Keresés
rovatok

”Minden gyerek művész!”

Milyen a viszonyod Óbudával?

Szakmailag kötődöm Óbudához, férjemmel Fenyvesi Mártonnal – aki gitáros, hangmérnök – létrehoztunk egy stúdiót a PP Center területén a Szentendrei úton. Itt készülnek a mi dalaink, és mások lemezei is, fantasztikus jazz, pop és elektronikus zenei anyagok felvételei illetve professzionális mastering szolgáltatást is nyújtunk, készültek már anyagok Németországba, az Egyesült Államokba és Nagy Britanniába is. Öcsém galériája, a Partizán Galéria is itt kapott helyet, ő ugyanis az írás mellett képzőművészeti alkotásokkal foglakozik. Mondhatjuk, hogy családilag nagyon szeretjük ezt a kerületet. És akkor még nem beszéltem a műtermemről, ahol rengeteg mindenfélét csinálok: próbálok a zenekaraimmal, dalt szerzek, festek, médiaművészettel, installációk létrehozásával foglalkozom.

Ez egy igazi összművészeti műhely: gitár az egyik sarokban, nagy láda festék a másikban, elektronikai eszközök középen, körös-körül pedig az aktuális projektjeim nyomai: szövegek, kalapácsok, csavarhúzók.

Az öcséd is és te is művészettel foglalkoztok. A családban volt más is, aki az alkotásnak élt?

Annyit tudok, hogy a dédnagymamám testvére operaénekesnő volt Triesztben. Azért az annyira nem közeli ág…Szerintem inkább a neveltetésünkön múlt, hogy ebbe az irányba indultunk el. A szüleim művészet iránti szeretete meghatározó volt gyerekkorunkban, egyszerre láttunk klasszikus és kortárs festményeket a falakon, a családi utazásokon Mozartot, otthon pedig A.E. Bizottságot hallgattunk.

Ezek szerint a szüleid kikövezték az ide vezető utat?

Apám szerette volna, hogy orvos legyek, mint nagyapám. Én viszont  szobrászkodni akartam, énekelni, és a gimnáziumban mindennél jobban érdekelt az irodalom. Ráadásul a Trefortban Szabó Ádám író volt az osztályfőnököm, aki nagyon inspiráló személyiség. Én a mai napig sok verset olvasok, és nagyon szeretem a versekkel való zenei munkát is. Ilyenek a mostani projektjeim is: Tandori Dezső verseiből készült műsor a Múzeumok Éjszakájára, Pilinszky verseiből egy csodálatos est részese voltam a centenárium évben tavaly, erről egy különleges lemez is készült. Folyamatosan keresem az új dolgokat, nem csak a zenében. Olvasok, kutatok, és közben olyan fantasztikus elektronikus zenészekkel dolgozom együtt a verseken, mint a Minka lemezem producere, Dóczi Bence, vagy Bernáthy Zsiga technozenész, akivel hatalmas bulikat szoktunk csinálni. Elképesztően jó érzés látni, ahogy ezekre a magyar vers-szövegekre táncol és énekel a közönség.

Hogy jutottál el a bossa novától az elektronikus zenéig?

A gimnazista, lázadó korszakom nem múlhatott el saját zenekar alapítása nélkül. Barátaimmal a Rakéta zenekarban improvizatív rockot játszottunk. Sokszor gondoltam rá, hogy nem kellett volna abbahagynunk…De aztán máshogy alakult mindannyiunk élete. Én az első bossa nova kazettáimat a Portobello Road bolhapiacán vettem Londonban. Teljesen elvarázsolt ez a zene. Évekkel később az Etűd Konzervatóriumban újra találkoztam ezzel a brazil műfajjal, és akkor úgy döntöttem, csinálok egy bossa nova műsort Tóth Mátyás gitárossal. Nagyon meglepő volt számomra, hogy mennyire szerette a közönség. A bossa nova szövegek ráadásul kész irodalmi műalkotások is voltak, Vinícius de Moraes írta a legtöbbjüket. Később a mi dalaink portugál szövegeit a József Attila-díjas Bán Zsófia írta, de a volt osztályfőnököm, Szabó Ádám is alkotott már nekünk szöveget franciául.

Nagyon szeretem, ha a dalszöveg önállóan, külön műalkotásként is megállja a helyét, nem véletlen, hogy szeretek versekkel is dolgozni, legyen akár külföldi költőé, ahogy a Taladim című lemezem dalai, vagy magyar költők versei, mint a Minka lemezen.

A bossa nova lemezekkel négyszer meg is nyertétek a független előadókat értékelő amerikai Independent Music Awards díját, aztán meg az FBI című sorozatban szerepeltél….

Az FBI című amerikai filmsorozat gyártásvezetője megkeresett és kért tőlem három saját dalt magyarul, amiből végül a Partokon címűt adtuk elő Benkő Dáviddal az egyik akciójelentben. Itt nem a költészeté volt a főszerep, a dalszöveget  ezúttal magam írtam. Izgalmas volt, hiszen a felkéréskor még csak demo formájában tudtam küldeni a dalokat, később kellett hangszerelnünk zongorára a filmbéli jelenet miatt (a hangszerelés Benkő Dávid munkája volt) . Alapvetően nagyon szeretek alkotótársakkal együttműködni, ezek a díjak természetesen nem csak nekem szólnak, hiszen fantasztikus zenészekkel dolgozom együtt, közös a siker, nélkülük nem tudna megvalósulni ennyi színvonalas produkció. Jelenleg három formációm működik, ebből kettőben ugyanazokkal a zenészekkel dolgozom együtt, Ávéd János jazz-szaxofonossal, Tóth István gitárossal és Szabó Dániel Ferenc dobossal. Jazz zenekarként és a Minka elnevezésű elektronikus zenei projektemben is tökéletesen működünk együtt. Ez utóbbiban férjem, Fenyvesi Márton is részt vesz mint sound designer, zenei rendező.

Milyen együtt dolgozni a férjeddel?

Még jóval azelőtt, hogy a férjem lett volna, ő volt az első lemezem producere. Szakértelme, zenei ízlése és nyitottsága meggyőzött arról, hogy a továbbiakban vele szeretnék együttműködni. Aztán úgy alakult, hogy egymásba szerettünk, ami persze a közös munkát nem könnyítette meg. De igyekszünk otthon nem beszélni ezekről a feladatokról, erre ott a stúdió, a próbaterem, a munkaidő.

A gyerekek muzikálisak?

Nagyon. A két és fél éves Rudi ebben nő fel, a stúdióban tekergeti a potikat, állítja a zenei arányokat és minden hangszeren játszik egy kicsit, ha úgy tartja a kedve. Nagypapája a pécsi Szélkiáltó együttes dalszerzője és az édesapja sem akármilyen gitáros. Panna lányom, aki most tizenhat, már jó néhány dalt írt, gitározik, zongorázik és énekel. Kamilla pedig, aki 19 éves, szintén szépen énekel, bár őt inkább az írás érdekli és a színművészet. Mindketten szintén komoly művészi vérvonalat visznek, Panna Áprily Lajos, Kamilla Kodolányi János ükunokája.

Ilyen felmenőkkel akkor belőlük sem lesz majd orvos?

Nem tudom, tulajdonképpen mindegy, merre mennek, nekem mindig nagyon tetszik, amit csinálnak. Azt látom, hogy maga az alkotás folyamata az, ami megfogja őket és ez csodálatos dolog. Szerintem minden gyerek művész, és minden lehetőség megvan bennünk, hogy alkotóvá váljanak, csak aztán később sokan mégsem ezt a pályát választják. Én a család mellett minden nap foglalkozom művészettel, zenével vagy képzőművészettel. Mostanában rájöttem, hogy a hajnali órák a leginkább alkalmasak arra, hogy alkossak. Van, hogy ötkor felkelek, videót vágok, pasztellkrétával porozom össze a lakást, vagy éppen fotókat sütök – ez utóbbinak a család nem annyira örül persze. Alternatív fotográfiával is dolgozom, klorofill printeket készítek, levelekre exponálok UV fény segítségével. A Búcsúlevelek című sorozatomból két kép most a Budapest Photofestival Experiment című kiállításán is szerepelt a Kiscelli Múzeumban.

Ebben a fotósorozatban olyan állatoktól búcsúzom, amelyek nagy valószínűséggel kihalnak a következő 10 évben, ahogy a médium, amelyet használok, a levél is elporlad ez idő alatt.

Mennyire fontos számodra a környezetvédelem?

Szerintem a művészetnek most már ez az egyik legnagyobb feladata. Rámutatni ezekre a nagyon súlyos problémákra. Engem nagyon érdekel, hogy tudok úgy élmi, hogy nem teszem tönkre a környezetem. Újrahasznosításra törekszs információ jön-megy, és azt is tudom, hogy nem a lakossági fogyasztás a legjelentősebb tényező.

Szoktál néha hétköznapi dolgokat is csinálni?

Persze! Bevásárolok, főzök, mosok, takarítok, ezeket gyorsan megcsinálom. Egy felmérés kimutatta,hogy napi 249 perc, amit egy nő átlagosan láthatatlan munkával tölt. Bevallom, én sokszor teljesen szét vagyok esve és elveszek a feladatokban, de szerencsére a férjem biztos pont, és meg tudunk osztozni ezen a 249 percen.

Mit tervezel most, létezik egyáltalán olyan művészeti ág, ahol még nem próbáltad ki magad?

Most audiovizuális dolgokat szeretnék csinálni, központi kérdés számomra, hogy hogyan tudok a zenémhez  vizuális tartalmat elkészíteni, illetve nagyon érdekel a performatív művészet. Októbertől  fél évig Bécsben tanulok majd a performansz művész-mesterképzésen, és hetente két napot ingázni fogok Budapest és Bécs között. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan állom meg a helyem az új közegben.

Rengeteg mindent alkottál, folyamatosan alkotsz. Mire vagy a legbüszkébb? 

Természetesen a gyerekeimre. Minden nap azt érzem:  de jó, hogy itt vannak nekem!

Osgyányi Sára és a kitágult idő

Van-e óbudai kötődésed?

Közvetlen kötődésem nincs a városrészhez, de aktív kulturális élet van Óbudán, számos pályázattal, amiken én is szoktam indulni. Egy kedves gyűjtőm óbudai lokálpatrióta, és három festményem Óbudát ábrázolja, a legutóbbi képemen éppen a füvesített villamospálya, a sínek és a villamos látható, sok lámpaoszloppal. Ennyit tudok felmutatni Óbudáról eddig, de még bármi lehet.

A legelső sorozatod, amivel ismertté váltál, sőt a diplomamunkád is, síneket, pályaudvarokat ábrázolt. Ezek szerint ez a téma még mindig fontos neked.

2004-ben diplomáztam, és valóban, szinte szerelembe estem a sínekkel. Az varázsolt el,  amikor a föld és az ég találkozásánál, eggyé válik a horizont, a fönti és a lenti világ összeér  és letükröződik a sínekre az ég. Megfigyeltem, hogy a sín mindig fényes, bárhol fusson.

A Városmajorban nőttem fel, a Déli pályaudvar környékén, és a pályaudvaron rajzolgattam sokat. A mai napig festek síneket, vonatokat, villamosokat.

10 hónapos a kislányod, még nagy figyelmet igényel. Mennyit tudsz mostanában festeni?

A születésétől eltelt időszakban festettem öt képet, bár aktuálisan szünetet kell tartanom, mert megváltozott a baba alvási ciklusa. Még soha életemben nem szakítottam meg ilyen hosszan az alkotást. Érdekes kaput nyitott ki bennem ez a festés nélküli állapot, elkezdtem „fejben festeni‟, és elmondhatom, rendkívül hatékonyan, mert amikor összeállt egy kép a fejemben – amin lehet, hogy napokat agyaltam –, ha a férjem segítségével kis időhöz jutok, akkor tényleg nagyon gyorsan a vászonra tudom tenni. Új szemléletmódot, más alkotói technikát hozott nekem a beszűkült idő. Miközben az az idő pedig kitágult, amit a gondolataimmal és a babával együtt töltök. Csecsemőt gondozni, a kialvatlanságon kívül, egy nagyon meditatív állapot, mert együtt, egy hullámhosszon létezünk, és nagyon finom érzelmi tere van a kisbabáknak. Valahogy egy nagy nyugalom is van ebben az egész állapotban. Amikor alszik, akkor nagyon jól át lehet gondolni az életünket.

Az biztos, hogy egy téren és időn kívül lévő állapot, ami akkor meditatív, ha van rá képessége az anyukának, hogy ráhangolódjon. Neked ez a ráhangolódás, ez a szemlélődés könnyen megy?

A szemlélődés fontos nekem, és az alkotásnak is alapvető része, hiszen ilyenkor érnek azok az élmények, amiket később belesűrítek egy-egy festménybe. Élményközpontú festő vagyok, nagyon hiszek abban, hogy megérintettségből a legjobb dolgozni.

Ugyanez az érintettség érhető tetten abban, hogy városképeket kezdtél el festeni? Mi érdekelt a városban?

A város vizualitása és a közlekedési hálózatok mentén kirajzolódó perspektíva. Budapest, ahol élünk, nagyon gazdag hely, számtalan úttal és útelágazással.  Persze ez csak a látszat, hiszen minden képem mögött meghúzódik valamiféle spirituális tartalom, elől van az élmény, de mögötte a tudás, miszerint a legnagyobb élmények mindig valami magasabb rendű dologhoz kötik az embert. Felnagyítok egy-egy motívumot, az utcát, a síneket, a víz fodrozódását, s ezek egyszercsak megmutatnak valamit, ami túlnyúlik a  hétköznapiságon. Ezektől a motívumoktól olyan gondolatokat kapok és élek át, amik feltöltenek, s nagyon remélem, hogy aki a képeimet nézi, az is így van vele. Minden egyes festményemhez kapcsolódik egy átélt élmény, ezért nagy hiányt hagy maga után, ha meg kell válnom tőle.

Amikor eladok egy kedvenc képet, mintha az énem egy darabját adnám oda. Ezt a nehéz helyzetet leginkább azzal lehet feloldani, ha sokat festek, ami most kicsit akadályoztatva van.

A „ fejben festett‟ képeidnek mi a témája? 

Valószínűleg kívülálló számára nem látszódik, mennyire más módon  jutottam el ezeknek  a képeknek a megalkotásáig, de én tudom, hogy a fejben festett művek a sziluett és fény-árnyék hatások feldolgozásai. A „fény felé‟ motívum egyébként is gyakori nálam. Talán azért jönnek ezek a képek, mert sokat voltam lakásban, karantén, covid, csecsemőgondozás miatt, és felerősödött a fény utáni vágy bennem. A bezártság arra késztetett, hogy átgondoljam az egész életemet a gyerekkoromtól napjainkig. Ez egy építő, de egyben fárasztó lelki munka, máskor erre nem lett volna idő, de ki van éhezve a lelkem, meg a testem a szélre, a napfényre és főleg a tájakra. Arra, hogy menjünk valahová.

Sajátos élethelyzet az is, hogy gyakorlatilag egy nyitott műteremben laktok, a fotóművész férjeddel. Az intim tér és a munkatér egybefolyatása nem zavaró néha? 

Engem ez nem zavar, mert nincs szükségem elvonultságra az alkotáshoz. Valószínűleg ezért is tudtam „fejben festeni‟ a gyerek mellett, mert eleve magamban hordom az igazi belső szobámat, amit sokan lehet, hogy kívül tartanak, ezért igénylik az elvonulást. Sok festőnek az alkotáshoz szükséges kilépnie a privát teréből, csak akkor tud koncentrálni, ha átsétál egy másik, műteremnek fenntartott lakásba. A legtöbben szétválasztják az otthon és a munka terét, aminek megvan a maga romantikája, de én valahogy máshogy működöm, le tudom tenni az ecsetet és fel tudom venni a fakanalat, majd utána újra fel tudom venni az ecsetet, mert minden egyszerre, egyidőben van jelen nekem.

Főzés közben is eszembe juthat kép, annyira átszövi az életet a festés, annyira összefolyik minden más tevékenységgel.

Szerinted ez összefüggésben van azzal, hogy művészcsaládban élsz, művészcsaládba születtél? Mindkét családod – a születési és a saját is – csupa művészekből áll, azaz az alkotás és a hétköznapi tevékenységek összefolytak?

Szerintem inkább személyiségfüggő dolog ez.  A szintén festő húgom O. Ranvig Róza például azt igényli, hogy más helyen alkosson, mint ahol a családi tér van, én meg nagyon szeretek ott. Gyerekkorban hárman nőttünk fel egy szobában, hozzászoktam, hogy mindig vannak körülöttem. Teljesen ki tudtam ott úgy teljesedni, hogy össze voltunk zárva, a húgomnak pedig kell az elvonulás.

Édesapád, Osgyányi Vilmos kőszobrász-restaurátor, és eredetileg te is szobrász szakra jártál a Kisképzőbe. Hogyan lett a szobrászatból festészet? 

A szobrászat nagy szerelem volt és boldog vagyok, hogy tanulhattam a Kisképzőben, de hamar felismertem, olyan élet jár vele, amit nem fogok bírni. Láttam apámat, amint küzd az anyaggal, kővel, fémmel, fával és a léptékkel. Én is szerettem nagy szobrokat csinálni, de mindig meg kellett kérnem valakit, hogy emelje fel a zsákot, tegye arrébb, stb., segítség nélkül nem tudtam volna művelni. Persze, ha megelégedtem volna miniatűr szobrokkal, akkor nem kellett volna váltanom. A festményeknél is szeretem a nagy méretet.

Az érettségi évére gyakorlatilag elgyászoltam a szobrászatot és eldöntöttem, festő szakra fogok jelentkezni az egyetemen. Egy év alatt átképeztem magam, átformáltam a gondolkodásomat festőivé, és szerencsére nem azt éreztem, hogy pusztán racionális döntést hozok,  hanem egyszercsak kinyílt a világ.

Szabados Árpád és Kovács Attila volt a két mestered az egyetemen,  két emblematikus, nehéz ember hírében álló művész. Mit tanultál tőlük?

Szabados Árpádnál kezdtem, ahol úgy éreztem, nem illek oda, így saját döntésemből átmentem Kovács Attilához.  Érzésre választottam osztályt, bementem a műtermekbe, ahol arra figyeltem, milyen energiák mozognak ott. Kovács Attilánál felemelő légkör és igazán jó csapat állt össze (Lucza Zsiga, Posta Máté, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Őry Annamária, a húgom, Schendarek Réka, Kucsora Márta, Kiss Márta, Kalmár Dorka, Papageorgiu Andrea).

Kilógtunk a sorból, mármint a mesterünk furcsa nézetei és elvárásai miatt a többi festőosztály másként tekintett ránk, de egymással összetartottunk. A mai napig működnek köztünk szálak.

Képeidnek van egy olyan hangulata, mintha egy pillanatra megállna az idő.  

Örülök, ha ilyet érzel a képeim kapcsán. Ezek sűrített élmények, konzerválom, megőrzöm magamnak, ami történik velem, majd beleadom az élményt a kompozícióba, s aztán, amikor felakasztom a képet falra, emlékeztetni fog az eredeti élményre. Ezért is fontos nekem, hogy állandóan a képeim között legyek, mert állandó párbeszédben vagyunk, emlékeztetnek, továbbvisznek. Igen, ezek olyan kitüntetett pillanatok, amikor kinyílik a tér és az idő.

A címlapunkon szereplő festményed mögött milyen élménykonzerv bújik meg?  

Ez a festmény még a pandémia előtt készült. Horvátországban a kedvenc primosteni part, a falu apró félszigete melletti nyugodt öböl tükröződő vízrajzolatai ihlették. A mediterrán napsütés utolsó órái a leggyönyörűbbek szerintem. A víz egy érző élőlény. Ki kell várni, amíg elcsendesedik és a tükörfelületen kirajzolja a fölötte húzódó fák és épületek cikázó formáit.

Napfényes félsziget csúcsa, Primosten 2017 | olaj-vászon 80×110 | Osgyányi Sára | www.osgyanyi.eu |

Sosem akartál mással foglalkozni, mint művészet?

Az emberi lélek, a pszichológia érdekelt még, de ez nem múlt idő. Most is izgat, szakirodalmat olvasok a témában, jártam sokat családállításra is, mondhatni ez a hobbim. Festettem „Lélekrészek‟ címen egy képet, ezzel sokat foglalkozom, és azon elmélkedek, hogy ki milyen személyiség, miből jön, mi az erőforrása, valójában állandóan terápiában tartom magam, hogy megőrizzem a belső katarzis képességemet, hogy ne szürküljön be a belső fényem sem. 

Az utcanevek rengetegében

Alaposabb kutatással is legfeljebb fél tucatnyi közvetlen elnevezést lelhetünk, további keresgéléssel csupán lazán kapcsolódó és a témához csak nyakatekert okoskodással köthető utcanevet találunk. Ha ezen elcsodálkozunk, az annál is inkább indokolt, mivel kerületünk igen régi múltba visszanyúló történelme indokolhatna több ilyen jellegű közterületi elnevezést. Elég az ókorra gondolunk, hiszen már a II. században kútházakat építettek a rómaiak a mai Római Strandfürdő területén, Aquincum városát innen látták el vízzel.

Ennek nyomai megvannak, hiszen a források ma is léteznek, a vízvezeték maradványait pedig bárki megtekintheti a Szentendrei úton és a Római úton.

Ide kapcsolódna a Vízvezeték utca elnevezése, amely egy korábbi számozott utca (177. utca) átkeresztelésével jött létre 1967-ben, ám a helyválasztás nem volt a legideálisabb. Ugyanis nevezett utca a Róka-hegy lábánál húzódik, így a vízvezetékhez, annak vonalához nem sok köze van, ezért aztán 1996-ban átnevezték a környékhez és a környező utcanevekhez (Rókahegyi, Rókaláb) jobban passzoló Rókavár utcára.

A vízi élethez kapcsolódhatna még egyik korábbi cikkünkben tárgyalt Rádl árok vagy akár az egykori Malom tér, mely elnevezését 1900-ban nyerte, de 1967-ben – ugyanazon a tanácsi ülésen, ahol a Vízvezeték utca nevéről is döntöttek – megszüntették. Ez a tér lényegében most is megvan, a Gázgyár utca, Pók utca, Nánási út és a Római part által bezárt négyszög (tehát lényegében a vasúti híd hídfője) viselte ezt a nevet, melyet az egykor ott állt Illés (Éliás) és Klingel (Klingelmeyer) malom után kapta. Ám akkor úgy döntöttek, hogy, az elnevezésre nincs szükség, ami csupán azért érthetetlen, hiszen sokszor épp az utcanév őrzi a már nem létező történelmi emléket – gondoljunk például a Népszínház utcára a Józsefvárosban..

A Malom tér ábrázolása egy 1908-as budapesti közigazgatási térképen
Forrás: mapsarcanum.com

Számos példát lehetne még hozni, amely valamilyen módon a vízhez, a vízi élethez, illetve a fürdőkultúrához csatlakozna – igaz, közvetetten (pl. Iszap utca, Halastó utca) -, inkább nézzük azt a pár konkrét példát, ami rendelkezésünkre áll:

A Fürdő utca mai képe, keleti irányból Fotó: Kovács Titusz

Fürdő utca (Csillaghegy)

Sok magyaráznivaló nem akad ezen az igen kézenfekvő és logikus elnevezésen: a HÉV egykori csillaghegyi megállójától vezet eme piciny utcácska az Árpád Strandfürdő bejáratához, tehát tömören, célravezetően mutatja az utat a fővárosiak (és más látogatók) egyik kedvenc fürdőhelyéhez. A strand 1919-es megnyitása után nem sokkal, a húszas évek elején kapta nevét, mely annyira találónak bizonyult, hogy azóta se jutott eszébe senkinek megváltoztatni, noha van még ilyen nevű utca Budapesten. Ha netán egyszer mégis hozzányúlnának, akkor csakis valami hasonló elnevezés (Strandfürdő, Forrásfürdő) lehetne indokolt és elfogadható. Hasonló cipőben jár egy másik utca is, jelesül a

A Fürdő utca neve egy 1960-as évekbeli utcatáblán, eredeti helyén Fotó: Kovács Titusz

Pünkösdfürdő utca (Békásmegyer, Csillaghegy)

Ez a békásmegyeri lakótelep déli és Csillaghegy északi szegélyén húzódó forgalmas útvonal szintén iránymutató jellegű, hiszen a 11-es úttól a Duna felé pont a Pünkösdfürdői Strandfürdőhöz vezet. Az egykori pusztaszéli utcának csupán 1976 óta ez a neve, noha a fürdőt már 40 évvel korábban megnyitották. Eredetileg Munkács utcának keresztelték a kárpátaljai város után. Történt ez az 1920-as évek elején, a Trianon okozta sokkhatás alatt, ám érdekes módon egy évtizeddel később kiegészítették a nevet egy y-nal, minekutána már egyik legismertebb festőművészünk nevét hirdette fennen. Az ezt követő négy évtized alatt a környék teljesen beépült: délről a kertesházak, északról meg a panelek vették körbe (és veszik körbe ma is) ezt az azóta igen forgalmassá vált útvonalat. És mivel a fővárosi törvény előírja (elvileg, bár teljesen akkor és azóta se tartják be), hogy a többes elnevezéseket meg kell szüntetni (de minimum csökkenteni szükséges), így a Munkácsy utcának is kerestek egy egyedibb nevet. Az eredmény pedig egy valóban egyedi és igencsak helyénvaló utcanév lett.

A Pünkösdfürdői Strand bejárata ma Fotó: Kovács Titusz

Csónakház utca és Vitorla utca (Rómaifürdő)

Önmagukért (és környezetükért) beszélő nevek a Pók utcai lakótelepről, melyek közül az első 1984-ben, a második 1987-ben nyerte elnevezését. Igaz, utóbbi amolyan recycling-név, hiszen korábban (1941 és 1967 között) Óbudán létezett már Vitorla utca. A Kórház utcából nyúlt észak felé, nagyjából a mostani római táborkapu mellett, a Harrer Pál utcával párhuzamosan. Ezek a kimondottan találó elnevezések azonban egy nagyobb keretbe is befoghatók, amelyet a szélesebb közönség is ismer, és lényegében az egyik legkedveltebb budai fürdő és kirándulóhely, a vízi élet fontos pontja. Ez pedig nem más, mint a

Gramofonzenét hallgató társaság egy római parti stégen, 1937-ben Forrás: Stuber Andrea/Fortepan

Római part (Rómaifürdő)

Amit, úgy gondoljuk, különösebben nem kell bemutatni, hiszen az ország távolabbi pontjain élők is ismerik, ha nem is jártak még e parton, akkor is. Népszerűségét elsősorban a háború előtti és utáni fürdő- és sportéletének, illetve az egyébként silány propagandafilm, az Állami Áruház amúgy kiváló betétdalának (Egy dunaparti csónakházban) köszönheti, melynek nyomán szélesebb körben is ismertté vált. A mai napig élénk turistaforgalma van szezontól függetlenül, nyáron egymást érik a lángosozók, vendéglők, sörözők, a csónakházakból pedig sűrűn eresztik vízre csörlőn a kajakokat, kenukat, csónakokat. Ami pedig a szárazabb adatokat illeti: elnevezését 1910-ben kapta, midőn a hely kezdett kiépülni és felkapottá válni, noha a köznyelv korábban is így emlegette, tehát mondhatjuk: a nép nyelvén született elnevezés. Ezek után a “római fürdő” kifejezés a városrészre is átruházódott (bár hivatalosan csak – bármilyen meglepő – 1990 óta ez a neve, mert a városegyesítéstől addig Lőpormalomdűlőként tartották számon) és ma már csak a pontosságra törekvők választják el őket. S hogy az efféle elnevezéseket mennyire lazán kezeljük, arra bizonyság az is, hogy bár a köztudattal ellentétben a Római part csak a Rómaifürdő városrész partja (tehát a már említett egykori Malom tértől a Kalászi utcáig), mégis a többség a folytatásában lévő, Budakalászig felnyúló Kossuth Lajos üdülőpartot is e névvel illeti.

Mátyás király Óbudán

Úgy tudom, nem Óbudán, de nem is túl távol töltötted a gyermekkorod…

A szomszédos Vízivárosban laktam, ami az ötvenes évek elején hangulatában nem állt messze az óbudai miliőtől. Közel volt még a háború, és a pusztítás iszonyatos volt a Várnegyedben. Szegény és lekoszlott környék volt, nem olyan divatos hely, mint mostanában, de nekünk, gyerekeknek hallatlanul izgalmas játszóhelyet kínált az a bozótos, elhagyatott rengeteg és a sok-sok grund. Persze voltak szomorú vetületei is. Ott történt az a baleset, amiből az A tettes ismeretlen című film is készült, amikor kedvenc helyünkön, ahová mindig eljártunk, felrobbant egy gránát, és az egyik osztálytársamnak elvitte a lábát. Véletlen, hogy akkor épp nem voltam ott.

Óbudával hogyan kerültél kapcsolatba?

A Vörösvári út végén, a Bécsi út sarkán állt a Vegyesipari Javító Vállalatnak egy üzeme, ahol vaságyakat festettek, sodronyoztak. Ott dolgozott Vili bácsi, apám unokanővérének férje, aki általános iskolás koromban egyszer engem is elhelyezett a cégnél nyári munkára. Hajnali hatra kellett járnom, és ötig dolgoztunk, egyórás ebédszünettel. Megkopott vaságyakat festettem zománcfestékkel, meg sodronyokat cipeltem egész nap keserves volt. A mamám egy időben a Lajos utcai iskolában is dolgozott védőnőként. Ha valamiért nem tudtunk napközibe menni, ott voltam vele én is. Óbuda aztán később is fontos szerepet kapott az életemben. Diákkori szerelmem egy tanárnő volt, aki az Árpád fejedelem útján lakott, a Kolosy tér sarkán. Gyakran jártam el álmodozni az ablaka alá…

Számomra azonban az igazi Óbuda a Fő tér és környéke, amit filmekből ismertem meg, hiszen nagyon sok magyar film készült ott.

És természetesen Krúdy könyveiből is rengeteget megtudhat az ember Óbudáról, anélkül, hogy akár járt volna ott.

Sajnos azonban az a megénekelt Óbuda nagyrészt áldozatul esett a panelházak terjedésének…

Nem gondolom, hogy ez szándékos pusztítás lett volna, hiszen világjelenség, hogy az ódon, emberléptékű dolgok megszűnnek. Onnan tudnám megközelíteni, hogy amikor ’54-ben iskolába kezdtem járni, a várban, a Táncsics Mihály utcában volt egy bácsi, aki még a gázlámpákat gyújtogatta minden este. Ismertük őt, s ő is ismerte a gyerekeket, akik arra jártak.

A változások ellenére azonban mégiscsak megőrződött valamiféle „óbudaiság”, ami ma is érzékelhető…

Úgy fogalmaznék, anélkül, hogy meg akarnám fosztani Óbudát attól az egyedülvalóságától, ami tényleg csak rá jellemző, hogy minden ilyen kis mikrokörnyezetnek az ott felnövőkben, a gyermekkorukat ott élőkben megvan a maga gazdagsága, legyen az Kőbánya, Józsefváros vagy akár Óbuda. Csak nem minden kerületnek volt Krúdyja!

Öt sikertelen vizsgát követően, hatodjára vettek fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Ennyire eltökélt voltál?

Nem. Ez nem egy szenvedélyes, görcsös igyekezet volt, bár a számokból úgy tűnhet. Akkoriban épp a Kárpátia étteremben voltam pincér, játszottam az Egyetemi Színpadon, és talán nem túlzás azt állítanom, hogy a közönség szeretett. Jött a tavasz, elmentem hát felvételizni, de nem igazán viselt meg, hogy kirostáltak. Nem volt még olyan erős hivatástudat bennem, persze a színházat nagyon szerettem, vizsgázni viszont egyáltalán nem. Óriás felelősség terheli azokat, akik döntenek. Abból, ahogyan egy 18 éves ember szerencsétlenül, feszengve elmakog egy verset, hogyan lehet megmondani, hogy alkalmas-e a pályára? Ráadásul a felvételi űrlap első kérdése az volt, hogy „Apja tulajdonosa-e a Szocialista Hazáért érdemrendnek?” Ebből aztán az ember óhatatlanul érezte, hogy nem sok jóra számíthat.

Furcsa módon arról nem volt tudomásom, hogy más út is van, hogy el lehet menni vidékre segédszínésznek. Ha tudom, lehet, hogy megpróbáltam volna…

Gondolom, a színészi pályára készülődve találkoztál több, már aktív színművésszel. Hogy emlékszel ezekre a találkozásokra?

1968-ban a Vígszínházban voltam díszletező. Bárdy György megtudta, hogy a főiskolára készülök, és felajánlotta, hogy szívesen meghallgat. József Attila Éhség című versét és a Lucifer-monológot mondtam el feszengve, nyögvenyelősen. Ezt követően közel 30 évig nem találkoztunk. Idén futottunk csak össze a Ki a normális? című Karinthy kabaré olvasópróbáján, ahol is így fogadott: „Láttalak Kaposváron a Hegedűs a háztetőnben, remek volt! Nagyon örülök, mert amikor hajdanán előadtál nekem valamit, nem igazán tetszett, és nem gondoltam, hogy színésznek kéne lenned”. Egy másik alkalommal egy nagyon gyenge színész, egy vidéki nagy bölény, akinek egyszer bemutattak, azt mondta gúnyosan: „Fiam, ilyen pónemmel színésznek akarsz menni?” Nagyon szíven ütött: ha egy srác azt mondaná nekem, hogy színész akar lenni, nem hiszem, hogy jogom lenne rá azt felelni, hogy ugyan már, hogy nézel ki? Természetesen ezek a szürke, arctalan emberek diktálták a közízlést, és nagyon nem volt ínyükre, ha valaki már külsejében sem olyan volt, mint ők. Ráadásul, hiszem, hogy a külsőségnek semmi köze az egészhez.

Hogy érezted magad a főiskolán?

Jó volt újra diáknak lenni. Hamarosan kialakult egy nagyon jó osztály; huszonkét évesen az átlagéletkorhoz képest egy kissé talán már öreg voltam, de belül nem. A főiskola is fantasztikusan jó szemléletű és jó hangulatú volt még akkoriban, és kiváló tanáraink voltak. Nádasdy Kálmán például csak egy fakultatív órát tartott minden héten, de azon mindenki ott volt, miközben a politikai gazdaságtan és az ahhoz hasonló órákról állandóan ellógtunk.

 

És a színész a sokadik előadás után sem unja meg a szerepét?

Ez a titka a dolognak: nem lehet unni! Az borzalmas lenne. Én nagyon szeretek játszani, és ha valamit kérhetnék az Istentől, az csak az lenne, hogy ezt az ambíciómat sose veszítsem el! Sokan azt gondolják, hogy minden est csak egy a sok közül. Nem úgy van az!

Van olyan társulat, ahová szívesen csatlakoznál?

Nincs, pedig én igazi csapatjátékos vagyok. Olyan erős társulatban kezdtem el a pályát Kaposváron, hogy ez az első három év rányomta a bélyegét a szakmáról való elképzeléseimre, melyekről ma sem hiszem, hogy megkövültek lennének. Visszatértem még kétszer, aztán újra eljöttem, mert már ott sem tapasztaltam ezt a mentalitást. Az egy csoda volt, ami megismételhetetlen, nagy ajándéka a sorsnak, ugyanakkor nagy teher is, mert az ember azt kergeti egy életen át. Pillanatnyilag nem látok olyan társulatot, ahová nagyon vágynék. Rendezőket és színészeket, akikkel szívesen dolgoznék együtt, azt igen, de társulatot nem. Ha egy szerepre felkérnek, azt kérdezem meg legelőször, hogy kikkel fogok együtt dolgozni, mert az ember egyre nehezebben illeszkedik be, és ez nem a többiek hibája.

Egy óvodásnak is nehéz, ha átviszik egy másik csoportba, hát még a színházban, ahol pőrére kell vetkőzni, és az ember egyre nehezebben mutatkozik meg a legbelső hibáival, bűneivel, örömeivel.

Amikor a Kiscelli Múzeum romtemplomának 250 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepi műsorba hívtalak verset mondani, azonnal igent mondtál. Vajon miért?

A Kamaraszínházzal ’90-’91-ben játszottam a romtemplomban. Először az Athéni Timonban, később pedig a Koldusoperában léptem ott föl. Fantasztikus, csodálatos helyszín. Az épület a maga lepusztultságával igazán alkalmas színháznak. Nem tudom, vajon használja-e valaki jelenleg. Abban az időben rendszeresen jártunk oda, még operaelőadásokat is tartottak ott, és feltétlenül megérdemelte a születésnapi köszöntést!

Óbudának régóta nincs állandó színháza…

Nekem a színház szerelem. Színház ott van, ahol a polgároknak vágya van iránta. Amennyire én tudom, vannak azért nyári előadások a Fő téren. Ha egészséges lokálpatriotizmus van, akkor hiába szociális kérdés, hogy inkább járda legyen, iskola meg orvosi rendelő. Színháznak lennie kell, de úgy nem lehet, hogy valaki kívülről mondja meg, hogy legyen. Az emberekből kell kinőnie.

Kíváncsi lennék, színművészként mennyire érintenek meg az ókori romok?

Számomra az amfiteátrumok nagyon fontosak Óbudán, isteni lehetett ott játszani. Amikor Athénban jártunk, a legkisebb fiammal felmentünk a Dionüszosz-színházba megnézni, hogy milyen lehet belülről. Fantasztikus volt a látvány. A márvány fotelokban – mert inkább fotelok voltak ezek, mint székek – még a herezacskónak is ki volt vésve a helye, hogy kényelmesen lehessen ülni. Engem ezek az antik színházak nagyon vonzanak, szívesen játszanék egyszer ilyen térben. Gyönyörű, mert természetes. Ott van például Aquincum, szintén pazar hely. De hogy szabad-e egyáltalán ezeket a letűnt világokat visszasírni, nem tudom, mert ezt csak az tudná megmondani, aki megélte azt is. Aki mindig lakótelepi lakásban élt, annak az a természetes. Persze el kell mondanom, hogy nagyon nagy bűnnek tartom ezeket az ólakat, amit lakótelepnek neveznek. Hivatásomnál fogva nem olyan borzalmasan fontos, hogy hol lakom, de azért én is sokszor őrjöngök, amikor nem tudok hol tanulni, és el kell fojtani egy csomó természetes igényt, ami hozzátartozik a munkámhoz.

Engem is érdekel, amit sokszor megkérdeznek a színművészektől: hogyan memorizálod a darabokat?

Mindenkinek megvan a módszere. Meg kell közelíteni az alkotás fájdalmát és gyönyörűségét. Mert van ám egy iszonyú fájdalom abban, amikor valami, ami addig te voltál, egyszer csak megszűnik benned, és lesz belőle valami más. Próbálja az ember elodázni a dolgot, ám egyszerre elérkezik az a megmagyarázhatatlan pillanat, amikor a kavargó szavak, mondatok kezdenek összeállni, rendeződni. Verset könnyebb tanulni, hiszen annak van egy belső, formai rendje.

A prózának is van egy, az író által megszabott rendje, amit nekem föl kell fedeznem. Nem a szöveget magát, hiszen az csak a jéghegy csúcsa: az alatt egy élet van.

Leülök éjjel a nagyon szűkös lakótelepi konyhában, olvasgatom, de csak nem akar belemenni a fejembe. Aztán a próbán egyszer rátalálunk a jelenet egyik lehetséges igazságára, és onnantól már tanulható, mert kapott egy formát, amit aztán tovább lehet alakítani.

Néha kissé úgy érzem, mintha zavarna, amikor a hangodat méltatják…

A hang szó egy kicsit degradáló, miközben nem ez a szándék, csak nincs idő megfogalmazni, hogy mire is gondolnak igazán. Akkor szoktam fölkapni a vizet, amikor olyan összefüggésben jelentkezik ez, hogy könnyű nekem ezzel a hanggal. Ez nem így van, nem olyan könnyű! Nagyon sok munka, szenvedés meg küzdelem van azért a hang mögött, amit természetesen nem kell a kirakatba tenni, de semmibe venni sem helyénvaló. Kicsit olyan ez, mintha egy szaxofonosnak azt mondanák, hogy könnyű ezen a hangszeren így fújni. Hát, parancsolj, kérlek, fújjad meg! Mondják ezt a színészlétre is, hogy mi csak fölmegyünk a deszkákra, és „játszunk”. Ha valaki kiáll a pódiumra, a közönségnek joga van ahhoz, hogy bírálja, de nem árt tudni, hogy az a játék keserves gyötrődésből születik meg. Ahhoz viszont senkinek sincs joga, hogy legyintve azt mondja, ilyen hanggal könnyű. Annyiból persze mégiscsak könnyű, hogy szeretem azt, amit csinálok…

Gyermekeid mennyire szigorú kritikusok?

Azt hiszem, többnyire tetszik nekik, amit csinálok, persze nem ájuldoznak, hogy hú papa, ez milyen fantasztikus volt. Hála istennek, ez soha nem volt jellemző a kapcsolatunkra. Abból gondolom, hogy tetszhet nekik, mert néha eljönnek, s hozzák az osztálytársaikat is. Ha nem tetszene, biztos nem mutogatnák.

Hogy viszonyulsz a sporthoz?

A tenisz és a foci a kedvencem. Egy uszodában egyedül róni a hosszokat, az nem nekem való, mert nagyon fontos, hogy ez játék, ugyanakkor szeressem annyira, hogy hajtsak is. Lemegyek a fiammal a lakótelepi dühöngőbe, és egyszer csak összeverbuválódik két csapat. Annyira szeretem, hogy nem tudják tőle elvenni a kedvemet. Felnőtt fejjel, még a nyolcvanas évek elején gyakran jártam III. kerületi TTVE meccsekre. A Katona József Színház férfinépe – köztük Sinkó Laci, Rajhona Ádám, Gelley Kornél – társulatilag fölkerekedett, és palackkal az aktatáskában mentünk szurkolni. Az NB I-es csapatok közül, jóllehet fővárosi vagyok, nagyon drukkolok a vidékieknek, mert unom már, hogy ez az ország ilyen vízfejű, hogy minden Budapesten történik, miközben sajnos nem történik semmi.

Bízom benne, hogy van még egészséges szenvedély és tisztességes, kemény harc a játékban. Néha megállok a játszótéren is, és nézem ahogy a kissrácok játszanak.

Vidéki színész koromban úgy mentünk reggel teniszezni, hogy előtte hajnal ötig a klubban alkohol, meg cigaretta mellett váltottuk meg a világot. Tudtuk, reggel nyolckor menni kell, ami bitang nehéz lesz az első félórában, de utána, tízkor a próbán már nagyon jó állapotban leszünk.

Hogyan képzeled el Óbudát a jövőben?

Szerintem hatalmas változások előtt állunk. Kicsit embertelen lesz az egész, mert a jelenben felnövekvő új nemzedék már törvényszerűen a saját ízlésével, világképével, városképével gondolkodik majd. Nem lehet elvárni, hogy úgy lássák, mi az emberléptékű, ahogyan én látom. Talán abban bízhatunk még, hogy ezeknek a tízemeletes panelházaknak véges az ideje, méghozzá kétszámjegyűleg véges. Kényszerből is eljön majd az idő, hogy ez a sok szemét ól eltűnik, és lesz helyette valami más. Bízzunk benne, hogy egészségesebb lakhelyek épülnek majd, nem ilyen uniformizált betonrengetegek. Olyan már nem lesz, mint régen volt, de ez nem is róható fel igazából. Mert soha, semmi nem volt idilli, bár mi természetesen mindig a magunk napi élményeiből indulunk ki, és vágyunk vissza valami elmúlt, de még tapasztalt valóságra. Persze attól, hogy a környezet hajdan szebb volt, az ember ugyanúgy szenvedett. Vagy a szerelemtől, vagy a szüleitől, vagy az iskolától. Nekem is vannak ilyen emlékeim. Emlékszem a kocsmák hangulatára, az Aranyszarvasra, ahol zsíros kenyeret ettünk, boroztunk, gyertyafényben üldögéltünk és valaki tangóharmonikázott. Egyáltalán: be tudtunk még ülni! Most egy kicsit minden elszaladt a rossz irányba, de remélem, hogy egyszer visszatalál. Hogy építészetileg, városképileg is visszatalálhatunk-e még, azt már nem tudom.

Otthonra lelt szakosztályok

A honi kajak-kenu sport első olimpiai érmeit 1952-ben Helsinkiben szerezte, és azóta minden olimpián, amelyen szerepeltünk, legalább egy medáliával gazdagodott, 1988 óta pedig mindig minimum egy arannyal tért haza a magyar küldöttség. A 2000-es sydney-i nyári játékok jelenti az eddigi csúcsot, amikor a komplett olimpiai csapatunk aranyérmeinek a felét, összesen négyet sikerült begyűjtenie a kajak-kenusoknak, igencsak hozzájárulva ahhoz, hogy a közvélemény a sportágtól az olimpiák előtti előzetes esélylatolgatások során egy-két elsőséget szinte biztosra vesz. A modern kori eredményességet jól szemlélteti, hogy 2000 óta hazánk nyári olimpiákon szerzett 41 aranyérmének csaknem a fele (18) a kajak-kenuhoz köthető, amivel minden idők harmadik legsikeresebb magyar olimpiai sportágává vált, mindössze egy arannyal lemaradva a második helyezett úszástól. Nem csoda tehát, hogy az olimpia évét leszámítva minden évben megrendezett kajak-kenu világbajnokságok, illetve a szintén évente tartott Európa-bajnokságok rendszeres magyar „éremesője” ellenére egy-egy műhely eredményességét, ezzel együtt megítélését az olimpiai szereplés befolyásolja leginkább. Vagyis egy klub akkor számít jónak, ha olimpiai érmeseket tud felmutatni. 

A budapesti kajak-kenu élet értelemszerűen a Dunához koncentrálódik, azon belül is elsősorban a Római-partra, a Népszigetre és a Ráckevei(Soroksári)-Duna-ágra.

A Római-partot tágabban értve, az Aranyhegyi-pataktól egészen Budapest határáig, a Barát-patakig tekintve több kisebb kajak-kenu szakosztályt találunk itt: az Óbudai Ganz Vízisport Egyesület, BKV Előre SC, Multi SE. Ugyanakkor a kerület két nagy egyesületének, az UTE-nak és a Honvédnak tőlük délebbre alakult ki a vízi bázisa. Hogyan lett egy újpesti és egy kispesti egyesületnek Óbudán sporttelepe, ezt mutatom be röviden.

Az UTE kajak-kenu szakosztálya

1949-ben a Tungsram újpesti vízitelepén kezdte meg működését, de önálló UTE (pontosabban akkoriban Budapesti, majd Újpesti Dózsa) szakosztályként csak két évre rá alakult meg, a Tungsram másik vizes bázisán, a Római-parton. Újabb két évre rá, 1953-ban költözött át a klubhoz hasonlóan a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó Budapesti Rendőrkapitányság Tímár utca végi vízitelepére, ahol a mai napig működik. 1954-ben már itt kapott egy úszóházat, amivel végre a többi helyi sportágtól elkülönültebben, nagyobb létszámmal végezhette munkáját az egyesület. Ugyanebben az évben hét versenyzőt adott a maconi világbajnokságon résztvevő magyar sikercsapatnak, amely szinte a semmiből érkezve hat aranyat nyert, hatalmas lökést adva a sportág hazai fejlődésének és elismertségének. Az 1956-os melbourne-i olimpián az újpesti Urányi János – Fábián László páros kajak kettesben 10.000 m-en aranyérmet nyert, amivel ők lettek a sportág első magyar olimpiai bajnokai. A duó az 1957-es Európa- és az 1958-as világbajnokságon ugyancsak első lett (500 majd 10.000 méteren), míg Fábián 1967-ig további három világ- és öt Európa-bajnoki címet szerzett, egy kajak négyes győzelmet leszámítva mindet kettesben, és egytől eltekintve mindet 10.000 méteren. 

Fábián születésétől fogva Óbudán lakott, édesapjának péküzeme volt a kerületben.

1957 tavaszán került az Újpesthez az a Szöllősi Imre, aki két évre rá, mindössze 18 évesen kétszeres Európa-bajnok lett Duisburgban (K-1 1.000 m, K-2 10.000 m), majd az 1960-as római olimpián két ezüstöt gyűjtött (K-1 1.000 és 4×500 m), amit 1961-ben további két Európa-bajnoki elsőséggel toldott meg (K-2 1.000 és 10.000 m, Fábiánnal párban). 1967-ben a szakosztály önálló használatra megkapta a komplett vízitelepet. A 60-as évek további többszörös világ- és Európa-bajnok újpesti kajakosai: Tímár István és Ürögi László. A nőknél a legjobb eredményt sokáig a későbbi válogatott sikeredző (Fábiánné) Rozsnyói Katalin 1968-as mexikóvárosi kajak kettes olimpia ezüstérme jelentette. A 70-es évek kevés nemzetközi sikert hoztak, egyedül Várhelyi Péter győzött a 4×500 méteres kajakváltóval az 1975-ös belgrádi vébén. A 80-as évek közepétől főként Böjti Zsolt és Mészáros Erika révén újra gyakoribbá váltak a fényesebb eredmények, 1987-1991 között például egy komplett ezüstkorszak köszöntött be, ami elsősorban a hölgyeket érintette, de a kenus Leikep Gusztávval az élen a férfiak sem maradtak ki belőle. A második újpesti olimpiai siker 1992-ig váratott magára, amikor Barcelonában a Mészáros Erika, Dónusz Éva, Czigány Kinga és az akkor még csepeli Kőbán Rita alkotta kajak négyes 500 méteren legyőzhetetlennek bizonyult, megszerezve a sportág első női olimpiai bajnoki győzelmét. Mészáros négy évvel korábban ugyanebben a számban már ezüstérmes lett Szöulban, ahogy négy évvel később Adrovicz Attila is a kajak négyes tagjaként 1000 méteren Atlantában.

Fotó: Fortepan/MHSZ

Az ezredfordulóhoz érkezve Fábiánné Rozsnyói Katalin irányítása alatt a hölgyek sorra hozták az érmeket a nemzetközi versenyekről, melyekből Kőbán Rita három-három világ- és Európa-bajnoki, Kovács Katalin három világ- és két Európa-bajnoki arannyal vette ki a részét. Kettőjük 500 méteren kettesben és négyesben is olimpiai ezüstéremig jutott 2000-ben Sydneyben. 2004 és 2009 között szinte csak Gyertyános Gergely ért el érmes helyezéseket világeseményeken, összesen kilencet. A legújabb kajakos aranykorszak a már kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta 2013-as és a Tótka Sándor 2014-es UTE-be igazolásával vette kezdetét. Kozák a klubban töltött nyolc éve során három olimpiai, továbbá kilenc-kilenc világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, távozása után, 2021-ben elért hatodik olimpiai sikerével minden idők legeredményesebb magyar női olimpikonjává vált. Tótka 2015-ben rögtön világbajnok lett kettesben 200 méteren, majd a következő két esztendő három, 500 méteres Európa-bajnoki elsősége után 2021 nyarán koronázta meg eddigi pályafutását, amikor előbb Poznańban Európa-, két hónapra rá Tokióban olimpiai bajnokságot nyert egyesben 200 méteren. Jelenleg ő a szakosztály „arca”. Rajtuk kívül a háromszoros Európa-bajnok Lucz Dóra neve emelendő még ki az elmúlt szűk egy évtizedből. Az egyesület legfrissebb aranyérme Dóra húgához, Annához fűződik, aki a 2021 szeptemberi koppenhágai világbajnokságon győzött az először kiírt vegyes párosban 200 méteren. Az Újpest kajak-kenu szakosztályához a fentieket is összegezve hat olimpiai bajnoki cím kapcsolódik. A legutóbbi, 2021 augusztusi felnőtt országos bajnokságot 12 aranyéremmel, a legeredményesebb klubként zárták, miközben az utánpótlás-nevelésben is jeleskednek: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség több mint száz tagszervezete közül övék a negyedik legjobb műhely.

A címileg Árpád fejedelem útjai, de igazából Tímár utcai sporttelepet az elmúlt két évtized három nagy dunai árvize nem kímélte, az öltözőépület, illetve a hozzá tartozó kondicionáló terem és tanmedence folyamatos javításra szorultak. A 2013-as árvízi károk helyreállítása után kiépítették a létesítmény árvízvédelmét, 2014-ben pedig renoválták a főépületet, ekkor nevezték el a bázist Urányi-Fábián Vízitelepnek. 2019-ben került sor az egész telep renoválására, ekkor új épületrésszel is gazdagodtak, ahol tornatermet, továbbá egy teljes női szárnyat hoztak létre.

A klubvezetés fő távlati terve az, hogy az óbudai vízitelepe mellett saját bázisa legyen a Ráckevei(Soroksári)-Duna-ágon is, amivel közel 200 versenyzőjük számára még jobb feltételeket tudnának biztosítani.

A Honvéd kajak-kenu szakosztálya

A klubot 1949 végén a KAC (Kispesti Atlétikai Club) beolvasztásával alapították Kispesten, azzal a szándékkal, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak önálló sportegyesülete legyen. Székhelye 1950-től napjainkig a Dózsa György úton található, ahol felállították a Honvéd sport századát, továbbá nyolc szakosztály működéséhez teremtették meg a feltételeket, köztük a kajak-kenuénak is. A munka a margitszigeti Sirály Csónakházban, valamint a mellette lévő dunai úszóházban kezdődött meg, a következő évtől pedig újabb úszóház is rendelkezésre állt, de azt a különváló evezősök 1953-ban elvitték magukkal a Kis-Dunára. 1957-ben a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) ugyan feloszlatta a szakosztályát, ám az addig kialakult kajakos közeg a Kossuth Kajak Klub, majd fél esztendőt követően a Magyar Honvédelmi Sportszövetség keretein belül élt tovább. Ennek a társaságnak már 1950-től, tizenhárom éves korától tagja volt az Árpád Gimnáziumba járó Petróczy János, aki 1958-ban a kajak négyes tagjaként világbajnoki második lett 1.000 méteren, egy évre rá pedig a fentebb említett, újpesti Szöllősi Imrével párban Európa-bajnoki aranyérmes 10.000 méteren és ezüstérmes 1000 méteren Duisburgban. 1961 fontos mérföldkő két szempontból is: egyrészt Petróczy újabb Eb-aranyat szerzett (ezúttal a négyessel 10.000 méteren), másrészt a részvételével év végén, a margitszigeti úszóházban újraindították a Honvéd kajak-kenu szakosztályát. Az anyagi támogatás megvolt, de a mielőbbi eredményesség érdekében összeszedték a laktanyákból azokat az éppen szolgálatukat teljesítő kajak-kenusokat, akik korábban már jegyzett eredményeket értek el a sportágban. Petróczy még 1963-ban a szintén honvédos Egri Sámuellel együtt bronzot, 1966-ban pedig az újpesti triót (Szöllősi, Fábián, Ürögi) kiegészítve ezüstöt hozott haza a négyessel 10.000 méteren a világbajnokságról. Utóbbi vb-n a színtiszta honvédos Cseh Ferenc–Hazsik Endre kajakkettős bronzérmes lett 1.000 méteren.

A szakosztály a 70-es évek kezdetére leszállóágba került, és mindössze két versenyzőt adott a válogatottnak: az olimpiai második, világ- és Európa-bajnok kenus Petrikovics Gyulát és Hazsik Endrét. 1973-ban Hazsik lett a Honvéd kajak-kenusainak első profi szakosztályvezetője, akinek irányításával pár éven belül az ország, majd az egész világ legsikeresebb sportági egyesületeként építették újjá a BHSE-t. Újfent összegyűjtötték a honvédségen belüli tehetséges versenyzőket, akiknek olyan feltételeket tudtak biztosítani (pl.: felkészülési körülmények, külföldi utazások, lakhatás, de facto katonai szolgálatmentesség), hogy szinte csak az edzésekkel és versenyekkel kellett törődniük. Mindez akkora szívóerővel bírt, hogy sorban mentek át hozzájuk már világbajnok versenyzők is, ami további pozitív visszacsatolást eredményezett a sportolók fejlődése és a jövő szempontjából. Az 1976-os montreali olimpián induló kajak-kenu csapat versenyzőinek már több mint felét ők tették ki. Az újonnan érkezőkkel rögtön eredmények is párosultak: a Csepelről igazolt Rátkai János két (K-2 1.000 m, K-4 1.000 m), az Egyetértésből jött Bakó Zoltán egy (K-2 10.000 m) vb-aranyérmet nyert 1973-ban Tamperében. Rátkai a következő három vb-ről további érmeket, míg Bakó négy egymást követő vb mindegyikéről egy-egy (azaz sorozatban öt!) aranyat vitt haza. A kajak mellett kenu „fronton” is sikert-sikerre halmoztak: 1978-86 között Buday Tamás négy, Vaskuti István hat (ebből közösen három, 10.000 méteren) vb-elsőségig jutott az egyesület tagjaként. Vaskuti nevéhez fűződik a BHSE első kajak-kenu olimpiai bajnoki címe, 1980-ban Moszkvában (C-2 500 m).

A 80-as évek közepére kinőtték magukat a saját nevelésű fiatalok, a végül nyolc vb-elsőséget (1985-1991 között) begyűjtő Csipes Ferenc vagy a kétszeres vb-győztes Hódosi Sándor (1989), 1985-ben pedig csatlakozott a klubhoz Gyulay Zsolt (6x vb 1., 1986-1991) és Ábrahám Attila (5x vb 1., 1989-1993). E négy kajakos az 1988-as szöuli olimpián megállíthatatlannak bizonyult, ahol 1.000 méteren olimpiai bajnokok lettek, ahogy Gyulay egyéniben is 500 méteren. Eredményüket négy évvel később, Barcelonában mindkét versenyszámban ezüstre „cserélték”, de már Hódosi nélkül. A szakosztály margitszigeti vízitelepe az úszóházzal együtt az idők során leamortizálódott, így 1987-ben megkezdték a Hajógyári-szigeten, a volt honvédségi területen az új bázis kiépítését, amely két évig tartott.

1989 őszén indult meg új helyükön a szakmai munka, ahol az árvizeknek is „köszönhető” kisebb átépítéseket, felújításokat beiktatva a mai napig működnek.

A kenusok 1987-1995 között újabb sikerkorszakukat élték, mialatt Bohács Zsolt, Boldizsár Gáspár, Hoffmann Ervin, Pálizs Attila, Pulai Imre és Szabó Attila összesen tizenegy (4 db egyéni, 1 db kettes, 6 db négyes) világbajnoki győzelemig jutottak. A 90-es évek második felétől a kajakosoknál Beé István, Fehérvári Vince és Hegedűs Róbert révén érkeztek a vb-aranyérmek, egy kivételével mind 200 m-en. Ők hárman 1997-1999 között hét vb-címet szereztek a Honvéd színeiben (1 db egyéni, 3 db kettes, 3 db négyes), amihez Beé István 2001-2007 között további hármat tett hozzá. Edzőjük a 200 méteres távra specializálódott Séra Miklós volt, ahogy annak a Horváth Gábornak is, aki ma a BHSE szakosztály-igazgatója, a kajak négyessel 2000 és 2004 olimpiai bajnoka 1.000 méteren. Sydneyből rajta kívül a Pulai Imre–Novák Ferenc kenupáros is arannyal tért haza, míg Athénban a kajak négyessel Vereckei Ákos már a Honvéd versenyzőjeként szerepelt. Horváth, Vereckei, Kökény Roland és Kucsera Gábor 2005-2006-ban további három vb-elsőséggel (2x K-2 1.000 m, 1x K-4 1.000 m) bővítették a piros-fehér klub éremkollekcióját.

A 2000-es évek végével a hölgyek vették át a férfiaktól a stafétabotot. A saját nevelésű Csipes Tamara mellé 2008-ban Szabó Gabriella, 2009-ben Kovács Katalin és Kozák Danuta is az egyesülethez igazolt, akik nagyon hamar a férfiak sikereihez hasonlókat értek el. 2009-ben a kanadai Dartmouthban rendezett vb-n öt számban is első helyen végeztek, elsősorban a négy aranyig jutó Kovács révén. A következő két vb-n további négy-négy aranyat nyertek, de az igazi csúcsot a 2012-es londoni nyári játékok jelentette, ahol 500 méteren a győri Fazekas-Zurral kiegészült Kovács, Kozák, Szabó négyes, majd Kozák egyéniben is olimpiai bajnok lett. 2013-tól Szabó és Csipes szállította a további vb-aranyakat: előbbi 2015-ig, utóbbi 2021-ig ötöt-ötöt, és Csipesnél a sor még folytatódhat. Nevükhöz fűződnek a szakosztály legutóbbi olimpiai győzelmei: Szabó 2016-ban, 500 méteren a kettessel és négyessel, Csipes Rióban és Tokióban a négyessel diadalmaskodott. A nőknél Csipesen kívül a 2010-es évek végéhez közeledve Medveczky Erika (2018: K-2 1.000 m, 2019: K-4 500 m, K-2 1.000 m), Hagymási Réka (2017: K-2 200 m, 2019: K-2 1.000 m) és Farkasdi Ramóna (2017: K-2 1.000 m) tudott vb-elsőséget szerezni, míg a férfiaknál ugyanekkor Balaska Márk (2017, 2018: K-2 200 m). A klub legfrissebb vb-győztesei 2021-ből, Koppenhágából: Csipes kajak kettesben 500 méteren és Noé Bálint kajak egyesben 5.000 méteren. Fennállása során a versenyzői által gyűjtött 11 olimpiai aranyérmével és közel száz világbajnoki címével a Honvédé Magyarország legsikeresebb kajak-kenu szakosztálya. Küldetésüknek tartják, hogy minden jövőbeni nyári olimpián legalább egy bajnokot adjanak az országnak. Ebben nagy segítségükre lesz a 2021 decemberében bejelentett állami támogatás is (Honvéd Város Fejlesztési Program), ami második ütemében a Hajógyári-szigetn kajak-kenu edzőközpont kialakítását fogja biztosítani.

Mielőtt meghalunk

Két napja fekete kormot takarítok a teraszról. Maria szerint ez szélmalomharc. Várnom kéne. Türelmesnek kéne lennem. Petert és Irenét tegnap búcsúztattuk el. Ezen a szigeten mindenki csak átutazóban van. Kivéve a szomszédunkat, Sebastianót, ő itt született. Régen csend volt, szokta mondani, most nem tud aludni a zajtól. Zajong a jókedv. Azt mondom neki, hogy mi épp ezért jöttünk ide. Ha valaki nem lát rendesen, nagy szüksége van a hangokra. Sebastiano lát is, hall is, aludni viszont nem tud. Én sem tudok. De ezt nem mondom el senkinek. Reggel hatig bámulom a plafont. Majd alszol a sírban, mondom neki vigyorogva, miközben a teraszt söprögetem.

A fekete hamu vastagon lep el mindent. A műanyag kültéri asztalt és a székeket, a napernyőt, a térkövet. Az apróbb nyílásokat nagyon nehéz tisztára mosni a szivaccsal, ahogy a napernyő vásznáról sem jön le rendesen a sötétlő réteg. Egyik nap letörlöm, éjjel lefekszem, nem alszom a hangzavartól, reggel kimegyek, ugyanúgy fekete minden. Így képzelem a poklot. Konstans kis kellemetlenségek sorozatának. Az ember minden nap úgy érzi, megoldotta a problémát, aztán jön az ördög, összefeketéz mindent, és kezdődhet az egész elölről. Türelmesnek kéne lennem. Maria szerint a vulkánkitörés a világ egyik csodája, bizonyíték a természet megzabolázhatatlan erejére. Szerintem idegesítő, hogy nem tudom a teraszra teregetni a mosott ruhát.

Peter és Irene fájó szívvel vált el tőlünk és a szigettől. Szerettek volna még maradni. Jövőre újra meglátogatnak minket. Miután a buszuk elindul a repülőtér felé, mi lesétálunk a tengerpartra. A menekültek hajója még mindig ugyanott várakozik. Kitárt karok. Ez a szöveg olvasható a hajó oldalán. Az a hajléktalan férfi jut róla eszembe, aki „ingyen ölelés” feliratú táblával állt ki a Kálvin térre. Mindenki messzire elkerülte. Mondani kéne nekik valami megnyugtatót. Meg kéne mondani nekik, hogy meddig kell várniuk és mire. Hogy el tudják dönteni, akarják-e erre fordítani az értékes idejüket. Hátha inkább mást csinálnának. Mondjuk, iskolába járatnák a gyerekeiket. Esetleg sportolnának valamit, elmennének egy koncertre vagy fodrászhoz, a karrierjüket építenék, terveznék a nyaralásukat, bevásárolnának egy hétvégi kertipartihoz.

A menekültek arca kicsit fáradt már, de a szemükben remény csillog. Hamarosan új életet fognak kezdeni. Azoknak a barátaiknak, rokonaiknak, akiket nem lőttek le, nem robbantottak fel, akik nem fulladtak bele a tengerbe, már sikerült. Egy kicsit várni kell még, de már nem sokat. Megtanulnak németül, franciául, olaszul, spanyolul vagy angolul. Már el is kezdték, naphosszat duolingóznak a hajón, amikor nem megy el a wifi. Eleinte konyhai kisegítői állást vállalnak majd, amihez nem kell sok nyelvtudás. Zöldség-előkészítő, fehér és fekete mosogató. Buszsofőrök lesznek a londoni double deckereken, nápolyi kávézókban, párizsi pékségekben, düsseldorfi kisboltokban dolgoznak majd, a szerencsésebbek elhelyezkedhetnek a szakmájukban. Kapni fognak egy csomó rosszindulatú megjegyzést. A bőrszínükre, a vallásukra, a nyelvtudásukra. Arra a kérdésre kell majd folyton válaszolniuk, hogy miért nem maradtak inkább az országukban. A válaszukkal sosem lesz elégedett, aki épp megkérdezte. De nem bánják. Tudják, hogy a gyerekeiknek már jobb lesz, és az ő gyerekeiknek még jobb, az ő gyerekeikre pedig, akik a hajón várakozók dédunokái lesznek, igazán nagyon jó élet vár. Talán tényleg így lesz. Meg kéne nekik mondani, hogy meddig kell rá várniuk.

Maria szeretne még dolgokat megnézni. Minden nap kitalál valami új megnéznivalót. Egyik nap búvárokkal merülünk a tenger alá színes halakat nézni a kékségben. Egy másik nap nagy teljesítményű lámpája és egy nagyító segítségével különböző méretű és formájú dolgok textúráját tanulmányozza. Szerves és szervetlen anyagokat tesz a nagyító alá: csipketerítőt, muranói üvegnyakláncot, olajfa levelét, kétszersültet. A következő nap azt mondja, nézzük meg Caravaggio híres szirakúzai festményét, a Santa Lucia temetését. A Palazzo Bellomo felé indulunk, ahol a kép egy utazós blog szerint található. Végigjárjuk az összes termet, de a kép sehol. Kérdezzük a teremőröket, ők ezt a képet sosem látták itt.

A Santa Lucia al Sepolcro felé vesszük az irányt, ahol a festmény a Wikipédia szerint van. Mariát nagyon megérintette Santa Lucia története, aki önszántából vágta ki saját szemét és küldte el vőlegényének. Ezzel üzente meg, hogy eláll házasodási szándékától, és örökre ártatlan marad. A hoppon maradt vőlegény bosszúból kereszténységgel vádolta meg szegény, vak Luciát, akit végül egy hóhér torkon szúrt. Ez a nő a város védőszentje. Nyakából tőr áll ki, kezében egy tányér, rajta két szemgolyó. Úgy tűnik, az olaszok szerint semmi probléma nincs ezzel. Fennkölt dolog a szenvedés. Sőt, a szenvedés mértékével egyenes arányban nő a fennköltség mértéke. Lucia szenvedése igen-igen fennkölt. A hajón várakozó menekülteké nem az. Várni elvégre mindenki tud. Türelmesnek kell lenni.

A Santa Lucia al Sepolcro nevű külvárosi templomban a festmény reprodukcióját találjuk csak meg. Nagy vászon, rossz minőségű utánzat. Egy cikk szerint az eredeti kép 2009-ben átkerült a Santa Lucia alla Badia nevű belvárosi templomba, úgyhogy elindulunk oda. Ám ott sem találjuk. A biztonsági őr azt mondja, az eredeti a Santa Lucia al Sepolcróban van. Jelezzük, hogy onnan jövünk, ő pedig kissé ingerülten, kissé leereszkedően azt mondja, hogy akkor láttuk az eredetit. Mariát nézem, mindjárt elsírja magát. Kimegyünk a templomból, átölelem. Keservesen sír. Mintha ettől a képtől várta volna mesébe illő gyógyulását. Elvégre Santa Luciának is visszanőttek kivájt szemei, amelyek a történet szerint még sokkal szebben ragyogtak, mint korábban. Nem fog meggyógyulni. Ezt most értem meg én is, iszonyú erővel tör rám a felismerés. A gyomromba nyilal.

Este a görög színházban nyári előadást játszanak, Euripidésztől a Bakkhánsnőket. Az első sorba vettünk jegyet, hogy Maria jól lásson. Így mondjuk, de inkább úgy értjük, hogy lásson valamit. A bakkhánsnőket statiszták játsszák. Szép nők üvöltenek a színpadon. Illetve próbálnak üvölteni. Nagyon erőtlenül csinálják. Gyenge kiáltásukat mikroportokkal igyekeznek a technikusok felerősíteni. Teiresziász lép színre. Ember méretű, kerekeken guruló férfi álarc. Szeme két nagy nyílás, a színész kezei kandikálnak ki rajta. A guruló fej mindennek nekimegy. Nagyon vicces. Miért kell nekünk állandóan vakokat néznünk?

Santa Lucia sétál Szirakúza utcáin. Nem is. Két Santa Lucia sétál Szirakúza utcáin. Azt mondja az egyik: én aztán biztosan nem fogok férjhez menni. Mire a másik: akkor kaparjuk ki egymás szemét!

Két Santa Lucia kaparja ki egymás szemét Szirakúza utcáin. Arra megy Teiresziász és megkérdezi: mit csináltok? Mire a két Santa Lucia: kikaparjuk egymás szemét. Mire Teiresziász: ja, bocs, nem láttam.

Két vak Santa Lucia sétál Szirakúza utcáin. Szemgödrükből vér és genny szivárog. Arra megy Teiresziász és megkérdezi: nem láttátok véletlenül a gurulós álarcomat? Mire a két Santa Lucia azt válaszolja: nem. 

Két vak Santa Lucia sétál Szirakúza utcáin. Azt mondja az egyik: bocs. Mire a másik: miért kérsz bocsánatot? Mire az egyik: mert neked mentem. Mire a másik: nem jöttél nekem. Mire Teiresziász: semmi baj.

Két vak Santa Lucia sétál Szirakúza utcáin. Azt mondja az egyik: te, nekem visszanőttek a szemeim. Mire a másik: nekem nem.

Pentheusz úgy gesztikulál, mint egy primadonna, Dionüszosz ripacskodik. Ebből ma már biztosan nem lesz tragédia. Megint fájni kezd a gyomorom. Tompa fájdalommal kezdődik általában. Néha abbamarad. Ha nem, élesedni kezd. Most élesedik. A bakkhánsnők kiáltoznak, de olyan gyengén, hogy az elviselhetetlen. Szedjétek már össze magatokat, sziszegem. Maria meghallja, nevet, de a színpadon folytatódik ugyanaz az erőtlen nyivákolás. Ordítani kezdek a fájdalomtól. Vagy az idegességtől. Darabokra tudnám tépni Pentheuszt, Dionüszoszt, Teiresziászt, Kadmoszt és az egész hellén drámairodalmat. De főképp az összes bakkhánsnőnek mondott statisztát. Fájdalmas üvöltésem pillanatnyi zavart okoz a színpadon, mindenki felém fordul. A gyomrom viszont kicsit kevésbé fáj, úgyhogy a színpadra rohanok, feltépem a hosszú estélyiruhám, és tombolok tovább. Az ültetők és a műszak pedig hirtelen nem tudják eldönteni, hogy ez vajon a show része-e. Tanácstalanul mozgolódni kezdenek. Múlik a fájdalom. Mire felém indulnak, hogy levezessenek a színpadról, már egész jó. Abbahagyom az őrjöngést, várom, hogy kivigyenek. Türelmesnek kell lenni. De ők újra megtorpannak, ugyanis nem várt dolog történik: hatalmas nyílt színi tapsot kapok. Mélyen meghajolok, határozott léptekkel az első sor felé indulok, megfogom Maria kezét, és elhagyjuk a nézőteret. Kint eldőlünk a fűben. Vagy harminc percen keresztül nem tudunk megszólalni, annyira nevetünk. Tiszta fekete lesz a ruhánk, a bőrünk és a könnyektől nedves arcunk a vulkánból odaszállt koromtól. 

A végén állt össze a kép: ez a kötet a szabadságról szól

Sikerült visszafoglalni a rezervátumot? 

A helyzet az, hogy egyáltalán nem azt a világot éljük, amikor forradalmat lehet csinálni bármilyen téren. Nemcsak a magyar belpolitikáról beszélek, hanem itt van az állandó klímapara, plusz a világnak az az üzenete, hogy két perc múlva minden tökéletesen tönkre fog menni. Tehetetlenül állunk ezekkel a dolgokkal szemben.

Az egyetlenegy hely, amin az ember bármikor tud változtatni, legalábbis látszólag, az a szöveg, a fantázia. Ott az ember azt csinál, amit akar. Ezt nagyon szeretem.

Többféle módon megjelenik ebben a kötetben a címbe rejtett csavar, de az egyszerű megfejtése az, hogy a rezervátum maga a társadalom, ahol keretek közé vagyunk szorítva. Vannak jó keretek, mint például, nem ölünk meg senkit, csak mert nem szimpatikus, de vannak rosszak is, amelyekkel ugyan már megtanultunk együtt élni, de amelyeket ettől függetlenül rühellünk. Amikor már a keretek közé szorított kis játszótereket kell visszafoglalnunk, az nagy bajt jelez. Sokféle elnyomásban létezünk egyszerre és nincs túl sok lehetőségünk arra, hogy saját magunk fölött visszavegyük a kontrollt.

Szerinted mennyire sikerülhet ez?

Összességében azt gondolom magamról, hogy minden nehezítés ellenére szabad ember vagyok. Szabad ember vagyok, mert olyan környezetben élek, ahol a körülöttem élők megengedik nekem, hogy szabad döntéseket hozzak, de más a helyzet azoknál, akik mélyszegénységben élnek. Egy olyan fiatalnak, aki mélyszegény családban nő fel, sokkal kevesebb döntési lehetősége van, és nyilván nála milliárdszor több lehetősége van annak, akinek az anyagi helyzete adott esetben megengedi. Azt hiszem, hogy Mészáros Lőrinc szabadabban hozza a döntéseit. Bár a franc tudja. Az oligarcháknak se lehet könnyű.

Mi lendített el az írás felé? Eddig kritikusként, szerkesztőként, újságíróként ismertünk, hogy indult be ez a folyamat?

Az egyetemen a barátaim mind írtak. Az egyik legjobb barátom, Németh Bálint, például verseket írt – ez mindig inspirált. Az egyetem után egy időre elült bennem ez a dolog, az újságíró identitásom kezdett erősödni. Aztán egyszer csak, nagyon bagatell ez az egész történet, volt egy párkapcsolati kínom, amit nem tudtam magamból jól kiadni. Terápiaként megírtam egy szöveget, és az jó szöveg lett. Elküldtem az ÉS-nek, lehozták, és akkor úgy éreztem, hogy ezzel továbbra is foglalkoznom kellene. Aztán a független mentorhálózat is sokat segített, Kiss Tibor Noéhoz jelentkeztem, és a közös munka rengeteget adott. Hosszú idő alatt készült el ez a könyv, összesen nyolc év alatt. Nagyon fura, hogy a végén állt össze a kép: ez a kötet a szabadságról szól. Úgy látszik, hogy az elmúlt nyolc évben, engem a szabadság kérdése érdekelt.

Időről időre felmerül az emberben, nagyjából minden kétharmad után, hogy vajon melyik lesz az a pillanat, amikor innen elmegy.

Azt hiszem, nekem a válaszom az, hogy amikor már nem tudok szabadon dolgozni a kultúrában egyáltalán – mert most azért még vannak erre lehetőségeim –, és el kell mennem olyan munkát végezni, amihez egyébként nincs is kedvem, meg affinitásom, mert olyat az olasz tengerparton is tudok csinálni.

És írni is.

Nagyon szeretném, ha a szépirodalom mindig megmaradna az életemben, de az nem kecsegtet, hogy ebből meg lehet élni. Nagyon kevés olyan író van Magyarországon, aki az írásból él. Muszáj mellette valami mást is csinálni. Nekem ez a kulturális újságírás egyelőre, aztán majd meglátjuk.

Kritikusként milyen érzés a másik oldalon állni? Nem izgultál azon, milyen lesz a könyv fogadtatása?

Nagyon érdekelt. Ha az ember állandóan azzal foglalkozik, hogy elmélyed mások alkotásaiban, és igyekszik összerakni az alkotói szándékot, megalkotni saját olvasatait, akkor nagyon érdekes az, hogy mások ezt hogy csinálják az ő szövegeivel. Pozitívan vártam a kritikákat. Persze, nem tudom, mit mondanék, ha a kötetnek a fogadtatása nem lett volna ennyire szuper. Valószínűleg lenne bennem egy kis tüske, de nagyon szerencsésen alakult, nagyon-nagyon szépeket írtak róla a kollégáim, és összességében baromi elégedett vagyok.

Miért pont a Leszámolás Bukowskival lett a nyitó novella, ami egy nagyon kemény, megosztó, ugyanakkor nagyon vicces szöveg?

Volt olyan kritikus, aki azzal indított, hogy elolvasta ezt a novellát, és be akarta vágni a könyvet a sarokba, de milyen jó, hogy végül is folytatta az olvasást. Arra gondoltam, és ebben a szerkesztőim, Szegő János és Kiss Tibor Noé is megerősített, hogy ezzel kell nyitni, mert felvillant valamit abból, ami később a kötetben történik.

Szó van benne a testnedvekről, függőségről, művészetről, az alkotás nehézségeiről, feminizmusról stb. Egyébként ez lett a popslágerem. Egyszerűen azért, mert nagyon vicces.

Ha már feminizmus, nem ugrottak neked a Keep Your Woman at Home miatt?

Lehet úgy olvasni ezt a novellát, mint egy áldozathibáztató szöveget, de szerintem a bántalmazó kapcsolatnak pontosan ez a dinamikája, így épül fel: elfogadjuk a helyzetünket. Annyira közel vannak hozzánk a falak, és annyira nem tudjuk elképzelni, hogy azon kívül mi van, hogy beleragadunk, és megpróbáljuk belőle a legjobbat kihozni. Az pedig, hogy mi a legjobb, amit ki lehet hozni egy bántalmazó kapcsolatból, elég véleményes. Nem csak elítélni kellene a bántalmazót, hanem az áldozatoknak utat mutatni, hogy felismerjék a helyzetüket és továbbléphessenek.

A variációk a toleranciára ez volt az ÉS-be először elküldött, és a kötetben is megjelent novella. Te mennyire vagy toleráns?

Most már nagyon toleráns vagyok, de hát könnyű egy olyan élethelyzetben toleránsnak lenni, ahol hellyel-közzel megkapok mindent, amire szükségem van. Amikor azt a szöveget írtam, akkor jóval kevésbé voltam toleráns. Ahogy az ember egyre idősebb lesz, úgy nő a toleranciaszint, és sokkal megengedőbb, megbocsátóbb tud lenni bizonyos helyzetekben. Azért az igazságtalanságot, azt nagyon nem szeretem, még mindig.

A Baltazár Színházbeli munkád hogyan került a képbe?

Huszonkét éves voltam, amikor egyszer eljutottam a később mostoha körülményeiről elhíresült gödi sérült otthonba. Borzasztó állapotokkal találkoztam ott, és nagyon nehéz élethelyzetekkel, amiket nem bírtam el, szabályosan elmenekültem onnan. Levizsgáztam morálból, és évekig bántott utána az eset. Amikor épp munkát kerestem, és meghallottam, hogy a Baltazár Színház állást hirdet, úgy éreztem, hogy ez egy jel, és most kicsit jóvá tehetem a korábbiakat. Persze, a Baltazár Színház nagyon más, mint a gödi otthon volt: a főleg Down-szindrómás színészek támogató családi környezetből érkeznek és maga a színházi munka is önfejlesztő folyamat számukra.

Nagyszerű és tehetséges emberek ők, akiktől nagyon sokat tanultam az elmúlt három évadban, és akiket rettentően meg is szerettem.

Most azonban otthagyom a társulatot, mert több időt szeretnék fordítani az írásra.

Hogy állsz a most készülő regényeddel? Az Anziksz olvasói annyira VIP-k, hogy két részletet is olvashattak már belőle.

Nagyon örülök, hogy megjelentek az Anzikszban belőle részletek, mert amikor az ember elkezd írni egy nagyobb lélegzetű szöveget ugyanis ez egy regény lesz, és még soha nem írtam regényt , állandó bizonytalanságban van, hogy amit csinál, vajon kifelé hogy fog mutatni. 

Az európai, a nyugati felelősségvállalásról szeretnék írni, arról hogy mit jelent az, ahogy Orbán Viktor szokta mondani, hogy a keresztény kultúrkör részei vagyunk. Írtam már a Rezervátum visszafoglalásában is, az Apokrif című szövegben a menekülésről, a menekült kérdésről. Ami a legjobban felidegesített engem a utóbbi 10 évben, az egyértelműen az, ahogy a 2015-ös menekültválságra reagáltunk. Ahogy Európa reagált, és különösen, ahogy mi, magyarok. Én most arról szeretnék írni, hogy ha a világ jobb részén élsz, az milyen felelősséget ró rád, és hogy mit jelent az áldozathozatal keresztényi értelemben – vagy létezhet-e ilyesmi egyáltalán 2022-ben a hedonizmus Európájában. 

Volt egy menekült hajó, ami Szicília partjainál vesztegelt három hétig, mert Matteo Salviniék nem engedték kikötni. Úgy éreztem, hogy valami ott nagyon összesűrűsödik abban a képben, így a szövegem is ebből indult ki.

Reményeim szerint Palermóban, a nyár végén fogom befejezni a könyvet. Remélem, sikerül, mert itthon egyáltalán nincs időm írni. Tavaly a barátommal, aki drámaíró, elhatároztuk, hogy minden évben kiveszünk egy hónap szabadságot, amikor elhúzunk az országból, és nem foglalkozunk mással, csak az írással. Az alkotófolyamatnak kell, hogy intenzív legyen. Jó lesz kiszakadni a mókuskerékből, és csak azzal foglalkozni, ami a leginkább érdekel.

Iskola a gyárban

AZ IBS története legalább két részre osztható: az Óbuda előtti és az óbudai időszak. Mik a legfontosabb változások?

Az IBS a kezdetektől egészen 2012-ig az Oxford Brookes University egyetemmel volt stratégiai partnerségben. Utána a University of Buckingham-mel alakítottunk ki hasonló kapcsolatot, a 2014-es óbudára költözésünkkel nagyjából egyidőben zajlott a váltás. Vagyis az IBS története valóban két korszakra osztható fel. Jelentősek a változások. Egyrészt a környezetváltozás, ami az előző helyünk hegyvidéki, budapesti léptékkel zöldnek számító világához képest is előrelépés a Duna közelségével, az oktatási helyszínül is szolgáló parkkal együtt. Másrészt az oktatás helyszíne: gyakorlatilag a gázgyár épületeinek csak a külső struktúráját megtartó, de oktatási célokra átalakított épületbe költöztünk, ami a korábbi Tárogató úti létesítménynél sokkal alkalmasabb arra, hogy oktatási célokat szolgáljon.

Fotó: Dohi Gabriella

Volt abba beleszólásotok, hogyan nézzen ki az új székhely?

Abszolút. Az épület még felújítás előtt állt, amikor megalakult a költözési bizottság, sok mindennel kapcsolatban volt beleszólásunk. Én ugyan nem voltam tagja, de a kollégáim közül többen nagyon szép emlékeket ápolnak a költözési bizottsággal kapcsolatban. Amibe aktívan bekapcsolódtunk, az az oktatási termek kialakítása. Három épületünk van, az adminisztratív épület, ahol javarészt az oktatásszervezéssel, kiszolgálásával foglalkozó kollégák dolgoznak, az oktatási épületünk, a saját képünkre formált tantermekkel, és van a harmadik, amelyben a könyvtár és az informatikai részleg van. És mind a háromnál jeleztük, hogy mire van szükségünk, miben térnek el a gázgyártást segítő létesítmények az oktatásiaktól.

Óbuda szempontjából fontos kérdés,  hogy a diákok, a tanárok, egyáltalán az IBS mennyire él itt. Mennyire hódítja meg magának Óbudát az IBS?

Ha egy intézmény elköltözik valahova, akkor a hosszabb távon elkötelezett munkavállalók előbb-utóbb követik a munkahelyüket. Többen voltak, akik a város másik végéből átköltöztek Békásmegyerre, van, aki a Rómain, 10 percre innen bérel lakást, a munkatársak közül egyre többen laknak a kerületben, és ez jelentősen növeli az óbudai tudatot.

Én magam itt születtem, aztán eltűntem a VII. kerület süllyesztőjében, de most megint itt lakom.

Az óraadóknál kevésbé érezni ezt az elköteleződést, nem töltenek annyi időt itt. A hallgatók? Hát igen, a hallgatóknak az a baja, hogy a parkban vagy a közelben nincs mit csinálni. Idejönnek tanulni, még az is lehet, hogy leülnek a fűre, meg lejönnek a kantinba, vesznek egy kávét, de aztán el fognak menni, mert mit csináljanak itt.

Könyvtárazzanak!

Könytárazzanak, igen, ezt mi is mondjuk nekik.

A Graphisoft Parkban számtalan cég dolgozik, elképzelhető, hogy a hallgatók egy része az IBS elvégzése után itt fog dolgozni. Vannak együttműködési programok az iskola és a cégek között?

Az együttműködésben nem feltétlenül segít a közelség. A hosszabb távú együttműködések legtöbbször emberi kapcsolatokon, ismeretségeken múlnak, és ha valakinek, például a Váci úti irodaházban van a cége, akivel jó kapcsolata van, az oda fog projektet vinni, nem pedig ide, a parkba. Az IBS vezetésében sokszor felmerül a parkkal való intenzívebb kapcsolat, a karrierirodánk és a vállalati kapcsolat központunk vezetői rendszeresen körbejárnak a parkban és egyrészt elmondják az IBS kínálta lehetőségeket, a gyakornoki programjainkat, másrészt a parkban lévő cégeknek is megadjuk a kedvezményes lehetőséget, hogy megjelenjenek az úgynevezett Big Day-en, ami az álláskeresési napunk.

Fotó: Dohi Gabriella

Gondolom, a Covid átalakította az iskola szabadtéri és zárt terű rendezvényeit…

A járvány sújtotta első diplomaosztónkról tudtuk, hogy meg lehet szervezni, de abban nem voltunk biztosak, hogy nem lesznek megint lezárások. Ezért nem mertük a szokásos helyünket, az Óbudai Társaskört kibérelni, és itt, a parkban tartottuk az eseményt. A kis kerti amfiteátrum alkalmasnak bizonyult az ünnepségre, más kérdés, hogy a hallgatók közül néhányan nem találtak egyszerre elegáns és kertkompatibilis öltözetet, és kiderült, hogy magassarkúban nehéz egyensúlyozni a fűcsomók között. Jövőre visszatérünk a Társaskörbe.

Az IBS szomszédságában vannak a híres gázgyári tornyok és az a hatalmas park, ami a szennyezettsége miatt elzárt.  Van bármilyen elképzelésetek a szép, de veszélyes területtel?

Egy oktató kollégámról tudok, aki az utóbbi években rendszeresen feladja a diákoknak feladatként, hogy a barakk gyárépülettel kezdjenek valamit. Teammunkában kell a félév végére letenniük az asztalra megvalósítható ötleteket és hozzá tartozó üzleti terveket. Tehát nem a szennyezettség megszüntetésére vonatkoznak ezek az elképzelések, hanem a gyárépületek hasznosítására.

Nem teljesen elrugaszkodva az előző kérdéstől: egy felsőoktatási campusnak elengedhetetlen része a sportolási lehetőség, illetve a konferenciák, tudományos-szakmai találkozók helyszínének biztosítása. Hogy álltok ezzel?

Az egész oktatásunk arra épül, hogy kis csoportokban, 15-20 fős szemináriumi keretek között dolgozunk, ha bármiféle nagyobb létszámú előadást kell megszerveznünk, azt az online térben tesszük. A hallgatók akkor és úgy nézik meg, amikor és ahogyan akarják, ahogyan illeszkedik a képzési programjukba. A legnagyobb termünk nyolcvan fős, úgyhogy nagy konferencia előadást nem lehet nálunk tartani, de ha az IBS világához tartozó üzleti-gazdasági, többszekciós konferenciáról van szó, azt a kisebb termeinkben meg tudjuk szervezni. Ha nagyobb, a Graphisoft Park cégeit is érintő tudományos és/vagy üzleti eseményre gondolunk, akkor a parkban található nagyobb rendezvénytermeket is tudnánk használni. Sajnos ilyen nagy együttműködésre még nem került sor, de állunk elébe. Ami a sportolási lehetőségeket illeti, itt is a hallgatói érdeklődés, vagyis ebből a szempontból megrendelés határozza meg az IBS sportklubjait.

Volt már foci, kispályás foci, kosárlabda, és azokban az években, amikor nagyobb számban voltak dél-ázsiai diákjaink, krikett klubunk is volt.

2021-ben, a járványtól leginkább szűkre szabott évben volt 30 éves az iskola. Hogyan ünnepeltetek?

A koncepció az volt, hogy a pandémiára való tekintettel olyat szervezzünk, hogy ha nem oldható meg a személyes jelenlét, akkor is történjen valami. Úgy gondoltuk, hogy inkább próbáljunk meg valamit adni a harmincadik születésnapunkra, mint kapni a közösségtől. Végül harminc, az IBS-hez valamilyen módon kötődő civil szervezettel és NGO-val léptünk kapcsolatba.  Ezeket részben korábbi hallgatóink csinálják, vagy részt vesznek a működtetésükben, Amit kínálni tudtunk nekik, az az, hogy az IBS kapcsolathálózatát kihasználva a közösségi oldalakon közösen megjelenünk velük és megjelenési lehetőséget adunk. Néhány szervezetnél személyes jelenlétet is igénylő kapcsolatfelvételt sikerült megszervezni.

Diákokat is toboroztak önkéntesnek a civil szervezetek?

Még ez is lehet, mert az ünnepi események után is kapcsolatban maradtunk a civilekkel. Az ukrán háború miatti menekültválság kezdetekor jelentkeztünk a Menedék Alapítványnál, ahol egy régi kollégánk dolgozik, az önkéntesnek álló hallgatókat odairányítottuk, hogy valóban szervezetten tudjanak segíteni, ne csak a pályaudvarokon tébláboljanak.

Fotó: Dohi Gabriella

Óbudai civil szervezetekkel is felvettétek a kapcsolatot?

Tudatosan akarunk Óbudához kapcsolódni, így az Aquincum-Mocsáros Egyesületet hívtuk, hogy tartsanak egy előadást, a Fák a Rómainnal csónakház bejáró sétát szerveztünk.

Az oktatásba mennyire épült be a civil szervezetekkel foglalkozás?

Személy szerint mint oktatási rektorhelyettes célom, hogy amikor üzleti menedzsmentet, vezetés-szervezést tanítunk, akkor gondoljunk az NGO-kra is, hiszen itt ugyanúgy szervezetekről beszélünk. Egyrészt a gondolkodási hatókörünket tágítjuk ezáltal, másrészt a hallgatók számára kínálunk karriermintát. Lehet civil szervezetnél is dolgozni, alapíthattok társadalmi vállalkozást is. A másik oldalró lpedig az egyesületek, alapítványok is megtalálják a számukra hasznos tudást, kapcsolódást az IBS-ben.
Az IBS30 legnagyobb eseménye a Menedék Alapítványhoz kötődik, még a háború kitörése előtt arra kértük őket, hogy a felhalmozott tapasztalatukat, tudásukat használva beszéljenek a hallgatóknak arról, hogy Magyarországon a letelepedéshez, a hallgatói léten túli élethez mire van szükség, milyen információk lehetnek hasznosak.

Mikor láttuk, hogy ez kezd működni, akkor nyitottunk az ország összes egyeteme felé, mindenkinek lehetővé tettük a részvételt a Menedék előadásain.

Hirtelen megugrott az érdeklődők létszáma, és nagyon pozitív visszajelzések jöttek arról, hogy ez milyen hasznos volt, mennyire nehéz erről információt találni Magyarországon. Hiába van nekünk is egy nemzetközi hallgatókért felelős emberünk a Hallgatói Központban, ő segít a vízumügyintézésben az elején, de hogy azután mi történik, az eddig egy fekete doboz volt, ráadásul sok-sok magyar nyelvű szöveggel bélelve.

Fotó: Dohi Gabriella

Mi az, amit ebből a másfél-két év pandémiás időszakból továbbvisztek magatokkal? Kiderült, hogy mégis inkább személyesen szeretnek tanítani és tanulni az emberek; de lehet, hogy van olyan tudásátadó csomag, amit a kényszermegoldásokból, virtuális oktatásból  be lehet emelni kiegészítő elemként a normál működésbe?

Elsősorban a készséget tudjuk továbbvinni, ami korábban nem volt. Két éve egy technikától irtózó oktatónak nem tudtad azt mondani, hogy oszd meg az óravázlatot a diákokkal, kapcsold be a kamerát, hogy a hiányzók később visszanézhessék az órát, tartsál online konzultációkat, de most minden további nélkül megteszik, sőt, már mondani sem kell. Oktatástechnikai szempontból egy év alatt tíz évet haladtunk előre. Ezek összességében apró változások, de életminőség szempontjából nagyon fontosak, hatékonyabbá lehet tenni a hallgatók és az oktatók közötti együttműködést. Ami oktatási szinten komoly újítás volt, ezért meg fog maradni, az a tükrözött tanterem, amit az első pandémiás félévben vezettünk be. Kettévált a tudás átadás módja: az egyirányú, elsajátításra váró tudást tankönyvből, szakkönyvből, jegyzetből, netről is be lehet szerezni.

Amihez össze is kell gyűlni, találkozni, az a többirányú tudás. Éppen ezért a szemináriumokra már egy minimális felkészültséggel kell jönni, hogy részt is tudj venni a beszélgetésekben, vitákban.

Természetesen nem tudom azt mondani, hogy ez tökéletesen működik, nagy a különbség a mester és az alapszakos hallgatók között, a korkülönbség miatt is, a munkatapasztalatok miatt is, amivel már rendelkeznek. A középiskolából kikerülő diákok számára a legtöbb esetben a tudás megszerzésének aktív módja újdonságnak számít. A folyamatnak valahol a közepén járunk: már rutinosan meg tudjuk tartani az órákat online, és az iskola ebben technikailag maximálisan segítőkész, de még nem mindig tudjuk végiggondolni mint oktatók, mint tárgyfelelősök, hogy mi lenne az adott tárgyhoz, témához a legjobb oktatási megközelítés, ami kiszolgál bennünket, és ami a tanuláshoz vezet. Ennek része lesz az, hogy kidolgozunk egy tréninget mind a hallgatók, mind az oktatók számára.
Újra kell tanulnunk a tanítás és tanulás módját.

Elvitték Kenyérmezőre

Helyi érdek, helyi érdekű vasút

„A vágányok felől nézve sokkal barátságosabbnak tűnik az állomásépület. Még nemzetiszínű zászlót is kitűztek a homlokzatára, graffitiknek nyomát sem látni, már-már megható ez a rendezettség. A legörömtelibb mégis az, hogy ilyen makulátlan, vajszínű olajlábazatot (mustársárga csíkkal) utoljára 1971-ben láttunk, amikor nagyapa kifestette a konyhát. Lehet ezt fokozni? Úgy tűnik, igen. A 10.16-ra ígért vonat 10.16-kor érkezik. Igaz, rajtunk kívül nincsen sem fel-, sem leszálló, ahogy az ilyen környéken természetes” – írtam tizenkét évvel ezelőtt („A semmi ágán ül”; Magyar Narancs, 2010. december 16.), amikor először jártam az Óbuda vasútállomáson. Azon a helyen, amelyről okkal feltételezhető, hogy nem is Óbudán van, ha meg mégis, akkor a lehető legtávolabb mindentől. Óbuda vasútállomás valóban a III. kerületben van, de ott, ahol a madár sem jár. Ez persze csak ma tűnik különösnek. A 19. századi vasútépítések idején, amikor egyértelműen a teherszállításnak állt a zászló, magától értetődő volt, hogy az állomásépületet a település határában építsék, ne kelljen a földekről, a bányákból, a gyárakból a belvárosba vinni a szállítanivalókat. Óbudával is ez volt a helyzet. Míg a vasúti személyszállítás (nagyszabású teherforgalommal kiegészülve) az 1888-ban átadott Filatori gát – Szentendre HÉV-vonalon jelentősnek volt mondható, a következő óbudai vasútnál, amely hét évvel később indult útjára, már kevésbé.

De „óbudai vasút” helyett mondhatnánk itt is HÉV-et. A 19. század végén ugyanis a „helyi érdekű vasút” még nemcsak a Budapestről az agglomerációba tartó zöld vonatokat jelentett, hanem sokkal többet. 

A helyi érdekű vasutak elterjedése egy kormányzati akció eredménye volt, amely mindenféle könnyítésekkel lehetővé tette, hogy sokkal olcsóbban lehessen vasutat építeni, mint korábban. Az 1880-ban született „XXXI. törvénycikk a helyi érdekü vasutakról” olyan tőkebefektetésre ösztönző elemekkel volt teli, mint a jelentős állami hozzájárulás, a kevésbé szigorú szabályok, olcsó vasúti építőanyagok biztosítása, helyi közmunka stb. Ettől kezdve már nemcsak a néhány nagy vasúttársaságnak volt lehetősége jelentős vonalakat kialakítani, de a gazdasági sikerre áhítozó települések, helyi vállalkozók és földesurak számára is megnyílt a pálya, hogy helyiérdekű vasútjaikkal rácsatlakozzanak a fővonalakra.

Fotó: Fortepan

Így volt ez 1888-ban, a szentendrei HÉV megnyitása után, és így volt az 1895-ben átadott Óbuda – Kenyérmező (ma: Esztergom, kertváros) szakasz esetében is, amelynek tulajdonosa a Budapest – Esztergom – Füzitői helyi érdekű Vasút Rt. volt, amely már a nevével is jelezni kívánta, hogy merre jár. A cég történetében nem az 1895-ös epizód volt az első. Ennek a HÉV-nek az első szakaszát 1891 novemberében avatták fel az Esztergom – Almásfüzitő közötti 42 kilométeres pályával, majd fél évvel később a Tokod – Annavölgy és Pálinkaház megállóhely közti 8,2 kilométeres pályát is átadták, ami „előre megfontolt” szárnyvonalként üzemelt – feltéve ha az utasok nem ragadtak a hangzatos nevű végállomáson… A fővárosi kapcsolat két évvel később vált aktuálissá, amikor Zichy Nándor gróf és „érdektársai” is engedélyt kaptak, hogy „a MÁV Budapest – Angyalföld állomásából kiágazólag Esztergom mint forgalmi végpont irányában” kezdjék fektetni a síneket. A korabeli szerződés szerint Zichyék kötelezettséget vállaltak, hogy az „Esztergom – Almásfüzitői Helyiérdekű Vasút Tokod, illetve Kenyérmező állomásáig vezetendő helyiérdekű gőzmozdonyú vasutat a Kenyérmező – Esztergom vonalrész együttes használatával megépítsék, és engedélyük tartalma alatt folyamatosan üzletben tartsák”. A vállalkozók egy három kilométeres szárnyvonalat is építhettek Dorog és a Drasche-bányatelep között, aminek azért volt különös jelentősége, mert az esztergomi HÉV budapesti bővítését elsősorban azért kapacitálták, hogy a dorogi szenet könnyebben szállíthassák a fővárosba. 

 

Elkülönülve

Ahogy a szerződésből is kitűnik, az építkezés összes szereplője ideiglenesnek tekintette, hogy Óbudáról induljanak az esztergomi HÉV-ek. Ekkor már megkezdődött az építkezés, egy évvel később pedig át is adták az új vasúti hidat – amit ma Újpesti vasúti hídnak nevezünk –, így a vonat Pestre is átjutott. Noha a szerződésben azt írták, hogy a „MÁV Budapest – Angyalföld állomásából kiágazólag” kezdődik a HÉV-vonal, a valóságban ez azt jelentette, hogy a vonatok egészen a Nyugati pályaudvarig közlekedhettek. Ráadásul a MÁV az új vonalat a jobbparti körvasúttal is összeköttette. Erre a szén és egyéb nyersanyagok, termékek budai gyárakba, piacokra való eljuttatása miatt volt szükség, de e vágányzati kapcsolat kapóra jött a szentendrei HÉV-et üzemeltető Budapesti Közúti Vaspálya Társaságnak is. Ahogy írtuk is, 1895-ben a szentendrei HÉV járatai ekkor még a Filatori gáttól indultak, amelyhez csak rendkívül nehézkes csatlakozást tudtak biztosítani. (Bővebben: Lóvasút és gyorsvillamos; Óbudai Anziksz, 2020 ősz-tél.) De miután meg tudtak állapodni a MÁV-val abban, hogy a Margit híd budai hídfőjéig tartó pályát ők is használhassák, a szentendrei HÉV-ek budai végállomását a Pálffy (ma: Bem József) térhez helyezhették át.

Ettől kezdve a szentendrei és az esztergomi vonalak valamiféle szimbiózisba kerültek – még úgy is, hogy tulajdonosaik és a Magyar királyi Államvasutak más-más érdekek alapján képzelték el a cégek működését.

Ezen összekapcsolódás inkább a teherszállításban jelentkezett, de nem kizárólagosan. Például az 1900-as menetrend szerint nemcsak a Nyugatiból, hanem a Császárfürdő elől is indultak vonatok Esztergomba, vagyis egy darabig (az aquincumi elágazásig) együtt közlekedett a szentendrei és a füzitői HÉV. Persze száguldásról ekkor még nem beszélhetünk: az 6.16-kor induló vonat félóra alatt ért Óbuda vasútállomásra, Esztergomba pedig csak 9 órakor, vagyis a menetidő 14 perc híján 3 órás volt. Érdekességként említhető az is, hogy voltak olyan tervek is, hogy „Óbuda állomásból kiágazólag Üröm, Pilisborosjenő és Csobánka érintésével, Pilisszentkereszt községig vezetendő szabványos, esetleg keskenyvágányú villamos üzemű helyi érdekű vasútat” létesítsenek. Ezt a jogot a Budapest – Esztergom – Füzitői helyi érdekű Vasút Rt. szerezte meg, de 1906-ban átadta a Magyar helyi érdekű vasutak Rt.-nek, amely 1918-ban átruházta a Magyar gazdasági és kisvasúti Rt-re, ahol örökre asztalfiókba zárták a nagyívű elképzelést. Egyébként a szentendrei HÉV-nél is terveztek egy Pomázról kiágazó szárnyvonalat Csobánkára, de abból sem lett semmi.  

Fotó: Fortepan/Uvaterv

Az esztergomi vonalat 1931-ben vette birtokába a MÁV, az eredeti üzemeltető társulat pedig „Esztergomi Szénvasút” néven teljesen átállt a szállítmányozásra. A MÁV beavatkozására azért is volt szükség, mert a nagy gazdasági válság nyomán a személyforgalom igen csekély  volt, és ezen mindenféle kedvezményekkel sem tudtak segíteni. Ráadásul a vonatnak a negyvenes években már jelentős konkurense akadt az autóbusz képében, amely több mint 70 éven keresztül sokkal könnyebb eljutást biztosított a fővárosból Esztergomba Óbudán keresztül.

 

Omlásveszély

Noha bizonyos feljegyzések szerint a vasút megjelenése hatalmas lökést adott a Dorog felé terjeszkedő agglomerációnak, az időközben 2-esre átszámozott (az 1-es vonal a Budapest – Győr – Bécs) esztergomi vasút virágkora annak ellenére is az ötvenes évekre tehető, hogy Rákosi Mátyás állítólag Dózsafalva néven Doroghoz akarta csatolni Esztergomot. A bányászat, illetve a füzitői szakaszra eső gyárak miatt hatalmas forgalmat bonyolítottak errefelé, és ebből ugyan Óbuda is jócskán kivette a részét nyolcvágányos teherpályaudvarként, ám ez a vasút – talán a távoli állomás miatt – valahogy sosem tudott óbudaivá válni. Messze volt, lassú volt. Valójában csak a közeli termelőszövetkezet Pilisborosjenőről, Pilisvörösvárról stb. bejáró dolgozói utaztak rajta, de a többség a buszt választotta. „1975 nyarán a Hámán Kató Fűtőházban egyszerre tizennégy új M41-es dízelmozdony döglött be a hajtómű csapágy hibája miatt, és újra 424-esek viszik a vonatokat Lajosmizsének, Veresegyházának, Esztergomnak. Választhatok, melyik vonattal akarok elmenni: az esztergomi mellett döntök” – írja Moldova György az Akit a mozdony füstje megcsapott című riporkönyvében, majd azon méltatlankodik, hogy Esztergomban „a mozdonyvezető megfordul a géppel, aztán elmegy ebédelni”, míg „egy régi mester ilyenkor minden idejét a tisztogatásra fordította volna, végigvizsgálja a tömítéseket, szelepeket”. Való igaz, hogy a 2. világháború előtt a mozdonyvezetők fekete keménykalapot és fehér glaszékesztyűt hordtak, a piszkos munkát pedig a fűtőknek kellett végezniük, de a 2. világháború utáni évek véget vetettek az efféle megkülönböztetéseknek.

Fotó: Fortepan/Uvaterv

Budapest ostroma idején a németek felrobbantották az újpesti vasúti hidat, így a vonatok nem tudtak átmenni Pestre, ezért végállomásuk pár évig állandó jelleggel (láttunk már ilyet) a Császárfürdő elé került. A magyar vasút történetének egyik legnagyobb katasztrófája is itt történt: 1952. december 26-án, reggel 6 óra 39 perckor helytelen váltóállítás miatt a szentendrei HÉV motorkocsija egy várakozó 324-es gőzmozdonyba rohant, amely az esztergomi kocsikat vitte volna. A balesetnek 26 halálos áldozata és 59 sérültje volt, a vétkesnek kikiáltott váltóőrt két nap múlva statáriális bíróság elé állították és még aznap kivégezték. Noha az eset későbbi rekonstrukciója során kiderült, hogy a munkakörülmények korántsem voltak ideálisak és szinte kódolva volt egy efféle baleset, 1955-ig minden maradt a régiben.

Ha itt véget érne a történet – de elmehetnénk majdnem az ezredfordulóig  –, az óbudai (esztergomi) vasutat simán el lehet intézni azzal, hogy „szóra sem érdemes”. De a 21. században megkezdődtek mindenféle törekvések az esztergomi vonat korszerűsítését illetően, ami nem mondható sikertörténetnek, ám a befektetett tengernyi pénz megtette hatását, és mára a felújított pályának és a korszerű járműparknak köszönhetően sikerült elérni a réges-régi célkitűzést, ami másutt magától értetődő: gyorsabban eljutni vasúttal a célállomáshoz, mint busszal. Nos, a jelenleg érvényes menetrend szerint a Nyugatiból 1 óra 5 perc alatt ér a vonat Esztergomba, a 800-as számot viselő távolsági busszal viszont az út az Árpád híd pesti hídfőjétől 10 perccel tovább tart. (A vasút számára azonban rossz hír, hogy az esztergomi állomás ugyancsak a város szélén van, ahonnan jóval több mint 10 perc kell, hogy az ember eljusson a belvárosba. Például a buszvégállomáshoz.) Újdonság az is, hogy 2020 óta Rákos állomásról is indítanak vonatokat, amelyek Piliscsabáig közlekednek. De a vasúti fejlesztésből Óbuda is részesült: 2015-ben az egykori Aquincum felső megállót a HÉV-re való átszállás megkönnyítése érdekében áthelyezték, illetve pár kilométerrel távolabb átadták Aranyvölgy megállóhelyet – elsősorban ennek van jövője. Az 1-es villamost akarják idáig meghosszabbítani, ám nemhogy határidő, de még publikus időpont sincs, hogy mikor kerülhet erre sor.

Ami pedig Óbuda vasútállomást illeti: a vágányok felől továbbra is sokkal barátságosabb az épület, bár homlokzatán nincs nemzetiszínű zászló.

De kerékpártároló, rendezett parkoló van, muzeálisnak is mondhatjuk a neon Óbuda feliratot, bár meg lennénk lepve, ha sötétben világítana. Az utasperon is a felújítás nyomait viseli, a szokásos szürke-bordó műkő hever mindenütt, az elektronikus utastájékoztatóról azonban nem derül ki, hogy mikor jön vagy megy a legközelebbi vonat. Óráinkat sem érdemes egyezteti: a peroni nagy óra rendületlenül delet (éjfélt) mutat. A jegypénztár nagy sárga automata. És igaz, hogy a felvételi épület ugyanolyan szürkés rózsaszín, mint 12 évvel ezelőtt, és belülről a váróterem mustárcsíkos olajlábazata is megvan még, ám belépni nem lehet, ezért csak az üvegen keresztül állapítható meg, hogy a helyiséget teljesen kiürítették. A forgalmi irodán lévő „omlásveszély” tábla arra utal, hogy az épületet a felújítás nagy ívben elkerülte. 

Fotó: Legát Tibor

Még a pártüdülőben is lopták a zsírt

Az MSZMP üdülője a Római északi részén, a mai Szent János (akkor: Somogyi János, a hajdani Vörös Hadsereg útja és a Duna-part között) utca sarkán el volt zárva a nagyközönség elől, de az alacsonyabb rangú pártmunkások is csak ácsingózhattak rá. Ez időnként házon belül is okozott zűröket. Amikor 1987-ben egy körzeti párttitkár, mellesleg munkásőr hiába próbált az illetékes pártszerveknél magának legalább napi két-három órára belépőt szerezni, pedig csak „a többi elvtárs zavarása nélkül hevert volna a gyepen”, igénye elutasítása „mély csalódást okozott elvtársaiban”. Mint a bizonyos Karakas elvtársnak írt, ma a Magyar Nemzeti Levéltár dossziéiban megtalálható panaszból kiderül, csak a fizetett pártapparátus tagjai juthattak be a Római-parton lévő üdülőbe.

Ennek ellenére a Római pártvonalon sem számított igazán exkluzív helynek. Noha volt rá példa, hogy a kultúrkorifeus Aczél György is megfordult itt, az igazi pártelit ritkán járt ide.

Náluk sokkal inkább a Balaton volt a sláger: Arács, Földvár, Tihany, vagy a balatonőszödi kormányüdülő – és mindenekelőtt Aliga, ahol a zárt, kettes részen Kádár is minden évben hosszabban időzött a feleségével. A pártfőtitkár, aki az imázsa szerint zsigerileg kerülte a luxust, telente és minden májusban egy hónapot töltött Dobogókőn is. Oda leginkább a pártapparátus káderei kaptak beutalót, míg Leányfalun a Politikai Bizottság tagjai nyaraltak a családjaikkal, sőt, ott többen víkendházat is szereztek a közelben.

Ehhez képest „a Római-part alacsonyabb presztízsűnek számított a vidéki üdülőkhöz képest, ide vidéki funkcionáriusok jártak kikapcsolódni, illetve alkalmanként a pártvezetők töltöttek el egy-egy hétvégét” – írja Majtényi György a korabeli szocialista elit életmódjáról írt könyvében. Mint a történész kiemeli, a Rómait a többség hosszabb tartózkodás helyett inkább hétvégi strandként vette igénybe: kisebb volt a zsúfoltság, mint a nyilvános strandfürdőkben, a környezet pedig kellemesebb, mint akár a Pártfőiskola Ajtósin (Ajtósi Dürer sor – a szerk.) lévő uszodájánál.

A háború előtt még sajtómunkások fröccsöztek itt, az akkor már nagyon népszerű Rómaihoz tartozó ingatlanon. Az Esti Kurir című napilap kiadója, a Libertás Irodalmi és Lapkiadó Vállalat Rt. 1932-ben szerezte meg a hivatalosan csillaghegyinek mondott telket. Mint azt Kecskés Zoltán, a Római-part hajdani csónakházainak krónikása és emlékséták szervezője feltárta, az üdülő épületét a neves építész testvérpár, Vágó László és József egyike tervezte – további tényeket, képeket, tervrajzokat azonban erről nem ismerünk. A következő adat már a kommunista hatalomátvételt jelzi: a nyaralót 1948 után Szabadság üdülőtelepre nevezték át, egyaránt utalva a Rákosi idején kötelező, a politikai valósággal erős kontrasztban lévő köszöntésre és a nyári pihenésre.

Ebből lett 1956 után MSZMP Római-parti Sporttelep. Ekkor az üdülőnek még saját csónakjai voltak, a fennmaradt költségvetése szerint pedig a beutaltaknak rendszeresen tartottak házi mozielőadást, hetenként egyszer városnézést szerveztek a Közlekedési és Műszaki Vállalat gépkocsijával, a gyerekeket pedig állatkertbe vitték. A kapacitást olyannyira kihasználták, hogy az üdülő „szombat-vasárnapi vikkendkor zsúfolásig volt, nem volt egy talpalatnyi hely sem” – mint azt az üdülővezető írta feljebbvalóinak 1960-ban. Panaszokkal teli beszámolójából tudjuk, hogy még egy ilyen, mégiscsak kivételezett helyzetű pártintézményben is alapvető ellátási és munkaerő-problémákkal küzdöttek. Minden évben égető probléma volt például a sütemények biztosítása, miután pedig a rendes szakács, „Szabados elvtárs” áttette székhelyét az NDK-ba, igazán nagy szakácsmizériába kerültek. Panaszkodtak is a színvonalra a vendégek, amit Tóth Jánosné üdülővezető azzal magyarázott, hogy a konyhai segítők hosszas könyörgésre voltak csak hajlandók eljönni, és a pályakezdő fiatalokról már szezon közben derült ki, hogy alkalmatlanok: „Úgy vagyunk, örülünk, hogy kapunk valakit, mert választékunk nincs”.

Az intézményvezető a kultúrossal is elégedetlen volt, mert az nem volt hajlandó munkaidőn kívül a vendégekkel foglalkozni, mondván, ő csak nyolc órára van bejelentve – a nyaralók különben is kevesellték a lehetőségeket, a hatvanas évek elején „állókuglit és billiárdasztalt” (micsoda kispolgári elhajlás) akartak.

Ennél nagyobb gond volt, hogy a belső jelentések megállapításai szerint „elburjánzott a pletyka”, a pártfegyelem rákfenéje.

Az sajnos nem derül ki a hivatalos feljegyzésekből, hogy pontosan milyen ügyeket vett szájára a fontos elvtársakkal napi szinten kapcsolatba kerülő üdülős brigád, mindenesetre az intézkedést megfoganatosították: arra jutván, hogy a sajnálatos szóbeszéd minden bizonnyal a párt- és tömegszervezeti munka elhanyagolásával függ össze, „szabadpártnapokat” tartottak, ahol a dolgozóknak az aktuális kül- és belpolitikai helyzetről tartottak nyilván rendkívül izgalmas tájékoztatót.

De nem csak politikai problémák jelentkeztek még egy pártüdülőben is, az az államszocializmusban tipikus vállalati lopásoktól sem volt mentes. Egy belső ellenőrzés 1967-ben komoly hiányosságokat állapított meg a gazdálkodásban, azt panaszolták, hogy állami vállalatok helyett még a párt alá tartozó intézmény is kisiparosokkal végeztet el bizonyos munkákat, ráadásul gyenge minőségben.

Úgy tűnik, a pártvagyont is többen közösként kezelték, és fű alatt apránként próbálták azt visszaprivatizálni.

A júniusi ellenőrzés napján legalábbis éppen 15 kiló zsír, 80 deka tarja, 10 kg kristálycukor hiányzott a leltárból, és jellemezte a helyzetet, hogy „az üdülővezető férje részére a konyhafőnök külön főzött” olyan ételeket, amik nem szerepeltek az étlapon – az ellenőrzés napján bónusz páros debrecenivel, roston sült csirkével és halászlével kedveskedett neki. A vendégek ugyanekkor egyhangú étkeztetésre, bunkó kiszolgálókra, általános figyelmetlenségre panaszkodtak. A hiányosságokat a gazdaasszonyok fegyelmezetlenségére fogták, és azt a gyakorlatot kárhoztatták, hogy még egy ilyen, biztonsági szempontból is kiemelt intézményben is újsághirdetésekkel vesznek fel dolgozókat, akiket előzetesen nem is kádereznek le rendesen.

Ezen később az állambiztonság bevonásával igyekeztek változtatni. A III/III. „merénylet-rombolás vonalon” tartotta rendszeres ellenőrzés alatt az objektumot, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) állományában megtalálható dokumentumok szerint rutinszerűen ellenőrizték a szomszédos lakóházakat, „politikailag kompromittált”, kockázatot jelentő személyeket keresve. Ők már a 41 munkatársat is lekáderezték, és évente egy-két embernél figyelmeztették is az illetékest, hogy ne vegye fel a jelentkezőt, mert priusza volt, vagy mert „politikailag nem volt elég megbízható”. Az üdülővezetővel a konspirációs szabályok betartásával szintén folyamatosan egyeztetett az állambiztonság, de a konyhán, az étteremben, a presszóban és a portán is volt társadalmi kapcsolata a III/III.-nak. Velük legalább háromhetente találkoztak még a nyolcvanas évek végén is.

A pártüdülőt a nyolcvanas évek elején felújították és kibővítették, a harmincas években emelt épület mellé egy másik szárnyat húztak fel.

A 16 apartmanban, a 28 kétágyas szobában és a kerti fa bungalókban ekkor összesen 176 férőhely volt. Szezonon kívül ezekbe a Coop-Tourist is szervezett bolgár, keletnémet és csehszlovák csoportokat, a csúcs azonban természetesen a nyár volt. A szabadszombatok bevezetésével a pártapparátus víkendigénye is megnőtt, hétvégenként 500-an is kimentek a pártüdülőbe – a belső szabályzat szerint 300-an a KB apparátusból, 100-an a Budapesti Pártbizottságból kaphattak belépőt, de a Párttörténeti Intézetből, a foxi-maxi Politikai Főiskoláról és a szintén az MSZMP alá tartozó Társadalomtudományi Intézetből is rendszeresen látogatták az intézményt.

A visszaemlékezések szerint a pártapparátuson belül rendszeres volt a belépők cserélgetése, hogy akár álnéven további ismerősöket vigyenek be. A nyolcvanas évek közepén 55 Ft volt a napi élelmezési keret, a kétszobás lakrészt 600, az egyszobásat 250 Ft-ért számolta el az üdülő. A presszókávét öt (külső szerveknek hét) forintért, a Balatonarácsról jövő termelőszövetkezeti bort 30-ért, a leányfalusi, saját főzésű pálinka literjét 140-ért számolták el. Az infrastruktúra nem volt sokkal jobb, mint egy átlagos vállalati üdülőben. Kinti büfé vörös-fehér mozaikkockás köveken hosszúlépéssel és a hidegtől gőzölgő Leó jégkrémmel, ping-pong asztalok, gyereklocspocsoló. Az extrát a kinti 25 méteres úszómedence jelentette, bár azt időnként a bejárós napközis csoportok foglalták el.

