Vihar előtti csend. Baljóslatú, aggasztó, katasztrófával fenyegető. Hiányzik valami, és ezt az is érzékeli, aki nem kémleli rendszeresen, fülelve az eget. Pedig csak annyi történik, hogy elhallgatnak a madarak. Ilyenkor vesszük csak észre, hogy énekük szervesen hozzátartozik a hétköznapok hangjaihoz. A madarak éneke is egyike azoknak az ökoszisztéma szolgáltatásoknak, melyet természetesnek veszünk. Saját magunkon is tapasztaltuk, hogy az életünk során csak néhány kitüntetett pillanatban foglalkoztunk a madarakkal. De amint a fák védelmén keresztül közelebb kerültünk a környezetvédelemhez, hamar kiderült, milyen sokféle módon kapcsolódik össze a madarak jólléte a saját élhető környezetünk védelmével. Most már ott tartunk, hogy bárhol járunk, figyeljük, hallgatjuk őket, próbáljuk felismerni és azonosítani a hangjukat és ez alapján felkutatni, megfigyelni őket.
Madarat megfigyelni nem is olyan egyszerű. Persze mindannyian ismerjük a dolmányos varjakat, a mindent ellepő szarkafalkákat vagy a feketerigókat, széncinegéket is. A Duna-part jellegzetes tőkés récéit, azaz vadkacsáit is számtalanszor láttuk már. De a köztünk élő, rejtőzködő fajtákat csak rendes rákészüléssel lehet felfedezni. Az embertől nem háborgatott élőhelyeken a nap minden szakában hallhatjuk és – kis szerencsével – láthatjuk a különféle madárfajokat, de a sűrűn látogatott helyszíneken, amilyen például a Római-part is, a valódi madárgazdagság napfelkeltekor figyelhető meg igazán. Egy-egy jó távcsővel felfegyverkezve hajnalban találkoztunk mi is amatőr madarász segítőnkkel, Lőrincz Jánossal, hogy megpróbáljunk a Duna-part madaraiból néhányat fül- és lencsevégre kapni.
Sétánkat az Újpesti vasúti híd lábánál kezdtük, ahol pár héttel ezelőtt megigazítottunk egy odút és visszajuttattuk a családjához az egyik kétségbeesett kék cinege fiókát. A madarak azóta már kirepültek, már nem találtuk nyomukat. Hallottuk viszont az ártéri erdőkben viszonylag gyakori erdei pintyet, ami annyira magasan énekelt, hogy nagyon nehéz volt észrevenni.
Az ezt követő harminc méteren belül pedig igazi hangorgia vette kezdetét: feketerigók, fülemüle, csuszka, zöldküllő, seregély hangjai keveredtek a hajnali levegőben.
Pár méterrel arrébb, a Molo Cafe előtti nagy bálványfán épp odút vájt egy hím közép fakopáncs. Ez a madárfaj is kifejezetten jellemző az ártéri erdőkre. Nagy odaadással dolgozott a teljesen szabályos kör alakú nyílás mélyítésén. Közeledtünkre arrébb repült ugyan, de nem messzire, készenlétben várta, hogy a betolakodók végre továbbálljanak, és folytathassa munkáját. A fán egy másik megkezdett odú nyomai is látszottak. Ez jellemző a fajra: több odút is váj, de csak az egyikbe rak fészket. Mivel csőre kevésbé erős, mint a nagy fakopáncsé, ezért inkább korhadó- vagy puhafákban alakítja ki költőhelyét. Ez itt is pontosan megfigyelhető volt, mert a magas bálványfa egy része már láthatóan korhadásnak indult, ezen a területen dolgozott. Sétánk során egyre másra felfedeztük, hogy a kiszáradt vagy félig kiszáradt fák tele vannak madárodúval. Azok a fák, melyekre könnyen rásütjük a halott, veszélyes, vagy értéktelen jelzőt, ezernyi élőlénynek nyújtanak még táplálékot, menedéket. A faápolás, fakezelés során ennek is fontos szempontnak kell lennie, úgy tudjuk biztosítani, hogy a madárállomány megmaradjon, gyarapodjon, ha a korhadásnak indult fákat nem tövestől vágjuk ki, csak a kifejezetten balesetveszélyes részeket távolítjuk el. A FŐKERT már ezt a gyakorlatot folytatja: 2020 ősze óta az általuk kezelt fákon nemcsak egészségügyi, hanem zoológiai vizsgálatot is végeznek a beavatkozás előtt. Azokat a fákat, amelyeken természetes madárodút találnak, legalább az odú magasságáig meghagyják, hogy a következő évben az odúlakó énekesmadarak, elsősorban a kék cinege, széncinege vagy seregély fészkelhessen benne.
