“Egy-két paradicsom is kell majd a szószba.” – írta Zsófi.
“Persze.” – feleltem.
“Ma már lesz élő Betlehem Scicliben is, azt mondják. Megnézzük?”
“Én azt hiszem másnapos vagyok.”
“Mitől lennél másnapos?”
“A gondra ittam.” – feleltem, és láttam a gondot, azt a rücskös golyót ott a savas sötétben egy sarokba ékelődve, ahogy teleszívja magát a Nero d’Avola-val, mint egy szivacs. Elindultam a bolt felé. Már messziről láttam a tulajdonos fiát, salátákkal, karalábéval, articsókával teli műanyag ládákat vitt be az üzletbe a bolt előtti raklapokról. Köszöntem neki, és közben arra gondoltam, legszívesebben megölelném. Bárcsak a testvére lehetnék, bárcsak a boltban az apánkkal dolgozhatnék, bárcsak innen menekülhetnék. De nincs választás. Nincs másik élet, gondoltam a takaró alatt, és hirtelen, mint egy apró grafikont, élesen láttam az életem történetét, mindazt, ami eddig történt, hosszát, ezt a rövidke szerencsétlenkedést, amely közben lényegében, ha ez igaz, sosem az foglalkoztatott, ami történt, hanem ami még vár reám, mintha optimista lennék, és ezek szerint, ellentétben azzal, amit gondoltam magamról, valóban az vagyok, illetve voltam.
Optimista, vagyis olyan, aki annak ellenére nem veszít lelkesedéséből és reménykedéséből, hogy erre nincs túl sok oka. Minden nap új esély. Ez optimizmus, kétségtelen.
Kiléptem a boltból és elindultam hazafelé.
– Uram, bocsásson meg egy pillanatra – szólított meg Columbo hadnagy.
– Mit akar?
– Egy perc az egész.
– Bolognait kell készítenem, nincs időm most erre.
– Elkísérem, ha nem bánja.
– Bánom, de jöjjön.
– Éjjel nem tudtam aludni, és azon gondolkodtam, miért nem hívja fel az édesanyját.
– Hagyja békén az édesanyámat!
– Értem, ne vegye tolakodásnak, de ha én szeretném megtudni, hogy ki az apám, legelőször is az anyámat kérdezném meg.
– Meg fogom kérdezni, ha eljön az ideje.
– Látja, ezt nem értem. Majd akkor fogja megkérdezni, amikor már jobban tudja a választ a kérdésre, mint az anyja? De hát, már ne haragudjon, elég furcsa helyzet ez.
– Az, furcsa! De maga mit keres itt? Ez nem gyilkossági ügy.
– Ez a másik dolog, ami nem hagy nyugodni. Hiába töröm a fejem, maga író, maga talán meg tudja válaszolni nekem a kérdést, mi a gyilkosság ellentéte! Van-e ellentéte!
– Ez egy jó kérdés, hadnagy úr – mondtam, és megálltam. – Nincs. Vagy van? Az élet kioltásának ellentéte az élet létrehozása? Ez ostobaság. Menjünk!
– Igen, én is erre jutottam. Viszont, ha az élet ellentéte a halál, akkor a nemzés tulajdonképpen gyilkosság is, hiszen az, aki megszületik, meg is fog halni egy napon.
Maga is megszületett egy napon, és most kíváncsi arra, kik követték el ezt magával. És ezért nem értem, miért nem hívja fel az édesanyját?
– Az édesanyám nem ebben a világban él, hadnagy úr. Ezt maga nem értheti.
– Maga felmenti őt. Megértem, hogy nehéz, de muszáj lesz beszélnie vele. Nem ebben a világban él? És ön? Ön ebben a világban él?
– Azt hiszem.
– Értem. És ön megbízik az édesanyjában, sőt, az édesanyja, ha jól értem, mindennél fontosabb az ön számára.
– Jól érti.
– Akkor viszont, már elnézést, de muszáj azt mondanom, ön mégsem ebben a világban él.
– Amennyiben?
– Amennyiben megbízik az édesanyjában, és ő a legfontosabb az ön számára, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az édesanyja nem ebben a világban él, akkor ön sem ebben a világban él. Nekem úgy tűnik, hogy az édesanyja álomvilága, ha nem is vezeti, de befolyásolja a döntéseit, mégpedig azért, mert ön mindent arra fog, hogy az édesanyja álomvilágban él. Maga tehát végeredményben megbízik ebben az álomvilágban.
– Ez nem igaz.
– De az édesanyjában megbízik?
– Igen.
– Ne haragudjon, ha tapintatlan voltam, csak a munkámat végzem.
– Nézze, hadnagy úr, boldogulok magam is, és most, ha megbocsát, ideértünk az utcámhoz, és szeretnék hazamenni.
– Természetesen, uram. És csak még egy mondat. Az a halszálka!
– Mi van a halszálkával?
– Ez a Nagy Ida nagyon érdekes karakter. Arra gondoltam segítek magának, mert erre az ügyre most nem lesz ideje, ha jól sejtem. Márpedig fontos lenne tisztán látni.
– Segítene?
– Ha ön is segít nekem, uram. Ha beszél az anyjával. És az apjával.
– Úgy lesz.
A San Giuseppére befordulva, miközben arra gondoltam, hogy beszélek apámmal, a centrifugális gyorsulás szédítő ereje felkent a falra. Megkapaszkodtam egy közlekedési táblában és behunytam a szemem.
Sötétség volt. Csend. A szív dobbanása. A világ közepe. Világosság. Oxigén. Hideg. A Hollán Ernő utcán sétálok hazafelé. Éjszaka van, az ereim lüktetnek, alkoholos bódultság, a félelemérzet hiánya. Lebegek. A gondolataim kellemesen járják át a tudatomat, nincs tét, nincs idő.
Elbírnék most bárkivel, kivéve őt. Fegyvertelen vagyok, mert nem vívjuk meg a csatát. Egyikünk sem akar háborút, pedig, ha egymásnak esnénk, talán lenne esélyünk békét kötni.
Az utcáról az ötödik emeleti ablakot nézem, apám manzárdablakát, vajon ébren van-e még, hazajött-e már. Nem akarok találkozni vele, holott semmi sem történne. Ilyenkor békés. Leszállt az éj, tele van ő is mindenféle fájdalomcsillapítóval. Nem akarok találkozni vele. Gyűlölöm ezeket a találkozásokat a lakás előszobájában. Ő föntről jön, az emeletről, én a szobámba szeretnék bejutni. Nyolc éve élünk együtt, és minden egyes találkozáskor ugyanazt érzem, ugyanazt a szorongást. A jelenlétében megbénulok. De miért? Hiszen nem bántott engem. Nem tudom, hogy bántott-e engem. Hisztérikus, de nem erőszakos. Nem biztos, hogy értem, mi az erőszak. Az utcán végre belélegezhető a levegő, hajnal van, a troli sem jár. A negyedik emeleten már minden ablak sötét, alszik a húgom, ha otthon alszik, alszik a nővérem, ha otthon alszik. A bátyám már nem lakik velünk. Az öcsém ablaka a belső udvarra néz. Hat éves. Anyám is alszik. Drága anyám. Ő nem tehet semmiről. Ő szeret minket. Ő elfogad minket. A világ szar hely, anyám csodálatos. Én egy csőd vagyok. Nem tudok róla, vagy nem merem kimondani, de egy csőd vagyok. Az esti iskolába nem járok be, de, ha bejárnék, azzal se mennék sokra, valahol az 5. osztály körül teljesen lemaradtam, elvesztettem a fonalat, és ez a lemaradás behozhatatlan. 1993-ban voltam ötödikes, abban az évben ismertem meg apámat. Hogy mindennek bármi köze lenne a lemaradásomhoz, nem kell tagadnom, mert nincs is kinek. Nem tudunk róla. Nem foglalkozunk vele. Sötétség. Csend. A szív dobbanása. A világ közepe. Világosság. Oxigén. Hideg. Beszélnem kellene apámmal? Még állok az utca sarkán. Valahol a távolban egy fekete folt közelít el-eltűnik bauhaus házak erkélyeinek árnyéka alatt, szorosan a falnak simulva, mint, aki bujkál. Én az úttest közepén jöttem, ettől különlegesnek érzem magam, excentrikus vagyok, bátor és szabad, a járda a szorongóké, a szabálykövetőké, akiket a házak fala, mint a mágnes, húz magára, úgy közlekednek itt a pályájukon, mint a villamos. A deviancia jelentése az útról való letérés, de ez nézőpont kérdése, hiszen én egy másik útra tértem át a járdáról, ahol ráadásul éjszaka nem is közlekednek autók, bár attól még a kresz vonatkozó szabályainak ismeretében ez szabálysértésnek minősül, és ez engem természetesen örömmel tölt el. A KRESZ-t különben nem ismerem, ahogyan apám sem. Nyolc éve él velünk, és azóta csinálja a jogosítványát. Én egyetlen órán jelentem meg 1998 februárjában, ám másfél óra után, amikor kiderült, hogy az óra még további másfél órán át tart majd, távoztam. Apja fia. Belvárosi gyerekek. Apám taxival közlekedik, Gerlóczy névre, igen, 5-10 perc ott vagyunk önért, Gerlóczy úr. Minden bizonnyal otthon van, olvasólámpa sárga fénye ömlik ki az ablakán. Én a városban voltam, amit utálok. 2001 decembere van. Már elmúltam húsz, és érzem, baj van. Baj lesz. A várost igazából utálom. Utálok benne mindenkit és utálom benne magamat. Anyám azt mondja, ne használjam ezt a szót, ne utáljak senkit, különösen ne hosszú ú-val, ahogyan ezt a szót leírni szoktam. Anyám szerint majd magamtól megérek, nem szabad engem tanítani. Konfrontálódni járok a városba, keresem a bajt, keresem azokat, akik kötekedni szeretnének velem, és aztán semmi mással nem foglalkozom, minthogy megvédjem magam és győzedelmeskedjek.
Meggyőződésem, hogy nagy dolgokra vagyok hivatott, de nem tudok arra a dologra koncentrálni, egyedül magamra tudok koncentrálni, amiben a nagy dolgot keresem.
Bizonyítanom kell, hogy nem vagyok egy csődtömeg, pedig dehogyisnem. Csend. A szív dobbanása. A világ közepe. Világosság. Oxigén. Hideg. Ahogy finoman megrántom a lift ajtaját, a kabin ablakán át a szemembe világít az izzó. Ilyenkor azon gondolkodom, ki az, aki még nálam is később jön majd haza, hiszen elment, ő használta legutóbb a liftet. Belépek a kabinba, és mielőtt becsuknám az ajtót, megnézem magam a lift tükrében. Sápadt vagyok, az arcom beesett, a tekintetemben düh, harag. A harmadikig megyek a lifttel, nehogy felhívjam magamra a figyelmet. A harmadikról gyalog megyek fel a negyedikre, ahol a lekerekített sarkú téglalap formájú gangra érve megállok, megkapaszkodom a korlátban és vetek egy pillantást a gang túlsó oldalának kétharmadát elfoglaló lakásunk sötét ablakaira. Egyedül a bejárati ajtó ablakán át szivárog egy kis fény, a lépcsőn jut le az előszobába, hiszen apámnál ég a villany. Nyolcadik éve élünk együtt, és én nyolcadik éve bujkálok és menekülök.
Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy megírod apáid könyvét, akkor is, ha ezt a családod nem nézi jó szemmel, és akkor is, ha neked is gyötrelmes folyamat? Sosem akartál visszatáncolni?
Sok ilyen pont volt, mert nem egy családról van szó, nem egy íróról van szó, nem egy identitásról van szó. A családom, a Gerlóczy család minden bizonnyal örült volna annak a regénynek, amit legelőször terveztem megírni. Furcsa belegondolni abba, hogy milyen elégedett lenne a család, ha a hazugságot írom meg. A fikciót. Gerlóczy Károly és Gerlóczy Gedeon és Gerlóczy Zsigmond történetét. Senkit sem zavarna, hogy az igazi nevükön szerepeltetem őket egy regényben, sőt! Büszkék lennének rá. Ez volt az első pont. Aztán rátaláltam az első nagy hazugságra. Ez volna a második pont. Megírni azt, hogy a családunk nem a Gerlóczy család. Ezt viszont bizonyítanom kellett, mert a család tagadott. Hajtott valami az igazság felé, ma már tudom, hogy én magam voltam az: a legnagyobb fikció. Az volt a harmadik, az utolsó pont. Attól kezdve, hogy megtudtam, az igazság sem volt igaz, tudtam, hogy nincs visszaút.
Rendben, hogy tudni akarod az igazságot, de miért volt fontos számodra, hogy megoszd az olvasókkal is?
Ha nem osztanám meg, belebetegednék. Amióta megjelent a könyv, kaptam pár levelet olyanoktól, akikkel hasonló dolog történt. Egyikük bele is betegedett. Szó szerint. Nem tudom, mi mást tehetnék, minthogy megosztom a történetet azokkal, akik a regényeken keresztül megismertek az elmúlt húsz évben.
Miért kell Scicliig menni ahhoz, hogy kinyisd a rombolás mappát, és elkezdd leírni a történeted?
Nem kezdtem el írni Scicliben. Csak gondolkodni kezdtem el. Azon, hogy mit fogok írni, ha már tudom, hogy kikről szól majd a regény. A rombolás nevű mappában a tinédzserkorom volt. A tinédzserkor tizenhárom éves kortól a huszadik évig tart. Pontosan ezt az időszakot éltem le egy emberrel, akiről anyám azt állította, hogy az apám. Nem volt az.
Ezért nem adhatják ki újra az első könyved, az Igazolt hiányzást?
Az első nyomtatásban megjelent sorom ez volt: Váczi Márton emlékének. Jó poén volt. Vagy mégsem? A második: Anyámnak. Az a könyv fikció volt.
Váczi Márton, Gerlóczy Márton, (??) Márton. Hányszor definiálhatja újra magát az ember? Szoktál például Váczi Mártonként álmodni?
Azon a bizonyos ponton, abban a pillanatban, amikor szembesültem a hazugsággal, eldöntöttem, hogy egyetlen esélyem van: igazat mondani. Megismerni magam. Kísérletet tenni arra, hogy megismerem magam. Semmit sem hallgatni el, semmit sem seperni a szőnyeg alá, mert a legkisebb hazugság is érvénytelenné teheti a kísérletet, és a célt, hogy ne őrüljek bele. Eldöntöttem, hogy nem fogok beleőrülni. Őrüljön bele más, én ebbe nem fogok tönkremenni. Azok álltak mellettem, akik hajlandóak voltak időt és energiát fektetni abba, hogy megértsék a helyzetemet. Sokan segítettek. Váczi Mártont 1993 májusában hibernáltam. A halott apjával együtt. Nem voltak emlékeim, nem álmodtam Váczi Mártonként.
Azt képzelem, hogy ha ennyire atomjaira hullik újra, meg újra minden, akkor nem csak magad, hanem a legalapvetőbb fogalmakat is újra kell építeni. Család. Igazság. Otthon. Béke. Bizalom. Mi a helyzet ezekkel most?
Lassított felvételen dől össze az egész. Én lassítom a felvételt, hogy közben meg tudjam figyelni, meg tudjam írni. A legapróbb részletekig menően igyekszem szemtanúja lenni ennek az összeomlásnak. Minden energiámat erre fordítom. Még ma is tart ez az összeomlás, de eközben már egy ideje építkezem egy másik telken. Sokan a családomban inkább elfordítják a fejüket, nincsenek tisztában azzal, hogy éppen betemeti őket valami, de vannak, akik velem tartanak.
Ezt úgy mondod, mintha kivülállóként tekintenél a sajtát történetedre. „Szemtanú” – ez a távolságtartás kell ahhoz, hogy ne csak figyelni tudd az összeomlást, hanem építkezhess is?
Kívülálló vagyok abban az értelemben, ahogyan az időt át kell látnom. Nem távolságtartás ez, ellenkezőleg, közel kell mennem, de rengeteg mindenhez kell közel mennem, időben, térben.
Azt kezdik sejteni az olvasók a Katlanból, hogy mennyi hazugság (igazság elhallgatása) vett téged körül. Neked mi a legnagyobb elmondható hazugságod, van ilyen egyáltalán?
Én magam vagyok az. Nem beszélhetek a hazugságaimról, mert nem az én hazugságaim voltak. Rossz koordinátákat követve haladtam huszonöt éven át, ezt az utat járom most be visszafelé. Nem mintha ez lehetséges lenne, de kísérletet teszek rá.
Apa lettél. Ez megváltoztatta a felmenőiddel való viszonyodat? Például meg tudtál bocsátani?
Nekem azt kellene tudnom megbocsátani, hogy nem értik, ami történt, amit tettek. Amit tettek, nem tudom megbocsátani. Ha megértenék, amit tettek, akkor megnyílnának előttem, és ha látnám a megrendültségüket, talán meg tudnám bocsátani. De nem látok rá sok esélyt. És késő is. Máshol tartok én már.
Van listád arról, hogy mik azok a hibák, amiket még véletlenül sem fogsz soha elkövetni a gyereknevelés kapcsán?
Hosszú az a lista. Egyelőre egy célom van, mellette lenni, vele lenni.
Miért így ért véget a könyv? Teszteled az olvasókat, mennyire bírják a nyomást?
A második rész abban a pillanatban folytatódik, ahol az első véget ért. Ez az a könyv, a második rész, amit igazán meg akartam írni, de szükség volt hozzá az előzményekre, mert, ha azzal kezdődött volna a regény, senki sem értette volna, hogy ki kicsoda. A másik ok a bizonytalanság. Szerettem volna, ha az olvasó is átéli a várakozás bizonytalanságát. Lógnak felakasztva, lábuk a földet éri.
Hány részes lesz a könyv? Uralod a Fikciót?
Éppen próbálom meghúzni. Volt egy tervem, de nem lesz időm arra, hogy megcsináljam. Nem lesz pénzem arra, hogy azt megcsináljam. Szóval jelen állás szerint négy részes lesz ez a regény. Aztán meglátjuk, sikerül-e, akarom-e, tudom-e…
Annyira őszinte és szuperintim a Fikció, hogyha a végére érsz, mi marad neked? Nem lesz “többmillió tonnányi a csend”?
Elképzelhető. Sok mindenen kell még keresztülmennem írás közben. Bízom benne, hogy gyógyító erejű lesz ez a munka. Nem tudom. Nem láttuk, mi történt Truman-nel, miután kilépett az ajtón.
Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy te nem kapsz díjakat, mert nem vagy kedves, a feleséged az, és elég, ha ő nyer. Most viszont versenyben vagy a Libri-díjért. Mi történhetett?
Nem tudom, nem látok a színfalak mögé. Lehet, hogy valaki, aki nagyon utálta Gerlóczy Mártont, örül, hogy elkezdtem leszámolni vele. Az is lehet, hogy valahol véletlenül kedves voltam. Jólnevelt. Alázatos. De az is elképzelhető, hogy szeretik a könyvemet.
Mikor jelenik meg a következő rész, az Örvény? Mesélnél róla egy kicsit?
Szeptemberben jelenik meg, ha minden igaz. Megpróbáltam elmesélni az elmesélhetetlent. Hogy mit érez, hol jár az ember abban a pillanatban, (és az azt követő két hét örvényében), amikor megtudja magáról, hogy nem az, aki. Már megint. Szokták kérdezni, mit éreztél akkor. Erre nincs válasz. Ez a feladat érdekelt engem ebben az egész vállalkozásban leginkább. És, azt hiszem, sikerült.
Egy nappal a Django Feszt Budapest előtt, azaz augusztus 13-án jazz, gypsy jazz, improvizációs beszélgetést és bemutatót tartanak az Esernyősben Django Feszt másnapi fellépőivel. A találkozón a központban Django zenéje, az improvizáció és a hegedű fog állni, hisz a beszélgetésben résztvevők mindegyike mestere a hangszernek. A WORKSHOP JAVARÉSZT ANGOL NYELVEN ZAJLIK! Mindenkit várnak szeretettel ezen a szakmai beszélgetésen és workshopon. FIGYELEM! A belépés ingyenes, de a helyszín befogadóképessége korlátozott, így előregisztráció szükséges a résztvételhez! A kurzus után az óbudai Fő téren egy kis meglepetés koncertet adnak flashmob jelleggel, felkészülve a másnapi nagy DJANGO FESZT BUDAPESTRE! regisztráció: https://forms.gle/j76XrTHotHWhLRU66
Sétánk során az óbudai ipar 18-20. századi fejlődését, helyszíneit, az egykor itt működő üzemek történetét elevenítjük fel. A téma nagysága és területi vonatkozási miatt sétánknak két változata van, amely két különböző útvonalat jár be. Ez alkalommal a hajdanán a Szentlélek tértől délre működő ipari egységeket mutatjuk be, sok egyéb között: Lenz-féle Bőrgyár, Meteor Pénzszekrénygyár, Goldberger Textilgyár, Jakab Leitner Kékfestőgyár, Kánitz-féle Kékfestőgyár, Král Kőfaragótelep, Spitzer Gerzson/Fürst-féle Kékfestő-Pamutkikészítőgyár, Kesztyűvarrótelep, Magyar Reszelőgyár, Magyar Csiszolókoronggyár, Atlantica Cipőgyár, Jagscha Károly Zongoragyár. A séta az Óbudai Múzeum recepciójáról indul. Regisztráció: programok@obudaimuzeum.hu
Szeretettel várják a vásárlókat, nézelődőket, piac rajongókat, lángosozókat, ebédre érkezőket szombaton! A piac reggel 8.00-kor nyit, mindenféle finom, nyár adta terménnyel, portékával térhetünk majd haza.
Ebédre hozzuk dobozainkat és már vihetjük is haza az egész családnak, főznünk sem kell. Készítsük kosarainkat és szívünket! A hétvégét kezdjük együtt egy jóízű piacozással, jókedvű találkozással, hol máshol, mint a Rómain!
Az Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) kiállítás különleges plakátokat, bútorokat, öltözékeket, filmeket, városi tereket bemutatva nyújt átfogó képet a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájáról. A tárlat középpontjában a magyar art deco művészet, kiemelten a plakátművészet és a modern nagyvárosi élet áll. A több mint 250 kiállított műtárgy zöme nagyon ritkán szerepel kiállításon, vagy olyan, amit még soha nem láthatott közönség.
A nagyszabású kiállítás az 1920-as, az 1930-as évek sok változást hozó izgalmas időszakát mutatja be, az art deco művészet és kor a plakát műfaján keresztül tárul fel. A tárlat plakátokat, bútorokat, öltözékeket, filmeket, városi tereket bemutatva nyújt átfogó képet a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájáról és mutatja meg mindazt, ami ebben az időszakban szerepet játszott a közízlés formálásában. A kiállításon látható plakátok tükrözik a kor jelenségeit, az új nőideált, a modern divatot, a sport és az egészség kultuszát, az újdonságokat – autó, rádió, hangosfilm –, valamint a szórakozás olyan új formáit, mint például jazzkoncertek, mulatók, revük.
Pénteken az újhullámos/újgenerációs swing kerül főszerepbe, némi rock&rollos felütéssel. Nicholas John Pongratz Sasa Lele Murmurations albumán mutatkozott be a műfaj követőinek, és első alkalommal fog fellépni a Fellini pódiumán. Nem teljesen táncolás mentes estének nézünk elébe!
A társasjátékozás felemelő, szórakoztató, kikapcsoló és fejlesztő időtöltés, igazi minőségi együtt töltött idő lehet a szeretteinkkel. Ezúttal éjszakába nyúlóan tartunk egy kihagyhatatlan maratont, ahol a Mit Játsszunk? Társasjáték Ajánló Vlog játékmester csapata számos mai, modern, könnyen tanulható, nagy élményt adó társasjátékkal tanít meg bennünket játszani. Legyen az parti-játék, családi kaland, vagy mélyebb, egymásra hangolódást kérő játék. Minden résztvevő találhat magának remek társasjátékokat, melyekből a helyszínen azonnal, akár többet is kipróbálhat.
A Növények országa című kiállítás zárónapján, 16 órakor a kurátorok, Gadó Flóra és Kollár Dalma Eszter tartanak tárlatvezetést. A kiállítás kiindulópontja, hogy az elmúlt években a pandémia hatására mennyiben változott meg a gondoskodáshoz való viszonyunk.
Hogyan zajlott egykoron az óbudai selyemgyártás? Hogy szól a Kövi Szűz Mária Templom érdekes története? Milyen építészeti sajátosságai vannak a kaszásdűlői lakótelepnek? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapnak az érdeklődők az ingenes helytörténeti sétán!
Nincs Óbudai Nyár közös Lupa Beach-nap és felhőtlen strandolás nélkül. Egész napos ingyenes strandolás a Lupán III. kerületi lakosoknak, július 3-án vasárnap.
Mi fán terem a módli? Mi köze a Kisvakondnak a textilgyártáshoz? Kiderítjük, miért is ördögi az a bizonyos kék festék, miközben megismerjük a Goldberger család történetét. Készítünk textiltáskát, nyomdázunk és elmerülünk a színek és minták világában, a Goldberger Textilipari Gyűjtemény programján.
A zenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. Fél évszázados működésük során – Sándor Frigyes, majd Rolla János vezetésével – nemzetközi hírnévre tett szert. 2016 óta Tfirst Péter koncertmesteri irányítása mellett, ragaszkodva a megszokott magas szintű művészi interpretációhoz és az elismerten egyedi „Liszt Ferenc Kamarazenekaros” hangzáshoz, folytatódott a zenekar nagyívű szereplése itthon és a nagyvilágban. 2020 januárjától Várdai István világhírű csellóművész művészeti igazgatóként kapcsolódott be a zenekar szakmai felkészítésébe és művészi koncepciójának kialakításába.
Különleges zenei élményben lesz része az Óbudai Nyár 2022 nyitóeseményére látogatóknak. Az Óbudai Danubia Zenekar csodálatos élményt kínáló “Magyar zene?” Cigány zene?” című koncertjén Brahms, Kodály, Ott Rezső műveit, id. Sárközy Lajos és zenekara és Peresztegi Attila tenor interpretálja Hámori Máté vezényletével.
Először Óbudán! Tíz nemzetiség művészei fergeteges folklór műsorral, hagyományos ételeikkel várnak bennünket, hogy még közelebb kerülhessünk kultúrájukhoz, közös kultúránkhoz.
18.00 órától a Váradi Botos Café koncertje zárja az eseményt.
Az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvége szombatján, június 25-én rendezik meg – immár huszadik alkalommal. Ebben az évben a kiállítóterek és gyűjtemények újra teljes erőbedobással koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel készülnek arra, hogy felejthetetlenné tegyék ezt a varázslatos nyárestét. A programhoz Óbuda múzeumai is csatlakoztak, részletes programok a heti bontásban olvashatóak.
Óbuda egyik leghíresebb eseménye volt a főplébánia-templom védőszentjeinek búcsúja Szent Péter és Pál napján. Eredetileg a templom körüli területen rendezték, a szokásos árusokkal, sramlizene, mézeskalácsos, ringlispíl csábította az ifjabbakat és az idősebbeket egyaránt. Idén is várunak mindenkit Óbuda híres búcsújára.
A zenetörténet legismertebb zeneszerzői és az ő szerelmi életük. Illetve nem is: a legvonzóbb nők és férfiak, akikbe a legnagyobb zeneszerzők lettek szerelmesek.
Wagner, Mendelssohn, Puccini, Mozart, Brahms, Schumann, Britten, Liszt, Mahler és Beethoven – lehetnének ezek akár a főszereplők nevei is, de most csupán vezetéknevek, hiszen az általuk legvonzóbbnak tartott hölgyeken és férfiakon keresztül mutatja be Bősze Ádám a zenerajongók által oly kedvelt komponisták néha egyáltalán nem vonzó tulajdonságait.
Nyári Móka 1. Óbudai Platán Könyvtár – Óbudai Platán Könyvtár
Meglepetés mesékkel, mondókákkal, kreatív és ügyességi játékokkal várják az 5-8 éves gyerekeket háromalkalmas foglalkozás-sorozaton! Az első alkalom témája: A KÖNYVTÁR. Bármelyik alkalmon külön-külön is részt lehet venni.
Az Anima Musicae Kamarazenekar 2010. június 20-án tartotta bemutatkozó hangversenyét az Óbudai Társaskörben. Az azóta számos nemzetközi sikert is elért együttes minden évben itt ünnepli születésnapját. A zenekar repertoárja rendkívül színes mind stílusok, mind műfajok tekintetében, amit ezeken a születésnapi alkalmakon igyekeznek is megmutatni.
A koncerten a Kollár-Klemencz Kamarazenekar hangolja rá a közönséget a walzer és a mars ritmusára, majd fellép a könyvbemutatón már bemutatkozó, újhartyáni Sváb Parti Zenekar, hogy megmutassák zenei kapcsolódásaikat és az Öreg Banda örökségét. Zene az erdőből, sramli Újhartyánból, sör, fröccs és jókedv Óbudáról.
Bence dalain keresztül egy sajátos hangzásokkal, kifejező képekkel teli, álomszerű világba csöppenünk, ahol régi és új költők versei éppúgy teret kapnak, mint a szerző saját szövegei. A szó legjobb értelmében andalító, néhol kifejezetten melankolikus, néhol pedig játékosan vidám zene egy őszinte lenyomat a zenész gondolatairól.
Quentin Tarantino filmjei legendásak, és ehhez a melléjük válogatott zenei paletta is jócskán hozzájárul. Hétfő délutáni filmzenei szekció a mester ’97-es művét teszi fel a lejátszóra, olyan kultikus hangokat szólaltatva meg, mint Bill Withers, Johnny Cash, Bobby Womack, vagy a The Brothers Jhonson.
Június 10, Péntek – 18:00 ESERNYŐS Körhinta Filmfesztivál – Törőcsik Mari emlékére (JÚN. 10., 18:00 – JÚN. 11., 23:45) A Körhinta Filmfesztivál hagyományteremtő céllal először kerül megrendezésre Óbudán, melynek keretében a magyar filmművészet egy- egy meghatározó alakjával foglalkozik az Esernyős. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a fesztivál Törőcsik Marinak állít emléket, és bár minden róla fog szólni, mégsem az emlékezés, hanem a különleges egyéniségének megismerése a cél.
Június 10, Péntek – 19:00 FELLINI TRIO ARRABAL KONCERT A Trio Arrabal 3 éve alakult a Cabaret Medrano zenekar két frontembere közreműködésével. A műsor gerince az argentin tangó, de beleférnek Tom Waits karcos balladái, Nino Rota zenéi és Cabaret Medrano dalai akusztikus verzióban.
Június 12, Vasárnap – 16:00 KISCELLI MÚZEUM Csizek Gabriella & Somosi Rita / kurátori tárlatvezetés @ ?????????? Az experimentális vagy kísérleti fotográfia a megszokottól eltérő anyagokkal és eljárásokkal dolgozik, izgalmas felületeket, vizuális effekteket, új jelentésbeli tartalmakat létrehozva. A fotó médiumára való reflektálással, a fotográfia hagyományos funkciójának megkérdőjelezésével az experimentális fotó tekinthető a legváltozatosabb területnek.
Június 12, Vasárnap – 19:30 KOBUCI Balaton: Ady-est és Balaton-koncert // KOBUCI A Víg Mihály nevével fémjelzett legendás Balaton együttes különleges, két részből álló estje a Kobuci kertben. A műsor első felében Ady Endre verseit hallhatja a közönség a Balaton együttes előadásában. Az est második felében olyan Balaton számokat játszik a zenekar különleges hangszerelésben, amelyeket ritkán adnak elő, illetve más köntösbe öltöztetve kerülnek színpadra a dalok.
Június 14, Kedd – 18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Platán Pódium Könyvbemutató: Gazda Albert-Leningrád A Margó-díjra jelölt Leningrád című könyv bemutatóján Gazda Albert újságíró-szerzővel Vass Norbert író-irodalmár beszélget, többek között arról, hogy milyen volt felnőni Kárpátalján a hetvenes és a nyolcvanas években, illetve milyen dolgok, események voltak hatással egy határon túl élő magyar fiúra. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Május 27, Péntek – 19:00 FELLINI Petra & Gábor & Fellini Péntek esti jazz óra, osztályfőnökök: Pákai Petra (ének) és Udvarhelyi Gábor (gitár). A tananyag kellemes hangulatból, napágyban kikapcsból, és néhány behűtött italból épül fel. Házi feladatnak mindenki hazavihet néhány jó emléket.
Május 28, Szombat – 10:00 BUDAPEST GARDEN Parasztolimpia a Budapest Gardenben Vegyetek részt Parasztolimpiánk szórakoztató játékain, egyetek-igyatok finomságainkból. Lesznek édességek, ínyencségek, gyerekprogramok és sport. Próbáljátok ki magatokat különböző ügyességi és erősségi feladatokban 11.00-tól!
Május 28, Szombat – 10:30 AQUINCUMI MÚZEUM BFZ zenei vásár és családi nap Ingyenes zenei családi nap a Fesztiválzenekarral! 11-től óránként kezdődnek a gyerekeknek és felnőtteknek is szóló zenei programok, emellett kézműves foglalkozásokkal, néptánccal, játékokkal várja az Aquincumi múzeum gyerekeiket, unokáikat!
Június 2, Csütörtök – 19:00 Óbudai Anziksz Anziksz-est
árványok, háborúk, sorsfordító események után és közben TAVASZ lett, meg is jelentünk az új lapszámmal. Középpontban: a NŐ. A szépséggel, gasztronómiával, ápolással hivatalból foglalkozók, a nőkről nőként írók, festők, aktivista művésznők, a sorsukat a maguk kezébe vevő sportolók és a háború borzalmaira elsőként reagáló óvónők, empatikus főnökök és bekeményítő áldozatok, a születést és a méltó távozást segítők – az óbudai nők.
19:00 Udvaros Dorottyával és Hevesi Flórával a Greenpeace-es tevékenységük kapcsán Fülöp Virág beszélget.
20:40 Vasmacskában folytatjuk! Gáspár Annamária képzőművész mesél a címlapról + videóinstallációt is megtekinthetnek a lapbemutatóra érkezők. Várhatók még finom borok, pogácsák, sütemények és végül pedig Pezsgő&Party!
Június 2, Csütörtök – 18:00 BUDAPEST GALÉRIA NÖVÉNYEK ORSZÁGA A kiállítás kiindulópontja, hogy az elmúlt években a pandémia hatására mennyiben változott meg a gondoskodáshoz való viszonyunk. Azt vizsgálva, hogy a törődésnek milyen apró, akár láthatatlan megnyilvánulásai lehetnek, valamint, hogy ez miként terjedhet ki a körülöttünk lévő nem-emberi világra, a kiállítás fókuszába a növények kerültek.
Május 20, Péntek – 20:00 KOBUCI Kaukázus live | KOBUCI Kert A Petőfi zenei díjas Kaukázus zenekar és vendégei a budapesti KOBUCI Kertben köszönti a nyarat és az idei koncert szezont! A régi nagy slágerek mellett felcsendülnek a közelmúlt közismert és méltán népszerű dallamai mellett a zenekar LUX című új albumán található dalok is, köztük az idén januárban megjelent RoadMovie videoklip dala, az Ez a Te Magyarországod”, és ki tudja még, mi minden…
Május 21, Szombat – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Újra Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (MÁJ. 21., 10:00 – MÁJ. 22., 22:00) Két év kihagyás után végre visszatért a szabadba a Múzeumok Majálisa! A kétnapos majális fantasztikus hangulattal, napközben gyerekprogramokkal, ingyenes tárlatvezetésekkel, változatos gasztro élményekkel, WAMP dizájn vásárral, este pedig koncertekkel várja a látogatókat! A majális alatt a Magyar Nemzeti Múzeumba a belépés és a tárlatvezetéseken való részvétel ingyenes.
Május 21, Szombat – 17:00 KISCELLI MÚZEUM JazzaJ @ EXPERIMENT – BPF 2022 Az improvizatív zenei performanszokra szakosodott JazzaJ immár egy évtizede ad közös teret a legkülönfélébb irányzatok felől érkező zenészeknek. Minden esemény egyedi, a zenészek összeállítása sosem ismétlődik. Az „EXPERIMENT – Kísérleti fotográfia a kortárs magyar fotóművészetben” című kiállításhoz kapcsolódóan az improvizáció témáját a kiállítótérben megjelenő vizualitás ihleti.
Május 25, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi-Pszichológiai est – Szeretlek, mégsem szeretlek? Beszélgetés Herczeg Szonjával „A szeretetéhség és az egó vezérel minden emberi cselekedetet. A legnagyobb gondolkodóktól kezdve az alattam lakó szomszédon át boldog-boldogtalannak csak az számít, hogy szeressék és elismerjék. Koldulsz érte, megalázkodsz, és neked ez jó” – írja Szeretlek, mégsem szeretlek című új kisregényében Herczeg Szonja, amelyben egy pszichés problémák útvesztőiben bolyongó harmincas lány terápiáját kísérhetjük nyomon, miközben akarva-akaratlanul is azon gondolkodunk, kire is süti rá a társadalom a „beteg” stigmáját.
Május 26, Csütörtök – 20:00 ESERNYŐS Esernyős kertmozi – Ruben Brandt, a Gyűjtő Különös rablássorozat rázza meg a világ leghíresebb múzeumait: egy rejtélyes bűnbanda egymás után szerzi meg a legértékesebb képeket. Hiába minden óvintézkedés, semmi sem akadályozhatja meg a Gyűjtőt és csapatát az újabb festmények ellopásában, de vajon a Gyűjtő utol érheti álmait?
Miközben szegény Orosz anyácskánk honvédő háborúját vívja a vérgőzös agresszor Ukrajnával szemben, egy hazaáruló, orosz zongoraművész, bizonyos Alekszej Ljubimov, a barátja, az ukrán Valentin Szilvesztrov darabjait játszotta egy koncerten. Ez elég szép. Az is szép, csak kissé máshogyan, hogy némi idő után topogott mellette két rezignált rendőr, de olyan egyenruhás, igazi rendőrök integettek, hogy mindenki tüstént menjen a picsába, senki se mozdult, az idős mester is játszott tovább, na, mondd már, majd lelőnek a barmok, egészen addig zongorázott, amíg a partitúra végére nem ért. Köszönöm szépen, kis meghajlás.
Taps.
Ováció.
Csak azért számoltam be erről a közjátékról, mert biztosan nagyon szeretted volna ezt a jelenetet, a szabadság egy kivételes epizódja volt. Ma, a születésnapodon van a magyar próza napja, és mi írók, nyilvánvalóan nem tudtunk volna kitalálni ilyet, ehhez hasonlót – Örkényen kívül, mondjuk –, a próza mindig alárendelt szerepet játszik a lehetségessel, csak mert a próza leírás, elbeszélés, történet, valaminő cselekmény, gyülevész gondolatok játszótere, ilyen, olyan, amolyan, az élet pedig van (ergo: szeret), tehát a lehetetlent, a legnagyobb képtelenséget is eljátssza és megképezi, ha arra támad kedve. Beküldök a mondatok közé két szegénylegény rendőrt. Csak semmi szegénylegény. A múltkor nem ők verték ki Jelena Rubikova aktivista szemét? Kenyereskocsiban vernek, mint Sztálin idejében, ügyes.
Nem tudom, kinek jutott az eszébe, hogy legyen itt egy Esterházy-megálló egy hónapra legalább, de pompás ötlet volt, szerintem, írónak megállót adni, különösen Hév-jármű vonalán rendkívül elmés elgondolás. Sokkal elmésebb, mint egy szoborállítás. Észrevették már, hogy minden második magyar szobor, Kibédi Ervinre hasonlít, a többi meg az öreg Gózon Gyulára vagy Ruttkai Évára? És jobb a megálló a köztéri parknál is, bemegy az ember az aktatáskával, hogy megszámolja a pénzét, vagy a gyerekével, hogy letapossák a füvet és szétszórják a túrórudis papírt, és már el is felejti, hol van. A megálló jobb a térnél is vagy az utcánál. Egy megálló azért a legjobb ajándék az írónak, mert az, akit elneveztek, mindig velünk marad, míg mi ott álldogálunk, várunk, fázunk, hőgutát kapunk, eszünkbe jut a spanyolviaszk, a világ legszebb regényötlete, a választási végeredmény, mindegy, itt leszel velünk, nem tudom, hogy bírtad volna-e ezt, de szerintem igen. Az én megállóm, mondanád. A tiéd, igen.
Meddig utazol?
Az Esterházy-ig. Aha.
Hol szállsz le?
Az Esterházynál.
A fenébe, hát nem túlmentem és az Esterházynál kellett volna leszállni?
Na, idefigyelj te ribanc, láttalak az Esterházy megállóban, az Elekes ott fogdosott, te meg kacarásztál, mint a becsípett nádi rigó, csöcsörészett, te meg vihogtál, épp mentem Szentendrére F. Zámbó kiállításra, ne is tagadd, elválok, nem, te fogsz elválni, na jó, még utoljára megbocsátok. Elekes vagy én? Miért pont abban a megállóban?! Miért, te idióta, a Szentlélek tér jobb lett volna?
A kisgimnazisták is itt csókolják meg egymást először, és te érdeklődve, akár egy kismacska halálát, nézed őket, mire a lány, te, ez a szemüveges tag bámul bennünket, tényleg, de ki ez, Móricz Zsigmond?, nem, nem, inkább ő írta a Himnuszt. Na, üsd már be a Google-ba, Esterházy Márton huszonkilencszeres válogatott labdarúgó, a brazilok ellen… bingó.
Marika néni itt tölt ki egy öttalálatos lottószelvényt, míg nem jön a szerelvény, öt prímszám, apukám, utal majd a lányai, az unokái, a rokonok, a barátnők rosszallása ellenére megállód fölújítására.
Kérem szépen, ez itt egy meleg, esővédő megálló. Itt fog tanyát verni Kovács T. Tamás, rokkantnyugdíjas hajléktalan, kedves felesége a váláskor kisemmizte, megérdemelte, fölnéz rád, na, jól van Péter, ha szarni kell, kimegyek, csak ne essen. Rendben bátyám, megköszönöm. Szól a rádió. Mit hallgatsz, bátyám? Valami Dés. Ja, persze, a Laci. Fújja.
Továbbá, már meg ne haragudjál, de az Emma. Emma Bovary, férjezett, francia asszony, a világ egyik legismertebb hölgye, a kilátástalanság és az unalom gyászhőse. Itt, ezen a padon fog ülni már órák óta, és amikor jön az utolsó békásmegyeri szerelvény… Nem, Emma, kérlek szépen, ne csináld, Emma, hallod, azonnal tessék visszaülni, istenem egy békásmegyeri gyorssal, ülj le, megbeszéljük, kielemezzük, van megoldás, van kiút, lehet még mit tenni. Paff. Nem lehet.
Bovaryné is én v.
Szép megálló, jól is néz ki, tényleg, csak le ne rombolják az ukránok, el ne lopja, Soros sugallatára a dög Zelenszkij, képes rá, megmondták, nem volt jogász se, lop. Jönnek majd suhancok, újnácik, kedves, rendes, hitben megfehérült, éppen csak fölzaklatott honfitársak, fognak fújni, önteni, köpni, satöbbi. Országunkat ismerjük, na, mondd, már, a szív dolgai titkosabb ügymenetek. Vagy ott vagy, ahol vagy igazán, ott nem tudnak bántani. Oda nem ér el semmiféle szennyeződés.
Egy megálló.
Jönnek és mennek, várnak, fölszállnak, leszállnak, hazamennek, világgá mennek innen. És ezt most nem azért mondom, csak eszembe jutott, amit a doktornőm mondott, hogy a hasnyálmirigy olyan, mint egy nagy vasúti csomópont, jön-megy rajta minden.
A minden azt jelenti, hogy az is, ami van, meg az is, ami nincsen. A minden azt jelenti, hogy meghaltál, de mégsem. A minden azt jelenti, hogy vagy, és hogy vigyázva van rád, és még azt is, hogy te is vigyázol magadra. Úgy csináltad végig. Úgy éltél. Úgy éltél, hogy ez a vigyázás megmaradt, gerinc, ízlés, közvetlenség, tapintat, szigor, egyebek. Kevesen tudják ezt. Elég nagy, elég kivételes truváj, Ha erre járok, intek majd, integetek. De lehet, hogy le is szállok hozzád, elfecsegni ezt, azt, mint a mondat.
(A MÁV-HÉV Zrt. és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat együttműködésében április 14-én, Esterházy Péter születésnapján, egyúttal a magyar próza napján az író portréjával készült szabadtéri képzőművészeti alkotás átadására írt kisbeszéd, elhangzott a Római Fürdő HÉV-megállójában tartott ünnepségen. Megjelent 2022,04.22-én az Élet és Irodalomban.)
Május 13, Péntek – 19:00 MKVMÚZEUM Resti Kornél irodalmi időutazó zenés-verses korhelykedései Resti Kornél irodalmi időutazó korhelykedései – azaz: kortól és helytől független álmokfutásának megmuzsikált versekkel feszegetett keretei – az áldásos Átok-város lírai legendáriumának örökkévalóságába terelgetik a tesztelt közönséget! A bohém krónikás Kornélról (avagy Kornélküliről) elnevezett ‘eredetimegjelöléssel ellátott’ és ‘utasellátó’ zenekar ezúttal Krúdy Gyula óbudai hajnalainak, illetve Ady Endre éjszakáinak kapatos történeteit idézi meg, de feltűnik még megannyi kortytárs költő és vendéglátóiparkodó is e képzeletbeli söntésnél: Kosztolányi Dezsőtől Weöres Sándorig.
Május 13, Péntek – 19:00 FELLINI Szefárd trió Nincs is jobb péntek 13.-án, mint elűzni a balszerencsét egy kis szefárd tradicionális zene (Az Ibériai-félszigeten a 15. századig élt spanyol zsidók zenéje szorosan összefonódik az általuk évszázadokon keresztül életben tartott nyelvükkel, a ladinóval.) újra értelmezve basszusklarinéttal, gitárral, énekkel és dobokkal.
Május 14, Szombat – 14:00 3KÓBUDA Kutyapiknik A Kuyabarát.hu –val együttműködve érdekes programokkal, hasznos tanácsadással, kutyás kiállítókkal várja a 3K Kasszásdűlői Kulturális Központ a rendezvényre látogató kutyabarátokat és négylábú társaikat.
Május 14, Szombat – 20:30 KOBUCI Moszkva tér – filmvetítés // KOBUCI Az egy egész generáció életérzését kifejező mozi a rendszerváltás idején, 1989-ben játszódik. Az éppen érettségiző főhősöknek a legkisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a politikai változásokat figyeljék, hiszen most kezdődik számukra a nagybetűs Élet… A négy főszereplő, Petya, Kigler, Rojál és Csömör kalandjai (majdnem) mindent elmondanak az akkori fővárosról és arról az életérzésről, ami valaha a miénk is volt!
Május 19, Csütörtök – 20:00 KOBUCI Budapest Bár // KOBUCI A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenkét énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője.
A Mély levegő című regényedben felbukkannak óbudai helyszínek, mint a Filatorigát és a Rómaifürdő, a történet azonban nem ad pontosabb támpontot a helyszínekről. Csak nem Óbudán játszódik a regény?
A történet pontos helye tényleg ismeretlen. Csak annyit tudunk, hogy a főhős, Vera felmegy a hegyre. Hogy ez Óbuda hegyvidéki része, vagy egy budai helyszín, az nem derül ki. Egy olvasóm Vera lakását például a Pasaréti út környékén képzelte el. Az viszont tény, hogy az óbudai múltam hatással volt a regényre. Itt születtem, itt éltem huszonkét évig, a nagyszüleim az Akácfa utcában laktak, a nagynéném a Miklós téren. A nagyapám a Hajógyári-szigeten volt kazánkovács, a nagymamám és a dédanyám is a Szentlélek térre jártak iskolába, az Óbudai Gimnázium elődintézményeibe. Nálunk a családi ebédeknél Óbuda mindig szóba került.
Milyen emlékek fűznek a városrészhez?
A Margit Kórházban születtem, a Kiscelli utcában laktunk, oda is jártam óvodába. Később aztán a Kolosy tér fölötti környékre költöztünk, aztán jött a Mókus utcai Leövey Klára Általános Iskola, ahol ének-zenét tanultam. Volt külön zenei felvételi, amelyen az énekhangot és a ritmusérzéket is nézték, az osztályunk ebből a szempontból válogatott csapat volt. Az itt töltött nyolc év 1986-tól 1994-ig meghatározó volt, a legjobb barátnőimet és a férjemet, Apáti Ádám zenészt is itt ismertem meg.
Az iskolában milyen hangszeren játszottál?
Mivel édesapám zongorahangoló volt, és a lakásunkban mindig volt zongora, ezért nem volt kérdés, hogy ezt választom. A hegedű jött még szóba, de azzal ijesztgettek, hogyha játszani kezdek rajta, akkor kancsal leszek. A zongorát viszont fél év után meguntam, ráadásul kiderült, hogy nem vagyok benne annyira ügyes. Így aztán mégis a hegedűt választottam. És bár nem lettem hegedűművész, csodálatos élményeket köszönhetek a zenének. Az Aelia Sabina Zeneiskola ifjúsági vonószenekarában játszottam évekig. Részben itt ismertem meg a legjobb barátnőimet, akikkel később többek közt Olaszországban és Spanyolországban utcazenéltünk, és akikkel azóta is napi kapcsolatban vagyunk. A Mókus nyolc éve után aztán elhagytam Óbudát, az Arany János Gimnáziumba jártam, a Sas hegyre.
Óbuda később még szerepet játszott az életedben?
Tizennyolc évesen visszatértem, amikor az egykori Varga Rajzfilmstúdióban dolgoztam a Raktár utcában mint fázisrajzoló. Igaz, nem tanultam se a Képzőművészeti, se az Iparművészeti Egyetemen, rajzolni szerettem. Az ötlet anyukám barátnőjétől jött, aki mondta, hogy bedobtak hozzájuk egy szórólapot, amelyen az állt, hogy a Varga Stúdió rajzolókat keres. Anyukám kérdezte, hogy lenne-e kedvem megpróbálni, mire mondtam, hogy persze. Akkoriban amúgy is ráértem, mivel elsőre nem vettek fel az ELTE-re művészettörténet szakra, így felszabadult egy évem. A stúdiónál elvégeztem egy rajztanfolyamot, aztán fázisrajzoló lettem.
Miért döntöttél a rajzolás mellett?
Amikor először láttam a Házibuli című filmet, nagyon megfogott, hogy Vic (Sophie Marceau) anyukája rajzfilmrajzolóként dolgozik. Ahogy láttam a lámpafénynél az asztalon rajzolni, éreztem, hogy ezt egyszer nekem is ki kell próbálnom. A Varga Stúdióban a Baby Blues, a Sheeep (sic!) és a Kipper című amerikai rajzfilmekben dolgoztam. Akkor jöttem el, amikor a stúdió elkezdte a Mr. Bean animációs sorozatot.
Beszéljünk a regényedről. A történet főhőse, az éppen a férjétől válni akaró Vera egy eléggé nemtörődöm anya, amit a családja előtt sem rejt véka alá. Nemcsak a lakásában nem akar rendet rakni, de olykor semmi kedve sincs a gyerekeivel foglalkozni. Mennyire mintáztad magadról?
Ez a kérdés az olvasókat is eléggé érdekli. A rendrakás terén Vera és én nagyon különbözünk. Én alapvetően rendszerető vagyok, bár ma reggel éppen nem fest jól a lakás. Vannak viszont olyan életesemények, amiket kölcsönadtam Verának, de ő máshogy gondolkodik és máshogy viselkedik mint én, olyan dolgokat is megcsinál, amit én nem tennék. Egyébként mindegyik karakter részben én vagyok. Benne vagyok a férjben, Péterben is, és ott vagyok Vera apjában. Ő például szeret mindenben takarékoskodni. Egy nap, otthon, amikor elkezdtem lejjebb tekerni a termosztátot, a férjem meg is jegyezte, hogy kezdek olyan lenni, mint a könyvben Vera apja.
A regényben a szereplők több oldala is megmutatkozik: a férjről megtudjuk például, hogy gondoskodó a gyerekeivel.
Nem így terveztem. Nyolc évvel ezelőtt, az írás kezdetekor Péter még egyértelműen rosszabb karakter volt, Vera pedig egyértelműen jobb. Aztán, ahogy haladtam a történettel, éreztem, hogy Verát muszáj lesz „elrontanom”, Péterhez meg hozzá kell tennem valami jót is. Persze nem akartam erkölcstankönyvet írni. Ahogy a szereplők tulajdonságait sem akartam patikamérlegen kiegyensúlyozni. A sztori sem lehetett teljesen objektív. Mégiscsak Vera, egy válni készülő anya szemszögén keresztül látjuk benne a világot. Az egyes szám első személyben beszélő szereplő alapból egy megbízhatatlan narrátor. Szerettem volna érzékeltetni, hogy amit Vera mond, az nem biztos, hogy úgy van a valóságban. Ezt maga is fejtegeti a könyvben: „Ki tudja, hol az igazság? Ha levetítenék előttünk a történéseket, vajon ugyanazt látnánk, amit elmondtam?”.
Milyenek az olvasói visszajelzések?
Nagyon vegyesek. Az olvasók általában együttéreznek Verával, sajnálják, hogy bántalmazták. De aztán sokaknál eljön egy kritikus pillanat. Valakinél ott, amikor Vera az új pasijával elkezd kokainozni. Másnak már az bosszantó, hogy Vera kimondja, idegesítik a gyerekei, szeretne egyedül lenni, és néha nehéznek érzi az anyaságot. A legtöbb embernél az veri ki a biztosítékot, amikor Vera indulatos lesz, és megrázza az egyik gyerekét. Persze, íróként tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen szóval átírható egy jelenet. Más lett volna, ha Vera egy pofont ad a gyerekének. Vagy ha a kokain helyett füvezik, vagy alkoholizál. Máris máshogy viszonyulnánk hozzá. Ezeket meg is írtam egy-egy korábbi verzióban, aztán elvetettem.
Milyen variációk léteztek Vera alakjára?
Próbálkoztam sok mindennel. Vera először egy nagyon gazdag családból származott, a szülei pedig elhanyagolták. Volt olyan változat is, amelyben az anyja nagyon depresszív volt. Ezeket aztán elhagytam. Nem tetszettek, a sztori sem volt elég erős. Nem jöttek úgy a mondatok. Szóval inkább a főhősből indultam ki. Nehezen találtam meg Vera hangját, de amikor ez megtörtént, akkor írta magát a könyv. A főhős magától cselekedett, így voltak olyan jelenetek, amiket nekem is nehéz volt leírni.
A többi női karakter esetében mi volt a szándékod?
Vera anyja eredetileg egy rosszkedvű, nehezen elérhető szülő volt, de valahogy nem kedveltem, „kiugrott” a szövegből. Ezért aztán változtattam rajta, erősebb lett a kapcsolódása Vera apjához, akivel ketten egy komikus párt alkotnak. A főhős barátnőjét, Andit pedig az olvasók egy része úgy értelmezte, hogy ő valójában Vera szuperegója, a felettes énje, hiszen mindig ő próbálja jobb útra téríteni. Tetszett ez a gondolat, hisz amikor a két barátnő beszél, az olyan mintha Vera saját magával vitatkozna. Andi alakját amúgy tíz barátnőmből gyúrtam össze. Igaz, a könyvben nem tudunk meg róla sokat. Azt tudjuk csak, hogy Portugáliában él, de azt nem tudjuk, hogy mit dolgozik, hogy mi van a pasijával. De szerintem ez nem gond. Nem akartam a mellékszereplőkről túl sok infót adni. Ha minden apróságot megírok, akkor ez egy másik regény lenne, egy lényegesen nagyobb. Én azonban csak Verára akartam koncentrálni, az ő fejében lenni, az ő gondolatait bemutatni.
A történetben szó esik Szent Ritáról, a középkori szentről, aki a lehetetlen ügyek védőszentje. Hogy látod: vannak az életben olyan ügyek, amiket lehetetlen megoldani?
Azért nehéz erre válaszolni, mert egy komplikált ügy esetében a kérdés lényegében az, hogy mi számít megoldásnak. Az, hogy csak az egyik fél jár jól? Mert azt egyes esetekben meg lehet oldani. De ha mindkettő jól akar járni, akkor lesznek érdekellentétek, ami miatt az ügy megoldatlan marad. Szent Ritának egyébként a házassághoz köthető történetei vannak, lehet, ebből a szempontból lett ő a lehetetlen ügyek védőszentje.
Te katolikus vagy. Vera hogyan áll a hit kérdéséhez?
Nem áll biztos alapon, de nincs ezen mit csodálkozni, hisz egy bántalmazó kapcsolat után az ember sok mindent megkérdőjelez. Ugyanúgy, ahogy az anyaságban, a nőiségben, az alkotásban, Vera ebben a kérdésben is még keresi a helyét. Hogy mit talál, mire jut, arra a könyv már nem ad választ. Engem viszont nagyon érdekel ez a téma, a következő regényem részben erről is fog szólni. Az istenkeresésről és a csodavárásról, a profán és a szakrális világ találkozásáról.
Az is Óbudán fog játszódni?
Nem, ez már Pesten, a belvárosban. A harmadik könyvben viszont azt tervezem, hogy visszatérek Óbudára. Ez egy családregény lesz, reményeim szerint igazi vaskos könyv, két helyszínen játszódik majd, a másik Chicago lesz.
Nincs olyan családi ebéd, hogy ne beszélnénk Óbudáról.
Ez a sokadik mondat, amit elkezdek írni, eddig mindegyiket kitöröltem, mindegyikkel volt valami baj. Először leírtam, hogy Óbuda a szívem csücske, de ahogy leírtam, semmitmondónak tűnt, túl elhasználtnak.
Kezdjem a nagyszüleimmel, vagy még korábbról? Vagy meséljek arról, miért szeretem Varga Imre várakozó esernyős nőit? Vagy egyszerűen soroljam fel, hogy hány szállal kötődöm ide, hogy itt születtem, a Szent Margit kórház régi téglaépületében, és ha elmegyünk mellette a villamossal, mindig mondom a gyerekeknek, ez a régi Margit kórház, látjátok, itt születtem, ők pedig legyintenek, és kórusban válaszolják, tudjuk, már mondtad. Persze, hogy mondtam, már mindent mondtam, mindent megmutattam.
Gyerekkoromban engem sem érdekeltek a régi történetek, most pedig legszívesebben csak ezeket hallgatom, mert ha Óbudáról beszélünk, itt van az egész családom, az ükanyámtól kezdve a dédszüleimen át a nagyszüleimig, és persze az anyukám, a nagynéném, és itt vagyunk mi is, a férjem, aki fellép a Kobuciban, és a gyerekeim, akik ide járnak iskolába, és én is, akinek a kedvence a Szent Péter és Pál templom előtti nagy gesztenyefa és a bajszos Szent Flórián szobor.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjairól részleteket itt olvashatnak!
TOP 5:
Április 29, Péntek – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM XXXI. Floralia – Római tavaszünnep (P, Ápr. 29.–Máj. 1.) 2022-ben két év kihagyás után, immár 31. alkalommal kerül megrendezésre Budapest egyik legrégebbi kulturális eseménye, a Floralia, amely a római hagyományokat felidézve kínál háromnapos feledhetetlen szórakozást a látogatók széles rétegének. A rendezvény helyszíne, az Aquincumi Múzeum Régészeti Parkja autentikus miliőt kölcsönöz a mára már fesztivállá nőtt eseménynek.
Április 30, Szombat – 11:00 ÓBUDAI ANZIKSZ/ESERNYŐS Varázserdő Lovagrend-kaland Kalandos mesejáték várja az 5 – 10 éveseket, akik Kázmér király lovagjaiként felkutatják a Kiscelli Varázserdő titokzatos új lakóját, hogy eldöntsék a vitás kérdést: hány feje van a Valahány Fejű Sárkánynak. Boldogság és béke uralta a Kiscelli Varázserdőt és a mellette fekvő falu minden zegét és zugát, egészen addig, míg a falu népe hírét nem vette, hogy a Kiscelli Varázserdőbe beköltözött a Valahány Fejű Sárkány. Kázmér király most lelkes lovagokat keres, akik felkutatják vele a titokzatos új lakót, hogy eldöntsék a vitás kérdést: hány feje van a Valahány Fejű Sárkánynak.
Április 30, Szombat – 19:00 ESERNYŐS Slammel az Esernyős! Kiteregető All Stars – Slam poetry Sokan emlékezhetnek az óbudai Esernyős slam poetry versenysorozatára, a Kiteregetőre, ahol sosem voltak tabuk, se összegyűrt kéziratok, csak bivalyerős gondolatok és nevetőizomlázat okozó punch line-ok. Szombaton ismét beindul a slam az Esernyősben, színpadra lép Kemény Zsófi slammer, költő, rapper; Horváth Kristóf Színész Bob országos slam poetry bajnok; Bárány Bence slammer, a Vates márka alapítója; Mészáros Péter országos slam poetry bajnok; valamint Simon Márton költő, slammer.
Május 2, Hétfő – 14:00 KISCELLI MÚZEUM TESTMASZKOK / Budapesti Tavaszi Fesztivál (MÁJ. 2., 14:00 – MÁJ. 16., 14:00) A színházi látványra gyakran gondolunk úgy, mint a szöveges-dramatikus cselekményt kiegészítő környezeti világra: a díszlet- és jelmeztervező a színházi rendezővel szorosan együttműködve olyan látványvilágot alkot, mely a cselekmény kontextusát leginkább támogatja. Létezik azonban a színházi látványtervezésnek egy olyan megközelítése, amikor az előadásban a vizuális elemek önálló életre kelnek, és nem kiszolgálják, hanem megteremtik, inspirálják a színpadi események sorát. Az ilyen előadások a látványszínház vagy vizuális színház műfajába tartoznak, a kiállításon 3 olyan alkotó munkái szerepelnek, akik ennek a színházi formanyelvnek képviselői.