A rendszerváltás előtti utolsó évtizedben a fellazulást mutatta, hogy a szezon egyik fő eseménye már a pártüdülőben is az első magyarországi Forma 1-es verseny volt, a gyerekek pedig nagyrészt a kétforintosokkal működő benti játékgépekkel (olimpiai tízpróba és az úton átkelő-kilapuló békás játék) voltak elfoglalva. Nem sokkal később azonban ismeretlen okból leégett a pár éve felújított épületszárny: az állambiztonsághoz bekötött portások próbálták megakadályozni, hogy a kiégett szobákba felszökjenek a kíváncsiskodók. A régi épület és az ebédlő, benne Nemcsics Antal óriási szgraffittója megmaradt: rajta vízparti pihenők, nyaralók, a jobb alsó sarokban az alkotó szignója és az évszám: 1961.

A rendszerváltást közvetlenül megelőző hónapokban az állambiztonság még hosszabb távra tervezett, 1988 őszén beszervezésre alkalmas újabb jelölteket kerestek éppen a pártüdülő személyzetébe.

Ekkor azonban már a belső pártiratok is az idők változásától lettek pecsétesek. A „nehezebbé vált gazdasági helyzet” miatt szigorúbb gazdálkodást és az üdülők saját bevételeinek növelését (több bevételt a presszóból és a söntésekből! bérbeadást! legyen külső rendezvényhelyszín a pártingatlan!) írtak elő, vagyis megszorításokat és a piaci szempontú gazdálkodásra való áttérést forszíroztak.

„A társadalmi tulajdon hanyag kezelőivel, megkárosítóival, az erkölcsi normák megsértőivel, a munkaköri kötelezettségüket megszegőkkel szemben az eddiginél határozottabb és következetesebb felelősségre vonást kell alkalmazni” – jelezték, hogy a jövőben kevésbé nézik el a párton belüli kisstílű lopásokat. Közben azonban már elkezdődött a vagyon sokkal nagyobb volumenű kiszervezése. A balatonarácsi pártüdülőt ismeretlen kapcsolaton keresztül egy nyugatnémet állampolgár kapta meg a következő öt évre, hogy a baráti körének szervezzen oda saját zsebre nyaralásokat; magyar állampolgárok azt a jövőben nem használhatják – figyelmeztetett egy 1989-es pártirat.

A Rómainak kissé más sorsa lett. A rendszerváltás idején törvénybe iktatták, hogy a volt MSZMP-ingatlanok körét csak oktatási célra lehet hasznosítani. Így került a római-parti volt pártüdülő a HOSTIS Nevelési-Oktatási Közalapítvány érdekeltségébe, akik aztán részben a vendéglátóipari szakképzés gyakorlati képzőhelyeként használták azt, miközben Hotel Római néven szállodaként üzemelt az épület. 2016-ban zártak be, azóta az ingatlan használaton kívül van. Az elvadult kertben még jól kivehető a korábbi sövények maradéka, a fű között vad eper nő, a büféasztalon macska nyújtózik, az úszómedence repedésein új növénytársulások jelennek meg. Az épület ajtóit és ablakait a korábbi behatolások után az elmúlt hónapokban belső fémrácsozattal zárták le. A pártüdülő fővárosi tulajdonban van, tudomásunk szerint jelenleg is új funkciót keresnek neki.

Dunában, strandon, uszodában

Manapság három strandfürdő (Római, Pünkösdfürdői és a Csillaghegyi) várja a nyári szezonban a felüdülésre vágyó tömegeket a kerületben, illetve vannak olyan szállodák, ahol szintén lehet lubickolni. Újabban – kísérleti jelleggel – a Római-parton ismét lehet a Dunában fürdeni, amelyre egy kis elkerített partszakaszt jelöltek ki. A két világháború között ennél több strandolási és fürdőzési lehetősége volt a népeknek, ezek között akadt uszoda, strandfürdő és a jó öreg Duna. A településen kialakult fürdőkultúra még ennél is régebbi múltra tekinthet vissza, amelynek alapját a tiszta és bőséges vizek adták.

Óbuda Újlak, Duna Strandfürdő Fotó: Fortapan/Bokor András

Óbuda kiváló földrajzi adottságainak köszönhetően egészen egyedülálló vízrajzzal büszkélkedhet. A terület változatos és jelentős mennyiségű vízgazdagságát – természetesen a Duna folyó mellett – a magasabban fekvő helyekről lefolyó patakok, illetve a különböző források, karsztvizek biztosították. Mint oly sok minden, a helyi fürdőkultúra és fürdőélet is a rómaiakkal érkezett a településre az i. sz. 1. században. Budapesten összesen 18 római kori fürdőt tártak fel a régészek, ebből 16 Óbudán van. A rómaiak kifinomult és komoly szakértelemmel használták ki Óbuda-Aquincum vízkészletét, amely különböző méretű és funkciójú fürdőkben, kutakban és egy hatalmas vízvezetékben öltött formát. Ezek lenyűgöző nyomai a mai napig láthatók, de ezeknél a romoknál talán sokkal fontosabb magának a fürdőzésnek – mint általános higiéniai és kikapcsolódási, relaxációs program – a megalapozása, amely erős hatással volt a következő évszázadokra. 

A Római Birodalom kivonulása után az óbudai fürdőkultúra jelentősen megváltozott. A középkorból az első feljegyzés, amely fürdőkhöz kapcsolódik, 1187-re datálódik, amely az első óbudai kórházról, ispotályról tájékoztat. Az akkoriban Felhévíznek nevezett területen, a mai Lukács és Császárfürdők helyén, az esztergomi johanniták alapították meg a Szentháromság Kórházat Az elnevezés nem véletlen, hiszen ez a föld is bővelkedett, bővelkedik meleg vizű forrásokban, amelyek gyógyhatása régóta ismert volt. Ezt használták ki az itt gyógyító szerzetesek is. Ebben az ispotályban nem élvezeti, tisztálkodási, hanem orvosi célokra használták a vizet.

Az oszmán török korban (1541-1686) ismét fellendült a fürdőélet Óbudán, amely már nemcsak a gyógyítást szolgálta. Az iszlám vallásban a rituális fürdőnek komoly szerepe van. Az igazhitűeknek testben és lélekben egyaránt tisztának kell lenniük. A török fürdők jórészt római mintára készültek, de méretüknél fogva kisebbek voltak. A törökök „csendes orvosnak” nevezték fürdőkomplexumaikat. Budán a török fürdők kisebb változatai terjedtek el, ezeket ilidzsá vagy kaplidzsá néven emlegették.

Fontos volt, hogy forrásvíz fölé emeljék a fürdőket, mert az iszlám tanítása szerint csak a folyó víz alkalmas a testi tisztálkodásra.

A török fürdőket egyaránt használhatták férfiak és nők. A nagyobb fürdők esetében két külön részt biztosítottak a fürdőzők számára, a kisebbek esetében pedig megszabták, hogy vagy bizonyos napokon, vagy bizonyos napszakban használhatták felválta a fürdőt a nők és a férfiak. A török hódoltság végével Óbuda (Buda) területén nem szűnt meg a fürdőélet, csak átalakult. 

1686-ban a Szent Liga csapatai felszabadították Budát, ezáltal Óbuda városát is. A harcok során a fürdők is jelentős károsodásokat szenvedtek, de hamar újjáépítették és használták őket. A Királyi Kincstár lett a fürdők új gazdája, amely sok esetben bérlőknek adta át a hasznosítás jogát. A település is jelentősen átalakult, amely elsősorban a nagy arányú betelepítéseknek volt köszönhető. Ettől a korszaktól vált Óbuda egy sokszínű, sok nyelvű, nemzetiségű és vallású településsé. A helyi fürdőélet egyik új jelensége volt a nagy létszámú óbudai zsidó közösség kialakulása. A zsidó kultúrában, vallásban is kiemelt szerepet játszik a tisztálkodás. Csak így lehet Isten színe elé járulni, áldozatot bemutatni. Óbuda új földesurai, a Zichy-család (helyi uralmuk 1659-1766) befogadta a máshonnan elüldözött zsidó családokat, akik elsősorban kereskedelemmel foglalkoztak. A zsidó közösség életében nemcsak a zsinagóga játszik központi szerepet, hanem a rituális fürdő, a mikve is. Ez a fürdő bizonyos értelemben még a zsinagógánál is fontosabb épületnek számított, ha például a közösség eladósodott, a mikve épületét akkor sem adhatták el, a zsinagógát viszont igen. A rituális fürdést a zsidó hagyomány szerint Mózes írta elő népének, így férfiak és nők is használták a fürdőket. Az óbudai mikve a zsinagóga mellett állt és működött, egészen a holokauszt idejéig.

Ezen rövid óbudai fürdőtörténeti bevezető után egy fontos korszakhatárhoz érkeztünk el, amely a modern értelemeben vett fürdőélet létrejöttét jelzi. A XIX-XX. század fordulóján egyre fontosabb szerepet kapott a szórakozás és a különböző szabadidős tevékenység az emberek életében. Ezek között is élen járt a sport és a sok helyen reneszánszát élő fürdőélet. A fővárosi fürdők szabályozására és működtetésére alakult meg 1922-ben a Budapesti Fürdőváros Egyesület, illetve az 1930-as évek közepén a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság. Megnyitottak az első fővárosi strandfürdők és Duna-strandok, amelyek zöme Óbudán volt. A hivatalos strandfürdők megnyitása előtt Óbudán elsősorban a természetes vizek biztosítottak lehetőséget a víz melletti kikapcsolódásra.

Fürdőzésre adott volt a Duna és az egykori malomtavak, vagy a későbbi időszakban a Cserépgyári tó Csillaghegyen. A két világháború között nyitotta meg kapuit a három közismert kerületi strandfürdő. 

A Csillaghegyi Strandfürdő – eredetileg Árpád fürdő – a főváros legrégebben működő strandja. Az 1880-as évektől egy malomtó jelentette a fürdőt, amelyet a későbbiekben is megtartottak, de természetesen kiépítették, leburkolták. A gyönyörű környezetben, 90 ezer m2-en elterülő fürdő – 2022-es új nevén: Csillaghegyi Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda – 2018-ban nyerte el mai formáját, azóta számos nyitott és fedett medencével, wellness szolgáltatással várja vendégeit. A páratlan környezetben, hegyoldalban kialakított fürdő mindig is nagy népszerűségnek örvendett, ahol medencéken kívül több napozó, sport- és játszótér, étterem, szálloda, homokpihenő, rózsaliget is helyet kapott. A fürdő nagyobb részén erdős terület, park található. Valamikor itt nyaralók, hétvégi házak voltak, sőt, még gyermektábor is. Rangos sporteseményeket is rendeztek a fürdőben. A strand területén feltörő artézi vizet magas ásványianyag tartalma miatt 1904 óta palackozzák és forgalmazzák. 

A szerényebb méretű Pünkösdfürdői Strandfürdő 1935-ben épült a kiváló sportoló és építész, Hajós Alfréd tervei alapján. Nevének eredete az itteni forrásvíz fellelésének dátumához kötődik, amely Pünkösd napján volt 1934-ben. Azonban ez a forrás önmagában kevés egy strandfürdő üzemeltetéséhez, így a megfelelő mennyiség miatt a szomszédos Rómaifürdőtől jön plusz víz. Az egyedülálló környezetben, a Duna partján fekvő fürdőt hangulatos rózsalugas, kiváló levegő és modern medencék teszik kényelmessé. A strandfürdőben 3 medence üzemel. 2002-2003-ban a strandot teljesen felújították. Üzemeltetési és finanszírozási nehézségek miatt azonban hamarosan be kellett zárni, és egy ideig nem látogathatták a modern strandot a fürdőzni vágyók. Az áldatlan helyzet 2008-ra rendeződött, a fürdő ismét megnyílt. 

Talán a legnépszerűbb kerületi strand, a Római Strandfürdő. A mai strand területén már a római korban is működött fürdő és egy rituális kert (Szent Liget) is, ahol különböző vallási szertartásokat tartottak: a fürdő műemléki védettség alatt áll. A strandfürdő területén 14 forrásvíztárolót tártak fel a régészek és innen indult a római vízvezeték (aquaeductus) is. A középkor folyamán az itt feltörő és egy kisebb tavat alkotó vizek partján ispotály működött. A XVIII. század elejétől a katonaság használta ki az itt felbukkanó vizeket és egy lőpormalmot üzemeltetett a területen. A felhagyott malom mellett fekvő tó lett a későbbi fürdő első „medencéje”, hiszen szívesen jártak ide fürdeni az emberek. A Római Fürdő Rt. 1930-ban alakult meg, majd egy megvásárolt korábbi magántelken felépítette a strandfürdőt, amely kisebb változtatásokkal ma is eredeti területén működik. A szomszédos telken egy szépen kialakított közpark volt 1896-tól, amelyből arborétumot alakított ki a Kertészeti Egyetem,  botanikus kertként 1967-ig működött. A fürdőt 1964-ben újjáépítették, infrastruktúráját fejlesztették. 2000-ben ismét átépítették és korszerűsítették a strandot, ahol ma 3 medence – gyermek, élmény és úszó – működik, emellett csúszda, nyakzuhany, pezsgőztető kényezteti az idelátogatókat. 

A fentebb szereplő strandok széles körben ismertek, de voltak Óbudán olyan fürdők, uszodák a korábbi évtizedekben, amelyek jelentős szerepet játszottak a fővárosi fürdőéletben, mégis ma már alig ismerik nevüket, történetüket.

Kezdjük a sort Óbuda elfelejtett strandjai közül a békásmegyeri Attila Strandfürdővel. Az egykori fürdő vizét az Attila-forrás (más néven Bründl-forrás, patak) biztosította, amelyet az 1910-es évek elején gyűjtöttek medencébe. Igaz, kezdetben mosásra használták az amúgy 23 0C-os vizet, de 1920-ban a Zurmühl család igazi fürdővé alakította. Az egykori Békásmegyer felső HÉV állomással (már megszűnt állomás, a mai állomástól északra működött, Budakalász határában) szemben, egy sík tisztáson állt a két medencés fürdő, amelyhez 40 kabint is építettek. A II. világháborúig csinosították és fejlesztették a fürdőt, de az ostrom idején súlyos károkat szenvedett. A medencéket még rövid ideig használták a mindenre elszánt helyi fürdőzők, aztán az Óbuda MGTSZ kezelésébe került a terület, amely melegházas virágtermesztésre hasznosította.

Forrás: Óbudai Múzeum

Innen nem messze, a Római-parton várta vendégeit az ország akkori legnagyobb, 125 méter hosszú medencéjével büszkélkedő Hungária Strandfürdő és Weekendtelep. Erre a strandra leginkább a Rómain lakó lokálpatrióták emlékeznek, pedig igen komoly múlttal rendelkezik. A hajdani fürdő a Nimród utcával szemben, a későbbi Béke Csónaktelepen állt, két bejárata a Nánási út és a Duna-part felől nyílt.  Története 1919-ben kezdődött, amikor az akkor még üresen álló parcellára, egy ideiglenesen kiásott „medencébe” vezették a Római Strandtól a vizet. Ezt követően több vállalkozó próbálkozott egy modernebb strandfürdő felépítésével és sikeres működtetésével, de mind kudarcba fulladt, a várt haszon elmaradt. Aztán 1932-ben a Tisztviselők Strandfürdő Csónakház és Weekendtelep Szövetkezete lett a tulajdonos, amely sikeresen átépítette, fejlesztette a komplexumot, ami hamar a fővárosiak egyik kedvelt kikapcsolódási és fürdőző helye lett. A hosszú, fakorláttal körbevett, meszelt falú betonmedence mellett homokos part és egy emeletes kabinsor volt. Az árnyékot adó zöld környezetet fásítással és füvesítéssel igyekeztek megoldani. A strandhoz zenés vendéglő és nyolc kis pirostetős víkendház tartozott, amely a kényelmet biztosította. A fürdő 1940-ben Wittmann József tulajdonába került, aki Szent István Strandfürdőnek keresztelte át a helyet, amely a II. világháborúban jelentős sérüléseket szenvedett, és az 1945. évi januári árvíz is pusztította. A létesítményt 1950-re építették újjá, államosítva nyitotta meg kapuit Béke Strand néven. A régi-új fürdőt többször átalakították, éttermét és a víkendszobák számát bővítették. A fürdeni vágyók további kényelmét szolgálta, hogy egy ideig szinte a strand bejáratánál volt a 34-es busz végállomása. Azonban ez sem mentette meg a fürdőt, látogatottsága visszaesett, így végleg bezárt. A hatalmas medencét betemették, a területet hasznosították.

Közvetlenül a Duna-parton is működtek szabadvízi strandok a két világháború közötti időszakban a Rómain. Ezek közül a leghíresebb az 1921-től működő Duna Strand volt, amelynek kiépítése Haluskay Sándor főmérnöknek köszönhető.

Ez a mai Szent János utca és Losonc utca közötti partszakaszon várta a nyíltvízi strandolás szerelmeseit. A strand két részből állt: egy vékony parti sávból, amelyhez a Dunában kijelölt (elválasztott) vizes rész tartozott, valamint a parti sétány túloldalán kialakított homokfürdőből. A háborút követően a Római-parton működő nyíltvízi strandok – illetve a fürdési lehetőség – még egy ideig megmaradtak, de 1973-tól hivatalosan tilos lett a Duna budapesti szakaszán a folyóban fürdeni. 

Óbuda Újlaki Duna Strandfürdő Fotó: Fortepan/Gara Andor

A Pók utca felé sétálva juthatunk el a következő megszűnt strandig, amely a mai Platán Liget Lakókert helyén állt. Az Aquincum Strandfürdőnek is egy egykori tó volt a közvetlen elődje, amely a XVIII. század óta ott működő vízimalomhoz tartozott. A malomnak több tulajdonosa volt – legismertebb az Illés és a Klingelmeyer család –, akik a Rómafürdő területéről erre folyó pataknak (Malom patak) a vizét használták az őrléshez. A felhagyott malom melletti kis tóhoz sokan jártak hűsölni és fürdeni, amely később üzleti vállalkozás lett. A strandfürdőt hivatalosan 1933-ban nyitották meg, amely mesés, parkosított zöld környezetben, egy 100 méteres úszómedencével kényeztette vendégeit (akár 1700 embert is képes volt egyidőben kiszolgálni). A látogatottságára jellemző, hogy nyaranta külön buszjárat közlekedett az Aquincum HÉV-állomás és a fürdő között. A világégést követően – ez a hely is megrongálódott – a fürdőt újjáépítették és a Belügyminisztérium saját pihenőhelye lett (BM, majd Nánási Strand), amelyet csak a minisztérium dolgozói látogathattak. A rendszerváltozás idején bezárták a szebb napokat látott fürdőt, és véglegesen felszámolták, területét értékesítették, beépítették.

A szabadvízi fürdőzés sajátos helyszínei voltak az ún. Duna-uszodák, amelyek a XVIII. század végétől egészen a II. világháborúig sorakoztak a folyó fővárosi szakaszán. Az első pesti Duna-uszoda valamikor az 1780-as években kezdte meg működését az Egyetem tér közelében. A XVIII. század során több ilyen komplexum működött a Dunán, viszont kezdetben kizárólag a katonaság számára, úszóiskolaként. Az első civil Duna-uszodák is az úszni tanulókat várták, csak a XX. század elején váltak a strandolás, fürdőzés helyszíneivé. Ezek a kis tetszetős, faszerkezetű építmények természetesen csak időszakosan működtek, a nyári szezonban. Sokan látogatták ezeket az uszodákat, bár a víz minősége és hőfoka korántsem volt ideális, illetve a stégek tisztasága, valamint a mellékhelyiségek higiéniája is problémát okozott. Óbudán két Duna-uszoda működött a két világháború között. Az egyik a Nagyszombat utcánál állt és ingyenes volt a látogatók számára. Viszonylag egyszerűbb uszoda volt, amelyet tutajokból és gerendákból építettek a vízpartra. Leginkább szegényebb emberek jártak ide. A másik uszoda a Szépvölgyi útnál, a Sajka utcánál állt az 1920-as évek első felétől. Nem túl fantáziadúsan, ezt a helyet is Duna Strandfürdőnek hívták, ámde egy rendkívül impozáns, tornyos, emeletes faszerkezetű építményt kell elképzelnünk. Az uszodához tartozó partszakaszt homokkal töltötték fel, amely igazi strandhangulatot biztosított. Természetesen itt is működött étterem. 1925-ben egy újabb medencével, a parton kialakított uszodával bővítette a létesítményt az akkori tulajdonos, bizonyos Csonka László. A Miskolczy László tervei alapján megépített keskeny uszoda medencéje 50×16 méteres volt, az Újlaki Vízművek kondenzvizével töltötték fel, de azt vissza kellett hűteni az eredetileg 38 0C-os hőmérsékletről. Az eltérő mélységű medencében sportversenyeket is rendeztek, ezért ide lelátókat is építettek, ahonnan akár kétezren is szurkolhattak. A világháború és az államosítás ezt a fürdőt is eltüntette.

„Egy kicsit beleszeret az ember abba, akit lefotóz”

Mikor volt utoljára strandon vagy uszodában?

Amióta a pandémia van, azóta nem voltam úszni egészen a múlt hétig. Akkor a Lukácsba mentem. Azért oda, mert közel van hozzánk. Csak lesétálok, bemegyek a medencébe, aztán a feleségem, Ági néha értem jön. Korábban Csillaghegyre jártam, de az elég messze volt. Viszont nagyon erősen kötődöm hozzá. Ha elmegyek néha Csillaghegyre, kemény szemrehányásokat kapok, hogy miért nem járok gyakrabban oda.

Mi fogta meg a helyben?

Olyan baráti társaság jött össze, amilyet ritkán tapasztal az ember. Ha újra meg akarnám teremteni, akkor sem sikerülne. Emlékszem, a medence partján mindig nagy beszélgetések folytak. A szaunában pedig megváltottuk a világot. Ahogy anno Karinthy és Kosztolányi a kávéházban beszélgetett, mi az uszodában. Meg voltak különleges alkalmak is. 

Melyik volt emlékezetes?

A hatvanadik születésnapom, amikor Aba-Novák Vilmos unokája, Kováts Kristóf összehívott hatvan embert Csillaghegyről, de úgy, hogy az autókat, amikkel jöttek, a mellékutcákban parkolták le, hogy nekem ne tűnjön fel a meglepetés. És akkor egyszer csak felhívott, hogy nincs-e kedvem odaszaladni. Mire mondtam, hogy de, épp itt vagyok.

Amikor beléptem, hatvan ember fogadott és énekelt Wolf Péter zeneszerző vezényletével, aki írt számomra egy dalt, melynek aztán a bekeretezett kottáját átnyújtotta nekem.

És mit szeretett magában a strandban?

A legnagyobb medencét. Nyaranta, amikor ment le a nap, én mindig abba az irányba úsztam, hogy az arcom barna legyen. Amúgy ezt a medencét nem lehet fűteni, csak a nap melegíti fel. Ezért ha két nap esik, akkor kihűl. De mi akkor is úsztunk benne mint a bolondóra. 

Mi tetszett még a strandban?

Az új Árpád Fürdő, mert az olyan, akár egy olimpiai stílusú versenyuszoda. 

Mikor jár úszni?

Volt, hogy már kora reggel kimentem Csillaghegyre. Emlékszem, beparkoltam, fogtam a táskámat, és mentem is a bejárathoz. Az üzemeltetők már ott voltak, és mondták nekem: Tamás, csak hétkor nyitunk. Kiderült ugyanis, hogy még csak hat óra van. Én viszont bekéredzkedtem, és körbesétáltam az egész helyet Ürömig.

Egy órát sétáltam, aztán végre úsztam. Nagyon jó levegő volt. Nem is tudom, hogy tudok nélküle meglenni. 

Mikor volt először Csillaghegyen?

Még gyerekkoromban. A szüleimmel oda mentünk nyaralás helyett. A Csillaghegy a balcsizást pótolta. És én nagyon élveztem. Aztán, mikor elkezdett fájni a csípőm úgy harminc felett, akkor mondták az orvosok, hogy úsznom kell. Így elkezdtem járni. Az úszás pedig tényleg jót tett.

Milyen más fürdőket látogatott?

Pünkösdfürdőre szoktunk átmenni, amikor Csillaghegyen sátrat bontottak. Az is hihetetlen hely, tele van rózsával, meg van szauna is. Nyáron sok gyerek töltötte ott az életét. És Óbudán még ott van a Római Fürdő. Budapestnek nincs is még egy kerülete, ahol három strand van. 

Beszéljünk a szakmájáról, hisz Csillaghegyet még fotózta is. Erre hogyan került sor?

Csillaghegyen egyszer valaki megkért, hogy örökítsem meg az uszodát, mert szerettek volna a helynek emléket állítani. Én meg szívesen mondtam igent, még a hegyoldalra is felmásztam, hogy minden oldalról befotózzam a teret.

Például a lépcsőket, amik bár el voltak használva, de őrizték azt a hihetetlen kedvességet, amivel egy ilyen uszodát megépítettek. Régi szobrokat is láttam.

Amiket – mint kiderült – a stranddal szemben lakó Gyepes Lajos úszóedző, kertész édesapja készített. Szóval a hely Gellért fürdő színvonalú. 

Mi lett a képekkel?

A strandon készült egy hatalmas tábla, amin rajta van nyolc-tíz képem, és a nevem is szerepel rajta. Nagyon büszke vagyok rá. 

Más óbudai strandot is fotózott?

Amikor a Római Fürdőt felújították, egyszer kaptam egy ingyen bérletet, ami egy évre szólt. Amikor aztán lejárt, felajánlották nekem, hogy ha végigfotózom a Fürdőigazgatósághoz tartozó összes strandot, akkor meghosszabbítják a bérletet. És hát, így tettem. Amikor Csepelen jártam, a munka után még úsztam is egyet. Az egy csoda hely.

Ön azonban inkább az énekesekről, zenészekről készült portréiról, lemezborítóiról ismert. Miben más a portréfotózás?

Ha a fotográfus egy személyt fényképez, akkor mindig fontos a kommunikáció. Én például, ha a másikat ismerem, akkor megpróbálom kihozni a legjobb arcát. De volt, hogy a műtermembe bejött Illés Melinda énekesnő, akit abban a pillanatban ismertem meg, és mégis remek lemezborítót készítettem róla. Ez azért lehetett, mert rögtön rá tudok hangolódni a másikra. Egy kicsit beleszeret az ember abba, akit, vagy amit lefotóz.

Nagyon ritka, hogy nincs meg az a lelki híd, ami összeköti a fotóst és az alanyát. Ez amúgy is egy intim dolog, elvégre a kamera elé áll az alany, és megmutatja magát.

Sőt, együtt kell működnie a fotóssal. A Zorán-lemezborítók is azért sikerültek olyan jól, mert Zorán nagyon együtt akart működni. 

Mi volt az az élmény, amit máig emleget?

Amikor Koltai Lajos látogatott el a műtermembe, hogy lefotózzam. Nem mondom, egy kicsit izgultam, próbaképeket is készítettem a találkozó előtt, mégiscsak Oscar-díjas operatőrről van szó, akiről egy világítást is elneveztek, ami a „lajosing” (lajosozás). Őt egy címlapra kellett lefotóznom. Meg is beszéltük az időpontot, ő eljött a műtermembe, és amikor meglátta a beállított lámpát, egy aprót bólintott, hogy minden rendben lesz. A portré pedig nagyon jól sikerült. Össze is barátkoztunk. A legutóbbi kiállításomra a Várnegyed Galériában, ő is eljött, én pedig nagy szeretettel megajándékoztam az egyik kiállított képemmel. Azt mondta nekem, hogy a legjobb portrét én készítettem róla.

MUSTRA

TOP 5:

Augusztus 26, Péntek – 19:00 FELLINI Virage de Piaf @ Fellini
A szeptember felé közeledve a Fellini egy olyan koncerttel készült, ami igazán hű a Fellini szellemiségéhez. A Virage de Piaf trió nem csak nevében hangzik franciásan, de egyik kedvenc nyelvünkön is teremtik meg a nyár végéhez passzoló swing, bossanova és sanzon dallamokat.

Augusztus 27, Szombat – 15:00 KASSÁK MÚZEUM Csodálatos történet?! Finisszázs hétvége (AUG. 27., 15:00 – AUG. 28., 17:00)
A finisszázs hétvége során rengeteg színvonalas tárlatvezetésen vehetünk részt a a nők társadalmi szereplehetőségeit és a nemek közötti munkamegosztás kérdésén át az avantgárd művészet képvers-kollázsaiig, megismerkedhetünk a századfordulós tömegtüntetések koreográfiájával és sok más érdekesnél érdekesebb témával és alkotással.

Augusztus 27, Szombat – 16:00 ESERNYŐS Ivan & Parazol acoustic duo // Óbudai kézműves sörök fesztiválja
Vitáris Iván és Balla Máté játssza el első magyar nyelvű lemezének, a Budai Popnak a dalait. A lemezen hallható számok akusztikus formában születtek.
A zenekar dalszerző párosa, Balla Máté és Vitáris Iván, most visszanyúlnak a gyökerekhez és ilyen formában fogják megmutatni őket, az album elejétől a végéig.

Augusztus 27, Szombat – 20:00 ESERNYŐS Supernem // Óbudai kézműves sörök fesztiválja
A Supernem 2002-ben alakult magyar pop-rock együttes. Még ebben az évben megjelent első kislemezük és videoklipjük K-k-kétszer címmel, majd 2003 májusában első nagylemezük is, Hangosabban! címmel.
Napjainkig hat nagylemezt adtak ki, több dalukból is országszerte ismert sláger lett.

Augusztus 30, Kedd – 20:00 KOBUCI The Mojo // KOBUCI
A Mojo különleges színfoltja a hazai blues-gyökerű zenét játszó zenekaroknak. Saját szerzeményeikben és feldolgozásaikban keveredik a pop, a beat és a tradicionális blues dallamainak világa. Hangzásukban jellegzetes a három szólamú éneklés, de szívesen kísérleteznek különleges hangszerekkel is, pl. cigar box, harmonetta, diddley bow. 11 éves fennállásunk alatt 6 nagylemezt jelentettek meg, rendszeresen koncerteznek külföldön is.

Heti Bontás:

Augusztus 26, Péntek:
18:00 ESERNYŐS Los Orangutanes // Óbudai kézműves sörök fesztiválja
19:00 FELLINI Virage de Piaf @ Fellini
20:00 ESERNYŐS Firkin // Óbudai kézműves sörök fesztiválja

Augusztus 27, Szombat:
8:00 RÓMAI Nyárzáró, lángosozó, kamra feltöltő piacozás a Rómain!
10:00 BUDAPEST GARDEN Strandröplabda Bajnokság a Budapest Gardenben
11:00 DANUBIA Danubia Örömkoncert – TE! Feszt
15:00 KASSÁK MÚZEUM Csodálatos történet?! Finisszázs hétvége (AUG. 27., 15:00 – AUG. 28., 17:00)
16:00 ESERNYŐS Ivan & Parazol acoustic duo // Óbudai kézműves sörök fesztiválja
18:00 ESERNYŐS Ripoff Raskolnikov Duo // Óbudai kézműves sörök fesztiválja
18:00 DANUBIA Világverők – a Danubia Ütőegyüttes és a Széchenyi Produkció világkörüli tánc-fiestája
20:00 ESERNYŐS Supernem // Óbudai kézműves sörök fesztiválja

Augusztus 28, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
15:00 ESERNYŐS GranCanada // Óbudai kézműves sörök fesztiválja
17:00 ESERNYŐS Frenk // Óbudai kézműves sörök fesztiválja
19:00 ESERNYŐS Lóci Játszik // Óbudai kézműves sörök fesztiválja

Augusztus 29, Hétfő:
14:00 SVÁBHEGYI CSILLAGVIZSGÁLÓ Vissza a Holdra! ARTEMIS I. küldetés ÉLŐ közvetítése a Svábhegyi Csillagvizsgáló szakértőivel
15:45 ART+CINEMA 9. Skandináv Filmfesztivál
20:00 KOBUCI Magashegyi Underground – Új időpont! – Kobuci Kert, Budapest
20:00 BEM MOZI Casino

Augusztus 30, Kedd:
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 BUDAPEST GARDEN Orosz Gyuri: Hova-hova? – ÖNÁLLÓ EST – BUDAPEST
20:00 KOBUCI The Mojo // KOBUCI

Augusztus 31, Szerda:
19:00 KOBUCI colorStar // Kobuci Kert, Budapest
22:00 KOBUCI DJ Palotai // KOBUCI
23:59 BUDAPEST GALÉRIA Hollow ft. MŰTŐ } { Paracosmic Camp

Szeptember 1, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST PARK Дeva + Ohnody + Flanger Kids – Budapest Park
19:00 KOBUCI KOBUCI Táncház // Fanfara Complexa // Erdőfű és Barátai
20:15 BEM MOZI Andrej Tarkovszkij: Sztalker

Van köztünk kerámia

Hogyan jött létre a műhely?

Panni: Ferinek ebben az épületben volt már egy első emeleti műhelye. Én pedig el akartam jönni a korábbi műhelyemtől, hallottam Feriről az Interkerámban, és csatlakoztam hozzá. Ő pont akkor költözött le ebbe a helyiségbe, ami azelőtt tűzoltószertár volt. Mindenféle falak voltak még itt, azt gondoltam, soha nem lesz ebből semmi. Ez körülbelül négy éve márciusban történt, ennek dacára júliusban már elkezdtük a foglalkozásokat. Ősztől pedig lesz egy új helyem a Graphisoft Parkban.

Hogyan kezdtetek el kerámiázni?

Feri: Olyan 26-28 éves lehettem, amikor kutyasétáltatás közben megláttam egy Kerámiapark nevezetű helyet. Megkérdeztem, lehet-e oda járni, és beleszerettem. Akkor indult egy tanfolyam, ahol elkezdtem gyúrni az agyagot.

Gyerekkoromtól fogva megvolt bennem a vágy, hogy valamit csináljak a kezemmel, alkossak valamit. Igazából ez a hivatásom, pedig szerszámgéplakatosnak tanultam, de azt egy percig nem csináltam.

Fotó: Dohi Gabriella

Panni: Mindig is éreztem a vágyat a kerámiázás irányába. Időnként vettem hobbiboltban egy kis agyagot, amiből tömör szobrot csináltam, amit aztán nem lehetett kiégetni. Nyelv szakot végeztem. Volt egy pár hónapos időszak, amikor nem volt munkám, gondoltam, megtanulok korongozni. Beiratkoztam egy helyre, ahol volt korong és kemence. Magamtól elkezdtem tanulgatni, ami nem ment könnyen. Elejétől fogva nagy szenvedély volt.

Most is úgy érzem, mintha a kerámia házastárs lenne, akivel már jól megszoktuk egymást előfordul, hogy néha szivat egy kicsit, néha meg én őt.

De mi benne a szivatás?

Panni: A fizikával való folyamatos küzdelem. Erről sokat beszélgetünk Ferivel. A fizikának általában igaza lesz, kivéve, amikor csoda történik, akkor nem. Sose lehet tudni, teljesen biztos nagyon ritkán van. Megfolyik a máz, megreped az agyag. Ez egy elengedős szakma. Már akkor elronthatod, amikor megcsinálod, vagy megrepedhet száradás közben, de eltörheted tisztításkor, ha nem töröd el, akkor megrepedhet első égetéskor, ha ez sem, akkor összetöri az, aki kiveszi a kemencéből. Viszont, ha mindez nem következik be, akkor nagyon lehet neki örülni. Sok mindenen át kell menni egy tárgynak, hogy legyen belőle valami. 

Fotó: Dohi Gabriella

Feri: Igen, mert a kerámia akármennyire is fizika, valahogy a fizikán felül áll. Kiszámolhatjuk grammra pontosan, ugyanúgy csinálhatjuk minden alkalommal, mégis az égetésnél a közeg, az atmoszféra, az egymáshoz való viszonyuk borít mindent, és amiről addig azt gondoltad, hogy nagyon jól tudod és hátradőlhetsz, hát nem, mert mindig történhet valami. Az első széria hiába sikerül jól, a másodiknál már nem érted, mi történik.

Ez egy kicsit hasonlít a főzésre.

Feri: Igen, ha szereted megenni, amit főzöl, akkor nincs gond, de ha vannak igényeid…

Panni: Vagy, ha megrendelésre készül…

Feri: Vagy, ha más akarja megenni a főztödet, másnak akarod csinálni, akkor nem mindegy. Én amúgy elfogadó vagyok. Inkább a rakuzást csinálom, mert az egy szabad, intenzív, gyors és spontán technológia. Ha esetleg nem tudod megfejteni ennek a titkát, lelkét, fizikáját, akkor hagyjuk, hogy a dolog magától alakuljon.

Panni: Legyen, amit ő akar. Néha az eredmény váratlanul sokkal jobb lesz, mint amire számítottál.

Feri: Miután nincs elvárás, nincs kudarc sem.

Panni: Az az érdekes, hogy amikor a tanulók az elején csinálnak valamit, a kerámia istene elhúzza az orruk előtt a mézesmadzagot.

Az első mindig nagyon szépen sikerül. Ez a beetető fázis, aztán, amikor a lelkedet megszerezte, akkor már azt csinál veled, amit akar.

Nézegettem a kerámiáitokat: nagyon különbözőek. Hatással vagytok egymásra?

Panni: Szerintem nem befolyásoljuk egymást. Feri teljesen más dolgokat csinál, a spontán rakutechnikát használja, mázazással dolgozik. Én nagyon szeretek festeni is, nem a mázazásban tudok kiteljesedni. Szerintem minden keramikusnak egy idő után le kell tennie a voksát valamilyen technológia mellett, amiben otthon van. Nekem az akvarellszerű festés az. Néha csinálunk együtt dolgokat, például Feri nagyobb tárgyakat megkorongoz, én pedig megfestem.

Mit szerettek jobban a kerámiázásban, a folyamatot vagy az eredményt, az elkészült tárgyat?

Panni: Egyértelműen a folyamatot.

Feri: A folyamatot: sok mindent előhoz az emberből, amíg eljut a tárgyig. Azért is nem váltam manufaktúrává, mert én szeretem az egész folyamatot egyedül végigcsinálni az elejétől a végéig, a tervezést is beleértve, ami nálam csak fejben történik.

Fotó: Dohi Gabriella

Mit éreztek olyankor, amikor összetörik valami?

Panni: Örülök, hogy végre összetört. Ez az én hozzáállásom ehhez. De jó! Összetört, lehet jobbat csinálni! Végre nem foglalja a helyet, és nem fogja a port.

Feri: Régebben nagyon gyűjtögetős voltam, és nagyon kötődtem első darabos tárgyakhoz. Rossz érzés volt, ha eltörött valami, mert valaki nagy energiát tett egyszer abba, hogy az elkészüljön. De ez változott.

Panni: Más tárgyával kapcsolatban én sem örülök, de a sajátom nullára fáj. Még ki is szoktam dobni őket, ha már eleget léteztek ebben a világban.

Annyira a folyamatot tartom lényegesnek, hogy a kész tárgy iránt már nem érzek szinte semmit. A tüzet akkor érzem, amikor csinálom.

Feri: Sajnos ezt tudom tanúsítani.

Emlékeztek arra, a szüleitek hogyan álltak ehhez, mi történt, ha otthon összetörtetek valamit?

Panni: Az anyukám elég lazán állt ehhez. Összesöpörtük és ennyi. Ha valami 450 éves műtárgy tört volna össze, akkor annak biztos nem örült volna mondjuk ilyen nem volt otthon, úgyhogy nem is lehetett összetörni. Az értékesebb darabok vitrinben voltak, védve.

Feri: Nálunk is hasonlóan lehetett. Az ünnepi étkészlet máshol volt, de ha abból tört össze valami, az sem volt tragédia. Én viszont egy időben háklis voltam erre, de valószínűleg ez onnan jött, hogy tudat alatt hozzátettem, hogy ez több mint egy tárgy, és volt hozzá egyfajta ragaszkodásom. De már lazábban veszem: ha összetört, csinálok másikat.

Hogyan kötődtök Óbudához?

Panni: Én nem itt születtem, de úgy 5 éve itt lakom. Kiskoromban is laktunk itt egy ideig. A Feri déli.

Feri: Panni sokat szokott viccelődni ezen, hogy még értem a nyelvet. Mert én annyira délről, Budatétény-Nagytétényből származom. Most Budakalászon lakom, majdnem három éve. A műhely már régebb óta itt van. Nagyon megtetszett az itteni hangulat. Lokálpatriótaként járok vissza Téténybe, és itt is annak érzem magam. Óbudáról sokat olvastam, és az olvasmányok által kialakult vele kapcsolatban egy romantikus hangulatom. Sokat sétálunk a Gázgyár környékén és a Krúdy-negyedben is.

Fotó: Dohi Gabriella

Panni: Én is nagyon sokat sétálok, igazán megszerettem ezt az ipari romantikát.

Feri: Illetve Óbudának van egy kisvárosi hangulata.

Panni: Mióta itt van ez a műhely, én szinte el sem hagyom a kerületet. Annyira szeretjük ezt a műhelyt, szokták is mondani, hogy milyen otthonos, barátságos hangulata van.

Feri: Mindig vannak itt furcsa tárgyak, mindig zsúfoltak vagyunk, és mindig változik a műhely hangulata.

Panni: Én nagyon szeretem, hogy négyszögletű az asztalunk és az óráinkon a tanulók tudnak beszélgetni egymással. Egy ilyen négyszögletű asztal nagyon közösségteremtő.

Mit lehet nálatok tanulni?

Panni: Ezek szabad foglalkozások. Feri hétfőn, én pedig kedden és pénteken tartok órát. Ez kifejezetten egy felnőtt műhely. Igazából, aki idejön, az azt csinál, amit szeretne. Kitalálják, mit szeretnének, én pedig segítek, annyira, amennyire igényük van rá. Nálam nincs tanterv. Az alapvető vágyam ezzel a műhellyel az volt, hogy az emberek munka után idejöjjenek pihenni és szabadon alkossanak.

Feri: Panni szabadabban dolgozik együtt a tanulókkal.

Én adok különböző kapaszkodókat, van egy tematika, amit elmondok, de aztán vagy csináljuk vagy nem.

Panni azt is szokta csinálni, ha kevesen vannak és van ideje, hogy ő is dolgozik valami saját darabon az órán, és így is tanulhatnak tőle, hogy látják, hogyan csinálja. Én szigorúbb vagyok, időnként számon is kérem a tanultakat.

Kik járnak hozzátok?

Panni: Hozzám főleg húszas, harmincas, negyvenes lányok, anyukák  és nem anyukák. Nagyon megkedvelték egymást. Úgy szeretem, amikor pakolom be a kemencét, és itt trécselnek egymással, és nem nekem kell megteremteni a jó hangulatot. Nagyon kedves mindenki.

Ki a kerámiát szereti, rossz ember nem lehet?

Feri: Az azért nem biztos, de akik hozzánk jönnek, és itt is maradnak, azok valahogy olyan emberek, akik meg akarják egymást ismerni, tolerálják a tökéletlenséget, és mindannyian el akarnak merülni a kerámiázásban, megpihenni az alkotásban és egymás társaságában.

„Jó feleség, jó háziasszony, jó művész, de mindenekelőtt jó anya vagyok”

Célkitűzései szerint a Katalizátor-díj a pályakezdők beindítása mellett leginkább a már ismert művészeknek szeretne új lendületet adni. Fajgerné Dudás Andrea „Háziasszony katalizátora” címet viselő anyagát 162 pályamű közül választotta ki a zsűri – információm szerint egyöntetűen és kétség nélkül. A zsűri elnöke a nemzetközi színtéren is jól ismert Sebastian Baden, aki 2016 óta a mannheimi Műcsarnok kurátora és 2022 júliusától a frankfurti Schirn Kunsthalle kijelölt vezetője; de a magyar névsor is impozáns: German Kinga művészettörténész, a MOME docense, Laczkovich Borbála művészettörténész, a Godot Kortárs Művészeti Intézet vezetője, Lobenwein Norbert gyűjtő, fesztiválszervező és Nemes Csaba képzőművész, a Pécsi Tudomány Egyetem docense. 

Fajgerné Dudás Andrea 2011-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen, Drozdik Orsolya osztályában. Mestere hatása tetten érhető a munkáiban, gondolok itt a női nézőpontból alkotásra, a performansz használatra, a feminista konceptuális művészet gondolatiságára és a női test ügyeivel való foglalkozásra. Fajgerné nem naiv festő tehát, amire az asszonynév hallatán asszociálhatna a kortárs képzőművészetben járatlan befogadó, hanem nagyon is tudatos nőművész.

Már a nevében is benne van az identitása. Fajgerné mindent felvállal, a testét, a nevét, a szakmáját, és identitásának minden elemét komolyan veszi.

A név nála a művészi statement része, felvállaltan hangsúlyozva a férjével való összetartozást, ugyanakkor jelezve önálló szubjektum, alkotó ember voltát. „Fontosak vagyunk egymásnak a férjemmel, és ki is tartunk egymás mellett” – nyilatkozta többször is, kiemelve, hogy a jó házasság ugyanolyan fontos számára, mint a művészete. Nem fogok elmélyedni abban a kérdésben, hogy feminista művészetet látunk-e a kiállításon, mert ez sokkal árnyaltabb és komplikáltabb kérdés ebben az esetben, és a definíciókba bonyolódás éppen a lényegtől távolítana el. Az egyértelmű, hogy a kiállítás anyagában a posztfeminizmus és kelet-európaiság egyaránt hangsúlyos, valamint annak megmutatása, milyen gyökerekből hajt ki nála az egyenjogúság felé törekvés. Fajgerné performanszaiban és munkáiban a kezdetektől folyamatában nyomon követhető, miket, kiket olvasott, és milyen tapasztalatok mentén formálódott az önazonossága, hogyan kapcsolódnak egymáshoz életének különböző, szükségszerűen elvégzendő feladatai, hogyan fonódik mégis egységes egésszé a művészként, feleségként és anyaként megélt létezés. Az mindenképpen nagyon fontos a mostani anyagban is – ahogy a korábbi, testtel foglalkozó munkáiban –, hogy nem egy férfitekintet által határozza meg önmagát, semmiképpen sem a férfielvárások mentén kidolgozott női identitás reagál egy jelenségre. Fajgerné nem ’ellenében’ vagy ’afelé’ gondolkozik, hanem egyszerűen mondja, ami van, amit olvasott, amit áteresztett magán, amit megél, műveinek ihlető forrása a saját élete. A háztartás és az anyaság témái azonban egy tágabb, nőket érintő globális társadalmi kontextusba ágyazódnak. Ugyanakkor nem radikális éllel, hanem finoman és meglehetősen pontosan fogalmazza meg, hogyan él vidéken, mondhatni földközelben egy közép-európai nő, aki anya, háziasszony, és közben elhivatott művész is. Nem titkolja a nehézségeit sem: „Mindig azt mondom, hogy jó háziasszony vagyok, de igazából nem, mert a gyerekek az elsők, és a művészeten is sokat jár az eszem.” Esetében az intim tér és a munka területe összekapcsolódik, további nehézségeket okozva és tudatosságot igényelve. Mindig sorozatokban gondolkodik, termékeny alkotó, 4-5 év anyaga előre ott van a fejében, „csak” az alkotáshoz szükséges időt és teret kell megteremtenie. „Amikor kint dolgozom a kertben, a barbizoni festőktől kezdve Goncsarováig sok előkép a fejemben van, úgy művelem a földet, hogy közben a festészetre gondolok, művészetről gondolkodom” – hangzik el a kiállításon látható videóban.

Ősanyaságát fogalmazva csodálkozott rá egy, az 50-es évek Amerikájában írt feminista könyvre, mennyire aktuálisak a benne tárgyalt kérdések napjaink Magyarországán.

Akkoriban ugyanaz volt az amerikai kormány célja, mint most a magyaré, hogy a kertvárosi anyuka szüljön 3- 4 gyereket, nevelje őket otthon, biztosítson hátországot a férfinak, és ne a karrierjén járjon az esze. Csakhogy ez az út törvényszerűen magában hordja egy későbbi életszakasz identitásválságát. Legkésőbb akkor, amikor a gyerekek kirepülnek, a legtöbb nőben felmerül a kérdés, hogy jól döntött-e, amikor lemondott annak végiggondolásáról, ki is ő igazán, és mi lenne a valódi életfeladata.

Fajgerné képzőművészeti munkássága, festményei és performanszai viszont folyamatosan azt boncolgatják, ki is ő, a megfogalmazása szerint paraszti múltból érkezett kelet-európai nő. Munkáit művészettörténeti referenciák itatják át, előszeretettel sajátítja ki és gondolja újra az általa nagyra tartott női alkotók munkáit. Legyen az a 19. század végének amerikai festőnője, Lilly Martin Spencer, akinek 12 gyereke volt, és a férje vezette a háztartást (le is festette a férjét, amint a piacon vásárolt zöldségeket cipeli haza egy kosárban), vagy Sonia Delaunay, aki a húszas évek autóit dekorálta a saját motívumaival. Utóbbinak dedikálva szerepel a kiállításon az a festett Trabant, aminek a párja otthon, a család kertjében roncsként pihenve paradicsompalánták üvegházaként szolgál és amelyikről szellemesen meg is jegyzi a művész a kiállításon látható videoperformanszában, hogy bizony nincs katalizátora. Birgit Jürgenssen osztrák képzőművész ketrecbe zárta magát mint háziasszony, az ő performansza a konyharuhák rácsaiban köszön vissza. 

A „Háziasszony Katalizátora” című kiállítás Fajgerné legfontosabb témáinak és a brandként azonosítható összművészeti tevékenységének összefoglalása, gyakorlatilag egyetlen helyspecifikus installáció, aminek a megértését nagyban megkönnyíti egy videómunka, amiből világosan megérthető a gondolati háttér. Simone de Beauvoir gondolatai jól megférnek benne a dr. Hoffmann Istvánné Háztartás-közgazdaságtan kötetéből kiragadott megállapításokkal, amely kötetet egyébként a Magyar Nők Országos Tanácsa adta ki 1982-ben. Fajgerné felolvas és kommentel, beszél a munkák keletkezéstörténetéről. A már említett üvegház-Trabant kapcsán szóba kerül a konyha és az Eat-Art. Szabó Eszter Ágnessel közös Common Jam projektjük is megidéződik, mikor Szabó Eszter Ágnes különböző városokban a szabadon lévő fákról szedte a gyümölcsöket és befőzte, Fajgerné pedig az általa termesztett zöldparadicsomból főzött lekvárt. A zöldparadicsom-lekvár azért fontos, mert éretlen, és ezt a hazai éretlen feminizmussal rokonítja, de reflektál a paradicsom, mint Édenkert jelentésre is. (A befőzéshez társul a Bűn tartósítása képsorozat.) A Common Jam Eat Art eseményein – akárcsak a hétköznapokban persze – rendszeresen használják a konyharuhát, ez a kiindulási pontja a geometrikus absztrakt festészet beszivárgásnak az eredetileg figurális stílusban alkotó művész képeire. A dokumentációs festmények absztrakcióssá váltak egy olyan hétköznapi, geometrikus mintázatú tárgy hatására, ami mélyen beleivódott  a tudatunkba.

A konyharuha rács mintája széles asszociációs mezőt hoz felszínre, benne van a börtön, a háztartás rabsága, a szabály, a rend, a ritmus, a végtelenség, a folyamatos ismétlődés.

A konyharuhákat sokáig használjuk, kifejezetten arra vannak kitalálva, hogy nyúzzuk őket, és nehezen válunk meg egy-egy darabtól. Akkor is törlünk, fogunk vele, ha már kilyukadt, megkopott, ez pedig azt a gondolatot ébresztette bennem, hogy ebben a soha véget nem érő, háládatlan feladatban, mint a háztartásvezetés, mi magunk is ugyanígy elhasználódunk. Fajgerné a minden háztartásban előforduló konyharuhát hatalmas festményekké lényegíti át, festékkel felmosott óriási vásznai pedig konyharuhákként lógnak a galéria terében. A kockás konyharuhák színe leggyakrabban kék, vagy piros, de ellensúlyozandó az alantas munkát, amit végzünk vele, a festményeken, amikre átvándoroltak ezek a rongydarabok, a legnemesebb színeket használja a festő, az ultramarint és a vermilliont. Dishtowels sorozatában az absztrakt expresszionista gesztusfestészetet idézi meg, ahogy a konyharuha vagy a felmosómop mozgását viszi át a vászonra. Ebbe a sorba tartoznak a Sonia Delaunay festészetére reflektáló vasalóképek. 2017-ben egy performansz keretében, vasaló alakú ecsettel egy vasalódeszkán anyagokra rácsszerkezetet húzott/festett, melyekből aztán ruha is készült. 

A kiállítás egyik bevonó aktusaként a látogatók maguk is hozzátehetik saját élményanyagukat a láthatatlan női munkához: kihúzott ruhaszárító kötelekre bárki felcsipeszelheti saját konyharuháját.

A zömében nők által végzett láthatatlan és fizetetlen háztartási munka láthatóvá tétele az alapvető célja ennek a tárlatnak, de a háztartás kizsákmányoló természetén túl a benne rejlő kreatív potenciálra is ráirányítja a figyelmet. A papírfűzős gyerekjátékot felidéző festmény, vagy mellette a gomolygó kékség által szétfeszített rács a kilépési pontokat jelzi. Lázadás vagy játék, a gyerekek bevonásának lehetősége, ami persze egy másik, a nők által szintén jól ismert fárasztó terepre visz, a multitasking jelenségéhez. A GICA vezetője mesélte, hogy az installálásra Fajgerné rendszerint a gyerekeivel érkezett, kiterítette a játszószőnyegüket, kiosztotta a filctollakat és installálás vagy a Trabant festése közben terelgette őket, miközben tudatosan és odafigyelve hozott döntéseket a kiállítás rendezésében.

Azt is Laczkovich Borbálától hallottam, hogy az első napok egyikén hosszan, komótosan végignézte a tárlatot a kerületben lakó idősebb úr, foglalkozására nézve pszichoanalitikus, aki látogatása végén megosztotta az intézmény munkatársaival, hogy rengeteget tanult ebből a kiállításból. Fontos feladat, amit ez a tárlat bevállalt, hogy a helyére tegye, mit szeretnének a nők, miről beszélnek a láthatatlan munka kapcsán, és érdekes lenne meghallgatni, mit érzékelnek mindebből, és hogyan értékelik (alul) a láthatatlan munkát a férfiak. 

FAJGERNÉ DUDÁS ANDREA – Háziasszony katalizátora című kiállítása Óbudán, a Godot Korátrs Művészeti Intézetben ( GICA) látható augusztus végéig. A kiállítás kurátora Popovics Viktória.

MUSTRA

TOP 5:

Augusztus 19, Péntek – 19:00 FELLINI Bold Stroke @ Fellini
Pénteken időutazásban lehet részünk a Bold Stroke duó jóvoltából, akik visszarepítenek minket a 60-as, 70-es és 80-as évek zenei világába! Az út előre láthatóan egészen a magyar alternatív színtér klasszikusaitól indul, hogy a brit indie műfajánál tett kitérőn keresztül egészen az amerikai pszichedelikus rockig jussunk el velük.

Augusztus 19, Péntek – 20:00 KOBUCI PASO // Kobuci // 08.19.
A Pannonia Allstars Ska Orchestra neve már közel két évtizede jelent egyet a hatalmas bulikkal és élő karibi tánczenével. A csapat energiája és kísérletező kedve a kezdetek óta töretlen: idén tavasszal összeálltak például a kétszeres Grammy díjas amerikai producerrel, Victor Rice-szal, hogy felvegyenek egy olyan speciális lemezt, amin a magyar népdalkincs és a jamaicai zenei lüktetés találkozik.

Augusztus 20, Szombat – 10:00 MKVMÚZEUM MKVM 56
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum születésnapi rendezvénye.
Ünnepelje az MKVMúzeummal együtt a múzeum fennállásának 56. évfordulóját!

Augusztus 24, Szerda – 16:00 GOLDBERGER MÚZEUM GOLDBERGER-GALAXIS – Tárlatvezetés, az Óbudai Nyár keretében
Egy világhírű magyar gyár és a mögötte álló tragikus sorsú család történetét ismerhetik meg tárlatvezetésünk résztvevői.
Átfogó képet nyújt a Goldberger Múzeum arról a nagyívű fejlődésről, amely során egy 18. század végén megalakuló, kis kékfestő manufaktúrából másfél évszázad alatt hazánk egyik legnagyobb textilvállalata jött létre.

Augusztus 24, Szerda – 19:30 KOBUCI Magidom // Felső Tízezer | KOBUCI
Még a nyár vége előtt, augusztus 24-én két lendületes könnyűzenei formáció találkozásának lehetünk szem- és fültanúi a KOBUCI Kertben.
A sodró gitárzenéjéről, nagyívű refrénjeiről és szeretetteljesen cinikus szövegeiről ismert Felső Tízezer 2015 óta létezik, azóta pedig már négy lemezük jelent meg.
A Magidom alternatív popzenei laboratóriumában az „állandó változás” jegyében szinte minden lehetséges: csillagászati magasságok, mikroszkopikus mélységek, viharos bendzsó-futamok, angyali vokálszólamok, életközeli szövegek, akár Radnóti vagy éppen Varró Dani.

 

Heti Bontás:

Augusztus 19, Péntek:
19:00 FELLINI Bold Stroke @ Fellini
19:00 VÁROSMAJORI SZABADTÉRI SZÍNPAD Middlemist Red 10 – Jubileumi koncert a Városmajori Szabadtéri Színpadon
20:00 KOBUCI PASO // Kobuci // 08.19.

Augusztus 20, Szombat:
8:00 RÓMAI Augusztus 20-i kosárfeltöltő piacozás a Rómain, finom ebéddel!
10:00 MKVMÚZEUM MKVM 56
16:00 MKVMÚZEUM Spelter Henrik – Magyarország első aranykoszorús cukrászmestere
19:00 KOBUCI Pink Floyd és U2 Tribute Est // KOBUCI
22:00 KOBUCI KOBUCI Házibuli

Augusztus 21, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
15:00 NEMZETI GALÉRIA Tárlatvezetés | Monet, Gauguin, Pissarro a Nemzeti Galériában
19:00 BEM MOZI A keresztapa / The Godfather – 50 éves jubileum
20:00 KOBUCI John Lee Hooker Tribute Night by Little G Weevil Band // KOBUCI

Augusztus 22, Hétfő:
17:00 PAVILON MiniMonday #4 w/ Larjoe
17:00 ÚJPESTI KULTURÁLIS KÖZPONT Kiállításmegnyitó
20:00 KOBUCI Pedrofon & Cadillac 2000 Elvis koncert KOBUCI

Augusztus 23, Kedd:
9:00 ÓBUDAI MÚZEUM Játék, mese, kaland az Óbudai Múzeumban – Múzeumi délelőtt gyerekeknek
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand Up FACTORY Humortechnikum – BUDAPEST GARDEN
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
20:00 KOBUCI (Blue)Stone & Friends ft. Hobo, Ferenczi György

Augusztus 24, Szerda:
16:00 GOLDBERGER MÚZEUM GOLDBERGER-GALAXIS – Tárlatvezetés, az Óbudai Nyár keretében
19:00 GÓLYA Azta zenekar táncház // Gólya
19:30 KOBUCI Magidom // Felső Tízezer | KOBUCI
20:00 MIXÁT UDVAR Slapstick?, vendég: Towpe @Mixát Stage

Augusztus 25, Csütörtök:
16:00 SZÉPMŰVÉSZETI Kurátori tárlatvezetés I Henri Matisse – A gondolatok színe
20:00 KOBUCI ANIMA SOUND SYSTEM @ KOBUCI
22:00 KOBUCI DJ Infragandhi // KOBUCI

Strand, napozás, vízpart

Az utazás, a tenger és a testedzés egyik legismertebb rajongója Erzsébet királyné volt, akinek viselkedését, magány és szabadság iránti vágyát – különösen a bécsi udvarban – még sokan különcnek és az uralkodói szereppel nem összeegyeztethetőnek tartották. A magyarok körében azonban rendkívül népszerű volt a királyné, ami bizonyára hozzájárult a távoli tájak iránti érdeklődés növekedéséhez is.

Fürdőruhák a Budapesti Bazár divatlapból, 1874. július 1. XV.évf.13.szám

A korszak viselkedési és öltözködési szokásai meglehetősen merevek voltak, különösen a nőket illetően. Testüket fűző szorította össze, és kizárólag ebben illett nyilvánosan mutatkozni.

Az alsótestet évszázadok óta hosszú szoknya takarta, amit alsószoknyák sokasága és acél abroncsokkal merevített krinolin, majd turnűr is szélesített, így az ember szinte eltűnt a ruha alatt.

Az ezekhez a ruhákhoz szokott nők számára elképzelhetetlennek tűnt nyilvánosan levetkőzni, alsóneműre hasonlító fürdőruhát felvenni, erre jelentett megoldást a fürdeni vágyók számára a kerekes fürdőkabin, amiben betolták őket a vízbe, onnan pedig csak akkor léptek ki, mikor már a kíváncsi szemektől távolabbra kerültek és a víz is kellően mély volt. A parton pelerinszerű köpenyekbe burkolóztak.

A nők fürdőöltözete kb. 1870-től általában sötétebb színű pamutvászonból készült. Hosszú, vagy legalább lábszárközépig érő nadrágból és hozzá való, hosszú ujjú, térd alá érő ingből állt. Ezt övvel fogták össze, így mégis hasonlított kissé a szoknyára. A ruha alatt gyakran viseltek fűzőt még ilyenkor is. A 19. század végéig ez az öltözék volt jellemző, hiszen a divat jellege sem változott jelentősen: a fűzővel kialakított darázsderék hangsúlyozása volt az ideál, a szoknya pedig mindvégig takarta a lábat, földig ért. A férfiak mindeközben rövid ujjú inget és térd alá érő nadrágot viseltek úszáshoz, szintén vászonból. Ezek a ruhadarabok a korabeli alsóneműkhöz hasonlítottak, de azok fehér színével ellentétben inkább sötét szövetekből készültek.

Fürdőöltözetek és fürdőzubbonyok a Budapesti Bazár divatlapból, 1874. június 15. XV.évf.12.szám

A szecesszió új, karcsúbb nőideáljának, az életmód változásának és az emancipációnak együttesen köszönhető, hogy a 20. század elejére változások indultak meg, amelyek az első világháború előtti évekre váltak igazán szembetűnővé. A női munkavállalás mellett az utazási lehetőségek javulása: a vonat, sőt az autó elterjedése és a sportok népszerűsége is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a nők öltözködése is meginduljon a kényelem és praktikum útján. Nappalra és utazáshoz kosztümöt, nyáron szoknya-blúz együttest viseltek, és bár az estélyi ruhák extravaganciája még sokáig megmaradt, a test szabad mozgását az is egyre kevésbé korlátozta.

Az 1900-as évtized második felétől fokozatosan eltűnt a halcsontos fűző, a 10-es években ezt a folyamatot gyorsította, hogy a divatos ruha derékvonala mell alá emelkedett, így a derekat „jótékonyan” takarták a ruha redői.  

A 20. század elejére a fürdéshez viselt, korábban nehéz, vastagabb szövetből készült ruha is fokozatosan rövidült, ekkor már „csak” térdig ért, rövid ujjú felsőrésszel, kis gallérral, de ehhez is gyakran vettek fürdőcipőt és sapkát, esetleg harisnyát is. Az egyrészesek a 20. század elején jelentek meg, részben az újkori olimpiák sportolóinak köszönhetően, akik testhezálló trikóban gyorsabban tudtak úszni. A rugalmas kötött anyag hamar felváltotta a vizesen kellemetlenül testre tapadó vásznat, ez azonban még szemérmetlenebbül mutatta meg a nők testét, így még a versenyúszó, Annette Kellermann is botrányt keltett benne, hiszen a testhezálló “mini-overall” lényegében nem különbözött a férfiak úszódresszeitől. Az újkori olimpiákon hivatalosan 1912-től lett versenyszám a női úszás. Ekkoriban a strandokon a mára már klasszikussá vált matróz stílus volt kedvelt, színekben pedig a sötétkék, fekete és fehér, esetleg piros csíkokkal, szegélyekkel. A Kiscelli Múzeum textilgyűjteményének legrégebbi, 1910-es évekből származó fürdőruhája ezt a korszakot reprezentálja: fehér-piros csíkos vászonból készült, piros szegélyekkel, széles, kihajtott gallérral. A szabadidős tevékenységekhez – köztük a vízparti tartózkodáshoz és a fürdéshez – a városinál sokkal lazább, kényelmesebb öltözködést tettek lehetővé a szokások. Ennek is köszönhető, hogy Gabrielle Chanel az I. világháború alatt nagy számban az elegáns óceánparti nyaralóhelyen, Deauville-ban tartózkodó hölgyek körében lett népszerű a matrózoktól és a férfi fehérneműktől „kölcsönvett”  kényelmes, laza, rugalmas gyapjú dzsörzéből készített kosztümjeivel.

 A praktikumot az I. világháború kényszerítette ki véglegesen, ekkor már visszavonhatatlanul megváltozott mind a nők szerepe és helyzete, mind a divat. A háború után a modern, divatos nő önállóbb, fiatalosabb, karcsúbb lett. A szórakozás és mozgás kedvelt formái voltak a különböző sportok, amelyek széles körben elterjedtek. A rövid haj, a mozgásszabadságot biztosító kényelmes viselet általánossá vált, szabadidőhöz és sporthoz pedig hamarosan a nadrág is bekerült a nők ruhatárába. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy ekkorra a vasút mellé már a repülés is felsorakozott, egyáltalán nem meglepő, hogy a húszas években minden korábbinál nagyobb divat lett a nyaralás és a fürdés. A Harper’s Bazar (később Bazaar) 1867-től jelent meg, alapítója William Randolph Hearst, főszerkesztője a 20. század első felében Carmel Snow volt. A lap már a 19. század utolsó harmadától jelentős divatközvetítővé lépett elő, a 20. században pedig a Vogue-gal együtt a legkedveltebb életmód-magazinok egyike volt. Cecil Beaton, George Hoyningen-Huene, Man Ray és más művészek fényképei szerepeltek ezekben a lapokban, ábrázolva az öltözék mellett a modern életet és nőideált is. A sportos, „természetes” nő egyik első fényképésze Toni Frissell, maga is a New York-i elit tagja volt, aki fürdő-, tenisz- vagy síruhás nőket ábrázoló képeinek jó részét a szabadban, mozgás közben és életszerű helyzetben készítette.

A fehér bőr már sokkal inkább a sötét gyárakban rossz körülmények között dolgozó munkásokra volt jellemző, a barnaság pedig azt jelentette, hogy az illető valamelyik elegáns üdülőhelyen járt.

Ekkor már nem idegenkedtek a különösen vizesen erősen testre tapadó, szoros fürdőruháktól sem. A híres színésznőkről például gyakran jelent meg strandon készült „street” fotó. A bátrabbak – általában fekete – gyapjúból kötött, rugalmas „fürdőtrikót”, a továbbra is kissé szégyellősebbek vagy illedelmesebbek a többet takaró, kis szoknyarésszel is kiegészített és inkább vászonból vagy műselyemből készült bővebb, kevésbé testhezálló „fürdőkosztümöt” viseltek. Ezek színe általában fekete vagy sötétkék volt, díszítésként vagy paszpólként jelentek meg rajtuk a fehér csíkok. A korszak fürdőruhadivatjára nagy hatással volt Jean Cocteau 1924-ben bemutatott darabja, az elegáns, szórakozni vágyó párizsi fiatalokat a tengerpartra szállító éjszakai expresszvonatról szóló Le train bleu. Az orosz balett-társulat előadásának koreográfusa, Szergej Gyagilev a csíkos, kötött overálokból, fürdőruhákból és sportos öltözékekből álló jelmezek tervezője pedig Gabrielle (Coco) Chanel volt, aki maga is rendkívül kedvelte a Côte d’Azur-t, és néhány év múlva villát is építetett ott, amit La Pausa-nak nevezett el.

A harmincas években mindenki sportolt és fogyókúrázott, megteremtve ezzel a fürdőruhák további „zsugorodásának” feltételeit. Egyre változatosabbak és izgalmasabbak lettek a darabok: kivágott hátrésszel, vagy a mai tankinihez hasonló, rafinált módon pántokkal összekapcsolt felső- és alsórésszel, és immár elasztikus műszálas anyagokból is készülhettek. A fejlesztésekben az amerikai Jantzen cég járt élen, és ugyanitt jelent meg 1928-ban a kétrészes, melynek alsórésze még szigorúan takarta a combhajlatot és a köldököt, és gyakran tartozott hozzá kis lapszoknya is. A parton lenge, bő hosszú nadrágos strandpizsama és stílusos napszemüvegek, nagy kalapok is öltöztették a nőket. A férfiak ekkor már nem pántos overált, hanem egyre többen rövid sortot, fürdőnadrágot viseltek.

A városokban is egyre több strandfürdő épült. Budapesten a Gellért az elegáns úri világ, például az első számú divatirányító, Hatvany Lili bárónő törzshelye volt, a Palatinus pedig a középosztály körében volt népszerű. A nagyvilági dámákat, híres színésznőket így mindenki közelről is megcsodálhatta – vagy kritizálhatta. A napozás népszerűségéhez hozzájárult, hogy a vegyipar fejlődésének köszönhetően egyre jobb minőségű naptejeket forgalmaztak. A korszak estélyi ruhái – főképp hátul – nagyon mély kivágással készültek, ezért nem volt mindegy, hogyan sül le az ember. Ennek érdekében a strandokon – általában az épület tetőteraszán – külön napozó részeket alakítottak ki, ahol akár ruha nélkül is lehetett barnulni.

A leghíresebb francia divattervezők – Jean Patou, Jeanne Lanvin, Elsa Schiaparelli – évente új fürdő- és strandruha-kollekcióval rukkoltak elő, amelyeket a legfelkapottabb nyaralóhelyeken, főleg a Cote d’Azur strandjain mutattak be, ahol nyaranta Európa és Amerika milliomosai találkoztak. Ezeket a különböző országokból Párizsba érkező divatcégek képviselői forgalmazták, így Budapesten is ismertek voltak a francia nevek. Schiaparelli híres, meghökkentő stílusa a strandon is érvényesült:

Schiaparelli egyik legszebb strandtoalettje bő fekete jersey-nadrágból és egy kis ecrü színű fekete mintás, kézzel szövött vászonkabátból áll, amely alatt királykék selyemből készült a fürdőtrikó.”

A vízparti sétákon, a szállodák teraszain egy speciális öltözéket, a könnyű anyagból készített bő nadrágból, pántos felsőrészből és lenge kabátból álló strandpizsamát hordták. Angelo, az ismert pesti fotós és divatrajzoló 1931-ben erről úgy emlékezett, hogy már előző évben, azaz 1930-ban bemutatta azt Worth és Patou, és amit – leszámítva a „konzervatív angolokat” – már akkor nagy siker övezett. Tudósítása szerint a francia Riviérán annyira divatba jött, hogy „a revü után három nappal az egész francia szabóipar lázasan csinálta a strandpizsamákat és az illusztrált divatlapok oldalokon közölték az új divatot.” A cikket közlő Színházi Élet divatrovatának címlapján ekkor egy nadrágos, barettet viselő manöken szerepelt Angelo fotóján, aki írását is számos más, általa készített képpel is illusztrálta. Egy másik cikk is bemutatja a párizsi divattervező által készített összeállításokat: „A pizsamák Worthnál kétféle típusúak, vagy teljesen férfiasak, fehér flanellnadrággal, kétsorgombos kék flanellkabáttal, főleg jachtoláshoz, vagy túlságosan nőiesek, virágos crepe de Chineből, vagy mintázatlan, két-háromféle színű crepe de Chine-ből összeállítva.” 1934-ben már rövid sortot ajánlott, hozzá való nagy kockás vízhatlan anyagból készült, szétnyíló szoknyával. Hogy Worth – és a többi párizsi luxus divatcég – vevőkörét elsősorban a tengerparton mulató felső tízezer alkotta, arra abból is következtethetünk, hogy (másutt) beszámolt a divatrovat arról, hogy „a párizsi divatbemutatókkal egyidejűleg Worth teljes kollekciót és mannequin-sereget küldött Monte Carloba, ahol az Ambassadeur-étteremben a Riviéra hölgyközönsége számára is bemutatta a modelleket.” Worthnak egyébként a Côte d’Azur-ön, Cannes-ban, az Atlanti-óceán partján pedig Biarritzban volt fióküzlete, és ez volt jellemző minden felkapott párizsi haute couture divatszalon esetében. 

Elsa Schiaparelli azonban még tovább ment a strandpizsamák terén. 1931-ben azt írta róla a Színházi Élet: „A pizsama mint estélyi ruha természetesen a Riviérán is feltűnt. A legszebbet Madame Schiaparelli viselte, természetesen saját kreációját. A bő szoknyaszerű nadrág élénk narancsszínű crépe de Chine-ből készült, a boleró pedig vastag aranylaméból. A toaletthez nagy karneolgyöngyökböl összeállított láncot és finoman vésett karneol-gyűrűt viselt Madame Schiaparelli.” Az idézet jól mutatja, hogy mind Chanel, mind Schiaparelli divatirányító tudott lenni megjelenésével a párizsi társaságban. A divattervezőt Párizsban eszerint művészként fogadták el, míg ugyenekkor Pesten a szabó iparos-mesterember volt, tehát társadalmilag továbbra is alacsonyabban állt vevőinél még akkor is, ha sikerült vagyont szereznie.

A második világháború utáni sokkot még ki sem pihente a világ, amikor újabb „atomrobbanásra” került sor, ezúttal fürdőruha-fronton. Párizsban 1946. július 5-én – néhány nappal a Bikini-szigeteki kísérleti atomrobbantás után – mutatta be Jacques Heim divattervező L’Atome névre keresztelt parányi, köldököt megmutató alsóval rendelkező kétrészesét – arra gondolva, hogy ennél kisebb már nem lehet egy fürdőruha. Tévedett. Két hét múlva, július 18-án Louis Réard alig 30×30 cm anyag és kétoldalt néhány zsinór vékonyságú pánt felhasználásával készítette el az igazi „bikinit”, mely világhírűvé vált. Igaz, a felvételére akkor csupán a Casino de Paris táncosnője vállalkozott egy fénykép erejéig, és időbe telt, míg szélesebb körben elfogadottá vált. Később, a hatvanas években tűntek fel ismét hasonlóan merész darabok, de ott már a felsőrész is hiányzott.

Az ötvenes évek nőies domborulataihoz, a „született feleség” ideáljához ugyanis nem illettek a frivol darabok. Ismét divatba jött viszont az egyrészes fürdőruha, hegyes, párnázott mellrésszel, de gyakran vállpánt nélkül, amit a rég elfeledett merevítések és egy új anyag, a lastex tettek lehetővé – mindezt Christian Dior divatos New Look-jának elegáns stílusában. A kihívó kétrészeseket, amik a testből egyre kevesebbet takartak, a lázadó fiatalok hordták. Ezt a stílust olyan szépségek is népszerűsítették, mint Marilyn Monroe, vagy Brigitte Bardot a St. Tropez-i strandon az „És Isten megteremté a nőt” című filmben. Mindeközben Magyarországon a „nyugati” divat megbélyegzése és az anyaghiány nehezítette az új vonalakkal való lépéstartást.

A balatonparti üdülőkben többnyire átalakított vagy otthon készített darabokban, konzervatív egyrészesben jelentek meg, akik beutalóval eljutottak nyaralni.

A hatvanas évek divatja a fiatalságot emelte középpontba, így a fürdőruhák terén is az ő ízlésük vált dominánssá: a szexi kétrészes. A csípőre szabott, apró alsók és a melltartók az új, könnyen száradó, színes, mintás műszálas anyagokból készültek. De volt, akinek már a kétrészes is sok volt: Rudi Gernreich tervező ekkor alkotta meg a monokinit, a felsőrész nélküli fürdőruhát, ami csupán egy alsóból és két hosszú vállpántból állt. A hippik pedig még tovább mentek, és ebben is a szabadságot hirdették, így a meztelenség, a nudizmus sem volt már elképzelhetetlen. Bár széles körben egyik sem terjedt el, a fürdőruhák egyre kisebbek lettek a hetvenes évekre – ekkor született a miniszoknya mintájára elnevezett mini-bikini, amit ekkor már tényleg csak néhány pánt tartott a helyén. Új anyagokat, mint a lycrát, vagy áttetsző, sőt fényáteresztő anyagokat, hálókat is kifejlesztettek, amiket előszeretettel használtak a napozás szerelmesei. A természetesség és a folklór-divat jegyében sokan készítettek saját kezűleg fürdőruhát: a horgolt, kötött, egyedileg díszített darabok voltak a legmenőbbek.

A nyolcvanas években továbbra is hódító, kétrészes fürdőruhák csak az aerobikórán tökéletesített testen mutattak jól. Az alsórész egészen magasra szabott, így oldalt és hátul is meglehetősen keskeny volt, a felső pedig csupán egy vállpánt nélküli, elöl a két mell közt összehúzott, melltartónak sem nevezhető „szalag”. Mindez lehetőleg feltűnő – fekete, pink, piros, sárga, türkiz vagy arany – színekben, rugalmas és kissé fényes lastexből készült. A kilencvenes évekre terjedt el a tanga, mely már hátul sem takart, és még kevesebbeknek volt előnyös, de annál többen hordták. Kétségtelen előnye volt viszont, hogy a napozásnál alig maradt zavaró fehér csík a bőrön, főleg ha felülre sem vettek semmit.

Akadémista jampi

Miért választottad Óbudát lakhelyedül?

Sokáig tősgyökeres belvárosi voltam. A Benczúr utcában nőttem fel, majd a Balzac utcába költöztem. Az akkori feleségem javaslata volt, hogy zöldövezetben lakjunk, így vezetett az utam az óbudai hegyvidékére. Jó dolog a belváros, de már nem mennék el innen, hiszen amikor az Árpád hídon jövök haza és meglátom az óbudai hegyeket, már jó kedvem lesz. Ha 27. éve élek a Testvérhegyen, akkor már óbudainak nevezhetem magam?

Fotó: Dohi Gabriella

Hát persze. Mennyire vagy benne az óbudai mindennapokban?

Benne vagyok. Nem olyan előadóművésznek tartom magam, aki csak zenél és kiszolgálják, hanem aktív ember vagyok. Jövök-megyek, intézem az ügyeimet, vásárolok, sportolok, itt élek Óbudán. Szenvedélyesen kerékpározom a környéken, rendszeresen bebarangolom a hegyvidéket. Balázs Fecóval nagyon jó barátságban voltunk. Szinte minden nap áttekertem Fecóhoz itt, a Testvérhegyen, és becsöngettem hozzá egy kávéra.

Mit jelentett az ismert szülők, Zsoldos Imre és Sárosi Katalin gyermekének lenni?

Ilyenkor azt várná az olvasó válaszul, hogy mennyire nehéz volt nekem a híres szülők árnyékában felnevelkednem és elérnem valamit a hazai zenei életben, de ez nincs így. Ahol talán nehézséget jelentett, az a tanulmányaim.

A Zeneakadémiára jártam és nagyon ügyeltem arra, hogy még véletlenül se mondják azt: „Biztos azért van itt ez a Zsoldos Gábor, mert a szülei benyomták a Zeneakadémiára.” Éppen ezért minden zenei tárgyból színjeles voltam.

Evidens volt a zenei pálya?

Más fel sem merült, mert az anyatejjel szívtam magamba a zenét. Anyukám énekelt, apukám trombitaművészként van „nyilvántartva”, de hegedült és furulyán is játszott. Egy nagyon különleges hangszeren is zenélt, az éneklő fűrészen, amit megörököltem tőle és most én játszom rajta. A szüleimnek köszönhetően elképesztő zenei élet folyt a lakásban. Zenei fellegvár volt a Benczúr utcai lakás, ahol megfordult többek között Seress Rezső, Nádas Gábor, Kabos László, a Záray-Vámosi házaspár, Németh Lehel. Hát mi lettem volna? Gépészmérnök? Szóba se jött más, mint a zene.

Hogyan lettél dobos?

Már 6 éves koromtól elkezdtem zongorázni. Szerettem és jól is ment, de valahogy a pop-rock zene elvarázsolt és megtetszett a dob. Tényleg azért lettem dobos, mert azt szerettem. Olyan dobos vagyok, aki nemcsak dobolni tud, hanem megtanultam a „zenét” is, hiszen majdnem húsz évig zongoráztam. A zongoratudás, a harmóniák ismerete a zenélésben a legfontosabb. 14 évesen a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, népszerűbb nevén a Konzervatóriumba dobszakra jelentkeztem, pedig a felvételi előtt csak félévvel döntöttem el, hogy dobolni szeretnék. Előtte sosem volt dobverő a kezemben, de simán felvettek. Pontosítanom kell: a konziban és a Zeneakadémián is ütőhangszeresnek tanultam, tehát nem dobosnak. Bár jártam rövidebb ideig egy-két tanárhoz tanulni, de a klasszikus ütőhangszerek mellett saját magamtól tanultam meg dobfelszerelésen játszani, mivel akkor még nem volt intézményesítve a könnyűzenei oktatás.

Nem volt még jazz oktatás a konziban, és nem volt még a Kőbányai Zenei Stúdió. Klasszikusokon tanultam, Beethovenen és Mozarton, otthon pedig a dobfelszerelést nyűttem.

Hogyan kerültél be 21 évesen az akkor a csúcson levő Hungária együttesbe?

Másodéves voltam a Zeneakadémián, és az évfolyamtársaimmal gyakran beültünk az akkori Erzsébet Sörözőbe. Egy ilyen alkalommal, amikor zenéről is beszélgettünk, a szomszéd asztaltól átszólt egy férfi és megkérdezte, hogy van-e közöttünk dobos? Mondtam, hogy bár a Zeneakadémiára járok, azért tudok dobolni is. Bemutatkozott, hogy ő a Dolly férje és mondta, hogy a Hungária együttes éppen dobost keres. Hallottam ugyan Dollyról, de nem igazán követtem a Hungáriát. Inkább a rockot és funkyt szerettem, nem voltam nagy rock and roll rajongó. A hazai zenekarok közül az LGT szerettem, de nem lehetett nem ismerni a Hungáriát. Így kerültem Fenyő Miklós elé próbafelvételre. Akkor még az volt a kommunikáció, hogy Szikora Robi eltörte a kezét és a gyógyulásáig csak helyettesíteni kell őt. Persze nem ez volt az igazság, hanem az, hogy kilépett a zenekarból, mert felkérést kapott, hogy dalokat írjon Szűcs Judit lemezére, amit Fenyő Miklós nem tolerált. Ez volt a szakításuk oka. Ekkor jöttem én a képbe. Nem voltam és nem vagyok frontember típus, csak ritkán énekeltem, ezért nem pótolhattam egy személyben Szikora Róbertet. Szikora egy igazi fazon volt, aki olyan slágereket énekelt, mint a Csaó Marina vagy a Micsoda buli. Ezt az oldalát Flipper Öcsivel pótolták, aki rajongó volt, jól énekelt, öltözött, táncolt is például a Limbó Hintó televíziós felvételén. Szikora olyan tehetség volt, hogy csak ketten tudtuk őt pótolni. A Hungária ekkor lett hét tagú. Így kerültem a Zeneakadémiáról és az Erzsébet Sörözőből Magyarország akkor legnépszerűbb együttesébe.

Hogy indult a Hungária tagságod?

Amint bekerültem a Hungáriába, feljátszottuk az Aréna című albumot, ami – a megrendelések alapján – már a megjelenés előtt aranylemez lett. Az aranylemez akkor százezer eladott példányt jelentett. Az első Hungária fellépésem szilveszterkor a Blaha Lujza téren, egy hatalmas utcabál keretében volt százezer ember előtt. Zeneakadémia, Erzsébet Söröző, Fenyő Miklós lakása, lemezfelvétel, aranylemez és százezer ember. Ennyi mindent éltem át 21 évesen pár hónap alatt. Fel sem tudtam fogni, hogy igazán mi is történik velem.

Fotó: Dohi Gabriella

Hogyan fért össze a Zeneakadémiával a Hungária?

Nekem sikerült befejeznem a Zeneakadémiát, ellentétben Presser Gáborral, akit választás elé állítottak: Beethoven vagy Omega? Ő az Omegát választotta. Én három évig voltam „kettős ügynök”, ami lehetetlen küldetésnek tűnt a vidéki fellépések miatt. Hiába volt késő esti koncertünk mondjuk Nyíregyházán, nekem másnap reggel nyolckor meg kellett jelennem a Zeneakadémián. 

Észrevették a Főiskolán, hogy te a Hungáriában dobolsz?

Igen, de nem azért, mert romlott volna a tanulmányi eredményem, hanem akkoriban a csapból is a Hungária folyt. Országosan nézett zenei tévéműsorokban szerepeltünk. Ilyen volt az Egymillió fontos hangjegy, a Pulzus és a Zenebutik. Az utóbbi műsor pedig végképp lebuktatott, hiszen abban vegyesen volt a klasszikus és a könnyűzene. A tanáraim azonnal felismertek, de annyira jók voltak a tanulmányi eredményeim, hogy nem tudtak eltiltani.

Ebben nem volt gyakorlatuk, hiszen az akadémiai tanulók közül addig Presseren és rajtam kívül senki sem játszott popzenekarban, egyébként azóta sem.

Azt is meg tudtam oldani, hogy Nyugat-Berlinben fel tudjak lépni a Hungáriával. Minden egyes kiutazás előtt engedélyt kellett kérnem a tanulmányi osztályon, amin simán elbukhattam volna, mert ha csak egyszer ezt nem adják meg, akkor másik dobos után kellett volna néznie a Hungáriának.

Ide tartozik egy vicces történet. Fenyő Miklós és a Hungária imidzse megkövetelte azt, hogy a tagok a zenei stílusnak megfelelő ruhát viseljenek. Jampi cipőben, kockás zakóban kellett járnunk az utcán, hiszen a ruhánkat nem jelmeznek kellett tekintenünk, hanem egy életérzés megnyilvánulásának. Amikor beléptem a Hungáriába, Fenyő elvitt Budapest akkori egyetlen bizományi áruházába, a Gólya Áruházba és csomó „új” ruhát vetetett velem, hiszen nekem hétköznapi ruháim voltak. A Zeneakadémiáról mindennap Fenyő Miklóshoz mentem próbálni. Az iskolatáskám mellett volt egy nylon zacskó, amiben a teljes jampi cuccomat vittem. Amikor odaértem Miki házához, megnyomtam a kapucsengőt, bementem a lépcsőházba, és amíg felértem a lassú lifttel a harmadik emeltre, teljesen átöltöztem. Ugyanezt megtettem visszafelé is. Eleinte nem buktam le, de egyszer egy próba után a Fenyő kiment az erkélyre és meglátott, majd felkiáltott a többiek felé: „Nem hisztek a szemeteknek, nézzétek, ez a hülye Dedy átöltözött!” Ettől kezdve két Zsoldos volt, az egyik a normális ruhás zeneakadémista Gábor, a másik a Hungáriás jampi Dedy. 

Hogy ragadt rád a Dedy név?

A Hungáriában mindenkinek volt művészneve. Volt Dili Dolly, Szaxi Maxi, Tétova Nova, Szikla Sziszi, Flipper Öcsi. Ezért lettem Dedy és már annak is örülhettem, hogy megtarthattam a nevem felét, mint Zsoldos Dedy és nem lettem mondjuk Dagi Dedy, vagy valami hasonló. A Dedy név így leírva egyébként nem jelent semmi. Viszont egy valaki nem „adta” a nevét. Fenyő Miklós mindig Fenyő Miklós maradt.

Hogyan viszonyultak a szüleid ahhoz, hogy beléptél a Hungáriába?

Amikor bekerültem a Hungáriába, drága apukám megkereste a Fenyő Miklóst és azt mondta neki: „Nézd Miki, nem bánom, játsszon a fiam nálad, de a Zeneakadémia az első. Csak akkor mehet veletek fellépni, ha nincs vizsgája az Akadémián.” Nem azt mondta, hogy „örülök, hogy a fiam a Hungáriában játszhat”, hanem „nem bánja” és egyben feltételeket is szabott.  Fenyő ezt nem is értette, ilyen megközelítéssel eddig még nem találkozott. Számára ez szürreális kérés volt, azt gondolhatta: nehogy már csak akkor legyen Hungária koncert, amikor Dedy éppen nem vizsgázik. Végül ebből nem volt gond, mert mindig megoldottam.

Hozzá kell tenni, hogy a Miki a mai napig tiszteli a szüleimet. Apukám szakmai tudását, anyukámnak pedig a személyiségét, előadóművészetét. Csodálattal nézett rá, szinte szerelmes volt belé fiatal korában.

Szüleid támogatták a popzenei pályádat?

Annak nem mutatták jelét, hogy támogatják, de nagyon büszkék voltak rám, amit csak utólag tudtam meg. Volt olyan, hogy például egy salgótarjáni koncerten oldalra néztem, és láttam, hogy a színpad mellett ott állt az apu és puszit dobott nekem. 

Hogyan lettél Dolly Roll-os a Hungária után?

A Hungária rendszeresen fellépett Nyugat-Berlinben. Volt egy szokásos hely, ahova az egyik hétvégére meghívást kaptunk, de Fenyő Miklós nem akarta, hogy kimenjünk, mert szerinte a következő lemez felvétele miatt nem fért bele a zenekar idejébe. Mi ezzel nem értettünk egyet. A zenekar egybehangzóan kijelentette, hogy márpedig kimegyünk Nyugat-Berlinbe, de Fenyő ennek ellenére az otthonmaradás mellett döntött. Hangsúlyozom, hogy a két fiatal újoncnak, Flipper Öcsinek és nekem nem volt sok szavunk sem a fellépéseket illetően, sem akkor, amikor az anyagiakról volt szó. Kimentünk a repülőtérre és az utolsó percig abban a hitben voltunk, hogy a Miki úgyis meg fog jelenni, de nem ez történt. A legnagyobb meglepetésünkre Miki tényleg komolyan mondta, hogy nem jön ki a reptérre, és tényleg nem utazott velünk Nyugat-Berlinbe. A repülőn a körülbelül 35 dalos repertoárt át kellett alakítanunk. Ki fog zongorázni és énekelni a Fenyő helyett? Például volt olyan dal, amit a Miki helyett a Fekete Gyula énekelt és én zongoráztam, a Flipper Öcsi pedig dobolt helyettem. Megmentettük a fellépést. Amikor visszajöttünk, akkor mindannyiunkat távirat várt Fenyő Miklóstól, amiben az állt, hogy ezzel a cselekedetünkkel kiléptünk a Hungáriából. Az a sejtésem, hogy Fenyő a csúcson akarta abbahagyni a Hungáriát és már a szóló karrierjét tervezte, tehát ürügyként használta fel azt, hogy kimentünk nélküle Nyugat-Berlinbe. Ezt több évtizedig tartó mosolyszünet követte, szó nélkül mentünk el Miki mellett, ha valahol véletlenül összefutottunk.

Hogyan alakult meg a Dolly Roll?

Amikor megkaptuk a kirúgó táviratot, azonnal hívtuk egymást. Kiderült, hogy mindenkinek ugyanaz a szöveg állt az üzenetben. Még aznap délután összejöttünk a Kékes Zoli lakásában. Egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a közös zenélést és még ott helyben megalakultunk. Már csak a névről kellett döntenünk, és három nap múlva megszületett az első Dolly Roll sláger. A Pulzus című zenei műsorban Módos Péter és Dolly között a következő párbeszéd zajlott a debütáló dal kapcsán:

„A szerző neve? Dolly Roll. A szám címe? Dolly Roll. Az együttes neve? Dolly Roll. És miről szól majd a dal? Dollyról.”

Hogyan jött a Step együttes a Dolly Roll után?

A Dolly Roll zenekarral négy lemezt jelentettünk meg. Sikeresen indultunk, három-négyszázezres, sőt félmilliós eladásokat produkáltunk. Az első két lemez az olaszos stílusával telitalálat volt, de aztán a harmadik albumtól a zenekar elkezdte kiszolgálni a közönség általunk elképzelt igényét, azonban ezek a dalok Flipper Öcsi és az én zenei elképzelésünktől eltávolodtak. Jelentkezett a generációs különbség is, hiszen mi Öcsivel jóval fiatalabbak voltunk a többieknél. Öcsi örök lázadó volt, aki mindenhova vitt magával, mint a testvérét. Nem vetette meg az éjszakát, járta a klubokat, ahol összebarátkozott Kisszabó Gáborral, az Első Emelet basszusgitárosával. Megbeszélték, hogy Gábor kilép az Emeletből, és hozza magával Tereh Istvánt is, Öcsi pedig engem a Dolly Rollból és megalakítunk egy új zenekart. Csatlakozott még a Varga Miklós Bandből Fehér Attila és a Citrom együttesből Popper Péter, majd később Mester Tamás is, aki Flipper Öcsi későbbi kiválása után lépett be a zenekarba. Ez volt a Step, melynek sikere messze elmaradt az elvárásoktól. Ez ugyanis nem úgy működik, hogy összeadódnak a rajongótáborok, tehát kettő meg kettő az négy, hanem gyakran csak három. A Stepnek is volt aranylemeze, s bár nem voltak rosszak az eladások, mégis messze elmaradtak a Dolly Roll és az Első Emelet példányszámaitól. Az első lemezünk csalódást okozott a Hanglemezgyártó Vállalatnak, ezért Fenyő Miklós lett felkérve a menedzselésre.

Miki fazont váltatott velünk és gombafrizurások lettünk. Nem mertük megmondani neki, de mi nem a Beatles-re, hanem sokkal inkább a Duran Duran-ra szerettünk volna hasonlítani.

A következő Igen című lemez talán ezért sem hozta még meg a várva várt sikert. Egy évvel később Öcsi a Pop Gálán behajította a közönség közé a Beatles stílusú zakóját és bejelentette, hogy a zenekar szakított Fenyő Miklóssal. Újra „normális” emberi kinézetünk lett, és jött a harmadik lemez, a Ciao, ami a legnagyobb sikerével aranylemez lett. Ezek után Flipper Öcsi szólókarrierbe kezdett, vége lett a Step együttesnek.

Hogyan alakult ezek után a zenei karriered?

Az én ötletemmel és menedzselésemmel – Fehér Attilával és Mester Tamással együtt – kimentünk Franciaországba a Cote d Azur-re zenélni, ahol csodálatos emlékekkel teli két évet töltöttünk el. Mester Tamást és Fehér Attilát elcsábította egy világkarriert ígérő menedzser, így a helyükre Gerendás Pétert és Flipper Öcsit hívtam. Gerendás Péterrel egy életre szóló barátságot kötöttem és Franciaország után hat éven át voltam a Gerendás Péter Társaság tagja. Ezután megcsináltam a Zsoldos Együttest, amellyel rendezvényeken léptünk fel. Játszottam Gyarmati István zongoristával is. Ő a zenetörténet egyik legnagyobb haknistája volt, aki nem játszott vele, az nem is létezett.

Fotó: Dohi Gabriella

A zeneszerzéssel hogy álltál?

Közepes mennyiségű zeneszerzői munkásságom van. Írtam például dalokat a Dolly Rollnak, a Stepnek és Kiss Gabinak. Amúgy örököse vagyok a Mondd, miért szeretsz te mást? című dalnak, mert azt az én nagybátyám, Zsoldos László írta, amely a legnagyobb trófeája a Zsoldos családnak. Ezt a dalt szinte mindenki ismeri. A mai napig sokat játsszák és számos előadó dolgozza fel. 

Hogyan alakult a családi életed?

A Hungária együttes alatt ismertem meg az első feleségemet, Kiss Gabit, aki most Berkes Gabi néven dolgozik. Született egy gyermekünk, aki már 37 éves és boldog édesanya. A második feleségemtől két gyerekem született, 30 éves a fiam és 24 éves a kislányom. Soha nem voltam az a bulizós, after party-s zenész. A magánéletem mindig elfért a zenélés mellett. Ha vége volt a koncertnek, akkor hazamentem, kezembe vettem a gyereket, megetettem, tisztába tettem, hogy tudjon pihenni az anyukájuk. Ragaszkodtam ahhoz, hogy én vigyem a gyerekeimet az iskolába, és ha csak tehettem, én is mentem értük. Végül Yvette-től is elváltam, de mindhárom gyerekemmel nagyon jó a kapcsolatom. A két kisebbikkel együtt élek itt az óbudai házban. Külön lakrészünk van. Anyu mindhárom unokáját ismerte, de apukám sajnos már egyikkel sem találkozhatott.

Ő 1985-ben, az első unokája születése előtt egy héttel, autószerencsétlenségben vesztette életét. Ez az eset nagy port vert fel annak idején, apukám mellett több áldozatot is követelt a baleset.

Hogyan lettél zenetanár?

A két kisebbik gyermekem a Lauder Javne Zsidó Közösségi iskolába járt, ahol kísérleti zeneoktatás szerveződött, és a dob tanszakot rám bízták. Későbbiekben, amikor a kísérleti zeneiskola hivatalossá vált, akkor a vezetés a komolyzene irányába szerette volna terelni az oktatást. A legnépszerűbb szak a dob volt, ami zavarta a zeneiskola vezetőségét. Kétszer annyian voltak nálam, mint a zongora szakon. Tekintettel arra, hogy az iskola a klasszikus irányt tűzte ki céljául, ezért olyan dobtanárt kellett választaniuk, aki klasszikus zenét tanított. Ekkor kiváltam a zeneiskolából és magán dobiskolát alapítottam, ami a mai napig is működik.

Szívesen tanítasz?

Nagyon. Szeretek a tanítványokkal dolgozni a stúdiómban. Soha, sehol nem hirdettem, hogy tanítok, szájhagyomány útján terjed a munkásságom.

Mit jelent neked a zsidó identitás? Ápolod a hagyományokat?

Apukám munkaszolgálatos volt a második világháborúban, amit túlélt. Úgy óvtak engem a szüleim ettől a témától, mint a tűztől. Nem volt hagyományőrzés, mivel szóba sem került a zsidóságunk. Összesen annyi történt, hogy apukám a Hanuka ünnepén gyertyát gyújtott, Újévkor meg adott nekem egy kis porcukros kenyeret, aminek a jelentését akkor nem is értettem. Anyukám apai ágon volt zsidó származású – a Sárosi név Sternből lett magyarosítva –, de katolikusként nevelkedett, és a karácsonyt ünnepelte. Egyszerre égett a Hanuka gyertya és világítottak az égők a karácsonyfán. A zsidó hagyományokat a két kisebbik gyerekemnek köszönhetem, akik a Lauder iskolába jártak. A gyermekeim tanulmányai által ismertem és szerettem meg, majd lettem rajongója a zsidó ünnepeknek. A fiam Rafael, Rafi, a lányom Mirjam, Mimi,  Fanni lányom kisfia Noel, bár az francia név. Nem vagyok vallásos, de a Haverim klezmerzenekarral gyakran fellépünk az ünnepek alkalmával.

Hogyan ápolod a szüleid emlékét?

Nagyon fontos számomra a szüleim emléke. Annyira, hogy írtam egy könyvet a szüleimről Különös éjszaka volt címmel, ami tavaly jelent meg, és az életem fő művének tekintem. Ha a Hungáriát, a Dolly Rollt és a Step zenekart egymás mellé teszem, akkor azok együttesen okoztak akkora örömöt, mint ennek a könyvnek a megjelenése.

A könyvet megelőzte 2019-ben egy csodálatos és nagy sikerű „Zsoldos Imre 100” emlékkoncert a Dohány utcai Zsinagógában, a Zsidó Kulturális Fesztivál egyik fő eseményeként.

Azt a koncertet Tereh Istvánnal együtt szerveztem, közreműködtem benne, zenéltem és beszélgettem az előadókkal a színpadon. 

Ha jól tudom, Fenyő Miklóssal évek óta újra együtt zenélsz.

2012-ben, harminc évvel a Hungária megszűnése után megcsörrent a telefon. Fenyő Miklós volt és megkért, hogy másnap ugorjak fel hozzá. Tudtam, hogy mit szeretne, nyilván nem a fociról akart beszélgetni velem. Felkért, hogy legyek a dobosa, de azért előtte meghallgatott, hiszen már régen nem zenéltünk együtt. Hihetetlen, de ennek is tíz éve, hogy valamennyi Fenyő koncerten ismét én dobolok. 

Követed a magyar zenei életet? Mi a véleményed róla?

A közelmúltban három nagy koncerten voltam, mint néző: Koncz Zsuzsa, Zorán és Presser Gábor. Ez önmagában válasz a kérdésre. Ha viszont a mai zenéről kérdezel, akkor csak a nagymamámat tudnám idézni, aki szerint „mindegyik beatzenekar teljesen egyforma” volt. Bár azért van kivétel, például az idei A Dal műsorának győztes száma nagyon tetszett.

Hogy érzed magad a bőrödben?

A legfontosabb az, hogy van három egészséges gyerekem, akiket imádok és van egy gyönyörű unokám. Ugyan kétszer elváltam, de mindkét volt feleségemmel jó viszonyt ápolok. Van egy tündéri párom, Fürtös Zsófi, akivel nyolcadik éve vagyunk együtt. Zsófi nagyon jó és sikeres pszichológus. Pénzem pont annyi van, amennyi kell, annál semmivel sem több és nem kevesebb – hitelem nincs. Egészséges vagyok, most voltam 60 éves, amit kellőképpen meg is ünnepeltünk. Nagyon jól érzem magam.

Gerlóczy Márton: Fikció 2.

 

“Egy-két paradicsom is kell majd a szószba.” – írta Zsófi.

“Persze.” – feleltem.

“Ma már lesz élő Betlehem Scicliben is, azt mondják. Megnézzük?”

“Én azt hiszem másnapos vagyok.” 

“Mitől lennél másnapos?”

“A gondra ittam.”  – feleltem, és láttam a gondot,  azt a rücskös golyót ott a savas sötétben egy sarokba ékelődve, ahogy teleszívja magát a Nero d’Avola-val, mint egy szivacs. Elindultam a bolt felé. Már messziről láttam a tulajdonos fiát, salátákkal, karalábéval, articsókával teli műanyag ládákat vitt be az üzletbe a bolt előtti raklapokról. Köszöntem neki, és közben arra gondoltam, legszívesebben megölelném. Bárcsak a testvére lehetnék, bárcsak a boltban az apánkkal dolgozhatnék, bárcsak innen menekülhetnék. De nincs választás. Nincs másik élet, gondoltam a takaró alatt, és hirtelen, mint egy apró grafikont, élesen láttam az életem történetét, mindazt, ami eddig történt, hosszát, ezt a rövidke szerencsétlenkedést, amely közben lényegében, ha ez igaz, sosem az foglalkoztatott, ami történt, hanem ami még vár reám, mintha optimista lennék, és ezek szerint, ellentétben azzal, amit gondoltam magamról, valóban az vagyok, illetve voltam.

Optimista, vagyis olyan, aki annak ellenére nem veszít lelkesedéséből és reménykedéséből, hogy erre nincs túl sok oka. Minden nap új esély. Ez optimizmus, kétségtelen.

Kiléptem a boltból és elindultam hazafelé. 

– Uram, bocsásson meg egy pillanatra – szólított meg Columbo hadnagy. 

– Mit akar? 

– Egy perc az egész.

– Bolognait kell készítenem, nincs időm most erre.

– Elkísérem, ha nem bánja.

– Bánom, de jöjjön.

– Éjjel nem tudtam aludni, és azon gondolkodtam, miért nem hívja fel az édesanyját.

– Hagyja békén az édesanyámat!

– Értem, ne vegye tolakodásnak, de ha én szeretném megtudni, hogy ki az apám, legelőször is az anyámat kérdezném meg.

– Meg fogom kérdezni, ha eljön az ideje.

– Látja, ezt nem értem. Majd akkor fogja megkérdezni, amikor már jobban tudja a választ a kérdésre, mint az anyja? De hát, már ne haragudjon, elég furcsa helyzet ez.

– Az, furcsa! De maga mit keres itt? Ez nem gyilkossági ügy.

– Ez a másik dolog, ami nem hagy nyugodni. Hiába töröm a fejem, maga író, maga talán meg tudja válaszolni nekem a kérdést, mi a gyilkosság ellentéte! Van-e ellentéte!

– Ez egy jó kérdés, hadnagy úr – mondtam, és megálltam. – Nincs. Vagy van? Az élet kioltásának ellentéte az élet létrehozása? Ez ostobaság. Menjünk!

– Igen, én is erre jutottam. Viszont, ha az élet ellentéte a halál, akkor a nemzés tulajdonképpen gyilkosság is, hiszen az, aki megszületik, meg is fog halni egy napon.

Maga is megszületett egy napon, és most kíváncsi arra, kik követték el ezt magával. És ezért nem értem, miért nem hívja fel az édesanyját?

– Az édesanyám nem ebben a világban él, hadnagy úr. Ezt maga nem értheti.

– Maga felmenti őt. Megértem, hogy nehéz, de muszáj lesz beszélnie vele. Nem ebben a világban él? És ön? Ön ebben a világban él?

– Azt hiszem.

– Értem. És ön megbízik az édesanyjában, sőt, az édesanyja, ha jól értem, mindennél fontosabb az ön számára.

– Jól érti.

– Akkor viszont, már elnézést, de muszáj azt mondanom, ön mégsem ebben a világban él. 

– Amennyiben? 

– Amennyiben megbízik az édesanyjában, és ő a legfontosabb az ön számára, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az édesanyja nem ebben a világban él, akkor ön sem ebben a világban él. Nekem úgy tűnik, hogy az édesanyja álomvilága, ha nem is vezeti, de befolyásolja a döntéseit, mégpedig azért, mert ön mindent arra fog, hogy az édesanyja álomvilágban él. Maga tehát végeredményben megbízik ebben az álomvilágban.

– Ez nem igaz.

– De az édesanyjában megbízik? 

– Igen.

– Ne haragudjon, ha tapintatlan voltam, csak a munkámat végzem.     

– Nézze, hadnagy úr, boldogulok magam is, és most, ha megbocsát, ideértünk az utcámhoz, és szeretnék hazamenni. 

– Természetesen, uram. És csak még egy mondat. Az a halszálka!

– Mi van a halszálkával? 

– Ez a Nagy Ida nagyon érdekes karakter. Arra gondoltam segítek magának, mert erre az ügyre most nem lesz ideje, ha jól sejtem. Márpedig fontos lenne tisztán látni. 

– Segítene?

– Ha ön is segít nekem, uram. Ha beszél az anyjával. És az apjával.

– Úgy lesz.

A San Giuseppére befordulva, miközben arra gondoltam, hogy beszélek apámmal, a centrifugális gyorsulás szédítő ereje felkent a falra. Megkapaszkodtam egy közlekedési táblában és behunytam a szemem.    

 

Sötétség volt. Csend. A szív dobbanása. A világ közepe. Világosság. Oxigén. Hideg. A Hollán Ernő utcán sétálok hazafelé. Éjszaka van, az ereim lüktetnek, alkoholos bódultság, a félelemérzet hiánya. Lebegek. A gondolataim kellemesen járják át a tudatomat, nincs tét, nincs idő.

Elbírnék most bárkivel, kivéve őt. Fegyvertelen vagyok, mert nem vívjuk meg a csatát. Egyikünk sem akar háborút, pedig, ha egymásnak esnénk, talán lenne esélyünk békét kötni.

Az utcáról az ötödik emeleti ablakot nézem, apám manzárdablakát, vajon ébren van-e még, hazajött-e már. Nem akarok találkozni vele, holott semmi sem történne. Ilyenkor békés. Leszállt az éj, tele van ő is mindenféle fájdalomcsillapítóval. Nem akarok találkozni vele. Gyűlölöm ezeket a találkozásokat a lakás előszobájában. Ő föntről jön, az emeletről, én a szobámba szeretnék bejutni. Nyolc éve élünk együtt, és minden egyes találkozáskor ugyanazt érzem, ugyanazt a szorongást. A jelenlétében megbénulok. De miért? Hiszen nem bántott engem. Nem tudom, hogy bántott-e engem. Hisztérikus, de nem erőszakos. Nem biztos, hogy értem, mi az erőszak. Az utcán végre belélegezhető a levegő, hajnal van, a troli sem jár. A negyedik emeleten már minden ablak sötét, alszik a húgom, ha otthon alszik, alszik a nővérem, ha otthon alszik. A bátyám már nem lakik velünk. Az öcsém ablaka a belső udvarra néz. Hat éves. Anyám is alszik. Drága anyám. Ő nem tehet semmiről. Ő szeret minket. Ő elfogad minket. A világ szar hely, anyám csodálatos. Én egy csőd vagyok. Nem tudok róla, vagy nem merem kimondani, de egy csőd vagyok. Az esti iskolába nem járok be, de, ha bejárnék, azzal se mennék sokra, valahol az 5. osztály körül teljesen lemaradtam, elvesztettem a fonalat, és ez a lemaradás behozhatatlan. 1993-ban voltam ötödikes, abban az évben ismertem meg apámat. Hogy mindennek bármi köze lenne a lemaradásomhoz, nem kell tagadnom, mert nincs is kinek. Nem tudunk róla. Nem foglalkozunk vele. Sötétség. Csend. A szív dobbanása. A világ közepe. Világosság. Oxigén. Hideg. Beszélnem kellene apámmal? Még állok az utca sarkán. Valahol a távolban egy fekete folt közelít el-eltűnik bauhaus házak erkélyeinek árnyéka alatt, szorosan a falnak simulva, mint, aki bujkál. Én az úttest közepén jöttem, ettől különlegesnek érzem magam, excentrikus vagyok, bátor és szabad, a járda a szorongóké, a szabálykövetőké, akiket a házak fala, mint a mágnes, húz magára, úgy közlekednek itt a pályájukon, mint a villamos. A deviancia jelentése az útról való letérés, de ez nézőpont kérdése, hiszen én egy másik útra tértem át a járdáról, ahol ráadásul éjszaka nem is közlekednek autók, bár attól még a kresz vonatkozó szabályainak ismeretében ez szabálysértésnek minősül, és ez engem természetesen örömmel tölt el. A KRESZ-t különben nem ismerem, ahogyan apám sem. Nyolc éve él velünk, és azóta csinálja a jogosítványát. Én egyetlen órán jelentem meg 1998 februárjában, ám másfél óra után, amikor kiderült, hogy az óra még további másfél órán át tart majd, távoztam. Apja fia. Belvárosi gyerekek. Apám taxival közlekedik, Gerlóczy névre, igen, 5-10 perc ott vagyunk önért, Gerlóczy úr. Minden bizonnyal otthon van, olvasólámpa sárga fénye ömlik ki az ablakán. Én a városban voltam, amit utálok. 2001 decembere van. Már elmúltam húsz, és érzem, baj van. Baj lesz. A várost igazából utálom. Utálok benne mindenkit és utálom benne magamat. Anyám azt mondja, ne használjam ezt a szót, ne utáljak senkit, különösen ne hosszú ú-val, ahogyan ezt a szót leírni szoktam. Anyám szerint majd magamtól megérek, nem szabad engem tanítani. Konfrontálódni járok a városba, keresem a bajt, keresem azokat, akik kötekedni szeretnének velem, és aztán semmi mással nem foglalkozom, minthogy megvédjem magam és győzedelmeskedjek.

Meggyőződésem, hogy nagy dolgokra vagyok hivatott, de nem tudok arra a dologra koncentrálni, egyedül magamra tudok koncentrálni, amiben a nagy dolgot keresem.

Bizonyítanom kell, hogy nem vagyok egy csődtömeg, pedig dehogyisnem. Csend. A szív dobbanása. A világ közepe. Világosság. Oxigén. Hideg. Ahogy finoman megrántom a lift ajtaját, a kabin ablakán át a szemembe világít az izzó. Ilyenkor azon gondolkodom, ki az, aki még nálam is később jön majd haza, hiszen elment, ő használta legutóbb a liftet. Belépek a kabinba, és mielőtt becsuknám az ajtót, megnézem magam a lift tükrében. Sápadt vagyok, az arcom beesett, a tekintetemben düh, harag. A harmadikig megyek a lifttel, nehogy felhívjam magamra a figyelmet. A harmadikról gyalog megyek fel a negyedikre, ahol a lekerekített sarkú téglalap formájú gangra érve megállok, megkapaszkodom a korlátban és vetek egy pillantást a gang túlsó oldalának kétharmadát elfoglaló lakásunk sötét ablakaira. Egyedül a bejárati ajtó ablakán át szivárog egy kis fény, a lépcsőn jut le az előszobába, hiszen apámnál ég a villany. Nyolcadik éve élünk együtt, és én nyolcadik éve bujkálok és menekülök.  

Megpróbáltam elmesélni az elmesélhetetlent

Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy megírod apáid könyvét, akkor is, ha ezt a családod nem nézi jó szemmel, és akkor is, ha neked is gyötrelmes folyamat? Sosem akartál visszatáncolni?

Sok ilyen pont volt, mert nem egy családról van szó, nem egy íróról van szó, nem egy identitásról van szó. A családom, a Gerlóczy család minden bizonnyal örült volna annak a regénynek, amit legelőször terveztem megírni. Furcsa belegondolni abba, hogy milyen elégedett lenne a család, ha a hazugságot írom meg. A fikciót. Gerlóczy Károly és Gerlóczy Gedeon és Gerlóczy Zsigmond történetét. Senkit sem zavarna, hogy az igazi nevükön szerepeltetem őket egy regényben, sőt! Büszkék lennének rá.  Ez volt az első pont. Aztán rátaláltam az első nagy hazugságra. Ez volna a második pont. Megírni azt, hogy a családunk nem a Gerlóczy család. Ezt viszont bizonyítanom kellett, mert a család tagadott. Hajtott valami az igazság felé, ma már tudom, hogy én magam voltam az: a legnagyobb fikció. Az volt a harmadik, az utolsó pont. Attól kezdve, hogy megtudtam, az igazság sem volt igaz, tudtam, hogy nincs visszaút. 

Rendben, hogy tudni akarod az igazságot, de miért volt fontos számodra, hogy megoszd az olvasókkal is? 

Ha nem osztanám meg, belebetegednék. Amióta megjelent a könyv, kaptam pár levelet olyanoktól, akikkel hasonló dolog történt. Egyikük bele is betegedett. Szó szerint. Nem tudom, mi mást tehetnék, minthogy megosztom a történetet azokkal, akik a regényeken keresztül megismertek az elmúlt húsz évben.   

Miért kell Scicliig menni ahhoz, hogy kinyisd a rombolás mappát, és elkezdd leírni a történeted? 

Nem kezdtem el írni Scicliben. Csak gondolkodni kezdtem el. Azon, hogy mit fogok írni, ha már tudom, hogy kikről szól majd a regény. A rombolás nevű mappában a tinédzserkorom volt. A tinédzserkor tizenhárom éves kortól a huszadik évig tart. Pontosan ezt az időszakot éltem le egy emberrel, akiről anyám azt állította, hogy az apám. Nem volt az. 

Ezért nem adhatják ki újra az első könyved, az Igazolt hiányzást?

Az első nyomtatásban megjelent sorom ez volt: Váczi Márton emlékének. Jó poén volt. Vagy mégsem? A második: Anyámnak. Az a könyv fikció volt.

Váczi Márton, Gerlóczy Márton, (??) Márton. Hányszor definiálhatja újra magát az ember? Szoktál például Váczi Mártonként álmodni?

Azon a bizonyos ponton, abban a pillanatban, amikor szembesültem a hazugsággal, eldöntöttem, hogy egyetlen esélyem van: igazat mondani. Megismerni magam. Kísérletet tenni arra, hogy megismerem magam. Semmit sem hallgatni el, semmit sem seperni a szőnyeg alá, mert a legkisebb hazugság is érvénytelenné teheti a kísérletet, és a célt, hogy ne őrüljek bele. Eldöntöttem, hogy nem fogok beleőrülni. Őrüljön bele más, én ebbe nem fogok tönkremenni. Azok álltak mellettem, akik hajlandóak voltak időt és energiát fektetni abba, hogy megértsék a helyzetemet. Sokan segítettek. Váczi Mártont 1993 májusában hibernáltam. A halott apjával együtt. Nem voltak emlékeim, nem álmodtam Váczi Mártonként.  

Azt képzelem, hogy ha ennyire atomjaira hullik újra, meg újra minden, akkor nem csak magad, hanem a legalapvetőbb fogalmakat is újra kell építeni.  Család. Igazság. Otthon. Béke. Bizalom. Mi a helyzet ezekkel most?

Lassított felvételen dől össze az egész. Én lassítom a felvételt, hogy közben meg tudjam figyelni, meg tudjam írni. A legapróbb részletekig menően igyekszem szemtanúja lenni ennek az összeomlásnak. Minden energiámat erre fordítom. Még ma is tart ez az összeomlás, de eközben már egy ideje építkezem egy másik telken. Sokan a családomban inkább elfordítják a fejüket, nincsenek tisztában azzal, hogy éppen betemeti őket valami, de vannak, akik velem tartanak. 

Ezt úgy mondod, mintha kivülállóként tekintenél a sajtát történetedre. „Szemtanú” ez a távolságtartás kell ahhoz, hogy ne csak figyelni tudd az összeomlást, hanem építkezhess is?

Kívülálló vagyok abban az értelemben, ahogyan az időt át kell látnom. Nem távolságtartás ez, ellenkezőleg, közel kell mennem, de rengeteg mindenhez kell közel mennem, időben, térben.

Azt kezdik sejteni az olvasók a Katlanból, hogy mennyi hazugság (igazság elhallgatása) vett téged körül. Neked mi a legnagyobb elmondható hazugságod, van ilyen egyáltalán? 

Én magam vagyok az. Nem beszélhetek a hazugságaimról, mert nem az én hazugságaim voltak. Rossz koordinátákat követve haladtam huszonöt éven át, ezt az utat járom most be visszafelé. Nem mintha ez lehetséges lenne, de kísérletet teszek rá.

Apa lettél. Ez megváltoztatta a felmenőiddel való viszonyodat? Például meg tudtál bocsátani?

Nekem azt kellene tudnom megbocsátani, hogy nem értik, ami történt, amit tettek. Amit tettek, nem tudom megbocsátani. Ha megértenék, amit tettek, akkor megnyílnának előttem, és ha látnám a megrendültségüket, talán meg tudnám bocsátani. De nem látok rá sok esélyt. És késő is. Máshol tartok én már.

Van listád arról, hogy mik azok a hibák, amiket még véletlenül sem fogsz soha elkövetni a gyereknevelés kapcsán?

Hosszú az a lista. Egyelőre egy célom van, mellette lenni, vele lenni. 

Miért így ért véget a könyv? Teszteled az olvasókat, mennyire bírják a nyomást?

A második rész abban a pillanatban folytatódik, ahol az első véget ért. Ez az a könyv, a második rész, amit igazán meg akartam írni, de szükség volt hozzá az előzményekre, mert, ha azzal kezdődött volna a regény, senki sem értette volna, hogy ki kicsoda. A másik ok a bizonytalanság. Szerettem volna, ha az olvasó is átéli a várakozás bizonytalanságát. Lógnak felakasztva, lábuk a földet éri. 

Hány részes lesz a könyv? Uralod a Fikciót? 

Éppen próbálom meghúzni. Volt egy tervem, de nem lesz időm arra, hogy megcsináljam. Nem lesz pénzem arra, hogy azt megcsináljam. Szóval jelen állás szerint négy részes lesz ez a regény. Aztán meglátjuk, sikerül-e, akarom-e, tudom-e…  

Annyira őszinte és szuperintim a Fikció, hogyha a végére érsz, mi marad neked? Nem lesz “többmillió tonnányi a csend”? 

Elképzelhető. Sok mindenen kell még keresztülmennem írás közben. Bízom benne, hogy gyógyító erejű lesz ez a munka. Nem tudom. Nem láttuk, mi történt Truman-nel, miután kilépett az ajtón.

Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy te nem kapsz díjakat, mert nem vagy kedves, a feleséged az, és elég, ha ő nyer. Most viszont versenyben vagy a Libri-díjért. Mi történhetett? 

