam, hogy ez egy világzenei album lesz, arra gondoltam, biztos azért, mert fejben utaztok.
Bauxit: A Karnevál egy régebbi ötletből jött. De sokkal érdekesebb ez a verzió, úgyhogy legyen inkább ez! Szóval, onnan jött az ötlet, hogy mivel kijárási korlátozások voltak, nem mehettünk sehova, ezért fejben utaztunk, felfedezve a világban lévő sok-sok érdekes zenét.
Még 5: A világzene annyira tág fogalom, hogy bármi belefér, az is, ami végül a lemezre került, és hát nyilván fejben utaztunk, mert máshogy nem lehetett, ez volt a katalizátor.
Tokyo: Tovább akartunk lépni a populáris piacon, a “Disco!” után értelemszerűnek tűnt, hogy előbb-utóbb egy egész világnyi bulihangulatot fogunk egy lemezre sűríteni. A világbulizene a legközösebb zenei stílus, egy páratlan zenei megnyilvánulás, mely a legtöbb embert képes megragadni. Így, hogy kész lett, tájlemeznek mondanám.
Titusz, hogy sikerült rávenned Kis Erzsit a közös zenélésre?
Titusz: Először arra gondoltam, hogy egy Veresegyházi Asszonykórus szerű csapattal kellene felénekeltetni a refrént a Trepniben, de a pandémia miatt ez körülményes lett volna, ezért inkább szóló népdal énekeseket kezdtem nézegetni. Felhívtam a haverom, Puha Szabit – ő sokat stúdiózik népzenészekkel –, aki azt mondta, izgalmasabb lenne színészekkel, mert ők jobban értenék a dalt… sőt, miért nem kérem meg a Kiss Erzsit, ő már feldolgozott Bëlgát, vágja a bandát; azóta is áldom érte.
A srácok azt mondták, valami mexikói alapot, vagy jódli-countryt és afro-jazzt is szerettél volna eredetileg, miért nem ezek lettek végül?
Titusz: Lett mindenféle, kb. 30 skiccet toltam össze, ebből lett 17. Sajnos jódlisat nem találtam. Viszont így is lett Pontyfénykép, ami remekül illik a Duna tematikájú laphoz! (És tényleg! -a szerk.)
Pontyfénykép (részlet)
Ha balin van a csalin
Az jobb, mint szabin Balin
A barométer paraméter
Egy fröccs, meg egy amúr
Nekem ez a lamúr
De a Walter szavait is
Vedelem vadul
Cziglire snájder
Potykára dibbancs
Horogra bodorka
Süllőnek villants
Legendás harcsát fogok ma fogni
Kabalából felemás a
Neoprém zoknim
A ponty a király azt fogd ki
Az asszony is szereti
Ha itt ülök napokig a parton
Hé yo baszom a rezet
Itt a parton és horgászok
Hé yo baszom az eget
És a csillagokat és pecázok
Nézem a vizet és tök sima
Nem úszkál errefelé medúza
Hoppá mekkorát szólt te mi vót az
A túlparton egy sör
Na jó van mosmá’ fogjunk pontyot
Rendeltem pár új bojlit
Jön fel a nap, melyik legyen
A málnás turbó vagy a megabojli
Bojli, bojli…
Pontyfénykép
Lesz mit emlegetni…
Honnan jött az ötlet, hogy kazettán is megjelentessétek az új albumot, és szerintetek miért fogyott el ilyen rapid módon az összes?
Bauxit: A világzenével a hagyományőrzés gondolata is feltámadt bennünk, kötelességünknek éreztük a kazettahallgatás ősi mesterségére ráirányítani a fiatalok figyelmét. A kazetta most amerikai divat is, visszajött ugyanúgy, mint a bakelit. Látom jeleit, hogy digitálisan visszajön majd a CD is. Kellenek az adathordozók, hogy kezükbe vehessék, esetleg emlékbe eltehessék a fiatalok.
Tokyo: És az idősebbek is. Telefont már uncsi fogdosni, sokkal jobb egy kazettát tekergetni. Teljesen másképp szól a kazetta vagy épp a bakelit, egyszerűen jobb hallgatni. Plusz ez exkluzív.
Ha ennyire gyorsan elkeltek a kazetták, nem gondoljátok, hogy újra kellene gyártatni?
Tokyo: Lehet, hogy ez lesz, de nem árulhatjuk el, ez egy titok.
Mi a személyes kedvencetek az új lemezről, és miért?
Bauxit: Mindegyik gyereket egyformán szeretem.
Tokyo: A legtöbb kedvenc. A szöveg vagy a zene, vagy mindkettő, vagy mert ahogy született, vagy mindhárom miatt. Lehetetlen lenne felsorolni itt és most.
Még5: A Mutyi alapja, zenéje nagy kedvenc.
Van olyan régi számotok, amit MINDIG el kell játszanotok, és mégsem unjátok?
Bauxit: Túl régóta csináljuk már ahhoz, hogy unjuk. Az unáson már rég túl vagyunk. Sőt, mindig új, hogy még mindig működnek.
Még5: A gyaloglás vége szerepelt talán a legtöbbször, nem emlékszem, hogy kimaradt volna valaha is. De nem kell mindenképpen mindig eljátszanunk, csak így döntünk mindig.
Tokyo: Igen, ez több számra is igaz. Mi gondoljuk, hogy kell valami, állandóan vagy néha. Szerintem azt nem lehet megunni, hogy heti egyszer-kétszer eljátszhatunk pár saját szerzeményt, régit, újat, általában a jelenlévők legnagyobb örömére.
Cirka 20 évvel ezelőtt azt mondtátok, hogy utál benneteket a hip-hop szakma. Azóta megemésztették a jelenléteteket?
Bauxit: A gyűlölködők azóta már meg is szűntek. Az újak pedig szeretnek minket. Barátkozunk.
Még5: A régebbi csapatokkal az volt a gond, hogy úgy érezték, hogy elvesszük a kenyerüket, ránk járnak sokan, rájuk meg nem, pedig ők az igazi hip-hop, mi meg nem. Az újak meg már abban voltak, hogy a Bëlga mindig is volt, nem érezték úgy, hogy lenyúljuk a hallgatóikat. Amíg még tényleg kezdők voltunk, nem volt semmi baj, de amikor pár évre rá náluk ugyanannyian voltak a bulijaikon, mint régebben, a miénken pedig ötvenszer annyian, akkor az nagyon nem esik jól egyeseknek, vagy esett. Ebből azt szűrtük le, hogy ha ugyanazok a senkik maradtunk volna, akkor nem volna semmi bajuk velünk. Ebben teljesen biztos vagyok.
Tokyo: Sokat változtak a dolgok azóta… nagyon sokat, hazai bandák tekintetében. Nem igen tapasztaltam az elmúlt évtizedben utálatot irányunkba. Érthetetlen is lenne, hiszen Bauxit és Még5 a legkedvesebb emberek, akiket valaha ismerhettem.
Vajon mi az igazi ügy egyébként?
Bauxit: Amit valaki annak gondol. Aztán persze vitatkozhat élete végéig mások igazi ügyeivel, már ha van nekik egyáltalán.
Tokyo: A megvilágosodás, természetesen.
Ezek szerint az acsarkodók kiestek, és most már ti vagytok a bölcs, rutinos zenészek. Jönnek hozzátok a fiatalok tanácsot kérni?
Bauxit: A Krúbi egyszer kért tanácsot! Neki kurva nehéz, mert egyedül van, és arra kért tanácsot, hogy mit csináljon, hogy ne fogyjon el a levegő rappelés közben.
Tokyo: Vegyen fel még két embert.
Bauxit: Hát igen, ezt pont nem mondtuk neki, de tény, hogy nekünk könnyebb, mert van szünet időnk. Ő meg az egész koncertet egyedül tolja. Azt tanácsoltuk neki, hogy marha sokat kell koncertezni, ott majd rájön, hogyan kell.
És ti, hogy tartjátok kondiban magatokat?
Még 5: Jobbára cigivel. Meg a gyerekek is karbantartanak, amennyire lehet, de ha ők nem lennének, valószínűleg csinálnék valamit, mozognék, de egyenlőre leszívják az energiámat.
Bauxit: Sokat olvasok, nézem a meccseket.
Tokyo: Egészséges ételekkel, és egy kis fitnesszel.
Szóval a fiatalok imádnak titeket.
Bauxit: Mi is nagyon szeretjük a fiatalokat. És a középkorúakat. És az időseket. De az is igaz, hogy fiatalok között lehet csak fiatalnak maradni, a középkorúak már kezdenek nyavajogni, hogy itt fáj, ott fáj, miközben büszkén mondják, hogy egy lépést sem tesznek meg, csak autóval közlekednek.
Tokyo: Az az igazság, hogy nem kerestünk szemérmetlenül sok pénzt, és szerintem ezért maradtunk ilyen szuper jófejek. Nem is vagyunk azok a klasszik zenészek.
Még5: Se költők nem vagyunk, se zenészek. Nincsenek köztünk frontemberek se, akiket le lehet cserélni, nincsenek ki és felcserélhető dolgok. Talán pont ez benne a jó.
Talán még az a fiú fájt neki egy kicsit, talán még ő egyedül, az a nyurga, szeplős, nevetős fiú, amelyik akkor, egyetlen egyszer eljött hozzájuk, csodálkozva nézte a kertben a szájukkal lefelé beásott palackok sorát a gyalogösvény és az ágyások között, meg az osztrák rokonoktól kapott, gipsz kertitörpéket, azután a mosdót keresve benyitott Erzsi néniék műhelyből áteszkábált, parányi lakásába, ahol Erzsi néni, babos kendőben, épp magához szorított egy vekni kenyeret, és egy hosszú késsel keresztet rajzolt az aljára, mielőtt megszegte, azután a szíves útbaigazítás alapján eltalált a közös vécéhez, amely a másik, még régebbi műhely egyik sarkából volt lefalazva, az üstnél, ahol Juci néni és a mama a ruhákat főzték ki, azután visszaúton a kis vascsengőt is látta a szőlőlugas egyik ócska faoszlopán, a drót kivezetett a lépcső mellett-fölött a kapuhoz, és persze a kövirózsákat is a régi, betemetett kút káváján, és amikor végtére újra kiért a kertbe, fancsali képpel belekóstolt a krémesbe, amelyet Lajos a Hörpintő nevű kocsmából hordott haza, jelezvén a világnak, hogy ő elsősorban nem pityizálni jár oda, hanem francia krémesért az időközben lám, nagylánnyá serdült Zsuzsikának, kocsmapárás, cigaretta füstölte krémes volt, alig túrt bele a kisvillával, amelyen a US Army felirat díszlett, még a papa hozta a hadifogságból, megvan a teljes eszcájg, még a csajka is, és már szabadkozott is,
A Margitszigeten botlottak még egyszer egymásba, a Zenélő Kútnál, váratlanul sokat mesélt, képzelje csak, Zsuzsika, mérnök lettem, van egy két és fél szobás lakótelepi lakásom a pesti oldalon, a Dagálynál, egészen közel a hídhoz, negyedik emelet, de lift is van, egy gombnyomás, és már fönt is vagyunk, a babakocsit le lehet parkírozni az előszobában, mert az is elég tágas, jól ellesz ott a kisfiú, úgyis csöndes, aranyos baba, nem rumlizik, mi pedig ihatnánk egy kis Hubertust, elbeszélgethetnénk a régi szép időkről, hány éve is már, istenem, és akkor Zsuzsika azt mondta, hiszen ez az én fiam, mégis mit gondol, Ervin, mert mindennek a tetejébe még Ervinnek is hívták, ennek a kisfiúnak van egy apja, akihez hozzámentem és akinek megszültem ezt a gyereket, és nem tette hozzá, hogy mennyit tépelődött, hozzámenjen-e ahhoz a férfihoz, és igazán csak annak a visszautasítást, sőt kételyt sem ismerő erőszakossága döntötte el a kérdést, meg a szakmája és a szorgalma, azaz együttesen az ígéret, hogy kiviszi őt abból az óbudai házból, amelyre az óta a látogatás óta nem bírt úgy nézni, mint korábban, csak a szegénységet, a kopottságot látta, undorodott a füstmarta krémesektől és az ormótlan jégszekrénybe havonta hurcolt, nagydarab jegektől, a könyvespolc hasadékába szúrt rajzszögön fityegő, bojtos lengyel zászlótól, egy régi-régi utazás fakó maradványától, a megvakult karácsonyfa-gömböktől, de annyira, hogy gyereket sem akart oda szülni, el akarta vetetni, és megint a férje megingathatatlan makacssága kellett ahhoz, hogy most mégis itt sétáljon ezzel a babakocsival, mindezt nem mondta el, de Ervin nem is nagyon faggatózott a részletekről, csak annyit felelt, hiszen nem akarom én ezt a kisfiút adoptálni, Zsuzsika, legyen azé, aki legyártotta, csak trécselnék egy keveset, ha már így összehozott a sors, és megsimogatta a karját, és mint égen a csillagok, ragyogtak a nyári délutánban a szeplői, ő pedig azt mondta, jaj, most jut eszembe, jegyem van az Operába, azzal sarkon fordult, és eltolta a babakocsit, és nem sírt, mert nagyon erősen gondolt arra, hogy ha ezekben a világító csillagokban az van megírva,
Úgy látszik, mégsem volt megírva a csillagokban, jutott eszébe a Hunyadi László szerelmi kettősét hallgatva az Operaházban, az „Áldjon meg Isten!”-t, két ember búcsúvételét, akiknek sosem teljesedett be a szerelmük, ha talán a szerelem túlzás is, vetette fel bizonytalanul, de mindenesetre a boldogságnak, a maga-vállalta odatartozásban eltöltött életnek az esélye, igen, ez pontosabb, és önkéntelenül körbenézett a sötét nézőtéren, hátha, de csak a tízéves fia fejét látta tisztán, óvatosan megsimogatta, milyen okos fiú, de jó, hogy nem vetette el, hanem inkább az Operába viszi el néha, és lám, Óbudáról is elköltöztek a Rózsadombra, szép helyen laknak, igazán mindenük megvan, és ki tudja, abból a másikból mi lett, biztosan vedeli a Hubertust, veri a feleségét, már ha egyáltalán megnősült, nem csak nőket hord fel a lakásába, nem is baj, tényleg nem baj, hogy akkor hazajött a szigetről, és nem ment át Pestre, hűséges maradt ahhoz az emberhez, akit sosem szeretett igazán, milyen furcsa, fonák szüzesség is ez.
De akkor is ez maradt a sorsa, az időskor küszöbén kimondott válásig, ami után már az akarata is ez lett, mert bolond lett volna bárkivel szóba állni, jó volt neki így, senki szaros gatyáját nem kell mosni, így is amilyen csöndesen, olyan gyorsan nyúlnak évekké a napok a Mátyás-hegyen, ahová a válás után költözött, futotta bőven szép lakásra, az egész várost látja az ablakából, jó, az Operaházat pont nem, de amúgy sem ér rá bámészkodni, csak egyszer, egy fáradt délutánon lesz annyi ideje, hogy hirtelen eszébe jusson egy szó, jó és szomorú szó, a csillagaiba írva: szeplőtelenség, még kicsit fel is nevet, míg cukrozza a salátaöntetet, nemsokára jön a fia, édesen szereti, biztosan hoz francia krémest is a Daubnerből, hát igen, talán a fiáért, vagy ki tudja, kiért-miért, hogy csak oka volt-e vagy talán célja is, hogy akkor visszafordult, észre sem veszi, hogy megsimogatja a saját karját, nem, igazából az a fiú, Elemér vagy hogyan is hívták, az sem hiányzik neki, csak aludna egy keveset, mielőtt beállít a gyerek.
Vihar előtti csend. Baljóslatú, aggasztó, katasztrófával fenyegető. Hiányzik valami, és ezt az is érzékeli, aki nem kémleli rendszeresen, fülelve az eget. Pedig csak annyi történik, hogy elhallgatnak a madarak. Ilyenkor vesszük csak észre, hogy énekük szervesen hozzátartozik a hétköznapok hangjaihoz. A madarak éneke is egyike azoknak az ökoszisztéma szolgáltatásoknak, melyet természetesnek veszünk. Saját magunkon is tapasztaltuk, hogy az életünk során csak néhány kitüntetett pillanatban foglalkoztunk a madarakkal. De amint a fák védelmén keresztül közelebb kerültünk a környezetvédelemhez, hamar kiderült, milyen sokféle módon kapcsolódik össze a madarak jólléte a saját élhető környezetünk védelmével. Most már ott tartunk, hogy bárhol járunk, figyeljük, hallgatjuk őket, próbáljuk felismerni és azonosítani a hangjukat és ez alapján felkutatni, megfigyelni őket.
Madarat megfigyelni nem is olyan egyszerű. Persze mindannyian ismerjük a dolmányos varjakat, a mindent ellepő szarkafalkákat vagy a feketerigókat, széncinegéket is. A Duna-part jellegzetes tőkés récéit, azaz vadkacsáit is számtalanszor láttuk már. De a köztünk élő, rejtőzködő fajtákat csak rendes rákészüléssel lehet felfedezni. Az embertől nem háborgatott élőhelyeken a nap minden szakában hallhatjuk és – kis szerencsével – láthatjuk a különféle madárfajokat, de a sűrűn látogatott helyszíneken, amilyen például a Római-part is, a valódi madárgazdagság napfelkeltekor figyelhető meg igazán. Egy-egy jó távcsővel felfegyverkezve hajnalban találkoztunk mi is amatőr madarász segítőnkkel, Lőrincz Jánossal, hogy megpróbáljunk a Duna-part madaraiból néhányat fül- és lencsevégre kapni.
Sétánkat az Újpesti vasúti híd lábánál kezdtük, ahol pár héttel ezelőtt megigazítottunk egy odút és visszajuttattuk a családjához az egyik kétségbeesett kék cinege fiókát. A madarak azóta már kirepültek, már nem találtuk nyomukat. Hallottuk viszont az ártéri erdőkben viszonylag gyakori erdei pintyet, ami annyira magasan énekelt, hogy nagyon nehéz volt észrevenni.
Pár méterrel arrébb, a Molo Cafe előtti nagy bálványfán épp odút vájt egy hím közép fakopáncs. Ez a madárfaj is kifejezetten jellemző az ártéri erdőkre. Nagy odaadással dolgozott a teljesen szabályos kör alakú nyílás mélyítésén. Közeledtünkre arrébb repült ugyan, de nem messzire, készenlétben várta, hogy a betolakodók végre továbbálljanak, és folytathassa munkáját. A fán egy másik megkezdett odú nyomai is látszottak. Ez jellemző a fajra: több odút is váj, de csak az egyikbe rak fészket. Mivel csőre kevésbé erős, mint a nagy fakopáncsé, ezért inkább korhadó- vagy puhafákban alakítja ki költőhelyét. Ez itt is pontosan megfigyelhető volt, mert a magas bálványfa egy része már láthatóan korhadásnak indult, ezen a területen dolgozott. Sétánk során egyre másra felfedeztük, hogy a kiszáradt vagy félig kiszáradt fák tele vannak madárodúval. Azok a fák, melyekre könnyen rásütjük a halott, veszélyes, vagy értéktelen jelzőt, ezernyi élőlénynek nyújtanak még táplálékot, menedéket. A faápolás, fakezelés során ennek is fontos szempontnak kell lennie, úgy tudjuk biztosítani, hogy a madárállomány megmaradjon, gyarapodjon, ha a korhadásnak indult fákat nem tövestől vágjuk ki, csak a kifejezetten balesetveszélyes részeket távolítjuk el. A FŐKERT már ezt a gyakorlatot folytatja: 2020 ősze óta az általuk kezelt fákon nemcsak egészségügyi, hanem zoológiai vizsgálatot is végeznek a beavatkozás előtt. Azokat a fákat, amelyeken természetes madárodút találnak, legalább az odú magasságáig meghagyják, hogy a következő évben az odúlakó énekesmadarak, elsősorban a kék cinege, széncinege vagy seregély fészkelhessen benne.
Ahol nincsenek idős, korhadásnak indult fák, ott a madarak megtelepedését fából készített odúk és költőládák kihelyezésével is segíthetjük. Azonban jó ha tudjuk, hogy a különféle madárfajok különféle odútípusokat preferálnak. Nem mindegy, milyen széles a nyílása, a belső mélysége, milyen magasra helyezzük ki őket. Azt hihetnénk, hogy egy nagyobb odú az összes madárnak jó lehet, hiszen abban mindegyik elfér, de ez nem így van. A kisebb madarak csak a számukra megfelelően kicsi nyílású odúkba fészkelnek be, ezzel is védve a tojásokat és a fiókákat a nagyobb testű fészekrabló madaraktól. A Magyar Madártani Egyesület honlapján pontos leírást és útmutatót találunk az egyes madárfajokhoz tartozó odútípusokról. Az odúkat februárban érdemes kihelyezni, majd a teljes költési időszak lejárta után, ősszel átnézni és kitakarítani, az élősködőkkel teli fészekmaradványokat eltávolítani. A madarak szeretnek visszajárni a megkedvelt fészkelőhelyekre, a takarítással ezt a folyamatot tudjuk támogatni. A kistestű énekesmadarak viszont többször is költhetnek a nyár folyamán, így az ősz beállta előtt ne háborgassuk a költőhelyeket! Ha friss faforgácsot, madárürüléket látunk az odú környékén, biztosak lehetünk benne, hogy lakják.
A FŐKERT a Magyar Madártani Egyesülettel karöltve 2020 őszén indított madárodú programot. A 17 budapesti zöldterületen kihelyzett 950 db mesterséges madárodút monitorozzák. Az MME munkatársai az idei tavaszi költési időszakban összesen 1166 tojást és 632 fiókát számoltak meg bennük. Leggyakrabban széncinegék fészkeltek az odúkba, de kékcinkék, és 9 seregélypár mellett mezei verebeket és csuszkákat is találtak. A III. kerületben az Óbudai Szigetre helyeztek ki nagy számban madárodúkat.
Hét óra körül azt érzékeltük, hogy abbamaradt a madarak intenzív mozgása. Erőteljesebben megindult az emberi jelenlét a parton, megjelentek a futók, kutyasétáltatók. Azért két hím sárgarigó csatáját egy pillanatra sikerült elkapnunk a Béke Csónakház előtti magas fák tetején. Már éppen kezdtünk elszomorodni, hogy a vízimadarak közül csak vadkacsákat fogunk látni, amikor méltóságteljesen elrepült fölöttünk egy szürke gém. Ez az emberi környezethez rendkívül jól alkalmazkodó, elegáns madár szerencsére egyre gyakoribb vendég a Duna-part város széli, fákkal sűrűn szegélyezett részein. Olykor még a közeli házak tetején is megpihen, figyelve a kertekbe telepített halastavakat, hátha lecsaphat valami jó falatra.
A Duna-parton sétálva a leggyakoribb madár természetesen a tőkés réce. Ez a nagy állománnyal rendelkező fajta a part menti sűrű aljnövényzetben fészkel, ezért is nagyon fontos, hogy nagy területeken megmaradjanak a bokrokkal, magról növő kis fákkal tarkított szakaszok a Római-parton. Az aljnövényzet kiirtásával a faállomány megújulását is veszélyeztetjük és a különféle récefajok lakóhelyeit is megsemmisítjük.