Május 4, Szerda – 19:00 KOBUCI Tavaszi nagytakarítás: Hét Hat Club vs. hari_drama A Hét Hat Club és hari_drama kizökkent, felráz és helyreteszi a ph értékedet. Vidd el minden terhed, magányod, mindennapi feszültséged és hagyd, hogy a szürkeséget kiszívják belőled az előadók, és tiszta energiákkal töltsenek fel!
Április 23, Szombat – 10:00 ÓBUDAI MÚZEUM Szent Flóriántól Szindbádig – Ingyenes szoborséta Óbudán A szobornéző séta alkalmával a Fő tér és az Óbudai Múzeum közelében található köztéri szobrok megtekintésére, történeti hátterük és alkotóik bemutatására kerül sor. A szobrok történetén keresztül egyben ízelítőt kapunk Óbuda egy-egy jelentősebb eseményével, meghatározó személyiségével kapcsolatban.
Április 24, Vasárnap – 11:00 KISCELLI MÚZEUM ATLAS ZÁRÓNAP Topor Tündével és Winkler Nórával, valamint K. Horváth Zsolttal Atlasz, nem hanyatlasz! Avagy milyen típusú mű az, amelynek egy hatalmas, fekete, kolombáriumszerű kocka-építmény adja meg a méltó keretet? Topor Tünde és Winkler Nóra páros vezetése a Kiscelli Múzeum Templomterében, Gerhes Gábor kiállításának zárásán.
Április 24, Vasárnap – 15:00 KASSÁK MÚZEUM KI MOSOGAT EL A FORRADALOM UTÁN? Vasárnap délutáni tárlatvezetés KÁLLAY ESZTER költő, műfordítóval. A szubjektív tárlatvezetés fókuszában az a munka lesz, ami az élet újratermeléséhez nélkülözhetetlen, mégis sokszor láthatatlan marad: az elsősorban nők által végzett reproduktív munka.
Április 25, Hétfő – 19:00 ESERNYŐS Irodalompszichológiai beszélgetéssorozat – Szél Dávid Az Esernyős szereti a könyveket, az igazán jó könyveket. Ezúttal Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, a Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben című könyve lesz a fókuszban. Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, egyetemi oktató, író, apa. Sokat foglalkozik az apasággal és a szülőséggel, előadásokat és workshopokat tart. A szerzővel Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztője fog beszélgetni.
Április 28, Csütörtök – 19:00 KOBUCI Platon Karataev, Árstíðir – Kobuci Kert A Lev Tolsztoj karakterről elnevezett zenekar a januárban megjelent, Partért kiáltó c. lemezével tovább folytatja a bolyongást a létezés magja körül. Az új dalok mellett 1-2 régebbi szám és feldolgozás is elhangzik majd a koncert során.
Április 15, Péntek – 15:00 6SZÍNÉmile Ajar: Előttem az élet – Freeszfe Egyesület Az Émile Ajar (Romain Gary) regénye alapján készülő bábszínházi adaptáció, a két főszereplő közös múltját idézi fel a jelenben. Egy közös mesélés, képekbe fogalmazott párbeszéd, gondolkodás arról, hogyan kötnek össze a közös történeteink.
Április 16, Szombat – 8:00 RÓMAINagy Húsvéti bevásárlás és élménydús piacozás a Rómain! A Római parti piac szeretettel várja mind a hosszú hétvégén jókedvűen bevásárolni kívánókat, mind azokat akik csak kikapcsolódni vágynak az ünneplés előtti reggelen.
Április 17, Vasárnap – 17:00 BEM MOZIJézus Krisztus szupersztár / Jesus Christ Superstar Az örök klasszikus Jézus Krisztus szupersztárt mindenkinek meg kell nézni egyszer, de sokadjára is ugyan azt a hatást váltja ki mint először. (színes, feliratos, amerikai zenés film, 106 perc, 1973)
Április 20, Szerda – 20:00 GÖDÖRBujdosó János szóló Bujdosó János állandó figurája a hazai underground zenei világnak, zenekaraival bejárta Európát, rengeteg formációban fordult már meg, játszott többek között a PopIvánban, a Kistehénben, a Specko Jednóban, az Egy Kiss Erzsi Zenében, az Európa Kiadó jelenlegi szólógitárosa, újságíró, zeneszerző, filmzeneszerző. Saját zenekara, a Bujdosó Trió kilenc éve működik. Izgalmas, többhangszeres szóló zenei projektjét évek óta építi, így lesz minden egyes alakalom egyedi és különleges.
Április 21, Csütörtök – 20:00 KOBUCI KOBUCI Nyitó Hét // Zuboly A Kobuci kert idei első koncertjén a Zuboly broken etno zenéjére nyithatjuk meg igazán a tavaszt. Az etnohiphop-formáció Ágoston Béla kifogyhatatlan zenei inpirációira és MC Busa beatboxára épül, pártalan humorral ötvözi a népzene töredékeit és a popszemétdomb roncsait. Muzsikás és Chris Isaac, csujogató és Michael Jackson, Mozart és a raggamuffin zenei közössége fűszálfújás, bőgő, duda, szaxofon, doromb, harmonika és minden más lehetséges hangszer segítségével megszólaltatva.
A Vasárnapi Barangoló egy olyan családi délután, amelyen a gyerekek a múzeum egy kiállításához kapcsolódó foglalkozáson vesznek részt, amíg a szülők az épületben nézelődhetnek. Az ehavi barangoló a Show és business Pest-Budán: kötéljárók, önmozgányok és más világszámok című szórakoz(tat)ástörténeti kiállításunkhoz kapcsolódik.
Március 26, Szombat – 18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Ne csak nézz, értsd is – kutya kommunikáció és viselkedés Te is szeretnéd felismerni és megérteni a kutyád viselkedését? A 3K Óbuda ebben is segíthet. Az interaktív előadásuk során megadnak mindent ahhoz, hogy helyesen tudd megítélni a kutya jelzéseit.
Március 26, Szombat – 19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nőnapi musical és operett gála Utó Nőnapi gálaműsor a legismertebb musical és operett slágerekkel. Közreműködik: Egyházi Géza és Szabó P. Szilveszter
Március 27, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM A tudás rendszerbe foglalásának kínzó lehetetlenségéről. K. Horváth Zsolt tárlatvezetése „A világon minden azért létezik, hogy egyszer egy könyvben lelje meg végső helyét”. Mallarmé: Le livre, instrument spirituel A tárlatvezetés alkalmával K. Horváth Zsolt társadalomtörénész újabb szempontból értelmezi Gerhes Gábor kiállítását, a vezetésen jelen lesznek a kiállítás kurátorai, valamint az alkotó is.
Március 30, Szerda – 18:00 BUDAPEST GALÉRIA ANDREAS FOGARASI | SKIN CALENDAR – A város bőre Andreas Fogarasi Skin Calendar – A város bőre című kiállítása egy hosszú távú vállalkozás egyik epizódja, első budapesti állomása. Közös városi emlékeink fragmentumait rajzolja térképre, fogja össze, teszi maradandóvá azzal, hogy nemrég lebontott épületek darabjait rendezi geometrikus absztrakt táblaképekké, kiegészítve azokkal az új anyagokkal, amelyek az átépített vagy új épület meghatározói.
Március 19, Szombat – 14:00 AQUINCUMI MÚZEUM Elfelejtett vízvezetékek nyomában – Titkos kalandozások a föld alatti Óbudán Az ókori Aquincum vízellátásában nem a mai Római Strandfürdőn fakadó források és az onnan déli irányba vezető aquaeductus játszotta az egyetlen szerepet. Valószínűleg az Árpád-forrás és feltehetően a Tábor-hegyi és kiscelli források vizét is hasznosították. 2022-ben a Víz világnapja alkalmából vetített képes előadás keretében indulhatunk ezeknek a vízvezetékeknek nyomába, sőt mini pop-up tárlat keretében – március 19-től március 22-ig – a múzeum raktárának mélyén lakó vízvezetékcsövek is megtekinthetőek lesznek.
Március 19, Szombat – 17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZSTONED – 60 éves a Rolling Stones Az 1962-ben alakult legendás zenekar a világon szinte egyedülállóan hosszú pályafutással ma is aktív részese a zenei életnek. Tavaly őszi, teltházas turnéjuk, valamint dobosuk, Charlie Watts tragikus elvesztése után fordulnak az ünnepi, 2022-es évbe.
Március 20, Vasárnap – 9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Ásványbörze és bonsai kiállítás Újból kitárja kapuit az Ásványbörze és bonsai kiállítás, hogy a pazar ásványok és a meseszerű miniatűr fák és bokrok szerelmesei naphosszat gyönyörködhessenek a hazai és külföldi kiállítók kínálatában.
Március 20, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Képhatalom – Mélyi József tárlatvezetése Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában A tárlatvezetés alkalmával Mélyi József művészettörténész, kritikus Aby Warburg Mnemosyné atlaszától indulva elemzi a Gerhes-ATLAS különleges felépítését és képzőművészeti utalásrendszerét, rávilágítva az alkotó életművén belüli összefüggésekre is. A vezetésen jelen lesznek a kiállítás kurátorai, valamint az alkotó is.
Március 23, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi – Pszichológiai beszélgetéssorozat – Dobray Sarolta – Dr. Bánki György Az Irodalmi-Pszichológiai sorozat következő részében Dobray Sarolta nagysikerű Üvegfal című könyvéről beszélgethetünk. Az írót elkíséri Dr. Bánki György pszichiáter, író, A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című kötet szerzője. A beszélgetést Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztője vezeti.
Március 11, Péntek – 19:00 GÓLYA CSNK / 10 éves a Gólya! A Gólya 10. Születésnapján a Csaknekedkislány visszatér az együttes egyik első előadásának helyére, és hatalmas bulit csap. A koncert után a legendás exgólyás *call me laz* aka Ballalaci djézik.
Március 12, Szombat – 10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben Több napos napsütötte márciusi bográcsozós, örömtáncolós, tűzoltózós, sportolós, vásározós, kacagós GARDENEZŐS programmal vár mindenkit a Budapest Garden, hogy belekóstolhassunk a Garden élet sűrűjébe!
Március 13, Vasárnap – 15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Kemény Zsófi és Agócs Márton Krúdy Irodalmi Szalon Irodalmi találkozások, beszélgetések Vecsei H. Miklóssal és vendégeivel. Beszélgetőpartnerek: Kemény Zsófi író, költő, forgatókönyvíró, slammer és Agócs Márton zenész.
Március 17, Csütörtök – 18:00 KASSÁK MÚZEUM NŐÍRÓK TŰZKÖZELBEN Újvári Erzsi, aki Kassák Lajos húga volt, fiatalon, szinte gyermekfejjel került be a magyar avantgárd mozgalomba, s vált A Tett és a Ma egyik legtehetségesebb alkotójává – ebből a “tűzközeliségből” költőként, s főként költőnőként sok előnye, ugyanakkor számos hátránya is származott. Munkásságát, s vele együtt az avantgárd lapokhoz csatlakozott többi (csekély számú) nőíró tevékenységét járja körül az előadás arra keresve a választ, hogy milyen fórumokon és szerepekben juthattak szóhoz a nők az avantgárdban és miért tudunk még ma is keveset az aktivitásukról?
Március 17, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS Ötvenhárom éve Óbudán – köztéri fotókiállítás Az Óbudai Fotóklub Egyesület és az Esernyős Galéria szeretettel várja az érdeklődőket az Ötvenhárom éve Óbudán című köztéri fotókiállításra. A kiállítást megnyitja: dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
Március 5, Szombat – 10:30 DANUBIA Mozart kommandó 1.0 Három kommandó mérkőzik meg egymással: vérre menő zenei erőpróba keretében döntik el – a közönség bevonásával – hogy ki lesz a legsikeresebb kommandó, melynek vezetője eljátszhat egy versenymű-tételt a zenekarral. Majd a bosszúszomjas vesztes kommandók „spontán” elfoglalják a színpadot, és előadják a saját versenyművüket is.
Március 5, Szombat –18:00 3KÓBUDA KIÁLLÍTÁS/Nagy Márton: Utána Vizualizált érzések egy karanténnal teli évből. A fotónyomatokat készítette: Pigmenta Art Print Lab. A kiállítás április 1-ig megtekinthető a 3K nyitvatartási idejében, a belépés ingyenes.
Március 8, Kedd – 16:30 BUDAPEST GALÉRIA Elhallgatva – Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete – makett- és könyvbemutató A nők elleni háborús erőszak társadalmi megítélésének, a társadalmi párbeszéd és az emlékezetpolitikai konszenzus formálásának céljából szakmai és civil szereplők bevonásával indított több pilléren álló projekt, amelynek végső célja, hogy a háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelyet kapjanak a magyar fővárosban. A 2B Galériában március 9-től látogatható kiállításon a legjobbnak ítélt tervezeteket lehet megtekinteni.
Március 8, Kedd – 17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Legyél te is gondos gazdi! Tudjátok mire van szüksége a kutyátoknak? Hogyan élnek, hogyan gondozzuk őket? Okosságok és érdekességek a hobbiállatként is tartható kedvencekről. Interaktív program a felelős állattartás aranyszabályairól a platán könyvtár állandó partnerével, az Elveszett Állatok Alapítvány munkatársával Janka kutyus társaságában.
Március 10, Csütörtök –19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Rossz versek A 33 éves Merthner Tamás magánélete romokban, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás önsajnálatában a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs. Magánéleti problémáinak feldolgozása mellett Tamás emlékeiből ébred rá a mai társadalom elveszettségére is, ezúton kapunk egy rendkívül szubjektív képet Magyarország jelenéről. (magyar vígjáték, 2018, 97 perc)
Február 25, Péntek – 17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Ehető és mérgező vadnövények Óbuda határában Polyák Ágnes gyógynövény-botanikus előadásában megismerkedhetünk azokkal az ehető és mérgező vadnövényekkel, melyek Óbuda határában találhatóak. Az ehető vadnövények azonban nemcsak gasztronómiai különlegességek, hiszen a megújuló természeti források felhasználásával ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük.
Február 25, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Mezaliansz akusztik – Kemény Zsófi és Agócs Márton estje Agócs Márton, az Aurevoir. frontembere és Kemény Zsófi, író, költő, slammer közös műsora. Az est folyamán a népdaltól a slam poetry-ig számos stílust érinteni fognak, mindezt egyszál (illetve néha két szál) akusztikus gitárral, és kiderül az is, hogy mi történt Kádár János 2007-ben eltűnt fejével.
Február 26, Szombat – 14:00 KISCELLI MÚZEUM FARSANGI FANTASZTA – családi program a Kiscelli Múzeumban A Kiscelli múzeum farsangi eseményén nem cask árnyjátékokkal, jelmezversennyel és Virtuális valóság programokkal találkozhatunk, még Kelle Botond bűvész látványos trükkjeivel is szórakozhatunk.
Február 27, Vasárnap – 11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Halász Judit – Óbuda Halász Judit új lemezével folytatja azt a missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett: a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésével klasszikus és kortárs magyar költők verseit énekelve gyerekek és családok számára megszeretteti a magyar költészet legjavát. Színészi pályafutásával párhuzamosan Halász Judit új műfajt teremtett előadóművészként, és mondhatjuk, generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.
Február 18, Péntek – 19:00 3KÓBUDA Kutyaélet-Színház Kafka gondolkodó emberi lényként ábrázolja szereplőjét, aki a társadalomban való helyét keresi. Az élet értelmét, alapkérdéseit kutatja gyermeki szenvedéllyel, azonban minél több tudásra tesz szert, annál távolabb kerül társaitól. Saját önmegvalósítása rögös útján halad, miközben szabadságra, és visszaigazolásokra vágyik. Az előadás során a kutya szemszögén keresztül zarándokolunk végig életének fontosabb állomásain.
Február 18, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Szirtes Edina Mókus looper estje – Vers, Zene, Szeretet Szirtes Edina műsorában megzenésített verseket, (Nagy László, Radnóti Miklós, Szép Ernő, Müller Péter, József Attila, Pilinszky János) és sok improvizációt várhat az Esernyősbe ellátogató érdeklődő.
Február 21, Hétfő – 20:00 ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR/MÜPA Müller Péter Sziámi 70 Müller Péter Sziámi, a magyar popzene történetének emblematikus figurája, az URH, a Kontroll Csoport és a különböző névváltozatokkal és felállásokban működő Sziámi zenekarok frontembere hetvenéves. Ebből a jubileumi alkalomból jelenlegi formációja, a Müller Péter Sziámi AndFriends az Óbudai Danubia Zenekarral kiegészülve, valamint egykori zenésztársakkal és más jeles vendégekkel színesítve adja elő a zenész népszerű régi slágereit és egészen friss szerzeményeket úgy, ahogyan azok még sohasem szólaltak meg.
Február 22, Kedd – 18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Ön az űrben él Az ember létezése számára alkalmas anyag fejlődéséről és feltételek kialakulásáról, továbbá az űrkutatási vizsgálati módszerekről, technológiákról lesz szó Vizi Pál Gábor űrkutató szórakoztatóan tudományos előadásában. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Február 11, Péntek-18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Szupervízió – Horváth Dániel festőművész – művészpedagógus kiállítása A kiállítás, mint csoportos tárlat célja egyrészt, hogy Horváth Dániel művészetét ezúttal az oktatói pálya aspektusán keresztül mutassa be, másrészt hogy dialógust teremtsen a mester és egykori tanítványai – mára már sokkal inkább kollégái – között. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy a meghívott alkotók munkái hogyan reflektálnak egykori mesterük művészetére, megtapasztalható-e valamilyen közös szemléletmód a kiállító művészek között.
Február 12, Szombat-8:00 RÓMAI Februári csodás piacozás a Rómain, lángossal és sült kolbásszal Szombaton a Római parti csodás piac tárja a kapuit és szeretettel vár minden éhes szájat, piacozni imádót, üres kosarakkal andalgókat, kézműves kincseket vadászókat, nézelődőt.
Február 13, Vasárnap-15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Szabó T. Anna és Balla Gergő Krúdy Irodalmi Szalon Könyvek, írók, költők, zenészek. Irodalmi találkozások, beszélgetések Vecsei H. Miklóssal és vendégeivel. Beszélgetőpartner: Szabó T. Anna költő, műfordító.
Február 16, Szerda-19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat: Iránytű Az Esernyős szervezésében a Pepita Playback társulat a nézők saját történeteit hozzák életre a színpadon.
Február 17, Csütörtök-18:30 BEM MOZI Az ötödik pecsét / The Fifth Seal 1944. A kiskocsmában a törzsvendégek mindennapos dolgokról beszélgetnek. A borjúszegy elkészítésének módjáról, az ismerősökről, meg arról, hogyha módjuk lenne haláluk után feltámadni, a gazdag zsarnok vagy a szerencsétlen, de tisztességes rabszolga sorsát választanák-e. Nem is sejtik, hogy a felvetett elméleti kérdésre másnap már a nyilasok kínzókamráiban – a gyakorlatban, tetteikkel kell felelniük. (színes, magyar film, 107’, 1976)
Február 4, Péntek – 17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Egészséges, élő kertek vegyszermentesen Hogyan tartsunk fenn vegyszermentesen élő, egészséges kiskertet, ami az egészségünket szolgálja, és ahol a növények, az állatok és mi is jól érezzük magunkat? Milyen növénytársítások alkalmazhatóak eredményesen a talaj egészsége, a növények jólléte, a termés fokozása, a betegségek megelőzése érdekében?
Február 4, Péntek – 18:00 3KÓBUDA Lelki fröccs – Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós Kepes András 2020 novemberében megjelent könyvéről beszél. Megfogalmazása szerint, amikor egy bizonyos probléma foglalkoztatja, arról könyvet ír. Így történt ez most is. Választ adni, arra, vajon lehetünk-e boldogok egy átalakuló és ellentmondásos világban? Csak a leegyszerűsítő magyarázatokban hiszünk, vagy képesek vagyunk – akár a kétellyel is megbarátkozva – kritikusan szemlélni önmagunkat és a jövőnket?
Február 6, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Kurátori tárlatvezetés Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában párbeszédben az alkotóval A tárletvezetés alkalmával az ATLAS kiállítás kurátorai, Róka Enikő és Mucsi Emese beszélgetnek Gerhes Gábor képzőművésszel bevonva a kérdezz-felelekbe a jelenlévő látogatókat is. Mit kezdjünk a tudományos megismerés klasszikus eszközeivel egy olyan korszakban, amikor a tények egyre kevésbé hatnak a közgondolkodásra, miközben az érzelmeket megmozgató, személyes hitre épülő érvek egyre inkább teret nyernek?
Február 9, Szerda – 8:00 MKVMÚZEUM DEMÓ 5 – Híres magyarok 2. – digitális múzeumpedagógiai nap a 3-12. évfolyam számára A DEMÓ 5 Nap magyarországi és határon túli múzeumok közreműködésével, ’Híres magyarok’ tematika mentén mutatja be a közoktatásban részt vevő diákok számára a magyar történelemben jelentős szerepet játszó személyiségeket, egyúttal alkalmat kínálva a magyar kulturális, történelmi, művészeti és tudományos értékek megismertetésére, bemutatására, elemzésére.
Február 10, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet – esti beszélgetőkör – Téma: a kockázatvállalás Robert Capa fotográfiáin keresztül Személyiségünk egyik meghatározó vonása, hogy mennyire vagyunk elővigyázatosak, illetve kockázatvállalók. Az óvatosság hasznos, de ahhoz, hogy valami új dologba kezdjünk, óhatatlanul szükség van némi merészségre. Előremeneküljünk vagy biztonságra törekedjünk inkább?
Január 28, Péntek – 18:00 KASSÁK MÚZEUM CSODÁLATOS TÖRTÉNET? A kiállítást megnyitja: Őze Eszter, művészettörténész, a KEMKI tudományos munkatársa A megnyitó helyszíne: Kassák Múzeum, Budapest, III. kerület, Fő tér 1. (Zichy -kastély)
A kiállítás a magyar avantgárd két, kevésbé ismert alakja, Újvári Erzsi és Barta Sándor életművén keresztül vizsgálja a művészet és társadalom kapcsolatát, az első világháború kitörésétől a harmincas évek végéig tartó időszakban.
Január 28, Péntek – 18:00 ESERNYŐS Searching for T-Art díjasok 2021 – kiállításmegnyitó Searching for T-Art díjasok 2021 – kiállításmegnyitó Drabik Tamás, Őry Annamária, Sinka Péter kiállítása Helyszín: Esernyős Galéria és Szindbád rendezvényterem A kiállítást megnyitja: Révész Emese művészettörténész
Január 29, Szombat – 19:30 AKVÁRIUM KLUB Supernem // Budapest – Akvárium A Supernem a jubileumi évet az Akvárium klubban nyitja e hét Szombaton!
Január 30, Vasárnap – 19:30 DANUBIA Kunst/Der/Fuge Az egyik legfontosabb zenemű, amit talán nem is előadásra szánt Bach. Egy afféle zenei Biblia. Három fiatal szerző teremti újjá a Danubia zenekar számára, ősbemutató és találkozás: J.S. Bach meets 2020. A koncerten a művek tételei keverve, egymásba fonódva hangzanak el, melyeknek sorrendjét a zeneszerzők közösen komponálták.
Február 3, Csütörtök – 18:00 KASSÁK MÚZEUM KATALÓGUSBEMUTATÓ | Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái Besnyő Éva fotográfiái című kiállítás katalógusa a Kassák Múzeum Életmód és társadalmi mozgalmak a modernitásban című sorozatához illeszkedve a modernitás viszonyrendszerében helyezi el Besnyő Éva pályáját. Besnyő Éva egyike a 20. század azon női fotográfusainak, akik a fényképezést nemcsak szakmának, hanem hivatásnak tekintették, egyben a konvencióktól mentes, önálló életút lehetőségét is felismerték benne. Kísérletező látásmódja az avantgárd művészek sorába emelte, függetlenség iránti vágya az új kulturális formák és szerepek megélésére és megmutatására ösztönözte
Január 14, Péntek – 17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Óbuda természeti értékei Álljunk meg egy pillanatra és ismerjük meg azt a növény- és állatvilágot, ami minden nap körülveszi Óbudát! A kerület változatos természeti adottságokkal rendelkezik, számos veszélyeztetett és védett fajjal, melyek védelme és az utókornak való megőrzése mindannyiunk fontos feladata. Polyák Ágnes gyógynövény-botanikus előadásában megismerkedhetünk ezen fajokkal és megtudhatjuk, mit tehetünk védelmükben.
Január 14, Péntek – 19:00 BEM MOZI A fantasztikus Róka úr / Fantastic Mr. Fox Róka úr valaha a legjobb ravaszdi volt a környéken. Ám tizenkét esztendeje boldog, csendes családi életet él. Köszönhetően a rámenős rókaasszonyságnak, akinek megfogadta, hogy messze elkerüli a tyúkketreceket. Mi tagadás, Róka úr élvezi a vidéki életet, a nagy házat, a kölyöknevelést. Ám amikor lehetőség nyílik egy utolsó nagy rablásra, a tisztes családapából előtör a régi szenvedély. (színes, feliratos, amerikai film, 87’, 2009, 12 éven aluliak számára nem ajánlott)
Január 17, Hétfő –12:00 3KÓBUDA A városi fák – Ablak kiállítás A városi fák A 10milló FA Alapítvány által kiírt gyerekeknek szóló kreatív pályázat alkotásai tekinthetők meg az ablakban.
Január 19, Szerda –19:00 P.I.M. Nemes Nagy 100 – “Viszonylagos öröklét” irodalmi beszélgető-sorozat 2022-ben Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő születésének századik évfordulójának tiszteletére a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum Juhász Anna irodalmár szervezésében centenáriumi eseménysorozatot indít. Ennek keretében valósul meg a „Viszonylagos öröklét” – Nemes Nagy Ágnes 100 irodalmi beszélgető-sorozat a MOMkult partnerségében 2022 során minden hónapban.
Január 20, Csütörtök –19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Soha többé nem fog havazni Különös férfi jelenik meg a sorompóval elzárt, egyforma házakkal teli, sivár lakópark gazdag lakóinak életében. Az itt élő emberek, bár nagyon tehetősek, szomorúan és elveszetten vágyakoznak valami elérhetetlen után. A keletről érkező idegen mindenkit a hatása alá von: a keze gyógyító erejű, szeme pedig az emberek lelkének mélyére hatol. (Lengyel-német film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020, 113 perc)
Január 7, Péntek – 21:30 BEM MOZI Sin City Ez a város hívja és vonzza a makacs, kellemetlen alakokat, a korrupt jellemeket és az összetört szívűeket. Viharedzett lelkeknek való, kemény, sötét hely. Az ő életükből, a város szívének legsötétebb zugaiban játszódó három sokkoló, feszültséggel teli, izzó történetből épül fel a kult-hagyománnyá vált eredeti képregényt alkotó Frank Miller, Robert Rodriguez és a vendégrendezőként feltűnő Quentin Tarantino elsöprő erejű filmje. (színes és fekete-fehér, feliratos, amerikai film, 119′, 2005)
Január 9, Vasárnap –15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Berecz András és Balla Gergő Krúdy Irodalmi Szalon Könyvek, írók, költők, zenészek. Irodalmi találkozások, beszélgetések Vecsei H. Miklóssal és vendégeivel. (A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.)
Január 10, Hétfő – 16:00 MKVMÚZEUM Protokoll és diplomácia kiállításmegnyitó A protokoll- és diplomáciatörténeti vándorkiállítás nyolc szekcióban mutatja be az állami, a diplomáciai, a katonai, az egyházi, a sport és Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal protokollját.
Január 12, Szerda – 16:00 GOLDBERGER MÚZEUM Goldberger-galaxis – Ingyenes tárlatvezetés Egy világhírű magyar gyár és a mögötte álló tragikus sorsú család történetét ismerhetik meg tárlatvezetés résztvevői. A kiállítás átfogó képet nyújt arról a nagyívű fejlődésről, amely során egy 18. század végén megalakuló, kis kékfestő manufaktúrából másfél évszázad alatt hazánk egyik legnagyobb textilvállalata jött létre.
Január 13, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet – esti beszélgetőkör az önbizalomról, Frida Kahlo művészetén keresztül Ezen az estén a különlegesen erős személyiségű mexikói festőnő életművének segítségével járhatjuk körbe, mi lehet a titok. Kíméletlen őszinteség, folyamatos önvizsgálat, beleállni a fájdalomba, de elkerülni a felesleges önmarcangolást, erősebbnek lenni a bajnál, megtalálni azt a nézőpontot, ahonnan látszik a helyzetben mindig benne lévő nyereség is. (Vezeti: Jankó Judit művészeti újságíró, pszichológus, art coach)
Január 2, Vasárnap –15:00 KISCELLI MÚZEUM Finisszázs | 60 év alatt a Föld körül 2022. január 2-án, 15 órától finisszázst tart a Kiscelli Múzeum a 60 év alatt a Föld körül című kiállításban. Árvai Mária, a kiállítás kurátora és Kumin Mónika művészettörténész, a katalógus egyik szerzője tart közös tárlatvezetést.
Január 4, Kedd – 19:00 BEM MOZI Woody Allen: Manhattan Isaac Davis, a sikeres vígjátékíró otthagyja televíziós állását, csak azért, hogy minden idejét a regényírásnak szentelhesse. Ám írás helyett inkább megpróbál magyarázatot találni elhibázott életére és a nőkkel való szerencsétlen kapcsolatára, gyelőre nem sok eredménnyel. (fekete-fehér, feliratos, amerikai film, 96’, 1979)
Január 5, Szerda –18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képességének megszerzéséről Egy élőszavas mesemondással és beszélgetéssel egybekötött programsorozat veszi kezdetét november 3-tól a Csillaghegyi Közösségi Ház udvari kisházában.Este 18-20.30-ig minden alkalommal! A programsorozat egy 3 alkalmas önismereti, felnőtteknek(nőknek és férfiaknak is)szóló mesecsoporttal indul.
Január 5, Szerda –19:00 TRAFÓ HOUSE Dollár Papa Gyermekei: Picasso A művet külön kell választani a művésztől. Önzetlen zseni nem létezik. Bántalmazók nélkül üresebb lenne a világ. Ha vállalod magad, jobb ember leszel. Jó emberekkel jó dolgok történnek. Vagy?
Január 6, Csütörtök – 19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Amikor a tudomány is csütörtököt mond Az előadás a világban elterjedt filozófiai és vallási kérdések merev kereteit próbálja feszegetni, hogy végre eljuthassunk a világ keletkezésének és működésének megértéséhez. A tudomány azt kutatja, hogyan, a vallás pedig azt mondja el, hogy mitől működik a világ.
Az ezredforduló idején, egészen pontosan 2000-ben kezdtem közvetlenebbül kötődni Óbudához. Az első években a munkát, később már személyes kapcsolatokat, egy idő után a családot, majd pár évig az otthont is jelentette.
Az első pillanattól fogva – már a 18-as busz ablakán keresztül is – szembeötlő volt Óbuda sokszínűsége, ellentmondásosnak tűnő jelenségei által formált változatossága. A múzeumban dolgozva, és Óbudához kötődő történeti, társadalomtörténeti kutatásokat folytatva egyre inkább elmerültem a település múltjának izgalmas kavalkádjában, kifogyhatatlan történeteiben, épületeiben, tárgyaiban, lakosaiban, embereiben: az óbudai zenebona, a Főtér alatti középkori templomromok (katedrálisok!), a kastély, a kiscelli kegyhely, a Szent Péter és Pál templom, közelében Budapest legrégebbi református temploma, alatta a középkori királyi, királynéi vár romjaival, a reformkor legmonumentálisabb zsinagógája, a Goli (Goldberger gyár), az Árpád híd, a Faluház, a Flórián, a Szentháromság-szobor, a Zichyek, Bebo, Madarassy, Kunitzer, Leon H., San Marco hercegné, Krúdy, Ugray, a német vöröskereszt, Örlős, Harrer, Goldbergerek, Esterházy, Csukás, Gelléri, felsorolhatatlan. És Aquincum időszakát még nem is érintettük…, rengeteg arca van a városnak.
Az Óbudai Anzikszot olvasva ebből az ezernyi arcból, történetből, emberből, épületből, jelenségből, ismerhetünk meg – kellemes hangulatú beszélgetések, írások, képek formájában – egyre többet és többet, közelebb hozva Óbudát, talán magát az „óbudaiságot”.
A máglyarakás tényleg az egyik legegyszerűbb sütemény, alapvetően kifli, tej, tojás, cukor és alma kell hozzá. Minden, ami ezen felül van, már csak extrázás: kifli helyett lehet szikkadt kalácsot vagy brióst használni, mehet hozzá őrölt vagy durvára vágott dió, alma helyett készülhet körtével, amit mazsolától kezdve kandírozott gyümölcsökön át még rengeteg fűszerrel is lehet ízesíteni, sőt, egy réteg baracklekvár is jól áll neki.
Úgy tűnhet, hogy az Anziksz verziója mindennel szembe megy, amit fent leírtam. Nem is egyben sült, mint a hagyományos, változtatás is van az alapanyagok között, a végeredmény pedig egy szeletelhető, könnyű desszert lett, sőt, még az alma sem teljesen darabos. De akkor mégis miért működik úgy, mint az igazi?
Az alap egy egyszerű linzer, ennek egyszerű oka van: jól áll a süteménynek, ha van benne egy ropogós, jól harapható réteg, ez kiváltja azt az érzést, amit a nagyobb darabokban hagyott, az eredeti változatban a kiflire halmozott alma adna. A sima alma (vagy körte) helyett most birsalmát tettem hozzá. Ősz végétől kezdve érdemes kihasználni, hogy végre szezonja van – bármilyen almás süteményt próbáljanak ki birssel, mert olyan pluszt ad, amit máshoz nem lehet hasonlítani, itt még a baracklekvár pikáns ízét is felidézi.
Jelen esetben pürésített birsalmát használtam sült birskockákkal. A birsnek magas a pektintartalma, ami egy természetes zselésítőanyag, ez tartja meg a hosszan főzött birsalmasajtot, ettől lesz szeletelhető, sűrű az állaga. A pektin hőkezeléssel fejti ki hatását, ezért a birsalma nagyobb részét fűszerekkel jól összefőztem, majd turmixoltam, ebbe kevertem a sült birskockákat, így lett belőle egy friss, a karamellás sült kifliréteghez jól illeszkedő “almás” kiegészítő.
A két réteget egy éjszakát hűtőben pihentettem egy kicsit lesúlyozva, hogy szép egyenletes felületet kapjon. Erre jött a tojásfehérjéből készült habréteg, amit eredetileg sütőben sütnénk a máglyarakás tetejére. Itt most svájci meringet használtam, amit (lehet, de) nem kell sütőben szárítani, mivel amint habbá verődik, addigra már túlesett a hőkezelésen, nyugodtan fogyasztható további sütés nélkül.
Jó, de mi az a svájci mering? Alapvetően háromféle meringet, vagyis tojáshabot különböztetünk meg: a franciát, az olaszt és a svájcit. A francia technológia szerint a tojásfehérjét cukorral habbá verjük, sütőben szárítjuk, sütjük. Az olasz meringhez a fehérjét forró, 118-120 °C-os cukorsziruppal verjük habbá: a forró szirup hőkezeli a tojásfehérjét, így mikor elkészült a hab, már fogyasztható is. Ennél viszont sok ponton el lehet csúszni: maghőmérővel kell mérni a hőfokot, a forró szirupot az elektromos habverővel (vagy robotgéppel) közepesen magas fokozaton kevert fehérjéhez kell önteni úgy, hogy közben a szirup ne hűljön ki. Az elég macerás művelet végén egy stabil habot kapunk.
Na de a svájci! Nem túl ismert a háztartásokban, pedig a három fajta közül a legkönnyebben elkészíthető, a szerkezete pedig a legstabilabb mind közül, viszont hőmérő ehhez is kelleni fog. Vízgőz felett, folyamatos keverés (nem habosítás!) közben melegítsük a fehérjét a cukorral 79-80 C° fokig, ezután magas fokozaton addig habosítsuk, amíg hófehér és elképesztően habos nem lesz. Még a melegítés közben adjunk hozzá valamilyen savas hozzávalót, ízesíthetjük például vaníliával, narancsvirág vízzel (ez remek kiegészítője a birsalmának), és nem szabad kihagyni a sót sem, különben unalmasan édes lesz az eredmény.
Spatulával is kenhetjük a desszertre, de még csinosabb, ha habzsákból nyomjuk fel a süteményre. Rá lehet pirítani grill fokozaton, konyhai lángszóróval (zsebsárkánnyal), de hagyhatjuk egyszerűen fehéren is.
Így áll hát össze az Anziksz máglyarakása: kifli, birsalma, fehérjehab és egy kis ropogós linzer. Jól előkészíthető desszert, szezonális, nem kell hozzá semmi extra (de azért lehet beletenni), és bár nem a hagyományos technológiával készül, higgyék el, az egész egy kerek egésszé áll össze – nem csak nyomokban emlékeztet a máglyarakásra.
Birsalmás máglyarakás
Hozzávalók a linzerhez
100 g cukor
3 tojássárgája
125 g vaj
2 g só
250 g liszt
10 g sütőpor
Elkészítése
A lisztet, sót, sütőport és a felkockázott vajat robotgéppel összemorzsoljuk. A tojássárgáját és a cukrot habverővel világosra keverjük, majd a vajas alaphoz adjuk. Két sütőpapír között fél centi vastagra nyújtjuk, majd 3×10 centis téglalapokat vágunk belőle. Ebből a mennyiségből kb. 20 darab jön ki. Tegyük a lapokat sütőpapírral bélelt tepsibe, hagyjunk közöttük 2-2,5 centi helyet.170 °C-ra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt világosra sütjük.
Hozzávalók a karamellás kiflihez
6 db szikkadt kifli 2 centis karikákra vágva
7 dl tej
2 db egész tojás
1 db tojássárgája
100 g cukor
1 mk só
Elkészítése
Az alapanyagokat előkészítjük. A cukrot karamellizáljuk: fontos, hogy az elején ne kevergessük, csak amikor a cukor ¾ része már felolvadt, de akkor is jobb, ha az edényt forgatjuk, különben nagyobb cukorcsomók maradnak benne, könnyen kristályos és darabos maradhat. Közepes lángon készítsük, mivel a cukor hamar megég! Amikor aranysárga színű, 4-5 részletben adagoljuk hozzá a tejet. Először csak egy keveset öntsünk bele, ilyenkor a karamell felhabzik, erős, forró gőz képződik, óvatosan! Azonnal keverjük el egy spatulával, majd ugyanígy adagoljuk a többi tejet. Ezután a sót, tojásokat és a tojássárgáját habverővel keverjük csomómentesre. Folyamatos keverés közben öntsük hozzá a tej egyharmadát, keverjük simára, majd öntsük vissza a többi tejhez. Főzzük fél percig, közben folyamatosan keverjük, majd egy szűrőn át öntsük a karikázott kiflire. Forgassuk össze, hagyjuk állni 5-10 percet.
Béleljünk ki sütőpapírral egy 25×25 centis formát. Simítsuk bele a karamellás kiflit, finoman nyomkodjuk le a tetejét, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben süssük 25 percet. Hagyjuk teljesen kihűlni.
Hozzávalók a fűszeres birsalmához
1 kg megtisztított birsalma 2 centis darabokra vágva
1 db narancs reszelt héja és kifacsart leve
1 rúd fahéj
3 szem szegfűbors
2 szem szegfűszeg
60 g cukor
Elkészítése
40 dkg előkészített birsalmát terítsünk egy sütőpapírral bélelt tepsibe, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben süssük 15 percig. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A maradék birsalmát keverjük össze a többi hozzávalóval, adjunk hozzá egy csipet sót, és öntsük fel 2 dl vízzel (vagy akár aszúval, édes furminttal). Fedő alatt főzzük 10-15 percig, amíg a birsalma összeesik, teljesen megpuhul. Vegyük ki a fűszereket, botmixerrel turmixoljuk simára a birsalmát. Főzzük még további 5 percig, közben folyamatosan keverjük. Adjuk hozzá a külön megsütött birsalma darabokat, majd kenjük a megsült karamellás kiflire. Simítsunk a felületére egy réteg sütőpapírt, majd tegyünk rá súlyokat (pl. 1 kg rizst, cukrot), így sima lesz a felülete. Tegyük hűtőbe egy éjszakára.
Hozzávalók a meringhez (tojáshab)
4 db tojásfehérje
160 g kristálycukor
1 db citrom kifacsart leve
1 mk só
vanília (elhagyható)
1 tk narancsvirágvíz (elhagyható)
Elkészítése
A cukrot, a tojásfehérjét, a sót (és ha használunk, a vaníliát is) tegyük egy hőálló tálba. Vízgőz felett, folyamatos keverés közben főzzük 75 °C-ra, majd vegyük le a gőzről. Elektromos habverővel verjük kemény habbá, közben adjuk hozzá a citromlevet és a narancsvirágvizet. Töltsük nyomócsővel kiegészített habzsákba.
Összeállítás
Vegyük le a birsalmáról a súlyokat és a sütőpapírt, majd emeljük ki a süteményt a formából. Minden oldalán vágjunk le fél-fél centit, így egyenesek lesznek a szeletek. Osszuk fel a süteményt 3×10 centis téglalapokra. Helyezzük a szeleteket a ropogós linzerekre, majd nyomjunk a birsalmára meringet. A habot díszíthetjük konyhai lángszóróval, de anélkül is tálalhatjuk.
Tipp
A kiflihez keverhetünk darált diót, finomra őrölt mákot, és készíthetjük karamell nélkül, egyszerűen cukorral. A birsalmához keverhetünk mazsolát, aszalt gyümölcsöket. A birsalmás töltelék egy héttel előre elkészíthető, az összeállításig tartsuk hűtőben!
December 14, Kedd – 15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy diplomata visszaemlékezései Tóth József Imre, a külügyminisztérium veteránja előadásaiban visszaidézi emlékeit a sorsfordító külpolitikai történésekről, bemutatva az akkori dilemmákat, erőfeszítéseket és a külpolitikai műhelyek működését.
December 15, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat-Titok Az előadás címe: TITOK Valami, ami kíváncsivá tesz? Valami, amit rád bíztak és most hordozod? Örömmel? Büszkén? Nehéz teherként? Meglepetés-titok? Szégyellni való titok? Családi titok? Csak te tudod? Vagy nyílt titok? Hazugság? Milyen történeteket rejtegetsz és vajon a többiek mit mesélnek majd? Az Esernyősben elmesélheted a saját történetedet, a Pepita Playback társulat pedig visszajátsza.
December 16, Csütörtök – 19:00 3KÓBUDA ÚJ IDŐPONT: DECEMBER 16. Kései találkozás-Színház Éjszakánként elég meghökkentően viselkedik a tengerparti gyógyszálló egyik idős hölgylakója: mezítláb átmászik az ablakon, kiszökik a szanatóriumból, énekel a holdfényes kertben, sirályokat etet, és felrúgja az intézmény szabályait.
Az Esernyős Galéria Infinitívusz – Pilinszky János emlékére kiállítása egy érdekes és újszerű útra kalauzolja érdeklődőit. Hallhatóvá teszik azt, amit eddig csak láttunk.
December 4, Szombat – 8:00 RÓMAI Mesebeli Piac és Kézműves Vásár a Rómain, adományprogrammal! Mesebeli kincsek, mennyei étkek, varázslatos színek, forró kortyok és falatok várja a jól felöltözött lelkes piacozókat a Római parti Piac Szombaton.
December 5, Vasárnap – 10:00 BUDAPEST GARDEN Találkozás a Mikulással a Budapest Gardenben A Mikulás idén is tűzoltó autón érkezik a Budapest Gardenbe Vasárnap. Lesz karácsonyi fényáradatban úszó tűzoltóautó, ünnepi bábelőadás, emlékfotó készítés, Mikuláscsomag osztás, ünnepi tűzoltós játékok, ajándékkészítő sarok és persze sok mosoly és öröm minden mennyiségben
December 7, Kedd – 19:30 DANUBIA Óbudai Danubia Zenekar A hangverseny műsora tartogat olyan értékeket a közönség számára, amelyeket már aligha kell felfedezni, de olyanokat is, amelyekről biztosra vehetjük, hogy felfedezésszámba mennek. Biztosan az utóbbiak közé tartozik a fiatal dél-koreai zeneszerző, Donghoon Shin zenekari műve, s abban sem kételkedhetünk, hogy honfitársa, az est karmestere is a felfedezés élményét kínálja – annál is inkább, mivel a világ legtöbb országában mindmáig különlegességnek számít, ha hölgy vezényel egy zenekart
December 9, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi – Pszichológiai beszélgetéssorozat – Mogyorósy-Révész Zsuzsanna Szükségünk van arra, hogy szabályozzuk az érzelmeinket? Egyáltalán mit jelent az érzelemszabályozás? Milyen előnyünk származik abból, ha kapcsolatban vagyunk azzal, ami bennünk történik – a gondolatainkkal, érzéseinkkel, testi érzeteinkkel? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ az „Érzelemszabályozás a gyakorlatban” című könyvből és ezeket a témákat járja körül a beszélgetés is.
November 19, Péntek – 16:00 BUDAPEST GALÉRIA OSZTAPENKO MARADHAT? – FINISSZÁZS Az Osztapenko maradhat? – Köztéri politikai szoboráthelyezések Budapesten 1990-1993 című kiállítás korabeli fotódokumentáció segítségével a Fővárosi Önkormányzat által elrendelt, és a Budapest Galéria által szervezet szoboráthelyezésekről ad vázlatos áttekintést.
November 20, Szombat – 10:00 BUDAPEST GARDEN Harry Potter Nap a Budapest Gardenben November 20-án a Budapest Garden vár minden olyan mágust, muglit, varázslótanoncot, boszit, aki megmérettetné Harry Potter tudását! Lehetsz akár felnőtt, akár gyerek, Gardenünk titkos kertjének kapuja nyitva áll előttetek!
Fekete János Jammal zenész családban nőtt fel, ezért kezdett el először dobolni, majd később beatboxolni, azaz szájdobolni. Jammal egyszemélyes nagyzenekarának hangszerei mind ott lapulnak a torkában. A pódiumon ezúttal életünk hangjai jelennek meg, azok a hangok, amelyeket már meg sem hallunk, mert annyira természetesek számunkra. Ha figyelünk, zene, mese, történet kerekedik belőlük.
November 24, Szerda –19:00 ESERNYŐS Irodalmi-Pszichológiai beszélgetéssorozat – Kapcsolataink tükrében A 20 önismereti kérdés és válasz című könyv népszerű szerzőpárosa Herendi Kata pszichológus és Szabó Eszter Judit újságíró beszélgetnek a napokban megjelent, kapcsolatok témájával foglalkozó, legújabb kötetük nyomán.
November 25, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS “Mondva és énekelve…” – Maszkura és Tasnádi Bence estje A magyar irodalomtörténet legnagyobb költőinek zeneisége összhangban a mai kor emberével. A műsor egyaránt szól minden erre kíváncsi szemnek-fülnek és mindazoknak, akik szeretik a verset megzenésített formában is!
November 6, Szombat – 20:00 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT Musical gála A legismertebb musicalek részletei hangzanak el Miller Zoltán, Egyházi Géza, és Szabó P. Szilveszter közreműködésével.
November 7, Vasárnap – 9:00 ÓBUDAI KULTÚRÁLIS KÖZPONT Ásványbörze és bonsai-kiállítás Újból kitárja kapuit az Ásványbörze és bonsai-kiállítás, hogy a pazar ásványok és a meseszerű miniatűr fák és bokrok szerelmesei naphosszat gyönyörködhessenek a hazai és külföldi kiállítók kínálatában.
November 11, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Szirtes Edina Mókus looper estje – Vers, Zene, Szeretet A looper effektpedál lényege, hogy egy személyben lehet életre kelteni vele egy egész zenekart. Szirtes Edina Mókus is ezt fogja megkísérelni Csütörtökön az Esernyősben.
November 11, Csütörtök – 19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub Folytatódik Bohém-klub a Kultea színpadán. A törzsvendégeket és az új érdeklődőket egyaránt sok szeretettel és a régi jókedvvel várja a Bohém Ragtime Jazz Band.
A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület például az első önálló magyar pénzintézet, 1839. december 30-án alakult. Ezt követte 1842-ben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rt. megalapítása, amely a váltó és jelzálog üzletág bevezetésével indult, de tevékenységi körét hamarosan kiterjesztette a betét üzletre, a hitelnyújtásra és a folyószámlákra. A Magyar Általános Hitelbank Rt. 1873-ban kapott megbízást a Pénzügyminisztérium bankári ügyleteinek bonyolítására, és ezzel hosszú időre a magyar állam bankjának feladatát is ellátta. A Pénzintézeti Központot először 1855-ben hozták létre. Fő feladata a külföldiek magyarországi és a magyarok külföldi érdekeltségeinek, tulajdonának kezelése volt. Az 1924. évi V. törvénycikkel alapították meg a Magyar Nemzeti Bankot, mely az államosítás után a szakosított szocialista bankrendszer központja lett. Talán nem meglepő, amiért kiemeltük a pénzintézetek szerepét, hiszen óriási feladatuk volt a kis- és nagyvállalatok működtetésében, különféle hiteleik kihelyezésével és a tőke biztosításával. Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a nagyvállalatok, köztük a Goldberger Sámuel F. és Fiai Rt. és iparmágnásaik hogyan használták ki kapcsolati tőkéjüket a politikai és gazdasági elit irányában.
Az üzem a reformkorban egyre nagyobb tekintélyre tett szert, majd 1867-ben Ferenc József Goldberger Sámuel özvegyének, Goldberger Erzsébetnek és 16 gyermekének „budai” előnévvel nemességet adományozott. Folyamatos fejlesztéssel sikerült a társaságot belföldön és Európa-szerte ismert gyárrá tenni, amikor a család ötödik generációját képviselő dr. Buday-Goldberger Leó (1878–1945), a másodszülött fiú 1900-ban tisztviselőként belépett a társaságba. Buday-Goldberger Leó közel négy évtizedes munkásságának köszönhető, hogy a textilgyár hatalmas nagyipari vállalattá nőtte ki magát, miközben az 1887-ben alapított konkurens Magyar Pamutipar Rt.-vel is meg kellett „küzdenie”. Goldberger Leó már 1905-ben a Hazai Bank bevonásával részvénytársasággá alakította a céget, az állami támogatások elnyerésével és a külföldi hitelek felvételével folyamatos gyárrekonstrukciót hajtott végre. A Goldberger-gyár példájával célunk az volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet a pénzintézeti, valamint azzal szorosan összefüggő hitelszövetkezeti és biztosító intézeti iratok fontosságára.
Nem mehetünk el szó nélkül az érdekképviseletek prominens szereplői mellett sem. A Habsburg Birodalom területén 1850-ben hozták létre a kereskedelmi és iparkamarák intézményét, amely kerületi kamarákon keresztül valósította meg az ország kereskedőinek és iparosainak általános és kötelező érdekképviseletét. A Budapesti Áru- és Értéktőzsde 1864-ben alakult meg, mint testületi és önkormányzati joggal bíró intézmény, melynek feladata mindennemű kereskedelmi javaknak, veretlen aranynak és ezüstnek, pénznek és váltónak, hazai részvényeknek és kötvényeknek, majd zálogleveleknek adás-vétele, valamint a zálogbiztosítási és szállítási üzletnek megkönnyítése volt. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége nagy befolyásra tett szert a gazdasági élettel kapcsolatos törvények és rendeletek megalkotásában. 1945 előtt keletkezett iratai azonban sajnos csaknem teljes egészükben elpusztultak. Az utolsó három év iratanyaga teljesebb, s éppen ezért forrásérték szempontjából jelentősebb. Ezek az iratok sok jellemző adatot szolgáltatnak a gyáripart ért háborús károkról, a szénbányák és üzemek háború utáni helyzetéről, az újjáépítésről, az állami kezelésbe vett szénbányák termelési eredményeiről. Az osztályon őrzött bányászati fondok a történelmi Magyarország, majd annak felbomlását követően a trianoni ország és a szocialista állam széles vertikumát lefedik, köztük a szén-, bauxit-, érc- és kőolajbányászat, de képviseltetve van benne a bányászat „melléktermékeit” feldolgozó tégla-, cement-, gipsz- és mészgyárak, a bányatelepeket kiszolgáló erőművek iratai is. S ha már említettük a téglaipari vállalatokat, az osztály állományában kutathatók a már fogalomnak számító óbudai téglagyárak iratai is. Ide tartoznak a Péterhegyi Téglaipari Rt., a Bohn Testvérek Téglagyár Rt., a Budai Téglagyár, az Újlaki Tégla- és Mészégető Rt. vagy a jogutód, szocialista kori Budai Tégla és Cserépipari Vállalat Újlaki Téglagyárának sajnos csak töredékben fennmaradt iratai. Ezek a téglagyárak az 1850-es évektől a Bécsi út feletti hegyek kiváló minőségű agyagjára települtek. Az időközben többször nevet váltott Bohn Testvérek Téglagyár Rt. 1975-ig működött, helyébe 1999 és 2000 között felépült az EuroCenter bevásárlóközpont, majd később a Farkastorki úti, hegyoldali lakótelep. Talán sokan nem is tudják, hogy a Bécsi út és a Vörösvári út találkozásának háromszögében létesült a téglaipari munkásság földszintes házakból álló barakkszerű munkáslakótelepe is.
A vas-, fém- és gépipari vállalatok iratai reprezentálják a 19. századi, de főleg a 20. századi Magyarország vas-, acél- és színesfémkohászatát, továbbá a nyerstermékek feldolgozóiparát. Kétség sem férhet hozzá, hogy az ipari forradalmat, a 19. század közepétől dübörgő gazdasági konjunktúrát „meglovagoló” gyárak iratai országos és nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltók. Az osztály legkorábbi irata (bejegyzése) 1585-ből származik, ami a Murányvölgyi Vashámoros Céh Articulusa (szabályzata), könyvecske formájában. Gömör megyében a bányákból kitermelt nyersvasat akkor még primitív módon, mozgó kis kemencékben, kézifúvó és kalapács segítségével dolgozták fel, a salaktól megtisztított vasból pedig fegyvereket és egyszerű eszközöket állítottak elő. A fejlődés óriási, ha csak az elmúlt századokat vagy csak az ipari forradalom időszakát vizsgáljuk. 1945 után biztos alapokon olyan, több tízezer embernek munkát adó szocialista mamutvállalatok jöttek létre, mint az ózdi Lenin Kohászati Üzemek, a dunaújvárosi Sztálin Vasmű (később Dunai Vasmű) és a sort még folytathatnánk. S ha folytathatjuk, miért hagynánk ki a hadiipari termelés „nagyágyúit”, mint a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-t, a Weiss Manfréd konszern intézményeit (később Rákosi Mátyás Fémművek, majd Csepel Vas- és Fémművek elnevezéssel), a Ganz-gyárakat, a Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárakat, vagy a Hofherr-Schrantz-Clayton Shuttleworth Magyar Gépgyári Műveket, mely utóbbi a Monarchia, később Magyarország legjelentősebb mezőgazdasági gépgyárai közé tartozott (1951-től Vörös Csillag Traktorgyár néven szerzett közel akkora hírnevet). Lampart Rt., Röck István Gépgyára Rt. (később Április 4. Gépipari Művek), Első Dunagőzhajózási Társaság, Ikarus, a számos fegyver-, kábel- és csavargyár öregbítették a magyar ipar hírnevét. A gyárak műszaki fejlesztéseik és szabadalmaik révén letették névjegyüket a magyar gazdaság képzeletbeli nagy asztalára. Díszes okmánytári irataik a kutatások megkerülhetetlen forrásai.
Röck István gépgyáros üzemanyag-adagoló kemencéjének szabadalma az Egyesült Államokban (1910)
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
A Ganz és Társa Villamossági Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. villamossági gyára gyors ütemű fejlődésében például olyan kiváló felkészültségű mérnökök játszottak szerepet, mint Déri Miksa, Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly. Kevesen tudják, hogy például a napjainkban igen népszerű Nikola Tesla 1880-ban a Ganz-gyárban dolgozott, mielőtt Nyugat-Európába, majd az Egyesült Államokba utazott. A Ganz-gyár így is számos országban szerzett koncessziókat villanytelepek, erőátviteli központok létesítésére, villamosvasutak üzembe helyezésére. 1896-tól a Bánki–Csonka-féle négyütemű benzinmotorok sorozatgyártása is beindult, később pedig Kandó Kálmán villamos-, illetve Jendrassik György dízelmotorja öregbítette tovább a gyár hírnevét. Óbudai kapcsolódásai miatt külön kiemelendő az Első Dunagőzhajózási Társaság Óbudai Hajógyára és annak szocialista kori óbudai gyáregysége, amely akkorra a Magyar Hajó- és Darugyár égisze alatt működött. Fontos hangsúlyozni, hogy a kutatások során a fenti vállalatok társadalmi beágyazódására, a tulajdonosok, iparmágnások munkásjóléti intézkedéseire, a gyárak helyi társadalmára, tagoltságára, kulturális és sportéletére is számos kapcsolódási pontot fedezhetünk fel. Ahogy utaltunk rá, az osztály őrzi ezen vállalatok államosítás utáni, a szocialista nagyipar és a nehéziparosítás fellegvárainak számító vállalatok, trösztök iratait is.
Kétség sem férhet hozzá, hogy az ipari forradalom által egyik leginkább érintett ágazat a villamosipar volt. Az osztály iratai között olyan, az ország villamosítása szempontjából úttörő vállalatokat találhatunk, mint a számos regionális céget trösztszerűen tömörítő Részvénytársaság Villamos és Közlekedési Vállalatok számára nevű vállalat és a Hungária Villamossági Rt. Az államosítás utáni korszakból az osztály az ország villamosenergia ellátása szempontjából kulcsfontosságú vállalatainak (pl. erőművek, továbbá a Paksi Atomerőmű) iratanyagát őrzi. A villamosipari vállalatok közül a legkiemelkedőbb az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. volt, amely nemcsak itthon, hanem kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén külföldön is elismert villamosipari cégnek számított. Tungsram márkanév alatt váltak híressé olyan termékei, mint a különböző világítótestek, rádiócsövek, fotocellák. Foglalkozott még telefon- és távírógépgyártással is, üzemeiben készült az első magyar automata telefonközpont. 1928-ban az Egyesült Izzóból vált ki, illetve annak telefonosztályából alakult meg a “Standard” Villamossági Rt. A közkeletű nevén csak „Izzó” ezt követően izzólámpák és rádiócsövek gyártására specializálódott, és a világ élvonalába került. Kutató-laboratóriumában kísérletezték ki a kriptonlámpa előállítását, és az 1930-as évek végén a televízió gyártására irányuló kísérletek is sikert hoztak. 1946-ban az általuk készített radar segítségével felfogták a Holdról visszavert mikrohullámú jeleket, és a világon elsőként észlelték a Nap rádiósugárzását. Az anyagban nyomon követhetjük Aschner Lipót életpályáját, és számos világhírű mérnök-fizikus, mint Pfeiffer Ignác, Bródy Imre, Szigeti György, Selényi Pál vagy Bay Zoltán munkásságát.
Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. generátor üzemének belseje (dátum nélkül)
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
A Gazdasági Szervek Osztálya páratlan forrásértékű anyagát gazdagítják a vasúti közlekedés, a folyami és tengerhajózási, a közúti személy- és áruszállítás, a hírközlés, valamint a légi forgalom cégeinek iratai. Legjelentősebbek közülük a Magyar Államvasutak és vállalatai, az 1895-ben létrehozott Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt., a Magyar Légiközlekedési Vállalat (MALÉV) vagy a VOLÁN Tröszt, melyek közül a leginkább kutatott fondot jelenleg a MÁV jelenti.
A fentieken túl számos ágazat büszkélkedhet úttörő technológiákat felvonultató, nemzetközi viszonylatban is nagyot alkotó, neves cégekkel, melyek napjainkban méltatlanul a homályban maradnak, és csak néhány kutató érdeklődésére tartanak számot. Bizonyára nem is sejtjük, hogy a vegyipari cégek repertoárjában olyan gumiipari (pl. Taurus), kőolajipari (Shell) és gyógyszeripari cégek (például Richter, Chinoin) szerepelnek, melyek jelenleg is működnek, márkanevük továbbhordozása sikerük fundamentumát jelentik. Nincs ez másként az élelmiszeripari vállalatok esetében sem. Olyan cégek iratait találjuk a levéltárban, melyek márkái az áruházak polcain „lesöpörhetetlenek”, ilyen például a Dreher vagy a Kőbányai sör, nem beszélve a Zwack József és Fiai Likőr- és Rumgyárról, melynek alapítója egyben a Habsburg család orvosa is volt. Az élelmiszeripari dokumentumok közt olyan ágazatok iratai találhatók meg, mint a malom-, cukor- és édesipar, a dohányipar, a szeszipar, vagy a hús- és konzervipar.
Páratlan kincseket rejtenek a nyomdaipari és kiadóvállalatok fondjai, melyek között megtalálhatjuk a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda iratait. Történetének érdekessége, hogy kezdeteit 1577-re, az ország első katolikus tipográfiájának alapítására vezeti vissza. A 18. században Magyarország egész könyvtermésének több mint a felét állította elő, a 19. században tíz nyelven dolgozott, latin, gót, cirill, görög és héber betűvel. A magyar irodalmi műveltség terjesztésében jelentős szerepet játszottak az olyan magánvállalatok, mint az 1868-ban alakult Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. és a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., Jókai Mór műveinek kiadója és a Nagy Lexikon megalkotója.
A film- és szórakoztatóipari vállalatokat is több gyártó képviseli, ilyen többek között a Hunnia Filmgyár Rt., a Magyar Filmgyártó Vállalat (MAFILM), a MOKÉP, a belőle 1956-an kivált HUNGAROFILM, vagy a Pannónia Filmstúdió. Az osztály őrzi a Budapesten és vidéken működő, állandó és utazó cirkuszok, varieték üzemeltetésére 1954-ben létrehozott Országos Cirkusz Vállalat iratait, amely nevét 1957-ben Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatra változtatta.