Nem tudom, nem látok a színfalak mögé. Lehet, hogy valaki, aki nagyon utálta Gerlóczy Mártont, örül, hogy elkezdtem leszámolni vele. Az is lehet, hogy valahol véletlenül kedves voltam. Jólnevelt. Alázatos. De az is elképzelhető, hogy szeretik a könyvemet. 

Mikor jelenik meg a következő rész, az Örvény? Mesélnél róla egy kicsit?

Szeptemberben jelenik meg, ha minden igaz. Megpróbáltam elmesélni az elmesélhetetlent. Hogy mit érez, hol jár az ember abban a pillanatban, (és az azt követő két hét örvényében), amikor megtudja magáról, hogy nem az, aki. Már megint. Szokták kérdezni, mit éreztél akkor. Erre nincs válasz. Ez a feladat érdekelt engem ebben az egész vállalkozásban leginkább. És, azt hiszem, sikerült.


MUSTRA

Sárira szavazni itt lehet!

TOP 5

Augusztus 13. szombat, 16:00 Django Feszt Budapest/!MASTERCLASS!/Aurore Voilqué, Roby Lakatos, Léo Ullmann+concert flashmob Django Feszt Budapest – Esernyős 

Egy nappal a Django Feszt Budapest előtt, azaz augusztus 13-án jazz, gypsy jazz, improvizációs beszélgetést és bemutatót tartanak az Esernyősben Django Feszt másnapi fellépőivel. A találkozón a központban Django zenéje, az improvizáció és a hegedű fog állni, hisz a beszélgetésben résztvevők mindegyike mestere a hangszernek. A WORKSHOP JAVARÉSZT ANGOL NYELVEN ZAJLIK! Mindenkit várnak szeretettel ezen a szakmai beszélgetésen és workshopon. FIGYELEM! A belépés ingyenes, de a helyszín befogadóképessége korlátozott, így előregisztráció szükséges a résztvételhez! A kurzus után az óbudai Fő téren egy kis meglepetés koncertet adnak flashmob jelleggel, felkészülve a másnapi nagy DJANGO FESZT BUDAPESTRE! regisztráció: https://forms.gle/j76XrTHotHWhLRU66

Augusztus 13. szombat, 11:00 Műhely, üzem, gyár II. – Ipartörténeti barangolás Óbudán, Óbudai Múzeum

Sétánk során az óbudai ipar 18-20. századi fejlődését, helyszíneit, az egykor itt működő üzemek történetét elevenítjük fel. A téma nagysága és területi vonatkozási miatt sétánknak két változata van, amely két különböző útvonalat jár be. Ez alkalommal a hajdanán a Szentlélek tértől délre működő ipari egységeket mutatjuk be, sok egyéb között: Lenz-féle Bőrgyár, Meteor Pénzszekrénygyár, Goldberger Textilgyár, Jakab Leitner Kékfestőgyár, Kánitz-féle Kékfestőgyár, Král Kőfaragótelep, Spitzer Gerzson/Fürst-féle Kékfestő-Pamutkikészítőgyár, Kesztyűvarrótelep, Magyar Reszelőgyár, Magyar Csiszolókoronggyár, Atlantica Cipőgyár, Jagscha Károly Zongoragyár. A séta az Óbudai Múzeum recepciójáról indul. Regisztráció: programok@obudaimuzeum.hu

Augusztus 13., szombat, 08:00 Nyári piacozás a Rómain finom ebéddel! Római parti Piac

Szeretettel várják a vásárlókat, nézelődőket, piac rajongókat, lángosozókat, ebédre érkezőket szombaton! A piac reggel 8.00-kor nyit, mindenféle finom, nyár adta terménnyel, portékával térhetünk majd haza. 

Ebédre hozzuk dobozainkat és már vihetjük is haza az egész családnak, főznünk sem kell. Készítsük kosarainkat és szívünket! A hétvégét kezdjük együtt egy jóízű piacozással, jókedvű találkozással, hol máshol, mint a Rómain!

Augusztus 12, szombat 19:00 Kerekes | Kobuci Kert | Vendég: Laár András

Kerekes | Kobuci Kert | Vendég: Laár András Iszonyatos nagy juuujjj!

Augusztus 18, csütörtök 16:00 Tárlatvezetés | Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek Magyar Nemzeti Galéria

Az Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) kiállítás különleges plakátokat, bútorokat, öltözékeket, filmeket, városi tereket bemutatva nyújt átfogó képet a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájáról. A tárlat középpontjában a magyar art deco művészet, kiemelten a plakátművészet és a modern nagyvárosi élet áll. A több mint 250 kiállított műtárgy zöme nagyon ritkán szerepel kiállításon, vagy olyan, amit még soha nem láthatott közönség.

A nagyszabású kiállítás az 1920-as, az 1930-as évek sok változást hozó izgalmas időszakát mutatja be, az art deco művészet és kor a plakát műfaján keresztül tárul fel. A tárlat plakátokat, bútorokat, öltözékeket, filmeket, városi tereket bemutatva nyújt átfogó képet a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájáról és mutatja meg mindazt, ami ebben az időszakban szerepet játszott a közízlés formálásában. A kiállításon látható plakátok tükrözik a kor jelenségeit, az új nőideált, a modern divatot, a sport és az egészség kultuszát, az újdonságokat – autó, rádió, hangosfilm –, valamint a szórakozás olyan új formáit, mint például jazzkoncertek, mulatók, revük.

A kiállításról bővebben: https://mng.hu/…/art-deco-budapest-plakatok-targyak…/

 

HETI BONTÁS:

augusztus 12, péntek:

19:00 Kerekes | Kobuci Kert | Vendég: Laár András

20:30 Ingyenes Kertmozi augusztusban is a Budapest Gardenben

augusztus 13., szombat:

08:00 Nyári piacozás a Rómain finom ebéddel! Római parti Piac

11:00 ÚJABB IDŐPONT! – Műhely, üzem, gyár II. – Ipartörténeti barangolás Óbudán

Óbudai Múzeum

16:00 Django Feszt Budapest/!MASTERCLASS!/Aurore Voilqué, Roby Lakatos, Léo Ullmann+concert flashmob Django Feszt Budapest – Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft.

20:00 Korai Öröm // KOBUCI

22:00 DJ Titusz Oldschool Tribal Session // KOBUCI

augusztus 14, vasárnap:

10:00 Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben

11:00 Leggiero szaxofonkvartett // Zenélő Budapest Szépművészeti Múzeum

16:30 Django Feszt Budapest/ANGELO DEBARRE/ROBY LAKATOS/AURORE VOILQUÉ/DEJAN KRSMANOVIC KOBUCI

augusztus 15, hétfő:

19:00 Stand Up Comedy EXTRA – Dumapárbaj – Budapest Garden

augusztus 16, kedd:

19:00 MORDÁI / Kobuci kert / Vendég: Denevér

19:00 STAND UP COMEDY KLUB – KULISSZATITKOK – BUDAPEST GARDEN

19:00 Damara, biVio (IT) – A38 Tetőterasz

20:00 Hajógyár x A38 // Fehér Balázs portrébeszélgetés & akusztikus duó koncert // Momentán Társulat

augusztus 17, szerda:

17:00 HØT SPØT 2022 / Every Wednesday / A38

19:00 Ripoff Raskolnikov Band // KOBUCI

augusztus 18,  csütörtök:

16:00 Tárlatvezetés | Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek Magyar Nemzeti Galéria

18:00 Kurátori tárlatvezetés I Henri Matisse – A gondolatok színe Szépművészeti Múzeum

19:00 KOBUCI Táncház // Berka Együttes // Tükrös Együttes

 

Dunai szabadstrand és egyéb elképesztő ötletek

Kezdjük a történet elején: kik, mikor és hogyan alapították a Valyot?

Tizenegy évvel ezelőtt egy baráti társaság, Cili, Ági, Ádám és én találtuk ki és hoztuk létre a Város és Folyó Egyesületet. Már előtte is civil szervezetekben ügyködtünk, én például a belvárosi kerékpáros klub alapító vezetője voltam. A klub szervezésében részt vettem egy olyan kerékpáros túrán, amelyen végigmentünk a Duna partján, Linztől Mohácsig három hét alatt. Minden nap fürödtünk a Dunában, akkor kerültem közel a folyóhoz. Akkor, harminc éves koromban fürödtem először a Dunában, és ez elgondolkodtatott.

Ezek szerint te nem a Rómain nőttél fel…

Hát nem. Amikor láttam, hogy máshol, más városokban hogyan és mennyivel jobban használják a Dunát, elkezdtem Magyarországon is tudatosan figyelni, hogy amennyire része a Duna-parti városok identitásának a folyó, annyira nem használják ki a partokat, a folyó közelségét.
Volt egy törés a civil életemben, meg a munkámban, akkor elgondolkodtam, hogy merre haladjak. Adta magát, hogy a Dunával kellene foglalkozni, konkrétan Budapesten a Dunával.

Emlékszem, szitált az eső, behúzódtunk egy kapualjba mi négyen, és ott találtuk ki ezt az egészet: Mivel foglalkozunk? Hát VÁrossal, meg foLYÓval. Akkor legyen a nevünk Valyo!

Mi volt az első komolyabb projektetek?

Az első eseményünk egy teljesen spontán dolog volt, kacsakődobó bajnokságot szerveztünk, Valyo néven indítottuk az eseményt a Facebookon, megjelent számunkra is meglepő módon körülbelül 100 ember. A kacsázásnál fel is dúsult a szervezet, beszállt három-négy új ember. Az első igazán nagy projektünk a Duna tanösvény volt 2011-ben, 13 helyet kötöttünk össze Budapesten. Akkor éppen Magyarország volt az EU soros elnöke, és ott a Duna elég komoly szerepet kapott. Tíz évvel ezelőtt még kaphatott a Valyo ilyesféle játékokra pályázati támogatást. Az volt a célunk, hogy keresés közben minél többen döbbenjenek rá, mennyire nem lehet közlekedni a parton, pedig milyen jó lenne, ha lehetne, ezért felkértünk 13 alkotót, grafikust, szobrászt, legendás dunai történetekkel foglalkozó, színházzal foglalkozó embert, hogy csináljanak valamit ezekre a pontokra, és lehetett járkálni, vagyis pont az a lényeg: nehezen lehetett járni ezek között. Egyébként ezek közül egy alkotás még ma is látható, az A38-on van egy infografika a Dunáról, amit egy lengyel grafikus, Ola Krupa készített, aki azóta díjnyertes, befutott dizájner lett. A tanösvény egyik pontja a Stég volt, a Dunára építettünk egy úszó közteret. Varga Dávid itt csatlakozott a csapatunkhoz, és itt kezdtünk el építeni, át is fordult a Valyo ebbe az építkezősbe: a következő években lett saját műhelyünk, és azóta is folyamatosan azt mondjuk, hogy amit kitalálunk, azt meg is csináljuk. Ehhez az is hozzátartozik, hogy pont akkora dolgokat találunk ki, amit meg is tudunk csinálni.

Fotó: Püspöki Attila/Valyo Egyesület

Ehhez képest, amikor a Nemzeti Színháztól kicsit délre felépítettétek a Valyo Kikötőt, arra épeszű ember nem mondja, hogy megcsináljuk.

Mi mégis azt mondtuk…

Mi az nekünk pár ezer négyzetméter?

Igen, hatezer négyzetméter volt az a terület, amiből ezret próbáltunk meg belakni rendesen, a többit meg lazábban, de azt is mi csináltuk. Voltak partnereink, volt, aki hozott kész építményt, de alapvetően mi építettünk mindent. Nagyrészt önkéntesekkel, ami jól jött ki abból a szempontból is, hogy mikor megnyitottunk, már első nap ott volt ezer ember: az önkéntesek szóltak a haverjaiknak.

Aztán annak is vége lett. Mintha a Valyonak ez lenne az alapforgatókönyve: a Duna mentén rámutattok egy helyre, kitaláljátok, hogy mit lehetne ott csinálni, elkezditek belakni, egy-két évig ez működik, aztán a Valyo valahogy kiszorul, a biznisz bemegy a helyetekre, és valami egész más lesz ott, mint amit elképzeltetek. Olyan helykészítők vagytok, akik igazából másoknak készítik elő a terepet.

Igen, amit mi csinálunk, az valójában önkormányzati feladat lenne, az önkormányzatok kreatív részlegének kellene ezeket a projekteket kitalálni. Párszor fel is ismerték ezt a képességünket, és felkért már minket a főváros, a XI. kerület, és az óbudai önkormányzattal is dolgoztunk már, hogy mutassunk rá helyekre. Ilyen most az Árasztó-part, a XI. kerületi kezdeményezés. Az önkormányzattól felkértek minket, hogy mutassunk a partjukon fejleszthető területet és mi mutattunk. 

Az, hogy kiszorulunk helyekről, az benne van a pakliban, persze mindig rosszulesik. Tényleg: elképzelsz egy helyet, befektetsz sok munkát megszereted, a sajátodnak érzed, és utána más lesz belőle, másképp működik tovább. Az első pont a Valyo !part, amiből a Pontoon lett. Később megszoktuk, hogy mi a parthoz, a fejlesztéshez és a közösséghez értünk, más meg az üzlethez.

Szerencsére olyan projektünk is volt, ami utána abba az irányba fejlődött, amilyen jövőt mi is elképzeltünk neki. Ilyen volt a Nehru Part:

kitettünk két padot, zöld terület volt ugyan, de nem nagyon volt kihasználva, alulhasznált és alulértékelt volt. A kezdeményezésünket felkarolta a Ferencvárosi Önkormányzat és a Főváros, és akkor együtt pedig iszonyú nehéz egy önkormányzattal együtt dolgozni, ezt tudjuk , három év alatt létrehoztuk az új Nehru partot, ami szerintem az egyik legjobb parkja a partnak. A Római után, azt tartjuk az etalonnak.

Amikor mondtad, hogy felfedezted, hogy a Dunának lehet kapcsolata a várossal, akkor bevillant, hogy a gyermekkoromat a Rómain töltöttem, így nekem nem tűnt akkora nagy újdonságnak, a Rómain hosszú kilométereken át megvan ez a kapcsolat.

Igen, ezt nekem is újra fel kellett fedezni. Én is voltam gyerekkoromban sokat a Rómain: újpesti vagyok, mindig átjártunk az északi összekötőn az a kedvenc hidam egyébként , átjöttünk ide sörözni, szalonnát sütni, de valahogy ezt kirándulásnak tekintettük. A Római a város része, de úgy mondjuk, hogy kimegyek a Rómaira, nem úgy, hogy átmegyek a Kosztolányira, vagy a Móriczra. Jó lenne, ha a Római jönne be, ha máshol is ilyen lenne, mint a Rómain, tényleg az az etalon, föveny, fák, árnyék, sétálás, ezek kellenének, hogy legyenek a Duna-part hívószavai. Most ha azt mondjuk, hogy Budapest és Duna-part, akkor a rakpart jut eszünkbe, hogy ülünk az autóban. Ezen szeretnénk nagyon változtatni, ez a fő missziónk. Ha azt mondom, rakpart, akkor az jusson eszünkbe, hogy isszuk a kávét, sétálunk és fagyizunk, vagy strandolunk. 

Fotó: Spengler László/Valyo Egyesület

A Valyo éveket töltött a Rómain. Egy időben a főhadiszállásotok is itt volt.

2013 és 2018 között voltunk itt kisebb-nagyobb rendszerességgel. Amikor veszélybe került a Római, az a part, amit ismerünk és szeretünk, meg fog szűnni, és lebetonozzák az egészet, kivágják az összes fát, akkor nem tudtuk nemhogy elfogadni, de igazából felfogni se: ha van egy jó hely Budapesten a Duna-parton, az a Római, ehhez viszonyítjuk az összes próbálkozásunkat a városban, és pont ezt akarják felszámolni. Ezért küzdeni kezdtünk: szervezkedtünk, több civil csapattal összeálltunk, 2013-ban összehoztunk egy nagy tüntetést. Utána jöttek a választások, elhalt az ügy.

2016-ban került újra a napirendre, az újraválasztott fővárosi és kerületi vezetés akkor érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy felépítsék a gátrendszert. 

Ráadásul akkor a civil szervezetek körül kialakult a Soros bérencezős hangulat, szóval elég esélytelennek és tehetetlennek éreztük magunkat. Kiköltöztünk a Rómaira Schanz Judittal ketten, béreltünk a Hattyú csónakházban egy kabint, amit kifestettünk Valyosra, meg kitettünk plakátokat. Megszerveztük azt a közösséget a Rómain a helyiekből, amelyik tényleg meg tudja védeni a Rómait. Szerencsére még ma is működik a „Fák a Rómain”, nekünk már nagyon kevés közünk van hozzá, látjuk, hogy már önállóak, persze segítünk, ha kérik. Időnként hívnak evezni vagy komposztot pakolni, de ez már nem az a félelemteli állapot, hogy te jó ég, ha nem teszünk valamit, akkor megszűnik ez az egész. Röviden, az intenzív tevékenységünk a Rómain 2016 és 2018 között volt.

És ennek az érdekvédelmi harcnak a közepén egyszercsak eszetekbe jutott, hogy mi lenne, ha lehetne fürödni is a Dunában?

Nem csak arról akartunk beszélni, amiről a főpolgármester, meg a kerületi vezetés akarta, hogy szó legyen, vagyis a gátról, hogy annak milyen csodás következményei lesznek, milyen rendezett és befektetőbarát környezet fog kialakulni. Mert ha belementünk volna a vitába, azzal kijelölődtek volna a szerepek: ők a szép jövő álmodói, mi pedig az álmok megrontói. Ekkor jött az ötlet: hiszen mi mindig is szerettünk volna egy strandot, a hosszútávú tervek között mindig szerepel, hogy lehessen fürödni mindenhol a Dunában. Tudjuk, hogy ez egy nagyon hosszú folyamat, 30 év biztosan kell hozzá, de itt el lehetne kezdeni. Így jött a strand, hogy kommunikációban ez mennyire jó lesz, mindenki szereti a strandot, ez a mi közös álmunk, legyen szabadstrand.

A Valyonál az előző években bevált és megszokott eszközöket használva elkezdtük felmérni a közvéleményt. Arról faggatuk a helyieket és a többi parthasználót, hogyan szeretnék, milyen strandot képzelnek el.

Utána arról kampányoltunk, hogy meg fogjuk nyitni. Szerveztünk egy építőtábort ide, 15-20 emberrel kiköltöztünk, és akkor megépítettük azokat az eszközöket, amiről azt gondoltuk, hogy egy strandhoz kellenek. Az őrtornyot, ami egyrészt megfigyelő funkcióval bírt, másrészt jelképezte az egész ügyet, hogy a fákat is meg tudjuk védeni. Voltak bóják kacsákkal, próbáltunk mindent szerethetővé, viccesre, de azért működőre is alakítani. El is értük a célunkat, elképesztően pozitív sajtója lett, még a kormánypárti médiában is. Erre nem tudták azt mondani, hogy Soros-bérencek áskálódnak, egyszerűen imádták: jöttek a bulvárlapok tudósítói is, meg az összes tévé. Az egynapos tesztüzemen ott volt több száz ember, tök jól nézett ki az egész, és mindenki látta ezt.

Fotó: Spengler László/Valyo Egyesület

De csak egy napra kaptatok engedélyeket.

Mert ez egy tüntetés volt. Úgy szerveztük meg, hogy ez az első strand egy gyülekezés, bejelentettük a rendőrségnél, hogy itt a Dunában fogunk találkozni. És kijött persze a vízirendőr is. A bürokrácia kiskapuját használtuk – maximálisan felelősen eljárva. Fizettük a vízimentőt, meg a motorcsónakos embereket, akik vigyáztak ránk, volt bója, mélyvíz tábla, meg minden, ami egy strand kelléke, megnéztük a szabályokat, hogyan lehet ezt megtenni, a vízművektől, stégektől megfelelő távolságra létesítettük, a vízminőséget folyamatosan ellenőriztük. Minden részletre próbáltunk figyelni. Lett a strandnak saját logója, arculata, weboldala, ahol folyamatosan kommunikáltunk, és tényleg úgy nézett ki ez az egy nap, mint egy igazi strand: pont ugyanúgy fel volt építve, mint bármelyik komoly nagy strand, csak egyetlenegy napig.

Fotó: Spengler László/Valyo Egyesület

Muszáj volt a strandot tovább vinni, akkora lendületet kapott az egész. Az akkori kerületi polgármester is beleállt, hogy lesz folytatás. Aztán az önkormányzati választás után az új, a mostani polgármester is felkarolta az ötletet, így lehetett az, hogy tavaly már egy hónapig nyitva volt a strand. És úgy tűnik, működik, látszik, hogy igény van rá.

A 2021-es szabadstrandba volt beleszólásotok?

Konzultáltunk az önkormányzattal, átadtuk a tapasztalatokat. Beszéltünk  a fővárosi fürdőket üzemeltető céggel, hogyan működtetnek ők egy ilyen strandot, orvosi szoba, zuhanyzó, öltöző ezeket mind ki kellett alakítani. És kitalálni a finanszírozásukat: ezért lett egy büfé. Mi azt gondoltuk, hogy nem kell több büfé a Rómaira, mert vannak elegen, de a finanszírozás miatt kellett a szabadstrandhoz kötődően is.

Milyen pénzből finanszíroztátok annak idején az egynapos szabadstrandot? Hogyan tudtátok működtetni?

Az építőtáborra egy német zöld civil szervezettől szereztünk pályázati pénzt. Velük sokszor dolgoztunk már együtt, volt egy videós projektjük is, abból fizettük a strand napján felmerült költségeket. Ezért is készült videófelvétel a szabadstrandról, amit a résztvevők forgattak le. Látszik rajta, hogy nem teljesen profi. Öt fiatal jelentkezett a projekt keretében videótanfolyamra, ők készítettek egy tíz perces, feliratos, drónos filmet a szabadstrandról. Meg a Kétfarkú Kutya Párt Rózsa Sándor alapjából (Népi Kampánypénz Tékozló Alap – a szerk.) kaptuk a faanyagot.

Nem kell már védeni a Rómait a gát ellen, átköltöztetek a XI. kerületbe.

A Valyo műhelye mindig is a XI. kerületben volt, többen kötődünk is oda, és amikor az önkormányzattal elkezdtünk dolgozni, lett egy irodánk is ott. A 3. kerületben maradt a Fák a Rómain ha bármi történik, vagy van egy ötletük, akkor jövünk. Például május közepén közösen szerveztük a Budapest Átevezés! Óbudáról Újbudára! eseményt, ami csodásan sikerült.

A rómaisok ismerik az összes csónakházat, megszervezték, hogyan vesszük fel a hajókat, mi megszerveztük a célállomást az Árasztó-parton, Budán. Több mint hatvan hajó volt, kétszáz feletti résztvevő.

A fővárosi önkormányzattól is voltak, Újbudának is volt csapata, a BKK-nak is volt két hajója, szervezetek, cégek is csatlakoztak. Nem csoda, hogy a fővárosi önkormányzatnál azt mondták, ebből hagyományt kell csinálni, legyen jövőre is. Reméljük, hogy lesz. Jelképes projekt volt, azt mutattuk be, hogy a Rómait, a hely jellegét, hangulatát vigyük át az Árasztóra, hogy az is legyen olyan. Az a következő tervünk, hogy lehessen kenut bérelni az Árasztóparton is.

A pesti oldalon is terveztek valamit…

Sikerült elérni, hogy a pesti rakparton, a 2-es villamos alatti, az Erzsébet hídtól egészen a Lánchídig elhúzódó viaduktot kinyissák. Szerveztünk egy rendezvényt oda június 11-ére, amin több száz résztvevő volt. Mindenki tátotta a száját, építészek, urbanisták ugyan ismerték a helyet, de bent senki nem volt még. Én sem voltam még bent, mert eddig nem nyitották ki, emberi használatra alkalmatlan helyiségnek nyilvánították, de most voltunk kétszázan és szuper jól éreztük magunkat. Hatszáz négyzetméteres helyiséget használtunk, és ilyenből még van ott három. Szeretnénk, ha ez a terület használatba kerülne Budapesten, akár a korábbi funkciókkal, vendéglő, borbély volt ott, akár újakkal, lehetne bicikliszerelő, kávézó, meg amit még kitalálunk.      

A rakparti forgalom nem zavarná ezeknek a helyeknek a működését?

De igen, az autóforgalomtól levegőtlenek és balesetveszélyesek a helyek.  A villamos kevésbé zavaró, pedig eldübörgött néhány a fejünk felett. A rakparti autós forgalommal amúgy is kell valamit kezdeni, az lehetetleníti el a parti életet. Az ideiglenes lezárások jól mutatták, hogy milyen gazdag lehetne a Duna és a városlakók kapcsolata.

Strandban nem gondolkodtok?

Van egy régi álmunk, hogy legyenek újra budapesti fauszodák a Dunában. Régen sok ilyen volt, 1910-ben volt a csúcs, amikor kilenc hely közül válogathatott a strandolni vágyó pesti nép. Ha figyelitek a Valyo akcióit, látni fogjátok, hogy az álmodozás felől lépegetünk a megvalósulás irányába.

Otthon a Csúcson

A veled készült interjúkban visszatérő elem, hogy a véletlenek alakítják az életed: színésznek sem készültél, csak belesodródtál, hegylakó se tudatosan akartál lenni, csak odakerültél valahogy, vegánná is csakúgy lettél. Tényleg a véletlenek alakították a sorsodat?

A külső szemlélő azt gondolhatja, meg én is egy ideig azt gondoltam, hogy igen, a véletlenek, de viszonylag hamar megéreztem, hogy az út ki van jelölve. Igaz, minden később került a helyére, mint kellett volna.

Alkatilag ilyen vagyok, gyerekkoromtól fogva egyszerre voltam nagyon játékos, szerettem mindent  lelkesen körbetapogatni, kipróbálni, helyzetet, tárgyat, embert, és egyszerre voltam koravén mérhetetlenül öreg lelkem van.

És ezt nem csak én gondolom így, a színművészetin az első év után, az első értékelésnél az osztályfőnököm, Benedek Miklós elmondta, hogy mit lát, hogy 90 éves lelkem van, közben meg bájos kamasz vagyok, készüljek fel, hogy sok idő, mire egyensúlyba kerülnek. És most látom, ahogy helyükre kerülnek a dolgok: véletlenek nincsenek.

Fotó: Dohi Gabriella

Színésznek gondolod magad, vagy közben ez is változott?

Színésznek is gondolom magam. Művésznek mondanám, ha nem használódott volna el a művész szó. Amikor arra a kérdésre kerestem a választ, hogy mi leszek, ha nagy leszek, csak az volt fontos, hogy olyannal szeretnék foglalkozni, ami izgat, ami inspirál, ami nem nyűg, nem fáradság. Pontosan tudom, hogy nem vagyok a számok meg a táblázatok embere, nem tudnék egy normális polgári állást betölteni, illetve persze, be tudnám tölteni ideig-óráig, de rámenne az egészségem, meg az elmém, és szerintem a vállalat is, ahol alkalmaznának. Mindent, amivel foglalkozom, a játékosság, a kísérletezés, meg a kötöttségektől mentes létforma jellemzi. Az, hogy iparművészként indultam, aztán színésszé fajzottam, nyilván mindig is eredményezett egy kívülállóságot a szakmán belül. Ez sokáig zavart, de aztán rájöttem arra, hogy szakmai szempontból inkább áldás. Nagyon sok olyan kollégám van, akinek semmi más nincs az életben, csak a színészet, és ez azért görcsössé tud tenni.

Visszatérve a művészethez, azt is gondolom, hogy nem feltétlenül színpadon, vagy vásznon, vagy szobrászatban lehet megélni. Ismerek olyan kőművest, aki a szakmáját mesteri, vagy ha tetszik, művészi szinten űzi.

Volt olyan szereped, amire azt tudtad mondani, hogy mesteri, művészi szinten oldottad meg?

Volt egy-kettő. Erről nem szoktunk beszélni, mert nem biztos, hogy ezt a kívülálló is ugyanígy gondolja.

Pont az az érdekes, hogy a saját mércéd alapján mik voltak ezek a szerepek.

Nagyon-nagyon erőt adó előadás volt az, amikor eljöttem a Radnóti Színházból és szabadúszó lettem ami kampányszöveg volt, mert egyáltalán nem tudtam, hogy lesz-e miben úszni , és az első nagy munkám a Csiszár Imre rendezte Caligula volt, az akkor még létező Budapesti Kamaraszínházban.

Valami egészen jó együttállása volt a csillagoknak, hogy az a munka akkor jött, amikor közel 8 évvel a diploma átvétele után már tényleg elhittem, hogy színész vagyok.

Nagy sikere volt ennek a darabnak, akik látták, szerették. Ugyan a színházban ritkán ment, de így is megért két évadot, ez volt az, amire rá tudtam csatlakozni, mint egy töltőre, energetizált.

Azért érdekes, hogy pont a Caligulát mondod mint töltekezést, mert azt lehetne gondolni, ha valaki Caligulát játszik, akkor azzal küzd, hogy bele ne dilizzen.

Kivéve, ha ő is dilis. Pont az volt a jó, hogy a próbákon azt éreztem, a rendező adta alám, hogy így, így: engedd el. Így le tudtam vetkőzni a gátlásaimat a gátlástalan szerepben.

Fotó: Dohi Gabriella

És minden út Rómába vezet… Te hogyan jutottál Óbudára, a Csúcshegyre?                      

Hazatalálás, nem tudom másként mondani. Vidéki gyerek vagyok, Bonyhádon születtem, Kaposváron éltem, mikor idekerültem a fővárosba, akkor egy ilyen vidéki kissrácnak hatalmas élmény volt Budapest, pezsgés van, pörgés van.  Aztán, ahogy az évek alatt megismertem a város különböző részeit, eljutottam Óbudára is, volt egy szívmelengető, otthonosság hangulata, de nem gondoltam, hogy bármikor ide fog vezetni majd az élet.  Sőt, amikor szabadúszó lettem, akkor el is hagytam Budapestet, elköltöztünk Kaposvár mellé egy kis zsákfaluba. Ott kezdtem el kertet művelni, fákat ültetni és láttam, hogy ez jó, meg nekem is nagyon jó. Amikor visszaköltöztem Pestre, hamar észrevettem, hogy nem fogom tudni már egy kis gangos VIII. kerületi lakásban tölteni a mindennapjaimat. Ismerősök ajánlották, nézzem meg a Csúcshegyet, azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák, óbudai hegyvidékhez nekem nincsen pénzem. De ez nem úgy Óbuda, nem úgy hegyvidék mondták. Rákerestem a neten, találtam is hirdetéseket, de nagyon túl voltak árazva. Azt éreztem, hogy nem, még ha találok is, nem fogok ide feljönni, minek fájdítsam a szívemet. Aztán úgy adódott, hogy segítséget kértek tőlem, valami nagyméretű tárgyat fel kéne hozni a hegyre.

És amikor a Bécsi útról az alkalmazás jelezte, hogy kanyarodjak le, és megláttam a Csúcshegyet, akkor úgy éreztem, hogy megtaláltam.

Kijártam busszal, meg vonattal, meg mindennel, az egész környéket körbejártam, és éreztem, hogy ez egy olyan erős hívás, hogy kicsit ijesztő is. Mielőtt megtaláltam a mostani kis házamat és kertemet, előtte alkudoztam két ilyen kidőlt-bedőlt házikóra, amire túl sokat kellett volna költeni. Nem akart összejönni, fel voltam háborodva, hogy mi az, hogy beszippant a hegy, aztán nem adja magát. Utóbb jöttem rá, hogy meg kellett várni, hogy beléphessek azon a kapun, amin azóta is belépkedek.

Kezd misztikusan hangzani.

Ráadásul olyan részei vannak a sztorinak, amitől még mindig borsódzik a hátam. Egy elhagyott telek volt, és amikor sikerült megalkudni a hölggyel, akkor derült ki, hogy az előző tulajdonos Gábor bácsi volt, úgy hívták, mint engem. Ezt a telket ők 1980-ban vették, én 1980-ban születtem. Az első hűvös este a begyújtáshoz odakészített hét-nyolc éves újság, ami a kezembe került, egy rejtvényújság volt, középen az én képemmel. Köszönöm, hogy itt lehettem már egy jó ideje, csak nem tudtam róla.

Mennyire kellett hozzányúlnod a házhoz, a telekhez?

Nagyon jó lecke volt Gábor bácsi örökségét átvenni. A felesége azt mondta, mikor mentem a kulcsokat átvenni, hogy nagyon boldog, hogy azt a tüzet látja a szememben, mint annak idején a férjéében, akinek ez a telek volt a legális szeretője. Gábor bácsi halálát követően öt évig elhanyagolva állt a telek, csak a fűnyírást vállalták a rezidens kecskék, de a fák nagyon megnőttek.

Pár fa beteg is lett, nyilván hosszú évek törődése után egyszer csak gazda nélkül maradtak, de még így is, almaszezonban fél Óbudát elláthatnám vegyszermentes, jó almával.

Nem jártak-járnak a szomszédok arra, hogy leszedegessék a gyümölcsöt?

Az a helyzet, hogy Csúcshegy nagy hányadán tulajdonossal bíró, de elhagyatott telkek vannak. Ott állnak üresen, és pont azért, mert folyamatosan érnek, potyognak a gyümölcsök, diók, a vaddisznók beköltöztek ezekre a helyekre. Tehát már nem az erdőből járnak közénk, hanem eleve itt laknak velünk. Többször találkoztam velük, nyáron annyira nem, nyilván nem jönnek elő annyit, mint ősszel, meg télen. Sok kalamajkát okoznak, a kerítésem folyamatosan szét van szaggatva, akkora a kert, hogy a riasztós kerítés túl drága lenne, inkább csak foltozgatom.  Az is igaz viszont, hogy én költöztem az ő helyükre.

Fotó: Dohi Gabriella

Városi környezetben a természet dominanciáját nehéz elfogadni.

Csúcshegyet nem nevezném városi környezetnek, sőt, falusinak sem igazán, inkább olyan, mintha önálló tanyák sorakoznának egymás mellett. Akik már régebb óta kint élnek és kint nevelik a gyerekeiket, azok jól felszereltek. Van egy része a közösségnek, aki nagyon szeretné, ha bevonnák belterületbe a területet. De sokan vagyunk, akik azt mondjuk, hogy nem, köszönjük, minden megoldható.

Szomszédokkal mennyire van kapcsolatod? Mennyire van csúcshegyi közösség?

Lettek barátaim a hegyen, napi szinten találkozunk, támaszkodunk egymásra, enélkül talán nem is működnének a hétköznapok.  De nincs csúcshegyi szűken értelmezett közösség, a távolabbi hegylakókkal nem járunk össze: tiszteljük egymás külön világait. A mellettem fekvő telek üresen áll, felkutattam az örökösöket és beszéltem velük, azóta azt a telket használhatom, gondozhatom, ami abban merül ki, hogy nem gondozom. A permakultúrának lettem a híve, és ami ezen belül a legközelebb áll a szívemhez, az az erdőkert. Csak senki nem látott még egy 10 méter széles, 130 méter hosszú erdőt, és éppen ezért jó, hogy van ez a szomszéd telek: ott tényleg erősödik a természetet visszafoglaló tendencia.

Magoncok nőnek, a mókusok mászkálásának köszönhetően véletlenszerűen nőnek ki, például gesztenyefák. Csak annyira szoktam irtást csapni, hogy lehessen benne járni, de a vadregényes jellege megmaradjon. 

Ha valaki a szabadon burjánzó természetről mesél, a hozzám hasonló városi csenevészek az allergiát okozó gyomnövények elterjedése miatt kezdenek aggódni…

Azt tudni kell, hogy amikor egy földterület meg van bolygatva, utána magára hagyják, akkor az első megjelenő növény a parlagfű lesz. Átveszi az uralmat, de abban a pillanatban, ahogy helyreáll a rend, a parlagfű visszaszorul.

Most évekről beszélünk, ugye? Egy-két év alatt ez megtörténne?

Igen! Nyilván függ attól, hogy milyen talajtípussal, adottságokkal rendelkezik a telek, de ez szokott történni. Kaposvár mellett hét évig műveltem egy kis kertet, egész arborétum külsőt öltött, annyira büszke voltam magamra, és azt gondoltam, hogy én most már nagyon jó vagyok, van kertészeti tudásom… Aztán itt, Csúcshegyen dobhattam a kukába a nagy tudásomat. Meg kellett tanulnom, hogy ez egy teljesen más mikroklíma. Az előző kertem egy völgyben volt, nedves, lápos helyen, nem volt probléma a locsolás, mindig volt víz a kútban még a legnagyobb aszályban is, ezzel ellentétben a mostani telkem a kertészeti szakkönyvek ilyen telket ne vegyünk” illusztrációja lehetne. A Csúcshegynek azon a részén van, ami északkeleti tájolású, főleg télen észrevehető az, hogy annyira hamar lebukik a hegy mögött a nap, hogy már délután háromtól ránk sötétedik. Meg kellett tanulnom, hogy minden két héttel később van, és sok növény nem érzi jól magát, amit az előző kertből átmenekítettem, ki kellett tapasztalni mindent.

Hogy lehet elviselni a nyarat a hegyen? 

Van egy nagy előnye annak, hogy az utca végén már kezdődik a Pilisi Parkerdő: a hatalmas egybefüggő erdőterület és a környező hegyek miatt még a legrekkenőbb nyári kánikulában is van egy enyhe légmozgás az erdő felől a város felé. Este nem lehet egy szál pólóban üldögélni, hanem fel kell öltözni, mert tényleg egy pillanat alatt, ahogy lemegy a nap, besötétedik, rögtön hűvös lesz.

Van elképzelésed arról, hogy a következő 5-10 évben merre akarod fejleszteni a kertet?

Vízióm van, igen. A kert a mániám, de olyan erősen, hogy már hét éve dolgozom rajta, és ennyi idő kellett ahhoz, hogy elkezdje mutatni azt az arcát, amit én adtam a házhoz, mióta Gábor bácsinak volt a legális szeretője. Tudtam, hogy az első években megmosolyogtatónak fog tűnni, hogy ültetgetek ilyen kis virágcserjéket, bokrokat, aztán az elvész az 1300 négyzetméteren. Lassan látszódik a dzsungelem. Amikor először beléptem a kapun, és végigszaladt a tekintetem a telken, olyan volt, mintha egy kályhacsőben lennék, mert a nagyon keskeny, nagyon hosszú kombináció ezt eredményezte.

Trükkös vizuális megoldásokkal, részekre bontással éltem, kvázi szobákat alakítottam ki a kertben, így minden ösvény kanyarog, hogy ne látszódjon a vége. Ezzel játszottam, meg az álló formára nyírt növényekkel. Fétisem a sövény. 

A benned lakozó Ollókezű Edward.    

Nyilván lehetne előnevelt sövényt venni, akkor lenne mit mutogatni, de inkább saját dugványokkal kísérletezem. Lassan már látszódik az eredmény.  Azokat a sövényeket szeretem, amik gondozva és nyírva vannak, de nem szögegyenes geometriában gondolkozom, hanem hullámos, organikus formákban. Amiért még rajongok, azok a kavicsok. Kicsit rosszul számoltam az elején, és olyan sokat hoztak, hogy az egész előkertet beborítottam vele. Imádom, hogy lehet rajta mezítláb járni, és azt is, amitől mások félnek, hogy jaj, gaz nő ki belőle, pedig az nem gaz, hanem borzaskata. Csak utólag tudtam meg, hogy ezt hívják fekete köménynek, a magja a nigella, amit azóta a konyhában is használok. Azt hiszik, hogy a lustaságomat próbálom azzal leplezni, hogy minden gyomot megtartok, de az az igazság, bírom azt, ha valami szabad. A kertemen is látszik, hogy szeretem azokat a növényeket, amiket nem kell pátyolgatni, óvogatni még a széltől is.

„Vicces verseket szeretek írni”

Miért éppen Strand lett az első köteted címe?

Amikor a versek születtek, még nem gondoltam arra, hogy kötet lesz belőlük. Ezért a címmel kapcsolatban minden csak utólagos belemagyarázás a részemről. Például szívesen mesélem azt, hogy azért választottam ezt a címet, hogyha egyszer létrejön egy strandtörténeti tanulmány, mindenképp bekerüljek. Több ilyen ironikus magyarázatot is kitaláltam, amivel arra is szeretnék reflektálni, hogy hogyan működik az irodalom, milyen sablonok állnak rendelkezésre szerzőknek. Jó lenne erre a kérdésre pontos választ adni. Miért lett Strand a címe? Úgy is lehet értelmezni a címet, hogy a versek megírása után csak ennyit tudtam mondani. József Attilával szólva: „Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér”.

A strand számomra párhuzamba kerül a költészettel, az írással, és az olvasással is.  Nyáron a legnehezebb elmenekülni a valóságból – különösen akkor, ha zúg a víz, fröcsköl az olaj, és ráborul a szörp a törölközőre. Ilyen csapdák a versek is. 

Mikor fordultál a versírás felé? Ha jól tudom, művészettörténetet tanultál. A téli számban közöltük a Ladik Katalin performanszairól írt esszéd, amit a Kassák Múzeumban látott Költészet és performansz című kiállítás inspirált.

Ez a két terület szorosan összekapcsolódik az életemben. Talán azért, mert mindkettőben a művészet természetét lehet vizsgálni. Inkább a művészettörténet volt az új dolog az életemben, az írás megvolt egészen kicsi korom óta. Gimnazistaként a Pécsi Fiatal Írók Alkotói Körébe jártam műhelyezni kéthetente, itt vettem részt először felolvasáson is. Az írókör vezetője, Balogh Robert pécsi író azt kérdezte a bemutatkozó kérdéseknél, hogy mióta írok. Kicsit gondolkoztam a válaszon, majd elárultam, hogy hétéves korom óta.  A közönségben mindenki nevetett, mert úgy értették, hogy gúnyolódom a kérdésen. Pedig ez volt az igazság, nem vicceltem. 

Minek a hatására kezdtél írni ilyen korán?

Néhány verssel kezdődött az oviban, amiket a rajzaimba írtam, még akrosztichon is volt köztük! Most gondolok csak bele, hogy a verseskötetnél is visszakanyarodtam a rajzoláshoz, a borítón látható képet én készítettem. Tulajdonképpen külső okai voltak annak, hogy írással rendszeresen kezdtem foglalkozni. Kaptam otthon egy füzetet, hogy gyakoroljam benne az írást, írjak mondjuk naplót. Sokáig gondolkodtam, mi tartozik bele a naplóba, és mi nem. A gondolataim is, vagy csak az, ami történt? Például felolvastak nekem egy Sissi életéről szóló könyvet ekkoriban, és ott sem értettem, miért nem írják, mikor megy a WC-re. Végig ezt vártam, majd bepisiltem az izgalomtól, hogy ennyi ideig vissza tudja tartani! Én mindent leírtam volna. A napló nem készült el, mert az első oldalt anyukám kitépte. Meglepődhetett, hogy olyasmit is leírok, amire az ember a nap végén nem szívesen emlékszik vissza. Azt javasolta, napló helyett írjak meséket. Így is történt.

Bár a kötet címe Strand, a leggyakrabban előforduló szó a versekben az anya.

Ezek a versek traumatikus élményekhez kapcsolódnak, amelyeket az anya alakjával köt össze a lírai én. Az ismétlődése ellenére mégsem az anyáról, hanem inkább arról lesz képünk, aki róla beszél. Vagy még inkább a beszédről, ami hol az anyának szól, hol az anyáról – látszólag. Azért látszólag, mert azután születtek, hogy a versben megszólaló lemondott arról, hogy valakihez beszéljen.

Hogy került be Noé a Strandba?

A kötet utolsó verse a Noé, ebből választottam az idézetet, ami a kötet hátsó borítóján olvasható: „Nem vagyok benne biztos, / hogy ezek az én traumáim, / szólt Noé a kiszáradt tenger partján.” Ez a vers a bibliai Noé történetét írja át, sajátítja ki. Ez a Noé nem tesz eleget a feladatának, nem menti meg az emberiséget és nem válik pszeudo-hőssé, mint az eredeti történetben. Ennek a versnek van egy olyan olvasata, mintha ő írta volna a korábbi lapokon szereplő verseket, vagyis a Strandot.

Más ez a vers, mint a többi a kötetben. Azért került mégis bele, hogy kontraszthelyzet alakuljon ki. A versek különbözősége azt is jelenti, hogy nehezebb lesz megfogalmazni, miért nem tetszenek a verseim valakinek, aki mondjuk csalódott, hogy nem a strandról szól.

Ehhez képest többen is mondták, hogy épp egy strandon olvasták el, vagy elkezdtek verset írni a strandról. Sőt, valaki azt is mesélte, van egy vízparti terápiás módszer PTSD kezelésére. De az is lehet, hogy ezt már én költöttem hozzá!

Hogy fogadta a családod a kötetet?

Összeszorított fogakkal! Egyik kedvenc sorozatomban, a Downton Abbey-ben hangzik el, hogy nem olyan nagy öröm, ha költő van a családban. Ennél a jelenetnél jókat nevetünk otthon. Celler Kiss Tamás költő, akivel néhány évvel ezelőtt egyszerre nyertük el a Móricz-ösztöndíjat, egyik versében a költészetet a családi szennyes kiteregetéséhez hasonlítja. Mindkét példának van valóságalapja. Sokszor kényelmetlen verseket írni, költőnek lenni. És a kényelmetlenséget csak fokozza, ha a versekben megjelennek a családi motívumok, ami nagyon sok első kötetnél így van. Ma nem ez a legnépszerűbb vélemény az irodalomról, de szerintem a szakmai reakciók számítanak elsősorban, mert minden szöveg ebbe a párbeszédbe akar kapcsolódni. A Strand négy évvel ezelőtt a JAK-füzetek sorozatban jelent meg. Ugyan nem sokkal később megszűnt a József Attila Kör – és ezért egyelőre sajnos az enyém az utolsó kötet –, második otthonomként tekintek rá, és arra a párbeszédre, amit itt sajátítottam el. Ez a párbeszéd nagyrészt arról szól, hogy jók-e egy versben a sorok, vagy a szóismétlések.

Milyen volt a szakma visszhangja?

Szerencsésen alakult a könyv utóélete. Kaptam meghívásokat felolvasásokra, fesztiválokra és folyóiratoktól felkéréseket új szövegekre. Írtak róla kritikákat, jelentek meg belőle versek szerbül, angolul és románul. Több negatív kritikára számítottam, és nagyon csodálkoztam, hogy bár négy éve jelent meg a Strand, még tavaly is jelent meg róla írás, a Molyon idén is olvasták. Ráadásul most a Strand-lapszámba is bekerültem!

Az új versesköteteden dolgozol. Mesélnél róla?

Részben azért kezdtem el új verseket írni nem sokkal a kötet megjelenése után, mert nem értettem egyet azokkal a megoldásokkal, amiket a Strandban megadtam. Több kritikus említi, hogy a verseimben jól működik egymás mellett a szomorúság és a humor. Szeretnék még viccesebb verseket írni. 

                 

Versek a Strand kötetből:

Nem olyan kék

Találtam egy fotót a neten,

egy nő állt rajta a lányával,

épp annyi lehetett, mint én.

Mindketten szőkék voltak,

mögöttük a tenger feszült,

és belemetszett ölelésükbe

a horizontvonal.

 

Neked nem volt napszemüveged,

nem fért bele a tenger.

 

Évekkel később kiteszem az

utcán talált pálmafás posztert

a fürdőszobába, pedig nem tudhatom,

milyen a tenger, még sose láttam,

de biztosan nem ennyire kék,

nem lehet ennyire könnyű.

 

Akkor semmi értelme nem volt,

hogy annyi ideig tartottuk magunkat,

mint oldalukra fordított halak, feküdtünk

egymás mellett az olajos dobozban.

 

Napozó

Árnyékban is le lehet barnulni.

Égbekiáltó hazugságnak tartottam,

nagyotmondásnak, ami elégtételt követel.

Akkor fogadtam el végleg, amikor magunkra

maradtunk, és hangját se hallatta többé, aki elment.

A szezon végén érezni lehetett

a megürült flakonok kigőzölgéseit.

Ott maradt a levegőben a napozókrémek

illata, mint a falevelek, amiket lesodortak

szárnyaikkal a költözőmadarak.

 

Mentőcsónak

Nyár van, és mint egy mentőcsónakba,

kapaszkodom télikabátodba a fogason.

 

A sirályok maradnak

Olyan városban töltöttük a nyarat,

ahová szülni érkeznek a nők,

hogy gyermekeikből boldogabb

felnőtt váljék, és mosollyal az arcukon

szálljanak életük végén a sírba.

Mert boldogok, akik a tenger mellett

jönnek a világra. Miközben apadó hasukat

simogatják a szállodaszobák nyitott ablakaiban,

egy boldogabb életet képzelnek maguk elé.

Nem láttuk rezzenéstelen arcukat, csak a vizet

figyeltük, mint a sirályok. Nem hittünk a csodákban.

Ujjainkon számoltuk a nyár hátralévő napjait.

Vártuk, hogy visszatérhessünk otthonunkba,

ahol előre nem látható örömeink

váratlanul érnek majd utol.

 

Majdnem olyan kék

A benned épült strandon megállsz.

A medence körül felszáradtak a lábnyomok.

Itt csend van, senki nem beszél hozzád.

A domboldalon építőgépek teszik fel kérdéseiket.

Szavakat dobsz a vízbe. Elmerülnek.

Szemedben a vakfoltok eltakarják a kezed.

Nem látod, amiért nyúlsz. Nem töröd össze.

 

Előző nyáron ottfelejtetted a hátad.

Elhagyott testrészeid most visszailleszted.

Félig elmerült lábad térd fölött kilóg a vízből.

Azóta is visszasétál a fák alá, és a napozóágyra fekszik.

Iszik egy kólát, és közben nézi az eget, a felhőket

és a napszemüvegedben tükröződő medencét.

Majdnem ugyanaz a kék.

 

Késtél. A kijáratnál nem kapod vissza a letétet.

A környék kukáiból hallod, hogy valaki énekel,

szórakoztatja magát halászás közben. Már elment.

Mégis hallod, ahogy szól, mit talál neked odabenn.

 

Díszítősor bójákból

Anyám felhívott, a szél felerősödött, a Balaton-parti

jegenyefák levelei suhogó hangon sírni kezdtek.

Túlpart, a vitorlások, lángosok, vattacukor, azt válaszoltam,

jól vagyok. Aztán annyit mondott, mielőtt megszakadt a vonal,

hogy senki nem adhatja vissza nekünk ezt a húsz évet.

Közben felfigyeltem rá, hogy a nádasban vízibiciklik rohadnak,

zöld nyák nőtte be őket, felkapaszkodott rájuk a hínár,

és a sirályok fészket raktak egy lehámlott stég cölöpjeire.

A vízhatlan pelenkába öltöztetett gyerekek fagyival a kezükben

futkároznak a napozók körül, mintha a part egy medence széles

pereme volna. Nem értettem melyik húsz évre gondolt,

hiszen én még húsz se voltam, félretárcsázhatott.

Mégis pontosan tudtam, mit akar mondani. A torkomban 

szorítást éreztem, fájt a lélegzetvétel, ahogy azoknak fájhat, 

akik úszógumival indultak fürdeni, mégis vízbe fulladtak.

 

Vers a készülő kötetből:

Csobbanás

Száraz a hajam a drága hidratáló krémektől,

a számat bekentem fényes rúzzsal,

és az írás elől menekültem ebbe a versbe.

Mintha egy szívben utaznék,

bordó plüss borítja az üléseket

az üres vonaton. 

Ha egy történet az elejétől kezdve rossz,

világos összefüggésben látszik innen.

Így képzelem el a nyarat,

talán mert zúgnak a fák.

Azt mondják, összesűrűsödik ilyenkor az élet,

de szerintem pont, hogy ritkul.

A nyugtalanság napernyői alatt

a nagyobb, zsúfolt strandokon

néhány hét alatt kifakulnak a vakációjellemek.

Drága hidratáló krémeket kentem a hajamra,

és fényes rúzst a számra,

mégsem csillogok, ahogy a kék medence,

mikor beleugranak, akik nem az írás,

hanem a napfény elől menekülnek.

Nem vagy többé az apám

Amikor a kórterembe értünk, apa kabátban, kalapban lerogyott az ágyára. A másik ágyon kopasz, nagy hasú férfi feküdt fülhallgatóval a fején, és rádiót hallgatott. Odabiccentett felénk, de aztán nem sokat törődött velünk. 

Apám pár percig csak pihegett, aztán vetkőzni kezdett, és megkért, tegyem a ruháit a szekrénybe. Először a kabátját vette le, majd az ingét gombolta ki. Lehúztam a cipőjét, a nadrágját, és pizsamába öltöztettem. 

Még sosem nyúltam így apámhoz. Olyan érzés volt, mintha a gyerekem lenne. Csak épp a teste volt taszítóbb. Löttyedt bőr, hús, szőr és csont az édes kicsi formák és illatok helyett. Illetlennek, természetellenesnek éreztem az egészet. 

Megigazítottam apám feje alatt a párnát, betakartam, adtam neki vizet, és odakészítettem a szekrényére az evőeszközeit. Ő pedig elhelyezkedett az ágyban.

– Lassan mennék, elég későre jár – mondtam, amikor mindent elrendeztünk.

Szerettem volna már szabadulni. Túl sok volt egyszerre ennyi, a vizsgálatok, a rosszullétek, apám kiszolgáltatottsága és a gyengesége, aztán a figyelmessége a pénzzel, majd a meztelensége. Biztonságosabbnak éreztem korábbi távolságtartásomat.

De apámnak fogalma sem volt, mi zajlik bennem. 

– Várj – nézett rám, és megfogta a kezem. – Szeretnék még mondani valamit.

Kelletlenül visszaültem a székre. Apám csak bámult maga elé.

– Hidd el, nem így akartam ezt az egészet – szakadt ki belőle hirtelen.

Összevillant a tekintetünk, de aztán gyorsan lesütöttem a szememet – könnyebb volt elviselni az egészet úgy, hogy a földet bámulom.  

Ekkor apám beszélni kezdett: a múltról, arról, hogy amikor fiatal volt, úgy képzelte, nekünk egészen más lesz a kapcsolatunk, mint neki volt az apjával, és hogy ő egészen más apa akart lenni, mint a nagyapám. Egyenrangú viszonyt szeretett volna kettőnk között, valami barátságfélét. Láttam, hogy várja, mondjak valamit, talán hogy megnyugtassam, legalább egy kicsit sikerült ezt megvalósítania. 

Ugyan, mit mondhattam volna? 

Egyre jobban feszengtem, miközben beszélt. Eszembe jutottak azok az esték, amiket tinédzser koromban kettesben töltöttünk a lakásában. Láttam magam előtt a sötét nappalit, az antik dohányzóasztalt és a bőr karosszéket, amiben úgy ültem vele szemben, mintha orvosi vizsgálaton lennék. A bölcs, nagyhatalmú apa minden alkalommal kegyesen megadta a válaszokat a buta, szeleburdi kislánynak. 

Olyan volt, mintha megint ezt a játékot akarná játszani. Csak éppen úgy, hogy most ő az elveszett gyermek, és nekem kell a bölcs felnőttet alakítanom. 

De én nem akartam se a kicsi lánya, se az anyja lenni. 

Ő mégis folytatta, noha nem számíthatott a feloldozásomra. Hosszan elemezte az életét, mintha most próbálná végre megérteni, mi történt vele eddig. Beszélt a nőkről, az anyám előtti nagy szerelméről, akitől az anyja eltiltotta, mert nem volt zsidó. Aztán anyámról, arról, hogy egy darabig jól megvoltak, és mindketten azt hitték, megtalálták az igazit. Beszélt a válásról, ami állítólag élete legnehezebb döntése volt. Aztán Katalinról, akit egyenrangú partnernek hitt, és akit még mindig nagyon szexinek tartott, ám akivel ennek ellenére – vagy éppen emiatt – folyton csak marták egymást, és végül nem bírt mellette megmaradni. Mesélt Olgáról is, akihez azért menekült, mert azt remélte, mellette nyugalma lesz, és akit egyáltalán nem tekintett nőnek, ám úgy gondolta, talán épp ezért lesz tartós a kapcsolatuk. Aztán kiderült, hogy ez sem működik. Épp szakítófélben voltak, amikor megbetegedett. 

– Mindig úgy éreztem, nem jó helyen vagyok, hogy hiába próbálom meg újra és újra, valami nem működik – mondta. – Lehet, hogy épp itt volt a gond – hajolt hozzám közelebb.

Rám emelte égő tekintetét, és a mellkasára mutatott.

– Miért kell erről épp most beszélni? – kérdeztem halkan.

– Tudod, olyan ez, mintha hiányozna valami a testemből. Nekem mindig az agyammal kellett mindent megértenem. Kellettek a nők, hogy tudjak érezni – folytatta, mintha nem is hallaná, amit mondok. Aztán visszahanyatlott az ágyára. 

Lejjebb csúsztam a székemen, és a padlót bámultam. Hevesen dobogott a szívem, a halántékom lüktetett, de képtelen voltam megszólalni. Apám pedig csak mondta, mondta, mintha az sem érdekelné, hallgatja-e valaki.

– A nők csak egy darabig segítettek, érted? Csak egy darabig. Utána minden újra üres lett. Egyszerűen nem éreztem itt semmit – kocogtatta meg újra a mellkasát. – Elfáradtam, Eszter, elfogyott belőlem az erő. Nincs kedvem újrakezdeni.

Hirtelen felpattantam. 

– Befejezted? – sziszegtem rá.

Összerezzent, és zavaros tekintettel nézett rám.

– Azt hittem, kíváncsi vagy… Azt hittem tudni, szeretnéd, mi miért történt… – hebegte.

– Mégis, mit képzelsz? Mit jössz nekem ilyenekkel? 

Remegő kézzel felkaptam a kabátomat és a táskámat, feltéptem az ajtót, és köszönés nélkül elrohantam. 

MUSTRA

TOP 5:

Augusztus 5, Péntek – 19:00 FELLINI Báró Maszkura
A Maszkura “Improvisaccordion” címre hallgató szóló, egy külön ösvényre összpontosuló vándorút, pontosabban harmonika freestyle, amely leginkább lo-fi és hip-hop instrumentálokkal kíván közös kapcsolatot teremteni. Szokatlanul lágy, pop-folklór dallamötvözetek, hip-hop ütemekre, a hagyományosan ismert és klasszikusan megszokott rap útitárs nélkül.

Augusztus 7, Vasárnap – 16:00 P.I.M. KÜLÖNLEGES IRODALMI SÉTÁK – Szépirodalom és szépművészet Szent Margit szigetén
Szépirodalom, képzőművészet és zeneművészet különleges találkozásának lesznek tanúi a Szent Margit szigetét felfedezni vágyó érdeklődők. A séta során versek, novella- és regényrészletek – Ady, Arany, Gárdonyi, Jókai, Radnóti, Tóth Árpád – segítségével idézzük fel a Margitsziget-élményt, a szűz királylány alakját és fedezzük fel életének fontos helyszíneit: a sziget szakrális helyeit, melyek középkori hangulatát élőzenei kísérettel erősítjük.

Augusztus 9, Kedd – 18:00 BUDAPEST GALÉRIA MŰTŐ | Ezt a vad mezőt ismerem
A MŰTŐ egy 2016-ban Budapesten alakult, művészek által vezetett független platform és kollektíva. Küldetésük, hogy fizikai teret biztosítsanak fiatal művészek számára az alkotás új formáinak megtalálásához. Közösségüket kritikus kurátori megközelítéssel és a DIY [do it yourself, vagyis csináld magad] kultúra demokratikus elvei szerint szervezik. Megalakulásuk a fullasztó levegőjű képzőművészeti intézményrendszerre, és az ebből fakadó pályakezdési nehézségekre, a párbeszéd hiányára reflektálva igyekezett alternatívát találni.

Augusztus 10, Szerda – 18:00 KOBUCI The Carbonfools | KOBUCI
A The Carbonfools zenéje mai modern, pop, rock és elektronikus műfajok egyvelege. Egyedi hangzásviláguk alapja az elektronikus és az élő hangszeres zene egysége, és minden évben felejthetetlen koncertet rendeznek a Kobuciban.

Augusztus 11, Csütörtök – 18:00 BUDAPEST PARK Kiscsillag, vendég: IDEGEN- Budapest Park
Augusztus 11-én a legendás Kiscsillag hoz el egy újabb legendás estét a Budapest Parkba az IDEGEN zenekar hozzájárulásával. Meguntam félni, szándék van, irány a buli.

 

Heti Bontás:

Augusztus 5, Péntek:
17:00 ADY EMLÉKMÚZEUM Egymás otthonai plusz // A nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum és az Ady-kultusz
18:00 TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM UV fényen innen és túl c. kiállítás megnyitó eseménye
19:00 FELLINI Báró Maszkura
20:00 KOBUCI HIPERKARMA 22. SZÜLETÉSNAPI KONCERT / KOBUCI KERT / TELTHÁZ!
21:15 BEM MOZI Shop-stop / Clerks

Augusztus 6, Szombat:
8:00 RÓMAI Nyár, piacozás, lángos, Római!
11:00 SZÉPMŰVÉSZETI Tárlatvezetés: Korszakok a múzeumban – Ókori Egyiptom
14:00 BUDAPEST GARDEN Art&Design Summer / divat-design-művészet-kiállítás szabadtéren a BpGarden-ben
19:00 KOBUCI KOBUCI Házibuli

Augusztus 7, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
15:00 NEMZETI GALÉRIA Tárlatvezetés | Monet, Gauguin, Pissarro a Nemzeti Galériában
16:00 P.I.M. KÜLÖNLEGES IRODALMI SÉTÁK – Szépirodalom és szépművészet Szent Margit szigetén
17:00 BEM MOZI Totoro – A varázserdő titka

Augusztus 8, Hétfő:
19:00 KOBUCI A Cigány Dal Napja // KOBUCI
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand Up Comedy EXTRA – Sok csaj Gyurit győz – Budapest
21:00 BEM MOZI Michelangelo Antonioni: Nagyítás / Blow-Up

Augusztus 9, Kedd:
17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Pincetúra, kicsit másképp – Tárlatvezetés a föld alatt, az ‘Óbudai Nyár’ program keretében
18:00 BUDAPEST GALÉRIA CHLOÉ MACARY-CARNEY | Tony Lavazza kénes piramis-otthona
18:00 BUDAPEST GALÉRIA MŰTŐ | Ezt a vad mezőt ismerem
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
20:00 KOBUCI Lukács Miklós Cimbiózis // KOBUCI

Augusztus 10, Szerda:
16:00 GOLDBERGER MÚZEUM GOLDBERGER-GALAXIS – Tárlatvezetés, az Óbudai Nyár keretében
18:00 ÓBUDAI MÚZEUM Helytörténeti séta Kaszásdűlőn
18:00 KOBUCI The Carbonfools | KOBUCI

Augusztus 11, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST PARK Kiscsillag, vendég: IDEGEN- Budapest Park
19:00 KOBUCI Zuboly // Szabó Enikő és Zenekara // KOBUCI
20:30 BEM MOZI Ragyogás / The Shining

MUSTRA

TOP 5:

Július 29, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Jónás Vera + Závada Péter
Zene és irodalom. Két külön világ, számos találkozási ponttal.
Jónás Vera és Závada Péter Újonc közös workshopja hátat fordít a hagyományos zenés versfelolvasásnak: kísérletezik, kockáztat, próbára tesz műfajt, előadót és hallgatót egyaránt.

Július 29, Péntek – 19:00 FELLINI Danube Riddim @ Fellini
A Danube Riddim nem más, mint lélekoldó jazzbe oltott karibi dub, dancehall ritmusokkal felkeverve. Ha Hailé Szelasszié tudna, biztos megjelenne az eseményen, így csak annyit tudunk tanácsolni, hogy raszta tincsektől függetlenül ti mindenképpen tegyetek így!

Július 30, Szombat – 20:00 KOBUCI Big Daddy Wilson // KOBUCI
Korunk nemzetközi blueséletének egyik legkiemelkedőbb alakja, Big Daddy Wilson nagyon különleges életutat tudhat magáénak. Az aprócska, elszigetelt és nagyon szegény észak-karolinai Edentonból származó Wilson Németországban töltött katonaévei alatt ismerkedett meg a bluessal – a visszahúzódó, szegény déli fiú első dalai és versei hazájától sok ezer kilométerre, egy német lány szívéért születtek.

Augusztus 3, Szerda – 20:30 BUDAPEST GARDEN Ingyenes Kertmozi augusztusban is a Budapest Gardenben
Egész nyáron minden héten szerdától-szombatig INGYENESEN mozizhattok a szabad ég alatt a Budapest Gardenben! Az első vetítés pedig nem más, mint Guy Ritchie örök klasszikusa, a Blöff.

Augusztus 4, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS A kert szelleme – Válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászhallgatóinak munkáiból
133 év óta van szobrászképzés a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, azon belül az Epreskertben. Az elmúlt három évben készült alkotásokból válogatott a Szobrász Tanszék. A tárlat szemlélteti az ötéves képzést, az elsőévesek alapozó feladataitól egészen a diplomamunkákig.

Heti Bontás:

Július 29, Péntek:
19:00 ESERNYŐS Jónás Vera + Závada Péter
19:00 FELLINI Danube Riddim @ Fellini
20:00 KOBUCI Besh o droM // KOBUCI

Július 30, Szombat:
8:00 RÓMAI Nyári piacozás lángossal, zöldborsó krémlevessel, tonhalas pennével!
11:00 P.I.M. Közösségi dobolás Sirokai Mátyással // Művészetek Völgye Fesztivál 2022 // PETŐFI UDVAR
20:00 KOBUCI Big Daddy Wilson // KOBUCI

Július 31, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
11:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Leggiero szaxofonkvartett // Zenélő Budapest
15:00 NEMZETI GALÉRIA Guided tour | Art Deco Budapest. Posters, Lifestyle and the City (1925–1938)

Augusztus 1, Hétfő:
10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Legiós tábor (AUG. 1., 10:00 – AUG. 5., 16:00)
19:00 DÜRER KERT Taste of Swing
20:30 BEM MOZI Jim Jarmusch: Paterson

Augusztus 2, Kedd:
17:30 LUDWIG MÚZEUM KITERJESZTETT JELEN – ÁTMENETI VALÓSÁGOK | külső helyszín EJTECH: Of Matter in Waves
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
20:00 KOBUCI Sonny and his Wild Cows 20! – Kobuci, Budapest

Augusztus 3, Szerda:
19:00 KOBUCI Jerry Lee’s R’n’R Service @ KOBUCI w/ BihariSokk
20:30 BUDAPEST GARDEN Ingyenes Kertmozi augusztusban is a Budapest Gardenben
22:00 PONTOON Terra Kontra ~ Pontoon 2.0

Augusztus 4, Csütörtök:
18:00 ESERNYŐS A kert szelleme – Válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászhallgatóinak munkáiból
19:00 KOBUCI KOBUCI Táncház // Csürrentő Együttes // Kalász Banda
21:00 BEM MOZI Trainspotting

Básztet

Abban az évben a télvég olyan volt, mint Közép-Európa általában. Végeérhetetlenül, kis fénnyel derengtek a reggelek, és hamar sötétbe fordultak az esték. A köhögős radiátorok épphogy melegítettek; még a Kádár-rendszer hosszú agóniájának éveiben szerelték fel őket a panelek falára, egyik-másik ferdén állt, de hát akkor jó volt az úgy, azóta meg nem volt rá pénz. Legfeljebb a falat festette le körülöttük sárgára vagy kékre egy-egy fiatalabb lakó, aztán elmenekült az országból, amikor megértette, hogy ez most húsz évig vagy még tovább így marad. 

Hat körül járt, a nő a sarki kis közért egyetlen nyitva tartó pénztára előtt toporgott vagy tíz perce a sorban, a gyerek előtte táncolt. 

Nem szólt rá. Egyáltalán nem szólt, nézett, kissé felemelt fejjel, mintha átnézne a pénztáros feje felett az üvegen, nézné a kékesfekete estét a körforgalom felett, amelyen épp egy fehér Škoda hajtott át, immár másodszor, nem találta a kijáratot. 

A gyerek megmarkolt egy csomag cukrot. Akkor sem szólt, épp csak lepillantott, kivette a kezéből, a szalagra dobta. 

– Elég volt! – mondta végre minden indulat nélkül.

Nem volt világos, hogy mi elég. Talán a cukor. Vagy ez az egész. 

Legyen vége már – gondolta, de erőtlen volt hozzá, hogy pontosabban meghatározza, minek legyen vége. 

Ennek az estének, a télnek, a sorban állásnak, vagy a felnövésnek, annak a hátralévő tíz évnek, amíg a most könyökénél koszos rózsaszín dzsekibe bújtatott gyerek felnő és elindul végre valamerre és mindazoknak a teleknek, amelyek addig eltelnek még itt, a sarki közértben a négy kiflivel, a tíz dekagramm párizsival, a félliteres tejjel és a macskaeledeles konzervvel a kosárban.

Kettőt csosszantak előre, aztán megint megállt a sor. Kifogyott a szalag. Közben az a nő a hetedikről, akivel állandóan összefutnak, de már nincs mit megbeszélniük, reklamálta az árat. Nem volt meg a jó kód.

Már majdnem sorra kerültek, és akkor most ez.

Holnap, hiába kel fel a nap teljes két perccel korábban, ugyanígy lesz – gondolja. Nyáron is így lesz.

Nyáron a verejték csorog majd a combján, a keze ráizzad a kosárra, a gyerek koszos lesz, nyáron egész nap az óvoda kertjében vannak. Milyen dolog ez. Talán ki sem jönnek a homokozóból. Legalább lefedték. Addig mondogatták néhányan, hogy nem engedik a tűző napra őket, hogy végre csináltak egy árnyékolót a homokozó fölé. Azóta vörösben és kékben játszik a homok, ha megfelelő szögben esik át a fény a csíkos napernyőn. Ronda. Nejlon. De erre volt pénz. A gyerek azt mondja, piramist építettek, mert a homokba azt szokás. Piramist. Négyévesen.

Nem emlékezett, hogy ő mit épített négyévesen. Talán semmit. Nem emlékezett arra sem, hogy volt-e homokozó abban az óvodában. 

Egy piros mászóka biztosan volt. Meg egy medence, amiben soha nem volt víz. Néha elképzelte, hogy van benne. Hogy ül a szélén, és belelógatja a lábát a bokáig érő vízbe, mert csak addig ért volna, ha lett volna benne víz, biztos azért, hogy ne fulladjanak meg. Igazából csak egy üres valami volt, de homokozónak túl nagy. Lehet, hogy csak ő képzelte, hogy medence, üres medence, amelyet körbe kerítettek piros-fehér műanyag szalaggal, és még a közelébe menni is tilos volt.

Ott volt az óvoda a lakótelep másik oldalán, a tízemeletesek között, ahol felnőtt. 

Úgy hitte, ha felnő, majd külföldön fog élni, vagy legalábbis Dél-Budán. Szerette volna, hogy a Moszkva téren át kelljen hazamennie, és nem itt kint a város szélén, a tízemeletesek háta mögött. 

Ehhez képest nem került messzire. Vagy hat perc gyalog, a telepen át. 

Mindegy. Ezt a környéket legalább megszokta. Volt rá ideje. Ötéves volt, amikor ide kerültek az anyjával. Kaptak egy másfél szobás lakást. Az kész csoda volt akkor, nyolcvanötben. Az anyja kijárta valahogy.

Akkor ment óvodába. Nem volt még kész a kapu az új telepen, ezért a hátsó bejáraton jártak be egy ideig, hosszú, sötét folyosó következett aztán, azon át kellett bemenniük az öltözőbe. Rettegett, hogy soha nem ér be, a folyosó végtelenné nyúlik, és ő majd csak megy és megy rajta, a barna linóleumon, a lambériás falak közt, és egyre szűkül majd ez a cső, és nem fogja látni se az elejét, se a végét. Álmodott is vele. Az anyja a legtöbbször kissé megtaszította, hogy induljon el.

– Ugye bemész ma egyedül? Késésben vagyok.

Akkor belekapaszkodott és sírt, míg végül az anyja megrázta, rohanni kezdett vele a folyosón, aztán otthagyta az öltözőben egyedül. Akkor meg attól félt, hogy megharagította, és nem jön vissza érte. 

Mígnem egyszer a konyhás Ilonkával együtt értek oda. Az odalépett, és megfogta a kezét. 

– Menjen csak, anyuka. Majd én beviszem.

Erős, barna keze volt, gyöngyvirágillatú. 

– Félsz a folyosón, mi?

Ott kérdezte meg, a közepén, ahol a legjobban szokott félni. Megtorpant. 

– Nem kell félni. Básztet, a macskaistennő őrzi a labirintusokat, és nem vész el egy kislány sem.

Soha nem hallotta még így beszélni. Ha az ebédjüket adagolta ki a kocsira, inkább rájuk kiabált. Nem szerették. Állítólag grófnő volt, igaz, ezt később hallotta róla. Magas, nyúlánk, hatvanas asszony volt, a homlokánál kékesen derengő fehér hajjal.

El is felejtette az egészet, csak nemrég jutott eszébe, amikor a gyerek mondta, hogy piramist építettek. 

Ő soha nem hagyta, hogy a lánya egyedül menjen be. Inkább felkeltette húsz perccel hamarabb, és bekísérte egészen a teremig. 

A legutóbb a gyerek azt mondta, felesleges, betalál egyedül. 

Akkor beküldte egyedül. Hátra se nézett. Igaz, ebben az óvodában nincs folyosó. Egy tágas előtér két oldalán  vannak az öltözőszekrények, és abból nyílnak a termek is.

Milyen furcsa, hogy itt, a sorban eszébe jutott annak az istennőnek a neve ennyi idő után. Negyven év. 

Későn szült. Kinek szült volna korábban? Miért, így kinek szült? 

A házassága egy éve most távolabbinak tűnt, mint az a gyerekkori emlék, ahogy a grófnő kezébe kapaszkodva iparkodik befelé az óvoda folyosóján, és keresi a fal mellett lapuló macskát. A macskaistennőt. Nem volt ott, ebben bizonyos volt. 

Délután látta meg, amikor kiléptek, a fekete, karcsú állat az óvoda parkoló felőli kerítés oszlopán ült, mint egy szobor.

– Az istennő! – kiabált, és rohanni kezdett felé. A macska villámgyorsan leugrott, és eltűnt a bozótban. Utána akart futni. Az anyja kiabált. Egész hazáig kiabált, csak akkor hagyta abba, amikor a lifthez értek, mert ott állt a szomszédasszony. Ráadásul az a nő is egy macskát tartott. Szürke műanyag hordozó volt nála, magához ölelte, a macska kidugta a fejét a dobozból, és egyenesen őt nézte.

Nem merte megsimogatni, mert nem tudta pontosan, hogy az anyja a macska miatt ordított vele vagy az elszaladás miatt. Végül a nő szólt oda, hogy megsimogathatja, ha akarja. Sima, szürke házi cica volt, dorombolni kezdett azonnal, ahogy ő hozzáért.

Néhányszor még látta a nőt a folyosón, máskor a macskát is, ha az kiszökött. 

Nem volt képes megfejteni, miért most jut eszébe ez az egész, ahogy a sorban haladnak, mindig egy negyed lépést előre. Lesz vagy fél hat, mire hazaérnek. Nyolc tíz, mire a gyereket leteszi. Marad két órája, ha el nem alszik. De ki kell még mosni. Majd feltereget a fűtéscsőre, úgy gyorsabban szárad. 

Amikor sorra kerültek, kifogyott a szalag. A múltkor is náluk fogyott ki a szalag. A fénymásolóból is mindig akkor fogy ki a papír, amikor ő másol. A múltkor rászóltak, hogy sokat másol. Dehát mit csinálhatna. Nem magának másol, hanem az ügyfeleknek. Mit tehet róla, hogy neki olyan ügyfelei vannak. Gazdagok. Az átlagember nem tudja elképzelni sem, hogy egy ilyen hivatalba milyen gazdag emberek járnak elintézni az ügyeiket. Egyszer az egyik magával hozta a lányát. Annyi idős lehetett, mint az ő Annája. Bunda volt rajta. Szőrmebunda. A négyéves kislányon. Úgy vette le, hogy lecsúsztatta maga mögé a székre, pontosan úgy vette le, ahogy az ő Annája soha nem fog levenni egy kabátot, még a rózsaszín dzsekit sem, mert megtanította már rá, hogy a ruhára vigyázni kell. Ez lelökte a bundát, majd megmarkolta az asztalra kitett tollat, és azt mondta, hogy kell neki az a toll. 

– De akkor a papád mivel írja majd alá, amit kell? – kérdezte tőle. A férfi, aki vele szemben ült, aranycsíptetős tollat vett elő a zsebéből. Rá se nézet a gyerekre. Mintha nem is lenne ott.

A kislánynak hatalmas, zöld szeme volt, igen, mint egy macskának. Épp csak nem dorombolt. Viszont hízelgett. Folyamatosan hízelgett neki is meg az apjának is. Nem tudta eldönteni, hogy undorodjon tőle, vagy kedvelje. Más fajta volt, mint ő. Macskafajta. 

Amikor elmentek, akkor vette észre, hogy csak elvitte a tollat. Pótolni kellett volna. De a szekrényben, hátul, ahol a tollak voltak, aznap nem volt egy sem. Hiába kért újat. Azt mondták, majd megoldják. Kitette hát a magáét a pultra. 

Amikor látta, hogy Anna könyöke koszos, talán azért nem szólt rá, mert eszébe jutott a bundás kislány. Megsajnálta a sajátját, előre. Azért, amilyen élete lesz majd.

Fiút szeretett volna. Főleg, amikor már látszott, hogy szétmennek. Be kellett vallania, hogy az elejétől látszott, hogy szétmennek. De ha nem erőltetik ezt a házasságot, akkor nem lett volna a gyerek sem. Nem tudta elképzelni az életet gyerek nélkül. 

De ha fiam lenne, gondolta, nem kellene végigcsinálnia neki is.

Minden második szombaton úgy adta át Annát, hogy rettegett. Nem attól, hogy a volt férje magánál tartja. Lusta volt a férfi ahhoz. Hanem attól a két naptól, amíg maga lesz. Olyankor takarított vagy olvasott. Néha elment moziba, de arra hamar ráunt. Nézte az embereket a metrón, főleg a párokat, aztán egy idő után nem ment inkább sehová, csak az Aldiba, a telep másik végére. Ott legalább megy a sor. 

Figyelte a pénztárosnőt. Egyforma, takaros mozdulatokkal dobálta a háta mögé az árut, aztán kinyitotta a kasszát. 

Ugyanúgy csinálja naponta több százszor. Mint ahogy ő meg hetente átlagosan negyvenszer ismerteti az ügyfelekkel ugyanazt a jogszabályt. És negyvenszer válaszol ugyanarra a kérdésre, hogy nem lehet-e máshogy csinálni. Negyvenszer mondja el, hogy nem lehet. 

És egy hónapban átlagosan huszonötször ken margarint este a kenyérre, és tesz rá két szelet felvágottat, és hetente kétszer billeg a hokedlin, mire felterít a lakás hosszában végigfutó fűtéscsőre minden vizes ruhát.

A dzseki könyökét meg kell majd sikálni kefével, mosószappannal. Majd megtanítja ezt is neki. Hogy a mosóporra bármit írnak rá, hazugság. A koszt semmi nem hozza ki, csak a mosószappan és a kefe. 

Az újságokat akkor látta meg, amikor fizetett. Ott voltak egészen a kasszánál. Az egyiken, valami tudományos magazinon ott ült az ő macskája. Az volt, megismerte. A fekete macska a kerítésről. Az istennő. 

Nem volt ideje megdöbbenni sem. Az utolsó pillanatban dobta a szalagra, a cukor mellé, amit Anna megint a markába fogott. Kihúzta a kezéből. 

– Ki kell fizetni – mondta neki. Nem sírt. Talán megérti végre, hogy mennek a dolgok. 

Básztet – hirdette a cím az újságon. Anna a két kezével fogta a szalag szélét, a száját a kezére nyomta. Ezerszer megmondta neki, hogy ne nyalja össze a kezét. Nem érti meg. Nem érti meg, négyéves. De ha beteg, akkor neki kell betelefonálni, hogy nem tud bemenni. Ő hallgatja aztán, hogy ez az idén a negyedik. A negyedik takonykór, torokgyulladás, akármi. Ledolgoztatták vele utána. Túlóráztatták. Nem szabályos. De mit csináljon. Hová menne innen? 

Este kis híján leesett a hokedliről, amíg kiteregette az összes ruhát. A rózsaszín orkánból nem jött ki a szürke folt. Nem sár volt. Talán olaj. Festék. Valami, amit, ha tovább sikál, elszakad az anyag. Csöpögött. 

A macska átbújt a hokedli alatt, erre ő megijedt, megcsúszott, bele kellett kapaszkodnia a beépített szerkény fogantyújába. 

Akkor vágta oda azt a két vizes pólót. Ott fekszenek most is az előszobában. Amúgy sincs kedve többé felvenni őket. Elege volt. A pólókból, a leggingsből, a kockás blúzból és a rózsaszín dzsekikből is. 

– Veszünk neked egy rendes kabátot. De arra vigyázz majd – mondta a gyereknek a liftben. Mintha előre tudta volna, hogy nem jön ki a folt. Vagy mintha tényleg a kabáton múlna az egész. 

„Szahmet az oroszlánfejű istennő. Amikor a nép Ré ellen fordult, az isten Szahmetet küldte el, hogy csináljon rendet. Megállítani viszont alig sikerült, a tökéletes pusztítástól csak az mentette meg az emberiséget, hogy lerészegítették. Száhmet egy másik alakban is megjelenhet: játékos formája Básztet, a macskaistennő, a szerelem, a vidámság és a zene istennője. A két alak idővel összemosódott. Van egy legenda, amelyben Thot, a majom próbálja visszahívni az istennőt Egyiptomba, ő pedig hol macskává, hol tomboló oroszlánná változik” – olvasta, aztán leeresztette az újságot, hogy kiteregessen. Egyre tisztábban látta maga előtt a grófnőt, a nőt, akit grófnőnek csúfoltak a lakótelepen harmincvalahány évvel ezelőtt, és aki, ha befejezte a munkát, kosztümben és magas sarkú cipőben távozott az óvodából. Mesélték, minden presszóban ismerik, fizetésnapkor pedig pezsgőt visz haza, és olykor férfiakat is. 

Feltúrta a konyhaszekrényt, de csak egy bontatlan, meleg sört talált a mosogató felettiben. Jó lesz – gondolta, és beleivott. 

Kihúzta előbb a szemét, aztán kirúzsozta a száját. Egészen közelről nézte az arcát, amely nyúzott volt és sápadt. Kent egy kis rúzst az arccsontjára is. Akkor úgy nézett ki, mint egy kurva. Letörölt valamennyit. Akkor úgy, mint aki egész éjjel bulizott. 

Épp beleivott a dobozba újra, amikor Anna megállt a küszöbön. 

– Mit csinálsz? – kérdezte sírós hangon.

– Semmit – felelte neki, és kapkodva elkezdte letörölni a rúzst a szájáról egy vécépapír-darabbal.

A macska ott ült a kád szélén, figyelt. 

A járvány hullámvasútra ültette a főzéshez való viszonyunkat

Nagy szószólója vagy az otthoni konyhának, gasztroblogod, a Chilli és Vanilia is alapvetően erre van hangolva. Hogy érzed, mit változtatott az otthoni konyhán a covid és a lezárások? 

Nagy hullámvasút volt ez mindenkinek, nemcsak járványtani értelemben. Én úgy láttam, hogy az első lezárások után mindenki vadul belevetette magát a főzésbe, sőt, a főzés valamiféle kapaszkodóvá vált, egy utolsó mentsvárrá, ami megmaradt a polgári életből, valami, amit legalább lehet kontrollálni. Ehhez társult némi romantika is, például kenyérsütési láz formájában. 

Csakhogy a feltételek egyszerűen nem voltak adottak, tele volt kihívással az egész. A kiszállítás döcögött, boltba nem akartunk menni, tervezni kellett egy hétre előre, ha jót akartunk magunknak. Ebbe nagyon gyorsan bele tud fáradni, akinek nem ez az élete, és bele is fáradt mindenki, jött a nagy konyhai burnout. Sokan most értették meg, milyen az, konyhán dolgozni, napjában 3-szor enni adni a családnak, kitalálni, beszerezni, megvalósítani, leszedni, mosogatni: ez munka. Gyorsan – szerintem egy hónapon belül – teherré vált minden (főleg a gyerekesek körében), ami pedig kihívásnak és jó mókának indult.

Volt azért haszna ennek az egésznek?

Persze, főleg az, hogy megtapasztaltuk: az otthoni koszt jó. Van vele macera, de nem lehet egy lapon említeni azzal, hogy bekapunk valamit itt-ott napközben. Ráadásul mostanra letisztultak a dolgok, a beszerzési lehetőségek sokkal jobbá váltak, jórészt visszaállt az élet a normális kerékvágásba.

Úgy érzékelem, sokan vannak, akik hétvégéken jobban, kreatívabban, és főleg lazábban tudnak mindent beleadni egy jó főzésbe, többen keresik a változatosságot és a jó alapanyagokat.

És igen, sokan otthon is úgymaradtak, a hétköznapi főzés is általánosabbá vált. Ez akkor is jó, ha ilyenkor a „hamar összedobok valamit” elv érvényesül, azt is lehet jól és izgalmasan csinálni, a világ tele van egyszerű és finom ételekkel. 

Ha már változatosság. Én attól voltam a legjobban kiábrándulva, hogy milyen gyakran ismétlem önmagam a konyhában. Ha leülök netet böngészni, hogy milyen újdonságot főzzek, akkor vagy mintha körbe-körbe járnék a sivatagban, és mindig ugyanoda lyukadnék ki, vagy mission impossible feladatokat találok. Ez nincs hozzá, azért messze kell menni, amaz meg macerás. 

Igen, ezt sokan így élték meg. Azt tudom mondani, mint eddig: vessünk egy pillantást a világ konyhái és a fűszerek felé. Amit biztos ismerünk, az a hazai. Ha egy kicsit kitekintünk ebből a keretből, akkor nagy valószínűséggel olyasmit csinálunk, amivel nem, vagy ritkán találkozunk. Ebben segít, ha sokféle fűszer van otthon, vannak kéznél olyan nem szokványos fűszerek, szószok, öntetek, amikhez bármikor hozzá lehet nyúlni. Ezek ihletet adnak, mindegy milyen alapanyagot veszünk elő a hűtőből. Fel lehet velük dobni egy salátát, egy sült karfiolt, vagy egy rizst, esetleg egy kis húst is, és máris kész a változatosság.

Neked mennyi fűszered van otthon? 

A kezem ügyében egy 8 soros polc van, mindegyiken legalább 15 fűszer, tehát bőven több mint 100. Ezek azok, amiket rendszeresen használok. De fűszerrel nehéz lenne megfogni, inkább az a kérdés, hogy mim nincs, vagy mi az, amit nem ismerek.

Azért kérdem, mert nekem már az sem egyszerű, hogy egy komolyabb fűszeres polc előtt eligazodjak a boltban. A te polcod előtt is tanácstalanul állnék.

Kezdd néhány egyszerűvel! Legyen mondjuk egy jó curry, egy Zatar és egy Dukkah (ez egy közel keleti mag – dominánsan koriander alapú – fűszerkeverék). Ezekkel húsból, zöldségből egy kis rizsből is újat fogsz varázsolni, csak hozzá kell nyúlni. Meg fogsz lepődni, hogy mennyire más világba visznek.

Köszönöm, indulásnak jó lesz. Sokat beszélsz mostanában a falusi életről, termelésről, saját kertről. Én is próbálkozom, de piszok nehéz műfaj, a paradicsomot megeszi a poloska, a paprika megég, a répának nem elég laza a talaj, és a többi. 

A járvány alatt sokan megpróbálkoztak a kiskerttel, meg a házi termesztéssel, és sokaknak bele is tört a bicskája. Megtanultuk – én is –, hogy hobbi szinten ezt nem lehet úgy művelni, hogy értelmezhető mennyiség és minőség legyen belőle. Rettenetesen kiszolgáltatott műfaj ez, folyton foglalkozni kell vele, gazolni, locsolni, és akkor nem beszéltünk még a kártevőkről meg a növényi betegségekről, és ezek még a balkonon termesztett jalapenót is elérik. Néhány szem, vagy fürt szép paradicsoma mindenkinek lesz, de nem lehet arra számítani, hogy az egész szezonban a saját paradicsomból főzzük a tábori lecsót. Falun ugyanezt látom, a zöldség-gyümölcs termesztés egész embert igényel. akinek munkája van, gyerekeket hoz-visz az iskolába, főz, és általában, egy családról gondoskodik, az inkább megveszi a boltban, és nincs is ezzel semmi baj. Sőt, ha úgy tetszik, a járvány pozitív hatása, hogy ezt sokan megértettük, és könnyebben elfogadjuk a kistermelők árait. 

Rám is fért. Nehéz elfogadni, hogy a húslevesemben kétszer annyiba kerül a zöldség, mint a kacsaszárnytő. Pláne, hogy az én tapasztalataim szerint nagyon sok a hitvány zöldség mostanában, répát már alig merek venni, mert mire hazaérek, megfeketedik. 

Mindenki belefut rossz történetekbe, de azért sokkal jobb világot élünk ezen a téren, mint akár egy évtizede. Az áruházláncok nagyon sokat hozzátettek ehhez. Zöld fűszerek sorakoznak a polcon, többféle saláta van. 10 éve rukkoláért is valamilyen spéci boltig kellett zarándokolni. Én, ha tehetem, a kedvenc piacaimon, a kedvenc – de legfőbbképpen általam jól ismert – termelőimtől vásárolok, de nyilván nem lehet mindig így tenni. Persze nem is kell. Vannak hétköznapok, amikor jó a bolti, különösen, ha jó ételbe használjuk fel, jól fűszerezzük. A friss, kicsattanó, válogatott csemegét megtartom ünnepnek: amikor van, arra törekszem, hogy minél jobban kiadja azt, ami benne van, éppen csak megpárolom, vagy megfuttatom valamivel, salátát készítek belőle, mert pont erre a friss ízre vágyom. De ha árról és minőségről beszélünk, akkor nem kerülhetjük meg a szezonalitást.

Minden olcsóbb és jobb, ha szezonban vásárolod, ráadásul a termelődről is sokat elárul, ha olyasmit tart, aminek messze nincs még vagy már szezonja. 

Akinek nincs, az a kistermelő. Ráadásul ez a mentalitás is garancia a változatosságra. Egy év alatt definíció szerint minden megterem, mindennel lehet kísérletezni, nem baj, ha néhány hétig gyakran főzünk ugyanabból az alapanyagból, abba próbálunk változatosságot vinni. 

Ha már a spéci boltoknál járunk, mit ad neked a Culinaris?

Örök hálával tartozom nekik, mert ők voltak lényegében az elsők, akik behozták a jó alapanyagokat, még valamikor a Hunyadi téren egy nagyon pici boltban, és ma is a legjobb minőséget képviselik. De ma már jobb világot élünk, tényleg sok minden van a sima boltokban is, és megerősödtek az ázsiai és közel-keleti közösségek is, autentikus boltjaik vannak többfelé, lényegében minden beszerezhető akkor is, ha az ember éppen nem hazai ízekre vágyik. 

Az ilyesmiben nem feszélyez az a tudat, hogy ez nem éppen környezetbarát megoldás? 

Kifejezetten igyekszem odafigyelni, hogy kisebb legyen a környezeti lábnyomom, ez az egyik oka annak, hogy kicsit én is falusi lettem az elmúlt években, nagyon sokat vásárolok helyi termelőktől, kevés húst eszem, és keveset is főzök. Ha megkívánok valamit, azt azért általában lelkiismeretfurdalás nélkül veszem meg. Nagyon nehéz a konyhában jól csinálni a környezettudatosságot. Valójában kevés az információnk arról, hogy mi mennyire szennyező, és néha ezek az információk is ellentmondanak egymásnak. Arról nagyjából konszenzus van, hogy nem kellene kienni a halat a tengerekből, és a marhahús valószínűleg a leginkább környezetkárosító ételek közé tartozik. De azt is tudjuk, hogy a hal nagyon egészséges, és a salátáról is felröppen olykor, hogy mennyi víz kell a termesztéséhez. Az sem világos, hogy nekem kell a termelőhöz mennem, vagy neki kéne hozzánk jönnie ahhoz, hogy kevesebb legyen a szállítás. Figyelek, tanulok ezen a téren, de nem egyszerű. Valószínűleg sokan vannak ezzel így, akarnak tenni valamit, igyekeznek is, de minden olyan zavaros. A nyomasztást és a szorongást viszont nem szeretem. Élni boldogan jó, ebben társ a főzés, ezért bízom benne, hogy ez le fog tisztulni, és a jóra való törekvést tartom a legfontosabbnak. 

Újlipótvárosinak vallod megad, de van még valami, ami Óbudához köt? 

Igen, nagyon szeretem a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumot a Krúdy Negyedben, remek állandó és időszakos kiállításaik vannak, és nagyon sok jó programot szerveznek, rendszeresen járok oda nézelődni, feltöltődni. A gasztronómia kultúrtörténet is, tele roppant izgalmas emberekkel és történetekkel, és én nagyon szeretem ezt az oldalát.

MUSTRA

TOP 5

Július 22. péntek, 19:00 Nicholas John Pongratz @ Fellini Fellini Római Kultúrbisztró

Pénteken az újhullámos/újgenerációs swing kerül főszerepbe, némi rock&rollos felütéssel. Nicholas John Pongratz Sasa Lele Murmurations albumán mutatkozott be a műfaj követőinek, és első alkalommal fog fellépni a Fellini pódiumán. Nem teljesen táncolás mentes estének nézünk elébe!

Július 23. szombat, 19:00 ÉJSZAKAI Társasjáték MARATON – Társasjáték a Mit Játsszunk? Vlog csapatával

A társasjátékozás felemelő, szórakoztató, kikapcsoló és fejlesztő időtöltés, igazi minőségi együtt töltött idő lehet a szeretteinkkel. Ezúttal éjszakába nyúlóan tartunk egy kihagyhatatlan maratont, ahol a Mit Játsszunk? Társasjáték Ajánló Vlog játékmester csapata számos mai, modern, könnyen tanulható, nagy élményt adó társasjátékkal tanít meg bennünket játszani. Legyen az parti-játék, családi kaland, vagy mélyebb, egymásra hangolódást kérő játék. Minden résztvevő találhat magának remek társasjátékokat, melyekből a helyszínen azonnal, akár többet is kipróbálhat.

Július 24. vasárnap, 16:00 Növények országa | FINISSZÁZS Budapest Galéria 

A Növények országa című kiállítás zárónapján, 16 órakor a kurátorok, Gadó Flóra és Kollár Dalma Eszter tartanak tárlatvezetést. A kiállítás kiindulópontja, hogy az elmúlt években a pandémia hatására mennyiben változott meg a gondoskodáshoz való viszonyunk.

Július 26. kedd, 19:00 Kobuci Ska–Reggae Feszt: Super Starsky, CsizmáSKAndúr, The Lubricators

Itt a nyár megszokott ska–reggae fesztiválja a Kobuciban régi, új és újjáalakult zenekarokkal. Legyen tánc!

július 28. csütörtök, 18:00 Helytörténeti séta Kaszásdűlőn Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft.

Hogyan zajlott egykoron az óbudai selyemgyártás? Hogy szól a Kövi Szűz Mária Templom érdekes története? Milyen építészeti sajátosságai vannak a kaszásdűlői lakótelepnek? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapnak az érdeklődők az ingenes helytörténeti sétán! 

HETI BONTÁS: 

július 22.

11:00 Amikor a filmek még némák voltak | Tárlatvezetés gyerekeknek az Art deco-kiállításban

19:00 KOBUCI Salsa est

19:00 Nicholas John Pongratz @ Fellini Fellini Római Kultúrbisztró

19:00 Salsa Social Terasz – Nemzeti Múzeum

21:00 Ingyenes Kertmozi júliusban is a Budapest Gardenben

 

július 23.

08:00 Nyár, piac, lángos, Római! Római parti Piac 

19:00 ÉJSZAKAI Társasjáték MARATON – Társasjáték a Mit Játsszunk? Vlog csapatával

Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft

20:00 Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák // KOBUCI

 

július 24.

10:00 Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben

16:00 Növények országa | FINISSZÁZS

Budapest Galéria 

 

július 25.

09:00 ​​Kerekerdő tánc- és drámatábor

3K Kaszásdűlői Kulturális Központ

09:00 Angol tábor óvodások és kisiskolások részére

Ovis Angol – English Kids – Csillaghegyi Közösségi Ház

 

július 26.

19:00 Kobuci Ska–Reggae Feszt: Super Starsky, CsizmáSKAndúr, The Lubricators

19:00 Keep Swinging a Gardenben!

19:00 Stand up comedy LIVE

Stand up comedy Humortársulat – Budapest Garden

 

július 27.

18:00 Borszerda | COURBET – MONET – RENOIR

Magyar Nemzeti Galéria

20:00 Kispál-kertiparty | Tökéletes Helyettesek // KOBUCI

 

július 28.

11:00 Képtelen képrablás | Tárlatvezetés gyerekeknek

18:00 Helytörténeti séta Kaszásdűlőn Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft.

19:00 Cosmic Connect – Jazzbois x MÖRK // Kobuci



Az óbudai vendéglátás nagyasszonyai

A vendéglátás mindig is kemény, ha úgy tetszik férfias szakma, illetve mesterség volt. Teljes embert igénylő hivatás, életforma: nemcsak fizikailag, hanem mentálisan és pszichésen is megterhelő, amelyet csak kevesen viselnek el és tudnak sokáig sikeresen folytatni. Önmagában kevés a döntés, hogy valaki vendéglősnek áll, hiszen megfelelő affinitás, kitartás és szerencse egyaránt szükséges a cél eléréséhez. Ezek a kritériumok és elvárások ugyanúgy igazak a férfi és a női vendéglősökre, de a munkát mindenképpen el kell végezni. Mégis a kocsmárosok és vendéglősök jellemzően férfiak voltak. Asszonyok kevésbé vállalkoztak erre a szakmára, de azért bőven akadtak kivételek, akik maguktól, saját elhatározásból vagy az adott körülmények hatásásra – például megörökölték az üzletet – kerültek a pályára. Óbudán is találhatunk erre eklatáns példákat.

A hírneves óbudai vendéglátás a két világháború között élte aranykorát, amely sokkal színesebb és összetettebb volt, mint azt sokan gondolnák. Nemcsak klasszikus értelemben vett kocsmák, borozók várták vendégeiket, hanem pálinka- és kávémérések, kávéházak, vendéglők és cukrászdák szintén a helyi gasztronómiai kínálat szerves részét képezték. Ezek általában családi vállalkozásként működtek, elsősorban a filoxéra és más növénybetegségek miatt elsődleges megélhetésüket elveszített egykori szőlősgazdák vállalkozásai voltak. Mivel Óbuda egy több nemzetiségű, vallású és nyelvű település volt, így természetes, hogy a vendéglátást űzők között találhatunk magyar, német ajkú és zsidó származású vállalkozókat.

A családi vállalkozás azt is jelentette, hogy a családfővel természetesen együtt dolgozott a felesége és a gyermekei is.

Sőt, ezek a vendéglős családok igazi dinasztiákat alkottak, sokszor egymás között házasodtak és örökítették tovább vendéglős üzleteiket. A korszakban többszáz vendéglátóhely működött Óbudán, mindegyiknek megvolt a maga vendégköre és mindegyik valamilyen mértékben meg tudott élni. Ehhez azonban mérhetetlenül sok munka és áldozat kellett. Sok esetben az egész család – valamilyen formában – a vendéglátástól függött, ezért a végsőkig ragaszkodtak üzleteikhez. Ebben nem lehetett akadály az egyik családtag sajnálatos elveszítése, az üzletnek tovább kellett mennie. Több esetben így vették át asszonyok az óbudai vendéglők, kocsmák vezetését és működtetését. Írásunkban három olyan vendéglősnőt mutatunk be, akik már életükben is nagy tiszteletet és elismerést vívtak ki maguknak, és legendás alakjukról az utókor sem feledkezett meg.

A XVIII. század elejétől tömegével érkeztek magyar földre német ajkú telepesek, akik a jobb élet reményében hagyták hátra a háborúktól és járványoktól pusztított szülőhazájukat. Az ország számos településén és földesúri uradalmában kezdtek új életet, amelynek alapja a kemény munka volt. Sokuk értett a szőlőműveléshez, amely tudást aztán nálunk is kamatoztatták. A magyarországi szőlőföldek sokasága az ő munkájuknak és szakértelmüknek köszönhetően válhatott ismét gazdagon termővé.

Óbuda ilyen szempontból ideális helynek számított, ahová szintén nagy számban érkeztek telepes családok német földről.

Közéjük tartozott a Flesser család is, akik szintén szőlőműveléssel foglalkoztak, kihasználva a különböző adókedvezményeket. A filoxéra pusztítása ezt a családot is komolyan érintette, így követve a többi szőlősgazdát, ők is a helyi vendéglátásban igyekeztek új megélhetési lehetőséget keresni. Flesser József 1900-ban nyitotta meg kocsmáját a hajdani Szentendrei utcában (ez ma részben a Hídfő és a Harrer Pál utcának felel meg), amely egyben a család lakhelyeként is szolgált. Kezdetben ez a kocsma sem különbözött a többi óbudai társától; szerény berendezés, kerthelyiség, könnyű borok. A családnak az Aranyhegyen volt szőlője, amely a filoxéravész után is termő maradt, bár a megélhetéshez kevés volt, ezért a kocsmába – sok óbudai vendéglőshöz hasonlóan – Soltvadkert és Bácsalmás környékéről hozták a bort. A családfő mellett a kocsmában dolgozott a családja is; felesége és a három gyermeke (Róza, István és Anna).

A Flesser kocsma középen

 Flesser József 1934-ben elhalálozott, így a kocsmát az özvegye vezette tovább, de csak két évig. A gyermekek közül, az 1893-ban született Anna volt a legagilisabb és legtehetségesebb, aki hamar a kezébe vette a kis óbudai kocsma irányítását, és 1936-tól már a hivatalos papírokon is ő szerepelt, mint üzletvezető tulajdonos. Flesser Anna nem vett fel új alkalmazottat, két testvére volt a segítségére. Róza nővére a háztartást vezette, míg István öccse a kocsmában dolgozott. Az udvaron 8-10 asztal volt, amelyeket tipikus farácsos falakkal választottak el. Érdekességnek számított, hogy az udvaron nem a megszokott leanderek virágoztak, hanem az újdonságnak számító gránátalmafák (ezt a fafajtát a szintén vendéglős Weisz József – ahogy sokan hívták: Pepi bácsi – igyekezett meghonosítani Óbudán). A belső rész igényes, népies motívumokkal gazdagon díszített fa berendezését – mely komoly hangulatot adott a helyiségnek – már Flesser Anna csináltatta. A borokat a házhoz tartozó pincében tárolták, ahonnan festett virágokkal díszített porcelán kancsókban hozták fel a hajópadlós söntéshez. Melegételt nem szolgáltak fel, viszont mindig volt pogácsa, sóskifli, illetve különböző füstölt húsokat kínáltak. A jellegzetes óbudai földszintes zsellérházak között működő kocsmát nem hirdette díszes cégér, a söntés ajtaja sem az utcára nyílott. A széles kapu mellett csak egy szimpla névtábla volt, „Flesser Anna bormérése” felirattal. Mégis miért számított különlegesnek ez a hely? 

Flesser Anna egyszerre tüchtig, pedáns és szigorú személye, valamint makulátlan bormérése legendásnak számított Óbudán. Idősebb korában erről úgy nyilatkozott, hogy legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy a családi örökségnek számító ház és kocsma legyen rendben, a vendéglátás és a minőségi borok kínálata pedig kifogástalan.

A szigor abból fakadhatott, hogy a rendet és a fegyelmet a vendégeitől is elvárta. Nem tűrte a hangoskodást – zene sem volt – és a káromkodást, illetve a részegséget.

Az ilyen vendégeket a maga csendes, de ellentmondást nem tűrő modorában küldte el a kocsmából. Szóbeszéd járta, hogy az így kitessékelt vendégeknek még a számlájukat sem kellett kifizetniük, csak minél gyorsabban távozzanak. A mindig makulátlan, élére vasalt és tiszta kötényében az udvaron vagy a söntésben álló tulajdonosnak egyetlen rosszalló pillantása is elég volt a miheztartáshoz. Nem meglepő, hogy kizárólag törzsvendégek látogatták a helyet, akik biztosították a megszokott, nyugodt és csendes miliőt. Mindennek a záloga a kocsmárosnő, Flesser Anna volt, akinek annyira az élete volt a bormérése, hogy még csak meg sem házasodott; rosszmájúak szerint messzire elkerülték a kérők a vasszigorú és erkölcsű hölgyet.

A II. világháború borzalmai ezt a vendéglőt sem kerülték el, amely az épület megsérülésén túl leginkább a szovjet katonák mértéktelen borfogyasztásában mutatkozott meg. A háború végével és a rend helyreállásával a Flesser-kocsma is kinyitott, az életben maradt törzsvendégek is visszatértek. A kiépülő monolitikus pártállam azonban nem tűrte meg a magántulajdont, ezért a vendéglátásra is nehéz idők jártak. Flesser Anna kocsmáját 1950. november 1-én zárta be a III. kerületi Tanács, amely hatalmas törés volt a tulajdonos életében, bár megengedték, hogy a házban maradhasson. Utóbb engedélyezték neki, hogy mint őstermelő, kisebb mennyiségben lakásán is mérhessen ki bort, elvitelre. Óbuda átépítésével ez az öreg ház sem kerülhette el sorsát, Flesser Annának 1971-ben a Szél utcába kellett költöznie. Idős korában a testvérei gyermekei gondoskodtak a mindig erős fizikumú és jellemű hölgyről, aki 1979-ben hunyt el, és az Óbudai Temetőben nyugszik.

A Flesser-kocsmától óbudai léptékben távolabb, a Lajos utcában várta vendégeit Sipos Károly Halászkertje, amely szintén egy ikonikus hellyé vált. Leginkább a filézett halból készült halászléről híres óbudai vendéglőt 1930-tól vezette a Kőbányáról Óbudára költözött Sipos Károly és felesége. A vendéglős kiváló szakmai és marketing érzékkel vezette vendéglőjét, amely hamar felkapott hely lett, hiszen az egész fővárosból jártak ide az emberek. Talán kevésbé köztudott, hogy nemcsak a Lajos utcában, hanem nyáron a Duna-parton is működött egy vendéglője – közvetlenül a hajóállomás mellett, amely szintén közkedvelt volt. Sipos Károlyt a vendéglátós szakma is elismerte, de még életében azt suttogták, hogy a siker mögött valójában a neje áll.

Sipos Károly és az 1886. július 17-én született Herr Ágnes 1911. február 18-án házasodtak össze és kezdtek közös életet Kőbányán. Sipos ekkor még asztalossegédként dolgozott, majd kitört a világháború, összetörve a nagy terveket szövő fiatalok álmait. A Nagy Háború és a forradalmak végeztével új fejezet kezdődött a Sipos család életében. Sipos Károly feleségének nem volt ismeretlen a vendéglátás, hiszen családja több tagja is ezzel foglalkozott. Az erős és elhivatott asszonynak nem volt nehéz rábeszélni férjét, hogy ők is nyissanak vendéglőt Kőbányán, ami végül 1922-ben meg is történt. Itt kezdtek halételekkel foglalkozni – a híres szálkamentes halászlé elkészítését szerb asszonyoktól tanulta meg Siposné –, és a vállalkozásba Sipos testvére is besegített. A férj nem szólt bele a konyha szervezésébe (bár volt érzéke hozzá és szakácsversenyeken is indult), ő inkább a borok beszerzésével és a hirdetésekkel foglalkozott. Az 1929-ben kitört gazdasági válság és a remélt üzleti siker elmaradása miatt be kellett zárni a kőbányai vendéglőt. A bukást követően jött a Sipos család Óbudára, ahol végül sikerült megvalósítani álmukat. Valójában itt is a feleség irányította a dolgokat, Sipos legfőbb feladata a gazdag és gondosan válogatott borkészlet beszerzése és tesztelése volt. Sajnos ez kikezdte a városszerte elismert óbudai vendéglős egészségét és 1941. januárjában májzsugorban elhunyt.

A Lajos utcai Sipos vendéglő

Az özvegy – immáron egyedül – vezette tovább a vendéglőt, amely még hosszú évtizedekig működött. A II. világháború itt is pusztítást okozott, de a vendéglő és tulajdonosa túlélte a megpróbáltatásokat és egészen az államosításáig (1950) özv. Sipos Károlyné tulajdonában és vezetésével üzemelt.

Az állami tulajdonba kerüléskor az özvegy kérvényezte, hogy a vendéglőben maradhasson, mint szakácsnő és tovább dolgozhasson, „cserébe” az új tulajdonos (Vendéglátóipari Vállalat) használhatta a „Sipos” nevet.

Ez így is történt, ráadásul azt is megengedték, hogy az özvegy az ingatlanban lakhasson. Csakhogy özv. Sipos Károlyné 1951-ben újra férjhez ment, a szintén nagy hírű vendéglőshöz, Buruczky Józsefhez (az 1930-as években több vendéglőt működtetett a XIV. és a XI. kerületben, majd az 1940-es évek elején a Bécsi út 52. szám alatt nyitotta meg óbudai vendéglőjét „Makrapipa” néven). Az idős házaspárnak szembesülnie kellett azzal, hogy az új államhatalom elvette a megélhetésüket, lényegében az egész életük munkáját jelentő vendéglőiket, és szerényen, szűkölködve éltek egy Lajos u. 98. szám alatti házban, közvetlenül a Vidocq Borozó szomszédságában. Az óbudai gasztronómiában és vendéglátásban jelentős szerepet játszó Herr Ágnest, akit leginkább a Sipos Halászkert háziasszonyaként ismert a világ, 1960. február 13-án ragadta el a halál. Flesser Annához hasonlóan ő is gyermektelenül halt meg, de a Sipos név – nemcsak Óbudán – maradandó fogalom a vendéglátás kódexeiben.

Az óbudai vendéglátás következő ikonikus állomása a Kéhli Vendéglő. A mai napig fogalom Kéhli mama neve, még annak is, aki nem óbudai. Nevét sokan hallották, amihez nagyban hozzájárult a szinte permanens Krúdy-kultusz. A nagy író kedvenc törzshelye volt az óbudai otthonától csak pár méterre álló kocsma, ahol szinte otthonra talált, és talán az egyetlen hely volt, ahol sohasem tartozott. A két alak neve szinte egybemosódott az idők folyamán. Kéhli mama személye is szinte mitikus Krúdy szereplő lett, pedig egy nagyon is valós asszonyról van szó. Kéhli mama szintén beleillik az erőskezű, de asszonyszívű óbudai nők sorába, akik jelentős szerepet játszottak a két világháború közötti Óbuda életében. Alakjuk már-már meseszerűvé vált, amelyet nemzedékeken át megunhatatlanul felidéznek. Persze, ahogy az lenni szokott, ilyenkor sok olyan dolgot is elmesélnek, amelynek semmi köze a valósághoz és távol áll az eredeti személytől és eseményektől, így Kéhli mamát a mai napig összekeverik fia, Kéhli Ferenc feleségével.

Kéhli József és Raab Anna

Az igazi Kéhli mama Raab Anna néven született egy németajkú óbudai szőlőműves családban, 1879. szeptember 21-én. A kiterjedt Raab családnak szintén több kocsmája, bormérése volt a városrészben. Raab Anna 1898-ban kötött házasságot Kéhli (Kehli) Józseffel, akivel a következő évben megnyitották aprócska vendéglőjüket a Mókus utca 22. szám alatt. A Kéhli család a legendárium szerint a Rajna melletti Kehl városából, Baden-Württenberg tartományból érkezett magyar földre (bár más források Türingiát jelölik meg eredeti otthonuknak), majd Újlak érintésével költözött Óbudára. A szőlőföldek Újlakon voltak – egészen a szőlővészig –, de a présház és a borospince az óbudai Mókus utcában működött 1828-tól. Az Óbudán is kicsinek számító kocsma – az udvaron csak pár asztal fért el – már a kezdetektől a kivételesen jó minőségű fehérborairól vált híressé. Ebben az időszakban az ételkínálat, amely a kocsmárosné feladata volt, még nem volt különösen választékos, nem tért el semmiben a többi helyi vendéglátóhely étlapjától. Főleg különféle füstölt árut (szalonna, sonka, kolbász) kínáltak, illetve valami egyszerű főtt étel (pörkölt, tokány, disznótoros) volt a menüben. 1910-ben már egy jégszekrény is üzemelt a helyiségben, amely megkönnyítette a háziasszony dolgát. Az I. világháború végével kezdett a konyha és az ételválaszték egyre nagyobb szerepet kapni a kocsma életében, amelyet később sokan Kéhli mama varázslatos konyhaművészetéhez kötöttek. A valóság azonban ennél árnyaltabb.

A Kéhli Híd vendéglő

A Kéhli házaspárnak sorra születtek a gyermekei, de sajnálatosan többen még csecsemőkorukban elhunytak. Kéhli József is súlyosan megbetegedett, majd 1926-ban elhunyt, a vendéglőt és a család irányítását az özvegye vette át. Két felnőtt fia, József és Ferenc segítették anyjukat a vendéglő működtetésében, amely egyre inkább ismertté vált főváros szerte. Pár évvel apjuk halála után Kéhli József Ferencvárosba költözött, ott nyitott önálló vendéglátóhelyet, de óbudai családjával megmaradt a szoros kapcsolat.  A középkorú özvegyet már ekkor Kéhli mamának hívták, még a korabeli sajtóban is így írtak róla. Ez nem volt véletlen, hiszen vendéglőjében mindenki otthon érezhette magát. Maga a hely egyáltalán nem számított előkelőnek, kinézetre ugyanolyan volt, mint a többszáz óbudai társa. A Kéhlivel kapcsolatban is mindig felvetődik a kérdés, hogy mégis mi jelentette a különbséget? Ha egyszerűen kéne megválaszolni a kérdést, akkor a szereplőkben rejlene a megfejtés. Ők voltak, akik megteremtették a mítoszt, amely napjainkig tart. Ilyen mítosz Kéhli mama messze földön híres főztje. De mi ebből az igazság?

Minden mítosznak van alapja, így Kéhli mama híres főztjének is. A kor szokása szerint teljesen természetes volt, hogy egy feleség tudott főzni, nem volt benne semmi különös. Abban viszont nagy eltérések lehettek, hogy ki milyen konyhát vitt, milyen ételeket és hogyan készített el a rendelkezésre álló alapanyagokból.

Kéhli mamáról tudjuk, hogy remekül megállta a helyét a konyhában és igazi specialitásokat is készített, de – bármi meglepő – nem igazán szeretett főzni.

Leginkább a szűk a családjának főzött, a vendégeknek ritkán. Ebben nagy segítségére volt a közeli kocsmából átjáró főzőasszony, Tarcsa néni. Az utókor könnyen kreál a féligazságokból valóságot, főleg, ha valaki már életében legendás alak.

Kéhli mama Ferenc fiával és családjával

Kéhli mama idővel átengedte a vendéglő vezetését Ferenc fiának, akinek a felesége is részt vállalt a munkából. A II. világháborút ez a hely és család is megszenvedte – csaknem a teljes borkészletet megsemmisítették a front közeledtével –, de az államosításig még működött a vendéglő, bár Kéhli mama már nem vett benne részt aktívan. Az utód, Kéhli Ferenc nem várta meg, amíg a pártállami apparátus elveszi tőle a saját kocsmáját, inkább önszántából visszaadta az iparengedélyét. A család az ingatlanban maradhatott, bár Kéhli mama egy időre a másik fiához költözött Ferencvárosba. Kéhli mama 79 éves korában hunyt el, 1958. október 1-én, a családi sírhelyen alussza örök álmát, az Óbudai Temetőben.

Ez az írás csak három olyan óbudai vendéglátós asszony életét mutatta be, akik alakja és története a mai napig fennmaradt. Rajtuk kívül számos olyan óbudai asszony volt, akik – nemcsak a vendéglátásban – különböző okok miatt egyedül voltak kénytelenek helytállni, és megmutatni a közösségnek, hogy kellő határozottsággal és elhivatottsággal milyen sokra viheti egy nő abban a világban, ahol farkastörvények uralkodnak.

Macskák, betontéglák, szerelem

Az I want to believe címet viselő kiállítás két, különálló részéből a Genesis now alcímet viselő sorozat képeit – és installációját – Yuval Noah  Harari Homo deus című könyvének egyik tanulmánya ihlette. Eszerint az értelmiségi réteg nagyobb része inkább hisz a teremtéstörténetben, mint az evolúciós elméletben. Amennyiben feltételezzük, hogy az embernek van lelke – márpedig miért ne feltételeznénk –, akkor kínos zavart okozhat a halál semmibe vezető elfogadása, hiszen a test mellett a lélek is megsemmisül, ha nem hiszünk egy, a földi élet utáni misztikumban.

Az örökkévalóságba vetett hit felszabadítóbbnak tűnik, mégis tele van kétségekkel.

Wirth zsalukövekkel szimbolizálja a lelket, ezzel ellentmondva az általánosnak mondható súlytalan lélekfelfogásnak. A képeken feltűnő ufók, fénycsíkok, gondosan választott, nyomasztó, színes formák pedig tovább mélyítik ezeket a kétségeket.

A kiállítás címe, az I want to believe viszont a teret uraló macskás önarcképsorozaté. Igen, önarcképek. Wirth – elmondása szerint – sosem szerette magát festeni, a saját érzelmeket idegen emberek arcával illusztrálni pedig furcsának tartja. A cím a szerelembe vetett hitet hirdeti, érthető bizonytalansággal. A személyes megéléseket a kifejező szemű, groteszk macskák személyesítik meg, így a művek mégsem az alkotó boldogságát és kínjait boncolgatják direkt módon, hanem általánosítják, ezáltal egyetemes szintre emelik azokat.

A szerelem egyes stációit bemutató macskák meseszerű, sírós-boldog, szinte túl színes világba vezetnek, happy end nélkül.

Hogyan is lehetne boldog a vég, amikor a nagy érzelmek szinte mindig magukban hordozzák a veszteséget. Na de, kit érdekel más szerelme? Az ember természetszerűen önző lény. Saját boldogsága és tragédiái foglalkoztatják, emelik fel és taglózzák le leginkább. Miért van szükség akkor mégis az olyan művészetre, ami a mindenki által megélt – vagy legalábbis megélhető – elemi érzelmeket mutatja be? Talán azért, mert az átlagember kifejezési eszköztára véges, és véges volta a legnagyobb érzelmeket is halvánnyá, érdektelenné teheti. A jó költő, író, képzőművész, filmrendező viszont kifinomultabban mondja el helyettünk azt, amit mi elügyetlenkedünk, ezzel validálja, megerősíti az emocionális állapotainkat. Wirth feldolgozása, a középkori kódexekben található miniatúrákra utaló szimbólumrendszere és természetesen a macskák is ezeket a jól ismert állapotokat mutatják be különös megközelítésben, de kétségkívül érthetően.

Teheti mindezt azért is, mert hiába járunk tőle a felhők felett és halunk bele egyénileg, a szerelem érzelmi hullámai egyetemesek. Rózsaszín ködben úszunk, de lassan fakulnak és sötétednek a színek, jön a bántás – Abigail képe szerint is a kígyók és békák – és az elkerülhetetlennek tűnő, szomorú, összetört szívű vég. Az ilyen történetek művészi kifejezését befogadni fájdalmas, ugyanakkor szinte kéjjel tölt el. A valahova tartozás – lám, neki is ugyanúgy összetört a szíve – érzését adja, miközben segít feldolgozni a magunk által nehezen megfogalmazható érzelmi hullámvasutat. És ne feledkezzünk el egy másik jelenségről, a katasztrófaturizmusról sem.