A Római-parton kis szerencsével többféle récefajt is megfigyelhetünk, de gyakori a kormorán, a sirályfélék, a billegető cankó megjelenése is. A kormoránok mára már elég szép számban jelen vannak. Mivel nagy halpusztítók, a horgászok nem szeretik őket. Csoportosan ülnek egy-egy fán, melyet erős ürülékükkel képesek teljesen kiszárítani.
Telente rendszeresen megjelenik néhány pár hattyú, főként azokon a helyeken, ahol az emberek minden tiltás és felvilágosítás ellenére etetik őket. A vízimadarak etetése egyenesen káros, a Magyar Madártani Egyesület évek óta folytat felvilágosító kampányt, hogy ezt az információt minél több emberhez eljuttassa.
Ezen a kora reggeli órán sikerült elkapnunk egy izgalmas madárfajt. Egy nagy bukó tojója úszkált előttünk egy benyúló ágaktól védett szakaszon. A nagy bukó nem őshonos fajunk, eredetileg északi madár, ami megtelepült nálunk is, a Dunakanyarban. Az itt látott példány fészke valószínűleg nem a Rómain van, mivel odúlakó, ezért csak olyan helyen telepszik meg, ahol víz közelében megfelelő korú fákat, és nagyméretű odúkat talál. De az is biztos, hogy nem messziről jár ide, így valószínűleg valahol a Szentendrei-sziget háborítatlan, déli részén lakhat. Tavaly, mikor a világjárvány miatt lezárták a Római-partot is az emberek elől, akkora volt a nyugalom, hogy tavasszal itt is fészkeltek a nagy bukók. Nagyon sokan jöttek, kiköltötték a fiókákat, aztán a zárlat feloldása és az emberek megjelenése után a kicsikkel együtt tovább is álltak. Idén alig látni belőlük egy-egy példányt.
Az egyik legnagyobb öröm, amit a séta alkalmával tapasztaltunk, hogy találkoztunk füstifecskékkel. Az utóbbi 15-20 évben gyakorlatilag eltűntek a fecskék Magyarországról. A valamikori állománynak ma már csak a 40 százaléka található. Pedig a fecske az egyik leghatékonyabb rovarirtó: egyetlen példány naponta 1000 rovart, köztük rengeteg szúnyogot fogyaszt! A fecskeállomány megritkulásában nagy szerepe van az állattartási szokások megváltozásának és a klímaváltozásnak is. A tanyavilág visszaszorulása és a száraz nyarak miatt a sárból fészket építő molnárfecske egyre kevésbé talál magának „építőanyagot”. A fecskefészkek pusztításában az embereket is komoly bűn terheli. A ház oldalához vagy a teraszra piszkító, csivitelő madarakban sokan nem kedves és hasznos segítőt, hanem zajos és piszkos kellemetlenkedőt látnak.
A legnagyobb közvetett fecskepusztító azonban a kémiai szúnyogirtás. Ez a vegyszer nem válogat szúnyog és más repülő rovar közt. Sőt! Hatékonysága igen csekély, abban a tekintetben, hogy az elpusztult rovarok hány százalékát teszik ki a szúnyogok.
Pedig a fecskékre egyre nagyobb szükségünk lenne. Éppen a klímaváltozás az oka, hogy lassan kezdenek északra húzódni eddig nálunk még ritka szúnyogfajok. Ha nem teszünk konkrét lépéseket a fecskeállomány növelése érdekében, ördögi körbe kerülünk, melynek végén csak a rendkívül káros vegyszeres irtás marad, ami még inkább hozzájárul a fecskeállomány csökkenéséhez.
A megoldás a szúnyogkeltető helyek gondos feltérképezése után a biológiai szúnyogirtás lenne. Ezzel a módszerrel célzottan a szúnyoglárvákat pusztítják el, más repülő rovarokra a módszer nem káros. Hatékonysága mellett a biológiai szúnyogirtás ráadásul olcsóbb is.
A fecskék megtelepedését műfészkek tömeges kihelyezésével is segíthetjük. Ha úgynevezett „fecskepelenkát” is helyezünk alájuk, máris nem kell tartanunk a piszoktól, ellenben gyönyörködhetünk a kis füstifecskékben, akik tátogó csőrrel várják a táplálékot a páholyszerűen épített fészekben.
A madár és az ember jóllétének szükségletei összekapcsolódnak. A fákban, hasznos rovarokban és madarakban gazdag környezet az ember számára is nyugalmat, feltöltődést, lelki egészséget nyújt. Ha figyeljük és óvjuk a madarakat, akkor valójában önmagunkon segítünk.
November 19, Péntek – 16:00 BUDAPEST GALÉRIA OSZTAPENKO MARADHAT? – FINISSZÁZS
Az Osztapenko maradhat? – Köztéri politikai szoboráthelyezések Budapesten 1990-1993 című kiállítás korabeli fotódokumentáció segítségével a Fővárosi Önkormányzat által elrendelt, és a Budapest Galéria által szervezet szoboráthelyezésekről ad vázlatos áttekintést.
November 20, Szombat – 10:00 BUDAPEST GARDEN Harry Potter Nap a Budapest Gardenben
November 20-án a Budapest Garden vár minden olyan mágust, muglit, varázslótanoncot, boszit, aki megmérettetné Harry Potter tudását! Lehetsz akár felnőtt, akár gyerek, Gardenünk titkos kertjének kapuja nyitva áll előttetek!
November 20, Szombat – 15:00 DANUBIA Jammal dzsemmel az ÓDZ-vel – Óbudai Danubia Zenekar ifjúsági koncert
Jammal dzsemmel az ÓDZ-vel
Fekete János Jammal zenész családban nőtt fel, ezért kezdett el először dobolni, majd később beatboxolni, azaz szájdobolni. Jammal egyszemélyes nagyzenekarának hangszerei mind ott lapulnak a torkában. A pódiumon ezúttal életünk hangjai jelennek meg, azok a hangok, amelyeket már meg sem hallunk, mert annyira természetesek számunkra. Ha figyelünk, zene, mese, történet kerekedik belőlük.
November 24, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi-Pszichológiai beszélgetéssorozat – Kapcsolataink tükrében
A 20 önismereti kérdés és válasz című könyv népszerű szerzőpárosa Herendi Kata pszichológus és Szabó Eszter Judit újságíró beszélgetnek a napokban megjelent, kapcsolatok témájával foglalkozó, legújabb kötetük nyomán.
November 25, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS “Mondva és énekelve…” – Maszkura és Tasnádi Bence estje
A magyar irodalomtörténet legnagyobb költőinek zeneisége összhangban a mai kor emberével. A műsor egyaránt szól minden erre kíváncsi szemnek-fülnek és mindazoknak, akik szeretik a verset megzenésített formában is!
Heti Bontás:
November 19, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:00 BUDAPEST GALÉRIA OSZTAPENKO MARADHAT? – FINISSZÁZS
17:00 KASSÁK MÚZEUM MÁRVÁNYOZÁS II.
17:00 KISCELLI MÚZEUM KLOZETFESZTIVÁL (NOV. 19., 17:00 – NOV. 20., 18:00)
November 20, Szombat:
8:00 RÓMAI Őszi élményteli piacozás, libák a füvön, mangalica tepertő sütés bemutató!
10:00 BUDAPEST GARDEN Harry Potter Nap a Budapest Gardenben
10:00 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT Nemzetközi lemez- és CD-börze
10:00 BUDAPEST GALÉRIA Tárlatvezetések | MOZGÁSBAN – A Budapest Tánciskola
14:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Az Ifjú zenebarátok világnapjának alkalmából – Alkotás a kulisszák mögött és a színpadon
15:00 DANUBIA Jammal dzsemmel az ÓDZ-vel – Óbudai Danubia Zenekar ifjúsági koncert
November 21, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT novemberben is!
15:00 KISCELLI MÚZEUM HANG A HATÁRTALANBAN II. Treecreeper/Fakusz
November 22, Hétfő:
15:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Nosztalgia előadás – Dédelgetett álmaim – Kállay Bori önálló műsora
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként QuizNight est a Budapest Gardenben
November 23, Kedd:
17:00 BUDAPEST GALÉRIA Cave Talk Part 3
18:00 PLATÁN KÖNYVTÁR Mit kezdjünk gyermekünk szorongásával?
November 24, Szerda:
16:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ A mozgás szabadsága – Interaktív örömtánc és energiatorna bemutató
18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
19:00 ESERNYŐS Irodalmi-Pszichológiai beszélgetéssorozat – Kapcsolataink tükrében
November 25, Csütörtök:
17:00 MKVMÚZEUM ÉLETÚT ÉS ALKOTÁS | kiállításmegnyitó
19:00 ESERNYŐS “Mondva és énekelve…” – Maszkura és Tasnádi Bence estje
TOP 5
November 12, Péntek – 17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR HüllőZoona
A felelős állattartás aranyszabályairól beszélgethetnek kötetlenül az Elveszett Állatok Alapítvány munkatársával egy agáma társaságában.
November 13, Szombat – 16:00 BUDAPEST GALÉRIA Én úgy emlékszem… * Távolság – Lehellet * Szemző Tibor koncertje
Mozgásban a Budapest Tánciskola című kiállítás keretében Szemző Tibor ad koncertet november 13.-án szombaton 16:00-kor.
November 14, Vasárnap – 11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nálatok laknak-e állatok?
A Prima Primissima-díjas, Magyar Örökség Díjas és kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttes műsora az Óbudai Kulturális Központban.
November 16, Kedd – 19:30 DANUBIA Zombola/Schubert
A klasszikus zene egy velőtrázóan drámai művét hallhatjuk Kedden a Danubia előadásában.
November 18, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Bajnokok
A spanyol film főhőseként Marco, egy kosárlabda csapat edzője ittas vezetés miatt értelmi fogyatékosokkal való dolgozásra van ítélve a bíróság álltal. Ártatlanságuk, érzékenységük és humoruk azonban nem várt módon változtatják meg Marco életét: általuk lassanként megtanulja, mi az igazán fontos az életben. (113 perc)
Heti Bontás
November 12, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:00 BUDAPEST GALÉRIA Réthly Ákos, a Memento Park ügyvezetőjének előadása | Osztapenko maradhat?
17:00 KASSÁK MÚZEUM MÁRVÁNYOZÁS I.
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR HüllőZoona
18:00 MKVMÚZEUM Krúdy asztalánál – regisztráció lezárult! 2021. 10. 30. 13 órakor
18:00 3KÓBUDA LELKI FRÖCCS Bagdy Emőke: Önismeret, önfejlesztés, önmegvalósítás
November 13, Szombat:
8:00 RÓMAI Fergeteges őszi piacozás a Rómain lángossal és sült kolbásszal!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Családi meseklub a Mesék Világa Egyesülettel
10:00 BUDAPEST GALÉRIA Budapest Dance School in Motion, in English
10:00 ÓBUDAI MÚZEUM „Hatan vannak a mi ludaink” – Márton-napi ingyenes családi délelőtt
16:00 BUDAPEST GALÉRIA Én úgy emlékszem… * Távolság – Lehellet * Szemző Tibor koncertje
16:00 3KÓBUDA Hangszersimogató klub
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő
19:00 DANUBIA Szent Márton napi jótékonysági est
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Eric Assous: Szeress, ha bírsz!
November 14, Vasárnap:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Adventi naptár és adventi koszorú, ajtódíszvarrás
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT novemberben is!
11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nálatok laknak-e állatok?
16:00 KISCELLI MÚZEUM Design without borders tárlatvezetés+koncert
November 15, Hétfő:
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként QuizNight est a Budapest Gardenben
November 16, Kedd:
18:00 BUDAPEST GALÉRIA Mélyi József előadása | Osztapenko maradhat?
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
19:30 DANUBIA Zombola/Schubert
November 17, Szerda:
16:00 GOLDBERGER MÚZEUM Goldberger-galaxis. Ingyenes tárlatvezetés
17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Alkotóka-mesemóka
November 18, Csütörtök:
18:00 MKVMÚZEUM Bohém-klub
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Bajnokok
A kiállítás címe, TERVEZETT VÉLETLEN egy oximoron. Te hogyan értelmezed ezt a szókapcsolatot a munkáid tekintetében?
Számomra pontosan ez az ellentmondásos jelleg volt meghatározó a címválasztásban. A két szó ugyanis tekinthető egy skála végpontjainak, de mégis elképzelhetőnek érezzük a kettő együttes jelenlétét is. Ez a megközelítés a munkáimban is mérvadó, igyekszem ugyanis olyan értelmezési skálákat teremteni, amelyeken az asszociáció szabadon tologatható. Van tehát egy szándékoltság abban, hogy minél nyitottabban hagyjam a művek értelmezhetőségét, annak ellenére, hogy narratív jelleggel is felruházom őket.
A magánéletben is az a típus vagyok, aki szereti átlátni, viszonylag előre megtervezni a teendőit, azonban a kitalálás örömén túljutva, már nem elég akkurátus ahhoz, hogy mindent precízen előkészítsen. A képzőművészeti munkában ehhez a habitushoz még társulnak a technikai hiányosságaim. A koncepció és a vízió vezérel a kezemben lévő biztos tudás helyett, ezért a véletlennek mindig szerepe van a megvalósulásban. Egyébként ezt a szókapcsolatot kis átalakítással a játékelméletből kölcsönöztem. Az egyik kiállított munkához konkrétan is köthető, de a tervezettség és a véletlen együttes játéka az összes mű egyéni koncepcióját meghatározza.
Említetted a játékelméletet. Munkásságodban is visszatérő motívum a játék és annak eszközei, legyen az csúszda vagy akár felemás korlát. Milyen szerepe van a játéknak a művészetedben? Milyen funkciója lehetne a játéknak egy felnőtt életében?
Valóban, a játék mind vizuális, mind logikai szinten megjelenik az alkotói gondolkodásomban. Ahhoz, hogy érthetőbbé tudjam tenni, milyen szereppel bír ez a művészetemben, Gadamer megállapításait szeretném segítségül hívni. Szerinte a játék nem pusztán élmény, hanem tapasztalat és létmód is. Nincs praktikus funkciója, de összeköti, helyzetbe hozza résztvevőit. Léte magában a folyamatban igazolódik, a játék játssza a játékosokat. Gadamer ezzel a megértés folyamatának a lefestésére használja a fogalmat. S mivel a játék alapfeltétele a tényleges vagy képzeletbeli belehelyezkedés egy szituációba, én is úgy gondolom, hogy egy felnőtt számára az átszellemülés és a megértés lesz a játék legfőbb funkciója.
Maga a játékelmélet is azzal foglalkozik, hogy megvizsgálja, az egyes stratégiai döntések milyen hatást gyakorolnak a játékban résztvevőkre. Engem pedig leginkább a játéknak az a tulajdonsága ragadott meg, hogy hálóként képes egymástól távol eső gondolatokat összefüggésbe állítani. Tagadhatatlan tény azonban, hogy legalább ennyire megfogott a játékhoz kapcsolódó eszközök szépsége, formai változatossága.
Néha a Budapest Galéria kiállító tereibe is behallatszik a szomszédos óvodából a gyerekzsivaj, ami tökéletesen illeszkedik a játszóteret idéző műveidhez. Van esetleg valamilyen meghatározó gyerekkori emléked, ami a bemutatott installációkhoz is kapcsolódik?
Nyáron, amikor először látogattam a galériába azzal a céllal, hogy a kiállításon gondolkozzak, ez a gyerekzsivaj volt, ami megütötte a fülemet. Mivel vidéken, kertes házban nőttem fel, ezért a közösségi játékszerekkel nem játszótereken, hanem az óvoda és az iskola udvarán találkoztam. Játszani azonban csak nagyszünetben lehetett, így ezekhez az emlékekhez egy furcsa szabályozottság érzés is társult. Ez az élmény volt, ami végül beindította a fantáziámat, így a három kiállított mű közül kettő ilyen udvari játékokból inspirálódva született. S bár választásaimat az engem foglalkoztató témák befolyásolták, gyermekkori élményeim révén tudtam becsatornázni a tárgyakat a gondolatmenetembe. Például több emlékem is van arról, hogy miként próbálkozom játszótársam segítségével a libikókán úgy helyezkedni, hogy pontosan kiegyenlítsük egymás súlyát. Ezt aztán felnőttként már a libikóka tetején állva, partnerem kezét fogva játszottam újra a tökéletes egyensúly megtapasztalása érdekében.
A Budapest Galériában bemutatott művekben, a gyermekkori inspirációkon túl központi téma még a talajvesztettség érzése és a létbizonytalanság, ami mostanra minden generáció életére kihatással van. Látsz olyan sajátos problémát, amivel a te generációdnak kell szembenéznie?
Úgy látom, hogy miközben a műveimben kifejezetten a saját generációmra koncentrálva, saját életnegyedi válságomból inspirálódva foglalkoztam a nehézségekkel, ezek valójában már túlnőttek a pályakezdők problémáin. Nem könnyű – és nem is volt célom – elválasztani a kifejezetten az Y generációra jellemző dilemmákat az élethelyzetből fakadóaktól. Ha mégis egyet meg kellene neveznem, akkor talán az átmenetiség érzése lenne az. Mi két rendszerváltás határán születtünk, egy történelmi és egy digitális rendszerváltásén, ezért mindkettőhöz csak részben értünk. Úgy nőttünk fel, hogy nem voltunk komolyabban korlátozva, de stabil kapaszkodókat sem látunk a jövőnkkel kapcsolatban. A lehetőségek hamis ígérete pedig egyre nagyobb elvárásként telepedett a hátunkra. Már tudtuk, hogy nyelveket és informatikát kell tanulnunk, de még egyiket sem az anyatejjel szívtuk magunkba. Nekünk már általános élmény volt, hogy lehetőségünk van egyetemre járni és a gyermekkorunk is kitolódik, de nem igazán gondoltunk arra, hogy hogyan kell majd felnőttként helytállni. Saját bizonytalankodásaink pedig redukálták a cselekvőképességünket is.
A MODEM 2018-as ezek a legszebb éveink? – pályakezdő perspektívák című csoportos kiállításán is szerepeltek a munkáid, mint pályakezdő művész. Viszont az előző válaszod mást sugall, pályakezdőnek tartod még magad?
Ezen a kérdésen már én is elgondolkodtam. Anno a modemes kiállítás az elmúlt öt évben diplomázott alkotókat sorolta ide. Én múlt nyáron 5 éve diplomáztam le a festő szakon, de még egy évet ráhúztam az egyetemi létre egy képzőművész-tanár diploma megszerzésével. Ez az utolsó, hatodik év azonban sokban különbözött az előtte lévő öttől, afféle átmeneti évnek tekintem. Részben még megtartott az egyetem nyújtotta biztonsági háló, de kénytelen voltam mellette dolgozni is, így az alkotásra fordítható időm jelentősen redukálódott. Ezt az átmenetiséget érzem jelenleg a pályakezdő kategóriával kapcsolatban is, ugyanis a 2020-as év lockdown intézkedései bizonyos fokig hatással voltak a művészeti fejlődésemre is.
2019 során jutottam el a felismerésig, hogy milyen lépéseket kell tennem a közeljövőben céljaim megvalósításához. A következő év elejére pedig sikerült is pár olyan mérföldkövön túljutni, ami közelebb vitt ahhoz, hogy ne pályakezdő, hanem alkotó művészként definiálhassam magam. Az utolsó és talán legfontosabb lépés volt ehhez egy új műterem keresése, amit az Eleven Blokk szárnyai alatt meg is találtam. Azonban amire sikerült berendezkednem, addigra hazánkba is megérkezett a koronavírus járvány. Az emiatti korlátozások nem csak az egész év művészeti eseményeit, de még a műterembe való bejárást is befolyásolták. Úgy érzem, a pandémia kicsit még konzervált jelenlegi állapotomban, de talán fél lábbal már a küszöb túloldalán állok.
Mik a feltételei annak, hogy egy pályakezdő művész sikeres lehessen ma Magyarországon? Milyen lehetőségek érhetőek el és mik a legfőbb hiányok?
A siker szerintem egy nagyon szubjektív és viszonylagos fogalom, alkotónként eltérhet, hogy ki mit tekint sikernek. Ezért inkább a művészeti érvényesülés lehetőségéről fejteném ki a véleményem. Nem azzal van a legnagyobb gond, hogy nincs elég pályázat vagy kiállítási lehetőség a pályakezdő művészek számára. Több kezdeményezés is született az elmúlt években, amelyek kifejezetten fiatal alkotókat céloznak meg, segítik a láthatóságukat. A probléma gyökere inkább abban keresendő, hogy nagyon kevés az olyan támogató intézkedés, amely az alkotók egzisztenciális hátterének a megteremtésében nyújtana segítséget. Így azt, hogy kinek milyen karriert sikerül külföldön vagy hazai berkeken belül befutnia, az anyagi hátteret érintő nyilvánvaló különbségeken kívül a szerencse és a kitartás jobban befolyásolja, mint maga a művészi tehetség. Ezért azt gondolom, a művészi rátermettségnek sokkal nagyobb mérőfoka az elhivatottság.
2015-ben diplomáztál a Képzőművészeti Egyetemen, festő szakon. Már diplomamunkádban megjelent a térbeliség, és azóta is az installáció az egyik fő médium amiben alkotsz. Látsz valamilyen kapcsolatot az installáció műfaja és a kifejezendő gondolat között? Miért érzed ezt a legalkalmasabb kifejezési módnak?
Igazából már az egyetem elején is készítettem installációkat, pedig akkor még többségében olaj-vászon képek festésével foglalkoztam. Nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért Bukta Imre és Kiss Péter osztályába járhattam a Képzőn, mivel mindketten olyan alkotók, akik maguk is a médiumok rendkívül széles spektrumán alkotnak, és minket is kísérletezésre bátorítottak. Elsőévesként például olyan feladatot kaptunk tőlük, ami során egy megadott hívószóra 4 különböző technikával kellett műveket létrehoznunk úgy, hogy ezek közül az egyik valamilyen kísérleti műfajban készüljön. Én a feladatot egy papírhajókból épített installációval oldottam meg. Itt még persze inkább térbeli játszadozásról volt szó, mintsem átgondolt koncepció alkotásról. Később azonban egyre inkább azt vettem észre, hogy azok a gondolatok, amelyek foglalkoztatnak, természetesebben születnek meg téri ötletként a fejemben, mint festmény tervként. Az installáció műfaja ugyanis sokkal alkalmasabbnak bizonyult annak a tervezői gondolkodásmódnak a kifejezésére, ami az én alkotói hozzáállásomat jellemzi. A tervezés során inkább különböző vizuális elemek és jelentéstartalmak összekapcsolására törekszem, mint a tökéletes beállítás megtalálására.
Van olyan aspektusa a képzőművész létnek, amire nem készítettek fel a tanulmányaid során, pedig hasznos lett volna?
Rengeteg van. Ezek között persze vannak olyanok is, amelyekre nem is lehet senkit se előre felkészíteni, mindenkinek egyéni stratégiát kell kifejlesztenie. Ennek ellenére tudok azért pár olyat is említeni, ami könnyen integrálható lenne a művészeti oktatásba. Például a művészeti önmenedzsment készségére gondolok. Vagy arra, hogy miképp készüljünk egy kiállításra. Milyen követelményeknek kell megfelelni egy pályázatra benyújtott anyagnak? Valamint szintén hasznos volna, ha több lehetősége nyílna a művész hallgatóknak grafikai programok kiismerésére. Ezek használatát egyébként is kénytelenek bizonyos fokig megtanulni ahhoz, hogy össze tudják rakni a saját portfóliójukat, de e programok magasabb szintű elsajátításával a munkaerőpiacon is használható tudást szerezhetnének.