Szép számmal találhatók iratok a kereskedelmi és szövetkezeti vállalatokról, ez utóbbiak esetében az 1898-ban alakult Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezetet emelhetjük ki. A kereskedelmi vállalatok egyik legrégebbi irata 1779-ből származik a Natorp-Macher-Kappel cégtől, mely a 18. század végétől a 19. század közepéig Pest egyik legelőkelőbb kereskedő cége volt, üzleti kapcsolatai szinte egész Európára kiterjedtek. A jelentősebb kereskedelmi vállalatok a termékek igen széles spektrumát forgalmazták. Mindezen túl olyan szocialista kori cégek bővítik a palettát, mint a SKÁLA, az ÁFOR, a HUNGAROCOOP, a MÉH Tröszt, a Magyar Országos Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat (MOGÜRT), a Centrum Állami Áruházak Vállalat vagy a frizsiderszocializmusban fogalommá vált Módi. De ki ne emlékezne a MERKÚR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat telepén leadott gépkocsi igényére, az évekig tartó várakozásra vagy az értesítés örömére, még akkor is, ha az új tulajdonos nem éppen a kiszemelt autót kapta kézhez a befizetett kezdőrészlet után. Nos, az iratok tanulmányozása során a hazai gépjármű-értékesítés akkori helyzetéről is közel teljes körképet kaphatunk. Az 1940-es évek végén létrehozott állami külkereskedelmi vállalatok közül pedig még számos céget lehetne említeni, ezek a nevük többségében „impex” végződésűek (pl. AGRIMPEX, MEDIMPEX, stb.), mely cégek kiváló terepet jelentettek a magyar állambiztonság, a titkosszolgálat részére külföldi kapcsolataik, információs hálózatuk kiépítésében és működtetésében, nem utolsó sorban a terepül szolgáltak a külföldi titkosszolgálatok információszerzéséhez.
Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár Bérosztályának brigádnaplója (1966)
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
A cikkünkben bemutatott és terjedelem hiányában nem említett vállalatok kétségkívül a magyar ipar szellemi örökségét képezik és a kutatások legitim terepét jelentik. Az államosítás előtt működő vállalatok iratairól az elmúlt évtizedekben több repertórium – az iratokról legmagasabb szinten készült levéltári kiadvány – is készült. Fontos hangsúlyozni, hogy az osztály őrizetében találhatók az államosítás utáni, a szocializmus sikertörténetét író további vállalatok (pl. IKARUS, VIDEOTON Elektronikai Vállalat, Magyar Optikai Művek) iratai is, melynek kutatásához talán csak a rendezettség szintje és az adatvédelmi előírások szabhatnak határt. A fent említett repertóriumok, fondtörténetek sok más izgalmas olvasmánnyal együtt megtalálhatók a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon, a vállalatok jegyzékei pedig elérhetők az Elektronikus Levéltári Portálon keresztül és természetesen a vírushelyzet javulása miatt mára újra kinyitott óbudai kutatóteremben is.
A Goldberger Textilipari Gyűjtemény egyik hátsó termében került kialakításra a Jacquard szobaként ismert kiállítóterem, amely a világhírű francia találmányt, a Jacquard szövőgépet mutatja be.
A műhely ez alkalommal szakmai tárlatvezetéssel kerül bemutatásra, melynek során feltárul a szövött, mintás textil rejtélye, a figurális kárpit és szőnyeg alkotás műhelytitka és világossá válik egy középkori típusú tervező- és szövőműhely működése is.
Szeretettel várják az alkotó kedvű kisiskolásokat az őszi szünet alatt meghirdetett játéknapokra, ahol napról-napra a múzeum kedvenc mackójával, Flóriánnal és barátaival kalandozhatunk a játékkiállításban. Minden nap meghallgathatjuk a kedves plüssmackó egy-egy történetét, amelyek segítségével felfedezhetjük a játékok csodákkal teli városát. Emellett sokat játszunk, nevetünk és próbára tesszük kézügyességünket is. Időpontok: 2021. október 25-29., hétfőtől péntekig 8:00-16:30-ig (őszi szünet)
Október 26, kedd 19:00 Borvirág Borklub Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Múzeumba várják havonta egy alkalommal a bort kedvelő és élményre szomjazó érdeklődőket! Az esték során egy-egy pincészet mutatkozik be. Bepillanthatunk a műhelytitkokba, megkóstolhatjuk a borokat, melyeket maga a borász mutat be a közönségnek. Vendég: Cardium Borászat, Etyek-Budai Borvidék
Mi az az irodalomterápia és mi nem az? Mit kezd a pszichológus a szövegekkel, és hogyan lehet terápiás az olvasás? Jakobovits Kittivel Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztője beszélget arról, hogy miről is szól az irodalom és a pszichológia kapcsolata, hogyan gondolkozhatunk pszichológusszemmel a könyvekről, és persze magáról az Irodalomterápia című könyvről.
Október 15, Péntek –18:00 ESERNYŐS LÁMPÁSOK BIRODALMA – kiállításmegnyitó A Lámpás’92 Közhasznú Alapítvány képzőművészeti programja két évtizede biztosít lehetőséget az ország és Kárpát-medence számos pontján élő tehetséges értelmi sérült felnőttnek, hogy a képzőművészet eszközeivel kifejezhessék gondolataikat, érzéseiket.
Október 16, Szombat – 11:00 ÓBUDAI MÚZEUM Műhely, üzem, gyár II. – Ingyenes ipartörténeti barangolás Óbudán A séta során az óbudai ipar 18-20. századi fejlődését, helyszíneit, az egykor itt működő üzemek történetét eleveníthetjük fel. A téma nagysága és területi vonatkozása miatt a sétának két változata van, amely két különböző útvonalat jár be.
Október 16, Szombat – 14:00 AQUINCUMI MÚZEUM Szuperhősök az ókorban – Egészségügyisek régen és ma A „Tiétek is a múzeum! – Egészségügyi dolgozók napja!” kezdeményezéshez csatlakozva, a BTM Aquincumi Múzeum különleges programmal készül 2021. október 16-án, szombaton délután, 14:00-től 18:00-ig.
Október 17, Vasárnap –18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mozititkok Schäffer Erszébettel – Tíz dolog, amit Sophia Lorentől tanultam…Nápolyban kezdődött A filmek kiváltotta érzelmeken, a könnyeken és a nevetésen túl számos, mára is érvényes megfogadni valóval és érdekes kérdésekkel lehet majd foglalkozni a mozi előtt. Filmvetítés: Nápolyban kezdődött (amerikai vígjáték, 100 perc, 1960)
Október 21, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Martin Eden A Jack London regénye nyomán keletkezett alkotás a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, ahol főszereplője a legjobb színésznek járó díjat nyerte el. Később számos nemzetközi fesztiválon, többek között Torontóban is díjazták.
Október 9, Szombat – 10:00 KASSÁK MÚZEUM „Szabadon lélekzem” // Irodalmi túra Petőfi és Kassák nyomában A PIM és a Kassák Múzeum szervezésében a korláttalan természet vadvirágainak bátorságával és szabadságérzetével indulunk el a rengetegben, hogy Petőfi Sándorhoz hasonlóan a Kőhegy egy pontján megpihenjünk, miközben utunk során Kassák Lajos természetjáró gyakorlatait is kipróbálhatjuk.
Október 10, Vasárnap – 10:00 KISCELLI MÚZEUM HATÁRTALAN DESIGN – NEMZETKÖZI DIZÁJN ÉS ÖSSZMŰVÉSZETI ESEMÉNY / Budapesti Őszi Fesztivál A hazai dizájnélet hosszú évek óta meghatározó fóruma a Határtalan Design/Design Without Borders (DWB) kiállítás. Az intézményi háttér nélkül szervezett dizájn és immár összművészeti esemény kezdetben csupán hazai tervezőket, néhány évvel később már régiós alkotókat is bemutatott, idén ősszel pedig 16 ország több, mint 120 alkotójának művei lesznek láthatók majd két hónapon keresztül Budapesten.
Október 13, Szerda – 18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon – Álomkastélyok Magyarországon Tündérszép kastélyok mesevilágába kalauzolja el a vendégeket dr. Kiss Róbert Richárd Prima Primissima-díjas újságíró
Október 13, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Nézőművészeti Kft – Ady/Petőfi Scherer Péter rendezésében, Katona László és Kovács Krisztián előadásában. Az előadás nem szokványos előadói stílusban és személyiséggel kísérli meg közel hozni Ady és Petőfi hétköznapi problémáit, családi életét, örömeit és bánatait.
Október 14, Csütörtök – 19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub Folytatódik Bohém-klub a Kultea színpadán. A régi és új érdeklődőket egyaránt sok szeretettel és a régi jókedvvel várja az MKVMÚZEUM a Bohém Ragtime Jazz Band koncertjén.
Október 1, Péntek 18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ A Keep Floyding zenekar visszatér a Csillaghegyre, egy különleges, a helyszín adottságaihoz tökéletesen illeszkedő programmal. A zenekar megszokottnál egyel bensőségesebb és akusztikusabb műsorral készül a nézőknek.
Október 1, Péntek 19:00 KOBUCI PARNO GRASZT // POKLADE Az egyik legeredetibb, legnépszerűbb tradicionális cigány zenét játszó zenekar, akik koncertjeiken a semmihez sem fogható dinamikus előadásmódjukkal, a színpadról leáramló energiájukkal jellemzően szinte „felrobbantják a nézőteret”, ismét a Kobuciban lesz Pénteken.
Október 2, Szombat- Október 3, Vasárnap 10:00-15:00 AQUINCUMI MÚZEUM Barbár Napok A hagyományőrzők harci bemutatói, a múzeum régészei és restaurátorai által tartott tudományos-ismeretterjesztő programok, valamint a kézműves foglalkozások során a látogatók megismerkedhetnek a kelták, szarmaták és germánok kultúrájával és szokásaival. A hétvége során rendhagyó tárlatvezetésekkel, előadásokkal és játékokkal vár minden érdeklődőt az Aquincumi múzeum!
Október 4, Hétfő-Október 7, Csütörtök 15:00 ÓBUDAI TÁRSASKÖR GALÉRIA Fodor Emese: Hol van Zénon? // Kiállítás „A mozgással foglalkozom, pontosabban a mozgás emlékezetével, lehetséges rekonstrukcióival. Elsősorban a gondolat mozgása érdekel, egy állapot, mely egy másik állapotot vált fel, a mozgásra való képesség maga. Indulunk valamerre, egy ponton kiderül, hogy ténylegesen elmozdultunk-e. A felszín alatt történt-e a változás, vagy a világ változott általunk? Esetleg minden más mozdult el körülöttünk? Honnan tudhatjuk, melyik a realitás?
Október 6, Szerda 19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat-TEREK Tiéd a tér, gyere mesélni! Milyen terek jutnak eszedbe? Gyerekkori terek és felnőttkoriak? Biztonságosak? Hívogatóak? Vagy éppen kihívást rejtőek? Fenyegetőek? Milyen, amikor rátalálsz a teredre? Vagy éppen el kell hagyd a teredet?A pepita Playback társulat várja az érdeklődőket az Esernyős terében, hogy teret adjanak a te történetednek is…
Szeptember 30, Csütörtök: 18:00 Anziksz-est lapbemutató az Esernyős Szindbád termében
Mindannyian nagyon vártuk ezt a pillanatot: ismét személyesen találkozhatunk és végre bemutathatjuk az Anziksz nagy-Nagy-NAGY Duna lapszámát!
18:00 A Dunáról (is) mesél Vámos Miklós, akinek szeptemberben jelent meg az Igen című kötete. A kötetből a Sértettség című novellát felolvassa Egger Géza színművész.
19:00 Beszélgetés Erdős Virággal és Simon Bettinával.
A folyóirat történetében először nyolc költőt arra kértünk fel, hogy írjanak nekünk verset, amit a Duna, a dunai élmények ihlettek. A versekhez Oláh Gergely Máté készített fotográfiákat, a vers/képeket pedig a Duna menti köztéri plakátokon is olvashatják majd az arra sétálók. A verseket felolvassa Egger Géza színművész.
20:00 Beszélgetés Alattyáni István festőművésszel a címlap festményről
20:30 Szerkesztőségi csend-ülős parti zenével, jóféle borokkal, és chilis pogácsával, kifulladásig!
Szeptember 24, Péntek: 19:00 KOBUCI Európa Kiadó + Balaton Az Európa Kiadó a hazai pop-rock történet egyik legmeghatározóbb zenekara az idők során újra és újra úgy tudott megújulni, hogy közben sosem vált mainstream-formációvá
Szeptember 26, Vasárnap: 15:00 FELLINI The Magenheims A The Magenheims a beavatottak számára már régóta legendának számít. Az elmúlt években búvópatakként felbukkanó koncertjeik után idén erősebben kijönnek a fényre.
Szeptember 29, Szerda: 18:00 ESERNYŐS Terasz Live- Gyárfás-Zonda duó Gyárfás István, vagy ahogy a legtöbben ismerjük, Gyafi, a hazai jazzélet jeles képviselője, aki saját együttese mellett számos hazai és külföldi zenésszel, énekessel játszik duóban és más formációkban is. Ezen az estén a Zonda Igorral alkotott gitárduó előadásában elsősorban népszerű jazz-standardek csendülnek fel az Esernyős teraszán.
Az Eucharisztikus világkongresszushoz kapcsolódó szabadtéri kiállítással azt szeretnék láthatóvá tenni, hogyan inspirálja az eucharisztia szentsége a művészeti alkotások megszületését. Öttagú zsűri választotta ki azokat a munkákat, amelyeknek reprodukcióit a Múzeum homlokzatán bemutatják.
A 60 év alatt a Föld körül című kiállítás folytatása annak az évek óta tartó munkának, melynek során a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményében őrzött anyagokból kiindulva egyes tárgyakon vagy műcsoportokon, azokhoz kötődő történeteken keresztül elemezik és mutatják be a második világháború utáni időszak magyarországi művészetét meghatározó jelenségeket. Ezúttal a kulturális közvetítés, a nemzetközi kapcsolatteremtés lehetőségeit vizsgálják, a kiindulópont pedig a Makarius-mappa. Ez a műtárgyegyüttes 2006-ban a new yorki biológus gyűjtőtől, dr. Müller Miklóstól került a gyűjteménybe, tovább gazdagítva az addig is jelentős súlyt képviselő Európai Iskola anyagát.
A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretében idén is ingyenes épülettörténeti sétán mutatják be a Kassák Múzeumnak otthont adó óbudai Zichy-kastélyt.
Hosszú szünet után egy vasárnap délelőtti családi programmal nyitják meg az Óbudai Kulturális Központ 2021/22-es évadát, amelyen az induló tanfolyamokról, valamint az őszi programkínálatról is információt nyújtanak.
10.00-11.00 óráig a Zabszalma együttes őszi koncertje
11.30- 12.30 Szabad a tánc a Göncöl Néptáncegyüttessel, kötetlen hangulatban, élőzenei kíséret mellett, ahol a résztvevők könnyedén elsajátíthatják a lépéseket.
A kézműves foglalkozáson újrahasznosított anyagokból tolltartót, uzsonnás dobozt készíthetünk, sőt megörökíthetjük a nyári emlékeinket is.
szeptember 18, szombat, 10:00 Lombsátorozó Ezüsthegyi Könyvtár
Minden tavasszal és ősszel van egy különleges nap, amikor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka, egyensúlyban van a sötétség és a fény. “Gyere, találd meg magadban az egyensúlyt játékos feladatokkal!” Ajánlott korosztály: 6-9 év.
Szeptember 10, Péntek-18:00 ESERNYŐS Péntek Orsolya Tarot- kiállításmpgnyitó Péntek Orsolya Tarot című kiállításán a Tarot kártyák huszonkét lapjának mindegyike megjelenik olajfestményként, az egyes képekből pedig hatalmas kompozícióként épül fel az egész.
Szeptember 12, Vasárnap-15:00 MKVMÚZEUM Krúdy Irodalmi Szalon Könyvek, írók, költők, zenészek. Irodalmi találkozások, beszélgetések Vecsei H. Miklóssal és vendégeivel. Beszélgetőpartner: Grecsó Krisztián
Szeptember 16, Csütörtök-19:30 BUDAPEST GARDEN The Serial Chillers koncert a Budapest Gardenben Szeptember 16-án egy igazán egyedi és karizmatikus zenekar, a The Serial Chillers foglalja el a Budapest Garden színpadát!
Szeptember 16, Csütörtök-20:00 KOBUCI BUDAPEST BÁR Az idén másodszor lép fel a Budapest Bár a Kobuciban – ezúttal reméljük, csak a nyár zárul le itt, és nem az egész éve, mint tavaly!
Szeptember 16, Csütörtök-18:00 KASSÁK MÚZEUM POETRY(?)
Szombathy Bálint szubjektív tárlatvezetése a Költészet és performansz – A kelet-európai perspektíva című kiállításon, történeti kontextusba ágyazva mutatja be a régió vizuális költészetét és performanszművészetét.
Szeptember 4, Szombat-10:00 AQUINCUM Római Fesztivál (Szeptember 4 – Szeptember 5) Az ókor közelebb van, mint gondolnád!
Ezt személyesen is megtapasztalhatod az Aquincumi Múzeumban megrendezésre kerülő Római Fesztiválon, ahol két napon keresztül hagyományőrző bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, római mesterségek bemutatójával és további izgalmas programokkal vár az Aquincumi Múzeum!
Szeptember 5, Vasárnap-18:00 FELLINI ÚJ IDŐPONT!! CHET’S MOOD TRIO A korábban kedvezőtlen időjárás miatt elmaradó Chet’s Mood Trio koncertet szeptember 5-én vasárnap kerül megrendezésre a Fellini Kultúrbisztróban.
Szeptember 5, Vasárnap-20:00 KOBUCI RÁADÁS! 30Y / KOBUCI A 30Y utolsó nyári budapesti koncertje a KOBUCIban – második nap.
A 30Y a nyárzáró dupla koncertet követően már csak év végén lesz a fővárosban elcsíphető!
Szeptember 8, Szerda-19:00 ESERNYŐS Oroszok – Viszockij-est Harsányi Attila, Jászai Mari-díjas színművész és Vihula Mihajlo gitárművész irodalmi-zenés estje
Egy hatlövetű pisztoly, egy golyó, megpörgetni a dobtárat és lőni. Halál vagy dicsőség. A legrizikósabb szerencsejáték. Egészen extrém. Ilyenre csak az oroszok képesek.
Szeptember 9, Csütörtök-20:00 ESERNYŐS Esernyős Kertmozi- A remény másik oldala Az esernyősben vetítésre kerülő “A remény másik oldala” című finn film, finn, arab és angol nyelven,magyar felirattal lesz megtekinthető Csütörtökön.
Augusztus 20, Péntek: 11:00 DANUBIA Panorama Classical – Szent István Nap 2021 A páratlan és meghitt élőzenei élményt a Filozófusok kertjébe tervezett nyitott színpad szolgáltatja, mely elrendezésében és szerkezetében is impozáns panorámát biztosít a Budai Várra, Parlamentre és Bazilikára egyaránt.
Augusztus 20, Péntek:15:00 P.I.M. Szent István Napi programok a PIM-ben A Petőfi Irodalmi Múzeum és tagintézményei a Szent István Napok eseménysorozat részeként ingyenes nyitva tartással és programokkal várják az érdeklődőket az augusztus 20-i nemzeti ünnepen és a kapcsolódó hétvégén.
Augusztus 21, Szombat:19:00 KOBUCI Kontroll Csoport 40. születésnapi koncert, Előtte: Dep’Art 1980 szilveszterén lépett először nyilvánosság elé a Kontroll Csoport Wahorn András pomázi házának pajtájában, az URH zenekar újévi koncertje előtt, Kiss László, az URH, és a majdani Európa Kiadó basszusgitárosának vendégszereplésével.
Augusztus 25, Szerda: 20:00 ESERNYŐS Simon Márton és iamyank rendhagyó irodalmi-zenei estje 2021. augusztus 25-én, 20.00 órától ismét Simon Márton és iamyank rendhagyó irodalmi-zenei estje lesz látható és hallható az Esernyős udvarában!
Augusztus 26, Csütörtök: 19:30 GARDEN 30fok árnyékban koncert Egy új lendületes csapat a Garden színpadán, a 30fok árnyékban!
Augusztus 13-11:00 ÓBUDAI MÚZEUM Rejtőzködő templomaink, kolostoraink – Ingyenes régészeti séta Bár a történelem viharai elsodorták a kor díszes templomait, lakóházait, és magát a királyi majd királynéi várat is, a séta során megpróbáljuk rekonstruálni a középkori várost.
3. Augusztus 14-19:00 KOBUCI Blahalouisiana / vendég: The Pontiac Szombaton 19:30-tól a The Pontiac 20:30-tól pedig a Blahalouisiana szórakoztat majd titeket a Kobuciban.
4. Augusztus 14-20:00 AQUINCUM Keep Floyding – The echo of a distant time – 2021 Augusztusban Aquincum újra nyitja kapuit a közönség előtt, a Keep Floyding zenekar pedig megtölti élettel és atmoszférikus dallamokkal az ókori romokat.
5. Augusztus 15-15:00 KOBUCI Django Feszt 2021 A manouche jazz ünnepe Budapesten. A Django Feszt méltó emléket szeretne állítani Django Reinhardt gitáros zenéjének.
Bónusz: Augusztus 15-19:30 MÜPA Rudolf Buchbinder és az Orchestra del Maggio Musicale Fiorentino Egy természetközeli, derűs szimfónia, amely előlegezi, és egy tragikus hangvételű zongoraverseny, amely beteljesíti a romantikus kifejezésmódot. Beethoven és Brahms. Azaz: Brahms és Beethoven, hiszen ezen a koncerten a következmény felől haladunk az előzmény felé.
A séta során az óbudai ipar 18-20. századi fejlődését, helyszíneit, az egykor itt működő üzemek történetét eleveníthetjük fel. A téma nagysága és területi vonatkozási miatt sétának két változata van, amely két különböző útvonalat jár be. Ez alkalommal a hajdanán a Szentlélek tértől délre működő ipari egységeket mutatjuk be, sok egyéb között: Lenz-féle Bőrgyár, Meteor Pénzszekrénygyár, Goldberger Textilgyár, Jakab Leitner Kékfestőgyár, Kánitz-féle Kékfestőgyár, Král Kőfaragótelep, Spitzer Gerzson/Fürst-féle Kékfestő-Pamutkikészítőgyár, Kesztyűvarrótelep, Magyar Reszelőgyár, Magyar Csiszolókoronggyár, Atlantica Cipőgyár, Jagscha Károly Zongoragyár. A séta az Óbudai Múzeum recepciójáról indul.
Aug.7-10:30 KOBUCI Gyerekkoncertek a Kobuciban // Kolompos Együttes A magyar gyermekek körében egyik legnépszerűbb együttesként a Kolompos együttes ma is arra törekszik, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.
A Kassák Múzeum műhelysorozatában ezúttal a papírszínezés művészi technikájával, a márványozással ismerkedünk. Elődje, az ősi „szuminagasi” (lebegő tintaforma) technika a 12. században jelent meg Japánban, onnan jutott el Perzsiába, majd az Oszmán Birodalomba. Európában ezért „török papírként” ismerik. A márványozásnál használt olajos festékből speciális oldószer, valamint egy „fésű” segítségével lehet látványos és megismételhetetlen formákat, színkompozíciókat alkotni a víz felszínén, amely a festékes vízfelületre illesztett papíron rajzolódik ki. Az egyedi alkotások száradás után könyvek, füzetek kötésére, könyvjelzőnek is használhatóak.
Aug.12-20:00 ESERNYOS Esernyős Kertmozi – Ízlés szerint fűszerezve Arturónak, a sikeres séfnek ismétlődő dühkitörései miatt közösségi szolgálatot kell teljesítenie: egy Asperger-szindrómásokkal foglalkozó segítő csoport tagjait kell megtanítania a főzés rejtelmeire.
Júl.30-20:00 KOBUCI Kistehén A Kistehén tagjai közel húsz év zenélés után úgy döntöttek, befejezik a közös játékot. Azonban mielőtt végleg elköszönnének közönségüktől, a záróévben még megmerítkeznek a nyárban a fesztiválokban, és most pénteken a Kobuci Kertben.
Júl.31-15:00 KÚLTÉJ ÓbudaiKúltÉj Idén másodszorra fognak össze Óbuda kulturális intézményei, hogy egy hosszú este folyamán bemutassák értékeiket és szakmai tudásukat. Aug.1-16:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMTárlatvezetés I Az európai művészet remekművei Az egyórás tárlatvezetés során az érdeklődők megismerkedhetnek az európai művészet négyszáz évének történetével. Bár a kiállított műtárgyak között túlnyomó többségben vannak a festmények, a bemutatott anyagot számos más művészeti ág alkotása: szobrok, metszetek, kerámiatárgyak és ötvösművek gazdagítják. Júl.31-8:00-20:00 ESERNYŐS drMáriás, Hecker, Weiler GÖRBE TÜKRÖK Utoljára tekinthetőek meg szombaton művészeink társadalom kritikus alkotásai. A közéleti események gyakran inspirálóan hatnak a kiállított művekre és a visszakérdezést, a problémás részek megvilágítását érzik feladatuknak. Aug.4/5-20:30 GARDEN Kertmozi Augusztusban is a Gardenben Egész nyáron minden héten szerdától-szombatig INGYENESEN mozizhattok a Budapest Gardenben!
A Római-parti Plázs belépőjegy nélkül látogatható, bójákkal kijelölt területű, fürdőzésre alkalmas partszakasz, ahol Budapest Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály határozata szerint a fürdési idény 2021. július 30-tól augusztus 22-ig tart.
A Fonogram-díjas Meszecsinka (Holdacska) pszichedelikus világzenéje 2009 óta hódít szerte a világban. A zenekart Oláh Annamari (ének, cajon, fuvola) és Biljarszki Emil (zongora, gitár) hívta életre, az együttes mára bejárta Európát, és sikereket aratott a tengeren túlon is. „A rock, jazz, pszichedelikus és cigány-balkán elbűvölő keveréke. A mezítlábas énekesnő felfoghatatlan mágiát művelt, a zene hol transzba ejtette a közönséget, hol darabokra tépte” A Terasz Live sorozatban most a zenekar két alapítója bensőségesebb, intimebb formában mutatja be dalaikat.
A természettudományos gyűjtemények alkotta tudás sokfajta lehet. Bármennyire is az objektív, a személyes értelmezéstől eltávolított, egzakt jelleg jut róla eszünkbe, tudható, mennyi hit és félreértés, gazdasági, politikai szándék formálja ezeket, milyen sokféle, olykor egymásnak ellentmondó tudás olvasható ki belőlük. És mennyi marad rejtve. A kiállítás olyan, kortárs művészek által bemutatott vagy kezdeményezett természettudományos – vagy annak tűnő – kutatási anyagokból, gyűjteményekből áll, amelyek valamilyen elfeledett vagy elveszett, láthatatlan és ismeretlen tudás nyomába indulnak, ezek feltárására vagy megteremtésére vállalkoznak. Kiállító művészek: Petra Feriancová, Camille Henrot, Kaszás Tamás, Joanna Rajkowska, Trapp Dominika, Ulbert Ádám
Kérdezhetitek – jogosan -, ki ez a Batu-tá, miféle fickó, honnan jött, mit akar itt? Gyanús a név, s ha még látnátok a név mögött megbújó kis fickót – ajjaj! -, akkor lenne csak nagy a riadalom! Mert Batu-tá nem más, mint a mi Vitéz Lászlónk afrikai unokatestvére. Fogadjunk, nem tudtátok, hogy Lászlónak van Afrikában is rokonsága? Van bizony, s micsoda fickó! Sok mindenben hasonlítanak egymásra, például mind a kettőjüknek piros a sipkája, egyik sem ijed meg saját árnyékától, és ha kell, mind a kettő előkapja a maga palacsintasütőjét-majomkenyérfa husángját és … ám most nem árulunk el többet. Menjetek, és ismerkedjetek meg Batu-tával!
A Semiramis Parképítő- és Kereskedelmi Kft. 1991-ben alakult, 100%-ban magyar tulajdonú, budapesti székhelyű cég. 2001. szeptembere óta tartozik az alaptevékenységébe zöldkávé importálása, pörkölése, kávé forgalmazása. Magyarországon elsők között forgalmaztak „single origin” – termőhely szelektált – kávékat, közel 30 országból szerzik be ezeket. Budapesten, vidéken és a szomszéd országokban is vannak partnereik, „Semiramis” üzletek, kávézók, éttermek. 2004 óta a SCAE (Speciális Kávék Európai Szövetsége), majd a SCA (Speciális Kávék Szövetsége) tagja. Ennek köszönhetően jutottak el termőhelyekre, kiállításokra, rendezvényekre, versenyekre. Nagy gondot fordítanak az oktatásra, hiszen ezen keresztül tudják a minőségi kávéfogyasztással megismertetni partnereiket és az érdeklődőket. Előadó: SEMIRAMIS, Szongoth János
Az akadémia (körbejárás) című projekt a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában lévő tudományos gyűjtemények szubjektív dokumentációja képek, videók, hangfelvételek, valamint ezeket kísérő szövegek formájában. A képek 2016 vége és 2019 vége között készültek, az alatt az idő alatt, amikor Bicskei Éva (művészettörténész; MTA Művészeti Gyűjtemény) az MTA kutatóhálózatában ― tíz kutatóközpont negyvenegy intézetében és öt nagyobb, független kutatóintézetben, továbbá hat vidéki tudományos bizottságban ― műtárgyfelmérést végzett. Eközben figyelt fel a különböző tudományágak gyűjtéseire, és kezdetben véletlenszerűen, majd módszeresen készített róluk képi jegyzeteket. Később kutatni kezdte a gyűjtemények történetét, intézeti kutatókkal beszélgetett; így születtek meg a képeket és a rövid videókat kísérő, az adott intézmények történetének egy-egy aspektusát feldolgozó szövegek.
A kiállítás a tranzit.hu Rendszerváltozások programsorozatának része.
Az idő nem egyenletes. Néhol sűrű, tömött rétegekben rakódik a városrészekre gyors egymásutánban egy-egy negyedszázad, és az aktuális alatt eltűnik a húsz évvel ezelőtti idő minden nyoma és maradéka, az ötven vagy száz évvel ezelőtti időről nem is beszélve. Máshol el-elszakad az idő, mint a ritkás, rosszul szövött takaró, vagy a gyönge, a talajt csak foltokban borító hó, és kilóg alóla mindaz, amit egyéb kerületekben már betemetett.
Így adódik, hogy Európa legtöbb városának magjában
az idő nagy túlélői, a római falak, keresztény katedrálisok, középkori utcák és a hosszú tizenkilencedik század épületei és üzletportáljai keverednek az abszolút jelennel, a metróállomásokkal, az új generációs sima falú presszókkal, a városimázs térprojektjeivel és hirdetéseivel és a globális trendőrség mindenhol egyforma kirakataival, míg a középső gyűrűben fél-most, mondjuk tegnapelőtt van, a legkülső gyűrűben meg harminc évvel ezelőtt.
Talán a városok szívében lakik és onnan terjed az idő.
Legalábbis Európában, ahol centrálisak a települések, mindenképp; ezek a városok úgy nőttek, ahogy a vízgyűrűk.
Róma szíve máig a fórum alatt dobog, de érezni még a lüktetését kicsit arrébb, a Piazza Venezián is, ahol a lustán bekúszó, zöld színű nyolcas villamos ilyenkor nyáron ásítva tárja ki az ajtajait – mármint, ha jön. Firenze szíve reneszánsz szív, a Signoria épületében lüktet. Sienáé a legyezőszerű fő téren, Milánóé a Galleria Vittorio Emanuele, a dóm és a Palazzo Reale alkotta szabálytalan vonalon valahol, talán épp a dóm előtt. Lisszaboné a Rua Augustán, a diadalív árnyékában, ahonnan már látni a Tejo-t.
Barcelonáé a Rambla mellett, gyaníthatóan a Placa Reial árkádjai alatt. Napos reggeleken, decemberben érezni ezt a lassan lüktető szívet, ha az ember leül egy kávé mellé a dézsákba ültetett pálmákon rikácsoló papagájok mellett. Ha becsukja a szemét, és koncentrál, eléri, hogy átvegye a szíve a város szívének erős, reggeli ritmusát.
Madrid szíve a Gran Vián pörög az örök álmatlanságtól, ez a város sohasem alszik, vagy ha igen, legfeljebb négy-öt órát, fel-felriadva, úgy éjjel három és reggel hét, nyolc között.
Velence szívét majdnem lehetetlen kitapogatni a zűrzavarban. Hol úgy tűnik, hogy a San Marco rejti, hol úgy, hogy arrébb, a Cannaregio felé vezető labirintusban rejtőzik, ám fagyos téli hajnalokon, amikor a ködöt még nem szaggatta szét a nyolc körül a város fölé emelkedő napkorong, és a San Marco előtt bukdácsoló gondolák orrdísze hol kibukkan, hol elrejtőzik a tejszerű homályban, és az emberek még nincsenek sehol, legfeljebb a galambok, az utcaseprők és a múlt árnyai járkálnak a téren, kitapintható a város pulzusa.
Nem máshol, mint a Dózse palotában van a város szíve, rejtve egy titkos átjáró alatt.
A városok szívét hol könnyű, hol nehéz megtalálni. De
sem a szív helye, sem a városok legrégebbi múltja, sem a legjelenebb jelene nem olyan árulkodó, mint a félmúltja vagy a tegnapelőttje, ez a két vízgyűrű a szív körül. A legrégibb múlt és a legjelenebb jelen is gondosan megkonstruált és hamis, mint a társasági arc.
Odébb, a fél-külvárosokban és a külvárosokban, ahol kilátszik az idő köpenye alól, amit máshol elrejtettek, azonban látszik a városok valódi arca is, az álmos és mindennapi arca, valódi lakók járnak-kelnek az utcákon, akik valódi életet élnek, és valódi mondatokat mondanak, mert a külsőbb gyűrűkben senki nem ügyel szavakra.
Ezért indulok azonnal kifelé, ha tehetem. Néhol a városokkal összenőtt településekre, például a Cais do Sodréról a gazdagok nyaralóhelyei, Estoril és Cascais felé a portugál HÉV-en. Jellegtelen telepeken zakatol át a vonat, az utasok elsősorban szegények, mint Kőbánya-Kispest vagy Óbuda-külső népe. Egyszerűen öltözött, csöndes emberek. Mégis: az örökös elégedetlenség helyett az óceán nyugalma tükröződik ezeken az arcokon. Aki a végtelen mellett él, legalábbis tud a végtelenről, és arról is, hogy minden mindegy. Nem úgy mindegy, mint Közép-Európában. Nem a hát akkor itt fogunk élni nyugalma ez.
Hanem azé a tudásé, hogy sem a fájdalmunk, sem az örömünk nem számít a végtelen víz közömbös ezüstragyogása mellett, amely elnyeli a fájdalmat is, az örömöt is – és hát mi segíthetne jobban megérteni az itt és mostot, mint a végtelen és az örökké?
Ott vannak aztán Róma félperifériái, amelyek, nevezzük őket nevükön, elsőosztályú prolinegyedek. Elég behúzódni egy presszó hátsó asztalához, és fülelni a nojantrik beszédére, egy külön nyelv lustán összekeveredő r-ekkel és l-ekkel, kemény és laza, ötletes és lírai, mindenesetre egy helyen csak egyetlenegyszer maradhat az ember inkognitóban, másnap már törzsvendégként köszöntik, és pontosan tudják, hogy hogyan issza a kávét, tudják a nevét és ismerik mindenestől a családtörténetét. Közép-és Dél-Olaszországban nem lehet idegennek maradni sehol fél óránál tovább. Rómában különösen nem. Róma mindenkit domesztikál és latinizál 1545 évvel állítólagos bukása után is. Ilyen, és kész.
Különösebben nem ad a látszatra, a hatvanas évekbeli presszók – megannyi helyi Bambi – keveredik bedeszkázott üzletportálokkal, egy-egy kupac szeméttel, a szeméthalmokon hülyén, félrebillentett fejjel bámészkodó sirályok ülnek, a járdán az aszfaltot ugyanúgy felnyomja a fák gyökere, mint Pesten, talán csak a szagok mások: paradicsom, hal, dohány, szemét egyesül itt szimfóniává a gépolajjal és az égett motorgumik bűzével.
Milánó lassan külvárosiasodik a városmag peremén, a fene tudja, hogy a Via Tortona környéke vagy az Angyal tér minek számít, Pesten fél-külvárosnak mondanánk, itt nem egészen az, Zuglóhoz, Óbudához is hasonlít, de lakói korántsem olyan nyíltak, mint a rómaiak. Nehéz eltalálni, ki rejtőzik a hosszú, magas házak falai mögött: afrikaiak, indiaiak, újsággal a hónuk alatt hófehér nagy kutyákat sétáltató idős milánói urak, diákok és dámák is fel-feltűnnek a széles járdákon. Ha a római külváros mindent akar tudni az emberről, Milánó diszkrét és intelligens. Már majdnem unalmasan nyugat-európai.
Aki azt hiszi, hogy Velencének nincs külvárosa, téved. A Cannareggio máig melósnegyed, és az utcára nyíló üvegajtók mögött aztán tényleg minden van: asztalosműhely, varroda, zugpékség, cukorbolt, kocsma és néhány nejlonfüggönnyel elrekkentett titokzatos, délben résnyire megnyíló ajtó mögött még ki tudja micsoda. Aztán ott van az egész Marghera és Mestre: naiv, aki azt hiszi, látta nélkülük Velencét.
És Barcelona metróvégállomásai, a Párizsból kivezető utak mentén emelkedő lakótelepek, a pulai kikötő blokkházai közti betonjátszóterek, egy helyi Kaszásdűlő-darab az Adria partján, vagy ha úgy jobb, egy kis Uránváros vagy Csíkszereda.
Bejártam Dél-Európát, mire rájöttem, hogy Budapest milyen különleges. Budapesten nem érvényesek a máshol meglévő szabályok. Minden máshol van, mint várnánk. Az egykori fórum és az amfiteátrum a város testének szélére csúszott, a lakótelepek és a római parti villák szomszédságába, a középkori városmagot meg kettészeli a folyó jóval lejjebb. Buda és Pest máig csak lazán tartozik egybe – néha úgy tűnik, sehogy, és akkor hová tegyük Óbudát, amely máig mintha külön város lenne.
Itt is, ott is felfeslik az időtakaró, hol egy török kupola, hol egy Kádár-kori beton sebhely bontja meg a jelent és a tizenkilencedik századi díszleteket, máskor zavarosan futnak át egymásba a városrészek, hogy hirtelen nem is tudja az ember, hogy tér- vagy időugrást végzett-e.
Egy város ez, de nem koncentrikus.
Amilyen könnyen kitapogattam Barcelona pulzusát, és rohantam a madridiakkal végig a Gran Vián, amilyen természetességgel római lettem Rómában és hazaértem Firenzébe, úgy nem tudom, hol van Budapest szíve. Talán a Lánchíd környékén lehet, a Clark Ádám téren. Vagy a Szervita téren. Esetleg a Belvárosi templom háta mögött. A Ferenciek terén. Az Erzsébet-híd közepén. A Margit-híd könyökhajlatában? A budai vár udvarán? A Hősök terén vagy az Oktogonon? De az is lehet, hogy itt maradt az Aquincum és a Herkules villa közti sávban.
Jöhetne valaki Lisszabonból, vagy Rómából, aki ráhibáz.
Négy időszaki és négy állandó kiállítás a Kiscelli Múzeumban az újranyitás után, amiket a Múzeumok Éjszakáján, közös jeggyel este tízig lehet megtekinteni, szakavatott vezetők segítségével.
4+4 kiállítás
+1 gyönyörű barokk kastélyépület grandiózus templomtérrel
+8 tárlatvezetés
+2 workshop
+1 jó hír: Év Múzeuma 2021 díjra jelölték a Kiscellit! (fingers crossed!)
NYOLC TÁRLATVEZETÉS
Kolostor, kaszárnya, kastély… múzeum! Épületvezetés és kriptatúra
június 26. 15:00 – 16:00 tartja: Dr. Farbaky Péter művészettörténész-főmuzeológus
június 26. 17:00 – 18:00 tartja: Maczó Balázs történész-muzeológus
június 26. 19:00 – 20:00 tartja: Maczó Balázs történész-muzeológus
június 26. 21:00 – 22:00 tartja: Maczó Balázs történész-muzeológus
A Kloáka, kanális, klozet – kis dolgok és nagy változások – Budapest csatornázásának kultúrtörténetét bemutató kiállításhoz kapcsolódóan csatornafedőket nyomdázunk képeslapokra a Kiscelli Nyomdában.
Barangoló a Kiscelli Parkban 15:00-17:00
A Vasárnapi Barangoló tematikus gyerekprogram a Múzeumok Éjszakja kedvéért szombartra költözik. Madárcsicsergés a Kiscelli Parkban címmel erdei kalandozásra hívjuk a családokat. Azok között, akik az összes kiscellis madárodút megtalálják, kisorsolunk 5 db Barangoló a Kiscelli Parkban című matricáskönyvet!
Sasvári Edit tárlatvezetése az állandó kiállításban.
A Kassák Múzeum arculatával 2012-ben a világ legjelentősebb dizájn díjai közül kettőt is elnyert (red dot: communication design és Good Design). Az állandó kiállításban Kassák Lajos életét nagy hatású folyóiratai mentén ismerheti meg a közönség, a múzeum időszaki kiállításai pedig az avantgárd és a modernizmus művészetét történeti, kulturális, társadalmi kontextusba helyezve mutatják be. A tárlat átfogó képet nyújt a magyar avantgárd nagy alakjának sokoldalú munkásságáról, szerkesztői, képzőművészeti és írói tevékenységéről, közéleti szerepeiről. A korabeli dokumentumok, kiadványok, képzőművészeti alkotások segítségével végig lehet követni Kassák munkásságának kiemelkedő állomásait és életútjának személyes vonatkozásait. Kassák szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerében és gazdag szépirodalmi, publicisztikai munkásságában szemléltető ábrák segítik eligazodni a látogatót. Az egyes témakörök még több illusztrációval és magyarázó szöveggel digitális formában is tanulmányozhatók.
Az állandó kiállításban Sasvári Edit, művészettörténész tart vezetést.
18.30 – 19.30
Költészet és performansz – A kelet-európai perspektíva
Kurátori tárlatvezetés
A 2017-ben indult nemzetközi kiállítássorozat a tekintélyelvű rendszerekkel szembeni felforgató művészi magatartások egy karakteres vonulatát mutatja be. Történeti perspektívából vizsgálja e műveket, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a költészet és a performansz viszonylatában rejlő potenciál időről időre újra jelentőséget kap a társadalmi-politikai válságokkal küzdő országokban, különösen itt, a régióban. A Kassák Múzeumban bemutatott anyag a régió országaiból mutat be egyedi, de egymáshoz is kapcsolódó műveket: fotókat, szöveges partitúrákat, interaktív objekteket, hang- és videófelvételeket, filmeket és performansz dokumentációkat. Rávilágít a volt szocialista államok szubkultúráiból származó művészek munkáinak összefüggéseire, valamint azokból a kortárs pozíciókból is felvillant néhányat, amelyek annak a lehetőségét keresik, hogyan lehet kiszabadulni az ellenőrzött nyelv és a normatív kommunikációs minták szorításából.
Az időszaki kiállításon Dr. Kürti Emese és Dr. Tomáš Glanc kalauzolja az érdeklődőket.
19.30 – 20.15
MA’AM live act a Zichy-kastély udvarán!
„MA’AM, vagyis Makay Anna, 2017 óta van jelen a magyar kísérleti elektronikus zenei színtéren; a rituális formákhoz és a kortárs irányzatokhoz egyszerre kapcsolódó sajátos éneke, valamint a többféle (akár tánczenei) elektronikus műfajból merítő zenéje azonnal felismerhető”. A Múzeumok Éjszakáján, a Zichy kastély udvarára tervezett fellépésen MA’AM az énekhang és az elektronika összeszövésével, a szabad improvizáció csatornáin keresztül kapcsolódik a Költészet és performansz kiállítás történeti anyagához.
Az Aquincumi Múzeum 2021-ben is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatához. Június 26-án szombaton, délután négytől éjfélig számos különleges programmal várják az érdeklődőket!
Programok:
16:00-19:00 Kézműves foglalkozások (gályakészítés agyagból, nemez fülbevaló- vagy nyaklánckészítés, virágos kitűzőkészítés, Sol Invictus fejdíszkészítés)
16:00-21:00 Gladiátorjátékok gyerekeknek
16:00-21:00 Gladiátorsimogató
16:00-23:00 Hagyományőrző tábor- és életmódbemutató
16:00-24:00 Egy műtárgy-egy kérdés ÚJRATÖLTVE! c. pop-up kiállítás + kvíz
16:30-17:00 Magistratusok felavatása hagyományőrző bemutató
17:00-18:00 Tárlatvezetés a 7000 éves üzenet – Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén c. időszaki kiállításban
17:30-18:15 Legyél te is az ókor mérnöke! – gyerekfoglalkozás
17:00-17:45 Vezetés a Hercules villában (III. kerület, Meggyfa utca 21.)
17:30-18:30 Mithras ege és földje c. előadás
18:00-18:30 15 óriásplakát Aquincum határában c. előadás
18:00-18:45 Vezetés a Hercules villában (III. kerület, Meggyfa utca 21.)
18:30-19:30 Tárlatvezetés a Zseniális találmányok – Innovatív ötletek c. időszaki kiállításban
19:00-19:30 Római állami temetési szertartás
19:30-20:30 Vezetés az Aquincumi Múzeum romkertjében
20:00-20:30 Megelevenedik a Festőház – Interaktív tárlatvezetés
20:30-21:30 Látogatás a legiótáborban – tárlatvezetés a romkertben található hagyományőrző táborban
20:45-21:45 Pletykák a római fürdők világából
21:00-23:00 Jóslás füvekből
21:00-23:30 Magyar Csillagászati Egyesület távcsöves bemutatója
22:00-22:30 Nyári napforduló pannoniai ünnepe hagyományőrző bemutató és jóslás
22:45-23:45 Fáklyával a romkertben (éjszakai tárlatvezetés)
A kiállításon szereplő művészek – Hecker Péter, drMáriás és Weiler Péter – bizonyára gyakran elmélkednek magukban a politika természetéről, a hatalmi pozíciók társadalomalakító szerepéről, ideológiák gyakorlati abszurditásáról. Kritikai realista eszközeik az oroszlán bajuszának húzogatására is alkalmas egykét kinyilatkoztatásra, de az aktuálpolitikában sosem foglalnak állást. Persze a közéleti események gyakran inspirálóan hatnak rájuk, de inkább a visszakérdezést, a problémás részek megvilágítását érzik feladatuknak, sem mint a véleményük harsány hangoztatását… Hecker Péter nem is mondhatott volna el csendesebben véleményt egy kiállítás csendes terébe becsörgő és hangos örömmel fogadott mobil telefonhívásról, mint ahogy azt a „Halló… nem zavarsz! Picasso kiállításon vagyok” című alkotásával tette. A kiállítást megnyitja: Szurcsik József, Munkácsy-díjas képzőművész. A kiállítás megtekinthető 2021. július 1-től július 31-ig. Az Esernyős Galéria nyitvatartási idejében keddtől szombatig 10.00-18.00 óráig várjuk az érdeklődőket.
Az aquincumi lelőhelyű kőemlékeket magában foglaló kőtár Magyarország, sőt – Itália után – Európa egyik legnagyobb lapidariuma. Az aquincumi kőtár jelenleg több mint 1000 leltározott tételt tartalmaz. Az anyag sírkövekből, votív és építési feliratokból, valamint épületfaragványokból és – kisebb részben – használati tárgyakból (pl.: őrlőkő) áll. Mennyiségénél és összetételénél fogva elsőrangú forrásanyag nemcsak a helyi társadalom történetére, összetételére, vallására, hadtörténetére vonatkozólag, de a nemzetközi ókortudomány is fontos forrásanyagként tartja számon. Programot tartja: Quittner Zoltán
Az együttes számára az átiratokat Lukács Gergely tubaművész készítette. Ünnepeljük együtt az újranyitást a 3K előtti téren! A helyszínen büfé, sütemények, kávékülönlegességek, üdítő, a gyerekeknek meglepetés. A belépés ingyenes, de a korlátozott ülőhelyek száma miatt regisztrációhoz kötött.
Élje át velünk a közös, családi alkotás élményét! Az Esernyős Galéria aktuális kiállításához kapcsolódva több képzőművészeti technika kipróbálására nyílik lehetőség Polyák Aida művészetpedagógus, az Aelia Sabina Alapfokú művészeti iskola tanárának és Tenk Dóra önismereti és művészeti coach, a T-Art alapítvány kurátorának közreműködésével. A program a szabadon alkotás élményét kínálja minden korosztály számára! 16.00-18.00: T-Art 30 jubileumi kiadványának bemutatója. Kerekasztal beszélgetés a kiadványról, az alapítvány küldetéséről és eredményeiről. Meghívott vendégek a könyv szerzői és az alapítvány kuratóriumának tagjai: Nagy T. Katalin, Révész Emese, Wehner Tibor, Lévay Jenő, Szurcsik József, Verebes György és Tenk László. A beszélgetést vezeti: Garami Gréta művészettörténész, a T-Art Alapítvány kurátora, képviselője
Sőnfeld Mátyás zeneterapeuta programja fergeteges zenés élményt ígér, különleges hangszerekkel találkozhattok, kiderül, hogy lesz szívószálból duda, milyen hangszer lesz a chipses dobozból, kísérletezhettek rezgésekkel, tippet kaptok arra, hogyan készítsetek otthon hangszert. Mozgás, játék a szabadtéren! Mindez gitár kísérettel és természetesen rengeteg hangszerrel! Ajánlott korosztály: 5 – 8 éves kor.
A láthatatlanok Négy mindenre elszánt szociális munkás nőknek fenntartott hajléktalanszállót vezet. Állandó vendégeiket fürdővel és meleg étellel várják, valamint mindent elkövetnek, hogy segítsék az emberi méltóság megőrzését és a társadalomba való visszailleszkedést. Amikor az emberi tényezőt teljesen figyelmen kívül hagyó bürokraták ellehetetlenítik őket, hősiesen szövetkeznek, hogy a szabályokat áthágva segítsenek pártfogoltjaikon. Úgy döntenek, saját szakállukra tovább üzemeltetik a helyet, éjszaka menedéket nyújtanak, nappal pedig azon fáradoznak, hogy kiépítsék vendégeiknek a megfelelő szociális hálót. Magánakciójuk azonban nem maradhat örökre titokban. A láthatatlanok szeretnivaló karakterrel teli igaz történet, amelyben a profi színészek oldalán a hajléktalanok önmagukat alakítják. A film hazájában az év meglepetés sikere lett, eddig több mint másfél millióan látták.
A középkori Óbuda – a budai Várhegyen álló új királyi központ elkészültéig „Buda” – kiemelkedő szerepet töltött be az ország életében. A 11-13. század során a mai Árpád híd budai hídfőjének két oldalán helyezkedett el az egykori királyi székhely egyházi és világi központja. Bár a történelem viharai elsodorták a kor díszes templomait, lakóházait, és magát a királyi majd királynéi várat is, a séta során megpróbáljuk rekonstruálni a középkori várost. A séta állomásai: Óbudai Múzeum – Ferences kolostor és templom romjai – Klarissza kolostor maradványai – Középkori piactér – Középkori lakóház a Lajos utcában – Óbudai Múzeum pincéjében látható 14. századi gótikus Szűz Mária templom alapfalainak részlete – Református templom és parókia pincéje, az egykori királyi, királynéi vár várkápolnájának emlékei. A séta az Óbudai Múzeum recepciójáról indul, időtartama kb. 2 óra.
Szesztay Dávid multiinstrumentalista zenész/dalszerző, a Kiscsillag zenekar billentyűs-gitárosa és a Santa Diver nevű jazz formáció basszusgitárosa, számos film és színházi előadás zeneszerzője. Második szólóalbuma 2021 márciusában jelent meg, amit a zenei sajtó és a közönség is rendkívül lelkes fogadtatásban részesített. Dávid ezúttal rendhagyó módon, egymaga játsza majd el dalai közül a számára legkedvesebbeket, betekintést engedve abba, hogy milyen zenei fundamentumra épülnek fel az egyébként nagyon színesen és gazdagon hangszerelt kompozíciói.
A könyvet bemutatja és a beszélgetést moderálja Szegedy-Maszák Zsuzsanna, művészettörténész. A Budapest Galéria örömmel mutatja be június 9-én Tatai Erzsébet Szabics Ágnes képzőművészről és a Budapest Galéria művészetpedagógusáról szóló monográfiáját. Ahogy Tatai Epilógusában ki is tér rá, Szabics kreativitásának egyenrangú megnyilvánulási formája ez a két terület, mely szorosan összefonódik egymással és erősíti is egymást. A monográfiában ezúttal az alkotói tevékenység áll a fókuszban: Tatai, aki hosszú idő óta ismeri a művészt és kutatta munkásságát, szisztematikusan veszi végig a meghatározó korszakokat és irányokat, amelyek mind valamiféleképp a neokonceptualizmus irányzatához és továbbgondolásához köthetők Szabics képzőművészeti praxisában. Időrendben haladva és pontos elemzéseken keresztül, először a kilencvenes évek első felének korai installációit, majd a fotóval való kísérletezést mutatja be, amely a kilencvenes évek második felében volt meghatározó Szabics munkásságában. A Túlélési gyakorlatok sorozatról szóló fejezetek válnak a legfontosabbá: itt a köztéri fotóinstallációk és az új típusú szeriális művek kerülnek a középpontba. Ahogy Tatai Erzsébet fogalmaz, Szabics Ágnes „művészetének mind tökéletesebb szisztematikussága (egyre kifinomultabb, bonyolultabb rendszerekkel) és elanyagtalanodása (például az átlátszó anyagok használatával), a művész elrejtőzése munkáiban és munkáival mind erre (megjegyzés: a konceptualizmus jelenlétére) mutat.” Ugyanakkor az is izgalmas kérdéssé és egyben hiánypótlóvá válik egy ilyen monográfia kapcsán, hogy az eltűnő, efemer, pusztán dokumentációként létező műtárgyakat milyen módon lehet ma értelmezni és visszaadni az olvasó számára.
Végre megtehetjük és megteheted te is! Jöhetsz koncertre, maszk nélkül bulizhatsz, együtt lehetsz a barátaiddal és velünk! Végre!!! Az idei első budapesti, szabadtéri Budapest Bár koncerten, az egyik legkedvesebb helyszínünkön, a KOBUCI-ban! 2020. szeptember 30-án itt fejeztük be, most itt kezdjük újra! VÉGRE! Gyere el, és érezd jól magad: újra a szabadban, újra önfeledten, személyesen – EGYÜTT! Gyere a családoddal, a barátaiddal, élvezzétek a dalokat, a zenét, a nyári estét – élvezd az életet! Június 9-én a Kobuciban az “Ha megtehetnéd” lemez dalaiból és a régi kedvencekből egyaránt válogat Farkas Róbert és a csodálatos Budapest Bár zenekar, valamint Németh Juci, Lovasi András, Rutkai Bori, Keleti András, Frenk és Szűcs Krisztián.
A Logan-testvérek nem éppen a sors kegyeltjei, egyiküket éppen kirúgták a munkahelyéről, a másik pedig egy kocsmában csapos, ahol állandóan amiatt piszkálják, mert hiányzik az egyik karja. A fivérek úgy döntenek, hogy véget vetnek balszerencséjüknek, ehhez pedig hihetetlen tervet eszelnek ki, az egyik leghíresebb NASCAR autóverseny hatalmas bevételét akarják elrabolni a futam idején. A nagyszabású rablás és a tökéletesnek tűnő terv megvalósításához azonban először ki kell juttatniuk a börtönből Joe Banget, a bankrablók koronázatlan királyát.
Ha június, akkor Margó – és végre együtt, élőben! Június 10–13. között új helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon várnak mindenkit, ráadásul talpig ünneplőben, ugyanis 10 évesek lettek! 4 nap, több mint 40 program, rengeteg író és költő, koncertek, felolvasások, beszélgetések, séták. A Margón mutatja be új kötetét többek között Spiró György, Barna Imre, Fábián Janka, Závada Péter, Beregi Tamás, Finy Petra, Hartay Csaba, Babiczky Tibor, Szvoren Edina, Bérczesi Róbert, Kukorelly Endre, Varró Dániel és az elmúlt évek hagyományait követve ezúttal is vendégeink lesznek az idei Libri irodalmi díjasok, Bereményi Géza és Grecsó Krisztián is. Készülnek pár különlegességgel is: itt lesz először látható Vecsei H. Miklós és barátai közös produkciója, a Csoóri Sándor műveiből összeállított Párbeszéd, sötétben című koncert, Závada Péter Gondoskodás című új verseskötetét mutatja be zenész barátaival, illetve újra hosszú idő után újra fellép az első Margó Fesztiválon 2011-ben indult Rájátszás is, Beck Zoltán, Egyedi Péter, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián, Grecsó Krisztián, Háy János és Kemény István zenés irodalmi formációja.
Gyereknap alkalmából 2021. május 29-30-án, szombaton és vasárnap ismét a népszerű óriás társasjáték várja a családokat: az Óbudai csillagutazás! Az élő társasjáték a kiállított műtárgyak és a „Játék a városban” című mesésköny alapján készült, amelyben Szabó T. Anna verseit Molnár Jacqueline illusztrációi keltik életre. Az egész kiállítást lefedő társasjátékban a gyerekek a bábuk, akik egy felszerelt felfedező táska és Holdnapló segítségével vágnak neki a kalandnak. Jutalmuk pedig nem csupán Egérke boldogsága, hanem egy plüssmackó kulcstartó is! A játék időtartama kb. 30-90 perc. A felszerelt táska és a Holdnapló, a játék végén pedig az ajándék a múzeum recepcióján vehető át. Jelenleg egyszerre 7 táska érhető el. A játék a múzeum nyitvatartási ideje alatt bármikor, előzetes regisztráció nélkül, belépőjegy váltása mellett ingyenesen használható. III. kerületi lakosoknak a belépés is díjtalan. A látogatás védettségi igazolványhoz kötött, a játékkiállításunkban egyszerre max. 15 fő tartózkodhat.
A Kolompos együttes Gyereknap alkalmából készített rövid összeállításával folytatják évek óta sikeresen működő sorozatukat kicsiknek és nagyobbaknak, vidámsággal, mondókával és énekkel. A program online ingyenesen megtekinthető a közösségiház Facebook oldalán:
„Május-ünnep, május-ünnep, a szalagok röpülnek, a fák megszépülnek” – éneklik a gyerekek ezekben a napokban. A mesebeli Daloló városkában mindenképp. Lepkeszárnyainkon mi is odaszállunk, és belehallgatunk az izgatott készülődésbe. Aztán megpihenünk egy kis virágon, és színeket spriccelünk a világba. Mese, ének, játék, kézműves alkotás – mindenből egy pici. Csak a gyerekek kellenek hozzá – meg papír, olló és egy festőkészlet, de ecset helyett egy leselejtezett fogkefével. A régi szeretettel, csak ezúttal a képernyők elé várják a kisgyerekes családokat a házigazdák, Gyenes Zsuzsa (Mesezengő) és Szmirnov Krisztina (Tipegő). A program ingyenesen megtekinthető a Csillaghegyi Közösségi Ház Facebook oldalán, és az Óbudai Kulturális Központ youtube csatornáján keresztül. https://kulturkozpont.hu/…/gyereknapi-meses-hetvege…/ Kevesebb jelenjen meg
Újra személyesen! Tudjátok hogy mire van szüksége a görögteknősnek, a botsáskának, vagy az óriáscsigának? Hogyan élnek, hogyan gondozzuk őket? Okosságok és érdekességek a hobbiállatként is tartható, különleges kedvencekről. A felelős állattartás aranyszabályairól beszélgethetünk kötetlenül az Elveszett Állatok Alapítvány munkatársával, kis vendégek társaságában, a könyvtár kertjében, szabadtéren. A rendezvényen részt vehet védettségi igazolvánnyal rendelkező személy és a felügyelete alatt lévő kiskorú gyermek. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Pénteken 17.00 órától gyereknapi műsorral kedveskednek a Pagony kiadósok. Lesz beszélgetés, mese, játék. Bemutatkozik Vadadi Adrienn Kicsimackó című mesekönyve, Lencse Máté – Jesztl József: Lovagi ujjtorna című társasjáték-könyve. Vendégek: Vadadi Adrienn, Lencse Máté és Jesztl József. Az online eseményt a Pagony fb oldaláról közvetítik majd, a Bartók Pagonyban a program pedig regisztrációhoz kötött, amit külön a Pagonynak címzett üzenetben lehet megtenni.
Az egykori Schmidt-kastély angolparkja sok kincset rejt. A Kiscelli Múzeum mellett elterülő vadregényes erdőben találunk apró kápolnát, barokk kapu műkő másolatát, kálváriát, ledőlt kőszobrot, százéves gesztenyefát és még számtalan emléket, melyek valaha egy gondosan kialakított park díszei voltak. Az Év Múzeuma 2021 díjra jelölt Kiscelli Múzeum szabadtéri kiállítása ennek a környéknek a történetét mutatja be a még fellelhető emlékek segítségével, valamint az egykor itt álló épületek helyének feltérképezésével. A kiscelli domb volt szőlőhegy, zarándokhely, katonai objektum, működött itt fogadó, kő- és agyagbánya, zenés mulató. Ma pedig városi kirándulók kedvelt helyszíne és az itt élő madarak otthona. A június elsejétől ingyenesen és szabadon látogatható kiállítás – illeszkedve a környezethez – madárodúkra helyezett képeken és történeteken keresztül eleveníti fel a park múltját.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum közös rendezésében időszaki kiállítás nyílik Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről. A kiállításban eddig soha nem látott műtárgyakat, százéves hajómodelleket, igazi ritkaságokat láthatnak majd a látogatók. A fiumei kereskedelem, vendéglátás és tengerészet kapcsán a két múzeumban folyó tudományos kutatásoknak és a szisztematikus tárgyi gyűjtéseknek köszönhetően számos újdonság, sőt, frissen restaurált tárgyanyag lesz látható.