Könnyebb úgy elviselni a saját szorongásainkat, ha azok mással is látványosan megtörténnek, ha csak mással történnek.

Közhely? Az. De, mint minden közhelynek, a szerelem közhelyeinek is a valóság az alapja. Az egyes állapotokat bemutató képsorozat böngészése közben lehet nevetgélni, rövid anekdotákat mesélni egy letűnt kapcsolatról, ezzel kinevetni saját gyengeségünket, mély levegőt venni, és talán kicsit meg is könnyebbülni. A képeket nézve az önfeledtnek tűnő szórakozás mellett ugyanakkor lassan, de egyértelműen felkúszik a gyomorból a szorítás, a nagy érzelmek elvesztése által okozott kudarc érzés, így a nevetgélés és anekdotázás már a zavar leplezését is jelentheti.

A képek a fentiek miatt, vagy éppen ezek ellenére könnyen befogadhatónak tűnnek. A kiállítás “kapuja” már egy tátott szájú macska, így érezhetjük, hogy egy mesevilágba lépünk be. A színek kavalkádja és a nagy számú állatos szimbólum ezt csak erősíti, segítve azt, hogy egy – a macskáktól nem rettegő – iskolást is le tudnak nyűgözni a művek. Az iskolából régen kinőtt, a nagy szerelmet legalább hírből ismerő – nem maszatolok, ebbe legalább egyszer belehaló – közönséget pedig a fantáziavilág mellett a már-már kínosan forgatókönyvszerű érzelmi állapotok ragadják el. Érdemes megadni magunkat nekik. Abigail szórakoztat, a régvolt szerelmek felidézésével atomjaira bont, hogy később a remény minimális ábrázolásával operálva kicsit megfoltozzon. A többit pedig ránk bízza.

MUSTRA

TOP 5:

 

Július 15, Péntek – 19:00 ÓBUDAI NYÁR Budapest Bár – Koncert a Fő téren
A remek feldolgozásairól ismert zenekar a legnevesebb hazai művészek előadásában szólaltat meg remek slágereket, táncdalokat. A jó hangulat és az első osztályú tánczene garantált.

Július 16, Szombat – 20:00 KOBUCI Csík Zenekar // vendég: Hobo // KOBUCI
Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy már 30 éve töretlen erővel, az idő, a divatok múlásával nem törődve, a nehézségeket leküzdve, a sikereket ügyesen kezelve létezik és dolgozik.
Nos, ez a Csík Zenekar.

Július 17, Vasárnap – 19:00 AQUINCUMI MÚZEUM Obscured by us – Keep Floyding @ Aquincum Romkert
Idén is megrendezésre kerül a lassan hagyománnyá váló Pink Floyd ünnep az Aquincumi Múzeum területén. Három, teljesen különböző tematikájú koncertre számíthattok a nyár folyamán, ahol a lehetőségekhez képest a helyszít és a setlist is úgy változik majd, hogy mindegyik koncert egyedi élményt nyújtson.

Július 19, Kedd – 18:00 ESERNYŐS Platon Karataev duó koncert
Idén januárban jelent meg a Platon Karataev harmadik nagylemeze, a Partért kiáltó, amelynek dalaiban a zenekar tovább merül, és a létezés magját igyekszik körbejárni: módosult tudatállapotokban bolyonganak, találkoznak a határtalannal, valamint szembenéznek önmagunkkal és az elmúlással is. A dalok ezúttal duó felállásban csendülnek fel, az új album számai mellett korábbi szerzemények is elhangzanak majd, de a készülő negyedik lemezbe is bepillantást nyerhetünk.

Július 21, Csütörtök – 9:00 ÓBUDAI MÚZEUM Időutazás Óbudán – a kolostortól a panelházakig – Múzeumi délelőtt gyerekeknek
Egy varázsige segítségével visszautazhatunk Piast Erzsébet korába, megnézhetjük, hogyan változott a mai Fő tér története. Megismerhetjük a világhírű Királynévíz titkát, megtudhatjuk, ehettek-e a Zichy család tagjai narancsot, „beleszippanthatunk” az egykori szatócsboltok világába és „bevásárolhatunk” az egykori Flórián üzletközpontban.

Heti Bontás:

Július 15, Péntek:
18:00 KOBUCI Szűcs // Budapest – Kobuci
19:00 FELLINI Szalay Gábor & Bánhegyi Laura Duó a Felliniben
19:00 ÓBUDAI NYÁR Budapest Bár – Koncert a Fő téren
22:00 BUDAPEST PARK Lithium Night – Budapest Park

Július 16, Szombat:
8:00 RÓMAI Barack a kosárba, barack a gombócba! Piacozás a Rómain, lángosozással!
18:00 GÓLYA Bujdosó / Hegedűs / Cz.K. szólók a Gólyában! | 07.16.
20:00 KOBUCI Csík Zenekar // vendég: Hobo // KOBUCI
20:00 VÁROSMAJORI SZABADTÉRI SZÍNPAD 30Y : Resti km. Mucsi Zoltán
20:00 PONTOON Fran Palermo Quartet ~ Pontoon

Július 17, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
15:00 P.I.M. KÜLÖNLEGES IRODALMI SÉTÁK – Írók és bohémek a Szigeten
19:00 AQUINCUMI MÚZEUM Obscured by us – Keep Floyding @ Aquincum Romkert

Július 18, Hétfő:
18:30 BEM MOZI Rossz versek
19:00 KOBUCI Pedro 50 Kobuci
20:30 BEM MOZI A Grand Budapest Hotel

Július 19, Kedd:
18:00 ESERNYŐS Platon Karataev duó koncert
18:30 KOBUCI Géniusz és Satöbbi buli a Kobuciban!
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben

Július 20, Szerda:
16:30 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Henri Matisse – A gondolatok színe
19:00 ESERNYŐS Terasz Live – Emmet Ray Experience
19:00 KOBUCI Deep Glaze \\ Dope Calypso koncert

Július 21, Csütörtök:
9:00 ÓBUDAI MÚZEUM Időutazás Óbudán – a kolostortól a panelházakig – Múzeumi délelőtt gyerekeknek
16:00 NEMZETI GALÉRIA Tárlatvezetés | Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek
19:00 KOBUCI KOBUCI Táncház // Mártones // Csürrentő Együttes

 

A nap leányai

Szabó Lászlóval, egy tapasztalt méhésszel, a Budapesti Méhész Egyesület nyugalmazott titkárával beszélgettem, aki méhcsaládjaival együtt az óbudai Táborhegyen él.

Hogyan kezdett el méhészkedni?

Leányfalun volt egy jó hírű úriember, akitől édesapám 1941-ben kapott egy rajt, és elkezdett vele dolgozni. Ő hentes és mészáros volt, tehát újdonság volt számára. Lassan gyarapodott a családszám, akkoriban úgynevezett fél mézteres rakodó kaptárakat lehetett kapni, amivel nagyon sok probléma és küszködés volt. Amikor egy fél kannányi méze volt a családnak, akkor már nagyon boldogok voltunk, hogy micsoda méztermésünk volt. Mikor a bátyámmal és az öcsémmel nagyobbak lettünk, akkor mi is elkezdtünk méhészkedni. Én 1953-ban, 10 évesen. Nyáron kertészetekben dolgoztam, jeget hordtam a jégveremből, és az összekuporgatott pénzemből vettem egy pár kaptárt. Ebben az időben a méhészeti életben nagy pezsdülés volt, az állam is támogatta ezt a tevékenységet, különböző szövetkezetek jöttek létre. Kaptam az édesapámtól egy családot azzal, hogy amit ebből kitermelek, az az enyém. Ezzel ő persze segítséget is kapott, mert akkor már 15-20 családja volt. Volt, amelyik kaptárostul 50-60 kilós volt. Ekkor már vándoroltunk egy Csepel teherautóval, mert ha azon a területen, ahol a méhek élnek, nincs élelem, éppen nem virágzik semmi, akkor olyan helyre kell vinni őket, ahol vannak ilyen virágzó növények. Később az édesapám testvére és az én testvérem is elkezdett méhészkedni. Amikor az egész család méhészkedett, mind a négyen, akkor három teherautónyi állománnyal tudtunk vándorolni. Egymásnak segítve a munkaerő kérdését is megoldottuk. Amikor a rendszerváltás környékén megszűnt a munkahelyem az eredeti szakmám szerint villamosmérnök vagyok, rádiófejlesztésekkel foglalkoztam, találmányokat szabadalmaztattam , úgy döntöttem, hogy a méhészetből fogok megélni. Szakmailag komolyan elkezdtem képezni magam, elmélyedtem a szakirodalomban, kiállításokra és előadásokra jártam.

Egy időben foglalkoztam a mesterséges megtermékenyítéssel, hibrid méhekkel is. Persze kudarcok is voltak. Akkoriban arzént használtak gyümölcspermetezésre.

Egyik évben nagyon jól fejlődtek a családok, még a fát is el fogják hordani! mondta apám. Másnap láttuk, hogy nagy baj van, lepermetezték a méheinket. 

Honnan tudta, hogyan kell méhészkedni? Hogy lehetett akkoriban megtanulni?

A méhészetnek nagyon jó a szakirodalma. Angliában van egy külön könyvtár is a méhészeti szakkönyveknek. A méhészeti tevékenységet általában írástudók végezték: papok, lelkészek, főurak. Nagyon sok újítás papoktól származott, például egy lengyel pap készített először olyan kaptárt, amelyben a keretek kivehetők voltak. Ugyan volt szakirodalom, de nem volt elérhető az egyszerű méhészek számára. 1953-ban indította el Örösi Pál Zoltán a Méhészet című lapot, ami nagy áttörés volt. Ennek hatására egyre inkább a nagyboconádi fekvőkaptár kezdett elterjedni.

Mivel bátorítaná a kezdő méhészeket?

A méz már sokezer éve is az emberiséghez hozzátartozott. Ezért régen a méh egy mélyen tisztelt állat volt, nagy becsülete volt. Manapság inkább termelőeszközként tekintenek rá. Nem tudom elfogadni, ha egy méhészt csak a profit érdekli. Szükség van olyan fiatal méhészekre, akik nem így gondolkodnak. A mi időnkben a méh az ember számára Isten által adott eszköz és áldás volt. A méhek hasznossága többrétű, mert egyrészt hozzák a mézet, amit ők nektárból állítanak elő a saját enzimeik segítségével és sűrítéssel. Másrészt egy méh egy óra alatt többszáz köbméter levegőt képes cirkuláltatni. Fantasztikus az is, hogy milyen mennyiségű vizet képesek behordani a kaptárba egy év alatt. Egy átlagos évben 50 kiló mézet és 70-80 kiló virágport hordanak be, ami az utódok nevelése miatt fontos.

A méhek gazdasági tevékenységének csak töredéke a méz termelése, ennek körülbelül nyolc-tízszerese az, amit a mezőgazdaságban beporzással hajtanak végre. Az Egyesült Államokban a méhészek jövedelme főleg ebből a beporzást kompenzáló díjból áll. Bizonyos növények, például a mandula akkora területen terem, amit a környéken tartózkodó méhek nem tudnának beporozni, ezért méhészeknek kell odaszállítaniuk a családjaikat. Sajnos ennek az is a következménye, hogy a permetezés következtében sok méh elpusztul, amivel számol is a méhész. Kínában már akkora a probléma, hogy a méhek kipusztulása miatt az emberek ecsettel porozzák be a növényeket. Nagyon különleges teremtés a méh, mert nagyon rövid ideig él, nyári időszakban, amikor nagy a fizikai terhelésük, 5-6 hétig élnek csupán. Nem csak a mézgyűjtés, de az utódok nevelése is nagyon igénybe veszi őket, mert a saját szervezetük energiaforrásait élik fel hozzá. Ugyanakkor a téli időszakban 5-6 hónapig is élnek, de ehhez a szervezetük is teljesen átalakul. A méhészkedés egy olyan tevékenység, ami által olyan értéket mentünk, ami amúgy teljesen elveszne. Ezenkívül olyan konstruktív tevékenység, ami az ember kreativitását igényli és frissen tartja az elméjét.

A méhész elgondol valamit, kiterveli, megpróbálja megvalósítani, utána elemzi, hogy milyen eredménnyel járt, megpróbál javítani rajta.

Mit szeret a legjobban a méhészkedésben?

Elbűvölik az embert. Méhek mellett lenni, tanulmányozni az életüket, gyönyörködni bennük egy különleges élmény, ez adja a méhészet szépségét. Persze jó, ha mellette meg tudunk élni belőle, és különböző színű, illatú, zamatú mézeket tudunk pergetni. Számomra nagyobb érték, élmény az életük szemlélése. 69 éve csinálom ezt, és még ma is Isten áldásának tekintem. Én vallásos ember vagyok, a fő olvasmányom a Biblia. A méhekben is Isten teremtő erejét lehet megtapasztalni: Isten hatalmát, szeretetét, bölcsességét tapasztalom, és azt a csodálatos működést, amit a méhekbe teremtett. A méhanya többszáz feromonjával irányítja  a méhcsaládot. Ott nem demokrácia van, hanem teokrácia, az Isten által megteremtett rendszer működik. Minden év más. Minden évnek más az időjárása, más a növények virágzása, de a gépezetben a méhek nagyon fontos szerepet játszanak. Isten komplex világot teremtett, és ennek fontos részei a méhek. Azt hiszem, Einsteinnek tulajdonítják azt a gondolatot, hogy ha a méhek kilpusztulnak, az emberiségnek csak néhány éve marad hátra. 

Mi volt a legnagyobb nehézség, amit tapasztalt ezalatt az idő alatt?

Néhány éve olyan mértékű atkafertőzés szabadult el a méhészetemben, hogy az összes családom elpusztult. Manapság a méhekre a legnagyobb veszélyt a varroa atka és az általuk terjesztett vírusok jelentik. Hatalmas probléma a klímaváltozás, ráadásul ez a két tényező össze is függ. Hatalmas probléma a mezőgazdaságban használt vegyszerek kártétele és problémát jelent, hogy a nagyon kis és a nagyon nagy méhészetek érdekei közel sem azonosak. 

Hogyan került Óbudára, milyen itt méhészkedni?

A feleségem lakott a környéken. 1982-ben építettem fel ezt a házat. Utána már itt is próbálkoztam, idehoztam 3-4 családot, és meglepve tapasztaltam, hogy tökéletes, folyamatos méhlegelő van itt. Budapesten a 10 emeletes házak között rengeteg parkban lévő fa van, néhány méhészeti szempontból is értékes. Érdekes volt, hogy amikor az első tavaszi napon kirepülnek a méhek, már akkor virágporral térnek vissza. Tudniillik a házak között megszorul a meleg és az ott lévő fák hamarabb kezdenek el virágozni.  A kertekben rengeteg gyümölcsfa van. Az első a mandula, egyszer, egy olyan évben, amikor megfelelő volt az időjárás, még mandulamézem is volt. Nagyon jó minőségű és nagy mennyiségű virágport képesek hordani a tölgyről. Még az akác virágzása előtt nagyon jól mézelő fa a virágos kőris és a vadgesztenye. Ezt onnan tudom, hogy vöröses-barnás színű virágport hordanak róla. Mások elvándorolnak, én meg anélkül, hogy kimozdultam volna, folyamatos hordásom volt.

Figyelem a virgázásokat, tudatosan méhészkedek. Igyekszem elkülöníteni a különböző fajta mézeket.

Az akác eléggé fagyérzékeny, de arról is tudok pergetni. Egy hétre rá kezdődik a bálványfa. Az elszórtan jelenlévő körülbelül száz  bálványfa óriási mennyiséget ad. Igaz, a virágzása néha összecsúszik a hárssal. A somkóró is remekül mézel. A vadon lévő lucerna rendkívül büdös, de finom mézet ad. A szolidágó, ezüstfű vagy olajfának kellemes bódító illata van. Jól mézel a japánakác, az íze pontosan megegyezik az akácéval, igaz kicsit sötétebb. De ehhez szükséges a 35-38 fokos huzamosabb ideig tartó meleg. Három helyen voltak méheim, de ez a legjobb terület a méhészkedésre. Ez a sokféleség vidéken nem jellemző. Egyik pergetést követi a másik. Volt olyan év, amikor nyolc különböző fajta mézet pergettem. Itt, a harmadik kerületben helyi adottság, hogy így, ilyen sorrendben követik egymást a virgázások. Szerintem nem reménytelen Budapesten méheket tartani.

Az utóbbi időben a városvezetés rájött a méhek fontosságára, és kísérletet tett a méhek városi életének könnyebbé tételére. Ennek ellenére kezdő méhészként folyamatosan a hatóságok ellenállásába ütközöm. Mit gondol erről?

Szerintem ez elsősorban politikai kommunikációs ügy. Nem igazán a méhekről és még kevésbé a méhészekről szól. A városi rét mint méhlegelő szép gondolat, de a méheknek a nyári időszakban folyamatos táplálékra van szükségük, ezt ezek a területek nem látják el. Inkább jól mézelő fákat kellene telepíteni, vagy legalábbis nem kivágni őket. Ilyenek a bálványfa, a vadgesztenye, a hárs, az akác, a japánakác, a somkóró és a kőris.

A méheknek ezenkívül vízre is szükségük van. Illetve a 70-es években Magyarországon is megjelent a varroa atka, ami hatalmas problémát jelent. Ezt az atkát Koreából hurcolták be, valószínűleg egzotikus gyümölcsimporttal. A Koreában őshonos méhek képesek védekezni ellenük, de a nálunk élő krajnai méhek (apis mellifera carnica) nem, mindenképpen szükség van a méhész beavatkozására, különben az egész terület elfertőződhet, egyéb betegségekről nem is beszélve. Tehát ezt kontrollálatlanul hagyva a hatóságok által telepített méhlegelő nemcsak hogy nem éri el a célját, de még a meglévő méhészetekre is veszélyes lehet. Ezzel együtt ezek a területek segíthetnek egyéb beporzókon, poszméheken.

Az elutasítás okaként én főleg azzal találkozom, hogy tartanak a konfliktusoktól.

Nagy a tudatlanság, aminek következtében az emberek félnek a méhektől. A méhek nem vadak, nem olyanok mint a darazsak. Csak bizonyos helyzetben okoznak kellemetlenséget, például ha elállják a röpülési útjaikat. De képzeljük ezt el saját szemszögünkből. Egy 70-80 kilós ember a testsúlyának a felét-háromnegyed részét hordja a hátán egy zsákban, nagy sebességgel, mondjuk 20 km/órával közlekedik. Bizonyára nem fog örülni annak, ha valami az útját állja, mert nyilván nem tud megállni. Ugyanez van a méheknél is. Ezen kívül egy-két nap van egy évben, bizonyos növények virágzásakor, amikor a méhek agresszívebbek. A repce virágzásakor bizonyítottan, de én úgy veszem észre, a körte virágzásakor is. A méhszúrás sokkal kevésbé okoz az emberben dagadást és fájdalmat, mint a darázsé.

Az a lényeg, hogy a méhméregnek ne legyen ideje beszívódni, rögtön ki kell kaparni a fullánkját, mert az a szúrás után még 10-15 másodpercig pumpálja a méregzsákban található méhmérget.

Alá tudja támasztani hogy a méhméregnek vannak pozitív hatásai is?

Mondják, hogy reuma ellen jó. Édesapám 94 éves koráig méhészkedett és borzalmasan reumás volt. A méhméreg összetétele és hatása nem igazán lett kutatva. Biztos hogy valami hatása van. Az tény, hogy fokozza a nyirokmirigyek tevékenységét, vérbőséget okoz és a szívritmusra is hatással van. Fontos, hogy ne hergeljük a méheket szúrásra, mert míg nekünk csak kellemetlenség, nekik végzetes. Ráadásul, ha egy méh kiengedi a mérgét, a többi megérzi ezt és a segítségére siet. Ezért fontos a védőruha használata. Védőfelszerelés nélkül méhészkedni nem bátorság, hanem felelőtlenség.

Hogyan hat a klímaváltozás a méhekre?

Ez egy nagyon bonyolult kérdés, mert rengeteg aspektusa van. Ha csak egyet kell kiemelni, azt mondanám, hogy nagy probléma, hogy télen gyakran megy fel olyan magasra a hőmérséklet, hogy a méhek kirepülhetnek a kaptárból. A méhek télen nem “alszanak”. Egy úgynevezett telelőfürtben, egymást melegítve, életfunkcióikat a minmálisra csökkentve vészelik át a telet. Ekkor a kaptárban annyi méz van, ami pont elegendő tavaszig, az első nektáradó növények virágzásáig. Amikor télen annyira meleg van, hogy kirepülnek, a telelőfürt felbomlik, elkezdik fokozottan felélni a téli mézkészletüket. De amikor kirepülnek a csalogató napsugarak hatására, kinn már nincs elég meleg, ezért ledermednek, megfagynak, elpusztulnak. Ha még elég meleg is lenne, akkor sem találnának élelmet.

A „csibész dalkirálynő”

Tóth Erzsébet írja: „Egyenrangú, bátor nő volt, nem akármilyen férfiak mellett: Nagy László, Kondor Béla, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc, Ágh István és a nagy előd, Kassák Lajos alkották többnyire társaságát.
Szép volt a csibészhercegnő a költőkirály mellett, kiegészítették egymást. Szécsi Margit nyersebb, vagányabb verseket írt, mint Nagy László, ő a külvárosból jött, munkás ősökkel. […] Bár József Attila, Kondor (a költő!) és főleg Kassák hatása tagadhatatlan, életműve második részében már tisztán szól az összetéveszthetetlen Szécsi Margit-hang.” (Vagány csillagon)

Buda Ferenc olvasata is hasonló fényt derít Szécsi alakjára:
„Életének s a nemrég múltba hanyatló lázfoltos XX. század második felében kiteljesedő költészetének elsődleges színtere a külváros, amelyet kívüle s előtte egyedül József Attila emelt ilyen magaslatokba. […] Minden tekintetben méltó párja ez a költészet a vele holtig társ Nagy Lászlóénak.” (Szécsi Margit laudációja)

S egy harmadik költőtárs verses hódolata ugyancsak a vad ünnepek létezési övezetében ismer rá Szécsi Margit nagyságára:

„De ha te szóltál,
visszatért minden tűzvész, gyöngédség,
minden álom,
vissza a házba.

[…]

De te csak mosolyogsz,
mint a szavaktól eltiltott árva.”
(Csoóri Sándor: Szobor és jácint. Szécsi Margit emlékezetére)

 

 

Szécsi verseinek beszélője mítoszi sugalmakból, hiedelmes képzetekből származtatja önazonosságát. A pátoszos versnyelvi magatartás – ez a gyönyörű-barbár szakralitás – akárha nagyszabású végletekre szerződött volna, mintegy „vérben, füstben, nehéz aranyban.” (Ó, szomorúság földjei) állandósítva kilétét. Néhány emlékezetesen parázs példa, szinte találomra: 

„Minden vérerem ideköt.
Szórakozik velem szilaj
emlékezet: energia
a daru síró láncaival.” (Kikötő)

„Csodálatossá formált az élet,
az én nagyuram. […] …és az én lelkem a Mindenség lelke,
és az én tagjaim mint a tiétek.” (Páva a tűzfalon)

„Úgy néztem magamra mindig,
ahogy csodára nézni illik,
csodára, az ember fiára,
kezeire, nyírott hajára.” (Úgy néztem)

„Valami énekel bennem
zokogva és tanítva.” (Bicskám és szívem kinyitva)

„Se oroszlán, se olajág,
se cifra mező
címeremben Uram, Uram,
se pénz, se erő,
de én hálok a világgal,
nem énvelem ő.” (Címer)

„Írok: leírom a tajtékos oltárt,
írok a nőről, aki a vizen járt,
írok magamnak, aki vagyok, annak,
írok magamnak, fekete hajamnak.” (Tengerre nézve)

„Akár a szellem-koponyák
égvén rideg, foszforos lázban
lakatlan óriáscsigák
vándorolnak a vízmosásban” (Akár a szellem-koponyák).

 

„Szerelemben élteti túl az ember magát” (Levél) – olvassuk a megváltó szentenciát, s a „jőjj szeretni mindörökre” (Tánc) csalogató szenvedélye és a „szerelmese csóknak és bornak” (Most ülök, várok) kacér önarcképe is eszünkbe jut. A „lápon villó kikötő” (Most ülök, várok) gyönyörű túlvilágos képzete csillogja körül az

„Én, Szécsi Margit,
szerelmese csóknak és bornak” (uo.)

bemutatkozó invencióját. A szerelmes én–te viszony identitást teremtő-megtartó hatalmáról vissza-visszatérően közölnek mennyei hírt verssorok:


„Jaj nem én – te hogy vagy?
én nem is vagyok,
jégvirágos kocsmaajtó
rózsája vagyok.
[…] Tüzes száj a szesz,
számra rátapad,
elfojtja az érted-fogant
imádságokat.” (Fohász)

„Csak az élt, aki szeretett.
Csak az létezett, akit láttak,
kit a Szerelem Csillaga
magáravállalt.” (Szent Búborék)

 

Szakrális erény itt az öndefiníció harcos ártatlansága is:



„rajtunk még a szabadság szépsége” (Az elveszett Éden)

„Keserű igazságomért
kellett a fényben hálnom.” (Várom)

„Születtem: arany sapka volt
a fejemen.
Gondoltam: előtted leveszem.” (Születtem)

„Hurcolom hajdani fejem,
mint a gyaur főt a török,
ifjú főt, európait.” (Fegyverrel)



Ars poetica és hommage folyton át- s átjár egymásba:



„Csak az ének az enyém” (Éjfél, Pest)

„kellesz hangnak a némák
körmenetéhez” (Vonzás. Nagy Lászlónak).

 

Mindannyiunkra tartozók a transzcendenciát érintő konfessziók:



„a legnagyobb realitás
az öröklődő látomás” (Az 1935-ös üveghattyú)

„az öröklétben úgy hiszek,
mintha nem volnék földi.” (Ember éneke)



Jellemző mód túlnani dimenziókba kéredzkedik itt a nyelv mindahány mozdulata:



„Csönddé-feltámadott világ:
feltörünk a mennyei résen,
delelünk még éjfélben is
ha eljő fölemelkedésem.
S nem lesz fogyatkozás a fényben.” (Engesztelő)

Felfoghatatlan – de megfogható
Hogy lovaink fehérek mint a hó
S egész éjjel noha ganajlanak
Reggel szügyig gyémántban állanak
Hogy a lét mocska még lebírható
Ló és lovász fehérek mint a hó” (Felfoghatatlan)

 

Feltűnő a kalózmotívum beszédes lázongása több helyütt – gyermekkori mitológiákat és kalandor metafizikát közölve hévvel-lélekkel:


„Egy pulóver elindul
megérint fekete ujja
Szél fújja szívem fújja
kalóz voltam hallelúja” (a Szent Búborék című kötet mottóverse)

„Jámbor vagyok, mert lehetek,
mert ihatok, mert ehetek,
mert baljós égi jelemet
leütöttem a porba.
Ha az a csillag megered,
újból világgá mehetek,
megveri zúgó fejemet
a fekete vitorla.” (Kalóz-dal)

„Rongyszállító-kocsik málhái,
öröklét kudarcai, vásznak,
gyerekkor kalóz zászlai,
eresz alatt dagadó vásznak,
alattatok a jövőbe úgy úszunk,
hogy elmúlunk, elfogy a ház,
s kiköti röptünket az alázat.” (Vásznak)

„Verd meg Uram az Igével-dekorált Pusztulás Vásznát,
az óriás kalóz-vitorlát szaggasd meg Uram.” (Piros kabátban)

 

S úgyszólván feledhetetlen a rímek történelmet is, Bibliát is ismerő, karcos eleganciája:

„Így úsztak a Cézár elé
hatalmukat új habra róni
a lágy Földközi-tengeren
Kleopátra aranyhajói.” (Fácánok)

„Ismered-e a napos partot
a felborult szikla-harangot
a csontok-bontok szakadékát
hová Ádám szöktette Évát” (Haladék)

„Ki közeleg a világos szélben?
Kitől fényes a világi lejtő?
Ki irányul az én életemre,
érc-tengelyen lombosult delejtű!
S bizony JÖVEND, noha ácsorogva.
Minden levél: villámló borotva! […]
Rázokogsz az elrohandó húsra,
ifjúságunk, tövises ezüstfa.” (Tövises)

 

Az alanyi státusz fölnagyítása mai vers érzékünknek szokatlan poétikai gesztus. A hatvanas–hetvenes évek látomásos népiessége, vallomásos-képviseleti lírája (Illyés Gyula, Nagy László, Juhász Ferenc) ma nem eleven hagyomány. (Szécsi és Nagy lírája is talán csak Sebő Ferenc kongeniális megzenésítéseiben.) Szécsi Margit – „a világ női vagánya” (A kivirágzott kéz) – ma, úgy sejthetjük, kevesek fontos költője; akinek szellemi vonatkozási pontjai (Kassák Lajos, Kondor Béla, Nagy László) ugyancsak rejtező tradíciók szószólói. Mindennek okait legteljesebben Tolcsvai Nagy Gábor kitűnő Nagy László-monográfiája (1998) lajstromozta. Kitérve a samanisztikus tudatmód, a kétpólusú világlátás, a tragikus létérzet, a monologikus és reflektálatlan versbeszéd s a hovatovább Isten nélküli transzcendencia hatástörténeti dilemmáira. Ám értelmezői távlatot nyerhetünk, ha igazítunk optikánkon, s úgy tekintünk a Szécsi-œuvre-re is: nem az életrajzi én van itt felnövesztve, hanem (1) a nyelv alanya (jószerével a nyelv maga tehát); (2) a modern ember mint olyan (aki újdonatúj archetípussá válva kap arcot, hangot a versekben); (3) az isteni én (a mindenben s mindenkiben ott rejtező Önvaló). (A 2-es ponthoz korszerű adalék lehet, ha megfontoljuk: a nőiség lírai önreflexiói Szécsinél a feminista vagy gender szempontú olvasatok számára is jelentéses élménnyel szolgálhatnának!) Ezzel nyelvi-poétikai, szociális-kompassiós és gondolati-spirituális síkon is közelebb kerülhetünk a Nagy László – Szécsi Margit-féle verstudat távlataihoz. Így válik alkalmasint nemcsak érthetővé, de megélhetővé is ez az ünnepi identitás…

*

Verses életművével párhuzamosan erőteljes, költői próza teljesedik ki Szécsinél – melyben líraiság és gondolatiság egymást föltételezi. A Tenger véled! című posztumusz prózagyűjtemény (Holnap Kiadó, Budapest, 2008) szellemtani szempontból is tanulságos híradás egy esztétikai gondolkodás természetéről. A cím a költő jellegzetesen komoly szójátéka: a végrendelet anagrammája. Népies-archaikus ethosz és látomásos indulatok egyfelől, (neo)avantgárd formanyelv, illetőleg a tudományok tiszteletére építő, felvilágosult európaiság másfelől. A Szécsi Margit-i eszmélet körülvonja tekintetét a horizonton, hogy befelé találjon utakat. Ez lírai életművéből kisejthető, prózai reflexióiból megtudható. Különböző írásaiban Kondorról s Nagy Lászlóról szólván is „a mindenség magyarul” szinopszist fogalmazza meg Szécsi. Kicsiny erőfeszítésünkbe sem kerül visszaírni rá e szép határozós szerkezetet.

*

Harminc esztendő már elégséges távlatot biztosít ahhoz, hogy rálássunk egy életműre. De kortárs literatúránk eltekint Szécsi Margittól. Nem henye rosszhiszeműségből: a mágiás világkép, a népköltészeti ihletettség, a neoavantgárd tónusok mind olyan jellemzők, melyek Szécsi nyelvművészetét alapjaiban határozták meg, de az időszerű irodalmi korszellemnek nem releváns részei. Ma más kor beszél más nyelvet; az újabb költőnemzedékek jellemzően nem Juhász Ferenchez, Nagy Lászlóhoz, Szécsi Margithoz vagy Csoóri Sándorhoz fordulnak inspirációért. S a feledhetetlen elfeledettek névsorát hosszan rajzolhatnánk tovább. Ráadásul a kánoni emlékezet kapacitása is véges: képtelenség volna minden jelentős alkotó minden jelentős művét folytonosan tanulmányok, szemináriumok vagy konferenciák tárgyaként elevenen tartani, vagy egyszerűen csak kiadni, elolvasni, megbeszélni.

És, mi tűrés-tagadás, érdemi adalék lehet mindehhez a magánéleti háttér. Ismerünk példát irodalomtörténetünkből arra, hogy a házastársi összetartozás a méltányos kritikai figyelmet akadályozta. Kosztolányi mellett Harmos (Görög) Ilona prózája, Babits társaságában Török Sophie versei nem kaptak elég levegőt; Weöres Sándor ikonikus nagysága még ma is árnyékba borítja Károlyi Amy nem kevésbé jelentős költészetét. Ritkább eset a saját jogon fölmagasló Nemes Nagy Ágnesé (Lengyel Balázs oldalán) vagy Szabó Magdáé (Szobotka Tibor társaként). Öröm, hogy ma az egyensúlyos viszonyok látszanak jellemzőbbnek, gondoljunk például Balla Zsófia és Báthori Csaba vagy Szabó T. Anna és Dragomán György szövetségére. Szécsi Margit munkásságát, attól tartok, még mindig sokan hajlamosak kizárólagosan a férje, Nagy László versei felől megközelíteni. 

*

Magam sem voltam mindig rendszeres és elkötelezett Szécsi-olvasó: az ember ízlése nem idomul rögtön és egyszerre minden nagysághoz. A népies alaktantól, a vallomásos beszédmódtól, a neoavantgárd formatechnikától és a szürrealista képiségtől bizonyára elszoktattak a kortárs poétikák. Ma már azonban jólesik időről időre visszatérnem Szécsi Margithoz, rácsodálkozva „a pestszentlőrinci csibész dalkirálynő” karcos vagányságára, álomi gyöngédségére, látomásos leleményeire. Láttam-látom, hogy e teljességekkel kacérkodó poézist mely részleteiben csábítja el a könnyedebb megoldások kockázata – de egészében lenyűgözőnek találom a Szécsi Margit-i szellemi hagyatékot. Kincsnek, mely türelmesen vár fölfedezőire.

Szinetár Miklós

Nemcsak egy színésznő életében fontosak az arányok!

Azokban az országokban, ahol szigorú vallási előírások határozzák meg a nő társadalmi szerepét, a viselkedését, az öltözködését és életének minden apró rezdülését, ott nehéz arányokról beszélni. De az európai kultúrkörben, ahol elvben – hangsúlyozom, elvben –, a nő egyenrangú és szabad, ott érdemes azokat szemügyre venni. Itt is érdekes a férfiak bizonytalan viszonya Afroditéhez, Vénuszhoz, na meg Szent Johannához, vagy Szűz Máriához. 

Hogyan viszonyulnak a trubadúrok költeményei, az európai irodalom gyönyörű szerelmes versei, regényei a rengeteg családon belüli erőszakhoz, a nők férfiakkal egyenlőtlen bérezéséhez, és a sok mellőzéshez, háttérbe szorításhoz, amit napjainkban is gyakorolnak a demokráciát egyébként tűzön-vízen át védő férfiak. Nem is beszélve azokról az úgynevezett egyszerű emberekről, akik nőnapon ünnepséget szerveznek, majd azon kellőképpen berúgva odahaza megverik az asszonyt.

Nézzük, mik nálunk az aktuális elvárások a női szerepről. 

Hogy a szélsőségekkel kezdjem, az egyik oldalon kivörösödött arccal kiabálják az emancipáció bajnokai: „Ne legyél házi rabszolga! Legyen állásod! A hivatásoddal foglalkozz, meg a társadalommal! Nem kell feltétlenül házasságban élned, de ha abban élsz, akkor se végezd egyedül a házi feladatokat. A férjednek a mosogatástól a gyereknevelésig mindenben egyenlő részt kell vállalnia! De ha te vagy értékesebb a társadalom számára, akkor vállalja ő a házi feladatok nagyobb részét.” 

A másik oldalon ugyanilyen elszántan és agresszívan kiabálják: „Kinder, Küche, Kirche – Gyerek, Konyha, Templom! Ez az asszony dolga. A házad úrnője légy! Tartsd magad távol a külvilágtól, azt bízzad férjedre, uradra és parancsolódra!” 

Egyik oldalon se hajlandók tudomásul venni, hogy egyéniségtől, családi tapasztalatoktól, adottságoktól függően, vannak nők, akik az egyik és vannak nők, akik a másik modellnek szeretnének megfelelni. 

Nekem az a véleményem, hogy a legfontosabb a döntés szabadsága, hogy minden nő azt a szerepet választhassa, amelyikre vágyik, és ezeket a szerepeket ne kívülről erőltesse rájuk a társadalom. Hagyja meg nekik a szerepválasztás jogát. És ami legalább ilyen fontos, a férfiaknak is a párválasztás jogát. Hiszen a férfiak is, különböző adottságaiktól függően, más és más fajta párral szeretnének élni. 

Létezik egy harmadik nőtípus is, aki mind a két feladatnak szeretne megfelelni, tehát kitűnő színésznő, remek orvos, de gyerekei vannak, jól főz, és gondoskodik a családjáról. Itt már döntők az arányok, hogy melyik feladatnak milyen arányban tud megfelelni. Mert világos a helyzete annak, aki azt mondja, hogy nekem élet a színház, én éjjel-nappal ott akarok lenni, én a tudományomnak élek, és minden perc hiányzik, amit nem a találmányommal töltök, vagy aki azt képviseli, hogy nekem pedig csak a lakóhelyem tisztasága, a gyerekeim nevelése és a férjemről való gondoskodás a fontos.

Mind a két álláspont tiszteletre méltó! Európában hagyni kéne, hogy mind a két típus úgy éljen, ahogy akar. 

De a harmadik. Aki „ezt is azt is”? Bevallom, nekem ez az ideálom. Neki komplikáltabb, terhesebb, áldozatosabb az élete, de mindenképpen teljesebb és gazdagabb. Neki kell a segítség a családtól és a társadalomtól, hogy meg tudja találni a megfelelő arányokat, a családja és a hivatása között.

Kedvenc zenei előírásom: Allegro Maestoso – Gyorsan, Vidáman és Méltóságteljesen! – is!

MUSTRA

TOP 5:

Július 8, Péntek – 19:00 ÓBUDAI NYÁR Horváth Tamás koncert
Horváth Tamás Sztárban Sztár győztes, Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntős, talán nincs olyan az országban, aki Meggyfa című dalát ne ismerné. Most Óbuda Főterén együtt énekelhetjük vele az ismerős dallamokat.

Július 9, Szombat – 18:00 KOBUCI Szabó Balázs Bandája – Budapest / Kobuci Kert
Az ellenállhatatlan multiinstrumentalista énekes, Szabó Balázs és bandája állandó vendége a meghatározó fesztiváloknak és kluboknak, koncertjeik mindig igazán különleges élményt nyújtanak és rendre telt házasak. Most ismét a Kobuci kertben muzsikálnak egy nagyot, lesz tánc és vigasság a csillagos ég alatt, idén utoljára!

Július 12, Kedd – 19:00 MKVMÚZEUM A modern Fiume születése 1868 – 1918
Hogyan lett Fiume egykor Európa 10. legforgalmasabb kikötője? Hogyan jött létre a modern város? Ezekre a kérdésekre választ kaphatunk a Fiume Városi Múzeumban, a “A modern Fiume születése, 1868 – 1918” című kiállításon. Ahol több mint 200 műalkotást mutatunk majd be két múzeumszinten, 600 négyzetméteren.

Július 13, Szerda – 19:00 ESERNYŐS A Babel Arts bemutatja: Quartetto Areasud koncert az Esernyősben
Szórakoztató, könnyed, táncolós koncert – egy forró dél-olaszországi fuvallat az Esernyősben!
A koncert végén a táncos lábú publikum egy pörgős szicíliai tarantellát is megtanulhat a Vivi Budapest olasz kulturális egyesület vezetésével.

Július 14, Csütörtök – 20:00 KOBUCI FRENK @ KOBUCI
Frenk stílusát nehéz lenne behatárolni. Nem egyszerűen rock&roll, ennél jóval több: egyszerre érzelmes és dögös, sanzonos és populáris. Zenéjében felfedezhető pár ismerős hatás, de sikeresen vegyítve ezeket, saját stílust tudott kialakítani, amely a koncerteken is visszaköszön. A Régebbi szerzemények mellett az ősszel megjelenő új lemez dalaiból is ízelítőt ad a zenekar.

 

Heti Bontás:

Július 8, Péntek:
18:00 ESERNYŐS A 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszékének kiállításmegnyitója
18:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Hölgyválasz: Közönségtalálkozó Fábián Jankával
19:00 FELLINI Kiss Flóra és Tóth Mátyás
19:00 ÓBUDAI NYÁR Horváth Tamás koncert
19:30 KOBUCI ДEVA Live // hari_drama // Kobuci
22:00 KOBUCI DJ Infragandhi // KOBUCI

Július 9, Szombat:
8:00 RÓMAI Nyári piacozás, baracközön, lángosozás, édesburgonya leves a Rómain!
10:00 ÓBUDAI NYÁR Anyakivan közönségtalálkozó
15:00 NEMZETI GALÉRIA Guided Tour | Monet, Gauguin, Pissarro in the Gallery
18:00 KOBUCI Szabó Balázs Bandája – Budapest / Kobuci Kert
18:00 AURÓRA ֎ Kama Rave ֎
20:00 BEM MOZI Csillagok között / Interstellar

Július 10, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
12:00 KOBUCI Fülesbagoly Tehetségkutató – Budapest 2022
17:00 GÓLYA Fesztivál sakk
19:00 A38 Syberia (CAT), TÖRZS // A38 Tetőterasz

Július 11, Hétfő:
8:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egyboglya Napközis Tábor 4. hét
8:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Kreatív varró tábor gyerekeknek
9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Világörökség tábor (JÚL. 11., 9:00 – JÚL. 15., 16:00)
13:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egyboglya Kamasz Tábor 4. hét

Július 12, Kedd:
19:00 MKVMÚZEUM A modern Fiume születése 1868 – 1918
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
19:00 KOBUCI Nasip Kısmet & Tariqa

Július 13, Szerda:
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Ha szerda, akkor ÓKK
16:00 GOLDBERGER MÚZEUM GOLDBERGER-GALAXIS – Tárlatvezetés, az Óbudai Nyár keretében
19:00 ESERNYŐS A Babel Arts bemutatja: Quartetto Areasud koncert az Esernyősben
20:00 KOBUCI Szarka Gyula 60 – Születésnapi életműkoncert // KOBUCI

Július 14, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST PARK Elefánt X, vendég: Analog Balaton – Budapest Park
20:00 BUDAPEST ARÉNA Kiss koncert 2022 – Budapest Aréna
20:00 KOBUCI FRENK @ KOBUCI

MUSTRA

TOP 5

július 2, szombat Sportnap a Békásmegyeri Piac és Közösségi Téren

Békás bajnokai kerestetnek! Streetball- és csocsóbajnokság fergeteges nyereményekkel!

július 3, vasárnap Lupa Beach nap

Nincs Óbudai Nyár közös Lupa Beach-nap és felhőtlen strandolás nélkül. Egész napos ingyenes strandolás a Lupán III. kerületi lakosoknak, július 3-án vasárnap.

július 5, kedd Bogárművek: picikről kicsiknek Ezüsthegyi Könyvtár

Játékos ismerkedés a rovarok világával. Az első foglalkozás bogaras alapozó a hétpettyes katicabogárral. Ajánlott korosztály: 5-8 évesek.

július 7, csütörtök Az „ördögi festék” – A kékfestés titkai Óbudán – múzeumi délelőtt gyerekeknek Goldberger Textilipari Gyűjtemény

Mi fán terem a módli? Mi köze a Kisvakondnak a textilgyártáshoz? Kiderítjük, miért is ördögi az a bizonyos kék festék, miközben megismerjük a Goldberger család történetét. Készítünk textiltáskát, nyomdázunk és elmerülünk a színek és minták világában, a Goldberger Textilipari Gyűjtemény programján.

július 7, csütörtök A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR KONCERTJE Óbudai Társaskör 

A zenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. Fél évszázados működésük során – Sándor Frigyes, majd Rolla János vezetésével – nemzetközi hírnévre tett szert. 2016 óta Tfirst Péter koncertmesteri irányítása mellett, ragaszkodva a megszokott magas szintű művészi interpretációhoz és az elismerten egyedi „Liszt Ferenc Kamarazenekaros” hangzáshoz, folytatódott a zenekar nagyívű szereplése itthon és a nagyvilágban. 2020 januárjától Várdai István világhírű csellóművész művészeti igazgatóként kapcsolódott be a zenekar szakmai felkészítésébe és művészi koncepciójának kialakításába.

HETI BONTÁS

július 1, péntek

16:30 TÁRLATVEZETÉS: Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa Szépművészeti Múzeum

19:00 Chet’s Mood Trio @ Fellini

20:00 Spencer Hill Magic Band // KOBUCI

21:00 Ingyenes Kertmozi júliusban is a Budapest Gardenben

 

július 2, szombat

08:00 Sportnap a Békásmegyeri Piac és Közösségi Téren

20:15 Erik Sumo @ Kobuci Kert

 

július 3, vasárnap

09:00 Lupa Beach nap

11:00 Leggiero szaxofonkvartett // Zenélő Budapest – Szépművészeti Múzeum

10:00 Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben

20:00 Kaláka együttes // KOBUCI

 

július 4,  hétfő

18:00 Jóga Jordán Adéllal – Budapest Park #ParkFlow

 

július 5, kedd

17:00 Nyári móka 2. Óbudai Platán Könyvtár

10:00 Bogárművek: picikről kicsiknek Ezüsthegyi Könyvtár

19:00 Keep Swinging a Gardenben!

19:30 Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint // Veni // KOBUCI

 

július 6, szerda

10:00 Ha szerda, akkor ÓKK

16:00 Rejtőzködő templomaink, kolostoraink – Régészeti séta, az Óbudai Nyár keretében Óbudai Múzeum

18:00 Borszerda | CSONTVÁRY – GULÁCSY Magyar Nemzeti Galéria

19: 00 Terasz Live – Hangácsi Márton Esernyős

20:00 Little G Weevil Band // KOBUCI

 

július 7, csütörtök

09:00 Az „ördögi festék” – A kékfestés titkai Óbudán – múzeumi délelőtt gyerekeknek Goldberger Textilipari Gyűjtemény

18:00 PikNik Mozi – Óbuda

18:00 Helytörténeti séta Kaszásdűlőn Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft

19:00 KOBUCI Táncház // Magos Együttes // Csürrentő Együttes

20:00 A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR KONCERTJE Óbudai Társaskör 

20:30 Piknik Mozi – Kincsem

 

Ahol Angyalföldet és Óbudát nem választja el a Duna

A Vasas SC női röplabdaszakosztályának megalakulása a XIII. kerületi klub bázisától elkülönülten ment végbe 1981-ben, amikor az angyalföldiek átvették a Nehézipari Minisztérium megszűnése miatt támogatóját vesztett, bajnoki címvédő, Folyondár utcában játszó NIM SE működtetését. Mindezzel igen komoly örökséget vettek a nyakukba, ugyanis a NIM SE máig a legtöbb (tizenegy) magyar bajnoki címmel rendelkező hazai női röplabdacsapat, amely sikerei csúcsán, 1971-79 között sorozatban kilencszer nyerte meg a magyar bajnokságot, 1973-ban pedig eddigi egyetlen magyar együttesként hódította el a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK). 

A hagyományokhoz a Vasasnál igyekeztek nagyon hamar hűek maradni, hiszen rögtön az átvétel évében, majd 1983-ban is Magyar Kupa győztesek lettek, de az első bajnoki címükre 1989-ig várni kellett. A ’89-es sikert egy nagyon fiatal, légiósok nélküli kerettel, saját nevelésű játékosokból építkezve érték el, amit ’90-ben, ’91-ben újabb Magyar Kupa aranyérmek követtek. Ekkor még kevesen gondolhatták, hogy a következő elsőségekhez majdnem másfél évtizednek kell eltelnie. Ugyanakkor erre az időszakra esik a klub legnagyobb nemzetközi sikere, amit csak 2019-ben tudott felülmúlni a Békéscsaba: 1996-ban bejutottak a második számú európai kupasorozat (CEV Kupa) négyes döntőjébe, ahol negyedik helyen végeztek. ’95-től a csapat neve új támogatója miatt Vasas SC-Budai Téglára változott, majd a 2002/03-as szezontól kibővült az Óbuda névvel is, tekintve, hogy a III. kerület önkormányzata szintén beszállt a helyi együttes szponzorálásba. Azóta néhány szponzor- és névváltáson átesve ők képviselik az állandóságot, a 2012/13-as kiírástól egyedüliként, Vasas Óbuda néven. A kapcsolat szorosabbá tételében hatalmas szerepet játszott Fördős László korábbi szakosztály-igazgató, akit Óbuda-Békásmegyer önkormányzata a kerületért végzett munkásságáért 2013-ban Pro Óbuda díjjal tüntetett ki.

Az aranyérmek nélküli hosszú időszak 2005-ben duplán véget ért, mert a bajnokságot és a kupát is megnyerték.

A győzelmekben elévülhetetlen érdemeket szerzett a másodedzői pozícióból előrelépett, új edzésmódszereket meghonosító Jókay Zoltán, akivel egy sikerkorszak vette kezdetét, és egészen 2018-ig irányította a gárdát. Távozásáig további három bajnoki címet és hét kupagyőzelmet értek el, összességében az itt töltött tizennégy szezonjából tizenkétszer voltak bajnoki dobogósok és ugyanennyiszer kupadöntősök. Helyére a lengyel Jakub Głuszak érkezett, s vele együtt új impulzusok is, melyekkel meg sem álltak a 2018/19-es bajnoki címig, illetve a 2019/20-as kupagyőzelemig. Előbbi indulási jogot biztosított számukra a Bajnokok Ligája selejtezőjére, amit 2019-ben sikerrel abszolváltak, így tizenöt év elteltével jutott ismét magyar csapat a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára, amire 2022-től, azaz idéntől már nem kell selejteznie a hazai bajnokság (Extraliga) győztesének. A Vasas Óbuda jelen pillanatban hatszoros magyar bajnok és tizennégyszeres kupagyőztes. 2017-ben a felnőtt együttes működtetését az újonnan alapított Vasas Röplabda Kft. vette át, de az utánpótlás korosztályok maradtak az anyaklub, a Vasas SC keretein belül.

A röplabdacsapat aktuális helyzetéről sok érdekességet tudhatunk meg Kovács Gábor technikai vezetőtől, aki tizenöt éve szurkolóként kezdte Vasas Óbudás „pályafutását”, és öt éve nevezték ki mostani pozíciójába. Elmondása alapján az együttes fő támogatója, egyben többségi tulajdonosa Jámbor János vállalkozó, aki cégei révén biztosítja a működéshez szükséges anyagi feltételeket. Mellette a III. kerület önkormányzata is növekvő mértékben segíti a szakosztályt, ám ők elsősorban az utánpótlást. A felnőtt keretét tizenöt játékos alkotja, közülük öten idegenlégiósok: egy-egy amerikai, japán, azerbajdzsáni, szlovák és ukrán. A tíz magyar játékosból nyolcan már voltak magyar felnőtt válogatottak, jelenleg öten a szűkebb, hárman a bővebb keret tagjai. Legszorosabb óbudai kötődéssel a Vihar utcai általános iskolába járt Fábián Fanny, valamint a 22 éves, kilencszeres nagyválogatott, Kerék utcában érettségizett Juhár Dalma rendelkezik, ők mindketten saját nevelésűek. Külföldi játékosokat a 2015/16-os szezontól foglalkoztatnak, a keret minőségének és így eredményességének növelése céljából. Kiválasztásukat komoly elemzőmunka előzi meg, ami a mérkőzéseikről készült videofelvételek tanulmányozásától a szakmai és emberi feltérképezésükig mindenre kiterjed, majd az anyagi lehetőségek tükrében a vezetőedző és az ügyvezető közösen döntenek az igazolásról.

Igyekeznek olyan játékosállományt kialakítani, hogy a külföldi húzójátékosok, a magyar kulcsemberek és a beépítendő fiatalok aránya ideális legyen.

A klub a légiósok, továbbá a nem a fővárosban vagy környékén lakók számára lakást bérel, melyek a Kolosy tér és a Vörösvári út között helyezkednek el. A lányokat rendszeresen látni lehet a Folyondár utca szemközti oldalán lévő Lashka Tésztaműhelyben, ahol gyakran költik el ebédjüket vagy vacsorájukat.

A jelen pillanatban is futó 2021/22-es szezonra a görög Giannis Athanasopoulos személyében komoly nemzetközi kapcsolatrendszerrel bíró, német bajnok és kupagyőztes edzővel sikerült hároméves megállapodást kötniük. Bajnoki harmadikként a CEV Kupában indulhattak (itt végül 17-dikek lettek), és neveztek a Közép-európai Ligába (MEVZA), ahol két-két szlovén, horvát, egy osztrák klubot megelőzve, a döntőben az esélyesebb Calcit Kamnikot Bécsben felülmúlva megszerezték történetük első nemzetközi trófeáját. A hazai bajnokság alapszakaszát tizennégy meccs lejátszása után, nyolc együttesből a második helyen fejezték be, míg a Magyar Kupát megnyerték, a döntőben a Balatonfüred felett diadalmaskodva. A bajnoki rájátszásban három győzelemig tart egy párharc, aminek ha az első körét (a negyeddöntőt) sikerrel veszik az MTK-val szemben, akkor a négybe kerüléssel már elérik az előzetes célkitűzést. Aktuális formájuk alapján azonban ennél szebb eredmény elérésében is joggal bizakodhatnak, az aranyéremhez minden bizonnyal a Békéscsaba legyőzésén keresztül vezet az út.

A felnőtt csapat hazai meccseit és edzéseit a Folyondár utcai sportlétesítmény 700 főt befogadni képes nagy csarnokában rendezik, melynek teljes újjáépítése és esetleges bővítése évek óta tervben van, a klubnál pedig bíznak abban, hogy hamarosan megkapják az ehhez szükséges állami hozzájárulást. A sportlétesítmény tehermentesítésére 2020-ban adták át a 200 fős lelátóval rendelkező kis csarnokot, elsősorban az utánpótlás korosztályok kiszolgálásra, melyek folyamatosan szállítják a különböző színű érmeket a szakosztálynak. Hat korosztályban indítanak csapatot, általában többet is egyszerre, a 2020/21-es szezonban közülük az U17, U15, U13 bajnok lett. Hét III. kerületi általános iskolával állnak szerződéses viszonyban, ahol a röplabdaoktatás szakmai kereteit ők biztosítják, ezek a következők: Aquincum, Csillaghegyi, Fodros utcai, Kerék utcai, Krúdy Gyula, Újlaki és Zipernowsky. Az iskolákkal való kapcsolat kialakításában és a Vasas sikeres utánpótlás nevelő klubbá tételében kiemelendő Vihar Levente neve, akinek emlékét nemzetközi utánpótlás torna őrzi.

Kovács Gábor részletezte, kik és mennyien alkotják a Vasas Óbuda szurkolótáborát: a hazai meccseikre általában 150-200 néző látogat ki, de a bajnoki címről döntő mérkőzéseken többször előfordult már a teljes teltház is, azaz olyan helyzet, amikor nem tudtak minden érdeklődőt beengedni a csarnokba. Szurkolóik döntő többsége angyalföldi kötődésű Vasas szurkoló, de minden bizonnyal szép számmal vannak olyanok is, akik óbudaiként szorítanak az együttesnek és járnak ki a meccseikre.

Egy dologban azonban biztos: most már sem saját maga, sem a szurkolók nem nagyon tudnák elképzelni a csapat nevét Óbuda nélkül.

 

Milovits Júlia fiatalon felért a sportág magyar csúcsára, hiszen 2008-ban a tizennyolcadik életévét alig betöltve lett bajnok a Vasas Óbuda felnőtt együttesével, majd 2012-ben – immár csapatkapitányaként – ismételten bajnokságot nyert, ezután újabb kihívásokat keresve külföldre igazolt. 2011-ben mutatkozhatott be a magyar felnőtt válogatottban, ahol rövidesen első számú feladóként számoltak vele.

A Kerék utcai iskola honlapját böngészve bukkantam rá, hogy ott tanultál, következésképp biztosan kötődsz a III. kerülethez, de jól gondolom, hogy ennél szorosabb a kapcsolat?

Jól! Ugyan a főváros pesti oldalán születtem, ám kétéves koromban, 1992-ben átköltöztünk a budai oldalra, egészen pontosan egy kaszásdűlői négyemeletes panelbe, ahol 2012-ig laktam a szüleimmel. A sok parkosított zöldterület és a Hajógyári-sziget közelsége miatt élményt jelentett errefelé gyerekeskedni. Ahogy a kérdésből már kiderült: iskolai tanulmányaimat a Kerék utcában kezdtem 1996-ban, és a gimnáziummal együtt összesen tizenhárom tanévig, azaz 2009-ig voltam a tanulója ekkor érettségiztem. A mozgásigényem levezetésére kezdetben úsztam és szertornáztam, azonban a baráti társaság, valamint maga a játék miatt hamar elkezdtem érdeklődni a csapatsportok iránt, az osztályunkból sokan kosaraztak, kézilabdáztak, röplabdáztak. Bár a humán tárgyak, a művészetek, a zene mindig is érdekeltek, a sport azért tűnt számomra jó iránynak, mert nagyon szerettem játszani. Ugyanakkor a tanulást sem hanyagoltam el, amit bizonyít, hogy „jó tanuló, jó sportoló” elismerésben is részesültem. Hogy miként esett végül a röplabdára a választás? Egyrészt a korosztályomban mindig is a magasak közé tartoztam, másrészt a testnevelő tanárunk az óráinkon látottakból reálisan meg tudta ítélni, majd meg is mondta nekünk, hogy ki miben lehet jó, harmadrészt számomra fontos szempontot jelentett az ellenféllel való testi kontakt és a folyamatos fizikai harc hiánya. Körülbelül tízéves lehettem, amikor elkezdtem a sportágat: heti kétszer, tanítás után átgyalogoltunk a Zápor utcai iskola tornatermébe, ahová kezdetben még kísértek bennünket, később pedig már saját magunk mentünk a csapattársakkal. Itt a Vasas röplabdaszakosztályának nevelőedzői foglalkoztak velünk, tőlük sajátítottuk el az alapokat. Közülük is szeretném kiemelni Vinnai Ildikó nevét.

Mikor kezdett el tudatosulni benned, hogy ebből akár még komolyabb karrier, megélhetési forrás is válhat?

Nem is tudom, talán amikor 16 évesen behívtak a junior válogatottba. Őszintén szólva, addig a játék szeretetéért meg a társaságért csináltam, és annak ellenére, hogy több tornán is kaptam valamilyen különdíjat, nem alakult ki bennem konkrét kép arról, hogy valójában tehetséges vagyok-e vagy sem. Sokáig úgymond csak sodródtam az eseményekkel: a játék, a barátnők, az utazások, a társasági élet, a klubélet volt számomra a lényeg, és istenigazából 18-20 évesen kristályosodott ki előttem, hogy ebből még tényleg lehet „valami”. Ez a felismerés viszont hamar egyértelművé tette, a sport és a tanulás között előbb-utóbb döntenem kell, mert két lovat nem lehet egy fenékkel megülni. Ahogyan a Vasas korosztályos ranglétráján haladtam felfelé, és közelítettem a felnőtteket, úgy lettek a körülmények is egyre komolyabbak, a Zápor utca helyett már a Folyondár utcában edzettünk, illetve a heti edzéseink száma is fokozatosan emelkedett. A 2006/2007-es szezon kezdetekor ifjúsági korúként már a juniorok között játszottam, amikor egyszerre sokan elszerződtek a felnőtt csapatból, és a helyükre részben saját nevelésű fiatalokat, köztük engem is felhívott Jókay Zoltán vezetőedző. 16-17 évesen a felnőttek közé bekerülve nyilván időbe telt, míg felvettem a ritmust és elbírtam a megnövekedett terhelést, így az elején még csak edzettem velük, majd idővel egy-egy játékra, később már egy-egy komplett szettre is becseréltek. A második szezonom végén bajnokságot nyertünk, de ebből a címből értelemszerűen kevésbé vettem ki a részem, mint a négy évvel későbbiből, amikor már a csapat kapitányaként lettem ismételten aranyérmes, továbbá a Magyar Kupát is elhódítottuk. A korosztályos válogatottakban nagyjából 14-15 éves korom óta szerepeltem, a felnőtteknél 2011-ben, Szombathelyen, Görögország ellen mutatkozhattam be, a Savaria Kupán. Azon a nyáron az Európa Ligában négy-négy-négy meccset játszottunk Izraellel, Bulgáriával és Csehországgal, melyeken négyszer sikerült győznünk.

Akkoriban még nagyon mások voltak a körülmények a válogatott körül, mint napjainkban, ahogyan azt sem lehetett előre látni, hogy a következő Európa-bajnokságok rendszeres részvevői leszünk.

A 2012-es bajnoki cím után távoztál a Vasas Óbudától, és a Bajnokok Ligájában szereplő belgrádi Crvena Zvezdához igazoltál. Hogyan jött a lehetőség?

A 2012-es Európa Liga mezőnye az előző nyárinál jóval erősebb együttesekből állt (Spanyolország, Szerbia, Románia), nem is nyertünk egy meccset sem, de nekem kifejezetten jól ment a játék, mégis váratlanul ért, amikor az egyik forduló után a Crvena Zvezda megkeresett, hogy igazoljak hozzájuk. Óriási dolognak számított, hogy egy jóval fejlettebb röplabda-kultúrájú országból – melynek női és férfi válogatottja is egy évvel korábban Európa-bajnok lett – az egyik patinás élcsapat érdeklődik irántam. A Vasast mindenképpen elhagytam volna, mert kezdtem a dolgokba belefásulni, új kihívásokra, impulzusokra vágytam, tovább szerettem volna fejlődni, egy magasabb tudásszintet elérni, amire csak egy erősebb bajnokságban nyílt lehetőségem. Gyorsan kellett döntenem a szerbek ajánlata és egy amerikai ösztöndíj között, én pedig a tanulás melletti játék helyett a profi karriert választottam. Belgrádba költözésemmel az otthonitól sok mindenben eltérő közegbe csöppentem, és az ELTE TÁTK-án 2009-ben megkezdett szociológia tanulmányaimat is lényegében szüneteltetnem kellett. A Zvezdánál mondhatni világszínvonalúak, ám nagyon katonásak voltak a körülmények, ég és föld az otthoni viszonyokhoz képest. Az edzőnk, Ratko Pavličević azt mondta, hogy az ideigazolásom olyan, mintha egy játékost gyémántok közt görgetnének, vagyis nagy esély, de meg kell hozzá keményedni. Hagyományaiknak megfelelően nagyon fiatal keretet raktak össze a klubnál – 22 évesen én számítottam a legidősebbnek –, amivel első évemben megnyertük a szerb bajnokságot és a kupát is. Második évemre megtettek csapatkapitánynak, majd meghívót kaptam a szerb válogatottba, azonban a bemutatkozásom sportdiplomáciai okokból kifolyólag végül nem valósult meg. A Zvezdánál töltött három szezonom alatt mindhárom nemzetközi kupában egyszer-egyszer szerepeltünk.

Mennyire okozott nehézséget megszokni az új közeget?

A játék színvonalához sokkal könnyebben fel tudtam nőni, mint amire előzetesen számítottam. Engem a pályafutásom alatt mindig is a fejlődés, a változás igénye, a határaim feszegetése vitt előre, amihez kellő játékkedv, hozzáállás, munkamorál párosult. Mindez nagyon sokat segített, és szerintem a szerbek ezt értékelték bennem igazán, nehézséget az jelentett, hogy évente csak párszor, rövid időre tudtam hazautazni, valamint kezdetben el kell sajátítanom a szerb nyelvet. A magyar válogatottban való részvételt – amely mindig is megtiszteltetést jelentett számomra – lemondtam, és 2013 júliusában egy románok elleni meccsen léptem utoljára pályára a nemzeti együttesben. 2015 nyarán ismét váltottam, a játékoskeretből „kiöregedve”, a menedzserem segítségével újabb szintlépési lehetőséget keresve eligazoltam Belgrádból, hogy a jóval erősebb lengyel bajnokságba, azon belül is a Beszkidekben található Muszynához szerződjek, ahol a hazaiakon kívül három szerb csapattársam volt.

Az ötezer fős lengyel kisváros igazán festői helyen fekszik, de elég éles váltást jelentett Belgrád nyüzsgéséhez képest, itt tényleg csak az edzésekre meg a meccsekre kellett koncentrálnunk.

A bajnokságban 6., a kupában 3. helyen zártunk, nemzetközileg a CEV Kupában szerepeltünk. Mivel a szezon befejeztével az egyik fő szponzorunk visszalépett, kevesebb forrás maradt a klub működtetésére, így a légiósok fizetésére is, ami ahhoz vezetett, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Pont kapóra jött, hogy a CSM București edzőjével ellenfélként már ismertük egymást, és szeretett volna leigazolni, úgyhogy Bukarestben kötöttem ki, ahol egy tucatnyian voltunk légiósok. Sajnos nem alakultak túl jól a további események, mert a csapaton belül komoly belső konfliktus jött létre, az edzőt szezon közben menesztették, mindezek eredményeként a számunkra csalódást keltő második helyen fejeztük be a 2016/17-es román bajnokságot. Itt érkezett el életemben az a pont, amikor nagyon át kellett gondolnom a lehetőségeimet, és döntenem sportpályafutásom jövőjéről.

És hogyan döntöttél?

Bár imádtam röplabdázni, és nem is kerestem rosszul vele, 27 évesen átértékeltem a prioritásokat, mert tudtam, hogy maximum még pár jó évem lehet hátra, és utána is meg kell majd élnem valamiből, amit lehetőség szerint szintén teljes szívvel és odaadással végezhetek. Szóval befejeztem a profi sportot, a tanulás irányába fordultam, elkezdtem érdeklődni az anatómia, élettan, az emberi test és a sport kapcsolatával foglalkozó tudományok iránt. Elvégeztem több, ezekről szóló nemzetközi szintű képzést, melyekkel az volt a célom, hogy megértsem, az eltelt másfél évtizedben milyen folyamatok játszódtak le bennem, milyen változásokon mentem keresztül annak érdekében, hogy az élsporthoz szükséges teljesítményt napról napra hozni tudjam. Lenyűgözőnek tartom, hogy a gondos felkészítésnek és szakértelemnek köszönhetően egész profi pályafutásom alatt a komoly igénybevétel ellenére sem sérültem meg. Ezek az élmények döntően formálták a sport pályafutásom utáni érdeklődésemet, a tanulmányaimra támaszkodva pedig arra törekszem, hogy minél jobban megismerjem azokat a fiziológiai folyamatokat, edzői technikákat, módszereket, amelyek révén egy sportoló biztonságban, a sérülés minimális esélye mellett tud versenyezni. Különböző specializációkkal személyi edzői képesítéseket szereztem, így most egyszerre vagyok korrektív tréner, pilates oktató, Bowen alkalmazó és mozgásterapeuta. Jelenleg egy I. kerületi mozgásstúdióban dolgozom heti húsz órában, de sok időt töltök a foglalkozásokra való felkészüléssel, mert igyekszem a megszerzett tudásomat maximálisan a páciensek javára fordítani. 30 évesen újrakezdtem a szociológiai tanulmányokat is, a TÁTK-n elvégzett tárgyaimat sikerült elfogadtatnom a békásmegyeri Milton Friedman Egyetemmel, ezért most már a szakdolgozatomat írom egészségmagatartás témában. Mióta 2017-ben hazajöttem, újra Kaszásdűlőn élek, nem messze a szüleimtől, de szinte az egész rokonság a kerületben él, így nem okoz gondot a velük való kapcsolattartás. Mindig arra törekszem, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és most szerencsére jól érzem magam benne!

Mindent a gyerekekért

Miért érezted feladatodnak óvodavezetőként, hogy azonnal segítségére siessetek az országunkba érkező menekülteknek?

Amikor elhangzott a drámai bejelentés, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, tudtam, hogy reagálni kell. Augusztusban vettem át az Óbudai Meseerdő Óvoda vezetését, megpróbáltam felmérni a kollektíva tagjait, hogy mi az a plusz, ami bennük rejlik, ami miatt a mi csapatunkban fontos szerepet kaphat. Csapatban gondolkodom, annak ellenére, hogy sokan vagyunk: öt épület dolgozóit fogom össze. A Meggyfa utcai épületben dolgozó pedagógiai asszisztens kolléga, Anikó tudta, hogy hétvégén is nyugodtan kereshet, ha bármi fontos dolgot szeretne megosztani velem,. Felhívott, és elmondta, hogy a Semmelweis Egyetemen FB csoportjában talált egy felhívást, hogyan tudnánk segíteni az ukrajnai menekülteknek. Azért volt számunkra tökéletes választás ez a lehetőség, mert kifejezetten a kisgyerekek megsegítésére fókuszált, arra a korosztályra, akiket mi szólítunk meg a mindennapokban, akikkel együtt dolgozunk.

Amikor gyerekek és kisgyermekes családok vannak bajban, akkor az ember nem hetizál, hanem próbál azonnal reagálni.

Már szombaton elkezdtük szervezni a gyűjtést. Értesítettem a többi kollégámat is, hiszen az nyilván nem fordulhat elő, hogy ők nem tudnak erről az akcióról és mindenki rácsodálkozik hétfőn, hogy mi történik itt. Nagyon jó tapasztalat volt, hogy az összes kolléga azonnal szerepet vállalt. Fontos szempont volt a szervezésnél, hogy ez nem mehet a munkánk rovására, azaz a hozzánk járó családok gyerekeit ugyanolyan ellátásban kell részesíteni, mint eddig, az óvodai nevelés pont úgy működik tovább, ahogy szokott, nem befolyásolja azt az adománygyűjtés. A kerület többi intézménye szintén bekapcsolódott az akcióba, de azon túl, hogy elsőként indítottuk az adománygyűjtést, hozzánk az egész kerületből bárki hozhatott adományt, azaz nem “csak” a saját családjainknak hirdettük meg a gyűjtést, hanem a lakosságnak is. Ezért nagyon át kellett gondolnunk az egész akciót. Például úgy közelítsék meg a külső belépők is az adománygyűjtő tereket, hogy a gyerekek ebből semmit ne érzékeljenek. Kerestünk olyan helyiséget, ahol zavartalanul működhetett az adománygyűjtő pont, az odavezető utat kitábláztuk, hogy aki bejön, az célirányosan tudjon menni. Az óvodatitkártól kezdve a dajkán keresztül mindenki ezen dolgozott. Azokat a csoportszobákat, amelyekben most szüneteltetés van, bevontuk, és ott gyűjtöttük össze és válogattuk szét az adományokat, ami azért volt szükséges, mert sok esetben nem tudtuk, hogy mi van a csomagokban. A dajka nénik sokat segítettek ebben is, akinek volt egy szabad órája, vagy épp munkaidő után a beérkezett csomagokat szelektálták, és hatalmas zsákokba, dobozokba rendezték. Nagyon ügyeltünk arra, hogy ezek tényleg jól összeszedett csomagok legyenek, és ez rengeteg háttérmunkát igényelt. Aminek nagyon örültem, hogy akárhányszor mentem bármelyik épületbe, mindig jó hangulatú csapatmunkaként élték meg a kollégák a feladatot, nem kényszerként. Nem mondom, hogy péntekre nem fáradtak el, de ebben az ügyben együtt dobbant a szíve a csapatnak.

A lakosság hogyan reagált a felhívásra?

A lakossági összefogás is szívmelengető volt. Volt olyan idős néni a környékről, aki mindennap megjelent, pedig nehezen, járókerettel tudott csak közlekedni, és hozta az aznapi bevásárlást, amit a menekülteknek szánt. Rengeteg pozitív tapasztalatot gyűjtöttünk. Azt éreztük, hogy megmozdult a kerület. Az egyesített bölcsődék is csatlakoztak hozzánk és mindenhonnan fogadtak adományokat. A szülők is maximálisan együttműködők voltak.

Számomra fontos szempont, bármilyen programról is beszélünk, hogy mi a családokkal együttműködünk, ez a vesszőparipám: amit csak lehet, azt családdal csináljuk.

Fantasztikus volt, hogy elment az irodám előtt egy anyuka, és tényleg csak bekiabált, hogy babakocsit lehet hozni? Másnap be is állítottak egy csodaszép babakocsival, amitől eddig nem volt szívük megválni, és aminek remélem, hogy valaki, valahol nagyon örül.

Mennyi adomány érkezett hozzátok? Kik voltak a legaktívabbak a gyűjtés során?

Első körben a nők. A kollégáimmal anyák vagyunk mindannyian, és ha a háború miatt menekülő gyermeket lát az ember, összeszorul a torka. Az óvodában kisgyerekekkel foglalkozunk, nagyon közeli ez az egész történet, talán ezért is hatványozottabban működik az a fajta érzékenység, amit a családok felé tanúsítunk. A mozgató rugó és a közös pont az anyák és nők tenni akarása volt. Nem kicsinyítve az apukák és a férfiak segítségét, hiszen csapatmunka volt, mindenki kivette belőle a részét. Augusztus óta vagyok az intézmény élén, eddig a kollégáim nem ismerhettek még meg, talán most már érzik azt, hogy az előző vezetőhöz, Csillához nagyon hasonló karakter vagyok. Rengeteget beszélgetek vele mind a mai napig, nagyon jó a kapcsolatunk. Ő adott az intézménynek egy irányvonalat, azt az ívet, elképzelést viszem tovább, amit a Csilla elkezdett. Nem vagyunk egyformák, teljesen más a személyiségünk, de biztos vagyok benne, ha még ő lett volna itt a vezető, ez az adománygyűjtés ugyanúgy megtörténik. Nagyon fontos kihangsúlyoznom, hogy ez egy picike szelete volt a tevékenységünknek, nem ez a legfontosabb feladatunk, hanem a ránk bízott kisgyerekek gondozása.

A Covid miatt nem volt rizikós megnyitni az intézményeket?

Ez nagyon fontos dilemma volt. Pontosan azon a héten járt le az egyik csoportban a karantén. Az egy dolog, hogy megvolt a lelkesedés, kollégák támogatták a jó ügyet, de nekem nagy volt a felelősségem abban, hogy hogyan kezeljük járványügyileg a helyzetet. Aulákba, előtérbe gyűjtöttünk, onnan hordták be a kollégáim az adományokat. Gyerekek ebből nem láttak, nem érzékeltek semmit, az ő nyugalmukat nem lehet megzavarni, és a fertőzésveszélyt is minimálisra szorítottuk. Rengeteget fertőtlenítettünk, és közben szerencsénk is voltunk, hiszen épp lecsendesedett a járvány.

Kezdődik a beiratkozás, jönnek az új ovisok!

Igen, az óvodai beiratkozás előtt állunk, nagyon várjuk a kicsiket, az új családokat, rendkívül lelkes vagyok ebben, biztosan csupa olyan család jelentkezik hozzánk, akikkel öröm lesz a következő három-négy év, és újabb együttműködésen alapuló kapcsolatot lehet kialakítani.

Hiszek abban, ha az ember nyitottan közelít a hozzánk érkező családokhoz, akkor tudni fogják, hogy elérhetőek vagyunk, érezni fogják, hogy mindig kiállunk egymásért.

Fontos, hogy a szülők részéről is jó érzés legyen, ha ők is becsatlakoznak, támogatják az óvodát. És nem anyagiakra, sokkal inkább jelenlétre gondolok.

Ovis gyerek szülőjeként nyugodtan mondhatom, hogy hihetetlen jó érzés, ha bepillanthatunk a gyerekünk ovis mindennapjaiba, amire a covid alatt nem volt lehetőség.

Ettől mi is szenvedtünk, ránk is óriási terhet rótt. A közös tevékenységek borzasztóan hiányoztak a mi életünkből is. Ráadásul mi minden egyes programra készültünk, az oviban ugyanúgy megvoltak a karácsonyi készülődések, bízva abban, hogy hátha be tudjuk engedni a szülőket. Aztán az utolsó pillanatban jött a lezárás, nekünk pedig muszáj betartani járványügyi intézkedéseket, hiszen a gyerekek, a dolgozók, a szülők egészsége fontosabb. Természetesen értjük, hogy szükség volt a korlátozásra, de mégis ott van az a rossz érzés, hogy a szülők kívül rekedtek.  Pedig nekünk pedagógusoknak is jó látni, érezni azt, hogy a szülő tudja, hogy a gyereke jó helyen van, jól érzi magát. Nagyon fontos az óvodapedagógusokkal is a személyes kapcsolat.  Talán most már megkönnyebbülünk egy kicsit, nagyon pozitívan várjuk a jövőt. 

Mustra

TOP 5

Óbudai Nyár nyitókoncert – Óbudai Danubia Zenekar Óbudai Nyár

Különleges zenei élményben lesz része az Óbudai Nyár 2022 nyitóeseményére látogatóknak. Az Óbudai Danubia Zenekar csodálatos élményt kínáló “Magyar zene?” Cigány zene?” című koncertjén Brahms, Kodály, Ott Rezső műveit, id. Sárközy Lajos és zenekara és Peresztegi Attila tenor interpretálja Hámori Máté vezényletével.

Nemzetiségi nap Fő tér Óbudai Nyár

Először Óbudán! Tíz nemzetiség művészei fergeteges folklór műsorral, hagyományos ételeikkel várnak bennünket, hogy még közelebb kerülhessünk kultúrájukhoz, közös kultúránkhoz. 

18.00 órától a Váradi Botos Café koncertje zárja az eseményt.

 

Múzeumok Éjszakája

Az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvége szombatján, június 25-én rendezik meg – immár huszadik alkalommal. Ebben az évben a kiállítóterek és gyűjtemények újra teljes erőbedobással koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel készülnek arra, hogy felejthetetlenné tegyék ezt a varázslatos nyárestét. A programhoz Óbuda múzeumai is csatlakoztak, részletes programok a heti bontásban olvashatóak.

Óbudai Búcsú Fő tér Óbudai Nyár

Óbuda egyik leghíresebb eseménye volt a főplébánia-templom védőszentjeinek búcsúja Szent Péter és Pál napján. Eredetileg a templom körüli területen rendezték, a szokásos árusokkal, sramlizene, mézeskalácsos, ringlispíl csábította az ifjabbakat és az idősebbeket egyaránt. Idén is várunak mindenkit Óbuda híres búcsújára.

NAGY ZENÉSZEK, NAGY SZERELMEK #Debussy – Bősze Ádám előadássorozata

A zenetörténet legismertebb zeneszerzői és az ő szerelmi életük. Illetve nem is: a legvonzóbb nők és férfiak, akikbe a legnagyobb zeneszerzők lettek szerelmesek.

Wagner, Mendelssohn, Puccini, Mozart, Brahms, Schumann, Britten, Liszt, Mahler és Beethoven – lehetnének ezek akár a főszereplők nevei is, de most csupán vezetéknevek, hiszen az általuk legvonzóbbnak tartott hölgyeken és férfiakon keresztül mutatja be Bősze Ádám a zenerajongók által oly kedvelt komponisták néha egyáltalán nem vonzó tulajdonságait.

HETI BONTÁS: 

június 24, péntek

16:00 MESTERSÉGE: GRAFIKUS 120 éve született Gönczi Gebhardt Tibor • kiállításmegnyitó

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

18:00 VADÁSZY DOMONKOS ZONGORA KONCERTJE Az ERANUS Támogatásokat Szervező Alapítvány javára Óbudai Társaskör

18:00 Óbudai Nyár nyitókoncert – Óbudai Danubia Zenekar Óbudai Nyár

18:00 Piknik Mozi – Mamma Mia! Fő tér Óbudai Nyár

19:00 Petruska @ Fellini Fellini Római Kultúrbisztró

20:00 Sub Bass Monster // KOBUCI KOBUCI

 

június 25, szombat

10:00 Helytelenek Társulat bábelőadás Fő tér Óbudai Nyár

11:00 Nemzetiségi nap Fő tér Óbudai Nyár

16:00 Múzeumok Éjszakája az Óbudai Múzeumban Óbudai Múzeum

16:00 Múzeumok Éjszakája az MKVM-ben Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

16:00 Múzeumok Éjszakája a Goldbergerben

16:30 Múzeumok Éjszakája az Aquincumi Múzeumban Aquincumi Múzeum

17:00 Múzeumok Éjszakája a Vasarely Múzeumban Vasarely Múzeum Budapest

18:00 NÖVÉNYCSERE a Múzeumok Éjszakáján Budapest Galéria

19:00 PASO // Kobuci // 06.25.

20:00 TÁRLATVEZETÉS a Múzeumok Éjszakáján Budapest Galéria 

 

június 26, vasárnap

10:00 Óbudai Búcsú Fő tér Óbudai Nyár

13:00 Óbudai Nyár – Játék az Esernyőssel– Társasjáték a Mit Játsszunk? Vlog csapatával Esernyős

16:00 Ami kimaradt…!!! díszlet, jelmez, báb, kiállítás tárlatvezetés az Esernyős Galériában

20:00 Másik János: Törd szét bennem ezt a készet (szóló-est) // KOBUCI

 

június 27, hétfő

18:00 Írók a korona alatt Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság – Óbudai Társaskör

19:30  Kontraszt LEMEZBEMUTATÓ // KOBUCI // vendég: Mester Csaba és barátai

 

június 28, kedd

20:00 MITSOURA koncert – KOBUCI Kert

 

június 29, szerda

19:00 FISCHER ANNIE EMLÉKKONCERT – Fischer Annie-ösztöndíjasok koncertje Óbudai Társaskör

19:00 Kéknyúl // Kobuci Kert

 

június 30, csütörtök

19:00 NAGY ZENÉSZEK, NAGY SZERELMEK #Debussy – Bősze Ádám előadássorozata Óbudai Társaskör 

19:30 Dánielfy Gergő és az Utazók + Maszkura és a Tücsökraj // KOBUCI Kert

 

ÓBUDA TOVÁBB ÉLŐ ÓKORI HAGYATÉKA

Mikor döntötte el, hogy a régmúlt megismerésének szenteli az életét?

Képzelje, soha eszembe nem jutott, hogy régész legyek! Erdélyből származom, gimnazista koromban kerültem Budapestre. Érettségi után egy könyvkiadónál kezdtem dolgozni, s beiratkoztam az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem-művészettörténet szakára. Ez sokáig a családomban sem tudatosult, hiszen minden nap munkába jártam. Egy vasárnapi ebéd alkalmával, amikor a dolog kiderült, meg kellett ígérnem Pista bácsinak – édesanyám nagybátyjának, aki numizmatikusként a kolozsvári egyetem professzora volt –, hogy egyik órájára feltétlenül bemegyek. Az igazat megvallva, halálosan untam.

Ahhoz, hogy az ember tandíjmentességet kapjon, elő volt írva, milyen vizsgákat kell letennie. Így kellett levizsgáznom ókorból másodév közepén, karácsony előtt, Alföldi András professzor úrnál. Rettentő szigorú ember volt, s én, aki minden nap délután ötig dolgoztam, egyetlen előadására tudtam csak bemenni. Nagyon megbotránkozhatott ezen, mert egy teljes órán át faggatott. Az volt a szerencsém, hogy akkoriban már nagyon érdekelt az ókor, és rengeteg klasszikus auktort olvastam, ami meglepte. Markomba nyomott hat tucat könyvet, s elmondta, mit jegyzeteljek ki a karácsonyi szünetben az akkor készülő könyvéhez. Amikor kinn, a folyosón a meglepetésből magamhoz tértem, letettem a könyvkupacot, amelynek legtetején ott hevert az indexem. Kinyitottam, és a vizsga minősítéséhez az volt beírva: „igen jeles”. Azt hittem, eltévesztette! Ráadásul a könyvek között volt angol, svéd és holland nyelvű is, s mivel ezeket a nyelveket nem beszéltem, gondoltam, visszaadom azokat. Bekopogtam, megszólítottam, de ő fel sem nézett. Megint megszólítottam, most már hangosabban, mire rám mordult: „Kisasszony, kérem ne kiabáljon, nem vagyok süket!” Mondtam, hogy a francia, olasz és német irodalommal nem lesz gondom, köszönöm szépen, de a többit visszahoztam. Ő azonban közölte, hogy feltalálták a szótárt, s ezzel részéről el is volt intézve. Végül mondtam, talán tévedni tetszett, mert az van az indexembe írva, hogy „igen jeles”. Erre – rá nagyon jellemző módon – rám nézett, és azt felelte: „Kisasszony, jegyezze meg, én sosem tévedek!”

Jól gondolom, hogy az ókor iránti érdeklődése egyenes úton vezette Óbudára?

Nem igazán. Egy ünnep alkalmával jártam először az aquincumi romterületen, Nagy Lajos professzor úr tartott itt egy kis bemutatót. Gyönyörű, hangulatos nap volt, melynek végén beültünk egy pohár borra a Krempl-malomba. Egész más világ volt még! A múzeumot a háborúban lebombázták, és csak 1947-ben nyitották meg újra. Abban az évben doktoráltam, s a vidéki múzeumok anyagában bekövetkezett háborús pusztítást kezdtem fölmérni. Mikor aztán férjhez mentem, nem tudtam tovább vállalni az állandó utazást. Egy esztergályos üzembe kerültem, ahol karácsonyfadíszeket és húsvéti ajándékokat festettem, amivel egyrészt sokkal jobban kerestem, másrészt otthon tudtam csinálni. Ám 1950-ben mindazokat, akiknek nem volt munkakönyvük, a dunaújvárosi erőmű építkezéséhez vitték dolgozni. A családom nagyon megijedt, hiszen a fiam éppen egyéves volt. Egyfolytában hívtak viszont az Aquincumi Múzeumba, ahol akkoriban egyáltalán nem volt régész.

A kollegám, aki onnan ment át a Nemzeti Múzeumba, közölte velem, hogy nagy ásatásokhoz embert keresnek Óbudára, de ne ijedjek meg, ha az íróasztalomon reggel a kakas kukorékol, és a székem mellett – ha szerencsém van – majd a bárány ül, de az is lehet, hogy a kecske.

Jót nevettem rajta. Aztán kimentem, és láttam, hogy a kakas pontosan ott ült az íróasztalon, a szék mellett a kecske, és bárányok legeltek mindenütt a romkertben.

Ami ma már elképzelhetetlen…

Mindig sok bajom volt azzal, hogy hogyan lehetne rendben tartani ezt a területet. Régen voltak még olyan környékbeli lakosok, akik boldogok voltak, ha az ember hagyta, hogy a füvet ingyen lekaszálják és elvigyék az állatoknak, a száraz gallyakat meg fűteni. A romokra nem lehet rámenni géppel, ez kézi munka, ami mind több gondot okozott. Algériában, ahol néhány hónapig egy nagy ásatást vezettem, láttam, milyen gyönyörűen néznek ki az ottani romok, és nem tudtam, hogyan érik ezt el. Aztán egyszer szemtanúja voltam, amikor jöttek a pásztorok a birkanyájjal, és lelegeltették az egész romterületet. Ott értettem meg, mekkora hibát követtem el, amikor annyi energiával és fáradsággal kiűztem a birkákat meg a kecskéket a múzeumból…

Nem sokkal azután, hogy ide került, megkezdődött Óbuda nagy újjáépítési korszaka. Mi volt az első jelentősebb munkája?

Az óbudai hajógyár is szovjet tulajdonba került, ahogyan minden valamirevaló magyar gyár, jóvátételben dolgozott a II. világháború után. Felújították, hogy hajókat építsen a Szovjetunió számára. Alatta húzódott viszont a hajdani Római Birodalom egyetlen olyan épülete, Pannónia császári helytartójának rezidenciája és hivatala, melynek minden helyiségéből fönnmaradt valami: falfestmények, mozaikok, stukkók, szobrok, használati tárgyak. Az ásatások 1950−56 között folytak, s a feltárt leletek valamennyi helyiség funkciójára fényt derítettek. Mindezekkel ma bármikor be lehetne rendezni ezt a több mint száz helyiséges római épületet. Akkoriban csak annyit lehetett elérni, hogy kimentsünk mindent, amit lehet. Az apróbb leleteket a múzeumba szállítottuk, a mozaikokat és falfestményeket az óbudai zsinagógában tárolták. Előkerült egy szentély, tizenegy feliratos oltárkővel, melyekből kiderült, hogy minden helytartónak hűségnyilatkozatot kellett tennie szolgálatba léptekor. Mindez ott áll kőbe vésve, névvel ellátva. Hihetetlenül értékes, egyedülálló történelmi dokumentum. Meg kellett azonban állnunk, mert nem engedélyezték a további ásatásokat. Született egy határozat, mely szerint a feltárt 130×120 méteres terület védett, tehát arra építkezni nem szabad. A római épület falai déli irányban tovább folytatódtak, de ott mi már nem dolgozhattunk. Egyik része fölött ott állott az úgynevezett „goromba kovácsok műhelye”. Ez egy, az 1850-es években épült hatalmas munkacsarnok volt, ami nem volt alapozva, tehát a padló alatt folytatható lett volna az ásatás…

Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal

Milyen volt a kapcsolatuk a gyár szovjet irányítóival?

Az irodai tennivalókat főként lengyel hölgyek végezték. Ők a háború alatt nálunk bújtatott menekültek közül kerültek ki, s minthogy oroszok által megszállt területről származtak, természetesen nagyon jól beszéltek oroszul. Igazgatónk, aki meggyőződéses pártember volt, sose merte magát előttük exponálni, egyszerűen nem mert bemenni az irodába, hogy az oroszokkal alkudozzon. Jól tudtak viszont e lengyel hölgyek franciául is, így aztán a folyamatosan fölmerülő vitás ügyekben én jártam el mindig. Kiderült, hogy a hajógyárba rendelt orosz mérnökök és szakemberek részére két lakóházat építenek a Kiscelli utcai posta mellett. A terveknek megfelelően megkezdték az alapozást, ott is előkerültek a római kori maradványok: két igen jó állapotban fennmaradt fürdő és vendégfogadó romjai.

Szerencsére a gyárat igazgató orosz főmérnök, akinek magának is ott lett később lakása, annyira lelkes volt és érdeklődő, hogy meg tudtam győzni az új lakóépület átterveztetésének szükségességéről. Sikerült azt is elérnünk, hogy a főváros kifizesse a különbözetet.

Így Pfannl Egon építészmérnök – aki roppant tehetséges tervező volt –, 1950-ben módosíthatta az épület tervrajzát. 1952-ben folyt az ásatás, egy évvel később kialakítottuk a romkertet, és 1954 tavaszán megnyílhatott a Táborvárosi Múzeum, az épület alagsorában az így megmentett kádfürdővel. Pfannl Egon zsenialitását dicséri, hogy ez volt az első olyan megoldás Magyarországon, amikor a védőépület nem ült rá úgy a romokra, hogy azokat teljesen kiszakította volna környezetükből.

A hatvanas években egy különleges kezdeményezés, az ún. Interstudex-ásatások keretében kezdődik meg a polgárváros titkainak feltárása. Mit jelent ez, és hogyan született az ötlet?

A főváros 1966-ban engedélyt adott a Dózsa Sportklubnak stadion létesítésére. A tervek szerint e stadion a római polgárváros nyugati területén épült volna fel. Hiába bizonygattuk, hogy ott is értékes romok lehetnek, hiszen a város falait már a múlt században ismerték, a légi felvételeken is jól látszott, és meg is lehetett ásni. Végül kaptunk egy néhány hetes „bizonyítási időt”. Miután itthon nincs annyi régész hallgató, a Műegyetemmel és hat külföldi egyetemmel olyan szerződést kötöttünk, hogy elfogadták, ha harmadéves építészmérnök hallgatóik nálunk töltötték el hat hetes gyakorlatukat. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a tanulmányi átlag alapján kellett végül válogatnunk. Minden ország csapata tizenkét főből állt, részükre az amfiteátrum mellett fölhúztunk egy ideiglenes lakóépületet. Már az első évben be lehetett bizonyítani, hogy a romok ott vannak. Előtte ugyanis hiába jött ki a száz tagú hatósági szemle, a rendőrségtől a tűzoltóságig mindenki, ahogy az elő volt írva, mert körülnéztek és nem láttak mást, mint egy szép búzamezőt vagy zabföldet. Ezzel aztán mindent le is lehetett állítani. A tábor viszont nagyon jól sikerült: egy hónapon át ástak a hallgatók, föltárták a romokat, majd két hét alatt felmérték, megrajzolták, és ideiglenesen le is konzerválták. Esténként beszélgetéseket, műsorokat szerveztünk az amfiteátrumban. Hosszú huzavona vette ezután kezdetét, minthogy a területet ki kellett vonni a mezőgazdasági művelésből, ami annak ellenére sem volt könnyű, hogy az Óbuda TSZ örömmel támogatta, hiszen ezen az ócska, köves talajon mindig is rossz volt a termés.

Fotó: Fortepan/ Gábor Viktor

Úgy tudom, egyszer még a polgárvárosi amfiteátrum is veszélybe került…

Egy téli napon azt vettük észre, hogy a honvédség bontja az amfiteátrum falait, a köveket teherautóra pakolja, és viszi a közeli vasúthoz. Hajnóczy professzorral kirohantunk, levertünk pár karót, és szögesdróttal nagy hamarjában körülkerítettük a területet, hogy megakadályozzuk. Kiderült, hogy valamelyik orosz laktanya építéséhez vitték a köveket. Ugyanígy tűntek el a föld színéről Aquincum akkor még magasan álló falai a középkorban, hiszen az ókori romok a világ legolcsóbb és legkényelmesebb kőbányái voltak. Ezt az „építőanyagot” most még számlázni is lehetett!

A hetvenes években még intenzívebb időszak következett, hiszen megindult az új lakótelepek építése a Flórián tér körzetében…

Olyan döbbenetes mértékű munka vette kezdetét, hogy 1973-tól minden erőnket oda kellett összpontosítanunk. Óbuda mint ásatási terület, egyszeriben annyira kusza lett, hogy az Akadémia egyetlen ásatási engedélyt adott csak ki, ami az én nevemre szólt. A kollégáimat felháborította ez a helyzet, amire soha korábban nem volt példa, és én magam sem akartam elvállalni. Nyugdíjba akartam menni arra való hivatkozással, hogy korábban volt egy balesetem. Végül azonban hosszas alkudozások után belementem a dologba. Máig hálás vagyok munkatársaim szolidaritásáért, hiszen soha egyetlen olyan pont nem volt, ahol ne ütköztünk volna össze valakikkel, miután lehetetlen összeegyeztetni egy építkezés és egy régészeti ásatás munkamódszerét. Pontos táblázatokban rögzítették az előzetes terveket, hogy mikor, kik, melyik területen dolgoznak. Természetesen ez már a legelső napon fel is borult, hiszen vagy a beton, vagy az emelődaru nem érkezett meg a kívánt helyre. Az embereket rögtön átirányították egy másik területre, ahol viszont mi még nem is jártunk. S valahogyan azt is ki kellett ügyeskednünk, hogy a leletmentésen túl a mi kutatási céljaink is teljesülhessenek.

Mi volt a legfontosabb kutatási cél ezen a területen?

A tudományos tervnek, amit Óbudán teljesíteni szerettem volna, abban állt a lényege, hogy keressük meg a római légióstábor helyét, mert rengeteg mindennek ez a kulcsa. Ez sikerült is, ám sok mindent, ami ezzel járt volna, már nem tudtam elérni. Nagyon szerettem volna, hogy a légióstábor és a katonaváros emlékei külön múzeumba kerüljenek Óbudán, a polgárvárosi leletek pedig maradjanak a jelenlegi múzeumban, a külső Szentendrei úton. Az Aquincumi Múzeum több mint százéves. Kuzsinszky Bálint, aki létesítette, minden feljegyzésében leírta, hogy ez csak egy kiállítóhely, ami restaurálásra, kutatásra nem alkalmas. Megszerezte a Károlyi-palotát, ám hamarosan azt is kinőttük. Éveken át rengeteg éjszakát beleöltünk abba az Országos Műemléki Felügyelőségnél és a Műszaki Egyetemen dolgozó kollégáimmal, hogy olyan épületegyütteseket jelöljünk ki, melyeket feltétlenül meg kell menteni.

Természetesen elsőként bontották le a legértékesebb részeket, s azokból, amiket manapság úgy dédelgetünk, bár a legkevésbé értékes épületek, még most is mennyi érdekesség derül ki. Gondoljunk a Kolosy tér és Bécsi út között található kis házsorokra.

Saját ásatási irodámat is azért költöztettem át néhány évenként újabb lebontandó épületekbe, hogy legalább azokat meg lehessen tartani egy darabig. Mindig abban bíztam, hogy egyszer létrejöhet egy múzeum, ám vagy éppen a saját vezetésünk nem támogatta, vagy más, sokkal ügyesebb személyek megelőztek minket. Ezért tartom kivételes képességű embernek Zsigmond Attilát, aki a Lajos utca 158. szám alatti épületet megszerezte előlünk a Budapest Galéria számára, s ez legalább máig dísze maradt Óbudának.

Régi kérdés, örök talány, hogy miért is ezen a területen kellett lakótelepeket felépíteni, ahol az értékes ókori romok létezése régóta tudható volt…

Az volt a koncepció alapja, hogy minél több lakást lehessen közművesített területen elhelyezni. Azért nem a Bécsi út külső területein található üres mezőkön építkeztek, mert azokat közművesíteni kellett volna. S hogy mennyire volt ez szakmailag megalapozott? Vannak olyan felvételeink, melyeken látszanak a római kori vezetékes folyóvízzel ellátott WC-k, felettük meg a kis fabudi, ami akkor még minden óbudai házhoz hozzátartozott. Ilyen volt tehát ennek a területnek a közművesítése még 1960 táján is, és ezért nem értettem soha, miért nem lehetett a lakótelepet kicsit kijjebb építeni.

A közvélemény számára talán a légiótábor központi épületének, a princípiának a fölrobbantása volt a leginkább felháborító eset. Mit lehetett ezzel a helyzettel kezdeni?

Sajnos abban a cirkuszban már csak annyit lehetett elérni, hogy az épület három pontját megmentsük. Úgy okoskodtam, hogy ebből a három pontból, amíg világ a világ, bármikor vissza lehet szerkeszteni ezt a négyszög alaprajzú parancsnoki épületet, amit az egész Római Birodalom területén szabvány alaprajz szerint építettek. Ez ugyanis nem pusztán egy díszkapuzat volt, hanem itt volt a tábor legesleglényegesebb alappontja, a groma. Ezen egy függő ónnal jelezték azt a pontot, ahonnan nemcsak a tábor területét lehetett visszamérni, hanem a provincián belüli távolságokat is. A három megmentett falcsonk közül egy sarokrész a presszó területére került. Az első húsvét alkalmával egy aranyos, hatalmas méretű csokoládé nyuszi üldögélt a római fal tetején, a fülén egy óriási piros masnival. Karácsonykor karácsonyfa került rá, végül aztán italállványként végezte. Mindegyikről csináltam fényképet. Ma már semmi nem látszik belőle, de remélem, hogy valahol, valami falak mögött megvannak még ezek a romok…

Fölmerül az emberben, vajon mennyi titkot őriz még Óbuda földje?

Hosszú időn át az volt a vezérelv, hogy ha nem tudjuk gondozni a romokat, hagyjuk inkább a föld alatt őket. Hiába. Számtalan visszatemetett romot tartunk nyilván úgynevezett műemléki topográfiákban, de ezek között legalább öt vagy hat olyan van, amelyik megszűnt anélkül, hogy bárki észrevette volna. Egy ekkora városban, mint Budapest, manapság iszonyatos mennyiségű földmunka folyik állandóan, és olyan technológiákkal, hogy föld alatt nyomnak át csöveket. Engedélyhez van ugyan kötve, hogy hol visznek keresztül egy gázcsövet, mégsem állíthatunk őröket minden egyes rom mellé. Óbuda egy régész számára munkaterület, és biztos, hogy az ember életének munkahelyén eltöltött része nem kevesebb, mint a családjával eltöltött idő. Különösen, hogy voltak olyan időszakok a nagy állami beruházások idején, az új lakótelepek földmunkáinál, amikor az egy karácsonyestét kivéve, még télen is minden nap kinn dolgozott az ember.

Érdekel, hogyan viszonyultak a környékbeli lakosok az intenzív ásatási munkákhoz?

Miután mindig őrületes tempóban kellett az embernek hajtania a csapatot és önmagát, a közvélemény tájékoztatására sose jutott idő. Persze pénzünk sem lett volna rá, hiszen ez nálunk nem szokás. Pedig olyan, nagy volumenű várostörténeti ásatásról volt szó, amely óriási dokumentációs anyagot szolgáltatott a Pannónia-kutatáshoz és az egész Római Birodalom történetéhez. Például Londonban a City átalakítási és modernizálási munkálatai alatt a mi feltárásainkkal egy időben azt csinálták, hogy az ásatási területet azonnal körülkerítették állványokkal, galériával, odavitték az iskolásokat és az érdeklődőket, s mindenki belépti díjat fizetett, hogy láthassa, mi történik. Elmondták, miért folyik a munka, mi az értéke, s mi újat fog hozzátenni Anglia történetéhez. Tájékoztatták tehát a környékbelieket, akiknek azért mégiscsak kellemetlen, hogy kerülgetniük kell a különböző árkokat. Ha volna annyi százasom, ahány dologgal, a tintatartótól kezdve a legkülönbözőbb tárgyakig, megdobáltak bennünket Óbudán az első időszakokban, akkor most egészen jól állnék anyagilag.

Az emberek dühösek voltak, úgy tudták, hogy a régészek miatt nem halad elég gyorsan az új építkezés, és tájékoztatás híján mindezért a múzeumot okolták, persze többnyire igaztalanul.

Elkötelezett régészként azt sem lehetett könnyű megélnie, ami a Flórián téri aluljáróval történt néhány év elteltével.

Mindegyik kis szabadtéri múzeumunkkal ugyanaz a probléma. Miután 1984-ben megnyitottuk az aluljárót, egyetlen idelátogató külföldi kollégánk sem hitt a szemének, mondván: hogyan mertük így, berendezve átadni a forgalomnak. Elmondták, hogy náluk réges-régen összetörtek, összefirkáltak volna minden üveget és magyarázó táblát. Olyan jó érzés volt tudni, hogy ez nálunk nem fordulhat elő. Néhány évre rá aztán itthon is teljesen kilátástalanná vált a helyzet. Meg kell élnem, hogy visszájára fordulnak az akkori legkorszerűbb műemléki megoldásaink. 

Ha ma visszagondol az Óbudán végrehajtott sok évtizedes régészeti munkájára, a sikerekre és kudarcokra, mit mutat a mérleg?

Sok szerencsével sikerült évtizedek leletmentéseit úgy irányítani, hogy láthatóvá váltak Óbudán, az Árpád hídi felüljáró körzetében és Pesten, az Erzsébet híd mellett a római kori települések romjai. Ma tehát a modern város szívében, kis romkertekben álló ókori emlékek jelzik Buda és Pest kétezer éves történelmi városmagját. Hazánkban a régészet mint szakma a reformkorban indult útjára. Magyarország nemcsak szembesülni akart a saját történetével, hanem önállóan úgy állni ki Európa elé, hogy 2000 éves múltját fölmutatja. A cél ugyanis az volt, hogy Európa bennünk ne a kultúrátlanul-szervezetlenül érkezett lovasnépet lássa, hanem azt a népet, mely saját értékeibe olvasztotta a hajdanvolt ókori birodalom tovább élő hagyatékát. Ha ebből csak morzsákat mentünk is meg, már csináltunk valamit. Erre tettem fel az életem.

Dr. Póczy Klára 85 éves korában, 2008-ban hunyt el.

Latinos szervezettség

Mikor kezdődött a kapcsolatod a Múzeummal?

2000-ben jöttem ide, ahogy befejeztem az egyetemet. Korábban is dolgoztam itt: elsősorban Zsidi Paula ásatásain, egy korábbi feltárás anyagából írtam a szakdolgozatomat, már a diplomaírás közben is itt dolgoztam, és ez így is maradt. Római kori városszerkezet, várostörténet, ipar, kereskedelem – ezek a témakörök érdekelnek, ezekről publikálok, a doktorimat is ebből írtam. Elsősorban a római kor régészete, az ásatások, az ezzel kapcsolatos leletek feldolgozása az, ami tudományosan közel áll hozzám, de mindjárt a legelején nyilvánvaló volt, hogy egy múzeum nem csak erről szól.

Ha egy régészeti kutatóintézetbe megy az ember dolgozni, ott valóban a tudománynak élhet, de egy múzeum ennél többet kíván.

A korábbi vezetők is tudták ezt, és minden szempontból magas szinten irányították az intézményt. Gondolok itt Póczy Klárára vagy Zsidi Paulára, akik nagyon jó kutatók voltak, és ezzel együtt jól tudtak kommunikálni a látogatókkal is. Így nekünk is természetes volt, hogy nemcsak tudományos munkát végzünk, hanem az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztő, tudásátadó feladatokat is ellátjuk. Már a kezdetek kezdetén bekapcsolódtam a tárlatvezetésekbe, és lassan megtanultam, hogy egészen másképp kell a látogatókkal és a tudományos világban kommunikálni.

Ha más témáról lenne szó, azt mondanám, hogy kevesebb latin kifejezést kell használni, de itt…

Az ember próbál közérthetően magyarázni, olyan párhuzamokat és analógiákat hozni, hogy megértse az átlagember, de ez nem jelenti azt, hogy nem bújtatunk el benne latin kifejezéseket – pontosan azért, mert ennek van egy oktatási funkciója is. Amikor azt mondom, hogy egy római kori piac – aminek szép latin neve, macellum ismerős lehet az olvasónak, mert legutóbb az Anzikszban pont erről írtam –, az ókor bevásárló központja, akkor az azért hasznos, mert ez így megragad a látogatókban. Tehát érdemes a mai korral olyan párhuzamokat találni, amik segítik azt, hogy a tőlünk viszonylag távol lévő kultúrát is megértsék és befogadják. Összességében a múzeum tudásátadó funkciójával könnyen tudok azonosulni, mind a mai napig sok tárlatvezetést vállalok. 

A pandémia elején azt láttuk, hogy belekezdtél egy videós bejelentkezés-sorozatba. Mik a tapasztalatok? Érdemes folytatni, szerves részévé válik a múzeum működésének a járvány elmúltával is?

Szerintem ez egy nagyon jó kezdeményezés volt, nemcsak én voltam benne, hanem több régész, közművelődési kolléga is csinált hasonló jellegű videókat. Arra jöttünk rá, hogy pótolnunk kell azt a személyes jelenlétet, ami a pandémia miatt megszűnt. Ezek jellemzően ásatási bejelentkezések voltak: miközben a múzeum megítélése nagyon pozitív, amit sikerült hosszú, szívós munkával elérni, addig a régészeti ásatásokról még mindig az a többségi vélemény, hogy ez felesleges úri passzió, csak hátráltatják az építkezéseket.

Pontosan az ilyen bejelentkezések tudják egy kicsit közelebb hozni az érdeklődőkhöz azt, hogy mit is csinálunk igazából, mi értelme van a régészetnek.

Mit adnak nekünk a rómaiak? Szándékosan jelen időbe tettem a klasszikus, Brian életéből származó kérdést: mi az értelme foglalkozni a rómaiakkal ma, 2022-ben?

Képesek voltak nemcsak a Földközi-tenger medencéjét, hanem gyakorlatilag szinte egész Európát egy államba szervezni. Egészen elképesztő képességük, amiből ma is tanulhatunk: következetesen és profin tudtak szervezni. Fontos, hogy az a fajta technikai felkészültség és a közigazgatás profi megszervezése, ami jellemezte őket, ne merüljön feledésbe. Beszélhetünk a jogrendjükről, ami a mai napig alapja az európai jogrendnek. A városi kultúra kialakulása, a városszerkezet, a városépítési elvek kialakulása Európában a nevükhöz fűződik. Amikor ezeket kutatjuk, akkor egyrészt a társtudományoknak is adunk információt, tudást, másrészt a városi ember, az állampolgár tudatosabb gondolkodásához, identitásához is hozzájárulhatunk.

Amikor ránézünk a római romokra, akkor többnyire a fehér, lepusztult követ látjuk. Amikor te ránézel, nemcsak ezt látod, hanem felépül a fejedben, hogyan nézett ki, mi miért van a helyén: a muzeológusok, tárlatvezetők abban segítenek a látogatóknak, hogy nekik is kialakuljon egy kép, ami több, mint a fehér romok. El lehet egyáltalán valahogy mondani, hogyan nézett ki ez a város?

Pontosan ez a feladata a múzeumnak és a közönségkapcsolati munkatársaknak, hogy azt, amit romnak lát a látogató, esetleg egy értelmezhetetlen labirintusnak, mi élővé tudjuk változtatni számukra.
Minden vezetésen az első kérdések egyike szokott lenni, hogy miért nem építünk vissza, miért nem rekonstruálunk jobban.

Több oka is van ennek, ha ezeket végiggondoljuk, máris jobban belelátunk a régészet-muzeológia munkájába.

A legegyszerűbb válasz az, hogy nehéz visszaépíteni valamit, amiből csak ennyi van, hiszen azt sem tudjuk néha, hol az ajtó, nemhogy az ablak, vagy egyáltalán meddig tart egy ház. A rómaiak háromszáz éven át össze-vissza építették, átépítették, összevonták, szétszedték az épületeiket; ahhoz, hogy pontosan meg lehessen határozni, hogy egy ház meddig tart, milyen fázisai vannak, hogyan nézett ki, egy-egy házra öt-tíz évet rá kéne szánni az életünkből, ami sajnos nem kivitelezhető. Az is probléma, hogy mivel egy házat sokszor átépítettek, el kéne tudni dönteni, melyik verziót akarjuk ebből bemutatni. Vagy csináljunk egy olyan kevercset, ami soha nem is létezett? Nem mindegy, hogy egy területnek a római kor kezdeti időszakának megfelelő állapotát mutatjuk be, vagy a végét, mert a kettő között nagy különbség van. 

Van még egy bökkenő: azoknak a házaknak, amiknek csak a romjait látjuk, soha nem is voltak teljesen kőből. Sok esetben csak a lábazatok készültek kőből, a felmenő falaik vályogtéglából voltak, amit festettek, tehát nem nagyon lehetett azt látni, hogy miből vannak. Ezek többnyire egyszerű sátortetős, kicsi ablakkal ellátott épületek. 

Azért – felismerve a látogatói igényt és hogy érzékeltetni tudjuk ezt az összetett problémát – próbálunk több mindent rekonstruálni, egyrészt fizikálisan pár épületet a romkertben, például a Festőházunk is ilyen, másrészt virtuálisan. De nem áll szándékunkban visszaépíteni az egész várost, mert ha felépítünk valamit, ott egyrészt soha többé nem tudunk kutatni, másrészt olyasvalamit építenénk, ami jó eséllyel abban a formában sohasem létezett.  Márpedig mi rendszeresen ásunk újra épületeket és nagyon érdekes dolgokat szoktunk találni, sok új információval gazdagítva tudásunkat Aquincumról. Magam például ástam már két kolléga után ugyanazt a területet a polgárváros területén, az egyik kolléga a XIX. század végén, a másik 1944-ben, én pedig 2004-ben. És noha mindkét elődöm a maga korában nagyon profinak számított, jómagam sokkal több új információt nyerhettem abból a néhány helyiségből: nem azért, mert ők kevésbé felkészültek, vagy ügyetlenebbek lettek volna, hanem mert egész más módszerekkel dolgozunk. Ha ide most felépítünk valamit, akkor a jövő generáció nem fog tudni hozzányúlni, pedig lehet, nálunk sokkal okosabb, felkészültebb régészek lesznek, lehet, hogy már 10-15 év múlva – tehát a kutatás számára is nyitva kell hagyni ezeket a részeket. Ezek a romok nem a saját tulajdonunk, hanem közös kulturális örökségünk, nem megújuló energiaforrás. Amire lehetőség szerint úgy kell vigyáznunk, hogy úgy adjuk tovább, ahogyan megkaptuk. Azért jók a virtuális rekonstrukciók, mert azokat lehet változtatni az új kutatási eredmények alapján.

Egyre kevésbé állnak meg önállóan a kiállítások, egyre kevésbé lesz a jövőben hagyományos, statikus múzeumlátogatás.

Egyre több rendezvény lesz és élményszerű bemutatás, ami élővé teszi azokat a tárgyakat és városrészeket, ahol vagyunk, erre mindenképp lehet számítani, ahogy a virtuális rekonstrukciók előtérbe kerülésére is. Anyagi és más okokból ez utóbbi a legegyszerűbb módszer, és nem is annyira kihelyezett képernyők formájában, inkább saját telefonon vagy a bejáratnál kapott kis tableten egy applikáción: amit kint romként lát, azt látja felépítve. Az az applikáció, amit a mostani pályázat keretében fejlesztettünk a Kórház utcára és a Nagyszombat utcai amfiteátrumra, már ezt a tendenciát mutatja. 

A mai világban ötven évbe több társadalmi és építészeti stílusváltás is belefér.  A rómaiaknál a technika nem változott ilyen gyorsan, de ötven év még ott is elképesztő változásokat hozott, például közben volt egy háború…

Volt, hogy komplett táborokat helyeztek át. A Flórián téri katonai tábor, ami nagyjából az I. század legvégétől a III. század végéig ugyanazon a helyen állt, azért egy picit mindig mozgott. Először fa-földkonstrukciós tábor volt, nem kőből építették fel, aztán az egészet eltolták, más formája lett, elkezdtek bele barakkokat építeni, de ezeket már kő alapokon, és állandóan átalakították. Például a Kórház utcai kapu sokkal későbbi korszakát mutatja be a tábornak, mint a Flórián tér többi része. Aztán az egész tábort úgy, ahogy van, elhagyták és kiköltöztek a Duna-partra, és a Szentlélek tér környékére felhúztak egy másik tábort, amiből persze semmit nem látunk, mert föld alatt van az egész, mindössze az Aquincum Hotel parkolójában láthatjuk bemutatva a déli erődfal egy szakaszát.


Később ezt a korábbi tábort, amit majdnem háromszáz évig használtak, meghagyták hátországnak. Ami most a Fürdőmúzeum, eredetileg a tábor nagyobbik fürdője volt. De miután innen a tábor kiköltöziött a Duna-partra, a hátramaradt fürdőt átépítették, és valószínűleg palotaként működött tovább, mert közben a szigeti helytartói palotából kiköltöztették a helytartót az állandó áradások miatt.

A rómaiak úgy építettek át, hogy az előző házat alaposan visszabontották. Nem ez volt a szándékuk, de alaposan megnehezítették ezzel a régészek dolgát.

Az Aquincumi múzeum működésének kiemelt időszaka a Florália ünnep. Hogy alakult ez így? Mennyire kreált vagy mennyire létező hagyományhoz kötődik?

A rómaiaknak folyamatosan voltak ünnepei, gyakorlatilag az év teljes időszakában a különböző, főként a mezőgazdasági tevékenységekhez kapcsolódó ünnepeket tartották, illetve a különböző harci cselekmények, a kürtök megtisztításától az első hadüzenet küldésén át a háborúk lezárásáig mindent meg lehetett ünnepelni, és mindent meg is ünnepeltek. Sok vallási ünnep is volt, természetesen a megannyi istennek és istennőnek szentelve. Az, hogy Aquincumban a Florália lett híres, annak több oka van. A múzeum több mint harminc évvel ezelőtt indította el, teljesen egyedülálló módon azt a kezdeményezést, hogy érdemes visszahozni az eredeti római ünnepköröket. A múzeum szerette volna a hétköznapi római életet is bemutatni, ehhez az ünnepek erős segítségnek bizonyultak. Ennek köszönhetően került előtérbe a Florália is, ez egy látványos tavaszünnep volt a rómaiaknál játékokkal, felvonulásokkal, ami több napig is eltartott. Ez az, ami nálunk összefüggött minden évben a múzeumi évad nyitányával, mert a múzeum télen zárva volt. Mi mindig arra törekedtünk és egyre szigorúbban törekszünk ma is arra, hogy ez ne valami búcsú vagy kommersz fesztivál, hanem kimondottan a római korra koncentráló, témakörhöz kapcsolódó eseményeket bemutató rendezvény legyen. Nálunk nincs mézeskalács szív, meg kakasos nyalóka, igyekszünk autentikusak lenni.

Azért gatyát fel lehet venni a tóga alá?

Azt azért fel lehet, de tóga, vagy tunica legyen. Az autentikussághoz tartoznak az áldozati szertartások, a hagyományőrzők jelentős és komoly részvétele a munkában, az általuk szervezett gladiátorjátékok, katonai felvonulások. A Florália mára nemzetközi hírű fesztivállá nőtte ki magát, sok külföldi látogatót is vonz, akik kifejezetten ezért jönnek Aquincumba. A Florália sikerén felbuzdulva más római és helyi ünnepet is bekapcsoltunk a múzeumi működésbe: a téli napfordulóhoz kapcsolódó Saturnáliát, vagy a Samhaint, a kelta halloween megünneplését, korábban a Vinaliát, a római borünnepet. Élmény, élvezet és tudásátadás kapcsolódik őssze az ókori ünnepek felelevenítésekor, és pont ezt szeretnénk elérni Aquincumban.


Azt gyanítom, hogy a múzeummal szemben, a Szentendrei út túloldalán, ahol most az a susnyás van, ott is lennének romok, ott folytatódna a város.

A Szentendrei út, ami többé-kevésbé a római úton fut, nagyjából felezi a várost: a másik oldalon is voltak már feltárások, sok talajradaros felmérést végeztünk. Pontosan tudjuk, hol vannak az utcák, az épületek, a városfal, ismert a másik oldal is. Hogy azt mikor lehet feltárni, vagy bevonni a múzeumi tevékenységbe, az jó kérdés, nyilván azt is a régészeti park részévé lehetne tenni, de nem látom realitását annak, hogy a következő 20-30 évben ebből bármi megvalósuljon.

Egyébként mi úgy gondoljuk, hogy nagyon jó helyen vannak a romok a föld alatt, kell a jövő generációnak is hagyni kutatni valót.

Több javaslattal is éltem – eddig nem nagyon talált meghallgatásra –, így például azzal, hogy nagyon jó közparkot is lehetne csinálni ott: egy olyan tematikus parkot, amelyben kirajzolható a római utak, utcák útvonala, kihelyezhetők a környékre magyarázó táblák, hogy mi minden van a lábunk alatt.

Az utóbbi évtizedekben három női igazgatója volt ennek az intézménynek. Szerinted ez meglátszik?

Nem vagyok feminista, nem hiszem, hogy ezen múlik bármi is. Voltak ennek a múzeumnak férfi vezetői is, akik tényleg életüket és vérüket adták Aquincumért. Kuzsinszky Bálint gründolta össze egyáltalán a múzeumot, ha ő nincs, akkor ma nincs a fővárosnak önálló régészeti múzeuma. Ő kellett ahhoz is, hogy az Aquincumi Múzeum egyáltalán megépüljön. Kétségtelen, hogy az utóbbi időszakban sokkal több női régész van a szakmában, mint férfi.
Inkább arról tudok beszélni, hogy milyen jó csapata van a múzeumnak, és ez mennyire inspiráló közeg tud lenni. Mondok egy példát: van egy villanyszerelőnk, aki annyira szívügyének érzi a múzeumot, hogy kitalálta és meg is valósította, hogyan tudnánk a római lakóházban műtüzet rekonstruálni, hogy az profi legyen. Senki nem kérte erre, teljesen magától találta ki, és tele van további ötletekkel. De ez vonatkozik a régész kollégákra is, meg a közönségszolgálati munkatársakra is, mindig jönnek az ötleteikkel, nyilván ezeket mindig megbeszéljük, de nekem nem kell nógatni őket. Arra is büszke vagyok, hogy az ötletgazdagság nem megy a profi munka rovására, ugyanakkor szervezésben is nagyon jók vagyunk. Lehet, hogy tényleg tanultunk valamit a rómaiaktól?