Volt olyan olvasmányod, ami nagy hatással volt rád, aminek vonatkozásai akár a munkáidban is fellelhetőek?
Több olyan munkám is van, amelyre közvetett vagy közvetlen módon valami olvasmány-élményem hatással volt. Ezek általában olyan szakirodalmi, filozófiai szövegek voltak, amelyek azokkal a problémákkal foglalkoztak, amelyek már tudattalanul ott motoszkáltak a fejemben. Azért is emelem ki, hogy tudattalanul, mert ezek sohasem szándékosan keresett kapcsolódási pontok voltak. Mindig a véletlen felismerés vert hidat a szöveg és közém. Az egyik ilyen például az volt, amikor találkoztam a tanult tehetetlenség fogalmával Martin Seligman amerikai pszichológus Flourish című művében. Rájöttem, hogy ezzel a jelenséggel már eddig is foglalkoztam a munkáimban, de a fogalmi megismerés segített a problémát artikulálni.
Egyébként be kell valljam, hogy nem vagyok egy jó olvasó, különösen ami a szépirodalmat illeti. Halomra állnak a megkezdett könyvek a polcomon, amelyekre aztán nem maradt elég időm. Viszont fontosnak tartom, hogy irodalmi hatások is érjenek, ezért sokszor egy-egy alkotás kivitelezése közben hangoskönyveket hallgatok. Újabban pedig novellákat kezdtem el olvasni, amelyek egyrészt terjedelmük révén még a rendelkezésemre álló limitált időbe is beleférnek, másrészt sokkal inkább rímelnek a képzőművészeti gondolkodásomra. Míg egy regényben az írónak bőven van lehetősége a történet minden szálát aprólékosan kidolgozni, addig egy novellában sokkal inkább az olvasó fantáziájára és előzetes feltevéseire hagyatkozik. A leírt szavak jelentősége megnő, szimbólum-értéke lesz annak, ami a papírra kerül. Valami hasonlóval próbálkozom én is a képzőművészetben, csak szavak helyett vizuális szimbólumokkal operálva.
Ha bármelyik kortárs művésszel lehetne egy páros kiállításod, ki lenne az? Miért?
Három művészt is említenék. Mind a három alig idősebb nálam, 30-40 év közöttiek. Math Bass Los Angeles-i képzőművész az egyik, akinek a munkáiban leginkább az fogott meg, hogy a vizuális szimbólumok keverésével teret ad a játékos interpretációnak. Mind festményeiben, mind installációiban ott feszül az irányított narráció és a szabadjára engedett dekorativitás kettőssége. A másik Eva Kot’átková cseh képzőművész, akinek nemrég ismertem meg a munkásságát, de rögtön világossá vált, hogy azt a képzőművészeti szellemiséget képviseli, amihez én is tartozni kívánok. Műveiben, akárcsak én, ő is kiemelten foglalkozik a társadalmi rendszerek és intézmények egyénre tett hatásával. A harmadik művészt személyesen is jól ismerem, ugyanis egy osztályba kerültünk az egyetemen. A három évfolyammal felettem járó Tranker Kata mindig is példaértékű volt számomra. Okosan kitalált és precízen kivitelezett művei, illetve szorgalmas munkamorálja nagy hatással volt rám első egyetemi éveimben. S bár Katával többször is állítottunk ki közösen csoportos kiállításokon, egyszer szívesen kipróbálnám, hogyan tudnánk együtt dolgozni egy páros kiállításon. Úgy vélem, több ponton is keresztezi egymást alkotói hozzáállásunk, csak míg Kata a miniatürizálással teremt feszültséget, addig én sok esetben a monumentalitás révén.
Sokkal jobban érezte magát azon a versenyen, Heerenveenben volt, vagy Zürichben, nem, erre már nem emlékszik, a bábuk tapintására igen, az mindig más, létezik persze egy standard, de az ő ujja érzi a parányi különbségeket, nem csoda, végül is erről a taktilitásról szól minden, emlékszik a versenyteremre, a rajtlistára, az eredménytáblára, és természetesen a saját eredményeire, 6/9-et hozott, az utolsó fordulóban a semmiből agyonvágta Kramarik, nem gyászolta meg, készült rá, hogy ez lesz, csak második lett, emlékszik arra a partira is, Kramariknak édesmindegy volt, az utolsó helyen szerénykedett, állítólag már be is jelentette a visszalépését, aztán mégis odaült, halászott a zavarosban, tulajdonképpen számítani lehetett rá, Damient nem is ez zavarta meg, egyszerűen máshol jártak a gondolatai, Chilenére gondolt természetesen, ki másra, emlékezett a saját gondolataira is, valamikor a megnyitás közben lepergett előtte újra, nyilván ezredjére, az utolsó beszélgetésük, aztán a középjátékban, amikor elkövette a tipikus „a rossz bástya” hibát, és …Bac8 helyett …Bfc8-cal folytatta, még mélyebbre is zuhant a kapcsolatuk szövevényes történetében,
Kramarik kezdte élvezni a dolgot, nyilván látta rajta, hogy máshol járnak a gondolatai, a versenyzők kifigyelik egymáson az ilyesmit, de őt nem érdekelte, mindenre pontosan emlékezett, azt is tudta, hogy nem „koncentrációs zavarnak” köszönhette a vereségét, mint a chesstotal.com kommentátora utóbb a bulletinjében megjegyezte, sokkal inkább „a fókusz tudatos átállításának”, vagyis egyre sokasodó számú rajongóival és némely vele szimpatizáló szakértővel szemben nem keresett kifogásokat a vereségére, ahogyan persze Kramarik sem keresett rá semmiféle magyarázatot, mert neki bőségesen elég volt a káröröm, és talán az sem volt mindegy, hogy négy Élőcskét mégis megmentett az elszúrt tornája után, mindenre emlékezett tehát, de vajon Heerenveenben volt vagy Zürichben, és vajon emlékszik majd Berwickre, ha egyszer továbbáll innen?
A választ a következő pillanatban a telefonja adta meg. Nem nyitotta ki a szemét, amikor megszólalt a pittyenés, de anélkül is tudta, hogy a Tashmitum jelzett, a név eredetileg egy szárnyas babiloni álomdémonra utalt, vagy talán szárny nélkülire, ebben a kérdésben megoszlottak a forrásmunkák, vagy talán nem is nagyon voltak idevágó forrásmunkák, és csak elképzelte, a lényeg, hogy egy különleges applikációról volt szó, amelyen keresztül önkéntes munkákat vállalt, ami azt illeti, egy igencsak speciális munkát.
Chilene, a sakk és a Tashmitum, nagyjából ebben a háromszögben zajlott az élete, hány éve már? Nos, nem lehet olyan sok, Chilenét négy éve ismerte meg, sakkozni persze kiskora óta tudott, de a versenyporondra – hát lehetséges? – alig két éve lépett ki, amikor is példátlan sebességgel emelkedett fel a semmiből először is a top100-ba, ez még nem akkora szó,
rutinos és ötletes nagymesterekkel Dunát lehet rekeszteni, szép mondás, ezt is Chilenétől hallotta először, aki a magyartanárától tanulta Budapesten, náluk otthon Franciaországban nem volt ilyen, pedig ha meg tudná honosítani a „Szajnát lehet velük rekeszteni” idiómát a közbeszédben, alighanem többet tenne a grande nationért, mint amire sakkozóként valaha is képes lehet.
Kinyitotta a szemét, és megnézte a kijelzőt. Név, születési évszám, állapot, hely. Az utóbbi csak biztonsági okokból, az app nyilvánvalóan tudja, hogy Berwickben tartózkodik. Ki hitte volna, hogy már itt is használják?
Hamish MacKay. Gyógyíthatatlan szívbetegség. Prognózis: 3 hét.
A háttér a Fudzsi, előtte lágyan szálló bárányfelhőkkel. Damien vagy féltucat lehetőség közül választotta ezt a beállítást. Zene nincs, csak az értesítéseknek van hangeffektje.
Két, elvileg világos opció: [igen], [nem]
Megnyomja az [igen] gombot.
Várható érkezés [1 óra], [1 nap], [2 nap], [1 hét], [2 hét], [1 hónap]
Írnia kéne a programozóknak, hogy hangolják össze az opciókat a prognózissal. Sosem szerette az akasztófahumort, és minden valószínűség szerint a Tashmitum felhasználói sem azért regisztráltak, hogy ilyesmin derüljenek.
Látott már ilyet, sőt magában is érez rá némi hajlamot, bárcsak ne volna erősebb mégis a vágy, hogy nyerjen, nem, talán nem is vágy, inkább késztetés, valami halványan derengő céltudatosság. Sladek aláírja a játszmalapot, visszarendezi a bábuit, és feláll. Nem láthatja, mert kívülről átlátszatlan az üveg, hogy ne zavarja a bentieket a sürgés-forgás a lobbiban, mégis felé fordul, sőt mintha egyenesen a szemébe nézne. Felemeli a kezét, mintha intene, aztán csak beletúr a hajába, és vált néhány szót a versenybíróval.
Damien kiválasztja az [1 óra] opciót.
Alig félórával később macskaköves kis utcán ment végig, amilyenekkel tele volt Berwick; mindegyik őrzi még a konflisok nyomát. Régen hírnökök jártak errefelé, skót lordok válogatott fenyegetéseit és hadüzeneteit hozták-vitték a szomszédaikhoz, ha az idő éppen nem volt megfelelő a galambröptetéshez, ami errefelé gyakran megesett. Damien sosem ült lovon, a lovasok mozgásáról azonban tudott egy s mást. Az európai kisvárosok postaszolgálatainak története is érdekelte, amolyan vidáman burjánzó térség volt ez enciklopedikus tudata pusztáin. Bizony most sem tudta megállni, hogy végigsimítson a postaládákon, és, noha sötét éjszaka volt már, és lágyan szemerkélt az Északi-tenger felől a kontinens fölé húzódó fellegekből a sós ízű eső, azért ujjnyi kislámpájával bevilágított némelyikbe – nem akarta kilopni őket, ó, dehogy, nem is akart hozzájuk nyúlni, egyszerűen megnyugtatta, ha valamelyik ládában levélre bukkant.
A ház, amelyet keresett, az utca végén állt. Ablakaiban lámpák égtek, bukolikus tetején lustán hintázott a szélkakas.
Egy ezüstszürke SUV állt a kocsifeljárón, és a félig nyitva hagyott garázskapu mögött ott szunyókált egy árnyalattal sötétebb és valamivel kisebb társa is. Végül is érthető, hogy egy ilyen eldugott helyen legalább két autóra van szüksége a családnak. Legalább kettőre, minthogy hamarosan érkezik majd a harmadik is a gyereknek, errefelé így szokás.
Errefelé, de nem ebben a házban. Ez a család sosem fogja megvásárolni a harmadik autót.
Damien felment a bejárati ajtóhoz vezető három lépcsőfokon, és becsöngetett. Hallotta a lépteket odabentről, hallotta, ahogy megállnak, hallotta a tétovázás csendjét. Néhány másodperc csupán, bárki azt hihette volna, hogy eddig tart, amíg ideérnek a nappaliból, de ő tudta, hogy nem erről van szó.
Aztán csak kinyílt az ajtó.
– Jó estét.
A hölgy a negyvenes éveiben járt. Kevés hiányzott hozzá, hogy igazi szépségnek nevezzék. Félhosszúra nyírt haj, a szükségesnél talán keményebb arcvonások. Szoknyát viselt, könnyű blúzt, házipapucsot.
– Köszönöm, hogy eljött – mondta. – Fáradjon beljebb.
Damien belépett, lehúzta a vizes cipőjét, levette az anorákját. Keresgélt valamit a zsebében, de aztán nem húzott ki belőle semmit. Felállt, és egy biccentéssel jelezte, hogy készen áll.
A nő átvezette egy közlekedőfolyosón, majd a nappalin, tovább az emeletre vezető lépcsőig. Félig megfordult, mintha már azt javasolná a férfinak, hogy menjen előre, de aztán meggondolta magát, és inkább vele tartott. Nyikorogtak a lépcsőfokok. Damien tizenötöt számolt össze. Mindig megszámolta a lépcsőket.
Damien a nőhöz fordult.
– Ne is kérdezze – mondta, és kiküzdött magából egy mosolyt.
Elmentek egy fürdőszoba mellett, majd elértek a folyosó végén lévő ajtóig. Egyike ez is a fekete házaknak, amelyek jóval tágasabbak, mint amilyennek kívülről tűnnek. A nő benyitott a szobába.
– Hamish, itt van az úriember, akiről beszéltem. Nem ebből az országból jött, de jól érti a nyelvünket.
Visszafordult Damienhez.
– A nappaliban leszek. – Az ajkába harapott. – Ha esetleg alá kell írni valamit.
– Semmit sem kell aláírni – felelte Damien.
Bement a szobába.
Hamish az ágyán feküdt, állig felhúzott takaró alatt. Mellette mindkét oldalon orvosi műszerek. Infúzió, EKG, és még vagy fél tucatnyi gép, egy része ismerős volt a számára, egy részéről nem igazán tudta, hogy micsoda.
– Leülhetek?
A fiú bólintott.
– Hogy érzed magad?
– Fáj, ha lélegzem, fáj, ha alszom – felelte. – Mindig fáj.
– Értem – mondta Damien. – És egyébként mi újság?
Pillanatnyi csend, aztán a fiú kurtán felnevetett. A nevetés hamarosan köhögésbe váltott.
– Anya azt mondta, sakkozó vagy.
– Így van.
– Én is nagyon szerettem volna sakkozó lenni. Apa tanította meg a lépéseket.
– És hol van most apád?
Hamish kinézett az ablakon.
– Valahol a tengeren, gondolom. Halászik.
– Ilyen későn?
A fiú lesütötte a szemét.
– Anya azt mondta, profi vagy.
– Így igaz.
– Világbajnok vagy?
– Nem, dehogy.
– De nagymester?
– Igen, nagymester vagyok.
– Szerinted belőlem is lehet nagymester?
Damien a fiú mellkasára tette a kezét. Kitapintotta a szívét, megnyomkodta egy kissé, aztán mozdulatlan maradt. Hamishnek jól esett a súlya.
– Már nincs rá idő.
– De anya azt mondta, hogy te…
– Nagymesterekkel Szajnát lehet rekeszteni, Hamish. Nem a nagymesteri cím a legtöbb, amit elérhet egy sakkozó.
– Hanem a világbajnoki cím.
– Még csak nem is a világbajnoki cím.
A fiú szemében ismét felvillant az iménti fény. Egy világítótorony, sirályok ölelésében.
– Akkor micsoda?
– Például az, ha egy halhatatlan játszma fűződik a nevéhez.
– De ehhez biztosan nagyon jól kell játszani.
– Igen, de főleg bátornak kell lenni hozzá. Ahogy a mondás tartja: bátraké a szerencse.
– Ezek szerint sakkozol velem?
Damien a monitorokra pillantott. A szívritmus leszaladt a kijelzőről. Az infúzióból semmi sem csepegett tovább.
– Ezért vagyok itt.
– Jó – mondta a fiú.
Nem is válasz volt ez, hanem belátás, egy elmulasztott élet összegzése. Prognózis: négy hét. Prognózis: jó. Ha mindazt, ami lehetett volna, megfosztjuk a feltételes módtól, megkapjuk a valóságot. Egy másodpercre megfeszültek az izmai, Damien érezte az ujjbegyén, hogy dolgozik a szíve, közel hozzá, hogy felrobbanjanak az artériái, mégsem látszott rajta fájdalom. A gépek elhallgattak.
– Jó – ismételte meg.
Készen állt.
– Ez lesz a berwicki halhatatlan – mondta Damien.
(részlet A kék malom című regényből)
Boltok, bevásárlóutcák
Változatos típusú, legtöbbször kis alapterületű boltokat szinte minden római város főútja mentén találunk. A szorosan egymáshoz tapadó, leggyakrabban azonos vagy igen hasonló méretű, négyzetes alaprajzú helyiségek bejárata a forgalmas útvonalakról nyílt, széles ajtóikat kő küszöbjeik vájataiban futó, eltolható deszkaajtókkal zárták be éjszakára. A helyiségek kis belvilága miatt az árusítás jellemzően az ajtóba helyezett pultnál zajlott, kicsit a keleti bazárok hangulatát idéző módon.
A Birodalom központján kívül a legtöbb római provinciális város forgalmasabb főútjai mentén mindenütt ilyen boltsorok kerültek elő, valamint a városközpontokban is. A kis boltok funkcióját sokszor igen nehéz meghatározni, bár szerencsés esetben jellemző tárgyak pl. súlyok, nagy mennyiségű egyforma kerámia edény, falfirka-töredékek árulkodók lehetnek. Ami a Róma városi boltokat illeti, itt vagyunk talán a legszerencsésebb helyzetben, hiszen számos korabeli ábrázolásunk is van a legkülönbözőbb portékát árusító üzletekről – így például tudjuk, milyennek kell elképzelnünk például egy ékszerész, rőfös vagy hentesüzletet. A helyzet Aquincumban – mind a polgár-, mind pedig a katonavárosban – is hasonló lehetett, a városrészek több pontján is kerültek elő üzletek. A több, mint 120 éve folyamatosan kutatott polgári településen már a 19. században előbukkant a legjelentősebb „bevásárlóutca”, azaz az észak-déli főutat nyugat felől szegélyező boltsor, amely 200 méteren húzódó, közel egyforma méretű, négyzetes alaprajzú helyiségekből állt. Az üzletek mészkőből faragott küszöbkövein kialakított vájatok arról tanúskodnak, hogy egykor ezeket is eltolható, fa ajtókkal zárhatták be éjszakára. A boltokhoz nyugat felé raktárhelyiségek is tartozhattak, ezek bejáratai, az azokhoz felvezető lépcsők és néhol még a vasrácsos ablak is a Szentendrei út két sávja közötti területen tekinthetők meg manapság. A valószínűleg szinteltolásos épületkomplexum a vízvezeték tőszomszédságában, attól mindössze egy kis, kövezett sikátorral elválasztva épült fel, jelentős része ma a Szentendrei út alatt található.
Funkciójuk egyelőre viszonylag kevés esetben azonosítható: a korábbi ásatások mécseseket és helyi fazekasok termékeit árusító boltról tesznek említést, sőt, egyes feltételezések szerint az ókor porcelánját, terra sigillatát is árusítottak az egyik helyiségben. Ugyanakkor azonban bizonyára másféle árusítóhelyek is voltak itt: számolhatunk például lacikonyhákkal, pékséggel, hentessel, de minden bizonnyal árultak itt textilneműt, ékszert és bőrárut is. Talán az aquincumi Corinthusnak, a pénzváltónak, aki oltárkövet állított Silvanus istennek, szintén itt lehetett üzlete. A 20. században néhány boltot újra feltártak, innen tudjuk, hogy némelyiket színes falfestmények díszítették, illetve, több átépítést is megértek a boltocskák a római uralom 300 éve alatt (a legelső boltok még inkább deszkabódék lehettek), a Kr. u. 2.század első fele és a 3. század vége között.
Gyorséttermek, fogadók
A többek között főtt ételt árusító üzletek az általuk nyújtott szolgáltatásoktól függően más-más elnevezésekkel bírtak: popina, thermopolium, cauponae, deversoria. Míg a legelső az alsóbb néposztályok által látogatott borkimérés volt, a thermopolium kisméretű kifőzde volt, ahol meleg ételeket és italokat árultak (Pompeiiben több tucat került elő belőlük). Az üzlet pultjába hatalmas hombár-szerű edényeket süllyesztettek, amelyekben melegen tarthatták az ételt. A cauponae, deversoria épületeiben szállást is kaphatott az utazó, kocsmajellegű talponállójában pedig megoldhatta étkezését, igénybe vehette a fürdőt, sőt „egyéb” szolgáltatásokat is. Egy Aeserniából (Itália) előkerült – egy eredetileg talán fogadó cégérnek készült – feliratos kőlapon ugyanis az alábbi párbeszédet olvashatjuk:
„- Fogadósné, a számlát!
– Volt egy sextarius*borod, kenyered, ez egy as**, húsétel két as.
*sextarius – űrmérték a római korban.
**as – súly- és pénzegység a római korban.
A fogadókat legtöbbször elhelyezkedésük (városkapuk zónája, forgalmas főutak mentén) és alaprajzi sajátosságaik alapján lehet azonosítani a feltárások során. Ezekben az épületekben többnyire egy központi helyiségből vagy folyosóról nyíltak a közel azonos kisméretű hálóhelyiségek, amelyek berendezése mindössze egy ágy, egy mécses és esetleg egy éjjeliedény volt. Tartozott az épülethez legtöbbször egy kisebb fürdőszárny is (vagy ha nem, legalább egy közfürdő mindenképpen megtalálható volt a közvetlen szomszédságban), kiszolgálóhelyiségek, gazdasági traktus (hátsó udvar). Aquincum polgárvárosában és közvetlen környezetében legalább négy ilyen „intézmény” működött. Az aquincumi polgárvárosban az északi városfal közelében, észak-déli és a kelet – nyugati főút találkozásánál, egy hosszúházban a Kr. u. 2. században működhetett ilyen vendégfogadó. Az épületben egy központi folyosó egyik oldalán sorakoztak a közel azonos méretű szobák (12m2), észak felé pedig udvarral zárult az épület. A fogadónak külön fürdőszárnya ugyan nem volt, de a bejárattal szemben, a kelet-nyugati főút túloldalán ekkor még innen nyílt a Nagy Közfürdő főbejárata is.
Hasonló funkció merülhet fel a déli városfal mellett, a város második legforgalmasabb kelet-nyugati útjáról nyíló, ún. „Festőház” esetében is. Ebben a hosszúházban egy központi folyosóról nyíltak a hasonló méretű, falfestményekkel gazdagon dekorált szobák. A szinteltolásos épülethez dél felől nyitott udvarrész csatlakozott pincével, szabadtéri sütőkemencével. A polgárváros déli városfalán kívül, a kapu szomszédságában szintén feltételezhető egy deversorium, itt központi udvar, étkezőhelyiség, vendégszobák és istálló került elő.
Az ún. macellumok
A Római Birodalom számos kis- és nagyvárosában megtaláljuk a modern piacterek ősét. Latin neve, a macellum eredetileg húspiacot jelentett. Rómában az első – írott forrásokból is jól ismert – macellum építése a Kr.e. 3-2. századra tehető: a korábbi, több helyen, szétszórtan álló, egy-egy áruféleségre specializálódott piacokat összevonták, és helyettük megépítettek egy új piac épületet, ahol ettől kezdve már vegyes volt a kínálat. Az egyes macellumok felépítése városonként eltérő lehetett és több típus is elkülöníthető. Vannak azonban olyan elemeik, amelyek mindenütt megtalálhatók: nagy, nyitott, lekövezett tér (area), körben árnyékot adó oszlopos árkád (porticus) és a mögötte elhelyezkedő elárusító helyiségek (tabernaek). Több helyen találunk kis kerek, vagy sokszögletes épületet is az udvar közepén (tholos), ahol az árucikkek leméréséhez szükséges hivatalos űrmértékeket, súlyokat, és hosszmértékeket tárolták. A piacok működését törvényi úton szabályozták, ezek betartására a macellumok hivatalnokai ügyeltek.