A Vasarely Múzeum videópályázatot indított “Lépd át az árnyékodat!” címmel! Ha érdekelnek az illúziók, a mozgás és a művészet, vagy csak szívesen versenyeznél egyet, készíts egy videót, és küldd el a múzeumba! A beérkezett alkotásokból három döntőst választanak, melyek közül közönségszavazás dönt a nyertesről. A pályázat témája: a tárgyak és árnyékuk viszonya. Részletek itt olvashatóak.
Gálhidy Pétert most is, mint már régóta, a természet és az anyag összefüggései foglalkoztatják. Nem a naturális másolást, hanem a természet idejének szobrászati megragadását keresi. A természeti, növényi, organikus formák léptékváltása, más anyagokba való átültetése sokkoló, ugyanakkor elgondolkodatató módon állítja meg a nézőt és hívja föl figyelmét a lelassulás, az elmélyedés fontosságára. A kiállítás címe, a ’csendélet’-et jelölő művészettörténeti szakkifejezés szó szerinti jelentése ’halott természet’, napjainkban kikerülhetetlen aktualitássá változott, már nem csak egy festészeti képtípust jelent, hanem korunk ökológiai valóságát. Az a bensőséges, tiszteletteljes lelkület, amellyel Gálhidy műveiben a természeti tárgyakhoz, formákhoz közelít, segíthet a végveszélyben lévő természeti környezet pusztulásának megállításában.
A világ nem maradhat Olimpiai Játékok nélkül, ez ténykérdés. Tokió ingadozását megelégelve az Aquincumi Múzeum saját kezébe vette a kezdeményezést, és rekordidő alatt felkészülve már júniusban megrendezi az első aquincumi Olimpiai Játékokat. Minthogy az élsportolók még reménykednek a japán utazásban, önjelölt versenyzők a 9–12 éves korosztályból kerülhetnek ki, és az ókori olimpiák legnépszerűbb atlétikai versenyszámaiban mérhetik össze tudásukat. A sztadionfutás alap. A kettős sztadionfutás a duplája, a fegyveres futás pedig sokadik hatványa. Mindezek után a gerelyhajítás és távolugrás már csak nyúlós, nyárdélutáni lustálkodásnak hat majd. Ünnepi keretek, hamisítatlan hangulat, halhatatlan győztesek. Részletek itt olvashatóak!
„Hic Rhodus, hic salta!” Vagyis: „itt van Tokió, itt ugorj!”
május 22-ig, nyitvatartási időben, keddtől szombatig, 10.00-18.00 óráig látogatható az V. Óbudai Fotótárlat az Esernyős Galériában
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának immár ötödik alkalommal kiírt fotóművészeti pályázata 2020-ban arra tett kísérletet, hogy a fotográfia eszközeivel mutassa meg azt a városrészt, amely több ezer éves múltját, jelenét és kezdődő jövőjét a mában, a mindennapokban éli meg, még akkor is, ha ezeket a mindennapokat jelenleg a koronavírus világméretű helyzete, a hétköznapokat önmagából kifordító, abszurd jelensége is erőteljesen meghatározza, befolyásolja. A kiállítás teljes anyaga a virtuális tárlat után most ismét a galéria falai közzé költözik, mi magunk sétálhatunk a kiállított pályamunkák között, rácsodálkozva egy-egy alkotásra. A 3D virtuális tárlat, valamint a köszöntő beszédek az alábbi linken megtekinthetőek.
Van az emberekben egy kis leszegett fejes szégyenkezés, ha a magyar nóta kifejezést hallják. Mióta Bartók tisztázta a különbséget parasztzene és városi (cigány)zene közt, mintha le is tudnánk annyival: népdal jó, nóta rossz. Pedig micsoda kincs ez! Évszázadok öröklődő tudása, legendás prímás generációk, Lisztet és Brahmsot megihlető cigányzenészek – van mire büszkének lennünk. És ez a műfaj most éppúgy a kihalás szélén billeg, mint Bartókék idejében a parasztzene, a népdal. Kár lenne veszni hagyni. Ezen a koncerten együtt vigadunk és sírunk Sárközy Lajossal és bandájával, fókuszban közös örökségünk: a magyar nóta.
Min-Seo voltaképpen nem is kávézni járt ide, hanem azért, hogy mélyen belélegezze a friss kávé, a cukros sütemények, a mandula, a dió, a datolya, a kifacsart narancs, a csokoládé, a kakaó, a tejhab, szendvicsek és a szendvicsekre tett rukkolaágacskák keserű
szagából összekeveredő illatot, amely alatt mélyen, mint egy melegebb áramlatot a tengeren, a konyhán készülő krémleveseket lehetett érezni, és amelynek tetején mint a hab a sörön úszott a reggeli látogatók parfümjeinek és arcszeszeinek illata.
Estére eltűnt a parfüm és az arcszesz, helyettük az Aperol fanyar és a borok édes-bús illata töltötte be a legújabb divat szerint hófehér bútorokkal berendezett fehér teret, amelynek falán olyan életbölcsességek voltak olvashatók szürke betűkkel, hogy Happiness is not a destination, it is a way of life és hogy Be yourself!
Igaz, a boldogságot célként és életmódként is elfelejtette definiálni az ismeretlen bölcs, megelégedett vele, hogy van. Ennél több baj akadt a yourselffel, hiszen milyen kevesen és milyen sok gyakorlással tudnak csak kilépni önmagukból, és ők nem akarnak visszamenni. De mi legyen azokkal, akiknek egyszerűen nincs önmagukságuk? Ha hiányzik belőlük, mint a tehetség? Mintha egy süket és vak angyal két szárnya közt hintáznánk a nagy fehér, jó szagú általánosságban – gondolta Min-Seo, és körülnézett.
A hat kicsi asztalnál hat ember ült, négy a telefonja képernyőjére meredt, és a fülhallgatót addig sem vette ki a füléből, amíg evett és ivott, egy pedig a helyiség sarkában elhelyezett tévét nézte, miközben bal kézzel pörgette az asztalon a mobilját.
Egy órája ült bent, azóta háromszor cserélődött az ablaknál ülő ember, négyszer a középső három asztalnál ülők – ott, a helyiség közepén, ahol mintegy színpadon volt, aki leült, láthatóan kevesebb időt töltöttek, mint az ablaknál –, a helyiség hátsó falánál lévő két asztal közül pedig az egyik sokáig üres volt, csak nemrég ült le egy középkorú, unott arcú nő, a másiknál meg ő maga ült.
Azért választotta ezt a helyet, mert ez volt az egyetlen, ahonnét mindent átlátott.
Először kísérletezett volna olyan edénydíszítéssel, amelyet nem levélerezetből, ágrajzból, a patakban talált kavics mintájából, a két tenyere vonalaiból, az égen vonuló felhőkből vagy a virágba borult japánbirs megannyi repkedő vörös szirmából absztrahál, hanem az emberek egymás közti útjaiból. Térképet szeretett volna rajzolni párbeszédekből, odafordulásokból és intésekből.
Le akarta rajzolni a férfiak és nők egymásra vetett pillantásait, útjait a pulthoz, a pultos lány útjait, aki kiviszi a megrendelt italokat és szendvicseket és süteményeket, egyenes vonalakként képzelt el minden pillantást és intést és utat a hat asztal közt, és ívekben és körívekben rajzolta volna fel, ha valaki odafordul a másikhoz, ha int neki, ha rámosolyog, ha odabiccent, ha megkérdezi az egyik a másiktól, hogy hogy van, ha valaki azt mondja, reggel borult volt az ég, de úgy látszik, kisüt a nap, kettős körívet rajzolt volna, ha valaki úgy dönt, hogy átül másvalaki asztalához, és elgondolkodott rajta, hogy jelölje-e szívhez hasonló formával, ha egy férfi és egy női látogató közt történik ilyesmi, de ezt túlzásnak találta, ezért elvetette.
Egy óra alatt kizárólag a magas, szürke pult mögött álló pincérlányt jelölő pontocskából indultak ki vonalak, amelyek itt és ott keresztezték egymást, és amelyek közül kettő kifutott a helyiség ajtajához. A lány, miután meggyőződött róla, hogy még mindig borult az ég, a saját nyomán visszament a pult mögé, de nem mondott semmit egyik vendégnek sem.
A vendégek mozgását jelölő vonalak egyszerűen hiányoztak.
Az ajtóban mindegyik megállt, körülnézett. Ha szabad volt az ablak melletti hely, leültek oda, ha nem, akkor a helyiség közepén található három asztal közül azt igyekeztek elfoglalni, amely mellől az ajtóra láttak. A fal melletti asztal, az, amely Min-Seo asztala mellett állt, nem igazán volt népszerű, talán mert annak, aki oda ült, át kellett haladnia az egész termen, és a szűk helyen kikerülhetetlen volt, hogy vállával vagy táskájával meglökje a középen ülőket, akiknek így arrébb kellett volna húzódniuk, hogy elengedjék.
Úgy tűnik, ezt nem akarták megkockáztatni.
Az egy óra alatt senki nem nézett rá senkire a vendégek közül. A tekintetek a mobil képernyője, a tévé képernyője és a pincérlány közt mozogtak, minden negyedik pillantás pedig az ajtón túli világot fürkészte, mintha ott kezdődne az élet, egy másik élet, amelyet érdemesebb élni, mint ezt itt bent.
Min-Seo – bár megfogadta, hogy nem manipulálja az emberek közti interakciók mintázatát, az ekim-et, ahogy elnevezte, és ezt a nevet akarta volna adni az újfajta edényeknek is: Ekim – ami törökül Októbert jelent, ám Min-Seo még ennyit sem tudott törökül, így a mozaikszó véletlen volt, amennyiben vannak véletlenek – a harminchatodik percben szándékosan leejtette a telefonját. A fém nagyot csattant a kövön, ám csak az ablaknál ülő fiú kapta hátra a fejét, ő sem Min-Seora nézett, hanem a pult felé, miközben a pultos lány épp csak egy pillanatra dermedt bele a tejhabgőzölésbe, aztán ügyet se vetve az ismeretlen zajra, folytatta tovább, amit csinált, mindenkinek hátat fordítva.
A negyvenötödik percben Min-Seo cigarettát kotort elő a zsebéből, amelyet a kísérlethez vásárolt. Máskülönben nem dohányzott.
Átsétált a középen álló asztalok közt, a kabátjával súrolta az egyik ott ülő lány vállát, de az fel sem nézett, úgy húzódott előbbre pár centit. Az ablaknál akkor már egy középkorú, idegesnek tűnő férfi ült, aki valószínűleg hosszabb üzenetet, esetleg emailt írt, néha megállt, feldúlt arccal meredt a képernyőre, megtörölte a homlokát, a tenyerét beletörölte a nadrágba, és újra pötyögni kezdett. A kávés csészéje és egy pohár üresen állt előtte, ennek ellenére a hosszabb szünetekben a szájához emelte valamelyiket, majd megdöntötte, mintha inna, de rájött, hogy nincs mit, ezért visszahelyezte az asztalra.
Min-Seo az ajtóban rágyújtott. Nem szívta le a füstöt, mégis elkezdett köhögni. Igyekezett úgy tartani, hogy elhamvadjon a cigaretta anélkül, hogy a szájához közelítené.
Negyvenig számolok. Ha addig senki sem kér egy szálat sem, eldobom – gondolta. Hatvankettőnél dobta el, majd bement.
Úgy érezte, nemcsak a keze bűzlik, de a szája is, a ruhája ujja is, sőt az egész teste. Rendelt még egy mandulatejes lattét, és telenyomta mézzel.
Időközben az egyik nő kijött. Úgy ment el mellette, hogy rá sem pillantott, bár a foga közt elmorgott egy viszlátot talán az ajtónak vagy úgy általában a világnak.
A képernyőn a járványról szóló hírek futottak. Onnan, ahol ült, nem lehetett érteni, hogy mit mond a szőke, műanyag arcú bemondó, de a feliratok jól olvashatók voltak. Egyszer csak eltűnt a szőke nő, a feje helyén kék alapon fehér betűs lista villogott, akár a játékgépek képernyője egyszer régen, amikor még voltak játékgépek. Min-Seo mindenesetre nem volt benne biztos, hogy veszélyesebbek voltak, mint az úgynevezett híradók.
A pincérlány a pulton könyökölt, a szájához tartotta a fejhallgató mikrofonját, úgy beszélt, halkan, idegesen.
Min-Seo volt az egyetlen, aki hallotta a hűtődörmögésen és a rádióból szóló zeneszerű ritmusokon át, mit mond, de ő is inkább a szájáról olvasta le.
– Be – ismételgette a lány.
– Mondom, hogy be. Most mondták. Holnaptól. Lakat. Kész. Vége. A vírus miatt. Se terasz. Semmi. Elvitelre csak.
Min-Seo nem lepődött meg. Várható volt, hogy bezárnak mindent.
Minden olyan helyet, ahol találkozni lehet. Vagyis találkozni lehetne – helyesbítette magát.
Rámeredt az összefirkált papírra, amelyen soha nem érintkező párhuzamosok futottak és csillagtúra-szerűen széthajló egyenesek tartottak az ajtóból a helyiség belsőbb részei felé, aztán összegyűrte.
Fizetett. A pincérlány ideges mozdulattal vágta az orra elé a visszajárót, de továbbra sem nézett rá.
Min-Seo lassan sétált vissza az utcába, ahol lakott. Megállt, mielőtt belökte volna a kaput. Végignézett a nyárfák hosszú során. A levelek táncoltak az enyhe szélben, egy-egy széllökés egymásnak csapta az ágakat, aztán elváltak megint, összecsattantak, összeakaszkodtak, kirúgták magukat, bólogattak, köröket írtak le és íveket, és Min-Seo, ahogy ott állt, meglátta a szél és a fák levegőbe írt rajzait.
Papírt kotort elő, miközben a foga közt megtartotta egy pillanatra a zsebében talált ceruzát, majd rajzolni kezdte a számtalan ponton érintkező vonalakat, íveket és köríveket.
Egy héten át online tartalmakkal – koncertekkel, ünnepi köszöntővel és rendhagyó riportokkal – ünnepeljük a III. kerület napját. Habár idén a veszélyhelyzet miatt személyesen nem találkozhatunk, de a közösségünk erejének, összetartozásának köszöntése nem maradhat el. A sorozat dr. Kiss László polgármester ünnepi köszöntőjével és az Óbudai Danubia Zenekar kvintettjének koncertjével indul május 10-én 17 órától a polgármester és az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán. Hétfőtől naponta olvashatnak riportot a kerület idei kitüntetettjeivel az obuda.hu-n, elsőként dr. Csókay András idegsebész, idei díszpolgárunk gondolatait ismerhetik meg. A díjazottak köszöntése egészségbiztonsági okokból idén sajnos csak zárt körben lesz lehetséges, a díjátadó élményét azonban videós és fényképes tudósítással teszik majd mindenki számára elérhetővé. Nem feledkeztek meg a gyerekekről sem: Szinetár Dóra vidám gyermekműsorát május 17-én, vasárnap szintén a a hivatalos Facebook-oldalakon teszik közzé. Arra törekvés az, habár külön ünnepelünk, mi, III. kerületiek gondolatban és online minél többen mégis együtt lehessünk. Ezért minden videós tartalom a közzététel után folyamatosan elérhető, bármikor visszanézhető marad.
Az Országos Mentőszolgálat létrehozott egy adatbázist, ami tartalmazza azoknak a vendéglátóhelyeknek, büféknek, a listáját akik felajánlanak részükre, támogatják őket. „HAMBULANCIA”, így nevezik ezt a példaértékű összefogás amiben az Esernyős is részt vesz!
Május 5.- én a rossz idő miatt elmaradt terasz programjukat hamarosan pótolják, érdemes folyamatosan figyelni FB oldalukat, nem csak a programok, hanem a napi menü miatt is!
Május 8-tól újra látogatható a Régészeti Park, a Festőház és a Symphorus Mithraeum, valamint a régi múzeumi épületben látható Zseniális találmányok – Innovatív ötletek c. időszaki tárlat. Az új kiállítási épület, a Fürdő Múzeum, illetőleg a Hercules villa egyelőre zárva tart.
Eltűnik egy gumidenevér az óvodai öltözőből, mire a szülők előbb gyanakodni, majd gyűlölködni kezdenek – mindezt személyes kontaktusok nélkül, leginkább a virtuális térben kommunikálva egymással. Miközben jelenetről jelenetre szembesülünk a leghétköznapibb jelenünkkel, sok humorral és még több keserűséggel, az óvodai konfliktusból egy kelet-közép-európai, fekete humorú abszurd kerekedik ki, valódi tragédiával a háttérben.
Tóth Krisztina két színészre és egy vetítővászonra írta meg hatszereplős darabját. Az alkotócsapat (Cseicsner Otília, Melkvi Bea, Dicső Dániel) olyan művet keresett, amely eleve több platformon (élő színház, videó) játszódik. Reményeik szerint az előadás online változata egyenrangú alternatívája az élő színháznak.
A legendás óbudai gyökerekkel is rendelkező Dresch Mihály vezette vonós quartet zenéje Damokos Attila rendezésében kel életre az Epreskertben – ez a Budapest Ritmo Online!
Dresch Mihály a magyar jazz egyik legegyénibb zenei világot képviselő, meghatározó, irányadó szereplője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro zenei tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe. Zenéje nem művi, megéli a népi kultúrát, tudatosan képviseli az ebben rejlő örökséget. A muzsikájába épített folk tartása adja azt az alapot, ahonnan a jazzes improvizáció szárnyalni tud. Muzsikája sodró, személyes és intim, erő és hit sugárzik belőle. Munkássága világszerte elismert, nemzetközi szinten az elsők között jegyzett muzsikus.
Ezek az írók − egymástól eltérő, sokszor egymásnak ellentmondó módon − megtagadják a hagyományos regény valamennyi elemét: jellem, cselekmény, tér és idő.
Esterházy Péter hétéves volt, amikor az „új regény” kifejezés megszületett Émile Henriot tollából, aki 1957. május 22-én méltatta Robbe Grillet Rések és Nathalie Sarraute Tropizmusok című regényét. Esterházy első művei két évtizeddel azután keletkeznek, hogy Robbe-Grillet és „csoportja” megkérdőjelezi a regény műfaját. Esterházy hasonlóra vállalkozik, mint az francia „új regény” képviselői, még esztétikai nézetei, írói módszerei is meglepő azonosságokat mutatnak azokéval, ám egy percig sem válik kérdésessé eredetisége. A legteljesebb mértékben illenek rá azok a szavak, amiket Kosztolányi mondott az írókról: „Az író az az ember, akinek a szavak fontosabbak, mint az élet”. Már a Pápai vizeken ne kalózkodj (1977) című korai írásában jobban érdekli a nyelvvel való játék, a nyelv születése, mint a nyelv használóinak sorsa.
Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum
A francia „új regény” és Esterházy művei között nem nehéz megtalálni a közös vonásokat. Szabó Gábor Esterházy időkezelésében Robbe-Grillet és általában a francia „új regény” hatását véli felfedezni: „az Iszkolás szinte lajstromszerűen idézi meg azokat az elbeszélői eljárásokat, melyeket az „új regény” kísérletezett ki az időtapasztalat megszokott rendjének megbontása érdekében.” – írja a „…Te, ez iszkol” című könyvében. A magam részéről minden olyan állítást, amely szerint az „új regény” hatott Esterházy írásművészetére, tévesnek tartok. Hatásról nem, egybeesésről annál inkább beszélhetünk Esterházy és az „új regény” viszonylatában. Elöljáróban idézzük Alain Robbe-Grillet és Esterházy Péter egymással felcserélhető gondolatait a hagyományos regény legfőbb ismertetőjegyéről, a mondanivalóról: „író az, akinek semmi mondanivalója nincs” – mondja a francia „új regény” meghatározó egyénisége. Esterházy pedig így vélekedik: „az gyanús, ha az írónak mondanivalója van.”
Fotó: Greg Ciné
Pontosan fél évszázad választja el Alain Robbe-Grillet és Esterházy Péter csaknem szó szerint megegyező állítását az írói hivatásról. A hagyományos, de akár a modern irodalomhoz szokott olvasó és kritikus bizonyára mindkét esetben felkapja a fejét. Ám ne vonjunk le messzemenő következtetéseket a két gondolat egybeeséséről. Legalábbis arra ne gondoljunk, hogy a két kijelentés azonos tőről fakad. Ami közös, az a hagyományos irodalom elutasítása. Ami merőben különböző, az, amit a francia „új regény” és Esterházy Péter a hagyományos regény helyett az olvasónak kínál.
Az alábbiakban Esterházy és a francia „új regény” tér- és időszemléletében próbálom kimutatni az egyezéseket és a különbségeket.
A tér
No, fiúk, most aztán hol a benn, hol a künn?
Esterházy Péter
A világ se nem fontos, se nem abszurd. Egyszerűen van.
Alain Robbe-Grillet
A klasszikus térszemléletet hiába keresnénk Esterházy műveiben. Ugyanakkor az „új regényre” − különösképpen Robbe-Grillet regényeire − jellemző leírás a leírásért, amely teljesen kiszorít minden mást a regényből, s amely az „être là”, a puszta „ottlét” esztétikáján alapul, szintén távol áll Esterházy térszemléletétől. Érdemes egybevetni Robbe-Grillet és Esterházy Péter leírásait. Látszólag semmi különbség. Ugyanaz a minden részletre kiterjedő aprólékosság, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ha Robbe-Grillet-nél átugorjuk ezeket a leírásokat, hamar a regény végére jutunk, míg Esterházynál a leírások a szereplők, a történet, az irónia, a humor kísérőjelenségei. A könnyebb összehasonlítás végett mind Robbe-Grillet-től mind Esterházytól egy asztalterítő és a rajta lévő tárgyak leírását választottam.
Robbe-Grillet leírása: „A kávéskanna az asztalon van. Ez egy négylábú, kerek asztal, semleges, valaha elefántcsont vagy fehér, sárgásfehér színű alapon vörös és szürke kockás viaszosvászonnal leterítve. Középen egy szögletes kerámia darab szolgál alátétként; ennek rajzolata teljesen eltűnt, legalábbis felismerhetetlenné vált a ráhelyezett kávéskannától.
A kávéskanna barna fajanszból van. Gömb formájú, rajta egy henger alakú szűrő, gombaszerű fedővel. A kiöntő egy elvékonyodó S, alul enyhén kiöblösödve. A fogója, ha akarjuk, fül formájú vagy inkább egy fül külső cimpájáé; de ez inkább egy nem sikerült fül, túlságosan kerek és lebeny nélküli, ami így egy „bögrefül” formájú. A kiöntő, a fül és a gombafedő krémszínűek. A többi rész nagyon egységes, fényes, világos barna.”
Esterházynál a Pápai vizeken ne kalózkodjban szerepel az alábbi leírás: „A fehér abroszon a mocsok egyszerű topológiája (sör, bor, menü, készétel, frissensült, a konyhafőnök ajánlata). Meghatódva vizsgáltam az alakzatokat, s csak másodsorban zavaromban. A boroskancsó alatt ovális folt lapult, szinte szabályos ellipszis; a lavinaszerűen terjeszkedő paprikászsíros sötétedés – amely az én poharamtól indult − még nem érte el, és ha hihetek az elszíneződött vászonrostoknak (amelyek jelzik, hogy a szaft − mert szaftról volt szó − minden tőle telhetőt elkövetett), akkor már nem is fogja. Legföljebb, ha újból kidől valami: de az más tészta − hogy egy képzavarral jussunk előrébb. E két főalakot számtalan pötty vette körül, olyan mértéktelen tülekedéssel, hogy már nem is számíthattak piszkálódásnak, csak díszítésnek. Nosztalgiával szemrevételeztem egy körökből álló, összetett látványt (amikhez egyébként is nagy érzékem van), pohártalpak silány lenyomatát: mostani munkahelyemen (aznap szabadnapos voltam) az abrosz sima, hófehér, a vasalás mentén támadt él jelzi a következő dimenziót.”
Esterházy leírásában a mesélő és a leírt tárgyak között állandó kapcsolat van. Az embernek ez a fajta jelenléte teljességgel hiányzik Robbe-Grillet leírásaiból. Ennek az író esztétikai alapállása az oka: a fenomenológia tanaival megegyezően Robbe-Grillet törekvése „a tárgyak pusztán külső és felszínes bemutatása”, amivel megszünteti a kapcsolatot az ember és az őt körülvevő tárgyak között.
Esterházy leírásait nem tudjuk „átugrani”, mert akkor lényegi dolgokról maradunk le, míg Robbe-Grillet-nél ezt könnyű szívvel megtesszük. Robbe-Grillet leírásai még akkor is „leválnak” a történetről, amikor magába a történésbe épülnek be.
Az idő
Valami megtörtént már, tehát elmúlt. Ez azonban nem biztos.
Esterházy Péter
Sajnos, az idő csakhamar nem lesz többé úr.
Alain Robbe-Grillet
Az idő kategóriájával is speciálisan bánik Esterházy. „Nem érzem magam lekötelezettnek az időhöz”– mondja egy interjújában. „Regényidő, valóságos idő, valamint az ábrázolt idő egybefolynak” − jelenti ki másutt. A szubjektív idő felbomlik, egymásba mosódik, vagy ahogyan a Termelési-regényben olvassuk: „azt szeretném, ha az idő csak úgy becsorogna a regénybe”. Esterházyt akkor is foglalkoztatja az idő problematikája, amikor ennek látszólag semmi jele nem mutatkozik. A Hahn-Hahn grófnőben arról ír, hogy múlt, jelen és jövő együtt van a mai Budapesten: „valamennyi jövendőbeli Budapest már jelen van ebben a pillanatban, egyik a másikba csavarodva, összeszorulva, egybepréselve, szétbonthatatlanul.” Az „egymásba csorgó” időről van itt szó, amire a változatlanság a legfőbb jellemző. És ezt az idézett regényben egy lappal előbb egy olyan képpel illusztrálja, amelyik a Joliot-Curie térre való utalással félreérthetetlenül Örkény Apróhirdetés című novellájára kacsint: „Most az utcácskák helyén utcácskák vannak, a lendületes félkaréj körút helyén a körút, s a műemlékekben oly gazdag Vár hűlt helyén a műemlékekben oly gazdag Vár áll, s ugyanez igaz az emberekre is, e sorok írójára is, a Dunára is, és a Joliot-Curie térre is persze.”
A fogadós naplójában csupán annyit állít az időről, hogy „mozdulatlan”, s hogy „Valami megtörtént, tehát elmúlt”. Ám sietve hozzáteszi: „Ez azonban nem biztos”. A minden állítás megkérdőjelezése Esterházy művészetét ugyancsak az új regénnyel rokonítja. Nathalie Sarraute egymásnak ellentmondó nézőpontjai egymás állítását teszik bizonytalanná, egymás igazságait oltják ki. De Esterházy időfelfogása a legközelebb a Nobel-díjas Claude Simonéhoz áll, aki az időt nem próbálja semmilyen rendszerbe foglalni. A Le Monde-nak 1960 októberében adott nyilatkozatában ezeket mondja: „Az emlékezetben minden azonos szinten helyezkedik el: a dialógus, az emóció, a vízió együtt élnek. Egy olyan szerkezetet akartam kovácsolni, amelynek segítségével egymásután ábrázolhassam azokat az elemeket, amelyek a valóságban egymásra épülnek, egy pusztán érzéki architektúrát akartam találni.”
A Függőben Esterházy egy Thoreau-idézet segítségével akár Claude Simon regényébe is beillő megjegyzést tesz az időről: „ők minden időjárásban, a nap és éjjel minden órájában igyekeztek fülön csípni az időt, és vándorbotjukra is rávésni, két örökkévalóság, múlt és jövő határán állni, ami pontosan megfelel a jelen pillanatnak, s kötéltáncosként végigmenni azon a vonalon, megvetették a várakozást, a jövő, így ők, megfojtja a pillanatot, ezzel szemben a múlt kitágítja, kétségtelenül szövevényesíti, de ez a bonyodalom gazdagság és nem kacat, tehát semmiképpen sem dolgozik ellene, nem lehet a múlt elemeire, így ők, pöcsétet ütni, és dossziéba tenni”.
Az ötvenes években a francia „új regény” az irodalmi élet középpontjában volt. Ennek ellenére, dacára annak, hogy számtalan fordítás jelent meg a világ minden táján, olvasóközönsége rendkívül csekély számú. A francia „új regény” ma már nem több – nem is kevesebb – , mint egy irodalomtörténeti korszak. Esterházyt, akinek olvasótábora egyre bővül, ma már a modern európai irodalom legnagyobbjai között tartjuk számon.
Magyar Miklós: Én. Én. Én. Én. Esterházy Péter című kötetének online bemutatója itt nézhető meg!
Szombaton és vasárnap 11:30 és 21:30 között szuper teraszos fogásokkal, és élményekkel várunk mindenkit! Pénteken még teljesen zárva leszünk, gőzerővel készülünk a teljes nyitásra, de már nagyon izgatottak vagyunk és számoljuk a perceket!
A kormány bejelentése alapján hamarosan nyithatnak a teraszok, természetesen a szabályok betartása mellett élni fogunk a lehetőséggel! Mi már nagyon várjuk, hogy itt zizegjetek!
Bár a nagyközönség előtt nagyon sokáig zárva voltunk, de a háttérben egy percre sem álltunk le a munkával: az elmúlt hónapokban végig azon dolgoztunk, hogy a nyitásra a Garden legszebb arcát láthassátok új székekkel, megújult vendéglátóhelyekkel és felújított sportpályákkal. Szerencsére úgy néz ki, hogy szombaton nyitunk, úgyhogy nemsokára ti is láthatjátok ezt a sok-sok újdonságot!
Köztéri plakátokkal, 40 hazai író, költő kedvenc EP-idézetével, korábban nem publikált fotókkal és felolvasással ünnepli a harmadik kerület Esterházy Péter születésnapját! Április 14-én, Esterházy Péter születésnapján nemcsak az írót, hanem a magyar irodalmat is ünnepeljük – ez ugyanis a magyar próza napja. Az Óbudai Anziksz és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat ezért az egész harmadik kerületet szeretné a megemlékezés terévé tenni 2021 áprilisában: negyven darab egyedi, nagy méretű plakátot helyezett ki Óbuda-Békásmegyer területén, amelyeken negyven hazai kortárs író és költő kedvenc Esterházy-idézetei olvashatók. A kiállítást Alföldi Róbert nyitotta meg, a videó, és a plakátok mind megtekinthetőek az oldalunkon!
Sok minden nehezíti épp az életünk. Hiányoznak megszokott közösségeink, elfoglaltságaink, egy kicsit a szabadságunk. Ezért kérték fel Schäffer Erzsébetet, hogy adjon pár szóval, gondolattal egy fogódzót, kis pozitív töltést, addig is, amíg újra találkozhatunk. Schäffer Erzsébet írónő hetente oszt meg velünk egy-egy történetet, gondolatot, kapaszkodóul ezekben a válogatottan nehéz időkben.
A huszadik század utolsó negyedében, a huszonegyedik század elején számos új problémával találta szembe magát az emberiség. A lokálisan és rövidtávon sokszor nem, vagy kevéssé érezhető, de globálisan megjelenő környezeti változások új kihívásokat jelentettek és jelentenek napjainkban is. Az Ökoestek előadás-sorozat néhány problémára kíván rávilágítani, és ha megoldásokat, követendő mintákat nem is fog mindig adni, célja elsősorban a tudatformálás és a problémák tisztán látásának elérésében van. Az estek problémafelvetője, előadója Kecskés Ferenc tanár, botanikus, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület tanácsadó testületének tagja, volt elnöke.
Az Óbudai séták befejező részében Barabás Évi beszélget vendégeivel. Vecsei H. Miklós színész elkalauzol és mesél gyermekkora kedvenc helyeiről. Hámori Máté, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője feleleveníti a Fő téri koncertélményeit. Alföldi Róbert színész pedig megeleveníti Krúdy szellemét.
Online programsorozat következő állomásán továbbra is New York Cityben időzünk. A Modern Művészeti Múzeumba (angol rövidítése MoMA) látogatunk, amely egyike a világ legjelentősebb kortárs gyűjteménnyel rendelkező művészeti múzeumainak. Saját hitvallása alapján a kreativitást, a nyitottságot, a toleranciát és a nagylelkűséget ünneplik a kiállított alkotásokkal. Egy befogadó közeget biztosítanak, ahol a kulturális sokszínűség, a különböző művészetei, társadalmi, vagy akár politikai eszmék megférnek egymás mellett. Tárlatvezető: Pusztai Tünde művészettörténész.
1.Alig győzi szóval, pedig hallgatag, mint a földút. Kiül a kocs- ma elé, a nyír alá, oda, ahol régen a lengőteke volt, sört iszik, sok-sok-sok habbal, és lassan, akár hastájat a háj, benövik
a traktorosok. A sajtosok oda se néznek, úgy lesik: mintha csak a szél fútta volna őket mellé. Gyűlnek a borosták, égbe állnak a bar- kók, lopva susognak egymásnak a fák. A tehenészetből, a serkövről, a gépparkból is jönnek a csak egy sörre, s a talpas szofi felparázslik: akárcsak a hallgatás.
Hogy a falu, hogy már megint miket.
Amikor Örménykút mesél, érdekes, de mindig tavasz van.
(– Eső kéne – mormolják egyesek, ha a bekötőn befelé biciklizni lát- ják a tavaszt, de csak úgy, csendben mondják, hogy a többi is hallja.)
2.Örménykút régen odakinn, a szélmalom mellett lakott. De már akkor is a Viharsarokban, mert azt gondolta, ott van eső, sőt ha már Vihar: jókor van eső.
Volt ott minden. Mindenből volt valami. Fél négykor kelés, 6-7 bika az ólban (magyar tarkák, Örménykút a feketét nem szereti), azoknak kaszálás, füstölő a kolbászszenteléshez, minden ezer egyéb jószág rendberakása, megfürdés a hajnalban és a kotkodácsolásban, de volt ott bolt, Kűri kocsma, kovács, bognár, szatócs.
Minden volt a semmi közepén, szépen, rendre-rendre, sorról sorra, dűlőről dűlőre.
„Olyan csend van – mondta Örménykút olykor, amikor a csillagta- karó alá kiállt éjszaka melegedni –, hogy reggel akár még harmat is lehet.”
Volt vecserkázás a gazdakörben: ott lehetett olvasni az újságot, meg beszélgetni, tótul rendbe rakni az életet magunk körül, ment a toll- fosztás, és ha bál lett a vége a dolognak, az addig ment, amíg Baku- lyáék fúvószenekara le nem muzsikálta a gázlámpából, fúvás segít- ségével, a fényt.
Illusztráció: Vass Ágnes
3.A vecserkázás az, amikor a munkát már letettük, s a töb- biekkel tótul várjuk – kukoricafosztás vagy a sok miegyéb közben –, hogy rádőlhessünk végre a nemlétre, de csak úgy,
hajnalig.
Kurta sor. Búzás sor. Sárkány sor. Török sor. Bakulya sor. Csipkár sor. Szakács sor. Hosszú sor. Boros-dűlő. Szirony-dűlő. Maradék-dűlő. Maginyecz-dűlő. Jamrik-dűlő, Kaukál-dűlő, Körtés-dűlő.
Annyi minden nincs már, de ez itt mind megvan (hiszen megvolt). Ebben élt (sőt: él) Örménykút, ebben a sok mindenben volt a vecser- kázás is, ezek jelentették a valamit, mielőtt (a tanyáról) beköltözött a községháza mellé Örménykút, karikába. Ezek vették körbe: ő nevez- te el ezeket mindennek meg mindenkinek.
Merje mondani valaki, hogy Örménykútnak költői vénája nincs!
4.Örménykutat mindenki szereti. A gyerekek különösen, mert (a sötétség mellett) mindig akad a zsebében kockacukor. Nyáron pláne jó Örménykúttal biciklizni, meg leugrálni a
szalmabálákról meg törpeharcsát fogni a csatornáknál, meg az is- kola kertjéből cseresznyét lopni, mert nyáron itt örök a tavasz, és a 46-os sárga villamoson kalauz az anyósom (előadja: Kadlott Károly).
Örménykúttal sose unalmas. Kivéve, amikor nagyon.
5.Örménykútnak minden egy kicsit más.
A jó reggelt olykor dobri den. A czibula a vöröshagyma.
A hrajcsinyi a paradicsom (nem az égi, hanem). A macs- ka macó. A bolond, az dilo, a pad, az a lóca. A nagyik tótpletyka- s kártyaplacca a klub. A Boros–dűlő a bekötőút (hiszen Örménykút sörös, nem boros). A nyomós kút nyáron: darázsimahely. Döngésük zsolozsma: azt hallgatják a focizásból napnyugta után hazabicikliző kölkök, amikor a vizet habzsolni nekiállnak. Hogy haza ne vigyék a focipálya porát a torkukban, mert még a végén összekoszolják vele a szőnyeget.
A nyomós kút úgy működik, hogy ledobják a biciklit, az egyik kö- lök kezeli a kékre festett, de már kopott nyomókart, míg a másik a kútból ömlő vízoszlopból, térdből hajolva hörpöl. Hogy a zsolozsma, vagy a víz miatt lesz könnyebb hazamenni a már kacsingató utcai lámpák alatt, hogy a térdből hajolás ima-e, azon rengeteget vitat- koznak máig.
A darazsak temploma a villanyóra: oda építik, ragasztják nyállal, akár az ostya a lelket a mennybolthoz.
Így rágják magukat egyre közelebb az istenükhöz. Vajon télen hol imádkoznak a darazsak?
Kérdezi Örménykút.
6. Örménykút négyszáz lelkes.
Pedig néha eggyel bírni is, jaj, milyen nehéz.
Aki kedvet kapott a könyvhöz, itt folytathatja az olvasást!
Április 9. és 18. között online érkezik a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivál. 1981-es indulása óta a Budapesti Tavaszi Fesztivál a főváros kulturális életének egyik megingathatatlan sarokköve. A programsorozat 40 éve megbízhatóan vezeti át a főváros közönségét a tavaszból a nyár felé, miközben példátlan értékű eseményekkel hívja közösségbe a nézőket és hallgatókat. A fesztiválon megjelenni évről évre megtiszteltetés és kiváltság, fellépőinek köre pedig egy olyan szelekció, amely büszkén világít az európai kultúra térképén, és csalogatja a városba a külföldi érdeklődőket is. Amelyre mi, budapestiek is büszkék lehettünk mindig, és büszkék lehetünk továbbra is. A járványhelyzetre való tekintettel 2021-ben online formában érkezik a Budapesti Tavaszi Fesztivál, április 9-18. között. Részletes programok itt.
A két művész sajátságos irodalmi és zenei egymásra találása. Benne olyan klasszikusok, mint Babits: Jónás könyve vagy az egykori Nyers: Fényre csúnyuló lányok című opusza, akár a Belmondo: Szabadon című slágere. Versek és zenék sok képpel, illusztrációval, vetítéssel.
Závory Andrea színművésznő Pilinszky János verseiből hoz egy komoly válogatást, a magyar költészet napja alkalmából. “A művészi szép számos titka közül az egyik legszembetűnőbb, hogy az mindig egyfajta alázat gyümölcse. Ha jól megfigyeljük az alkotóképzelet kifejezésének anyagáért mindig földig hajol, mintegy megismételve Isten teremtő gesztusát. Mi több, minél bonyolultabb a mondanivalója a művésznek, annál esendőbb és elhagyatottabb rétegekbe kell leásnia, hogy megfelelő anyagra találjon. A művészetben csak az szárnyal, ami földhözragadt. Egyedül a szegénység és a vereség győzedelmes.”
Fejtsük meg együtt, ki volt Victor Vasarely és miről is szólnak a művei! Térképezzük fel, hogy a kinetikus művészet egyik legjelentősebb képviselőjeként milyen eszközöket használt a mozgás illúziójának megteremtésére. Gyűjteményünk egy-egy darabját szemlélve megosztjuk egymással gondolatainkat, beszélgetünk színekről, formákról, művészről és művészetről. A ZOOM platformon tartott online műhely során bíznak a résztvevők aktív közreműködésében.
Egyboglya Járóka baba–mama klub – Program közösségbe még nem járó gyermekeknek és szüleiknek.
Kéthetente pénteken 9-12 a Csillaghegyi Közösségi Házban, de erre a járványhelyzet miatt nincs lehetőség, ezért jelenleg online lehet csatlakozni 10-11 óráig.
Az idei húsvét valószínűleg más lesz, mint a korábbiak: elmaradnak a nagy családi találkozások, nem csöngetnek be ismerősök és ismeretlenek, hogy locsolkodjanak. A mostani, furcsa időkben a Kassák Múzeum segítségével megidézhetjük a szürrealisták szellemét és kedvelt technikájukat, a frottázst. Olyan húsvéti üdvözlőlapokat készíthetünk, amikkel kedveskedhetünk a rokonoknak, barátoknak. Emellett a klasszikus tojáskeresős játékot is újragondolták a múzeum munkatársai!
Az Óbudai Platán Könyvtár számára mindig fontos volt, hogy a gyerekekhez eljussanak a mesék, így a húsvét sem múlhat el úgy, hogy ne meséljenek a könyvtárosok. Balázs Ágnes A pösze nyuszi című meséje azoknak a gyerekeknek szól, akik örökmozgók, imádnak szaladgálni, kiabálni. A mókás nyuszis történet hallgatása közben nem kell csöndben maradni, sőt kötelező ugrálni és tapsolni! Játékra fel! A videó elérhető 2021. április 4-től a könyvtár honlapjáról: https://platankonyvtar.hu/gyerekeknek/mesetar/
Ha már megfestettük a húsvéti tojásokat, nincs más hátra, mint a tojástartó készítés! Ehhez nyújt segítséget a Vasarely Múzeum, a Vasarely mintás tojástartók vagy kiskosárkák sablonjai a múzeum honlapján találhatóak:https://bit.ly/39zhaz1
Nagyszombaton is PIAC, nyitás reggel 8.00-kor! Nem kell izgulni, lesz alkalmunk bevásárolni, szabadtéren, ízes, finom, mámorító portékák közül, a húsvéti asztalra! Sonka, tojás, kalács, zöldségek, méz, gyümölcs és zöldséglevek, kekszek, pogácsák, rétesek, szörpök, lekvárok, savanyúság, tészták, mézeskalács és még rengeteg minden a piac kínálatában!
Ugyan az Aquincumi Múzeum egyelőre zárva tart, de most mégis lehetőség nyílik arra, hogy megismerjük a gyűjtemények legizgalmasabb darabjait – méghozzá egészen új megvilágításban. Március 26-tól az M1 ’Kisföldalatti’ vonalán utazva 15 különleges tárgyat fedezhetünk fel, ráadásul mindegyikhez egy megoldandó rejtvény is tartozik. Aki megtalálta a műtárgyakat a Kisföldalatti megállóiban, és a hozzájuk tartozó kérdésre is tudja a választ, az a megoldást ide küldje: aquincum@aquincum.hu!
Körsétánk első állomása a régi I. kerület, amely magában foglalta a mai Lágymányos és a Hegyvidék lakott részeit és az egész Gellért-hegyet. Kik laktak a Várban, és kik a Krisztinavárosban? Miből éltek a vízivárosiak, és hová tűnt a valaha legnépesebb budai városrész, a Tabán? Megyünk templomba, fürdőbe, barlangba, kocsmába, iskolába, kiélvezzük a hajdani multikulti mindenféle ízét, bűzét, zamatát. Kalandra fel!
1954-ben egy új színház szervezésére kapott megbízást Szendrő József, a neves színész, rendező, igazgató, a színházi világ zseniális polihisztora. Ő nevezte el az alakuló teátrumot József Attiláról. A cél az volt, hogy Budapest munkások lakta peremkerületeit ellássák minőségi prózai és zenés előadásokkal. Őt követte a színház életének meghatározó alakja Fodor Imre, és ezzel elkezdődött a színház közel 7 évtizednyi története, mely színészek, rendezők és előadások mentén mesél a 20. századi magyar színháztörténet egy izgalmas szeletéről. HázElőadó: Szebényi Ágnes színháztörténész, múzeumpedagógus
Mécs Anna Margó-díjas íróval Vass Norbert író-irodalmár beszélget. A videó március 25. 18:00-tól elérhető a könyvtár weboldalán és Facebook oldalán: https://platankonyvtar.hu/platan-podium-/
Az ötödik éve megrendezett BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL 2021. március 27. és május 21. között ismét izgalmas programsorozatot állított össze bevonva Budapest múzeumait, galériáit és a nemzetközi kultúrintézeteket. Budapest nemzetközi hírű, idén több, mint 50 kiállítást és szakmai programot felvonultató eseménysorozata a hagyományokhoz híven a Műcsarnokban nyitja meg programsorozatát.
Az évente meghirdetett kortárs magyar fotóművészeti pályázat idén Élet/Kép címmel a magyar fotográfia közel múltjának egyik legkedveltebb műfaját mutatja be. A mindennapi élet jellemző mozzanatait, helyzeteit, pillanatait, szépségét bemutató, neves magyar alkotók munkáiból válogatott kiállítás a Kiscelli Múzeumban május látható 20-tól július 18-ig. További részletek az eseményben!
Kevesen tudják, hogy az impresszionizmus és a szabadban való festészet kialakulása nem csak a fiatal francia impresszionisták zsenialitásának és újító szándékának köszönhető, hanem egy jóval gyakorlatiasabb ténynek is: a tubusos olajfesték felfedezésének. A tubusban kapható festéket 1841-ben találta fel egy amerikai festőművész, John Goffe Rand. Egészen addig a művészeknek maguknak kellett előállítaniuk a friss olajfestéket pigmentporból és enyvekből, kötőanyagokból, közvetlenül a festés előtt. A festék tárolása és szállítása is állandó kihívás elé állította a festőket. A tubusban gyártott és légmentesen tartósított festék azonban forradalmat hozott a képzőművészetbe: az impresszionizmus megszületését eredményezte. Az előadást Garami Gréta művészettörténész, kurátor, művészettörténet-oktató tartja.
Félhomályos, narancsosan derengő novemberi délután volt, olyan, ami régebben puhának és biztonságosnak tűnt, egy ideje azonban inkább kiürült, elsötétülő zónának; mint ahogy annak tűnt a világ is, amely csupa éllé és csupa ostoba gyűlöletté lett, de amit realitásnak elfogadni nem lehetett. Akkor sem, ha összerág és összetapos, csak azért sem és sohasem, mert ha más tanításra már nem is, arra az egyre még emlékeztem, hogy a dolog hol kezd félelmetessé válni. És ahol félelmetessé válik, ott nem lehet megfutamodni.
A dolog pedig ott kezdett félelmetessé válni, hogy tapodtat sem voltam hajlandó engedni annak a büdös mosléknak, amellyel naponta és minden óra minden percében mosdattak s amelyet oly előszeretettel az élet realitásának neveztek.
Soha senkinek sem hittem el, hogy ez a mocsok a realitás. Akkor sem hittem el, amikor a november, amit annyira szerettem régebben, makacsul és kitartóan, és amellyel szövetséget kötöttem minden emberrel szemben, akik félik ezt a hónapot, amikor le kell ereszkedni a sötét tartományokba, és meg kell találni belül a nap által beragyogott eget, amely épp úgy dereng, mint a töklámpások kedves és buta fénye, csak sokkal hatalmasabb, egyszóval amikor ezt a nekem igen kedves novembert már nem tudtam szeretni és nem néztem hosszasan és tiszta szívvel a novemberi ég fényeit sem kint, sem magamban, ahhoz, hogy moslékkal mosdassanak, akkor sem asszisztáltam.
Nem hittem már a könyvekben sem, egyetlenegyben sem, sem az egyetlenegyben, de mert az olvasás is afféle szokássá válik egy idő után, mint ahogy az ember egy bizonyos módon megdörzsöli a homlokát, ha gondolkozik, vagy hogy cukor nélkül avagy cukorral issza a kávét, jártam azért a könyvek után, igaz, különösebb meggyőződés nélkül.
Aki azt hiszi, hogy könyvet találni egyszerű, téved. Már réges-rég nem érdekelt a nagy könyvpaloták híg kirakata, sem a nemzetközi bestsellerek, sem a hazai sellerek. Az igazak könyvei sem érdekeltek, semmilyen nyelven. Nem lehetett, hogy érdekeljenek – arról a világról beszéltek, amely a realitásnak nevezett mocsokban fuldoklott, nyakig merült benne, fürdőzött, mint a disznó a sárban, röfögött és az angyalokon röhögött, és belerúgott az angyalok tolmácsaiba. Végképp elszakadni látszott minden mindentől, szétomlani tűnt világ és az én, a világ és a könyv, a világ és a világ, mint az oldott kéve, szálakra, fecnikre, apró szöszökre hullott szét, és nyomában feketeség maradt és ragadós kosz. Ugyan, ki írhatta volna meg azt a könyvet, ami még mond valamit.
Mégis, legalább emlékezni lehetett azokra a novemberekre, amikor egyben volt ég és föld, kint és bent és minden könyv, mert amennyire nem igaz, hogy könnyű könyvet találni, annyira nem igaz az sem, hogy nehéz – csak épp a könyvek választják ki az embert, nem az ember a könyveket.
A belváros is a ragadós koszban fuldoklott, most még csak nem is élvezte, hiszen a nedves, rohadt hideg beleette magát előbb az orrlyukakba, aztán a fülkagylókba, utána az ujjakba, aztán a szegycsontba, és így haladt a szívig, és talán még tovább.
Úgy terveztem, felkapom a könyvet, és aztán jöhet az este, valamiféle örök este, amelyben derengenek még sorok és fények, mint ahogy az éjjeli tengeröbölbe mélyen beúszva is látszik még a part. Hiszen az éjjeli tengerben sincs semmi félelmetes.
Talán, ha nem az éjjeli tenger jut akkor eszembe, hanem valami más, még tartana az egész. Az egész, amit realitásnak neveznek, de nem reális.
De a tengerre gondoltam, mert az embernek legyenek szövetségesei, igazi szövetségesei, mint a Jadran és a novemberi ég.
A férfi, aki a könyvet átadta, ismerhette a tengert, mégpedig nem az éjjelit, hanem a délelőtt tizenegy órait a trieszti öbölben, vagy legalábbis annak a mélykék békéjét. Egyszerűen látszott a szemén.
Meg tudom mondani, mikor rúgtam fel a moslékos vödröt: abban a pillanatban, amikor a könyvet átvettem.
Egyszerre lefoszlott a megrohadt mondatokból, megbüdösödött lózungokból, jártnak hitt utakból, megpenészedett igazságokból, féligazságokból, jó lesz az úgy is módon kirakott mozaikokból és puzzle-darabokból, félelemből és gyávaságból, megalkuvásból és hitetlenségből, vakhitből és butaságból, pipogyaságból és irigységből, lustaságból és a grandezza teljes, totális hiányából összeszőtt, realitásnak nevezett burok a világról.
Mondhatjuk, hogy egy szempillantás alatt, de egyrészt ki tudja, mennyi egy szempillantás, másrészt ki látja azt éppen akkor. Különös, hogy később mégis pontosan meghatározható.
Még a buszon elkezdtem olvasni a könyvet, találomra felütve valahol.
Ömlött belőle a kétség, a feketeség, a félelem, az éhség, a kétségbeesés; egy hatalmas szellem vívta a lapokon a maga háborúját a háború végén. Hát még ő is?
Visszapörgettem a lapokat.
Vihar utca 29., állt a legelső bejegyzés fölött.
Rápillantottam még egyszer.
A Vihar utca 29-től pár lépésre szálltam le azután pár másodperccel, hogy a leszállás előtt még belepillantottam a könyvbe, és azt olvastam az első bejegyzés fejlécében: Vihar utca 29.
Hamvas Béla 1945. legiszonyatosabb napjaiban, félőrülten az éhségtől és a félelemtől, körülbelül mellettem lakott. Megkerestem volna a házat a sötétben, de Óbudán csak az tudja, melyik ház melyik, akinek megmutatják. Mifelénk értelmét veszti az utcanév és a szám is, Meggyfa utca van van három, ráadásul saját magára merőleges, és a Hévízi sem jobb, hát hogy a Viharba lenne épp ez egyszerű.
Végül a következő tavasszal kezdtem el olvasni a naplót, és olvastam egy tavaszon és egy nyáron át; olvastam a trieszti kikötőben, ahol két lap közt kifigyeltem egy medúzát, és olvastam még a következő év novemberében is, amikor a nap ragyogó színbe vonta Óbuda felett az eget.
Nagyanyámnak elmeséltem, mint oly sok mindent. Azt mondta, milyen érdekes, Zuglóban Hamvas Béla épp velük szemben lakott, és olykor találkoztak a közértben.
Péntek Orsolya
A szövegben az írótól származó idézeteket belső idézetként használtam.
A mai napon kiderült, hogy Kálmán bá’ az iskolánk, azaz a Zápor utcai Gyenes János Általános Iskola gondnoka fusiban gombát termeszt az udvarra levezető lépcső alatt, az iskolaudvaron. Nem tudom, mit is jelent pontosan az a szó, hogy fusi, de azt hiszem, valami olyasmit talán, hogy ügyeskedés, ami régebben kevésbé volt jellemző az emberekre. Mostanában mindenki vállalkozik, hát a mi iskolánk miért maradna le az új idők követelményeitől?
Vastag fóliával van elbarikádozva a lépcső két oldala, ezért nem láttuk eddig, hogy milyen háztáji gombafarm létesült, csak a szagát éreztük.
Ma belestünk oda, elmondhatatlanul undorító látvány, olyan, mint egy cseppkőbarlang, csak gombákból. A Karcsi bácsi, az iskolánk igazgatója vajon tudja ezt a kis mellékes tevékenységet, és ha igen, miért engedi? Vajon így, gombatermesztéssel keres az iskola magának plusz pénzt, vagy csak a gondnok keres a gombabizniszen? Egyáltalán ez jó üzlet? Hogy jutott ilyen eszébe? Kálmán bá’ egyébként rendszeresen elviszi magához a gondnoki lakba – ahova az udvarról van a bejárat – az iskola VHS magnóit, filmeket néz, majd amikor egy órán egy tanár úgy döntene, hogy levetít valamit a gyerekeknek, akkor kiderül, hogy hopp, a gondnoknál maradt a videó. Azt is el tudom képzelni, hogy a gombák mellett Kálmán bá’ óriási videókazetta másolási üzlettel is foglalkozik! Forró Rágógumi 1-2-3, Rocky, Rambo, Flashdance, bármi. Holnap az is lehet, dohányültetvényre bukkanunk a kémia szertárban, vagy fürjeket találunk, amiket a tojásaikért tartanak a tanáriban. Lenne egy csomó ötletem még, például a biosz szertárban lehetne egy mini állatkert, ahova jöhetnének a környék óvodásai látogatóba, eddig is élt ott egy leguán, amíg pár osztálytársunk egyik délután véletlenül el nem tette láb alól szegényt. Ki tudja, mibe botlunk holnap, ebben az iskolában, ahol még a ruhatár is tanterem és a lépcső alatti rész is hasznosítva van, itt bármi lehetséges. Ennek ellenére és ezzel együtt, amikor tavaly a szüleim nyomására át kellett mennem a Trefortba tanulni, ami egy elit iskola, egész évben visszavágytam és könyörögtem, hogy hadd jöhessek vissza Óbudára, mert így, ezekkel a furcsaságaival együtt is számomra ez a legjobb iskola a Földön és boldog vagyok, hogy most, hatodikban újra a Zápor suliba járhatok!
Miki, a hólyagos kezű pincér
Az utóbbi időben a Vörösvári úti Óbuda Önkiszolgáló Étterembe járunk, ahol befizetéses alapon ebédelünk iskola után a barátaimmal. Egy Miki nevű pincér ma délután leöntött egy adag spenótfőzelékkel, és még bocsánatot sem kért!
Óbuda Étterem és Eszpresszó
Nem elég, hogy a kaja moslék és ehetetlen, még egy adag meleg, zöld lötty került a pulóveremre, meg kicsit a hátizsákomra is, na, ha valami, hát pont ez egyáltalán nem hiányzott, ha tehetném, fellázadnék és soha többet nem ennék itt! Amúgy sem ártana, ha valaki bevizsgálná az itt folyó gyermekétkeztetés színvonalát, amit én inkább gyermek éheztetésnek hívnék. Kikérem magamnak gyermektársaimmal együtt a salátafőzeléket (ki gondolta jó ötletnek azt, hogy fejessalátából készítsenek lisztes rántással bármit?!), a hipó ízű tarhonyát, az összeszáradt, húst még nyomokban sem látott rizseshúst és még sorolhatnám.
Annyira fantasztikus lenne, ha a környékünkön, itt Óbudán is nyílna egy McDonald’s, vagy legalább egy City Grill, vagy bármilyen modern gyorsétterem és ott kajálhatnánk a szakadt önkiszolgáló helyett. McDonald’s egyelőre sajnos csak a Régiposta utcában van a belvárosban, jó messze tőlünk, ahova sokáig tart bebuszozni.
1988, Régiposta utca Fortepan/Chuckyeager tumblr
Az ebédkérdés az életemben egy mindig visszatérő probléma, hiszen anyukám sokat dolgozik és nem tud engem ebéddel várni otthon sajnos. Ennél a mostani megoldásnál talán még a sulink menzája is jobb, és bár az is ehetetlen, ott tartok, hogy az Óbuda Önkiszolgálónál még talán az is ehetőbb, de alapvetően sem itt, sem ott nem finom az étel! Elegem van a vizes tejbegrízekből, a hideg, mócsingos gulyáslevesekből, meg a túrós-gyümölcsös kenyérből is! Az egyedüli jó dolog a sulimenzán a piskótakocka csokiöntettel. Itt, az Óbuda Önkiszolgálóban még az sincs…Másnap az Óbuda Önkiszolgálóban megint leöntött Miki, a pincér, most épp gulyáslevessel, vagy valami annak látszó lével! Hát nem felháborító? Most már annyira itt volna az ideje egy másik helyet keresni, ahol talán a kaja is ehetőbb, és nem öntenek nyakon minden második nap hólyagos vagy daganatos kezű pincérek, akik még bocsánatot sem kérnek! Ettől a szerencsétlen hólyagos kezű Miki pincértől amúgy is mindig elmegy az étvágyam, ha meglátom. Hogyan dolgozhat egy ilyen visszataszító küllemű ember pincérként egy étteremben? Talán direkt, hogy a vendégek ne egyék meg az ételt?
Megszületett a megoldás ma lyukasórán, amikor a San Marco Művház kertjében játszottunk. Inkább a salátabárba fogunk járni ezentúl a Vörösvári útra ebédelni iskola után, és az sem érdekel sem engem, sem az osztálytársaim, ha ezentúl minden nap majonézes kukoricát, meg hideg salátákat eszünk meleg ételek helyett, mert legalább azok finomak. Bármit, csak a hólyagos kezű Miki pincért ne kelljen többet látni és az ehetetlen ételeket ne kelljen enni, és főleg ne öntsön soha senki nyakon többé!
1983, Óbudai-sziget, Május 9. park, játszótér. Fortepan/Hlatky Katalin-Főkert
Szadi Gabi
Iskola után kimentünk a kék ház mögötti játszóra, ami pont a suli mellett található az úgynevezett kísérleti lakótelepen, ami régebben épült állítólag, mint a panelek. A kék házban lakik Fruzsina barátnőm nagymamája, akinek az erkélyéről a múltkor végignéztük, ahogy a többiek futják a suli körül a köröket tornaórán, mi meg föntről kiabáltunk nekik és kókuszgolyót majszoltunk közben, amit a Fruzsina nagymamájánál senki nem készít jobban! Rég nem voltunk ezen a játszón, erre tessék, pont ma feltűnik a legendás Szadi Gabi a kutyájával, akitől rettegtünk alsóban, de még most is kicsit félelmetesnek tűnt.
Fortepan/UVATERV
Harmadikban és negyedikben, mikor megjelent a púpos, hajlott hátú Szadi Gabi az uszkárjával, mindig megijedtünk. A mai napig a hideg futkos a hátamon, ha rá gondolok, pedig most már hatodikos vagyok. Szegény néni, ha tudná, mi mindent fantáziálunk róla, hogy hogyan kínozza például a kutyáját a lakásában válogatott kínzóeszközökkel. Alsóban, amikor délutánonként is együtt voltunk (ún. iskolaotthonban, ami olyan, mint a napközi, csak más, de, hogy miben, azt nem tudom), szóval az egyik kedvenc programunk a „rakétázás” volt a játszón, ahol titkos dolgokat beszéltünk meg, leginkább persze Szadi Gabi volt a téma. Mindig valami furcsa pokolról szóló dallal kezdtük, ezzel alapoztuk meg a félelmetes szeánszok hangulatát:
„Lent, lent a pokol mélyén Szadi Gabi énekel” így kezdődött.
Ilyenkor, ezután a kedves dal után sokszor elemeztük a Szadi Gabival való találkozásokat és különböző képtelenebbnél képtelenebb feltételezéseket gyártottunk Szadi Gabi életéről, illetve szokásairól. Például, milyen ételeket kutyul, milyen italokat kotyvaszt? Elrabol-e gyerekeket, akiket a lakásán tart fogva? Megetet-e más kutyusokat és cicákat a saját kutyájával? Bár már nagyobb vagyok, és sejtem, hogy csak egy szerencsétlen, rozoga, idős nyugdíjas néniről van szó, aki az uszkárjával pont a suli melletti kísérleti lakótelepen lakik, ennek ellenére még mindig gyakran rémisztgetjük egymást azzal, hogy: „Jön a Szadi Gabi!” és beleborzongunk. Ez egy általános isis thriller (ez asszem ijesztő történetet jelent angolul és a Michael Jacksonnak is van egy ilyen című száma). Hát ez idéződött ma újra fel, ahogy megjelent Sz. G., és be kell vallanom, hiába a felső tagozat, még mindig félek, hogy vajon egy rozoga nyugdíjas néniről van szó személyében, vagy egy veszedelmes szörnyről?