MUSTRA

  1. Nyári Móka 1. Óbudai Platán Könyvtár – Óbudai Platán Könyvtár

Meglepetés mesékkel, mondókákkal, kreatív és ügyességi játékokkal várják az 5-8 éves gyerekeket háromalkalmas foglalkozás-sorozaton! Az első alkalom témája: A KÖNYVTÁR. Bármelyik alkalmon külön-külön is részt lehet venni. 

  1. AZ ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR SZÜLETÉSNAPI KONCERTJE Óbudai Társaskör

Az Anima Musicae Kamarazenekar 2010. június 20-án tartotta bemutatkozó hangversenyét az Óbudai Társaskörben. Az azóta számos nemzetközi sikert is elért együttes minden évben itt ünnepli születésnapját. A zenekar repertoárja rendkívül színes mind stílusok, mind műfajok tekintetében, amit ezeken a születésnapi alkalmakon igyekeznek is megmutatni.

  1. Kobuci Táncház // Fanfara Complexa // Kalász Banda 

A koncerten a Kollár-Klemencz Kamarazenekar hangolja rá a közönséget a walzer és a mars ritmusára, majd fellép a könyvbemutatón már bemutatkozó, újhartyáni Sváb Parti Zenekar, hogy megmutassák zenei kapcsolódásaikat és az Öreg Banda örökségét. Zene az erdőből, sramli Újhartyánból, sör, fröccs és jókedv Óbudáról.

  1. Terasz Live – A Bence kalandjai Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft.

Bence dalain keresztül egy sajátos hangzásokkal, kifejező képekkel teli, álomszerű világba csöppenünk, ahol régi és új költők versei éppúgy teret kapnak, mint a szerző saját szövegei. A szó legjobb értelmében andalító, néhol kifejezetten melankolikus, néhol pedig játékosan vidám zene egy őszinte lenyomat a zenész gondolatairól.

  1. Cinema Musica S01E04: Jackie Brown Fellini Római Kultúrbisztró

Quentin Tarantino filmjei legendásak, és ehhez a melléjük válogatott zenei paletta is jócskán hozzájárul. Hétfő délutáni filmzenei szekció a mester ’97-es művét teszi fel a lejátszóra, olyan kultikus hangokat szólaltatva meg, mint Bill Withers, Johnny Cash, Bobby Womack, vagy a The Brothers Jhonson.

 

június 19, vasárnap

11:45 TÁRLATVEZETÉS: Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa Szépművészeti Múzeum 

16:00 Országos Beatles Találkozó 2022 (Paul McCartney 80) – Kobuci The Bits

17:00 Lidokain Klub – Naga, Peter Bernath, Zvezda Beta – A38 orrterasz

18:00 Szalóki Ági és a Budapesti Vonósok Budapesti Vonósok/Budapest Strings Óbudai Társaskör

 

június 20, hétfő

17:00 Cinema Musica S01E04: Jackie Brown Fellini Római Kultúrbisztró

19:00 AZ ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR SZÜLETÉSNAPI KONCERTJE Óbudai Társaskör

 

június 21, kedd

14:00 Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF) 

17:00 BackTwoBack Stop Thinking – A38 Hajó

17:00 Nyári Móka 1. Óbudai Platán Könyvtár – Óbudai Platán Könyvtár

19:00 Borvirág Borklub Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

20:00 Petőfi Klub: Hajógyár x A38 / Bocskor Bíborka portrébeszélgetés / Magashegyi Underground minikoncert

20:00 Dresch Húros Quartet // KOBUCI KOBUCI

 

június 22, szerda

11:00 Amikor a filmek még némák voltak | Tárlatvezetés gyerekeknek az Art deco-kiállításban

Magyar Nemzeti Galéria

17:00 HØT SPØT 2022 / Every Wednesday / A38

18:00 ​​Terasz Live – A Bence kalandjai Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft.

18:00 Mazsike Díjátadó Magyar Zsidó Kulturális Egyesület – Óbudai Társaskör

20:00 Kollár-Klemencz Kamarazenekar Öreg Banda estje – KOBUCI

 

június 23, csütörtök

17:00 Fine Selection #124 ● Negyednégy ● A38 Bow Terrace bedroom 

19:00 KYIV NON OBJECTIVE space and belonging Vasarely Múzeum Budapest

19:00 Kobuci Táncház // Fanfara Complexa // Kalász Banda KOBUCI

21:00 Esernyős Kertmozi – Annette

 

Ha megtiportad, edd is meg!

Idén úgy fest, hogy az emberiséggel ellentétben a tavasz legalább rendesen viselkedik, és nem késik heteket, mint tavaly. Persze ettől még lehet aggódva figyelni a hirtelen pattanó rügyeket és magunkban elsiratni az őszi kökényszüretet, vagy túl korán nekiindulni a bozótosnak, és elkeseredve legyinteni, hogy most is kimarad a kucsmagomba-szezon, pedig csak türelemmel kéne lenni – de az ugye nincs.
Vannak viszont azok a zöldek, amik valahogy megérzik a gyűjtögető életmódot folytató embert (a továbbiakban GYÉFE) belülről feszítő halk hisztériát és megnyugtatásul akkor is kibújnak az avar alól, ha még előfordul havas eső és csúf tavaszi november. Aztán jön az április vége- május és a GYÉFE elfelejti a hisztit – ha másért nem, azért, mert addigra felélte az első néhány adag friss pitypangsörét. 

A következőkben azokat a – viszonylag könnyen felismerhető – korai növényeket veszem sorra, amelyek még a szamócaszezon előtt csillapíthatják a klorofill iránti pusztító éhséget és gyűjtögetési vágy okozta mohóságot. Előre szólok, hogy nem mind lesz igazán finom – valamit valamiért –, de azért az őzsalátát ezúttal is meghagyjuk az őzeknek! 

Elő a salátástálat!
Méghozzá a leginstakompatibilisebbet, mert tényleg nagyon menő lesz! Persze, ha nem szánsz egy egész napot a gyűjtögetésre, akkor muszáj lesz valami alap hozzá, amit a piacon lehet venni – mondjuk madársaláta vagy fejes saláta, ha már lehet valahol találni. A rukkola finom dolog, de ebben a keverékben elnyomná az összes többi összetevő ízét. A jégsaláta persze adná magát, de sajnos én utálom – életemben talán kétszer sikerült olyat kóstolnom, aminek nem volt hipóíze.
Kezdjük a legegyszerűbbel: a csalánt mindenki megismeri, még pici korában is. Ha másként nem megy, hát nyúljunk bele, onnantól egyértelmű lesz a helyzet. Jó, én mondjuk perverz vagyok ilyen szempontból, de kifejezetten szeretem nyersen a zsenge leveleit: a száj nyálkahártyája letompítja a csaláncsípés okozta égő bizsergést, de azért rendesen érzi az ember, hogy él, úgyhogy csak módjával használjuk, inkább csak fűszernek. Annak viszont nagyon vicces.
A salátaboglárka minden más előtt kibújik az avarból: kicsi, fényes, szív alakú levelei vannak és nincs különösebb íze – de legalább rossz sincs. A salátánk tömegnövelőjének tökéletes. Összekeverni egyrészt az ibolya leveleivel lehet, de ebben az esetben nincs semmi gond, mert azok is ehetőek. A mocsári gólyahírtől viszont különböztessük meg – a formájuk ugyanolyan, csak a gólyahír sokkal nagyobb és mérgez, de cserébe keserű és csípős is az íze. Biztos, ami biztos, a salátaboglárkát inkább gyűjtsük száraz helyen: ha cuppogós a talaj, nagyobb valószínűséggel futottunk bele inkább gólyahírbe.
A medvehagymát szintén mindenki ismeri – ha másként nem, akkor kisiparinak mondott pogácsák fűszereként. A híradások minden tavasszal felkapják, hogy milyen könnyű összekeverni a gyöngyvirággal, amit hosszú évek óta képtelen vagyok megérteni: a medvehagymának olyan intenzív fokhagymaillata van, hogy összetéveszthetetlen egy szinte szagtalan másik levéllel. Ráadásul nagyon ritka, hogy ugyanazon a helyen élnének – bár előfordul, pláne kiskertekben. Ezt is inkább csak fél-egy maréknyi mennyiségben keverjük a salátába, különben napokig fokhagymaszagunk lesz.

A szamócalevél viszont jöhet bármilyen mennyiségben: mindegy, hogy csattogó vagy erdei szamóca, a levele frissen és szárítva is nagyon finom. A jellegzetes (most minden botanikus takarja el a szemét, mert nem ezek a valódi szakkifejezések, csak így plasztikusabb a leírás) cakkozott széle és a bordázottsága miatt nehéz mellényúlni és mást szedni helyette. Tényleg pont úgy néznek ki a levelek, mint a klasszikus eperé (ami szakszóval pedig szamóca, de hagyjuk). 
A következő, csodaszerként tisztelt tömegnövelő lehet a porcsin: ez az a vastagszárú, kúszónövényként növő gizgaz, ami még a Hungária körúton is kinő a járdaszegélyek repedéseiben. Természetesen ne onnan szedjük össze, de ha már belebotlunk, ott ne hagyjuk: szív- és érrendszeri problémák megelőzésére használják, öregedésgátló hatását vizsgálják,  és még finom is. Figyelem, közeli rokona, a porcsinrózsa vagy közismertebb nevén a kukacvirág csak dísznövény és nem ehető!
Haladóknak nagy szeretettel ajánlom a podagrafüvet és a barabolyt is, mert mindkettő különleges, fűszeres ízű zöldfűszer, ami a lelőhelyein tömegesen fordul elő, de annyira hasonlítanak az összes többi, bokrosan növő általános erdei talajtakaró növényre, hogy a meghatározásukra írásban nem tennék kísérletet. Ha valaki kíváncsi és elszánt, egy rendesen működő növényhatározó applikációval induljon neki a terepnek, és csodákban lesz része – de előre ezekért nem vállalnám a felelősséget.
A kóstolgatással is óvatosan bánjunk: olyan növény azért nagyon kevés van Magyarországon, mint az Éhezők Viadalának éjfürtje, azaz amiből egy picikét a szájunkba véve, aztán gondosan kiköpködve súlyos mérgezést kapnánk, de azért előfordulhatnak. A gombák között meg aztán pláne! De a sima zöld levelek is okozhatnak igen kellemetlen meglepetéseket: mondjuk ha valaki óvatlanul megcsócsálja egy kontyvirág gyönyörű levelét, az egy jó fél órán keresztül köpködni fog: a magas oxálsavtartalma először teljesen lezsibbasztja, aztán hosszú ideig csípi-marja a száját. 

Töltsük fel a fűszerespolcot!
Ha már eleget próbálgattuk, hogy milyen lehet őzikének vagy vadnyúlnak lenni, és már a fülünkön jön ki a porcsin, de túlságosan rákapunk a gyűjtögetésre, van megoldás! A tavaszi zöldek között szerencsére egy csomó olyan növény is van, ami szárítva is megőrzi az aromáját, így nyugodtan űzhet tovább minket a vadászszenvedély.
A legelső dolog, ami kibújik a levelek alól és ehető, az a zamatos turbolya. A levelei nagyon hasonlítanak a petrezselyemhez, csak élénkebb zöldek és tapintásra puhábbak, megdörzsölve pedig erős ánizs illatot árasztanak. A franciák odavannak érte, olyannyira, hogy a bouquet Garni egyik alapösszetevője, de az ánizs íze miatt ne húslevesbe próbáljuk ki először. Tavasz közepére térd- vagy combmagasságúra nő, így szinte sarlóval lehet szedni, de a gyakorlatlanabbak figyeljenek oda, mert a kinézete alapján viszonylag könnyű összekeverni az erősen mérgező bürökkel (igen, AZ a bürök, amivel Szókratészt kivégezték), de amíg a zamatos turbolya ánizs illatú és pihe-puha, addig a bürök szívósabb, szögletesebb a szára és büdös egérszaga van. A zamatos turbolya frissen a legfinomabb, tehát bátran tehetjük a fenti salátába is, de könnyedén szárítható, száradás után pedig jól morzsolható.
Az összes fűszernövény szárításkor arra figyeljünk, hogy jól szellőző helyre teregessük ki őket, de úgy, hogy ne érje őket közvetlen napfény, és csak akkor tegyük el jól záródó üvegbe, amikor már tényleg zörgősre száradtak. Akkor pedig alaposan nyomkodjuk le, hogy minél kevesebb levegő maradjon köztük: így egy jó évig biztosan megőrzik zamatukat.
A medvehagyma leveleit is könnyű szárítani és később felhasználni, ám előtte érdemes kivágni belőlük a középső eret (a szakértőktől ismételten elnézést…), mert azok törhetetlen, szívós bottá száradnak. Fagyasztani viszont nem érdemes: a sejtfalai összeroncsolódnak, és kiolvasztás után szomorú trutyi lesz belőle.
A kakukkfűről már az előző részekben és számos más helyen is hosszú ódákat zengtem, mégse elég soha belőle: a vadhúsoktól a leveseken keresztül a desszertekig és az ülőfürdőkig mindenbe IS kell belőle! A tavasz végére hatalmas párnákban nő és buján lila virágokat hoz, amik talán finomabbak, mint maguk a levelek. Szárításkor viszont kalkuláljuk bele az óriási pepecselést vagy béküljünk ki a száraival: ha nem morzsoljuk le róluk rendesen a leveleket, ami elég idegőrlő munka, akkor pici, szúrós botok lesznek belőlük. Ezekre ráharapni nem annyira kellemes, viszont könnyű őket kipiszkálni az ételekből. Éppen ezért ijesztő belegondolni, hogy mi lehet a zacskós, bolti kakukkfűben: abban ugyanis nincsenek botocskák.

Haladó GYÉFEknek szintén nagy szeretettel ajánlom a szagos mügét: főleg desszertekbe illő, különleges aromájú fűszernövény, ami úgy működik, mint a tárkony: száradás után jóval intenzívebb lesz az íze, mint frissen. Felismerni azonban nem egyszerű, mert galajféléről van szó, amiből viszont annyi van, mint égen a csillag, és nagyon, de nagyon hasonlítanak egymásra. Egyik sem mérgező, legalábbis háztartási méretekben, de az ízük erősen különbözik egymástól – és hát, fogalmazzunk úgy, hogy ízlés kérdése…

Amit mindenképpen hagyjunk a helyén
A mérgező és/vagy más módon bosszút álló növényekkel eleget riogattam a fentiekben, van azonban egy másik kategória is: a védett növények. Ezek nem véletlenül azok és nem véletlenül lehet igen borsos számlát kapni miattuk az erdésztől vagy a mezőőrtől, ha összefutunk velük egy csokorral a kezünkben: még ha egy-egy helyen tömegesen is fordulnak elő, tényleg nagyon aggódni kell a hosszútávú jövőjükért.
A tavasziak közül három H-t emelnék ki, amelyekbe elég könnyű belefutni: a hunyor már tél végén, de tényleg, a legcudarabb fagyokban képes virágozni. Szerintem lenyűgözően szép és különleges, mert a szirmai majdnem olyan zöldek, mint a levelei, legalábbis az illatos hunyornak. Az ország déli részein élnek egészen sötét virágú változatai is, de bármelyiket is találjuk meg, fozózzuk körbe, posztoljuk ki, de még csak véletlenül se nyúljunk hozzá, olyan kevés van belőle!
A hóvirágot mindenki felismeri, és évente tömegek zarándokolnak köztük fotózkodni a nagyobb mezőkre – és ez így is van jól. Ma már a legtöbb kertészetben kaphatóak nemesített változatai, úgyhogy tavaszhozónak inkább azt ültessük az ablak elé: a hóvirág esetében virágot lopni igenis bűn.
A tavaszi hérics szintén hatalmas párnákban képes nőni a sanyarúbb réteken és harsánysárga színével messziről integet, hogy „Gyere, telepíts át a sziklakertbe!” – de ne hallgassunk rá: valószínűleg nem élné túl, ráadásul egy évtizede még annyira kevés volt belőle a természetes élőhelyein, hogy körbe kellett táncolni egy-egy szálat, ha kinyílt. 

Gyűjtögető életmódot folytatni tehát nagyon jó, egészséges és nemcsak vitaminnal, hanem sikerélménnyel és friss levegővel is feltölti az embert – de az alapvető óvatosságon kívül a másik alapszabályt is érdemes betartani a saját, jól felfogott érdekünkben: egy élőhelyről egy növényfélének maximum a 30%-át gyűjtsük be, különben jövőre nem biztos, hogy lesz belőle.

Negyven éves a Koch-Danica, Óbuda szeretett cukrászdája

„… a legrégebbi cukrászda a városrészben. A Vörösvári útra néző sorház árkádja alatti icipici üzlet annyira szűk, hogy a betérőknek komolyan be kell húzniuk a hasukat sorban állás közben, hogy kiengedjék a sütivel megrakottan távozókat, mégis mindenki testközelből ismeri a környéken. A szűkösség természetesen itt is annak köszönhető, hogy a nagy részt a cukrászüzem foglalja el, hiszen helyben készül minden.


A tulajdonos ugyanitt kezdett cukrásztanulóként 14 évesen (bár nem ebben az üzlethelyiségben, hiszen az régebbi, mint az épület) és 1982 óta vezeti a cukrászdát a saját nevén. A legfőbb specialitásaik a télen-nyáron elérhető bejgli, az óriási adag piték és a soklapos krémes, amit csak hétvégén készítenek, de ezért aztán tényleg verekedni (na jó, decensen könyökölni) is képesek a környékbeliek. A klasszikus recepteken nem hajlandók változtatni, és bár vannak mentes sütijeik is, ez csak annak köszönhető, hogy a törzsvendégeik közül többen abba a korba értek, amikor az orvos már eltiltotta őket a kedvenceiktől, de a cukrászdába járástól nem tudta eltiltani őket.

Az is biztosítékot jelent, hogy az ott dolgozók egytől egyig meghatóan büszkék az intézményre.”

Be kell vallanom, hogy már akkor zavarban voltam, amikor először tárcsáztam a cukrászda telefonszámát: a cég nevét ugyanis kötőjellel írják. Mint amikor mondjuk egy Zoltán Gábort kell megszólítani egy email-cím alapján…. De a tulajdonos tündéri személyisége hamar eloszlatta a zavaromat:

valóban a szerb eredetű Danica a keresztneve, ami Hajnalcsillagot jelent, bár a kollégái a második nevén, Marika néninek szólítják.

Szintén furcsa volt, hogy én, aki ahhoz vagyok szokva, hogy borászokkal, hatalmas tartályok és gépek között, erjesztőterekben téblábolva csacsogok, egy budakalászi címet kaptam, mert azt az egyetlen hetet sikerült kifognom, amikor a legendás, egész évben, a hét minden napján nyitva tartó cukrászdát be kellett zárni néhány napra, mert a teljes vízvezetékrendszerét cserélték éppen. Ez csak abból a szempontból fontos részlet, ahogy Danica reagált rá: ahelyett, hogy – teljesen jogosan – a nehézségeket sorolta volna, hogy mivel jár, ha egy cukrászüzem teljes padlózatát felbontják egy méter mélyen a csatornáig, ő hálát adott, hogy milyen embereket ismerhet meg, hogy végignézte, milyen pokoli munkát végeznek mennyire gyorsan és szervezetten, és sietett, hogy a pici üzemet a hétfő reggeli munkakezdéstől számítva vasárnap már újra kinyithassák. 

Danica valóban 14 évesen kezdett tanulóként Brüll Béla akkori cukrászdájában. A Vörösvári úti nagy házak helyén akkor még sokkal kisebbek álltak. A sínek egyik oldalán, a szuterénben volt a cukrászüzem: kézben, a villamossíneken hordák át a süteményekkel megrakott tálcákat a másik oldalra, a Körte utca sarkán álló cukrászdába. „Nehéz volt persze, de nagyon szerettem. Emlékszem, hogy mennyi krémes fogyott, hogy hányan álltak sorba az üzlet előtt: akkoriban rajtunk kívül volt a Veres, a Szolvik, Phőm, a Felszabadulás Mozi mellett a Vincze, a Kincses, meg a Balázs – és ennyi. Ma pedig minden sarkon cukrászda áll.
Édesapám kovácsmester volt, de egy betegség miatt hamar abba kellett hagynia a szakmáját, és nehéz helyzetbe kerültünk, ami akkoriban egyáltalán nem számított ritkaságnak. Hatan laktunk egy szobában, amikor anyámtól azt a tanácsot kaptam: „Fiam, olyan helyre menj dolgozni, ahol tudsz enni!” Így kerültem Brüll Béla bácsihoz tanulónak, ahová tizennégyen jelentkeztünk egyetlen helyre, és végül engem választottak. Azon kívül, hogy hamar megszerettem a szakmát, nagy megtiszteltetésnek éreztem, és nagyon meg akartam felelni. Ez a bizonyítási vágy később sem múlt el: valószínűleg ennek köszönhető a mai Koch-Danica.

A férjemmel 15 éves korunkban ismerkedtünk meg a vendéglátóipari iskolában: bár ő nem cukrász, mindent együtt építettünk, és mivel ő is a vendéglátásban dolgozik, megértette, hogy ez a szakma mivel jár.

Először egy szuterénlakásban laktunk, egy bútorraktár mellett, a Bécsi úton: ott született meg az első lányunk. 25 literes kannákban hordtuk haza a meleg vizet, és volt, hogy télen a szellőzőnyíláson át hullott a kádba a hó – mégis úgy szerettük, hogy a kislányom sokáig visszavágyott oda. Békásmegyeren a 10. emeleti lakásba született meg a második lányunk – akkor annak a lakásnak örültem úgy, mint semmi másnak. Végül, 30 éve fel tudtuk építeni ezt a házat…” – meséli Danica, én pedig ismét zavarba jövök, mert elcsuklik a hangja. Az otthonuk valóban gyönyörű, nagyszerű ízléssel berendezett, és nagyon illik Danicához, ám semmiféle hivalkodó luxust nem tudok felfedezni benne. „A mai napig, ahányszor hazajövök, elérzékenyülök, hogy hogyan érdemeltem ezt meg” – magyarázza Danica, pedig addigra már számomra is teljesen világos: rengeteg munkával.
„Napi 14-16 órát dolgoztunk, ami persze nagyon sok lemondással jár. Szombat-vasárnapi ebédekhez soha nem tudtunk leülni, a hajnali kelés magától értetődött, közben pedig össze kéne fogni a családot – ez nyilván nagyon nehéz és konfliktusokat is szül, pláne, ha egy nő dolgozik ennyit. Hiszen akkor is a munkán jár az esze, ha éppen nincs bent. Ez nyilván sokaknak ismerős helyzet, és szerencsére a férjem is ismeri ezt a szakmát, én pedig nagyon szeretem. És csak teljes erőbedobással tudom végezni: ha valamit csinálunk, akkor vagy csináljuk, vagy ne, de csinálgatni szerintem nem lehet.
Emlékszem, Brüll Béla bácsi fiai kivándoroltak Ausztráliába, és amikor a feleségével elutaztak hozzájuk, rám bízták az üzletet. Ezt akkora megtiszteltetésnek éreztem, hogy mindenáron meg akartam felelni az elismerésnek, mindent megtettem, hogy minél nagyobb bevételt hozzon az üzlet, amíg nincsenek itthon, repkedtem a büszkeségtől. Valószínűleg innen is fakadt, hogy amikor átadták az üzletet, engem választottak ki: nem örökségül kaptam, de rám hagyták. 1982-ben egymillió forint szinte felfoghatatlanul sok pénz volt, de volt egy barátunk, aki adott kölcsön – csak úgy szóra, mert ismert minket. Béla bácsi pedig részletfizetést engedett és még az autóját is átadta, hogy tudjuk vinni az üzletet. Pedig volt olyan cukrász, aki 1.400.000 forintot kínált érte.”  

Persze nem minden cukormázas a Koch-Danica és a cukrász szakma körül sem: az üzlet a mai napig egy nagyjából 30 négyzetméteres vendégtérből és egy összesen ötven négyzetméteres üzemből áll, ahol van egy fagylaltkonyha, egy sütőterület és egy raktár. Kilencen dolgoznak benne, ám mivel a cukrászda szabadnap nélkül van nyitva, nincsenek bent mindig mindannyian – valószínűleg el se férnének.

Danicán és a lányain kívül vannak olyan kollégáik, akik 10-15 éve dolgoznak velük, és mindig van egy tanuló is.

„Ebből a szempontból kevésbé rózsás ma a helyzet. Országos szakmai elnökként például sokszor vizsgáztattam az OKJ-s rendszerben tanult diákokat, és bizony előfordult, hogy egy-egy eredményhez nem voltam hajlandó adni a nevem. Mostanában is volt egy kislány nálunk, aki ügyes volt, kedves, szeretett dolgozni, de nem tudott számolni és mérni, nem tudta, mennyi 7 és fél meg 7 és fél – hát mit kezdjek vele? Sajnos nem kezdhetem elölről, az alsó tagozattól az alapokat. Nem beszélve az ún. hobbicukrászokról: ha kinyitom a közösségi oldalakat, látom, hogy heti 40 alkalmi tortát tett fel, a saját konyhájából… volt olyan jelentkezőm, aki ezt még el is mesélte, majd hozzátette, hogy milyen aranyos a három kutyája, akik még a lakásában élnek… Ez viszont egy komoly szakma, az üzemnek pedig nagyon szigorú előírásoknak kell megfelelnie!”

Bár a magyar vendéglátás és gasztronómia az utóbbi 20-25 évben nagyot fejlődött és nagy nyilvánosságot kapott, ez a cukrászatban egy kicsit lassabban indult be. Mára azonban felzárkózott: a cukrászok lassan ugyanakkora „rocksztárok”, mint a séfek. Ez köszönhető például az Év Fagylaltja versenynek, a Dobos József-díjnak vagy az Ország Tortája-kezdeményezésnek, amiből több is Danica nevéhez fűződik. „Az Év Fagylaltja verseny szervezéséből is számomra azok voltak a legemlékezetesebb pillanatok, amikor egy hozzá kapcsolódó gyerekrajz-pályázat nyerteseinek személyesen vittem el Hencidára több száz gombóc nyereményfagyit, vagy máskor kiderült, hogy a nyertes kerekesszékben ül, azért nem tudott eljönni a díjátadóra, így neki is hűtőládában vittem ki a nyereményét – az a hatalmas öröm, amit az arcukon láttam, sokkal többet adott, mint a szakmai elismerés. A Dobos-díj esetében pedig szakmabeliekkel látogattuk végig a jelentkező cukrászdákat, hogy hol és miként ápolják a hagyományt, mennyire tartják be az eredeti, autentikus recepteket, alapanyagokat – ez eredménytől függetlenül a szakma összetartásának segített sokat.”
„Persze mi sem vagyunk hibátlanok, de a 40 év alatt talán két olyan emberrel találkoztam, akivel nem sikerült dűlőre jutni.

Ha valamiben hibázunk, azt megpróbáljuk kijavítani, vagy kárpótolni valahogy a vendéget: ez nem pénz kérdése, hanem hozzáállásé.

Ha valamiben nincs igazam, akkor elismerem és nem ragaszkodom a magam álláspontjához körömszakadtáig, hanem megpróbálok mindig a vendég fejével gondolkodni. Így az én lelkiismeretem is tiszta, és ő is jó érzéssel távozik. Éppen ezért nem szeretem és nem is szoktam meghallgatni, ha valaki egy másik cukrászdát szid nekem: tudom, hogy másnap máshol valószínűleg rólunk mond ugyanilyeneket…
Ahol kilenc ember dolgozik, ott óhatatlanul előfordulnak hibák, sokszor pedig az alapanyagon is múlik. Hiába rendelünk heti két-háromszor alapanyagot, mert nagyon kicsi a raktár, így is előfordult, hogy avas diót kaptunk, ami csak a végeredmény kóstolásakor derült ki. Ilyenkor az egész tétel menthetetlen. Vagy sütés után derült ki, hogy a zabkeksz túl kemény lett – eladhatatlanul kemény, valószínűleg a liszt miatt, ám tele volt dióval, aszalt gyümölcsökkel, mindenféle finomsággal. Ledaráltuk, a lányom készített hozzá egy málnás-pisztáciás krémet, és olyan slágertorta lett belőle, hogy hónapok óta külön azért sütünk zabkekszet, hogy ledaráljuk!
Most azon gondolkozom, hogy hogyan ünnepeljük meg márciusban az üzlet születésnapját: valamit vissza szeretnék adni a vendégeknek abból a rengeteg szeretetből, amit tőlük kaptunk az évek során.” 

Az egész beszélgetésből végül ugyanaz a kép rajzolódott ki, mint a legelején, csak árnyaltabban: Koch Danica és a Koch-Danica sikere rengeteg munkából, bizalomból, feltétlen ember- és vendégszeretetből és még több munkából áll össze. Szívből kívánunk boldog 40. születésnapot Óbuda kedvenc cukrászdájának!

Hamvas platánok

A több mint 100 juharlevelű platánt a Gázgyár tisztviselőinek épített lakóteleppel egyidőben, 1905-ben telepítették a sétány mindkét oldalára egymástól 10-13 méteres távolságra. A csemeték hamar megeredtek, és mára – az arra sétálók, kocogók, futók, kutyasétáltatók legnagyobb örömére – szemet gyönyörködtető zöld lombsátrat alkotnak. 

A közönséges vagy juharlevelű platán (Platanus acerifolia), 20-30 m magasra is megnövő, széles koronájú fa. A semmilyen más fafajjal össze nem téveszthető platánfa jellegzetessége a barna, vagy világos sárgászöld sima, esetleg göcsörtös kéreg, amiről gyakran különböző árnyalatú barna lemezdarabok potyognak le. A termős virágokból gömb alakú terméscsoportok fejlődnek, ezek egész télen a fán maradnak, csak tavasszal hullanak le, és szóródnak szét a szélben. Már a 17. század óta kedvelt díszfa, sorfa, hiszen jól tolerálja a városi levegőt, fagytűrése miatt elterjedési területén túl is megél.

Jól tűri a metszést, visszavágást. Lombkoronája sok fényt enged át. Kedveli a jó vízellátottságú talajt és a meleg fekvést.

Engedve erdész kíváncsiságomnak, néhány éve a fasor egyedeinek 1/3-át megmértem, elsősorban a mellmagassági (vagyis az 1,3 méter magasságban mért) átmérő érdekelt. Ez az érték 0,89-től 1,25 méterig változott, az átlag 1,04-es értékre jött ki. Ugyancsak megmértem az első ágörv magasságát, ami 2,5 és 4 méter között változott. Egy kis matek után kiszámítható a fatömeg, ami 2,2 és 5,1 m3 közötti értéket adott, vagyis kivágnánk a fákat, ilyen méretű rönköt kaphatnánk.

A fasor az 1980-ban végrehajtott koronakorrekció, visszavágás hatására jó egészségi állapotban van, a viharok jelentős kárt nem okoztak. Ezt a műveletet sokan csonkolásnak gondolják, de a további fejlődés, és az egészség megtartása érdekében elengedhetetlen kertészeti beavatkozás. A kiszáradt faegyedeket folyamatosan pótolták.

A keleti oldalon lévő fák az aszimmetrikus növekedés miatt a Duna felé dőlnek. Néhány fa a tövében már korhadt, ezért célszerű volna egy egészségügyi felmérés.

Nemrégiben a fizetős parkolási övezetet kiterjesztették erre a területre is, ennek megfelelően alig látni gépkocsikat parkolni errefelé. Az ott lakók autói saját garázsokban pihennek. Érdemes több évszakban is arra sétálni, mesélni a gyerekeknek, unokáknak a platánfáról, és gyönyörködni Óbuda-Békásmegyer egyik természeti szépségében! A fényképezőgépet ne hagyjuk otthon!

MUSTRA

TOP 5

Június 10, Péntek – 18:00 ESERNYŐS Körhinta Filmfesztivál – Törőcsik Mari emlékére (JÚN. 10., 18:00 – JÚN. 11., 23:45)
A Körhinta Filmfesztivál hagyományteremtő céllal először kerül megrendezésre Óbudán, melynek keretében a magyar filmművészet egy- egy meghatározó alakjával foglalkozik az Esernyős. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a fesztivál Törőcsik Marinak állít emléket, és bár minden róla fog szólni, mégsem az emlékezés, hanem a különleges egyéniségének megismerése a cél.

Június 10, Péntek – 19:00 FELLINI TRIO ARRABAL KONCERT
A Trio Arrabal 3 éve alakult a Cabaret Medrano zenekar két frontembere közreműködésével. A műsor gerince az argentin tangó, de beleférnek Tom Waits karcos balladái, Nino Rota zenéi és Cabaret Medrano dalai akusztikus verzióban.

Június 12, Vasárnap – 16:00 KISCELLI MÚZEUM Csizek Gabriella & Somosi Rita / kurátori tárlatvezetés @ ??????????
Az experimentális vagy kísérleti fotográfia a megszokottól eltérő anyagokkal és eljárásokkal dolgozik, izgalmas felületeket, vizuális effekteket, új jelentésbeli tartalmakat létrehozva. A fotó médiumára való reflektálással, a fotográfia hagyományos funkciójának megkérdőjelezésével az experimentális fotó tekinthető a legváltozatosabb területnek.

Június 12, Vasárnap – 19:30 KOBUCI Balaton: Ady-est és Balaton-koncert // KOBUCI
A Víg Mihály nevével fémjelzett legendás Balaton együttes különleges, két részből álló estje a Kobuci kertben. A műsor első felében Ady Endre verseit hallhatja a közönség a Balaton együttes előadásában. Az est második felében olyan Balaton számokat játszik a zenekar különleges hangszerelésben, amelyeket ritkán adnak elő, illetve más köntösbe öltöztetve kerülnek színpadra a dalok.

Június 14, Kedd – 18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Platán Pódium Könyvbemutató: Gazda Albert-Leningrád
A Margó-díjra jelölt Leningrád című könyv bemutatóján Gazda Albert újságíró-szerzővel Vass Norbert író-irodalmár beszélget, többek között arról, hogy milyen volt felnőni Kárpátalján a hetvenes és a nyolcvanas években, illetve milyen dolgok, események voltak hatással egy határon túl élő magyar fiúra. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Heti Bontás:

Június 10, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI KÖZPONT Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Tapasztalás – Hegedűs Endre festőművész kiállításának megnyitója
18:00 ESERNYŐS Körhinta Filmfesztivál – Törőcsik Mari emlékére (JÚN. 10., 18:00 – JÚN. 11., 23:45)
19:00 FELLINI TRIO ARRABAL KONCERT

Június 11, Szombat:
8:00 RÓMAI Nyárköszöntő piac a Rómain frissen sült lángossal és sült kolbásszal!
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI KÖZPONT “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
15:00 KISCELLI MÚZEUM TESTMASZKOK – Bérczi Zsófia (kiállító-tervező) tárlatvezetése
15:00 ESERNYŐS Cseh Tamás dalai a Vodku fiaitól
17:00 KISCELLI MÚZEUM Metamorfózis / kortárstánc @ EXPERIMENT

Június 12, Vasárnap:
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI KÖZPONT Mesés hétvégék – A szivárványvíz csodája
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
16:00 KISCELLI MÚZEUM Csizek Gabriella & Somosi Rita / kurátori tárlatvezetés @ ?????????
19:30 KOBUCI Balaton: Ady-est és Balaton-koncert // KOBUCI

Június 13, Hétfő:
19:00 MANYI KULTURÁLIS MŰHELY Kelet-Nyugati Alkotóműhely: Tóték (a Manyiban)
19:00 GÓLYA FOLKOCSMA az AZTA! zenekarral a TETŐTERASZON // 06.13.
19:30 MÜPA René Pape dalestje

Június 14, Kedd:
18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Platán Pódium Könyvbemutató: Gazda Albert-Leningrád
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
19:00 KOBUCI Napfonat // Szeder // KOBUCI

Június 15, Szerda:
10:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Jávor hajnalai
18:00 PUSKÁS ARÉNA Red Hot Chili Peppers | Budapest 2022
19:00 KOBUCI Esti-pesti swing Budán – mini swing fesztivál
20:00 ESERNYŐS NAKED koncert az Esernyősben

Június 16, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM VERS+KÉP
18:00 MÜPA Wagner: A Rajna kincse
19:00 KOBUCI Ripoff Raskolnikov Band vendég: Delta Bastards // KOBUCI
22:00 BUDAPEST PARK Lidocain Night – Budapest Park


Amikor csak a vers marad

2017-ben lettél a Magvető Kiadó főszerkesztője. Mennyire volt küzdelmes az elmúlt öt év?

Az ember megpróbál felnőni egy ilyen feladathoz, állandóan tanulni. A könyvkiadásban is egyre több nő kerül látható pozícióba, de igazából ez már évtizedek óta egy nőies szakma, mint a legtöbb kiszolgáló szakma, csak a nők eddig a háttérben maradtak. Szüntelen tanulási folyamatban vagyok, a rendszer egészét szeretném átlátni a háttérben húzódó gazdasági és kereskedelmi környezettel együtt, miközben ez a környezet folyamatosan változik.

A Magvető nagy múltú kiadó jelentős szerzőgárdával. Úgy kell folyamatosan változni, hogy közben az állandóságot is képviseljük.

Mindeközben folyamatos a verseny a fiatal szerzőkért, a fiatalok felfedezéséért, figyelni kell azt is, hogy a trendek hogyan változnak. Például mikor érdemes elindítani egy sorozatot, mikor nem. Fontos az is, hogy a döntések nálunk, a Magvetőben mindig közös szerkesztőségi gondolkodás eredményeképp születnek.

Hogy kerülhet valaki a Magvető szerzői gárdájába?

Bizonyos szempontból egyre könnyebben, és éppen ezért egyre nehezebben. 10-15 évvel ezelőtt még kevésbé könnyen lehetett első könyvvel megjelenni a Magvetőnél, vagy bármely más nagyobb kiadónál, de közben megváltozott az irodalmi szocializáció intézményrendszere. Például megszűntek a József Attila Kör JAK-füzetei. A hagyományos szocializációs lépcsők különböző okok miatt megszűntek.  A pályakezdők is egyre türelmetlenebbek, hamarabb akarnak megjelentetni könyveket, ráadásul nemcsak a pályakezdők szeretnének bekerülni egy-egy nagyobb kiadóhoz, hanem a kiadók között is elkezdődött a verseny, hogy ki szerzi meg a lehető leghamarabb a legtehetségesebb pályakezdőt. Abból a szempontból könnyebb, hogy semmi mást nem kell tenni, mint írni egy minden vitán felül álló kéziratot, és azt el kell küldeni. Ilyen az én praxisomban is volt, semmit nem tudtam még az illetőről, nem olvastam még folyóiratban sem, és küldött egy olyan regénykéziratot, ami az első mondatnál világossá tette, hogy jó lesz, és a többi mondat is jó volt. Ő Fehér Boldizsár, és a regénye később meg is kapta a Margó-díjat. De gyakoribb, hogy mivel a szerkesztők állandóan figyelik a folyóiratokat, ott figyelnek fel egy izgalmas hangra.

Nagyságrendileg mennyi kéziratot kaptok?

Többet, mint amennyit lelkiismeretesen át tudunk nézni. A nagy számok miatt azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy valamit nem fogunk észrevenni.  Évente körülbelül 70-80 új címünk van, és a Magvetőben öten vagyunk szerkesztők. Mi még mindig műhelyéként tudunk dolgozni, de ennek a műhelyi működésnek a határán vagyunk, és törekszünk is arra, hogy ez megmaradjon.

Mit gondolsz arról, hogy egyre többen kis kiadónál, saját pénzből jelentetik meg az első regényüket. Szerinted van értelme?

Nyugat-Európában a self-publishingnek inkább van kultúrája, ott az egésznek jobb az akusztikája. Nálunk még mindig az a helyzet, és nem is véletlenül, hogy egy kiadónál megjelenni minőségi garancia. Kereskedelmi szempontból is jobb helyzetből indul egy kiadónál megjelent könyv, és a kritikai keringésbe is könnyebben bejut.

Vannak számomra olyan rokonszenvesebb megnyilvánulásai is a self-publisingnek, amikor transzparens az, hogy mit ad az ember, szöveget, pénzt, anyagi hozzájárulást, és ezért cserébe mit kap.

Nagyon sok könyv jelenik meg, kisebb példányszámban. Mégis, a Magvetőnek van egy állandó olvasótábora, amelyik a kiadó könyveit keresi. Mennyire tudjátok bővíteni ezt a kört

A szépirodalom egyszerre legitimációs és túltermelési válságban van. Egyre több cím jelenik meg egyre kevesebb példányszámban, egyre nagyobb a kínálat, de ez egyre kevesebbekhez ér el, a szépirodalom társadalmi legitimációja nem magától értetődő. Viszont mégiscsak van egy olyan fix réteg, ami nem mond le erről. Magyarországon is azt lehet látni, hogy a könyvpiac egyik húzóágazata a gyerekirodalom. A gyerekkönyveken spórolunk utoljára. Olvasásszociológiailag az az érdekes, hogy mikor veszítjük el az olvasókat. Azt látom, hogy sokkal több gyerek van, akiben ott van a potenciális olvasó, és a kihívás az, hogy ezt fiatal olvasóként meg tudják-e őrizni. Mi kiadóként nagyon sok mindent csinálhatunk, de azért az az igazság, hogy elsősorban az a feladatunk, hogy könyveket adjunk ki. Ez egy nagyon banális megállapítás, de hosszú időbe telt, mire rájöttem, hogy ennek mi az igazi súlya. Az, hogy nem más a munkánk. Ez azért nem magától értetődő, mert megváltozott az egész társadalmi közeg a kiadón kívül. A kiadónak egy csomó plusz feladatot is el kell látnia, át kell vállalnia. Az elmúlt években a kulturális sajtó meggyengült, a fórumai megfogyatkoztak, egy idő után részben át kellett venni a kulturális tartalomszolgáltatást. De nagyon fontos mindig észben tartanunk, hogy ez csak eszköz és nem cél.

Mi volt az utolsó katartikus olvasmányélményed?

Egy ausztrál könyvet, Charlotte Wood Hétvége című regényét olvasom, ami három idős barátnő története, a női öregedéssel kapcsolatos, nagyon fanyar humorú számvetés. Izgalmas, hogy egy szomorú témáról hogy tud ilyen könnyedén beszélni az író.

Szerzőként és szerkesztőként hogy látod a női írók helyzetét? Sokkoló megfigyelésem volt, ahogy végignéztem a könyvespolcomon, hogy az elmúlt hónapokban szinte csak férfi szerzőktől olvastam könyveket.

A női írók ellentmondásos helyzetét irodalomtörténeti távlatból érdemes igazán megfigyelni. Menyhért Anna írt erről egy nagyon izgalmas könyvet, aki azt mondja, ha megnézzük, hogy egy-egy irodalomtörténeti korban mennyien írnak nők és férfiak, akkor azt látjuk, hogy bár persze mindenféle társadalmi okok miatt a férfiak többen vannak/voltak, de nem annyival többen, mint ahogy emlékszünk rájuk. Inkább az a helyzet, hogy minden időszakban van valamennyi női szerző, csak elfelejtjük őket. Ez egy sokkal kellemetlenebb belátás. Nem olyan egyszerű a helyzet. Lehet, hogy manapság sokkal több nő ír, mint a közelmúltban, de a kérdés az, hogy fogunk-e rájuk emlékezni 30-40 év múlva. Ugyanis a tizenkilencedik században és a huszadik század első felében is volt egy csomó nő Kaffka Margiton kívül, akik egész egyszerűen kihullottak az emlékezetünkből. Az angolszász világban erőteljesebb az átrendeződés, de nekik van egy nagyon erős hagyományuk is, amire támaszkodni lehet.
Ez a probléma egy méhkas. Ismerek olyan szerzőket, akik azt gondolják, hogy nincs itt semmi látnivaló, és sértőnek találják, hogy ha írónőnek vagy költőnőnek nevezik őket, mert az irodalomnak nincs neme, és mindenféleképpen csak a minőség számít. Ismerek olyan szerzőket is, akik azt gondolják, hogy igenis kell egy közös mozgalmi fellépés ahhoz, hogy átrendeződjenek a dolgok. Én erről a kérdésről sokat gondolkoztam, és fogalmam sincs, mi az álláspontom.

A Körkép antológiába minden évben a legjobb novellákat válogatjuk be a folyóiratokból, ilyenkor például a válogatás közben szoktam alkalmazni a kvótarendszert. Szerintem a kvóta egy hatékony eszköz, és nem tartom egy ördögtől való, vagy minőségtől távoli szempontnak.

A kvóta nem a múltnak szól, nem is a jelennek, hanem a jövőnek, azaz prevenció erre figyelni. Az üvegplafon nem kiadói szinten választja el a férfiakat és a nőket egymástól. A pályakezdőknél sokkal kiegyenlítettebbek a nemi arányok. Aztán ha több könyve van egy szerzőnek, úgy látjuk, hogy könnyebben marad a pályán, az, aki férfi, és ha megnézzük, ki az, akit már díjakkal is elismertek, ott teljes mértékben átbillen a férfiak javára a mérleg, ott már nincs ez a kiegyenlítettség. Ezeknek inkább irodalomszociológiai okai vannak. Egy kiadó eszközei korlátozottak ilyen szempontból: ahol valóban ki lehetne egyensúlyozni a dolgokat, az a rendszer elején van: elég bátornak érzi-e magát egy nő ahhoz, hogy az írással fejezze ki magát, mennyi bátorítást, figyelmet, visszacsatolást tud kapni. A díjaknál is lehet erre figyelni, vagy az irodalom rendszerének más szektoraiban. Mondok egy példát: a Magvetőnek van egy Klasszikusok sorozata, amiben József Attila, Radnóti Miklós, Pilinszky János válogatott verseit adjuk ki, ez egy folyamatos törekvés arra, hogy a nagy klasszikusok állandóan hozzáférhetőek legyenek. Egy ilyen vállalkozásnál hiába vagyunk feministák, hiába tennénk bele nőket, mert ez arról szól, hogy az irodalmi klasszikusokat tegyük elérhetővé, attól, hogy mi beletennénk a klasszikusok sorozatba egy nőt, attól nem lenne irodalmi klasszikus. Viszont olyan friss válogatásokban tudunk alakítani, mint a Körkép vagy a Szép versek, ahol törekszünk minél több női szerző beválogatására, és bár az arány nem fele-fele, de harminc százalékot el szoktunk érni a női szerzőkkel. Arra is figyelünk, hogy a könyvheti kínálatban ne csak férfiak jelenjenek meg. De ezek a szempontok mindig kiegészítők, nem lehetnek kizárólagosak.

Nincs szerepkonfliktusod amiatt, hogy szerző és szerkesztő is vagy?

Igazából nem a szerkesztői vagy szerzői munka között van szerepkonfliktus, hanem a szerzői szerepen belül erre jöttem rá az elmúlt években. Szerkesztőnek lenni világos munka, azt a társadalom meg a saját szempontjaim szerint is  sokkal jobban el tudom magyarázni, hogy mit jelent szerkeszteni. Az a polgári időbe jobban beilleszthető feladat. Bizonyos szempontból minden szerzőnek kell tudni szerkesztenie is saját magát, de nem véletlen, hogy nem lehet a szerző és a szerkesztő ugyanaz a személy. Sokszor a szerkesztés nem is szaktudást igényel, hanem csak annyit, hogy te legyél az a külső szem, ami meglát valamit, amikor a szerző már nem lát rá arra, amit csinál.

Szerzőnek lenni egy nagyon zavarba ejtő, meg merném kockáztatni, kicsit szégyenteljes állapot, ami önmagában nagyon nehéz, teljesen függetlenül attól, hogy egyébként mi az ember foglalkozása.

Ezt kifejtenéd kicsit bővebben?

Kilenc éves a fiam, akivel két évet töltöttem otthon GyES-en. Makón nőttem fel és Szegeden voltam egyetemista. Amikor megismertem a későbbi férjemet, rögtön Óbudára költöztem, hiszen ő tősgyökeres óbudai. Igazából a környékhez való kapcsolatom pont a GyES-en töltött két év alatt erősödött meg. Mára nekem is ez lett az otthonos közegem. Sokan számolnak be arról, hogy van egy GyES betegség, amikor úgy érzed, hogy el vagy zárva a világtól, én erre is készültem, aztán egészen mást tapasztaltam. Az óvodai játszótereken összebarátkoztunk nagyon sok családdal, rengeteget segítettünk egymásnak, sok időt töltöttünk együtt. Az a közösség hozott minket össze, hogy egyforma idős gyermekeink voltak, és otthon voltunk, nem dolgoztunk. Addig mindig bölcsészek között, bölcsész munkát végeztem, itt viszont belekerültem egy olyan közegbe, amelyikben nem ez volt az uralkodó, egész más közösségteremtő erő volt. Kinyílt a világ, ahogy elkezdtem más típusú emberekkel is beszélgetni. Nagyon tanulságos volt ez az időszak munka szempontból is, mert rájöttem, hogy egy csomó olyan dologra is rá lehet kérdezni, amire egyébként nem szoktunk. Például egy ilyen játszótéri helyzetben nagyon könnyű elmondani, hogy te szerkesztőként dolgozol egy kiadóban, az egy elmondható mondat.

Az, hogy verseket írsz, az nem egy elmondható mondat. Nem ezzel mutatkozik be az ember a homokozó szélén, és nem is éreztem erre késztetést.

De egy idő után lebuktam, és az egyik anyuka megkérdezte tőlem, hogy én ezt miért csinálom. Nagyon kemény pillanat volt, mert egy könyvbemutató beszélgetésen ezt soha nem kérdezzük meg. Mert nem illik, meg úgyis tudjuk a választ, és én nagyon hálás vagyok ennek a helyzetnek, hogy nekem lett szegezve ez a kérdés, mert ez az a kérdés, amit mindenkinek fel kell magának egyszer tennie.

Mit válaszoltál?

Nagyon sokat gondolkoztam, végül azt válaszoltam, hogy azért, hogy könnyebb legyen, és ezt körülbelül így is gondolom. Azt gondolom, hogy az írás, meg a versírás kiterjesztett kommunikáció. Teljesen hétköznapi tapasztalat, hogy egész egyszerűen nem tudunk egymással beszélgetni. Nem tudunk egymással megvitatni dolgokat, mert nem alkalmas rá a nyelv, félreértjük egymást, pontatlanul fogalmazunk. A vers, az írás, az olvasás, az egy nagyon koncentrált kommunikáció, amikor nem lehet félrebeszélni. Ebből a szempontból érdekel engem íróként is és olvasóként is. Nyilván ez az egész motorja annak, hogy én miért gondolom fontosnak, vagy mi miért gondoljuk fontosnak, akik könyveket készítünk, a kiadói munkát. Az előbb te is rákérdeztél, hogy hogyan kell a könyveket népszerűsíteni, és ilyenkor mindig van bennem egy kétszívűség, hogy de hát miért is kell nekem egy másik nyelvre és más kommunikációs formára lefordítani ezt. Hiszen én azért vagyok a könyvek között, mert azt gondolom, hogy ez a fajta kommunikáció felcserélhetetlen, vagy ez mással pótolhatatlan, sokkal intenzívebb megszólalási mód, hogy magunkról, a világról, a kapcsolatainkról valamit elmondjunk.

Ahogy Karinthy írja az Előszó című versében, hogy „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”. Ez az a motor, ami az egészet mozgatja.

Lehet, hogy ezért is fordultál a versek felé a prózák világából, mert ez még közvetlenebb kommunikáció?

Egyrészt valószínűleg az az oka, amit az elején kérdeztél a szerkesztésről. Az ember szerkesztőként megtanul nagyon sokat húzni, ez az egyik legfőbb eszköze, és egy idő után az ember annyit húz magának a saját szövegeiből, hogy vers terjedelmű dolgok maradnak. Szerintem más élethelyzet és munkabeosztás kell a vershez, mint a prózához, az én jelenlegi élethelyzetem és időbeosztásom alkalmasabbá tesz a versírásra.

A legújabb kötetedben több közéleti témát feszegető vers is van, ami a korábbiakban nem volt ennyire jellemző a költészetedre.

Szerintem az is megváltozott, hogy mit tartunk az életünkben közéleti témának. Tíz éve a Magvetőnél megjelentettünk egy könyvet, aminek az volt a címe, hogy Édes hazám, közéleti versek antológiája volt, Bárány Tibor válogatta. Nagyon érdekes visszanézni 10 év után ezt az akkor érvényes válogatást, mert az a helyzet, hogy szerintem most egész más versek is bekerülnének. Ma a női hétköznapi témák is társadalmi közéleti témának vannak gondolva, nem függetlenül a társadalmi nemekkel kapcsolatos vitáktól vagy a láthatatlan munka rehabilitációjától. Egész egyszerűen arra gondolok, hogy az otthonülő nő tíz éve egy hétköznapi téma volt, ma már társadalmi téma lett. Igazából ezeknek a kategóriáknak is változik a halmaza. Ezért nem érzem azt feltétlenül, hogy én egy közéleti szerző lennék, az ember mindig arról ír, amiről van hétköznapi tapasztalata, de hogy ez mennyire látszik a társadalom számára, az folyamatosan változik. Most éppen látszik.

Amikor az Anna visszafordult olvastam, úgy éreztem, hogy egy általad létrehozott erős női kör része vagyok. Szerinted is léteznek ezek a körök?

Jó lenne, hogyha így lenne. Nagyon jó tendenciának tartom, hogy egyre több önismereti irodalomterápiás csoport van mostanában, akik kortárs verseket olvasnak. Nagyon izgalmasnak tartom ezt. Időnként kapok leveleket, hogy engedélyt kérnek, hogy a verseimet használhassák ezekben a csoportokban, amin mindig meglepődöm, mert szerintem erre nem kell engedélyt kérni, ez nem az a jogi helyzet. De örülök neki, mert ezáltal tudom, hogy használva van az a vers, és ezt sokkal fontosabbnak tartom, mintha bármilyen kritika születik róla valamilyen újságban. Ezek szerintem nagyon jó irányok.

Min dolgozol most?

Verseken folyamatosan, körülbelül már egy új kötet anyaga összeállt. Azon gondolkozom, dolgozom egy ideje, hogy ezeket a verseket hogyan lehetne úgy kötetté rendezni, hogy a kötet egy hozzáadott érték legyen. Arra törekszem, hogy egy verseskönyv ne csak egymás utáni versek sora legyen, plusz kellően más is legyen, mint amiket eddig csináltam. A pakolgatások fázisában vagyok.

 

Egykék

Sokasodtunk, de elfogytunk közben,
előttünk egyetlen út maradt.
Egyetlen ösvényt világított meg
lábunk előtt a pirkadat.

Egyetlen utat, mögöttünk kettő,
mindegyik út mögött még kettő,
mögöttünk több száz, belénk torkollott,
nem volt ez könnyű, se rettentő.

Testvéreink a saját anyáink,
hozzájuk mérjük saját hibáink,
és végül majd, ha a nap letel,
rólunk is lehull a nagy lepel.

Lelepleződünk, hogy egyedül voltunk,
pedig nem voltunk magányosak.
Sokasodtunk, de elfogytunk közben,
homokká zúztuk az átkokat.

 

Képek

Mi van, ha mégis kiderül,
hogy a képeknek volt igazuk.
Hogy a félelmünk hiába volt közös,
mégis elválasztott minket.
Hogy a küzdelem, amivel javulni akartunk,
nem volt telesen hiábavaló.
Mi van, ha mégis kiderül,
hogy a mosolyunk őszinte volt.

Mert eltartott kezekkel indultunk útnak,
hogy távol tartsuk a sötétséget,
hogy a testünkkel verjük vissza a fényt,
hogy a testünkkel vessünk árnyat –
mi van, ha mégis kiderül,
a képek tudták a választ.
A soha el nem készült képek,
a tőlünk függetlenül létezők.

Fekete, szőrös kisbaba

A kutyám három hete lebénult. Kint találtunk rá az utcán, amikor egyik este hazaértünk egy vendégségből. Billegve, bicegve jött vissza a kertbe, másnap csak a mellső lábát tudta mozgatni, aztán pár nappal később már azt sem. Rohantunk vele a helyi orvoshoz, aztán be az Állatorvosi Egyetemre, volt röntgen, CT, vérvétel, nem találtak semmit, de a kutya nem tudott lábra állni. Kézben vittem be a vizsgálatokra, bekéredzkedtem az egyetemi parkolóba is, és olyan esdekelve néztem a portásra, mintha csecsemővel lennék. Szőrös, fekete pamacs ez a kisbaba, nem gondoltam volna, hogy közel az ötvenhez lesz egy negyedik gyerekem is.

Aztán jött otthon a többi, pelenkázás, masszírozás naponta legalább háromszor, forgatás, hogy ne alakuljon ki felfekvés, majd újabb fordulatként egy hét ápolás után megérkezett a hólyaghurut, véres pisi, a kutya nem akar inni, pisilni meg nem tud. Cumisüveg helyett fecskendőből itatom naponta ötször-hatszor, rohanok ismét kétnaponta az orvoshoz, hogy bódításban megpisiltessék. 

Sosem voltam az a típus, aki elolvad egy kiskutya látványától, még gyerektől is csak most, hogy már az enyéim nagyok lettek, és kezdem elfelejteni azt a sok év keserves küzdelmet a saját időmért.

Most viszont nincs más választás, itt van, csak rám, ránk számíthat, és megérdemli a gondoskodást, hűségesen vigyázza az életünket tizenegy éve. Babaillat nélkül is ápolni kell ezt a fekete, göndör, szőrös kis testet, aki egész nap csak hever a párnáján. A szemében mély szomorúság ül, ha beszélek hozzá. Azon tűnődöm, vajon mi zajlik benne, ahogy telnek a semmivel a napjai. Vajon elképzeli-e, egyszer még megugatja a szomszédot a kerítésnél, reménykedik-e még valamiben, vagy már itt hagyna mindent? Tud egyáltalán remélni? 

Az orvosok azért bíztatnak, a kutya lábra fog állni, talán megmérgezték, amíg kint volt az utcán, de igazából nem tudják a betegség okát. Csak tornáztatni, etetni, itatni, kell, naponta többször is, hordani ki a kertbe, kézben, ha a szükségét akarja intézni. Mert ebben különbözik a csecsemőtől, hiába nem jár, hiába nem tud beszélni, szemérmes, akárcsak egy felnőtt. Nem akarja előttünk csinálni, nem akar a lakás közepére piszkítani, addig ugat, vonít, amíg ki nem visszük. 

Visszük is, nemcsak oda, hanem most már fizioterápiára is, mert anélkül elsorvadnak az izmok a bénulástól, az állandó fekvéstől, hogy csak hason kúszva tud néhány centit mozdulni. 

És szerencsénk van, mert hiába lakunk vidéken, van itt helyben, aki ezt csinálja, az orvos adja meg a számát, kedves, meleg hang szól bele a telefonba, amikor hívom. Igen, már beszélt a kutyusról a doktor úrral, nagyon tele van a következő hetekre, de azért megoldja, és már ad is egy időpontot másnapra. Majd rögtön jelzi, hosszú folyamat lesz, akár hetekig is eltart, mire a kutya lábra tud állni. 

Megyünk is másnap, fehér kavicsok ropognak a lábunk alatt az udvaron. Az orvosi rendelő mögötti hátsó kertben romos ház áll, ide kopogunk be, ölemben a piros törölközőbe bugyolált fekete, szőrös kis csomaggal. 

Terebélyes nő nyit ajtót. A tornateremben hideg van, a padlón vastag szőnyeg, rajta laticel, a sarokban kék, zöld, sárga labdák különféle méretben. A nő fürgén leül a földre terpeszülésben, kéri, hogy tegyem elé a kutyát. Gyengéden simogatni kezdi, vastag ujjai puha párnák, végigzongorázik minden egyes porcikáján, közben hol hozzám, hol az állathoz beszél. 

– Ez a kutya még járni fog. Elég jó állapotban vannak az ízületek, az izmok – nyugtat engem, aztán duruzsolja ismét a kutya nevét, és odateszi a kezét az orrához. 

– Nekem is van egy, ő porckorongsérvtől bénult le, de mégis meggyógyult – fordul ismét hozzám, miközben átmozgat, végignéz minden egyes porcikát. 

Csak akkor komorodik el, amikor pittyen a telefonja, valaki nagyon akarhat tőle valamit, mert több üzenete is jön a kezelés alatt. De nem nézi meg, ki keresi, az arcára újra mosolyt erőltet, és elmondja az otthoni tornát. Közben arról is mesél, mennyi mindent csinál a főállásán kívül. A fizioterápia is csak hobbi a sok más munka mellett. 

Lenyűgöz az energiája, a hangjából áradó melegség, az alapossága. A kezelés végén még arra is megkér, hogy küldjem el neki e-mail-en a kutyáról készült CT-t. 

Felírnám a nevét, de amikor kimondja, nem értek belőle semmit. Nem lepődik meg, fürgén felpattan a földről, és egy polchoz lép, a kezembe nyom egy névjegykártyát. 

– Szláv név? – kérdezem, ahogy próbálom kibetűzni. 

– Olyasmi – mondja, és ismét elkomorodik. – Ukrán. 

Az én arcomról is lefagy a mosoly, de fogalmam sincs mit mondhatnék. Eszembe jut egy ismerősöm Facebook-posztja, aki néhány pontban megfogalmazta, mit ne kérdezzünk a háborúban érintettektől. A konkrétumokra nem, csak arra emlékszem, hogy egy csomó olyan dolog is lehet bántó, amit egyáltalán nem annak szánunk. 

Állok vele szemben némán. Ő gyorsan megnézi az üzeneteit, újabb és újabb értesítéseket kap, az arca tele van aggodalommal. Aztán elintézzük még a szükséges dolgokat, de már ott lebeg a fejünk felett valami más is, ami hirtelen rátelepedett erre a pici, lerobbant házra az udvar végén, ebben a szürke, isten háta mögötti városban, ahol soha nem történik semmi. És persze nem történhet most sem, hiszen ha becsukom az internetet, kikapcsolom a tévét, a rádiót, akkor nincs ez az egész. A szétlőtt házak, a kétségbeesett nők, a zokogó gyerekek csak a képernyőn léteznek.

Most mégis itt van, pofátlanul besurrant ebbe a jelentéktelen hátsó udvarba. 

Összeszorul a torkom, ahogy veszem a kabátom, aztán az ölembe kapom a kutyát is. 

– Viszünk mi is, amit tudunk – mondom, és előveszem a táskámból a papírt, amire felírtam, mit fogunk a helyi gyűjtésre adni. – Mit tehetnénk még? 

Lesüti a szemét, majd megsimogatja a kutyát, hosszan, gyengéden cirógatja. 

Azzal kell foglalkozni, ami indulatot vált ki belőlem

Mesélj kérlek a kezdetekről, milyen iskolákba jártál, hol tanultál rajzolni, és mikor dőlt el, hogy képzőművész  leszel?

Máramarosszigeten születtem, Orosházán nőttem fel, és már kicsi gyerekként is vonzottak a színek, a festés, otthon szerettem nézegetni a művészeti albumokat, miközben azt gondoltam, hogy milyen jó lehet festőnek lenni, hiszen ők egész életüket az alkotásnak szentelhetik. Jó emlékek fűznek az általános iskolai és a gimnáziumi rajztanáraimhoz, de a pályaválasztás tekintetében még nem mertem teljes mellszélességgel felvállalni a képzőművészeti utat a bizonytalansága miatt. Azóta persze tudom, hogy biztonság tulajdonképpen nem létezik, de ehhez végig kellett járni az eddigieket.

Először az ELTE-n művészettörténetet, majd japanológiát tanultam, az itt tanult elméleti alapok nagyban gazdagítják a festészetemet.

Az egyetem  alatt már eljártam művészeti iskolákba, először a Ferenczy István Vizuális Műhelybe, majd a NaN-art Rajztanoda és Grafikai Műhelybe, ahol Nagy Gábornál tanulhattam festészeti technikákat, és kaptam sok szemléletbeli tudást, közben pedig alkalmazott grafikát és illusztrációkészítést is tanultam.

A japanológiát végül doktori képzésig vittem, doktori témaként a modern kori japán művészettel, a Meidzsi-kori fametszetekkel kezdtem el foglalkozni. Ezzel párhuzamosan egy saját tanulási utat is kijelöltem az alkotói praxishoz, amelynek során elkezdtem alaposan mindennek utánanézni, célzottabban kiállításokra járni, és felkészülni erre a pályára.

Hogy jött Japán? Mennyi időt töltöttél ott, és milyen hatással volt a művészetedre?

A japán írásrendszer és a kalligráfia kezdett el vonzani, úgy is mondhatjuk, hogy először kalandvágyból iratkoztam be a japán szakra, ami aztán sokkal többet adott, mint először gondoltam. 

Sok időt voltam Japánban, egy-egy tanévet töltöttem először Tokióban, majd Oszakában, és részt vettem több nyári továbbképzésen is. Ezek mind tanulmányutak voltak, a legnagyobb hatású a legutolsó egy éves út volt, amikor japán művészetet kutattam szerte Japánban, rengeteg múzeumban és kiállításon jártam, világlátást formáló élmény volt.

Persze a művészetemre is nagy hatást gyakorolt a japán esztétika, és kicsit tágabb értelemben a japánok vizualitása és művészethez való viszonya. 

Formai szempontból talán szembeötlő a képeimen megjelenő síkszerűség, aszimmetria, a körvonalak, valamint az aranyfólia használata is innen eredeztethető, de használok, parafrazeálok japán motívumokat és számomra meghatározó japán modern alkotásokat is.

Ennél még fontosabb a zen buddhizmus, és az az alapgondolat, hogy alkotás közben nem elsősorban a természetet akarjuk visszaadni, hanem  azt a belső energiát, ami mindennel egy, azt a lassú felismerést, hogy a művészeti médium egy eszköz, hogy a tudattal lehessen foglalkozni. Így talán a létrejövő alkotásoknak is lehet olyan belső energiájuk, amely magasabb szintre emelik a nézőjüket. Megfordítva pedig szintén nagy hatású zen gondolat, hogy minden cselekedet és az élet minden pillanata lehet művészet. 

A témáid között nagy jelentőséggel bírnak a nők, az őket körülvevő szimbolikus tárgyak, sztereotípiák, társadalmi szerepvállalásuk. Mesélnél arról, miért tartod fontosnak ezeket a témákat megjeleníteni?

Úgy gondolom, hogy azzal kell foglalkozni, ami indulatot vált ki belőlem, és sokáig erős indulatok voltak bennem a nőknek az élet sok területén jelentkező rendszerszintű beszorítottságával kapcsolatban.

Ilyen értelemben feminsta alkotónak is lehet nevezni engem, úgy tartom, mindenki feminista, aki egyetért azzal a gondolattal, hogy a nőket ugyanazok a jogok illetik meg, mint a férfiakat.

A festészetemben ez úgy jelentkezik, hogy női karaktereket használok, a munkáimban bizonyos kérdések női szempontú, feminista olvasatát adom amellett, hogy a képeimnek univerzális értelme is van. Fontos témáim voltak az évek során a sisterhood, azaz a női testvériesség, a nőket érintő szépségmítoszok és más sajátos női tapasztalások.

Szándékom szerint a munkáimban van egy állásfoglalás, ami hol erősebben, hol kevésbé erősen jelenik meg, de nem szeretném, ha a túlzott definiálás elvenné az élményt, hogy mindenki magának fejtse meg a képek különböző rétegeit.

Mesélnél a címlap festményről?

A kép  címe Happiness is a decision/ A boldogság döntés, 2018-as vegyes technikájú alkotás.

Gyakran tematizálom a boldogság- és szabadságkeresést, a saját életemben és a képeimben is azt kutatom, hogy milyen módon lehet megélni a  félelmek és elvárások nélküli legnagyobb szabadságot nőként ebben a társadalomban, a mai korban, vagy egyszerűen csak emberként.

Mint a legtöbb képemen, homogén, síkszerű háttérben tűnnek fel az alakok,  a konkrét, hétköznapi és olykor nagyon személyes jelenetek így időtlen térbe kerülnek, egyre inkább úgy érzem, hogy épp ezek a felületek adják a kép lényegét: a nem látható valóság, a dolgok mögötti állandóság leképezését a múlékony hétköznapi jelenségekkel szemben. A felhasznált fotó egy régi, talált kép, ezek felhasználása szintén nagyon jellemző az alkotói folyamatomra, amik a képeken mindig memento moriként is működnek.

Ez az alkotás a keresésem egyik fontos állomásának fizikai lenyomata, amit először A létezés könnyűsége című kiállításomon állítottam ki a Barabás Villa Galériában.

A kiállítás kapcsán megkeresett a BÁV Aukciósház, és a legnagyobb meglepetésemre nemcsak bekerült az éves decemberi kortárs árverésre, de kimagasló eredményt is ért el, amit több más aukciós szereplés követett.

Mesélnél a főbb kiállításaidról, a Godot Galériával való kapcsolatodról?

A legutolsó japán utamról visszatérve sok hirtelen változás történt az életemben, amik hatására eldöntöttem, hogy itt az ideje hivatásként is a képzőművészettel foglalkozni. Ezzel egyidőben pedig elkezdtek olyan visszajelzések érkezni, hogy lehet helyem itt. 

2016-ban nyílt az első önálló kiállításom Girls just wanna have fun címmel a Barabás Villa Galériában, a felkérésért máig nagyon hálás vagyok a galéria vezetőinek. Ebben az évben kaptam először meghívást a Miszla Art művésztelepre, Tiry Péterrel és az egész társasággal való találkozás nagyot formált rajtam, ide sokadik éve nagy örömmel járok az azóta szintén biztos pontnak számító mezőszemerei Godot művésztelep mellett . Szintén ebben az évben vettem részt először a Godot Galéria első művészeti vásárán, ahol különdíjas lettem, amivel a következő évben nyíló Aranyélet című önálló kiállítás jött. A következő évben újra lehetőséget kaptam a már említett A létezés könnyűsége című tárlat megrendezésére a Barabás Villa Galériában. 2018-ban megkaptam a Godot Young Generation Art Fair fődíját, ezzel pedig 2020-ban megrendezhettem a Godot Galériában a Do you have a choice? című negyedik önálló kiállításomat. 

2018 óta a Godot Labor művészkollektívájának a tagja vagyok, ami egy kiemekedően inspiráló közösség, második éve nyílik például évente a Kollabor című közös nagy kiállításunk a GICA / Godot Labor izgalmas tereiben.

Min dolgozol most? 

Idén áprilisban önálló kiállításom lesz a Godot Laborban, szeretnék egy teljesen úgy anyagot bemutatni, így most ezen dolgozom. A női szempont és a szabadság megéléseinek szintjei foglalkoztatnak folyamatosan, nagyon érdekel ezen belül még a kortárs spiritualitás, és hogy milyen összefüggések tárhatóak fel nők előretörésével az élet számos területén, amivel együtt sok, sztereotipuksan nőinek tartott minőség is magasabb rangot kapott. Szeretnék az olaj és hímzett képek mellett hangsúlyosabban más technikájú munkákat is bemutatni, nagyon izgalmas textillel, műgyantával, ipari anyagokkal dolgozni.

Ha újraszületek, Cousteau vagy Attenborough akarok lenni!

Hogyan lesz valaki színésznőként egyszer csak természetvédő aktivista?

Régi vágyam volt, de az is egyértelmű, hogy a pandémia miatt jött el éppen most az ideje. Többször voltam evezni a Tiszán, és csak néztem, ahogy szigetekben hullámzik a folyón a műanyaghulladék engem ez teljesen kikészített. Ott minden évben szerveznek PET palack gyűjtő akciót, amiben már jó ideje szerettem volna részt venni, de mindig előadásom vagy próbám volt, így nem jött össze. Amikor a pandémia elkezdődött, néhány kolléganőmmel együtt csatlakoztunk egy nemzetközi kezdeményezéshez, aminek az volt a szlogenje, hogy ne térjünk vissza a normálishoz”, próbáljunk meg következtetéseket levonni abból, ami történt.

Összehoztunk egy csoportot felhasználva az ismertségünket, végülis színésznőkről van szó azzal a céllal, hogy a csoporttal elmegyünk kirándulni, beszélgetünk a természetvédelemről, az ott élő állatokról.

És itt jön képbe a Greenpeace? 

Tulajdonképpen igen, de valójában a fecskékkel kezdődött az egész. Vidéken járva azt láttam, hogy az egyik helyen felújították a régi kultúrházat, és az eresz alól az összes fecskefészket leverték, a madarak pedig örökre eltűntek. Elkezdtünk hát szervezni a kolléganőimmel egy kirándulást, aminek a témája a veszélyeztetett, védett madarak voltak, többek között a fecskék is.  Arra gondoltunk, hogy a Madártani Intézettől meghívunk két szakértőt, hogy az erdőben, kirándulás közben meséljenek nekünk ezekről a madarakról. Ebben kértük a Greenpeace segítségét, és elég gyorsan nagyon jó kapcsolatba kerültünk. Ettől kezdve szinte automatikussá vált, hogy minden ilyen témában beszélünk egymással, egyeztetünk. Nyáron például volt egy nagy akció a tavak védelmében, a Greenpeace a helyi civilekkel összefogva szervezett tüntetést, és nem is volt kérdés, hogy megyünk: mind a négy tónál tiltakoztunk, ott volt Földes Eszter, Für Anikó és én.  (a Fertő tónál, a Balatonnál, a Velencei-tónál és a tatai Öreg-tónál demonstráltak a természetromboló nagyberuházások ellen a szerk. ). Most éppen a fertői beruházás a legégetőbb téma, úgyhogy azon dolgozunk.

Rengeteget játszik, most is hamarosan színpadra lép „Az ajtó” című darabban. Az előadások mellett hogy fér bele mindez az életébe? 

Amikor a Greenpeace elkezd egy nagyobb akciót szervezni mint például a múlt heti útlezárást a fertői építkezésnél –, akkor rögtön egyeztetünk, és megnézzük, hogy melyik az a nap, amikor tudok csatlakozni az akcióhoz. Most legutóbb például, rögtön az esti előadás után mentem le a Fertő tóhoz, és tényleg nagyon hideg volt hajnalban, és nagyon keveset is aludtam. Nem tudtam, hogy meddig fog tartani a tiltakozás, mi lesz a vége? Szerencsére este nem volt előadásom, erre azért figyeltünk. De nem volt kérdés, hogy mennem kell!

Most már tudatosan úgy tervezem az életem, hogy ezek a nagyon fontos dolgok teret kapjanak, és a Greenpeace beleférjen.

Nem hagyhatom abba, a Fertő tó most már az enyém is, most már túlságosan közel van ahhoz, hogy elengedjem. Ráadásul ott vannak azok a helybéli emberek, akikkel találkoztam, akik átélték, hogy a saját kezükkel, saját költségükön kellett lebontaniuk a házaikat. Ezek olyan torokszorító történetek, amiket az ember nem felejt el soha.  Egyébként én nem a fejlődés ellen tiltakozom, szó sincs róla! Eszembe nem jutna azt mondani, hogy itt ne épüljön egy új szálloda, egy új játszótér, vagy strand. De hogy mekkora és hogy pontosan hova kerül, na az nem mindegy! Nem lehetne úgy építeni, hogy ez a gyönyörű táj ne sérüljön? Hiszen azért akarunk odamenni, mert a tó csodálatos, és ott van ez a páratlan élővilág… Kikotorni a tavat, hogy legyen egy többszáz hajóból álló kikötő ebben a rendkívül sekély tóban? Miért? Ez nem folytatódhat így!

Melyik volt a legemlékezetesebb zöld akció eddig? 

Mindig a legutolsó, de egyszer például áteveztünk Ausztriából a tavon, amikor éppen lebontatták azokat az emblematikus egyedi cölöpházakat, amikről beszéltem. A fecskék fészekrakási időszakában történt mindez, és hálóval körbevették a házakat, nehogy odafészkeljenek a madarak.

Mi pedig odaeveztünk és letépkedtük a hálókat, szóval elkövettünk, azt hiszem, valami polgári engedetlenséget. 

Veszélyesnek hangzik. Mi történik ha, elkapják?

Akkor üldögélek az őrsön, amíg felveszik az adataimat. Nem aggódom. Teljesen biztonságban érzem magam a Greenpeace-nél. Tapasztalt emberek dolgoznak ott, tudják, hogy mit csinálnak, minden akció alaposan elő van készítve. Felelőtlen dolgokat nem terveznek. Én soha életemben nem mentem bele olyanba, ahol nem éreztem azt, hogy bízom a másikban. És hát ott van a cél, ami motivál.

Most mi a cél? 

Hogy álljon le ez a beruházás a Fertőnél, és ebben a formában ne épüljön fel a komplexum. Bőven van terület valahol felhúzni egy szállodát, de nem a tó partján kellene építkezni, úgy, hogy lebetonozzák a tópartot. Ezt egyszerűen nem lehet! Ez egy természetvédelmi terület, amit nem szabad lebetonozni! A hajókikötőről meg le kellene mondani és kész.

A Fertő tó vize enyhén sós és rendkívül sekély, nem lehet édesvízzel feltölteni, mert akkor az ottani élővilág komolyan sérül.

Szóval nem lehet megállni, tiltakozni és mondani kell, mondani kell! Minél több embernek szólni, hogy nézzetek oda, mi történik! Ez itt fontos, ugyan nem váltható pénzre, de a Fertő tó hatalmas értékünk, vigyázni kell rá! És közben reménykedni kell, hogy győz a józan ész, reménykedni kell, hogy nem csak a helybéliek fognak tiltakozni.

A remény mellett, mi kell még ahhoz, hogy ne adja fel az ember? Kitartás, bátorság? 

Nem szoktam túl mérlegelni a dolgokat, nem szoktam sakkozni a lehetőségekkel, hogy lenne jó nekem, milyen veszély leselkedik rám és hol… Ez hiányzik belőlem. Van bennem viszont egy adag bátorság, vagy vakmerőség, vagy hülyeség mindegy hogyan nevezzük, mindez együtt, és csak megyek előre. És most pont egy olyan helyzetben vagyunk, amihez ez kell. 

Budapesten született, most Óbudán él.  Igazi városi lánynak gondolná az ember, mégis rendkívül erősen kötődik a vidékhez, a természethez.

Nemcsak, hogy pesti, hanem belvárosi, ötödik kerületi lány vagyok. Kicsiként azt gondoltam, nem is lehet az ötödik kerületen kívül sehol máshol élni. Viszont imádom az állatokat!

Gyerekkoromban minden kóbor macskát hazavittem a szüleim legnagyobb örömére a harmadik emeleten laktunk –, madarakat vittem, kutyákat hurcolásztam haza.

Volt egy olyan időszak az életünkben, amikor volt egy kutyám, éppen szült a macskám, tehát kölykök is voltak, volt egy nyulam, egy kakasom, hazavittem egy sündisznót és aztán Hódmezővásárhelyen találtam egy csókafiókát a templom falába kapaszkodva, hát hazavittem őt is. Ezen a ponton mondta azt az apukám, hogy na akkor most költözöl, az összes állatoddal együtt! Én meg azt gondoltam, hogy ha újraszületek, akkor Cousteau kapitány akarok lenni, vagy David Attenborough. Rettenetesen tetszettek nekem ezek az életutak, és nagyon érdekelt mindig, hogy ezek az emberek hogyan áldozzák az egész életüket arra, hogy valamilyen élőhelyet, vagy állatfajt megmentsenek.

Ehhez azért kell némi elszántság…

Elég elszánt vagyok, ez a természetem jó és egyben rossz oldala is. Három éves koromban megharapott egy kutya. Ezek után a legtöbb gyereknek valószínűleg egy életre elmenne a kedve a kutyáktól. Még vérzett a szám, de már azért sírtam, hogy nem utazhatok egy csónakban a kiskutyával. Engem tényleg nem lehetett eltántorítani! És persze most is vannak kutyáim, mindig is voltak. Ha elutazom, csakis olyan helyre megyek, ahova kutyával lehet menni, ahol nekik is jó.

Milyen kutyái vannak? 

Amilyeneket éppen találok. Most éppen az egyik egy staffordshire-szerűség, a másik egy beagle-szerűség, de volt már négy kutyám is egyszerre. Mindig jön szembe valamilyen, úgyhogy hazaviszem.

A fiamon is azt látom egyébként, hogy teljesen mindegy számára, hogy kutya vagy ló vagy liba, pillanatok alatt tud kapcsolatot teremteni az állatokkal.

Ő gyakran jár színházba?

Persze, muszáj neki! Ugyan nem lett belőle extrém nagy rajongó, de szeret színházba járni. Főleg engem néz meg különböző helyszíneken. De nincs túl sok ideje, mert sokat dolgozik. 

Úgy tűnik, a merészség egyféle családi örökség, hiszen Máté kaszkadőrként dolgozik. Nem szokott aggódni érte? 

Ha az embernek kaszkadőr lesz a gyereke, akkor el kell döntenie, hogy mostantól rettegésben él, vagy bízik abban, hogy a gyereke tudja, mit csinál. Hogy mindenre felkészül, hogy megbízható, hogy alapos. Persze attól még le kell ugrania egy 24 méter magas szikláról, de azért azt is tudom, hogy nagyon komoly és profi csapat van mögötte. Igazából én nagyon örülök annak, hogy megtalálta és azt csinálja, amit szeret. Muszáj őt elengedni, nem lehet ott nyafizni, hogy jaj most mi lesz vele! A fiamnak azt kell látnia, hogy az anyukám megbízik bennem, és tudja, hogy jól fogom csinálni.

Ön leugrana egy 24 méter magas szikláról? 

Nem hiszem, de az biztos, hogy igazi vízimádó vagyok. Apukám, aki hatvan éven keresztül járt a Lukács uszodába télen-nyáron, már nagyon pici koromban megtanított úszni. Én nem szeretek csak úgy besétálni a tóba, én fejest akarok ugrani! Apukám is mindig fejest ugrott…

MUSTRA

TOP 5:

Május 27, Péntek – 19:00 FELLINI Petra & Gábor & Fellini
Péntek esti jazz óra, osztályfőnökök: Pákai Petra (ének) és Udvarhelyi Gábor (gitár).
A tananyag kellemes hangulatból, napágyban kikapcsból, és néhány behűtött italból épül fel. Házi feladatnak mindenki hazavihet néhány jó emléket.

Május 28, Szombat – 10:00 BUDAPEST GARDEN Parasztolimpia a Budapest Gardenben
Vegyetek részt Parasztolimpiánk szórakoztató játékain, egyetek-igyatok finomságainkból. Lesznek édességek, ínyencségek, gyerekprogramok és sport.
Próbáljátok ki magatokat különböző ügyességi és erősségi feladatokban 11.00-tól!

Május 28, Szombat – 10:30 AQUINCUMI MÚZEUM BFZ zenei vásár és családi nap
Ingyenes zenei családi nap a Fesztiválzenekarral! 11-től óránként kezdődnek a gyerekeknek és felnőtteknek is szóló zenei programok, emellett kézműves foglalkozásokkal, néptánccal, játékokkal várja az Aquincumi múzeum gyerekeiket, unokáikat!

Június 2, Csütörtök – 19:00 Óbudai Anziksz Anziksz-est 

árványok, háborúk, sorsfordító események után és közben TAVASZ lett, meg is jelentünk az új lapszámmal. Középpontban: a NŐ. A szépséggel, gasztronómiával, ápolással hivatalból foglalkozók, a nőkről nőként írók, festők, aktivista művésznők, a sorsukat a maguk kezébe vevő sportolók és a háború borzalmaira elsőként reagáló óvónők, empatikus főnökök és bekeményítő áldozatok, a születést és a méltó távozást segítők – az óbudai nők.
19:00 Udvaros Dorottyával és Hevesi Flórával a Greenpeace-es tevékenységük kapcsán Fülöp Virág beszélget.
19:35 Halász Ritával, Péntek Orsolyával, Renner Erikával beszélget Hidas Judit, téma az óbudai nők.
20:40 Vasmacskában folytatjuk! Gáspár Annamária képzőművész mesél a címlapról + videóinstallációt is megtekinthetnek a lapbemutatóra érkezők. Várhatók még finom borok, pogácsák, sütemények és végül pedig Pezsgő&Party!

Június 2, Csütörtök – 18:00 BUDAPEST GALÉRIA NÖVÉNYEK ORSZÁGA
A kiállítás kiindulópontja, hogy az elmúlt években a pandémia hatására mennyiben változott meg a gondoskodáshoz való viszonyunk. Azt vizsgálva, hogy a törődésnek milyen apró, akár láthatatlan megnyilvánulásai lehetnek, valamint, hogy ez miként terjedhet ki a körülöttünk lévő nem-emberi világra, a kiállítás fókuszába a növények kerültek.

 

Heti Bontás:

Május 27, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 ÓBUDAI MÚZEUM Rejtőzködő templomaink, kolostoraink – Régészeti séta Óbudán a RÉGÉSZET NAPJA alkalmából
16:00 KASSÁK MÚZEUM Költőnők egymás között – Karafiáth Orsolya szubjektív tárlatvezetése
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Traffic Jam Klub
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Dalos találkozó
19:00 FELLINI Petra & Gábor & Fellini
20:00 KOBUCI Besh o droM // KOBUCI

Május 28, Szombat:
8:00 RÓMAI Gyereknapi falusi játszóház és piacozás a Rómain!
10:00 3KÓBUDA Gyereknap
10:00 BUDAPEST GARDEN Bográcsfőző verseny a Budapest Gardenben!
10:00 BUDAPEST GARDEN Parasztolimpia a Budapest Gardenben
10:00 DANUBIA III. Kalandra fül! Fesztivál programok (MÁJ. 28., 10:00 – MÁJ. 29., 19:00)
10:30 AQUINCUMI MÚZEUM BFZ zenei vásár és családi nap
12:00 BUDAPEST GARDEN Dreher Bitter Humorzsák a Budapest Gardenben
13:00 MKVMÚZEUM Vexillológiai Nap
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
16:00 VASARELY MÚZEUM Érintési pontok – Kettősségek Vasarely műveiben
16:00 3KÓBUDA Gyereknapi Hangszersimogató koncert
17:15 VASARELY MÚZEUM Finisszázs

Május 29, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Gyereknap a Budapest Gardenben
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Gyereknapi elvarázsolt játszóház az Egyboglya Alapítvány alkotóival
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
10:30 KOBUCI Paár Julcsi – Hangoló: Kerekerdő // KOBUCI
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangaló – Morfomán Testmaszkok
18:00 FELLINI Fellini Special: Bye Bye Doyleh!

Május 30, Hétfő:
10:00 KASSÁK MÚZEUM SZAKMAI NAP A KASSÁK MÚZEUMBAN
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT A társfüggőség – Pszichológiai előadás
18:00 BUDAPEST PARK Nick Mason’s Saucerful Of Secrets – Budapest Park

Május 31, Kedd:
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 KOBUCI Iskolateremtők III. // Kőbányai Zenei Stúdió // Ferenczi György // MattSet // KOBUCI
22:00 TRAFÓ HOUSE Hodworks & Dollár Papa Gyermekei: Kabaré

Június 1, Szerda:
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Szabaduló Szombat: Észlelés // Nyílt Bemutató Óra
20:00 KOBUCI Romano Drom: ‘Mangaipo’-kéretés (koncept-koncert) // KOBUCI
21:00 BUDAPEST GARDEN Ingyenes Kertmozi a Budapest Gardenben

Június 2, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST GALÉRIA NÖVÉNYEK ORSZÁGA

19:00 Óbudai Anziksz Anziksz-est 

19:00 KOBUCI Fran Palermo • Kobuci
21:00 BEM MOZI Három óriásplakát Ebbing határában / Three Billboards Outside Ebbing, Missouri


Nekem nincs mitől félni

Mióta élsz Óbudán?

A családom több generáció óta itt él. A szüleim és a nagyszüleim is itt születtek. Fenn laktak, a hegyen életük végéig. Gyerekeim az óbudai német nemzetiségi iskolába jártak. Én júniusban születtem a Folyamőr utcai Hat-házban”. Miután lebontották, januárban a Szőlő utcába költöztünk, ahová pólyában hoztak át, itt is nőttem fel. A hajógyári óvodába jártam, mert anyukám ott dolgozott. Ide jártam a Zápor utcai Általános Iskolába is (ma Óbudai Nagy László Általános Iskola), ami meghatározó volt számomra. Mai napig fel tudom mondani ábécé sorrendben az osztálynévsort. Színvonalas iskola volt, összetartó volt a közösség, nem csak a mi osztályunk, hanem az egész évfolyam.

Milyen hatással volt erre a közösségre az, ami történt veled?

A legtöbben tapintatosan, de tudtomra adták, hogy mellettem állnak. Volt valaki, aki ápolónő lett, ő felajánlotta, hogy bármiben segít, mivel tudta, hogy ez egy komoly sérülés. Az első iskolai szerelmem vitaminokat hozott. Volt az ismerősöknek egy másik része, akik nehezen tudták elfogadni, hogy az elkövető az az ember, aki. Ráadásul az elkövető létrehozott egy Facebook-csoportot, amin keresztül befolyásolni akarta a közvéleményt. Nagyon sok iskolatársamat megkeresték. Ez annyira széleskörű volt, hogy ha jól tudom még hozzád is eljutott. Ekkor még folyt a nyomozás, mégis arra sarkallták az embereket, hogy foglaljanak állást, az akkor már gyanúsított mellett. Ez a presszió az eljárás bizonyos pontjain, például a jogerős ítélet meghozatalakor fokozódott. Az apja a mai napig vezet egy erősen zaklató blogot. Az első négy hónapban annyira súlyos állapotban voltam, hogy nem tudtam ezzel foglalkozni. Egy steril ágyon feküdtem meztelenül, szenvedtem a morfium mellékhatásaitól, a páromnak pelenkáznia kellett, a gyerekeket elköltöztették, teljesen el voltam szigetelve.

Gyakori, hogy az áldozatot teszik felelőssé…

A közös ismerősöket felkavarta, nem csak a személye, de maga a cselekedet brutalitása és precíz megtervezése is. Amikor nem mentem be dolgozni, a környezetemben mindenki tudta, hogy valami baj történt, és hogy ki állhat emögött. Egyértelmű volt mindenki számára, aki velem a zaklatást végigélte, hogy a bűncselekmény ennek az egyenes folytatása volt. A kívülállókban persze keltett disszonanciát. A kollégáiban, osztálytársakban, akik viszonylag jól ismerték, mégsem vették észre, hogy ilyenre lenne képes. A jogerős bírósági ítélet kimondta, hogy nem csupán a cselekedete, hanem a személye is különösen veszélyes a társadalomra. Ezt nehéz lehet feldolgozni azoknak, akiknek másik oldalát mutatta. Maguk a jogalkalmazók sem tudtak ezzel a helyzettel mit kezdeni, hogy ott van öltönyben egy orvos, egy kórházigazgató, keresztény ember, prominens személyek a rokonai és minden jót elmondhatnánk róla. Ez a kétkedés,csodálkozás az egész jogi procedúrát végigkísérte. Ezzel szemben engem megpróbáltak rosszéletű nőnek beállítani, aki házas emberrel kezdett mintha egy kapcsolat csak egy emberen múlna. A sztereotípiák mindent áthatottak. Az egészből az lehet a tanulság, hogy a környezetünkből bárki lehet bántalmazó, attól függetlenül, hogy milyen rendes embernek tűnik kívülről. Az emberekből teljesen irreális reakciókat váltott ki ez a bűncselekmény, annyira sokkolta őket. Egy rendőrség által elrendelt pszichológiai vizsgálat során megkérdezték tőlem, hogy hányszor voltam egyszerre több férfivel. Ott ültem katéterrel, meggyalázva a nőiességemben, lúggal szétmaratva, és próbáltam a kérdést felfogni. Megpróbálsz megfelelni és próbálsz válaszolni, de egyszerűen nem érted, mire akar kilyukadni ezzel a kérdéssel, miért tartozik ez a bűncselekményhez? Volt, hogy egy nőgyógyász megkérdezte, mit tettem én az elkövetővel, hogy ezt csinálta velem? Visszakérdeztem, hogy szerinte mi tenné indokolttá, hogy valaki mással ezt tegye? Mondjuk ő legalább bocsánatot kért ezért a kérdéséért később.

Hogyan viselkedett veled a sajtó?

Az ügy elején nem én voltam érdekes számukra, hanem az elkövető, valamint az ügy brutalitása. Én mindaddig nem fordultam a nyilvánossághoz, amíg az ügyészség a nyomozás megszüntetéséről, valamint a bizonyítékok 30 napon belüli megszüntetéséről határozott. Úgy döntöttünk, felvállaljuk a nyilvánosságot, mert nincs más lehetőségünk. Bármilyen furcsa, az elején a legtöbbet a bulvárújságoknak köszönhettem, akik mindig tiszteletben tartották azt, hogy a cikkek csak úgy jelenhetnek meg, ha a jogi képviselőmnek előtte megküldik. Érdekes, hogy ahogy haladtunk előre az időben, folyamatosan szűntek meg azok az újságok, amelyeket az ügy érdekelt, akik figyelték az ügy menetét. Kicsit féltünk, hogy a végére marad-e újság, ami beszámol majd az ítéletről.

Van vagy volt benned félelem?

Amikor feküdtem a steril ágyon, annyira nagy fájdalmaim voltak, hogy arra gondoltam, jobb lett volna, ha inkább megöl. A biztonságérzetem is zéró lett. Rendőri védelem alatt voltam hat évig, ami nem adott valódi biztonságérzetet. A rendőrség próbálta megtenni a tőlük telhetőt, de sajnos nincs protokoll erre… sem. Ez amolyan házi őrizetszerűnek volt mondható. Mindig be kellett jelentenem, hova, kivel, mikor megyek, mikor érek haza stb. Mindeközben pedig az elkövető szabadon, mindenféle kényszerintézkedés nélkül mászkálhatott, külföldre járkált. Őt nem korlátozták semmiben, még akkor sem, amikor másodfokon 9 év börtönbüntetésre ítélték. 

Honnan volt meg benned a bátorság, hogy ebbe az egészbe így beleálltál?

Borzalmas állapotban voltam, nagyon erős fájdalmakkal. Nem tudtam alapvető biológiai funkciókat ellátni. Ekkor kaptam meg az ügyészségi megszüntető határozatot, ami tele volt áldozathibáztató mondatokkal, mint például hogy én nem ismertem föl, az alibijét egy hamis tanúra alapozták, akit egyébként azóta el is ítéltek hamis tanúzásért, valamint hamis tanúzásra felbujtásért. Azt kellett eldöntenem, hogy vagy így fogok élni és holnap eljön és újra megteszi, mert nincs következménye annak, amit velem tett, és talán még durvább dolgot tesz , vagy felvállalom a nyilvánosságot. Annyira hazug és igazságtalan volt ez a megszüntető határozat, hogy ez adta az egyik legnagyobb erőt a fellebbezéshez. Persze akkor még nem tudtam, hogy mivel fog ez járni, tudtam, hogy hatással lesz a szeretteimre is az, hogy az újságokban leszek. Nem gondolom, hogy mindenkinek lehet azt tanácsolni, hogy merj kiállni, mert pontosan tudom, hogyan kínoz meg a rendszer, hogyan hurcolnak meg, főleg egy nőt. Egyre inkább úgy gondolom, hogy akik ki tudnak állni, egy Makai Viki, egy Orosz Bernadett és én, akik tudnak beszélni, akik ezt meg tudják tenni, azoknak ki kell állni azok helyett is, akik némák maradnak. Bátorítást lehet adni, de ezt nem lehet mindenkitől elvárni.

Szerinted te miért tudtál kiállni?

Egyrészt neveltetés kérdése, másrészt bennem megvan a szükséges ellenállás és igazságérzet. És mellettem volt egy társ és egy család, akik teljes mellszélességgel kiálltak mellettem. Nem mondom, hogy nem voltak borzasztó mélypontok, de az sosem fordult meg a fejemben, hogy nem viszem végig az ügyemet. Ez az ügy majdnem tíz évig tartott és mindenünket elvette. A karácsonyokat, a születésnapokat, az ünnepeket, az anyukámmal való utolsó időszakot, aki közben elhunyt. Mindenünket felemésztette. Tíz év nagyon sok idő, azalatt felnő egy gyerek.

Nemrég olvastam egy nőbarát településtervezésről szóló tanulmányt, aminek az volt a fő mondanivalója, hogy a városokat lényegében a férfiak kényelmére tervezték. Az egyik ilyen sokszor emlegetett példa, hogy a nők több időt töltenek és gyakrabban használják a mosdót, ráadásul ők azok, akik a gyerekeket is el kell lássák ezeken a helyeken. Mégis ugyanannyi női mosdó van, mint férfi, ami végeredményben azt jelenti, hogy a nőknek kevesebb jut. Azon gondolkodtam, hogy a panelházak lépcsőházai, folyósói itt, Óbudán is ellentétben a gangos házakkal olyanok, hogy a bejárattól a lakásig úgy jut el az ember, hogy nem lát rá senki, és ettől van egyfajta félelemérzetem.

Látod, most elmondtál valamit, amit sokan nem értenek. Mi el is költöztünk a korábbi lakásunkból, mert én soha többet nem tudnék ilyen lakásban élni, amiben hátat kell fordítsak egy zárt lépcsőháznak ahhoz, hogy bezárjam a lakásajtót. Nekem biztonságérzetet ad, hogy ha kilépek a lakásból, a szomszédok rám látnak. De az is fontos, hogy legyen üveg az ajtón, hogy lássam, hogy ha valaki áll előtte. Egyáltalán, nekem hosszú ideig egy ajtón belépni is problémát jelentett. A költözés másik oka az volt, hogy fájdalmas volt az emlékekkel szembesülni. Mert nemcsak a bűncselekmény történt ott, nemcsak a bűncselekmény helyszíne volt a fürdőszoba, hanem később a kötözések is a házi szakápoló által, ami borzalmas fájdalommal járt, morfium alapú fájdalomcsillapítót kellett szednem.

Fahidi Éva, holokauszt-túlélő mondta, hogy ő nem képes olyan lakásban élni, aminek nincs hátsó kijárata.

Igen, olvastam Edith Eva Eger könyvét, az „A Döntés”-t. Sokat segített nekem a feldolgozásban.  Az én esetemben volt az egyik oldalon egy doktor, egy kórházigazgató, aki minden alkalommal úgy ült ott öltönyben, nyakkendőben, mintha csak egy igazgatósági ülésen lenne, nem a vádlottak padján. Velem meg úgy viselkedtek, mintha ott se lennék. Egy díszlet voltam a saját peremben. Nekem papírom van arról, hogy intézményi abúzus ért. Az, hogy magamra hagyott a rendszer, sokkal jobban fáj már, mint a bűncselekmény. És nem tudom, hogy valaha újra fogok-e tudni bízni a jogrendszerben. Becsapva érzem magam. Én abban a hitben éltem, mint mindenki más, hogy van egy rendőrség, aki nyomoz, van egy ügyészség, aki vádat emel és van egy bíróság, aki majd ítéletet hoz. Sajnos ezt most már nem így látom. Megjelent a sajtóban, hogy egyedül nevelem a két gyerekemet. Ennek ellenére a kutyát nem érdekelte, hogy mi történik a két gyerekkel, amíg az anyjuk bepelenkázva, bemorfiumozva fekszik. Hogy van-e ennivalójuk? El tudnak-e menni iskolába? Bepelenkázva elmehettem kihallgatásra, ahol leengedhettem a katétert a férfi WC-be. Ezt tudta adni a rendszer.

Szerinted fel lehet bármilyen tekintetben készülnie egy nőnek arra, hogy nagyobb biztonságban legyen? Kellene ezt mondjuk oktatni?

Mindenféleképpen. Nagyon fontos lenne elsajátítani azt a képességet, hogy a zaklató személyiséget felismerjük. Ha én ezt tudom, akkor abban a súlyos négy hónapos zaklatási időszakban feljelentést tettem volna. Ha kimentek volna hozzá a rendőrök, az talán megszakíthatta volna azt a folyamatot, ami ide vezetett. Kihozhatta volna az elkövetőt abból az örvényből, amit csak a bosszúállás elégíthetett ki. Már az iskolában oktatni kellene, hogy hol van az a pont, ami már nem elfogadható, például ha nem veszi valaki tudomásul a szakítás tényét. Ráadásul a zaklatók látszólag nagyon kedvesek, mindig csak megbeszélni szeretnék a dolgot, ha az századszorra van is. Nincs még egy utolsó megbeszélés. Naponta tízszer hívott, ilyenkor nem szabad felvenni a telefont. Meg kell tanulni, hogy mi az a “no contact”, amit a zaklató személyiséggel szemben kell alkalmazni. A hatóságoknak is, bíróknak, nyomozóknak és igazságügyi szakértőknek is kellene érzékenyítő tréningeket tartani, például arról, hogy egy bűncselekmény áldozatával hogyan kommunikáljanak. Ez a hatóságok érdeke is lenne, hisz az áldozati tanú nagyon fontos egy ügyben. Fontos, hogy a bántalmazott biztonságban érezze magát, a legjobb tudása szerint tanúskodjon, ezzel segítve a hatóságok munkáját. 

Lezártnak tekinted ezt az ügyet?

Jogilag talán, de lelkileg, testileg ezt sosem lehet lezárni. A hosszan elnyúló jogi hercehurca miatt még megkezdeni se tudtam a feldolgozását. Napi szinten beszélünk erről. Ezt nem lehet feldolgozni soha, meg kell tanulni együtt élni vele. Az áldozatok sosem felejtik el a bántalmazás által átélt traumát. Kilenc helyreállító műtétem volt. Indiában a savtámadás a bosszú bevett formája, amennyiben a támadó szexuális közeledését vagy házassági ajánlatát visszautasítják. Az ilyen sérülések okozása mindig bosszú, hogy örökre ottmaradjon a nyoma. Ezek stigmák. 

Tartasz attól, mi fog történni, ha szabadul?

Egyáltalán nem érdekel. Én nem érzek iránta sem haragot, sem gyűlöletet, teljesen indifferens személy számomra. Ő egy bűnöző, akit a jogrendszer elítélt, nem velem volt dolga, hanem a jogrendszerrel. Nekem semmi közöm hozzá. Már akkor sem volt hozzá semmi közöm, amikor a bűncselekményt elkövette velem szemben. Egy dolgot akartam megszabadulni tőle. Erre tíz éve vele foglalkozom, mert a jogrendszer rákényszerített.

Nem akartál jó messzire elköltözni innen?

Nem. Én menjek el? Miért? Én nem csináltam semmit. Egy bűncselekmény áldozata lettem, amiről nem tehettem. Bárki, bármikor, bárhol bűncselekmény áldozatává válhat. A sérüléseimet is azért vállaltam fel, mert nekem nincs szégyellnivalóm. Szégyellnivalója csak az elkövetőnek van, aki ezt tette.

Jól tudom, hogy közben pályát módosítottál?

Nem egészen. Szociális intézményben dolgoztam eddig is, csak most másik kerületben. A párom beiratott egy OKJ-s manikűr tanfolyamra, mert nem tudtam kikapcsolni és azt kérte a pszichológus, hogy találjak valami hobbit, ami kikapcsol. Így most járnak hozzám körmözni, főleg ismerősök, a lányom barátnői. Ők tudják, hogy ki vagyok, sokat tudok velük beszélgetni. Ez is egy nagyon jó terápia. Nekem segít, ha beszélhetek róla. Nekem a csoportterápia is jobban működött, mint a személyes. A feldolgozás szempontjából fontos kapaszkodni egymásba, és tudni, hogy nem vagy egyedül. Orosz Bernadettel és Makai Vikivel is tartjuk a kapcsolatot, ott vagyunk egymásnak. Dolgozom egy dokumentumregényen Mérő Verával, ami  idén tavasszal jelenik meg. Szeretném, hogy a könyv elolvasásakor a bántalmazottak azt érezzék, hogy nincsenek egyedül. Hogy közelebb tudjam hozni az embereket egy áldozathoz, hogy átérezhessék, mit jelent áldozatnak lenni. Talán így kevesebb lesz majd az áldozathibáztatás is. Az emberek el sem tudják képzelni, min mennek keresztül egy ilyen trauma során az áldozatok és a hozzátartozóik. Másrészt pedig szeretném a rendszerszintű hibákra felhívni a figyelmet, hogy változás legyen az áldozatokhoz való hozzáállásban. Engem bánt, hogy minden nap úgy fekszem le, hogy tudom, épp ma Magyarországon egy áldozatot ugyanúgy meghurcol a rendszer, mint ahogyan engem. 

Gondoltál arra, hogy ha nem nőnek születsz akkor ez nem történik meg veled?

Nem. Azokat az örömöket, amik nőként értek, ez a bűncselekmény nem tudja annulálni. Szeretek öltözködni, kifesteni magam, csinosnak lenni. Más kérdés, hogy a bűncselekmény után annyira sérült a nőiségem, hogy amikor a munkahelyemen felköszöntöttek nőnap alkalmából, elsírtam magam, hogy az elszenvedett bűncselekmény ellenére is engem nőnek tekintenek. Ezt nem tudta elvenni. Külön figyeltem arra is, hogy a tárgyalásokon ápoltan jelenjek meg. És az állapotomhoz képest kihozzam a külsőmből a maximumot. Voltak, akik azt tanácsolták, hogy keltsem egy nyomorult nő benyomását, de én erről hallani sem akartam. Tudom, hogy az volt a célja, hogy elvegye a nőiességem, de nem érte el.

Mi volt az első dolog, amit csináltatok, mikor már elkezdtél gyógyulni?

Nekem nagy vágyam volt eljutni Prágába. A párom a bűncselekmény előtti napon vette meg a jegyeket. Úgyhogy amikor már jobban voltam, kenőcsökkel felszerelkezve elutaztunk. És ott kiderült, hogy nem tudok pisilni, úgyhogy kórházba kellett mennünk és hazajönni. Úgyhogy ennyi volt az első nyaralásunk. Amikor a kórházból kijöttem, aznap volt az amfiteátrumban az Árpád Gimnázium tradicionális fáklyás ballagása. Egy kicsit ki tudtunk menni, de alig bírtam járni, mert akkor még rajtam volt a bőrátültetés donor felületén a kötés. Én is az Árpád Gimnáziumba jártam, esti tagozatra munka mellett a dolgozók gimnáziumába. Utána pedig a Pamutnyomóban dolgoztam, itt, Óbudán. Úgyhogy a tanulmányaim is, az első munkahelyem is Óbudához kötnek.

A bűncselekmény alatt melletted volt a kutyád. Lehet, hogy furcsa kérdés, de ő hogy van?

Traumatizálva. A kutya ott volt, amikor a bűncselekmény alatt engem az elkövető hurcolt a lakásban, a fürdőszobában a kádba tett, ott követte el a bűncselekményt, a lúggal leöntést. Akkor vettük észre, hogy baj van, amikor egyszer a fiam játszott velem és felemelt, és akkor a kutya stresszes állapotba került. Ha akár viccből jajgatok, akkor is odajön megvédeni. Sajnos nem tudom egyedül sétáltatni a bűncselekmény óta. Egy yorki-tacskó keverék, de ha nincs mellettem a párom, akkor séta közben mindenkit megtámad, aki a közelembe jön, legyen az kutya vagy ember. A kedvenc időtöltésem a kutyasétáltatás volt, de sajnos ez is a trauma része, hogy ezt sem tudom már megélni olyan önfeledten, mint a bűncselekmény előtt. Ezért külön jártam pszichológushoz is, sajnos, nem sok eredménnyel. Elmentem egy kutyakiképzőhöz is, aki azt állapította meg, hogy nem a kutyával van baj, hanem velem, mert én félek, nem érzem magam biztonságban, ilyenkor falkavezér szerepet vesz fel. Volt párkapcsolati problémánk is abból, ha nem veszem fel azonnal a telefont, ha nem tudnak elérni. A reggelek a legrosszabbak. Az emberek általában este félnek, én reggel. Akkor történt a bűncselekmény, ami megváltoztatta az életemet, és már sohasem lesz olyan, mint volt, vagy mint amilyen lehetett volna. 

 

Amennyiben Önnek vagy bárkinek a környezetében segítségre van szüksége, forduljon az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálathoz!

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat elsőrendű célja, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak, és szükség esetén gondoskodjon az elhelyezésükről.

A Telefonszolgálat állandó elérhetőséget biztosít minden bajba jutott és azonnali segítséget kérő embernek a nap minden órájában, az ország egész területén és külföldön, rendelkezésre áll mindenki számára, akinek szüksége van rá.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában Magyarországról ingyenesen elérhető a következő telefonszámon és e-mail címen:

+36 80 20 55 20

okit@csalad.hu

https://okit.hu/

Élünk

Hogy kezdődött az együttműködés az Esernyőssel?

Czveiber Barbara, az Esernyős kulturális szervezője keresett meg, hogy szeretnének együtt dolgozni velünk, ami önmagában nagyon megtisztelő és örömteli volt. Miután megnéztem a teret, úgy gondoltam, hogy a két előadás, amit tervezünk, meg tud valósulni a kamarateremben és a kiállítótérben.

Előtte volt kapcsolatod a kerülettel?

Pomázon élek, a HÉV a legerősebb kapocs a kerülethez, Óbuda a városba vezető út. 2021 elején úgy alakult az élet, hogy muszáj volt a színházi világon kívül is munkát vállalni, olyat, ami teljesen kiránt a karanténos-járványos lemerevedésből, nem csupán pénzügyileg, hanem szellemileg és lelkileg is: azóta a békásmegyeri gyermekotthonban dolgozom gyermekfelügyelői munkakörben. A szeptemberi színházi újraindulással áldozatot is kellett hoznom; a gyermekotthoni munkavégzés mellett nem tudtam volna a futó darabjainkban tovább játszani, ezért átadtam az összes szerepemet Ivanics Tamás színművésznek. 

Visszatérve az óbudai színházhoz, mikor láthatjuk a darabokat?

Egyelőre egyeztetés alatt áll mindkét színdarab. A tervek szerint a Dogville bemutatója tavasszal, az Arcoké pedig pár hónappal később lesz. A Dogville főszereplőjét, Grace-t Eke Angéla fogja alakítani, és mivel egy átiratról van szó, az eredetiben Grace apja, de nálunk Grace anyja szerepel, aki Fullajtár Andrea lesz. Az Arcok két női főszereplője Balsai Móni és Ténai Petra lesznek.

Beszéljünk külön a két darabról. Miért pont a Dogville-t választottad?

Ez nem egy most született előadásterv, ez egy másfél évvel ezelőtti bemutató lett volna, de az előző évadunk szinte teljesen kimaradt. Az már nem releváns, hogy ezt miért akartam megcsinálni: most már csupán érdekesség, hogy milyen gondolatai voltak az embernek békeidőben. Viszont a koronavírus után is megmaradt a rendezői szándék, úgy érzem, kiállta az idő próbáját ez a történet. Alapvetően azzal foglalkoztam, hogy a menedék és az oltalom hogyan változik át a rabság, a kitaszítottság, a kiszolgáltatottság helyszínévé, és hogy a benne szereplő emberek a befogadás és az elfogadás jegyében hogyan válnak előítéletessé, és hogyan fordítják el a segítő szándékukat a másiktól. Sok-sok jelenet és tetőpont kiéleződött a koronavírus által. Januárban szeretnénk elkezdeni a próbafolyamatot, mivel karácsonyra a szerző-dramaturg Kerékgyártó Yvonne és Abai-Szabó Tamás dramaturg gyakornok segítségével elkészülünk a szövegkönyvvel. Ilyenkor, amikor megvan a helyszín, a térhez igazítjuk a megszólalásokat.

Érdekes, hogy a Dogville eredetileg film, színházi elemekkel és most visszakerül a színházba.

Mindenféleképpen van egy kamaradarab jellege, de azt ne felejtsük el, hogy a szerző, Christian Lollike a filmforgatókönyvből színpadi verziót is írt, és mi ezt használjuk. Szerintem ez egy nagyon elegáns gondolat volt a film írójától.

Két borzasztóan megrázó, traumatizáló film van, ami nagy hatással volt rám. Az egyik a Visszafordíthatatlan, a másik pedig a Dogville, ami után az utcára még sötétedés előtt sem szívesen léptem ki. Nyilvánvalóan másképp hatnak ezek a részek férfiakra és nőkre, hogyan kezeled ezt te az adaptációtokban?

Ez a kárhozat földje, amiről beszélsz. Hogyan válnak kapcsolatok, ismeretségek egyszerűen a legkegyetlenebb módozattal halálos kimenetelűvé. Egy lány nővé válása, egy ember felnőtté válása ebben a közösségben milyen áldozatokkal jár az önbecsapás és az önmegvalósítás katasztrófájában. A főszereplőnő önbecsapással próbálja meg önmagát megvalósítani, új életet kezdeni. Azt szeretem, ha a megrázó hatás a néző fejében történik.

Két tetőpontja van a darabnak, ami az „utcára nem lépnék” hangulatot kiváltja, de én szeretném a néző fantáziáját használva ezt elérni, nem pedig a földre dobva, naturálisan bemutatva valamit.

Térjünk rá az Arcokra. Ez egy kevésbé ismert mű, szemben a Dogville-lel. Mennyiben kell másképp hozzányúlni?

Valóban, az Arcok nem John Cassavetes legismertebb műve. Bennem már két éve megszületett a gondolat, hogy foglalkozni szeretnék vele. Nyugodt szívvel nyúltam vissza hozzá, mert minél beljebb megyek a témában, egyre erősödik bennem a rendezői elképzelés. Nagyon szerettem volna egy kifejezetten a társulatra adaptált kanavász darabot. Szeretném megtartani a történet vázát, és a jeleneteket a próbák során úgy kialakítani, hogy tudjuk, miről szól, tudjuk honnan hová tart, de nem szó szerint vesszük a filmforgatókönyvben elhangzott dialógusokat és monológokat, hanem csak az érzeteket használjuk, és a társulat színészei ennek megfelelően fogalmazzák újra a szövegeket. Ehhez szerző-dramaturgnak Karafiáth Orsolyát kértem fel, mert ez olyan, mintha élőben kellene szerkeszteni egy szövegkönyvet, és azt hiszem, hogy ehhez Orsolya idegrendszerére van szükségem. Novemberben kezdjük az adaptációt, március végén pedig elkezdjük az olvasópróbát.

Hogyan gondolkodsz a helyszínhez való alkalmazkodásról?

Ez a legmegnyugtatóbb alkotói tevékenységek egyike. A szereposztást követően a színészekre fogalmazom az adott szerepet. Néha meg kell küzdenie a színésznek bizonyos értelemben a szereppel, néha telitalálatként kapja meg. 

A tér-adaptáció már az olvasópróbán formába önti a színésznek a darabot. Eke Angéla szokta mondani, hogy rögtön képekben kezdi el látni a színművész az adott jelenetet.

Úgyhogy érdekes módon nemcsak az alkotónak ad egy nagyon inspiratív biztonságot már a próba előtti időszakban, hanem a színész is rögtön látja, hogy hol történik az adott jelenet. A szövegkönyvben, mint egy állóképes koreográfiát, leírom a képeket. Ezt megelőzően, amikor befotózom a teret, elküldöm a színészeknek is a térfotókat, így már az elején bekapcsolom őket.  Számomra akkor áll igazán össze a szövegkönyv finomítása, amikor már tudjuk, hogy hol játsszuk a darabot.

Arra emlékszel, hogy amikor először találkoztál ezekkel a darabokkal, milyen hatást váltottak ki belőled?

Érdekes, mert előfordulhat, hogy nagyon csekély ez a kiindulópont ahhoz képest, amivé később válnak majd. De megpróbálom ezt a csekély hangulatot átadni. A Dogville-lel való találkozásom évekkel ezelőtt történt. A filmanyagot néztem meg, mert kifejezetten a filmrendező érdekelt, hogy a zsenialitás hogyan emészti fel az embert, legalábbis ez volt az érzetem Lars von Trier kapcsán, ezért kezdtem el végignézni az életművét. Rengeteg interjút megnéztem és elolvastam vele, mert nagyon érdekelt, hogy hogyan bánik az idegrendszerével, hogyan használja ki, hogyan ápolja. Ez érdekelt a meglévő alkotásain túl. Az Arcok egy barátibb találkozás még kamaszkoromban.

Tizenöt évesen kezdtem el Bergman-filmeket nézni, és körülbelül tizennyolc évesen érkezett Bódy Gábor és Cassavetes.

Az Arcok kifejezetten a kamaradarab jellege miatt jutott eszembe, elsősorban a társulati működés megmozgatására, mert nincs kifejezetten egy kiválasztott főszereplő, hanem egymásnak mellérendelve vannak a szereplők, és minden szereplő ugyanolyan fontos.

Egy rendező szempontjából mik az előnyei és mik a hátrányai annak, hogy egy társulatot is vezetni kell. Nagyon sok munka lehet egy friss társulattal. Miért érezted úgy, hogy a nyakadba kell venned a szervezés és a társulatvezetés nyűgét is?

Annyira nem vagyunk friss társulat. Mert ugyan csak 2018-ban váltunk alapítvánnyá, de Trojka fantázianéven 2013 óra készítünk darabokat. Úgymond 2013 és 2018 között kellett valahogy megmaradnunk. De ez mindenképp egy választás, a közösségben való hosszú távú létezésnek a választása. Azzal nem tudok azonosulni, hogy nyűg lenne. Az élet számtalan feladatát tekinthetjük nagyszerű ajándéknak és gyötrelmes nyűgnek. Szerintem ez döntés kérdése, hogy miben van a szíved, és hol van az eszed.

Ez a másfél éves szünet mennyire viselte meg a társulatot, mint közösséget?

Vízválasztó volt. Amikor egy működés teljesen leáll, utána nagyon kockázatos az újraépítkezés folyamata, a tempója, a dinamikája. Ebben az volt a nehéz, hogy nem tudta senki előre, hogy egy másfél éves leállásra kell felkészülni, hanem folyamatosan alakult, hogy ez meddig tart, és folyamatosan alakult az az elképzelés, hogy mikor lehet újraindulni. Ez volt benne a legnehezebb, hogy nem lehetett tervezni. Semmivé vált a tervezés jól kialakított tematikája. Pusztán ottmaradtunk egymásnak, amitől megerősödtek a kapcsolatok, de meg is cibált minket ez a vihar.

És ne felejtsük el, hogy közben megszületett két csodálatos kisgyermek, a „Trojka-babák”. Gryllus Dorka második fiúgyermekét, Nagy Dóra pedig első lánygyermekét hozta világra.

Közben megcsináltátok a Dekameront online formában. Voltak kétségeid a formátummal kapcsolatban?

Egy évvel ezelőtt, június 11-én volt a bemutatója. Ezt a felkérést átbeszéltem a koproducerekkel, Lakatos Márkkal és Szijj Andrással, és úgy láttuk, nagy butaság lett volna visszahőkölni tőle. Nem tudtuk, hogy mifelé megyünk, nem tudtuk, hogy ezzel a vírussal hogyan megyünk tovább. Volt egy kísérleti alkotói felület, tehát a kihívás előttünk volt. Lehetetlen, hogy egy kihívás előtti ajtót magunkra zárunk. Ez lehetetlenség. Mindenféleképpen ki kellett próbálni, abban az időben, amikor a felkérés történt.

Elégedett vagy a végeredménnyel?

Ez nem az elégedettségről szól. Ez arról szól, amit a mai napig mondok, hogy ÉLÜNK. A fogalmak finom, vagy akár drasztikus változáson is mennek át, belőlem ez jött ki, hogy a legfontosabb, hogy élünk és itt vagyunk.

Félve kérdezem meg, de fel vagytok-e készülve arra az esetre, ha mégis még egyszer beütne a ménkű?