A legkülönlegesebb ilyen piacot, amely azonban funkciójában és felépítésében már sokkal inkább hasonlított egy modern bevásárlóközpontra, Traianus császár építtette Rómában, a Mercatum Traiani-t. A Kr.u. 100 és 112 között, a császár szír építészének, damaszkuszi Apollodorosnak tervei nyomán megvalósult épület Traianus forumán állt és több, mint 150 boltnak, irodának adott helyet. A Quirinus domb mesterségesen meredekké tett lejtőjét kihasználó, lépcsősorokkal megközelíthető, hatemeletes komplexumban a boltsorok belső utcákra vagy folyosókra nyíltak: külön emeleten árulták a halféléket, borokat, zöldségeket, gyümölcsöt, fűszereket, továbbá más szinten osztották az állami gabona- és pénzadományokat, de nagykereskedők és rengeteg adminisztrációs helyiség is megtalálható volt az épületben. Ilyen „bevásárlóközponthoz” vagy piac épülethez azonban nem kell ennyire messzire mennünk: Aquincum polgárvárosában a Kr. u. 3. század közepén épült komplexum nyitott, kőlapokkal burkolt udvarát oszlopos árkád vette körbe, közepén kerek, fél oszlopokkal díszített tholos állt. Az első feltárások idején innen előkerült több mint egy tucat kősúly alapján az épület mérlegházként funkcionált. Az udvar körül 18 db, közel azonos nagyságú bolthelyiség sorakozott, amelyeket deszkalapokkal lehetett bezárni. A piac nyugati, főbejárati részén nagyobb helyiségeket találunk, illetve egy kocsiszínt is, míg dél felé a boltok két sorban helyezkedtek el: egy részük a piac udvara felé, más részük a szomszédos utca felé nyílt. A boltok pontos funkcióját nehéz meghatározni, mivel a korábbi ásatások során előkerült leletek zöme már nincs meg. Ugyanakkor azonban a ránk maradt amphora- és egyéb edénytöredékek, illetve állatcsontok elsősorban élelmiszer árusítására engednek következtetni. A macellum építőjének nevét nem ismerjük, de a kutatások alapján elképzelhető, hogy az észak-afrikai Cosinius család egyik leszármazottja – Publius Cosinius Felix – aki ebben az időszakban volt helytartó Aquincumban, és akinek családja nagyon hasonló méretű és elrendezésű piacot emelt Cuiculban (ma Algéria), finanszírozhatta az építkezést.
A fenti kis felsorolásból is jól látható tehát, hogy a Római Birodalom kis- és nagyvárosaiban szinte minden olyan, a lakosság kényelméhez igazított szolgáltató-épület és funkció létezett már, amelyről hajlamosak vagyunk azt hinni, modern, globalizált világunk „terméke”. Ezen épületek régészeti feltárása és a belőlük előkerült leletek elemzése egyrészt fontos adalékokkal szolgál az antik kereskedelmi folyamatok és gazdaságtörténet megértéséhez, másrészt lépten-nyomon jelzi számunkra: nincs új a nap alatt…
TOP 5
November 5, Péntek – 17:00 GOLDBERGER MÚZEUM A KÉK POR története, avagy mivel kékítettek elődeink? – Ingyenes tárlatvezetés és ásványbemutató
A képző-, ipar- és textilművészetben alkalmazott különböző összetételű kék festékek, pigmentporok történetébe, valamint azok festett és nyomott szöveteken való felhasználásába nyerhetünk betekintést a tárlatvezetés során.
November 6, Szombat – 20:00 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT Musical gála
A legismertebb musicalek részletei hangzanak el Miller Zoltán, Egyházi Géza, és Szabó P. Szilveszter közreműködésével.
November 7, Vasárnap – 9:00 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT Ásványbörze és bonsai-kiállítás
Újból kitárja kapuit az Ásványbörze és bonsai-kiállítás, hogy a pazar ásványok és a meseszerű miniatűr fák és bokrok szerelmesei naphosszat gyönyörködhessenek a hazai és külföldi kiállítók kínálatában.
November 11, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Szirtes Edina Mókus looper estje – Vers, Zene, Szeretet
A looper effektpedál lényege, hogy egy személyben lehet életre kelteni vele egy egész zenekart. Szirtes Edina Mókus is ezt fogja megkísérelni Csütörtökön az Esernyősben.
November 11, Csütörtök – 19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub
Folytatódik Bohém-klub a Kultea színpadán. A törzsvendégeket és az új érdeklődőket egyaránt sok szeretettel és a régi jókedvvel várja a Bohém Ragtime Jazz Band.
Heti Bontás:
November 5, Péntek:
10:00 DANUBIA Beethoven-projekt 2.0 – Mozart és a kaméleonok
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
10:30 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 GOLDBERGER MÚZEUM A KÉK POR története, avagy mivel kékítettek elődeink? – Ingyenes tárlatvezetés és ásványbemutató
18:00 BUDAPEST GALÉRIA Emlékezés és emlékeztetés helyei – kerekasztal-beszélgetés | Osztapenko maradhat?
19:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Rák Béla Combo – Lemezbemutató koncert
19:00 DANUBIA Mozart és a kaméleonok November 5-6. 19:00
November 6, Szombat:
8:00 RÓMAI Őszi varázs piac a Rómain a hulló falevelek között
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Márton napi GaLiba varróworkshop gyerekeknek, felnőtteknek
10:00 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT Babaruhabörze
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
10:30 DANUBIA Dobszay-Meskó Ilona-Tarr Ferenc: Fehérlófia
11:00 MKVMÚZEUM XIV. Országos Ördöglakat Találkozó
12:00 BUDAPEST GALÉRIA A LUSTA VARÁZSLÓ – Integrált családi délelőtt
20:00 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT Musical gála
November 7, Vasárnap:
9:00 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT Ásványbörze és bonsai-kiállítás
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT novemberben is!
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
16:00 KISCELLI MÚZEUM Kloáka, kanális, klozet – Maczó Balázs vezetése a csatornatörténeti kiállításban
16:00 MKVMÚZEUM Krúdy Irodalmi Szalon/Vecsei H. Miklós beszélgetőpartnere Háy János
November 8, Hétfő:
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként QuizNight est a Budapest Gardenben
November 9, Kedd:
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
November 10, Szerda:
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
19:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon – Egy geográfus barangolásai hazai tájakon
November 11, Csütörtök:
9:30 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT Csiri-biri torna az Óbudai Kulturális Központban
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
19:00 3KÓBUDA Két karodban őrülünk ma – páros humorok
19:00 ESERNYŐS Szirtes Edina Mókus looper estje – Vers, Zene, Szeretet
19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub
A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület például az első önálló magyar pénzintézet, 1839. december 30-án alakult. Ezt követte 1842-ben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rt. megalapítása, amely a váltó és jelzálog üzletág bevezetésével indult, de tevékenységi körét hamarosan kiterjesztette a betét üzletre, a hitelnyújtásra és a folyószámlákra. A Magyar Általános Hitelbank Rt. 1873-ban kapott megbízást a Pénzügyminisztérium bankári ügyleteinek bonyolítására, és ezzel hosszú időre a magyar állam bankjának feladatát is ellátta. A Pénzintézeti Központot először 1855-ben hozták létre. Fő feladata a külföldiek magyarországi és a magyarok külföldi érdekeltségeinek, tulajdonának kezelése volt. Az 1924. évi V. törvénycikkel alapították meg a Magyar Nemzeti Bankot, mely az államosítás után a szakosított szocialista bankrendszer központja lett. Talán nem meglepő, amiért kiemeltük a pénzintézetek szerepét, hiszen óriási feladatuk volt a kis- és nagyvállalatok működtetésében, különféle hiteleik kihelyezésével és a tőke biztosításával. Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a nagyvállalatok, köztük a Goldberger Sámuel F. és Fiai Rt. és iparmágnásaik hogyan használták ki kapcsolati tőkéjüket a politikai és gazdasági elit irányában.
Az üzem a reformkorban egyre nagyobb tekintélyre tett szert, majd 1867-ben Ferenc József Goldberger Sámuel özvegyének, Goldberger Erzsébetnek és 16 gyermekének „budai” előnévvel nemességet adományozott. Folyamatos fejlesztéssel sikerült a társaságot belföldön és Európa-szerte ismert gyárrá tenni, amikor a család ötödik generációját képviselő dr. Buday-Goldberger Leó (1878–1945), a másodszülött fiú 1900-ban tisztviselőként belépett a társaságba. Buday-Goldberger Leó közel négy évtizedes munkásságának köszönhető, hogy a textilgyár hatalmas nagyipari vállalattá nőtte ki magát, miközben az 1887-ben alapított konkurens Magyar Pamutipar Rt.-vel is meg kellett „küzdenie”. Goldberger Leó már 1905-ben a Hazai Bank bevonásával részvénytársasággá alakította a céget, az állami támogatások elnyerésével és a külföldi hitelek felvételével folyamatos gyárrekonstrukciót hajtott végre. A Goldberger-gyár példájával célunk az volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet a pénzintézeti, valamint azzal szorosan összefüggő hitelszövetkezeti és biztosító intézeti iratok fontosságára.
Nem mehetünk el szó nélkül az érdekképviseletek prominens szereplői mellett sem. A Habsburg Birodalom területén 1850-ben hozták létre a kereskedelmi és iparkamarák intézményét, amely kerületi kamarákon keresztül valósította meg az ország kereskedőinek és iparosainak általános és kötelező érdekképviseletét. A Budapesti Áru- és Értéktőzsde 1864-ben alakult meg, mint testületi és önkormányzati joggal bíró intézmény, melynek feladata mindennemű kereskedelmi javaknak, veretlen aranynak és ezüstnek, pénznek és váltónak, hazai részvényeknek és kötvényeknek, majd zálogleveleknek adás-vétele, valamint a zálogbiztosítási és szállítási üzletnek megkönnyítése volt. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége nagy befolyásra tett szert a gazdasági élettel kapcsolatos törvények és rendeletek megalkotásában. 1945 előtt keletkezett iratai azonban sajnos csaknem teljes egészükben elpusztultak. Az utolsó három év iratanyaga teljesebb, s éppen ezért forrásérték szempontjából jelentősebb. Ezek az iratok sok jellemző adatot szolgáltatnak a gyáripart ért háborús károkról, a szénbányák és üzemek háború utáni helyzetéről, az újjáépítésről, az állami kezelésbe vett szénbányák termelési eredményeiről. Az osztályon őrzött bányászati fondok a történelmi Magyarország, majd annak felbomlását követően a trianoni ország és a szocialista állam széles vertikumát lefedik, köztük a szén-, bauxit-, érc- és kőolajbányászat, de képviseltetve van benne a bányászat „melléktermékeit” feldolgozó tégla-, cement-, gipsz- és mészgyárak, a bányatelepeket kiszolgáló erőművek iratai is. S ha már említettük a téglaipari vállalatokat, az osztály állományában kutathatók a már fogalomnak számító óbudai téglagyárak iratai is. Ide tartoznak a Péterhegyi Téglaipari Rt., a Bohn Testvérek Téglagyár Rt., a Budai Téglagyár, az Újlaki Tégla- és Mészégető Rt. vagy a jogutód, szocialista kori Budai Tégla és Cserépipari Vállalat Újlaki Téglagyárának sajnos csak töredékben fennmaradt iratai. Ezek a téglagyárak az 1850-es évektől a Bécsi út feletti hegyek kiváló minőségű agyagjára települtek. Az időközben többször nevet váltott Bohn Testvérek Téglagyár Rt. 1975-ig működött, helyébe 1999 és 2000 között felépült az EuroCenter bevásárlóközpont, majd később a Farkastorki úti, hegyoldali lakótelep. Talán sokan nem is tudják, hogy a Bécsi út és a Vörösvári út találkozásának háromszögében létesült a téglaipari munkásság földszintes házakból álló barakkszerű munkáslakótelepe is.
A vas-, fém- és gépipari vállalatok iratai reprezentálják a 19. századi, de főleg a 20. századi Magyarország vas-, acél- és színesfémkohászatát, továbbá a nyerstermékek feldolgozóiparát. Kétség sem férhet hozzá, hogy az ipari forradalmat, a 19. század közepétől dübörgő gazdasági konjunktúrát „meglovagoló” gyárak iratai országos és nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltók. Az osztály legkorábbi irata (bejegyzése) 1585-ből származik, ami a Murányvölgyi Vashámoros Céh Articulusa (szabályzata), könyvecske formájában. Gömör megyében a bányákból kitermelt nyersvasat akkor még primitív módon, mozgó kis kemencékben, kézifúvó és kalapács segítségével dolgozták fel, a salaktól megtisztított vasból pedig fegyvereket és egyszerű eszközöket állítottak elő. A fejlődés óriási, ha csak az elmúlt századokat vagy csak az ipari forradalom időszakát vizsgáljuk. 1945 után biztos alapokon olyan, több tízezer embernek munkát adó szocialista mamutvállalatok jöttek létre, mint az ózdi Lenin Kohászati Üzemek, a dunaújvárosi Sztálin Vasmű (később Dunai Vasmű) és a sort még folytathatnánk. S ha folytathatjuk, miért hagynánk ki a hadiipari termelés „nagyágyúit”, mint a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-t, a Weiss Manfréd konszern intézményeit (később Rákosi Mátyás Fémművek, majd Csepel Vas- és Fémművek elnevezéssel), a Ganz-gyárakat, a Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárakat, vagy a Hofherr-Schrantz-Clayton Shuttleworth Magyar Gépgyári Műveket, mely utóbbi a Monarchia, később Magyarország legjelentősebb mezőgazdasági gépgyárai közé tartozott (1951-től Vörös Csillag Traktorgyár néven szerzett közel akkora hírnevet). Lampart Rt., Röck István Gépgyára Rt. (később Április 4. Gépipari Művek), Első Dunagőzhajózási Társaság, Ikarus, a számos fegyver-, kábel- és csavargyár öregbítették a magyar ipar hírnevét. A gyárak műszaki fejlesztéseik és szabadalmaik révén letették névjegyüket a magyar gazdaság képzeletbeli nagy asztalára. Díszes okmánytári irataik a kutatások megkerülhetetlen forrásai.
Röck István gépgyáros üzemanyag-adagoló kemencéjének szabadalma az Egyesült Államokban (1910)
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
A Ganz és Társa Villamossági Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. villamossági gyára gyors ütemű fejlődésében például olyan kiváló felkészültségű mérnökök játszottak szerepet, mint Déri Miksa, Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly. Kevesen tudják, hogy például a napjainkban igen népszerű Nikola Tesla 1880-ban a Ganz-gyárban dolgozott, mielőtt Nyugat-Európába, majd az Egyesült Államokba utazott. A Ganz-gyár így is számos országban szerzett koncessziókat villanytelepek, erőátviteli központok létesítésére, villamosvasutak üzembe helyezésére. 1896-tól a Bánki–Csonka-féle négyütemű benzinmotorok sorozatgyártása is beindult, később pedig Kandó Kálmán villamos-, illetve Jendrassik György dízelmotorja öregbítette tovább a gyár hírnevét. Óbudai kapcsolódásai miatt külön kiemelendő az Első Dunagőzhajózási Társaság Óbudai Hajógyára és annak szocialista kori óbudai gyáregysége, amely akkorra a Magyar Hajó- és Darugyár égisze alatt működött. Fontos hangsúlyozni, hogy a kutatások során a fenti vállalatok társadalmi beágyazódására, a tulajdonosok, iparmágnások munkásjóléti intézkedéseire, a gyárak helyi társadalmára, tagoltságára, kulturális és sportéletére is számos kapcsolódási pontot fedezhetünk fel. Ahogy utaltunk rá, az osztály őrzi ezen vállalatok államosítás utáni, a szocialista nagyipar és a nehéziparosítás fellegvárainak számító vállalatok, trösztök iratait is.
Kétség sem férhet hozzá, hogy az ipari forradalom által egyik leginkább érintett ágazat a villamosipar volt. Az osztály iratai között olyan, az ország villamosítása szempontjából úttörő vállalatokat találhatunk, mint a számos regionális céget trösztszerűen tömörítő Részvénytársaság Villamos és Közlekedési Vállalatok számára nevű vállalat és a Hungária Villamossági Rt. Az államosítás utáni korszakból az osztály az ország villamosenergia ellátása szempontjából kulcsfontosságú vállalatainak (pl. erőművek, továbbá a Paksi Atomerőmű) iratanyagát őrzi. A villamosipari vállalatok közül a legkiemelkedőbb az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. volt, amely nemcsak itthon, hanem kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén külföldön is elismert villamosipari cégnek számított. Tungsram márkanév alatt váltak híressé olyan termékei, mint a különböző világítótestek, rádiócsövek, fotocellák. Foglalkozott még telefon- és távírógépgyártással is, üzemeiben készült az első magyar automata telefonközpont. 1928-ban az Egyesült Izzóból vált ki, illetve annak telefonosztályából alakult meg a “Standard” Villamossági Rt. A közkeletű nevén csak „Izzó” ezt követően izzólámpák és rádiócsövek gyártására specializálódott, és a világ élvonalába került. Kutató-laboratóriumában kísérletezték ki a kriptonlámpa előállítását, és az 1930-as évek végén a televízió gyártására irányuló kísérletek is sikert hoztak. 1946-ban az általuk készített radar segítségével felfogták a Holdról visszavert mikrohullámú jeleket, és a világon elsőként észlelték a Nap rádiósugárzását. Az anyagban nyomon követhetjük Aschner Lipót életpályáját, és számos világhírű mérnök-fizikus, mint Pfeiffer Ignác, Bródy Imre, Szigeti György, Selényi Pál vagy Bay Zoltán munkásságát.
Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. generátor üzemének belseje (dátum nélkül)
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
A Gazdasági Szervek Osztálya páratlan forrásértékű anyagát gazdagítják a vasúti közlekedés, a folyami és tengerhajózási, a közúti személy- és áruszállítás, a hírközlés, valamint a légi forgalom cégeinek iratai. Legjelentősebbek közülük a Magyar Államvasutak és vállalatai, az 1895-ben létrehozott Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt., a Magyar Légiközlekedési Vállalat (MALÉV) vagy a VOLÁN Tröszt, melyek közül a leginkább kutatott fondot jelenleg a MÁV jelenti.
A fentieken túl számos ágazat büszkélkedhet úttörő technológiákat felvonultató, nemzetközi viszonylatban is nagyot alkotó, neves cégekkel, melyek napjainkban méltatlanul a homályban maradnak, és csak néhány kutató érdeklődésére tartanak számot. Bizonyára nem is sejtjük, hogy a vegyipari cégek repertoárjában olyan gumiipari (pl. Taurus), kőolajipari (Shell) és gyógyszeripari cégek (például Richter, Chinoin) szerepelnek, melyek jelenleg is működnek, márkanevük továbbhordozása sikerük fundamentumát jelentik. Nincs ez másként az élelmiszeripari vállalatok esetében sem. Olyan cégek iratait találjuk a levéltárban, melyek márkái az áruházak polcain „lesöpörhetetlenek”, ilyen például a Dreher vagy a Kőbányai sör, nem beszélve a Zwack József és Fiai Likőr- és Rumgyárról, melynek alapítója egyben a Habsburg család orvosa is volt. Az élelmiszeripari dokumentumok közt olyan ágazatok iratai találhatók meg, mint a malom-, cukor- és édesipar, a dohányipar, a szeszipar, vagy a hús- és konzervipar.
Páratlan kincseket rejtenek a nyomdaipari és kiadóvállalatok fondjai, melyek között megtalálhatjuk a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda iratait. Történetének érdekessége, hogy kezdeteit 1577-re, az ország első katolikus tipográfiájának alapítására vezeti vissza. A 18. században Magyarország egész könyvtermésének több mint a felét állította elő, a 19. században tíz nyelven dolgozott, latin, gót, cirill, görög és héber betűvel. A magyar irodalmi műveltség terjesztésében jelentős szerepet játszottak az olyan magánvállalatok, mint az 1868-ban alakult Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. és a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., Jókai Mór műveinek kiadója és a Nagy Lexikon megalkotója.
A film- és szórakoztatóipari vállalatokat is több gyártó képviseli, ilyen többek között a Hunnia Filmgyár Rt., a Magyar Filmgyártó Vállalat (MAFILM), a MOKÉP, a belőle 1956-an kivált HUNGAROFILM, vagy a Pannónia Filmstúdió. Az osztály őrzi a Budapesten és vidéken működő, állandó és utazó cirkuszok, varieték üzemeltetésére 1954-ben létrehozott Országos Cirkusz Vállalat iratait, amely nevét 1957-ben Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatra változtatta.
Szép számmal találhatók iratok a kereskedelmi és szövetkezeti vállalatokról, ez utóbbiak esetében az 1898-ban alakult Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezetet emelhetjük ki. A kereskedelmi vállalatok egyik legrégebbi irata 1779-ből származik a Natorp-Macher-Kappel cégtől, mely a 18. század végétől a 19. század közepéig Pest egyik legelőkelőbb kereskedő cége volt, üzleti kapcsolatai szinte egész Európára kiterjedtek. A jelentősebb kereskedelmi vállalatok a termékek igen széles spektrumát forgalmazták. Mindezen túl olyan szocialista kori cégek bővítik a palettát, mint a SKÁLA, az ÁFOR, a HUNGAROCOOP, a MÉH Tröszt, a Magyar Országos Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat (MOGÜRT), a Centrum Állami Áruházak Vállalat vagy a frizsiderszocializmusban fogalommá vált Módi. De ki ne emlékezne a MERKÚR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat telepén leadott gépkocsi igényére, az évekig tartó várakozásra vagy az értesítés örömére, még akkor is, ha az új tulajdonos nem éppen a kiszemelt autót kapta kézhez a befizetett kezdőrészlet után. Nos, az iratok tanulmányozása során a hazai gépjármű-értékesítés akkori helyzetéről is közel teljes körképet kaphatunk. Az 1940-es évek végén létrehozott állami külkereskedelmi vállalatok közül pedig még számos céget lehetne említeni, ezek a nevük többségében „impex” végződésűek (pl. AGRIMPEX, MEDIMPEX, stb.), mely cégek kiváló terepet jelentettek a magyar állambiztonság, a titkosszolgálat részére külföldi kapcsolataik, információs hálózatuk kiépítésében és működtetésében, nem utolsó sorban a terepül szolgáltak a külföldi titkosszolgálatok információszerzéséhez.
Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár Bérosztályának brigádnaplója (1966)
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
A cikkünkben bemutatott és terjedelem hiányában nem említett vállalatok kétségkívül a magyar ipar szellemi örökségét képezik és a kutatások legitim terepét jelentik. Az államosítás előtt működő vállalatok iratairól az elmúlt évtizedekben több repertórium – az iratokról legmagasabb szinten készült levéltári kiadvány – is készült. Fontos hangsúlyozni, hogy az osztály őrizetében találhatók az államosítás utáni, a szocializmus sikertörténetét író további vállalatok (pl. IKARUS, VIDEOTON Elektronikai Vállalat, Magyar Optikai Művek) iratai is, melynek kutatásához talán csak a rendezettség szintje és az adatvédelmi előírások szabhatnak határt. A fent említett repertóriumok, fondtörténetek sok más izgalmas olvasmánnyal együtt megtalálhatók a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon, a vállalatok jegyzékei pedig elérhetők az Elektronikus Levéltári Portálon keresztül és természetesen a vírushelyzet javulása miatt mára újra kinyitott óbudai kutatóteremben is.