Victor Vasarely számára a színek és azok egymásra gyakorolt hatása rendkívül fontos volt. Saját forma- és szín kelléktára, a Plasztikai egység segítségével kódolta képeit, ezáltal egyszerűbben reprodukálhatóvá váltak. Az egy órás interaktív vezetésen megismerhetik Vasarely színkontrasztjait, a színek kapcsolatát és néhány játékos kísérletben is részt vehetnek. A ZOOM platformon tartott online vezetés leginkább vetített prezentációra emlékeztet. Nem a kiállítótérből jelentkeznek be, de a rendelkezésünkre álló technológia segítségével az élő vezetések igazi közösségi élménnyé válnak.
Minden pénteken várják a családokat, hogy kalandok és játékok során együtt fedezhessék fel legnagyobb festőinket! Hol virtuális barangolásra hívják a gyerekeket, hol pedig képek vetítésével fedezzük fel a magyar és a nemzetközi művészet legkiválóbb alakjait. E heti téma: Csobogás. A Víz világnapja alkalmából tavak, folyók és tengerek partjaihoz kirándulunk és felfedezzük a vizek különleges világát.
A 16. század folyamán a középkori kultúra a múlté lett. Mit tudhatunk meg erről változásokkal teli időszakról Dürer, Cranach, Bruegel és van Dyck festményeit szemlélve? Hogyan jutott el a reneszánsz északra és ez miként változtatta meg a művészek helyzetét és a témaválasztást? A monitor előtt ülve kényelmes nagyításban élvezzük a képrészleteket, miközben elgondolkozunk a tárlatvezetést színesítő egyszerű feladványokon. Így a korszak valóban közel kerül hozzánk!
A Rejtett mintázatok a nagyrészt Barabási Albert-László fizikus és hálózatkutató tevékenységéhez köthető ún. Barabási-hálózatokat felhasználó kutatások elmúlt 25 évének bemutatása köré szerveződik. A BarabásiLab egy olyan együttműködési platform, ahol több tudományterület tudósai működnek együtt művészekkel és tervezőkkel (Kim Albrecht, Szu Yu Chen, Alice Grishchenko, Mauro Martino, Edson Pavoni), előmozdítva a hálózatok vizuális szókincsét. A kiállításról további részletek a linkre kattintva olvashatók!
A kiállítás tárgyi anyaga felhívja a figyelmet a kincs birodalmi és pannóniai összefüggéseire, közvetíti a kései Római Birodalom elitjének mentalitását, arisztokratikus életformáját és önmagáról alkotott képét, s azt a folyamatot, amelynek során a korabeli birodalmi elit kereszténnyé lett. A kiállítás a leletegyüttes művészi értéke mellett a római korban képviselt értékével is foglalkozik, azaz segít meghatározni egykori tulajdonosának a társadalomban elfoglalt helyét, pozicionálja a késő római nemesfém tárgyakat tartalmazó kincsleletek sorában a Seuso-kincset és hangsúlyozza annak jelentőségét.
Kakofónia – miért (nem) utáljuk a kortárszenét? Sokaknak – talán a többségnek – finoman szólva problémás a viszonya az újabb zenékkel. Mit lehet szeretni azavaros, néhol bántó, vagy egyszerűen idegesítő harmóniákban? Miért nem írnak a modernek szép dallamokat? Hogyan lehet értelmezni – esetleg élvezni – a kortárszenét? És miért ilyen egyáltalán a modern? Ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat a karmester, Hámori Máté vezetésével a Zeneakadémiáról.
A Vasarely Múzeum honlapján változatos múzeumpedagógiai bejegyzéseket találunk az optikai illúziókról, a színekről és különféle oktatási segédanyagokat is. A Kreatív sarok című menüpontban rajzfeladatok és egyéb izgalmas alkotási ötletek találhatók minden korosztály számára, letölthető .pdf formátumban. Az Ötletek otthoni tanuláshoz menüben a bejegyzések részletesebbek, tantermi és online oktatáshoz is használhatók, tantervbe illeszthetők. Ezek a tartalmak is letölthetők és nyomtathatók. A Pedagógiai segédanyagok között találják a múzeumlátogatás előtti felkészítő feladatot, de megtalálhatók benne a síkidomsablonok is, ha otthon kollázst készítenének. Játékos feladatok Vasarely képeivel.
Kokárda készítésre fel! Pöttömök és óriások, készítsétek el saját, különleges kokárdáitokat, amihez segítséget nyújt az ÓKK közösségi oldalán megtekinthető videó. Várnak mindenkit szeretettel a monitor elé!
A Kakaókoncert beavatás. Klasszikus zenei élmény 5–12 éves gyerekeknek humorral, mesével, játékkal. Közel egyórás délutáni eseményen nem harsány ingerekkel bombázzák, hanem elmélyülni tanítjuk legfiatalabb közönségüket. Ebben az évadban is sok szeretettel várják a családokat otthonos, interaktív koncertjeikre.
A Pepita Playback Társulat sorozatának harmadik darabja – színház, zene, képzőművészet és irodalom összjátéka az óbudai Esernyős közösségi tér együttműködésével. ÁTMENET – „Törjük a fejünket, mit lehetne most csinálni (…) pörgéshez vagyok szokva (…) vigyázni kell, hogy az ember lelkét ne tegye tönkre (…) ne váltson át depresszióba.” Necó koncerteket hangosít, és hirtelen elhallgat a világ, amiben nap mint nap mozog. Miközben túlél és várja, hogy visszatérjenek a pörgős hétköznapok – rátalál új dolgokra. A társulat visszajátszotta számára, hogyan tartotta kordában önmagát, hogyan maradt a szűk térben is aktív és optimista.
Victor Vasarely számára a színek és azok egymásra gyakorolt hatása rendkívül fontos volt. Saját forma- és szín kelléktára, a Plasztikai egység segítségével kódolta képeit, ezáltal egyszerűbben reprodukálhatóvá váltak. Az egy órás interaktív vezetésen megismerhetik Vasarely színkontrasztjait, a színek kapcsolatát és néhány játékos kísérletben is részt vehetnek.
A beszélgetés során a résztvevők bonyolult, sokszor beazonosíthatatlan esetek bemutatásával a konkrét teendőkre hívják fel a figyelmet. Arra, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre egy-egy felmerülő probléma kapcsán (érintve a kerületi jellegzetességeket), hangsúlyozva, hogy mi történhet, ha bizonyos lépések elmaradnak. A részt vevő szakemberek segítenek, hogy könnyebb legyen azonosítani a gyermekbántalmazásos eseteket, továbbá ismertetik az ilyenkor szükséges intézkedéseket, azok menetét, és próbálnak a téma kapcsán leggyakrabban felmerülő kérdésekre válaszolni.
A beszélgetés résztvevői:
Károly Katalin – Polgármesteri Hivatal, Szociális Főosztály, vezető
A feldolgozásban fő szerepet kap az elfogadás, az empátia és a nem külső jegyektől függő szeretet, amely a Szépség és a Szörnyeteg meséjének egyik legfontosabb üzenete. Az elsőre talán félelmetes szörny karakter az őt egyre inkább megszerető Belle “tükrében” előbb kissé talán sajnálható, majd később egyre inkább egy megszerethető lénnyé változik. Az előadás semmiképpen sem félelmetes, hanem csakis izgalmas, az izgalmak mellett pedig rengeteg humorral meséli el a mind a fiúknak, mind pedig a lányoknak sok titkot és élményt tartogató közismert történetet. A rövid, de ízes átvezető narrációk, az Amerikai Egyesült Államokból érkezett maszkok és a színházi jelmezek, a látványos háttérvetítéses díszletek és a klasszikus zenei aláfestés valódi nagyszínházi élményt ígér.
A Deck-széria februári felvonásában Bakos Gyöngyi és Halász Rita frisskötetes írók, valamint a 30fok árnyékban zenekar mutatkozik be. Bakos Gyöngyi író, debütkötete tavaly ősszel jelent meg Nyolcszász utca gyalog címmel, amelyben az otthonmaradás időszakában is mozgásban tartja az olvasókat. A kisregényben a címhez hűen közel nyolcszáz konkrét utcanév jelenik meg olyan városokból, mint Párizs, Budapest és Prága és Stockholm – a városrészletek egyúttal epizódok is a fiatal főhős felnőtté válásának folyamatából. Halász Rita író, művésszettörténész és a Szépművészeti Múzeum dolgozója. 2017-től rendszeresen publikál többek között olyan irodalmi folyóiratokban, mint az Alföld, Élet és Irodalom vagy a Jelenkor. Első regénye Mély levegő címmel jelent meg 2020 októberében, amelyben kíméletlenül realisztikus módon dolgozza fel egy – és ezzel együtt sok más – zátonyra futott házasság történetét. A 30fok árnyékban zenekar kreatív, művészetekért rajongó fiatalokból áll. Mind a hat tagját különböző zenei stílusok mozgatják meg, ami kihat dalaikra is, hangzásuk hol a pop-rock, hol jazz vagy épp az alternatív folk vonalán mozog. Szerves részét képezi zenéjüknek az improvizáció is, ami hol kötöttebb, hol teljesen szabad módon tölti ki a dalaikat. Szövegeiket magyar nyelven írják, élethelyzeteket, érzéseket és tapasztalatokat dolgoznak fel bennük. Tavaly két tehetségkutatóban is részt vettek, illetve bejutottak a Hangfoglaló döntőjébe.
A Kurtág György születésnapját köszöntő hangverseny centrumában két, egymás közelségében született, versenyműjellegű kompozíció áll. A …quasi una fantasia… című alkotást Kocsis Zoltán, a Kettősversenyt pedig Kocsis és Perényi Miklós előadóművészi adottságaira gondolva alakította ki Kurtág. Előbbi 1987–1988-ban, utóbbi 1989–1990-ben készült el. A Kettősverseny mágikus hatású hangzó tere a 16–17. századi velencei stílus mestereit is megidézi, a mű szín- és eseménygazdagsága még a kurtági életműben is kivételesnek tekinthető. A két darab harmadik címzettje, a művek ősbemutatóit karmesterként irányító Eötvös Péter mutatott rá e két kompozíció közös sajátosságára: Kurtág „a hihetetlen egyszerű és a nagyon komplex dolgokat mindig vegyíti, azaz ezek mindig egymást váltják; az ember megdöbben a dolgok egyszerűségén, és hirtelen jönnek olyan komplex struktúrák, amelyeket én magam, aki gyakran vezényeltem és próbáltam ezeket a darabokat, a mai napig nem tudok áthallani”. Kurtág művei mellett a hangversenyen az ünnepelt két kortársa, Szőllősy András és Ligeti György egy-egy kompozíciója hangzik el.
Az Írjál és szeressél és az Életemnél is jobban című két kötet alapján írók, költők szerelmes leveleiből válogat nekünk a szerző Valentin-napi ajándék gyanánt. A videó február 13-án 18.00-tól február 15-én 24.00-ig elérhető a könyvtár facebook oldalán: https://www.facebook.com/platan.konyvtar
A Szól a pálca-sorozat második epizódjában a karmester szerepével, a zenekari zenészek rigolyáival, egy próba lefolyásával és minden olyan tényezővel foglalkoznak, ami befolyásolja és meghatározza egy szimfonikus zenekar felkészülését a koncertre. Kérdezni szabad, a felmerülő kéréseket pedig igyekeznek azonnal teljesíteni: próbáljunk együtt a Danubia Zenekarral!
Kapcsolódva az idei #Pilinszky100 centenáriumhoz, az Irodalmi Szalon február 17-én a XX. század két különleges tehetségét, két költőt: Fodor Ákost és Pilinszky Jánost, az ő barátságukat, kapcsolatukat és munkásságukat teszi a fókuszba.”Mikor már csaknem elveszek: hiányod megfogalmaz.” – írta Fodor Ákos az Egy Pilinszky-dallam című versében. Fodor Ákosnak költői indulásában is hangsúlyos szerepe volt Pilinszkynek – neki mutatta meg első verseit. Tartsatok Juhász Anna szerkesztő háziasszonnyal a Fodor Ákos és Pilinszky János esten, és ismerjétek meg a kapcsolódó verseket, kettejük történetét! Vendégek: Podonyi Hedvig író, újságíró, Fodor Ákos özvegye, Zalán Tibor József Attila-díjas költő, író Karalyos Gábor színművész
Az egyórás online vezetés során az érdeklődők a gótika, a reneszánsz és a manierizmus művészeti emlékeinek bemutatásával nagyívű időrendi áttekintést kapnak a napfényes Itália festészetének történetéről. A különböző iskolák, korok és műfajok olyan festőóriások művein keresztül bontakoznak ki, mint Ghirlandaio, Giorgione, Raffaello és Bronzino. A ZOOM platformon tartott online vezetés leginkább vetített prezentációra emlékeztet. Nem a kiállítótérből jelenek be, de a rendelkezésükre álló technológia segítségével az élő vezetések igazi közösségi élménnyé válnak.
Fogadjunk, hogy senki nem tudja, hogy mi a közös egy csaposban, egy kertészben, egy fodrászban és egy horgászban! Nem, nem! Nem jártak egy óvodába! Nem is szomszédok! Nem is szoktak együtt focizni! Nem a kedvenc játékuk a kvíz, nem a kedvenc ételük a gríz, nem a szerencse számuk a tíz, de éltető elemük a VÍZ, VÍZ, VÍZ, TISZTA VÍZ! – A Vaskakas Bábszínház locspocs revüje a két kiváló Harangozó Gyula-díjas táncművész koreográfiájával.
Ha azt gondoljuk, hogy az Internet már nem tartogat titkokat számunkra, érhet még minket pár kellemetlen meglepetés. A kevesebb csalódás érdekében érdemes részt venni Facebook internet-biztonságról szóló képzésén, mely két magyar szervezet, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és a SKOOL Alapítvány közreműködésével készült. A webinar premierjét a SKOOL Facebook-oldalán lesz 2021. február 9-én, 18 órakor. A videóból többek között megtudhatjuk, hogyan védhetjük meg eredményesen a Facebook-fiókunkat, milyen következményekkel járhat az online zaklatás, és hogy ha szükségét érzzük, hol találhatunk segítséget és támogatást. A rendezvény 13 éven felüli fiataloknak szól.
A 3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ Óbudai séták sorozatában Barabás Évi beszélget a meghívott vendégekkel Óbudai kötődésükről. Az első részben a Hajógyári-szigeté a főszerep. Horváth Péter az Óbudai Múzeum történésze beszél a sziget történetéről, valamint Gáspár Zsófi az Óbudai Kutyás Egyesület elnöke mesél ide kapcsolódó tevékenységéről. És vajon milyen titkokat árul el Makranczi Zalán színművész a szigethez fűződő élményeiről? Minden kiderül a videóból!
Sok minden nehezíti pillanatnyilag az életünk. Hiányoznak megszokott közösségeink, elfoglaltságaink, egy kicsit a szabadságunk. Aggodalom szorongatja a szívünk, szeretteink és a világ sorsa miatt is. A Csillahegyi Közösségi Ház ezért kérte fel Schäffer Erzsébet írónőt, hogy adjon pár szóval, gondolattal egy fogódzót, kis pozitív töltést, addig is, amíg újra találkozhatunk. Schäffer Erzsébet hetente megoszt velünk egy-egy történetet, gondolatot, kapaszkodóul ezekben a válogatottan nehéz időkben. A videók ingyenesen megtekinthetők a Csillaghegyi Közösségi Ház Facebook oldalán, és a honlapukon is február 15-ig.
Az elmúlt évek legsikeresebb zeneszerzőportréi a BMC-ből, élő koncertközvetítésen. A házigazda: Eckhardt Gábor, a programot pedig ezúttal mi állíthatjuk össze! Online felületeiken lehetőséget nyújtanak arra, hogy a közönség tagjai is befolyásolhassák a koncertek műsorát. Minden szavazat számít, a részletek az ÓDZ facebook oldalán! A közvetítést az https://utazenehez.hu/events/best-of-bmc-2021-02-06-190000 oldalon tekinthetjük majd meg..
Szubjektív online tárlatvezetés Szőnyei Tamás zenei-kulturális újságíró, levéltárossal a Beat ünnep | Kőbányai János fotói c. tárlaton
A most bemutatott mintegy 200 fotó Kőbányai szociológiai írásaiban gyakran felbukkanó „beat-ünnep” és „beat-ünnep vége” fogalompárra fókuszál. Megjeleníti a beatnemzedék továbbélését, így a Kőbányai által »magyar Woodstocknak« tartott, május 1-i tabáni koncertek ünnepi jellegét kidomborító, a zene felszabadító hatását olykor eksztázisban megélő sztárokat és rajongóikat, illetve a beat-ünnep végét jelző Beatrice-korszak, a csöves jelenség, valamint a korai punk és alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világát. Bár mindkét jelenségnek megvolt a nyugati előzménye, nálunk mégis sajátosan magyar jellegzetességeket öltött, nemcsak külsőségeiben, de abban is, hogy az idősebb generációval szembeni lázadásba a szocialista rendszer ifjúságpolitikájával szembeni elégedetlenség keveredett. Jóllehet az államhatalom részéről nálunk mindig voltak a popzenének támogatott formái, a beat és később a rock- és punkkultúra jó része a tűrt és tiltott kategóriák határmezsgyéjén mozgott. Így volt már az Illés együttes szilenciumra ítélésének idején, és ez a szemlélet lehetetlenítette el a Beatricét, illetve vezetett számos punk- és alternatív koncert (sőt zenekar) betiltásához, egyes előadók bebörtönzéséhez a nyolcvanas években. Kőbányai felvételei ekként a zenetörténeti dokumentáción túl a késő Kádár-korról is látleletet nyújtanak.
A sorozat első részében a művésznő elveszett legyezőjének útjába eredünk, “legyezőnyelvet” tanulunk és megismerkedünk különféle legyezőkészítési technikákkal is, végül egy kvíz segítségével tesztelhetjük tudásunkat. Aki minden kérdésre helyesen válaszol, Vasárnapi Barangoló csomagot nyer, melybe a következő, februári foglalkozáshoz szükséges anyagokat gyűjtik össze és küldik el. 2021-ben olyan háromrészes, online sorozatokat indítanak a Vasárnapi Barangoló családi foglalkozáson, ahol egy-egy témát több szempontból is körbejárnak. Az első három hónapban Blaha Lujza hagyatékával foglalkoznak: hogy került meg a széttört legyező? Áll-e még színház, ahol a művésznő is fellépett? Mit hordott a díva? A múzeum tárgyairól és rejtett kincseiről, a korszakukról és az akkor élőkről izgalmas történeteket mesélnek, melyeket feladatokkal és alkotással tesznek színessé. Az alkotáshoz elegendő az otthon lévő eszközöket használni, vagy a Kiscelli Múzeumtól meg is lehet rendelni az egyes foglalkozásokra összekészített csomagot, melyet a soron következő alkalom előtt postáznak. Az elkészült művekről beküldött fotókat a honlapon elérhető Barangoló Galériába teszik, hogy a múzeum minden látogatója megcsodálhassa.
A világon is egyedülálló kezdeményezéssel állt elő az Óbudai Danubia Zenekar: az Út a zenéhez nevet viselő honlapon egy egyszerű regisztrációt követően különféle hangulatokhoz igazítva hallgathatunk komolyzenét, az egyes darabokat pedig maga a zenekar adja elő. Az ÓDZ célja egyfelől az, hogy megszerettesse az emberrel a komolyzenét, vagy ha már szereti, akkor elmélyítse benne az érzést. Másfelől pedig a zenekar népszerűségét és ismertségét is növeli az új platform, ami ebben a koncertek és fellépések nélküli időszakban kimondottan jól jöhet.
3. Járj utána! Esernyős – Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont
Az Esernyős útjára indított egy köztéri folytatásos krimit, amit Péntek Orsolya, író, képzőművész ír. Utcai vitrinekben, folytatásokban szerepel majd a kriminovella: aki elkezdi olvasni a Szentlélek téren a buszmegállóban kap egy „kulcsot”, hogy merre keresse a folytatást.
A közös családi élmények mindannyiunknak fontosak. Felszabadultan együtt játszani pedig a képernyő előtt is lehetséges, mert Julcsi, Gergő, és a muzsikusok olyan varázslatot tudnak, hogy hipp-hopp ott teremnek a szobánkban, ott zenélnek, játszanak és mesélnek nekünk! Egymásból kivirágzó, ismerős dallamokkal repítenek. A kisebbekkel ölbe véve tudunk játszani, a nagyobbacskák meg tapsolnak, pörögnek-forognak, hajladoznak. Aztán együtt hallgatjuk a mesejátékot, hogy járt Basa Pista bátor legény, aki fejébe vette hogy átugorja a Dunát!
Előadják:Paár Julcsi–népdalénekes, okleveles zeneterapeuta; Csiki Gergely– néptáncpedagógus. Muzsikálnak: Csernók Klára– hegedű; Könczei Bálint– brácsa; Bognár András–nagybőgő. Az előadás január 29. és február 5. között szabadon megtekinthető. Egy jegy ellenében együtt nézheti az egész család. Jegyár: 500 ft.
A világ folyamatosan változik, akkor is ha nem akarjuk. Vannak időszakok, amikor több a bizonytalan, mint a biztos az életünkben. Hogy vagyunk mi a változással, a bizonytalannal? Mi a megküzdési stratégiánk? Hogyan találunk magunkban fogódzókat? Csoport jellemzői: 8-10 fős zárt, vegyes, mentálhigiénés támogató csoport, a csoporttagok által behozott témákkal foglalkoznak hat alkalmon keresztül. A csoportban művészetterápiás és rajzvizsgálati eszközöket is használnak, de alapvetően a szóbeli megosztáson van a hangsúly. Jelentkezés e-mailen ( info@anyapont.hu )
Bónusz: A Kassák Múzeum Besnyő Éva fotográfiai életművéből rendezett kiállítását a szakma a tavalyi év legfontosabb hazai fotókiállításai közé sorolta. A Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái című időszaki tárlatuk Besnyő Évát a modernitás jellegzetes képviselőjeként, karrierjét pedig a konvencióktól független, szabad női életút modelljeként mutatta be. Az eredeti fotók és dokumentumok ugyan decemberben visszakerültek a kölcsönző intézményekhez, azonban elkészült a kiállítás virtuális változata!
A kiállítás kísérőrendezvényeiről készült videófelvételek a virtuális kiállítás nyitóoldalán és a PIM YouTube csatornáján is elérhetők és az otthoni fotelből is visszanézhetők!
Virtuális kiállítóterükbe egyetlen kattintással ITT lehet belépni.
Az érettségi egyre inkább központi kérdés lesz a következő hetekben, ezért a PIM munkatársai segítenek, hogy egy kicsit oldottabb, kreatívabb, interaktívabb körülmények között készülhessenek a diákok, megkönnyítve a pedagógusok munkáját is. Múzeumpedagógusok ingyenes, élő online vezetéseket tartanak online (DIY) tárlataikban. Elsődlegesen a tananyagot kiegészítő, a kíváncsiságot felkeltő, az egyéni kreativitást megmozgató történeteket mesélnek, eközben egyszerű és szórakoztató alkalmazásokat használnak közösen. Legfontosabb információk a PIM honlapján!Mutatjuk, hogy pontosan mely vezetésekre tudtok jelentkezni:
Január 15-től a 3K ablakában mackó kiállítás látható.
Akinek van kedve, válassza ki a legkedvesebb, legszerethetőbb mackót. Az ablakban látható a mackók névsora és képe. Szavazatokat a FB-on, illetve a 3K postaládájába várják! A nyertes medve lesz a 3K idei kabalája.
A közvetítést ezen az oldalon lehet megtekinteni. A német forradalmár zenéi olyanok, mint a puskapor: kívülről veszélytelennek tűnnek, de elég egy jól irányzott szikra, hogy vad lángra lobbanjanak. Ezt a szikrát és a szabadság örökké ifjú szellemét keresik Beethoven nyitányaiban. A keresést vezeti: Hámori Máté.
Gondoljátok újra Vasarely műveit és színezzétek át kedvetek szerint! Készítsetek számtalan variációt, akár hozzá is rajzolhattok a sablonhoz, nem muszáj vonaltól vonalig menni. A színezők a Vasarely Múzeum oldaláról letölthetök!
„Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.” A Vaskakas Bábszínház grandiózus látványvilágú nagyszínpadi előadása Fekete István népszerű regénye alapján. Megható történet egy különleges kisróka felnőtté válásáról, aki a rögös utat bejárva a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz. Fekete István regénye alapján írta: Gimesi Dóra
Online bábjáték az Esernyősben! Szász Ilona gyerektörténete a jól ismert népmesei elemeket sűríti, vásári köntösben, helyzetkomikumokkal fűszerezve. Mi lenne, ha értenénk az állatok nyelvét? Milyen bajt okozhat a túlzott kíváncsiság? Erről szól az Aranyszamár Színház tárgyanimációra és fantáziajátékra épülő előadása, amelyet most digitális formában lehet megnézni az Esernyős oldalán.
A Godot Labor legújabb kiállításán Kaszás Konrád festőművész és Plank Antal szobrászművész együtt mutatják meg a vonalak, színek, kiterjedések szédítő világát. Habár más művészeti ágban alkotnak, műveik több ponton, izgalmas párbeszédbe lépnek egymással és egy közös vízióban oldódnak fel. Mindketten a hazai absztrakt képzőművészeti élet figyelemreméltó szereplői. Dinamikus formáikkal, lendületes vonalaikkal és élénk, merész, mégis harmonikus színhasználatukkal friss és eleven műveket hoznak létre. A hasítás mindkét művész alkotási folyamatának állandó eleme. Plank szobrain az organikusan szerveződő élek szigorúságában, míg Kaszásnál a monokróm vászon felszínét megbontó, oldott vonalmintákban köszön vissza. A több emeletet betöltő kiállítás, Kaszás és Plank szuggesztív művein keresztül, különleges bepillantást nyújt a nonfigurativitás átható sodrásába.
Támogató közösség, beszélgetőkör, hasznos helyi információk, szakmai segítség – ez az Egyboglya Járóka Baba-Mama klub. A program díjmentes, alapítványi támogatást azonban szívesen és köszönettel elfogadnak. Az e heti téma: közösséghez szoktatás a járványhelyzet idején (paradoxon?) bölcsődei, óvodai körkép, egyéb foglalkozások. Van-e rá szükség? Előzetes bejelentkezés szükséges!
A MÚZEUM+ egy kissé átalakulva, igazodva a körülményekhez M+ Light címmel a biztonságos online térbe költözött. Januári téma El Greco, a “Görög”, a spanyol manierizmus legnagyobb mestere. Aki a korszakalkotó Tizianótól tanult, de többet akart, mint a valóságot, mesterfokon másolni, a megrendeléseket tökéletesen kivitelezni. Magánélete legalább olyan izgalmas volt, mint munkássága. Az izgalmas témánkat tárlatvezetésekkel, előadással, beszélgetéssel, könyvbemutatóval, kreatív workshoppal járhatjuk majd körbe.
Schreiner Dénes új könyve kapcsán a szerzővel Karsai Gábor beszélget. A kötetben lévő szövegek az emberi létezés néhány alapvető jelenségét kívánják körüljárni. Szóba kerülnek a sírás és a mosolygás, a halál és a gyász, a játék és az élet, az autózás és a városi tér, a testiség és a tárgyiság, a transzcendentális Harmadik alakzatai. E fenomének vizsgálatával egy olyan antropológiához juthatunk, mely nemcsak az emberi létmód mélyebb megértését vonhatja maga után, hanem a világban létezés, a többi létezőhöz fűződő viszony új mintázatait is.
A fenti időpontban a https://tkbe.hu/live oldalon, vagy A Tan Kapuja YouTube csatornáján.
Az egyórás online vezetés során az érdeklődők megismerik Victor Vasarely főbb korszakait és az általa használt optikai illúziókat. A vezetés során egy kicsit megdolgoztatjuk a szemüket és az agyukat, az is kiderül, hogy mindenki ugyanazt látja-e, amikor egy képet néz.
Rímekbe szedett interaktív hangszerbemutató Benjamin Britten műve nyomán
Mennyiféle hangszer csücsül egy nagyzenekarban, és mindegyik egészen mást csinál… Hogyan lesz ebből összhang, és miben különböznek egymástól a hangszerek? Melyik tud csiripelni és melyiknek „acélosan brutál” a hangja? Melyik nagytestű hangszer rejt érzékeny szívű játékost, és mire való egyáltalán a karmester? Erre a sok kérdésre ad szórakoztató választ az Óbudai Danubia Zenekar koncertje, ahol rímekbe szedve mutatja be a házigazda, Hámori Máté a zenekar hangszereit és műhelytitkait.
A Római parti Piac újévi finomságokkal, szeretettel vár mindenkit, szombaton!
A múlt heti, igazán kitartó és rettenthetetlen árusok mellé most már jön Tomi a csabai füstölt áruval, Zsóka a rétesekkel, a Panelpék kenyerekkel, péksütikkel, Miklós házi savanyúsággal, Szorgos Gazdáék zöldségkrémekkel, Albert mézzel, Ibolya feldolgozott zöldségekkel, Csilla magolajokkal, az Illésházy család sajtokkal, tejtermékkel, Szabi a Gourmet & Delicious chili termékeivel, szószokkal, a BIOFAKTÚRA gyümölcs és zöldséglevekkel, almával, Pócsik Gergő szintén almával. Lesz házi csoki is a kínálatban! Azaz ne egy, hanem legalább két kosárral induljunk bevásárolni!
„Pantha rhei”, vagyis „Minden folyik” – mondja Hérakleitosz. „Szabbé szankhárá aniccsá”, vagyis „Minden, ami összetett, mulandó” – tanítja a Buddha. De mégis, hogyan értelmezzük a változást, a dolgok elmúlását? Miért ilyen a világ, a létezés? Hogy érint bennünket? És ez jó vagy sem? Röviden: filozófiai beszélgetés a létezés természetének sajátosságairól, változásról (aniccsa), szenvedésről (dukkha) és az önmagátlanságról (anattá), de legfőképpen arról, hogy mindez miért jó.
Hétfő esték A Tan Kapuján című, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítói által tartott online előadássorozat január 11-i eseményén Karsai Gábor előadását hallgathatjuk meg.
A fenti időpontban a https://tkbe.hu/live oldalon, vagy A Tan Kapuja YouTube csatornáján.
Élő örökségeink. Online tárlatvezetés az Időgép című kiállításban Ludwig Múzeum
A Ludwig Múzeum megújult gyűjteményi kiállítása, az Időgép, egyszerre invitál más korszakokba, más tájakra, de a műalkotásokon keresztül felfedezhetőek benne az időn és téren átívelő közös vonások, amelyeket mi is észrevehetetlenül hordozunk magunkban: családi történetek, amelyek az identitásunk szerves részét képezik, a kisebbséget, – ezáltal a társadalom egészét – érintő kérdések, a szocializmus el nem múló jelenléte, a városi emlékezet terei és a Marc Augé által definiált nem-helyek, ahol nap mint nap megfordulunk. A tárlatvezetés során a velünk élő és bennünk sűrűsödő örökségekkel foglalkozunk.
Vége, bezárt az Esernyős is a járvány miatt, egyelőre ennyi volt?
Csak addig, amíg az országos korlátozások tartanak, de a kávézó elviteles rendszerben addig is működik. Egyébként semmilyen programot nem lehet megtartani, a 2020-as képzőművészeti tárlatunkat a járvány miatt már másodszor halasztjuk. Most nyílt volna meg az V. Óbudai Fotótárlat, ezt megtartjuk online, egy teljesen bejárható 3D virtuális kiállítást is készítünk ebből az anyagból a videóüzenetek mellett. Pont eljutottunk oda, hogy az új szakmai koncepció mentén tervezett programokkal is el tudtunk volna indulni. Hát most ez is csúszik.
Júniustól a 2015 óta működő Esernyős vezetője. Egy önkormányzati tulajdonú, nonprofit hely többféle funkcióval – mi az elképzelt irány, hol az Esernyős helye az óbudai kulturális kínálatban?
Az Esernyős egy jól kialakított intézmény, megvan az a közösség és közönség, amire lehet építeni. Az elmúlt években jól pozícionálta magát a magas művészetben, főleg a képzőművészeti galériás programokkal, a filmes kínálattal. Az is jó konstrukció, hogy nemcsak galéria és rendezvényterem, de van közösségi irodája és egy jó kávézója is. Kialakult egy rendszeres, visszajáró közönségünk, van egy bázis, ezt szeretnénk bővíteni, jobban nyitni más művészeti ágak, például az irodalom felé is. És főként aktív résztvevőket teremteni. Mi nem csak jegyvásárló látogatókat várunk.
Hanem?
A legfontosabb az interaktivitás, hogy ne csak olyan programot szervezzünk, amire bejönnek a nézők, megnézik, tapsolnak és kimennek, hanem hogy bevonódjanak, alakítói legyenek az alkalomnak, és akár később maguk is bemutatkozhassanak nálunk. A T-Art kiállításon már kipróbáltuk ezt: szerveztünk workshopot, és lett köztéri kiállítás is, egyes alkotások kikerültek az utcára a galériából – ezek láthatók vitrinekben, a Szentlélek téren, a Kórház utcában, a békásmegyeri HÉV-állomáson, összesen 14 helyszínen a kerületben. Ez a bétaverzió, innen csak fejlődni szeretnénk. De erre példa a Pepita Playback Színház is, amit eleve az Esernyősbe terveztek.
Itt mit jelent a közönség bevonása a gyakorlatban?
A playbackszínház egy különleges, kicsit művészeti, kicsit társadalmi, interaktív műfaj: többnyire amatőr színészek játsszák, a témákat a látogatók adják meg, a nézők a saját életüket vagy ötleteiket mesélik el mindenki előtt, és ebből az ő bevonásukkal rögtönzik az aznapi előadást, amibe egy-egy ponton maguk a nézők is bekapcsolódnak. Nagyon izgalmas dologról van szó, ez már az első alkalommal is látszott.
Mi volt a téma?
Szabad? – ez volt a cím, így, kérdőjellel. Volt, aki viccesebb, lazább témát hozott a saját életéből, de volt, aki egészen mélyen megrázóan személyes történetet mesélt el, és abból kerekedett előadás. Az előadás éppen november 4-én volt, és nem volt véletlen az időpontválasztás. De a lényeg, hogy ne az előadók mondják meg, hanem a résztvevők, hogy mire gondolnak, mire asszociálnak. Épp ez az izgalmas benne.
Tavaly megjelent első regénye, a Nagyapám, szintén emlékekkel játszik. Korábban is családtörténetileg fixált ember volt, vagy ez inkább mint műfaj tűnt testhezállónak?
Olvasóként soha nem szerettem különösebben a családregény műfaját, az élet mégis úgy hozta, hogy ez lett az első könyvem. A történet magja valóban megtörtént a családommal: a nagyapa, aki elment külföldre, megvolt nálunk is – én például csak egyszer találkoztam vele. Már húsz évvel ezelőtt gondolkodtam rajta, hogy ezt meg lehetne írni, de végül egy személyes életválság hozta azt, hogy tényleg elkezdtem írni a történetet. Történetmorzsákat írogattam kicsit önterápiás jelleggel, és egy idő után azt vettem észre, hogy valahogy mindegyik ilyen kis morzsa a nagyapámról szól.
Volt rá magyarázata, hogy miért az ismeretlen nagyapa lesz ennyire központi figura?
Talán ki kellett vetítenem valakire a személyes kérdéseimet, nem tudom. A válásommal hasonló élethelyzetbe kerültem, mint annak idején ő kerülhetett, és a karaktere jó médium volt, amibe bele tudtam szőni a saját történeteimet. Eleinte úgy terveztem, hogy a könyvnek nem lesz egységes ívre épülő dramaturgiája, hanem mikrotörténetekből áll majd össze. Ahogy az elbeszélő dobozokban turkál, elővesz egy-egy tárgyat, a levelek, képeslapok, söralátétek mind hoznak egy történetet – úgy képzeltem, ezek véletlenszerűen fognak elhelyezkedni a szövegben. Aztán, ahogy divatos lakberendezési fotókon látni, hogy sokan spárgára csipeszelnek fel emlékeket dekorációként, úgy kezdtem én is elképzelni a történet ívét. Csak én nem csipeszekkel csináltam, hanem post-iteket ragasztottam a hálószoba éjjeliszekrényére.
Családi és önterápiás oknyomozás.
Egy post-it, egy sztori. Mint a krimikben, álltam előttük, ragasztgattam, és nagyon élveztem, hogy íróként krimifőszereplővé váltam.
Mi baja volt a családtörténetekkel?
Egyszerűen nem kötött le. Az egyetlen Harmonia Caelestist leszámítva, már feltéve, hogy az családregény. Persze az is valahol ennek a műfajnak az átstrukturálása. Én is újra akartam gondolni a családregény műfaját, csak máshogy. Hiszen ha a regény szövege megteremti a saját maga valóságát, akkor teljesen mindegy, hogy a leírtak közül mi az, ami igazából történt. Nagynéném például nyugodtan bejárhatja a galaxist is.
A mottó is egy Esterházy-idézet.Könnyebb egy ismeretlen nagyapába projektálni, mint egy hús-vér édesapámba?
Abszolút. Ha egy ismert emberről írunk, nagyon megköt a valóság. Nekem szükségem van arra, hogy a valóságtól elvonatkoztassak, és szabadon engedjem a fantáziámat.
De közben mégsem egy fehér lapra írt, a családi történeteken keresztül egy meghatározó, strukturált kép létezett az alig ismert felmenőkről.
Ez volt a legizgalmasabb benne, hogy el tudtam bújni mögé. Szoktam magamban nevetni, amikor visszahallom ismerősöktől, hogy azon gondolkodnak, vajon mi az a regényből, ami tényleg így volt. Általában nem találják el. Ez nekem íróként izgalmas játék, hogy egy ténylegesen létező személy mögé bújva a saját történetemet mondhatom el. Azt, ami velem történt meg, azt, ami a fantáziámban történt, és azt, amit játékos kedvemben kitaláltam.
Ez a bújócska csak írói játék, vagy van mögötte egy szemérmesség is, ami miatt nem szívesen írna egyes szám első személyben vállaltan saját sztorikat?
Elképzelhető, hogy ilyen is van benne. A bújócska kifejezés tetszik. Áttételeken keresztül mindenesetre izgalmasabb a dolog.
Nem üt vissza a valóság ebben az átmeneti műfajban?
Nem volt ebből családi konfliktus. Édesapámnak volt egy érdekes mondata: jó, jó ez a könyv, mondta, de azért a nagyapád nem szexelt ennyit. Visszakérdeztem: Ezt honnan tudod? Igazából pont arról szól ez a könyv, hogy valamit tudunk valamiről vagy valakiről, él a fejünkben egy kép, és nem lehetünk biztosak abban, hogy ő tényleg így látta-e, tényleg így volt-e, vagy csak a mi fantáziánk ez az egész. Kicsit ezzel is szerettem volna játszani.
Így nézi meg a Bridget Jones naplója című filmet 1940 körül Nagyapám egy németországi moziban.
Vagy így BMX-ezik, meg gombfocizik a Pécsi Munkás Sport Club-bal Nagyapám, miközben ezek az én emlékeim. Nem biztos, hogy a saját nézőpontunkból úgy tudjuk látni a dolgokat, ahogy azok tényleg voltak. Nem is biztos, hogy kell.
Az első könyve után most egy második regényen dolgozik, ennek mi lesz a témája?
Egy nem túl távoli jövőben játszódó disztópia. Mondjuk, abban az átmeneti időben, ami elvezet egy olyan társadalomba, amilyen A szolgálólány meséjének világa. Mindezt “a rossz” szemszögéből: egy olyan főszereplő lesz a narrátor, aki a hagyományos család- és nemzetfogalmak érvényesítését követeli meg a saját szeretteitől, miközben egész életük díszlete az utcán járőröző fegyveresek, a privátszférába benyomuló politikai ideológia és a háttérben halványan, de meghatározóan a mindennapokban is egyre inkább érezhető környezeti válság.
Klímaválság, közeljövős disztópia – Magyarországon amúgy is mindent kultúrkampfosan sorolnak be. Most akkor az ellenzéki városvezetés alatt jönnek az ellenzéki figurák az Esernyősbe? drMáriás kiállítás, Bárdos-Deák Ági, Para-Kovács Imre is rendszeres házigazdák újabban.
Meggyőződésem, hogy a kultúra semmilyen harcnak nem lehet a terepe, ha bármilyen harcban is részt vesz, akkor az már nem kultúra, hanem harc. Mi nem akarunk semmilyen oldalon beszállni ilyenekbe, a mi szempontunkból az egyetlen vezérelv a minőségi kultúra. Csak hogy egy példát mondjak, az Ismerős arcok dalai nem azért rosszak, mert világnézetükben milyen oldalra állnak, hanem azért, mert a zenéjük közhelyes, a dalszövegeik pedig tele vannak képzavarokkal és ragrímekkel. Minden olyan program, esemény helyet kaphat nálunk, amiben megvan a művészeti-esztétikai érték iránti elkötelezettség. Ha ez azzal jár, hogy azok is teret és lehetőséget kapnak, akik az elmúlt tíz évben kevésbé kaptak – akkor igen, az is célunk.
2016-ig Pécsett, majd Szekszárdon élt. Volt korábban óbudai kötődése?
Óbudát nem ismertem korábban. Nem hiszek a misztikumokban, de vannak dolgok, amik meghatározzák az ember sorsát anélkül, hogy erre gondolt volna. Ahogy jöttem a Fő térre, és körbenéztem az Esernyősben, ez a szerelem első látásra esete volt. Az itt töltött egy-két hét után fogalmaztam meg magamnak, hogy Óbuda rettenetesen hasonlít Pécsre. Izgalmas, színes kulturális-művészeti és közösségi élete van, ott a Mecsek a tévétoronnyal, itt a Hármashatár-hegy; a panelházak mellett a kis zegzugos utcák itt mondjuk a Kolosy tér és környéke, ott a Tettye; a Római-part és Pécsen mondjuk a Sétatér. Egyik legelső munkahelyem, a pécsi Művészetek Háza, ahol sok izgalmas kulturális programot szerveztünk, méretében és kínálatában is hasonlított egyébként az Esernyőshöz. Nagyon hamar itthon tudtam érezni magam.
Óbuda eklektikus városrész. Lehet ilyen adottságokkal valódi közösséget építeni?
Ha mint közművelődési szakember nézem, azt kell mondjam, hogy Budapesten a legkönnyebb a közösségfejlesztés és a közösségépítés. Lehet, hogy csak a nagy számok törvénye alapján, de itt már sok embernél megvan a szándék és az igény arra, hogy közösségi dolgokban vegyen részt, vagy maga legyen a közösség mozgatórugója. Egy néhány ezres kisvárosban ez keményebb meló, ott az igényt is fel kell kelteni, sokkal mélyebbről kell kezdeni, szinte coachnak kell lenni, hogy ezt el tudjuk érni. Óbuda eklektikussága tehát előny is.
Hogy lehet elérni azokat, akik maguktól nem jönnek be?
Természetesen nem húzunk be senkit erőszakkal, hogy tessék itt egy jó kis slam-est, de például a köztéri projektjeinknek az is a célja, ezért szerettük volna az ARC kiállítást is Óbudára hozni, hogy azok is találkozhassanak kultúrával, művészetekkel, akik maguktól talán nem jutnak hozzá. Tervezünk egy köztéri folytatásos krimit is, amit Péntek Orsolya, író, képzőművész ír. Utcai vitrinekben, folytatásokban szerepel majd egy kriminovella: valaki elkezdi olvasni a Szentlélek téren és kap egy „kulcsot”, hogy merre keresse a folytatást – városi nyomozást tervezünk, szintén minél interaktívabban. Újabb térzenei programhelyszínekben is gondolkodunk, akár a békásmegyeri lakótelepen is. És gasztronómiai workshopokat is tervezünk népszerű témákkal: kenyérsütés, pizza, japán konyha. Az Esernyős szakácsa fogja vezetni, aki jár hozzánk ebédelni, tudja, hogy mennyire zseniálisan főz. Csak lehessen már végre ilyen rendezvényeket is szervezni!
A kultúra több, mint egy könyv a polcon. Sőt, több, mint több könyv. Sokkal több, mint egy megrázó jelenet a színházi előadásban, vagy egy romantikus pillanat a kedvenc filmünkben. És sokkal több, mint egy durva gitárszóló a nagyszínpadon. És annál is több, mint amikor egy festmény előtt lecövekelünk a galériában. Meg annál is több, mint amikor a színjátszó körben, a néptánccsoportban, vagy a fúvószenekarban együtt töltünk egy estét.
De a kultúra nem úgy sok, mint a bankszámlánkon a megtakarítás, vagy mint a legújabb autó a garázsban, vagy a legmenőbb kütyü az íróasztalon. Nem mérhető számokban, súlyra, darabra, kilóra, nem adja vissza semmilyen széteffektezett szelfi a közösségi oldalon.
Olyan, mint a levegő. Akkor vesszük igazán észre, hogy milyen fontos, amikor nincs.
Amikor már minden könyvet elolvastunk a könyvespolcról, amikor elkapkodták az összes színházjegyet előlünk, amikor nem tölt be a netflix, így nem tudjuk megnézni a várva várt filmet kedvenc színészünkkel. Amikor nyári szünet van, és bezár a művház, amikor a könyvet kikölcsönözték előlünk, amikor lemerült az mp3 lejátszó, amikor a családunk inkább a meccset nézi, mint a Mezzo TV-n Rahmanyinovot.
Vagy amikor a járványügyi veszélyhelyzet miatt bezárják a kulturális intézményeket.
Színházak zárnak be abban bízva, hogy az élőben közvetített előadás pótolni tud valamit. Képzőművészek hagyják ott műtermeiket, mert nem tudják fizetni, ezért aztán műalkotások sem készülnek. Könyvek nem jelennek meg, mert nincs akkora forgalma a kiadóknak, hogy bevállalják az első kötetes szerzőt. A fesztivál ipar megszűnt létezni, a zenészek és a hangmérnökök már rég pizzafutárnak álltak.
Mert most nincs. Valami nincs, amiről azt hittük, mindig is lesz. De az élet ennél sokkal pimaszabb. Ugyanis a kérdés igazán az, mi következik ezután. Hogy lesz-e újra, és ha lesz, milyen lesz.
Halmai Róbert
író, az Esernyős – Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont vezetője
Kicsit féltem tőle, mi lesz, ha kiderül a terapeutáim előtt a Mocsárral folytatott viszonyom, arra számítottam, helyteleníteni fogják, hogy éppen egy tanár kollégámmal kavarok, mi lesz, ha véget ér, hogy érzem majd magam a munkahelyemen, különben miért tartjuk titokban az iskolában, ráadásul Mocsár háttere zavaros, hivatalosan nem vált még el a feleségétől, most már azt is tudom, hogy a nő hagyta el három éve, amibe szerencsétlen Mocsár belebetegedett, tulajdonképpen még nem heverte ki teljesen, teljesen összemegy szegény, valahányszor a felesége szóba kerül, és nem én hozom szóba, tehát nem egy boldog férfiről beszélünk, aki most már készen áll az új kapcsolatra, tudom, különös, de nekem ez tetszik, és legszívesebben említést sem tettem volna róla a terápiáimban, de persze mindkét helyen hamar kitudódott, és ez volt az első alkalom, hogy a lábujjtornáztatós Iván és a mentálhigiénés Ági reakciója minden elemében megegyezett, szó szerint felderült az arcuk, izgalmas fejlemény, mondta Iván, izgalmas fordulat, mondta Ági, és összecsapták a kezüket, lehetséges egyáltalán, hogy mindketten éppen így tettek, utólag egyre jobban elbizonytalanodom, összecsapom én is a kezemet, hátha felismerem az ő mozdulatukat, de természetellenesnek érzem a sajátomat.
Mocsár a kaszásdűlői lakótelepen lakik, kocogva ajtótól ajtóig húsz perc az út, beleteszek néha még egy kört a Duna felé, imponál neki, ha vörös fejjel és izzadtan érkezem, annyira másnak láttam őt még két hónappal ezelőtt is, nem is értem, hogy mutathatják ennyire más arcukat kifelé az emberek, egy tuloknak tűnt, közben meg egy sánta nyuszi, Bori barátnőm szerint azért én csak vigyázzak, ne akarjam meggyógyítani a lábacskáját, ugyanezen a véleményen van Ági is – nem a mentálhigiénés, hanem a kémiás –, szerintük ilyen esetben a tipikus nő gyógyítani akar és megmenteni, mi az, hogy tipikus nő, könyörgöm, kiabálom, különben sem akarom megmenteni Mocsárt, várjál, magamba nézek, nem, egyáltalán nem látom ezt az állítólagos tipikus nőt, sőt, szerintem megejtő, hogy még mindig a volt feleségét szereti, és igen, szabadnak érzem magam mellette, mondtam a barátnőimnek, mert amikor a Duna felől beszaladok a tízemeletesek közé, szabadságot, erőt és gyengédséget érzek, hű, de jófej vagyok, gondolom ilyenkor, és akkor is, amikor megvigasztalom Mocsárt, mert egy kicsit mindig meg kell őt vigasztalni, lezuhanyozom, pizzát rendelek, meztelenül jövök-megyek a lakásában, de úgy, mintha egész életemben ruhátlanul flangáltam volna férfiak lakásában, megállok az erkélyajtó előtt, megcsodálom Kaszásdűlő karácsonyi fényeit, csak azt nem szeretem, ha Mocsár ilyenkor elrángat az ablaktól, de azért ezen nem szoktam megsértődni, és azon sem, amikor szex közben meghülyül, és a farkával kergetni kezd körbe-körbe az ágyban, hiába mondom, hogy most nincs kedvem ehhez, és ő megint sebesült kisállattá válik és fájdalmasan nyüsszög, mert annyira, annyira, annyira szeretné a számban látni a farkát, de ha egyszer nincs hozzá kedvem, akkor nincs, mondom nevetve, és a hátára fordítom, és ekkor aztán azt csinálok vele, amit csak akarok, hajjaj, és ez neki sincs ellenére egyáltalán, szegény Mocsár, biztos nem érti, hogy ennyi vidámság után mi történik velem egy rossz érintésnek köszönhetően, én sem értem, de néha sajnos elszakad a film.
A mentálhigiénés Ági mutatott rá a nyilvánvaló tényre, hogy soha nem akkor kapok dührohamot, amikor a helyzetnek komoly tétje van, erre magamtól is rájöhettem volna, valahol azért tudtam, most már befelé figyelek, és például amikor legutóbb a gyerekorvos a fiam előtt felelőtlen anyának nevezett, mert hagyom, hogy a gyerekem egészségtelen ételeket egyen, akkor jöttem rá, hogy jé, sértegetnek, de én egy szót sem szólok, csak hallgatom a vagdalkozást, hát valóban nem érzek semmit, kérdeztem magamat, pedig nem arról van szó, hogy nem éreztem semmit, kicsit fájtak a gyerekorvos szavai, és erről eszembe jutott egy némileg súlyosabb eset, amikor a fiam született, ezzel a fizikummal maga nem fog tudni természetesen megszülni, mondta a nőgyógyász, ezzel a mellbimbóval maga nem fog tudni szoptatni, mondta a nővérke, és még annyi mindent mondtak, amire nem emlékszem, rosszul esett, és nem lázadtam, gyorsan elfelejtem majd, gyorsan elfelejted majd, ezt képzelem talán, hogy ezek a megalázó helyzetek kikerülhetetlenek és szükségszerűen hozzátartoznak az életünkhöz, minden jel szerint ezt képzelem, de amikor szerencsétlen anyám teszi pokollá az életemet, akkor is csak hallgatok.
Szerintem hazudik is, azt állítja, hogy pénzt küldözget a számlámra, ami egyszerűen nem igaz, nem küld pénz, én fizetem az ő kozmetikumait, én veszem neki az utolsó filléreimből a heringet meg a lazacot, és nem érzek semmit, csak ezt a kis fájdalmat, elviselhető azért, aztán a fiam hazaállít egy újabb társasjátékkal, mostanában a társasjátékozás a mániája, és bár az exférjemből a gyerektartást havonta úgy kell kisajtolni, de azért társasjátékokat vesz a gyereknek, pedig ezek nem két forintba kerülnek, jó, nem baj, jobban örülnék, ha inkább történelmi témájú vagy fejlesztő játékok lennének, ehelyett szörnyek meg zombik meg jó ég tudja, miféle lények legyőzése a cél, úgyhogy ezekkel játszunk, anyám, a fiam és én, már a szabályokat sem könnyű feldolgozni, de anyámnak meglepően jól megy, leül, fél kézzel tartja a törött szemüvegét, elejétől a végéig elolvassa a tíz-húszoldalas szabálykönyvet, nagyon egyszerű, mondja a végén, na, ettől azonnal tombolni tudnék, és aztán legutóbb ott álltunk a zombiapokalipszis kellős közepén, az eseménykártyákkal egyáltalán nem volt szerencsénk, a karakterem fél karja leszakadt, három szuperzombi közeledett balról, de volt egy tervem, készen álltam rá, hogy levadásszam őket, csak annyi kellett volna, hogy anyám rádobja a kézigránátját a tőlem három mezőre lévő kilógó belű zombira, de nem tette meg, az isten tudja miért nem volt rá képes, és akkor bekattantam, hiába ült ott mellettünk a fiam, nem érdekelt, semmi sem érdekelt, csak hogy megsemmisítsem anyámat az üvöltésemmel.
Nem tudok hozzászokni ehhez. Reggel fél kilenc, és már folyik rólam a víz. Megnézem megint a hőmérőt az ablakban. Ugyanannyi, mint az előbb. Kinézek a piac felé, sehol senki. Az árnyékoló ponyvái porosan lógnak. Verebek ugrálnak a padon. Gaz veri fel a járdaszigetet. A buszmegállóban a szemeteshez napok óta nem nyúlt senki. A csarnok üvegajtajára ragasztott piros plakátok teljesen kifakultak már. Ez a hőség tönkretesz mindent. Nem lenne szabad hagyniuk. A végén még azt hiszik róluk az emberek, hogy semmivel sem jobbak az előző garnitúránál.
Hőhullám érkezik délről, az Adria felől. Kánikula lesz a következő napokban, az észak-afrikai eredetű légtömeg várhatóan hosszú időre megül a Kárpát-medencében. Felhősödés csak elvétve lesz, csapadék kizárt. Egyre aggasztóbb méreteket ölt az aszály, a mezőgazdaság új kihívások előtt áll. Az őszi búza kiszáradt. Csak az árpa marad meg tavaszra, de abból is alacsony lesz a terméshozam.
Hanna a konyhában ücsörög, én az ablaknál állok. A bögrét kavargatja már percek óta. A kanalat a bögre falához üti, éles csörömpölés. Mindig ezt csinálja, amikor ideges. Fel kell hívja magára a figyelmet. Én nyugodt vagyok, igyekszem, hogy annak látsszak, azt hiszem, sikerül.
Kikapcsolom a tévét. Legalább az áramszolgáltatás helyre állt tegnapelőtt, így végre újra értesülhetünk a hírekről. Alig múlt kilenc, és már nem lehet megmaradni a lakásban. Leeresztem a redőnyöket. Melegfront az év végén. Nem mintha eddig fáztunk volna. Lassan már azt sem tudjuk, mit jelent fázni. Megszoktuk ezt is, ahogy minden mást az utóbbi években.
Csak azt nem tudom megszokni, hogy Hanna már napok óta eltűnik hosszabb-rövidebb időre. Most is épp a cipőjét húzza. Leugrik boltba, csak a fodrászhoz megy, ilyeneket mond. Nem hiszek neki. Mióta bevezették a jegyrendszert, alig lehet kapni valamit. És a mágneskártyát is itthon felejti néha. Anélkül pedig nem adnak neki semmit. Órákat tölt valahol máshol, talán valaki mással. Titkol valamit előlem. Olyan, mintha nem is a feleségem lenne. Nem tudok hatással lenni rá, akármit is csinálok. Azóta az eset óta pedig végképp elvesztettem őt. És ma is elmegy, ma, amikor pedig együtt kellene legyen a család.
Becsapódik mögötte az ajtó, el sem köszön. Kilesek a kisszobából a redőny résein. Látom az alakját, a járdán az árnyékát, ahogy távolodik. A parkoló felé indul, a sátortábor mellett a hév megálló irányába. Aggódom érte. A hírekben mondták, hogy mióta pár hete áttörték a határkerítést, és tábort vertek szinte mindegyik nagyobb városban, megugrott az erőszakos cselekmények száma. És még a kijárási tilalom kiterjesztése sem javított a közbiztonságon. Jobb, ha elkerüli őket. Vigyáznom kellene rá.
Ahogy gyorsan elindulok, belerúgok a kiságyba, éles fájdalom hasít a lábujjamba. Kicsúszik egy káromkodás, nem szeretem ezt, jobb a szánkat is és a lelkünket is tisztán tartani. Megtámaszkodom a rácsos ágyban és mozgatni kezdem, tompább már, lassan elmúlik. Mióta elvetélt, nem engedte kidobni a gyerekágyat. Dühös vagyok, hogy ebben Hannára hagytam a döntést. Majd holnap megoldom ezt is.
Felhúzom gyorsan a tornacipőt, és úgy, ahogy vagyok, félmeztelenül utána szaladok. A szentháromság templom mellett látom meg, nem akarom megzavarni, messziről figyelem. Egyszerre aggódom érte és haragszom rá a titkai miatt. Hogy vannak titkai. Nem balra, a hév megálló felé, hanem jobbra fordul, a családvédelmi hatóság irányába. A fegyveres őröket elkerüli, az út túloldalán megyek utána, távolról követem. Talán a meleg miatt üresek az utcák, pedig mióta a tömegközlekedést is leállították, jobb híján mindenki gyalog megy mindenhova. A házfalak árnyékába húzódok, ő a tűző napon siet.
Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy teheti meg ezt velem annyi év után. Mindig mindent megadtam neki, amit csak kért. És most ezt teszi. Egy idegennel találkozik lopva, titokban. Kicsit lemaradok tőle, de nem is baj, nem szeretném, ha észrevenne. Ha a kereszteződésben egyenesen továbbmegy, az ellenőrző pontnál úgyis megállítják. Furcsa, de ez most megnyugtat. A hivatali negyedbe nem léphet be. Faggatni kezdenék a katonák, talán még meg is motoznák. És akkor hirtelen ott teremnék, és megmenthetném őt a letartóztatástól. Biztosan hazaengednék velem, még ezek a fiatal kölykök is tudják, hogy hiába lóg a vállukon a fegyver, a nemzet alapját a család jelenti. A család alapja pedig a családfő tekintélye. És Hannának otthon van a helye.
Meglep, hogy hirtelen, még a kereszteződés előtt balra fordul a sikátorba, az iskola romjai felé. Pár percre elvesztem a szemem elől, már kezdek megijedni, amikor a keresztény mártírok szobra mögött, az iskola előtti játszótéren látom meg. Az egyik hintában ül, cigarettázik. Lábával a kórókat rugdossa. Biztos vagyok abban, hogy vár valakit. Leülök a kiszáradt szökőkút peremére, hátamat égeti a nap. Míg Hanna egyik slukkot szívja a másik után, én a kordonra ragasztott megfakult fotókat nézem, a mécsestartókra rakódott port, az aszfaltra folyt viaszt, a kiszáradt virágokat. Alig egy éve történt, és már mindenki elfeledkezett szegény gyerekekről.
Nem tudom, meddig ülünk ott, én a szökőkúton, ő a hintában. A kavicsokat rugdosom a cipőmmel, a villanyoszlopokon mozdulatlanul lógó nemzeti színű lobogókat, a csonka rádiótornyot bámulom a hegyen, amikor a szemem sarkából mozgásra leszek figyelmes. Megérkezett végre, akivel itt van titkos találkája. Óvatosan arra fordulok, és Hannát látom, ahogy a tér túlsó felén befordul a sarkon és eltűnik a szemem elől. Felpattanok, de megcsúszok a kavicsokon, hosszú perceknek tűnik, mire visszanyerem az egyensúlyom és utána rohanok. Befordulok a sarkon, és földbe gyökerezik a lábam. Eltűnt. Nyoma veszett. Mintha soha nem is lett volna a feleségem.
Kapkodom a fejem. Egyik háztól a másikig, egyik fától a másikig, a rozsdás tűzcsapra nézek, igyekszem belesni a kapualjak árnyékába. Nem mozdulok, hátha akkor ő mozdul meg. Már nem is tudom, mi lenne a jobb, ha tényleg eltűnne, vagy ha egyszer csak előbukkanna az egyik autó mögül. Elindulok a múzeum felé, lassan megyek, a legkisebb mozgást sem akarom elszalasztani, minden lépéssel egyre feszültebb leszek. Mintha ő lesne rám az ablakokból, mintha minden kapuban ő várna, érzem a jelenlétét. Tele van az utca a hiányával, és ettől egyre inkább olyan, mintha tényleg itt lenne valahol. Már majdnem a főútnál vagyok, amikor az egyik kapualjba beránt egy kéz, csavar egyet a karomon, és maga előtt beljebb lök, a ház belső udvarára.