Tavaly nyolcszor vagy kilencszer változtattuk meg az évadtervet Rácz Ancsi művészeti titkárral. Tudva azt, hogy ez mit okoz, nem készítettünk variánsokat. Feleslegesnek tartom. Egy nagyon különös dolgot tanított meg nekünk a koronavírus. Ezt nagyon nehéz megfogalmazni: olyasmi, mintha kötetlenül és felelőtlenül improvizálna az ember, dacolva egy monstrum maga előtt tolásával. Nem lehet úgy tervezni, ahogy régen csináltuk, hogy szilárd sziklaként megcsináltuk az évadtervet. Ez nincs. Olyan, mintha ez a sziklaszilárdság vízszerű lenne. Folyamatosan változó, alakuló erő mint a víz. 

Kell egy játszótér

Főként a figyelem és a megértés hiányáról beszélgettünk, és arról, van-e ennek köze ahhoz, hogy nőként nehezebb az irodalomban érvényesülni. Egy férfi író neve még mindig komolyabban, meggyőzőbben cseng, sokszor nagyobb súlyt tulajdonítunk egy férfi szavának, ami nem mellékes szempont, ha írott szóval dolgozunk. Ezen kívül ott van az oktatás, hogy miről és kikről tanulunk, mennyi írónő kerül be a tankönyvekbe (gyakorlatilag Szabó Magdát kivéve senki), és ez ismét hat az olvasói elvárásokra (a nők biztosan nem olyan jók), és hat azoknak a nőknek az önképére is, akik szeretnének írni (biztosan nem leszek elég jó).

Kérdés az is, hogy milyen nőfigurák szerepelnek az olvasmányainkban, mennyire jellemző az önmagát feladó nő képe, akik ott vannak valahol a történetek hátterében lesajnálva, megmosolyogva. Ezen nőnek fel generációk, ha még olvasnak egyáltalán magyar irodalmat. 

Érdekes, sőt bizarr ellentmondás, hogy miközben dőlnek ránk a feminizmus által is megihletett jobbnál jobb külföldi művek, amik itthon is népszerűek, a magyar olvasó még mindig alig szisszen fel, ha a magyar író könyvében oly gyakori ostoba, szexuális tárgynak használt női szereplőkről olvas. És ha ne adj isten, valaki szóvá teszi, hogy talán ideje lenne már nem a Jókai-féle nőképet erősíteni a fiatalokban, akkor politikai és társadalmi hajtóvadászat indul ellene, miszerint ő egy személyben el akarja törölni a magyar kulturális hagyományokat. 

Nem egyszerű ilyen érzelmileg felpaprikázott közegben szakmai kérdésekről gondolkodni, mert akkor még nem említettük azt a problémát, hogy mennyien tartják – irodalmi berkekben is – a feminizmust diktatórikus ideológiának, ami a művészetbe begyűrűzve olyan szörnyszülötteket hoz majd létre, mint annak idején a szocialista realizmus. „Minden izmus veszélyes a művészet szabadságára”, harsogják magyar írók és szerkesztők (politikai tábortól függetlenül), elijesztve sok női szerzőt attól, hogy végig tudja gondolni, „szabad”-e az írásai tárgyává tenni a saját életével, a női szerepeivel kapcsolatos problémákat. Holott milyen más kérdésekről írhatna hitelesen az író, mint amiket ő maga is fontosnak tart? (Csak halkan jegyzem meg, ha minden „izmus” egyenlő a diktatúrával, akkor mi van az impresszionista, kubista, szürrealista alkotásokkal? Azok is mind csapnivaló művek lennének? Aligha hinném.)

Pedig felesleges farkast kiáltani ott, ahol nincs. Akárki akármit tesz, a feminizmus nagy mértékben áthatja a modern gondolkodást és művészetet, hozott létre nagyszerű és persze csapnivaló műveket is. Sokszor alig észrevehetően van jelen, mint például az Alul semmi című filmben, amit ráadásul nem is nők készítettek. Hiába forgatták 25 éve, még mindig nagyon frissnek hat a humora és a benne szereplő csodálatos, egyszerre különleges és hétköznapi figurák miatt. 

A történet a feminizmus egyik alapvetéséből, a saját testünkhöz való viszonyból indul ki, megfordítva a kérdést: mi van akkor, ha férfiak kényszerülnek arra, hogy a testükből éljenek, ők kerülnek vizslató tekintetek reflektorfényébe, és minden porcikájukat olyan szigorú bírálat érheti, mint ahogy ez a legtöbb nővel nap mint nap megesik. A filmet Simon Beaufoy írta, Peter Cattaneo rendezte, a stáblistán csak férfineveket látok, ami azért fontos, mert jelzi, nem csak nők, hanem férfiak is képesek önmagukra és a világra egy másik szemüvegen keresztül nézni, és ebből friss szemléletű művek születhetnek. 

De hogy nőket is említsek, Zadie Smith, Elif Shafak, Margaret Atwood vagy Elena Ferrante műveire is erősen hatott a feminizmus. Ferrante Nápolyi regények című tetralógiája két lány életét kíséri végig a gyerekkortól a halálig. Egyetlen percig sem hat didaktikusnak ez a nők sorsa iránti mély empátiával megírt történet, amely nem véletlenül lett ekkora világsiker. 

Nőknek és férfiaknak egyaránt tanulni kell ezt a szemléletet, vagyis azt, hogyan tudjuk az esendő, hibáikkal együtt létező nőket legalább annyi empátiával, mégis hitelesen ábrázolni, mint adott esetben a férfiakat. Mert nem erre áll rá a szemünk, a nőkkel eleve kritikusabbak vagyunk, és ez a hozzáállás meghatározza azt is, milyen figurák szerepelnek az adott kultúra műalkotásaiban.

Sem olvasóként, sem íróként nem egyszerű a hátunk mögött hagyni az előítéleteket, pedig ez szükséges ahhoz, hogy elmondjunk valami hiteleset erről a korról, a változóban lévő emberi kapcsolatokról, a családról, a társadalomról.

És mindez, hogy jön ahhoz a bizonyos autóúthoz? Úgy, hogy ennek az új szemléletnek a kialakulásához kell egy játszótér, egy alkotói közösség, vagy ha ez így túlzás, egy találkozási pont a hasonló értékrendet valló írók számára. Az alkotás még az írók esetében sem lehet teljesen elszigetelt tevékenység. Kell hozzá sok-sok kérdés, közös gondolkodás és viták, és kell hozzá a közönség is. 

Így született a Ms. Columbo Live! című sorozat, ennek az autóútnak a nyomán, amely két éve fut már hol online, hol offline a Jedermann Kávézóban szervezőtársaimmal, Gáspár-Singer Annával és Szécsi Noémivel. És többek között ennek köszönhetően született meg a SZÍN nevű női érdekvédelmi fórum a Szépírók Társaságán belül, hogy több lehetőséget és nagyobb elismertséget vívjon ki a női szerzők számára.

„Nehezen találtam meg Vera hangját”

A Mély levegő című regényedben felbukkannak óbudai helyszínek, mint a Filatorigát és a Rómaifürdő, a történet azonban nem ad pontosabb támpontot a helyszínekről. Csak nem Óbudán játszódik a regény?

A történet pontos helye tényleg ismeretlen. Csak annyit tudunk, hogy a főhős, Vera felmegy a hegyre. Hogy ez Óbuda hegyvidéki része, vagy egy budai helyszín, az nem derül ki. Egy olvasóm Vera lakását például a Pasaréti út környékén képzelte el. Az viszont tény, hogy az óbudai múltam hatással volt a regényre.

Itt születtem, itt éltem huszonkét évig, a nagyszüleim az Akácfa utcában laktak, a nagynéném a Miklós téren.

A nagyapám a Hajógyári-szigeten volt kazánkovács, a nagymamám és a dédanyám is a Szentlélek térre jártak iskolába, az Óbudai Gimnázium elődintézményeibe. Nálunk a családi ebédeknél Óbuda mindig szóba került.

Milyen emlékek fűznek a városrészhez?

A Margit Kórházban születtem, a Kiscelli utcában laktunk, oda is jártam óvodába. Később aztán a Kolosy tér fölötti környékre költöztünk, aztán jött a Mókus utcai Leövey Klára Általános Iskola, ahol ének-zenét tanultam. Volt külön zenei felvételi, amelyen az énekhangot és a ritmusérzéket is nézték, az osztályunk ebből a szempontból válogatott csapat volt. Az itt töltött nyolc év 1986-tól 1994-ig meghatározó volt, a legjobb barátnőimet és a férjemet, Apáti Ádám zenészt is itt ismertem meg.

Az iskolában milyen hangszeren játszottál?

Mivel édesapám zongorahangoló volt, és a lakásunkban mindig volt zongora, ezért nem volt kérdés, hogy ezt választom. A hegedű jött még szóba, de azzal ijesztgettek, hogyha játszani kezdek rajta, akkor kancsal leszek. A zongorát viszont fél év után meguntam, ráadásul kiderült, hogy nem vagyok benne annyira ügyes.

Így aztán mégis a hegedűt választottam. És bár nem lettem hegedűművész, csodálatos élményeket köszönhetek a zenének.

Az Aelia Sabina Zeneiskola ifjúsági vonószenekarában játszottam évekig. Részben itt ismertem meg a legjobb barátnőimet, akikkel később többek közt Olaszországban és Spanyolországban utcazenéltünk, és akikkel azóta is napi kapcsolatban vagyunk. A Mókus nyolc éve után aztán elhagytam Óbudát, az Arany János Gimnáziumba jártam, a Sas hegyre.

Óbuda később még szerepet játszott az életedben?

Tizennyolc évesen visszatértem, amikor az egykori Varga Rajzfilmstúdióban dolgoztam a Raktár utcában mint fázisrajzoló. Igaz, nem tanultam se a Képzőművészeti, se az Iparművészeti Egyetemen, rajzolni szerettem. Az ötlet anyukám barátnőjétől jött, aki mondta, hogy bedobtak hozzájuk egy szórólapot, amelyen az állt, hogy a Varga Stúdió rajzolókat keres. Anyukám kérdezte, hogy lenne-e kedvem megpróbálni, mire mondtam, hogy persze. Akkoriban amúgy is ráértem, mivel elsőre nem vettek fel az ELTE-re művészettörténet szakra, így felszabadult egy évem. A stúdiónál elvégeztem egy rajztanfolyamot, aztán fázisrajzoló lettem. 

Miért döntöttél a rajzolás mellett?

Amikor először láttam a Házibuli című filmet, nagyon megfogott, hogy Vic (Sophie Marceau) anyukája rajzfilmrajzolóként dolgozik.

Ahogy láttam a lámpafénynél az asztalon rajzolni, éreztem, hogy ezt egyszer nekem is ki kell próbálnom.

A Varga Stúdióban a Baby Blues, a Sheeep (sic!) és a Kipper című amerikai rajzfilmekben dolgoztam. Akkor jöttem el, amikor a stúdió elkezdte a Mr. Bean animációs sorozatot.

Beszéljünk a regényedről. A történet főhőse, az éppen a férjétől válni akaró Vera egy eléggé nemtörődöm anya, amit a családja előtt sem rejt véka alá. Nemcsak a lakásában nem akar rendet rakni, de olykor semmi kedve sincs a gyerekeivel foglalkozni. Mennyire mintáztad magadról?

Ez a kérdés az olvasókat is eléggé érdekli. A rendrakás terén Vera és én nagyon különbözünk. Én alapvetően rendszerető vagyok, bár ma reggel éppen nem fest jól a lakás. Vannak viszont olyan életesemények, amiket kölcsönadtam Verának, de ő máshogy gondolkodik és máshogy viselkedik mint én, olyan dolgokat is megcsinál, amit én nem tennék. Egyébként mindegyik karakter részben én vagyok. Benne vagyok a férjben, Péterben is, és ott vagyok Vera apjában. Ő például szeret mindenben takarékoskodni. Egy nap, otthon, amikor elkezdtem lejjebb tekerni a termosztátot, a férjem meg is jegyezte, hogy kezdek olyan lenni, mint a könyvben Vera apja.

A regényben a szereplők több oldala is megmutatkozik: a férjről megtudjuk például, hogy gondoskodó a gyerekeivel. 

Nem így terveztem. Nyolc évvel ezelőtt, az írás kezdetekor Péter még egyértelműen rosszabb karakter volt, Vera pedig egyértelműen jobb. Aztán, ahogy haladtam a történettel, éreztem, hogy Verát muszáj lesz „elrontanom”, Péterhez meg hozzá kell tennem valami jót is. Persze nem akartam erkölcstankönyvet írni. Ahogy a szereplők tulajdonságait sem akartam patikamérlegen kiegyensúlyozni. A sztori sem lehetett teljesen objektív. Mégiscsak Vera, egy válni készülő anya szemszögén keresztül látjuk benne a világot. Az egyes szám első személyben beszélő szereplő alapból egy megbízhatatlan narrátor. Szerettem volna érzékeltetni, hogy amit Vera mond, az nem biztos, hogy úgy van a valóságban.

Ezt maga is fejtegeti a könyvben: „Ki tudja, hol az igazság? Ha levetítenék előttünk a történéseket, vajon ugyanazt látnánk, amit elmondtam?”.

Milyenek az olvasói visszajelzések?

Nagyon vegyesek. Az olvasók általában együttéreznek Verával, sajnálják, hogy bántalmazták. De aztán sokaknál eljön egy kritikus pillanat. Valakinél ott, amikor Vera az új pasijával elkezd kokainozni. Másnak már az bosszantó, hogy Vera kimondja, idegesítik a gyerekei, szeretne egyedül lenni, és néha nehéznek érzi az anyaságot. A legtöbb embernél az veri ki a biztosítékot, amikor Vera indulatos lesz, és megrázza az egyik gyerekét. Persze, íróként tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen szóval átírható egy jelenet. Más lett volna, ha Vera egy pofont ad a gyerekének. Vagy ha a kokain helyett füvezik, vagy alkoholizál. Máris máshogy viszonyulnánk hozzá. Ezeket meg is írtam egy-egy korábbi verzióban, aztán elvetettem.

Milyen variációk léteztek Vera alakjára?

Próbálkoztam sok mindennel. Vera először egy nagyon gazdag családból származott, a szülei pedig elhanyagolták. Volt olyan változat is, amelyben az anyja nagyon depresszív volt. Ezeket aztán elhagytam. Nem tetszettek, a sztori sem volt elég erős. Nem jöttek úgy a mondatok. Szóval inkább a főhősből indultam ki.

Nehezen találtam meg Vera hangját, de amikor ez megtörtént, akkor írta magát a könyv. A főhős magától cselekedett, így voltak olyan jelenetek, amiket nekem is nehéz volt leírni.

A többi női karakter esetében mi volt a szándékod?

Vera anyja eredetileg egy rosszkedvű, nehezen elérhető szülő volt, de valahogy nem kedveltem, „kiugrott” a szövegből. Ezért aztán változtattam rajta, erősebb lett a kapcsolódása Vera apjához, akivel ketten egy komikus párt alkotnak. A főhős barátnőjét, Andit pedig az olvasók egy része úgy értelmezte, hogy ő valójában Vera szuperegója, a felettes énje, hiszen mindig ő próbálja jobb útra téríteni. Tetszett ez a gondolat, hisz amikor a két barátnő beszél, az olyan mintha Vera saját magával vitatkozna. Andi alakját amúgy tíz barátnőmből gyúrtam össze. Igaz, a könyvben nem tudunk meg róla sokat. Azt tudjuk csak, hogy Portugáliában él, de azt nem tudjuk, hogy mit dolgozik, hogy mi van a pasijával. De szerintem ez nem gond. Nem akartam a mellékszereplőkről túl sok infót adni. Ha minden apróságot megírok, akkor ez egy másik regény lenne, egy lényegesen nagyobb. Én azonban csak Verára akartam koncentrálni, az ő fejében lenni, az ő gondolatait bemutatni. 

A történetben szó esik Szent Ritáról, a középkori szentről, aki a lehetetlen ügyek védőszentje. Hogy látod: vannak az életben olyan ügyek, amiket lehetetlen megoldani? 

Azért nehéz erre válaszolni, mert egy komplikált ügy esetében a kérdés lényegében az, hogy mi számít megoldásnak. Az, hogy csak az egyik fél jár jól? Mert azt egyes esetekben meg lehet oldani. De ha mindkettő jól akar járni, akkor lesznek érdekellentétek, ami miatt az ügy megoldatlan marad. Szent Ritának egyébként a házassághoz köthető történetei vannak, lehet, ebből a szempontból lett ő a lehetetlen ügyek védőszentje.

Te katolikus vagy. Vera hogyan áll a hit kérdéséhez?

Nem áll biztos alapon, de nincs ezen mit csodálkozni, hisz egy bántalmazó kapcsolat után az ember sok mindent megkérdőjelez.

Ugyanúgy, ahogy az anyaságban, a nőiségben, az alkotásban, Vera ebben a kérdésben is még keresi a helyét. Hogy mit talál, mire jut, arra a könyv már nem ad választ.

Engem viszont nagyon érdekel ez a téma, a következő regényem részben erről is fog szólni. Az istenkeresésről és a csodavárásról, a profán és a szakrális világ találkozásáról.

Az is Óbudán fog játszódni?

Nem, ez már Pesten, a belvárosban. A harmadik könyvben viszont azt tervezem, hogy visszatérek Óbudára. Ez egy családregény lesz, reményeim szerint igazi vaskos könyv, két helyszínen játszódik majd, a másik Chicago lesz.

MUSTRA

Mustra

TOP 5:

Május 20, Péntek – 20:00 KOBUCI Kaukázus live | KOBUCI Kert
A Petőfi zenei díjas Kaukázus zenekar és vendégei a budapesti KOBUCI Kertben köszönti a nyarat és az idei koncert szezont! A régi nagy slágerek mellett felcsendülnek a közelmúlt közismert és méltán népszerű dallamai mellett a zenekar LUX című új albumán található dalok is, köztük az idén januárban megjelent RoadMovie videoklip dala, az Ez a Te Magyarországod”, és ki tudja még, mi minden…

Május 21, Szombat – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Újra Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (MÁJ. 21., 10:00 – MÁJ. 22., 22:00)
Két év kihagyás után végre visszatért a szabadba a Múzeumok Majálisa!
A kétnapos majális fantasztikus hangulattal, napközben gyerekprogramokkal, ingyenes tárlatvezetésekkel, változatos gasztro élményekkel, WAMP dizájn vásárral, este pedig koncertekkel várja a látogatókat! A majális alatt a Magyar Nemzeti Múzeumba a belépés és a tárlatvezetéseken való részvétel ingyenes.

Május 21, Szombat – 17:00 KISCELLI MÚZEUM JazzaJ @ EXPERIMENT – BPF 2022
Az improvizatív zenei performanszokra szakosodott JazzaJ immár egy évtizede ad közös teret a legkülönfélébb irányzatok felől érkező zenészeknek. Minden esemény egyedi, a zenészek összeállítása sosem ismétlődik. Az „EXPERIMENT – Kísérleti fotográfia a kortárs magyar fotóművészetben” című kiállításhoz kapcsolódóan az improvizáció témáját a kiállítótérben megjelenő vizualitás ihleti.

Május 25, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi-Pszichológiai est – Szeretlek, mégsem szeretlek? Beszélgetés Herczeg Szonjával
„A szeretetéhség és az egó vezérel minden emberi cselekedetet. A legnagyobb gondolkodóktól kezdve az alattam lakó szomszédon át boldog-boldogtalannak csak az számít, hogy szeressék és elismerjék. Koldulsz érte, megalázkodsz, és neked ez jó” – írja Szeretlek, mégsem szeretlek című új kisregényében Herczeg Szonja, amelyben egy pszichés problémák útvesztőiben bolyongó harmincas lány terápiáját kísérhetjük nyomon, miközben akarva-akaratlanul is azon gondolkodunk, kire is süti rá a társadalom a „beteg” stigmáját.

Május 26, Csütörtök – 20:00 ESERNYŐS Esernyős kertmozi – Ruben Brandt, a Gyűjtő
Különös rablássorozat rázza meg a világ leghíresebb múzeumait: egy rejtélyes bűnbanda egymás után szerzi meg a legértékesebb képeket. Hiába minden óvintézkedés, semmi sem akadályozhatja meg a Gyűjtőt és csapatát az újabb festmények ellopásában, de vajon a Gyűjtő utol érheti álmait?

Heti Bontás:

Május 20, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Móka Műhely-Pörgő, kattogó játékok
18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Így szeresd jól!
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Toronyban fül fülel – Dylan Thomas – est
19:00 FELLINI Nóvé Soma szólóestje a Felliniben
20:00 KOBUCI Kaukázus live | KOBUCI Kert

Május 21, Szombat:
8:00 RÓMAI Májusi örömünnep, piacozás a Rómain, lángossal, sült kolbásszal!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Kutya és gazdi-Best Dog Kutyaközpont
10:00 BUDAPEST GARDEN 1. Országos Scott találkozó és tesztnap Óbudán
10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Újra Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (MÁJ. 21., 10:00 – MÁJ. 22., 22:00)
15:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Családi ÖKO-délután a Csobánka téren
17:00 KISCELLI MÚZEUM JazzaJ @ EXPERIMENT – BPF 2022
19:00 KOBUCI SOLD OUT! – ANALOG BALATON // vendég: Superflake@Kobuci Kert

Május 22, Vasárnap:
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Gyereknap
10:00 BUDAPEST GARDEN 1. Országos Scott találkozó és tesztnap Óbudán
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
19:00 DANUBIA SZERETET KONCERT a békéért, Ukrajnáért, Kárpátaljáért

Május 23, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Az ókori kínai vallásbölcselet üzenetei a lelki egészség és harmónia jegyében
20:00 MÜPA Faludy György
20:00 TRAFÓ HOUSE Grotesque Gymnastics: A kudarc anatómiája

Május 24, Kedd:
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
20:00 KOBUCI Iskolateremtők II. // Borbély Mihály és Tanítványai // KOBUCI

Május 25, Szerda:
19:00 ESERNYŐS Irodalmi-Pszichológiai est – Szeretlek, mégsem szeretlek? Beszélgetés Herczeg Szonjával
19:00 KOBUCI IAN SIEGAL presents the B.L.U.E.S.- KOBUCI
19:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Online előadások – Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa

Május 26, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM Kollázs kaland. Egy eredeti Kassák-mű közvetlen közelről
19:00 KOBUCI KOBUCI Táncház // Üsztürü // Szigony Együttes
20:00 ESERNYŐS Esernyős kertmozi – Ruben Brandt, a Gyűjtő


Az EP megálló

Miközben szegény Orosz anyácskánk honvédő háborúját vívja a vérgőzös agresszor Ukrajnával szemben, egy hazaáruló, orosz zongoraművész, bizonyos Alekszej Ljubimov, a barátja, az ukrán Valentin Szilvesztrov darabjait játszotta egy koncerten. Ez elég szép. Az is szép, csak kissé máshogyan, hogy némi idő után topogott mellette két rezignált rendőr, de olyan egyenruhás, igazi rendőrök integettek, hogy mindenki tüstént menjen a picsába, senki se mozdult, az idős mester is játszott tovább, na, mondd már, majd lelőnek a barmok, egészen addig zongorázott, amíg a partitúra végére nem ért. Köszönöm szépen, kis meghajlás. 

Taps. 

Ováció. 

Csak azért számoltam be erről a közjátékról, mert biztosan nagyon szeretted volna ezt a jelenetet, a szabadság egy kivételes epizódja volt. Ma, a születésnapodon van a magyar próza napja, és mi írók, nyilvánvalóan nem tudtunk volna kitalálni ilyet, ehhez hasonlót Örkényen kívül, mondjuk , a próza mindig alárendelt szerepet játszik a lehetségessel, csak mert a próza leírás, elbeszélés, történet, valaminő cselekmény, gyülevész gondolatok játszótere, ilyen, olyan, amolyan, az élet pedig van (ergo: szeret), tehát a lehetetlent, a legnagyobb képtelenséget is eljátssza és megképezi, ha arra támad kedve. Beküldök a mondatok közé két szegénylegény rendőrt. Csak semmi szegénylegény. A múltkor nem ők verték ki Jelena Rubikova aktivista szemét? Kenyereskocsiban vernek, mint Sztálin idejében, ügyes. 

Nem tudom, kinek jutott az eszébe, hogy legyen itt egy Esterházy-megálló egy hónapra legalább, de pompás ötlet volt, szerintem, írónak megállót adni, különösen Hév-jármű vonalán rendkívül elmés elgondolás. Sokkal elmésebb, mint egy szoborállítás. Észrevették már, hogy minden második magyar szobor, Kibédi Ervinre hasonlít, a többi meg az öreg Gózon Gyulára vagy Ruttkai Évára? És jobb a megálló a köztéri parknál is, bemegy az ember az aktatáskával, hogy megszámolja a pénzét, vagy a gyerekével, hogy letapossák a füvet és szétszórják a túrórudis papírt, és már el is felejti, hol van. A megálló jobb a térnél is vagy az utcánál. Egy megálló azért a legjobb ajándék az írónak, mert az, akit elneveztek, mindig velünk marad, míg mi ott álldogálunk, várunk, fázunk, hőgutát kapunk, eszünkbe jut a spanyolviaszk, a világ legszebb regényötlete, a választási végeredmény, mindegy, itt leszel velünk, nem tudom, hogy bírtad volna-e ezt, de szerintem igen. Az én megállóm, mondanád. A tiéd, igen.

Meddig utazol?

Az Esterházy-ig. Aha.

Hol szállsz le?

Az Esterházynál. 

A fenébe, hát nem túlmentem és az Esterházynál kellett volna leszállni?

Na, idefigyelj te ribanc, láttalak az Esterházy megállóban, az Elekes ott fogdosott, te meg kacarásztál, mint a becsípett nádi rigó, csöcsörészett, te meg vihogtál, épp mentem Szentendrére F. Zámbó kiállításra, ne is tagadd, elválok, nem, te fogsz elválni, na jó, még utoljára megbocsátok. Elekes vagy én? Miért pont abban a megállóban?! Miért, te idióta, a Szentlélek tér jobb lett volna? 

A kisgimnazisták is itt csókolják meg egymást először, és te érdeklődve, akár egy kismacska halálát, nézed őket, mire a lány, te, ez a szemüveges tag bámul bennünket, tényleg, de ki ez, Móricz Zsigmond?, nem, nem, inkább ő írta a Himnuszt. Na, üsd már be a Google-ba, Esterházy Márton huszonkilencszeres válogatott labdarúgó, a brazilok ellen… bingó.

Marika néni itt tölt ki egy öttalálatos lottószelvényt, míg nem jön a szerelvény, öt prímszám, apukám, utal majd a lányai, az unokái, a rokonok, a barátnők rosszallása ellenére megállód fölújítására.

Kérem szépen, ez itt egy meleg, esővédő megálló. Itt fog tanyát verni Kovács T. Tamás, rokkantnyugdíjas hajléktalan, kedves felesége a váláskor kisemmizte, megérdemelte, fölnéz rád, na, jól van Péter, ha szarni kell, kimegyek, csak ne essen. Rendben bátyám, megköszönöm. Szól a rádió. Mit hallgatsz, bátyám? Valami Dés. Ja, persze, a Laci. Fújja. 

Továbbá, már meg ne haragudjál, de az Emma. Emma Bovary, férjezett, francia asszony, a világ egyik legismertebb hölgye, a kilátástalanság és az unalom gyászhőse. Itt, ezen a padon fog ülni már órák óta, és amikor jön az utolsó békásmegyeri szerelvény… Nem, Emma, kérlek szépen, ne csináld, Emma, hallod, azonnal tessék visszaülni, istenem egy békásmegyeri gyorssal, ülj le, megbeszéljük, kielemezzük, van megoldás, van kiút, lehet még mit tenni. Paff. Nem lehet. 

Bovaryné is én v.

Szép megálló, jól is néz ki, tényleg, csak le ne rombolják az ukránok, el ne lopja, Soros sugallatára a dög Zelenszkij, képes rá, megmondták, nem volt jogász se, lop. Jönnek majd suhancok, újnácik, kedves, rendes, hitben megfehérült, éppen csak fölzaklatott honfitársak, fognak fújni, önteni, köpni, satöbbi. Országunkat ismerjük, na, mondd, már, a szív dolgai titkosabb ügymenetek. Vagy ott vagy, ahol vagy igazán, ott nem tudnak bántani. Oda nem ér el semmiféle szennyeződés. 

Egy megálló.

Jönnek és mennek, várnak, fölszállnak, leszállnak, hazamennek, világgá mennek innen. És ezt most nem azért mondom, csak eszembe jutott, amit a doktornőm mondott, hogy a hasnyálmirigy olyan, mint egy nagy vasúti csomópont, jön-megy rajta minden. 

A minden azt jelenti, hogy az is, ami van, meg az is, ami nincsen. A minden azt jelenti, hogy meghaltál, de mégsem. A minden azt jelenti, hogy vagy, és hogy vigyázva van rád, és még azt is, hogy te is vigyázol magadra. Úgy csináltad végig. Úgy éltél. Úgy éltél, hogy ez a vigyázás megmaradt, gerinc, ízlés, közvetlenség, tapintat, szigor, egyebek. Kevesen tudják ezt. Elég nagy, elég kivételes truváj, Ha erre járok, intek majd, integetek. De lehet, hogy le is szállok hozzád, elfecsegni ezt, azt, mint a mondat. 

 

(A MÁV-HÉV Zrt. és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat együttműködésében április 14-én, Esterházy Péter születésnapján, egyúttal a magyar próza napján az író portréjával készült szabadtéri képzőművészeti alkotás átadására írt kisbeszéd, elhangzott a Római Fürdő HÉV-megállójában tartott ünnepségen. Megjelent 2022,04.22-én az Élet és Irodalomban.)

MUSTRA

TOP 5

Május 13, Péntek – 19:00 MKVMÚZEUM Resti Kornél irodalmi időutazó zenés-verses korhelykedései
Resti Kornél irodalmi időutazó korhelykedései – azaz: kortól és helytől független álmokfutásának megmuzsikált versekkel feszegetett keretei – az áldásos Átok-város lírai legendáriumának örökkévalóságába terelgetik a tesztelt közönséget! A bohém krónikás Kornélról (avagy Kornélküliről) elnevezett ‘eredetimegjelöléssel ellátott’ és ‘utasellátó’ zenekar ezúttal Krúdy Gyula óbudai hajnalainak, illetve Ady Endre éjszakáinak kapatos történeteit idézi meg, de feltűnik még megannyi kortytárs költő és vendéglátóiparkodó is e képzeletbeli söntésnél: Kosztolányi Dezsőtől Weöres Sándorig.

Május 13, Péntek – 19:00 FELLINI Szefárd trió
Nincs is jobb péntek 13.-án, mint elűzni a balszerencsét egy kis szefárd tradicionális zene (Az Ibériai-félszigeten a 15. századig élt spanyol zsidók zenéje szorosan összefonódik az általuk évszázadokon keresztül életben tartott nyelvükkel, a ladinóval.) újra értelmezve basszusklarinéttal, gitárral, énekkel és dobokkal.

Május 14, Szombat – 14:00 3KÓBUDA Kutyapiknik
A Kuyabarát.hu –val együttműködve érdekes programokkal, hasznos tanácsadással, kutyás kiállítókkal várja a 3K Kasszásdűlői Kulturális Központ a rendezvényre látogató kutyabarátokat és négylábú társaikat.

Május 14, Szombat – 20:30 KOBUCI Moszkva tér – filmvetítés // KOBUCI
Az egy egész generáció életérzését kifejező mozi a rendszerváltás idején, 1989-ben játszódik. Az éppen érettségiző főhősöknek a legkisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a politikai változásokat figyeljék, hiszen most kezdődik számukra a nagybetűs Élet… A négy főszereplő, Petya, Kigler, Rojál és Csömör kalandjai (majdnem) mindent elmondanak az akkori fővárosról és arról az életérzésről, ami valaha a miénk is volt!

Május 19, Csütörtök – 20:00 KOBUCI Budapest Bár // KOBUCI
A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenkét énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője.

Heti Bontás:

Május 13, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egészség és szenvedély – Borkóstoló és könyvismertető
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Klímatudatos kertek
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Óbudai Művésztanárok kiállítása
19:00 MKVMÚZEUM Resti Kornél irodalmi időutazó zenés-verses korhelykedései
19:00 ESERNYŐS Maszkura és Tasnádi Bence estje
19:00 FELLINI Szefárd trió
19:00 DANUBIA Dichterliebe – A tizenkét óriás
19:00 KOBUCI Müller Péter Sziámi AndFriends 10 MP Sziámi 70 @ Kobuci

Május 14, Szombat:
8:00 RÓMAI Májusi csodás piacozás és lángos majszolás a Rómain!
14:00 3KÓBUDA Kutyapiknik
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
20:30 KOBUCI Moszkva tér – filmvetítés // KOBUCI
22:00 KOBUCI DJ Infragandhi // KOBUCI

Május 15, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés hétvége – A Madarak és fák napja alkalmából: Madarak, fák, kosarak
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Mazsola és Tádé
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos Görög táncház

Május 16, Hétfő:
8:00 KOBUCI Budapest Bár / KOBUCI / RÁADÁSNAP
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Asszertív kommunikáció – Pszichológiai előadás május 16.
19:00 BUDAPEST GARDEN HUMORTECHNIKUM 2022 by Stand Up Comedy Humortársulat

Május 17, Kedd:
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Szabaduló Szombat: Észlelés // Nyílt Bemutató Óra
17:30 BEM MOZI Balkáni Filmklub: Zorba, a görög
20:00 KOBUCI Lukács Miklós Cimbiózis // KOBUCI

Május 18, Szerda:
10:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nyitott házasság
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Méhviaszos kendő: Öko-kreatív klub
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
19:30 KOBUCI ISKOLATEREMTŐK I. // ÁGOSTON BÉLA ÉS TANÍTVÁNYOK, BARÁTOK, SZÜLINAP

Május 19, Csütörtök:
17:00 BUDAPEST GALÉRIA ANDREAS FOGARASI: SKIN CALENDAR ZÁRÓESEMÉNYEK
18:00 KASSÁK MÚZEUM ASSZONY: főz varr mos ápol
19:00 3KÓBUDA Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe
19:00 ESERNYŐS Babel Night Chile az Esernyősben: Subhira Quintet + Golosa la Orquesta koncert
20:00 KOBUCI Budapest Bár // KOBUCI

 

A szépség nyomában

Honnan indultál, és hogy érkeztél meg Óbudára?

A Pók utcai lakótelepet akkor fedeztem fel, amikor az első lakásom kerestem, teljesen beleszerettem ebbe a környékbe, és azóta itt lakunk. Kazincbarcikán születtem, kertvárosi környezetben. Egészen korán erősen izgatott, mi van a városhatáron túl. Szentesre mentem az irodalom- és drámatagozatos gimnáziumba, ahol későbbi nagy nevek nőtték ki magukat. Belénk nevelték a művészi öntudatot és a kiválasztottság érzését, de engem a középiskolai évek, főleg a kollégium és az otthon távolsága leginkább arra tanítottak meg, hogy csináljak végig mindent, még akkor is, ha utálom. Ez a mentális állóképességem, hogy nyakasan csináljam, amikor már úgy tűnik, semmi értelme, sokszor megsegített. Később gazdasági mérnök diplomát szereztem, ami pénzügyi, gazdasági és marketing rálátást adott, aminek köszönhetően magabiztosan vágtam bele a vállalkozásba. Amihez persze megszereztem a kozmetikus képesítést is. Ha 18 évesen kezdtem volna el a kozmetikát, nagyon szűk lett volna a világ.

Nem mondhatjuk, hogy beleszülettél az eleganciába…

Nem gondolom, hogy velemszületett lenne. Nem tudom, honnan jött. Bár időnként vannak kétségeim, hogy tanulható-e.  A bátyám festőművész, pici korom óta figyeltem az ő kialakulását, munkásságát és képeit, tehát a szépérzék valószínűleg innen jön.

Tudsz még kapcsolódni a szülőhelyedhez?

Én már nagyon más vagyok fejben, időben és térben is. Nagyon kedvesen gondolok rá mindenféle rossz érzés, harag vagy nosztalgia nélkül. Néha álmodom vele, de semmiféle szentimentalizmus nem önt el tőle.

Milyen szép, békebeli kifejezés a Szépészeti Nőintézet! Miért lett ez a neve a Vintage Beautynak?

A nőintézet régen lányneveldét jelentett. 2013-ban írtam egy könyvet a szépség történetéről, amihez rengeteg forrást kellett felkutatnom, ami a kozmetikatörténeti gyűjteményem alapját adta. Az első eredeti forrásom az 1857-es Nővilág című magazin volt, amit Vajda János szerkesztett, de Jókai Mór is írt oda.  Annyira beszippantott ez a század eleji hangulat, ráadásul az épületünk is tudatosan a szecesszióra hajaz, hogy úgy éreztem, semmi más nem lehet, csakis nőintézet.

Fotó: Mizik Marcell

És folyik is benne nevelés?

Mentális támogatás mindenképp. Női esteket is szoktunk szervezni. Tudatosan, társadalmi szerepvállalásként felkértünk szervezeteket, hogy tartsanak előadásokat a családon belüli erőszakról, endometriózisról, meddőségről. Szűk körben, maximum 50-60 fő részvételével nagyon tartalmas és bensőséges események jöttek létre. Volt könyvbemutatónk is, ahol Szentesi Éva és Péterfy-Novák Éva adtak elő. Szerettük volna felrázni a körünket, mert éreztük, hogy erre van igény. Soha nem szedtünk belépőt, az volt a cél, hogy apró szövetségek jöjjenek létre, hiszen a társadalomnak a szövete minél sűrűbb, annál hatékonyabb az érdekképviselet, és ezt akartuk elősegíteni, hogy emberek találkozzanak egy helyszínen és legyen közös metszet az életükben. Megható volt, amikor a NANE előadására eljöttek bántalmazottak és végre találkoztak azokkal az emberekkel, akiket eddig csak call-centeren keresztül tudtak elérni, így konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kaphattak, gyakorlati tanácsokat, hogy mit tegyenek egy adott élethelyzetben. De volt estünk a halálról is, ahová egy boncmestert, egy hospice ház pszichológusát, egy temetkezési vállalkozót, sőt, egy látót is meghívtunk. Nagyon érdekes, hogy kinek mi a viszonya a halálhoz, merthogy ez tabu. Általában a tabutémákat vesszük itt elő, amiről nem illik, nem komfortos beszélni.

A kozmetikai szalon egy olyan hely, ahol tényleg láthatóvá válnak a bántalmazás jelei fizikailag is, és még alkalom is van arra, hogy megnyíljanak a vendégek. A kozmetikusok mennyire vannak erre felkészülve? Tanulnak pszichológiát a képzésük során? Hogyan tud segíteni egy kozmetikus egy ilyen helyzetben?

Amerikában bizonyos államokban ez a képzés kötelező. Ha szépészeti szolgáltatók ezt a modult nem végzik el, nem kaphatnak működési engedélyt. Magyarországon mi ezt kezdeményeztük, de falakba ütköztünk. A NANE kidolgozott egy oktatási anyagot, ami két óra alatt megtanítja  az alapokat. Többek között azt is, hogy mikor kell hallgatni, mikor nem szabad válaszolni arra a felvetésre, amit a vendég nagyon nehezen, de elmond, hogy gond van. De vannak benne gyakorlati tanácsok is. Amikor nyilvánosan, médiaszereplések során is felvállaltuk, hogy mi kiállunk emellett az ügy mellett, akkor megkaptam a felettes szervtől, hogy ne buzgólkodjak, a kozmetikus ne játsszon pszichológust, csak kezeljen, a vendég meg ne dumáljon. A családon belüli erőszak áldozatainak érdekképviseleti szervei borzasztóan egyedül maradtak. Aki ezekért az ügyekért tesz, az vagy maga is érintett, vagy önkéntesként vállalja.  A hatóságok marginális kérdésként kezelik ezt a problémát, valamiért nem támogatott ez a téma. És ennek borzasztó tragédiák a következményei.

Mesélted, hogy durva helyeken dolgoztál. Mit jelent ebben az esetben az, hogy durva?

Ukrán, román, szerb, lengyel relációban dolgoztam 1995 és 2005 között. Reggelig tudnék mesélni arról, milyen állapotok voltak a háború után Szerbiában. Lebombázott hidak, az utakon fel voltak szedve az útjelző táblák, hogy az idegen katonák eltévedjenek. Citromot, olajat, cukrot kellett Horgasra vinnünk, hogy szóba álljanak egyáltalán velünk. És ekkor még csak huszonéves voltam. Nagyhangú, zordnak tűnő, sajátságos lelkületű és temperamentumú férfiak között kellett érvényesülnöm. Azt a világot elviselni is nehéz volt, a traumájuk szemtanújának lenni még nehezebb. Elmesélték, hogyan kezdődött az egész, a bombázások, hogyan szabadultak ki az állatkertből a vadállatok és vágtattak végig Belgrádon. Ezek a történetek a mai napig befolyásolják a döntéseimet. Azok a folyamatok, amelyekről akkor, ott a Milosevics éráról meséltek, sok tekintetben ma itthon is felismerhetőek. Többek között ezért is költöztünk ki fél éve Hollandiába, mert félelem van bennem, és azt szeretném, hogy a gyerekeim lássanak egy nyugodt, kialakult demokráciát. Aki időben elment Jugoszláviából, az tudott kezdeni valamit az életében, akik maradtak, azoknak még a leszármazottai is szenvednek a háború traumáitól.

Mi az, ami félelmet keltett benned?

A mesterségesen gerjesztett ellenségeskedés. A különböző társadalmi csoportok egymás ellen fordítása. Ez abszolút rezonál azzal, ami a délszláv háború alapja volt. Hollandia ezzel szemben egy oázis, a társadalom alapja az elfogadás és demonstratíve képviselik is ezt. És a gyerekeim már ezt a kultúrát szívják magukba, ezt érzik sajátjuknak. És ennek kialakulásához  már egy hónap is elég volt.

Azt hiszem, a saját környezetemben csak én sminkelek napi szinten: az alapján, ahogy anyukámtól láttam, és magabiztosan tanácsot is adok, ha kérnek. De amikor megnéztem a videódat az alapvető arckrémezésről, rájöttem, hogy teljesen rosszul csinálom. Mennyire tudják azt a magyar nők, hogy mit hogyan kell csinálni?

Szerintem rendkívül dezinformáltak. Rengeteg influencer van, aki ontja magából a téves információkat. Igazából 3-4 kozmetikummal le lehet élni egy életet. Ma már tudom, hogy ezt úgy hívják, hogy “n cosmetics”. Ez a nordic beauty, tehát a skandináv szépségápolás szinonimája. Ez olyan termékeket jelent, amelyek rendkívül tiszták és hatóanyagdúsak. Ezalatt 95-100 százalékos hatóanyagtartalmat értek. Mi a saját termékeinkkel is efelé mentünk. Ezzel a módszerrel tíz évet mindig le lehet tagadni, az arc jól konzervált marad. Nem kell töltögetni és más arcot felvenni, csak ezeket a termékeket meg kell találni. Csakhogy a kozmetikaiparnak nem ez az érdeke. Nyilván a profit az érdeke. Többszáz százalékos árréssel dolgoznak a cégek. A trendek, nem beszélve a közösségi médiáról pedig arra presszionálják a cégeket, hogy újabb és újabb termékeket fejlesszenek ki. Ráadásul a covid alatt megerősödött az önjutalmazás trendje, aminek hatására a nők az elszenvedett sérelmek kompenzálására tücsköt-bogarat összevásárolnak. Teljesen nélkülözhető dolgokra hatalmas a kereslet. Sok esetben ennek lelki oka van. A saját vendégeinknél is tapasztalom, hogy azért jöttek ide, mert a lelkük nem volt rendben, útkeresésben vannak, és ez az első állomás, hogy megújuljanak. A mi dolgunk, hogy ezzel kapcsolatban edukációs tevékenységet is végezzünk, szűrjük meg, hogy mire van valójában szüksége a vendégnek és héjazzuk szét a lelkét a testétől, finoman szembesítsük vele, hogy a vágyait nem a bőr igényei hívják elő, hanem valami más. Nekem az a misszióm, hogy okosan használják a jó termékeket, a pénztárcájukat is kímélve. A zöld és a zero waste trend segítségünkre van, mert azt értik az emberek. Gyakorlatilag két világszemlélet feszül egymásnak: van a felhalmozás és fogyasztás trendje, és ezzel szemben áll a tudatos vásárlói, környezettel szimbiózisban élő filozófia.

Fotó: Mizik Marcell

Szerinted egyáltalán miért fontos a szépség?

Nagyon egyszerű. Erőt ad. Sminkre nem azért van szükség, hogy szép legyél, hanem ugyanazért, amiért annak idején a törzsi harcosok az arcukra jeleket festettek. Nem szépséget, hanem erőt festettek magukra. Szerintem a szépség belső erőt ad. Megrogysz, ha egy fotón azt látod magadról, hogy nem vagy megfelelő. A világ talán észre sem veszi azt, amit az énképed és a fotód különbségeként élsz meg. De te traumaként éled meg, belülről gyengülsz meg tőle. Ráadásul a világ tökéletes fotókat és képeket ömleszt ránk. Ez még traumatizálóbb egy nő számára, mert még gyengébbnek érzi magát a tökéletlenségei miatt. Holott egy nőt sokszor épp a tökéletlenségei miatt lehet szeretni. Lehet, hogy pont egy picit ráncos szem tesz egy tekintetet szimpatikussá. Látok olyan nőket, akik a tökéletességet űzve bebotoxoltatják magukat, betöltetik és felhuzatják az arcukat. Ezáltal egyrészt elvész a valódi arcuk, másrészt nagyon sokszor önmaguk sem tudják elfogadni az új képüket. Lehet, hogy valamilyen elképzelés szerint szebbek lettek, de azt a személyiséget, amit az új arc tükröz, nem feltétlenül tudják azonosítani önmagukkal. Így lépnek egyik traumából a másikba.

Pont ellentétes a tapasztalatom, mert ahogy idősödtem, és az arcom, de főleg a testem fokozatosan távolodott az előírt szépségideáltól, könnyebb lett az életem. Bizonyos helyzetekben láthatatlan lettem, nyugodtan tudtam tenni-venni nyilvános terekben. Nem mondom, hogy másrészről nem éltem meg traumaként, vagy nem esett rosszul.

Van, hogy leteszed ezeket a típusú elvárásaid, de ehhez kell egy megbölcsülés. Mihelyt kicsit megzakkan az életed és az önbecsülésed sérül, akkor nehezebben éled meg ezeket a változásokat, hogy még ráadásul a külvilág sem igazol engem vissza, nem fütyülnek már utánam az utcán, nem mondják már nekem azt, hogy magácskának a legszebb a segge a kerületben. Ezt ugyan kikéri magának az ember, hisz feministák vagyunk, és tényleg nem szeretjük hallani, de időnként azért tudat alatt megerősítenek abban, hogy még érek valamit a börzén. Amikor valahonnan gellert kap a rendszer, hogy te nem vagy elég jó, akkor nehezebb visszakapaszkodni egy sérült lélekkel egy helyes önértékeléshez. De ha ép az önértékelésed, az életed sínen van, akkor ezek a külsőségek nem fontosak. És elfogadod, hogy az idő megy előre.

Ha a Önt vagy a környezetében bárkit erőszak vagy zaklatás ér segítségért a NANE segélyvonalat hívhatja hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22 óra és szerda 12-14 óra között a +36 80 505 101 ingyenes számon.

Jogi természetű kérdésekkel a  Patent Egyesület hívható szerdánként 16 és 18 óra és csütörtökönként 10 és 12 óra között a 06 70 220 2505-ös számon.

Feljelentéssel, távoltartással, rendőri eljárással kapcsolatos panasztétellel kapcsolatban a két szervezet által közösen létrehozott Segítők Hálózatát keresheti itt

 

 

„Nehezen találtam meg Vera hangját”

 

A Mély levegő című regényedben felbukkannak óbudai helyszínek, mint a Filatorigát és a Rómaifürdő, a történet azonban nem ad pontosabb támpontot a helyszínekről. Csak nem Óbudán játszódik a regény?

 

A történet pontos helye tényleg ismeretlen. Csak annyit tudunk, hogy a főhős, Vera felmegy a hegyre. Hogy ez Óbuda hegyvidéki része, vagy egy budai helyszín, az nem derül ki. Egy olvasóm Vera lakását például a Pasaréti út környékén képzelte el. Az viszont tény, hogy az óbudai múltam hatással volt a regényre. Itt születtem, itt éltem huszonkét évig, a nagyszüleim az Akácfa utcában laktak, a nagynéném a Miklós téren. A nagyapám a Hajógyári-szigeten volt kazánkovács, a nagymamám és a dédanyám is a Szentlélek térre jártak iskolába, az Óbudai Gimnázium elődintézményeibe. Nálunk a családi ebédeknél Óbuda mindig szóba került.

 

Milyen emlékek fűznek a városrészhez?

 

A Margit Kórházban születtem, a Kiscelli utcában laktunk, oda is jártam óvodába. Később aztán a Kolosy tér fölötti környékre költöztünk, aztán jött a Mókus utcai Leövey Klára Általános Iskola, ahol ének-zenét tanultam. Volt külön zenei felvételi, amelyen az énekhangot és a ritmusérzéket is nézték, az osztályunk ebből a szempontból válogatott csapat volt. Az itt töltött nyolc év 1986-tól 1994-ig meghatározó volt, a legjobb barátnőimet és a férjemet, Apáti Ádám zenészt is itt ismertem meg.

 

Az iskolában milyen hangszeren játszottál?

 

Mivel édesapám zongorahangoló volt, és a lakásunkban mindig volt zongora, ezért nem volt kérdés, hogy ezt választom. A hegedű jött még szóba, de azzal ijesztgettek, hogyha játszani kezdek rajta, akkor kancsal leszek. A zongorát viszont fél év után meguntam, ráadásul kiderült, hogy nem vagyok benne annyira ügyes. Így aztán mégis a hegedűt választottam. És bár nem lettem hegedűművész, csodálatos élményeket köszönhetek a zenének. Az Aelia Sabina Zeneiskola ifjúsági vonószenekarában játszottam évekig. Részben itt ismertem meg a legjobb barátnőimet, akikkel később többek közt Olaszországban és Spanyolországban utcazenéltünk, és akikkel azóta is napi kapcsolatban vagyunk. A Mókus nyolc éve után aztán elhagytam Óbudát, az Arany János Gimnáziumba jártam, a Sas hegyre.

 

Óbuda később még szerepet játszott az életedben?

 

Tizennyolc évesen visszatértem, amikor az egykori Varga Rajzfilmstúdióban dolgoztam a Raktár utcában mint fázisrajzoló. Igaz, nem tanultam se a Képzőművészeti, se az Iparművészeti Egyetemen, rajzolni szerettem. Az ötlet anyukám barátnőjétől jött, aki mondta, hogy bedobtak hozzájuk egy szórólapot, amelyen az állt, hogy a Varga Stúdió rajzolókat keres. Anyukám kérdezte, hogy lenne-e kedvem megpróbálni, mire mondtam, hogy persze. Akkoriban amúgy is ráértem, mivel elsőre nem vettek fel az ELTE-re művészettörténet szakra, így felszabadult egy évem. A stúdiónál elvégeztem egy rajztanfolyamot, aztán fázisrajzoló lettem. 

 

Miért döntöttél a rajzolás mellett?

 

Amikor először láttam a Házibuli című filmet, nagyon megfogott, hogy Vic (Sophie Marceau) anyukája rajzfilmrajzolóként dolgozik. Ahogy láttam a lámpafénynél az asztalon rajzolni, éreztem, hogy ezt egyszer nekem is ki kell próbálnom. A Varga Stúdióban a Baby Blues, a Sheeep (sic!) és a Kipper című amerikai rajzfilmekben dolgoztam. Akkor jöttem el, amikor a stúdió elkezdte a Mr. Bean animációs sorozatot.

 

Beszéljünk a regényedről. A történet főhőse, az éppen a férjétől válni akaró Vera egy eléggé nemtörődöm anya, amit a családja előtt sem rejt véka alá. Nemcsak a lakásában nem akar rendet rakni, de olykor semmi kedve sincs a gyerekeivel foglalkozni. Mennyire mintáztad magadról?

 

Ez a kérdés az olvasókat is eléggé érdekli. A rendrakás terén Vera és én nagyon különbözünk. Én alapvetően rendszerető vagyok, bár ma reggel éppen nem fest jól a lakás. Vannak viszont olyan életesemények, amiket kölcsönadtam Verának, de ő máshogy gondolkodik és máshogy viselkedik mint én, olyan dolgokat is megcsinál, amit én nem tennék. Egyébként mindegyik karakter részben én vagyok. Benne vagyok a férjben, Péterben is, és ott vagyok Vera apjában. Ő például szeret mindenben takarékoskodni. Egy nap, otthon, amikor elkezdtem lejjebb tekerni a termosztátot, a férjem meg is jegyezte, hogy kezdek olyan lenni, mint a könyvben Vera apja.

 

A regényben a szereplők több oldala is megmutatkozik: a férjről megtudjuk például, hogy gondoskodó a gyerekeivel. 

 

Nem így terveztem. Nyolc évvel ezelőtt, az írás kezdetekor Péter még egyértelműen rosszabb karakter volt, Vera pedig egyértelműen jobb. Aztán, ahogy haladtam a történettel, éreztem, hogy Verát muszáj lesz „elrontanom”, Péterhez meg hozzá kell tennem valami jót is. Persze nem akartam erkölcstankönyvet írni. Ahogy a szereplők tulajdonságait sem akartam patikamérlegen kiegyensúlyozni. A sztori sem lehetett teljesen objektív. Mégiscsak Vera, egy válni készülő anya szemszögén keresztül látjuk benne a világot. Az egyes szám első személyben beszélő szereplő alapból egy megbízhatatlan narrátor. Szerettem volna érzékeltetni, hogy amit Vera mond, az nem biztos, hogy úgy van a valóságban. Ezt maga is fejtegeti a könyvben: „Ki tudja, hol az igazság? Ha levetítenék előttünk a történéseket, vajon ugyanazt látnánk, amit elmondtam?”.

 

Milyenek az olvasói visszajelzések?

 

Nagyon vegyesek. Az olvasók általában együttéreznek Verával, sajnálják, hogy bántalmazták. De aztán sokaknál eljön egy kritikus pillanat. Valakinél ott, amikor Vera az új pasijával elkezd kokainozni. Másnak már az bosszantó, hogy Vera kimondja, idegesítik a gyerekei, szeretne egyedül lenni, és néha nehéznek érzi az anyaságot. A legtöbb embernél az veri ki a biztosítékot, amikor Vera indulatos lesz, és megrázza az egyik gyerekét. Persze, íróként tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen szóval átírható egy jelenet. Más lett volna, ha Vera egy pofont ad a gyerekének. Vagy ha a kokain helyett füvezik, vagy alkoholizál. Máris máshogy viszonyulnánk hozzá. Ezeket meg is írtam egy-egy korábbi verzióban, aztán elvetettem.

 

Milyen variációk léteztek Vera alakjára?

 

Próbálkoztam sok mindennel. Vera először egy nagyon gazdag családból származott, a szülei pedig elhanyagolták. Volt olyan változat is, amelyben az anyja nagyon depresszív volt. Ezeket aztán elhagytam. Nem tetszettek, a sztori sem volt elég erős. Nem jöttek úgy a mondatok. Szóval inkább a főhősből indultam ki. Nehezen találtam meg Vera hangját, de amikor ez megtörtént, akkor írta magát a könyv. A főhős magától cselekedett, így voltak olyan jelenetek, amiket nekem is nehéz volt leírni.

A többi női karakter esetében mi volt a szándékod?

 

Vera anyja eredetileg egy rosszkedvű, nehezen elérhető szülő volt, de valahogy nem kedveltem, „kiugrott” a szövegből. Ezért aztán változtattam rajta, erősebb lett a kapcsolódása Vera apjához, akivel ketten egy komikus párt alkotnak. A főhős barátnőjét, Andit pedig az olvasók egy része úgy értelmezte, hogy ő valójában Vera szuperegója, a felettes énje, hiszen mindig ő próbálja jobb útra téríteni. Tetszett ez a gondolat, hisz amikor a két barátnő beszél, az olyan mintha Vera saját magával vitatkozna. Andi alakját amúgy tíz barátnőmből gyúrtam össze. Igaz, a könyvben nem tudunk meg róla sokat. Azt tudjuk csak, hogy Portugáliában él, de azt nem tudjuk, hogy mit dolgozik, hogy mi van a pasijával. De szerintem ez nem gond. Nem akartam a mellékszereplőkről túl sok infót adni. Ha minden apróságot megírok, akkor ez egy másik regény lenne, egy lényegesen nagyobb. Én azonban csak Verára akartam koncentrálni, az ő fejében lenni, az ő gondolatait bemutatni. 

 

A történetben szó esik Szent Ritáról, a középkori szentről, aki a lehetetlen ügyek védőszentje. Hogy látod: vannak az életben olyan ügyek, amiket lehetetlen megoldani? 

 

Azért nehéz erre válaszolni, mert egy komplikált ügy esetében a kérdés lényegében az, hogy mi számít megoldásnak. Az, hogy csak az egyik fél jár jól? Mert azt egyes esetekben meg lehet oldani. De ha mindkettő jól akar járni, akkor lesznek érdekellentétek, ami miatt az ügy megoldatlan marad. Szent Ritának egyébként a házassághoz köthető történetei vannak, lehet, ebből a szempontból lett ő a lehetetlen ügyek védőszentje.

 

Te katolikus vagy. Vera hogyan áll a hit kérdéséhez?

 

Nem áll biztos alapon, de nincs ezen mit csodálkozni, hisz egy bántalmazó kapcsolat után az ember sok mindent megkérdőjelez. Ugyanúgy, ahogy az anyaságban, a nőiségben, az alkotásban, Vera ebben a kérdésben is még keresi a helyét. Hogy mit talál, mire jut, arra a könyv már nem ad választ. Engem viszont nagyon érdekel ez a téma, a következő regényem részben erről is fog szólni. Az istenkeresésről és a csodavárásról, a profán és a szakrális világ találkozásáról.

 

Az is Óbudán fog játszódni?

 

Nem, ez már Pesten, a belvárosban. A harmadik könyvben viszont azt tervezem, hogy visszatérek Óbudára. Ez egy családregény lesz, reményeim szerint igazi vaskos könyv, két helyszínen játszódik majd, a másik Chicago lesz.



Kedves Olvasó!

Nincs olyan családi ebéd, hogy ne beszélnénk Óbudáról. 

Ez a sokadik mondat, amit elkezdek írni, eddig mindegyiket kitöröltem, mindegyikkel volt valami baj. Először leírtam, hogy Óbuda a szívem csücske, de ahogy leírtam, semmitmondónak tűnt, túl elhasználtnak.

Kezdjem a nagyszüleimmel, vagy még korábbról? Vagy meséljek arról, miért szeretem Varga Imre várakozó esernyős nőit? Vagy egyszerűen soroljam fel, hogy hány szállal kötődöm ide, hogy itt születtem, a Szent Margit kórház régi téglaépületében, és ha elmegyünk mellette a villamossal, mindig mondom a gyerekeknek, ez a régi Margit kórház, látjátok, itt születtem, ők pedig legyintenek, és kórusban válaszolják, tudjuk, már mondtad. Persze, hogy mondtam, már mindent mondtam, mindent megmutattam. 

Gyerekkoromban engem sem érdekeltek a régi történetek, most pedig legszívesebben csak ezeket hallgatom, mert ha Óbudáról beszélünk, itt van az egész családom, az ükanyámtól kezdve a dédszüleimen át a nagyszüleimig, és persze az anyukám, a nagynéném, és itt vagyunk mi is, a férjem, aki fellép a Kobuciban, és a gyerekeim, akik ide járnak iskolába, és én is, akinek a kedvence a Szent Péter és Pál templom előtti nagy gesztenyefa és a bajszos Szent Flórián szobor.



„Ha birkózás közben földhöz vágom”

Egy valamirevaló római polgár szemében a görög atlétika a legionariusok katonai kiképzéséhez képest hajítófát sem ért. A tógás nép fiai nem is vitték túlzásba az atletizálást, nagy nyilvánosság előtt zajló, csoportos meztelenkedés keretében pedig különösen nem. Persze, már a bús antik időkben is akadtak polgárpukkasztó, kozmopolita fiatalok, akik nem átallottak gátlástalanul pőrére vetkőzni, és a görög sportolók mintájára olajjal kenegetni magukat (meg persze egymást) a gyakorlópályán, de kaptak is érte hideget–meleget a konzervatív entellektüelektől.

Utóbbiak szerint ugyanis a kollektív pucérkodás keretében űzött sporttevékenység meglehetősen egyenes utat kövez ki a pederasztiához és a lelki degenerációhoz.

Azt viszont még a legvaskalaposabb erkölcscsősznek is el kellett ismernie, hogy a görög sport végső soron mégiscsak az egészséget és a testi szépséget szolgálja, ezért, ha valaki otthoni magányában, kíváncsi szemektől elzárva, vérbeli amatőrként végzi a gyakorlatokat, az tulajdonképpen nem követ el hibát. Érthető, ha e sajátos attitűd a rómaiakat a görög sportrendezvényeknek inkább lelkes szemlélőjévé, semmint résztvevőjévé tette.

A görög sportágak, különösen a három nehézatlétikai versenyszám (amelyeket ma már az atlétika ügyességi számaitól megkülönböztetendő küzdősportoknak hívunk) – a birkózás, ökölvívás és pankráció – nagy népszerűségnek örvendtek a birodalom nyugati tartományaiban élő szurkolók körében is. E hatás alól Aquincum gazdag polgársága sem vonhatta ki magát, amint azt a „Hercules villa” fürdőtraktusának ökölvívókat ábrázoló mozaikja, vagy az aquincum–polgárvárosi „nagy lakóház” birkózójelenetes padlója is tanúsítja.

Amikor 2020-ban a XXXII. nyári olimpiai játékok évébe fordult a világ, az esemény tiszteletére – e folyóirat hasábjain – megemlékeztünk a „Hercules villa” ökölvívókat bemutató mozaikjáról és a sportág görög–római kultúrában betöltött szerepéről. Most, hogy 2021-ben újfent a XXXII. nyári olimpia évében járunk, érdemes vigyázó szemünket az egyik legősibb sport, a birkózás ókori történetére vetnünk, nem feledkezve meg arról sem, mit adott hozzá Aquincum földje e hosszú és heroikus történethez.  

 

„Vagy te emelj, vagy tégedet én.”
Aquincum, 3. század

Réges–régen, az aquincumi régészet hőskorában – amikor még a szentendrei vicinális sem zötyögött keresztül a polgárvárosi rommezőn – látott napvilágot egy elegáns római magánház fürdőtraktusa. A fürdő padlómozaikja egy antik birkózómérkőzés pillanatfelvételét villantja fel. Mielőtt azonban mélyebben beleásnánk magunkat a jelenet elemzésébe, nem árt dióhéjban összefoglalni az ókori birkózósporttal kapcsolatos tudnivalókat. 

Birkózójelenetes mozaikpadló, 3. század. „Nagy lakóház”, Aquincum-Polgárváros, Budapest

A birkózásnak az ókorban – csakúgy, mint ma – két szakága volt: a homokon zajló állóbirkózás és a földharcra alapozó sárbirkózás. Az előbbiből fejlődött ki a modern birkózósport (jelentékeny francia fazonszabászatot követően), amely az utóbbi időben főleg azért küzd, hogy az olimpiai játékok műsorán maradhasson. A sárbirkózás mindeközben ledér hölgyek cicaharcává silányult, amely kevés sportélményt nyújt, bár ezt a többnyire italos befolyásoltság alatt álló, jellemzően férfiakból álló közönség nemigen szokta bánni. (És valószínűleg azt sem érzékeli, hogy a sarat néha iszap, olaj vagy méz helyettesíti.)       

A sporttörténettel foglalkozó szakemberek úgy tartják, hogy az állóbirkózás a klasszikus forma, amely a nehézatlétikai versenyszámok közül elsőként mutatkozhatott be Olympiában. Történt mindez Kr. e. 708-ban, a 18. játékok alkalmával. (Érdemes megjegyezni, hogy a sportág az öttusával együtt debütált az addig csak futószámokból álló olimpiai játékok műsorán. A két ügyességi szám egyidejű bemutatkozása nem a véletlen műve, a pentathlon zárószámát ugyanis szintúgy a birkózás jelentette). A sportág szabályait a szicíliai Archidamos foglalta rendszerbe a Kr. e. 8. század folyamán. A birkózás alapvetően tiltásokra épülő, nagyjából minden alattomosságot kizáró szabályrendszere mai szemmel nézve is fogyasztható szurkolói élményt biztosított. A játék célja állásból indulva földre vinni az ellenfelet. Az a versenyző nyert, aki előbb tudta ellenfelén a harmadik sikeres akciót végrehajtani. (Egy mérkőzésen belül tehát legfeljebb ötször feszülhettek egymásnak a felek, kiegyenlített erők harcában a győztes fél 3:2 arányban diadalmaskodott.) Bár a modern birkózósportban a kötöttfogású szakágat nevezik görög–rómainak, a hellének homokon zajló küzdelme a szabadfogású stílushoz állt közelebb, megfűszerezve néhány, a mai cselgáncsra jellemző lábtechnika – külső, belső horgok, lábsöprés – alkalmazásával. Minthogy a játék célja pusztán a levitel volt (és nem a két vállra fektetés), a modern birkózósportra jellemző földharc ebben a szakágban nem bontakozott ki: minden sikeres akció végrehajtását követően állásból folytatódott a mérkőzés. A földharc mint olyan, teljes eszköztárával együtt a már említett sárbirkózás, illetve a kombinált küzdősport, a pankration (’minden erő’) tárgykörébe tartozott. [Fontos megjegyzés! A pankration (latinosan: pancratium) egyenes ági leszármazottjának a ketrecharc (MMA: mixed martial arts) tekintendő, és nem a pankráció név alatt futó, közjátékokkal tagolt, koreografált mérkőzésfüzérből összeállított showműsor.] 

A pankrationhoz és ökölvíváshoz hasonlóan a birkózásban sem voltak súlycsoportok, csak korcsoportok, mégpedig az alábbiak szerint: gyermekek (ma ifjúsági sportolóknak hívnánk őket), „szakálltalanok” (juniorok) és felnőttek (felnőttek). Súlycsoport–beosztás híján sikeres birkózókarrierről leginkább a tagbaszakadt fiatalemberek szőhettek színes álmokat, bár nem ismeretlen előttünk néhány kisebb termetű, ám technikai tudása révén mégis kiemelkedő sportpályafutást magáénak tudható versenyző, mint amilyen a kilikiai Marión vagy az éliszi Aristodemos volt.     

A fentiek alapján most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az aquincumi birkózójelenetes mozaik az állóbirkózás egy jellegzetes mozzanatát örökíti meg.

Két, feje tetején a nehézatlétákra jellemző, apró kontyot (cirrus) viselő birkózó összecsapása éppen a vége felé közeleg. Egy mögé kerülés utáni kiemelést láthatunk a sötét bőrű versenyző részéről, amelyet nyilvánvalóan dobás követ majd. A kétségbeesett fehérbőrű versenyző igazán nincs irigylésre méltó helyzetben, tudniillik bal karja is beszorult a derékkulcsolásba. Sötétre színezett(!) jobb karjával próbálja ugyan – elég reménytelenül – bontani a fogást, jobb lábát pedig ellenfele térdhajlatába akasztani, hátha kibillentheti egyensúlyából a fekete bőrű fiút, de az látszólag már sziklaszilárdan beleállt a dobótechnikába. Nemigen kétséges a jelenet kimenetele.

A kép jobb oldalán látható a győztes számára odakészített pálmaág, a birkózók feje fölötti geometrikus keretre akasztva pedig a nélkülözhetetlen olajos kancsó mellett csüngenek le az atléták bőrén összegyűlt olajos–verejtékes–homokos szennyeződés eltávolítására szolgáló vakarókések. A háttérben egy építészeti elemre fektetett győzelmi koszorú ugyancsak leendő gazdájára vár. 

Az aquincumi mozaikpadlón bemutatott derékkulcsolásos kiemelés a birkózósport védjegyévé vált. Aki képes volt ennek kivitelezésére, az teljes ellenőrzést gyakorolt ellenfele teste fölött. Aki pedig úgy nyert meg egy tornát, hogy minden ellene irányuló derékkulcsolási kísérletet elhárított, a bajnoki cím mellett az amesolabétos (’derékkulcsolatlan’) jelzőre is igényt tarthatott. Nem csoda, ha a görög és római képzőművészet epikus birkózómérkőzéseket bemutató alkotásain ez a technika figyelmeztet a hérósok küszöbönálló győzelmére. A közvélekedés szerint Héraklés is ezzel a műfogással emelte ki Antaios-t, a ’szembejövőt’, Gaia, a Földanya gyermekét, hogy az ne tudjon anyja, a talaj érintéséből új erőt meríteni. Abban az esetben Antaios speciális rekreációs lehetőségei miatt a kiemelést nem követhette dobás, a hérós-nak meg kellett tartania ellenfele súlyát, amíg az a levegőben végzetesen el nem gyengült. Azután fojtás következett, amíg csak Antaios-szal szembe nem jött a Halál. Héraklész halálos kimenetelű birkózásainak forgatókönyvét a Vakvégzet írta, az aquincumi mozaikon bemutatott mérkőzéshez hasonló összecsapások tisztaságát ellenben a viadalt testközelből szemlélő versenybíró és (síp híján) az ő mindig ütni kész pálcája biztosította.

A történeti időkben a sportág szabályrendszerét a már említett szicíliai Archidamos alkotta meg. A mítoszírók ezzel szemben úgy tudták, hogy a birkózás művészetének alapjait fél évezreddel korábban a Minótauros–ölő Théseus fektette le. Akárhogyan is történt, annyi bizonyos, hogy a sportág eredete a követhetetlenül távoli múltba nyúlik vissza. Hosszú története során szép számú bajnokot adott a világnak, közülük számos nagyágyú neve a mai napig kitörölhetetlenül tündököl a sporttörténet egén. Legfőbb ideje néhányukat bemutatni. 

 

„Gyakran a halál is hőköl a hőstől…”
Héraklés, a félisteni non plus ultra

Az olympiai játékok ötletgazdájának kiléte körül már a régi görögök körében is folyamatosan lángolt a vita, bár a többség mégiscsak azt vallotta, hogy az ünnepi játékokat maga Héraklés alapította atyja, Zeusz tiszteletére. És ha már úgyis benne volt a szervezési és lebonyolítási munkálatokban, mindjárt meg is nyerte – ráadásul egyetlen napon! – a birkózás és a pankráció döntőjét. Ebből is látható, hogy a hős a Palaimón (’birkózó’) melléknevet nem éppen tombolán nyerte, bár valószínűbb, hogy a névadás hátterében nem annyira olimpiai sikerei, mint inkább földi pályafutása során megvívott, számtalan élet–halál harca húzódik meg.

Nemcsak hősökkel, de alakváltó vagy tűzokádó szörnyszülöttekkel és minden rendű–rangú egyéb rémalakokkal is összemérte birkózótudományát, legyőzőre mégsem talált.

Mérlege mégsem maradt makulátlan, hiszen az athéni Théseusszal kénytelen volt döntetlenben kiegyezni. Ez utóbbit leszámítva azonban Héraklés minden összecsapása külön–külön gyöngyszem, zengedezésre méltó hősköltemény. A csúcspont azonban, amely fémjelez egy egész kort, kétségkívül Thanatos, azaz a Halál ellen vívott mérkőzése volt.

Történt, hogy útban Thrákia felé, ahonnan Diomédés király emberhússal táplált csodaparipáit készült elkötni, Héraklés betért vendégbarátja, a thessáliai Admétos király palotájába. Éppen akkor kísérték temetőbe Alkéstis királynét (aki egyébként a férjétől vállalta át a halált). Héraklés nem törődött bele vendégbarátja veszteségébe, a gyászmenet után vetette magát, és nemcsak birokra kelt a síremlék mögött sandán várakozó Thanatos-szal, de epikus küzdelemben le is győzte őt, visszanyervén így Alkéstist az élet számára. Egy mérkőzésnek kétségkívül jó volt, a maga halálával azonban még a nagy Héraklés sem tudott megbirkózni, amikor eljött az ő ideje.  

Antaios és Héraklés. Márvány, 2. század. Palazzo Pitti, Firenze

 

„… aki Pisa porondján hét ízben győzött s földet a térde nem ért.”
Krotóni Milón, a sportág óriása

A földi halandók közül Milón, Diotimos fia (Kr. e. 555 körül–510 után), a dél–itáliai Krotón városának szülöttje volt a sportág, de talán az egész ókori atlétikasport legnagyobb alakja. Első olimpiai győzelmét még gyermek kategóriában aratta Kr. e. 540-ben, a 60. játékokon, majd Kr. e. 532-től felnőttként zsinórban még öt vagy hat címet gyűjtött mellé. (Tudományos berkekben még folyik a vita az olajfakoszorúk végső számáról. Állítólag utolsó fellépésén nem nyerte meg hetedik olympiai döntőjét, viszont mi sem bizonyítja, hogy veszített volna a szintén krotóni illetőségű Timasitheos-szal szemben. Elképzelhető hát, hogy az ifjú kihívó taktikus passzivitása miatt a bírák holtversenyt hirdettek. Milón Olympiában felállított győzelmi szobrának Simónidés – vagy egy Simónidés-epigon – által komponált verses felirata mindenesetre hétszeres győztesként említi.) S ha mindez még nem volna elég, ráadásként minden olimpiai ciklusban megnyerte a másik három nagy pánhellén torna – a pythói (Delphoi), a nemeai (Nemea) és az isthmosi (Korinthos) játékok – birkózószámát is, miáltal megcsinálta a görög sport klasszikus Grand Slamjét, azaz hatszoros periódus–győztes (periodonikés) is volt. Edzőként az öttusázó Phayllos volt leghíresebb tanítványa, aki olimpiai címet ugyan nem szerzett, de a pythói játékokon azért három koszorút bezsebelt, és távolugrásban emberfeletti rekordot állított fel. (Nem mellékesen a krotóni atléták hajóskapitányaként alaposan kivette részét a perzsák fölött aratott salamisi győzelemből is.)

Tévedés volna ugyanakkor Milónban csupán egy tehetséges izomproletárt látni. Tagja volt ugyanis Samosi Pythagoras (a2+b2=c2) Krotónban működő filozófiai iskolájának, amely inkább volt politikai hatalomra törő vallási szekta, semmint a tudomány önzetlenségből emelt fellegvára, de ez történetünk szempontjából lényegtelen kérdés, amennyiben így is, úgy is a legkiválóbb helyi koponyákat igyekezett magába tömöríteni. Amikor aztán Kr. e. 510-ben Krotón összerúgta a port az ugyancsak az „olaszcsizma” talpán elhelyezkedő Sybaris városával, Pythagoras elérte, hogy a háborúban Milón legyen a főparancsnok. Kortársai a földre szállt Héraklést tisztelték Milónban, aki nem akarta szétfoszlatni az illúziókat. Egy szál oroszlánbőrben állt a hadak élére – kiegészítőként is csak az olympiai olajfakoszorúkat viselte –, és egy vadolajfa–bunkót lóbálva rohant csatába a hadak élén. A háború egyébként a Berzsenyi Dániel által is említett „rút sybarita váz”-ak teljes vereségével ért véget. Városuk sosem épült újjá, pontos helye is gyorsan feledésbe merült. Így van ez, ha egy vallási reformer áll az események hátterében. Egyébként a Kr. e. 510. év nemcsak Sybaris számára hozta el a végzetet. Ugyanebben az esztendőben bukott meg Athénban a zsarnokság (tyrannis), Rómában pedig a királyság intézménye.

Jean-Jacques Bachelier: La mort de Milon de Crotone [Krotóni Milón halála]. Olaj és vászon (1761–1763). The National Gallery of Ireland, Dublin

 

Akit sosem láttak nevetni.
Platón, a „kétajtós szekrény”

Egy tárgy népszerűsítésekor igen hatásos módszer rámutatni egy hírességre, akiről mintegy meglepetésként kiderül, hogy élete egy szakasza valamilyen úton–módon kötődik a szőnyegen heverő témához. Platón, a híres filozófus, egyben az athéni demokrácia eltökélt és következetes ellensége Aristoklés néven látta meg a napvilágot Kr. e. 427-ben. Úgy beszélik, hogy a Platón művésznevet edzője, Aristón ragasztotta rá a birkózóedzések hozadékaként szerzett széles (platys) vállai után. Rosszmájú vélemények szerint a név inkább a filozófus széles és lapos homlokára vagy még inkább dagályos ömlengéseire utal. Mindenesetre a filozófuskolléga, a félszemű, s ezért önmagát csak kyklopsnak gúnyoló Phleiusi Timón egyenesen a legszélesebb vállúnak (platystatos) nevezi őt. Mesélik, hogy Platón egyszer még az isthmosi játékokon is pályára lépett. Erre azért senki ne vegyen mérget, az viszont tény, hogy a birkózásnak kulcsszerepet szánt a gyermekek testi nevelésében. Nyilván a tapasztalat beszélt belőle.

Platón. Márvány, 1. század. Glyptothek, München

 

„What about the Romans?”

Mi a helyzet a rómaiakkal? Az elbeszélés ezen pontján illene bedobni egy akárcsak közepesen sikeres római birkózó nevét, de ilyenről egyelőre – fájdalom – nincs tudomásunk. Annak ellenére sem, hogy az atlétikai versenyek iránti érdeklődés Itáliában is több ünnepi játék megalapításához vezetett. Közülük a két leghíresebb a neapolisi Sebasta és a rómavárosi Capitolia. Előbbi megalapítását Kr. e. (vagy Kr. u.) 2-ben a római senatus kezdeményezte a neapolisi (nápolyi) városvezetéssel egyetértésben Augustus (Kr. e. 27–Kr. u. 14) tiszteletére, míg a capitoliumi játékokat Domitianus császár (81–96) alapította Iuppiter Capitolinus nagyobb dicsőségére a 86. évben. A Sebasta utóbb az olympiai játékokkal azonos rangra emelkedett, úgynevezett isolympiai rendezvénnyé vált. De hiába a játékok népszerűsége, a római polgárok mindvégig megmaradtak kívülállónak. Szívesen nézték a versenyeket, a magánszférájukban talán még edzettek is, de a professzionális küzdést meghagyták a külhoniaknak vagy az alsóbb néposztályok tagjainak, akik jobbára ugyancsak idegen földről származtak. Ha visszagondolunk az aquincumi mozaik birkózójelentére, az ott akciózó fekete bőrű atléta sem éppen egy virtigli római, és ellenfelének sem valószínű, hogy latin volt az anyanyelve, még ha csak fiktív szereplő is egy zsánerképen. Irodalmi adatok szórványosan beszámolnak ugyan egy–két római különcről, akik megpróbálkoztak a versenyzéssel, de kiemelkedő eredményt nem értek el.

Az Itáliában vagy a birodalom nyugati felében születettek teljességgel hiányoznak a győzelmi listákról, és a bajnokok öntömjénező feliratai is kizárólag keleti sportolóktól származnak.

Ha a római történelem lapjain mégis felbukkan olykor egy–egy kósza atléta, biztosra vehető, hogy vagy keleti származású, vagy valami nagy disznóság őrizte meg nevét az utókor számára. Esetleg mindkettő egyszerre. Mint amilyen Narcissus is volt.

 

„Nem hasonlított ő liliomszálra”:
Nárcisz, az akasztófavirág

„… Commodus római császár, egyébként rohadt csirkefogó, kiváló íjász volt” –sommázta elfogult véleményét a reneszánsz széppróza legnagyobb francia mestere, a csodálatos François Rabelais (1483/1494–1553). Az elejtett megjegyzésből kiviláglik, hogy a gladiátorcsászár hírhedt alakja és annál is hírhedtebb amphitheatrumi fellépései még a későbbi korokban is komoly visszhangot vertek. Rabelais mester megállapításához hozzátehetjük, hogy a (sport)őrült Commodus császár (180–192) nemcsak íjászatban, hanem minden létező fegyver forgatásában különleges jártasságra tett szert. Magas képzettsége tette lehetővé, hogy elsőrangú vadászként (venator) és az ’üldöző’ gladiátorok topharcosaként (primus palus secutorum) sikert sikerre halmozzon az arénák fövenyén (bár utóbbi esetben gyakran megbundázták az összecsapásokat – mégiscsak a császárról volt szó). Az uralkodó tréningjei alkalmával a birkózás iránt is lángoló érdeklődést mutatott. Még személyi edzője nevét is megőrizte a történetírás: ő volt Narcissus. (A Nárcisz akkoriban még férfinévszámba ment.) Összeillett a két parázna szépen, a nárcisztikus Commodus az ő szívélyes Nárciszával. 

Csakhogy a nárciszos történetek végén mindig meghal valaki. Néha többen is. Történetünk sem kivétel ez íratlan szabály alól.

Egy kivégzésre szánt összeesküvői csoport ugyanis preventív jelleggel Narcissusra bízta az uralkodó likvidálását, miután úgy tűnt, hogy Commodus lábon kihordja kedvenc szeretője, a legfrissebb császári halállistán ennek ellenére első helyet elfoglaló Marcia okozta mérgezést. Narcissus, maga is tag a halállistán, a hasi fájdalmaktól görnyedező uralkodót saját lakosztályában fojtotta meg. Commodus ezzel leadta a szerelést, az események azonban továbbgyűrűztek. Marciát a kérészéletű császár, Didius Iulianus (193) végeztette ki Commodus meggyilkolásáért, Narcissust pedig valamivel később Septimius Severus (193–211) tépette szét vadállatokkal, ugyanazért. Mindeközben Commodus már csecsebecseárusként tengődött a Pokolban – legalábbis Rabelais mester szerint.

Fernand Pelez: La mort de l’Empereur Commode. [Commodus császár halála.] Olaj és vászon (1879). Petit Palais, Párizs.

 

Nincs új a Nap alatt:
„Nemzetközi Atlétikai Szövetség” a Római Birodalomban

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ókori előzménye, az oikumené összes atlétáját tömörítő hierá xystiké sýnodos a 2. század közepén tette át székhelyét Kis–Ázsiából Rómába, miután a kiváló Antoninus császár (138–160) kegyéből telket kapott Traianus thermáinak szomszédságában. A sportversenyek szervezésével és az atléták érdekképviseletével foglalkozó Szövetség nagytekintélyű elöljárója (maga is minden koron kiérdemesült bajnok) egy időben a császári fürdők felügyelői tisztét is ellátta. 

A minden sportágban extraklasszis teljesítményre képes Héraklés–Hercules védnöksége alatt álló Szövetség működésének utolsó időszakából, a 367–375 közötti évekből megőrződött egy szoborbázis, amely egykor a székház (curia athletarum) csarnokában állt. A bázis felirata szerint a szobor az utolérhetetlen Philumenust ábrázolta (nem mellékesen a 373. évi olympiai játékok birkózószámának győztesét), aki a szöveg tanúsága szerint kelettől nyugatig az összes versenyt megnyerte birkózásban, pankrationban és caestusszal is, azaz római stílusú ökölvívásban. 

A szoboravató ünnepségen részt vevők nem is sejtették, hogy az efféle derűs ünnepi összejövetelek napjai már meg vannak számlálva. A Római Birodalom 3. századi gazdasági krízise egyre nehezebb helyzetbe hozta a játékszervezőket. A birodalmat átjáróháznak használó barbár csapatok áldatlan tevékenysége sem könnyített a helyzeten. Olympiát 267-ben a germán herulok földig rombolták, és a legjelentősebb sporthelyszín nem is épült teljesen újjá a későbbiekben sem, bár a játékokat továbbra is megrendezték a kellő időpontban. A sportrendezvényekre azonban a legnagyobb csapást egyértelműen a kereszténység mérte, amely már illegalitásban is ferde szemmel nézett a pogány istenek vagy a római császár tiszteletére rendezett játékokra. 392-ben a Nagynak is nevezett I. Theodosius császár (379–395) Constantinopolisban kiadott edictuma betiltotta a pogány kultuszok ápolását, majd egy évvel később a tilalom már az olimpiai játékok rendezésére is kiterjedt. A játékok beszűkült programmal és suttyomban még folytatódtak ugyan néhány évtizedig, de ez már csak az enyészetbe átvezető agónia volt. Az uralkodóvá váló keresztény korszellem lezárt egy szép hagyományt, de ami addig a sportban történt, az bőven ad mesélni- és olvasnivalót a birodalomból is, Aquincumból is.

Biológiai invázió Békásmegyeren

Mi is a biológiai invázió? Amikor egy fajt (szándékosan vagy véletlenül) természetes elterjedési területén kívül, sokszor interkontinentális távolságokat áthidalva meghonosítunk, majd ez a faj az új élőhelyhez alkalmazkodva robbanásszerűen terjedni kezd az őshonos fajok rovására, közülük rendszerint többet is kiszorítva, vagy akár kipusztítva, a biodiverzitást drasztikusan csökkentve, az élőhelyet átalakítva, ökológiai egyensúlyát felborítva. Világszerte minden földrész és minden ország érintett ebben a kérdésben, hiszen szinte már teljesen összekevertük a bolygó flóráját és faunáját az elmúlt évszázadokban folytatott felfedező-, kolonizációs és kereskedelmi útjainkkal, később pedig szándékos behurcolásokkal is. Elég csak az ausztrál dingókra gondolni. 

Hazai közismertebb példa is akad: növények között a bálványfa, a selyemkóró, az aranyvessző stb., állatok közt a harlekinkatica, a spanyol meztelencsiga, a pézsmapocok, a nutria, és a sor még nagyon sokáig folytatható lenne. Mosonyi Szabolcs a róluk szóló filmjének címében „csendes gyarmatosítóknak” nevezi az inváziós fajokat, és mennyire találó ez! Azzal a különbséggel, hogy az emberi gyarmatosítókat végső soron egy forradalom útján egyszer talán lehetséges elűzni, ám a biológiai kolonizáció visszafordíthatatlan, az őshonos fajok semmiféle forradalom indítására nem képesek. Az idegenek idegen élősködőket is hoznak, melyek felkészületlenül érik az itteni rokonokat, ugyanakkor a jövevények megszabadulnak az őshazájukban őket egyensúlyban (féken) tartó természetes ellenségektől, így az új élőhelyen nagy előnyökkel indulnak a versenyben, és legtöbbször fölényesen meg is nyerik azt. Különösen erős ez az invázió a zártabb élőhelyeket jelentő hazai vizekben.

A békásmegyeri HÉV-állomás mellett, a töltés oldalából egy helyen meleg termálvíz bukkan elő. Kis erecskét képez, és a 11-es út mellett megkezdi diszkrét csorgását észak felé, a Barát-patak irányába. Ötszázötven métere van, amíg eléri, s ezt a távolságot egy nyílegyenes, betonnal bélelt árokban teszi meg. Az ároknak külön nevéről nincs tudomásom, így jobb híján Barát-ároknak kellene hívnunk, ám én hosszú évek óta csak Pikós-ároknak nevezem.

A tüskés pikó apró testű halfaj, legfeljebb 5-8 centiméteresnek írja a szakirodalom. Mérete miatt védtelennek tűnhet, de több fegyverrel is ellátta a természet, hogy megvédje magát: hátát és hasát hegyes tüskék, oldalát csontvértek védik. Nem őshonos halfajunk, csak a huszadik század óta fordul elő nálunk, akkor érkezett spontán bevándorlóként. Az országos előfordulását bizonyító első előkerült példánya is óbudai vonatkozású: a Tímár utcai Duna-parton fogták 1956-ban. Később a Barát-patakban is egyre gyakoribbá vált, és valami módon feljutott a fent említett termálvizes árokba, ahol igazán optimális feltételeket talált magának.

Még 2007-ben hívta fel a figyelmemet egy újságíró – és halakat ismerő – barátom, hogy szerinte Békásmegyeren tüskés pikók tanyáznak. E hír nyomán jártam először az ároknál. Valóban nyüzsögtek benne, más halfaj nem is volt látható, de nem is igen fért volna már el köztük. Fészkeik sűrűn sorakoztak a part mellett; a tüskés pikó pompás nászruhájú hímje növényi fészket épít, és ebbe próbálja becsábítani a neki tetsző nőstényeket. Életük rövid: mindössze két-három évet él egy-egy generáció, így a szaporodás sikeressége minden évben kulcsfontosságú az állomány számára. 

Ettől kezdve rendszeres látogató voltam a pataknál. 2014-ben megkezdett első filmemnek (Budapest halai) fontos helyszíne volt, s mivel vize szinte teljesen átlátszó, ideális terepnek bizonyult a benne lakozó érdekes halfaj filmezéséhez. Később a Magyar Tudományos Akadémia és a Duna-Ipoly Nemzeti Park kutatóinak is felkeltette érdeklődését ez az élőhely, ám ehhez történnie kellett még valaminek. 

Rákok jelentek meg az árokban. Na nem a mi őshonos tízlábú rákjaink, melyeknek, mint a víztisztaság indikátorainak és mint természetvédelmi értéknek is örülnénk. Először a cifrarák érkezett, behurcolt amerikai faj, mely egy speciális fertőzés, a rákpestis terjesztésével pusztítja ki maga körül az őshonos rokonokat, míg ő maga immunis erre a kórokozóra. Követte a márványrák: ez a faj pár nélkül, spontán szűznemzéssel is tud szaporodni, egy új állomány megalapításához tehát elegendő egyetlen bekerült egyed. Csak összehasonlításképp: ivarosan szaporodó faj esetén a kettő, a négy, a tíz, a húsz egyed is kevés lehet, mert ha tág térben oszlanak el, akkor lehetséges, hogy nem találkoznak egymással szaporodási időszakban.

A márványrák esélye a szűznemzés miatt tehát szinte összehasonlíthatatlanul biztosabb, hiszen csak szétszórja saját magából nőtt utódait, melyek felnőve ugyanezt folytatják a saját utódaikkal. 

Az ausztrál vörösollós rák néhány példánya is előkerült, de az igazi nehézfiú a vörös mocsárrák. Ez a Mexikó és USA határvidékéről származó rákfaj rendkívül gyorsan alkalmazkodott a számára új földrészhez, Európához. Felelőtlen akvaristák engedték szabadon az első példányokat, s ezeket nem is olyan régen, 2015-ben találták meg a kutatók a városligeti tóban. A vörös mocsárrák még ugyanebben az évben kijutott a Duna fővárosi szakaszára, s ma már a folyam főágában és annak a legtöbb fővárosközeli mellékpatakjában folytatja invázióját, komoly károkat okozva mind az őshonos flórában és faunában, mind a partvédművekben. Impozáns és tekintélyes méretű, élénkvörös színű rákok hatalmas ollókkal, melyeket sarokba szorítva akár az emberre is emelnek, jellegzetes „ölelésre tárt” mozdulattal. Aki meg akarja fogni őket, fájdalmas csípésekre és akár vérző sebekre is készülhet.

A sors iróniája, hogy mire a nehézipar hanyatlásának és az európai uniós környezetvédelmi elvárásoknak a hatására a korábban szennyezett Duna és mellékpatakjai annyira megtisztultak, hogy a sokak által hiányolt, jó vízminőséget mutató rákok visszatérhettek volna, addig európai szinten már csaknem befejeződött az a biológiai invázió, mely alighanem őshonos rákfajaink kipusztulásával zárul majd.

Időközben az árok halközössége is változott. A tüskés pikó mellett megjelent a szúnyogirtó fogasponty melegkedvelő, amerikai eredetű hal, melyet a szúnyogok elleni „biológiai védekezésként” hoztak Európába mintegy száz éve.

Ezidáig csak meleg vizekben tudott megmaradni, de magyar kutatók a Zagyván és néhány más helyen már találtak kisebb állományokat, melyek a hideg vízhez alkalmazkodva át is telelnek. A szúnyogirtó fogasponty leginkább az akváriumi halként közismert guppira hasonlít, és ugyanúgy eleven utódokat hoz a világra, mint amaz. Ezzel a stratégiával felül tudott kerekedni a Pikós-árok névadó pikóinak fészeképítős, ikrázós, tehát mindent összevetve körülményes szaporodási módszerén, és bár nincsenek sem tüskéi, sem csontvértjei, a szúnyogirtó fogasponty máris hatalmas számbeli fölényben lakja ezt az élőhelyet, melyben őshonos halnak vagy ráknak immár a nyomát sem találjuk. A békásmegyeri Barát-patakba és néhány száz méteren belül a Dunába torkolló árok féltucatnyi idegen faj csataterévé vált.

Amikor  az átlag ember növények vagy állatok által okozott természeti kárról hall, hajlamos azt a zsigeri választ adni, hogy „a legkártékonyabb állat az ember”, megfeledkezve róla, hogy az idegenhonos, inváziós fajok is óriási károkat okoznak, ugyanakkor jelenlétükért és az általuk okozott kárért is az ember a felelős. Az ökoszisztémára legveszélyesebb idegen fajok közül jó néhányat ráadásul nem is gazdasági haszonszerzés okán, hanem csupán gondatlan szórakozásból (akvaristák) vagy véletlenül (például kereskedelmi szállítmányokban rejtve maradva) hurcoltunk be, és szabadítottunk rá a természetre. A természetvédelmi szabályozás legtöbbször az események után kullog, és mást nem tehet, mint tiltólistára helyezi a már beszabadult és biológiai inváziójukat megkezdő fajokat, megtiltva kereskedelmüket és tartásukat.

Maguknak a hobbiállat-tartóknak kellene felelős magatartást tanúsítani széles körben: a megunt kedvenceket nem szabadon engedni, a termálvizes élőhelyeket nem telepítgetős játszótérnek nézni. Mindez egyébként illegális, de persze csak papíron.

Amíg nem lesz megfelelően elrettentő a szabályozás, addig semmi esély rá, hogy ne kerüljenek ki további idegen fajok a természetbe, és ne induljanak újabb és újabb biológiai inváziók, egyre több őshonos fajunk térvesztését vagy kipusztulását okozva.

Óbuda, turizmus, járvány

A teljesség igénye nélkül vegyük sorra röviden, mi mindenből áll e városrész turisztikai kínálata. Ha megkérdezzük az embereket, mi jut eszükbe Óbuda-Békásmegyerről, leggyakrabban bizonyára a lakótelepeket, a Római-partot és Aquincumot, no meg persze a Sziget Fesztivált fogják említeni. Ennél szerencsére jóval összetettebb e városrész kínálata. Óbuda a fővárosban, de országos szinten is egyedülálló ókori emlékeivel, középkori, barokk műemlékeivel, ipartörténetileg jelentős épületegyütteseivel és változatos múzeumi gyűjteményeivel a kulturális élmények széles tárházát nyújtja.

Az Árpád-híd két oldalán fekvő múzeumnegyedben a nemzetközi érdeklődésre számot tartó Vasarely Múzeum mellett olyan izgalmas és a maguk nemében egyedülálló gyűjtemények sorakoznak, mint a Goldberger Textilipari Gyűjtemény, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, az Óbudai Múzeum, a Kassák Múzeum vagy a Varga Imre Gyűjtemény. A kerület legfontosabb közlekedési csomópontjának is számító területtől kissé távolabb a BTM (Budapesti Történeti Múzeum) két fontos filiáléja, a Kiscelli Múzeum és Fővárosi Képtár, valamint az Aquincumi Múzeum és Romkert is Óbudán található. 

Az épített örökség elemei változatosak, közülük is a legfontosabbak az ókori Pannonia Provincia központ, Aquincum fennmaradt műemlékei: a katonai amfiteátrum, melynek különlegessége, hogy küzdőterének átmérője nagyobb, mint a római Colosseumé, a polgárvárosi amfiteátrum, a legiotábor romjai a Flórián téren, vagy a kicsit távolabb, a felüljáró alatt fekvő Thermae Maiores, az egykori római fürdő megmaradt együttese, hogy csak a nagyobbakat említsük. Az elmúlt évszázadok nyomát láthatjuk, ha a Zichy-kastély udvarán vagy a Kiscelli Múzeum otthonául szolgáló Schmidt-kastélyban sétálunk, ha rácsodálkozunk az egykori kolostor mellett megmaradt romtemplom grandiózus belső terére. A századforduló és az iparosodás emlékeit őrzik a gyárak épületegyüttesei, közülük is kiragyognak az Óbudai Gázgyár néhány éve felújított tornyai, de említhetnénk a Selyemgombolyítót vagy a Hajógyár épületeit is. A 20. század, a modernizálás és a városfejlesztés is rányomták bélyegüket az általunk ma ismert Óbudára. Az ötvenes években megépült az Árpád-híd, mely elválasztotta a Szentlélek tér és a Fő tér környékét az egykor Krúdy utolsó otthonát jelentő negyedtől; az egyre növekvő fővárosi népesség lakhatását segítendő pedig megépültek a ma a látképet is meghatározó hatalmas lakótelepi tömbök.

Az ember alkotta építészeti és kulturális értékeken túl – városi környezetről lévén szó – különösen fontos kiemelni, hogy a harmadik kerület természeti adottságait illetően is nagyon szerencsés, vagy még inkább: szerencsések mindazok a látogatók, akik ezt élvezhetik.

A világ trendjeire rímelve itthon is igaz, hogy a szabadidő aktív eltöltése, az egészséges életmód, a környezettudatosság igényének terjedésével napjainkban egyre inkább felértékelődnek azok a városi területek, ahol a lakosság és az adott városba érkező turisták, látogatók zöld környezetben, jó levegőn aktívan pihenhetnek, sportolhatnak, kikapcsolódhatnak. Óbuda e szempontból különösen előnyös helyzetben van, itt található a fővárosiak egyik legkedvesebb dunai partszakasza, a Római-part, az Óbudai- vagy Hajógyári-sziget és a Hármashatár-hegy, amelyek együtt szinte végtelen számú lehetőséget kínálnak földön, vízen, sőt a levegőben is az aktív kikapcsolódásra. Az evezés, a futás, a kerékpározás, a természetjárás, de még a siklóernyőzés szerelmesei körében is nagyon népszerűek ezek a helyek.

***

Azok a városok, térségek, amelyek jelentősebb turisztikai vonzerővel rendelkeznek, adottságaik feltérképezésével, számbavételével párhuzamosan rendszerint elkészítik ezek megőrzésére, hasznosítására, illetve minél szélesebb körben való megismertetésére és népszerűsítésére vonatkozó turisztikai szempontú koncepciójukat is.

A sokszínű kínálat felsorolása után nem meglepő, hogy az elmúlt másfél évtizedben két átfogó, helyzetfeltáró koncepció is készült, amelyek kifejezetten Óbuda-Békásmegyer turisztikai vizsgálatát tűzték ki célul. E koncepciók készítői felmérték a kerület aktuális turisztikai helyzetét, pozícióját, Óbuda-Békásmegyer turizmusban betöltött szerepét és turisztikai kínálatának elemeit, a kereslet jellemzőit. Ezek a tanulmányok a mai napig is sok szempontból hasznosak, ha Óbuda turizmusát szeretnénk górcső alá venni, a legutóbbi változat teljes terjedelmében olvasható is az önkormányzat honlapján.

Amivel egyik anyag sem számolt – ahogy a világ egyetlen turisztikai célpontja sem korábban –, az a koronavírus megjelenése és hatása lokális és globális szinten az egész világ és benne különösen a turizmus iparág működésére. A megváltozott helyzethez alkalmazkodva minden olyan úti célnak, amely a jövőben látogatókat szeretne fogadni, újra kell definiálnia és pozícionálnia magát, átgondolva, mit szeretne és mit tud nyújtani a leendő turistáknak.

Fontos látni azt is, hogy a sok jó adottság önmagában még nem tesz összefüggő, egységes, bakancslistára kívánkozó célponttá egy-egy helyet, és hiába a sok látnivaló, ha egyesével egyik sem elég vonzó egy utazási döntés meghozatalakor.

Ez Óbudára is nagyjából igaz, a sok-sok értékes, de kisebb vonzerővel bíró látnivaló, attrakció még „nem állt össze” a fejekben, nem tekintenek úgy e városrészre, mint önálló úti célra.

Számos kérdés és dilemma merül fel, ha egy városrész turizmusba való bekapcsolódásáról, abban betöltött szerepéről és lehetőségeiről van szó. Óbuda 1873 óta, lassan másfél évszázada az egyesült főváros része. Talán más is eljátszott már a gondolattal, hogy mi lett volna, ha… Önálló városként a fentiekben felsorolt kínálattal bizonyára a legnépszerűbb hazai városok listájának élvonalában lenne, ahol testi, lelki feltöltődés és remek kulturális élmények várják a látogatókat. Budapest részeként azonban Óbuda nem csak fizikai, de átvitt értelemben is a perifériára szorul – nagyszerű látnivalói és értékes szabadidős lehetőségei ellenére megmarad peremkerületnek (és muszáj ide idézni, hogy „jöjjön ki Óbudára…”), amely nem tud versenyre kelni a belváros „must see” látnivalóival, mint a Parlament, a Hősök Tere, a Budai Vár vagy akár a Vásárcsarnok. Hiszen hiába gyönyörű a Tuileriák kertje Párizsban, ki akarna odamenni, ha még nem látta az Eiffel-tornyot vagy a Louvre-ot? Nem csak az attrakciók vonzereje, de a földrajzi távolság is sokszor nehezíti Óbuda helyzetét. Sokszor hallani azt a kijelentést is, hogy Óbuda „messze van”. Míg az emberek manapság képesek Egerig autózni egy borkóstolóért, vagy leugrani a Balatonra egy strandolás kedvéért, sokak fejében Óbuda távoli hely marad.

***

És ez már kicsit átvezet arra a megközelítésre, amely nem a konkrét, kézzelfogható látnivalók alapján határoz meg egy helyet, hanem egyfajta mentális térképként. Vajon mi kerülhet erre a térképre Óbudáról, és mennyire vonzó ilyen értelemben, mint úti cél?

Tegyünk itt egy rövid fogalmi kitérőt. A turizmusnak számos definíciója létezik, de nagyjából mind egyeznek abban, hogy a turizmus lényege, hogy az ember a megismerés vágyától hajtva, közvetlen lakóhelyét elhagyva ellátogat valahová, hogy felfedezze az úti cél (desztináció) kultúráját, történelmét, hagyományait, szokásait, látnivalóit. A turista pedig az a személy, aki a meglátogatott helyen legalább egy éjszakát eltölt, mégpedig nem a rokonoknál, barátoknál, hanem valamilyen kereskedelmi szálláshelyen (szállodában, panzióban stb.). A turizmus volumenének mércéje épp ezért a világon mindenütt hosszú évtizedekig leginkább az eltöltött vendégéjszakák száma volt. Igen ám, de a harmadik kerületben fővárosi viszonylatban nagyon alacsony a szálláshelyek és a bennük található férőhelyek száma, tehát biztos, hogy fokmérőként ez nem szolgálhat számunkra, máshonnan kell közelíteni a kérdéshez.

Kinek szól az a sok látnivaló és érték? Kit tekinthet Óbuda turistának? Ki a célközönség? Mitől lesz Óbuda turisztikai értelemben hiteles és vonzó?

Sok desztináció feltette már ezeket a kérdéseket magának, és a legújabb trendeknek megfelelően már nem vendégéjszakákban mérik a sikert, hanem az életminőségben, méghozzá nem a turistákéban.

Miközben egy város turizmusáról elmélkedünk, nem szabad elfelejtenünk a tényt, hogy egy város sem azért épült, hogy turistákat fogadjon, hanem hogy élhető és szerethető otthont, praktikus és biztonságos életteret nyújtson az ott élőknek. Amennyiben ez sikerül, és a helyi lakosság szereti saját városát (városrészét, kerületét), jól érzi magát benne, és mindennek tetejébe még valamilyen attrakció is akad a közelben, gyakorlatilag nyert ügye van a turizmusnak is. Az egyik legkézenfekvőbb felismerés volt számos desztináció esetében, hogy nem a turistáknak, hanem a helyi lakosságnak fejlesztenek, hoznak létre jó helyeket, közösségi tereket, szolgáltatásokat, parkot, kulturális rendezvényeket stb., mert ahol a helyi lakosság jól érzi magát, oda a turista is szívesen megy, aki aztán a helyi vállalkozóknál elköltött pénzével fellendítheti a gazdaságot, és a multiplikátor hatás beindulásával hozzájárul a város fejlődéséhez.

Ebben pedig az is sokat segíthet, ha a hivatalos városvezetés ösztönözte fejlesztések mellett a helyi cégek, vállalkozások, szolgáltatók fognak össze és kreatív energiákkal és ötletekkel hoznak létre valamit. Erre tökéletes példa a pandémia „árnyékában” megálmodott Óbudai KultÉj a kerületben működő múzeumok, galériák és kulturális intézmények összefogásával, az Aquincum Hotel Budapest együttműködése a szomszédos zsinagógával, a Krúdy-negyed létrejötte, vagy a legfrissebb, Goldberger Design District néven megvalósult kezdeményezés. 

***

Visszatérve a mental map, azaz a gondolati térkép kérdésére, az emberek fejében található információk és kapcsolódó érzelmeik, sőt érzékszerveik elraktározott emlékei együtt alakítják az Óbudáról alkotott képet, amely ösztönzi vagy gátolja, hogy Óbudára mint látogatásra érdemes úti célra gondoljanak és ide látogassanak. A gondolattérképre pedig a konkrét látnivalókon túl idetartoznak (akár pozitív, akár negatív előjellel) a Filatorigát graffiti falaitól kezdve, a Római-parton lazulás sörrel és hekkel, a K-hídon hömpölygő bulizó tömeg látványán és magán a Sziget Fesztiválon  át, egy koncert a Kobuciban, a lángosos illata az aluljáróban, egy napfelkelte fényei a Guckler Károly-kilátóban és még sorolhatnánk. 

Egy biztos: a harmadik kerület hihetetlen gazdag palettával rendelkezik a múlt kincseiből, de közben folyamatosan fejlődik és formálódik az új energiák által.

Elég csak a Graphisoft Park „magyar szilíciumvölgynek” is nevezett start-up birodalmára, az Óbudán működő három egyetem egyikére, vagy a pár éve a Zichy-kastélyba költözött Hello Wood alkotóműhelyére gondolni. Hogy mindezen értékek közül kell-e (és ha igen, milyen) irányt választani, kijelenteni például, hogy Óbuda A zöld kerület, Az egyetemi kerület, Az alternatív múzeumnegyed, vagy valami más, azon érdemes az érintett szereplőkkel közösen gondolkodni. És addig is, mindenkinek elmondani, hogy mennyi izgalmas kincset rejt ez a kerület. 

Lemondani Ladik Katalinról

Úgy érkezem a Kassák Múzeum időszaki kiállítására, hogy egy Ladik-kiállítást fogok megnézni, hiába tudom, hogy ez nem igaz. A Költészet és performansz kelet-európai perspektíva című kiállítás megnyitóján készült fotókon is észrevettem, hogy nincs tele Ladik-művekkel. Belépek az óbudai Zichy-kastélyba, és még mindig Ladik Katalinra gondolok, sőt kíváncsi vagyok a Ladik-kiállításra, amelynek témája költészet és performansz. Várakozásom az is okozza, hogy a kiállítás promójául szolgáló plakáton ő látható az első budapesti performanszán, 1970-ben a József Attila Művelődési Központban készült felvételen.

A múzeum bejáratánál embernagyságú méretben fogad ez a kép. A felvételen sámánjelmezben látjuk: medvebőrben, ami a derekán övvel van megkötve, félig meztelen. Az egyik legikonikusabb felvétel a nemzetközileg elismert hangköltészeti és performanszművészről, aki költőként és képzőművészként egyaránt elismert a kortárs művészeti szcénában.  Hangköltészeti munkássága ugyan ismert volt már az első performanszai előtt is, de a meztelenség miatt botrányt keltő sámánjelmezes performanszai irányították a közönség figyelmét költészetére.

A meztelenség nemcsak ebben az első magyarországi előadásában jelenik meg, hanem számos más performanszában is – mint ahogy vannak olyan performanszai is, amelyekben egyáltalán nem jelenik meg a meztelenség.

Ladik Katalin talán a legjobb példája annak, hogy azok a tevékenységek, amelyek a neoavantgárd alkotók esetében valamilyen formában mindig együtt jelentkeznek, az író, a költő, a képzőművész, a performer és az aktivista, annak kanonizációját is meghatározzák. A Literának 2017-ben adott interjújában is elmeséli, hogyan kezdődött el a történet azzal, hogy egy rádióban levetkőzött versolvasás közben, majd ebből lett pinceszínházi előadás Újvidéken, és hogy motivációi között a figyelem felkeltése is közrejátszott. A meztelenség értelmezése ugyanakkor a recepciójában központi szerepet tölt be a feminista olvasat számára, amelyet monográfusa, Kürti Emese mellett alátámasztanak a CEU gender szakán született szakdolgozatok is. Bár esszém témája ez alkalommal nem a Ladik-recepció felülvizsgálata, a kiállítás megtekintésének legfőbb tanulsága számomra éppen ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik.

Zavartan álltam néhány pillanatig, miután beléptem a terembe, és az orosz Andrej Monasztirszkij Halom című helyspecifikus, Halom című installációját: a posztamens tetején használt buszjegyet, cetlit, gyufásdobozt és egyéb használt, megunt, vagy fölöslegesnek, vagyis pótolhatónak ítélt tárgyat láthatunk, amiket a kiállításmegnyitón tettek oda. Egy noteszban szerepel, melyik tárgy kihez tartozott – vannak köztük ismerős nevek. Én ezt már valahol láttam, gondoltam, csak mintha az a halom sokkal nagyobb lett volna. Persze, ismerős érzés a kortárs képzőművészetben a művek hasonlósága – vagy őszintébben fogalmazva, az unalmasság –, de most nem ez történt. Fokozatosan megbizonyosodtam arról, hogy ezt a művet már valóban láthattam korábban. Az eredetileg 1975-ben bemutatott mű 2017-ben a szlovákiai Zsolnán is szerepelt a Poetry & Performance kiállításon, amely a zürichi egyetemen 2017-től 2020-ig folytatott kelet-európai performansz-kutatásához kapcsolódott, és ahová magam is ellátogattam. Később a kiállítás főpaneljén el is olvashattam mindezeket, világosan kiderült tehát, hogy ugyanazon a kiállításon járok. Csak persze, mégsem egyeznek meg. Zsolnán például több magyar neoavantgárd művész munkája is szerepelt.

A Kassák Múzeumban látható kiállítás az első, szlovákiai tárlathoz képest jóval kisebb válogatás (közben Zürichben 2018-ban, Drezdában 2019-ben, Wroclawban 2020-ban volt látható). A neoavantgárdról szóló művészettörténeti diskurzust meghatározó főbb tematikai csomópontok ezen a kiállításon is visszaköszönnek.

Amellett, hogy a költészet és performansz közti kapcsolódás és átjárhatóság lehetőségeit, vagyis a mediális határátlépéseket adja meg az anyag központi szervezőjeként, ezen a kiállításon is jelen van a társadalmi és politikai kontextus, a szubverzív gesztusok és a performativitás.

A múzeum két kiállítótermében négy szekcióba rendeződik a tárlat: Performansz írás-olvasás, Hangzó gesztusok, Köztéri beavatkozások, Testköltészet. A kiállítás, olvasható a kísérőszövegben, „azt mutatja be, hogy miként írja felül az avantgárd a hagyományosan nyelvi megalapozottságú irodalom – és ezáltal maga a nyelv – határait, miként hozza létre eseményként, illetve akcióként a költészetet.”

A kiállított neoavantgárd és kortárs alkotások elsősorban egymáshoz kapcsolódnak, nincsenek központi művek. Néhány kisebb alegységben kifejezetten szorosak ezek a kapcsolódások. Ez egyúttal alá is támasztja a kiállítás koncepciójában álló tézist, hogy a régió országaiban a hasonló társadalmi folyamatok hasonló művészi gyakorlatokhoz vezettek, amely az utóbbi évtizedekben művészettörténeti közhellyé vált, és Piotr Piotrowski horizontális művészettörténet fogalmára vezethető vissza (In the Shadow of Yalta. Art and the Avant-Garde in Eastern Europe, 1945–1989, 2009). A módszer lényege, hogy a nyugati országok művészeti diskurzusától függetlenül vizsgálják a periféria országainak művészetét, így jöhet létre a vertikális művészettörténettel szemben egy globális művészettörténet, amelyben nem érvényesülnek a centrum-periféria viszonyok. A 2010-es években mintha ennek a reneszánszát éltük volna, és ebbe a tendenciába illeszkedik a Kassák Múzeum kiállítási és könyvkiadási stratégiája is. 

Legjobban a költészetre reflektáló művek kötik le a figyelmem. Személyes kedvencem a korszakból a horvát Mladen Stilinović. 2000 és 2003 között készült Szótár – Fájdalom című művében Stilinović egy angol nyelvű szótár minden szavához hozzáillesztette a „fájdalom” kifejezést, vagyis kicserélte e szóra az egyes szavakhoz tartozó leírásokat. Egy másik videoperfromansz mellett az a kiállítási kísérőszöveg olvasható, hogy „[a] befogadó nem a szöveget figyeli annak jelentéseivel, szerkezetével és hivatkozásaival, hanem a felolvasás szituatív körülményeit.” Ez a befogadói attitűd kiállítás-látogatóként is követhető eljárás lehet a neoavantgárd műveket bemutató kiállításon.

Vannak olyan művek, amiket nagyon jó újra vagy először megnézni, ilyenek a performanszokról készült videók, amelyeket általában dokumentumfotókról és leírásokból ismerhet a közönség. Ezért volt rendkívüli élmény megnézni olyan Ladik-performanszokat, amiket régóta ismerek, de még nem volt alkalmam látni őket.

Most, hogy láthattam ezeket, egészen humorosnak tűnnek, és ez új esztétikai minőséget jelent a művek értelmezésében. Az önirónia eddig sem állt távol a Ladik-életműtől.

Gondoljunk a kiállításon ugyancsak dokumentum-felvételként megtekinthető Blakshave Poem című, Fiatal Művészek Klubjában 1979-ben megrendezett performanszra: levetkőzik, de fehérneműje alatt nyakig fekete ruhába van öltözve.

Ezek a perfromanszfelvételek, ha vannak, nehezen hozzáférhetőek, ritkán láthatók. Emiatt is terjedt el az a gyakorlat, hogy egy-egy fotó, illetve (szükségszerűen leegyszerűsítő) leírás helyettesíti a más médiumok által készült műveket. Bár nem a médiumok közti vetélkedés képezi a neoavantgárdról szóló művészettörténeti diskurzus központi témáját, de éppen a kiállítások módszertani kérdése miatt tartom megkerülhetetlennek e vetélkedésnek a recepcióra tett hatását megvizsgálni. A médiumok versengő természetére világított rá Beke László is, amikor a fénykép szerepéről írt a happening viszonylatában: „funkciója többnyire a dokumentálásra szorítkozik, érdekes viszont, hogy az egyszeri eseményt megörökítő fotós néha – a helyi adottságok miatt – módosítani kényszerül fellépésével magát a látványt.” A médiumkeveredés a médiumok közti vetélkedés terepe, és egyben vetélkedés is a látogató figyelméért.

A módszer kérdésköréhez visszakanyarodva a neoavantgárd művek kapcsán rendszerint felmerül az a kérdés, hogy milyen formában hozzáférhetőek. Kiállításuk módja is minden esetben erre a problémára tett válaszkísérlet is kell, hogy legyen. Az orosz Nyikita Alekszejev egy olyan művel szerepel, amely egy tízezer lépésből álló, téli orosz tájban megtett sétát különféle eszközökkel dokumentál (10 000 lépés; 1980). Ezer lépésenként megállt, és leírt néhány szót vagy sort egy cetlire, amit ott hagyott a hóban, illetve a jegyzetfüzetébe hosszabban, néhány mondatot, bekezdéseket. Majd fényképet készített a cetliről és a tájról, amit maga előtt, valamint jobbra és balra látott. Ezek a szövegek önmagukban – a szerző szerint sem – képviselnek irodalmi értéket, nem versek – bár a jegyzetfüzet prózai részletei erősebbek ilyen szempontból –, és szorosan összetartoznak a fotókkal. Nemcsak mennyiségi okokból, hanem a médiumok egymásra utaltsága miatt is kiváló példája ez a mű annak, hogy milyen nehezen bemutathatók ezek a művek a maguk teljességében, és a részletekkel való találkozásból a teljes mű bemutathatatlansága is lelepleződik. Alekszejev munkamódszere, a kevert médiumhasználat pontosan ennek a tapasztalatnak a megfogalmazását bizonyítja.

Zavarban érzem magam, amikor neoavantgárd művek között állok egy teremben, hiszen sokkal többször olvasok és nézegetek fényképeket róluk. Mit kell ilyenkor látni? Láthatok-e mást, mint amit a bemutatás az elrendezéssel, a művek kiállítási módjával előzetesen is megfogalmaz?

Fel lehet-e tenni azt a kérdést, hogy a művek fogalmazzák-e meg, ami a kiállítási koncepcióban – illetve a művészettörténetben – szerepel? A válasz természetesen sok esetben az, hogy igen. Mégis kíváncsi vagyok arra is, mikor tér el az, amit írunk a neoavantgárd művészetről attól, amit ilyenkor, egy-egy kiállítás alkalmával a műveken láthatunk. A művészettörténeti diskurzusba az irodalomelmélet felől csatlakozó Mieke Bal írja, hogy a képek sosem önmagukban állnak, hanem párbeszédbe lépnek a falon lógó többi képpel, és „[a]kármit is képviseljen a festmény, helyesen vagy helytelenül, mindig valami mást fog képviselni, nem pedig önmagát, ott helyben (…), ahol más művek is függnek mellette, és felelnek misztériumára.”

Ezen a kiállításon, túl azon, hogy a hangköltészeti performanszaiban felfedeztem a humort, Ladik Katalin műveit láttam másképp. Azokról a performanszairól kezdtem el másképp gondolkodni, amelyekben – például a kiállítás plakátján – megjelenik a meztelenség, és amelyeket a fotó médiumán keresztül lehet a legkönnyebben megismerni. A kiállítási elrendezés szándékos vagy véletlen elrendezésének köszönhetően a videópanelek között egymás mellett, de egymáshoz képest merőlegesen, egymásra merőlegesen látható Ladik a Poemim, és a lengyel Ewa Partum műve, az Hommage a Solidarność (1983).

A Poemim egy hangköltészeti performansz, amelyről korábban csak dokumentumfotókat láttam: egy üveglaphoz nyomja a száját és az arcát, hogy eltorzuljon, és közben hallani a jellegzetes, artikulátlan „hangorgiaként” is jellemzett hangöltészetet.

Ewa Partumot ebben a műben egy kiállítótérben meztelenül, magassarkú szandálban látjuk, így mondja el a performansza előtt – és egyben annak részeként –, amit tudni kell a mű társadalmi-politikai hátteréről, előzményeiről. Lengyelül beszél, és egy mellette álló, öltönybe öltözött férfi néhány mondatonként megállva tolmácsolja németül a közönségnek. Ewa Partum szintén a figyelemfelkeltés eszközeként használja a saját testét, és meztelenségét, ugyanakkor a magassarkú szandál, valamint az akció közben a rúzzsal a falon nyomot hagyás gesztusa (csóknyomokkal írja fel a falra, hogy Solidarnoś) ellenére mégsem elsősorban a vetkőzés, a szexualitás, az erotika felől közelítünk befogadóhoz ahhoz, amit látunk. Ladik performanszainál nem ez történik, amit részben az is magyaráz, hogy ikonográfiailag más típusba tartozik: a kiállításról Szombathy Bálint (Gumi és hús I–III., 1979) és Jiří Valoch (Jelentés az emberi testről, 1970) illeszkedik a Ladik-performanszairól készült fényképek retorikájához. A fentiek miatt érdemes volna a Ladik-performanszok meztelenség-használatát a fotódokumentáció és a videófelvétel médiumai közti rivalizálással magyarázni. Egy ilyen vizsgálatot az is indokol, hogy egy 2019-es interjúban Ladik maga is beszélt a József Attila Művelődési Központban medvebőrben előadott sámánének utóéletéről: „Itt van például a híres pesti performansz képsorozat, a Sámánének, amikor ruhátlan, csak bőrökkel takart sámánnőként termékenységi rítust adtam elő – de ez mindössze talán öt perc lehetett az estből. Persze a meztelen részről van a legtöbb felvétel, pedig mondom, az csak töredéke volt az estnek.” Ladik ezen nyilatkozatában éppen az érhető tetten, hogy a médiumok egymással való vetélkedése a recepciót is meghatározza. Persze Ladik maga is tetten érhető itt, amennyiben összevetjük az esszé elején idézett interjúrészletével, ahol ő maga állítja, hogy számára a meztelenség a figyelemfelkeltés eszközét is jelentette. 