A cikk első része itt olvasható.
Fényképek forrása:
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
Kecskés Zoltán a hatvanas évek óta él Csillaghegyen. Nyolc éve gyűjt fotókat szűkebb lakókörnyezetéről, még a szanálás előtti világról. Idővel újságcikkekkel, térképekkel és személyes történetekkel is bővítette fotógyűjteményét.
Kezdetekben szomszédaitól kapott gyűjteményébe képeket, ma pedig már többezres Facebook-közösségével, helyi lakosokkal együtt próbálják összerakni a múlt darabjait, miközben rokonok, osztálytársak, ismerősök találnak egymásra.
Kevesen emlékeznek már a Palotai-sziget északi, homokos partjaira, a Lidora, ahol a legendák szerint a város népességének jelentős része fogant az 1930-as években, vagy hogy Budapest határa az 1950-es évek előtt a Kalászi utca mentén volt. Az sem köztudott, hogy a rókahegyi mészkőbányából 1890-től az 1930-as évekig kőszállítást végeztek, pedig még ma is látszik a Római-parton a Sajtházhoz befutó csillepálya és a hajórakodó nyoma.
Zoltán pár éve a római parti csónakházak történetének kutatásával is foglalkozik, tavasztól őszig havonta szervez túrát, hogy a helyszínen élőben is megoszthassa fotóit és tudását az érdeklődőkkel. Az első séták a pünkösdfürdői gáttól az Újpesti vasúti hídig tartottak, később kibővítette az északi és déli szekcióra is. Megrendítő élmény felidézni a legtöbb helyen lakóparkká átalakított épületeket szemlélve az egykor virágzó evezős kultúra világát. Sétáin mi is részt vettünk, ahol izgalmas fotósorozatot láttunk az 1920-as években épült Fojt csónakház (későbbi Vöcsök II.) védett műemlék épületének közel 100 évéről. A 2009-ben lebontott csónakház helye máig üresen áll, körülötte társasházakkal.
Hasznos információkat kaptunk a korábban működő dunai fürdőhelyekről is.
Igaz, hogy belépőt kellett fizetni, de volt mosdó, öltöző, úszómester, jelölték a mélyvizet. 1931-től a Tungsram vállalati üdülőjénél (mai Village lakópark) is lehetett fürdeni a Dunában, egyéb helyeken tiltott volt. Akkoriban kiegészítőket a Duna-parti időtöltéshez a Weekend Áruházból (mai Bíbic környéke) lehetett beszerezni, vagy bérelni. Ahogy Zoltán egyik kedvenc fortepanos képén láthatjuk, nagy sikere volt például a gramofonnak.
1945 után a kikötők környékét kivéve szabad volt a fürdés. (Hableány, Rómaifürdő). Erről az időszakról osztott meg képet Horváth Józsefné Marika, csillaghegyi lakos, aki munkatársaival rendszeresen kijárt a partra. Klári barátnője kabint is bérelt a Rómain. Közös képük a Sajtháztól pár méterre északra készült. Végül, 1973-ban egészségügyi okok miatt sajnos be kellett tiltani a fürdést.
Kecskés Zoltán gyűjtőmunkája megtalálható az alábbi Facebook-csoportjaiban: Óbuda régen, Csillaghegy régen, Rómaifürdő régen, Békásmegyer régen, Római parti csónakházak anno, Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár, Csillaghegyi Téglagyár, Csillaghegyi Lenárugyár, Róka-hegyi kőbánya.
Neubrandt István, az óbudai Braunhaxler közösség aktív tagja, igazi lokálpatrióta, aki tevékenyen részt vesz a kerület mindennapjaiban. Életében a német hagyományok máig jelen vannak, számos római katolikus kegyhely helyreállításában és német nemzetiségi közösségi program szervezésében vett részt (Óbudai Búcsú, Sváb Batyus Bál, Német Nemzetiségi Advent). Családjának 300 éves óbudai múltja során tanúi voltak az államilag irányított ki- és betelepítésektől kezdve közösségük szétaprózásáig mindennek.
István szeretné lakókörnyezetének szép arcát is látni, ezért nyolc éve alapított egy fotós csoportot – Óbuda ma, ahogy mi látjuk néven. Elmondása szerint ez a csoport nem a profi fotózásról szól, itt mindenki szabadon megoszthat, kreatívan alkothat távol a politikai és közéleti konfliktusoktól. Közel 7000 fős közösségében szívesen látnak minden régi és új képet Óbudáról.
TOP 5:
Október 29, Péntek – 17:00 3KÓBUDA Halloween-i kézműves foglalkozás
A 3KOBUDA Kreatív kézműves foglalkozásán Halloween alkalmából készíthetünk „rémséges” dekorációkat.
Október 31, Vasárnap – 10:00 BUDAPEST GARDEN Halloween Nap a Budapest Gardenben
Október 31-én TÖKFARAGÓ HALLOWEEN NAPON vehetsz részt a Budapest Gardenben! Lesz bábszínház, tökfaragás, tűzoltós gyerekprogramok, fényárban úszó tűzoltóautó és sok más.
November 2, Kedd – 15:30 SZÉPMŰVÉSZETI Online előadás: Csarnokaink régen és most
A múzeum alapításának és gyűjteményének történetét bemutató egyórás online vezetés során megismerkedhetünk az épület lélegzetelállító tereivel, különös tekintettel a Román Csarnokra.
November 4, Csütörtök – 11:00 ÓBUDAI MÚZEUM Pincetúra, kicsit másképp – Ingyenes tárlatvezetés a föld alatt
Az Óbudai Múzeum pincéjében látható kiállítás a mai Fő téren állt két középkori templom történetét mutatja be.
November 4, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Rosa esküvője
Rosa nemsokára 45 éves lesz, és rájön, hogy eddig egész életét csak mások szolgálatának szentelte. Elhatározza, hogy mindezt maga mögött hagyja, a kezébe veszi az életét és valóra váltja régi álmait. (Spanyol film eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020, 97 perc)
Heti Bontás:
Október 29, Péntek:
8:00 RÓMAI Hosszú hétvége indító piacozás a Rómain!
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI KÖNYVTÁR Járóka Baba-Mama Klub
16:00 NEMZETI GALÉRIA Tárlatvezetés | Gerhard Richter. Valós látszat
17:00 3KÓBUDA Halloween-i kézműves foglalkozás
18:00 MKVMÚZEUM Krúdy asztalánál – REGISZTRÁCIÓ OKT. 11-ÉN, 6:00 ÓRAKOR LEZÁRULT!
Október 30, Szombat:
10:00 ÓBUDAI MÚZEUM ÓBUDAI CSILLAGUTAZÁS – Önállóan használható óriás társasjáték
10:00 BUDAPEST GALÉRIA Tárlatvezetések | MOZGÁSBAN – A Budapest Tánciskola
16:00 NEMZETI GALÉRIA Gerhard Richter. Truth in Semblance | Guided tour in English
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Miro Gavran: A baba
Október 31, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT októberben is!
10:00 BUDAPEST GARDEN Halloween Nap a Budapest Gardenben
15:00 AQUINCUMI MÚZEUM Samhain, avagy Kelta Halloween
November 1, Hétfő:
19:30 MÜPA Elgar: Gerontius álma
November 2, Kedd:
15:30 SZÉPMŰVÉSZETI Online előadás: Csarnokaink régen és most
19:00 MÜPA Recirquel: Solus Amor
20:00 MÜPA Rebekka Bakken & Modern Art Orchestra
November 3, Szerda:
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI KÖNYVTÁR Mesés esték a “nem adom fel” képességének megszerzéséről
November 4, Csütörtök:
11:00 ÓBUDAI MÚZEUM Pincetúra, kicsit másképp – Ingyenes tárlatvezetés a föld alatt
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Rosa esküvője
19:00 P.I.M. Pilinszky100 #18. / MISPÁL ATTILA & HAFNER ZOLTÁN, FILMVETÍTÉSSEL
Aelia Sabina köz (Rómaifürdő)
Vélhetőleg kerületünk történelmét felszínesebben ismerők se csodálkoznak azon, ha más vidékekhez képest gyakoribbak itt a római birodalmi múltra utaló elnevezések. Hogy a fenti név is ezek köréből kerül ki, még a laikus számára is nyilvánvaló, még akkor is, ha fogalma sincs arról, ki lehet a névadó. Nyilván egy hölgy. De vajon kicsoda ő? Aelia Sabina Aquincumban élt, fiatalon, mindössze 25 évesen elhunyt orgonaművésznő volt, kinek férje, Titus Aelius Iustus, a Birodalom itteni végein állomásozó II. segédlégió orgonistája volt. Akár azt is gondolhatnánk, hogy Sabina “kisegített” hitvese mellett, ám a kaszásdűlői lakótelep területén megtalált szarkofágján (melyet az Aquincumi Múzeum őriz) a felirat arról tanúskodik, túltett férjén, legalábbis, ami zeneművészi kvalitásait illeti. A római korban jártasabbak talán össze is kapcsolták a művésznőt a világ legrégebbi, szintén itt megtalált orgonájával (lásd: Víziorgona utca a békásmegyeri lakótelepen), elképzelik, ahogy azon játszik, de az eddigi ismeretek alapján ennek valószínűsége igen csekély.
Kijelenthető, hogy 2010-ben megfontolt és átgondolt névadás történt, midőn eme piciny közt, mely évtizedekig névtelenül árválkodott parti telkek és csónakházak között, Sabina nevével felruházták. Jegyezzük meg: tulajdonképpen már hatvan éve is lehetne utcája az orgonista leánynak, de akkor még elkaszálták ezt a felvetést. Történt ugyanis, hogy félig tervezett, félig spontán módon a Rómaifürdőn található Monostori út, illetve a Rozgonyi Piroska és Emőd utcák egyenes vonalban elkezdtek átnyújtózni a HÉV-vonal nyugati felére, tehát a Mocsáros-dűlő területére. És ez az átnyújtózkodás nem csak utcaszakaszokat, de házakat is jelentett, amelyeknek házszámra is szükségük volt. Viszont az érintett utcák mindegyike a Szentendrei úttól a Duna irányába számozódott (és számozódik ma is), így hozzájuk csatolni csak nehézkesen lehetett volna. Erre se energia, se pénz, se szándék nem volt, ráadásul a vágányok el is választották ezeket az utcarészeket, tehát indokolt volt új neveket kitalálni nekik, és az addigi helyrajzi számos megjelöléseket normális házszámokkal felváltani. A kerület javaslatai – már akkor a római múlthoz kötődően – a következők voltak: Pódium (Monostori) utca, Urna (Rozgonyi Piroska) utca és Sabina (Emőd) utca. Pótjavaslatként kerültek be a Sajtoló, Prés, Víznyelő, Matróna szavak és (itt először) Hadrianus neve. Ám akkor az elsőként javasoltakat a Fővárosi Tanácsnál elvetették – az akkori “okosok” szerint mindhárom szó idegen hangzású(!), így utcanévnek nem alkalmasak. Ugyanezt vélelmezték a matrónáról és (akkor még) Hadrianusról is, így a maradék három kifejezést osztották szét az utcák között. Így jártak hát a római múlt emlékei 1964-ben. De az idő Sabinának kedvezett mégis (és persze Hadrianus császárnak is), hiszen – idegen hangzás ide vagy oda – ma már van utcácskája, és nem tűnik úgy, hogy ez bárkinek is gondot okozna.
Almási Balogh Loránd utca, Reichl Kálmán utca, Schön Győző utca (Aquincum)
E három utcát érdemes együtt kezelni, egy bekezdésben tárgyalni. És ezt nem csupán annak okán érdemes megtennünk, mert mindhárom utca egyazon környezetben, ráadásul egyszerre is kapta nevét, hanem azért is, mert a három névadó egyazon szakmát képviselt, továbbá mindhárman kapcsolódnak is a környékhez – munkásságuk által. De ki is volt eme három úriember? Építészmérnökök voltak, akiknek megadatott, hogy az Óbudai Gázgyár és kapcsolódó részeinek építéséből, illetve azok tervezéséből kivegyék részüket. Almási Balogh Loránd (1869-1945) a gyár és az aquincumi rommező között elhelyezkedő munkáskolónia megalkotója, Reichl Kálmán (1879-1926) a gázgyártól délre elterülő tisztviselőházakat tervezte meg – amelyek között ez a három utcácska is megbújik –, míg Schön Győző (1875-?) magán a gyár egyes épületein munkálkodott mérnökként. Így tehát elmondható, hogy nem ad hoc névadás történt 2010-ben, mikor is a környék átalakulása, sűrűbb beépülése és jellegének néminemű megváltozása hatására a Fővárosi Önkormányzat végre névvel is illette ezeket az akkor már majd’ százéves utcákat. Végtére is jobb későn, mint soha, de legjobb akkor, amikor tényleg kell.
Gázgyár utca (Aquincum)
A bevezetőben említett magától értetődő elnevezések egyike ez, mely magyarázatra nem szorul. Annyira nem, hogy csupán a nevet meghallva, bárki azonnal arra az útvonalra asszociál, amelyet illet – még akkor is, ha nem tudja, tényleg erről az utcáról van szó. Amiért mégis ebbe a cikkbe bekerült, az az, hogy – rejtélyes módon – az elnevezés idején mégsem volt az illetékeseknek ennyire egyértelmű az, ami valójában pofonegyszerű megoldást kínál. Ugyanis 1972-ben, mikor az addig névtelen útszakaszt elnevezéssel óhajtották felruházni, a kerületi vezetés első ötlete az volt, hogy a Záhony utcát hosszabbítsák meg vele a vasúti hídig. Elképzelhető, hogy a már ismert utcanevet (a Záhony utca 1929-ben kapta nevét) akarták továbbvinni, elvégre azzal kevesebb a gond, mint egy új elnevezéssel, amit iktatni kell, utcajegyzékbe bevezetni, elfogadtatni mindenkivel, stb. Aki emlékszik még azon időkre, mikor rekonstrukció, a gyár új felhasználása, Graphisoft park és egyebek még sehol sem voltak, annak felrémlik a kockaköves, zötyögős úttest, a gázgyárat kiszolgáló iparvasút vágánya, amin átjutni nem volt éppen zökkenőmentes. Ez választotta el egymástól a két utcát. Magyarán a mai Gázgyár utca nem volt szerves folytatása a Záhony utcának, arról nem is szólva, hogy előbbi derékszögben csatlakozott utóbbi végéhez, tehát nem is képez egy egységet a kettő, amit felterjesztésében még a kerületi tanács is elismert. Ám elsődlegesen mégis a meghosszabbítás mellett döntött és a kézenfekvő megoldást csupán mint alternatívát nyújtotta be. Végül győzött a józan ész, az az elnevezés került az utcatáblákra, melynek ott helye volt, és amely akkor is telitalálatnak mondható, ha maga a gyár (legalábbis eredeti funkcióját tekintve) már rég nem létezik.
Kalászi utca (Csillaghegy, Rómaifürdő)
Az utcanév mibenlétéről vélhetően csak sejtése lehet az egyszeri járókelőnek, ám ha utánanéz, a sejtés bizonyossággá válhat: itt bizony Budakalász község a névadó, 1910-ben. A teljes településnév csonkított verziójával nem egyedülálló a kerületben, e tekintetben hasonló cipőben jár a Bogdáni út és a Monostori út is, amennyiben egyiknek Dunabogdány – XIX. századi írásmóddal, Bogdánként –, másiknak Szigetmonostor neve a forrás. De nem csupán ebben rokonok. Mindhárom útvonal pont merőleges arra az irányra, amerre találhatóak – noha az -i képző a végén irányjelölőnek hat. Hogy miért van ez így? Mindegyik településre végső soron a Szentendrei úton lehet eljutni, viszont még a csillaghegyi és a római parti lapály sem olyan kiterjedt, hogy elbírna négy ekkora párhuzamos főutat – hogy ezek feleslegességéről már ne is szóljunk. Ám ha az említett utcákon felsétálunk a Duna felől, egyből irányba helyezhetjük magunkat vagy járművünket, ergo: közvetetten mégiscsak a cél felé haladunk. De a három közül miért is a Kalászi utcát pécéztük ki, mint említésre méltót? Mert ez egy felemás utca. Ha az ember arra sétál, rögtön látja, hogy északi és déli fele teljesen más jelleget ölt, noha kertváros mindkét oldala. Sőt: ha a Keve utca fenséges, árnyas fasorai alatt érkezünk ide, kifejezetten falusiasnak tűnik az első házikó, amit itt megpillant az ember. Eme eltérés oka pedig nem más, mint hogy épp ez az útvonal volt eredetileg Budapest határa. Déli fele 1873, míg az északi oldala csak 1950 óta a főváros része, tehát hetven évvel ezelőttig Békásmegyer község elöljárósága határozta meg, milyen sűrű és jellegű legyen a beépítettség a maga utcafelén. A különbség még az elnevezésben is tükröződött, ugyanis a békási (csillaghegyi) oldal neve Szatmári utca volt, amit a környék több utcanevével (Kolozsvári, Pozsonyi, Nagyvárad, Szabadka, stb) összhangban találtak ki az 1920-as években. Ám ezt Nagy-Budapest megalkotása után viszonylag későn, 1963-ban igazítottak hozzá az utca addig sorként egzisztáló déli oldalához. Így lett a féloldalasból felemás – de ezt valószínűleg az ott élők se bánják.
Mozaik utca (Aquincum)
Kevesen gondolnák ma már, hogy az innen – közlekedés szempontjából pláne – messze lévő Hévízi út egykoron elért a Dunáig.
Az út 1910-ben kapta nevét és akkor még csak a Vörösvári út és a Rádl árok vize között húzódott. 1929-ben hosszabbodott meg, s ily módon negyedkörívben átszelte a Filatorigát teljes területét, hogy a végén megérkezzen az aquincumi vízparthoz. Papíron. Mert a valóságban az akkori Kaszás utca és a Szentendrei út közti része kiépítetlen maradt, hovatovább a HÉV vágánya is lezárta az átjutást, így az út két vége között hiátus keletkezett, amin ugyan gyalogösvények vezettek át, de a teljes átjutás nem volt lehetséges. Már a Fővárosi Közmunkák Tanácsánál is érvényben volt az az előírás, amit a jogutód Tanács is elvként megtartott, mely szerint kettészakadt utcák valamely (lehetőleg kisebbik) részét új elnevezéssel kell felruházni, a tájékozódást elősegítendő. Így is tettek 1964-ben, amikor kerületi előterjesztésre átnevezték Mozaik utcára a Duna felé eső, leszakadó részt. Az utcanév természetesen a kerületben lévő igen gazdag római leletanyag mozaikjaira utal.
Ahogy a fenti példákból is láthattuk, sok esetben kifejezetten érdekes történetek húzódhatnak meg a kerületi utcanevek mögött – még azokról is, amelyekről azt hittük, újat már nem lehet megtudni róluk. Érdemes lesz velünk tartani legközelebb is, hiszen bőven van furcsa és rejtelmes utcanév-történet Óbudán!
Olykor fel-felnézett. Az égen meg-megcsillanó felhősáv fodrozódott a rásütő napban a folyó egész hosszában.
Jó pár éve állt az őrtornyokban, végigállta már a limest, ismerte a folyó és a folyón túli erdők minden rezdülését. Megmondta a fák lombkoronáinak susogásából, hogy eső jön, szél, vagy állatok járnak arra.
Pár lépés minden irányba. Ugyanaz a látvány mindennap. A folyó, az ég, az erdő. Nyáron és ősszel ezen a szakaszon vadak jártak inni a folyóra. A szarvas gímje ugyanúgy figyelte őt, ahogy ő a határt, minden alkalommal kitartóan bámult fel a toronyba, és ő ugyanolyan kitartóan bámult le rá. Egy idő után nem tudta, fél-e még tőle az állat, vagy egyszerűen csak köszönti. Amikor tréfából meghajtotta a fejét, az állat is meghajtotta magát.
A szarvas a barbárok földjén élt, mint ahogy onnan csörtettek bele a vízbe a vaddisznók is, néha pedig medve jött bocsokkal.
Meglőhette volna valamelyiket. De mi van, ha a szarvas valamelyik isten állata, vagy ő maga egy isten. Elég, ha Silvanusnak, a custosnak okoz kárt. Igaz, nagyobb baj lenne, ha Diana gímjét terítené le. Dianától jobb félni. A szírek Isisnek mondják, a keresztények meg azt mondják, Isis az ő istenük anyja, és ez csak az egyik neve. Ők Mirjamnak hívják.
Aztán az őrtoronyba került. Közel volt már a veteránkorhoz. Lassan kezdett megváltozni minden. Talán akkor, amikor először elbámészkodott a folyó felett, mint most, és köszönt egy szarvasnak. Máskor álmosság jött rá délután, volt, hogy pár percre leült, hátrahajtotta a fejét a kőfalra, és behunyta a szemét. Olyankor színes csíkok jelentek meg a szemhéja mögött, máskor mintha visszhangosan hallotta volna a piac zsibongását, a fürdőben a kiabálást és azt, hogy valaki golyókkal edz, beleremegett az egész épület, ahányszor ledobta a nehéz vasakat. Szagokat is érzett, túlérett datolyáét, a garum erős szagát, száradni tett halak bűzét vagy épp friss lepényét. Az álom és az ébrenlét határán járt, összekeveredett benne huszonöt nyár és huszonöt tél, vagy talán még több, mind a negyven, amit eddig megélt, nem volt életkora és neve, hol kisgyermek volt még, akit az anyja a csípőjén cipel a piaci árusok közt, miközben a maga portékáját, a fejére tett kosárban ringatózó tojást árulja, hol fiatal katona, aki előre ront.
Eleinte nem látta az ellenfelei arcát, nem hallotta a hangjukat, nem érezte a szagukat. Nem tudta, mit csinál. A teste harcolt, ő pedig maga mögött állva, a földtől kissé elemelkedve nézte a tusát. Nem félt. A római katona nem fél.
Először akkor látott arcot, amikor egy szőke, szép barbárral küzdött. Istennek nézte volna akárki. Magas volt, erős, a haja le volt ugyan szorítva valami pánt alá, de ahogy egymásnak mentek, kibomlott, és röpködött utána, mintha asszony lenne. Elkapta azt a hajat, hogy magához húzza a nyakát, de a barbár is megfogta a saját hajtincsét, és átvágta, ő meg ott maradt a szőke hajjal a kezében. Nevetni támadt kedve a barbár találékonyságán. Beléhasított, hogy ha az ő táborukban lenne, népszerű lehetne köztük.
Akkor elsodorták őket egymástól. Kereste a kavarodásban, nem is feltétlenül, hogy megölje, hanem hogy megnézze még egyszer az arcát. Azoknak az arcára sem emlékezett, akiket megölt, és azokéra sem, akik őt sebesítették meg. Tele volt forradásokkal, az oldalán hosszú hegek vonultak végig a vállától a csípőjéig. Nem sokan számítottak balkezes ellenfélre, talán ezért élt még, és talán ezért nem tudták megölni egymást a szőke barbárral sem, akit aztán nem látott többé, sem a holtak közt, sem másik csatában.
Noha nem látta többé, mégis az lett az egyetlen arc, amit nem felejtett el. Igen különbözött a maga sötét, egyszerű arcától, amit a folyóban látott, ha fölé hajolt.