A döbbenettől mozdulni sem tudok. Az udvar valamikor kellemes, enyhet adó kis kert lehetett. Lugas fakeretét látom, elkorhadt fákat, egy fémkeretes padot, amelyikről lepattogzott a festék, pár csenevész rózsabokor gallyait mellette, az egyik sarokban egy csapot, sárga víz csöpög belőle, a falhoz egy talicska tolva, benne gereblye és ásó, mögötte bontott tégla, tőle jobbra egy szőnyegporoló, hátul komposztálóláda, mellette paradicsomkarók, egy kis üvegház betört üvegekkel. És a kiszáradt füvön gyerekek játszanak. A talicskába egy kislány mászik éppen, a csap alá egy kisfiú hajol, a paradicsomkarók között gyerekek kergetőznek, az udvarra néző ablakok párkányán és a lakásokba vezető lépcsőn ücsörögnek, nevetnek, visítanak, sírnak vagy csak csendben nézelődnek. Néger gyerekek. Vastag, fekete hajú arab gyerekek. Keskeny szemű, sárga bőrű gyerekek. Vékony hajúak, magas homlokúak, nagyorrúak, vastag ajkúak, nagy fülűek. Mások, mint amilyenek a mi gyerekeink.
Közben Hanna áll mellettem és arról beszél, hogy nem akarta, hogy lássam ezt, mert tudja, mit gondolok róluk. Hogy olyannak látom őket, mint a sáskák, akik letarolják a kultúránkat, hogy csak az erőszaktevőket látom bennük, akik miatt már élni sem lehet ebben az országban. De nézzek csak rájuk, tényleg ők jelentik a legnagyobb veszélyt? A szíve szakad meg. Ki tudja, honnan jöttek, mit éltek át, háborút, borzalmakat, kegyetlenkedést, elvesztették a családjukat, nem maradt semmijük. Két hete jár ide titokban, és segít nekik, eteti őket, játszik velük, megérdemlik ők is az esélyt. Legalább ma legyek kicsit megértő, kéri.
Nézem őt és nem értem. Mintha nem ismerném, mintha soha nem is ismertem volna, mintha nem is a feleségem lenne. Egyszerűen nem érti, még mindig nem érti, mi miért történt úgy az utóbbi években, ahogy történt. És már nem is akarom megmagyarázni neki. Ennél még az is jobb lett volna, ha egy vadidegen pasival találkozik a játszótéren, ha félrelép, ha átver, ha mással dug a hátam mögött. Azzal tudtam volna mit kezdeni. Ezzel csak egyet tehetek.
Karácsony van, az isten szerelmére, kiabálja utánam, miközben kilépek a ház kapuján és balra fordulok.
– De megyek is, nem zavarok tovább – mondotta pár percen belül harmadszorra Kolb úr, az érdemes címfestő, és egy parányit csakugyan fel is emelkedett a székről, hogy Cili néni gibraltári kalandjai helyett végre a többi dolga után lásson.
Birnbaum úr azonban, ahogyan az imént, most sem engedte felállni.
– Milyen kopott ez a szíj, most látom csak – hunyorgott a kezében tartott karkötőórára, amelyet Kolb úr meglátása szerint már legalább negyedórája vissza kellett volna szolgáltatnia. Elvégre megjavította, amikorra ígérte, eddig rendben is van, kiváló órásmester, mindenki dicséri, de átkozottul szószátyár: vagy húsz perce fecseg, szenteste délutánján, abszurdum.
– Hagyja csak, jó lesz az úgy – búgta mézesmázos udvariassággal, kissé előre hajolva ültében. Úgy érezte, ha azonnal nem tudja meg, mióta tartja fel ez a minden szájjártatók öregapja, szikrákat kezd pattogtatni, mint egy meggyújtott csillagszóró. Birnbaum, mintha csak tudta volna, mire készül, éppen ebben a pillanatban fordította meg az órát, hogy visszájáról is megvizsgálja az ominózus bőrszíjat, ami egyébként, Kolb meglátása szerint, korántsem volt oly végletes állapotban. Köröskörül, a polcokon és a falon, kisebb-nagyobb órák vertek és zötyögtek, de minthogy az asztali lámpa fénye nem hatott el odáig, a már határozottan bosszús Kolb egy regimentnyi óra között sem tudta, csakugyan itt ül-e már húsz, illetve azóta inkább huszonhárom vagy éppen százkilencvennégy perc óta.
– Nem úgy van az, drága uram! – mosolygott rá a gyalogsátán. – Tőlem ki nem lép úgy, hogy egy ilyen foszlány tartja az órát a karján. Hogy is ne! Hogy azután elveszítse, amit frissen megreparáltatott! Szépen néznénk ki! És pláne, ha nem veszíti el, hanem teszem azt, vacsorázni megy a kedves feleségével, a pincér meg látná, és mit gondolna? Hogy ilyen vendégnek jó lesz a mócsingosa is, azt! Higgye meg, édes Kolb úr, sok múlik az ilyen apróságokon. Még az is lehet, hogy ha ilyen feslő óraszíjjal a karján tiszteleg valakinél, aki új cégtáblát szeretne, hát nem maga kapja a megbízatást, gondolni kell az ilyesmire is! Bezzeg, ha azzal jár-kel, amit most mutatok, egyetlen pillanat, itt van a felső fiókban, nem, mégsem, hát hová tűntetek, ti pernahajderek? Persze, én raktam még át ide a múlt héten, nézze meg az ember, egészen kiment a fejemből, hiába, fogy az idő, megy az ész – itt is van, ni! Mit teszik hozzá szólni?
Kolb úr valamennyi arcizmát nekifeszítette a feladatnak, és amikor már maga sem hitte volna, lassan mégis sikerült elmosolyodnia.
– Igazán finomak – mondotta azután némi könnyebbséggel, mert ebben végtére csakugyan volt igazság. Az elébe helyezett, vadonatúj, krokodilbőr-mintás óraszíjak csöndes fölénnyel tették közszemlére eleganciájukat.
– Ugyebár? – villant meg büszkén Birnbaum szeme elé csíptetett nagyítólencséje. – Tessék csak választani, egy pillanat alatt kicserélem.
– Nem kétlem, Birnbaum, úr, de megengedjen, nagy rohanásban vagyok így, az ünnep előtt – magyarázta Kolb, akinek még aranyhajat is be kellett szereznie, a doktorhoz is benézni a kórházba a múltkori vizsgálat eredményeiért, márpedig ott öt után teremtett lelket sem talál.
– Szót se többet, drága uram, megértem én, de a szakmai hírnevem forog kockán.
– Nagyra becsülöm, hogy ennyire akkurátus, azonban – felelte volna Kolb úr, de Birnbaum e ponton akkor is félbeszakította volna, ha egyáltalán hagyta volna megszólalni.
– Ejnye, ennyi idő alatt már készen is lennénk, ha nem kötődik annyit! Kérve kérem!
Kolb sóhajtott. Könnyű ennek a vénembernek, se kutyája, se macskája, örül, ha karácsony szent ünnepén lel egy ilyen féleszűt, mint én, és szóval tarthatja. Fél négy sem volt, amikor egy pillanatra befordultam ide az órámért, bőven odaérhettem volna még a kórházba is, most meg rohanhatok, ahogyan a lábam bírja, és még az aranyhaj sincs sehol, Krisztina megint úgy néz majd rám…
De amikor a felesége jutott az eszébe, hirtelen elpárolgott a haragja. Az asszony gyönyörű, vörös hajkoronájára gondolt, sötétbarna szemére, és egyszerre megszánta ezt a Birnbaumot, aki nemsokára átsántikál ócska házának hátsó zugába, ahol hét éve, mióta az asszony meghalt (hogyan is hívták? Erzsi? Erika?), egyedül élt csöndes szomorúságban. Gyertyát gyújt, felteszi azt a pár régi díszt a fára, ha ugyan felteszi, azután ücsörög egy pohár forralt bor mellett, míg el nem álmosodik – őt meg Krisztina várja és Gyöngyike, aki ilyenkor ugrándozik a boldog izgalomtól, hiába tizennégy éves bakfis már. Nem, nem Erzsi, nem is Erika. Borbála.
A váratlan részvéttől támadt türelemmel nyúlt az egyik óraszíjért.
– Bizony, a legszebbet tetszett kiválasztani – mondotta az órás, aki igazából dominózni készült ezen az estén a penzionált irattárossal, Huba úrral, a sörgyárossal és Tolcsvai doktorral, azaz az „Aggcsontok Egyletével”, amint tréfásan nevezték magukat. – Sokan a sötétebb, mahagóni színt kedvelik, de ehhez a nemes óaranyhoz ízlésem szerint is jobban illik ez a finom karamell-tónus.
És már ki is billentette a karkötőóra egyik szíjtartó pöckét a helyéből, és a szemfüles Kolb végre orvul rásandíthatott a számlapra. „Még csak négy óra?” – csodálkozott magában, s ekkor, mintegy válaszul a csodálkozásra, a sötétből négyet kakukkolt előbb egyik, azután sietős sorban, egymásra licitálva, a többi falióra. „Jól van, bőven odaérek, ha nem locsogunk sokat” – gondolta Kolb, kicsit elkábulva a szorgos óraművek zajos összhangjától.
De Birnbaum, úgy látszott, nem is igen igyekezett tovább rabolni az idejét. Cili néniről is csak annyit árult el, hogy bár a páviánok pimaszsága megviselte, és elhatározta, hogy többé soha nem utazik olyan helyre, ahol ilyen csibész majmok élnek a szabadban, de mindenestül mégis jót tett neki, hogy világot látott. Közben fürge mozdulattal kipattintotta a másik pöcköt is, egy szempillantás alatt kicserélte a szíjat, a helyére ugrasztotta a két apró, rugós fém pálcikát, szemügyre vette az elkészült művet, még egyet tekert a felhúzón, füléhez emelte az órát, vajon szépen ketyeg-e, elégedetten biccentett, és csodák csodája, végre átnyújtotta Kolbnak.
– Köszönöm – Kolb rá se nézett az új óraszíjra, sietve felcsatolta, és már húzta is elő a tárcáját a felöltője zsebéből. – Mennyivel tartozom?
– Négy pengő öt fillér lesz a javítás. Legyen kerek négy pengő.
– És a szíj?
– Azt ajándékba adom.
– De Birnbaum úr, ezt…
– Szó se essék több erről, drága Kolb úr. Karácsonyi vendég szerencsét hoz, én járok jól ezzel a csekélységgel, meg tetszik látni.
– Hát, köszönöm szépen – húzta a kesztyűit, meghatva a magányos ember hálájától.
– Szóra sem érdemes – pattant fel a mester, fürgén megkerülte az asztalt, és ajtót nyitott. Egymásra mosolyogtak, és a mögötte becsukódó ajtó csöngettyűje megzendítette Kolbban az önzetlenség és a szeretet kis, karácsonyi örömét.
Ez az öröm elkísérte őt egészen a Bécsi útig. Bármily sietős út volt is, egy rövidke megtorpanás belefért Iboly néni gesztenyesütő standjánál, ahol néhány napja szívvidámító ünnepi mismásokat is lehetett vásárolni. A kései vevő jókedvűen válogatott aranyhajat, csillagszórót, sőt még egy tucat ezüstözött tobozt is megóhajtott, amelyekre az ismeretlen művész még ismeretlenebb okból apró papírglóriákat tűzött. Ez ám a fájint kuncsaft, örvendezett magában Iboly néni, aki ilyenkor jön, az már mind mérges, nem is örül másnak, csak ha pár fillért megspórol egy öregasszonyon, aki órák óta itt dermed a sarkon, ez bezzeg még az ötfillérest se kérte vissza. Persze, hagyja csak itt, félreteszi, míg az úr beszalad a kórházba – még egy selyempapír staneclibe is besimogatta az aranyhajat ennek a derék, jóravaló embernek.
De az az úr, aki a stanecliért visszajött, mintha nem is az lett volna, aki elment. Minden nyájassága lefagyott róla. Egyetlen mogorva pillantást vetett az ízléses pakkra, kikapta Iboly néni kezéből, aztán se bű, se bá, már ott sem volt.
A majdhogy el nem pityeredő Iboly néni persze nem tudhatta, hogy Kolb úr hiába zörgetett a Szent Margit Kórház kapuján.
– Ötig volt bent a doktor úr. Miért most tetszik kergetni, háromnegyed hatkor? – zsémbelt a portás.
Mire Kolb az órájára nézett, azután felkapta a fejét, majd megint rábámult az órára, mintha először látná.
– Visszaállította a gazember – mondta. – Azután megint előre, amikor a szíjat cserélte.
– Szép szíj – mondotta elismerően a portás, mert ami igaz, az igaz.
Erre a kései zavargó nem felelt semmit, csak köszönés nélkül kifordult a kapun. A portás tán még most is csóválja a fejét, ha közben abba nem hagyta.
Persze, hogy senki nem válaszolt a dühös kopogtatásra, Kolb úr pedig búcsúzóul még egy nagyot rúgott is a sötét órásműhely ajtajába. Elég nagyot ahhoz, hogy jólessék, de azért nem akkorát, hogy egy rendőr is meghallja. Ennyit nem ér az egész, gondolta, és elindult haza az aranyhajjal, a csillagszóróval meg persze a tobozokkal.
Pedig a műhely, ha sötét volt is, de üres nem. Az ablak mögött csöndesen ott kucorgott Birnbaum úr. Nem készakarva várta meg Kolbot, dolga akadt: az összes órát ismét előre kellett állítania a pontos időre, és ez ennyi masinánál bizony nem megy gyorsan, főképpen, ha az ember mind a tizenkét kakukktól bocsánatot kér az újbóli zaklatás miatt. Mert Birnbaum úr egyazon szelíd tapintattal szerette az óráikba zárt, virgonc kakukkokat, mint a perceikbe zárt, szomorú embereket. Ezeket a jószágokat pedig aznap délután egyszer már kénytelen volt háborgatni, amikor, röviddel Kolb úr megérkezése előtt, és nem sokkal azután, hogy a Fő téren összefutott Tolcsvai doktorral, aki nehéz sóhajjal említette meg, hogy öt előtt még Kolb, tudja, a címfestő is bemegy hozzá az eredményekért, épp karácsonykor, hajjaj, cudar ez az élet, és sétabotjával rosszkedvűn szétütött egy sáros hórögöt, hazaért a műhelyébe, és minden órát visszatekert kerek hatvan perccel, hiszen hiába hagyja csak az asztali lámpát égve, Kolb bármelyikről kihunyoroghatná az időt, és ha éppen az egyetlen helyesen járóra vetülne a tekintete, akkor rájönne, hogy bizony igyekeznie kell, és akkor ő hiába is próbálná feltartani, otthagyná, és még a kórházban lelné a doktort, és megtudná…
– … amit bőven ráér az ünnepek után megtudnia – törölte meg egy apró ronggyal az utolsó óra tetejét is az öregember, és bólintott. Nem tudott sokat erről a Kolbról, de hogy egy szép, karamell tónusú óraszíjat ugyanúgy megérdemelt, mint egy utolsó, békés karácsonyt, azt tudta.
Mielőtt belépett, még felnézett. Szűk csíkban látszott az ég a kapu boltíve alól.
Pontosan olyan színe volt, mint Caravaggio hegedülő angyala szárnyának.
„Sokáig azt hittem, hogy a kép főszereplője a nézőnek hátat fordító angyal, csak amikor megöregedtem, akkor értettem meg, hogy az angyal teste fényből van. Rebbenékeny, pár percre összeállt anyag, testet öltött isteni gondolat, így voltaképp ott sincs. Csak egy volt-nincs angyal. Aminek valósága van, az a szárnya. Az egy pár, a szürke galambok tollára emlékeztető, mégis sűrűbb szövésű anyag, amely fel sem tudná emelni az angyalt, ha nem fényből lenne, és a táj.
Az öreg József és a gyermekre hajló, alvó fiatal Mária furcsa kettőse széttörik, épp az angyal miatt, József csak az angyalra figyel, Mária magatudatlan.
A titok a szárny anyagában, az erdő fáiban és a József mögött leselkedő szamár szemében van” – írta, majd megállt, és felnézett a képre, amelyen olyan színe volt az angyal szárnyának, mint a téli égnek Rómában.
A durva papírt szerette, amelyen sercegett a toll. A jegyzetblokk a térdén pihent. Ökölbe szorította rajta a kezét. Az erek és májfoltok kusza hálója felett kifeszülő bőr a gyertyaviaszra emlékeztetett.
Ő volt az egyetlen látogató aznap a Doria-Pamphiljben.
Hallgatta kicsit a csöndet, mielőtt újra írni kezdett.
„Minden erdő öröktől volt és örökig lesz is nélkülünk; ezért jó az erdőben, de akár kertben is járni. Az ember megtanulja a fáktól, hogy nem fontos. Egészen addig tanulja ezt a fontosságtalanságot, amíg két fa nyílásában megjelenik az angyal arca. Ő szemtől szembe látja, amint a karcsú, se nem férfi, se nem nő alak háta mögött, ott, ahol legfeljebb lomboknak kellene lenniük vagy kitáruló tájnak, folyóval, völggyel, szelídgesztenyéssel és dombokkal, szárnyak vannak, szürke szárnyak, de már nem akarja marékra fogni azokat a szárnyakat, hogy érezze a tenyere az apró csontokat a tollak alatt, a vérerek lüktetését az angyalszárnyban, a két fő izmot, ami a szárnyakon belül a szárnycsúcsig végighalad, nem akarja megtapogatni a szárny belsején a hófehér, finom pihéket, amelyek olyanok, mint a csecsemők haja születéskor, nem akarja megfogni az angyalt, amely így is, úgy is érinthetetlen. Csak nézni. Látni akarom szemből az angyal arcát”, írta, és az utolsó mondatot aláhúzta.
Egy pillanatra mintha elszédült volna. Hallotta a toll kaparását a papíron, holott nem írt. A keze ismét ökölbe szorítva pihent a jegyzettömbön. Egykor rávertek az ujjaira, ha így marokra fogta a ceruzát. Régen volt. A háború elején. A tanítóval ültek a szalon asztalánál, ő befelé nézett, az anyja szobáján át nézte az eget és az égen az alakzatban szálló repülőket.
Feketén, nagyszerűen rajzolódott ki a sziluettjük a téli Róma felett. Talán tél volt. A tanító soha nem merte volna megütni. Az éhenkórász volt. Az anyja ütötte meg a kezét a legyezővel. Aztán egy gyors mozdulattal kicsapta a legyező tollait, mintha madár rebbenne el az asztal felett. Nem fájt. De ő szerette nyugodtan marokra fogni a ceruzát, amíg gondolkozott.
A háta mögött köhécselést hallott. Hátrafordult, a teljes felső testével. A nyaka már rég nem forgott. A vállába beleszúrt a fájdalom. Hallotta a saját lihegését.
A terem üres volt, a Caravaggio-képpel szemben némán álltak a márványszobrok. Mégis úgy érezte, hogy van ott még valaki.
– Ki vagy? – írta a tömbre, és ráejtette a tollat, amely megmozdult a papíron, akár az iránytű, a hegyével a képre mutatva, épp az angyal háta közepére.
Azt hitte, felnevet, de inkább hörgés volt az. A háború alatt az anyja a barátnőivel játszott szellemidézést. A magas, fekete, sovány grófnő. A kis, kövér nő, gyáros volt a férje, vécécsészéket és fürdőkádakat csináltak, aztán leálltak. A háborúban senki nem vesz vécécsészét. Volt egy idősebb nő is. Mentolillata volt. Nem mentek sehova a bombázás alatt. Hova mentek volna. Talán Egyiptomba? Ott maradtak a palota alagsorában. Egy ideig ott lakott a magas fekete nő náluk. Elfelejtette a nevét. Orosz volt, vagy lengyel. Vagy litván. Vörös rúzzsal pilléket írt a szájára.
Maga is meglepődött, hogy leírta a mondatot, amit gondolt. Nem emlékezett, hogy leírta volna.
Ez lesz az utolsó munkám. Már csak az előszó – gondolta, majd marokra fogta megint a tollat.
Már csak az előszót kell megírnom, aztán meghalhatok – mondta ki magában, és már írta is a keze: „meghalhatok”.
Ha megkérdezték volna, nem tudta volna megmondani, hány könyvet írt a reneszánszról. De Caravaggióról csak egyet. Egyetlenegyet. Az összes többivel csak arra készült. Tizenöt év munkája volt benne. Akkor kezdte el, amikor elég öregnek érezte magát hozzá, hetvenöt évesen.
Tíz év múltán azt hitte, mindjárt befejezi. Tizenkét év múltán sietni kezdett. Aztán lelassított.
– Élni akarsz, amíg befejezed, mi? – Julius, amikor odaszúrta neki a mondatot a Santa Ceciliához közeli presszóban, ahol a délutáni kávét szokták inni, felnevetett. Öreg, gonosz, hegyes röhintéssel. Julius akkor már tíz éve nem publikált semmit, csak olvasott. Mániákusan, betegesen, hisztérikusan olvasott, mintha be akarná hozni az egészet, az egész huszadik és huszonegyedik századi olasz és európai irodalmat, és ráadásul még az életet, a szerelmeket, a megcsalásokat, a gyerekeket és az unokákat, a veszekedéseket és az idióta születésnapi partikat, meg a családi ebédeket. Az egészet, amiről ők ketten lemondtak a háború után, mert undorodtak a büdös, éhes és rongyos várostól, amelyben minden sarkon üzekedett, aki túlélt, és üvöltöttek a nagy szemű, éhes kölykök a parkokban és a kitört ablakok mögött, a lakásokban. Mi más lett volna belőle, mint művészettörténész. Mi más, hogy legyen értelme élni. Az anyja, amikor betöltötte a harmincötödiket, megkérdezte tőle, hogy buzi-e. Neki, mondta, neki mindegy, hogy mi lesz a névvel, hogy továbbviszi-e, az úgyis az apja neve. Csak tudni szeretné, mielőtt meghal, hogy buzi-e a fia.
Nem volt buzi. Julius sem volt buzi. Egyszerűen nem akartak hozzáérni a világhoz. Ha muszáj volt, elmentek a kuplerájba. Volt egy nő. Egy Maria nevű, harminc körüli, fekete hajú prostituált. Az utcán dolgozott, a Termini mögött. Nem lett volna az utcára való. Egyáltalán nem lett volna prostituáltnak való. Julius megjegyezte, hogy senki nem tagadhatja meg a vérét, még a prostik közül is az kell neki, amelyik hercegnőnek néz ki. Az arisztokratáknak arisztokratikus kurva kell. Azt hihette volna az ember, hogy Maria kapós. De nem volt az. A rómaiaknak túl éteri volt, és túl szomorú. A külföldiek szerették inkább, és ő.
Egyszer azt mondta, terhes. Egész Róma lehetett volna a gyerek apja, és még az átutazók. De Maria nem volt olyan. Alig beszélt. Amikor megmondta neki, hogy ez lehetetlen, hogy nem veheti a nevére, az ő nevére Róma egyik prostituáltjának fiát, Maria bólintott.
– Fiú lesz, csak hogy tudjad, mondta, és lerúgta a cipőjét. Ő ledobta a pénzt az ágyra, és elmenekült.
Soha többet nem látta. A másik lány, akit Julius szokott elvinni, a vállát vonogatta.
– Maria abbahagyta. Ne keressétek többet. Jöhettek ketten is hozzám – tette hozzá, és összeráncolta a homlokát. Alacsony homloka volt, széles, vastag ajka és hatalmas szeme. Egy nedves orrú állatra emlékeztetett.
Egymásra néztek Juliussal, aztán biccentett nekik, és odébbállt. Nem volt gusztusa hozzá.
Ötvenéves koráig még eszébe jutott olykor a nő, és hogy valóban lehet-e egy fia. Aztán már nem.
– Megpróbálta volna behajtani rajtam, amit lehet – gondolta, de ennyi év után is tudta, hogy nem. Maria tényleg nem volt olyan.
Az előszó voltaképp készen volt. Az elmúlt egy évben csak azon dolgozott. Hol elvett, hol beletoldott egy szót, máskor kihúzott és beleírt egy bekezdést. A kiadó nem sürgette. Kockázatos volt kihozni egy ekkora monográfiát a válság közepén.
– Mielőtt meghalok, látni akarom az angyal arcát szemből – írta le újra, de aláhúzni nem volt ideje.
Sötét lett, majd derengeni kezdett.
A villany – jutott eszébe, és megmozdult.
Valami puhán ült, talán rongyokon. A kezében szorongatta a jegyzetfüzetét. Szokatlan volt a blokk tapintása, a durva papírborítás helyett mintha finom bőrhöz ért volna a hüvelykujja és a tenyere belseje, az ujjai meg sima felületen pihentek az érdes papír helyett. Fázott a lába. Lenézett. Akkor látta meg, hogy meztelen a lábfeje. A bokájánál barna csuha ráncai terültek szét. Odébb egy nő aludt, ölében egy kisfiúval. Olyan ismerős és olyan idegen volt a táj. Olyan ismerős és idegen volt az egész. Mintha egyszer régen látta volna magát és ezt a nőt így ülni.
Erőlködött, hogy eszébe jusson a nő neve, mint amikor hosszú álomból ébred valaki, és újra meg kell szoknia maga körül a világot.
– Maria – mondta erőtlenül.
Egy állat szuszogott fölötte. Visszafordult, és belebámult egy szamár szemébe.
– Nem fáj a vállam – gondolta, de akárhogy erőlködött, nem emlékezett, hogy hívják és hol van, csak a fájdalom hiánya emlékeztette valamire. A fájdalomra talán.
– Ez a nő – motyogta, majd meghallotta a suhogást. Még mindig a kezében volt a jegyzettömb. Belepillantott. Hangjegyek sorakoztak rajta. Dúdolni kezdte a dallamot. Ismerősnek tűnt. Ismerősnek tűnt itt minden, de főleg az alvó nő a gyerekkel.
Mintha madarak lennének. Vagy egyetlen, nagy madár. De közben ez az illat. Ez a zene. Ez a szöveg, hogy mint a kiöntött olaj, kiöntött olaj, visszhangozta magában; majd hegedűt hallott, vagy a szelet a fák közt.
Ült, és nem mert felnézni, végül mégis felemelte a szemét, és belebámult az angyal arcába.
Zárás előtt nem sokkal találta meg a testét az a gyakornoklány, akit helyettesíteni vettek fel a nyárra. Alig huszonegy éves volt, és még sohasem látott halottat.
– Mosolygott. Mosolygott – motyogta, amikor a mentők odaértek, és sírni kezdett.
Ahogy elkezdtem merengeni a témán, egyre jobban meggyőződtem róla, hogy tényleg tökéletes a téma – már ha az a cél, hogy hetekig ne kelljen szóba állni azzal, akivel nem szeretnénk, de túl udvariasak vagyunk ahhoz, hogy csak úgy simán megsértődjünk, vagy a szemébe mondjunk az illetőnek, hogy nem, mi sajnos nem hiszünk a maszkellenességben, sem a lapos földben. Tényleg pompás összeveszési alap, hiszen: 1. A halat vagy szereti valaki, vagy utálja. Középút nincs. 2. Ha mégis, akkor azonnal rá lehet vágni, hogy a hekk nem hal. 3. A szegedi vs. bajai téma már annyira lerágott csont, hogy szégyelljük is elővenni, de vannak azok a pillanatok, amikor muszáj. 4. Nyugodtan jelentsék ki, hogy a halászlé nem magyar étel, majd lobogtassák meg ezt az Anziksz-számot, és higgyék el, jó darabig nem fog csörögni a telefon!
„Hogy lehet a halat (nem) szeretni?!”
Szerencsére a hal – már ha nem hekk, de az ugye nem hal, hanem álcázott broiler csirke – jellegzetes illatú és állagú hús, és mint ilyen, megosztó. Nem beszélve arról, hogy az édesvízi változatainak még a szálkáit is kerülgetni kell. Ráadásul élőben nyálkás, és általában ostobán néz, vagy a nyári strandolások alkalmával hajlamos a legrosszabb pillanatokban felbukkanni a gumimatrac mellett büdösen, hassal felfelé lebegve, szóval ki akarja ezt a szájába venni?! Hát mindazok, akik szeretik a tiszta ízű, feszes húsokat, amikben önmagukban is rengeteg íz és élmény van – nem beszélve arról, hogy mennyire egészséges, mert az ott és akkor nem érdekes. Az igazi ínyencek nem riadnak vissza némi szálka ropogtatástól sem, pláne, hogy nincs is rá szükség, mert ha valaki tud főzni, akkor el tudja őket tüntetni. Sőt, az ínyencek a halakból a minél erősebb ízűekért rajonganak, amelyekből frissen, 10 perc munkával és három alapfűszerrel egy gőzölős vasaló talpán is kulináris élményt tudnak varázsolni. Ők azok, akik soha nem vallanák be, hogy csináltak valaha ilyet, de a macskajajt kúrálva nem dupla sajtburgert, hanem Filet-O-Fish-t szoktak kérni a gyorsétteremben reggelire, majd puffognak, hogy túl forró, mert frissen készítik, hiszen soha senki más nem eszi. (A nem halevők kedvéért: ez gyakorlatilag egy felháborítóan rossz halrudacskás-majonézes hamburger.)
A klánviszályokra okot adó halászlé
Tényleg nekem kínos, de szerencsére az utóbbi évtizedben annyira meghaladta a világ ezt a kérdést, hogy a fiatalabbak kedvéért muszáj újra átismételni: szegedi vagy bajai? A két városnév két stílust takar. A szegediek a Tisza minden kincsét belefőzik egy hagymás-paprikás alaplébe, amelyet hosszas rotyogtatás után átpasszíroznak. Az így kapott sűrű, krémes lébe főzik bele azokat a haldarabokat (pontypatkó, harcsaderék), amiket egyben szeretnének megenni, majd boldogan tunkolnak friss kenyérrel. Másnap reggelire pláne, hiszen olyan halkocsonyák születnek ennek a halászlének a maradékából, hogy bicskával kell vágni. A bajaiak ezt szokták sommásan szálkafőzeléknek titulálni. Ők ugyanis a tisztaságban, az egyszerűségben és a gyufatésztában hisznek. Az alaplevet soha, semmilyen körülmények között nem bolygatják fakanállal, legfeljebb rázogatással – aki a (dunai) halat összetöri, az nem is ember. De hogy a leves azért leves legyen, tesznek bele gyufatésztát, ami viszont a szegedieknél veri ki a biztosítékot. (A gyufatészta ugye csak erre és semmi másra nem alkalmas, viszont magára valamit is adó ember frissen gyúrja. Ha a tészták alakjáról szeretnének újabb vitát nyitni, muníciónak szerezzék be az Óbudai Anziksz nyári számát!) A halak fajtája (keszeg, ponty, harcsa, mindezek együtt), a fűszerpaprika, sőt, haladóknak a hagyma beszerzési forrása is bőven adhat okot egy kiadós ordibálásra. A top gasztronómia az utóbbi évtizedben mintha a bajai stílus mellett tette volna le a voksát: ez szerintem csak annak köszönhető, hogy újra vannak jó magyar halak. Jó halból pedig könnyebb gyorsan, odafigyeléssel, pár hozzávalóból jót főzni, mintha órákig kellene szöszölni a bogrács mellett, hogy az egész végül azon bukjon el, hogy mi mindent evett össze utolsó óráiban a Tisztelt Alapanyag. Halászat ugye már öt éve nem létezhet Magyarországon, tehát olyan nincs, hogy egy dunai vagy tiszai halászcsárdában dunai vagy tiszai halat együnk – halgazdaság viszont annál több. És köztük egyre több az olyan, ahonnan még szívesen is vásárolunk halat. A Magyar Gasztronómiai Egyesület Aranyszalag Minőség tanúsító védjegyét (Ez fontos név, tehát alaposan memorizálják, hogy a konyhaasztal körüli kergetőzés közben pontosan tudják idézni!) 2016-ban nyerte el az Akasztói Szikiponty: még ha akarna, se tudna iszapízű lenni, mert szikes, magyarul keményebb fenekű tavakban él. Ezért slankabb, sportosabb és finomabb, mint a dágványosabb területeken élő fajtársai – és ellenőrizhető, hogy mit evett össze utolsó óráiban. Egy magára valamit is adó séf nyilván őt akarja a kondérjába – még ha a sors fintora folytán Akasztó sokkal közelebb van is a Dunához, mint a Tiszához.
Bouillabaisse, szoljanka, háromszoros uhá és 5000 rubel büntetés, ha ezeket a szobádban főzöd meg
Aki szerint a halászlé az egyik legmagyarosabb étel rögtön a pörkölt után, azt ki kell, hogy ábrándítsuk: ezt minden nép a sajátjának gondolja, amelyik rendelkezik legalább egy folyóval vagy tóval. Ha tengerpartja is van, akkor nagyon magasról, fitymálva tekint le a többiek halléire. Mivel a gasztronómiai oldalakon több a téveszme, mint a vírustagadó fórumokon, az ép eszem megőrzése érdekében a saját és a szűk család könyvtárában álltam neki a kutatásnak: a szortírozás után nyolc kötetből több, mint hetven hal alapú leves receptjét gyűjtöttem ki – és mint mondtam, be sem tettem a lábam egy nagyobb gasztronómiai gyűjteménnyel rendelkező helyre. Ezért a Távol-Kelet például úgy ahogy van, ki is esett a látómezőmből, a végeredmény pedig enyhén szlavofil lett, de még így is nagyon nehéz volt csak a szigorúan vett halászleveknél maradni. Például ki kellett volna hagynom a finnek folyami rák-ünnepét, ahol a Kulinária című kötet szerint (André Dominé, Vince Kiadó, 2006.) „…A hagyomány szerint minden felbontott rák után meg kell inni egy kupica pálinkát, s személyenként 20 rákkal számolnak. Mondani sem kell, hogy rákevéskor a normális asztali illemszabályok átmenetileg nem érvényesek.” De vissza a halászlevekre. A leghíresebb ezek közül a franciák bouillabaisse-e, ami eredetileg Marseille-ből származik, és szó szerint a halászok levese volt: azokból a halakból készült, amit a nap végére nem vettek meg tőlük. Ennek megfelelően egymillió változata van: Váncsa István például a szakácskönyveiben tíz receptjét sorolja fel. A turistacsapdákon felhorgadt önérzetű marseille-i vendéglősök 1980-ban kiadták a Bouillabaisse Charta-t, amelyben meghatározták a hozzá kötelezően használandó halfajtákat és hozzávalókat: eszerint fűszere többek között a sárfány, az édeskömény, hozzávalója a krumpli és krutonnal vagy kenyérrel kell tálalni – a leggyakrabban úgy, hogy a mártással és fokhagymával bedörzsölt kenyérre merik rá a levest. A szoljanka legalább annyira orosz nemzeti étel, mint a blini vagy a scsi: a halas változata a Ribnaja szoljanka. Készülhet laposhalból, tőkehalból vagy tokhalból: rengeteg petrezselyemmel, kapribogyóval, olajbogyóval és természetesen sós uborkával készül, a végén pedig paradicsompürével sűrítik be. Jobb helyeken friss pirogot kínálnak mellé. Ez persze csak az egyik lehetséges verzió, hiszen a szoljanka eredetileg a falusi ünnepeken, hatalmas bográcsban készült ételt jelentett, amibe mindenki hozott magával valamit, amit otthon talált. Emiatt minden régi szoljanka megismételhetetlen lett – bár sokszor előfordulhatott, hogy nem is szerették volna megismételni.
Klasszikusabb orosz halászlé viszont az uhá, amiből létezik háromszoros és négyszeres uhá is. Ez sajnos nem azt jelenti, hogy hányszor kell a fogyasztása közben örömujjongásban kitörni, hanem ez elkészítés technikájára utal: a megtisztított, de nem lepikkelyezett vegyes hal egyharmadát (fejestül, gerincestül, uszonyostul) bő vízben szétfőzzük, aztán leszűrjük. A leszűrt lében újrafőzzük a következő harmad adag halat, majd az újra megismételjük – innen a háromszoros vagy négyszeres változat. A többszörösen felfőzött lében végül megfőzzük a zöldségeket és marénát vagy tokhalat, aminek a húsát is szeretnénk megenni, tálaláskor pedig vajjal és természetesen rengeteg petrezselyemmel és kaporral ízesítjük. Hogy az uhá intézményét mennyire komolyan veszik, azt jól jellemzi apám egyik legkedvesebb nyaralási élménye, amikor is néhány éve a Bajkál-tónál egy horgásztúrán sikerült pénzes pért fognia. A pérből az egyik parti halászcsárdában annak rendje és módja szerint el is készítették neki az uhát, ami nyilván a legemlékezetesebb uhá volt az életében. Hogy miért nem ő készítette el, arra a kedvenc szuvenírje adja a magyarázatot: ez egy kis figyelmeztető tábla a szállodai szobájukból, amely szerint 5000 rubeles büntetést terhelnek a számlájukra, ha a hotelszobában halat mernek főzni.
A magyar változatokra visszatérve: ha nem is halászlé, de meghökkentésnek nagyon sikeres lehet a karácsonyi asztalra a Kövi Pál-féle Erdélyi Lakomában (Helikon, 2019) újraközölt „halleves korpaciberével”: ehhez a halon (ponty vagy harcsa), a leveszöldségeken és az elmaradhatatlan lestyánon kívül fél kiló paradicsom és ugyanennyi korpacibere szükséges. A korpaciberéhez pedig mindössze búzakorpa, kukoricamálé-liszt, meggyfaágacska levelestül, citrom- és barnakenyér-szeletek és 8 nap kovászolás kell. Ha békét szeretnének, maradjanak tehát a gesztenyés pulykánál! De ha már megöli önöket az unalom a bezárkózástól és egy kis mozgalmasságra vágynak a karácsonyi asztal körül, főzzenek bátran halat! Érzelmektől fűtött ünnepi készülődést kívánunk mindenkinek!
Egész nap leveleket fogalmazok. Zakatolnak a fejemben, zaka-zaka-zakatol. Szavak, főnevek, néhány ige, malter. Zakatol. Ülök a vonaton, nézem, ahogy suhan a táj. Vagy mint régen: amikor a vonat elindul, a nézők megdermednek. Mindig, mindenki megdermed. Itt ülök ledermedve a leveleim fölött, van tizennyolcezer-háromszázkilencvenkettő, amit elküldtem, de van még további ötezer-kilencszáztizenhárom, amit nem küldtem el, és mondanom sem kell, ezek a fontosabbak. (Van egy másik életem.) Elküldetlen levelek az adóhivatalnak, a közös képviselőnek, a kedves ismeretlennek, aki fellökött a Lidlben, hogy szétgurult a zacskóban szorongatott apróm, elküldetlen levelek mindenütt, a föld alatt, hálózatosan, mint a vakondgomba. Igen, neki is írtam, a kedves ismeretlennek, hosszú, gyűlölettől tocsogó ódát zengtem hozzá, de ahogy egyre jobban belehergeltem magam, egyszer csak rám talált a szánalom: hiszen az élő csak az életnek árthat, vagyis végső soron csak magát sértheti fel. Érdemes tehát óvatosnak lenni. Nem én vagyok az áldozat. Leveleket írtam még az exemnek és a feleségemnek is, a szeretőmnek és anyámnak, ezek között sok az átfedés, főleg, ha álmodom, igen, álmaimban még mindig visszatérek olykor a párás anyaölbe, ahol a szégyen azt jelenti, biztonság. Megírjam neki? Megírtam, de nem küldtem el. Nem számít, csak az fontos, hogy zengjen az igazság, legalább a fiókban. Isten egy faházban lakik valahol, kismedvékkel, tud mindenről, és nagyon reméli, hogy megtalálom az utam hozzá. Ő tudja, hogy a legnagyobb katedrálisok lefelé is ugyanabban a kiterjedésben folytatódnak. A menny ürességtől kongó díszterem, a lenti talponállóban viszont nagy a tülekedés. El kéne küldenem ezt a sok levelet, megyek is, átfutom őket, sosem késő. A legkorábbi harmincéves, valami otromba gyűlölködés. Honnan tanultam ezeket a szavakat?
Kinézek a vonaton, ott egy kunyhó. Kijön belőle egy kismedve, üget a szerelvény mellett, azt kiáltja: „Már késő! Már késő!” Egyszer megírtam anyámnak, hogy a bálna őse a szárazföldön élt, úgy nézett ki, mint egy kutya, de elege lett, és visszatért a tengerbe. Fokozatosan. Ez az igazi altruizmus, fejtegettem, tízezer generáción át semmi esélyed a normális életre, korcs kétéltűként szenvedsz a parton, szenvedsz a vízben, de aztán egyszer eljön az a pillanat, amikor hazatalálsz. A faj türelmesebb, mint az egyed, anyu. Ezért nem jutunk semmire egymással. Nem küldtem el ezt sem, de most megyek, és elküldöm. Bumm!, tessék, ilyen egyszerű volt. Ráz a vonat, töfögünk előre. Vajon mit fog válaszolni?
Nem szabad fokozni a káoszt! Nem, nem, nem. Megírom a feleségemnek, hogy elköltözöm otthonról. Szép volt, ennyi volt, megtaláltam magamban a fajt, és most már az ő szavának engedelmeskedem. Nem merem a szemébe mondani, ez igaz, különben meg nyilván az egész grafománia a gyávasággal magyarázható. Megírom, hogy egy fakunyhóba készülök, ha akar, majd megtalál. Megírom Grünewaldnak, ne haragudjon, hogy megfeledkeztem róla, pedig kétszáz éve meg akarom már látogatni, sőt, egyszer meg is látogattam, de amikor lenyomtam a kilincset, zárva volt az ajtó, attól még újra és újra meg kellett volna próbálnom, minden évben, hátha, de ezt elmulasztottam, pedig igazán rendes ember. (Senki, még én sem tudom, hogy mennyire szenvedek.) Több a rendes ember, mint gondolnánk. A sunyik, akik írogatnak, azok viszont nem rendesek. De azok se rendesek, akik hallgatnak, akik a gyávaságot konfliktuskezeléssé stilizálják. A szeretőm és anyám nem mernek szembenézni a sorsukkal. Thébaiban pestis tombol, és a király bármit mond, prófétája azt feleli: „Hazudsz!”. Az exem régen a vízben élt, de már kijött onnan. A feleségemtől tudom, ő a terapeutája. Ötezer-kilencszáztizenhárom levél, de közben már négyet sikerült elküldenem. Sosem késő. Ami igazán fontos, a szívnek láthatatlan, de ha szerzel egy mikroszkópot, talán észreveheted. Anyám közben válaszolt: „Jaj, ezt miért kellett?” Még szerencse, hogy a vonaton van wifi. Itt robogok a szavannán, oroszlánok, tigrisek és medvék között, hamarosan utolérnek. Fakunyhók követik egymást, üresnek tűnnek, ki tudja? A szavak fele műanyagból van, ezeket nem kéne használni. A bálna őse egy papagáj volt, folyton azt ismételgette, amit mondtam. Hagyjuk is ezt az ötezer-kilencszázkilencet, igazából csak egyetlenegy van, amit muszáj lenne, amit még feltétlenül, mielőtt megérkezem Grünewaldhoz, mielőtt beszakad az ég. A sors egésze, a maga átláthatatlan kínjaival, lepkesúlyú, ellenben a kis küzdelmek irtózatosan megerőltetőek. Ha valaki rád néz, már ostromol. A szem a sziklatömb a katapultban. Nem így van, anyu? Közben kitöröltem a levelek jó részét, haladok tovább, már csak alig ezer van hátra. Szörnyűségek! Borzasztó. Egy hisztis gyerek sirámai. (Nincsen másik életem.) Egy loholó kismedve. Ezt most be kéne fejezni. Álljunk fel együtt, és mondjuk kórusban: „Befejeztem!”.
Zakatol a vonat tovább. Érdekes ország ez, ahol Grünewald lakik. Hátha most ajtót nyit. Hátha beszélünk majd egymással. Hátha nem feledkezem meg semmiről. Ez persze nem lehetséges, mert valamit mindig elfelejtünk. (Nem.) A kis Oskar Matzerath: „Valamit mindig itt hagynak.” Közben ezerről lementem tizenötre. Aztán négyre. Háromra. Nagyon fájt, de kitöröltem még egyet. És, ez már elviselhetetlen volt, mintha a fél szívemet kivágták volna, még egyet. (Hiba.) Itt maradt az utolsó. Suhan a táj, futnak a vadmedvék. Minden adva van hozzá, hogy Isenheim vad indiántörzsei rajtaüssenek ezen a vonaton. Mindig a postakocsi viszi az aranyat. Írtam anyunak, az exemnek, a feleségemnek, a jótevőimnek, az irodalom kiválóságainak. Mindegy. De írtam neki is, a kislánynak, akit az erdőben láttam, és csak fél karja volt. Talán ugyanezt az utat járta végig, mint én. Talán ugyanazt tudja, amit én. Talán van egy kunyhó. (Van egy kunyhó.)
A vonat lelassít. A távolban már felsejlik egy város, zsúptetők, füstcsíkok. Begördülök. A peron, akár egy oltárkép. Nem vár senki.
Karácsonyi zenék, forralt bor, forró tea, kürtős kalács, mézeskalács, mézeskalács csoda házak, hamburger, sült kolbász, frissen sült rétes, sütik. No meg a finomabbnál finomabb piacos élelmiszerek, szebbnél szebb kézműves termékek. Kell-e ennél jobb program Advent 4. hétvégéjén? 2020 utolsó előtti piaca lesz most szombaton! A megszokott hangulat, megszokott jókedv, megszokott árusok mind mind csak ránk várnak! Válasszuk a piacot, a legfinomabb élelmiszereket, italokat, édességeket, és legszebb kézműves portékákat.
Sajátságosan nehéz évünk van, a járvány megváltoztatta a hétköznapjainkat és az ünnepeinket is. Ne engedjük, hogy életünk biztos kapaszkodói eltűnjenek! Advent a gyönyörű várakozás ideje, az Advent Óbudán pedig a kikapcsolódásé, az ünneplésé, a közösségi programoké. Bár ebben az évben nem tudunk a Fő tér forgatagában elmerülni, azért az idei adventi időszakban sem mondunk le a közös ünnepvárásról. Advent 4. vasárnapján 18 órától a Kaláka együttes koncertjét követhetjük figyelemmel az önkormányzat FB oldalán és az adventobudan.hu-n.
Budapest akkor marad élhető, szerethető, lüktető világváros, ha kisközösségek erős, összetartó hálózatából épül fel. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, kulturális életünkben is új platformokra és szokásokra, friss élményekre van szükségünk. Ezt erősíti a Budapesti Fesztiválzenekar és a Főváros legújabb együttműködése, melynek során együttesük kamaraformációi Budapest fontos intézményeiből bejelentkezve adnak online minikoncerteket, ez alkalommal a Városligeti Műjégpálya Díszterméből.
A zene, az kell! Online sorozat 2. előadása- Hangfestett történetek Lackfi Jánossal
A jó meséknek dallama van, az Óbudai Danubia Zenekar pedig arra vállalkozik az érdeklődőkkel együtt, hogy ezen a délelőttön Lackfi János legszebb/legviccesebb/legfurább történetei mögé felfessen hozzá való zenéket.
Mesélő: Lackfi János
Karmester: Hámori Máté
Az Óbudai Kulturális Központ szeretne néhány rövid kreatív ötlettel kedveskedni, hogy színesebbé tegye az adventi készülődést. Az ötletes alkotások néhány apróság beszerzése után könnyen, otthon is elkészíthetőek. December 19. szombat 17.00 Mozgó lábú rénszarvas készül, karácsonyfa papírból. Az előadás online megtekinthető Facebook-oldalukon a fenti időpontoktól.
Az egyórás online vezetés során az érdeklődők megismerhetik Victor Vasarely főbb korszakait és az általa használt optikai illúziókat.
Egy kicsit megdolgoztatjuk a szemüket és az agyukat, az is kiderül, hogy mindenki ugyanazt látja-e, amikor egy képet néz. A ZOOM platformon tartott online vezetés leginkább vetített prezentációra emlékeztet. Nem a kiállítótérből jelentkezünk be, de a rendelkezésünkre álló technológia segítségével az élő vezetések igazi közösségi élménnyé válnak.
Kassák Múzeum
A Munka fotóelméleti szavalókórus performansza a Személyes távolság − Besnyő Éva fotográfiái című kiállítás finisszázsán
A Munka Fotóelméleti Szavalókórust Eperjesi Ágnes képzőművész 2015-ben alakította. Fellépéseik, többszereplős performanszaik az egyes előadásokra kiválasztott művészetelméleti szövegeknek szokatlan kontextust teremtenek, és a fényképezés gyakorlatához kapcsolódó maszkulin képzeteket női összefüggésrendszerbe helyezik. A Besnyő-kiállítás zárására a szavalókórus friss szövegkönyvvel és a hely szelleméhez kötődő előadással készül!
A legtöbb koncertlátogató örül, ha előre tudhatja, mit hall a hangversenyen – így nem érheti kellemetlen meglepetés, nem kell olyan darabbal találkoznia, amelyet nem kedvel. Persze a játékot, a meglepetést is sokan szeretik. Az Óbudai Danubia Zenekar egy estén kínálja a kétféle örömöt: Karácsonyi kívánságműsorukban előre meghirdetett művek éppúgy szerepelnek, mint olyanok, amelyekből a közönség december 10. és 15. között, internetes szavazás útján választhat előre megadott lista alapján.
Kívánságműsoruk meghirdetett programja csupa karácsonyhoz kapcsolódó mű: Mozart Allelujája ujjong, Három német táncának egyike a szánkózást, Vivaldi híres hegedűversenye – ezúttal izgalmas átdolgozásban – a Telet idézi, Massenet Meditációja maga a béke, Ott Rezső feldolgozásai pedig mind karácsonyi énekek. És a választható tizenhat mű, Corelli, Bach, Franck, Fauré, Csajkovszkij, Gruber, Adam, Bizet zenéi? Ezek vagy címükben is karácsonyi témájúak, vagy hangulatukkal idézik a legbensőségesebb ünnepet. A műsort színesíti, hogy a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar is pódiumra lép, gyönyörködhetünk Balga Gabriella énekhangjában, Vivaldi hegedűversenyét Max Richter újragondolásában pedig Pusker Júlia tolmácsolja.
A Don Juan mitológia ezen darabja nem akármilyen női szemszögből közelíti az örök témát. A vámkisasszony független, önálló élet mellett döntött, férfias szakmát választott magának, testi és lelki szükségleteit patikamérlegen mérve elégíti ki, társadalmi helyzete stabil és megingathatatlan, élete szabályozott és rendezett, biztonságban tudhatja magát addig a napig, míg ki nem hirdetik: néhány napra városuk vendége lesz a hírhedt Don Juan. A kísértés házhoz jön – hiszen a vendég bizonyára azon a kapun át érkezik majd a városba, ahol hősünk teljesít szolgálatot. A végkimenetel pedig nem kérdéses…
Az Óbudai Kulturális Központ online foglalkozásának segítségével a gyerekek könnyedén elkészíthetik saját Luca-kalendáriumjaikat, megismerhetik a Luca-búza vetésének eredetét. Az előadás online, ingyenesen megtekinthető az Óbudai Kulturális Központ Facebook-oldalán.
A Vasmacska nagy érdeme, hogy összeállított egy fantasztikus vegán menüt is a húsos mellé, így náluk tényleg mindenki megtalálja a számítását, ráadásul rendkívül kedvező áron, és akkor az ajándék limonádéról még nem is beszéltünk!
Kávét, italokat, szendvicseket és desszerteket is kérhetünk elvitelre az Esernyősből hétfőtől-péntekig 8:00-18:00 között, illetve a napi ebédmenüt hétfőtől-péntekig 12:00-14:30 között. A környékbeli házhozszállításon még dolgoznak. Előzetes rendelés itt adhatunk le : +36 30 883 1953
Továbbra is eljuthat hozzátok Kéhli Mama házias ízvilága a megszokott minőségben és mennyiségben, ugyanis a Kéhliben is elindult az elviteles rendelés és kiszállítás, így nem kell lemondanotok a velőscsontról sem. Az étel választékot megtalálhatjátok a honlapjukon.
Az Új Sípos is alkalmazkodott a rendkívüli helyzethez, változatos, olcsó napi menüt kínálnak, ráadásul egész Budapest területén vállalják a kiszállítást. A napi menü a FB oldalukon fellelhető, és már előjegyezhető a karácsonyi halászlé is!
Bővebb információ, és rendelések leadása 09:00-18:00
A Vanília krémes, meggyes máktortát kóstoltátok már? És a többit? 11:00 -18:00 kizárólag elvitelre, maszkban árulják portékáikat a SZERETSZvagyIGEN cukrászdában. Lehet rendelni tortát, karácsonyi glutén-, cukor, tejmentes bejglit is! Glutén-, laktóz-, cukormentes sütik kedvelői, rendelést leadhatok üzenetben, telefonon vagy akár személyesen is. +36 70 272 3404
– Nem bírom tovább – nyögte Ördögbőr grófja, és kidőlt.
Annyi volt neki. Feladta. Küzdött, amíg bírt, de a bírásnak is vannak határai. Ez volt a legkeményebb csörtéje, mióta az eszét tudta. Úgyhogy elfeküdt az egy kreccsennyi széles Kancsipancs-fok partján. Belezuhant a napmeleg homokba. Le lett nyomva, le lett győzve: a szablyáját már régen félredobta. A Tengeróceán mondta a feje mellett, hogy csobb-csobb. A szusz közölte Ördögbőrben, hogy fú, kifogytam, tessék szépen feladni, eddig nyomtuk, végül is megtettünk mindent, szevasz, jó világ, mi most szuszókázunk egy kicsit, oké?
És akkor megszólalt a feje fölött, dörögve és börögve és teleszájjal csámcsogva a Mélyvízi Kreccsen is, és ennyit mondott:
– NA! GYERÜNK! Na, még ezt a picikét.
És óvatosan Ördögbőr mellé toligálta az egyik csápjával a picike porcelántányéron feltálalt kókuszpitét, csupacukor pálmahabbal a tetején.
Mayer Tamás illusztrációja
Ördögbőr grófja csukott szemmel rázigatta a fejét.
– Értsd már meg, hogy nem megy, kidurranok. Viszont megesküszöm neked, az életemre, hogy ez tényleg finom volt, és te vagy a legjobb, és ecetera, meg kalózpacsi, meg Pont.
A Kreccsen szerénykedve pislogott a 67 szemével.
– Na, azért na – válaszolt, és közben fel sem tűnt neki, hogy az 546 szabadon maradt csápja közül kettővel büszkélkedve tapsikol. – Biztos vannak nálam ügyesebbek. De te meg olyan kis vékonyka vagy. Majd teszek el neked akkor a tupperváréba három tonnát a pitéből, és vigyed magaddal, a Ferihajó hűtőjében ellesz egy hétig, meg adok még pálmaszörpöt is, nyolc hektolitert, az is ízlett látom, meg meg meg…
Ördögbőr felült. Aztán visszazuhant. Majd szétdurrant, annyi pitét nyomott le az elmúlt egy órában ugyanis.
Hogy honnan szedett a Mélyvízi Kreccsen porcelántányért, arról fogalma sem volt.
Ahogy arról sem, hogy hogyan fog majd visszajutni a Ferihajóra.
Egyelőre megpróbálta összeszedni magát.
A kószacsacska bárányfelhők az égen értetlenül bámulták az egészet.
– BRGHD – közölte végül Ördögbőr.
A Mélyvízi Kreccsen megértően bólogatott.
– Jaja – mondta. – Én is valami hasonlót érzek.
– Márhogy? – nyögte ki Ördögbőr, valahonnan a pocakja fölül.
– Hát, tudod – vonogatta a sok-sok vállát a Kreccsen. PAFF – közölte az aprócska Kancsipancs-fok, amikor a Kreccsen lezuttyant Ördögbőr mellé. – Hogy BRGHD. Vagy Inkább, hogy APPAPPARARAPPA. Sőt: LUFLUFLUF, meg LIDADÍ.
– Ja, így már értem. Azt mondogatjuk itt egymásnak, hogy milyen különös egy helyzet ez.
– Bizony.
– Hogy KARDOZNUNK kéne.
– Úgy-úgy.
– Meg HARCOLNI.
– Naná. UTOLSÓ VÉRIG, meg ilyenek.
– PLÁNE ilyenek.
– Ehelyett itt ülünk egymás mellett, mi, ketten, akik annyira, de annyira féltünk egymástól, és kreccsen kuktálta kókuszpitét papálunk, pálmahabbal.
A Kreccsen ledőlt Ördögbőr mellé – PAFF, és homokfelhő. Már ketten bámulták a bárányfelhőket, csendben és cikkcakkban.
A bárányfelhők nem számítottak efféle furcsa figyelemre, úgyhogy köszönték szépen, és elhúztak keletnek. „A fityfene se érti már ezt a buta világot. A Kreccsen egy kalózzal haverkodik, hát mi jöhet még?” – gondolta az egyik, majd tetemes vertikális kiterjedéssel fogta magát, és zivatarfelhővé alakult.
Bóbabéjen eső lesz, csak még nem sejtette senki sem.
– Mert tudod, azt hiszem, beleuntam – mondta végül a Kreccsen. – Már a félésbe. Ha meg itt most nekiállunk csörtézgetni, meg bunyózni, meg pofozkodni, azzal mit érünk el?
– Semmit se. Azt PLÁNE nem, hogy NE féljünk – szögezte le Ördögbőr. – Pölö, ha most itt félésből nekiállunk vircsaftolni, sose tudtam volna meg, hogy ENNYIRE jó a kreccsen kuktálta kókuszpite.
– Én meg sose tudtam volna meg, hogy azért vagy itt, hogy megmentsd a barátaidat. Ami meg tök jó fej dolog. – morfondírozott a Kreccsen. – Vagyis leszögezhetjük, hogy úgy vagy rosszalkodó kalóz, hogy közben jó fej is vagy.
– De fura, hogy már nem félek tőled!
– De fura, hogy én se! És fel se kellett faljalak hozzá.
– Micsoda mázli – morogta Ördögbőr. – De éppenséggel megette a fityfene épp az egészet. SivákMivák győzött, és kész.
– Namert – érdeklődött a Kreccsen.
– Mert egyrészt én ITT vagyok, azok meg OTT, a Ferihajón, robotdinoszauruszostul, azzal a buta csillaghajóval, akit Sszabó Jánosnak hívnak, két sz-szel – válaszolt dühösen a gróf. A falat tudta volna kaparni nagy tehetetlenségben, de hát a Kancsipancs-fokon nem volt fal egy falat se. – Másrészt nincs meg az Aranyszív.
– Nem hiszem el – erősítette meg. Aztán kirázta a füléből a homokot, majd megkérdezte azt is: – Mi van meg?
– Öhm – malmozott kettő csápjával a Kreccsen, majd zavarában megpróbált fütyürészni is, de egyik sem ment neki valami jól. – Az Aranyszív. Kiskosé. A legnagyobb aranytömb széles-e Tengeróceánon. Itt van nálam.
– BRGHD? – kérdezte Ördögbőr. A hír úgy pukkant szét a fejében, mintha robbanócukorral töltötték volna tele. – MI AZ, hogy NÁLAD VAN? Az meg hogy lehet?
– Miért, őszintén: szerinted kire bízta volna a Pipacsboszorkány? – válaszolta sértődötten a Kreccsen. – Majd arra a nyikhaj kabajbojszira, nem? Vagy elássa egy diófa alá. Vagy odaadja letétbe a hajdejó kis városkában a bogárbefőttárusnak. Na persze. Gróf úr, úgy érzem te magad sértegetsz engem. HÁT KI A LEGNAGYOBB RÉM SZERTE INNEN ÉS ONNAN? Hát hol lett volna nagyobb biztonságban, mint nálam?
És a Kreccsen (mert volt neki) a mellényzsebébe nyúlt. És Ördögbőr agyában versenyt futkároztak a gondolatok, és arra jutott, hogy fú, végülis igaz, és hogy ő miért nem gondolt erre korábban?
Aztán eszébe jutott az Abszolútum.
Meg az, hogy van egy üzenete tőle, a szívébe lakatolva.
Erről eszébe jutott Doktor Koponyányi is. Akinek épp az imént adta el a félelmét.
A kalózkabátja zsebe pedig mintha hirtelen televarázsolódott volna valamivel, ami furán mocorog, amiből madárszárnycsapkodás érződik, és – hogy-hogy nem – dobozka alakú.
Gyanította, hogy egy szelencéről van szó, és a jó doktor épp most törlesztette az üzleti tranzakció reá eső részét.
De Ördögbőr egyelőre nem törődött mindezzel a sok mindennel. Mert a száját tátotta. Mert a Kreccsen elővett egy kincsesládát. A Kreccsenhez képest kicsi volt, és Ördögbőrhöz képest sem volt hatalmas: egyszerű faláda volt, időette és poros és a rozsdás csudalakattal volt lezárva.
A lakat akkora volt, mint Ördögbőr feje. A láda akkora volt, mint Ördögbőr, ha kettébe vágták volna, csak úgy, a móka kedvéért.
Az izgalom tetőfoka Ördögbőr szívében 12 ördögbőrnyire növekedett.
– Ez NEM LEHET IGAZ – mondta, majd óvatosan megérintette a ládát. És a szemét hunyorgatta, mert a láda (hiába volt időette, és fa, és poros, és csudalakatos: mint a nyári délután, ahol málnaszörp van, meg nyugi, meg szeretet és strandlabdák és csiklandozó izgalom) RAGYOGOTT.
Elnémult a mindenség egy percre ettől a ragyogástól, akkora volt.
Volt benne minden: kalandvége, megtalálás, aggodalom és öröm, és belenyugvás abba, hogy megvan a kincs.
De fura, hogy mennyi minden lehet egy ragyogásban benne!
– Szép, mi? – vigyorgott a Kreccsen.
– Gyönyörű – suttogta Ördögbőr. – Tudod, hogy MENNYIT kerestem? És most MEGVAN – és ekkor ijedten kapta a tekintetét a Kreccsenre. – Meg kell mentenem Basabusáékat!
És letérdelt a láda mellé. És térképet rajzolt a homokba.