Mieke Bal beszélő (múzeum)falakról szóló koncepcióját érthetjük felszólításként arra, hogy bizonyos szempontokat, amelyek a recepció során gyökeret eresztettek, újból megvizsgáljunk, felülvizsgáljuk. A kiállítás diszkurzív műfajként való felfogásából következik – szintén Bal nyomán –, hogy a kiállítás eredményességét az is jelzi, hogy újabb kérdések merülnek fel. Hasonló történt velem is, amikor egy elképzelt Ladik-kiállítás helyett a Kassák Múzeum Költészet és Performansz kiállításán jártam. 

MUSTRA

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjairól részleteket itt olvashatnak!

TOP 5:

Április 29, Péntek – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM XXXI. Floralia – Római tavaszünnep (P, Ápr. 29.–Máj. 1.)
2022-ben két év kihagyás után, immár 31. alkalommal kerül megrendezésre Budapest egyik legrégebbi kulturális eseménye, a Floralia, amely a római hagyományokat felidézve kínál háromnapos feledhetetlen szórakozást a látogatók széles rétegének. A rendezvény helyszíne, az Aquincumi Múzeum Régészeti Parkja autentikus miliőt kölcsönöz a mára már fesztivállá nőtt eseménynek.

Április 30, Szombat – 11:00 ÓBUDAI ANZIKSZ/ESERNYŐS Varázserdő Lovagrend-kaland
Kalandos mesejáték várja az 5 – 10 éveseket, akik Kázmér király lovagjaiként felkutatják a Kiscelli Varázserdő titokzatos új lakóját, hogy eldöntsék a vitás kérdést: hány feje van a Valahány Fejű Sárkánynak.
Boldogság és béke uralta a Kiscelli Varázserdőt és a mellette fekvő falu minden zegét és zugát, egészen addig, míg a falu népe hírét nem vette, hogy a Kiscelli Varázserdőbe beköltözött a Valahány Fejű Sárkány.
Kázmér király most lelkes lovagokat keres, akik felkutatják vele a titokzatos új lakót, hogy eldöntsék a vitás kérdést: hány feje van a Valahány Fejű Sárkánynak.

Április 30, Szombat – 19:00 ESERNYŐS Slammel az Esernyős! Kiteregető All Stars – Slam poetry
Sokan emlékezhetnek az óbudai Esernyős slam poetry versenysorozatára, a Kiteregetőre, ahol sosem voltak tabuk, se összegyűrt kéziratok, csak bivalyerős gondolatok és nevetőizomlázat okozó punch line-ok. Szombaton ismét beindul a slam az Esernyősben, színpadra lép Kemény Zsófi slammer, költő, rapper; Horváth Kristóf Színész Bob országos slam poetry bajnok; Bárány Bence slammer, a Vates márka alapítója; Mészáros Péter országos slam poetry bajnok; valamint Simon Márton költő, slammer.

Május 2, Hétfő – 14:00 KISCELLI MÚZEUM TESTMASZKOK / Budapesti Tavaszi Fesztivál (MÁJ. 2., 14:00 – MÁJ. 16., 14:00)
A színházi látványra gyakran gondolunk úgy, mint a szöveges-dramatikus cselekményt kiegészítő környezeti világra: a díszlet- és jelmeztervező a színházi rendezővel szorosan együttműködve olyan látványvilágot alkot, mely a cselekmény kontextusát leginkább támogatja.
Létezik azonban a színházi látványtervezésnek egy olyan megközelítése, amikor az előadásban a vizuális elemek önálló életre kelnek, és nem kiszolgálják, hanem megteremtik, inspirálják a színpadi események sorát. Az ilyen előadások a látványszínház vagy vizuális színház műfajába tartoznak, a kiállításon 3 olyan alkotó munkái szerepelnek, akik ennek a színházi formanyelvnek képviselői.

Május 4, Szerda – 19:00 KOBUCI Tavaszi nagytakarítás: Hét Hat Club vs. hari_drama
A Hét Hat Club és hari_drama kizökkent, felráz és helyreteszi a ph értékedet. Vidd el minden terhed, magányod, mindennapi feszültséged és hagyd, hogy a szürkeséget kiszívják belőled az előadók, és tiszta energiákkal töltsenek fel!

Heti Bontás:

Április 29, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
10:00 AQUINCUMI MÚZEUM XXXI. Floralia – Római tavaszünnep (P, Ápr. 29.–Máj. 1.)
14:00 ESERNYŐS Kortárs művészetről az Esernyős! Arany Rajzszög 20 kiállítás- tárlatvezetések és koncert
15:00 ESERNYŐS MOZGÁSBAN AZ ESERNYŐS! – Tánc világnapi Flashmob az Arum Melati Indonéz Tánccsoporttal
16:00 BUDAPEST GALÉRIA VARIÁCIÓK EMLÉKMŰRE (ÁPR. 29., 16:00 – MÁJ. 1., 19:00)
16:00 AQUINCUMI MÚZEUM XXXI. Floralia – Nulladik Nap
18:00 GOLDBERGER MÚZEUM Concept Bazaar – Goldberger Design District Pop-Up Negyed (ÁPR. 29., 18:00 – MÁJ. 1., 20:00)
19:00 AQUINCUMI MÚZEUM Live at Aquincum Amphiteatre – ATOM HEART MOTHER
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Redőny
19:00 3KÓBUDA SZÍNHÁZ / Szeretettel: a család
20:00 KOBUCI Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák // KOBUCI

Április 30, Szombat:
8:00 RÓMAI Érik ez eper, itt a spárga, sül a lángos, piacozzunk!
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány – Kendőlengetős koncert
10:00 KISCELLI MÚZEUM Finisszázs a porondon
11:00 ÓBUDAI ANZIKSZ/ESERNYŐS Varázserdő Lovagrend-kaland
11:00 GOLDBERGER MÚZEUM A Goldberger gyár és virágzó textiljei a két világháború között – Ingyenes tárlatvezetés
11:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Varázsfuvolácska
19:00 ESERNYŐS Slammel az Esernyős! Kiteregető All Stars – Slam poetry
20:00 KOBUCI Csík Zenekar – vendég: Bagossy Norbi // KOBUCI

Május 1, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
10:00 MKVMÚZEUM MESÉS CSALÁDI NAP
10:00 ESERNYŐS Sétál az Esernyős! – Séták napja Óbudán
17:00 ESERNYŐS ESERNYŐS a világ körül! – Jazz koncert – EX AURO trio és Luiz Murá
20:30 DANUBIA Klasszikus Kedvencek – Best of Monarchia

Május 2, Hétfő:
14:00 KISCELLI MÚZEUM TESTMASZKOK / Budapesti Tavaszi Fesztivál (MÁJ. 2., 14:00 – MÁJ. 16., 14:00)
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Pánikzavar és pánikroham – Pszichológiai előadás
19:00 BUDAPEST GARDEN HUMORTECHNIKUM 2022 by Stand Up Comedy Humortársulat

Május 3, Kedd:
10:00 TREFORT KERT Bölcsész Napok 2022
19:30 KOBUCI Babcsán Projekt // Ephemere // KOBUCI
20:00 PONTOON Cigánykedd ~ Pontoon

Május 4, Szerda:
17:00 3KÓBUDA Nőkből is megárt…
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Életünk-egészségünk előadássorozat Küzdőtér
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képesség megszerzéséről
19:00 KOBUCI Tavaszi nagytakarítás: Hét Hat Club vs. hari_drama

Május 5, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST PARK Bohemian Betyars + Ricsárdgír – Budapest Park
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Amikor a tudomány is csütörtököt mond
19:00 MANYI KULTURÁLIS MŰHELY Arcból arcba – Petri György versek


MUSTRA

TOP 5:

Április 23, Szombat – 10:00 ÓBUDAI MÚZEUM Szent Flóriántól Szindbádig – Ingyenes szoborséta Óbudán
A szobornéző séta alkalmával a Fő tér és az Óbudai Múzeum közelében található köztéri szobrok megtekintésére, történeti hátterük és alkotóik bemutatására kerül sor. A szobrok történetén keresztül egyben ízelítőt kapunk Óbuda egy-egy jelentősebb eseményével, meghatározó személyiségével kapcsolatban.

Április 24, Vasárnap – 11:00 KISCELLI MÚZEUM ATLAS ZÁRÓNAP Topor Tündével és Winkler Nórával, valamint K. Horváth Zsolttal
Atlasz, nem hanyatlasz! Avagy milyen típusú mű az, amelynek egy hatalmas, fekete, kolombáriumszerű kocka-építmény adja meg a méltó keretet? Topor Tünde és Winkler Nóra páros vezetése a Kiscelli Múzeum Templomterében, Gerhes Gábor kiállításának zárásán.

Április 24, Vasárnap – 15:00 KASSÁK MÚZEUM KI MOSOGAT EL A FORRADALOM UTÁN?
Vasárnap délutáni tárlatvezetés KÁLLAY ESZTER költő, műfordítóval. A szubjektív tárlatvezetés fókuszában az a munka lesz, ami az élet újratermeléséhez nélkülözhetetlen, mégis sokszor láthatatlan marad: az elsősorban nők által végzett reproduktív munka.

Április 25, Hétfő – 19:00 ESERNYŐS Irodalompszichológiai beszélgetéssorozat – Szél Dávid
Az Esernyős szereti a könyveket, az igazán jó könyveket. Ezúttal Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, a Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben című könyve lesz a fókuszban. Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, egyetemi oktató, író, apa. Sokat foglalkozik az apasággal és a szülőséggel, előadásokat és workshopokat tart. A szerzővel Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztője fog beszélgetni.

Április 28, Csütörtök – 19:00 KOBUCI Platon Karataev, Árstíðir – Kobuci Kert
A Lev Tolsztoj karakterről elnevezett zenekar a januárban megjelent, Partért kiáltó c. lemezével tovább folytatja a bolyongást a létezés magja körül. Az új dalok mellett 1-2 régebbi szám és feldolgozás is elhangzik majd a koncert során.

Heti Bontás:

Április 22, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:30 KISCELLI MÚZEUM ATLAS szeminárium – Csoportos interaktív képelemzés Gerhes Gáborral és ATLAS kiállítás kurátoraival
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Most te jössz!-Társasjáték kör
18:00 3KÓBUDA Lelki fröccs – Schäffer Erzsébet: A csoda bennünk van
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egyboglya Traffic Jam – ifjúsági klub
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Irodalmi kávéház
19:00 ESERNYŐS SZESZTAY DÁVID – Idebenn a csend | szólókoncert

Április 23, Szombat:
8:00 RÓMAI Tavaszi csodás piacozás lángossal és sült kolbásszal a Rómain!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Diafilmvetítés : A számok bűvöletében
10:00 ÓBUDAI MÚZEUM Szent Flóriántól Szindbádig – Ingyenes szoborséta Óbudán
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Anyák napi készülődés- ajándékvarrás
18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Ismerd meg igazán!

Április 24, Vasárnap:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Cipzár tanfolyam (kezdő)
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Lilla és Tündérbogyó
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
11:00 KISCELLI MÚZEUM ATLAS ZÁRÓNAP Topor Tündével és Winkler Nórával, valamint K. Horváth Zsolttal
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló – Manazsériumi Bestiák
15:00 KASSÁK MÚZEUM KI MOSOGAT EL A FORRADALOM UTÁN?
18:00 KOBUCI KOBUCI Nyitó Hét // Jazzmaraton // Tóth – Borbély – Dresch

Április 25, Hétfő:
18:00 BEM MOZI “Navalnij” c. dokumentumfilm – még egy vetítés/BIDF EXTRA
19:00 ESERNYŐS Irodalompszichológiai beszélgetéssorozat – Szél Dávid
19:00 BUDAPEST GARDEN HUMORTECHNIKUM 2022 by Stand Up Comedy Humortársulat

Április 26, Kedd:
18:00 KOBUCI Szomorgazmikus Gólem Klubest – KOBUCI
17:00 BUDAPEST GALÉRIA Cave Talk Part 3 // Workshop + Discussion with Woman Cave and Pinkponilo
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE

Április 27, Szerda:
18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand Up EXTRA – Maczkó Ádám ÖNÁLLÓ EST
19:30 KOBUCI Ripoff Raskolnikov Band + Jack Holler // KOBUCI

Április 28, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • április
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Fehér Isten
19:00 KOBUCI Platon Karataev, Árstíðir – Kobuci Kert



MUSTRA

TOP 5:

Április 15, Péntek – 15:00 6SZÍN Émile Ajar: Előttem az élet – Freeszfe Egyesület
Az Émile Ajar (Romain Gary) regénye alapján készülő bábszínházi adaptáció, a két főszereplő közös múltját idézi fel a jelenben. Egy közös mesélés, képekbe fogalmazott párbeszéd, gondolkodás arról, hogyan kötnek össze a közös történeteink.

Április 16, Szombat – 8:00 RÓMAI Nagy Húsvéti bevásárlás és élménydús piacozás a Rómain!
A Római parti piac szeretettel várja mind a hosszú hétvégén jókedvűen bevásárolni kívánókat, mind azokat akik csak kikapcsolódni vágynak az ünneplés előtti reggelen.

Április 17, Vasárnap – 17:00 BEM MOZI Jézus Krisztus szupersztár / Jesus Christ Superstar
Az örök klasszikus Jézus Krisztus szupersztárt mindenkinek meg kell nézni egyszer, de sokadjára is ugyan azt a hatást váltja ki mint először. (színes, feliratos, amerikai zenés film, 106 perc, 1973)

Április 20, Szerda – 20:00 GÖDÖR Bujdosó János szóló
Bujdosó János állandó figurája a hazai underground zenei világnak, zenekaraival bejárta Európát, rengeteg formációban fordult már meg, játszott többek között a PopIvánban, a Kistehénben, a Specko Jednóban, az Egy Kiss Erzsi Zenében, az Európa Kiadó jelenlegi szólógitárosa, újságíró, zeneszerző, filmzeneszerző. Saját zenekara, a Bujdosó Trió kilenc éve működik. Izgalmas, többhangszeres szóló zenei projektjét évek óta építi, így lesz minden egyes alakalom egyedi és különleges.

Április 21, Csütörtök – 20:00 KOBUCI KOBUCI Nyitó Hét // Zuboly
A Kobuci kert idei első koncertjén a Zuboly broken etno zenéjére nyithatjuk meg igazán a tavaszt. Az etnohiphop-formáció Ágoston Béla kifogyhatatlan zenei inpirációira és MC Busa beatboxára épül, pártalan humorral ötvözi a népzene töredékeit és a popszemétdomb roncsait. Muzsikás és Chris Isaac, csujogató és Michael Jackson, Mozart és a raggamuffin zenei közössége fűszálfújás, bőgő, duda, szaxofon, doromb, harmonika és minden más lehetséges hangszer segítségével megszólaltatva.

Heti Bontás:

Április 15, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 6SZÍN Émile Ajar: Előttem az élet – Freeszfe Egyesület
16:00 PONTOON Pontoon Opening Festival 2022 (ÁPR. 15., 16:00 – ÁPR. 18., 4:00)
19:30 A38 Ősrobbanás 3.0: Tudósok vs. A Kutya Vacsorája // A38 Hajó
22:00 DARK NINE Col:lab pres.: COOH / FREQAX / KANDER

Április 16, Szombat:
8:00 RÓMAI Nagy Húsvéti bevásárlás és élménydús piacozás a Rómain!
10:00 BUDAPEST GARDEN Húsvéti móka a Budapest Gardenben
19:00 AKVÁRIUM OHNODY ‘Sietünk Meghalni’ Lemezbemutató / vendég: Brenka / Akvárium
20:30 LUMEN KÁVÉZÓ Víg Mihály & Víg Sára
21:00 JEDERMANN Szabó-Gyányi Quintet

Április 17, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
17:00 BEM MOZI Jézus Krisztus szupersztár / Jesus Christ Superstar
21:00 HUNNIA BISZTRÓ KHJ (kaukázus) – Feltámadás napi klubkoncert
23:30 A38 Technokunst pres. Oscar Mulero

Április 18, Hétfő:
19:30 BEM MOZI Akira Kurosawa: Derszu Uzala
19:30 IF CAFÉ JAZZ CLUB GÍTA zenél
20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Finucci Bros Quartet feat. Tóth Vera

Április 19, Kedd:
17:30 BEM MOZI Balkáni Filmklub: Cigányok ideje
18:00 KELET KÁVÉZÓ Irányok a gyerekirodalom-kutatásban (Helikon-lapszámbemutató)
20:00 MÜPA Nubya Garcia

Április 20, Szerda:
18:00 BUDAPEST PARK Budapest Park Segélykoncert – Random Trip Allstars
18:00 NEMZETI GALÉRIA Múzeum+
20:00 GÖDÖR Bujdosó János szóló

Április 21, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST PARK Dzsúdló, vendég: Oh Babar – Budapest Park
19:00 BEM MOZI Moszkva tér | English subtitles
20:00 KOBUCI KOBUCI Nyitó Hét // Zuboly

 

MUSTRA

TOP 5:

Április 8, Péntek – 18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Napló képekben: Külüs László – Barcsay-díjas festőművész kiállítása
Megnyitja: Révész Emese művészettörténész. Közreműködnek: Hidasi Orsolya gordonkán és Tóth Marianna Maja hegedűn.
Előadásukban válogatás hangzik el Bartók Béla hegedűduóiból. A kiállítás április 29-ig, hétköznapokon, 9.00-16.00 óráig ingyenesen látogatható a Ház nyitvatartási idejében.

Április 8, Péntek – 19:00 3KÓBUDA Párbeszéd sötétben-Költészet napjára
Koncertszínház Csoóri Sándor életműve alapján
Vecsei H. Miklós és csapata Arany János, József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hozott létre egy különleges előadást, amely a mai eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat.

Április 8, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Frenk akusztik koncertje
A multiinstrumentalista zenész (ének, dob, gitár, billentyűk) zenekara mellett különleges alkalmakkor egyszálgitáros koncerteket is ad. Frenk a Hiperkarma tagjaként tűnt fel, de emellett több formációban is játszott, valamint a kezdetektől fogva a Budapest Bár oszlopos tagja. Nagyvárosi éjszakák, David Bowie, Zappa, Elvis, korábbi saját dalok és feldolgozások is szerepelnek a koncert repertoárján.

Április 10, Vasárnap – 13:00 KISCELLI MÚZEUM Virágvasárnapi Vigadalom | Családi Délután a Kiscelli Múzeumban
A Kiscelli Múzeum különleges húsvéti programmal készült az érdeklődőknek: épületséta Maczó Balázs muzeológussal, tárlatvezetés Gerhes Gábor képzőművésszel az Atlasz kiállításban és Kelle Botond bűvésszel a Show és business kiállításban. Előkerülnek továbbá a néprajzi gyűjteményből a legszebb mézeskalács ütőfák és Seregély Mirtill segítségével mézeskalács-workshop indul. A múzeum melletti erdőben pedig egy rejtélyes tekercset felkutató expedíció keretei közt megismerhetjük a Schmidt park történetét.

Április 11, Hétfő – 19:00 ESERNYŐS A Magyar Költészet Napja alkalmából – Simon Márton és Háló Gergő estje
Simon Márton és Háló Gergő közös estje különleges fúzió. Felolvasásnak nem hívhatjuk, hiszen a szövegeket élőzene kíséri, és koncert sem lehet, hiszen versek és slamek hangzanak el közben. Akkor mi? Menjetek el, és döntsétek el Ti!

 

Heti Bontás:

Április 8, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 KASSÁK MÚZEUM SZENIOR SZEÁNSZ – Geometrikus húsvét
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Húsvéti Móka Műhely
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Illatszerek és kozmetikumok növényei
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Napló képekben: Külüs László – Barcsay-díjas festőművész kiállítása
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egyboglya Traffic Jam – ifjúsági klub
19:00 3KÓBUDA Párbeszéd sötétben-Költészet napjára
19:00 ESERNYŐS Frenk akusztik koncertje
19:00 DANUBIA Angyal

Április 9, Szombat:
8:00 RÓMAI Élményteli, tavaszi piacozás a Rómain lángossal és sült kolbásszal!
9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Babaruhabörze
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ XVIII. Gyapjú-nap Csillaghegyen
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Művészet a cilinderből … pardon, a dobozból!
10:30 DANUBIA Tá-dá-dá-dááám!
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
16:00 3KÓBUDA Hangszersimogató klub
17:00 MKVMÚZEUM EZ SÖR! A sernevelőtől a sörgyárig
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő

Április 10, Vasárnap:
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Húsvéti alkotónap
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
13:00 KISCELLI MÚZEUM Virágvasárnapi Vigadalom | Családi Délután a Kiscelli Múzeumban
15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós beszélgetőpartnere Balla Gergő zenész

Április 11, Hétfő:
17:00 MAGVETŐ CAFÉ Költészet napja / Fekete Vince és Fehér Renátó kötetének bemutatója
19:00 ESERNYŐS A Magyar Költészet Napja alkalmából – Simon Márton és Háló Gergő estje
19:00 EÖTVÖS10 Szabad a slam! – Költészet napi slam est

Április 12, Kedd:
17:00 MKVMÚZEUM Körner András: Jó lesz a bólesz • könyvbemutató
18:00 B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR Az adaptáció diszkrét bája – Akik maradtak
19:00 MÜPA Eötvös Péter: Sleepless (Álmatlanság) – magyarországi bemutató

Április 13, Szerda:
18:00 KASSÁK MÚZEUM Kassák kortárs művészeti díj 2022 // Díjátadó
18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon • Kenya
19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat – Cím nélkül
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben

Április 14, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • április
16:00 BUDAPEST GALÉRIA Változz várossá! | Workshop
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Fehér tenyér
19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub

Hangokká formálni a belső zenei igényt

Hány évesen kezdtél zongorázni?

Négyéves voltam, amikor édesanyám tanítgatni kezdett, aztán szinte észrevétlenül ment minden a maga útján. Zeneóvodába jártam, utána csak úgy repültek az évek és a Zeneakadémián találtam magam. 

Kik voltak a mestereid? 

A Bartók Konzervatóriumban Ábrahám Mariann indított el a pályán, később pedig Falvai Sándortól, Gulyás Mártától és Kemenes Andrástól tanultam. Visszagondolva azt lehet mondani, hogy az orosz zongoraiskola mentén nevelkedtem, nem is csoda, hogy az előbbi nevek mellett Eliso Virsaladzét tekintem meghatározó példaképnek, akinek mind játéka, mind személyisége nagyon közel áll hozzám. Rengeteget tanultam Kurtág György, Rados Ferenc és Kocsis Zoltán egy-egy mesterkurzusából is. 

Az orosz iskolát említed. Hogyan lehetne leírni ennek a jellemzőit? 

Ha felületesen közelítünk az orosz iskolához, akkor annak mibenlétét hajlamosak vagyunk egyszerűen egyfajta üzembiztos technikai tudással azonosítani, de itt jóval többről van szó, mint megszámlálhatatlan etűd és skála megtanulásáról.

Amit én kaptam, az éppen annak az eszköztárnak az elsajátítása, amely lehetővé teszi a zongoraművész számára, hogy elő tudjon adni bármit, amit a belső zenei igénye diktál.

A lényeg egy olyan kifejezőképesség kifejlesztése, ami aztán szárnyakat ad az előadónak.

Te magad is ezt képviseled a tanítás során?

Azt semmiképpen nem mondanám, hogy az orosz iskola alapján tanítok, hiszen amit én tudok átadni, az egy olyan ötvözet, amiben azok a tapasztalatok is érvényesülnek, amelyek a saját felismeréseimen alapulnak. Mindig azt tartom szem előtt, hogy az adott darabot akadályok nélkül tudjuk megvalósítani. Feltárjuk a problémákat, a kérdéses pontokat, ezután pedig megtaláljuk ezekre a megoldást.

Fiatal felnőttekkel dolgozol, akik a művészpályát választották. Mennyire kell a zeneszakmaiság mellett pedagógusként is fellépned? 

Teljesen egészséges hozzáállás, ha egy fiatal muzsikus már a konziban olyan víziókkal rendelkezik, hogy meg sem áll a legrangosabb koncerttermekig, és szólistaként ott lesz a világ élvonalában. Hogy mindez teljesül-e, az persze más kérdés, hiszen nagyon sok tényezőnek többek között a szerencsének kell ehhez együtt állnia. Azt hiszem, egy ilyen ifjonti lelkesedés elengedhetetlen, amit tanárként – attól függetlenül, hogy adott pillanatban reálisnak látjuk-e ezeket a víziókat – csakis támogatni érdemes, hiszen rendkívül fontos inspiráló erőként hathat a mindennapi munkában. Egyébként az sem igaz, hogy minden fiatal zongoristában megvan egy ilyen ambíció, hiszen valaki eleve tanárnak, vagy zongorakísérőnek készül, amire egyébként van külön szak is. A fiatalokat támogatni kell, hogy mi lesz később, azt majd az élet alakítja. 

Hogyan élted meg a lezárásokat? Mennyire lehetett valóban lelassítani?

A koronavírus kapcsán egy nagyon sűrű időszak van mögöttem. Három gyermekem van, akik folyamatosan otthon voltak, hiszen online zajlott a tanítás. A tervezett koncertjeim nagy részét online megtartottuk, tehát készülnöm is kellett, illetve én is online vittem a saját óráimat. Hirtelen minden, ami fontos számomra, abban az óbudai lakásban koncentrálódott, amit az otthonomnak hívok.

Nagyon sok energia és fegyelem kellett, hogy anyaként, művészként és tanárként mindent abszolváljak, de nagyon büszke vagyok a gyerekeimre, mert maximálisan a partnereim voltak.

Mennyire indult most be számodra a koncertélet?

Azt hiszem, elég, ha annyit mondok, hogy augusztus és október között tizennyolc, az év hátralevő részében pedig még tizenegy koncertem lesz. Ezek nagy számok, de örülök is, mert ezt az jelenti, hogy nem marad el egyetlen fellépés sem. Az online megtartott előadások mellett most, halaszott időpontban pótoljuk a többit. 

Gyakran hallhatunk téged az Óbudai Társaskörben. Milyen a viszonyod a koncertteremmel?

Sok kamarakoncertet játszom, ezekhez pedig kiváló helyszín az Óbudai Társaskör. Egy nemrég beszerzett fantasztikus zongora is van ott, amin nagyon szeretek játszani. Igaz, a teremhez képest egy meglehetősen nagy Steinway-modellről van szó, ami néha okoz meglepetéseket. Nagyon oda kell figyelni, hogy például dalkíséretben meg lehessen szólaltatni az énekes hangerejéhez passzoló arányokat. Legutóbb egy ilyen esten William Bolcom, Erik Satie, Kurt Weill és Joseph Kosma dalai hangzottak el Óbudán. Kosmáról kevesen tudják, hogy egy Párizsben élő magyar zeneszerzőről van szó, aki főként operetteket és filmzenéket írt. Még a Cannes-i Filmfesztiválon is díjazták. Fantasztikus élmény volt részt venni a Minifesztiválon is, ahol Bátori Évával és Tönköly Józseffel léptünk fel. Kiváló zenészek, akikkel többek között Tóth Péter új, Szappanbuborékok című darabját mutattuk be. Októberben Bársony Péterrel is házimuzsikáltunk Mácsai János műsorában, vagyis a Társaskörön belül is rengeteg féle produkcióban lehetett részem. 

Hogyan alakul ki, hogy mivel foglalkozol éppen? 

Sok minden kerül a látószögembe, és ez jól van így, hiszen a zenében érzem jól magam, de az is biztos, hogy nem mindig tehetem meg, hogy azzal foglalkozzam, ami éppen a szívemhez a legközelebb áll. Kamarazenészként, de szólistaként is nagyon sok tényező alakítja, hogy végül mi lesz egy koncert programja. A magyar zenei életnek és benne a budapestinek van egy olyan sajátossága, hogy egy művész csak úgy tudja megtartani a saját közönségét, ha változó műsorokkal készül. Tapasztalat, hogy ugyanaz a műsor nagyjából három-öt alkalommal hangzik el az országban.

Repertoárod ennek megfelelően a barokktól a kortársig terjed. Mi az, ami igazán közel áll a szívedhez?

Szeretem Bachot és a barokk zenét, időnként orgonán is játszom, és előfordul, hogy kántorként segítek templomokban. Leginkább Mozart és Schubert műveiben érzem jól magam. Az ő életművükkel nem tudok betelni, nagyon szeretem játszani a műveiket.

Nem véletlen, hogy második lemezemet is hasonló tematikában készítettem. Schubert és Schumann darabjait rögzítettem.

Az első lemezedre viszont 20. századi magyar alkotók darabjai kerültek, ezt az albumot BBC Music Magazine díjra is jelölték. Hogyan viszonyulsz ehhez az időszakhoz és a kortársakhoz?  

2014-ig sok kortárs művet játszottam, de az utóbbi években már másra koncentráltam. A kortárs zene egy nagyon különleges terület, ahol állandó és gyors tanulásra van szükség. A szerzőkkel való egyeztetés extrém helyzeteket tud eredményezni. Nem egyszer fordult elő, hogy a koncert előtti napon kaptam egy e-mailt, benne egy, a zeneszerző által megváltoztatott oldallal és egyéb utolsó pillanatos kérésekkel. Különleges kihívás, de nem éppen stresszmentes.

A stresszt említed. Zongoristaként mennyire befolyásol, hogy minden helyszínen egy új, sokszor addig ismeretlen hangszerrel találkozol? 

Ilyenkor mindig Szvjatoszlav Richter jut szembe, aki azt mondta, hogy rossz zongora nincs, csak rossz zongorista. Nem hiszek abban, hogy a hangszeren múlna egy-egy előadás. Egy zongoristának meg kell szoknia, hogy a hangszer adott, ez nem befolyásolhatja a játékot. Ugyanúgy meg kell tudni nyilvánulni rajta. Ez hozzátartozik.

Említetted, hogy több alkalommal találkozhatunk még veled az év végéig. Milyen koncerteket emelnél ki?

Novemberben a Zeneakadémián játszom Kai Frömbgen oboista és Zempléni Szabolcs kürtművész társaságában. Beethoven, Herzogenberg, Schumann és Reinecke műveit adjuk elő. Gödöllőn, a kastélyban Szabadi Vilmossal koncertezem, decemberben pedig Münchenben lesz szólóestem. Tényleg sűrű időszak következik, és persze további lemezfelvételek is állnak előttem. Izgalommal tekintek a jövőbe, hiszen nemrég lettem a Cadenza Arts Management művésze, ami minden bizonnyal további új lehetőségeket rejt. Kíváncsian várom, hogyan tudunk majd együtt dolgozni.

MUSTRA

TOP 5:

Április 2, Szombat – 10:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Zabaszauruszok
Hallottatok már Rilexről? Tényleg az ő szájában lakik Kunyi, a keselyű? Mesés foglalkozás M. Kácsor Zoltán íróval, a Zabaszauruszok-sorozat szerzőjével. Vár rátok Dínómdánom, a dinók földi paradicsoma! A program 6 éves kortól ajánlott. A helyszínen lehetőség lesz a szerzőtől kedvezményes áron könyvet vásárolni. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Április 2, Szombat – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Történelmi Vásár Aquincumban (ÁPR. 2., 10:00 – ÁPR. 3., 18:00)
A Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó ezúttal ókori környezetbe repít vissza minket. Természetesen ezúttal is minden történelem iránt érdeklődőt szeretettel vár az Aquincumi Múzeum.

Április 3, Vasárnap – 19:00 DANUBIA A zenegyűlölő 1.0
A Danubia Zenekar és művészeti vezetőjük, Hámori Máté karmester szenvedélye, hogy új utakat építenek a zenéhez, és a rácsodálkozás élményét adják a közönségnek. Akit netán elriasztana a „komolyzene”, A zenegyűlölő 1.0 című előadáson Janklovics Péter humorista kalauzolásával, egy szimfonikus stand-up koncerten próbálhatják meg levetkőzni a műfaj iránti ellenszenvüket.

Április 6, Szerda – 17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Pincetúra, kicsit másképp – Ingyenes tárlatvezetés a föld alatt
Az Óbudai Múzeum pincéjében látható kiállítás a mai Fő téren álló két középkori templom történetét mutatja be. Kevesen tudják, hogy Óbuda a 11. századtól 1343-ig királyi, majd a török időkig királynéi központ volt. A város középkori épületei azonban áldozatul estek a tatárok és a törökök pusztításainak, majd a Zichyek és a lakosság építkezéseinek. Így ezen épületek romjai nagyrészt a „talpunk alatt” rejtőznek.

Április 7, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS A 20 éves Arany Rajzszög Társaság díjazottjainak válogatás kiállítása
Az óbudai Esernyős Galéria elkötelezett a kortárs képző- és iparművészet bemutatásában. Az Arany Rajzszög Társaság a hazai tervezőgrafika figyelemre méltó alkotásait fókuszba helyező, valamint a kiemelkedő tervezőgrafikai művek alkotóit díjazó szervezet. A tervezőgrafikus tárlaton az elmúlt évek Arany Rajzszög díjazottjainak alkotásai közül válogattak az Esernyős hozzáértői.

Heti Bontás:

Április 1, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
18:00 MKVMÚZEUM Krúdy asztalánál/REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT!
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Traffic Jam Ifjúsági Klub kamaszoknak

Április 2, Szombat:
8:00 RÓMAI Április köszöntő piacozás és lángosparty a Rómain!
10:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Zabaszauruszok
10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Történelmi Vásár Aquincumban (ÁPR. 2., 10:00 – ÁPR. 3., 18:00)
15:00 MKVMÚZEUM ÉLETÚT ÉS ALKOTÁS | záróesemény
15:00 ESERNYŐS EGY ASZTALNÁL JÁTSZUNK – Társasjátékos délutánok a Mit Játsszunk? Vlog csapatával
20:00 MÜPA Branford Marsalis és barátai
22:00 CINEMA HALL BUDAPEST Truesounds Music 18th Birthday w/ Agents Of Time (Afterlife)

Április 3, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
15:00 SZÉPMŰVÉSZETI Tárlatvezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
15:00 DANUBIA A zenegyűlölő 1.0 – délutáni előadás
19:00 DANUBIA A zenegyűlölő 1.0

Április 4, Hétfő:
9:00 MICHAEL JACKSON KIÁLLÍTÁS Michael Jackson Kiállítás Budapest
15:00 PINCESZÍNHÁZ KIRKÉ – Találkozások Homérosszal III.
19:00 DÜRER KERT LowBudget x Butterbros // Dürer Kert

Április 5, Kedd:
10:00 ELTE BÖLCSÉSZTUDOMÁNYI KAR ELTE BTK Könyvbazár (ÁPR. 5., 10:00 – ÁPR. 7., 17:00)
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
20:00 IF CAFE JAZZ CLUB SZOLNOKI DÓRA TRIO

Április 6, Szerda:
14:15 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM Képző Toalett Tárlat
17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Pincetúra, kicsit másképp – Ingyenes tárlatvezetés a föld alatt
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képesség megszerzéséről

Április 7, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS
18:00 3KÓBUDA KIÁLLÍTÁS / Cziráki Nándor: Plakát Papír Szimfónia
18:00 ESERNYŐS A 20 éves Arany Rajzszög Társaság díjazottjainak válogatás kiállítása
18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet- Beszélgetőkör: Higgy magadban! – Találkozás Csontváry Kosztka Tivadarral
18:30 BEM MOZI Macskafogó / Cat City

„Elkezdtem gitáron prüncögni…”

72 éves múlt. Milyen időszakokra osztja az életét?

Egész életemben azzal küzdöttem, hogy nem vagyok elég tehetséges, sem rajzban, sem zenében. A kezem mindig is remegős volt, a szemem pedig fiatal korom óta gyenge. Állandóan rajzoltam, de mivel nem éreztem különösebb tehetséget, úgy döntöttem, hogy építész leszek. Ám ott is azt láttam, hogy körülöttem mindenki ügyesebb nálam. Három évig tartott az építész pálya. 

Az volt az óriási szerencsém, hogy elkezdtem gitáron prüncögni. Saját dalokkal próbálkoztam, kezdetben versekhez, természetesen, ez magától jött, később kiderült, hogy csapnivaló szövegíró vagyok. Nincsenek hozzá gondolataim, nincsenek egetverő elképzeléseim. Viszont volt egy jó tenor hangom, a Kalákából pedig pont ez hiányzott. Egy új, meghatározó szakasz kezdődött az életemben. 

A Kalákával való együtt zenélés ösztönzött arra, hogy zeneileg felvértezzem magam. A zenei élet tele volt „konzisokkal”. A Balázs Fecótól kezdve a Mihály Tomiig az Omegából. Ők mind profik voltak, be kellett hoznom a lemaradást. Ráadásul az apám is zenész volt, nagyon precíz és nagy tudású. Az ő tudása elérhetetlen volt számomra, neki a kisujjában volt minden. Fejből írta a partitúrát. Esélyem sem volt felérni hozzá, vele nem lehetett versenyezni. Ösztönzésnek azonban jó volt. 

Elkezdtem zeneszerzést tanulni, gitárt és éneket. Mindig is nagy volt bennem a felhajtóerő, vágytam a kihívást, ez az volt. 

A Kalákával 20 évig voltam együtt. Mikor kiléptem, ismét egy új szakasz kezdődött, mely máig tart. Ez a szóló karrierem időszaka. 

Mindezek mellett persze van ugye a szülői időszak, ami még mindig tart, de egyre lazább. Három gyerekem van és öt unokám. Az unokáim csak ópapának, ópipinek és ócsipetkének szólítanak. Élvezem ezt a szerepet, de nem merülök bele teljesen. Igyekszem élni a magam életét. A gyerekek már alig várják, hogy hozzáöregedjek a nagypapa szerephez, de ez talán sosem jön el. 

Meséljen kicsit a Kalákáról, ez egy hosszú és meghatározó időszak volt, hogyan élte meg, mik a maradandó emlékei? 

Hú! – Péter ekkor elmosolyodott és a távolba meredt. Azután mesélni kezdett.

Kelet-Berlinben 1500 embernek énekeltük József Attila Levegő című versét. A dal előtt egy műfordító felolvasta a közönségnek németül. Már ekkor megállt a kés a levegőben. Azután eljátszottuk a dalt magyarul, a közönség felrobbant. Óriási volt.

A Budapest Sportcsarnokban 12 ezer embernek énekeltük a „Tudod, hogy nincs bocsánat”-ot. A közönség tombolt, dübörgött. Utólag nem is emlékszem semmire, teljesen elszálltunk. 

Nagyon sűrű időszak volt, az egyetem után sorra jöttek a meghívások, hamar tele lett a noteszunk. Imádtam színpadon lenni, ez az, amiért érdemes volt ennyi energiát beletenni. 

Milyen érzésekkel hagyta el a Kalákát? Mihez kezdett azután? 

Sajnos egy pár évvel korábban kellett volna kilépnem, de ezen már nem tudok változtatni. Olyan szépen süt ma a nap, nem szeretnék belemenni a részletekbe.

A Kaláka után az volt a tervem, hogy szólóban játszom. Kitaláltam, hogy Zalán Tibor József Attila díjas költő fogja írni a szövegeket nekem, ő egy fiatal balhés figura volt, tetszett nekem. Rátonyi Robi jazz-zongorista fog zongorázni, én pedig elénekelem a dalokat, ahogyan eddig is. Gondoltam, hogy én bevonzom a Kaláka közönségét, Robi hozza majd a jazzistákat, Zalán pedig a kortárs irodalom kedvelőit. Na most ez a három halmaz nem összeadódott, hanem kivonódott egymásból. A Kaláka-szeretők továbbra is Kalákát hallgattak, a jazzisták lenéztek engem, a költészet kedvelői pedig azt mondták, hogy ők továbbra is inkább olvassák a verseket. 

De ez a nehéz helyzet belőlem a legjobbat hozta ki, nagy kihívás volt talpra állni egy ilyen sikeres 20 év után.

Az első szóló fellépésem után nagyon furcsa érzésem volt, azt sem tudtam, élek-e, és hogy hol vagyok. Egyedül voltam, és ehhez hozzá kellett szokni. Minden rajtam múlt a színpadon is és a dalok írásakor is. Ez erős motiváció volt ahhoz, hogy nagyon jól csináljam.

Hogyan alakult az ki, hogy egész életében gyerekeknek zenél? 

Mi a Kalákával eredetileg nem gyerekeknek zenéltünk, hanem a saját korosztályunknak. Mindenről Levente Péter tehet. Ő egy fellépésünk után azt mondta, hogy ez gyerekműsor. Ekkor a Pelikán című albumunk platina lemez lett, a Kalákát elkezdték gyerekműsorokhoz hívni. Óriási sikerünk volt. Nagyon jó érzés, mikor kijövök egy koncertről, és látom, hogy a hazafelé tartó gyerekek énekelgetik a strófákat. 

Miután kiléptem a Kalákából, szóló karrierbe kezdtem, nem akartam tovább gyerekeknek játszani, de valahogy ismét úgy alakult, hogy gyerekműsorokhoz hívtak. Megírtam a Garabonciás Pétert, és ez megpecsételte a jövőmet, maradok a gyerekközönségnél. Egyébként a dalokat továbbra sem gyerekeknek írom, hanem magamnak. Óriási élvezettel játszom őket, de úgy néz ki, lélekben gyerek maradtam, és ezt érzi a közönségem is. 

Beszélgetés közben többször is felpattant, és eljátszott egy-egy dalt a gitárján. 

Meséljen a magában élő gyerekről!

Óriási a felhajtó erő. Mindenbe belevágok szinte gondolkodás nélkül. És ami nagyon fontos, rajongani tudok a mai napig. Imádom a Vad fruttikat, feltekerem az autóban a hangerőt és full gáz. Ahhhh, nagyon szeretem. 

Vitorlásozni is emiatt kezdtem el. A víz, a szél, a versenyhelyzet nagyon kell nekem. Ezek természetes doppingok vagy adrenalin. A színpadot is ezért szeretem. Olyankor érzem, hogy élek. 

Foglalkoztatja a halál gondolata? Fél tőle? 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolok rá. Ez olyan lehet, mint amikor még meg se születtünk. Akkor se volt rossz nekem, hogy még nem élek, gondolom, a halál után sem fogom hiányolni az életemet. 

Nézze! – ekkor Péter feláll az asztalától, kinéz az ablakon és az utcán parkoló autók felé mutat remegő, ám nagyon dolgos kezeivel. 

Ott parkol mind a két autóm. Az egyik egy vadi új autó és gondolom, hogy ez az utolsó autóm. Miért is ne.

Szeretne még eljutni valahova a világba? 

Nem izgat a világ, szeretek utazni, de olyan jó nekem itthon. Lisszabonba, Barcelonába elmennék még, de ha lejutok Vas megyébe, a házikómba, már akkor boldog vagyok. Ott lenyírom a füvet, és kiülök a kertbe egyedül. Ennél nagyobb boldogság nem kell.

Búcsúzóul meséljen kicsit Óbudáról, mióta él itt, mit jelent magának ez a városrész?

1975 óta élek itt, ekkor született az első lányom. Beleszerettem Óbudába. Itt a Duna, csodálatos vendéglők vannak, remek sörözők.

Rendszeresen jártam kocogni a part közelébe, de szeretem itt, beljebb ezeket a csöndes kis utcákat. Itt lakott Esterházy Péter is. Errefelé rengeteg cinke van és szarkák. És poloskák. De ez, azt hiszem, nem kifejezetten óbudai sajátosság. Itt volt régen a Banán klub, ma is rengeteg hely van, ahol fel lehet lépni, kultúrházak, klubok stb. Óbudai dalaim is vannak, pl az Ékezet apámnak. 

„Tombolt a nép óbudán
Aztán elvonszolt valaki onnan
Most menj haza gyermek
Én rohantam utcákat és én
bennem harangok vertek…”

Sok alkotó ember érzi azt, hogy nem valósította meg igazán önmagát, valami hiányzik, kimaradt, nem volt erő rá, van ilyen érzése? 

Egyfolytában. Azt érzem, hogy a sikerbe belekényelmesedtem, a sok-sok munkába elfáradtam, és feltűnt, hogy nem végeztem komoly munkát. A meglévőkkel learattam a babérjaimat, de új dolgok nem születtek. Ettől függetlenül nem keseredek el, tele vagyok tervekkel. Ezek mind gyereklemez tervek. Folytatom, amit elkezdtem, és addig zenélek, míg egy szál gitárral be tudok ülni az autómba, és el tudom játszani a dalaimat. 

Kibontakozó tér

A magyar iskolák jelentős többsége örökségi, de legalább is örökölt épületben működik. Ebben a konkrét esetben is: az AKG általános iskoláját tervezőknek egy száz évvel ezelőtti értékrend által kialakított, térként ekként rögzített struktúrában kellett olyan közeget kialakítani, ami támogatja az iskola alternatív szemléletét.

Milyen is az az épület, amit megvásárolt az AKG-t működtető alapítvány? Bárczy István főpolgármester által 1909-ben útjára indított iskolaépítési program keretei között jött létre az iskola. Az utcáról nézve ennek a szecessziós épületnek a megjelenését uralja a szimmetria: a lányok és a fiúk bejárata szeparált volt, a homlokzaton is jól láthatóan az épület két szélső, magasabb tömbjének tengelyében kapott helyet.

Az iskola természetesen középfolyosós-cellás rendszerű volt, a már említett két oldalról megközelíthető lépcsőházakon keresztül tárult fel, ezt gazdasági bejáratok egészítették ki.

Belső magja az épületekkel körbezárt udvar. Az óvoda szeparált világa eleve bonyolította a földszinten a közlekedést, az elmúlt száz év alatt tovább alakították a helyzetet, így a 60-as években az udvarba bekerült egy kazánház és egy vaskos kémény és az egyetemi használat során is az átjárás számos szinten blokkolva volt. Ebben a közegben komoly kihívás teret adni azoknak az elképzeléseknek, amelyet az AKG aktív pedagógusai és önkéntes szülői közössége megfogalmazott.

A közösség jelenlétét ebben az esetben azért fontos hangsúlyozni, mert mind a már említett terv szinten létező új építés vezetőtervezője (Herczeg László), mind a megvalósult építészeti/belsőépítészeti átalakítás készítői ennek a közösségnek aktív tagjai, előbbi szülőként, Csővári Linda pedig volt diákként vett részt aktívan azokban a helykereső és programalkotó beszélgetésekben, amely már 2016 óta megindultak. Bizalmi helyzetben, az iskola működését, sajátos rendszerét belülről jól ismerő tervezőkkel és sok esetben kivitelezők közreműködésével alakul(t) át az AKG új helyszíne.

A közösség szándéka, hogy az ötszintes épületben, netto 4800 m2-en 6 + 7 évfolyam kerüljön elhelyezésére azzal a céllal, hogy a 6 éves általános iskolai képzés után az AKG pedagógiai struktúrájában folytathassák tovább a gyerekek a gimnáziumi tanulmányaikat akár a Raktár utcában 31 éves múlttal rendelkező AKG Gimnáziumban, akár a helyszínen a felsőbb emeleteken és a tervezett új épületszárnyban. A beruházói–használó közösségben való beavatottság fontos, hiszen az iskola működési struktúrája eltér a szokásos osztálystruktúráktól: a gimnáziumi rendszerben az évfolyamokat kisebb és még kisebb egységekre, kupacokra és csibékre osztják fel, akiket patrónus kísér. A kisebbek osztályaiban pedig a 24-26 gyerekre három pedagógus jut, ami a tanulás szempontjából eleve kisebb csoportokat jelent. A heti leosztású, tantárgyalapú képzés helyett pedig epochális rendszerben tanulnak itt, tehát fontosabb témák vonzásában, belső tudásszinergiák keresésével állítják össze a változatos iskolaévet. Mindez a működés szervezésére természetesen alapvető hatással van: a tantermekben nem arról van szó tehát, hogy a frontális oktatás mellett az egyéb teremhasználatokat is biztosítani szükséges, hanem egy olyan oktatás számára kell inspiráló feltételeket teremteni, ahol a közös munka, a párhuzamosan több tanár jelenléte mellett folyó tanulás, a felfedező, kísérletező, szabályalkotó beszélgetések vagy éppen a projektmunka kialakításához szükséges elvonulásnak kell teret adni.

A tervezés folyamata fokozatosan bontakozott ki: elsőként a közösség a programalkotással és az épület megtalálásával töltött időt: ahogyan az a participációs helyzeteknél már lenni szokott a lassú beszélgetések után egy ponton a folyamat átfordult gyors beavatkozásokká.

Csővári Linda és Demeter Ágota alkotta Fló Architectsnek 8 hónap leforgása alatt kellett leszállítania a bontási tervet, koncepcióvázlatokat és kiviteli terveket a szinte párhuzamosan az induló munkával.

A végeredményt látva, a két fiatal, de már számos középületi munkán tapasztalatot szerzett alkotó a MOMÉn végzett tervező képzésükhöz hűen játékos eszközzel, a belsőépítészet apró részleteire kiterjedő figyelemmel és anyag- és színhasználatát tekintve friss, játékos és lendületes megoldásokkal hangolta át a súlyos, régi épületet. Ennek során, ahol lehetett, a meglévő épület lehetőségeit fordították át értékké. A két meglévő lépcsőház felújítása során, az ott megtalált két figura, egy macska és egy bagoly, kiemelt pozícióba került, kabalává, sőt identitáselemmé vált: olyan Henry Potter-es módon az iskolán belüli „házak” nevét is adta. Apró részlet, de jól mutatja a részletekre és a pedagógusokra való odafigyelést a folyamat során.

A beavatkozás legfontosabb és legösszetettebb, strukturális eleme a közlekedőrendszer újragondolása. A tervezők a korábbi négy bejáratból kettőt megszüntetettek, ez önmagában is átalakította a mélyföldszint működését. Ennek a szintnek az integrálása nehéz feladat volt, korábban ez a rész óvodaként külön bejárattal volt csak megközelíthető, ezért az iskolához való kapcsolás új lépcsők és födémek építését tette szükségessé. Az udvarral való kapcsolódások erősítése alapvető szempont volt: most az iskola két szárnyában lévő terekből, így az alkotóműhely és az étterem közlekedője felől is ki lehet közvetlenül jutni az udvarra. Ugyanakkor a kazánházat nem lehetett elbontani, mert az iskola fűtési rendszere továbbra is innen működik. Vakolat mögé rejtve maradt így Márffy Ödön által készített freskó, ez a murális már közel 60 éve várja, hogy újra meglássák.

Az épület első frontjára került két új lépcsőház: az egyik a földszintet a magasföldszinttel köti össze közvetlenül a bejárat mellett, a másik oldalt pedig a magasföldszintet az első emelettel. A hátsó traktusban pedig egy új, egykarú acéllépcső került a tornaterem mellé, ami a magasföldszinti öltözőkhöz vezet fel. A magasföldszint belmagassága a szinteltolások miatt változó, ez a felsőbb szinteken már nem érzékelhető. Mindezt azért érdemes kihangsúlyozni, mert az utcafrontról kiegyensúlyozottnak és képletszerűnek tűnő épület belső téri elrendezése egészen más élmény: kifejezetten bonyolult, sokféle téri szituációt eredményező. A berakott lépcsőházaknak köszönhetően az átjárások a szintek között egyszerűsödtek, azonban a tájékozódás nem: ez egy összetett belső világ, amelynek kiismerése nem megy az egyik napról a másikra. Ez nem feltétlenül gond, hiszen a saját hely biztonságát megteremtik a karakteres folyosók és benne az osztálytermek, az iskolakutatások szerint pedig a különböző tériségek és útvonalak megismerése a gyerekek számára vonzó lehetőség, felfedezés.

Téri szempontból a legerőteljesebb élmény a tornaterem felett, az első emelet hátsó frontján lévő nagy közösségi tér, amely bár elhelyezésében egyáltalán nem szokványos, mégis betölti a központi tér funkcióját. A  gyerekek ezt a helyet gazdagon és szabadon lakhatják be: a használat itt közelít leginkább ahhoz a térformáláshoz, amit tanulási tájnak neveznek a kortárs iskolaépítészetben.

Közösségi események, színházi programok, mozgással összekötött tanulási folyamatok és egészen különböző foglalkozások tarthatók ott, a térhez egyik oldalon könyvtár kapcsolódik.    

A nagy aula tér mellett fontos hangsúlyozni, hogy a széles folyosók az iskolának a felújított részeiben mindenhol különböző tevékenységek befogadását hívják magukhoz: alapvetően ezt szolgálják a fából készített beülő kuckók, amelyek nemcsak a látvány szempontjából külön terek, hanem, ami legalább ilyen fontos, akusztikailag is azok. Az intenzív színezésű és intenzív használatban lévő folyosók életében egészen különleges szeparált élmény ezekben a kuckókban ülni. Ahol a tér engedi, a folyosókon a bútorzat a sokféle használatot támogatja, így órai munkavégzésre is alkalmas. Nehézség egyelőre, hogy az ablakokhoz húzott zónában nincsen konnektor – ezek a tantermi belső falon vannak – ami pedig fontos lenne, hiszen a diákok számára a digitális eszköz használata mindennapos. 

A magasföldszinten 4, az első emeleten 8 galériázott tanterem található. A tantermek kialakítása érthető módon központi kérdés egy iskolában: mint utaltam már rá, az AKG programjában sokkal inkább az a jellemző, hogy egyáltalán nincsen frontális tanítási helyzet, már csak azért sem, mert egy órán több tanár van jelen. A tantermek egyik jellemzője, hogy a hátsó zóna galériával ellátott, ahova belső lépcsőn lehet felmenni. Nem pihenőtérként szükséges erre a galériatérre gondolni – bár nyilván erre is lehetőséget ad – hanem olyan differenciált helyként, ahol más testhelyzetben, más közelségben, más módon lehet tanulni. Egy ilyen tér épp úgy segítheti az egyén koncentrált munkáját, mint egy csoport együttműködését. Egyes tantermekhez egy kisebb téri is kapcsolódik, amely a tanulási helyzetek további differenciálását teszi lehetővé.  

Az AKG képzésében a kritikus gondolkodás fejlesztése alapvető érték, ebben valamilyen módon a környezet megértése is jelen van. Az iskolai környezet nemcsak tere a szocializációnak, hanem sokkal több: fontos komponense is. A helyek, terek, tárgyak, a színek és a felületek komplex üzenetet hordoznak, (pedagógiai) értékrendet is tükröznek. Az AKG iskola átalakított alsó két szintjén ez a világ színes, vidám, ingergazdag (de nem túlingerlő), felfedezésre hívó és biztonságos. Inspirálóan összetett.

MUSTRA

TOP 5

Március 27, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló – A mozgóképalkotás legelső technikája: Zoetróp készítés

A Vasárnapi Barangoló egy olyan családi délután, amelyen a gyerekek a múzeum egy kiállításához kapcsolódó foglalkozáson vesznek részt, amíg a szülők az épületben nézelődhetnek. Az ehavi barangoló a Show és business Pest-Budán: kötéljárók, önmozgányok és más világszámok című szórakoz(tat)ástörténeti kiállításunkhoz kapcsolódik.

Március 26, Szombat – 18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Ne csak nézz, értsd is – kutya kommunikáció és viselkedés
Te is szeretnéd felismerni és megérteni a kutyád viselkedését? A 3K Óbuda ebben is segíthet. Az interaktív előadásuk során megadnak mindent ahhoz, hogy helyesen tudd megítélni a kutya jelzéseit.

Március 26, Szombat – 19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nőnapi musical és operett gála
Utó Nőnapi gálaműsor a legismertebb musical és operett slágerekkel.
Közreműködik: Egyházi Géza és Szabó P. Szilveszter

Március 27, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM A tudás rendszerbe foglalásának kínzó lehetetlenségéről. K. Horváth Zsolt tárlatvezetése
„A világon minden azért létezik, hogy egyszer egy könyvben lelje meg végső helyét”. Mallarmé: Le livre, instrument spirituel

A tárlatvezetés alkalmával K. Horváth Zsolt társadalomtörénész újabb szempontból értelmezi Gerhes Gábor kiállítását, a vezetésen jelen lesznek a kiállítás kurátorai, valamint az alkotó is.

Március 30, Szerda – 18:00 BUDAPEST GALÉRIA ANDREAS FOGARASI | SKIN CALENDAR – A város bőre
Andreas Fogarasi Skin Calendar – A város bőre című kiállítása egy hosszú távú vállalkozás egyik epizódja, első budapesti állomása. Közös városi emlékeink fragmentumait rajzolja térképre, fogja össze, teszi maradandóvá azzal, hogy nemrég lebontott épületek darabjait rendezi geometrikus absztrakt táblaképekké, kiegészítve azokkal az új anyagokkal, amelyek az átépített vagy új épület meghatározói.

Heti Bontás:

Március 25, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 KISCELLI MÚZEUM SHOW ÉS BUSINESS PEST-BUDÁN: Sattler képek cseréje és tárlatvezetés
15:00 KASSÁK MÚZEUM SZENIOR SZEÁNSZ – Maszk
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Fonalas Móka Műhely 2.
18:00 FREESZFE Rinocérosz vagy unikornis – a tudás a színpadon is hatalom – Upor László Free Egyetemi előadása
19:00 ESERNYŐS Takáts Eszter koncert

Március 26, Szombat:
8:00 RÓMAI Hello Tavasz! Piacozzunk a Rómain, lángossal és sült kolbásszal, kézműves vásárral!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Logikaland
16:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Az Aranytollú madár
18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Ne csak nézz, értsd is – kutya kommunikáció és viselkedés
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nőnapi musical és operett gála
22:00 ARZENÁL Possession at Arzenal

Március 27, Vasárnap:
9.00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Pata-csata: paripa, lovacska, egyszarvúvarrás
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nemzetközi lemez- és CD-börze
15:00 KISCELLI MÚZEUM A tudás rendszerbe foglalásának kínzó lehetetlenségéről. K. Horváth Zsolt tárlatvezetése
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló – A mozgóképalkotás legelső technikája: Zoetróp készítés

Március 28, Hétfő:
11:00 KŐLEVES VENDÉGLŐ Ukrajnából menekülő és külföldi gyermekek a közoktatásban
19:00 KELET KÁVÉZÓ ÉS GALÉRIA Élet és halál
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est

Március 29, Kedd:
17:00 BUDAPEST ART BRUT GALÉRIA Mélylevegő Projekt: Mutasd meg, ami benned van! – Élet a major depresszióval fotókiállítás
19:00 VÁRKERT BAZÁR Nagyok nagyjai – mindenki olvas – Az Ivan & The Parazol tagjainak könyvespolca
20:00 A38 HAJÓ Hajógyár x A38 / Schoblocher Barbara / Blahalouisiana akusztik / Momentán Társulat

Március 30, Szerda:
18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
18:00 BUDAPEST GALÉRIA ANDREAS FOGARASI | SKIN CALENDAR – A város bőre
19:00 ESERNYŐS PT RESPONDS: PEACE PLEASE – Playback Színházi Szolidaritás Fesztivál
19:00 MU SZÍNHÁZ A Freeszfe Egyesület előadása: A nép ellensége

Március 31, Csütörtök:
18:00 BEM MOZI A tanú / The Witness
20:30 GÓLYA Gentry Sultan @ Gólya 03.31.
23:00 TOLDI We Plants Are Happy Plants @ Toldi

 

Hozzánk lehet bekopogni a csodával

Úgy tudjuk, hogy az Óbudai Egyetem életében a modellváltás mellett más újdonságok is vannak.

Igen, modellváltó egyetem lettünk, erről szólnak a hírek, eddig jó tapasztalataink vannak, de két további  újdonságról tudok beszámolni. Az első, kifejezetten az innovációt és az ehhez kapcsolódó folyamatokat érintő változás. Az elmúlt évtizedekben kialakult parkrendszernek, a tudományos, technológiai és ipari parkok ökoszisztémájának volt egy nagy hiányossága. Az ipari parkot mindenki ismeri, az előnyeit is: a cégek egymáshoz közel működnek,  tudják egymást támogatni, egymás üzleti partnerévé, beszállítóvá válni. A tudományos parkot is ismerjük, ahol nagy hozzáadott értékű tudósok megpróbálnák valami alkalmazott eredményt elérni, tulajdonképpen ezt csináljuk mi is piciben, hiszen nem örökérvényű képletek állítunk fel, nem elméleteket írunk, hanem próbálunk valamilyen alkalmazott tudást bevinni az iparba. De a két féle park között nem volt igazi kapcsolat, hiányoztak a technológiai parkok.

A technológiai vagy más néven innovációs park olyan határterület, amelyről kiderült, hogy itt van igazi keresnivalónk alkalmazott és iparorientált műszaki egyetemként.

Tulajdonképpen egy éve aktív tárgyalások folynak arról, hogy milyen régióban, milyen közegben, hogy lehetne ezt jól csinálni. Idén ősszel szerződésben is rögzítettük, hogy három tudományos és technológiai innovációs parkban az Óbudai Egyetemnek kiemelt szerepe van. Az erős ipari bázisok mellett az adott szakterületeken az Óbudai Egyetemtől várják Kaposváron, Székesfehérváron és Zsámbékon a megvalósuló parkok tartalommal való feltöltését. A kaposvári hadiipari, a székesfehérvári mechatronikai és a zsámbéki kreatív fókuszú fejlesztésekben fogjuk az innovációt megjeleníteni. Mindenhol a kis- és középvállalkozásokat célzó, az egyetemi szellemi tőkére alapozó, de helyben realizálódó tudástranszfer folyamatban veszünk részt, és ez úgy az adott térséget, mint az egyetemet erősíti.

A mechatronikát az előző alkalommal kitárgyaltuk, a hadiipart talán nem érdemes bolygatni, a kreatív iparról viszont szeretném, ha mondanál pár értelmező mondatot.

Hagyományos értelembe véve az innováció és a társadalomtudományok összekapcsolása nem megy teljesen zökkenőmentesen itt Európában. Az Egyesült Államokban ez úgy néz ki, hogy minden nagyobb egyetemnél nagyon erős a design. És itt nem a szűken értelmezett ipari formatervezésre kell gondolni, hanem a használhatóság, a megoldás orientáltság szemléletére. A mérnöki képzéseknek szerves komponensét adják azok a társadalomtudományi hozzáadott értékű dolgok, a function by design, a usability, a user experience, amelyekről ugyan már hallottunk, de itthon lövésünk sincs, mi az. Emögött van egy komplett képzési struktúra és iparág, és most már a németországi, amúgy nagyon szögletes mérnöki oktatásban is megjelent az interdisziplináris design központ.

Jobb helyeken dizájnerek, szociológusok és morálfilozófusok együtt foglalkoznak technikai problémákkal, mondjuk az önvezérelt gépjárművek jövőjével, hatásával.

Igen, pontosan erről van szó. A társadalmi és technológiai hatások vizsgálata ezt igényli, és bár mondták, hogy na, majd itt lehet hosszú könyveket és enciklopédiákat írni, de nem erről van szó, hanem teljesen pragmatikusan kell hozzáállni, hogy milyen szabályozás mentén nem szabad mondjuk kiengedni az utakra az önvezető autókat. Vagy milyen törvényi vagy biztonsági szabályozás mellett lehet az önműködő sebészeti robotokat alkalmazni.

Az új technológiák és a szabályozás egy egészen nagy kérdéskör… 

Hagyományosan a reguláció úgy működött, hogy az ipar legnagyobbjai leültek és megállapodtak, hogy hogyan kéne ezt jól csinálni, mert már tudták nagyjából, hogy mi működik, mi nem. A szabványok  követték az ipari folyamatokat, mindig valamilyen status quo-t, állapotot rögzítettek, kodifikáltak, hogy mostantól pl. a konnektor ilyen legyen és 220V meg hasonlók. Amit most megélünk, hogy a technológiai innováció olyan gyors, hogy nincs idő ezeket a szabványosítási utakat bejárni. Nemrég jelent meg a világ első műszaki etikai szabványa, Ethical line design, ez az angol címe.

A kulcsszavak: a transzparencia, az accountability, vagyis, hogy visszakövethető legyen, hogy egy szoftverrendszerben kinek hol van a felelőssége, érvényes, átlátható  legyen a működése.

Ez alapvető mantrája lesz főleg a szoftvertervezésnek; olyan, mint az optimalizálás, mindig van végeredménye, csak el kell tudni dönteni, hogy értelmes-e, és ezt milyen feltételekkel tudjuk beépíteni a mindennapi rendszereinkbe. Ez hatalmas kihívást jelent, és erre nincsenek felkészülve a mai mérnökeink. Nem tanítjuk, nem várjuk el a mai hallgatótól, hogy gondoljon arra, hogy milyen társadalmi következményei lesznek egy olyan innovációnak, ami berobban a köztudatba. Lásd akármelyik közösségi média sikertörténetet.. Mind a mai napig nem kezeljük társadalmi szinten, hogyan alakítják át a tinédzserek szociális viselkedési normáit, és még odáig sem jutottunk el, hogy normálisan mérjük, nemhogy megakadályozzuk, vagy keretek közé szorítsuk. És ez a jellemző a műszaki fejlesztések minden területén.

És akkor a technológiai parkokban az egyetemnek az lesz a szerepe, hogy…

Klasszikus esetben ez úgy néz ki, egy mechatronikai példán bemutatva: a kkv rájön, hogy neki nem kétszázat kell a kulcsfontosságú darabjából gyártani, hanem kétszázezret. Körülnéz, hogy hogy lehet ezt megugrani. És fogalma sincs, mert ehhez fel kell bérelni egy profi gárdát, aki megmondja, hogy milyen gyártási folyamatokat kell ehhez átalakítani, robotizálni, mit kell kifejleszteni stb. Akkor jövünk mi, az egyetemi csapat, aki ehhez ért, aki meg tudja ezt csinálni. Amikor konzumer termékekről beszélünk, meg szoftverről, akkor ez egy sokkal összetettebb folyamat, és ezt is szeretnénk kiszolgálni. 

Mi az egyetem másik nagy újdonsága?

Az Óbudai Egyetem részt vett az ország 16 felsőoktatási intézményét érintő, összehangolt, az egyetemi innovációs ökoszisztémát fejlesztő mechanizmusban, amit azért működtetnek, hogy közös, magasabb szintre emelje az egyetemi innovációt. Húznak egy limitet, hogy ez a minimum elvárás, az elmúlt években ezt teljesítettük. Van szellemi tulajdonkezelési szabályzatunk, egy évig dolgoztunk rajta, hogy legyen, vannak belső innovációs formalizált folyamataink, tudunk mit kezdeni a hallgatói innovációval, el tudjuk juttatni odáig, hogy szabadalmat benyújtson, és ami még szintén fontos, a saját belső szellemi értékeinkre, tudásunkra, a korábbi eredményekre alapozva tudunk szolgáltatásokat nyújtani. Az első másfél év ment le és most ha minden igaz lesz hosszabbítás további másfél évre, hogy ebből álljon össze egy olyan értékajánlat az egyetemek részéről, amit nem csak az ablakba lehet kiállítani, hogy milyen ügyesek vagyunk, hanem ténylegesen szolgáltatási portfóliót lehet kialakítani. Ez vonatkozik az alulról jövő innovációkra is, tehát ha bekopogtat hozzánk egy hallgatói csoport, egy kollégánk, vagy egy csapat a szomszédból, akinek valami laza kötődése van az egyetemhez, és azt mondja, hogy feltaláltam a korszakalkotó-világmegváltó, közösségi médiával hajtott tengeralattjárót, de fogalma sincs, hogy hogyan kell egyről a kettőre jutni: beletette már a pénzét, meg a jelzáloghitelét, mindent, de nem tudja, hogyan lehet többletforráshoz jutni, hiányzik neki némi technológiai támogatás, az egyetlen prototípusból tömegtermelésre átállni, akkor ezekre a kérdésekre-kérésekre mind meg tudunk felelni. És nem csak műszaki értelemben, nem csak annyi a segítségünk, hogy szólok a laborban a srácoknak, hogy gyertek, esztergáljuk ki, 3D nyomtassunk, robottal próbáljuk ki, teszteljük le, hanem a segítség része az is, hogy vannak szakembereink, akik az üzletfejlesztésben is el tudnak vele kezdeni dolgozni, le tudnak vele ülni, hogy nézd, itt van ez a ormótlan exceltábla, az üzleti terv alapja, ezt most szépen átbeszéljük és ha ezeket a kérdéseket megválaszolod, akkor tudni fogod, hogy mit akarsz csinálni. Tudunk a többletforrás megteremtésében is segíteni: már augusztus óta partnerünk a Széchenyi tőkealapok, dolgozunk együtt Hiventuresszel,  szóval a hazai tőkepiac szereplőihez oda tudjuk kísérni, meg van, akit nem is a hazaiakhoz, hanem egyből a regionálisokhoz. Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy összeálljon ez az ajánlatcsomag és ebbe szeretnénk bevonzani az ötletgazdákat, startup vállalkozókat.

Ha valaki évek óta szeretne megvalósítani egy csodadolgot, és nem tudta, hogy hova kell bekopogtatni, akkor most már örömmel mondhatjuk, hogy hozzánk lehet.

Ugyanúgy a kkv-knak is, ha valakinek fáj valami és hiányzik a belső fejlesztéshez, hogy legyen egy rendes partnere, vagy nem tudott eddig pályázni, mert nem volt mellette egy olyan nagyobb brand, az egyetem erre is képes. Összeszedtük ezeket a kiajánlható szolgáltatásainkat, a labortechnikától kezdve, egészen odáig, hogy egyéni teszteket tudunk fejleszteni a robotjainkon. Erre van is egy honlapunk, amire ezt összegyűjtöttük.              

Nagyszerű ötletek születtek az Állatorvostudományi Egyetem és az Óbudai Egyetem (ÓE) közös szervezésű, fantasztikus hangulatú ötletversenyén, a VETATHON-on, „Az állatok és a pandémia” témakörében. A csapatok a 24 órás megmérettetés során egy általuk felállított probléma megoldására tettek javaslatot és demonstrálták is innovatív ötleteiket. Több ÓE hallgató is kiemelkedő teljesítményt nyújtva, az egyik nyertes csapat tagjaként zárta a versenyt. 

A VETATHON célja az volt, hogy a verseny során a két tudományterület (az állategészségügyi és a mérnöki) összekapcsolásával valós problémákra új megközelítésű – akár a pandémiás helyzeten is túlmutató – megoldásokat kapjunk, amelyeknek konkrét hasznosítása is elképzelhető a jövőben. Az eredményhirdetés előtt minden csapat egy angol nyelvű prezentációval készült, majd a zsűri kérdéseire válaszoltak. A verseny ezen része nyilvános volt, így nem csupán a családtagok és szurkolók vehettek részt az online eseményen, hanem a média képviselői is. A hackathon végeredményéről transzparens értékelési rendszer alkalmazása mellett egy jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező zsűri döntött, a mentorok szavazatának figyelembevételével. Összesen 41 hallgató indult, 6 országból és 4 egyetemről: Állatorvostudományi Egyetem, Óbudai Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem és Szegedi Tudományegyetem, így végül 7 vegyes csapat állt a zsűri elé kreatív megoldásaikkal. A 24 órás felkészülés során közel 20 mentor segített a csapatokat. A csapatok egytől-egyig a zsűri elismerését kiváltó ötletekkel rukkoltak elő, így végül igen nehéz volt a döntés. A harmadik helyen a Vengineers csapat (tagok: Molnár Albert, Viktor Patrik, Kovács Evelin, Simon Dániel, Törőcsik Beatrix és Kurucz Kata) végzett, mely csapat mérnök tagjai az Óbudai Egyetemről érkeztek. A Vengineers különböző fertőző megbetegedések elkerülését segítő prevenciós célú kisállatnyakörvre és a hozzá kapcsolódó applikációra irányuló megoldásuk bemutatásával érte el a dobogós helyezést.                      

Ha megtiportad, edd is meg!

Aki a természetet szereti, az a legundokabb időszakában is szereti: amikor ködszitálás, ronda szél és ragadós, sáros trutymó lepi el a nyáron andalító tájat. Már nincs napsütés, csak derengés, de még nincs rendes, tüdőtisztító hideg, csak nyúlik-mállik minden. Esetleg 3-4 fok van és vízszintes, apró szemű eső… és éppen ilyenkor érnek be az igazi kincsek!
A gyakorlott túrázók a késő őszre mondják azt, hogy nincs rossz idő, csak rossz öltözet. Én ezt erősen vitatom: van az a pillanat, amikor akar a rosseb kimozdulni – de tény, hogy egy nyálkásabb időszak után tényleg érdemes dagonyaálló gumicsizmát, összesarazható nadrágot, felülre pedig (a sál-sapka nélkül) legalább 4 réteget húzni és nekiindulni a parkerdőnek. 

De mégis miért?!
Hát a csipkebogyóért, a kökényért, a borbolyáért és a testi-lelki jóllétünkért! Az őszi séták egyrészt másfél-két óra alatt (majdnem) olyan sikerélményt adnak, mintha az ember a Spartan összes jelvényét összeszedte volna, másrészt egy rendesebben felszerelt patika teljes vitamin- és étrendkiegészítő-készletét be lehet gyűjteni a bozótosból ennyi idő alatt.
Kezdjük a csipkebogyóval, mert azt mindenki ismeri: az Instagramon szép piros és harmatosan fotogén. Azt általában elfelejtik lefotózni, hogy szúr, mint a vesztés, de vannak olyan változatai, amik nem annyira gonoszak. Csipkebogyóból rengeteg fajta létezik – van, ami alig tüskés, van, ami már most mállósan puha, de van, ami soha nem lesz az, hanem az éretlen állapotból egy-két napos időkapu után ráaszalódik az ágakra. Ne ijedjenek meg egyiktől sem: mérgezni egyik sem fog, feldolgozni pedig ugyanolyan borzalmas folyamat lesz.
A régiek úgy csinálták, hogy miután leszedték a bogyókat, egyenként (!) kettévágták, kikaparták a magjait, a húsát pedig megfőzték lekvárnak (ezt hívják hecsedlinek), vagy megszárították teának. Az icipici, szőrös-szúrós magjai ugyanannyi jótékonyságot tartalmaznak, de olyan kemények, hogy egy háztartási kávédarálót simán meg lehet ölni velük – ezt, ha feldolgozták, akkor kőmalomban tették – én meg soha nem értettem, hogy mekkora kétségbeesés vitte rá őseinket ennyi munkára.

Csipkebogyó


Ma már – háztartási viszonylatban –  elég szitkozódással jár leszedni, otthon megpucolni a hosszabb ágvégektől, felfőzni annyi vízzel és cukorral, ami bőven ellepi – ez eddig 3-4 óra. Aztán, ha megpuhult, lebotmixerezni, de nagyon alaposan és nagyon forrón – ehhez pedig nagyon jó botmixer kell. (Én ebben a szezonban kettőt végeztem ki, aztán vettem egy nagy levegőt és beszereztem egy olyat, ami Marsjárásra is képes. És még szép is.) Utána már csak át kell törni az egész masszát egy nagyon sűrű, ugyanakkor masszív, vagy egy nagyobb lyukú, de konyhai gézzel (textilpelenkával) kibélelt szűrőn, fakanalat és a jobb bicepszünket használva. Ez kb. kilónként egy óra. Addigra a teljes massza kihűlt, úgyhogy a tartósítás érdekében melegítsük újra, mielőtt a csírátlanított befőttesüvegekbe töltenénk. A befőttesüvegek nagyon forrón, azonnal menjenek száraz dunsztba: sok-sok pokróc-párna-paplan közé, ahol napok alatt hűlnek majd ki – és hipp-hopp: kész is a hecsedli!


A kökényt már jóval kevesebben ismerik fel, pedig elvileg nem keverhető össze semmivel. Út melletti, hosszú sövényeseknek kellene kékleniük a bogyóktól. A kökény ugyanis ilyenkorra lehullajtja a leveleit, és már csak a bogyók maradnának az ágakon – ha a Bibliai Hét Csapás átugraná ezt az évet. De nem: a júliusban még benetton zöld bogyóktól roskadozó bokrok szeptember végére az aszály miatt önsorsrontásba kezdtek és ledobálták a bogyóikat: a kökényt idén nagyon keresni kell. Ha találnak egy (akár mostanra kiszikkadt) patakparti, szélvédett sövényt, ott jó eséllyel lesz kökény, de máshol ne is álmodjanak róla. Ha megtalálják, akkor viszont kezdjék ünnepelni és szüretelni! A „majd megcsípi a dér!” mondás azért hülyeség, mert mire megcsípné a dér, addigra már nem lesz bogyó. Régen azért várták meg, hogy koncentrálódjon a cukortartalma, de akkor még sokkal kiegyensúlyozottabb volt az időjárás. A kökény tehát egy nagyon kék-fekete, nagyon tanninos, még lekvár formájában is fintorgásra készetető, apró szemű gyümölcs. A legközelebbi meghatározása: cudar – de ezért szeretjük. Múltkorjában egy pékség-cukrászat kért tőlem egy fél kilónyit, hogy mestercukrász-süteményeket díszítsenek velük, de én visszakérdeztem, hogy kóstoltak-e már nyersen kökényt? Vittem egy pár dekát mutatóba és gyorsan megegyeztünk, hogy nem, nem ez lesz az új sztár: az hagyján, hogy botrányosan fanyar, de jó nagy magja is van, amit képtelenség kiszedni belőle.

Kökény


A harmadik nagy kedvencet még kevesebben ismerik fel, pedig akár még a házak közötti díszbokrokon is gyakran ott piroslik: ez pedig a sóskaborbolya. Picike, a ribizlinél is sokkal kisebb, de ugyanúgy fürtökben termő bogyóról van szó, ami savanyú-édeskés és szinte szikrázik az ember szájában. Ennek a bokra is szúr, bár messze nem annyira, mint a csipkebogyó, a bogyókat viszont le kell szedegetni a 2-3 centis fürtökről a felhasználás előtt, ami igencsak idegtépő mutatvány. Az íze viszont ebben az esetben is kárpótol: izgalmasan savas-savanyú, ami miatt a török, grúz, azeri, iráni, stb. konyhák nagyon szeretik használni. Próbálják ki egyszer, hogy rizshez főzik, sós fogásként: súlyos borbolyafüggéshez és kísérletezéshez vezet majd! Kiválóan lehet aszalni és az sem baj, ha később találunk rá a bokorra, mert akkor is remekül lehet használni, ha már a természetben is aszalódottnak tűnik. 

Sóskaborbolya

Hogyan szedjük őket?
Kisvödörbe, különben kipotyog a kosár résein. A viccet félretéve: a természetben való gyűjtögetésnek vannak írott és íratlan szabályai, amiket már csak azért is be kell tartani, hogy jövőre is vissza tudjunk menni a lelőhelyünkre. A törvény szerint gombákból, gyógynövényekből, gyümölcsökből (hivatalosan erdei mellék- vagy kiegészítő termékekből) egy ember egy napon maximum két kilót gyűjthet szabadon, állami erdőkben. Ez alól kivételt képeznek a föld alatti gombák, amelyek gyűjtése minden esetben szigorúan képesítéshez és külön engedélyhez kötött. Ennek nem feltétlenül az az oka, hogy a szarvasgomba nagyon drága dolog, hanem az, hogy nagyon könnyen tönkre lehet tenni az élőhelyét: ha valaki hozzáértés nélkül vagy mohón áll neki turkálni és ásni a fák gyökerei között, nagyon könnyen kiirthatja a teljes ottani állományt.
Az íratlan szabályok közül a legfontosabb: ne hagyj nyomot magad után! Tehát szemetelni, fákat/bokrokat letördelni, az erdei avart felgereblyézni iszonyú türhő dolog, hiszen nem látjuk és tudhatjuk, hogy éppen mennyi és milyen élőlények élőhelyét dúljuk szét vagy mérgezzük meg. Amit be tudtunk magunkkal vinni az erdőbe, azt ugyanúgy ki is tudjuk hozni. 
A másik, hogy csak annyit gyűjtsünk, amennyire szükségünk van és fel is tudjuk dolgozni: minek leszedni sok kilónyi óriás őzlábgombát, amikor nagyon nehéz tartósítani és 1-2 nap alatt megromlik? Ha találunk valami izgalmasat, de nem vagyunk benne biztosak, hogy mi az, akkor inkább csak fotózzuk le vagy egy-két darabot vigyünk el belőle, hogy később pontosan meghatározzuk. Könnyű ugyanis 5-10-100.000 Ft eszmei értékű védett növényekből összeszedni egy nagy csokornyit, hogy aztán az előszobában kornyadozzanak. Én például pár hete futottam bele véletlenül életem első, vadon termő homoktövisbokrába: még úgy is körbetáncoltam örömömben, hogy sajnos utálom magát a gyümölcsöt, de eszembe se jutott bántani, ugyanis a homoktövis minden vadon élő példánya védett Magyarországon. Ha viszont kifejezetten gyűjtünk valamit, akkor is csak maximum a 30%-át szedjük le annak, amit találunk, hogy jövőre is legyen minek nőnie. Ráadásul egyetlen bokrot sem illik teljesen kopaszra pucolni: a madaraknak és a vadaknak nagyobb szüksége lesz a bogyókra és a C-vitaminra januárban-februárban, mint nekünk. 

Az erdőbe vezető hivatalos út
Természetesen nem elriasztani szeretnék senkit a gyűjtögető életmódtól: hogyan is tehetném, amikor engem például úgy a hatalmába kerített, hogy hiába kezdődik 10-essel az irányítószámom, végigjártam a hivatalos ösvényt és mára engedéllyel, nyilvántartási számokkal és hatósági állatorvosi jóváhagyással rendelkező kistermelőként készítek vadon termett növényekből mindenfélét… A Dzsindzsa-termékek karriere úgy indult, hogy gyerekkorom óta imádok kirándulni, de a túrázást nem értem: szerintem valamit mindig szedni kell! Ebből a járvány első felében annyi minden lett, hogy a baráti kör már nem volt elég ahhoz, hogy fel tudjam velük etetni a lekvárokat, szörpöket, a szeretett növénykéimet.
Így tudtam meg, hogy őstermelővé válni szinte egy mozdulat, ám a NÉBIH területileg illetékes szakhatóságát előkeríteni maga a pokol. Az erdészetek pedig nagyon segítőkészek, de időben neki kell állni a gyűjtési engedélyek kikérésének, mert pontos mennyiségeket és pontosan jelölt térképrészleteket is kérnek – teljesen jogosan, hiszen sok esetben ott kolbászolok, ahol semmi keresnivalóm nem lenne, így jó, ha tud róla legalább egy erdész, hogy én éppen ott vagyok.
De egy-két üveg házi hecsedliért természetesen semmi ilyesmire nincs szükség – sőt, ha Óbudáról indulunk a közelbe, akkor még a hivatalos gyűjtők útját sem fogjuk keresztezni. Az ország más tájain ugyanis belefuthatunk néha abba a kényelmetlen helyzetbe, hogy olyan emberekkel vetekszünk egy-egy dolog megtalálásáért, ami nekünk hobbi, nekik viszont a megélhetésüket biztosítja.  De a Pilisi Parkerdő északi részén sokkal inkább jellemző a turizmus, mint a többi erdészeti társaságnál, ezért a hagyományos erdőgazdálkodáson túl inkább az ezzel kapcsolatos feladatokra kell koncentrálniuk.
Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő szóvivője több órát áldozott rám az életéből, hogy kiderítse: gyakorlatilag Budapest és a Dunakanyar területére nem kért hivatalos gyűjtési engedélyt senki semmilyen terményre. Szarvasgomba után érdeklődtek páran, de annak az engedélynek a kiadása mindig külön megállapodás kérdése – és igen, terem Budapest területén szarvasgomba, de természetesen még tippeket sem adunk, hogy merre. Azt majd csak a sorozat következő részében…

Gázgyári portrék

 

Koszka Tamás/ VI. épület

Nyíregyházán született 1954-ben, ahol édesapja – a 40-es években Nyugat-Magyarország válogatottjába is bekerült Kertesi Ignác – akkor éppen futballozott. 1982-ben a Villanyszerelőipari Vállalattól került az Óbudai Gázgyár műhelyébe mint karosszérialakatos, majd annak 1998/99-es megszűnése után a nagyműhelybe mint lakatos. Utóbbi helyen az ő feladatuk volt a Gázművek végül 2004 elején véget ért óbudai kiköltözésének befejezése, a selejtezés és bontás. 2003-ban áthelyezték a Salgótarjáni úti kirendeltség nagyműhelyébe, 2007-ben pedig a nyomásszabályozókat szerelőkhöz, karbantartókhoz. 1993-ban lakáscsere révén költöztek be a tisztviselőtelepre, ahol előttük a Szállítási Osztály nyugdíjba vonuló vezetője és családja élt. Vele lakó párjával, Terikével az Óbudai Gázgyár raktárában ismerkedtek meg, ahová a műhelyből sűrűn járt át anyagot vételezni. 2018 óta nyugdíjas, azóta még több ideje jut a kert és a telek gondozására, a ház körül felmerülő egyéb feladatok ellátására.

 

Szamosújvári Gábor és Gáborné/ XI. épület

Gábor 1959-ben született Dunaújvárosban, akkori nevén Sztálinvárosban, és labdarúgó pályafutása miatt került fel Budapestre, ahol a Ferencvárosi TC utánpótláscsapatában focizott. 1982-ben kötött házasságot Ildikóval, akinek szülei a Gázműveknél dolgoztak. Gábort 1983-ban vették fel a Szállítási Osztályra sofőrnek, később egy évtizedig ő lett a gázhálózati üzemágat vezető Herczegfalvi József személyi sofőrje. Közben, 1984-87 között a Gázművek focicsapatát is erősítette csatárként, akikkel 1985-ben bajnokként jutottak vissza a budapesti I. osztályba. A 90-es években átképezték a végzettségének jobban megfelelő műszaki ügyintézőnek, azóta is ebben a pozícióban dolgozik. Ildikó 2000-es megszűnéséig a gázgyári konyhán volt étkezési ügyintéző, majd a Graphisoft Park vendégházának lett a mindenese, most már nyugdíjas. 1987 óta laknak a tisztviselőtelepen. Lakásukat és kertjüket mintaszerűen rendben tartják: utóbbi egyik éke a leselejtezéstől megmentett, korábban a telep utcáján álló gázlámpa, amit Gábor villanyvilágításúvá alakított át.

 

Bíró Róbert/ I. épület

Róbert nagyapja, a Gázgyár Személyzeti Osztályának vezetőjeként költözött ide a családjával 1955-ben. Édesapja ekkor hároméves volt, aki felcseperedve a Gázműveknél gázszerelő lett, és egy pár éves időszakot leszámítva végig hű maradt a vállalathoz. Róbert így a „gázos” kollektíva szellemében nevelkedett, és édesapja nyomdokaiba lépve szintén a gázszerelői szakmát választotta, aminek alapjait a Gázművek Rózsa (Ferenc) utcai tanműhelyében sajátította el 1992 és 1995 között. Ezután négy évig maradt a cég alkalmazásában, 1999 óta előbb magánvállalkozásban, majd egyéni vállalkozóként folytatta, illetve folytatja mind a mai napig gázszerelői tevékenységét, immár kisebb részben vízszereléssel kibővítve. Testvérei elköltözése és édesapja halála óta édesanyján kívül feleségével, Piroskával és lányukkal, Csillával élnek együtt a lakásban. Piroska üzemi menzán dolgozik, Csilla pedig tizennégy éves létére az FTC U17-es női csapatának erőssége. Közös kedvenceik két kutyájuk, Edi és Zeusz, akiket gyakran visznek a Duna-partra sétálni.

 

Szathmáry Adrienne/ VIII. épület

Adrienne édesapja a Fővárosi Gázművek Hálózatbiztonsági Osztályának, Központi Laborjának és Központi Ügyeletének is vezetője volt, aki csere révén jutott a lakáshoz 1985-ben. Szathmáry Károlynak elévülhetetlen érdemei vannak Budapest gázhálózatának földgázra való átállításában, továbbá az ő javaslatai alapján nevezték el a tisztviselőtelepi utcákat, illetve a Megyeri hidat is. Adrienne 2011-ben költözött hozzá, és 2014 elejéig ápolta őt, amikor sajnos egyedül maradt, de két cicájával, a most 13 éves Charlieval és a 3 éves Vicussal valójában nincsen egyedül. Charlie szeptemberben eltűnt, és csak öt nappal később sikerült megtalálni étlen-szomjan, törött medencecsonttal. Szerencsére az orvosi kezelés és a gondoskodás hatására már sokkal jobban van, a fotók készítésekor járt az eset óta először a kertben. Adrienne jelenleg egy óbudai szálloda recepcióján dolgozik, szabadidejében a csillagászatnak és az asztrológiának hódol, amiről nemzetközi diplomás képesítése van, valamint imádja a kertben lévő rózsákat metszeni, gondozni.

 

ifj. Rorbacher István/ VII. épület

Gázműveknél dolgozó nagyszülei 1959-ben költöztek a háború után három részre felosztott gyárigazgatói épület egyik lakásába, amiért hármas lakáscsere keretében békásmegyeri házukat adták oda. Nagypapája, Wild Károly kezdetben gázszerelőként, majd anyagdiszpécserként, a futballpályán pedig 1946-57 között játékosként, utána 1996-ig sportvezetőként szolgálta a vállalatot. István édesapja 1981 óta áll a cég, illetve most már annak jogutódja, az MVM alkalmazásában, jelenleg mint műszaki projektmenedzser, és 1978-86 között szintén játszott a Gázművek labdarúgó együttesében. István geográfus végzettsége mellett közgazdász egyetemi diplomával is rendelkezik, amivel ugyan nem követte a családi hagyományokat, de a focicsapatnak gyerekkorától kezdve jár szurkolni, a ma már ASR Gázgyár néven szereplő klub honlapját ő szerkeszti, 2018-ban saját maga írta könyvet is megjelentetett róluk. Szabadidejében emellett nagy jégkorong drukker, szeret utazni, továbbá harminc éve gyűjti az üdítős és sörös dobozokat, amikből már több mint 3000 különböző darabja van.

 

MUSTRA

TOP 5:

Március 19, Szombat –  14:00 AQUINCUMI MÚZEUM Elfelejtett vízvezetékek nyomában – Titkos kalandozások a föld alatti Óbudán
Az ókori Aquincum vízellátásában nem a mai Római Strandfürdőn fakadó források és az onnan déli irányba vezető aquaeductus játszotta az egyetlen szerepet. Valószínűleg az Árpád-forrás és feltehetően a Tábor-hegyi és kiscelli források vizét is hasznosították. 2022-ben a Víz világnapja alkalmából vetített képes előadás keretében indulhatunk ezeknek a vízvezetékeknek nyomába, sőt mini pop-up tárlat keretében – március 19-től március 22-ig – a múzeum raktárának mélyén lakó vízvezetékcsövek is megtekinthetőek lesznek.

Március 19, Szombat – 17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ STONED – 60 éves a Rolling Stones
Az 1962-ben alakult legendás zenekar a világon szinte egyedülállóan hosszú pályafutással ma is aktív részese a zenei életnek. Tavaly őszi, teltházas turnéjuk, valamint dobosuk, Charlie Watts tragikus elvesztése után fordulnak az ünnepi, 2022-es évbe.

Március 20, Vasárnap – 9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Ásványbörze és bonsai kiállítás
Újból kitárja kapuit az Ásványbörze és bonsai kiállítás, hogy a pazar ásványok és a meseszerű miniatűr fák és bokrok szerelmesei naphosszat gyönyörködhessenek a hazai és külföldi kiállítók kínálatában.

Március 20, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Képhatalom – Mélyi József tárlatvezetése Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában
A tárlatvezetés alkalmával Mélyi József művészettörténész, kritikus Aby Warburg Mnemosyné atlaszától indulva elemzi a Gerhes-ATLAS különleges felépítését és képzőművészeti utalásrendszerét, rávilágítva az alkotó életművén belüli összefüggésekre is. A vezetésen jelen lesznek a kiállítás kurátorai, valamint az alkotó is.

Március 23, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi – Pszichológiai beszélgetéssorozat – Dobray Sarolta – Dr. Bánki György
Az Irodalmi-Pszichológiai sorozat következő részében Dobray Sarolta nagysikerű Üvegfal című könyvéről beszélgethetünk. Az írót elkíséri Dr. Bánki György pszichiáter, író, A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című kötet szerzője. A beszélgetést Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztője vezeti.

 

Heti Bontás:

Március 18, Péntek:
9:15 MKVMÚZEUM Tárlatvezetés a Protokoll és diplomácia kiállításban | Magó Károly – Dr. Török Róbert
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Most te jössz! – Társasjáték kör
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Gyomnövény vagy gyógynövény?
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Jam ifjúsági klub kamaszoknak
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Irodalmi kávéház: Rák Kati
19:00 ESERNYŐS Villon Trió koncert, vendég: Vaskó Makka

Március 19, Szombat:
8:00 RÓMAI Tavaszköszöntő piacozás a Rómain, lángossal és sült kolbásszal!
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Kakaómese – A víz világnapja alkalmából
10:00 GOLDBERGER MÚZEUM JÁTÉKOS KÉKFESTÉS – MŰHELYMUNKA VIDÁK ISTVÁNNAL, A NÉPMŰVÉSZET MESTERÉVEL
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány: Kendőlengetős koncert
11:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések az ÉLETÚT ÉS ALKOTÁS – GÁBOR BÉLA, KIRAKAT és KIÁLLÍTÁS a kezdetektől kiállításban
14:00 AQUINCUMI MÚZEUM Elfelejtett vízvezetékek nyomában – Titkos kalandozások a föld alatti Óbudán
17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ STONED – 60 éves a Rolling Stones
19:00 3KÓBUDA Válótársas/ Színház
19:30 DANUBIA Schönberg/ Bruch /Adams

Március 20, Vasárnap:
9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Ásványbörze és bonsai kiállítás
15:00 KISCELLI MÚZEUM Képhatalom – Mélyi József tárlatvezetése Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában
15:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
19:30 ZENEAKADÉMIA Végletes érzelmek – Fejérvári Zoltánnal, Takács-Nagy Gáborral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral

Március 21, Hétfő:
17:30 BEM MOZI Balkáni Filmklub: Macska-jaj
19:00 MÜPA Dögkeselyű (1982)
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est

Március 22, Kedd:
15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy diplomata visszaemlékezései
19:00 KETTŐSPONT Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
20:00 HÁROM HOLLÓ Dybbuk – A Freeszfe Egyesület előadása

Március 23, Szerda:
17:30 KELET KULT Mi a SzocOper? – könyvbemutató
19:00 ESERNYŐS Irodalmi – Pszichológiai beszélgetéssorozat – Dobray Sarolta – Dr. Bánki György
19:00 DÜRER KERT CMA BAND and the mildly incorrect history of music × Pandóra Projekt

Március 24, Csütörtök:
18:00 TURBINA The Pontiac x Sorbonne Sexual // Turbina, vendég: Doggos
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – A feleségem története
19:30 GÓLYA Barkóczi Noémi x Captain Average lemezbemutató

 

MUSTRA

Mustra

TOP 5:

Március 11, Péntek – 19:00 GÓLYA CSNK / 10 éves a Gólya!
A Gólya 10. Születésnapján a Csaknekedkislány visszatér az együttes egyik első előadásának helyére, és hatalmas bulit csap. A koncert után a legendás exgólyás *call me laz* aka Ballalaci djézik. 

Március 12, Szombat – 10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
Több napos napsütötte márciusi bográcsozós, örömtáncolós, tűzoltózós, sportolós, vásározós, kacagós GARDENEZŐS programmal vár mindenkit a Budapest Garden, hogy belekóstolhassunk a Garden élet sűrűjébe!

Március 13, Vasárnap – 15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Kemény Zsófi és Agócs Márton
Krúdy Irodalmi Szalon
Irodalmi találkozások, beszélgetések Vecsei H. Miklóssal és vendégeivel.
Beszélgetőpartnerek: Kemény Zsófi író, költő, forgatókönyvíró, slammer és Agócs Márton zenész.

Március 17, Csütörtök – 18:00 KASSÁK MÚZEUM NŐÍRÓK TŰZKÖZELBEN
Újvári Erzsi, aki Kassák Lajos húga volt, fiatalon, szinte gyermekfejjel került be a magyar avantgárd mozgalomba, s vált A Tett és a Ma egyik legtehetségesebb alkotójává – ebből a “tűzközeliségből” költőként, s főként költőnőként sok előnye, ugyanakkor számos hátránya is származott. Munkásságát, s vele együtt az avantgárd lapokhoz csatlakozott többi (csekély számú) nőíró tevékenységét járja körül az előadás arra keresve a választ, hogy milyen fórumokon és szerepekben juthattak szóhoz a nők az avantgárdban és miért tudunk még ma is keveset az aktivitásukról?

Március 17, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS Ötvenhárom éve Óbudán – köztéri fotókiállítás
Az Óbudai Fotóklub Egyesület és az Esernyős Galéria szeretettel várja az érdeklődőket az Ötvenhárom éve Óbudán című köztéri fotókiállításra. A kiállítást megnyitja: dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere

Heti Bontás:

Március 11, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 BUDAPEST GALÉRIA Winterreise > Záró tárlatvezetés Bódi Kinga művészettörténésszel
17:00 3KÓBUDA Szenior Egyensúly Tréning – Könyvbemutató és mozgásprogram
19:00 GÓLYA CSNK / 10 éves a Gólya!

Március 12, Szombat:
8:00 RÓMAI Hosszú hétvége indító piacozás a Rómain, lángossal, sült kolbásszal!
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
16:00 3KÓBUDA Hangszersimogató klub
18:00 PAVILON Terra Kontra invites – Kernel / Martin Szépe / Zky
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő

Március 13, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
11:00 ZENEAKADÉMIA Megérthető zene: HANGULATOK – Debussy: Nocturnes
15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Kemény Zsófi és Agócs Márton
20:00 MÜPA Katona Klári: Közelség

Március 14, Hétfő:
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
18:00 TRAFÓ HOUSE TÁP Színház / Szerb Antal: Utas és holdvilág
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est

Március 15, Kedd:
10:00 BUDAPEST GARDEN Sport Nap a Budapest Gardenben
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
19:00 KETTŐSPONT Márciusi ifjak – Héba koncert

Március 16, Szerda:
9:30 SZOLIDARITÁS MENET Diákok a Tanárokért – Szolidaritási Menet
18:00 3KÓBUDA ARGENTIN TANGÓ
19:00 DÜRER KERT Skywalker + supports – Dürer Kert

Március 17, Csütörtök:
12:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Dráma van! közösségi foglalkozás
18:00 KASSÁK MÚZEUM NŐÍRÓK TŰZKÖZELBEN
18:00 ESERNYŐS Ötvenhárom éve Óbudán – köztéri fotókiállítás
18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet- beszélgetőkör: A párkapcsolatokról Pablo Picasso életművén keresztül
20:00 A38 Besh o droM / Balkan Taksim / Lenhart Tapes & Tijana Stanković // A38 Hajó

 

Irodalomterápia

Mi az irodalomterápia, és a szó melyik részén van a hangsúly?

E módszer hivatalos elnevezése biblioterápia, amely a szövegeken, könyveken keresztüli önismereti fejlesztő beszélgetéseket jelenti. Ha a szó első felét nézzük, azért kezdtük el az irodalomterápia kifejezést használni a mindennapi szóhasználatban, mert az egy tágabb fogalom, mint a biblio. A biblio könyveket jelent, és így azt jelentené a szó, hogy a könyvek általi terápia.

Azonban az irodalomterapeuták más szövegekkel is dolgoznak, versekkel, dalszövegekkel, regényrészletekkel, olyan szövegekkel, amik sose kerültek könyvformába.

Azaz az eszköztárunknak ez a megfelelőbb megfogalmazás. A szó másik része pedig a terápia, amire itthon általában a pszichoterápiára asszociálunk, itt azonban nem pszichoterápiáról van szó, alapvetően még a pszicho-ról sincs szó az irodalomterápiás módszerben. Összegezve, ez egy olyan módszer, amit nagyon sok különböző szakember tanulhat meg és utána gyakorolhat és dolgozhat vele. Nem evidens, hogy valaki pszichológusként nyúl ehhez a módszerhez.

Te azonban igen.

Speciel én igen, de nagyon sok könyvtáros, pedagógus dolgozik ezzel a módszerrel, orvosok is alkalmazzák, humán területen dolgozó emberek is foglalkoznak vele – ennek függvényében változó, hogy mit értünk irodalomterápia foglalkozás alatt. Egyáltalán nem mindegy, hogy amikor találkozunk egy szolgáltatással vagy hirdetéssel az interneten, akkor mit értünk alatta. Ki a csoportvezető, milyen végzettsége van, mi annak a csoportnak a célja, ez mind-mind meghatározza, hogy  mi az a kezdőcsomag, amivel ő beérkezik ebbe a terápiába. Ezért is nehéz szűken meghatározni, hogy mi az irodalomterápia, mert egész máshogy mesél róla egy könyvtáros, egy magyartanár, vagy épp egy pszichiáter.

Tegyük fel, hogy valaki még soha nem volt irodalomterápia közelében, elmesélnéd, hogy a sokféleségen belül hogyan néz ki egy irodalomterápia foglalkozás?

Az irodalomterápiának főleg a csoportos formája elterjedt, itthon különösen, mert ahol megtanulható ez a módszer, ott csoportozásra készítenek fel, ezt gyakoroljuk, arra ad jogosítványt a papír. Az irodalomterapeuta egyéb végzettségétől függ, hogy vállalhat-e egyéni üléseket. Ha némafilmként nézzük, akkor úgy néz ki, hogy emberek körben ülnek, elolvasnak egy szöveget, és elkezdenek beszélgetni.

Ha hanggal nézzük, akkor lesz igazán érdekes, mert a beszélgetés fókusza nem mindegy. Itt mindig a saját élmény áll a középpontban.

Az a jó irodalomterápiás foglalkozás, ahol kezdetben elkezdünk a szövegről beszélni, de szépen lassan, vagy akár már az ülés legelejétől fogva, át tudunk térni az önmagunkról szóló beszélgetésre, és meg tudjuk találni azt a fókuszt, hogy bennünk mit indított el az a szöveg, a másikban mit alakított ki az, amit én megosztottam. Akkor kialakul egy egymásra is reflektáló csoportdinamika, amiben nagyon fontos szerepet tölt be a szöveg. Elképzelhető, hogy ez csak a startkőnél fontos szerep, de az is lehet, hogy az egész folyamatot végigkíséri és vissza-vissza térünk hozzá. Fontos alaptétel ebben a rendszerben, hogy nem a szöveg hordozza a megoldást, nem elolvassuk és leszűrjük belőle a tanulságot, hanem az általa elinduló gondolatok, érzések, beszélgetések hordozzák jó esetben a megoldást, vagy az újabb kérdéseket, vagy a még nagyobb bonyodalmakat, de a lényeg, hogy a folyamaton van a hangsúly, nem a szövegen.

Mindig te hozod a szövegeket? Hogyan választod ki? Mitől lesz egy szöveg alkalmas arra, hogy csoportterápián segítsen embereknek problémákat megoldani?

Igen, a csoportoknál általában a csoportvezető hozza a szöveget. Az egyéni folyamatokban úgy tapasztalom, hogy jobban lehet játszani azzal, hogy kipróbáljuk, hogy a kliens hoz szöveget, és nem az én megfontolásom vezeti a dolgot, de csoportban a szakember viszi. Fontos a kliens iskolázottsági szintje, a szókincse, számíthat az életkora, a neme, bármilyen tulajdonsága. Egyszerűen azért, hogy kompatibilis legyen a szöveggel. Például voltam hospitálni Pécsen, a fiatalkorúak börtönében, ahol a bentlakó fiatalkorú fiúknak tartottak irodalomterápiás előadást, ahol nagyon jó foglalkozásokat tartottak például rapszövegekkel. Tudtak kapcsolódni, elindultak bennük gondolatok a szöveg kapcsán. Ott a csoportvezető nagyon jól megtalálta azt, hogy mi az, amivel őket meg tudja ragadni, és mi az, amiben egy kicsit önmagukra tudnak találni, és amit vissza tudnak forgatni. Szóval számít, hogy ismerjük a kliensek paramétereit, és ahhoz illően tudjunk szöveget választani. Számít a tematika, főleg a csoportoknál, általában már a csoport hirdetése is úgy zajlik, hogy ott van, hogy mi lesz a fókuszunk, kiket várunk, lehet, hogy életkort szabunk meg, hogy épp fiatalokkal szeretnék foglalkozni vagy 60 +-osokkal. Lehet élethelyzeten a fókusz, például babaváró csoport, friss házasok csoport, egyetemisták csoport. A szövegválasztást már ez is meghatározza, akkor olyan szövegeket keresek, amiben valamilyen értelemben megjelenik a téma, amivel a csoportban dolgozni akarok. A harmadik elem ebben az egészben, én, a szakember. Nyilvánvalóan van egy személyes szűrő, abban, hogy mi alapján választok szöveget. Ezt is érdemes tudatosan figyelnem, ha nekem megtetszik egy szöveg, azért ne dobjam be másnap egy csoportban, hogy nézzétek, mennyire jót találtam, hanem egy kicsit rágom még, hogy én magam hogy viszonyulok hozzá, ne a csoportban derüljön ki, hogy nálam nagyon érzékeny gombokat nyomogat, és elkezdek magamra figyelni a csoport helyett.

Mint pszichológus ezzel ugyanakkor játszani is tudsz, ha azt is játékba hozod, hogy a szöveg terád hogyan hat.

Abszolút, ez is benne van, de jó, ha előtte ezeket egy kicsit megrágom és nem ott jön a hideg zuhany, és tudom szabályozni, hogy mennyit engedek be és mennyit nem. Fontos szempont az is, hogy engem milyen ingerek érnek. Amilyen szövegeket én saját szabadidőmben olvasok, bizonyos értelemben azokat viszem be a munkába.

Nagyon jó lenne, ha tudnék saját szemüveggel olvasni, meg egy munkaszemüveggel, de azért az a jellemző, hogy egy szemüvegem van.

A nagy irodalomhalmaz bennem átszűrődik, és azok, amiket kiválasztok, ami ezen a szűrőn átfolyik, azt alakítom át irodalomterápiás eszköztárrá. Nagy eltérés lehet irodalomterapeuta és irodalomterapeuta között, mert mindenkinek más a személyes eszköztára, a személyes preferenciája.

Az alapján, amit eddig elmondtál, azt is lehetne gondolni, hogy ez egy fifikás irodalomóra. Azt gyanítom, a könyved olvasása után tudom is, hogy ennél többről van szó. Van valami elképzelés arról, hogy bizonyos történetek, bizonyos fordulatok, hogyan segíthetnek ahhoz hozzá, hogy egy ember másképp lássa magát, kizökkenjen a saját kis mókuskerekeiből, rácsodálkozzon a problémáira? Erről, ha egy kicsit mesélnél, hogy mik a fogások?

A szakmán belül klisé mondattá alakuló alapelv, amivel el szoktuk különíteni a magyarórákat, hogy itt nem az a kérdés, hogy mire gondolt a költő, hanem hogy te mire gondolsz befogadóként. E mögött azért sok minden van, nem egy olyan szövegelemzés, ahol azt próbáljuk megfejteni, hogy ki volt a szerző, milyen társadalmi rendben élt, kik voltak a szeretői, és mit akart megírni ebben a szövegben, mint amit érettségin kérünk vissza belőle, hanem azt próbáljuk megfejteni, hogy amikor találkoztál a szöveggel, benned mi történt. Ez az összes életrajzi, esztétikai adattól teljesen független. Hogy ezt bizonyos mértékig elősegítsük, hogy ne vigye el az értelmezést ez a sok magyarórás vonal , nagyon sokszor nem mondjuk meg a szerzőt és a címet. Persze lehet, hogy ettől függetlenül ismeri az illető, de láttam már én is olyan folyamatokat, hogy megmondták a szerzőt, és akkor „jaj én őt nem szeretem”. Persze ezek is mind fontos adalékai a szövegnek, ez egy jó filozófiai kérdés, hogy le lehet-e választani a szerzőt a műről. A lényeg az, hogy irodalomterápián meg kell próbálni. Változó, hogy melyik szakember hogyan indítja el a szövegélmény feldolgozását, van, hogy a szöveg felolvasása előtt azt mondjuk, hogy hallgasd, merülj bele és utána szabad asszociáció szerűen kezdjük el, hogy mi jött hirtelen föl, akkor ugye nincs kérdés a szöveg elhangzása és a válaszok között. Vannak persze irányított kérdések, amiket fel lehet tenni, amivel el lehet kezdeni a beszélgetést. Például, tetszett-e vagy sem, van olyan része, ami különösen megragadt, mire emlékeztet téged, éltél-e már át hasonlót, miről szól a számodra, mert az sem evidens, hogy nekem ugyanarról szól a vers, mint neked. Nagyon sok kérdést fel lehet tenni, ami azt segíti, hogy megvizsgáljam, hogy hogyan érzem én most magam, mik indultak el bennem, a szöveg hatására.

MUSTRA

TOP 5:

Március 5, Szombat – 10:30 DANUBIA Mozart kommandó 1.0
Három kommandó mérkőzik meg egymással: vérre menő zenei erőpróba keretében döntik el – a közönség bevonásával – hogy ki lesz a legsikeresebb kommandó, melynek vezetője eljátszhat egy versenymű-tételt a zenekarral. Majd a bosszúszomjas vesztes kommandók „spontán” elfoglalják a színpadot, és előadják a saját versenyművüket is.

Március 5, Szombat – 18:00 3KÓBUDA KIÁLLÍTÁS/Nagy Márton: Utána
Vizualizált érzések egy karanténnal teli évből.
A fotónyomatokat készítette: Pigmenta Art Print Lab.
A kiállítás április 1-ig megtekinthető a 3K nyitvatartási idejében, a belépés ingyenes.

Március 8, Kedd – 16:30 BUDAPEST GALÉRIA Elhallgatva – Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete – makett- és könyvbemutató
A nők elleni háborús erőszak társadalmi megítélésének, a társadalmi párbeszéd és az emlékezetpolitikai konszenzus formálásának céljából szakmai és civil szereplők bevonásával indított több pilléren álló projekt, amelynek végső célja, hogy a háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelyet kapjanak a magyar fővárosban. A 2B Galériában március 9-től látogatható kiállításon a legjobbnak ítélt tervezeteket lehet megtekinteni.

Március 8, Kedd – 17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Legyél te is gondos gazdi!
Tudjátok mire van szüksége a kutyátoknak? Hogyan élnek, hogyan gondozzuk őket? Okosságok és érdekességek a hobbiállatként is tartható kedvencekről.
Interaktív program a felelős állattartás aranyszabályairól a platán könyvtár állandó partnerével, az Elveszett Állatok Alapítvány munkatársával Janka kutyus társaságában.

Március 10, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Rossz versek
A 33 éves Merthner Tamás magánélete romokban, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás önsajnálatában a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs. Magánéleti problémáinak feldolgozása mellett Tamás emlékeiből ébred rá a mai társadalom elveszettségére is, ezúton kapunk egy rendkívül szubjektív képet Magyarország jelenéről. (magyar vígjáték, 2018, 97 perc)

Heti Bontás:

Március 4, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Energiahatékonysági Infónap – Óbuda
18:00 3KÓBUDA Boldog kutya – boldog gazdi
19:00 DANUBIA

Március 5, Szombat:
8:00 RÓMAI Március köszöntő piacozás a Rómain!
10:30 DANUBIA Mozart kommandó 1.0
11:00 KASSÁK MÚZEUM BOGÁRTANYA, MÉHECSKEHOTEL, DARÁZSGARÁZS
11:00 BUDAPEST GALÉRIA Winterreise > SZEMAFOR foglalkozás Kim Katalin zenetörténésszel
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek és felnőtteknek
15:00 ESERNYŐS EGY ASZTALNÁL JÁTSZUNK – Társasjátékos délutánok a Mit Játsszunk? Vlog csapatával
18:00 3KÓBUDA KIÁLLÍTÁS/Nagy Márton: Utána

Március 6, Vasárnap:
14:30 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Korszakok a múzeumban – Klasszikus ókor
19:00 TRAFÓ HOUSE Okuláré Projekt: MŰTŐ – kortárs drámák felolvasóestje
20:00 MÜPA Dánielfy Gergő és az Utazók – Nálad hagytam magam

Március 7, Hétfő:
19:00 TRAFÓ HOUSE A nagy Ibsen-vizsga avagy sehol sem jobb a szobalevegő
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
20:00 MUZIKUM KLUB & BISZTRÓ Jazz Session with the Papp Brothers Quintet

Március 8, Kedd:
16:30 BUDAPEST GALÉRIA Elhallgatva – Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete – makett- és könyvbemutató
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Legyél te is gondos gazdi!
19:30 TILOS AZ Á PERFORMANSZ SZÍNHÁZ Biró Zsombor Aurél: Mit csináljak, hogy jobban érezd magad

Március 9, Szerda:
16:00 KASSÁK MÚZEUM RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA PEDAGÓGUSOKNAK
18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon • Jordánia körút – Bibliai tájakon
19:00 ESERNYŐS Rendhagyó Irodalomóra – Horváth Kristóf “Színész Bob” vezetésével

Március 10, Csütörtök:
17:00 AURÓRA A közösségi képzelet műhelye – művészeti eszközök a részvételi akciókutatásban
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Rossz versek
19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub

 

MUSTRA

TOP 5:

Február 25, Péntek – 16:30 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Farsangi Kolompos táncház Békásmegyeren
Farsangi jelmezes táncház gyerekeknek, családoknak.

Február 25, Péntek – 17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Ehető és mérgező vadnövények Óbuda határában
Polyák Ágnes gyógynövény-botanikus előadásában megismerkedhetünk azokkal az ehető és mérgező vadnövényekkel, melyek Óbuda határában találhatóak. Az ehető vadnövények azonban nemcsak gasztronómiai különlegességek, hiszen a megújuló természeti források felhasználásával ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük.

Február 25, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Mezaliansz akusztik – Kemény Zsófi és Agócs Márton estje
Agócs Márton, az Aurevoir. frontembere és Kemény Zsófi, író, költő, slammer közös műsora.
Az est folyamán a népdaltól a slam poetry-ig számos stílust érinteni fognak, mindezt egyszál (illetve néha két szál) akusztikus gitárral, és kiderül az is, hogy mi történt Kádár János 2007-ben eltűnt fejével.

Február 26, Szombat – 14:00 KISCELLI MÚZEUM FARSANGI FANTASZTA – családi program a Kiscelli Múzeumban
A Kiscelli múzeum farsangi eseményén nem cask árnyjátékokkal, jelmezversennyel és Virtuális valóság programokkal találkozhatunk, még Kelle Botond bűvész látványos trükkjeivel is szórakozhatunk.

Február 27, Vasárnap – 11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Halász Judit – Óbuda
Halász Judit új lemezével folytatja azt a missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett: a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésével klasszikus és kortárs magyar költők verseit énekelve gyerekek és családok számára megszeretteti a magyar költészet legjavát. Színészi pályafutásával párhuzamosan Halász Judit új műfajt teremtett előadóművészként, és mondhatjuk, generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.

Heti Bontás:

Február 25, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
13:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetés a Protokoll és diplomácia kiállításban
16:00 KASSÁK MÚZEUM GRAFIKA WORKSHOP: KÖNYVKÖTÉSZET
16:30 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Farsangi Kolompos táncház Békásmegyeren
17:00 BUDAPEST GALÉRIA Winterreise > Tárlatvezetés Tibor Zsolt képzőművésszel
17:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Színházi kulisszák mögött – Fővárosi színházak története
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Fonalas Móka Műhely
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Ehető és mérgező vadnövények Óbuda határában
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Tökéletes esküvő
19:00 ESERNYŐS Mezaliansz akusztik – Kemény Zsófi és Agócs Márton estje

Február 26, Szombat:
8:00 RÓMAI Ráadás FÁNKOZÁS és karcagi birkapörkölt a Rómain!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Egérke ujjbáb
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány: Kendőlengetős koncert
11:00 BUDAPEST GALÉRIA SZEMAFOR+
14:00 KISCELLI MÚZEUM FARSANGI FANTASZTA – családi program a Kiscelli Múzeumban
18:00 ESERNYŐS Searching for T-Art díjasok 2021. című kiállítás katalógusának bemutatójával egybekötött finisszázs

Február 27, Vasárnap:
10:00 VÁRKERT BAZÁR Farsang a Várkert Bazárban
11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Halász Judit – Óbuda
13:30 TURBINA Szevastock x Azure // Kisfesztiválok nagy napja
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos görög táncház

Február 28, Hétfő:
0:00 BUDAPEST GALÉRIA PROLONGED Open Call for Hungarian artists – Košice, Slovakia
19:00 HÁROM HOLLÓ HANGOSAN LÉPEK ÉS VISSZHANGZIK AZ OKTOGON – Z generációs pandémia paradigma (Rendező: Pass Andrea)
19:30 HÁROM HOLLÓ ORESZTÉSZ, MEG A TÖBBIEK // A Gólem Ifjúsági Társulat előadása //
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est

Március 1, Kedd:
19:00 BUDAPESTI ANARCHISTA SZÍNHÁZ Menekülés Godot elől / Escape from Godot
19:00 VÁRKERT BAZÁR Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Naplója
21:00 BEM MOZI Taxisofőr / Taxi Driver

Március 2, Szerda:
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képesség megszerzéséről
19:00 VÁRKERT BAZÁR Platon Karataev – duó koncert
19:30 DÜRER KERT Galaxisok – Dürer Kert 

Március 3, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • március
18:00 KASSÁK MÚZEUM KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS
18:00 MANYI -KULTURÁLIS MŰHELY CASTORP FILMKLUB – Magyar rövidfilmek
18:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT Társas est

 

Megtanulni tanulni

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 2020/2021. évben közel 93 ezer sajátos nevelési igényű (SNI) tanuló járt óvodába, általános és középfokú iskolába Magyarországon, az összlakosság mintegy 0,94%-a. Ezeket a gyermekeket, tanulókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium a fogyatékosságuk alapján 23 kategóriába sorolja. Hosszú lenne felsorolni a pontos kategóriákat, azonban annyi tisztán látszik az aktuális statisztikai adatokból, hogy mely kategóriákba tartoznak a legnagyobb számban tanulók: legtöbben a súlyos tanulási zavarral rendelkezők vannak (közel 40 ezer fő), majd az enyhén értelmi fogyatékosok (17 ezer fő), az autizmus spektrumzavarral élők (mintegy 7500 fő), illetve a beszédfogyatékosok (6600 fő) következnek. Hazánkban jelenleg a gyógypedagógiai nevelési és oktatási képzésre szorulók, mintegy 490 önálló köznevelési intézménybe járhatnak (óvoda, általános iskola, készségfejlesztő iskola, szakiskola, szakközépiskola, szakgimnázium, gimnázium), amelyek nagy arányban állami fenntartásúak, kisebb részben magánjellegűek. 

Azért nyitottunk ezekkel az adatokkal, hogy jobban lássuk, megértsük és értékeljük azt a hosszú és küzdelmes utat, amely a honi gyógypedagógiai rendszer és oktatás megszületésétől lényegében a mai napig tart. Ennek a történetnek fontos mozaikja az Óbudán zajló gyógypedagógiai nevelés és képzés.