Nem tudta felidézni azok arcát sem, akikkel az évek során együtt harcolt. Sem azokét, akik most a birodalom más szegleteiben állnak egy őrtoronyban, sem azokét, akik meghaltak mellette, vagy ott maradtak a csatamezőn. Ha emlékezett volna rájuk, talán már ott lenne velük ő is, a halottak világában.
A legelején került össze azzal az öreg katonával, akinek a fél szeme meg a fél orra is hiányzott. Az mondta neki, hogy harcoljon halottként, akkor nem hívják magukkal, akik elesnek. Azt hiszik majd, hozzájuk tartozik már most.
Aztán elkomolyodott.
– Rómáért halsz meg, ha meghalsz. Azért, hogy megvédd Rómát a barbároktól. Ezt ne felejtsd el.
A megmaradt fél szeme rá szegeződött, és ő nem merte azt válaszolni, hogy élni szeretne még. Az isten, az isten. A császár, az császár. A katona meg katona. Semmi más. Azt, hogy tekintse magát halottnak, mégis megfogadta.
Aztán ehhez a folyóhoz vezényelték őket. Itt semmi sem hasonlított sem Africára, sem Galliára, sem Itáliára.
Amíg halott volt, színesebb városokban járt. Forróbb vérűek voltak a lányok a kuplerájokban, édesebb a méz és ízesebbek az ételek. Részegítőbb a bor és egyáltalán: rajta kívül minden, de minden élt, annyira élt, hogy arra, ő is éljen, ott már nem volt szükség.
Itt hűvösebb volt, és mintha állt volna az idő és állt volna az idővel az élet. A lányok sápadtak voltak és a testük mint a hűvös márvány. A szőkeségük a barbár katonáéra emlékeztette, de ha marokra fogta a hajukat, undorral elfordultak tőle. Szlávoknak mondták őket. Az ételek ízetlenek voltak, a bor viszont ízes, mégis hűvös, mintha kisebb és gyöngébb nap érlelte volna a szőlőt.
– Pone Navata és Aquincum kívül esik Bacchus szokásos útjain – mondta neki az egyik kocsmáros, amikor elébe tette az ételt. Nem tudta eldönteni, hogy tréfál, vagy mentegetőzik a silány koszt miatt.
A helyiek Silvanusnak áldoztak, a szírek és a gazdagok Mithrásznak vagy Isisnek.
Amíg mások közt volt, könnyebb volt magával is. Nem gondolt magára. Legfeljebb az éhségére, a lányok utáni vágyára a hosszabb hadjáratok után, vagy arra, hogy ihatnékja van. Csupa szükség volt csatától csatáig, aztán csupa néma menetelés, tűrés és kitartás, máskor katona, aki öl. Mindig látták.
De most ő az, aki lát. Egyedül áll egy folyó kanyarulata felett és az ég alatt, és zuhog rá negyven tél és negyven nyár megannyi pillanata, arcok nélküli mondatok, mondatok nélküli arcok, az első tizedelés, amit túlélt, a kilencedik volt a sorban, a mellette álló testének tompa puffanása, és hogy senki meg sem rezzent, míg összeesett. Az anyja ráncos, fogatlan arca, ahogy int neki, amikor bevonult. Nem látta aztán. Az első három év, amíg a betűkkel küszködött. Írni és olvasni kínnal és keservvel tanult meg, úszni viszont azonnal. Delfinnek csúfolták a többiek.
Ezt a folyót is átúszta számtalanszor. Be-bemerészkedett az erdőbe is, de nem messzire. Ha tűz vagy medve nyomait látta, letért a csapásról. Egyszer barbár asszony, máskor gyerekek jöttek szembe, azt a piros gyümölcsöt szedték, amit rubus idaeusnak mondanak. Ha érett, édes, de sehol sem terem belőle annyi, hogy az ember jóllakjon vele. A barbár asszony egy vászondarabba szedte a gyümölcsöt, a két kölyke arrébb, a füvön hentergett. Ahogy meglátta, megállt a keze a bokron. Belőle még csöpögött a víz. Aztán az asszony rámosolygott. Szőke volt az is, mint a kuplerájban a lányok és mint a barbár, akinek a hajtincsét még őrizte. Fonatot csinált belőle, a fonatot bőrszíjjal áttekerte, aztán nyakbafüggőt készíttetett belőle egy emberrel Aquincumban, a mesterek utcájában. Az amulettkészítő kacsingatott.
– Szép lány haja. Görög vagy szláv lány, netán germán? – kérdezte, és ő ráhagyta, hogy görög.
Most, hogy a toronyban állt és nézte a fodrozódó, majdnem örökké ugyanolyan, ezüstös hullámokat a vízen, mintha megállt volna az idő és az idővel megállt volna a világ.
Előrelépett, amikor megértette, hogy ebben az időtlenségben, a piacok, a kifőzdék, a fürdő és a kuplerájok, meg a menetelés nélkül életében először maga maradt, és nem tudja, hogy ő ki.
Az amulettre meredt, majd messzire hajította a függőt. Rémülten nézte, amint a toronytól nagy ívben elrepül, aztán belecsobban a folyóba.
Az ismeretlen embertől, akivel egyedül maradt a folyó lusta, a délutáni fényben lassan zölddé váló hullámai fölött. Napfoltok táncoltak a vízen, és apró, szösz-szerű rovarok dongtak a fényben.
A férfi, aki a barbárokat vezette, nagydarab volt, vöröses szakállú és csöndes. A parti fák közt megbújva figyelte az őrtoronyban a római katonát.
Még hajnal előtt át kell kelniük, nem itt, hanem valamivel feljebb, ahol szűkebb a folyó.
Elhúzta a torka előtt a kinyitott tenyerét, mintha elvágná a katona torkát. Vigyorgott.
A katona a toronyban abban a pillanatban a nyakához kapott. Már bánta, hogy eldobta az amulettet. Csupasznak érezte magát nélküle. Valaki másnak, mint aki eddig volt, vagy valakinek, aki még soha nem volt.
A tömör, vastag falú zöld erdőben a túlparton, ahová annyiszor átúszott, és amelyben szarvasok és asszonyok járnak, most mintha ideges rángások indultak volna a lombok alatt. Fegyverek csillanását látta, csoszogó lábak és a fák közt előrehaladó testek gallytörő zaját sodorta felé a szél, szekérnyikorgást hallott, majd lónyerítést.
– Hekaté, Hekaté őrületet bocsátott rám – nyögte hangosan, panaszosan, és amikor a folyó partján, feljebb, a maga oldalán feltűnt egy fekete kutya, felkiáltott az iszonyattól.
Nem lehetnek lovak és szekerek a túlparti erdőben. A fák tömött sorai közt ember is alig fér el – gondolta, de hiába: a félelem újra fellobbant benne.
Legszívesebben lerohant volna a toronyból, be Marcus vendéglőjébe, italt kért volna, itteni, hűvös és ízes bort, és ivott volna, amíg már nem tud magáról. Vagy lányokat rendelt volna, kettőt, hogy kimerüljön, ahogy csak csatában vagy őket lovagolva tud, hogy aztán egy napig tompa és nyugodt legyen az elméje, mint a folyó a nyári fényben.
– Én – mondta hangosan, aztán súlyos, süket csönd lett.
A barbár a túlparton lassan kúszott előre a folyóparthoz, mint a sikló.
A katona úgy látta, egész hosszában mozdulatlan a nyári part. Most örült volna annak is, ha a toronyra leszáll egy galamb.
Akkor látta meg a mozgó árnyat a parton. Előre hajolt.
Kiáltott.
– Ki vagy?
A barbár felemelte a fejét. Nézték egymást mozdulatlanul.
TOP 5
Október 22, péntek 19:00 Frenk akusztik Esernyős
A multiinstrumentalista zenész (ének, dob, gitár, billentyűk) zenekara mellett különleges alkalmakkor egyszálgitáros koncerteket is ad. Például ma!
Október 22, péntek 16:00 A titokzatos lyukkártya: Jacquard – Ingyenes tárlatvezetés Goldberger Textilipari Gyűjtemény
A Goldberger Textilipari Gyűjtemény egyik hátsó termében került kialakításra a Jacquard szobaként ismert kiállítóterem, amely a világhírű francia találmányt, a Jacquard szövőgépet mutatja be.
A műhely ez alkalommal szakmai tárlatvezetéssel kerül bemutatásra, melynek során feltárul a szövött, mintás textil rejtélye, a figurális kárpit és szőnyeg alkotás műhelytitka és világossá válik egy középkori típusú tervező- és szövőműhely működése is.
Október 25, hétfő 08:00 08:00 Flórián mackó kalandjai – Játéknapok az őszi szünetben Óbudai Múzeum
Szeretettel várják az alkotó kedvű kisiskolásokat az őszi szünet alatt meghirdetett játéknapokra, ahol napról-napra a múzeum kedvenc mackójával, Flóriánnal és barátaival kalandozhatunk a játékkiállításban. Minden nap meghallgathatjuk a kedves plüssmackó egy-egy történetét, amelyek segítségével felfedezhetjük a játékok csodákkal teli városát. Emellett sokat játszunk, nevetünk és próbára tesszük kézügyességünket is. Időpontok: 2021. október 25-29., hétfőtől péntekig 8:00-16:30-ig (őszi szünet)
Október 26, kedd 19:00 Borvirág Borklub Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Múzeumba várják havonta egy alkalommal a bort kedvelő és élményre szomjazó érdeklődőket! Az esték során egy-egy pincészet mutatkozik be. Bepillanthatunk a műhelytitkokba, megkóstolhatjuk a borokat, melyeket maga a borász mutat be a közönségnek. Vendég: Cardium Borászat, Etyek-Budai Borvidék
Október 27, szerda 19:00 Irodalmi-Pszichológiai beszélgetés sorozat – Jakobovits Kitti Esernyős
Mi az az irodalomterápia és mi nem az? Mit kezd a pszichológus a szövegekkel, és hogyan lehet terápiás az olvasás? Jakobovits Kittivel Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztője beszélget arról, hogy miről is szól az irodalom és a pszichológia kapcsolata, hogyan gondolkozhatunk pszichológusszemmel a könyvekről, és persze magáról az Irodalomterápia című könyvről.
10:00 Encounters – Találkozások kerámiakiállítás FinnAgora – Kiscelli Múzeum
16:00 A titokzatos lyukkártya: Jacquard – Ingyenes tárlatvezetés Goldberger Textilipari Gyűjtemény
16:30 Tárlatvezetés: II. Amenhotep és kora Szépművészeti Múzeum
17:00 0/22 Tárlatvezetés a World Press Photo kiállításban Magyar Nemzeti Múzeum
19:00 Vendég és vendéglátó szerepek a Seuso-kincs tükrében | Múzeumok Őszi Fesztiválja Magyar Nemzeti Múzeum
19:00 Irodalmi kávéház – Nemcsák Károly Óbudai Kulturális Központ
19:00 Frenk akusztik Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft.
08:00 Ünnepi piac a Rómain, nosztalgia játékok, birkapörkölt, zsibi, fánksütés! Római parti Piac
15:00 Vasárnapi Barangoló családi délután // Mi újság a Kiscelli Olümposzon?
17:00 HANG A HATÁRTALANBAN I: DarkRoom/SötétKamra Átlátszó Hang – Kiscelli Múzeum
08:00 Flórián mackó kalandjai – Játéknapok az őszi szünetben Óbudai Múzeum
18:00 TEXTÚRA 2020 – ÚJRA ÉLŐBEN Szépművészeti Múzeum
08:00 Flórián mackó kalandjai – Játéknapok az őszi szünetben Óbudai Múzeum
10:30 Múzeumi szünetelő | Zenés alkotás Richterrel Magyar Nemzeti Galéria
16:00 Oktatás a Múzeumban, Múzeum az oktatásban – tanári kerekasztal-beszélgetés|Múzeumok Őszi Fesztiválja Magyar Nemzeti Múzeum
19:00 Borvirág Borklub Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
08:00 Flórián mackó kalandjai – Játéknapok az őszi szünetben Óbudai Múzeum
10:30 Múzeumi szünetelő | Ritmus és harmónia Richter festészetében Magyar Nemzeti Galéria
18:00 Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
18:00 Életünk-egészségünk előadássorozat – Az önismerettől a jellemig Óbudai Kulturális Központ
18:30 JÓTÉKONY JÓGAÓRA ÉS TÁRLATVEZETÉS Kassák Múzeum
19:00 Múzeum Flow | Gerhard Richter. Valós látszat Magyar Nemzeti Galéria
19:00 Irodalmi-Pszichológiai beszélgetés sorozat – Jakobovits Kitti
Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft.
19:00 Redakce dadaismu: Vzdělávací programy MUO LIVE Kassák Múzeum
19:00 Múzeum Flow | Gerhard Richter. Valós látszat Magyar Nemzeti Galéria
08:00 Flórián mackó kalandjai – Játéknapok az őszi szünetben Óbudai Múzeum
10:30 Múzeumi szünetelő | Alkoss bátran! Magyar Nemzeti Galéria
A karanténnak köszönhető lustaság persze segített egy kicsit unortodoxabban értelmezni a Dunakanyart, ezért végül csak (a csalinkázásokkal együtt) 45 folyamkilométert kóstoltunk végig – ez bő két-három nap alatt teljesíthető, beleértve a Szentendrei-szigetet is.
A játékszabályok: az a hely jöhet szóba, ahol bármilyen vízi alkalmatossággal (legyen az bérelt vagy saját, evezős vagy motoros) ki lehet kötni, és a fürdőruhára egy lenge nyári ümögöt* felvéve le lehet ülni egy jót fogyasztani. Emiatt kimaradtak nagyon jó éttermek, ahová érdemes előre asztalt foglalni – és azok is, amik lehet, hogy pár kilométeren belül ikonikusak, de friss szemmel rájuk nézve legfeljebb egy osztálykiránduló gyerekcsoportnak ajánlanánk egy gyanúsabb fagyira.
Vigyázat! A legtöbb hely a tesztelés idején még csak hétvégén tartott nyitva, de erősen bízunk benne, hogy ez a nyár berobbanásával változni fog. Persze mindegyik megközelíthető a partról is, biciklivel, de a Dunáról sokkal szórakoztatóbb.
Bal part 1681 fkm – 1663 fkm: magyarul Váctól Dunakesziig
Vác: egyetlen baj van a vízi érkezéssel: a komp miatt gyakorlatilag csak illegálisan lehet kikötni, és a Duna-part egyben a város legelegánsabb sétánya is, így zavarban leszünk az esküvői menetek között mezítláb.
Korzó Fish&Chips: ezt a helyet pont erre a problémára találták ki. A lapos tetős kis büfé aljában megrendeljük a pisztrángot/BBQ-t/salátát és az innivalókat, aztán felkapaszkodunk a romantikus és nagyon szűk csigalépcsőn a tetőre, ahol a magasság már elrejt minket a váci korzózók szeme elől. Az ételek minősége hibátlan, de fürdőbugyiban azért mégse üljünk be – ráadásul valakinek közben szemmel is kell tartani a kenut, ugye.
Sződliget első említésre méltó helye rögtön egy hajókereskedés/műhely saját büféjének tűnik.
Hydra Terasz és Kikötő: kicsit bennfentes, kicsit anakronisztikus (pálmalevelekkel díszített, karibi hangulatú terasz a legdurvább csárda-ételekkel), – de a törzsvendégek valószínűleg pont ezért szeretik. A hekken kívül (amiből filé is van, bármilyen értelmezhetetlen is ez) főleg bográcsos ételekben utaznak, többek között csülökben. Alkalmanként disco-buli is van, fellépőkkel és kék-lila fényekkel.
Göd Duna-partja a magas gát miatt sokkal mostohábbnak tűnik, mint a szemben lévő Surányé, de enni sokkal könnyebb, mint ott.
Gátőrház: egy csúnya kis épület, amit hangulatosra graffitiztek, és ahol zseniális csevapot és nagyon jó hamburgereket adnak, válogatottan jó cseh és magyar csapolt sörökkel. A felállás hasonlít a vácira: alul megrendeljük az ételeket, az italokkal felkapaszkodunk a meredek és ingatag lépcsőn a tetőre, ahonnan csak akkor zavarjuk le a társaságból a legkisebbet, ha halljuk, hogy kiabálják a rendelésünk számát, azaz elkészültek az ételekkel. Közben nézzük a Dunát, és már nem is nagyon akarunk továbbmenni, ettől függetlenül előbb-utóbb eljön az indulás perce, amikor is megfogadjuk, hogy a helyet ajánlani fogjuk mindenkinek.
Duna Csárda: rögtön a szomszédban egy velejéig önazonos kifőzde. Az a fajta, ahol külön pultnál kell rendelni az italokat, külön az ételeket és előre kell fizetni – de ezt szépen sorjában, tálcával a kézben. A választék műanyag lapocskákra van kiírva – ha valami elfogy, egyszerűen leveszik a sínről. A mennyiséggel nincs baj, de sajnos az ételek minősége a tapasztalataink szerint pont olyan, amivel túl lehet élni egy vízitúrát – az a jó benne, hogy sok van belőle. Cserébe szinte egész évben nyitva tartanak és akkora kapacitással rendelkeznek, hogy nincs olyan, hogy ne találnánk egy szabad asztalt valahol.
Dunapart Kisvendéglő: egy, a nagy folyamszabályozó Széchenyiek egyikének emléket állító emlékpark és egy árnyas, folyóparti játszótér sarkában megbújó, kifőzdének tűnő hely, ami előtt van szabadtéri zuhanyzó, hogy lábat tudjunk mosni, ami ráadásul egy sokkal elegánsabb és nagyobb étteremmel szemben üzemel – hát ennyi hendikeppel csak imádni lehet. Ehhez képest a falon lógó, cserélhető műanyag lapocskás menün szerepel szemes bableves, a harcsa olcsóbb, mint a hekk és szuvidálják a csirkecombot, azaz nem csak azért lehet szeretni, mert kancsal egy kicsit. A vele szemben lévő Széchenyi Csárda hibátlan, de oda inkább olyan hajóval illik érkezni, amire fehértalpú cipővel szálltunk fel.
Dunakeszin a révhez közel vannak nagyon jó helyek – csak éppen kikötni nem lehet, pláne, ha kajakkal vagy SUP-pal érkezünk, így marad a szabadstrand.
Mi a Kavics és Wave Box: azt hinnénk, hogy a két vendéglátóipari egység egy – ami valószínűleg így is van, csak a kínálat más. Viszont ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan az árfekvésük és szorosan egymás mellé tették le őket, ugyanis mindkettő üvegfalú konténer-létesítmény, félig fedett tetőterasszal és ugyanazzal a zenével. Az egyikben pulled porkot és sokféle csirkemellet, a másikban pedig kézműves hot-dogokat árulnak – tényleg már csak az hiányzott a feelinghez, hogy fizetés előtt FestiPay-kártyát kelljen váltanunk. Ami ezeket a fesztivál-ínséges időket tekintve még talán jól is eshet – de nem akkor, ha homokos fürdőbugyiban, bögölycsípésekkel érkezünk meg.
1691 fkm – 1663 fkm: azaz a Szentendrei-sziget
Akit nem kap el azonnal a Szentendrei-sziget romantikája, az az üdülőtelepei (Surány és Horány) láttán azonnal prüszkölni kezd, hogy ez maga a létező szocializmus. Aki viszont csapdába esik, az a hippi-életérzést és a lazaságot látja, és nem is akar elmenni többet.
Kisoroszi szigetcsúcs, Rácz kert: a legendás Rácz Fogadó szigetcsúcsra kitelepült egysége, ami tényleg csak sportosan közelíthető meg – vagy nagyon drágán. Az autóval behajtás ugyanis 2000 Ft-ba kerül naponta – ezzel is ösztönözve a látogatókat, hogy biciklivel vagy hajóval közelítsék meg a szigetcsúcsot, különben könnyen teleparkolnák a népek. A Rácz Kert ikonikus helye a szigetcsúcsnak: kempingközpont, találkozási hely, 20 dekás kézműves hamburgerekkel, grillételekkel, csapolt sörökkel, ahol estefelé sportközvetítésekre is össze lehet gyűlni. A szintén legendás kisoroszi Rácz Fogadó működteti – ennek megfelelő, azaz vitathatatlan a konyha.
Ha valaki a mostani, néhol térdig érő iszappal, vadregényes dzsindzsával és szúnyogfelhőkkel tarkított Szigetcsúcsért rajong, az idén még használja ki alaposan: jövőre ugyanis nagyarányú felújításba kezdenek: szabadstrandokkal, kutyás stranddal, zuhanyzókkal, mosdókkal, bicikli- és kenukölcsönzővel – tehát civilizáltabbak lesznek a körülmények.
Surányi Lángosos: igaz, nem közvetlenül vízpart, viszont az egyetlen hely, ahol Surányban főtt ételhez juthat az ember. A régi gödi révkikötőtől egy utcányira felfelé található legendás büfé, ahol csak szörpöt kap az ember inni (sör van a szemközti kocsmában elvitelre), de cserébe legalább hatféle lángos, a vadászszerencsének megfelelően szarvas-vagy vaddisznópörkölt, nyilván hekk és pontosan olyan állagú tojásos nokedli várja, amit rendelt. A bátraknak készítenek másfél kilós retro-burgert is – amit én többször láttam a saját szememmel kirendelni, de olyan embert még nem, aki meg is küzdött volna vele.
Meteor Beach Bar: aki még nem hallott a horányi Meteor Telepről, annak én most nem tudom bemutatni: nem külön cikket, hanem regényeket érdemelne. A saját ellátóegysége a tanévzárás óta már hétköznap is nyitva tart, és a szokottnál különlegesebb menüvel várja a nyaralókat: az étlap szinte naponta változik, és a hamburger-grillkolbász vonalon túl gazpacho vagy borókás göngyölt malac is felbukkanhat a fatáblán.
Soós Fagyizó: a Surány-Horány-vonal legjellemzőbb darabja lehetne. Sajnos nem találtuk nyitva, és megtalálni sem volt könnyű: a Horány gátja feletti házsor egyik eldugott és meredek garázsleállójában áll a műegység, ami tökéletes díszlete lehetne a kora 70-es évek gyereksorozatainak. A lokáció, az összecsukható rács, a felirat tipográfiája mind-mind az „Utánam, srácok!” vagy az „Öreg bánya titka” stábja után kiált. És a maszkviselésre figyelmeztető tacepaokból biztosan tudható, hogy működik. Muszáj lesz visszamennem egy hétvégén, hogy kiderítsem: tényleg szilánkosra fagyott citromfagyit kínálnak henger alakú alumíniumbödönökből, vagy odabent azért nem állt meg az élet.
Jobb part 28 fkm – 3 fkm: magyarul Dunabogdánytól a Lupa-sziget vonaláig
Dunabogdánynál már van olyan lankás a part, hogy ki lehet húzni a csónakot – már ha a vízállás nem szól közbe.
A Pisztrángost az is ismeri, aki nem tudja belőni, hol van maga a település: a város leghíresebb intézménye, ahol több mint egy évtizede pisztrángot sütnek, méghozzá tökéletesen. Télen-nyáron nyitva vannak, és egy leves után 14 féle pisztrángot választhatunk – én a rendelésnél az első után desszertnek általában a füstölt verziót kérem. Nem ritka, hogy akár hétköznap ebédidőben is ideszalad valaki Budapestről egy pisztrángért, de vízről érkezni ebben az esetben is sokkal stílusosabb.