Ahol nincsenek idős, korhadásnak indult fák, ott a madarak megtelepedését fából készített odúk és költőládák kihelyezésével is segíthetjük. Azonban jó ha tudjuk, hogy a különféle madárfajok különféle odútípusokat preferálnak. Nem mindegy, milyen széles a nyílása, a belső mélysége, milyen magasra helyezzük ki őket. Azt hihetnénk, hogy egy nagyobb odú az összes madárnak jó lehet, hiszen abban mindegyik elfér, de ez nem így van. A kisebb madarak csak a számukra megfelelően kicsi nyílású odúkba fészkelnek be, ezzel is védve a tojásokat és a fiókákat a nagyobb testű fészekrabló madaraktól. A Magyar Madártani Egyesület honlapján pontos leírást és útmutatót találunk az egyes madárfajokhoz tartozó odútípusokról. Az odúkat februárban érdemes kihelyezni, majd a teljes költési időszak lejárta után, ősszel átnézni és kitakarítani, az élősködőkkel teli fészekmaradványokat eltávolítani. A madarak szeretnek visszajárni a megkedvelt fészkelőhelyekre, a takarítással ezt a folyamatot tudjuk támogatni. A kistestű énekesmadarak viszont többször is költhetnek a nyár folyamán, így az ősz beállta előtt ne háborgassuk a költőhelyeket! Ha friss faforgácsot, madárürüléket látunk az odú környékén, biztosak lehetünk benne, hogy lakják.
Sétánk során mi is számba vettük a kihelyezett odúkat. Ezek egy jó részét a Fák a Rómain csapata helyezte ki, de szerencsére sok – mások által telepített – fészkelőhelyet is felfedeztünk. Terveink szerint ősszel szervezünk odútakarító és -felújító közösségi eseményt.
A FŐKERT a Magyar Madártani Egyesülettel karöltve 2020 őszén indított madárodú programot. A 17 budapesti zöldterületen kihelyzett 950 db mesterséges madárodút monitorozzák. Az MME munkatársai az idei tavaszi költési időszakban összesen 1166 tojást és 632 fiókát számoltak meg bennük. Leggyakrabban széncinegék fészkeltek az odúkba, de kékcinkék, és 9 seregélypár mellett mezei verebeket és csuszkákat is találtak. A III. kerületben az Óbudai Szigetre helyeztek ki nagy számban madárodúkat.
Hét óra körül azt érzékeltük, hogy abbamaradt a madarak intenzív mozgása. Erőteljesebben megindult az emberi jelenlét a parton, megjelentek a futók, kutyasétáltatók. Azért két hím sárgarigó csatáját egy pillanatra sikerült elkapnunk a Béke Csónakház előtti magas fák tetején. Már éppen kezdtünk elszomorodni, hogy a vízimadarak közül csak vadkacsákat fogunk látni, amikor méltóságteljesen elrepült fölöttünk egy szürke gém. Ez az emberi környezethez rendkívül jól alkalmazkodó, elegáns madár szerencsére egyre gyakoribb vendég a Duna-part város széli, fákkal sűrűn szegélyezett részein. Olykor még a közeli házak tetején is megpihen, figyelve a kertekbe telepített halastavakat, hátha lecsaphat valami jó falatra.
A Duna-parton sétálva a leggyakoribb madár természetesen a tőkés réce. Ez a nagy állománnyal rendelkező fajta a part menti sűrű aljnövényzetben fészkel, ezért is nagyon fontos, hogy nagy területeken megmaradjanak a bokrokkal, magról növő kis fákkal tarkított szakaszok a Római-parton. Az aljnövényzet kiirtásával a faállomány megújulását is veszélyeztetjük és a különféle récefajok lakóhelyeit is megsemmisítjük.
A Római-parton kis szerencsével többféle récefajt is megfigyelhetünk, de gyakori a kormorán, a sirályfélék, a billegető cankó megjelenése is. A kormoránok mára már elég szép számban jelen vannak. Mivel nagy halpusztítók, a horgászok nem szeretik őket. Csoportosan ülnek egy-egy fán, melyet erős ürülékükkel képesek teljesen kiszárítani.
Telente rendszeresen megjelenik néhány pár hattyú, főként azokon a helyeken, ahol az emberek minden tiltás és felvilágosítás ellenére etetik őket. A vízimadarak etetése egyenesen káros, a Magyar Madártani Egyesület évek óta folytat felvilágosító kampányt, hogy ezt az információt minél több emberhez eljuttassa.