Más európai országokhoz képest Magyarországon viszonylag későn, csak a 19. század első felétől jelentek meg azok a próbálkozások, amelyek a különböző, az átlagostól eltérő testi és szellemi fejlődésű gyermekek nevelési, oktatási módjával foglalkoznak. Ennek legfőbb oka leginkább az évszázadok alatt begyepesedett gondolkodás és látásmód volt, ahogy az átlagemberek a testi és szellemi fogyatékos társaikhoz viszonyultak. Ezen csoporton belül leginkább a vakokkal és a siketnémákkal voltak toleránsak. Nem csoda, hogy az ő gondozásukra, segítésükre jöttek létre az első olyan intézmények, amelyekben velük foglalkozhattak. Az első siketnéma intézet 1802-ben jött létre Vácott, a vak embertársainkkal foglalkozó intézet és iskola pedig 1826-ban nyitotta meg kapuit Pozsonyban. Ez a két intézet természetesen nem tudta országos szinten hatékonyan kezelni a rászorulókat, ráadásul a többségében lévő egyéb testi és szellemi fogyatékosok nem járhattak ezekre a helyekre. Ez az állapot a 19. század második felére változott meg, elsősorban a fiatalkorú, tanköteles testi és szellemi fogyatékos, de valamilyen szinten fejleszthető és gyógyítható gyermekek kaptak lehetőséget, hiszen számuk és helyzetük egyre komolyabb társadalmi viták tárgya lett. Ennek ellenére mégsem az állam tette meg az első lépést és kezdeményezést az érintettek tanításának és foglalkoztatásának ügyében, hanem magánszemélyek. Közülük is kiemelkedett Frim Jakab személye és munkássága.

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a honi gyógypedagógia képzés, a fogyatékos gyermekekkel történő tanulás és tanítás megalapítója a Körmenden született Frim Jakab (1852-1919) volt.

Egy tímármester fiaként lépett értelmiségi pályára, aki az érettségit követően képesítés nélküli tanárként kezdett dolgozni, majd 1874-ben szerezte meg a tanítói oklevelét Budapesten. Fiatalon kezdett foglalkozni fogyatékos gyermekekkel, közben lépésről lépésre képezte magát. Egyre jobban elsajátította és megtanulta azokat a módszereket és technikákat, amelyekre építkezve kialakíthatta saját gyógypedagógiai metodikáját, módszertanát. Hazai példák híján, külföldi tanulmányutakon volt módja behatóan tanulmányozni a különböző gyógypedagógiai technikákat és tanulmányi intézeteket. Ebben nagy segítségére volt Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki támogatta a fiatal pedagógus úttörő munkáját.

Ennek eredményeként hozta létre Frim Jakab az első értelmi fogyatékosok tanítására szánt nevelőintézetet Rákospalotán. Az 1875-től működő iskola a „Munka” elnevezést kapta, amelyet két év múlva (1877) átneveztek Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézetnek (a hülye a korban nem számított sértőnek a fogyatékosokra vonatkoztatva). Ebben az intézményben csak nagyon korlátozva tudtak foglalkozni értelmi fogyatékos gyermekekkel, illetve az idősebb korosztállyal, amelynek oka a helyhiány és a szűkös anyagi helyzet volt. Frim saját vagyonából és különböző adományokból igyekezett fenntartani iskoláját. Itt fektette le, próbálta ki és alkalmazta azokat a módszereket, amelyek később a hazai gyógypedagógia alapját jelentették. Sorra írt és jelentetett meg szakcikkeket, amelyek egyre szélesebb körben hívták fel a figyelmet a problémára. Ismereteit bővítve pszichológiai tanulmányokat is végzett. Frim bejárta az országot, és a tapasztalatai, felmérései és statisztikái alapján, a helyi szervek segítségével készített egy térképet, amely a testi és értelmi fogyatékosok számarányát jelölte az adott területeken. Ezt a térképet és kutatásai eredményeit személyesen mutathatta be a millenniumi ünnepségeken az uralkodónak, I. Ferenc Józsefnek, aki 1896.  június 18-án tett látogatást az Emberbaráti intézetek pavilonjában. Frim kutatásaiból világosan látszott, hogy a különböző fogyatékosságok és a szegénység között milyen szoros az összefüggés. Statisztika alapján kimutatható volt, hogy fogyatékos gyermekek 75%-ban szegénysorsú családban születnek. Ez Budapesten a nyomornegyedekre és munkáskerületekre nézve volt igaz megállapítás.

A kezdeti sikerek ellenére az állandó pénzügyi gondok miatt Frim úgy döntött, hogy átadja az intézményét az államnak, erre 1897-ben került sor.

Az átvett és elköltöztetett intézményben szervezte meg a korai magyar gyógypedagógia másik kiemelkedő személyisége, Éltes Mátyás, egy önálló kisegítő iskola alapjait, amely a későbbi évtizedekben megnyíló gyógypedagógiai állami intézetek (emberbaráti tanintézetek) mintájául szolgált. A századfordulón 13 ezer tanköteles testi és értelmi fogyatékos gyermek élt az országban. Az I. világháború kitörése előtt, 1913-ban már 38 gyógypedagógiai intézet, iskola működött az országban, de ezekbe csak mintegy 3 ezer tanuló járhatott. A kevés férőhely, a helyhiány állandósult velejárója lett a hazai gyógypedagógiai ellátásnak és rendszernek.

A magyarországi gyógypedagógia pionírjai számára világos volt, hogy hatékony és sikeres képzési rendszer csak megfelelő szakpedagógusok és tanárok által érhető el. Ezért az ő képzésüket is meg kellett oldani, amelynek alapfeltétele volt egy számukra készült iskola létrehozása. Ennek érdekében született meg a Gyógypedagógiai Tanítóképző Vácott, ahol 1900-ban kezdődött meg az oktatás. A két éves képzésre a 30. életévüket még be nem töltött nép- és polgári iskolai tanítók, teológusok és lelkészek (pedagógiai képzettségüket igazolni kellett), okleveles középiskolai tanárjelöltek jelentkezhettek. Az intézmény 1904-ben Budapestre költözött, majd 1928-ban önálló főiskolai rangot kapott, és áttértek a négy éves képzésre. A több évtizedes múlttal rendelkező iskola, 2009-től az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegyetem) önálló főiskolai kara lett, ahol magas szintű és széleskörű gyógypedagógiai-képzés folyik. Jól képzett és elkötelezett gyógypedagógusokra és tanárokra Óbudán is nagy szükség volt a 20. század elejétől.

Frim Jakab tézise, mely szerint a nyomor és a szegényes életkörülmények nagyban meghatározzák a fogyatékos gyermekek születési arányának nagyságát, a századfordulós Óbudára hatványozottan igaz volt.

A hajdani agrár jellegű, elsősorban szőlőműveléssel foglalkozó településből fokozatosan a főváros szegényes külső iparkerülete született meg. A település képe ugyan még sokáig megőrizte falusias, egykori mezővárosi képét és hangulatát, ám a sorra magasodó gyárkémények és a belőlük lankadatlanul kiömlő füst jelezte a változást. A filoxéra és más növénybetegségek következtében kipusztult szőlőföldeken dolgozó óbudai napszámosok zöme ezekben a gyárakban kapott munkát. Azonban ezek az új ipari üzemek a főváros és más körzetekből, az ország távolabbi pontjairól is vonzották az embereket, akik valamilyen megélhetést kerestek. Ennek eredményeként dinamikusan növekedett a városrész lakosságának száma; a századfordulós 37 ezerről 1925-re 55 ezerre nőtt a lélekszám. Természtesen ez a növekedés a gyermekszületésekben is nyomon követhető, amellyel sajnos arányosan nőtt a valamilyen rendellenességgel világra jöttek száma. Ezek a gyermekek különböző fokú és fajtájú testi és szellemi fogyatékossággal éltek, akiknek gondozása és ápolása, illetve esetleges taníttatása komoly nehézséget jelentett a szülők számára. A tanköteles gyermekeket kötelező volt iskolába járatni, ám a valamilyen hátránnyal rendelkező tanulók sorsa az egyes oktatási intézmények, illetve az azokat irányító vezetők kezében volt.

Az 1880-as években országszerte sorra nyíltak az ún. községi elemi iskolák, így Óbudán is megnőtt az oktatási intézmények száma. 1883. szeptemberében indult meg a tanítás az Óbudai Szeszgyár tisztviselőtelepének egyik Raktár utcai földszintes épületében, amely a Munkástelepi Népiskola nevet viselte. Ekkor még többségében német nyelvű gyermekek jártak ide, magyar és pár olasz (!) gyermek mellett (ez utóbbiak a Hajógyárban dolgozó olasz munkások gyermekei voltak). A kéttantermes épület hamar megtelt és kicsinek bizonyult, ezért a szomszédban – a Jéggyár területén – egy barakképülettel bővítették az intézményt. Az 1890-es évek közepére felépült a Miklós tér 5. szám alatt az új iskolaépület, ahová beköltözhetett a két munkásiskola. Az új iskolában indítottak először külön csoportot, osztályt a különböző hátrányban szenvedő gyermekek számára az 1900-as évek elején. Ez az osztály 1911-től már teljesen külön működött az iskola többi tagozatos csoportjától. 

Az igazán nagy előrelépés 1926-ban történt, amikor a Miklós tér 5. szám alatti vöröstéglás épületben létrejött a Gyógypedagógiai Nevelő- és Foglalkoztató Intézet, amelynek első igazgatója Csányi L. József volt.

Az intézetben tanulók és elhelyezettek létszámát 30 főben maximálták, de az induláskor 15-en voltak. Alapításkor az iskolai személyzet az igazgató mellett egy gyógypedagógus tanárból, egy képesített ápolónőből, két nevelőből és két hitoktatóból (csak óraadók voltak) állt, utóbb további segítő személyzettel egészítettek ki (altiszt, fűtők, főzőasszony, mosónők). Bár a fiúk és lányok – eleinte csak budapestiek – együtt jártak iskolába, természetesen külön-külön lakrészt alakítottak ki számukra. Az enyhébb fokú szellemi fogyatékossággal élő tanulók alkották a közösséget, egy ideig felső korhatár nélkül, aztán 1935-ben döntöttek úgy, hogy az intézetből távoznia kell a 18. életévet betöltött tanulóknak.

Az óbudai tanintézményben két részre oszlott a gyógypedagógiai munka. Egyfelől a hivatalos tantervtől eltérő osztályokban – de tagozatok alapján – folyt a nevelő-oktató munka, másfelől foglalkoztató csoportokban sajátíthattak el valamilyen egyszerű, kézműves munkát. Ez utóbbi, gyakorlati képzés (vászonszövés, szalma- és kefekötés, fazekasság, kosárfonás, szőnyegcsomózás, seprűkészítés, háztartásvezetés, kézimunka) nemcsak a gyógypedagógiai, több aspektusból fejlesztő jellegénél fogva volt fontos, hanem nagyban segítette az iskolát elhagyó tanulókat a hétköznapi életbe történő beilleszkedésben. A tanulók bármelyik „szakmát” kipróbálhatták, nem korlátozták vagy írták elő, hogy kinek mit kell elsajátítania. A Miklós téri intézet maga állította össze és dolgozta ki a saját tanrendjét és tantervét, amelynek alapja a tanulók adott szellemi – később testi – szintjének és képességeinek felmérése volt. Ezek alapján alakították ki a foglalkoztató és tanulócsoportokat. Ezeknek a csoportoknak és osztályoknak a formája és száma sokat változott az évtizedek során, de az alapok megmaradtak.

A megnövekedett igények miatt az 1930-as évek elején több új külső és belső helyiséggel bővítették az iskola területét, amely azért is szükséges volt, mert az időközben megszüntetett rákospalotai intézet tanulóit és tanárait is Óbudára költöztették. A kísérleti jellegű, mégis magas szintű oktatás és gyógypedagógiai munka nemcsak az iskola és internátus tanulóit érintette, hanem a szaktanári képzésben is kiemelt szerepet játszott. Az óbudai intézet adott otthont a Gyógypedagógiai Főiskola hallgatói gyakorlati képzésének, ahol élesben szerezhették meg azt a tudást, amelyre alapvetően szükség volt hivatásuk megfelelő szintű elvégzéséhez. Az iskolában még a II. világháború kitörése előtt bevezették a napi két óra sétát, elindítottak egy előkészítő osztályt és testi fogyatékos (mozgáskorlátozott) tanulóknak is lehetővé tették az oktatást. Az itt tanuló és az internátusban lakó gyermekek, akik a szünidőben hazaköltöztek sokszor borzalmas körülmények közé, rendkívül ragaszkodtak az óbudai helyhez, ahol minden szempontból emberszámba vették őket és törődtek velük.

A háborút követően az iskolában hamar újraindult az oktatás és tanulás, továbbfejlődött a korábban alkalmazott gyógypedagógiai módszertár és színvonal. Ebben kiemelt szerepe volt Nagy Kamill munkájának és erőfeszítésének, aki 1949-től mintegy 20 éven át vezette a Miklós téri intézetet.

Ezen időszak alatt az iskola lényegében az ország vezető gyógypedagógiai oktató-nevelő tanintézete és diákotthona lett. Az 1960-as évek legvégén az iskola a Fővárosi Tanács fennhatósága alá került, amelynek egyaránt voltak pozitív és negatív következményei. Ismét bővíteni tudták az iskolát, illetve a legfontosabb, hogy nem vált az óbudai szanálások áldozatává. Azonban az 1970-es években színvonal csökkenés is tapasztalható volt, a tanulói létszám meghaladta a 100 főt (nagy részük állami gondozott). Ez a visszaesés csak átmeneti állapot volt, hiszen a következő évtizedtől ismét egy tudatos, magas kvalitású szakmai úton jár az intézmény, ahol folyamatosak a fejlesztések (intézményi és oktatási területen egyaránt), fókuszba állítva a differenciált, egyénre szabott pedagógiai foglalkozásokat. Napjainkban a Miklós téri intézet, mai nevén Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon durván 150 rászoruló tanulónak, diáknak ad lehetőséget a megfelelő szintű oktatásra. 

A komoly múlttal bíró Miklós téri iskola mellett több hasonló jellegű képzési intézet működik a III. kerületben, amelyek szintén – törvényi előírás és meghatározás szerint – egységes gyógypedagógiai módszertani intézményként (EGYMI) működnek. A többi iskola is szép és tartalmas képzési, valamint oktatási múltra tekinthet vissza, illetve mindegyik rendelkezik valamilyen speciális szakterülettel a fogyatékkal élők tanítása és fejlesztése vonatkozásában. Két intézmény – a Csillaghegyi és a Szellő utcai iskola – esetében közös a múlt is, hiszen eredetileg a Raktár utcai Elemi Iskolában (1955-től Zrínyi Ilona Általános Iskola) működő kisegítő, vagy kis létszámú osztály-iskola volt az otthonuk. A hajdani óbudai református temető területén felépült Raktár utcai Községi Elemi Iskola háromemeletes, tekintélyt parancsoló épületében 1912-ben indult meg a tanítás, közvetlenül a Miklós téri iskola szomszédságában. Már az induláskor igény volt arra, hogy ebben az új intézményben is alakítsanak ki és működtessenek egy ún. kis létszámú osztályt, ahová a speciális képzést igénylő tanköteles gyermekek járhattak. Ez volt az alapja a II. világháború után itt működő Óbudai 1. sz. Kisegítő Iskolának. A Raktár utcai iskola legendás igazgatója, Willinger József volt az a személy, aki kiemelt figyelmet fordított az intézményben működő gyógypedagógiai képzésre. Ő volt az, aki lényegében befogadta a halmozottan fogyatékos tanulókat is, de az ódon épület lehetőségei és mérete, valamint kialakítása szükségessé tette a keretek kibővítését. Az igazgató közbenjárására a halmozottan fogyatékos gyermekek és a velük foglalkozó szakpedagógusok Csillaghegyre költözhettek, az egykori Tiszti Kaszinó épületébe, amely a Ráby Mátyás utcában állt. Itt jött létre 1973-ban a III. Kerületi Csillagház Gyógypedagógiai Általános Iskola.

A csillaghegyi intézményben magas szinten foglalkoznak halmozottan fogyatékos gyermekekkel. Az intézmény 1994-ben egy új, modern épületbe költözött, ahol megfelelő körülmények között zajlik az oktatás.

A pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy speciális foglalkozásokat, illetve tantárgyakat alkalmazzanak, amelyek jobban segíthetik a tanulókat a fejlődésben. Az ilyen jellegű fejlesztőpedagógiai foglalkozásokon különböző művészeti ágak eszközeit vonják be a képzésbe, illetve informatikai oktatás, mozgás- és munkaterápia, valamint kutyaterápiás foglalkozások is zajlanak. A különböző gyógypedagógia módszerek komplex, kiegészítő használatával – pl. a logopédia és beszédtechnika területén a mozgásterápiát is bevonják a fejlesztésbe – jelentős eredményeket értek el a gyerekek a pedagógusok segítségével.

A Szellő utcában működő intézmény – pontos nevén: Budapest III. Kerületi Óvoda, Általános Iskola, EGYMI – 1974-ben kezdte meg önálló tevékenységét. A speciálisan kialakított új iskolaépület az óbudai panelépítkezések első szakaszában épült, belesimulva környezetébe. Ebben az intézményben is több, eltérő fokú fogyatékos gyermek ellátása, oktatása folyik, főleg enyhén és közepes szinten értelmi fogyatékos gyermekek tanítását végzi a gyógypedagógusi kar. A megnövekedett igények miatt az 1990-es évek első felétől már autizmus spektrumzavarral élő gyermekek fejlesztésével, tanításával is foglalkozik az intézmény, amely 2004-től mint egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény működik. Az évek során fokozatosan bővültek az oktatási és képzési lehetőségek, módszerek. Ennek eredményeként napjainkban a sajátos nevelési igényű óvoda mellett 11 osztályban folyik képzés az iskolában.

A San Marco utcában működő Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Szakiskola, EGYMI, Diákotthon és Gyermekotthon a Frim Jakab-féle első Magyar Gyógypedagógiai Intézmény jogutódjának tekinti magát. A nagyjából 200 gyermek képzése és fejlesztése 12 évfolyamon történik, bár, ha egészen pontosak akarunk lenni, a csecsemőkortól 23 éves korig gondoskodik az intézet a gyerekek tanításáról. Az intézmény 2008-ban költözött a hosszú egészségügyi múlttal rendelkező épületbe – korábban több telephelyen működött, így a Csalogány, a Hattyú és a Reguly Antal utcában is –, amelyet azóta kibővítettek, így közel 8 ezer m2 áll rendelkezésre a tanulók képzésére, ellátására és kollégiumi elhelyezésére. A részben mozgáskorlátozott tanulók mellett főleg középsúlyos értelmi fogyatékos, illetve Down-szindrómás gyermekekkel foglalkoznak az iskolában. Fontos szerep jut a kiscsoportos vagy akár az egyéni képzésnek, illetve itt is alkalmazzák a komplex érzékelésen alapuló foglalkozásokat. Az intézmény híres az itt tanulók sportteljesítményeiről, amely egy kiemelt formája és területe a képzésnek, ennek megfelelően az iskolának saját uszodája is van. A művészeti képzés figyelemre méltó példája az iskola nagysikerű énekkara. A korai gyógypedagógiai hagyományokat folytatva itt is zajlik kézműves foglalkozás, a tanulók különböző szakmákat tanulhatnak meg (pl.: szövés-fonás, háztartásvezetés, gyertyaöntés, asztalos munkák, tűzzománcozás, szőnyegszövés), amelyek nélkülözhetetlen segítséget jelentenek a társadalomba való beilleszkedéshez és az önálló élethez. 

Egy rövid, összefoglaló írás semmilyen módon és mértékben nem tudja visszaadni azt a sokszor emberfeletti és küzdelmes, mégis talán a legemberibb és legfelemelőbb munkát, amelyet a valamely fogyatékkal élők és a velük foglalkozó szülők, pedagógusok végeznek nap mint nap.

Ez a munka teljes életet igényel. Mégis, egy ilyen írás ráirányíthatja figyelmünket arra a már kiveszőben lévő humánus magatartásra, amely a rászoruló embertársaink iránt elvárható lenne. Ez elsősorban a hatékony, szeretetteli tenni akarásban, a gyerekek tanításának és fejlesztésüknek az elősegítésében kell, hogy megmutatkozzon. Ebben élen járnak az óbudai gyógypedagógiai intézmények. Az ókori bölcs, Cicero gondolatai szerint: „Minden emberen segítsünk, ne nézzük, kicsoda, elég az az egy ok, hogy ember”.

A kis dolgok és nagy változások

Abba pedig, hogy milyen infrastruktúra szükséges ahhoz, hogy a világ legtermészetesebb módján végezzük a dolgunkat, ösztönös mozdulattal öblítsünk és legfeljebb a csempe színét kelljen kitalálni, valószínűleg a kevésnél is kevesebben gondolnak. A Kiscelli Múzeum hiánypótló kiállítása ugyanakkor valószínűleg egy életre megváltoztatja a csatornázásról és ürítésről kialakított képünket, amennyiben van egyáltalán ilyenünk. A tudásba – amire látszólag nincs feltétlen szükségünk az életében, de nemhogy nem árt, de kifejezetten hasznos – Molnár Álmos és Perényi Roland, a Kloáka, kanális, klozet című kiállítás kurátorai vezettek be minket.

A kiállítás egyébként megnyugtatóan szórakoztató és nem kizárólag a csatornarendszerek kialakításáról és működtetéséről szól, így nyugodtan vihetjük a kicsiket is, bőven talál benne érdekességeket felnőtt és gyerek is, lehet szelfizni piszoárral, fújolni a régi rómaiak székelési szokásain, még Cseh Tamás, Buñuel és a Hídember is bőven megfér a Kiscelli kazamatára, esetleg éppen csatornarendszerre hajazó, régen kvázi óvóhelyként szolgáló pincéjében. Másfél óra és megváltozik az életünk, jobban tiszteljük a köztisztaságot, és adott esetben fennen hirdetjük a reformkor találmányát, amivel a sokáig tartó, végtermékek által terjesztett járványokat szüntették meg – sajnos nem egy életre, de mégis megnyugtatóan. Éljen a vízöblítéses vécé, a kellemes biztosság, hogy legalább az ürítés gondjaival nem kell törődnünk, maximum az ehhez kapcsolódó betegségekkel kell megküzdenünk.

Meglepő módon a modern vízhasználat – klotyó és csapvíz – nem is olyan régi vívmány. Ennek hiányára a szerencsésebb országokban élők – például mi  – nem is emlékszünk, de a pandémia világában nem árt felidézni, hogy a nagy járványok egy része éppen a rendszer hiányából adódott. Budapest például a XX. század elejére érte el azt az állapotot, amelyben a föld alatti hálózatok egészítik ki – és teszik működőképessé – a folyóvíz-ellátást és a szennyvíz elvezetését a lakásokban: ezek nélkül szinte biztosan és gyakrabban számíthatnánk a mostanihoz hasonló, fertőző járványokra.

A kiállítást összefoglalni szinte lehetetlen, ezért kedvcsinálóként inkább furcsa és meglepő részleteket szedtünk össze, hogy a lehető legtöbb emberben felkeltsük a leküzdhetetlen vágyat a téma megismerésére, látogatásra a Kiscellibe és arra, hogy hozzánk hasonlóan hálával tekintsen az eddig teljesen természetesnek vett mindennapi kis- és nagydolog végzésének zökkenőmentes folyamatára.

Mit adtak nekünk a rómaiak? 

Sokaknak ismerős lehet a Brian élete című film egyik kultikus jelenete, amelyben a jeruzsálemi „Júdea Népe Front“ – amely nem összekeverendő a Júdeai Népfronttal, ugye – arról vitatkozik, hogy a megszálló rómaiak adtak-e nekik bármit.

A szürreálisan vicces beszélgetésben elsőként a vízvezetéket és a csatornázást említik, nem véletlenül, mivel a rómaiak rendelkeztek olyan műszaki tudással, hogy csatornahálózatot tudjanak építeni. 

A kiállítás első termében éppen ezt a vitát hallhatjuk a hangszóróból három nyelven, miközben elszörnyülködhetünk a nyilvános latrinán, amelynek érdekessége, hogy egymás mellett ülve, beszélgetve végezték a dolgukat. Ráadásul „vécépapírként“ egy közös tengeri szivacsot használtak, amit egy ecetes vízben áztattak a két használat között. 

Sötét középkor és a trágyagróf 

A sötét középkor elnevezés valójában a középkor elejéhez köthető, ráadásul az írott források hiányára utal. Ekkor már a kolostorokban, várakban használták a rómaiak által kiépített vízvezetékrendszert, sőt, fejlesztették őket. Tény, hogy a városokban a szenny nagy része nem kizárólag a pöcegödrökbe, hanem sokszor az utcára is került, de a nagyobb településeken – így például Budán is – voltak erre szakosodott városi alkalmazottak, akiknek az volt a feladata, hogy a produktumot összeszedjék és a városfalon kívül egy gödörbe elássák.

A nem túl gusztusos munkát végző személynek neve is volt, a takarítókat – német tükörfordításban – trágyagrófnak nevezték.

Női elegancia és az ürítés

Az ürítés problematikájának kezelése sokáig férfiközpontú volt, pedig a XVIII-XIX. századi hatalmas ruhák érthető módon megnehezítették a nők dolgát. Erre találták ki a szószostálra emlékeztető bourdaloue-t, amelyet a szoknyarétegek alá szuszakolva használhattak a hölgyek kisdolguk elvégzésére. Nem csodálkoznánk, ha ennek szükségességét – természetesen kicsit továbbfejlesztett formában – ma is örömmel üdvözölné a női nem. 

Az éjjeliszekrény eredete

A csatornahálózat hiányában a lakás berendezéséhez passzoló árnyékszékeket használtak. A gondos megmunkálás legfőbb oka, hogy nem létezett elkerített rész a dolgok végzéséhez és a tisztálkodáshoz. Az éjjeli szekrény például éppen azért jött létre, hogy az éjjeli edényt abban tárolják, így a szagokat is elzárták valamelyest.

A múzeum több különböző – lássuk be – szebbnél szebb tárgyat mutat be ezekből, de nem kaptunk kedvet ahhoz, hogy egy mobil bilivel egészítsük ki lakásunk enteriőrjét.

Lipótváros és Óbuda

A XIX-XX. században véghez menő urbanizációs folyamat tette végképp szükségessé az elavult csatornarendszerek felújítását és újragondolását, ugyanis Pest-Budán már a barokk korban is voltak csatornák. Ezek viszont a városok lakosságszámának kiugró emelkedésével kevésnek bizonyultak. Lipótváros kiépülése okán – na jó, a külvárosok, például Óbuda is növekedtek, de Lipótváros gyakorlatilag ekkor született – például egyre nagyobb területen vált szükségessé a hálózat bővítése. A nagy árvizek járványveszéllyel jártak, hiszen a felgyűlt produktumot is elterítették  – rámutattak a városi csatornarendszer átgondolásának szükségességére. 

Bunuel 

A rajongók bizonyosan egyetértenek vele, hogy Luis Buñuel volt a szürrealista film egyik atyja. A szabadság fantomja című filmjében a vécézést is a megszokottól teljesen eltérően mutatja, gyakorlatilag fordít egyet az étkezés-ürítés elfogadott helyzetén.

A kiállításon is megnézhető egyik jelenetben ugyanis a társasági élet az asztal körül zajlik ugyan, de a vendégek és a házigazdák is egy-egy fajanszra ülnek le beszélgetni és az étkezésről kifejezetten illetlenség beszélni.

Akire rájön a „szükség“, külön zárt helyiségben ehet, amely előtt előfordulhat az a mindannyiunk számára ismerős helyzet, hogy valaki elfoglalja, így várnunk kell a sorunkra.  

Ne csak a klotyóról szóljunk!

A világháborúk előtti időszakban sokáig nehézséget okozott, hogy a kádba eresztett víz hőmérséklete megfelelő legyen a tisztálkodáshoz. Sokáig ezt egy, a kád alá beépített fűtőrendszerrel is megpróbálták megoldani. Az „ördög fürdőkádjában“ azonban sajnos megvolt az esély arra, hogy a túl forró vízben komoly sérüléseket szerezzenek a fürdőzők. Örüljünk tehát, hogy ma már valószínűleg nem fogunk megfőni, ha megmártózunk a kádban.

A kiállításon természetesen a fentiek mellett őrült sok információval lehetünk gazdagabbak a csatornarendszerekről, fajanszokról, közvécékről, a klozethez köthető irodalomi és művészeti alkotásokról és a székelési lehetőségek fejlődéséről.

Azoknak is jó hírünk van, akik lemaradnak róla, mivel információnk szerint egy könyv kiadását is tervezik a témában, amelyben meggyőződésünk szerint mindenki talál további érdekességeket.

Talán nem akadnak fent sokan a szerkesztőség azon javaslatán, miszerint érdemes akár a mobilok nyomkodása helyett visszatérni a régimódi „trónoláshoz“, amelyhez, a már régimódinak számító módszerrel, újságokat és könyveket halmozhatunk fel a mellékhelyiségben. Hiszen mi lenne annál autentikusabb, mint egy, a klotyóról, kloákáról és kanálisról szóló könyvet forgatni kényszerű magányunkban?

MUSTRA

TOP 5

Február 18, Péntek – 19:00 3KÓBUDA Kutyaélet-Színház
Kafka gondolkodó emberi lényként ábrázolja szereplőjét, aki a társadalomban való helyét keresi. Az élet értelmét, alapkérdéseit kutatja gyermeki szenvedéllyel, azonban minél több tudásra tesz szert, annál távolabb kerül társaitól. Saját önmegvalósítása rögös útján halad, miközben szabadságra, és visszaigazolásokra vágyik. Az előadás során a kutya szemszögén keresztül zarándokolunk végig életének fontosabb állomásain.

Február 18, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Szirtes Edina Mókus looper estje – Vers, Zene, Szeretet
Szirtes Edina műsorában megzenésített verseket, (Nagy László, Radnóti Miklós, Szép Ernő, Müller Péter, József Attila, Pilinszky János) és sok improvizációt várhat az Esernyősbe ellátogató érdeklődő.

Február 21, Hétfő – 20:00 ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR/MÜPA Müller Péter Sziámi 70
Müller Péter Sziámi, a magyar popzene történetének emblematikus figurája, az URH, a Kontroll Csoport és a különböző névváltozatokkal és felállásokban működő Sziámi zenekarok frontembere hetvenéves. Ebből a jubileumi alkalomból jelenlegi formációja, a Müller Péter Sziámi AndFriends az Óbudai Danubia Zenekarral kiegészülve, valamint egykori zenésztársakkal és más jeles vendégekkel színesítve adja elő a zenész népszerű régi slágereit és egészen friss szerzeményeket úgy, ahogyan azok még sohasem szólaltak meg.

Február 22, Kedd – 18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Ön az űrben él
Az ember létezése számára alkalmas anyag fejlődéséről és feltételek kialakulásáról, továbbá az űrkutatási vizsgálati módszerekről, technológiákról lesz szó Vizi Pál Gábor űrkutató szórakoztatóan tudományos előadásában.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Február 23, Szerda – 18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
Beszélgetések a kávé szerelmeseivel. A hónap témája: A presszók világa
A beszélgetést vezeti Kiss Imre, az MKVM korábbi igazgatója.

Heti Bontás:

Február 18, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:00 KASSÁK MÚZEUM GRAFIKA WORKSHOP: KÖNYVKÖTÉSZET
19:00 3KÓBUDA Kutyaélet-Színház
19:00 ESERNYŐS Szirtes Edina Mókus looper estje – Vers, Zene, Szeretet

Február 19, Szombat:
8:00 RÓMAI Karnevál a Rómain – Fánkparádé és verklimuzsika!
10:30  GOLDBERGER MÚZEUM Légy te is kékfestő inas! — Ingyenes családi délelőtt a Goldberger Textilipari Gyűjteményben
11:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések az ÉLETÚT ÉS ALKOTÁS – GÁBOR BÉLA, KIRAKAT és KIÁLLÍTÁS a kezdetektől kiállításban
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Télűző szörnyecskék játékkészítő varró workshop kicsiknek és nagyoknak
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Szeress, ha bírsz!
19:30 DANUBIA Britten/Strauss

Február 20, Vasárnap:
11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy kis furfang
11:00 MÜPA Matematika a zenében: Mozart kockajátéka
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos görög táncház

Február 21, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Mentális önvédelem a buddhista lélektan alapján
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
20:00 DANUBIA/MÜPA Müller Péter Sziámi 70

Február 22, Kedd:
15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy diplomata visszaemlékezései
18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Ön az űrben él
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub

Február 23, Szerda:
18:00 BEM MOZI Arcélek, útszélek – Bem Mozi
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Életünk-egészségünk előadássorozat – “Küzdőtér”
18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
19:00 P.I.M. Nemes Nagy Ágnes 100 – “Viszonylagos öröklét” #2

Február 24, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM Magyar emigránsok a Szovjetunióban
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
19:00 MU SZÍNHÁZ Makra Viktória: Héttörpe
20:00 GÓLYA Csángálló@Gólya

 

MUSTRA

TOP 5

Február 11, Péntek-18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Szupervízió – Horváth Dániel festőművész – művészpedagógus kiállítása
A kiállítás, mint csoportos tárlat célja egyrészt, hogy Horváth Dániel művészetét ezúttal az oktatói pálya aspektusán keresztül mutassa be, másrészt hogy dialógust teremtsen a mester és egykori tanítványai – mára már sokkal inkább kollégái – között. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy a meghívott alkotók munkái hogyan reflektálnak egykori mesterük művészetére, megtapasztalható-e valamilyen közös szemléletmód a kiállító művészek között.

Február 12, Szombat-8:00 RÓMAI Februári csodás piacozás a Rómain, lángossal és sült kolbásszal
Szombaton a Római parti csodás piac tárja a kapuit és szeretettel vár minden éhes szájat, piacozni imádót, üres kosarakkal andalgókat, kézműves kincseket vadászókat, nézelődőt.

Február 13, Vasárnap-15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Szabó T. Anna és Balla Gergő
Krúdy Irodalmi Szalon
Könyvek, írók, költők, zenészek. Irodalmi találkozások, beszélgetések Vecsei H. Miklóssal és vendégeivel.
Beszélgetőpartner: Szabó T. Anna költő, műfordító.

Február 16, Szerda-19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat: Iránytű
Az Esernyős szervezésében a Pepita Playback társulat a nézők saját történeteit hozzák életre a színpadon. 

Február 17, Csütörtök-18:30 BEM MOZI Az ötödik pecsét / The Fifth Seal
1944. A kiskocsmában a törzsvendégek mindennapos dolgokról beszélgetnek. A borjúszegy elkészítésének módjáról, az ismerősökről, meg arról, hogyha módjuk lenne haláluk után feltámadni, a gazdag zsarnok vagy a szerencsétlen, de tisztességes rabszolga sorsát választanák-e. Nem is sejtik, hogy a felvetett elméleti kérdésre másnap már a nyilasok kínzókamráiban – a gyakorlatban, tetteikkel kell felelniük. (színes, magyar film, 107’, 1976)

 

Heti Bontás:

Február 11, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:00 KASSÁK MÚZEUM GRAFIKA WORKSHOP: KÖNYVKÖTÉSZET
17:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Füves Kata előadása – Az egészség tél végi óvása a természet erejével
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Szupervízió – Horváth Dániel festőművész – művészpedagógus kiállítása

Február 12, Szombat:
8:00 RÓMAI Februári csodás piacozás a Rómain, lángossal és sült kolbásszal
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Forró ital a forrongó lelkeknek avagy szórakozás a Pilvaxban
11:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Szombati meseszínház – Az elvarázsolt egérkisasszony
15:00 KISCELLI MÚZEUM Kurátori Tárlatvezetés // SHOW ÉS BUSINESS PEST- BUDÁN
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Fóka és pingvin készítő varró foglalkozás gyerekeknek, felnőtteknek
16:00 3KÓBUDA Hangszersimogató klub
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő

Február 13, Vasárnap:
9:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ VARRD MEG A PÁROD! – Valentin napi meglepetés – Mit szólnál egy egyedi selfie-babához?
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Farsangi alkotónap
15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Szabó T. Anna és Balla Gergő
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos görög táncház

Február 14, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Önérvényesítés – hogyan legyünk asszertívak?
19:00 NEMZETI GALÉRIA Szín és szenvedély – Online kurátori tárlatvezetés
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est

Február 15, Kedd:
19:00 B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR MÁSNAP – Cseh-Csengey / Beck-Szűcs 1986 / 2021
20:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT Henri Gonzo • Magyar Melankólikus Est / Turbina
20:00 NYITOTT MŰHELY Závada Péter/Márkos Albert/Bartokos Botond/Miklós Szilveszter: Words & Music 10

Február 16, Szerda:
12:30 A38 Én vagyok Te – KosziJanka, Felső Tízezer, BAAB
17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Alkotóka-mesemóka
17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Ugray György, a polihisztor szobrászművész – Ingyenes előadás
19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat: Iránytű
20:00 A38 hiperkarma Valentin-napi koncert A38 Hajó (ráadás)

Február 17, Csütörtök:
18:00 LÉLEKBEN OTTHON ALAPÍTVÁNY Párhuzamos valóságok – Borderline személyiségzavarban szenvedő egyén és környezete kihívásai
18:30 BEM MOZI Az ötödik pecsét / The Fifth Seal
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Szupernóva

 

MUSTRA

TOP 5

Február 4, Péntek – 17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Egészséges, élő kertek vegyszermentesen
Hogyan tartsunk fenn vegyszermentesen élő, egészséges kiskertet, ami az egészségünket szolgálja, és ahol a növények, az állatok és mi is jól érezzük magunkat? Milyen növénytársítások alkalmazhatóak eredményesen a talaj egészsége, a növények jólléte, a termés fokozása, a betegségek megelőzése érdekében?

Február 4, Péntek – 18:00 3KÓBUDA Lelki fröccs – Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Kepes András 2020 novemberében megjelent könyvéről beszél.
Megfogalmazása szerint, amikor egy bizonyos probléma foglalkoztatja, arról könyvet ír. Így történt ez most is. Választ adni, arra, vajon lehetünk-e boldogok egy átalakuló és ellentmondásos világban? Csak a leegyszerűsítő magyarázatokban hiszünk, vagy képesek vagyunk – akár a kétellyel is megbarátkozva – kritikusan szemlélni önmagunkat és a jövőnket?

Február 6, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Kurátori tárlatvezetés Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában párbeszédben az alkotóval
A tárletvezetés alkalmával az ATLAS kiállítás kurátorai, Róka Enikő és Mucsi Emese beszélgetnek Gerhes Gábor képzőművésszel bevonva a kérdezz-felelekbe a jelenlévő látogatókat is.
Mit kezdjünk a tudományos megismerés klasszikus eszközeivel egy olyan korszakban, amikor a tények egyre kevésbé hatnak a közgondolkodásra, miközben az érzelmeket megmozgató, személyes hitre épülő érvek egyre inkább teret nyernek?

Február 9, Szerda – 8:00 MKVMÚZEUM DEMÓ 5 – Híres magyarok 2. – digitális múzeumpedagógiai nap a 3-12. évfolyam számára
A DEMÓ 5 Nap magyarországi és határon túli múzeumok közreműködésével, ’Híres magyarok’ tematika mentén mutatja be a közoktatásban részt vevő diákok számára a magyar történelemben jelentős szerepet játszó személyiségeket, egyúttal alkalmat kínálva a magyar kulturális, történelmi, művészeti és tudományos értékek megismertetésére, bemutatására, elemzésére.

Február 10, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet – esti beszélgetőkör – Téma: a kockázatvállalás Robert Capa fotográfiáin keresztül
Személyiségünk egyik meghatározó vonása, hogy mennyire vagyunk elővigyázatosak, illetve kockázatvállalók.
Az óvatosság hasznos, de ahhoz, hogy valami új dologba kezdjünk, óhatatlanul szükség van némi merészségre. Előremeneküljünk vagy biztonságra törekedjünk inkább?

Heti Bontás:

Február 4, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Egészséges, élő kertek vegyszermentesen
18:00 MKVMÚZEUM Krúdy asztalánál Káli Ildikó borszakértővel REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT
18:00 3KÓBUDA Lelki fröccs – Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
19:00 DANUBIA Férfi

Február 5, Szombat:
8:00 RÓMAI Hello Február – Hóköszöntő piacozás és lángosparti a Rómain!
10:30 DANUBIA Nem klasszikus mesezenék
15:00 ESERNYŐS EGY ASZTALNÁL JÁTSZUNK – Társasjátékos délutánok a Mit Játsszunk? Vlog csapatával
18:00 3KÓBUDA Zih Kata – Ritter Antal: néző.
19:00 GÓLYA Captain Average lemezbemutató / Hexa / Gulu Gulu – Gólya
23:00 DÜRER KERT Deepfields @ Dürer

Február 6, Vasárnap:
15:00 KISCELLI MÚZEUM Kurátori tárlatvezetés Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában párbeszédben az alkotóval
17:00 BEM MOZI Forrest Gump
18:00 MANYI KULTURÁLIS MŰHELY My place – kiállítás

Február 7, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Az időhöz való viszonyulásunk hatása a mentális egészségünkre
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
20:00 TELEP J Dilla tribute by PS2 (hari_drama) @TELEP
20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB East Gipsy Band – Magyar Népdalok

Február 8, Kedd:
18:00 MOOK Sound of Movement
19:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT CigányKeddV – Romengo / Turbina
19:30 MÜPA Wayne Marshall orgonaestje
20:00 TRAFÓ Sándor Júlia – Nagy Péter István: Éhség

Február 9, Szerda:
8:00 MKVMÚZEUM DEMÓ 5 – Híres magyarok 2. – digitális múzeumpedagógiai nap a 3-12. évfolyam számára
18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon • Kelet-Timor
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Életünk-egészségünk előadássorozat – “Küzdőtér”

Február 10, Csütörtök:
18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet – esti beszélgetőkör – Téma: a kockázatvállalás Robert Capa fotográfiáin keresztül
18:00 KASSÁK MÚZEUM KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS
19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub
20:01 BEM MOZI 2001: Űrodüsszeia / 2001: A Space Odyssey

 

A könyvőrző

Mesélj az óbudai kötődésedről!

Anyai dédnagyszüleim révén került a családunk Rómaifürdőre a ’20-as években, amikor ez a terület még nyaralóövezet jellegű, mikroközösségek meghatározta hely volt, Budapest határán. Dédnagyapám Arad mellett, Ménesen igazgatott egy vincellériskolát, a trianoni döntés után pedig nem volt maradásuk a Partiumban. A családom több generáción keresztül élt itt, én is ide születtem. Hetven év alatt csak kétszer költözött a család, végig egy 400 méteres körön belül maradva. Azóta már Újlakon élnek a szüleim, de most is sokat járok vissza a Rómaira evezni, kikapcsolódni.

Hogyan lettél könyvkötő és könyvrestaurátor? 

Festményrestaurátornak készültem, de mivel elég nehéz bekerülni, és elsőre nem vettek fel, azt gondoltam, a következő felvételiig tanulok valamit, így érettségi után elvégeztem egy másfél éves képzést. Ez persze csak a kezdet volt. Mindig is a manuális és művészeti tevékenységek érdekeltek. Ebben közrejátszott a családi minta is:

édesapám a szentendrei Skanzenben dolgozott tárgyrestaurátorként, édesanyám pedig könyvtáros, akadémiai, később egyetemi szakkönyvtárvezető volt.

A szakma elméleti tudását egyetemi tanulmányaim alatt és Európa különböző pontjain, szakmai workshopokon, valamint a szakirodalomból sajátítottam el, gyakorlati részét különböző munkahelyeken, mesterektől és külföldön tanultam meg. Restauráltam a Nemzeti Múzeumban, a gyakorlatom egy részét a Budapesti Történeti Múzeumban végeztem. Dolgoztam Oxfordban, Londonban, Barcelonában, legutóbb pedig a Rabbiképző könyvtárában. Nálam a restaurálás és a könyvkötés párhuzamosan fut, mindkét területen vannak megrendeléseim. 

A könyvkötő és a könyvrestaurátor az két teljesen különböző szakma, vagy aki az egyiket csinálja, a másikhoz is ért? 

Nem szükségszerűen. Inkább azt mondanám, hogy aki könyvrestaurálással foglalkozik, annak a könyvkötés területén is megfelelő szintű mesterségbeli tudásra van szükségre. Régebben egymásra épülő képzési rendszerben tanították ezt a két szakmát. A technikatörténeti és természettudományos ismeretek egy restaurátor számára elengedhetetlenek, míg a könyvkötéshez nem feltétlenül szükséges ez a tudás, ugyanakkor a stiláris és anyagismereti érzékenységhez könyvkötőként is hozzájárulnak az ilyen irányú ismeretek. 

A könyvkötés és restaurálás területén hozott újításokat a 21. század? 

A könyvkötésen belül külön ágat képvisel a kézi és a gépi könyvkötés. A kézi könyvkötésben megmaradtak a régi módszerek. Pont ma meséltem valakinek, hogy van egy Ständebuch című, társadalom- és művelődéstörténetileg is jelentős forrásértékű német nyelvű könyv az 1500-as évekből, ami az akkori egyházi és világi hivatásokat, mesterségeket mutatja be, a pápától a hordókészítőn át az udvari bolondig hierarchikus sorrendben, fametszetes illusztrációkon, rövid versikéken keresztül. Annak ellenére, hogy ennek a könyvnek a születésekor a könyvnyomtatás vívmánya még száz éves sem volt, az összes ehhez kapcsolódó szakma papírmerítő, betűmetsző, nyomdász, könyvkötő az első tizenöt polgári foglalkozás között kapott helyet. Ami jól mutatja a nyomtatott szó össztársadalmi jelentőségét: a digitális forradalommal felérő művelődéstörténeti változás volt. És azon a fametszeten a műhelyben ábrázolt szerszámok: pont olyanokkal dolgozunk ma is. Nagyon fontos a hagyományos mesterség megőrzése. Magyarországon ez csak részben érzékelhető, mert a háborúk és a kommunizmus miatt a mesterségbeli tudás, eszköztár és presztízs leértékelődött. De olyan országokban, ahol ez a hagyomány megmaradt, mint például Anglia, Franciaország, Németország vagy Olaszország, ez hatványozottan érzékelhető. Én Angliában éltem, ezért erről tudok mesélni:

míg itthon a könyvkötés hallatán a szakdolgozat bekötésére vagy szakácskönyvek javítására asszociálnak az emberek, addig ott máig élő hagyománya van az ún. “fine binding”-nak, vagyis a művészi igénnyel, minőségi anyagokból megalkotott könyvek elkészítésének.

Sőt, két olyan szakmai szervezet is létezik, amelyik rendszeresen hirdet meg többkategóriás, bibliofil szakmai megmérettetést. A restaurálás terén vannak 21. századi újítások is, főleg a vizsgálati módszerek területén.

Milyen minőségi, organikus anyagokkal dolgoztok a művészi igényű könyvkötésnél? 

Az egyik leghagyományosabb borítóanyag a bőr. A bőr előállításának módszere ősi mesterség. Ahhoz, hogy az állatról lenyúzott bőr ne is száradjon meg, de ne is rohadjon szét, tartósítani kell az anyagot. A leghatékonyabban ezt kémiai módszerekkel, tehát vegyi úton lehet megtenni. Egészen a 19. századig növényi cserzéssel érték el, amit a nagyközönség talán a Parfüm című regényből és filmből ismerhet. Ez egy nagyon hosszadalmas, büdös műveletsor volt, ami több évig is eltarthatott. Azok, akik ezt csinálták, a bőrcserző vargák, a társadalom által lenézett réteghez tartoztak, alantasnak tartották az általuk végzett munkát. Budapesten a Tabán volt az a városrész, ahol ezeket a műveleteket végezték, maga a szó is erre vezethető vissza, mert az oszmán-török Debágháné szó is tímárházat, vagy valami hasonlót jelent. A Tabán azért épült úgymond a külvárosba, délre a központtól, mert így az ezzel járó vegyi anyagokat be tudták engedni a Dunába. A növényi cserzés évezredeken keresztül volt a tartósítás módja, de egy idő után a lassúsága és a bonyolultsága, illetve a megnövekedett bőrigény mellett nem volt tartható, ezért kezdtek el ásványi anyagokat használni, például krómot, aminek következtében a bőr kevésbé lett formatartó.

Hogyan alkalmazzátok ma ezeket a módszereket?

Ha hiányokat kell kiegészíteni, akkor a szakszerű restaurálásnak fontos szempontja, hogy milyen színre festhető az az anyag, hogy formatartó-e, hogy jól tömöríthető-e, és ezek a tulajdonságok akkor adottak, ha növényi cserzésű bőrt használunk. A felületét tekintve is sokkal szebb a növényi cserzésű bőr. Ezen belül is vannak kategóriák.

A csúcskategória egy úgynevezett oázis kecskebőr; szép a felülete, nagyon jól lehet vele dolgozni és természetesen jó drága, egy négyzetméter akár negyvenezer forint is lehet.

A bőr szintetikus módszerekkel nem utánozható anyag, számtalan utánozhatatlan tulajdonsága van, vízálló, de ugyanakkor légáteresztő, szellőzőképes, tömöríthető, szép a felülete, formatartó. 

Mesélnél egy kicsit az íráshordozókról is? 

Amikor workshopokat tartok, ezt egy tágabb megközelítésben szoktam tárgyalni. Végigvesszük, hogy milyen íráshordozók léteztek a történelem során. Először is léteztek agyagtáblák, háncsokra írt szövegek. Később, a komolyabb könyvtárak, ismertebb irodalmi szövegek létrejötte ahhoz köthető, hogy feltalálták a papiruszt.

Mi a legrégebbi könyv, a Biblia? 

A Bibliánál vannak régebbi szövegleletek is, ám az kétségtelen, hogy tipológiailag a mai könyv fogalmának ívfüzetekből álló, keménytáblával ellátott könyvtest megfelelő forma első változatai, a kopt kódexek bibliai szövegeket tartalmaztak. Azon túl, hogy az újszövetségi szövegek papirusz és pergamen tekercseken is terjedtek, a klasszikus könyvformátum IV. századtól felívelő népszerűsége összefügg a kereszténység elterjedésével. Egyébként a keresztények által leírt és másolt bibliai szövegek, még ha sokszor töredékesen is, de a másolatok nagy száma miatt nagyobb arányban maradtak fenn az Ókor egyéb klasszikus szövegeihez képest, amelyeket leginkább már csak középkori másolatokból ismerünk. Tudomásom szerint az egyik legrégebbi, a teljes Újszövetséget tartalmazó kódex az ú.n. Codex Sinaiticus, melyet a British Library állandó kiállításán a mai napig meg lehet tekinteni. 

A papirusz és a pergamen két párhuzamosan használt anyag volt? 

A 2. századi Kínában feltalált-kifejlesztett papír több mint ezer évvel később, az 1300-as években jutott csak el Európába. Egészen odáig a papirusz és a pergamen volt a meghatározó, illetve egyedül elérhető. Egyébként össze szokták téveszteni a papiruszt és a pergament. A papirusz egy növényi alapú anyag. Egy sásféle vízinövényt vágtak hosszanti szálakra, és azt tették egymáson keresztbe, aztán ezt kövek között préselték és szárították. A papirusznak rücskösebb a felülete, ami az írásképet is befolyásolta. Nem véletlen, hogy az egyiptomi hieroglifák, az ókori görög, vagy az óhéber szögletesebb írásképű ábécé. Ennek az az oka, hogy a felület nem volt alkalmas arra, hogy apró, lekerekített betűket használjanak. A pergamen elvékonyított, szőrtelenített állati bőrből készült. A hosszú tekercsek úgy jöttek létre, hogy több állatbőrt ragasztottak egymáshoz. A londoni parlamentben az úgynevezett tartós törvényeket egészen a 2010-es évek elejéig előírásszerűen pergamenre írták. Leglábbis kellett, hogy létezzen egy pergamen változat, mert ezt tartósabbnak tekintették, mint a papírt.

A parlamenti könyvtár restaurátor műhelyében dolgozó kolléga mondta, hogy a leghosszabb tekercs körülbelül háromnegyed mérföld hosszú. 

Ebben elég nehéz lehet keresni. Egyébként milyen a restaurátorok közössége? Például hányan vagytok Magyarországon? Van értelme határon belül gondolkodni, vagy inkább nemzetközi ez a közösség? 

A restaurátor szakmán belül a könyvrestaurátor közösség együttműködő, és szakmai alapon elég gyakran összejáró társaság. Két-három havonta vannak szakmai napok. Körülbelül 60-70 ember foglalkozik ezzel Magyarországon. Az utánpótlással lesznek gondok, részben a képzés adta lehetőségek hiányai miatt, részben pedig amiatt, mert a közalkalmazotti életpályamodell nem igazán vonzó, legalábbis nagyon meg kell gondolnia egy fiatalnak, hogy ezt be akarja-e vállalni. Jelenleg csak a Képzőművészeti Egyetemen létezik papírrestaurátor képzés. 

Min dolgozol most?

Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem kézirattárának legrégebbi állományi egységének restaurálásán dolgozunk. Ez egy sok munkaórával járó, nagy projekt.

Korukat tekintve a 16. és a 20. század eleje között keletkeztek ezek a dokumentumok, tehát közel sem egységes állapotú és típusú íráshordozók és íróanyagok helyrehozatala a feladat.

A másik aktuális feladatom a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont gyűjteményéből olyan dokumentumok restaurálása, melyek a vészkorszak áldozatainak személyes tárgyai voltak: akvarell a bori rézbányáról, a buchenwaldi munkatábor barakkjainak lakóiról az egyik fogvatartott által készített lista vagy egy exhumált holttest zsebében talált pergamenre írt Tóra-töredék – tragikus aurájú dokumentumai annak az időszaknak.

Mi lesz a jövője ezeknek a restaurált kéziratoknak? 

A restaurálás célja egyrészt a digitalizálhatóság, másrészt a kutathatóság, harmadrészt pedig a kézbevehetőség. A fő szempont a minimális beavatkozás, és hogy az összes folyamat visszafordítható legyen; mindig az eredeti technikákkal összhangban kell a restaurálási folyamatok során a különböző műveleteket megvalósítani. 

Mondj, kérlek, néhány példát. 

Vannak olyan kéziratok, amelyeknél az íráshordozó valami miatt megrongálódott: elmállott egy része, vagy penészfertőzés miatt meggyengült a lap. Ezt úgy lehet orvosolni, hogy a hiányokat úgynevezett papíröntéssel pótoljuk. Papírpépet, megfelelő színű és vastagságú pépesítet papírrostot öntünk a hiányos felületre. Természetesen ennél bonyolultabb ez a folyamat, de ez a lényege. Van olyan kézirat, aminek a felületét stabilizálni kell. Ezeket fátyolvékonyságú japán papírral erősítjük meg. A japán papír azért alapvető anyaga a restaurálásnak, mert hosszú rostokból épül fel, és ezek a hosszú rostvégek könnyebben hozzádolgozhatóak az eredeti papírfelülethez. A kötések restaurálásánál szintén a mechanikai megerősítés a fő szempont, ezt követi az esztétikai helyreállítás: a retusálás. Ezeket is lehet pótolni megfelelően megszínezett, elvékonyított bőrrel.

Fontos, hogy a restaurátornak nem feladata az, hogy magát a szöveget rekonstruálja, csak a hordozót.

Mit gondolsz, a könyvet mint tárgyat nem fenyegeti a digitalizáció és az e-book olvasók előretörése? 

Nyilván én is sokat olvasok képernyőről, főleg újságcikkeket vagy olyan szövegeket, amik nyomtatott formában nem elérhetőek, de szerintem a könyvélménynek része az, hogy az olvasó megtapinthassa, mint tárgyat is a könyvet. Maga a taktilitás egy kevésbé hangsúlyozott, de fontos eleme az érzékelés élményének és tudvalevő, hogy az ember közérzetének jót tesz a manuális tevékenység. A lapozhatóság miatt amúgy is könnyebben áttekinthető a klasszikus könyv formátum, mint a digitális változat, és a szemnek is pihentetőbb nyomtatott szöveget olvasni. Szóval az e-book olvasónak is van létjogosultsága, csak nem ugyanaz az élmény.

MUSTRA

TOP 5:

 

Január 28, Péntek – 18:00 KASSÁK MÚZEUM CSODÁLATOS TÖRTÉNET?
A kiállítást megnyitja:
Őze Eszter, művészettörténész, a KEMKI tudományos munkatársa
A megnyitó helyszíne:
Kassák Múzeum, Budapest, III. kerület, Fő tér 1. (Zichy -kastély)

A kiállítás a magyar avantgárd két, kevésbé ismert alakja, Újvári Erzsi és Barta Sándor életművén keresztül vizsgálja a művészet és társadalom kapcsolatát, az első világháború kitörésétől a harmincas évek végéig tartó időszakban.

Január 28, Péntek – 18:00 ESERNYŐS Searching for T-Art díjasok 2021 – kiállításmegnyitó
Searching for T-Art díjasok 2021 – kiállításmegnyitó
Drabik Tamás, Őry Annamária, Sinka Péter kiállítása
Helyszín: Esernyős Galéria és Szindbád rendezvényterem
A kiállítást megnyitja: Révész Emese művészettörténész

Január 29, Szombat – 19:30 AKVÁRIUM KLUB Supernem // Budapest – Akvárium
A Supernem a jubileumi évet az Akvárium klubban nyitja e hét Szombaton!

Január 30, Vasárnap – 19:30 DANUBIA Kunst/Der/Fuge
Az egyik legfontosabb zenemű, amit talán nem is előadásra szánt Bach. Egy afféle zenei Biblia. Három fiatal szerző teremti újjá a Danubia zenekar számára, ősbemutató és találkozás: J.S. Bach meets 2020.
A koncerten a művek tételei keverve, egymásba fonódva hangzanak el, melyeknek sorrendjét a zeneszerzők közösen komponálták.

Február 3, Csütörtök – 18:00 KASSÁK MÚZEUM KATALÓGUSBEMUTATÓ | Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái
Besnyő Éva fotográfiái című kiállítás katalógusa a Kassák Múzeum Életmód és társadalmi mozgalmak a modernitásban című sorozatához illeszkedve a modernitás viszonyrendszerében helyezi el Besnyő Éva pályáját. Besnyő Éva egyike a 20. század azon női fotográfusainak, akik a fényképezést nemcsak szakmának, hanem hivatásnak tekintették, egyben a konvencióktól mentes, önálló életút lehetőségét is felismerték benne. Kísérletező látásmódja az avantgárd művészek sorába emelte, függetlenség iránti vágya az új kulturális formák és szerepek megélésére és megmutatására ösztönözte

Heti Bontás:

Január 28, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Farsangi Móka Műhely
18:00 KASSÁK MÚZEUM CSODÁLATOS TÖRTÉNET?
18:00 ESERNYŐS Searching for T-Art díjasok 2021 – kiállításmegnyitó

Január 29, Szombat:
8:00 RÓMAI Január búcsúztató piacozás, lángosozás és sült kolbászozás a Rómain
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Télűző játékok
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány: Kendőlengetős koncert
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ MackóMűhely: varrjunk mackókat!
19:30 AURÓRA Bonerjams Osaka Crack | Auróra
19:30 AKVÁRIUM KLUB Supernem // Budapest – Akvárium

Január 30, Vasárnap:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ RUHAJAVÍTÓ TANFOLYAM
14:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló családi délután
19:30 DANUBIA Kunst/Der/Fuge

Január 31, Hétfő:
0:00 BUDAPEST GALÉRIA Open Call for Hungarian artists – Košice, Slovakia
8:00 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE PSZ Figyelmeztető sztrájk
18:00 TAN KAPUJA Holdújév ünnepség a Tan Kapuján
19:00 BEM MOZI Moszkva tér | English subtitles
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est

Február 1, Kedd:
19:00 BEM MOZI Csinibaba / Dollybirds – 25 éves jubileumi vetítés
19:00 TRAFÓ DOKMA IV. diplomafilm vetítés
19:00 HÁROM HOLLÓ Dollár Papa Gyermekei: KELET

Február 2, Szerda:
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel”képesség megszerzéséről
19:00 BEM MOZI Idétlen időkig / Groundhog Day
20:00 MÜPA Jacob Collier

Február 3, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • február
18:00 KASSÁK MÚZEUM KATALÓGUSBEMUTATÓ | Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben

 

Replika 30

A Replikáról érdemes tudni, hogy egy kritikai hozzáállású, magas szakmai színvonalú, független, tudományos periodika, amelyben társadalomtudományi összefüggésekre igyekszünk ráirányítani a figyelmet új kutatási irányzatok és megközelítésmódok bemutatásával. Kiemelten fontosnak tartjuk a hazai társadalmi viszonyok értelmezését, illetve ezek nemzetközi kontextusba ágyazását. Évi négy tematikus lapszámunkban a hazai munkák megjelentetése mellett fontos külföldi írásokat is elérhetővé teszünk magyar nyelven – segítve ezzel a felsőoktatásban résztvevők munkáját. Küldetésünknek érezzük, hogy szakmai kifejezéseket honosítsunk meg a magyar tudományos beszédben, mondhatni, nyelvet teremtsünk – nálunk született meg többek között a kritikai kultúrakutatás szakkifejezés az angol critical studies honosításaként.

A különböző szakterületek összekapcsolásával átfogó szakmai képet igyekszünk adni, miközben közérthetőségünkkel a szélesebb, érdeklődő közönség felé is nyitottak kívánunk maradni.

Ezen túlmenően teret biztosítunk a társadalomtudományok hazai művelőinek álláspontjaik ütköztetéséhez, építő jellegű szakmai vitákhoz.

A Replikát a rendszerváltozás körül kialakult támogató atmoszféra, a korszak kulturális és strukturális lehetőségeinek lendülete hívta életre a Fiatal Szociológusok Klubjából (FISZOK). Az alapító főszerkesztő, Hadas Miklós a rendezvényen elmondta: valódi korszakküszöb-élményként élték meg ezt az időszakot, és úgy érezték, megnyílt az út a jobb jövő, a valódi strukturális változás felé, amely során a társadalmi folyamatok értelmezése a legitim politikai diskurzus alapja lehet. A fontosság, jelentősség érzése határozta meg a hazai tudományos életet, és ebben a szabad légkörben alakult a Replika mellett több más, azóta is működő tudományos (és kulturális) periodika, például a Café Bábel, a Magyar Lettre Internationale, a BUKSZ, az Eszmélet, a Beszélő vagy a Holmi

A kezdeti lelkesedést a 90-es évek második felére siker koronázta, hiszen a marxista szociológia egyeduralmát felváltotta egy pluridiszciplináris megközelítés, egyúttal a folyóiratra ma már szinte elképzelhetetlen mértékű kereslet mutatkozott: országszerte 52 helyen lehetett kapni, és akár 1000 darab is elfogyott egy-egy lapszámból. Az akkori ambiciózus szerkesztőséget a hazai diskurzus megteremtésén túl a nemzetközi kapcsolatok kiépítése is foglalkoztatta – ráadásul oly módon, hogy ne csupán a fogalmak és diszciplínák átvétele történjen meg, hanem ezek valódi meghonosítása, érdemi hazai tartalommal való megtöltése is. Így a Replika elsőként foglalkozott hazánkban dzsenderkutatással vagy például a fogyasztási csoportok vizsgálatával. 

A jelenlegi szerkesztők irigykedve hallgatták a kezdeti pezsgésről szóló anekdotákat, hiszen a mai környezet egészen más: a könyvesboltok nem szívesen forgalmaznak folyóiratokat, és a szűk olvasótábor nem képes eltartani a szerkesztőségeket, ezért pályázatokra, támogatásokra szorulnak, ami viszont sokszor a függetlenségüket veszélyezteti. A Replika egyelőre úgy lavírozik, hogy nem enged a szakmai színvonalból és az autonómiából, de sajnos sem a szerzők, sem a szerkesztők munkáját nem tudja honorálni. A szerkesztőség folyamatosan mérlegeli, hogy egyáltalán van-e értelme nyomtatott kiadványokat készíteni, szükséges-e magyar nyelven tudományos szövegeket megjelentetni, és pontosan milyen olvasótábort célzunk meg a lapszámainkkal.

Ezzel együtt mindannyiunkban munkál a lelkes elhivatottság, hogy minőségi és érdekes cikkeket, blokkokat és lapszámokat közöljünk, amelyekkel hozzájárulunk a hazai tudástermeléshez.

Mert mivel is foglalkozunk pontosan? Mi az a társadalomtudomány? Azon belül mi az a szociológia, ami tulajdonképpen a lapunk fókusza? A számtalan hivatalos válasz és definíció helyett hadd mondjam el a magamét. A szociológia mindaz, amiről a barátainkkal beszélgetünk. Szociológia az ifjúság helyzete, a kirekesztés, az oktatás és annak szocializációs hatása, a beszélt és írott nyelv változatainak elterjedtsége, de szociológia az is, hogy a nagymamáink miként éltek ennyi idősen, hogy a város miért épp így alakult ki, és hogyan szolgálja a benne élőket. Szociológia az, hogy milyen cipő van rajtunk, és milyen borból kérjük a fröccsöd. Szociológia egy Neal Simon-darab, a villamosmegállóban kolduló hajléktalan vagy az Anyám tyúkja. Tehát minden lehet szociológia, ha a társadalom nézőpontjából tekintünk rá, ha nem egyediként, hanem rendszerszinten értelmezzük. Éppen ezért a témák a lábunk előtt hevernek, és nehéz is lenne elveszíteni a tudományos érdeklődést, hiszen a körülöttünk lévő világ, a társadalom mozgatórugói mindenkit foglalkoztatnak.

Ez a hozzáállás vezette a rendezvény résztvevőit, akik gondolatébresztő előadásaikkal járultak hozzá a jubileumi esemény sokszínűségéhez. Elsőként Kemény Vagyim és korábbi szerkesztőnk, Vörös Miklós beszélgettek a fogyasztás szociológiai jelentőségéről, azaz hogy miként váltotta fel vagy egészítette ki a hagyományos alapokon (munkajellegen, származáson, anyagi helyzeten) nyugvó osztályfelfogást a fogyasztási csoportok használata egy társadalom struktúrájának leírására. Ennek a radikális és eleinte provokatív paradigmának a lényege, hogy a termelés helyett a fogyasztóra koncentrál, és azt veszi alapul, hogy amit vásárolunk, amit hordunk, amit eszünk, amit hallgatunk és nézünk stb., az nemcsak statikusan jellemez minket, és ezáltal kijelöli a helyünket a társadalomban, hanem lehetőséget nyújt az önkifejezésre a strukturális kényszereken, társadalmi meghatározottságon túl. Az ennek nyomán kialakuló fogyasztói kultúrák szintén szerepet játszanak a társadalmi viszonyok újratermelésében. Ennek a nézőpontnak a hazai elterjesztésében a Replika nagy szerepet játszott, amikor 25 évvel ezelőtt behozta és meghonosította a fogalmat a magyar olvasók számára. 

A következő kerekasztalon két szerkesztőnk, Wagner Sára és Havas Ádám kérdezte jubileumi lapszámunk szerzőit: Havasréti Józsefet, Radnai Dánielt és Ignácz Ádámot a Kádár-kori populáris zenéről, annak társadalmi beágyazottságáról, valamint a populáris zenekutatás lehetőségeiről, politikai támogatottságáról. 

A harmadik panelben Székely Iván és beszélgetőtársai, Salomvári Anna és Szabó Máté abból indultak ki, hogy manapság mindenki megfigyelés alatt áll, tehát egy egyenlőtlen helyzetben, nem (át)látható módon folyamatosan adatokat gyűjtenek rólunk a beleegyezésünk nélkül, és ez alapvetően átalakítja a társadalmi viszonyokat. Hogyan lehet ezt a helyzetet az emberi jogok tükrében megfelelően kezelni? Hogy tudjuk megvédeni a magánszféránkat? A kínai társadalmi kreditrendszer elrettentő példa volt, amelynek keretében állami szinten osztályozzák az egyéneket a megfigyelések alapján vélt tulajdonságaik szerint, akiknek a hozzáférése bizonyos szolgáltatásokhoz az értékelés alapján korlátozható.

Az első nap végén Böröcz József kifogásolta, hogy a magyar közbeszédben a faj és a rassz fogalma összemosódik, és ez megnehezíti az érdemi diskurzust többek között az antiszemitizmusról vagy a kirekesztésről. Parászka Borókával folytatott beszélgetése során Böröcz felhívta a figyelmet arra, hogy a fehérség kitüntetett helyet foglal el a globális rasszhierarchiában, amelynek mentén elkülöníti magát az emberek többi csoportjától, morális felsőbbrendűséget tulajdonít magának, s ezen az alapon különböző privilégiumokra tart igényt.

A magyar társadalom abba a téves hitbe ringatja magát, hogy a fehér rasszhoz tartozik. A beszélgetés érdekes vitába torkollt, a résztvevőknek nem sikerült ebben a kényes kérdésben közös álláspontra jutniuk.

A második nap indító blokkjában Pogátsa Zoltán vezetésével hallhattunk egy beszélgetést a közgazdaságtan válságáról, a makroökonómia 2008 utáni újragondolásáról. Antal Miklós a növekedés problémájával kapcsolatban azt a kérdést járta körül, hogy képes-e a közgazdaságtudomány kezelni a véges erőforrású világunk és a végtelen növekedés logikája között feszülő ellentétet, míg Róna Péter a közgazdaságtudomány alapvető ontológiai beágyazottságáról beszélt, megkérdőjelezve a főáramú közgazdaságtan azon alapvetését, mely szerint a természettudományokhoz hasonlóan a létező valóság objektív leírását képes adni.

A következő órában Hadas Miklós Karády Viktorral beszélgetett, aki többek között a közép-európai zsidóság társadalomtörténetének legfontosabb és legtermékenyebb kutatója. Jelenleg is több kutatáson és könyvön dolgozik egyszerre – ezekről mesélt a hallgatóknak.

A szabadegyetem akadémiai autonómiáról szóló szekciója Demeter Márton munkássága alapján a hazai tudományos előmenetelt vette górcső alá a globális tudástermelés egyenlőtlenségeinek viszonyrendszerében. A beszélgetésben részt vett főszerkesztőnk, Fáber Ágoston, valamint szerkesztőnk, Havas Ádám.

Végül Gregor Anikó vezetésével hallhattunk izgalmas gondolatokat arról, hogy a szexualitás és az intimitás áruvá válása és piaci elveknek való megfeleltetése hogyan üresíti ki és csupaszítja egyenlőtlen hatalmi viszonyokká azokat az emberi kapcsolódásokat, amelyeken keresztül érzelmi stabilitást és feltöltődést várunk egymástól. Adamik Mária, Barna Emília, Halász Sára és Katona Noémi eltérő irányokból közelítették meg a témát, de hasonló eredményre jutottak. Szóba kerültek a politikailag idealizált családformák, az intim viszonyok piacosítása és a feminista pornó is, illetve az, hogy a pozitív példák hangsúlyozása mennyire fontos.

MUSTRA

TOP 5:

Január 22, Szombat – 10:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Hallgatózás az ismeretlenbe, avagy hogyan keressünk földönkívülieket
Mostanában gyakran találkozni földönkívüli lényekkel a filmekben és a játékokban. Vajon létezhetnek-e ilyen lények a valóságban, és ha igen, akkor hogyan találhatjuk meg őket? Illetve, ha megtaláltuk őket, akkor hogyan tudunk beszélgetni velük? Ebben a kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes előadásban pont az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keres választ a Platán könyvtár Nagy Andrea csillagász szemszögéből.

Január 22, Szombat – 19:00 ESERNYŐS Infinitívusz – Finisszázs könyvbemutatóval és irodalmi esttel
Infinitívusz – Finisszázs könyvbemutatóval és irodalmi esttel a Magyar Kultúra Napja alkalmából
A kiállítást bemutató könyvről Jánosi Zoltán, Wehner Tibor, Lévay Jenő, Dóczy Péter és Verebes György beszélget.
Pilinszky János verseiből és naplórészleteiből összeállított előadás: Jó hír
Előadja: Dóczy Péter színművész Közreműködik: Csonka Boglárka, ének, klarinét, citera

Január 23, Vasárnap – 17:00 BEM MOZI A vándorló palota
Sophie dolgos hétköznapjai az édesapjától örökölt kalapboltban telnek. Fiatal korához képest csak ritkán engedheti meg magának, hogy a közeli városba menjen egy kicsit szórakozni; ám egyik kiruccanása alkalmával találkozik Howllal, az elképesztően sármos varázslóval. Kapcsolatukat félreértve az irigy Puszta boszorkánya rettenetes átokkal sújtva Sophiet: 90 éves öregasszonnyá változtatja őt. A lány teljesen összetörve a pusztákba menekül, mígnem véletlenül Howl vándorló palotájára bukkan (színes, magyarul beszélő, japán anime, felirat nélkül, 119’, 2004)

Január 25, Kedd – 19:00 NEMZETI GALÉRIA Kép és kultusz- Szinyei Merse Pál művészete | Múzeum Flow- Online tárlatvezetés
ÉLŐ online 3D tárlatvezetés
A Kép és kultusz című kiállítás a magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású mesterének, a 19. századi magyar festészet egyik legjelentősebb alakjának, Szinyei Merse Pálnak az életművét mutatja be. A mintegy 120 művet felvonultató tárlat kép és kultusz összefüggéseit vizsgálja Szinyei életművében. A kiállítás Szinyei fő műveit magyar és nemzetközi – elsősorban osztrák, német és francia – kontextusban, az egykorú rokon törekvések és tematikus összefüggések tükrében mutatja be.

Január 25, Kedd – 19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
„Bacchus tölt poharat…” Múzeumban várja havonta egy alkalommal a bort kedvelő és élményre szomjazó érdeklődőket az MKV Múzeum. Az esték során egy-egy pincészet mutatkozik be. Bepillanthatunk a műhelytitkokba, megkóstolhatjuk a borokat, melyeket maga a borász mutat be nekünk.
Vendégek: Csengődi István borász, István Borház, Kiskőrös (Kunsági borvidék), valamint Buza Péter elnök, Budapesti Kadarka Kör
Házigazda: Borvirág Zenekar

 

Heti Bontás:

Január 21, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
14:30 SZÉPMŰVÉSZETI Tárlatvezetés: Cezanne-tól Malevicsig
20:00 MÜPA Magidom: Életközeli élmény

Január 22, Szombat:
8:00 RÓMAI Januári lángosparti és kürtőskalácsozás a piacon a Rómain!
10:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Hallgatózás az ismeretlenbe, avagy hogyan keressünk földönkívülieket
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő
19:00 ESERNYŐS Infinitívusz – Finisszázs könyvbemutatóval és irodalmi esttel

Január 23, Vasárnap:
17:00 BEM MOZI A vándorló palota
19:30 ZENEAKADÉMIA Zeneakadémia-bérlet 4/1 – Mozart és Grieg
19:30 MÜPA Budafoki Dohnányi Zenekar

Január 24, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Meditáció, tudatos jelenlét és stresszkezelés
18:30 FMK Személyiségzavarok fogságában: a nárcisztikus és a borderline
19:00 MU SZÍNHÁZ A Freeszfe Egyesület előadása: A nép ellensége
21:00 BEM MOZI Holt költők társasága / Dead Poets Society

Január 25, Kedd:
19:00 NEMZETI GALÉRIA Kép és kultusz- Szinyei Merse Pál művészete | Múzeum Flow- Online tárlatvezetés
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
19:30 HÁROM HOLLÓ Hargitai András & Pfitzner Áron audiovizuális handpan koncert

Január 26, Szerda:
9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Mentális felkészülés a szülésre – a kismama torna előtt
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Kismama torna
19:30 MÜPA Daniel és Michael Barenboim Mozart-kamaraestje

Január 27, Csütörtök:
13:00 MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM IV. BORÉRT Konferencia és BorTÚRA
17:00 WOODIVITY ASZTALOS MŰHELY Akkreditáció nélküli asztalos képzés a Woodivity műhelyben
19:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT The Keeymen lemezbemutató // vendég: DARAGE / Turbina
19:30 ZENEAKADÉMIA MARTIN FRÖST ÉS A SVÉD KAMARAZENEKAR MOZART-ESTJE

A Lajos utca iskolái

Különféle rendelkezések már a IX. században előírták, hogy a falvak, községek papjai gyűjtsenek maguk köré gyerekeket, ifjakat, tanítsák meg őket liturgikus könyvek olvasására, gregorián énekek éneklésére, hogy a szertartások közben segédkezhessenek. 

Ez az iskolatípus a XVI. század közepén átalakult falusi népiskolává, amelynek feladata már nem a klerikus képzés volt, de megmaradt az általános vallási nevelés. 

A Lajos utcai plébániai iskoláról 1726-ból van az első közvetett adatunk, amikor Lakits István plébános összeütközésbe került özvegy Zichy Péterné Bercsényi Zsuzsanna grófnővel, ugyanis nem engedte meg, hogy a grófnő káplánja külön misézzen, ezért az iskolamesterrel  ½ 12-kor delet harangoztatott. (A déli harangszó után nem volt szabad külön misézni.)  1756. márciusában gróf Batthyány József pozsonyi kanonok vizitációs jegyzőkönyve említi Steinriegl József kántortanítót, akinek évi fizetése 150 korona volt (amit a község fizetett kántori tevékenységéért), részesedett a keresztelések díjából, és a temetések után, requiemenként 50 krajcárt kapott. Tanítványai után hetente fél krajcár, a felsősökért heti 5 krajcár volt a javadalma. Természetbeni juttatása még napi egy darab tűzifa. 1732-ben mindössze 35 tanulót oktatott a tanító. Az oskolát 1786-ban már tanításra alkalmatlan, romos épületként tartották számon, amelynek egyetlen tantermében 206 tanuló próbált meg helyet foglalni (miközben 400 gyermeket kellett volna oktatni). Helyén 1787-ben, II. József rendeletére felépült az egyemeletes, két tantermes, új iskolaépület a főplébánia területén, a régi temető felett. Akkori szokás szerint a plébános volt az iskola igazgatója is. Stipsits Ferenc plébánost 1788-ban a helyi iskolában kifejtett nevelői tevékenységének elismeréseként II. József császár arany érdemrenddel és dicsérő oklevéllel tüntette ki.  A lányokat elkülönítve oktatták, a leányiskola 1789 után készült el.  

Az iskola már a XVIII. sz. elejétől a plébánia mellett foglalt helyet. 1858-ban felmérés készült a templom környékéről. A plébánia épületére merőlegesen csatlakozott az iskola, a kettő által határolt terület (ma a plébánia kertje) volt az iskolaudvar.  A XIX. sz. elején épült fel az új iskolaépület a Tanuló utca sarkán. 1822-ben az iskolában három tanító működött. Nasztl József 158 elsőst, Mizer Antal 87 másodikost, Göbel József 167 leányt tanított. 1847-ben már 606 diákot (324 fiút és 282 leányt) oktattak a két fiú és egy leány osztályban.  Az iskolát 1873 – 1914 között a főváros üzemeltette. 1914-ben az épület állaga miatt megszűnt benne az oktatás, de a Liszthivatal, a Nemzeti Liga Műhelye, a Keresztény Iparosok Köre, a Katolikus Leánykör és az egyházközségi iroda továbbra is itt működött. Az egyházközség 1925. március 5-én vette vissza 200 millió koronáért a fővárostól az épületet, amelyet Foerk Ernő tervei alapján újíttattak fel. 1926-tól az egyházközösség székházaként funkcionált, 2011-ben renoválták.

Fotó: Fortepan

II. József türelmi rendelete előírta, hogy a zsidó közösségek mindenütt tartsanak fenn elemi iskolát, amely a többi, világi iskola tananyagát is oktatja. Az óbudai zsidó elemi iskola előbb a zsinagóga melletti épületben, majd 1784. június 22-én, a ma már nem létező Zichy utca 9-ben (Lajos utca 160), az óbudai Judenhof  (zsidóudvar) területén, az ún. Normalschule-ban kezdte meg működését. Az épület eredetileg jobbágyház volt, az iskola a háznak a kisebbik, a kaputól balra eső részében létesült. Miután az épület 1788-ban kicsinek bizonyult, a zsidó közösség 1791 szeptemberében az egész házat megvásárolta, s annak a kaputól jobbra eső, tágasabb részében rendezték be az iskolát. Megnyitására 1784. június 22-én került sor. Az intézmény később „Musterhauptschule” néven szerepelt, majd az emancipáció következtében 1880-ban azzal a megkötéssel szűnt meg, hogy a zsidó vallású tanulók szombat- és ünnepnapokon fölmentést kapjanak a községi iskolába járás alól.  A megszűnés egyik oka az volt, hogy a népiskolákat ingyenessé tették,  és a csekély összegű állami támogatás kevésnek bizonyult a zsidó iskolák fenntartására. Ezek többsége csak 4 évfolyamos volt, hiszen a tanulók nagy része 10 éves korban polgári iskolákban, gimnáziumokban vagy kereskedelmi iskolákban folytatta tanulmányait. Az iskolákban legfőbb nevelési célkitűzésként a zsidó hagyományok tisztelete mellett a nemzeti műveltség elsajátítása fogalmazódott meg, s ezáltal az iskola maga is elősegítette az asszimilációt. A megszűnt iskolát több évtizeden át Braun Lipót igazgatta, s ő volt az első tanító, aki nyugalomba vonulásakor I. Ferenc József császártól a tanügy terén szerzett érdemének elismerésképpen arany érdemkeresztet kapott.

A Zichy utca 9. szám alatti Izraelita Elemi Iskola 1920-ban, 100 évvel az újjáépített óbudai zsinagóga felavatása után nyitotta meg ismét kapuit. Újraindítását dr. Schreiber Ignác főrabbi kezdeményezte.  Tantervek tekintetében – a többi zsidó elemi iskolához hasonlóan – az államiakat követték, zsidó és nem zsidó tankönyvszerzők munkáit egyaránt használták.

Nagy súlyt fektettek a szemléltetésre, amelyhez a filmvetítést is alkalmazták. Természetesen volt hitoktatás is az iskolában, a bibliafordítást helyezték a középpontba.

A főrabbi lett az iskola első igazgatója és az iskolaszék elnöke, Gyenes Jolán és Mérei Ibolya volt a két tanítónő. Schreiber 31 éves korában bekövetkezett halála után, 1922. decemberében Gyenes Jolán vette kezébe az iskola irányítását, aki 1929-ben önként mondott le tisztéről.  Weisz Béla az 1921-22-es tanévben került tanítóként az iskolába, 1929-től munkaszolgálatos behívójáig állt az iskola élén. Nem élte túl a munkaszolgálatot, 1943-ban elhunyt. Az utolsó időszakban Weisz Vándor Andor volt az igazgató (aki 1924-től tanított az iskolában) mindaddig, amíg 1944 márciusában, az ország német megszállásakor megszűntették az iskolát. Vándor Andort Mauthausenbe deportálták, de megmenekült. 1957-ben kivándorolt Izraelbe. Gyenes Jolán és Mérei Ibolya Bergen-Belsenben, koncentrációs táborban, a holokauszt áldozataiként haltak meg.
Az iskolát 1945-ben újra megnyitották, de 1948-ban a többi egyházi iskolával együtt államosították és bezárták. Az épületet, az egész Zichy utcával együtt, a területrendezés során 1976-ban lebontották.  A volt utca nyomvonalán, a gyermekorvosi rendelő falán emléktábla őrzi emlékét. Az egykor itt működő óbudai izraelita elemi iskola (Zichy u. 9.) tanítóinak, diákjainak emlékére állították a még élő növendékek és az Óbudai Múzeum Közalapítvány. A holokauszt áldozatául estek Weisz Béla igazgató, tanító, Gyenes Jolán igazgató, tanító, Vándorné Mérei Ibolya tanító és sok tanítványuk. „Örök nevet adok nékik, amely soha el nem vész.” Jes. 56,5.”

Körkérdések

 

Árpád Gimnázium
Kis Róbert igazgató

Vannak olyan hatásai a járványhelyzetnek, amelyek a későbbiek során is meghatározzák az oktatást?

Igen. Egyrészt egészen másképp viszonyulunk a betegségekhez, azok megelőzéséhez, a személyes higiénéhez, mint előtte. Egy kis torokfájásnak vagy náthának korábban nem is igen tulajdonítottunk jelentőséget, most viszont ezt nem lehet megtenni, és azt hiszem, ez még sokáig így lesz. Másrészt a digitális módszerek terén jelentős fejlődést látunk: mind a pedagógusok, mind a diákok sokkal természetesebbnek veszik ezen eszközök és módszerek használatát, még ha eddig sem volt rossznak mondható az iskolai digitális kultúra színvonala. Érdemes e téren megemlíteni a tanórán kívüli eseményeket is: pályaorientációs napot, vagy épp kiállítást szerveztünk már kizárólag digitális platformok igénybevételével.

Lepenye Gerda Angyalka alkotása

Hogyan alkalmazkodott az oktatás az új technológiához? 

Az előző kérdésre adott válaszom mellett itt azért kiemelném még, hogy mind a pedagógusok, mind pedig a diákok „társadalmában” látunk egy kettészakadást. Van, aki nemhogy alkalmazkodott a kihívásokhoz, de kifejezetten kibontakozott az elmúlt időszakban. Mások viszont (akiknek az iskolatársak, kollégák jelenléte, a velük való személyes kontaktusok elengedhetetlenek) nehezen találták meg a helyüket.

Segítség, versenytárs, meg nem engedett előny, végső ellenőr – mi a számítógépek/internet szerepe az oktatásban? 

Mindenképpen segítség. Fontos még a digitális eszközök, rendszerek ellenőri szerepe is. Az ugyanakkor világos, hogy az ember és az emberi kapcsolatok továbbra is pótolhatatlanok az oktatásban.

Milyen új tudásfajtákat (skilleket) kell elsajátítani a mai középiskolásoknak, és mennyire tud ebben az iskola segíteni?

Sokszor érzem úgy, hogy fordítva van: az iskoláknak kellene jobban elsajátítaniuk és alkalmazniuk ezeket az új digitális skilleket. Nem szabad ugyanakkor azt sem elfelejteni, hogy hiába születtek szinte bele a mai diákok a digitális térbe, egész más, amikor iskolai feladatok és problémák megoldásában kellene ezt a tudást alkalmazni. Van tehát mit tanulniuk a diákoknak is. Azt hiszem, ez egy közös, egymást támogató tanulási folyamat kell, legyen.

Lepenye Gerda Angyalka alkotása

Milyen megkülönböztető jegyei vannak az önök iskolájának?

Az Árpád Gimnázium szerintem úgy képvisel színvonalat, hogy közben szerethető, élhető iskola marad. Amellett, ami a tanórákon történik, legalább olyan fontosnak gondolom azt a sok tanórán kívüli rendezvényt, programot (iskolanapok, kezdő osztályok színdarab-bemutatója stb.), ami az Árpádot Árpáddá teszi.

Hogyan viszonyulnak a kerülethez, amelyben működnek? Vannak-e helyspecifikus jellegzetességei, hagyományai, projektjei az iskolának?

Kifejezetten helyspecifikus hagyományokat talán nehéz lenne említeni, de az biztos, hogy minden, az iskola falain túlmutató megmozdulásunk szerves részét képezi a tágabb környezetünknek. Talán nem kell mást említeni, mint a ballagási ünnepélyünket, melyet a szomszédos Amfiteátrumban rendezünk, s mely világítóbuzogány-bemutatójának minden évben a csodájára járnak a kerületiek is.

Egy középiskolától nemcsak az az elvárás, hogy tudást adjon át a diákoknak, alakítsa ki a generációs szocializációs terepet, hanem a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésében is fontos szerep hárul önökre. Mennyire vállalják fel ezt a szerepet? 

Úgy gondolom, abszolút felvállaljuk. Kollégáim a tanórákon, az általuk szervezett korrepetálásokon komoly figyelmet szentelnek a leszakadókra, ezenkívül most már több éve utazó fejlesztőpedagógusok is segítik a btmn-es, SNI-s tanulóinkat. Fontos még megemlítenünk a „Kapcsolda” rendezvényeit, melynek keretében a közeli Csalogány Iskola lakóit fogadjuk egy-egy délutánon.

Lepenye Gerda Angyalka alkotása

Mire a legbüszkébb intézményvezetőként?

Jelenleg nem csupán a pandémia, de egy elhúzódó építkezés is komoly kihívás elé állítja az intézmény egészét. A legbüszkébb jelenleg arra vagyok, hogy a nehézségek ellenére is működünk, tesszük a dolgunkat, a lehetőségekhez képest hatékonyan és eredményesen végezzük el feladatainkat, érjük el céljainkat. Azt hiszem, egy iskola szervezettsége, erőssége a megpróbáltatások közepette mutatkozik meg igazán: ki merem jelenteni, hogy diák, szülő és pedagógus is jól vizsgázott és jól vizsgázik a jelen helyzetben!

Lepenye Gerda Angyalka alkotása

Körkérdések

 

Kőrösi Csoma Sándor Két tanítási nyelvű Baptista Gimnázium
Berczelédi Zsolt igazgató

Vannak-e olyan hatásai a járványhelyzetnek, amelyek a későbbiek során is meghatározzák az oktatást?

A járványhelyzet szülte „kényszer” fejlesztette mind a diákok, mind a tanárok digitális kompetenciáját, ezáltal a módszertani paletta is bővülhetett, új digitális platformokat kellett megismerni és használni.  A rendszeres használat szokássá vált, és az új eljárások az online oktatás befejeződése után beépültek a mindennapi tanítási gyakorlatba. Újabb munkaformák (projektmunka, kiselőadások) váltak népszerűvé, majd a mindennapi tananyag-feldolgozás részévé.  A virtuális osztályterem meghatározó eleme a tanulási környezetnek, ami a környezetvédelem, a fenntarthatóság szempontjából is fontos, hiszen a papíralapú beszámolók vagy számonkérések helyett az elektronikus formát preferálja. A korrepetálásokat, a tehetséggondozást továbbra is az online térbe szerveztük ki. Ennek az is célja, hogy segítsük a gyerekek időbeosztását, az iskolán kívüli programokkal való összeegyeztethetőséget.

Hogyan alkalmazkodott az oktatás az új technológiához? 

A technológia világában felnövekvő gyerekek hozzászoktak az ingerek sokféleségéhez, az információáradathoz, ezért ehhez kell igazítani valahogy a tanítás módját is. Mára nélkülözhetetlenné váltak az IKT-eszközök, amelyek az online időszakban a motiváció fenntartása érdekében is elengedhetetlenek voltak. Innovatív iskolaként ez számunkra nem jelentett nehézséget, de jól kellett választani, mert a hatékonyság létfontosságú célkitűzés volt.

Segítség, versenytárs, meg nem engedett előny, végső ellenőr mi a számítógépek/internet szerepe az oktatásban? 

Az internet és a számítógép nélküli élet ma már elképzelhetetlen. Segítség, hiszen pillanatok alatt jutunk információhoz. A fiatalok tanulócsoportokat hozhatnak létre, megoszthatják, kicserélhetik az információkat. Segíthet a tananyag könnyebb elsajátításában. Oktatóanyagok érhetők el általuk. Akár a tanulásban, akár a kikapcsolódásban lehet versenytársunk. Természetesen könnyen hozzájárulhat az egyenlőtlenségek kialakulásához, hiszen az internet nem mindenütt, vagy financiális okokból nem mindenki számára elérhető. Az iskolánkban a házirendben szabályozzuk az internet/telefonok órai használatát. Tanári irányítás mellett a tanulási folyamatban információszerzésre, de akár ellenőrzésre is használható.

Milyen új tudásfajtákat (skilleket) kell elsajátítani a mai középiskolásoknak, és mennyire tud ebben az iskola segíteni?

Tudásfajták: Deklaratív tudás, (tudni mit?) procedurális tudás (tudni hogyan), ismerni a tudás forrását (kitől), tudás indokoltsága (tudni miért?). Ehhez kell a kreativitás, kritikus gondolkodás, problémamegoldás, rendszerszemlélet, nem megfeledkezve az együttműködés, empátia, tolerancia tanításáról. Az iskolánkat fémjelzi a megújulás, az innováció, amihez a financiális oldalról az iskola vezetése biztosítja a feltételeket. A humánerőforrás tekintetében a többségében fiatal, az új kihívásokra nyitott tantestület teremti meg a lehetőségét ezeknek a képességeknek az elsajátítására.

Milyen megkülönböztető jegyei vannak az önök iskolájának?

Az előbb említett tényezők azok, amellyel a mi iskolánk többet adhat tanulóinak. Iskolánk szakmai munkájának legfőbb célja, hogy felkészítsük a diákokat az életre, megadjuk nekik azt a tudást, fejlesszük azokat a készségeket és kompetenciákat, amiket a munkaerőpiac elvár. Szeretnénk, ha a diákok az élethosszig tartó tanulást lehetőségként élnék meg, nem pedig egy örökös frusztrációként. Éppen ezért igyekszünk a képzéseink során olyan készségeiket, kompetenciáikat fejleszteni, amelyek segítik őket az önálló tanulásban, önálló ismeretszerzésben. Oktatói munkánk során célunk, hogy minden gyerek reális önismeret birtokában képes legyen azt az utat megtalálni, amiben motivált, ami számára örömöt okoz, amiben tehetségét és megszerzett tudását kamatoztatni tudja.

Nevelői munkánk során arra törekszünk, hogy a diákokat olyan hiteles jellemek tanítsák, akikre hosszú éveken át példaként tudnak visszaemlékezni a diákok. Fontosnak tartjuk, hogy az oktató-nevelő munka összhangban legyen és ne csak szigorúan a tananyag átadására fókuszáljunk, hanem legalább ugyanakkora teret kapjon a tanulók mentális fejlődésének támogatása. Sokrétű tanár-diák kapcsolatra építkezve próbáljuk a szakmai tartalmat felépíteni, azaz alulról építkezve próbálunk egy tudás-értékalapú közösséget létrehozni.

A tanórán kívüli programlehetőségek összeválogatásánál is arra törekszünk, hogy minél szélesebb legyen a kínálat, ahol minden diák érdeklődési körének és tehetségének megfelelő, tartalmas szakmai, illetve szabadidős elfoglaltságokat találhat. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink a világra nyitott, gondolkodó, elfogadó, szociálisan érzékeny felnőttekké váljanak. Ezt a nevelési szándékot támogatandó évente 30-40 alkalommal szervezünk külföldi utakat a számukra, ahol a nyelvgyakorlás mellett kapcsolatot építhetnek és más országok kultúráját, szokásait is megismerhetik. 

Hogyan viszonyulnak a kerülethez, amelyben működnek? Vannak-e helyspecifikus jellegzetességei, hagyományai, projektjei az iskolának?

Gimnáziumunk egykori fenntartója a III. kerület volt, így a kerülettel tradicionálisan jó kapcsolatot ápol az iskola. Intézményünk a kerület egyik legrégebbi oktatási intézménye, mely a magyarországi kéttannyelvű oktatás alma matere.

Egy középiskolától nemcsak az az elvárás, hogy tudást adjon át a diákoknak, alakítsa ki a generációs szocializációs terepet, hanem a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésében is fontos szerep hárul önökre. Mennyire vállalják fel ezt a szerepet? 

Gimnáziumunk az egyetlen olyan intézmény Magyarországon, amely külföldi diákok magyarországi oktatási és kulturális integrációjával foglalkozik programszerűen. Azt gondoljuk, hogy ez a vállalás és az így létrejött nemzetközi közösség nem csak a mi diákjaink számára előnyös, hisz így nemcsak a tanórákon, hanem a közösségen belül is aktívan használhatják a tanult célnyelvet, emellett ennek a programnak az idegen kultúrák elfogadásában, a tolerancia elsajátításában, a társadalmi egyenlőség terén is komoly pedagógiai jelentősége, hozzáadott értéke van. 

Mire a legbüszkébb intézményvezetőként?

Egyértelműen a közösségünkre, a tanárokra, az intézmény valamennyi dolgozójára és az idejáró diákokra. Azt gondolom, hogy a Kőrösi ma egy komoly Brand a köznevelés piacán és ehhez a hírnévhez az elmúlt nyolc esztendőben minden résztvevő hozzátette a maga részét. 2013-ban vettük át a Baptista Szeretetszolgálattal az iskola működtetését. Akkor 178 diák tanult az iskolában és 24 pedagógus dolgozott, azóta 550 diákunk van, közel 90 munkatársunk és jónéhány a piac által is elismert képzési programunk. Talán az egyik legnagyobb hozzáadott érték az, hogy a kollégák és a diákok munkájának köszönhetően nem csak mennyiségben, de minőségben is hatalmasat fejlődött az iskola az az átvétel óta. 2013-ban az iskola tanulói átlaga 3,14 volt, ez most többszörös tanulói létszám mellett 4,47 volt az elmúlt tanévben.  

Körkérdések

 

Kerék Általános Iskola és Gimnázium
Kovács Gábor igazgató

Vannak-e olyan hatásai a járványhelyzetnek, amelyek a későbbiek során is meghatározzák az oktatást?

A járványhelyzet miatt ki kellett egészítenünk Házirendünket, konkrét tervvel készülve  hasonló helyzetek kezelésére. Az oktató munkába bekerültek olyan – elsősorban számítástechnikai – elemek, amelyek egyfelől nagyobb teret engedtek az interneten való tudásátadásnak, kapcsolattartásnak, másfelől amelyeket „békeidőben” is alkalmazni tudunk a napi munka során.

Hogyan alkalmazkodott az oktatás az új technológiához? 

Mivel minden egyik pillanatról a másikra történt, mind a tanároknak, mind a diákoknak gyorsan kellett alkalmazkodniuk a kialakult helyzethez. Fel kellett mérnünk, ki szorul segítségre a tanulók közül, kinek van eszközigénye, a tanárok pedig egymással is megosztották mindazt a tudást, amit korábban az IKT-eszközök használatakor megismertek, emellett nagy szerep jutott az internetes csatornákon folyó tudásmegosztásnak is. Összességében azt lehet mondani, hogy a különböző internetes lehetőségek színesebbé, változatosabbá tették az oktatást, s erre a hirtelen jött kényszerhelyzetre jól reagált a folyamat minden résztvevője.

Segítség, versenytárs, meg nem engedett előny, végső ellenőr – mi a számítógépek/internet szerepe az oktatásban?

Mindenképpen az elsőre kell gondolnunk, hiszen e nélkül képtelenség lett volna folytatni a tanévet, informatikai segédeszközök nélkül mindenki csak vesztesen jöhetett volna ki. Milyen új tudásfajtákat (skilleket) kell elsajátítani a mai középiskolásoknak, és mennyire tud ebben az iskola segíteni? Azokat a tudásfajtákat, melyeket ez a típusú átállás megkövetelt, szerintem már a legtöbb gyermek ismerte, sőt talán várta is alkalmazásukat. Véleményem szerint megfelelő tudással rendelkeznek a diákok ahhoz, hogy hasonló helyzetben ismét gördülékenyen folytatódhasson az oktatás.

Milyen megkülönböztető jegyei vannak az önök iskolájának?

Iskolánkat elsősorban a nyelvoktatásban elért kimagasló eredmények és a sport iránti elkötelezettségünk különbözteti meg a többitől. S mivel ezek immáron több évtizede szinte beleivódtak az intézmény falaiba, önazonossá is váltak. Nem véletlen, hogy iskolánk alapítványa is a Tanulj és Sportolj! nevet viseli. Jelmondatunk pedig: „Élen a sportban, élen a tanulásban”. Nagy múltú, helyi kötődésű sportegyesületekkel tartunk fenn szoros kapcsolatot. Emellett iskolánk kiemelt sajátossága, hogy itt – általános iskola és gimnázium lévén – első osztálytól egészen az érettségiig is eljuthatnak a diákok, szép hagyománya van a 12-13 évig tartó „kerekes” diákéletnek. Kiemelt szerepe van még az informatikaoktatásnak és a sakkpalota-programnak.

Hogyan viszonyulnak a kerülethez, amelyben működnek? Vannak-e helyspecifikus jellegzetességei, hagyományai, projektjei az iskolának?

Az iskolánk éppen 50 éves jubileumát ünnepli ebben a tanévben. Azért ez már korszaknyi intervallum, s úgy hisszük, sikerült is nevet szereznünk a kerületben. Óbuda közepén, a központtól alig néhány méterre fekszik az épület, s ezt a központi szerepet az eredményesség terén is sikerült hosszú éveken át megtartani. Hagyományaink közül kiemelkedik a karácsonyi koncert, a 24 órás sport- és egészségnap, az iskolanap, kiváló tanulmányi eredményt elért tanulóink jutalmazása iskolajelvénnyel, illetve a mentorprogram.

Egy középiskolától nemcsak az az elvárás, hogy tudást adjon át a diákoknak, alakítsa ki a generációs szocializációs terepet, a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésében is fontos szerep hárul önökre. Mennyire vállalják fel ezt a szerepet? 

Az esélyegyenlőség kérdése szerves és meghatározó részét képezi pedagógiai programunknak. A „személyes” menedzselés, a tanuláskövetés, a felzárkóztatás, hátránykompenzálás, a lemorzsolódás elleni küzdelem, a tehetséggondozás, valamint a tanulás és sportolás összeegyeztetése egyszerre jelenik meg mindennapi munkánkban. Az osztályfőnökök mellett az általunk létrehozott „Segítő” munkacsoport fejlesztőpedagógusai és a gyermekvédelmi felelős együttes feladata ennek kezelése. Befogadó iskola lévén segítjük az SNI-s, BTMN-es diákokat. Nagy segítségünkre van ebben az iskolai alapítvány, amely a speciális taneszközök beszerzését  javarészt magára vállalja.

Mire a legbüszkébb intézményvezetőként?

Arra, hogy a nehéz körülmények ellenére is helyt állunk az iskolák versenyében, megmaradtunk gyermekbarát intézménynek.

MUSTRA

TOP 5:

Január 14, Péntek – 17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Óbuda természeti értékei
Álljunk meg egy pillanatra és ismerjük meg azt a növény- és állatvilágot, ami minden nap körülveszi Óbudát! A kerület változatos természeti adottságokkal rendelkezik, számos veszélyeztetett és védett fajjal, melyek védelme és az utókornak való megőrzése mindannyiunk fontos feladata. Polyák Ágnes gyógynövény-botanikus előadásában megismerkedhetünk ezen fajokkal és megtudhatjuk, mit tehetünk védelmükben.

Január 14, Péntek – 19:00 BEM MOZI A fantasztikus Róka úr / Fantastic Mr. Fox
Róka úr valaha a legjobb ravaszdi volt a környéken. Ám tizenkét esztendeje boldog, csendes családi életet él. Köszönhetően a rámenős rókaasszonyságnak, akinek megfogadta, hogy messze elkerüli a tyúkketreceket. Mi tagadás, Róka úr élvezi a vidéki életet, a nagy házat, a kölyöknevelést. Ám amikor lehetőség nyílik egy utolsó nagy rablásra, a tisztes családapából előtör a régi szenvedély. (színes, feliratos, amerikai film, 87’, 2009, 12 éven aluliak számára nem ajánlott)

Január 17, Hétfő – 12:00 3KÓBUDA A városi fák – Ablak kiállítás
A városi fák
A 10milló FA Alapítvány által kiírt gyerekeknek szóló kreatív pályázat alkotásai tekinthetők meg az ablakban.

Január 19, Szerda – 19:00 P.I.M. Nemes Nagy 100 – “Viszonylagos öröklét” irodalmi beszélgető-sorozat
2022-ben Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő születésének századik évfordulójának tiszteletére a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum Juhász Anna irodalmár szervezésében centenáriumi eseménysorozatot indít.
Ennek keretében valósul meg a „Viszonylagos öröklét” – Nemes Nagy Ágnes 100 irodalmi beszélgető-sorozat a MOMkult partnerségében 2022 során minden hónapban.

Január 20, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Soha többé nem fog havazni
Különös férfi jelenik meg a sorompóval elzárt, egyforma házakkal teli, sivár lakópark gazdag lakóinak életében.
Az itt élő emberek, bár nagyon tehetősek, szomorúan és elveszetten vágyakoznak valami elérhetetlen után. A keletről érkező idegen mindenkit a hatása alá von: a keze gyógyító erejű, szeme pedig az emberek lelkének mélyére hatol. (Lengyel-német film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020, 113 perc)

Heti Bontás:

Január 14, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Óbuda természeti értékei
19:00 BEM MOZI A fantasztikus Róka úr / Fantastic Mr. Fox
21:00 JEDERMANN Tariqa
23:30 A38 Lidocain Night @A38

Január 15, Szombat:
8:00 RÓMAI Januári sült kolbászos piacozás a Rómain!
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJÉVI KÉMÉNYSEPRŐ VARRÁSA
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Varrd meg a malacod! Újévi szerencsemalac varrása
19:00 MU SZÍNHÁZ k2 Színház: ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN HALOTT
20:30 BEM MOZI Ponyvaregény / Pulp Fiction

Január 16, Vasárnap:
14:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
14:00 BUDAI VÁRSÉTÁK Habsburgok és holtak – Séta József nádor nyomában a királyi kertekben és a nádori kriptában
15:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei

Január 17, Hétfő:
12:00 3KÓBUDA A városi fák – Ablak kiállítás
17:00 FUGA – BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT Csináljunk színházat! – Dramaturgok
19:00 MANYI – KULTURÁLIS MŰHELY Manyi filmklub // Schiffer Pál: Cséplő Gyuri (1978)
19:00 SZKÉNÉ SZÍNHÁZ Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

Január 18, Kedd:
18:00 ÉLET MENETE ALAPÍTVÁNY Térkép e táj – Pesti Gettó
19:00 KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Akarsz-e játszani? – a Kaláka együttes és Máté Gábor Kosztolányi estje
21:00 BEM MOZI Jojo Nyuszi / Jojo Rabbit

Január 19, Szerda:
16:00 NEMZETI GALÉRIA Tárlatvezetés | Kép és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete
19:00 P.I.M. Nemes Nagy 100 – “Viszonylagos öröklét” irodalmi beszélgető-sorozat
19:00 ROOTS BUDAPEST Biró Ádám – Szocialista modernizmus Siófoktól Dusanbéig
21:00 BEM MOZI Alfred Hitchcock: Hátsó ablak / Rear Window

Január 20, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban
18:00 BUDAPEST GALÉRIA WINTERREISE
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Soha többé nem fog havazni

 

Hivatás, tálentum, hazaszeretet

Számos óbudai lokálpatrióta előtt sem feltétlenül ismert, hogy a Kiskunfélegyházáról – pontosabban Félegyházáról – származó Móra család két jeles tagja is több szálon fűződik a településhez. Móra István (1864-1957) és fia, Móra László (1890-1944) nemcsak Óbudán élt hosszú éveken át, hanem ide kötötte őket a tanári hivatásuk, valamint itt születtek írásaik, verseik. Életükben és pályafutásukban is sok az azonosság. Lépésről-lépésre jutottak előre a hivatásuk ranglétráján, és lettek egyszerű tanítóból iskolaigazgatók. Irodalmi pályájukat szintén tudatosan építették, amely fontos tényező volt a meglévő tehetségük mellett. Mégis alakjuk és a magyar irodalomban, illetve költészetben betöltött szerepük homályba veszett. Ennek több oka van, amelyben csak egy mozaik Móra Ferenc személyének jóval nagyobb közismertsége.

Azon nem vitatkoznak az irodalmárok, hogy a Móra családon belül Ferenc tehetsége és írói kvalitásai felülmúlták bátyja és unokaöccse képességeit.

Írásaik stílusa és mondanivalója szintén sok különbséget mutat. Mégsem volt ezen okból feszültség, sem szakmai féltékenység a rokonok között. Móra Ferenc 15 évvel volt fiatalabb Istvánnál, akit utóbb tanítómesterének tartott és nevezett. Móra László legfőbb inspirálója és művészi pályájának útmutatója részben apja, részben nagybátyja volt. Ugyanakkor mindhármukról elmondható, hogy életükben és munkásságukban a legmeghatározóbb elem az egyszerű népi származáshoz, a paraszti világhoz fűződő kötődés volt. A népi értékek, a magyar múlt megismerése és bemutatása – akár múzeumvezetőként, tanárként vagy költőként –, az istenhit és a hazaszeretet több síkon történő megnyilvánulása egyszerre jellemzi művészetüket és hitvallásukat.

Fotó: Fortepan/Lencse Zoltán

Az éles eszű és jól tanuló Móra István papi hivatásra készült, ebben eltökélten támogatták szülei, a Félegyházán kenyérsütőként dolgozó anyja és a megbecsült szűcsmester apja. Az élet viszont más irányba sodorta a fiatalembert, aki a kecskeméti Piarista Gimnáziumban tette le az érettségi vizsgáit, majd a félegyházi Állami Tanítóképző Intézet diákja lett. Itt szerzett diplomát, és innen indult el több évtizedes tanítói pályafutása. Itt születtek első versei is, amelyek irodalmi munkájának alapjait jelentették, bár első verse csak 1886-ban jelent meg a Félegyházi Hírlapban. Néptanítóként dolgozott Csongrád vármegye több kisebb településén, és a tanítás mellett írta verseit, majd különböző cikkeit, amelyek főleg a Vasárnapi Újság, Magyarország és a Szegedi Napló hasábjain jelentek meg.

Az alapos, precíz és egyszerű versszerkezet, az ízes magyar nyelv, a tömör fogalmazás alapvető stílusjegyei írásainak, amelyek legfőbb témája a család, az istenhit és a hazafiasság.

A kimagasló szintű munkát végző tanárt a vajdasági Zenta városba helyezték át 1889-ben, ahová természetesen felesége – Újfalusi Éva – és elsőszülött gyermeke is vele tartottak. László nevű fia már Zentán született.

Még zentai tanító volt, amikor 1894-ben megjelent a két ciklusból álló verseskötete Földszint címmel, amelynek megjelenésében sokat segítettek pesti támogatói és cikkei kiadói. A két ciklus a Krédó és a Földszint címet viselte, és a gyűjteményes kötet hangos szakmai és olvasói sikert aratott. Sok olvasója és kritikusai is Petőfihez hasonlították verselését, bár utóbbiak tisztábban voltak a két költő közötti minőségi különbségekkel. Ez nem azt jelentette, hogy a népies hangnemű és nyelvezetű Móra István tehetségét és munkáját nem ismerték volna el, de igyekeztek rámutatni helyére a magyar irodalmi kánonban.

A verseskötet sikerének és a tanári pályán mutatott munkájának köszönhetően meghívást kapott egy budapesti iskolai állás betöltésére, így rövid ideig a Rökk Szilárd utcai elemi iskola tanítója lett (1895-1897). Innen helyezték át 1898-ban Óbudára, ahol a Lajos utcai polgári leányiskola tanáraként folytatta pályafutását. Ekkor költözött a család is a III. kerületbe, ahol több helyen laktak az idők során. Az első ismert lakásuk a Zsigmond utcában – ma Frankel Leó utca – volt, majd rövid ideig Rómaifürdőn lakott az időközben alaposan megnövekedett család – összesen hét gyermek született –, ezután 1934-ben Belső-Óbudán, illetve 1941-től a Szépvölgyi úton lévő lakásban éltek. A polgári iskolák a korszak alsófokú oktatásának csúcsintézményei voltak. A népiskolákban és az elemi iskolákban rendszerint együtt tanultak a diákok (fiúk és lányok), a tanító általában több évfolyamnak tartott órát. Az elemi iskolák hat évfolyam elvégzését szolgálták, de a legjobban teljesítők a negyedik osztály után átiratkozhattak egy polgári iskolába. Ezen iskolák létrehozásáról több oktatási törvény rendelkezett egészen a kiegyezéstől kezdődően, de a teljes rendszer csak a 19. század végére állt össze. A polgári iskolákban külön jártak a fiúk és a lányok, de sokan kiszorultak ebből a lehetőségből, hiszen még a tehetséges tanulók ilyen jellegű oktatása is komoly anyagi terhet jelentett a család számára. Kezdetben a polgári iskolákban dolgozó tanárok képzése sem volt megoldott, a népiskolai és az elemi iskolai tanárokat képezték át egy kötelező tanfolyamon az emelt szintű tananyag megfelelő átadásának elméleti és gyakorlati képességeire, amelynek végén vizsgát kellett tenniük. Móra István miniszteri engedéllyel – irodalmi tevékenysége elismeréseként – felmentést kapott ezen képzés és vizsga alól. A Lajos utcai polgári leányiskola magyar nyelv és irodalom tanáraként dolgozott, a tanulók és pedagógus kollégái is tisztelték, szerették „a nagy mesemondót”. Móra István ugyanis nemcsak verseket szerzett, hanem igen változatos műfaji választékkal bírt.

Meséket, színdarabokat írt, sőt, különböző dalok és nóták szövegei is az ő nevéhez fűződnek, amelyből a legismertebb a Lakodalom lesz a mi utcánkban című. Mindezek mellett számos szakmai és kritikai írás, tankönyv bírálat, cikkek, tárcák egészítik ki életművét.

Tanári pályájának csúcsaként kinevezték a Lajos utcai intézmény igazgatójává, ahonnan 1925-ben vonult nyugdíjba. A Szépvölgyi úton lévő lakása ablakából pont szeretett iskolájára nyílt kilátás, ahol íróasztala is állt, az otthoni „munkahelye”. A hosszúra nyúlt nyugdíjas évek – összesen 32 esztendő – sem teltek tétlenül, ám jelentősebb művek már nem igazán születtek. Sokszor utazott haza Félegyházára, a rokonlátogatáson túl felidézve az alföldi élet szépségeit és hagyományait. A kiváló memóriával rendelkező író ebben az időszakban írta meg önéletrajzi visszaemlékezését, amelynek összefoglalása a halála után összeállított és megjelent Hazaemlékezések című kötet. Hét gyermeke közül József és László is követte a tanári pályán. Végső nyughelye az Alföldtől távol, az Óbudai Temetőben van.

Móra László irodalmi munkássága és szerepe még édesapjáénál is ismeretlenebb. Ennek legfőbb oka a II. világháborút követő monolitikus pártállam kultúrpolitikájának személye elleni fellépése, és műveinek eltüntetése volt. Igyekeztek kitörölni alakját a magyar irodalom színes palettájáról, megbélyegezve a korábban elismert szerzőt. Mi volt a bűne? A kommunista kultúrát irányító farizeusok ítélete szerint Móra László írói tevékenysége: irredenta, fasiszta, klerikális és felforgató. Mindez elég volt ahhoz, hogy alakját és írásait hosszú évtizedekig ad acta tették. Mi volt ebből az igazság? Nyilván jóval összetettebb és árnyaltabb, mint maga a nyers és rendkívül leegyszerűsítő verdikt. 

Fotó: Fortepan/Lencse Zoltán

Irodalmat szerető és művelő családban született, hiszen apja, Móra István és nagybátyja, az ünnepelt Móra Ferenc szintén írók voltak. Gyermekként a Bácskában nőtt fel, itt szívta magába az egész életét meghatározó rendíthetetlen hazaszeretetet. Az I. világháború az olasz fronton harcoló fiatal tanár számára hosszú hadifogsággal ért véget – Franciaországban volt hadifogolytáborban –, majd hazatérve sorscsapásként élte meg a trianoni békediktátumot, amely nagyban meghatározta későbbi munkásságát. Ennek hatása nagy erővel jelenik meg költeményeiben. Szépirodalmi művei a hazafiasság, istenszeretet mellett, leginkább a családról, az otthonról szólnak. Mesék és gyermekversek is megtalálhatók életművében. Emellett számos szakmai, pedagógiai cikk szerzője volt, valamint lapszerkesztőként is dolgozott. Több irodalmi társaságban viselt különböző tisztségeket, ezekből is kiemelkedett az 1923-ban megalakult Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaságban végzett munkája, ahol édesapja és nagybátyja is aktívan részt vettek. Első verseskötete csak 1925-ben jelent meg, Álmok szekerén címmel, amelyet 1943-ig több kötet követett.

Apja után ő is a tanári hivatást és életet választotta. Az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett, ezt követően a neves Pápai Állami Tanítóképző Intézet diákja volt, ahol megszerezte a tanári diplomát.

Az itt töltött évek fegyelemre, kitartásra, a gyermekek iránti figyelemre tanították. Ezek határozták meg későbbi küzdelmeit a pedagógusi pályáján kitűzött rövid és hosszú távú céljai elérésében. Tanári pályafutását a folytonos tenni akarás a szegénysorsú gyermekek megfelelő szintű tanításáért, az iskolai körülményeik jobbításáért jellemezték. Ennek színtere leginkább Óbuda volt, bár tanári szakfelügyelőként számos országos szintű oktatási problémára hívta fel a figyelmet.

Móra László 1910-ben kapott Budapesten tanítói állást, de az I. világháború megszakította karrierjét. A hadifogságból visszatérve – a háború és a fogság borzalmaitól megtörve – folytatta a tanári pályát. Ebben minden támogatást megkapott családjától, elsősorban édesapjától. Tanított az óbudai Hunor utcai barakk iskolában és a Vörösvári úti elemi iskolában. 1934-ben iskolát alapított a szegény, téglagyári gyerekeknek a Külső-Bécsi úton, amelynek első igazgatója lett. Egyik fia – ifj. Móra László – is ebben az iskolában tanított, ahová közel 140 szegény gyermek járt. Több pedagógiai cikkben írt a „szegénység iskoláiról”, illetve a Bécsi úti iskola felépítésének nehézségeiről. Az új iskola épületét Padányi Gulyás Jenő építész tervezte, négy tanteremből és egy különálló házban működő konyhából állt: a szegény sorsú iskolások ingyen meleg ebédet is kaptak. Az elemi iskolában négy vegyesosztályban folyt a tanítás. Móra László sokat tett azért, hogy a szinte lyukas rongyokban iskolába járó gyermekek új ruhához és cipőhöz jussanak, ezért széles körű gyűjtést szervezett. Az állapotok jellemzéséhez talán elég megjegyezni, hogy voltak olyan testvérek, akik felváltva jártak iskolába, mert csak egy ruhájuk volt, az is szakadt. Móra László pedagógiai szakcikkeihez statisztikát is vezetett az iskolában tanuló gyermekek és családjuk életkörülményeiről. Ebből kiderült, hogy a nagyjából 140 kisiskolásból 65-en még nem voltak Pesten, 68-an nem voltak moziban, 97-en nem jártak a Margitszigeten, 41 gyermeknek munkanélküli az apja, 36-an sosem reggeliznek, 43 tanulónak nincs télikabátja, de 88 családnak van otthon cserepes virága.

Nem kis gondot okozott a tanításban, hogy a gyermekek zöme, mire a 8 órai iskolakezdésre beért az épületbe, már hajnal óta dolgozott otthon vagy máshol, így érthetően fáradtak voltak egész nap.

Móra László 1930-tól a Testvérhegyen, az Óbudai Temető szomszédságában, a Domoszló útján lakott családjával. A tragikus vég is ebben a házban érte, hiszen 1944. december 29-én feleségével, Vadas Gizellával együtt, tisztázatlan körülmények között itt vesztették életüket (az író haláláról egy korábbi Óbudai Anziksz számban Kapusi Béláné, a Móra Ferenc Társaság örökös tiszteletbeli elnöke is értekezett). A rendelkezésre álló információk alapján önkezükkel vetettek véget életüknek, az esetleges politikai megtorlástól való félelmükben, mélyen vallásos hitük ellenére. 

A Móra család két – részben – elfeledett tagjának írói életműve sok olvasó számára jelenthet értékes, új irodalmi felfedezést. Pedagógusi munkájukat és erőfeszítéseiket az egykori tanári állomásként működő tanintézetek ápolják, még Zentán is. Az óbudai iskolák közül a hajdani Lajos utcai polgári leányiskola, később általános iskola megszűnt. Helyén irodák, üzletek, hivatalok működnek. A Móra László által alapított téglagyári iskola épülete – a Külső-Bécsi úton – súlyosan megsérült a II. világháborúban. Azonban az 1950-es évek elejére helyreállították, majd ki is bővítették az intézményt. A rendszerváltozást követően az épületben talált otthonra az alternatív oktatást és nevelést végző Óbudai Waldorf Iskola.