– Ez itt a Kancsipancs-fok. Itt ülünk rajta. Szóval: innen keletre van tehát Bóbabéj. …hol a fityfrancba parkolhattunk le a Ferihajóval, várj csak… Bóbabéjtől 40 tengeróceánnyi kilométerre talán… itt lőttük ki, a Kicsikacsakorona mellett, olyan huszonháromszor négy kreccsennyi mérföldre a Fekete Vészt a kozmoszba… vagyis… VAGYIS – és a napba nézett, és matekozott, és koordinátázott, és a szélességi fokokat számolta… aztán elnevette magát. Beledőlt a homokba megint. Úgy kacagott, mint akinek épp most esett volna le valami nagyon nagy poén egy nagyon buta viccből. És kijelentette: – …hogy én mekkora ökör vagyok!
– Mondj valami újat is – próbálkozott a Kreccsen.
– Nem igaz, bocimedve legyek, de TÉNYLEG minden összeállt a végére – törölgette a könnyeit Ördögbőr. A Kreccsen pedig nem tudta eldönteni, vajon örömében, vagy meghatottságában könnyezik-e a gróf. – Hát ilyen nincs. A temetői varjak. A legkisebb mese – majd a homlokára csapott.
– És naná, hogy a Sarkcsillag. A Sarkcsillag alatt kaptak el minket SivákMivákék. Ahogy a monda mondja. Jaj, hát nem bírom, bocs.
De aztán bírta. Befejezte a röhincsélést. És a ládára pillantott. És vigyorgott, és vigyorgott, és nem bírta abbahagyni.
És Ördögbőr grófja kacsintott egyet, és így szólt a Mélyvízi Kreccsenhez:
– …mit szólnál egy kis hepajkodáshoz?
+%/
Bóbabéjen épp ekkor, vagy egy kicsivel később, zuhogni kezdett az aprószemű, minden tengerészkabát alá bebújni képes eső.
A rákhalászoknak most lett elegük ebből az egészből.
– Orvos akartam lenni – mondta az egyik csurig elázott rákhalász a másiknak. A Tengeróceán hullámai – csobb, csobb – úgy ütötték a csónakjuk szélét, mint amikor valaki nagyon be szeretne jutni valahová. Hinta-palinta, közölte a csónak. – Anyám mindig mondta, hogy LEGYÉL DOKTOR! De nem, én RÁKHALÁSZ leszek, édesanyám, mondtam erre, mert az csupa kaland, meg izgalom, meg RÁK, meg minden nap egy újabb lehetőség arra, hogy újat lássak… most meg nézz rám!
A másik rákhalász oda sem pillantva nézett rá.
– CSUROM MERŐ VÍZ VAGYOK – nyekergett tovább az egyik. – ÉS SENKI SEM MONDTA, HOGY A RÁK, AZ BÜDÖS. És hogy MELÓZNI IS KELL MAJD. És milyen kaland? Milyen elképesztő dolgok? Minden napunk ugyanaz! Kijövünk a kiscsónakkal a vízre, halásszuk a rákot, hazamegyünk, eladjuk a rákot a piacon, ráklevest eszünk rákbabbal és ráksört iszunk rá. Aztán ÚJRA. Aztán MEGINT. HOL ITT A MERÉSZ VÁLLALKOZÁS? Hol itt a CSUDA meg a MEGLEPETÉS?
A másik rákhalász meg se szólalt, úgy mondta, hogy igen.
– HÖBÖRÖBÖRÖBÖRÖBÖBB – tajtékzott fel a Tengeróceán nagyhirtelen a semmiből. Valami orbitális és hatalmas közelített a rákhalászok csónakocskája felé. Mint a huss: úgy sietett. A hangja: MENNYDÖRGÉS. A hullám, amit felvert: ORBITÁLISAN BRUTYÓ. A rákhalászok tátott szájjal bámulták, ahogy tőlük pár méterre elrobog mellettük keletnek, csáposan, mint valami víz alatti gyorsvonat, aminek, nos, csápjai vannak.
– Szevasztok! – köszönt valaki a semmiből a rákhalászokra. És ott se volt. A HÖBÖRÖBÖRÖBÖRÖBÖBB olyan gyorsan tűnt el, mint ahogy érkezni hallatszódott.
A csupa keserv rákhalász megrázta a fejét. Elgondolkodva nézett a HÖBÖRÖBÖRÖBÖRÖBÖBB után.
Az eső pedig úgy hullott, mintha direkt csinálná.
– …és sose történik semmi – közölte végül a rákhalász. – És sose nem is fog, és UNOM A RÁKOT. ÉS KALANDOT AKAROK, DE MI VAN CSAKCSUPÁN? RÁK!
A másik pedig csöndben maradt, és úgy vágta rá, hogy naná.
És hogy menjél inkább kőművesnek.
%!/
SivákMivák Károly pedig állt a Ferihajó szélén, és a horizontot bámulta.
A horizont nem bámult vissza. Inkább csak úgy elvolt magának.
Akar a fenefranc egy SivákMivákot bámulni. Még a végén felfalja.
Jobb a békesség.
Érdekes, de Basabusa néni, aki éppen gúzsba kötve csücsült a Ferihajó egyik árbócánál, közös gúzson osztozva Basabusa bácsival, pont valami hasonlót akart mondani. Csak ő úgy fogalmazott:
– Utálatos egy fráter vagy, SivákMivák.
SivákMivák nem válaszolt azonnal. A horizont remegve bújt el a naplemente alá, úgy figyelte.
– Nem él el semmit azzal, ha sélteget, öleganyám – mondta végül, majd Basabusa nénire pillantott… a szeme dühös hullócsillag, a vigyora sarló alakú telehold: – Ugye tudja, hogy ha kell, szigeteket falok fel? Maga szelint mibe telne, ha MAGUKAT falnám fel, szőlöstül-bőlöstül?
– Meg ne próbáld, SivákMivák – közölte Basabusa bácsi, rém dühösen. – Még csak ne is gondolj rá. Ne merészeld fenyegetni a feleségemet, VAGY NEMULASS. Nem tudom, hogyan, nem tudom, miképp, de akkor is: veszíteni fogsz.
– FENYEGETNI? – röhögött fel SivákMivák. A robotdinoszaurusz az oldalán veszélyes kattogásba kezdett, amit nevezhetünk akár kárörvendő kacajnak is. – VESZÍTENI? Ugyan hogyan, vénembel? Itt mál CSAKIS NYELHETEK! Vagy idehozza Öldögből az ALANYSZÍVET, és akkor végle szeletni fog mindenki, hiszen AKKOLA ALANYSZÍVEM LESZ, vagy, ha nem… nos, akkol is, GYŐZÖK, melt elveszem ettől a tökkelütött glóftól azokat, akiket igazán szelet.
Basabusa bácsi nem akart megremegni, de mégis belecöccent a foga kicsit a félszbe.
Hatalmas lett a csend. A Tengeróceán habzott és babzott, a robotdinoszaurusz csendben csattogtatta a fogait. A Ferihajó mellett ott parkolt a csillagjárásra is alkalmas, szupertűzerővel felszerelkezett, Sszabó János, (két sz-szel) nevű szuperkomputer-agyú vitorlásmonstrum – szóval, és ezt Basabusának is be kellett látnia: a vesztés itt nem SivákMIvák felé kacsingatott.
Lassan szállt lefelé az este.
És Basabusa erőt vett magán, és bal kézzel megcirógatta a háta mögött Basabusa néni jobb tenyerét.
– Eljön – szólalt meg végül.
– Elnézést – próbált közbeszólni a SSzabó János (két sz-szel) nevű szuperszámítógép, de SivákMivák épp fortyogott, és oda se bagózott rá.
– A glóf?
– Eljön. Mert a legjobb barátom.
– És alla nem gondolt – fordult a bácsi és a néni Basabusáék felé –, hogy amilyen csalfa és kalóz a GLÓF, egyszerűen csak itt hagyja magukat? Veszni meg veszíteni? Végül is miélt ne tenné? Mióta kelesi az alanyszívet? És ha VALAHOGY túlélte, és megtalálta, akkor vajon nem-e taltja meg MAGÁNAK?
– Bocsika… – próbálkozott SSzabó János, de megint csak süket fülekre talált.
– Ördögbőr nem olyan – válaszolt SivákMiváknak Basabusa. Közben a tengeri szellőbe szimatolt, amiben volt valami különös a sószag mellett… mintha varjúkárogás illatát hozta volna a szél. – Sose hagyna cserben.
– Elle azélt ne vegyen mélget – kiabálta SivákMivák, és megragadta Basabusa grabancát. A száját tátigatta közben, mintha azt próbálná kitalálni, mekkorára kell tátani ahhoz, hogy beleférjen egy Basabusa. – Ez simán ÁTVELI magát. ITTHAGGYJA. Ez egy kalóz. Ez egy PELNAHAJDEL. EZ egy pöszke kisz MITUGLÁSZ.
– És kitűnő táncos – szólalt meg valaki a Ferihajó rengeteg árbóca közül a legszélső mellől. – Ezt kifelejtetted, te pökhendi pupák.
És ott állt Ördögbőr. Basabusa később úgy mesélte a birsszirtieknek, hogy ugyan a gróf volt az, a csak holdfényben, kivont szablyával, de kicsit MÉGSEM ő: mintha két centit nőtt volna, és úgy állt ott, mint egy felkiáltójel, egy olyan viccnek a végén, ahol ő maga a poén.
Mint aki olyan biztos a dolgában, hogy csak na.
– Ó – közölte kicsit meghökkenve SivákMivák. Meglepve pislogott. – Ó. Micsoda… belépő. Nagyon elegáns. Hogy kelülsz te ide?
– ITT VAN A GRÓF, KÖNYÖRGÖM, MÁR MIÓTA AKAROM MONDANI. – mondta a másik hajó szuperagya, recsegős rádióhangon. – ÉS ha egy kicsit figyelnél rám, mondanám, hogy nincs..
– MÁSKOL MONDD HANGOSABBAN – rivallta SivákMivák. A robotdinoszaurusz harci állásba vágta magát, és Basabusa néni és bácsi felé villogtatta a karmait. SivákMivák pedig rettentő vigyorgásba kezdett. – Na, hol van?
– ..szóval mondanám, hogy A GRÓF NINCS… – folytatta SSzabó János, de SivákMivák oda se fülelt.
– Mi hol van, te szigetfaló szörnyeteg – pöckölt le egy búbogáncsot nemtörődöm módon a válláról a gróf. – A józan eszed? A humorod? A BALÁTAID? Mert erre aztán tuti nem tudok okosat mondani.
– AZ ALANYSZÍV, az hol van? NE PLÓBÁLKOZZ VELEM – ordított SivákMivák. A ballonkabátjába kapott a szél: és a száját tátotta, és fenyegetően fordult Basabusa néni felé. A néni pedig becsukta a szemét, és úgy várta a végső csámcsát. – Vagy különben A TE BALÁTAIDNAK ANNYI…
– Hm – ráncolta a homlokát Ördögbőr. Aztán megvonta a vállát. – Csak egy pillanat, hívásom van.
– Mid van? – képedt el SivákMivák.
De Ördögbőr nem figyelt rá. Mert akkor belelesett a saját szívébe.
És megnézte, mit üzent neki az Abszolútum.
Szegfűillat csiklandozta közben az orrát, mint szöszke lányhaj, ha egy illető épp puszit készül adni.
És amikor megnézte, mit tett a szívébe az Abszolútum, Ördögbőr arcán furcsa mosoly suhant keresztül.
Óvatos, picike vigyorka. Amiben volt némi szomorúság is.
Csend lett. Ördögbőr belemeredt a tőle pár méterre tátogó, szigetfaló, szeretettelen SivákMivák szemébe. Egy kósza, abszolút nem odavaló tengericsillag gurult el kettejük között, keresztül a Ferihajó tatján. Majd Ördögbőr így kiáltott:
– Jó, hát akkor ADD ODA NEKI ÉS SZERELD LE EZT A NYÁPIC NYIKHAJ PIPERKŐC POFÁTLAN PAPRIKAJANCSIT A HAJÓJÁVAL EGYÜTT!
És akkor felrobajlott a Tengeróceán.
És kiemelkedett a vízből a Kreccsen, aki megint Mélyvízi volt, és RETTENETES, és eltakarta a Holdat, és az összes csillagot.
– Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – dörögte, és 543 csápjával megragadta a Ferihajó mellől épp iszkolni igyekvő, szuperkomputer agyú fregattot.
– …hogy NINCS EGYEDÜL, TE MIHASZNA! – kiabálta SSzabó János. Tüzelni próbált a Kreccsenre a 76 ágyújával, de a Kreccsen úgy szorította, hogy már arra is képtelen volt. – EZT AKAROM ELMONDANI MÁR MIÓTA!
– Mondanám, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg nem jön a Kreccsen – mondta a Kreccsen. – De minek mondanék ilyen sületlenségeket?
– EZ NEM IGAZSÁG! – ordított tehetetlenül SivákMivák. A robotdinoszaurusz akkor már a Tengeróceánba ugrott: belátta, hogy itt ő aztán semmit se tehet. Placcs, közölte a Tengeróceán. SivákMivák kapkodta a fejét. Szzabó Jánost csupacsáppal húzta a tenger mélyére a Kreccsen. Blugy-blugy. SivákMivák erre ordított még egyet, valami dühöset, amit leírni is képtelenség, és kitátotta száját.
Basabusa bácsi pedig megfogta Basabusa néni kezét, simogatósan, és felkészült a felfalásra.
Csakhogy az nem jött.
– HGRGD – mondta ehelyett SivákMivák.
Mert egy láda landolt az ordasra tátott szájában. Időette volt, és fa, és poros, és csudalakatos.
És SivákMivák nem tudta lenyelni. Csak állt ott, bambán, teleszájjal, és nézett maga elé. Hadonászott a kezeivel. A tat korlátja felé hátrált.
– Szép dobás – biccentett a Kreccsen felé Ördögbőr. A Kreccsen visszabiccentett, és közben SSzabó János-agyú fregattot bugyborékoltatta. Ördögbőr lassan lépdelt SivákMivák felé. Forrt benne a düh, de mégis csendben mondta: – Fenyegetted a barátaimat. Oké. Kérés nélkül léptél a FERIHAJÓRA. JÓ. Az aranyszív kellett. Megkaptad. Lássuk, mit tudsz kezdeni vele.
Majd elővett a zsebéből egy szelencét. És miközben kinyitotta, ezt suttogta:
– Csak a Sarkcsillag. Csak a Szegfű Illata. És a TEMETŐI VARJAK.
És hirtelen varjúkárogás – egészen pontosan 10 dekányi – töltötte meg a mindeneket. Valami fekete, viharfelhőnyi susogás, sötét szárnyak éktelen csapkodása károgta tele az éjszakát, és egy pillanatra fekete kabátba öltözött a világ.
Ördögbőr befogta a fülét.
A csudalakat pedig, aminek 10 deka varjúkárogás maga volt a varázsige, csattanva nyílt ki a faládán.
A sötétséget a világ legnagyobb aranytömbjének ragyogása töltötte teli. SivákMivák szájából tört elő: a fénysugár maga volt az aranyszívek Abszolútuma. Benne volt minden: csillag, hold, felkelő napsugár a sötét hajnal után, és az összes vidám délután és a minden, ami édes és jó.
– GRÁRRRRRRÁRÁ – kiabálta SivákMivák. Próbálta lenyelni a rengeteg jóságot, a csupa fény aranyszívet.
És persze, hogy nem sikerült neki.
És zutty: leesett a tatról.
A Tengeróceán pedig köszönte szépen, és lenyelte SivákMivák Károlyt.
Pont úgy, mint aki ott se volt sose.
És megint csend lett. És visszajöttek a csillagok. És a Kreccsen elégedetten tempózott a Tengeróceán tetején, és büszkén nézte a Ferihajó tatján fáradtan a barátai felé bandukoló grófot.
És amikor Ördögbőr eloldozta Basabusa bácsit és Basabusa nénit, Basabusa bácsi első kérdése nem az volt, hogy „HOL A FITYFENÉBEN VOLTÁL EDDIG”, vagy hogy „MÁR MEGINT MIATTAD KERÜLTÜNK EKKORA SLAMASZTIKÁBA”, hanem ez:
– Mint üzent neked a Szegfű Illata, azaz az Abszolútum, komám?
Amire Ördögbőr, kis gondolkodás után csak ennyit felelt:
– Azt írta a szívembe, hogy „Mondj le róla.
És megtalálod.”
%%/!/
– Persze SivákMivák nem veszett oda. Egy jó szív sok mindenre képes: például arra is, hogy megtanítson minket lemondani a dühösségről, a dacról, arról, hogy folyton haragudjunk, sőt, megmutatja azt is, hogy hogyan lehet OKOSAN szeretni. SivákMivák jó 10 tengeróceánnyi évet duzzogott végig a Tengeróceán fenekén, mire rájött, milyen buta volt korábban, hogy szeretni nem úgy kell, ahogy eddig csinálta. Hallgatott az aranyszívre, és feladta a rosszfiúságot: mostanában, ha minden igaz, kiskocsmát vezet valamelyik apróbb szigeten, és ingyen adja minden szombaton a macifröccsöt, és ha szomorú vagy, akkor például rákérdez, hogy „Mi a plobléma, kiskomám? Gyele, ülj le, beszéljük meg.” És ha úgy van, még meg is ölel.
Basabusa bácsiék hazamentek a Birsszirtre, naná. Basabusa néni recepteket cserél teknőcbuszpostán a Kreccsennel, aki megint csak a Mese Szélét őrzi, Basabusa bácsi pedig hümmögve gondol a grófra, és arra is, hogy vajon megtalálta? Vajon végül akkor az övé lett az aranyszív? Majd a birsszirti Nagymóló végében, mikor a napestét csodálja, általában arra jut, hogy igen, nagyon valószínű. Mert aki lemond arról amit ennyire keresett, csak azért, hogy megmentse a barátait, annak NEMARANYSZÍVE nem lehet.
Csend lett. A bambuli törzs hallgatott. A Végzet Kacsája szintúgy.
Hiszen befejezte a Világ Legkisebb Meséjét.
– De hát Végzet Kacsája! Így van vége a Világ Legkisebb Meséjének? – kérdezte végül a törzs főkönyvelője. – Hát mi lett a gróffal? Hát hová tűnt, merre kalandozott tovább a Ferihajó fedélzetén? Visszament Koponyányi doktorhoz, ÉRTED, aki itt vagy előttünk, például?
– Ó – mosolygott a kacsa, de úgy, ahogy csak egy kacsa képes mosolyogni. – Nem akarom lelőni a poént.
Az égben ekkor megint elszállt egy szikrázó hullócsillag a Kilikapudzsári-szigetek bambulijainak feje felett.
És a gyanús bokorzörgésre a háttérben még a robotdinoszauruszok sem kapták fel a fejüket.
No, hát sziasztok. Hát, ennyi volt. Micsoda kalandjaink voltak, nemdebár? Szomorúak vagyunk, hogy vége, meg örülünk is, hogy együtt duhajkodtuk és kalandorkodtuk végig ezt a 11 + 1 epizódot a Tengeróceánon. Hallgassátok meg az utolsó falábalávalót, és pogózzatok egyet, és tessék szépen rosszalkodni! És ne féljetek: még találkozunk… nem is akárhogyan! Simonfalvi Ancsa kalózkölökanyuval és Mayer Tamás pernahajderrajzoló-pupákkal közösen mond nektek szevaszt Adamik Zsolt, ellenőrcápamenedzser és eperfagyiszakértő.
A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ez év őszén bővítette kulturális kínálatát, és beindította a Kulteátrum nevű színházi előadás-sorozatát. Ezen a héten Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya című művét láthatják online élő adásban az érdeklődők. A darabot Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművész rendezte és adja elő, amit sajátos stílussal dolgozták fel. A játékstílus, az élő zene, az improvizáció és az interaktivitás stílusjegyeit ötvözi.
A fotografálás mint női hivatás – Csorba Csilla művészettörténész (Petőfi Irodalmi Múzeum) előadása a Fotóhónap 2020 keretében a Kassák Múzeumban
2020-ból visszatekintve anakronizmusnak látszik, hogy egy olyan mesterséget vagy művészi pályát, mint amilyen a fényképezés, női vagy férfi hivatásnak tekintsünk. A 19. század végén bekövetkező társadalmi változások, a lányok, asszonyok családi életben betöltött szerepeiken túlterjedő ambíciói vagy éppen az egzisztenciális problémák a nőket munkahely keresésére sarkallta, és közülük többeket a fényképészek műtermébe irányított. Míg egyesek óvták a nőket, hogy gépekkel, vegyszerekkel bánjanak, mások – egyebek között a feminista sajtóorgánumok −, kifejezetten ajánlották számukra a műtermi fényképezést. A fotózás elméletének és gyakorlatának különböző szintű elsajátítása után sokfajta út állt a nők előtt: fogadókisasszony, retusőr, műtermet működtető hivatásos fotográfus vagy a kísérletező, újfajta látásmódot feltételező alkotói pozíció.
Az előadás Besnyő Éva életművéhez méltó nőfotográfusok útkereséseit (Máté Olga, Révai Ilka, Landau Erzsi, Rogi André, Kárász Judit, Kálmán Kata, Ata Kandó) mutatja be példaként a 20. századi fotótörténetből.
Bár igazi PagonyFesztet most nem tudnak csinálni a gyerekeknek, a szervezők úgy döntöttek, hogy színes online programokkal várják az érdeklődőket FB oldalukon minden november délelőtt.
Ez alkalommal ellátogathatunk Maszattal, Berg Judittal és Agócs Írisszel a Posta Múzeumba, és kideríthetjük, hogyan működik a posta!
Meghallgathatjuk a legújabb Maszat mesét, amelyben Maszat öltözik Mórocz Adrienn előadásában! De lesz bábelőadás, kézműveskedés is 11 órától a Pagony FB oldalán.
Főzőskönyv. Beszélgetés Dragomán György szakácskönyvéről
A szerzővel Szemere Katalin beszélget a hamarosan megjelenő Főzőskönyvről a Líra Könyv facebook oldalán.
„Örüljetek!” – időnként így fejezi be főzős-evős történeteit és receptjeit Dragomán György. Évek óta olvassuk ezeket a személyes beszámolókat, és aztán indulunk a konyhába, hogy mi is kipróbáljuk a recepteket, és vidáman megvendégeljük szeretteinket. Úgyhogy most tényleg örülünk, mert erre a könyvre már régóta várunk!
Mindenkiben nő a feszültség, nincsenek koncertek, nincs pogó. Ezt a hiányt hivatott pótolni ez a kiváló vállalkozás. Végre mindenki a kedvenc zenéjére pogózhat, külön, mégis együtt. Csak annyit mondunk, hogy Pogószínház.
Óbuda-Békásmegyer a 21. században és a karantén idején
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2020-ban ötödik alkalommal hirdette meg fotópályázatát. A meghívott fotóművészek alkotásaiból és a pályázatra beérkezett fotókból a zsűri válogatása alapján nyílik kiállítás, a megnyitón a díjnyertes képek és alkotóik is bemutatkoznak. A kiállítás arra tesz kísérletet, hogy a fotográfia eszközeivel megmutassa azt a városrészt, amely több ezeréves múltját, jelenét és kezdődő jövőjét a mában, a mindennapokban éli meg, különös tekintettel az egészségügyi veszélyhelyzet idejére is.
A Filharmónia Magyarország november 15-én egy különleges hangversennyel nyitja meg virtuális koncerttermét. Tóka Ágoston orgonaművész és az Óbudai Danubia Zenekar egyenesen a Zeneakadémiáról költözik be az otthonokba.
Műsoron Peeters orgonaversenye, Beethoven 5. („Sors”) szimfóniája és Vierne 4. orgonaszimfóniája! A 2. d-moll orgonaverseny világszerte nagyon ritkán játszott mű, Magyarországon pedig még egy orgonaművésztől sem hallhattuk. Flor Peeters versenyművét Antwerpenben írta 1944-ben, amikor a brit csapatok felszabadították a várost. Ez a darab nemcsak az egyik legismertebb orgonaműve, hanem az egyik leginkább nyitott és örömteli kompozíciója is.
Miről mesélnek azok, akik látták, akik ott voltak? Hogyan emlékezzünk, mire emlékezzünk mi, akik már csak hallottuk?
A séta során személyes történeteken keresztül mutatják be, hogy mi történt Budapesten a Holokauszt alatt. Hogyan élték túl családok a vészkorszakot? Mi történt a gettón kívül? Kik segítettek a bajban?
Szeptemberben indult el az eSzínház.hu, Magyarország első olyan internetes platformja, ahol élő online színházi közvetítések és rögzített előadások egyszerre érhetők el. Az eSzínház platformját az Alapítvány a Magyar Színházakért fejlesztette és hozta létre a színházi szakma aktív bevonása mellett, többek között csatlakozott a kezdeményezéshez az Örkény István Színház, a Radnóti Színház, a Katona József Színház és a Vígszínház. A rögzített előadások fül alatt többek között megtekinthető a Veszprémi Petőfi Színház Tartuffe-je Marton László rendezésében, A mi osztályunk, amelyet a Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor rendezett, valamint ifj. Vidnyánszky Attila népszerű rendezése, az Iván, a rettenet. Ezeket az előadásokat full HD minőségben láthatja a közönség online, 1490 forintért.
Ezen a virtuális erdei sétán lehetőségünk nyílik felfedezni a Central Park legcsodálatosabb fáit. Miközben megtanulhatjuk az egyszerű faazonosítási technikákat, Megismerhetjük a park fáinak történetét sőt, azt is megtudhatjuk, hogy Central Park Conservancy hogyan gondoskodik több mint 18 000 leveles lakosáról.
Gyimesi László Keszthelyen született 1948-ban, 1966 óta élt és dolgozott a III. kerületben. A középiskolát Nagykanizsán végezte vegyésztechnikusként, még nem volt 18 éves, amikor felvették Óbudán a Fővárosi Gázgyár kigázosító üzemébe, a kemence mellé betanított munkásnak, később technikus, majd üzemvezető-helyettes lett.
Felvétele után néhány nappal megmutatták neki a művelődési házat, az amatőr színházi stúdió azonnal megtetszett neki, és elkezdett háttéremberként dramaturgi, segédrendezői tevékenységet végezni. Belépett a könyvtárba is, és nemsokára már író-olvasó találkozót szervezett a könyvtáros kérésére. Egyre jobban vonzotta a kultúra világa, így filozófiát, esztétikát, népművelést, pedagógiát, majd andragógiát tanult, végül kulturális menedzseri oklevelet szerzett, és a művelődési házban találta meg a jövőjét. Először művészeti vezető lett másodállásban, majd az igazgató nyugdíjba vonulásakor megpályázta és elnyerte az igazgatói állást. Szerette, és jól érezte magát a munkásközegben, a tanulni, ismereteket elsajátítani akaró, olvasóköröket létrehozó, szociáldemokrata gyökerű szaktársak között. Mindeközben lélekben és fizikailag is óbudaivá vált, nősülése után a gázgyári lakótelep lakója lett, ahol haláláig élt.
Több mint húsz évig vezette a Gázművek óbudai művelődési intézményét, s mindig büszke volt arra, hogy milyen széleskörű tevékenységet folytattak. Komoly- és könnyűzenei zenekarok próbáltak és adtak koncerteket, működött képzőművészeti kör, alternatív színház. Gyimesi László a gázgyári művelődési házban otthont adott a Stúdió K színháznak, mely a betiltás küszöbén állt abban az időben, színi iskolát, mozit, különböző klubokat működtetett. Nyitott az óbudai, budapesti lakosság felé is, hogy a helyi közélet aktív terévé tehesse a művelődési központot. Iskolát működtettek a gázgyár betanított munkásai számára általános iskola felső tagozatán, ha kellett középiskolai osztályt is indítottak. Alap- és középfokú számítástechnikai tanfolyamokat szerveztek. Nem véletlen, hogy amikor bezárták a házat, fájdalommal élte meg.
„Mindenképpen büszkeségem, hogy úgy tartották számon: a főváros egyik legjobb vállalati, szakszervezeti művelődési központja volt a gázgyári (…) Egy soha nem múló seb az életemben, hogy bezárták a művelődési központot. Mert nem kellett volna bezárni az intézményt, csak át kellett volna alakítani. Hogy mekkora igény van rá, azt naponta tapasztalom most is, jó lenne, ha lenne.”
A rendszerváltás után valahogy elmerült az intézmény a minisztérium, a fővárosi és a kerületi önkormányzat háromszögében. Először csak három hónapra felfüggesztették a művelődési központot, de ez alatt az idő alatt kiürítették, elvittek mindent, ami mozdítható volt. Három hónap után pedig kiutalták a Budapesti Történeti Múzeumnak raktár céljából. Az Aquincumi Múzeum kőraktára működött a gázgyári művelődési központban több mint húsz évig.
Ezután Gyimesi László az önkormányzat keretén belül folytatta népművelői tevékenységét; nincs olyan művelődési intézmény a III. kerületben, ahol ne tartott volna író-olvasó találkozókat, szervezett volna kiállításokat. A San Marco utcai kulturális központtól az Óbudai Társaskörön át a Civil Házon keresztül a Csillaghegyi Művelődési Házig, ahol az utolsó években író-olvasó találkozókat tartott kiállításokkal egybekötve, s még arra is figyelt, hogy középiskolás diákok olvassák fel a meghívott alkotók műveit, gondolva az utánpótlásra is. Írói tevékenysége mellett folyamatosan részt vett Óbuda kulturális életében, nem véletlenül honorálták munkásságát 2010-ben Óbuda Kultúrájáért Díjjal és 2015-ben Pro Óbuda Díjjal. Mindkettőre büszke volt és örömmel töltötte el.
Próza
Gyimesi László 1964-ben publikált először. Költészete mellett prózában is jelentős alkotásokat tudhat maga mögött. Megjelent 23 kötetéből 13-ban verseit publikálta, megjelentetett három regényt, három kismonográfiát, két tárca-novella gyűjteményt, egy mesefüzért, drámát és egy betlehemi passiójátékot is. De nem ez a fő csapásirány, mondta ez utóbbi műveiről.
Az Óbudai Anzikszban folytatásokban közölte Részlet egy soha el nem készülő regényből című novellasorozatát, melyben a faház kocsma (Római lakótelep) elszegényedett társaságának történetein keresztül mutatta be azoknak az embereknek az életről vallott gondolatait, akik itt maradtak többnyire munka nélkül. A volt kemencés, a hajdani reménybeli filmrendező, a valamikori világhírű zenebohóc, a tanár úr és a többiek egy elmúlt világ megtestesítői, akik ugyanolyan soha be nem gyógyuló sebekkel élnek, mint a hajdani igazgató, akitől elvették a gázgyárat, a kemencét, a művházat. A társaság tagjai egymást múlják felül a potyázási lehetőségek kiaknázásában, nem túl sok sikerrel, mert egymástól nem könnyű, hisz csak elvétve fordulhat elő, hogy valaki közülük az egész társaságot meg tudná hívni. Van, hogy kimozdulnak a faházból, s egyik társuk keresése közben végigisszák, -dumálják a Római-partot: a pléhgomba még a faház szomszédságában van, aztán mennek szépen sorban: a Kispók, a Szomjas Pók, az Evezős, a Golyós, a Fellini Kultúrbisztró és végül a Nánási úti napköziotthonos iszoda kerül sorra, de olyan is előfordul, hogy éppen senkinek nincs pénze, és a Római-parton üldögélve képzelik el és beszélik meg, hogy mit főznének és innának, ha lenne miből, vagy a gázgyári focipálya söntésében beszélik meg az óbudai futball szurkolói világát. A faház világát Gyimesi keserédes öniróniával mutatja be, soha nem feledve, hogy a kocsma intézménye mindig is világmegváltó hely volt…
Ligeti Blanka illusztrációja
„Régen a gázgyári meccs családi program volt. Kijöttek a népek ebéd után, persze elsősorban a Gázgyári lakótelepek, a munkásszállók lakói, a közelben élő gyáriak, voltak ezren, néha kétezren, rangadókon háromezren is, megittak a kultúrház kerthelyiségében néhány pohárral, vagy később itt, a pálya klubjában, kibeszélték a kibeszélni valókat, és gyönyörködtek a játékban. Mert volt miben gyönyörködni. Még egy sör? Legközelebb visszahívom, most momentán… Ki az a H. Kovács? Hogy hetvenöt forintosa… Ja, egy Moldova-hős, hogyne tudnám. Na, látja, én felváltottam az enyémet, el is fogyott, még a pléhgombában.”
(Alkolompos az álompályán Óbudai Anziksz – 2016/1)
És bár a kocsma világmegváltó hely marad mindörökre, és ha már nem találkozunk Gyimesi László tolmácsolásában a faház csapatával, legalább soroljuk fel a Soha el nem készülő regény hőseit: Stabil, Burma, Törpe, Tóbi, Pofapénz, Rabbi, Balogh Tamás, Sunya, Gutentág, Tanárúr és Szerkesztőkém, a mester.
„Az az óbudai miliő, amiben én éltem, és részben élek ma is, egyre kevésbé a hagyományos munkásság. A gázgyári munkásnak, a szociáldemokrata gyökerű művelt munkásnak a nyomait sem látjuk ma már. Abban az időben egy szakszervezeti bizalmival, aki egyébként lakatos volt, el lehetett beszélgetni Nietzschéről. És hol tanulta ő? A szociáldemokrata olvasókörben. Tetszik érteni?! Ezek az olvasókörök borzasztóan hiányoznak a munkásoknak, nem kell ehhez szociáldemokratának lenni, hogy értse az ember. Nem az értékek vannak válságban, az értékek megvannak, az értékek elismerése és befogadása van válságban. A szabadidő is válságban van, a nap végén leülni a kocsmában egy pohár sörre megbeszélni a napot, aztán a világot is, ma már nincs. A kocsmák is megváltoztak. Szellemi közeg mindig volt a kocsmákban – le lehet nézni –, de mindig volt egy szellemi háttér. Én elég rég óta írok egy sorozatot Részlet egy soha el nem készülő regényből alcímmel az Óbudai Anzikszban. Ez egy félkocsmai társaság kilenc szereplőjéről szól. Mindegyik történet majdnem vidám. De ezek a történetek a múlt történetei. Amikor beszélgetek a szereplőimmel, egyre ritkábban – ez is baj – tele vannak szemrehányással. Azt mondják, arról kéne írni, hogy a Törpe – egyik állandó szereplőm – éhezik. És ha mi nem adunk neki kaját, akkor éhen is halna, mert büszke ahhoz, hogy kéregessen, kolduljon, maradékokon éljen. Próbálom persze ezeket is megérteni, megírni, de amit én hitelesen tudok ábrázolni, az nem ez, az egy kicsit már elmúlt. Ez baj. De nagyon oda fogok figyelni erre – ha folytatom ezt a sorozatot.”
(Gyimesi László a Sárkánytorkú ősz című kötetének bemutatóján az Óbudai Társaskörben, 2019. 01. 17-én.)
A költő
Utolsó verseskötete Sárkánytorkú ősz címmel jelent meg 2018-ban a Hungarovox Kiadónál. A kötet szerkesztését Rigó Béla kezdte el azzal a gondolattal, hogy itt az ideje 12 verseskötet után egy igazán alapos válogatott kötetet közreadni. S bár a költő 65. születésnapjára szerették volna megjelentetni, nem sikerült. A kötetet szerkesztő Rigó Béla halála akadályozta a megjelenést. Mindeközben Gyimesi új verseiből is született egy kötetre való, melyet Balázs Tibor, a Littera Nova Kiadó vezetője állított össze, de az ő váratlan, korai halála, egyben a kiadó megszűnése miatt már erre sem kerülhetett sor. Végül a két elkészült válogatás egy kötetbe került, s a kiadást Kaiser László, a Hungarovox Kiadó vezetője vállalta. A kötet 2018-ban, Gyimesi hetvenéves korában jelent meg, melynek előhangjában így vall a költő:
„Illene valami ars poeticát is megfogalmaznom ebben az előhangban? Lehet. De a válogatás nem más, mint az ars poeticám maga. Hetvenéves vagyok, s ez a kor visszatart a csillogó, nagyképű vagy álszerény szavaktól. Legyen ennyi elég:
A régi szóval: vénember vagyok.
Nincs jogom az újrendű világhoz.
A másik mindenség ölén, ahova megyek,
Rend lesz, mint egy kristály belsejében.”
A kötet két ciklusból áll, az első, az Őrtűz vitézeire című életmű-válogatás – amit még Rigó Béla állított össze – 27 verset tartalmaz. Gyimesi szerénységét jelzi, hogy ő eredetileg 22 verset válogatott, de szerkesztői kiegészítették néhány olyan verssel, amelyeket fontos kordokumentumnak gondoltak (pl. Füredi elégia, Maradékok, csutkák, jó urak, Ez egy másik folyó). A második ciklus, A Sárkánytorkú szél címmel 93 új verset tartalmaz, és Balázs Tibor válogatását tükrözi.
Gyimesi költészetét rendkívüli formai biztonság és sokszínűség jellemzi. Az időmértékes verselést ugyanolyan könnyedén kezeli, mint az ütemhangsúlyost vagy akár a szabad verset. A szapphói strófától a hexameteren keresztül az ősi hetesen át a limerickig biztos kézzel vezeti az olvasót.
Nem szerette magyarázni a verseit, már csak azért sem, mert elmondása szerint az Ez egy másik folyó című verséből egyszer egy barátja olyan dolgokat fejtett meg, amiről maga is az Arany János-i „gondolta a fene” érvényességét tapasztalta, de kénytelen volt igazat adni barátjának: „Több van a versben, mint amit a szerző az elején elképzelt.”
Akkor emlékezünk Gyimesi László költőre méltóképpen, ha olvassuk a verseit, s erre a legjobb vállalkozás, ha a Sárkánytorkú ősz című kötetét vesszük kézbe, hiszen ez a válogatás valóban tükrözi azt a költői világot, amelyet Gyimesi László ars poeticájának nevezett.
Dr. Koponyányi Kopár, a félelem doktora, a gond és pánik professzora nem számított senkire, se eladóra, se vásárlóra azon a bizonyos szerda reggelen.
Nem mintha tolongtak volna a kiskereskedése előtt, ahol dr. Koponyányi félelmeket vett s adott el. Évente, ha egy valaki akadt, aki el mert menni a Sárverembe, hogy eladja a félelmét, és egészen pontosan 36 216 napja állított be utoljára egy legkisebb szegénylegény azzal, hogy félelmet VENNE – méghozzá azért, hogy végre megtudja, miféle dolog is az a félelem, hiszen ő eddig nem rettegett semmitől se. Dr. Koponyányi félig-meddig emlékezett arra is, hogy valami fele királyságnak, vagy talán valami királylány fele kezének, szóval valami FÉL-nek köze volt a dologhoz… mindenesetre a kuncsaft itt, a Csontzenezúgó Mocsárpocsárvidéken ritka volt, akár az a fehér holló, aki nem mellesleg kitűnően játszik szájharmonikán.
A Csontzenezúgó Mocsárpocsárvidék olyan hely volt, oly kísérteties és recsegő köddel teli, hogy csak úgy nemigen járt erre senki sem. Nem indultak turistacsoportok Bóbabéjről például, az utazási irodák nem hirdették óriási plakátokon, hogy „TESSÉK JÖNNI A CSONTZENEZÚGÓ MOCSÁRPOCSÁRVIDÉKRE NYARALNI, MERT…”, mert az utazási irodák plakátfogalmazói ennél a mertnél legtöbbször elakadtak, és hümmögve hagyták a dolgot a fityfenébe inkább.
A Csontzenezúgó Mocsárpocsárvidék borzalmas hely volt ugyanis, ha eddig nem esett volna le.
Hát miért jönne ide bárki is?
De dr. Koponyányi, aki rettegésből diplomált a Mestermagiszter Tanszéken, azért minden reggel kinyitott, majd az összes este bezárt. A Kisbolt működött. Dr. Koponyányi jobb híján könyvelt, pánikot és spirituszpiócát rendszerezett, vagy a polcokat porolgatta, ahol üvegbúrák alatt, lezárt befőttesüvegekben, apró szelencékben és kupakolt kémcsövekben lapult a mindenféle, évszázadok alatt összegyűlt félsz és aggály. Acsargó pókrettenetek karistolták az üveget, mumusok vigyorogtak a parafadugók alatt, rossz szagok és sikolyok szaglottak és sikoltoztak, jól bedunsztolva. Volt, aki a feketénél is feketébb színt, és volt, aki a gonosz és vérszívó matektanárát hozta a szívében, és adta el jó áron dr. Koponyányinak – ennek megfelelően a bolt kínálatát egy értetlen, de olykor egyenleteket, és „NEMIGAZHOGYEZTSETUDOD!”-ot kiabáló pedagógus is gazdagította.
Az egyik üvegbúra alatt ott lapult egy gomb szintúgy. Egy sima gomb, nem volt benne semmi különös. De annak, aki eladta, ez a gomb, illetve a gombok úgy általában jelentették a félelem netovábbját.
Dr. Koponyányi pont ezért imádta a munkáját. Ezért IS. Hogy a félelem mennyire, de mennyire különös dolog.
Ezen elmélkedett akkor is, amikor susmorgást hallott az ajtó mögül.
– Te – suttogta egy ördögbőrnyi hang. – Már rég kérdezni akartam valamit.
– Igen? – kérdezett vissza hápogva egy másik.
– Ugye te nem valami kacsává elvarázsolt tündérhercegnő vagy? Aki a mese végén, puff, majd jól átváltozik itt nekem, aztán vehetem feleségül, meg miegyéb?
– Na hagyj engem békén – susogta sértődötten a kacsahang. – Ugye nem gondolod komolyan, hogy a Világ Legkisebb Meséje ilyen elkoptatott, ezerszer elregélt, ócska csavarral zárul majd le?
– Jó, hát csak kérdeztem.
– Ne kérdezz. Csak húzod az időt. Tessék belépni. És szembenézni a Mese Utolsó Nagy Csörtéjével.
– …csörte? – hallatszott a meglepett, ördögbőrnyi sutyora.
Majd nyikorogva kinyílt az ajtó, és belépett a Sárverem Rémkisboltba Ördögbőr grófja. A hóna alatt egy kacsával.
– Jó napot kívánok – közölte, majd pislogott kettőt.
A Sárverem Rémkisbolt rendezett volt, tiszta, mégis porszag lepte be körbe, mint valami ősrégi, málló pergament, amin az X jelöli a kincs helyét. A polcok repedeztek a roskatagnyi félelem és félsz alatt, a padló fájósan recsegett, és Ördögbőr valami hasonlót látott dr. Koponyányi Kopáron is: mint egy túl öreg, ám ravaszdi, aszott mazsola, aki kopott fekete zakóba bújt, úgy vigyorgott a pult mögött.
Mint a koponya a kalózos zászlón.
Valaki odakinn, a ködbe suttogva közölte, hogy „Hol vagy, grófocska? JER IDE, VAN EPERDZSEMMEMEMEMMEMMEMmemememme…”
– No lám csak, kit fútt’ be a banyacúg – suttogta dr. Koponyányi. – Egy grófot. SZEMÉLYESEN. El sem tudom mondani, mennyire örülök.
Ördögbőr is pont így volt ezzel, azzal az apró különbséggel, hogy ha kérdik, el se tudta volna mondani, mennyire NEM örül a találkozásnak.
– Nocsak – ennyit nyögött ki végül.
A kacsa bezzeg hallgatott.
– Jaj, félre ne értsen – szabadkozott romlottméz-mosollyal, kancsalul Koponyányi. Ördögbőr elé sietett a pult mögül, de olyan serényen és furcsán lebegve, hogy Ördögbőr egyből a szablyájához kapott. – Meg ne sértődjön, de úgy hozzászoktam a „harmadik fiúkhoz”, meg a „szegénylegényekhez”, meg a „legkisebb királyfikhoz”, hogy egy gróf, EGY GRÓF megjelenése valódi ünnepnap. Mivel szolgálhatok, kedves uram?
– Honnan tudja, ki vagyok? – ez volt Ördögbőr első kérdése, miután Koponyányi abbahagyta a kezének a rázigatását. Olyan érzés volt, mintha kézfogás helyett egy kavicsokkal teli bőrzacsit rázigatott volna. – Már úgy értem, valaki szólt esetleg, hogy jövök? Vagy mi?
Dr. Koponyányi láthatóan megdöbbent – döbb. Aztán bemorcult – morc. Aztán visszasietett a pult mögé – rics-recs, mondták a deszkák.
– Gróf úr, maga sérteget – közölte végül. – Én MINDENKIT ismerek, aki ezen az ajtón belép. A küszöbömön innen maga nekem nyitott könyv. Látom magát, kívül-belül. Mit gondol, miért töltöttem kerek 341 évet a Mestermagiszter Tanszéken? Hogy lóbázzam a lábam? Még ilyet.
És tényleg, most, hogy mondta: olyan volt dr. Koponyányi tekintete, mint aki nem is a vásárlóra figyel, hanem keresztülnéz rajta. Mint az ablaküvegen. És vizslatja az illető szívét.
Nagyon kellemetlen érzés volt.
– Talán legyünk is túl akkor a dolgon – közölte végül Ördögbőr. – Már megbocsásson az úr, de mennék, és dolgom van. Meg hát miért jönne ide csak úgy BÁRKI, egyébként is?
– Háp – fűzte hozzá a Végzet Kacsája.
– Nem egészen értem, mire gondol, grófom – nézett értetlenül Koponyányi. – MI az, hogy mi másért jönne ide? Pont ez a lényeg. Pont EZÉRT jönnek ide, vállalva a veszélyt, vagy a kudarcot, a vadvizeket meg a lúdmarócrém-hadat – mert félnek valamitől. A félelmek tárolására és vizsgálatára és matekozására pedig nyilván a legfélelmetesebb vidékek az ideálisak. Én vagyok, aki jó áron megveszem azt, amitől egy adott illető, legyen az király vagy kókler vagy esetünkben ugye egy kalóz, szóval azt, amitől különben egész életében rettegne. És az áraim sem vészesek ám. De el kell jutni idáig, szóval maga az ideút is egyfajta ár, amit meg kel fizetnie annak, aki szabadulni akar attól, ami a szívét kaparássza.
– Mégis. Hány zsák arany a félés a fogorvostól mondjuk? Csak a példa kedvéért.
– Neeeeem – nevetett fel Koponyányi doktor. – Nem aranyban mérem az árat. Se ezüstben, se gyémántban. A félelem átvételének az ára általában olyasmi, hogy „Fessen valakinek egy képet, amiben sok a piros szín”. Vagy „ölelje meg a tesóját, akivel már örihariban van évek óta egy buta veszekedés miatt”. Vagy „szerezzen be egy csillagot, tegye befőttesüvegbe, és adja oda annak, aki igazán örülne egy csillagnak, befőttesüvegben, hogy legyen, ami mindig bevilágítja neki a legsötétebb és legszomorúbb éjszakát is”. Ilyen kis csekélységek.
– Ó – közölte Ördögbőr, és a zekéje korcát csavargatta. – Kezdem érteni.
– Akkor jó – vidult fel Koponyányi – az SZUPI. Szóval, miért is jött? Venne talán az úr? Kitűnő, alig használt rémálmaim vannak, egyenesen a Kaszakóc-szigetek főpasájának a fejéből. Vagy tudom ajánlani az egyik legrégibb, de jól bevált ijedtségemet a Hüjeti kapcsán, amit egy Talicska nevű kalóz adott el, jó rég. Aztán itt van még…
– Nekem csak 10 deka, temetős varjúkárogásra van szükségem – szakította félbe Ördögbőr a rémboltost. – Illetve EGY bizonyos 10 dekányi varjúkárogásra.
– Vagy úgy – komorodott el dr. Koponyányi. Összehúzott szemmel figyelte és bogozta Ördögbőrt, s a gróf érezte, ahogy a doktor a szívében matat a szemével.
Koponyányi percekig némán lesett. Aztán meglepetten nézett fel:
– …maga találkozott egy Abszolútummal? Atya világ.
– Hát igen – próbált lazázni Ördögbőr. – Tudja, hogy van ez az én szakmámban: ma egy kósza szellembanda, holnap egy sellő…
Dr. Koponyányi érdeklődően bámulva könyökölt a pultra le.
– És milyen volt? – kérdezte lelkesen. Olyan lelkesen, mint egy keselyű, ha husit lát. – Már az Abszolútum.
– Hát – gondolkodott el Ördögbőr. – Különös. Vagy inkább különleges. Vagy inkább olyan, mint amikor jólesően csikizik az embert.
– …és még egy TITKOS ÜZIT is hagyott a szívében, de érdekes, most látom csak. Jaj, de izgi! Na de most nem ez a lényeg…, hanem hogy mit adna a BIZONYOS 10 deka varjúkárogásért cserébe. Tudja, az a bizonyos temetői varjúkárogás, amire Ön gondol, nem két fillér. Nem holmi 10 évig szüretelt tulipánillat, vagy efféle apróság lehet itt az ár… Szimpla varjúkárogást, akár két kilónyit egy apró ijedtségért is odaadnék, de ezt a Pipacsboszorkány maga hagyta itt megőrzésre, jó, JÓÓÓÓ régen. Mert ez ugyebár elvezeti az aranyszívhez a kutakodót. Ami Kiskosé volt. Micsoda félelem lehet az, amiért ezt odaadnám, lássuk csak…
És akkor Koponyányi megtalálta Ördögbőr szíve aljában azt, amit Ördögbőr még magamaga elől is úgy elrejtett, hogy csak na.
És Koponyányi vigyora csak szélesedett, csak szélesedett, és Ördögbőr akkor vette csak észre, hogy Koponyányi összes foga olyan élesre van hegyezve, mint egy-egy Ellenőrcápa-fog.
Aztán Koponyányi ezt kérdezte:
– Gróf úr – szólalt meg hirtelen dr. Koponyányi. – Elgondolkodott-e már azon, hogy miért hasonlít annyira a MÁGLYA és a MÁGIA szó? Hogy miért majdnem UGYANAZ?
– …hát, ööö, nem – vallotta be Ördögbőr. Úgy érezte, egyre jobban cidrizik. Fázott, mint aki a hűtőben felejtette magát, fagyikeresés közben. – De gondolom, köze lehet ahhoz, hogy a BAJ meg a BÁJ néha-néha kéz a kézben járnak, meg hogy…
– PONTOSAN! – vidult fel még jobban Koponyányi doktor. – Akkor érti. És, ÉS: pont ezért akad itt Önnek egy eeeeeeeeegészen különleges ajánlatom.
És akkor a doktor lehajolt a pult alá. Keresgélés-kutakodás zaja hallatszott. Majd Koponyányi felemelkedett, és elővett egy skatulyányi ládikát.
Nem volt bűvös szelence. Nem volt rajta ékkő, nem díszítette ciráda meg miráda. Kopott bársony fedte le a fatetejét, meg egy monogram.
Az, hogy PB.
– Odaadom magának a varjúkárogást, ami 10 deka, és temetői. És a Pipacsboszorkány tulajdonát képezte, jó régen. VISZONT – és ekkor Koponyányi felhorkant, mint aki olyan viccen nevet, ami igazából el sem hangzott – viszont az ár, az elég speciális. Vagy magas. Vagy értse, ahogy akarja.
És akkor Ördögbőr már tudta, hogy mit kell kifizetnie, hogy meglegyen Kiskos aranyszíve, illetve azért, hogy megmenthesse a barátait SivákMivák karmai közül.
– Nézzen szembe a félelmével. Most és azonnal – kontrázott rá Koponyányi doktor – a kacsa pedig itt marad. Ez az ár.
És aztán csend lett. Csak a kisbolton kívül kavart valami surrogás, meg lidércburrogás.
Ördögbőr furcsa grimaszt vágott. Kis tétova után a kacsát a padlóra tette, és annyit kérdezett:
– Mi ebben magának az üzlet?
– Ja, semmiség. Afféle kis magánügy. – vonogatta a vállát Koponyányi. – Annyi csak, hogy hallani akarom, hogy végződik a Legkisebb Mese a Világon.
Ördögbőr a kacsára nézett. A szíve úgy dibegett-dobogott, mint egy rémült gőzhajó.
– Benne vagy? – kérdezte végül a kacsát. – Itt maradsz? Ezzel a koponyamazsola-pofájú kufárral?
– Hát – vonogatta a nem létező vállát a kacsa – a mese így folytatódik. Micsináljak’.
És akkor Ördögbőr bólintott. És akkor Ördögbőr mély levegőt vett. És akkor Ördögbőr azt mondta, bele a doktor szemébe, hogy:
– Legyen.
– Sok szerencsét – biccentett Koponyányi, majd csettintett egyet.
És a gróf huss: ott se volt.
Csak a Végzet Kacsája maradt. Meg Koponyányi doktor. Meg egy rakás félsz és juj és jaj, meg odakünn a csüggedt és sipítozással teli lidérces álomköd.
Koponyányi nézte a kacsát. A kacsa nézte Koponyányit. Majd ezt kérdezte:
– Na? Elmeséljem a végét?
– Alig várom – suttogta izgalommal telve Koponyányi.
– NASZÓVAL: – kezdett bele a szárnyaival hadonászva a kacsa, majd így folytatta:
%/!/%
Ha a Mesének VÉGE van, akkor nyilván van ELEJE is, meg KÖZEPE.
És akad SZÉLE szintúgy, naná.
Hogyne lenne.
A Mese Szélét régen egy igazi rémség őrizte – azonban a Mese Szélét manapság már nem őrizte senki sem.
Nem várta az utazókat brutyó nagy szörnyeteg. Az arra tévedő hajósokat nem kergette vissza Bivalybú vagy Kicsicsipa felé az ezercsápos, tízezerfogú, a kiskocsmák alján suttogós-dörmögős matrózdalokban emlegetett rettenet. A hajóslegények így (a bizonyos 10 elefántnyi, tengeri rém híján, akit Mélyvízi Kreccsennek hívtak), ha a Mese Szélre tévedtek, akkor csak PUFF, kiestek a meséből, és annyi.
Viszlát.
A Mélyvízi Kreccsen ugyanis köszönte szépen, és feladta a szörnységet. Elege lett. Sőt, nem is elege: hanem félsz-e. Már a „Mélyvízi” kifejezés sem stimmelt a neve előtt, ugyanis egy nap, nem sokkal egy bizonyos gróffal való találkozás után rájött, hogy irtózik a víztől. Hiába fente a fogát, hiába csattogta a borzasztó állkapcsot: nem múlt el a szívéből a félsz.
A félsz attól, hogy őt le lehet győzni. Hogy valaki megtette. Pedighát! Pedighát Ő A MÉLYVÍZI KRECCSEN!
– Hát ez így hogy? – agyalta napra-nap, és nem tudott rájönni, mi lenne a jó megoldás, hogyan lehetne olyan ordas, és hatalmas, és terembura, mint amilyen régen volt.
A Nagy Csörte Előtt.
Úgyhogy a Mélyvízi Kreccsen keresett egy szigetet, amit esetünkben úgy hívtak, hogy Kancsipancs-fok, és ami pont akkora volt, hogy egy régebben Mélyvízi, ma már csak Kreccsen kényelmesen elférjen rajta.
Hogy legyen helye gondolkodni. Meg sajnálni magát. Hogy ő biza le lett győzve.
Így ment ez hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, a kicsi és nagypénteken, sőt, szombaton is. Vasárnap szünetet tartott, és akkor egy kicsit nem sajnálta magát.
Vasárnap nagyon, nagyon, nagyon sajnálta magát ugyanis.
– Jaj, jaj – motyorogta magában. – ha engem le lehet győzni, akkor mi vagyok én? Hát vagyok egyáltalán valami? Hogy lehetne valaki a Mese Szélének őre, akit EGYSZER VALAKI SUTTY, csak úgy lekardozott? Hát ki vagyok én valójában? Menjek el kőművesnek? Vagy legyek kukásautósofőr? Ki mondja meg, hogy mi vagyok, azért, hogy aztán lehessek valaki?
Érdekes, de amikor ezt mondta, szerda volt.
A tengeróceáni június 45. napja.
Olyan június 45-e, amiben a morcinak meg jajgatásnak egy pukkanás vetett véget.
Pukk.
A Kreccsen (korábban Mélyvízi) ijedten rezzent össze. Ez is tök új volt, hogy ő MEGIJED egy pukkanástól. Rémülten lesett ki egy pálmafa mögül, aminek csak azért nem volt semmi értelme, mert egy pálmafa a Kreccsenhez képest olyan, mintha 10 elefánt megpróbálna megbújni egy fogpiszkáló mögött.
– TE. – dörögte döbbenten a Kreccsen. Kibújt a pálmafa mögül, és fenyegetően csapkodva csoszogott előre pár métert a csápjain. El se hitte, ki keveredett elé. A parti homok mondta, SRI-SRI, ami partihomokul annyit tesz: de nehéz vagy, te Kreccsen! – TE VOLTÁL. TE TETTED EZT VELEM. TE NYIKHAJ.
– Na már most tisztázzuk, hogy mi voltam én, mert pölö voltam, képzeld, az utóbbi időben csillagász, meg ács, meg… – próbálkozott Ördögbőr, de érezte ám, hogy itt a locsifecsivel nem megy semmire. Ebből nem dumálja ki magát. És igazából rájött, hogy mennyire, de mennyire retteg a Kreccsentől – a szívében az zakatolt, hogy hiába győzte le, hiába nyert meg egy csatát, amikor a Kreccsen fel akarta koncolni a Ferihajót, legénységestül, majdnem helyettes kapitányostul. Mindenestül.
Hiszen így ő lett a Kreccsen elsőszámú ellensége.
Hát kell ennél nagyobb félsz?
– Úgy emlékeztem, nagyobb vagy – recsegte a Kreccsen, kis tűnődés után. – Hogy óriási, és hatalmas, és rettentő vicsorgó az arcod.
– Bocs, ha csalódást okoztam – válaszolt óvatosan Ördögbőr, majd kicsit kihúzta magát, és kinyújtotta a nyelvét. Hátha.
A Kreccsent nem hatotta meg túlságosan a dolog.
– Nincs itt az az incifinci hajód. – közölte kis hatásszünet után, összehúzott 67 szemmel kémlelve a Tengeróceánt.
– Hát, ebben a percben, vagyis minutában, nos, nem, de képzeld, volt a fedélzeten egy Abszolútum…
– És nincs itt a legénység – vonta le mennydörögve a megfelelő következtetést Ördögbőr fölé tornyosulva a Kreccsen. Ördögbőr a szablyájával babrált, de úgy remegett, hogy kihúzni sem volt ereje. – És nincs itt az ágyúmestered, az a Basabusa se tehát, ha jól vonom le itt a tanulságos helyzet fonákságának a megoldását.
– Öhm – nyelt egy nagyot Ördögbőr. – Hát, végülis, ha úgy nézzük…
– Oké. – közölte a Kreccsen. Úgy vigyorgott, olyan szélesen, ahogy egy rozsdás konzervdoboz vigyorog. Ami 8700 méter széles.
És álltak, egymással szemben. Az óriási szörnyeteg, előtte Ördögbőr grófja, aki végül kivonta a szablyáját, és felvett egy csenevész vívóállást.
Távolról fura harmonika-dallamot fütyölt a szél.
És a Kreccsen csak ennyit mondott, 10 emelet magasból, csupa vigyor pofával, a picike Ördögbőrt vizslatva, hogy:
– Ez finom lesz.
Mayer Tamás illusztrációja
Fú. Na most mi lesz. NE feledjük: Basabusa néni és bácsi épp kelepcében van ezerrel tartva SivákiMivák Károly, egy Sszabó János (két sz-szel) nevű hajó, és egy robotdinoszaurusz által, Ördögbőr meg itt áll, a legnagyobb csáva közepén. Azaz igazi csávában van.
A csáva szó jelentése amúgy: Bőrkikészítő vegyszer. A tímár-, illetve a szőrmeiparban a bőr kikészítésére, puhítására való, különféle anyagok oldatából álló lé.
De fura, hogy most meg azt jelenti, hogy Ördögbőr vagy megmenekül a Kreccsen elől, szabadítja ki a barátait, és szerzi meg Kiskos kapitány aranyszívét nem mellesleg, vagy nem! Mikor egy darab cipész nem sok, annyi sincs a környéken!
Vajon „vagy nem” lesz? Két hét, és kiderül, az utolsó részből – hatalmas csörtét ígérhetünk csak, meg verítéket, meg csatazajt! Addig is legyetek picit rosszak, és pogózzatok egy nagyot az eheti könyvalávalót üvöltetve!
– Tudom, mitől félsz – susogta lágyan a Szegfű Illata.
– És tényleg tudta – kontrázott rá a Végzet Kacsája. Majd így folytatta a Világ Legkisebb Meséjét:
Azonban Ördögbőr grófja erre persze csak úgy hányta a fittyet, és kacagva azt válaszolta:
– Nem félek én semmitől.
És Ördögbőr komolyan gondolta a dolgot. Állt a Ferihajó rakterében, előtte Csipacsabi ládája, felcsapott tetővel… és csak úgy áradt a szegfűillat, amit eddig észre sem vett, vagy nem akart észrevenni, vagy nem volt orra, hogy észrevegye.
Vagy a szíve nem úgy dobogott, hogy ne csak homokot lásson, hanem egy Abszolútumot.
Egy igazit.
Az illat betöltött mindent. Nem volt bántó, vagy sűrű, vagy túl sok: a Szegfű Illata volt, minden, amit egy szegfű illatában csak szeretni lehet. Körbesusorászta Ördögbőrt, átfolyt rajta, mint nyitott tenyéren a tengervíz. Ördögbőr csak a szeme sarkából érzékelte az Abszolútúmot furvást – ha egyenesen nézett, csak egy láda homokot látott. Azonban, ha egy kicsit kancsalított, jobbra mondjuk, rögvest kiszúrt valami lágy lebegést, valami óvatos szellőfélét, ami – furamód – de mosolyog, és aranybarnán táncikál a raktér ablakán beszűrődő holdfényben.
Mayer Tamás illusztrációja
Ördögbőr már nem kacarászott. Mert akkor értette meg, hogy egy Abszolútumot lát – mit lát: ÉREZ.