A Part a dunabogdányi szabadstrand felső csücskében áll és „hajótárolás és büfé”-ként határozza meg önmagát, de ennél sokkal több: emelt, stég szerű, árnyékos vendégtérrel, vaslapon sült húsokkal és igazi üvegpohárban felszolgált hideg fröccsökkel várják a víz felől érkezőket is. Mellette szintén van egy nagyobb étterem, arrébb pedig egy igazi vérhas büfé, mégis ez az a terasz, ahol alibi vizitúrázás közben el lehet tölteni egész délutánokat.
Tahiban szinte a híd alatt bújik meg a Kőház, aminél családiasabb helyet nem találtunk a felderítés közben. Hatalmas, árnyas fák alatt bújik meg egy pici kőépület, ahol van kávé, sör, képernyő a sportnézéshez, és minden nap főznek valamit. Egy valamit. Ettől éppen olyan hangulata lesz az éhesen kikötésnek, mint amikor hazaesünk, és bekukkantunk a tűzhelyen lévő lábasba, hogy mi a kaja. Egyszerűen tüneményes.
Az Őrház Grill&Chill ennél sokkal komolyabb evészetekre van szakosodva, hiszen az ország egyik leghíresebb smokeres és BBQ-s helyéről van szó a tahitótfalui kemping területén. Kora reggel kezdik sütni a menüt, amit aztán hosszú órák múlva, pont tökéletesre készülve, boldogan marcangolnak szét a nagy és komoly húsok rajongói, hogy válogatott söröket igyanak hozzá. Az étkezés után garantáltan szuszogni kell egy órát az árnyékban, hogy képesek legyünk továbbcsorogni.
Leányfalu nem bővelkedik vízről megközelíthető helyekben, de a Zöld Béka Kikötő szinte kötelező megállót jelent: két, szinte hajóra született úriember üzemelteti a saját és a kiterjedt baráti körük kedvére, de tárt karokkal várnak bárkit, akit megérint a kikötő hangulata. Sok mindent elmond, hogy éttermeket megszégyenítő gasztrofotók szerepelnek a közösségi oldalaikon, és sok olyan törzsvendégük van, akik egész hétvégére érkeznek a hajóikkal – a saját kikötőjükből, amit valahol máshol üzemeltetnek.
Szentendre partján leginkább a Római-part újhullámos helyeinek hangulata köszön vissza: a Kacsakő és a Kanálgép, a Postás Strand mellett pedig a Teddy Bear inkább dizájnos romkocsmának tűnnek, amit a körúton belülről költöztettek a Dunapartra, mint vadregényes kis evezősbüféknek. Kézműves és belga sörök, divatos streetfood-fogások az ennek megfelelő árakon – valószínűleg gyakrabban látni ezeken a helyeken tévedésből tűsarkút húzott lányokat, mint megizzadt, lepirult és iszapszagú evezősöket. Divatos szórakozóhelynek viszont hibátlanok.
Budakalászhoz tartozik a Lupa-szigetre átvezető kikötő Ebihal Büfé nevű műintézménye, amit viszont láthatóan főként az ott élők látogatnak, amikor eveznek át a lakóhelyükre: a személyzet kissé csodálkozni látszott az idegeneken, alaposan rá kell szánni az időt a rendelésre, a gasztronómia csúcsa pedig a zsíros kenyér a szortimentben. Van egy bája, az kétségtelen, de erre rá kell érezni.
Innen már gyakorlatilag látszik a Megyeri-híd, ahol a Római-part kezdődik – ami azt jelenti, hogy hazaértünk, és a korábbi térkép alapján kiválaszthatjuk a helyet, ahol ezt megünnepelhetjük.
*Ümög: ruhadarab vagy öltözet, ami már nem törölköző vagy strandkendő, de még nem merészkednénk benne a munkahelyünkre.
Október 15, Péntek – 18:00 ESERNYŐS LÁMPÁSOK BIRODALMA – kiállításmegnyitó
A Lámpás’92 Közhasznú Alapítvány képzőművészeti programja két évtizede biztosít lehetőséget az ország és Kárpát-medence számos pontján élő tehetséges értelmi sérült felnőttnek, hogy a képzőművészet eszközeivel kifejezhessék gondolataikat, érzéseiket.
Október 16, Szombat – 11:00 ÓBUDAI MÚZEUM Műhely, üzem, gyár II. – Ingyenes ipartörténeti barangolás Óbudán
A séta során az óbudai ipar 18-20. századi fejlődését, helyszíneit, az egykor itt működő üzemek történetét eleveníthetjük fel. A téma nagysága és területi vonatkozása miatt a sétának két változata van, amely két különböző útvonalat jár be.
Október 16, Szombat – 14:00 AQUINCUMI MÚZEUM Szuperhősök az ókorban – Egészségügyisek régen és ma
A „Tiétek is a múzeum! – Egészségügyi dolgozók napja!” kezdeményezéshez csatlakozva, a BTM Aquincumi Múzeum különleges programmal készül 2021. október 16-án, szombaton délután, 14:00-től 18:00-ig.
Október 17, Vasárnap – 18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mozititkok Schäffer Erszébettel – Tíz dolog, amit Sophia Lorentől tanultam…Nápolyban kezdődött
A filmek kiváltotta érzelmeken, a könnyeken és a nevetésen túl számos, mára is érvényes megfogadni valóval és érdekes kérdésekkel lehet majd foglalkozni a mozi előtt. Filmvetítés: Nápolyban kezdődött (amerikai vígjáték, 100 perc, 1960)
Október 21, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Martin Eden
A Jack London regénye nyomán keletkezett alkotás a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, ahol főszereplője a legjobb színésznek járó díjat nyerte el. Később számos nemzetközi fesztiválon, többek között Torontóban is díjazták.
Október 15, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Elfeledett őshonos gyógynövények
18:00 KASSÁK MÚZEUM FINISSZÁZS // Költészet és performansz
18:00 MKVMÚZEUM Krúdy asztalánál-REGISZTRÁCIÓ OKTÓBER 4. 7:00 ÓRAKOR LEZÁRULT!!!
18:00 ESERNYŐS LÁMPÁSOK BIRODALMA – kiállításmegnyitó
Október 16, Szombat:
8:00 RÓMAI Varázslatos piacozás, lángosozás és forró szilvalekvár a Rómain!
10:00 MKVMÚZEUM Őszi Játékfesztivál
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány: Kendőlengetős koncert
10:00 ÓBUDAI MÚZEUM A színtelen erdő – Őszköszöntő családi délelőtt
11:00 ÓBUDAI MÚZEUM Műhely, üzem, gyár II. – Ingyenes ipartörténeti barangolás Óbudán
14:00 AQUINCUMI MÚZEUM Szuperhősök az ókorban – Egészségügyisek régen és ma
16:00 3KOBUDA Hangszersimogató klub
18:30 3KOBUDA Hangutazás és hangfürdő
Október 17, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT októberben is!
15:00 KISCELLI MÚZEUM Kloáka, kanális, klozet – Molnár Álmos kurátori vezetése a csatornázástörténeti kiállításban
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mozititkok Schäffer Erszébettel – Tíz dolog, amit Sophia Lorentől tanultam…Nápolyban kezdődött
Október 18, Hétfő:
15:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Élet, bor, humor – az alig ismert Márai – Hirtling István felolvasóestje
Október 19, Kedd:
10:00 MKVMÚZEUM Fiume – Kapu a nagyvilágra kiállítás utolsó két hét!
19:00 MKVMÚZEUM Zene-Bor-Meditáció
Október 20, Szerda:
17:00 BUDAPEST GARDEN ÚJBOR Workshop a Budapest Gardenben
17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Alkotóka-Mesemóka”
18:00 ESERNYŐS A babád útja hozzád – beszélgetés a nehezített gyermekáldásról
Október 21, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST GALÉRIA ÉS A FALAKAT BŐRNEK NÉZED
18:00 BUDAPEST GALÉRIA MOZGÁSBAN – A Budapest Tánciskola
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Martin Eden
Tősgyökeres óbudaiak vagytok?
Reketye-Trifán Zoltán: Születésem óta óbudai vagyok és ide kötődnek családom felmenői is. A csillaghegyi házat, amiben felnőttem, dédnagyapám, Óbuda építésze, Hetyei Géza építette az 1920-as években. Mint építész benne volt a Pest-Buda-Óbuda egyesítő tanácsban, és ő tervezte a régi Kálvin teret, sőt a szegedi Dóm tér tervein is dolgozott. Óbudán számos házon rajta van egyedi „kézjegye”, a kőváza, amiből egy kőrózsa nő ki. A mi házunkon is van ilyen, és azért, hogy ezt valahogyan megörökítsük, egyik sörünk grafikájának ez lett a főmotívuma. A csillaghegyi Géza utca dédnagyapámról van elnevezve. Amikor Csillaghegyen épült a lakótelep, az volt a tervben, hogy a HÉV hegy felőli oldalát is lebontják, de valamiért a mi utcánk a régi formájában mégis megmaradt, így a régi házunk is. Nagymamám is ebben a házban nőtt fel, és később itt éltek együtt a nagyapámmal. Édesapám egy csapatban focizott a Csillaghegy Sportegyesületben az Esterházy testvérekkel, Péterrel és Mártonnal.
Reketye-Trifán Szilvia: Tizenéves korom óta élek Óbudán, először az aquincumi lakótelepen, majd Csillaghegyen. Nekem a fiatalságomat jelenti Óbuda a nyüzsgő társasági életével.
Több mint tíz éve tanítok filozófiát abban az óbudai Veres Péter Gimnáziumban, ahová most a gyermekünk is jár.
Miért szerettek itt élni?
R.-T. Z.: Nekem teljesen természetes dolog itt lakni. Sok helyen jártam a világban, de sose éreztem azt, hogy elmentem volna Óbudáról. Aki itt lakik, annak a Római part, a Duna, a hegyek, a nagy kirándulások, a társasági élet egyszerűen itt van. Szerencsések vagyunk. Nem lehet kihagyni a Mátyás király úton a Banán Klubot, ahol a kilencvenes évek első felében elképesztően jó koncertek voltak.
R.-T. Sz.: Tizenévesen kerültem Óbudára, de hamar belecsöppentem a helyi kocsmai életbe, ami elsősorban a pezsgő szellemi életről szólt. Megyesi Gusztáv újságíró és sok művész törzshelye volt akkoriban a Bán kocsma a Főtéren, de ott jöttek össze a zenészek, óbudai punkok is, akik mára fogalommá váltak. Nagy Esterházy Péter rajongó vagyok, sokat jártam a felolvasó estjeire. Egyszer a Pünkösdfürdői úton futottam, amikor szembe jött velem. Hirtelen nem tudtam, hogy mit tegyek, hogyan köszönjek neki. Megálltam és tisztelegtem neki, mert nem tudtam szavakba önteni az érzésemet. Ő pedig nem tudta, hogy hova nézzen. Apósom, aki Esterházy Péterrel focizott együtt, sokat mesélt róla. Óbudán most is erős a közösségi élet, az összefogás, amihez én első körben a Veres Péter Gimnáziumon keresztül kapcsolódok.
R.-T. Z.: Ha nem is mindenkit személyesen, de arcról biztosan.
R.-T.Sz.: Van egy húsz éve fennálló kutyás és futó közösség is, akikkel ha összetalálkozunk, akkor sokszor megállunk és elbeszélgetünk. Az állandó „jelenvalólét” is az óbudaiság jellemzője. Az emberek itt maradnak, alig tudok olyat, aki elmenne innen. Az új beköltözőket pedig gyorsan beszippantja ez a sajátos hangulat és közösség a Rómaival, a hegyekkel, a Fő térrel, az Adventi Vásárral együtt.
Hogyan kapcsolódtatok a művészetekhez és a vendéglátáshoz?
R.-T. Z.: A Tűzoltó utcában volt egy lepukkant ház, a mai Trafó Kortárs Művészetek Háza mellett, ami most az Élesztőház, és amelynek egy része ma is a mi családunk tulajdona. A bátyámék, akiknek volt egy zenekaruk, ott alakították ki a próbatermüket, aztán kitaláltuk, hogy legyenek ott koncertek, vendéglátás, zsíroskenyér. Ez lett 1997-ben a Jailhouse, ami a hardcore, punk és később elektronikus zenei stílusával megelőzte a korát. A Jailhouse kultikus hellyé nőtte ki magát, sok külföldi és magyar zenekar megfordult ott, amelyek később széles körben ismertté váltak. A Bëlga együttes első fellépése is ott volt. Egyedülálló és pezsgő kulturális élet zajlott a Jailhouse-ban, mely komolyan hatott Budapest művészeti életére.
Abban az időben a Pesti Barnabás Gimnázium irodalom és dráma tagozatára jártam, ahol komoly diákszínjátszó tevékenységet folytattunk, jártuk az ország a fesztiváljait. Tizenhét évesen Sas Tamás rendező beválogatott a Rosszfiúk című filmjébe, melynek Rajkai Zoltán, Stohl András és Bodó Viktor voltak a főszereplői. A film miatt halasztottam egy évet az iskolában, emiatt felszabadult több hónapom és amikor betöltöttem a 18. évemet, kimentem Angliába egy félévre cserediák program keretében, ahol belekerültem az éjszakai zenei életbe. Hazajöttem, és megcsináltuk a Daróczi úton a Színtér nevű zenés helyet, ami 2006-ig működött.
R.-T.Sz.: Engem a testvérem és a barátaim vettek rá, hogy tanítsak, így kerültem a Veres Péter Gimnáziumba, ami komoly fordulatot hozott az életembe. Nagyon szeretek ott lenni, az életem részévé vált.
Van egy komoly, rendszeresen – nem csak a kerületben – fellépő néptánccsoportunk, valamint kiállításoknak, koncerteknek is helyszínt adunk. Az iskolai színjátszás, az osztályokat összehozó komoly darabok előadása pedig már hagyomány nálunk.
Közben elkezdtünk gondolkodni egy vállalkozáson, melynek első állomása a Jónás nevű vendéglátóhely lett a Bálnában.
R.-T. Z.: Mivel a Jónásnak vége lett, tervezzük, hogy a nyáron nyitunk egy helyet a Rómain A Part néven. Kerthelyiség lesz minőségi italokkal és kultúrával.
R.-T. Sz.: Szeretnénk támogatni a fiatal tehetségeket, lehetőséget biztosítani, hogy az emberek találkozhassanak velük vagy alkotásaikkal. Célunk, hogy a Római part tudjon valami mást is nyújtani a megszokottnál, aminek persze szerves része a lángos és a hekk, de van, aki vegán és gluténmentes ételeket szeretne, esetleg élő jazz zenére megkóstolni egy ifjú borász legfrissebb termékét.
Hogy lesz valakiből kézműves sörfőzde tulajdonosa?
R.-T.Sz.: Azt tapasztaltuk, hogy van igény az egyedi kézműves sörökre. Zolinak van hitelesített sommelier tanúsítványa, de erős és komoly vonzalmat érzett a sörök iránt is. Innen indultunk.
R.-T. Z.: Kevés volt Budapesten az olyan hely, ahova jó érzéssel, szívesen beültünk, mert nem volt olyan a kiszolgálás és kínálat, amire azt mondtuk, hogy ide visszajönnénk. Húszévesen négy hónapot töltöttem Veronában, egy olyan kultikus borétteremben, ahol többek között Pavarotti és Madonna is megfordult. Veronában nagyon sokat tanultam, és megtapasztaltam azt, hogy milyen az igényes vendéglátás. Egyértelmű szempontom volt, hogy egyedit és különlegeset nyújtsak itthon. Amikor elindult nálunk a kézműves sörkultúra, akkor azt láttam, hogy ebben hatalmas lehetőség van. A Jónás volt a második olyan nagy vendéglátóhely az Élesztőház után, amelyik sokféle kézműves sört kínált. Mi abban voltunk különlegesek, hogy volt saját sörünk is. Eleinte bérfőzéssel csináltuk, de hamar éreztük, hogy az egész folyamatot mi szeretnénk végigvinni. Így született meg a sörfőzdénk, amiben az egész családom részt vett, édesanyám eközben is dolgozik, miközben mi itt ülünk. Az motivált minket, hogy képesek vagyunk valami többet is adni, mint egy jó sör.
R.-T. Sz.: Zolinak mindenféle „papírjai” vannak, én pedig többszörös bölcsész vagyok. Izgalmas a csapat, az biztos, de nekivágtunk a vendéglátó vállalkozásnak. Zolinak megvan ehhez a habitusa, ő az arca a vállalkozásnak, és remek sört főz, én meg a többi feladatot csinálom. Olyan dolgokkal foglalkozom, hogy milyen legyen a design, a filozófia, az üzleti gondolkodás, a struktúra. És a legfontosabbak a kollégák. Közösen, vagy Zoli egyedül kitalál egy sört, én pedig azt, hogy hogyan kommunikáljuk a terméket. Ebben a kreatív folyamatban teret adunk fiatal sörfőzőknek, művészeknek és gasztro szakembereknek is. Ezért hoztuk létre a Reketye Startup 1.0 kezdeményezésünket. Vannak fiatalok, akikkel a Veres Péter Gimnázium után is tartom a jó kapcsolatot, mindamellett, hogy tanulnak, izgalmas projektekben dolgozunk együtt.
Milyen történetek jelennek meg a sörös dobozokon?
R.-T.Sz.: Főleg Zoli múltjából építkeznek. Mindkettőnk felmenőinek voltak súlyos történetei a világháború és a szegénység időszakából. Konkrét történet kapcsolódik Zoli és testvére hangulatos nyaraihoz, a Csillaghegyi strandhoz, mely egy szép emlék. A másikat már említettük, a dédapa kőrózsája, ami itt a kerületben több házon is látható. A legkomolyabbak Zoli nagypapájának hazatérése a hadifogságból, és apjának egy oroszokkal és benzinnel kapcsolatos filmre kívánkozó sztorija. Így talán jobban fennmaradnak a jelennek és az utókornak ezek a történetek.
R.-T. Z.: Generációkon átívelő az a történet is, amit a Hetyei nagymamám mesélt: volt egy árvíz, amikor a két kilométerről áradó Duna vize eljutott a pincénkig. Aztán amikor gyerekként a BKV-ban kajakoztam, akkor is volt egy árvíz. Álltunk egy társammal a gáton és láttuk, amint az egyik szakaszon átszakadt, és elöntötte a víz a jelenlegi Kacsa Bisztró előtti részt. Kati néni, az edzőnk kajakkal mentett ki minket szorult helyzetünkből.
Hogyan ismerkedtetek meg?
R.-T. Z.: A Sziget Fesztiválon úgy ismerkedtünk meg, hogy a pálinka stand előtt egyedül álló nőhöz odamentem és megszólítottam: „Nem tudod, hogy milyen pálinkát igyál? Majd én segítek!” Nem tudta, és én segítettem, egy málna pálinkát választottam.
R.-T. Sz.: Zoli nem viselkedett visszafogott úriemberként, de a Sziget az egy másik univerzum. A Sziget után komolyan elmélyült a kapcsolatunk. Összeházasodtunk, és van egy tizenhárom éves fiunk.
Hogyan működik a közös munkátok?
R.-T.Sz.: Van egy olyan elmélet, hogy nem jó, ha férj-feleség együtt dolgozik. Mi állandóan együtt vagyunk, és így jó. Kiegészítjük, támogatjuk egymást.
R.-T. Z.: Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, mert bízunk egymásban. És közben remekül szórakozunk
Vendéglátósnak tartjátok magatokat?
R.-T. Sz.: Nem. Még a sörgyárost is nehéz kimondanom.
R.-T. Z.: Nehéz kérdés. Az a legjobb, hogy most ezt is csináljuk, ebben is benne vagyunk. A lényeg, hogy mindent olyan szemlélettel tegyünk, amiben nem a saját gyarapodásunk a fontos.
R.-T. Sz.: Ennek a filozófiának talán az a lényege a legegyszerűbben, hogy úgy hozzunk létre valamit, hogy a környezettel, a többi létezővel összhangban legyen, együtt a csapattal, akikkel dolgozunk, nem ártva senkinek és semminek. Nem könnyű erre fókuszálni mostanában, de kitartunk. Számunkra fontos, hogy adjunk. Mindig részese vagyunk olyan projekteknek, amik alapja a visszajuttatás azoknak, akiknek nehéz.
R.-T. Z.: Alapelvünk az, ha nekünk jó, akkor legyen másoknak is jó.
A baseballpálya titkai
A különös tárgytípussal először 2013 nyarán találkoztam, Aquincum polgárvárosától nyugatra, a főváros első komolyabb baseballpályájának építésekor. A felszínen folyó földmunkák és a terület feltöltése nem tette szükségessé a nagyobb feltárásokat, így elsősorban csak a felszín közeli leleteket gyűjtöttük össze fémkereső műszer segítségével, gondosan dokumentálva minden egyes tárgy helyzetét. Ekkor bukkant Sándor Lajos kollégám egy nagyon erős, mélyről jövő vasjelre.
A tárgyak bontásánál egy kisebb szelvényt nyitottunk, és ebből egyértelművé vált, hogy a tárgyak egy épület belső agyagpadlójába vájt apró gödörben lettek sietősen elrejtve, amely padlószint erősen átégett, amikor az épület elpusztult. Mivel a területen pár évvel korábban már folytak műszeres geofizikai kutatások, így tudtuk, hogy ez a helyiség egy hosszú, észak-déli irányú római kő alapozású épület egyik hátsó szobája, valószínűleg raktára lehetett.
Közvetlenül a vastárgyak mellett egy földbe süllyesztett kerámia tárolóedény szája látszott ki; ilyenekben általában élelmiszert tároltak hűvösen a földben. Ennek alapján égett terményre, esetleg más szerves anyagra számítottam, amikor bontani kezdtük az edényt, és nagy volt a meglepetés, amikor annak alján egy zöldes patinájú, díszes fémtárgyat pillantottunk meg restaurátor kollégámmal. Hasonlót még egyikünk sem látott korábban.
Az aquincumi hombár alján egy ilyen tárgy jobb fele maradt meg. A mécses két szimmetrikus, a hossztengely mentén összeilleszthető, önállóan is funkcionáló darabból állt. A felső rész komikus színházi maszkot ábrázol, az olajbeöntő nyílást a száj sarkában alakították ki, az égőnyílás – ahova a kanócot helyezték – az állnál található. A szemöldöknél egy felfüggesztésre szolgáló részt képeztek ki, amelybe egy kis bronzláncot fűztek. A hajhoz eredetileg akantuszlevél (medveköröm) alakú fogantyút forrasztottak, amely a restaurálás után került vissza eredeti helyére. A mécses belső oldala teljesen egyenes kialakítású; hátsó, fej felőli részén konkáv keresztmetszetű vájat található: az ebben futó sínnel illeszthették össze a tárgyat a szimmetrikus párjával.
Ehhez hasonló, vagyis két darabból álló mécsesből mindössze alig néhány darab ismert a világ múzeumaiban és magángyűjteményeiben, de egyik sem régészeti feltárásból származik. A témával foglalkozó Norbert Franken összesen hat ilyen darabot tudott felkutatni. Egy további példányt a Christie’s aukciósház árverezett el 2001-ben New Yorkban, 2300 dollárért.