Télen, amikor sokkal nyugodtabb a part, olykor még jégmadarakat is lehet látni, de a legforgalmasabb időszakban visszavonulnak a nyugodtabb területekre, a Lupa-szigetre, vagy még feljebb, esetleg átmennek a Váci ágba, ahol kisebb az emberi jelenlét.
Ezen a kora reggeli órán sikerült elkapnunk egy izgalmas madárfajt. Egy nagy bukó tojója úszkált előttünk egy benyúló ágaktól védett szakaszon. A nagy bukó nem őshonos fajunk, eredetileg északi madár, ami megtelepült nálunk is, a Dunakanyarban. Az itt látott példány fészke valószínűleg nem a Rómain van, mivel odúlakó, ezért csak olyan helyen telepszik meg, ahol víz közelében megfelelő korú fákat, és nagyméretű odúkat talál. De az is biztos, hogy nem messziről jár ide, így valószínűleg valahol a Szentendrei-sziget háborítatlan, déli részén lakhat. Tavaly, mikor a világjárvány miatt lezárták a Római-partot is az emberek elől, akkora volt a nyugalom, hogy tavasszal itt is fészkeltek a nagy bukók. Nagyon sokan jöttek, kiköltötték a fiókákat, aztán a zárlat feloldása és az emberek megjelenése után a kicsikkel együtt tovább is álltak. Idén alig látni belőlük egy-egy példányt.
Az egyik legnagyobb öröm, amit a séta alkalmával tapasztaltunk, hogy találkoztunk füstifecskékkel. Az utóbbi 15-20 évben gyakorlatilag eltűntek a fecskék Magyarországról. A valamikori állománynak ma már csak a 40 százaléka található. Pedig a fecske az egyik leghatékonyabb rovarirtó: egyetlen példány naponta 1000 rovart, köztük rengeteg szúnyogot fogyaszt! A fecskeállomány megritkulásában nagy szerepe van az állattartási szokások megváltozásának és a klímaváltozásnak is. A tanyavilág visszaszorulása és a száraz nyarak miatt a sárból fészket építő molnárfecske egyre kevésbé talál magának „építőanyagot”. A fecskefészkek pusztításában az embereket is komoly bűn terheli. A ház oldalához vagy a teraszra piszkító, csivitelő madarakban sokan nem kedves és hasznos segítőt, hanem zajos és piszkos kellemetlenkedőt látnak.
A legnagyobb közvetett fecskepusztító azonban a kémiai szúnyogirtás. Ez a vegyszer nem válogat szúnyog és más repülő rovar közt. Sőt! Hatékonysága igen csekély, abban a tekintetben, hogy az elpusztult rovarok hány százalékát teszik ki a szúnyogok.
A repülő rovarok kiirtásával azonban elpusztul a fecskék és más rovarevő madarak tápláléka. Saját megfigyelés, hogy a kémiai szúnyoggyérítés előtt, kora nyáron a csillaghegyi házaknál megjelentek a füsti fecskék, majd az irtás utáni időszakban a számuk visszaesett.
Pedig a fecskékre egyre nagyobb szükségünk lenne. Éppen a klímaváltozás az oka, hogy lassan kezdenek északra húzódni eddig nálunk még ritka szúnyogfajok. Ha nem teszünk konkrét lépéseket a fecskeállomány növelése érdekében, ördögi körbe kerülünk, melynek végén csak a rendkívül káros vegyszeres irtás marad, ami még inkább hozzájárul a fecskeállomány csökkenéséhez.
A megoldás a szúnyogkeltető helyek gondos feltérképezése után a biológiai szúnyogirtás lenne. Ezzel a módszerrel célzottan a szúnyoglárvákat pusztítják el, más repülő rovarokra a módszer nem káros. Hatékonysága mellett a biológiai szúnyogirtás ráadásul olcsóbb is.
A fecskék megtelepedését műfészkek tömeges kihelyezésével is segíthetjük. Ha úgynevezett „fecskepelenkát” is helyezünk alájuk, máris nem kell tartanunk a piszoktól, ellenben gyönyörködhetünk a kis füstifecskékben, akik tátogó csőrrel várják a táplálékot a páholyszerűen épített fészekben.
A madár és az ember jóllétének szükségletei összekapcsolódnak. A fákban, hasznos rovarokban és madarakban gazdag környezet az ember számára is nyugalmat, feltöltődést, lelki egészséget nyújt. Ha figyeljük és óvjuk a madarakat, akkor valójában önmagunkon segítünk.
November 12, Péntek – 17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR 
Bátor, vállalkozó szellemű művésznek tartod magad?
1. 
4. 