Minden illat valamilyen, de minden illatnak megvan az Abszolútja. Ami azt jelenti, hogy minden, ami csudás abban az illatban fellelhető, egy láthatatlan, mindentudó, de okosan mindentudó illatban egyesül. Dzsinnt találni lámpásban? Fapapucs. Három kívánságot teljesítő aranyhalat fogni? Semmiség.
Abszolútumot látni, nem is látni: BELÉLEGEZNI…, nos, annak az esélye egészen kevés. Kicsike. Bár, ha éreztél meggyillatot nyáron, és erről eszedbe jutott a nagyid, és az, hogy mennyire szereted őt, akkor LEHET, hogy egy Abszolútum látogatott meg a kertben (esetünkben a meggyillaté). Vagy ha tulipánszagolgatás közben az anyukádra gondoltál, meg arra, hogy milyen jó, amikor megölel – nos, annak meglehetősen Abszolútum-simogatás szaga van (azaz a tulipánillat Abszolútumáé, ami körbe táncol, majd okosan mosolyogva odébbáll a keleti széllel).
És most itt lengedezett egy. A Ferihajó rakterében. Ördögbőr pontosan nem is emlékezett, mikor került a láda a hajóra. Viszont tudta, hogy az Abszolútumokban az a különleges, hogy valóban mindentudók. Nem is te lélegzed be őket – ők lengnek téged és járnak át, kívül-belül, hiszen ami valami tökéletesnek a legtökéletesebbje, a szörpsűrű illatok illatának a legillatabb illata, minden, ami abban az illatban jó, az hogy ne lehetne már olyan bölcs is, hogy csak na?
De Ördögbőr, csupán a rend kedvéért csak elmondta még egyszer, igaz, kicsit halkacskábban, hogy:
– Én nem félek semmitől.
– És a SENKIVEL mi a helyzet? – lengte körbe a grófot az Abszolútum. – BIZTOS nincs SENKI, akivel már egyszer csörtéztél, és SOSE többet nem mernél sosem?
A kacsa nem mondott semmit. A Végzet Kacsája, az csak vigyorgott, mint akit fagyizni visznek.
Ördögbőr meg agyalt. Egy Abszulútummal vitatkozni pont olyan, mintha a Holddal kezdenél vitába este, hogy ne keljen fel.
Felesleges.
Egy Abszolútum mindent lát.
Benned is.
– …mondjuk egyszer nem fizettem a macifröccsért a bóbéji Nagyokos kiskocsmában – kockáztatta meg csendesen Ördögbőr. – A Csapos szerintem biztos megkergetne, de falába van, kettő, úgyhogy asszem’ el tudnék futni.
A Szegfű Illata kacagni kezdett. A kacsa hápogva röhögött. Basabusa néni és Basabusa bácsi csak azért nem csinált semmit, mert épp fenn puszilkodtak a taton.
– Jaj, te – illatollászkodta meg csacskán a Szegfű Illata Ördögbőr szívét. – Csak a rosszalkodás, mindig az a fránya rosszalkodás. De a lelked, az jó. Beléd se kell bújnom, hogy lássam.
Ördögbőr libabőrös lett. A szíve közölte, hogy dibb-dobb, dibb-dobb, de úgy, mint aki lassan-lassan ráeszmél valami félelmetesre.
– Szóval akkor idefigyeljen, GRÓF ÚR! – folytatta a Szegfű Illata – …nem gondolt még arra, hogy vajon miért egy kacsát kell cipelnie ide meg oda? Ami VÉGZET, és a legkisebb mesét a világon meséli neked furvást?
– …mert minden mesének VÉGE van egyszer. Meg… ó, hogy a büdöstalpú makréla vinné el, ráadásul SZÉLE is van. – nyögte Ördögbőr. És ráeszmélt nagyhirtelen, mire gondol az Abszolútum. – És akkor nekem… most akkor TÉNYLEG?
– És ezért kell elmennetek a Ferihajón (aki imád téged) – nózillázta mosolyogva a Szegfű Illata keresztül-kasul a grófot – a Sárverem Rémkisboltba. Ahol – tudod te azt nagyon jól – félelmeket adnak és vesznek. És megfelelő áron megszerezni azt a 10 deka varjúkárogást, amiből kiderül, hol van elrejtve Kiskos kapitány aranyszíve.
– Egy – közölte a gróf feltartott hüvelykujjal – semmi kedvem odamenni. Megvagyok én a kis félelmemmel, még akkor is, ha sejtem, hogy miről VAGY KIRŐL illódzol itt nekem. Egyszer már legyőztem, miért FÉLNÉK TŐLE amúgy is? Kettő: – akkor már a mutatóujját is felemelte, tudomást sem véve arról, hogy valami furcsán dübörög odafenn a taton – akkor inkább – haha! – hagyom is azt az aranyszívet. Kell a fityfenének.
A Szegfű Illata olyan édesen kacagott, hogy abba a legszomorúbb pákász kividámodott volna.
– Nem így megy az – közölte Ördögbőrrel. Aki úgy érezte, mintha az Abszolútum távolodna. A kajütablak felé kancsalított, és valóban: valami megmagyarázhatatlan lebegett angyalszempillaként kifelé, a Tengeróceán tetejébe, a csillagok alá s a végtelen sós víz fölé, mint valami lágy, és csacska, lányhajnyi fuvallás. Halkabbra tekerődött a szegfűillat, de azért még ott volt. – Ebben a mesében ez nem így megy. Például nekem az a szerepem benne, hogy elrejtsek egy szegfűillatnyi kis üzenetet a szívedben.
És akkor Ördögbőr azt érezte, hogy a talpa picit felemelkedik. Mintha valami forró, de kedves hurrikán közepén lebegne, úgy ölelte magához pár centire lebegtetve a hajópadlótól Ördögbőrt a Szegfű Illata: és Ördögbőr boldogságot érzett, pont olyat, mint amikor a kalóznagypapájával jó régen, Ördögbőr kiskorában horgászni mentek el, csak ők ketten, a nap pedig a fejük búbját simogatta a Medvecukor patak partján, aminek TÉNYLEG medvecukor illata volt.
És paff: egyszer csak a szívébe masnizva egy üzenet.
Fura, mert nem tudta, mi az, de tudta, hogy OTT VAN.
– Csak a bajban nyisd ki, jó? Ez egy olyan TITKOS üzi. Ha baj van, gondolj rám, és akkor az üzenet kibogozódik, és elmond neked valamit, ami ott és akkor, a legnagyobb félelem közepén a hasznodra lehet. Pici pösznyi segítség ez. Vigyázz magadra, és legyél okos, meg hagyd, hogy szíved vezessen! Ja, és hallgass a kacsára! És nagyon vigyázz, mert most történik valami rossz!
– Bizony – bólogatott a kacsa.
A Szegfű illata pedig eltűnt. Mintha ott sem lett volna.
Csipacsabi ládája üresen tátongott.
Ördögbőr nem értett semmit.
Aztán meghallotta a Kacsa hangját.
– És akkor Ördögbőr grófja akkora kelepcében találta magát, hogy csak na. Hogy a fal adta a másikat.
– Bizony, te PELNAHAJDEL SEMMILEKELLŐ TÖKKELÜTÖTT GLÓF! – kiabált be a tatról egy ismerősen logopédusbácsira és jófej beszédtechnikatanárra szoruló illető.
Ördögbőr a tatra rontott. És ki állt ott? Viharverten? Szomjazva a bosszút? Vicsorogva? Egy helyrehozott robotdinoszaurusz társaságában, aki épp a nagyon megijedt Basabusa bácsit és Basabusa nénit tartotta rettenetes mancsával fogságban? Akik azt kiabálták Ördögbőrnek, hogy SEGÍTSÉG? És vajon melyik fregatt libegett a Ferihajó mellett, egy közlekedésre feltűnően alkalmas pallóval összekötve magát vele?
– Te. Meg. HOGY. KERÜLSZ. IDE! – ordított Ördögbőr grófja.
Furamód a másik hajó agya, Sszabó János (két sz-szel) nevű komputer válaszolt a meglehetősen bosszúra éhes arccal fújtató SivákMivák Károly helyett a túloldalról.
– Olyan szépen mondta, hogy Kérem szépen. L betűvel, most szólj hozzá – közölte elérzékenyülve. – Úgyhogy úgy döntöttem, haverok leszünk. Vagyis visszaröpintettem ide. Nagyon zsivány, kétfős bandánk van, halálfejjel meg minden, plusz egy robotdinoszaurusz: a többi sajnos megmakkant, de ezt rendbe tudtam hozni. Figyelj: mondanám, hogy lépj be hozzánk, csakhát Ti most épp jól el vagytok kapva.
– BIZONY ÁM! – kiabálta SivákMIvák, és Basabusáék elé lépett. Basabusa próbálta behúzni az irdatlan pocakot, ami nála a pociját jelentette, de így is túl közel került hozzá SivákMivák láthatóan piszok éles tőre. Basabusa néni azt suttogta, hogy „se-gííít-sééég!” – Úgyhogy moszt két választászod van: a.) magála hagyod a balátaidat, és elinalsz, és én meg jól bosszút állok. Vagy b.) fogod magad, és elmész a Sárverem Rémkisboltba, eladod a félelmedet, és megveszed a helyébe a valjúkálogást. Megkelesed a valázslakatos ládát, aztán ideadod nekem azt, ami benne van. Vagyisz az ALANYSZÍVET.
– …az vaRjúkáRogás, te majomkenyérfa – közölte Ördögbőr, és fel se tűnt neki, hogy azt, hogy SÁRVEREM RÉMKISBOLT, SivákMivák simán ki tudja mondani. Sóhajtott egyet, a szablyáját leengedte. A Kacsára nézett, de úgy, mint akinek igazából már mindegy is. Az visszapislogott. Majd ezt mondta:
– És Ördögbőr akkor szelet fogott, ám vihart aratott. De mi a jó a viharban? Az, hogy utána mindig, mindig kisüt a nap.
És hozzátette:
– És akkor Ördögbőr elindult a Csontzenezúgó Mocsárpocsárvidék felé. Nem volt könnyű dolga: út közben a Ferihajó majdnem zátonyra futott a Lidércfogak-tengerhegység agyarként meredező sziklái között navigálva magát – de a Ferihajó ügyes volt, Ördögbőr pedig eltökélt. Ment, mint akinek muszáj mennie. Félt ugyan attól, mi vár rá, de a barátairól volt szó, akit SivákMivák foglyul ejtett. Úgyhogy átverekedte magát a Vérvizeken is – néhány lúdmarócrém ekkor majdnem a Tengeróceánba rántotta, de a gróf végül szó szerint kivágta magát a helyzetből a szablyája segítségével.
Így telt el egy tengeróceáni nap.
És másnap, egészen pontosan június 45-én, szerdán, behajózott a csengő bongó módon csöndes Csontzenezúgó Mocsárpocsárvidékre a Ferihajó. Halkan fútt a szél, mintha még a szél se merne fúni, csak úgy, óvatosan. És a Mocsárpocsárvidék tele volt összetört, árbócát vesztett, ősrégi hajókkal és vitorlásokkal, a víz pedig úgy szaglott, mint a záptojás. A halott árbócok alól suttogás és nesz szuszogott elő a párába és a ködbe, mely belengte az egész vidéket: majd egyszer csak ZUTTY: a Ferihajó partot ért.
És Ördögbőr kiszállt. Térdig merült a sárba el. Égnek meredt az összes haja szála, de azért nekiindult az egyetlen, régi sziklákkal kikövezett, kinyergős-nyekergős-kanyargós ösvényen, bele a romlott tej színű ködbe, a rengeteg fák és indák és liánok között.
Egyszer hallott csak valami hangot: azt suttogta a homályból a recsegős banyacúg, hogy „Gyere csak, adok neked eperlekvárt, kis grófocska, gyere erre.”
De Ördögbőr nem ment. És ott találta magát, egyik pillanatról a másikra a SÁRVEREM RÉMKISBOLT előtt. A Rémkisboltot rettegte mindenki. Volt egy rozsdás cégére is, ez állt rajta:
Sárverem Rémkisbolt, alapítva minden előtt 200-al
Félelmeket adunk-veszünk. Tessék csak befáradni!
Csak egy kicsit volt romos, kicsit volt kidőlt-bedőlt, kicsit volt rozoga. Viszont ez a sok kicsiség egy nagyon nagy rettegésben egyesült. Abban, aki épp az ajtó előtt állt.
És Ördögbőr benyitott az ajtaján.
Basabusa néni és Basabusa bácsi ijedten nézték Ördögbőrt a Ferihajó tatján. A robotdinoszaurusz recsegve közölte, hogy BZZZ-BZZZ. SivákMivák felröhögött az égre. Ördögbőr meg álldogált, egyik lábáról a másikra. Majd pedig csak annyit kérdezett a Végzet Kacsájától:
– …most komolyan, tényleg lelövöd az összes poént?
Hajaj, mi lesz most? Miféle félelem lehet az, amivel Ördögbőrnek most szembe kell néznie? ÉS vajon sikerül neki? Meglesz végre az aranyszív? Mit gondoltok? Két hét múlva jövünk, és elmeséljük, most pedig tessék szépen meghallgatni az eheti könyvalávalót!
Nem tűnt fel? Akkor olvassátok újra, vagy elsőképp az összes részt! Itt a nulladik, itt az első, itt a második, és itt a harmadik – a negyedik részt itt találjátok, az ötödiket emitt, a hatodikat amarra, a hetedik meg itt, ami aztán TÉNYLEG csupa csörte volt! Szóval, hogy vajon miféle a szív? Arra keressük a választ. Tudjuk-e pölö, hogy ami bennünk dobog, az PONTOSAN milyen? Vajon olyanok vagyunk, amilyennek látjuk magunkat – például hogy „jószívűek”? Illetve attól még lehetünk jószívűek, ha egyszer-egyszer egy picikét irigyek vagyunk? Nehéz dolgok ezek ám. Olyan nehezek, mint egy teherautónyi marcipánkocka. Persze van valaki, vagy VALAMI, ami erre pontosan tudja a választ. Ha elé állnátok, azt mondaná: „Hoppácska, te aztán jó kis dühgombóc vagy!” – miközben észre se vetted, hogy az vagy. Vagy azt suttogná a füledbe, miközben, mondjuk egy sóban és sirályvijjogásban megfáradt fregatt kajütablakán túl verné a hajó oldalát a Tengeróceán: „Nohát! Hogy-hogy eddig nem jöttél rá, hogy annyira bátor a szíved, hogy csak na?” Van, aki tudja ezt. Mindjárt el is meséljük, kicsoda. Csak előbb teszünk egy kis kitérőt. JAJ, és még valami: ha olvastátok az Ördögbőr grófja – Rettentő Kalózmesék című könyvet, akkor biztos emlékeztek egy bizonyos CsipaCsabira. Akinek volt egy ládája. Hmhm. Hmhm. Ha nem olvastátok, essetek neki gyorsan. Megvagyunk? Nos akkor:
SivákMivák Károlyt tényleg nem szerette senki.
Pedig nagyon akarta, hogy szeressék.
Kiskorában például, a bóbabéji óvodában folyton ellopta a cukorkákat a társaitól. Aztán, amikor már nagyobbacska lett, a Szuszkaparti Általános Iskolában rajszöget tett a fiúk székére, és meghuzigálta a lányok haját. Később – amikor már elment afféle tengeri csibésznek, és rájött, hogy ha nagyon akar, akkor fel tud ám falni egy egész szigetet, szőröstül-bőröstül – köszönésképpen leágyúzta a vele szemben „Szevasz, te másik hajó!-t” integető vitorlásokat és egyéb hajókat a Tengeróceánon.
És nem értette, hogy mindezek ellenére miért nem szeretik. Hiszen annyi mindent megtesz azért, hogy szeressék. Mert ha nem lopja el a cukorkákat, akkor a többieknek elvásott volna a foga! Ha nem tesz rajzszöget, és nem húzibál lányhajakat, akkor milyen unalmas lett volna már a suli! És ha már a leágyúzásnál tartunk: nem jobb azoknak a csenevész, cseklebóka vitorlásoknak a Tengeróceán fenekén rostokolni és pihikézni, mint ide-oda cirkálni, fel és alá, napra-nap?
Hát miért nem fogják fel a buta fejükkel, hogy ő csak jót akar, és csak miattuk, az ő érdekükben teszi meg ezt a sok mindent?
És SivákMivák Károly, a mély, sötét ballonkabátjába bújva, a lassan-lassan viharfelhőt növesztő búbárkáján csak járta a vizeket, fortyogott és mortyogott. Hogy hát pedig ő mindent megpróbált. És mégsem szeretik. Nem volt véletlen az sem, hogy csontvázvitézekkel és lúdmarócrémekkel töltötte meg a hajóját: senki matróz el nem ment volna az akkor már messze földön hírhedt Fekete Vészre szolgálni.
Csak az szegődött mellé, aki rém volt.
Aki annyira magányos, és dúl-fúl, mint egy SivákMivák, annak az efféle rémekért üzennie sem kell. Jönnek maguktól.
És SivákMIvák Károly matekozott. Két szigetfelfalás közben leste-bújta a kódexeket. Hogy vajon miért nem szereti őt senki sem? Mikor annyira próbálkozik?
És egy szerdai nap, egészen pontosan május 0.-án, rájött, mi a baj.
Hogy nincs aranyból a szíve. Hogy nem csillog úgy, mint valami mellkasa alá rejtett, vakítóan sárga napkorong.
Mi más lehetne a baj?
Miközben annyi mindent megtesz másokért?
És PAFF: hát mi csillog jobban Kiskos kapitány aranyszívénél?
Úgyhogy SivákMivák parancsot adott a halszörnyeteg kormányosnak, hogy vegye keletnek az irányt. Rossz szelekkel kibélelt vitorlákkal futott be a bajhajójuk a Kavicsbércre: ott pedig addig faggatta a Mindenttudó Kiskocsma békésen macifröccsöző kalózait és a pákászokat, amíg ki nem nyögték, amit hallani véltek.
Hogy a málnaszagú nyugati szél azt sustorogja: Ördögbőr grófja pont ezt az aranyszívet kutatja.
– Mi sem egyszerűbb – gondolta ekkor SivákMivák. – Csak meg kell találnom azt a tökkelütött grófot. És követnem kell, és majd ő jól elvezet Kiskos szívéhez.
És akkor SivákMivák nagyra tátotta a száját, pont egy szigetnyire, és felfalta Kavicsbércet. Letörölte a térképről, s a bajsza széléről is – nehogy valaki meg találja súgni Ördögbőrnek, mire készül. Meg aztán azt sem akarta, hogy a pákászoknak a pákászkodással, a kalózoknak meg a fosztogatással kelljen többet fáradozniuk. Hadd nyugizzanak már egy kicsit, szegénykék.
Tele volt jószándékkal. Nem is kell mondanunk.
Aztán megkereste Skrivak bácsit, a halászt. Aki mindenkiről tudta (ha épp tudni akarta) hogy hol s merre ring a hajója a Tengeróceánon.
És SivákMivák így megtalálta Ördögbőrt. Addig míg nem figyelt, az öreg Skrivak kereket oldott, na de igazából mindegy is.
Ment minden, mint a karikacsapás.
És most MÉGIS egy vadidegen hajón rostokol, és mellette lebeg a Fekete Vész, ami már sose lesz használható, max kisbolygónak valami nagyobb köré. Ráadásul ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy SivákMivák visszafojtott lélegzettel rostokol – hiszen az a hajó épp a Vénusz mellett tartózkodik, ami a Tengeróceán felett sem vattacukor vagy gomolyfelhő, hanem egy bolygó. Egyenest a kozmoszban.
Libeglebeg a planétákkal bélelt semmiben. A csillagok, éjködök, és hullócsillagok közepén.
Pedig minden olyan szépen alakult. Aztán tessék: a hatökör, hebehurgya, nyeglemafla gróf jól kibabrált vele. Egy ócska trükkel kivarázsolta a világűrbe, ami még a Tengeróceánnál is hatalmasabb.
És nincs benne egy korty levegő sem.
Mayer Tamás illusztrációja
A SivákMIvákra vezérelt robotdinoszauruszok ott lebegtek körülötte, ahogy azt a kozmoszban szokás, és mondták, hogy BIIP-BIIP. Kikapcsolt mindegyik. A rémmatrózok és koponyakatonák oda voltak: hiszen nekik – akik voltaképp semmik, csak lidércek, és kósza árnyak – a mindenségben semmi hatalmuk. Csak SivákMivák lebegett ide meg oda, pufi pofával visszatartott lélegzettel, Ördögbőr korábbi, csilivili hajójának űrbiztonságos kajütjében, és a fedélzeti komputert nyomkodta. Szerencsére a szájával szigeteket is el tudott nyelni, ergo ez a lélegzet elég sokáig kitartott – de azért nem a végtelenségig.
És majd megette SivákMivákot a düh. Forralta a bosszút. Tekergette az agyát a méreg.
De tudta, hogy már nem sok ideje maradt.
– Esküszöm, hogy akarsz tőlem valamit. – búgta ki végül a katódok és elektródcsövek mögül a hajó agya, akit Sszabó Jánosnak hívtak.
SivákMivák bólogatott. A feje úgy pufult, mint egy túltöltött lufi.
– Vissza akarnál menni? A Tengeróceánra? – kérdezte a komputer. Ricsegett-recsegett közben, és bitkedte és kalkulálta a mindenféle adatokat. A hajó mellett üstökös száguldott el, de a komputer tudomást sem vett róla. – Hát, az nem olyan egyszerű.
SivákMivák kigúvadt szemmel kérdezte, hang nélkül, csak a fejével bólogatva a morzejeleket, hogy „Aztán miért ne lenne egyszelű. Holmi villámlással meg csimbummal pillanatok alatt sikerült most is. Akkor visszafelé hogyhogy nem megy?”
Illetve próbálta grimaszokkal és szemcsücsörítéssel elmondani a következőket:
– Öldögből elvette a hajómat. Oda a LEGÉNYSÉG. Lámuszított egy rakás LOBOTDINOSZAULUSZT. Aztán egy ócska kis csellel kilökött a SEMMIBE. ÁTVELT. BOSSZÚT KELL ÁLLNOM.
– Értem – mondta a fedélzeti agy. És mintha tényleg értette volna, bár valójában nem hangzott el egy szó sem. – Csak hát ez az oda-vissza ugrabugra nem megy csak úgy. Mert ki kellene mondanod a varázsszót. És ha jól látom az egyre pirosabb fejeden, igazából csak egy mondatra van lehetőséged. Aztán oda a kortynyi levegő!
SivákMivák agyalt. Mi lehet a varázsszó? Mintha fél füllel hallott volna valamit, amit Ördögbőr mondott, amikor ideröptette, egy óriási bummal, a hajóval együtt, az égbolt fölé, s a sötét mindenség alá.
És akkor eszébe jutott.
És életében először, dühöngve és utolsó levegővel kimondta, hogy:
– KÉLEM SZÉPEN!
CsimBimbambimbalabumm.
+!%!!%
A Ferihajó meg közben úgy szelte a Tengeróceánt, mint egy FERIHAJÓ.
Mint egy Ferihajó, aki visszakapta a legjobb barátját.
Nyugatnak tartottak, a naplemente felé.
A fedélzetén immáron tartózkodott: egy Basabusa néni, egy Basabusa bácsi, egy ördögbőrnyi gróf, illetve egy kacsa, aki Végzet, és aki úgy vigyorgott, mint a tejbetök.
Igen. Egy kacsa is tud vigyorogni.
Mint ahogy egy Basabusa néni is tud ám nagyon haragudni egy Basabusa bácsira. Még akkor is, ha közben nagyon szereti. Még akkor is, ha a Basabusa csurom egy merő víz, de annyira, hogy a szakállában, hiába húzták ki őket a vízből, a sós tengerből odamaradt, apró rákok játszanak totál nyugisan kő-papír-ollót, és a pirosabbik rák áll 3-1 arányban vesztésre épp.
És Basabusáék nézték egymást, és nézték, és nem tudták abbahagyni.
– Fura ám ez. – közölte szurkapiszka hangon Basabusa néni. – Nem tudom eldönteni, hogy megöleljelek-e, vagy a másik igét válasszam, azt, amelyik ugyanez a szó, csak hiányzik belőle, hogy „el”. A közepe tájáról.
– Különös, nem? – szőtte tovább a gondolatot Basabusa bácsi. Kicsit ő is bosszús volt ám. A pirosabbik rák a szakállában épp behúzta az ötödik nyerő kört, ismét csak egy laza ollóval. A kékebbik nem örült. – Hogy itt van valaki, aki eltűnik, majd 2 és fél birsszigeti hónapra, azt se mondja: FAPAPUCS!, és még neki áll feljebb. Mikor a másik meg égre-földre kereste.
– Mi az, hogy kerestél? – fakadt ki Basabusa néni. – Akkor hogyhogy nem találtál meg, te mafladék? Engem tessék megtalálni! Engem KUTATNI tessék annak, aki kalózkodott is ráadásul! Ha már szeret! Akkor hogyhogy nem találtál meg? PLÁNE, hogy olyan szomorú voltam, hogy HÁTHA nem is szeretsz, mert a Pipacsboszorkány fülébe susmorogsz éjnek évadján?
– Nadehiszen félszívvel kerestem EJJ EREDJETEK MÁR INNEN – rázta ki a szakállából a rákokat Basabusa, akik épp úgy voltak vele, hogy most akkor örihari, és legyen pofozkodás. Aztán hozzátette: – Szóval csak úgy kerestelek, fél szívvel, és nem is ment másképp.
– Na de miért. – kérdezte Basabusa néni, bár, mire kimondta, már tudta a választ. Hiszen valaki a Ferihajón már megmondta neki korábban.
– Hát mert a másik fele, az nálad van, te jány. – mosolygott Basabusa, és megölelte Basabusa nénit.És Basabusa néni visszaölelt, és az milyen finom volt! És megölelte őket a naplemente is, valamint egy kósza, hajbirizga nyugati szellő.
Két fél, szomorú szív így lesz egész és boldog. Hogy elég hozzá egy ölelés. Gondolta Basabusa bácsi. És egy egész szívnél, pláne, ha kettő valakikben dobog, csudálatosabb nincs az egész világon. Gondolta Basabusa néni.
– Nyehh, haladjunk már – dörmögte szemforgatósan a bajsza alatt Ördögbőr, és kicsavarta a kalózsipkájából a tengervizet. Közben a Ferihajó fedélzetét pásztázta, és megsimogatta az árbocot. Kicsit szégyellte magát: ugyanis magára hagyta a Ferihajót, egyedül, miközben kiderült, hogy a Ferihajó pont ezért volt moccantalan. Mert nem törődött vele senki – pláne a legjobb barátja nem. És Ördögbőr ezt suttogta, miközben megölelte az árbocot, de csak úgy, hogy meg ne hallja senki, hiszen kemények vagyunk, KALÓZOK, és GRRR: – Ne haragudj, öregem, hogy magadra hagytalak, mikor nekem a mindenféle csillagászkodás, meg könyvtárazás, azaz minden, amit megpróbáltam a rosszalkodás helyett, elvette a figyelmemet az igazi barátaimról. Pölö rólad. Nagyon szeretlek ám!
– Tudja. – búgta egy hang. Egy szegfűillatú, valahonnan a tat alól.
Olyan hang volt, mint amikor éjszaka, a holdudvarban a fa susog a vadgalamboknak. Olyan hang volt, mint a felhők közül előtörő napfény. Olyan hang volt, ami akkor is tudja a választ, ha fel se tettük a kérdést.
– Hát ez meg – kapta fel a fejét Ördögbőr, és kirántotta a kardját.
– Na tippelj – morogta Basabusa néni. Aztán hozzátette. csak úgy halkan: – Oké, hogy a csilivili hajód (amiért elhagytad a Ferihajót, csak mert komputere volt meg mindenféle bizergéi) megüzente, pontosan hol vagytok, de az az igazság, hogy ÉN mentettelek meg titeket. Egy „Köszönöm szépen, Basabusa néni, és elnézést, hogy megint belerángattam a Basabusa bácsit valami ESZMÉLETLEN ÖKÖRSÉGBE” jól esne.
– Jó. – közölte Ördögbőr. – Majd küldök dísztáviratot. De ez a fura duma, EZ MI VOLT.
– Na tippelj. – búgta megint a szegfűillatú hang.
És akkor Ördögbőrnek leesett a tantusz.
– Nem mondod – makkantota, kivont szablyával a kezében. – hogy a Szegfű Illata VÉGIG a Ferihajón volt!
– Látod, ilyen az, ha az ember elfeledkezik a barátairól. – válaszolt Basabusa néni. – Pont a raktérben. A tat alatt. Ott figyelt, és várt. Rád. Ha nem foglal le annyira, hogy az legyél, amit a mások mondanak, hogy legyél JÓ, és NE ROSSZALKODJ, azaz, ha TOVÁBBMÉSZ a Ferihajóval rosszalkodni, akkor talán észre is veszed, hogy a barátod miféle titkokat meg szuperságokat rejt.
Az égbolt suskamuska csillagpászmákkal cirógatta meg Ördögbőrt.
A Vénusz mellett volt egy különös csillámvillanás, de senki nem figyelt fel rá.
Mert akkor Ördögbőrnek eszébe jutott az az átkozott láda.
Megkereste az állát, mert leesett. Aztán a száját tátotta, de annyira, oly nagyon, hogy belerepült egy szemüveges, vaksi sirály. A sirály udvariasan elnézést kért, majd tovaszállt: neki egyenesen a hajókosárnak.
Paff.
Ördögbőr még ezek után sem tért magához.
Hát, hogy ez lehetetlen! Hiszen abban a kincsesládában csak homok volt! Semmi más!
– Csipacsabi? Az ő kincses doboza lenne az?
– Igen. – mondta Basabusa néni. – Már beszéltem a Szegfű Illatával. Volna pár szava hozzád is, de egyelőre azt üzeni, hogy „SÁRVEREM RÉMKISBOLT”.
Basabusa szeme akkorára nőtt, mint egy-egy strucctojás. Ördögbőr hápogott. A Végzet Kacsája, aki ezt az egészet csendben figyelte, meg is sértődött kicsit, hogy mit hápognak itt helyette.
– A SÁRVEREM RÉMKISBOLT. – suttogta rémülten Basabusa. Hirtelen nagyon fázni kezdett. – A temetői varjak, a legendából, akik tudják, hol a szív. Akiket meg kell találni. De pont a SÁRVEREM RÉMKISBOLTBAN? Hogy ott lennének a varjak? MIÉRT? Miért nem tudunk egyszer, EGYSZER valami olyan helyre menni, ahol nem kell agyonrettegnem magam? Pubi, én a lábam be nem teszem oda.
És Ördögbőrre nézett. Aki pedig a tenyerébe temette az arcát, és nyögte ki:
– Kurucifix.
Nekünk HÓT ZIHER, hogy annyi.
Azt a teremburáját. Vajon mi lehet az a SÁRVEREM? Ami pláne hogy SÁRVEREM- RÉMKISBOLT? A következő részben, ami az utolsó előtti lesz, kiderül! Addig is itt a heti könyvalávaló táncimanci – szevasztok, legyetek kicsit rosszak, két hét múlva ugyanitt!
Ember legyen a talpán, aki össze tudja szedni, hányféle elképzelés született, mennyi pénzt költöttek el különféle tervekre és tanulmányokra, melyek elégtelenségük okán aztán rendre a kukában végezték. Mindezt úgy, hogy közben egyszer sem kérdezték meg a Római közvetlen környezetében élő, a partot rendszeresen használó embereket, ők maguk mit szeretnének. A fejük felett hozott döntéseket megelégelve, a part védelmében komoly civil ellenállás alakult ki, melynek tagjai rengeteg önkéntes munkával, a legváltozatosabb módszerekkel, hatalmas ellenszélben dolgoztak azért, hogy bebizonyítsák: a részvételi demokráciának igenis van helye a magyar közéletben!
A végtelenített szappanoperában egyetlen egyetértési pont volt: árvízvédelemre szükség van. A Királyok útja – Nánási út vonalán húzódó védvonal, az úgynevezett „nyúlgát” ugyanis helyenként nem elég magas és nem is elég állékony ahhoz, hogy rásegítés nélkül képes legyen megvédeni a hegyek lábáig húzódó Csillaghegyi-öblözet 55 ezer lakóját egy esetleges árvíztől. És ott van még a vasúti töltés mellett futó Aranyhegyi-patak is, amit 2013-ban annyira visszaduzzasztott a Duna, hogy kis híján hátulról öntötte el az egész térséget. Az árvízvédelmi kérdésben a feszültségeket a hol és hogyan problémája jelentette. Míg a döntéshozók kizárólag műszaki kérdésként kezelték az ügyet, a civilek a pihenőhelyük, a fák, a kavicsos föveny, a vízpart elvesztését látták, az életminőségük romlásától féltek, ráadásul az erőltetett műszaki megoldásokat sem érezték biztonságosnak.
A Római-part 70 hektáros területe mindig is hullámtér volt, melyet időről időre elönt a Duna. Tudták ezt jól a régiek, akik közül néhányan még ma is emlékeznek az 1945-ös jeges árra, vagy az 1965-ös nagy árvízre. A Duna és a Királyok útja – Nánási út természetes magaslata közti terület éppen ezért a csónakházak és a vállalati üdülők terepe maradt, leszámítva azt a pár tucat öreg házat, amely még a háború előtt épült. A Csillaghegyi-öblözet védelmére 1953-ban építették fel azt a nyúlgátat, mely – igaz, némi rásegítéssel – azóta is példásan teljesíti feladatát.
A Római-part árvízvédelmének kérdése sajátos módon talán pont az árvizek ideiglenes megszűnése miatt kerülhetett újra fókuszba. 1965 és az 1990-es évek közt ugyanis nem volt számottevő árvíz, így lassan elmúlt a veszélyérzet is. A telkeken házbővítések, ráépítések kezdődtek, a pici nyaralóépületekből egyszercsak emeletes házak lettek. A folyamatot a rendszerváltás utáni privatizáció is erősítette: a vállalati üdülőkből, csónakházakból Duna-parti magántelkek lettek, melyek tulajdonosai a lehető legnagyobb hasznot próbálták kihozni a területből. És hirtelen kinőtt a földből rengeteg épület, szálloda, lakópark, melyekre hivatkozva elő lehetett venni az árvízvédelem kérdését. Hangsúlyozzuk: továbbra is hullámtérről beszélünk!
Amikor a 2000-es évek elején gyökeresen megváltozott a helyzet, és hirtelen egymást érték a rekord árvizek, az árvízvédelem ismét fókuszba került.
2007-ben a harmadik kerület javaslatára már foglalkozott a főváros a partélre tervezett gát ötletével, de akkor ez csak nyári gát formájában került be a csomagba, a fő védekezést a főváros a Királyok útja – Nánási úton képzelte el.
Fogalmi kisokos Amikor gátról beszélünk, akkor elsőrendű védelmi vonalról beszélünk. Sokféle védekezési mód lehetséges, de az elsőrendű védelmi vonal jogszabályi előírásoknak kell megfeleljen. Törvény szabja meg, milyen magasnak kell lennie (nagyon!), hogyan kell megközelíteni, milyen védőtávolságai vannak. A mögötte fekvő terület mentett ártérnek minősül, az ott álló házakra, lakásokra árvíz ellen is lehet biztosítást kötni, az ott élők életének és vagyonának épségére a gát megléte jelenti a biztosítékot. Egy elsőrendű árvízvédelmi gát a Római-part Duna menti nyomvonalán a jelenlegi szabályok alapján egy hatalmas monstrum lenne. Vagy olyan széles és nagy, mint a Pünkösdfürdői gát, vagy keskeny ugyan, de 5 emelet mélyen kellene alapozni, hogy megtartsa a vizet. A felépítménye pedig vagy betonfal (viszlát dunai látkép és közvetlen kapcsolat a vízzel), vagy mobilgát, jó széles védőtávolsággal (viszlát fák, hajrá beton). A partra – partélre vagy kerítésvonalra – tervezett gát tehát a Római-part mai formájának végét jelenti.
Civilek a gáton
A civil tiltakozás akkor kapott igazi lendületet, amikor 2013-ban már nem nyári gát, hanem fővédvonal formájában került elő ismét a fiókból a partéli gát terve. Az első komoly tiltakozásra 2013 márciusában került sor, amikor a Város és Folyó Egyesület által létrehozott Maradjanak a FÁK a Rómain csoport felhívására 1500 ember tartott demonstrációt a Hattyú csónakház előtt.
Az Erbo-Plan által akkor készített tervvel nem csak az volt a probléma, hogy hatalmas természetpusztítással járt volna, de még a funkcióját sem töltötte volna be. Tudták ezt a megbízók is, hiszen árvíz esetén ugyanúgy kitelepítették volna a hullámtérben lakókat, mintha a gát ott sem lenne. Sajnos a természet maga is ékes bizonyítékot adott a terv tarthatatlanságára, amikor három hónappal később, 2013 júniusában rekordárvíz vonult végig a Dunán. Az Erbo-Plan magasíthatatlan mobilgátján máris átcsapott volna a víz. A terveket, stílszerűen szólva elmosta az ár.
Aztán pár év csend következett. 2016-ra pedig újabb terv került az asztalra, immár az időközben 73 centiméterrel megemelt mértékadó árvízszintre méretezve. Egy bődületes méretű, helyenként közel 4 méter magas monstrum lett a végeredmény, egy olyan tervezési folyamat végén, ahol az eredeti tervezővel – homályos okokból – szerződést bontottak, és a főváros a közbeszerzés megkerülésével „házon belül” oldotta meg a problémát. A szereplők: a Fővárosi Csatornázási Művek és a Tér-Team Kft. – mobilgát tervezésében egyik sem rendelkezett tapasztalatokkal. Ha a civilek eddig aggódtak azon, hogy a mobilgát biztonságosan megvédi-e őket, akkor mostantól egyenesen rettegni kezdtek. 2016-tól az ellenállás minden eddiginél nagyobb lendületet vett. Petíció született több mint húszezer aláírással. Éveken keresztül több ezer fős demonstrációkon tiltakoztak a készülő értelmetlen partrombolás ellen.
Az időközben már 15 ezres követőtáborral rendelkező Maradjanak a FÁK a Rómain csoport több helyi civil csapattal összefogva szórólapokon, rendezvényeken, közadakozásból készült saját újság nyomtatásával próbálta eljuttatni a valóságot a hamis látványtervekkel, egyoldalú tájékoztatással megtévesztett helyi lakókhoz. Közösségi összefogással felmértük a teljes hullámteret, szakértők segítségével szakmai anyagokat állítottunk össze, alternatív javaslatokat dolgoztunk ki. Rendszeresen részt vettünk közgyűléseken, közmeghallgatásokon, levelekkel, személyes találkozókkal próbáltuk jobb belátásra bírni a képviselőinket. Azt akartuk elérni, hogy az emberek megértsék: igenis joguk van beleszólni abba, mi történik a közvetlen környezetükben.
A tiltakozó akciók mellett folyamatosan szerveztünk közösségépítő rendezvényeket is: aktivista pikniket, szemétszedést, fórumokat, téli és nyári gyerek- és családi programokat, fövenyfoglalást, Mikulás ünnepséget. Később közösségi evezéseket, hajóépítést, faültetést és szabadstrand tesztnapokat. Folyamatosan kommunikáltunk, beszélgettünk a környék lakóival, akik különböző szinteken tudtak bekapcsolódni a munkánkba. Volt, aki 10 perc alatt lekért egy tulajdoni lapot, és ezzel a hullámtér felmérését segítette. Mások szórólapkihordást vállaltak a lakóhelyük környéki utcákban. Megint mások a programok előkészítésében és lebonyolításában, szállításban, logisztikában, főzésben, pakolásban segítettek. És folyamatosan mellettünk állt egy szakértőkből álló csoport, akikhez a szakmai kérdésekben fordulhattunk. Számunkra minden segítség egyformán fontos, mindegyik szükséges volt ahhoz, hogy üzenetünk a lehető legtöbb emberhez eljusson.
A virtuális közösségből így az eltelt évek alatt valós civil csapat lett, mely mára megkerülhetetlen tényezővé vált a Római-part jövőjéről való gondolkodásban – vagy legalábbis szeretünk hinni ebben az optimista olvasatban. Objektíven nem mérhető, hogy valójában mekkora szerepet játszott a folyamatos civil ellenállás a döntéshozók fokozatos kihátrálásában, abban, hogy az önkormányzati választások előtt már egyértelműen lehetett érezni: altatják az ügyet. Talán kiderült, hogy a partra épített gát (legyen az partélen, vagy kerítésvonalban) annyira népszerűtlen, hogy az már szavazatokban is mérhető?
Hogyan tovább?
Az újonnan megválasztott fővárosi és kerületi vezetés egyöntetűen ellenzi a Római-part tönkretételét. A területről való gondolkodást is igyekeznek a fejéről a talpára állítani, és a jövőkép megalkotásával kezdeni. Hamarosan elindul a társadalom széles körű bevonásával a Római-part fejlesztési koncepciójára vonatkozó közösségi tervezés.
A gát ügye most ott tart, hogy végre a Királyok útja – Nánási út nyomvonalra is készül megvalósíthatósági tanulmány. Ez ugyanis eddig csak névleg, felületesen történt meg, mélységében kidolgozott javaslatokat csak a partélre készítettek, a változatok tényleges összehasonlítására ezért érdemben nem kerülhetett sor. Időközben elkezdődött, majd sajnálatos módon elakadt a legfontosabb szakasz, az Aranyhegyi-patak árvízvédelmének kiépítése. Ez sürgető feladat lenne, csak reménykedni tudunk benne, hogy közel a folytatás.
Az utóbbi pár év változása kihatott a civilek munkájára is. Az ellenállásba fektetett energiákat immár építkezésre, a Római értékeinek bemutatására fordítjuk, a parthasználat különféle lehetőségeit erősítjük. Azt szeretnénk elérni, hogy a Római-part mindenki által szabadon használható rekreációs terület maradjon. Az evezős élet népszerűsítése mellett egy állandó szabadstrand létesítéséért is lobbizunk. Elképzelésünk egy minimális infrastruktúra kialakítása mellett kijelölt fürdőhely, amely a természeti értékeket nem károsítja és nonprofit módon üzemeltethető.
Kik vagyunk?
Az eltelt évek során az életünk részévé vált a Római és a napi sok-sok óra önkéntes munka. Hogy miért? Mindenkinél más a belső motiváció, de jó néhány közös pontot is találunk. Fontos a helyi kötődés, a személyes emlékek, a Római-part szeretete. A kiváltó ok is közös volt: Tarlós István korábbi főpolgármester parti mobilgát terve. Tudtuk, hogy egyedül nem győzhetünk, összefogásra és erős érdekképviseletre van szükségünk – ekkor kezdtünk bele a közösségszervezésbe. Ha az előző városvezetés nem erőlteti a parti gátat, lehet, hogy soha nem találkoztunk volna egymással, ezért utólag szinte hálásak vagyunk nekik. Na és persze azért is, hogy még időben letettek a természetes Római-part elpusztításáról.
„Közösségszervezés esetében a cselekvőképesség jelenti a hatalmat, ami mindenkit megillet” – írja Sebály Bernadett A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma? A közösségszervezés alapjai című könyvében. Az aktivistákat éppen ez motiválja: nem tudnak és nem akarnak beletörődni abba, hogy a sorsukról nélkülük döntenek.
De miért lesz valaki civil aktivista? Tapasztalataink alapján sokunkban ott a vágy az értékteremtésre, hogy hatással legyünk a környezetünkre, hogy társadalmilag hasznos tevékenységet végezzünk. Erre ösztönözhet valamilyen hiányérzet, (klíma)szorongás, felháborodás valami miatt, amivel nagyon nem értünk egyet. Az, hogy ennek mikor adunk teret, főként külső körülményektől függ, például az élethelyzetünktől (család, munka, szabadidő), illetve attól, hogy megtaláljuk-e a jónak hitt ügyet, amivel azonosulni tudunk. És ha az ember egy szép napon arra ébred, hogy lebetonozás fenyegeti azt a helyet, ahová 20–30–50 éve jár futni, napozni, evezni, kutyát sétáltatni, randizni, gyereket terelgetni, akkor nincs kérdés: megtalálta a saját ügyét. Mert a saját „kertje”, az életminősége, a mentális egészsége került veszélybe.
Egy közösség tagjává válni és összetartó csoport részeként működni nem könnyű. Izgalmas kihívásokkal és nehéz konfliktushelyzetekkel teli vállalás különböző életkorú, személyiségű, érdeklődési körű emberekkel közösen dolgozni. Egyben kiváló lehetőség az önismeret elmélyítésére és a személyes fejlődésre.
De mi motivál egy civil aktivistát? Honnan jött a késztetés az önkéntes munkához, amivel jelentős eredményeket sikerült elérnünk, és fenn tudtuk tartani a hatékony teljesítményt bármilyen külső ösztönző, fizetés, jutalom nélkül? A hajtóerő belülről fakad. A közös cél és az, hogy a civil munkával töltött évek alatt olyan dolgokat tapasztaltunk meg, amelyeket másképp nem tudtunk volna, hosszú távú elköteleződéshez vezetett. Folyamatosan fejlődünk, rengeteget tanulunk magunkról, egymásról és a környezetünkről. A legtöbb munkahelyen nincs mód az önmegvalósításra, mély, személyes kapcsolatok kialakítására és a társadalmi felelősségvállalás megélésére. A rutinszerű munkavégzés, a rövid távra tekintő profitorientáltság pont a kreatív energiákat nyomja el, nem ad teret annak, hogy felfedezzünk, fejleszthessünk magunkban eddig nem használt képességeket. Végtelenül megható és felemelő, amikor több ezren állnak ki az általunk fontosnak tartott ügy mellett, amikor távolról tisztelt neves szakértők gratulálnak a munkánkhoz, vagy amikor özönlenek az önzetlen felajánlások.
Csapatunk működése az elkötelezettségre, a személyes autonómiára, a stratégiai-kreatív gondolkodásra épül, és törekszünk rá, hogy egyre jobban csináljuk, amit csinálunk. Civilkedni luxusnak tűnhet, valójában azonban élethelyzettől függetlenül bárki belevághat – csak nyerhet rajta. Csapatunkban az ügy szeretete, a közös cél, az elköteleződés megtapasztalása többeknél gyökeres értékváltást eredményezett. A civil tevékenység úgy épült be a hétköznapjainkba, hogy közben nem elvett tőlünk, hanem gazdagított bennünket. A cél elérésének öröme, személyes fejlődési lehetőségeink és önállóságunk megélése ösztönöz minket.
Az önként vállalt feladatok persze sok lemondással is járnak. Kevesebb idő jut a családunkra, a hobbinkra, de kárpótol minket az inspiráló környezet, a baráti kapcsolatok, az, hogy valami hasznosat nyújthatunk a társadalomnak.
Megtanultuk, hogy fontos a szervezettség, a csapatszabályok lefektetése, a rendszeres találkozók megtartása, az együtt gondolkodás és működésünk folyamatos fejlesztése. Különböző kapcsolódási szinteket és közösségi programokat kell biztosítanunk, hogy tovább tudjon épülni a csapat. Törekednünk kell a sokszínűségre, mert a közösség olyan, mint egy élő organizmus: minél változatosabb, annál többet tud, annál erősebb.
Egy egészséges társadalomban sok aktív közösségnek kellene működnie, akik szükség esetén ki tudnak lépni saját területükről, és másoknak is képesek segíteni, hogy egy jobban működő világban éljünk, és önmagunkon túllépve is tudjunk cselekedni. Legyen önkéntes mindenki, aki csak teheti!
– Mi már nem megyünk sehova. Majd csak, ha visznek. Lábbal előre.
A mondat végére az öregember kifulladt. Viaszfehéren, puhán világított a bőr a szeme körül. Szívbetegnek tűnt. Pengevékony volt a szája, semmi hús nem volt az arcán, legfeljebb az álla alatt a lelógó bőrlebernyeg. Minden öregnek ilyen az álla. Az övé is. Átrendeződik a test.
Nyolc körül lehetett. Hőség ígérkezett, de most még végiglegyintett néha egy-egy szellő az utcán, és ő hallani vélte, ahogy a levelek ezüstös surrogással összesimulnak ebben a fuvallatban, majd eltávolodnak megint, amikor megáll a szél. Az előkertekben hol rózsa, hol tűzliliom nyílt, és tegnap látott egy olyan virágot is, amit nem ismert. Ahogy lehajolt, hogy megnézze, egy pillanatra elfeketedett előtte a világ. Nyugalom volt abban a pillanatban, könnyű álmot ígérő békés hajnal, mint amikor még sötétben ébred, aztán visszacsukja a szemét, mert alhat még. Régebben korán kelt a gyár miatt. Nagyon régen volt. Majdnem annyi idő telt el azóta, mint amennyit a gyárban volt. Egy idő után szerette a gyárat, és még mindig az orrában érezte a kantin fertőtlenítővel kevert főzelékszagát.
Talán azért szerette, mert végül ez a szag volt erősebb, és nem a répalevesé. A vízlevesé, ahogy hívták.
– Rosszul van, Erzsike néni? A földszinten lakó középkorú nő úgy tornyosult fölé, mintha vallatná.
– Milyen virág ez? – fordult felé a válasz helyett.
A nő hangja szétszaggatta a jó sötétet, az álom ígéretét. Mély volt, olajos, rekedt. Közönséges.
A nő vállat vont.
– Honnan a fenéből tudjam? Szóljon, ha rosszul van.
Az, hogy szóljon, ha rosszul van, már megenyhültebben hangzott, mint a többi, mintha mégis meg lenne neki bocsátva az a kilencven év és talán még a virág is.
A vastag hangú asszony reggel nyolckor nem volt sehol, délután szokott végigcaplatni az utcán a két nagy szatyorral, mintha még mindig a két fiúnak főzne. Pedig már egyedül élt ő is. Lehetett vagy ötvenöt éves.
– Milyen szép ez a reggel! – mondta az öregembernek, aki a két kezével támaszkodott a botra, úgy lihegett. Vagy tizenöt évvel lehetett nála fiatalabb, de ilyenkor már majdnem mindegy.
– Kibírhatatlan. Hetvenöt évesen ez már kibírhatatlan.
Az öreg felfelé bökött a fejével, talán az ezüstösen libegő levelek, talán a magasra nőtt panelsor, talán egyenesen a jóisten felé, de inkább a melegre gondolhatott.
– Persze, magának mondom…
A magának mondom vége eltűnt egy köhögésben, és amikor elbúcsúztak, és elindult, lassan, óvatosan, a nagy házak között, meg-megállva, tudta, az öreget előbb viszik el, de nem az asztma miatt.
Nem szeretett a rövidebb úton menni. Visszagyalogolt egészen a nagy kereszteződésig, ahol a háború előtt a villájuk volt, ahol a ház volt, amit az apja villának hívott, amit elvettek, aztán beköltöztették a Metzneréket, aztán amikor visszajöttek, nem engedték be őket, aztán amikor megint mások jöttek, egyszerűen ledózerolták, nem tudta, hogy mikor, nem jártak aztán arrafelé, vagy hetvenötig biztos nem, akkor kapott csak egy papírt a fia, hogy Óbudán lesz a szövetkezeti lakásuk is. Velük ment. Hova ment volna? Maradt volna a Lajos utcában abban a hosszúházi lakásban egyedül? De hát azt is eldózerolták. Úgy képzelte, a dózer nyomán felszállt végre a penész, porrá lett, megsemmisült, libegett még egy kicsit a levegőben, aztán elporlott. Hiába küzdött vele húsz évig ecettel és savval és mindennel, amivel tudott. Aztán megszokta azt is. Mindent meg lehet szokni. Nyáron be sem csukták az ajtót éjjelre sem, akkor jobb volt. Télen meg a kályha miatt volt tűrhetőbb. A tavasz volt szörnyű és az ősz.
Aztán amikor a fia a házhoz hozta az Etelkát, muszáj volt valahogy megoldani. Abban a két szobában elfértek volna ugyan, de hogy nem volt sem vécé, se egy mosdókagyló…
Amikor behurcolkodtak a panelba, azt hitték, nem fog sokáig velük lakni. Csendesen éltek egyébként. De azt hitték, legfeljebb öt év. Tíz, esetleg. De a fia előbb ment el. Csak aztán a menye. Szív. Cigaretta. Kávé. Meg hogy nem lett gyerek.
Pedig az még a táborban is lett. Volt ott egy nő, egy lengyel. Margo. Talán Margo volt. Nem is látszott, hogy állapotos. Semmi se látszott rajta, de egyszer csak ott volt a gyerek. Ha az ő gyereke volt. Ha ugyan az övé volt. Nem az ő barakkjukban volt. Csak messziről látta. Csak mondták.
Nem tudta, mi lett a gyerekkel. Nem tudta, mi lett velük. Soha nem kereste őket.
Nem emlékezett az arcukra. Csak egy-egy mozdulatra. A maga mozdulataira inkább. Arra, hogy repedezett volt a szája sarka, és mindig nyalta. Hogy nem érezte a karjait. Mintha lebegett volna a saját teste felett, a hevenyészetten összerakott teste felett, amelyet elhagyni készült. Azóta nem félt a haláltól. Látta magát, ahogy ott fekszik a priccsen, látta, ahogy egy hangya átmegy a hasára fektetett karján, és megáll út közben. Akkor már ott hagyták őket, és ők feküdtek.
Megerőszakolták az elején, mint a többi fiatal nőt. Nem volt semmilyen. Kicsit fájt. Aztán jöttek azok a napok.
Aztán felszabadították őket.
Kiült a napra. A többiek ettek, ő ült a napon.
Valamit akart volna mondani valakinek. Valamit, ami olyan, mintha újra előtte lenne, aztán nem mondott semmit.
Utána sem mondott semmit, amikor visszaért, és becsöngetett Ibolyához. Csak úgy megállt az ajtóban az angyalföldi szoba-konyha ajtajában. Nem jutott jobb az eszébe, mint az egykori varrónőjük. Valami levest rakott elé, aztán azt mondta, ne haragudjon, de itt nem fér el.
Ettől lett minden ugyanolyan, hogy azt mondta az Ibolya, hogy nem fér el. Ez volt az első olyan mondat, amibe bele lehetett kapaszkodni.
Hogy fért volna el? Öten laktak a szobában, köztük az asszony csecsemő unokája. Ronda, kék bőrű gyerek volt.
Nem is kérdezte meg aztán, megmaradt-e. Egyszer még összetalálkoztak a Nyugati pályaudvar előtt.
Akkor is nyár volt. Talán augusztus vége.
– Még mindig olyan karcsú, mint lánykorában – mondta neki a nő. Valamit kellett mondani.
Odafordította a fejét, ahol egykor a villa állt. Most beton iskola volt a helyén, mondják, a hülyegyerekeké. Néha látta őket az udvaron, ha elsétált arrafelé délután. Az egyik kifelé köpködött a rácsokon, és morgott rá, mintha kutya volna.
– Itt volt a házunk. Itt állt egy másik is. Mellette.
A fiú szemébe nézett, várta, hogy újra köpjön. Kíváncsi volt, leköpi-e őt, vagy inkább az utcára céloz. Az őr néha leköpte őket. Csak úgy. Eltorzult az arca, és köpött. Nem volt szabad letörölni.
De a gyerek nem köpött.
– Ház – mondta, és az egy szótagos szó úgy bukott ki a száján, mintha mégiscsak köpés lenne.
– Ház, kisfiam – mondta neki, aztán továbbment.
Most ott lengett az iskola bejáratán az uniós zászló. A gyerekeket jó ideje nem látta az udvaron, és egy ideje a két német juhász is eltűnt.
A tűzoltóság mellett kis, fiatal diófa kapaszkodott a talpalatnyi földbe.
A Lajos utcában is volt diófájuk a hosszú udvaron. Alatta ült mindig a gyerekkel.
A férje is onnan jött haza. Nem beszéltek róla, csak egyszer.
Azt mondta, még megpróbálhatják. Húsz évvel volt nála idősebb. Ő szerezte a munkát is a gyárban, amikor kiderült, hogy muszáj lesz dolgozni neki is.
Reggel vastag, zsíros tejet hoztak a templomtól. A szomszéd fiú hozta, adtak neki érte néhány fillért. Tudta, hogy olykor beleiszik a kannába. Látta a szája nyomát. Mégsem szólt érte.
Amikor be kellett diktálnia az irodában az apja nevét, az apja vezetéknevét, az alkalmazott felnézett.
– A gyáros?
Bólintott. A gyáros. Még hogy gyár. Egy üzem. Egy tízfős üzem. Mégis meglett belőle a ház. Harmincnégyben. Tízéves volt akkor. Szép teraszt építtetett hozzá az apja. A teraszhoz valamiért ragaszkodott.
Nem is pontosan a hülyék iskolája helyén volt. Talán arrébb. Nem tudta pontosan, minden olyan más lett. Minden, csak a fák nem, a fák még álltak egy ideig a régi helyükön, még akkor is álltak, amikor a nagy házakat elkezdték felhúzni, és van olyan fa, ami ma is áll.
A fát nézte akkor is, amikor a Metzner rácsapta az ajtót, hogy ezt a házat nekik kiutalták. Nem mondta, hogy kik.
Úgy csinált, mintha nem ismerné meg. Lehet, hogy nem ismerte meg.
Nem emlékezett, hogy milyen volt azelőtt. Az idő azelőttre és akkorra és azutánra esett szét, mint három összeragaszthatatlan rész, de volt benne, ami mindig megvolt. Például a fák. Vagy a virágok. Vagy a napfény, az, ahogy ült ott a napon.
Felemelte az arcát, beleemelte a napba, hagyta, hogy átmelegítse, csak aztán ment tovább.
Soha nem csapták be a piacon. Inkább többet adtak neki, pedig nem kellett volna több. Nem tudott már cipelni.
Mégis, látta, hogy a mérleg felfelé billen, a tíz deka fölé, aztán a hentes lekapja a felvágottat, és gyorsan kiadja neki. Egyszer megmérte otthon. Majdnem hat dekával több volt. Másnap ki akarta fizetni, de a nagydarab cigány ember nem engedte.
– Az Erzsike néni csak egye meg. Enni kell – mondta hangosan, jóval hangosabban, mint ahogy másokkal beszélt. Az emberek azt hiszik, aki öreg, megsüketül.
De ő nem süketült meg, és a kisbetűket is egész jól elolvasta az újságban.
Nem mintha olyan gyakran olvasott volna újságot.
– Mind hazudik – mondogatta néha a fia, és félredobta a Népszavát, aztán félredobta a Magyar Nemzetet. Mindig másikat vett. Mintha egy hírt keresett volna, valami nagy dolgot, valami tényleg fontosat, amit nem mer megírni senki.
– Olvasd ezt – adta végül a kezébe a Bibliát. Katolikus volt ugyan, de mindegy volt. A régi szomszédasszonya hagyta ott még a hosszúházban. Egy Bibliát meg egy kalendáriumot, amikor elmentek. Épphogy beszólt, hogy mennek. Aztán azt mondta, köszönöm.
Legyintett. Mit köszönt? Azt a néhány németórát, amit a fiúnak adott? El akartak azok menni már azonnal. De csak kivárták ötvenhatot.
Ők is elmehettek volna, de minek? Mi lett volna jobb máshol, minden ugyanaz lett volna máshol, sehol se lett volna azelőtt.
Egyszer álmában a fürdőszobatükörben nézte magát, az új szekrény tükrében, amit a fia a mosdó fölé szerelt. A háromajtós szekrény két oldalsó ajtaját kifelé nyitva látta az ember az arcát egyszerre szemből és mindkét oldalról, és még azt a sok-sok arcot, amely a tükrökben egymás után látszott. Álmában három arca volt, egy azelőtti arca, amikor ült a teraszon a Schiller-drámák fölött, és a vastag hajfonata ott tekergett a német umlautokon, egyszer egy táborarca, a kirepedt szájszéllel, az előreugró orral, és egyszer egy öreg arca, amelyen a ráncok közt megül a púderpor. Ezért hagyta abba végül a púderezést. Meg kinek is púderezett volna? A gyári munkásnők, ha szóltak is hozzá ebédkor, vagy amikor kijöttek kettőkor, mindig úgy beszéltek vele, mint ahogy a műszakvezetővel. Bizalmatlanul, tőszavakban. Nem volt közéjük való. Amíg élt a férje, mindegy volt. Megvoltak ketten.
Narancs júniusban – csodálkozott rá egy halomra, de amikor az elárusítónő odakiabált neki, pattogó, türelmetlen hangon, hogy tessék, odébbállt.
Májat evett volna, zsírjára sütve, hagymával. Mindennap lejött.
Mindennap visszament, beszállt a piros liftbe, aztán kiszállt a hetediken, és nekiállt főzni, mintha időre kész kellene lennie. Délre mindennap kész volt.
Most nézte a friss májat, meg az egy szem hagymát az asztalon.
A napfény kettévágta az asztalt, kettévágta a májat, kettévágta a hagymát, aztán lekúszott az asztalról és tovább szaladt a padlón, egészen a szobaajtóig.
Ki kellett fújnia magát. Ültében kinézett az ablakon. A ház előtt az elmúlt húsz évben, amióta a fia meghalt, magasra nőttek a fák, nem sok kellett hozzá, hogy a zöld lombok elérjék az ablakát.
Addig még elélek. Elélek addig, gondolta, aztán átforgatta a kosárban a krumplit. Az egyik szív alakúra nőtt. Azt kivette, hogy lesüti majd a máj után maradt zsírban.
Ebéd után szélesre tárta az erkélyajtót. Ledőlt egy régi könyvvel, de nem olvasta. Nézte az eget.
– Milyen szép ez a nyár. Milyen szép ez a világ – gondolta, és figyelni kezdte a nyárfaszöszt, amely lassan betáncolt a könnyű huzatban a szobába.
Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Rendben
Múzeumok 
1. 
4. 
TOP 5