A tárgy restaurálása után lehetőség nyílt annak szkennelésére, valamint egy rekonstrukciós videó is készült arról, hogyan nézhetett ki a két részből álló mécses használat közben.
De mit keresett egy ilyen minőségű díszes tárgy egy minden bizonnyal szerszámok és termény tárolására szolgáló raktárhelyiségben? A helyiségben talált tárgyak és a padlóról előkerült leletek azt mutatják, hogy az épület valamikor a Kr. u. 200-as évek közepén égett le. Az, hogy a négy vasszerszámot lenyelezve sebtében a padlóba rejtették, arra utal, hogy a lakók valamilyen külső támadásra számíthattak és nehezebb tárgyaikat nem tudták mind magukkal vinni. Ebből az időszakból több barbár betörésről van hírünk; az itt élők valószínűleg egy ilyen támadás elől menekülhettek biztonságosabb helyre. A mécses azonban az épület pusztulásakor már legalább száz éve használatban volt, így megkopott állapotában csak egyszerű világítóeszközként szolgált a ház hátsó raktárában, és az épület leégésekor eshetett bele a kiürített hombárba a falról, vagy egy gerendáról.
Lámpás a falban
Hét évvel az aquincumi feltárás után, 2020-ban Jeruzsálem délkeleti részén folyattak ásatásokat, ahol egy széles, a Templom-hegyhez vezető zarándokutat tártak fel.
A nagy zsidó háború idején, Kr. u. 70-ben, öt hónapos véres ostromot követően foglalták el Jeruzsálemet és égették fel a zsidóság legszentebb helyét, a templomot. Az ostrom után a zarándokút is elvesztette a funkcióját. Néhány éven belül pedig a rómaiak egy nagy méretű középületet emeltek itt, amelynek az ásatáson előkerült az egyik fala és annak masszív alapozása is. Az alapozás kövei között őrződött meg teljesen ép állapotban az aquincumi példányhoz kísértetiesen hasonló fél mécses. Ari Levy, az ásatások vezetője szerint a tárgyat egyfajta isteneknek szentelt alapozási áldozatként helyezték el a kövek közé.
Egy fél mécses + még egy fél mécses = egy egész mécses?
A jeruzsálemi darabot idén tavasszal mutatták be az izraeli régészek a sajtónak, én is ekkor értesültem a létezéséről. Miután felvettem a kapcsolatot az ásatások vezetőjével, azonnal elkezdtük összehasonlítani a két darabot a fotók segítségével. Bár a rendelkezésre álló képanyag szerint az aquincumi és jeruzsálemi példány nem illik össze, a tárgyak ritkasága és kidolgozottsága alapján azok valószínűleg egyazon műhelyben készülhettek, minden bizonnyal rövid idővel egymás után. A közeljövőben elkészül mindkét mécses fém anyagának vizsgálata, így lehetőség lesz azokat alaposabban is összehasonlítani, ami tovább erősítheti ezt a feltételezést.
A jeruzsálemi példány egy mécsespár bal, míg az aquincumi a jobb fele. A jeruzsálemi darab belső felén végigfut egy sín, amely a mécsespár másik – az aquincumihoz hasonló – felének vájatába illeszkedett. Azt, hogy hol gyárthattak ilyen minőségű, komoly technikai felkészültséget igénylő tárgyakat, jelenleg még nem tudjuk. Gyártási helyként leginkább a birodalom valamelyik komoly kézműves iparral rendelkező vidéke, például Dél-Itália jöhet szóba.
Míg a jeruzsálemi darabot szinte új korában, a Kr. u. 1. század vége felé beleépítették egy épület alapozásba, addig az aquincumi darabot még több, mint száz évig használták, míg végül egy raktárhelyiség leégésekor a földbe került.
Vajon mire szolgálhattak az ilyen kettészedhető világítóeszközök? Bár írásos források nem állnak rendelkezésre, valószínű, hogy ezek a tárgyak a modern ékszerként viselt kettétörhető szívecskékhez hasonlóan valamilyen fajta páros ajándéktárgyak lehettek, amelyeket bizonyos alkalmakra ajándékozhattak egymásnak az emberek.
A következő hetekben a már elkészült szkennelés nyomán lehetőség nyílik majd a két tárgy kinyomtatására tárgynyomtató segítségével. Így mind Magyarországon, mind Izraelben egymás mellett láthatja majd a nagyközönség ezt a két különös világítóeszközt.
Október 9, Szombat – 10:00 KASSÁK MÚZEUM „Szabadon lélekzem” // Irodalmi túra Petőfi és Kassák nyomában
A PIM és a Kassák Múzeum szervezésében a korláttalan természet vadvirágainak bátorságával és szabadságérzetével indulunk el a rengetegben, hogy Petőfi Sándorhoz hasonlóan a Kőhegy egy pontján megpihenjünk, miközben utunk során Kassák Lajos természetjáró gyakorlatait is kipróbálhatjuk.
Október 10, Vasárnap – 10:00 KISCELLI MÚZEUM HATÁRTALAN DESIGN – NEMZETKÖZI DIZÁJN ÉS ÖSSZMŰVÉSZETI ESEMÉNY / Budapesti Őszi Fesztivál
A hazai dizájnélet hosszú évek óta meghatározó fóruma a Határtalan Design/Design Without Borders (DWB) kiállítás. Az intézményi háttér nélkül szervezett dizájn és immár összművészeti esemény kezdetben csupán hazai tervezőket, néhány évvel később már régiós alkotókat is bemutatott, idén ősszel pedig 16 ország több, mint 120 alkotójának művei lesznek láthatók majd két hónapon keresztül Budapesten.
Október 13, Szerda – 18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon – Álomkastélyok Magyarországon
Tündérszép kastélyok mesevilágába kalauzolja el a vendégeket dr. Kiss Róbert Richárd Prima Primissima-díjas újságíró
Október 13, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Nézőművészeti Kft – Ady/Petőfi
Scherer Péter rendezésében, Katona László és Kovács Krisztián előadásában. Az előadás nem szokványos előadói stílusban és személyiséggel kísérli meg közel hozni Ady és Petőfi hétköznapi problémáit, családi életét, örömeit és bánatait.
Október 14, Csütörtök – 19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub
Folytatódik Bohém-klub a Kultea színpadán. A régi és új érdeklődőket egyaránt sok szeretettel és a régi jókedvvel várja az MKVMÚZEUM a Bohém Ragtime Jazz Band koncertjén.
Október 8, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:00 ÓBUDAI MÚZEUM Pincetúra, kicsit másképp – Ingyenes tárlatvezetés a föld alatt
17:00 KASSÁK MÚZEUM ÚJ IDŐPONT! /„Hiába, Pest csak Pest, tagadhatatlan!” // Városi séta Petőfivel és Kassákkal
18:00 3KOBUDA Lelki fröccs – Görög Ibolya: A nő és a hölgy – A siker titka
19:00 ESERNYŐS Szeder szólókoncertje
Október 9, Szombat:
8:00 RÓMAI Mesélő őszi piac a Rómain friss musttal, lángossal, mesés előadással!
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Haladó varrótanfolyam-cipzár 1.
10:00 KASSÁK MÚZEUM „Szabadon lélekzem” // Irodalmi túra Petőfi és Kassák nyomában
10:00 GOLDBERGER MÚZEUM TRAVELIZMUS – A BKSZC Kreatív Technikum ingyenes kiállítása / Budapest Design Week
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
10:30 RÓMAI MESE-ZENE: Egy előadás kicsiknek-nagyoknak
11:00 BUDAPEST GARDEN Pörköltfőző Bográcsverseny és Parasztolimpia
16:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Az égigérő cseresznyefa – A Magyar Népmese Színház előadása
Október 10, Vasárnap:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Sütőtökpárna, Halloween tökfej és fekete macska
10:00 GOLDBERGER MÚZEUM TRAVELIZMUS – A BKSZC Kreatív Technikum ingyenes kiállítása / Budapest Design Week
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT októberben is!
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
10:00 KISCELLI MÚZEUM HATÁRTALAN DESIGN – NEMZETKÖZI DIZÁJN ÉS ÖSSZMŰVÉSZETI ESEMÉNY / Budapesti Őszi Fesztivál
11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Halász Judit – Csiribiri
Október 11, Hétfő:
20:00 BUDAPEST GARDEN QuizNight a Budapest Gardenben
Október 12, Kedd:
10:00 GOLDBERGER MÚZEUM TRAVELIZMUS – A BKSZC Kreatív Technikum ingyenes kiállítása / Budapest Design Week
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
Október 13, Szerda:
10:00 GOLDBERGER MÚZEUM TRAVELIZMUS – A BKSZC Kreatív Technikum ingyenes kiállítása / Budapest Design Week
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Ízek, konyhák, receptek. Kalandozás a babakonyhák világában – Ingyenes tárlatvezetés
18:00 KASSÁK MÚZEUM Kellner Balázs: Esemény, szituálás, performativitás – Sandbox Lecture
18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon – Álomkastélyok Magyarországon
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Életünk-egészségünk előadássorozat – Az önismerettől a jellemig
19:00 ESERNYŐS Nézőművészeti Kft – Ady/Petőfi
Október 14, Csütörtök:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Csiri-biri torna az Óbudai Kulturális Központban
10:00 GOLDBERGER MÚZEUM TRAVELIZMUS – A BKSZC Kreatív Technikum ingyenes kiállítása / Budapest Design Week
10:00 KISCELLI MÚZEUM Encounters – Találkozások kerámiakiállítás
18:00 KISCELLI MÚZEUM Budapesti divat régen és ma – Hogyan változott az öltözködés együtt a világgal? // BCEFW Side event
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Amikor a tudomány is csütörtököt mond
19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub
19:30 DANUBIA Fókuszban Georges Aperghis – Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány koncertje
Mennyire szoros a kapcsolata Óbudával?
Egyszerű a válasz: szinte egész életemben Óbudán éltem. A szüleimmel hat-hét éves koromban költöztünk ide, így gyerekkorom óta itt lakom. Lassan csukott szemmel is felismerem az utcákat, az összes sarkot, házat és kocsmát. Ide köt minden barát, ismerős és szerelem. Tősgyökeres óbudainak érzem magam.
Hogyan hat szobrászatára a városrész?
Óbuda meghatározza a színeimet, a szobraim hangulatát és a formáit is. Leginkább Óbuda szellemisége, az ide kötődő sok művész öröksége hat rám, hiszen ebben nőttem fel. Gyerekként hatottak rám az itteni ásatások, amikor még nem álltak a panelek. Emlékszem, anyám szánkón húzott a Flórián tér földszintes házai között, a Miklós téren pedig láttam a feltúrt földeket, a római kori ásatásokat.
Az Ön szobrai szinte az égbe nyúlnak, miközben eléggé keskenyek. Az ember ritkán lát hasonló alkotásokat. Ön miért ezt az ábrázolást választotta?
Erre egy filozofikus gondolattal válaszolnék. Edvard Munch, a sikoly festője naplójában azt írta, hogy két tökéletes állapot létezik, a horizontális és a vertikális, az élet pedig a kettő között van. Lévi-Strauss pedig arról ír, hogy az ősi közösségek településein minden esetben középen állítottak fel egy oszlopot, mely az eget kötötte össze a földdel. Az én keskeny, magasba nyúló szobraim is egyfajta kapcsolatot, meditációs állapotot jelenítenek meg. Ezért is foglalkozom legújabb szobraimban a paleolit korszakkal, melynek barlangrajzain hasonló vizuális képrendszer jelenik meg. Ezek olyan jelképek, melyek az akkori közösségeket összekapcsolták a transzcendenssel, érthetővé tették számunkra hitüket, és számunkra is felhívják a figyelmet a hit fontosságára.
Akkor a karcsú szobraival Ön az égi szférákhoz akar felérni? Vagyis össze akarja kapcsolni a profánt a szakralitással?
Pontosan erről az ellentmondásról van szó, ahogy azt Mircea Eliade kifejti a Szent és a Profán című könyvében. A profán tér csupán materiális jegyekkel bír. A szakralitás emeli ki a hétköznapokból, teszi jelentőssé és emlékezetessé. Ez a szemlélet a művészetben is kiveszőben van. Ennek pedig az az oka, hogy az életünket nem szakrálisan éljük.
És szakralitás nélkül van valódi művészet?
Nincsen. Mint ahogy moralitás nélkül sem létezik művészet, hiszen az minden esetben valamilyen esztétikai vagy morális problémát vet fel. A szakralitás pedig az az állapot, amikor valamilyen eseménynek, tapasztalatnak saját hangsúlyt adunk, kiemeljük a többi esemény ritmusából, és külön figyelmet szentelünk neki, mert annak számunkra valamilyen lelki fontossága van.
Ön szerint milyen az ideális műkedvelő?
Egy művészetet kedvelő embernek nyitottnak kell lennie. Egy szobor, egy festmény, egy művészeti alkotás érzelmeket indukál, a befogadónak pedig szembesülnie kell vele, vagyis általa találkoznia kell saját érzelmeivel. Ha felháborítja és felzaklatja, akkor is meg kell találja az okát. A művészet megmutatja, hogy mi a dolgunk az életben, miért vagyunk itt. Ezért moralizál.
Visszatérve a fogyasztói társadalomra: Ön szerint ahogy mindennapjainkból kiveszik a szakralitás, úgy veszti el a művészet is a lényegét?
Igen, ezt látom. Ma már egyre inkább az a művészet, ami eladható. Sőt, sokan úgy látják, kizárólag az számít művészetnek, amit meg fognak vásárolni. A farok csóválja a kutyát. Ezért is futtatnak fel hirtelen, négy-öt év alatt ismeretlen művészeket, akik aztán eltűnnek a süllyesztőben, mert jön helyettük más. A fogyasztói társadalom szempontjai tehát a művészetben is érvényesülnek: a figyelem egyre inkább az eladhatóra korlátozódik. Mint ahogy egy mosópor esetében is. Lassan nem is lesz különbség egy szobor és egy mosópor között.
Ha csak az Ön szobraira koncentrálunk: mi változott a korai, hetvenes években készített műveitől napjainkig?
A megközelítés módja, a kérdés természete. A hetvenes évek óta keresem magam, sokféle témát és technikát kipróbáltam, amiben inspiráltak a mestereim, Víg Tamás, Kis Nagy András és a Párizsban alkotó Pierre Székely. Fiatalon olyan neveket és filozófiákat kezdtem el követni, amik közel álltak hozzám.
Először figurális tanulmányokkal kezdődött, majd absztrakcióval folytatódott, végül Proust közvetlen emlékezeténél kötöttem ki, ahol időtől és helytől függetlenül kapcsolódnak össze bennem a tapasztalataim különböző formákká. Ez azt is jelenti, hogy letisztult formákban igyekszem gondolkodni.
Amikor figurális szobrokat készített, mit akart velük kifejezni?
Ugyanazt az életérzést, amit most is. Az érzés nem változott, csak a tapasztalatok gyűltek és változott a megfogalmazás módja. Most a szobor mint jel foglalkoztat. A szobor által közvetített üzenet, amit a paleolit jelképrendszer grafikai elemeivel párosítok. Fontos számomra, amit Paul Klee mond: „A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz”. Számomra minél összetettebbé válik az élet, annál egyszerűbb jeleket kell létrehoznom. Persze feltehetjük a kérdést, miért érezzük úgy, hogy minél nagyobb a tudásunk, annál kevesebbet tudunk? Ennek kapcsán Pascalt idézném, aki a tudást egy gömbhöz hasonlítja, mely minél nagyobb, annál nagyobb felülettel érintkezik az ismeretlennel.
Hogy minél pontosabb tudást kapjon, Ön miből inspirálódik mostanság?
Öt éve a prehisztorikus, pontosabban a paleolit korszak jelrendszerével foglalkozom. Az akkori és a mostani világunk összefüggései érdekelnek. Azt keresem, mi volt az ember belső indíttatása ezekben a rajzokban és a pattintott tárgyakban. Mindenképpen szociális gesztus volt, egy olyan mozzanat, mellyel az akkori ember megosztotta másokkal élményét, benyomásait.
Mit taníthat a ma emberének a paleolit kor?
Erre keresem a választ. A saját szakrális közegében minden egyes rajznak megvolt a maga funkciója. Nekem pedig az a dolgom, hogy ezt a szakralitást visszahozzam a munkáimban. Ehhez persze nem elég a logika, hiszen az élet sem logikus. Ahogy Einstein mondta:
Az intuíció gyakran vezet végig minket az élet nehéz helyzeteiben.
Ezalatt mikre gondol?
A dolgok értelmére és a helyzetekben található megoldásokra. Ezek nem feltétlenül a logikában és a tárgyi tudásban rejlenek, hanem az érzelmi intelligenciában és az intuícióban.
Ön szerint mitől jó egy szobor?
Ha van jelentése, ha hordoz számomra üzenetet, és állást foglal valami mellett. A művészet ugyanis moralizál. Még ha dadog is. Ezért ha egy alkotás nem fejti ki tökéletesen az üzenetét, akkor is képes hatni a befogadóra.
És mindegy, hogy az a szobor figurális vagy absztrakt?
Teljesen mindegy. Csak manapság a szobrászok sokféle kifejezési módban gondolkodnak, melyek igazodnak a mostani megértésünkhöz. De ha vesszük Nofertiti, vagy Szamothrakéi Niké szobrát, azok is gyönyörűek. Pedig nem tegnap készítették őket.
Az 1995-ben nyitott görkorcsolya- és szabadidőpark hamar népszerű lett a magyar és külföldi extrémsportolók körében. A nagyszabású átalakítás és felújítás után a Budapest Garden néven megnyílt parkban az akadálypályák megmaradtak, a programok száma pedig jócskán kibővült. Az Európában is egyedülálló Ninja Pálya inkább a felnőtt közönségnek ajánlott, de szinte bármely korosztály ugrálhat a hatalmas trambulinokon, strandröplabdázhat a homokban, lehet pingpongozni, tollasozni, csocsózni, dartsozni, a buborékfociban büntetlenül lehet ütközni és egymásnak csapódni, nem lesz belőle sérülés. Az idei egyik sztárprogram pedig – a nyáresti sörözések, fröccsözések mellett – a hiánypótló, ingyenes kertmozi.
Napközben a betonutakon néha kerülgetni kell az éppen görizni vagy deszkázni tanuló gyerekeket, de itt ez hozzátartozik a hely jellegzetességéhez, a szülők az árnyékban fröccsözve is nézhetik a sportoló, szaladgáló utódokat.
A Budapest Garden éppen a világjárvány kirobbanása előtt nyitotta meg kapuit, így szinte azonnal, az első főszezon előtt, kénytelenek voltak bezárni. A tulajdonosok a kényszerszünetet zömmel arra használták, hogy az újranyitásnál még teljesebb programkínálattal várhassák a látogatókat. A vészhelyzet előtt a külföldi vendégek jelentős részét adták a közönségnek, az utazási korlátozások miatt idén elsősorban a hazai, ezen belül is a budapesti igényeket igyekszenek kielégíteni az első, igazi szezonban.
A Budapest Garden ad helyszínt idén a hazai alkotókat bemutató Art&Design Marketnek is. A kiállítással egybekötött vásáron számos alkotó, divattervező, kiegészítő-tervező, kézműves, ötvös és design-ékszerkészítő, festő, grafikus, valamint digitális alkotó vonul fel, kerekasztal-beszélgetésekkel, előadásokkal és workshopokkal kiegészítve. De volt már bográcsverseny és a park facebook-oldala szerint Parasztolimpia is. Előbbit valószínűleg nem kell magyarázni, utóbbiban ügyességi és erősségi feladatokban versenyezhettek a résztvevők.
A régi tűzoltóautók egyébként a Budapest Garden állandó díszletei, amiket egy hivatásos tűzoltó segítségével egyéb programokba is belevonnak. Lehetőség van tűzoltós gyerekbulik szervezésére, de tűzoltás tematikájú csapatépítésekre is. Amellett, hogy – beteljesítve sok gyerekkori álmot – beöltözhetünk tűzoltónak, lecsúszhatunk a rúdon és ellenőrzött keretek között a tűzoltást is kipróbálhatjuk, a labirintusban az is kiderül, hogy ki tudnánk-e menteni valakit teljes sötétségben.
Az állandó programlehetőségek mellett a park a nyári szünetre is felkészült. A gyerekeket a sporttáborok mellett minecraft-tábor is várja, olyan youtuberekkel, akik a felnőttek zömének ismeretlenek, de kiskamaszok körében végzett, nem reprezentatív közvéleménykutatásunk alapján őrült menők. A hely adottságainak köszönhetően a szülőknek ráadásul attól sem kell félniük, hogy a gyerek egész nap a képernyőt fogja bámulni. Az xboxozás időtartama ugyanis minden nap maximum négy óra, a fennmaradó időt szabadtéri játékokkal töltik. A Skate43 programjának keretében emellett 6-14 éves korú gyerekek tanulhatnak ingyenesen gördeszkázni.
A park missziója a feltörekvő zenekarok bemutatása is. A nyár folyamán olyan fiatal együttesek lépnek fel, amelyeket jó eséllyel nem láthatunk a nagyobb fesztiválokon vagy koncerttermekben. A koktélbárnál emellett a dj-szettek is a program részei.
A nyaralás hangulata tehát Óbudán is adott, és bár a street food soron jól lakhatunk, de ha saját kerti partit szeretnénk, bérelhetünk bográcsot vagy grillt, és hozott alapanyagból rittyenthetünk olyan fogásokat, amilyeneket szeretnénk.
A kertmoziba például jóval a vetítés előtt kell érkezni, hogy legyen helyünk a strandröpi pályából estére átalakuló, homokos nézőtéren. A foci-, röplabda- és ninja pályát mindenképp érdemes előre lefoglalni, a grill- és bográcsbérlés is népszerű, a pingpongasztaloknál és dartstábláknál pedig – csakúgy, mint a strandokon vagy szórakozóhelyeken – ki kell várni a sorunkat.
Szűk utca vezet
a Veres Pálné utcából
a parthoz,
de csak egyszer
hagytalak ott a lakásban
a közösen nevelt őzzel,
akinek verseket
olvastunk,
és szaladtam egyenesen a Dunához
azon a szűk utcán.
Téli reggel volt, kergetőztek
a járókelők a mínuszokkal,
amikor dühömben kitéptem a kilincset
és magammal vittem,
bevágtam az ajtót, és otthagytalak
az őzzel, akinek verseket
nem a költészet iránti lelkesedés,
hanem
az időhiány miatt olvastunk,
és elindultam zsebemben a kilinccsel.
Nem akartam a Dunához érni, csak rohanni szerettem volna,
és amikor megláttam a rakparton a villamosokat,
dühömben sírni kezdtem, hogy véget ért a szűk, kis utca.
A fejem, mint a teafőző oldalán
és a tűzhely körül a barna csempe, nyálas volt és foltos.
A kék melegítőmben
futónak is álcázhattam volna magam,
ha nem állok meg tátott szájjal
a Belgrád rakparton
a villamosmegállóban,
és bámulom vagy negyedórán
keresztül, hogy nem történik semmi. Az Erzsébet-
és a Szabadság híd között
egy madár se szállt fel, és a tél közepére
a Gellért-hegy is összement.
Így gúnyolódik, gondoltam,
a város az életemen,
mint egy dokumentumfilm
magyar költőkről a Dunán
kétezervalahányban.
Lassan beszéltek benne, pontosan emlékszem,
olyan lassan,
mint az őzek pislogása.
